Vagyis teret kell engedni a közös gondolkozásnak.

Átírás

1 szubjektív Room escape Room escape, azaz kijutós játék a neve annak a ma már Magyarországon is egyre népszerűbb programnak, amikor néhány fős csapatokat bezárnak egy szobába, s onnan kell az adódó problémákra a megfelelő megoldásokat megtalálva kijutniuk. Rejtvények, titkosírások, ügyességi feladatok, kódok és számzárak feltörése, ezekkel újabb információk szerzése vagy éppen a szabaduláshoz szükséges eszközök üzembe helyezése csak néhány a lehetséges feladattípusok közül. A sikerhez nem elég önmagában az intelligencia, a kreativitás, az ügyesség vagy az elszántság, bár valamennyire szükség lehet valamilyen mértékben. A lényeg a csapatmunka, az együttműködés, az összehangoltság, a bizalom. Ezek hiányában nincs esély a sikerre, mert az idő is kötött. Ahogyan az élet más területein is. Nem véletlen, hogy a csapatépítésnek ezt a játékos formáját nagyvállalatok, szervezetek is szívesen használják fel a hatékonyság növelésére. A játék során a résztvevők hamar ráébrednek, és elfogadják, hogy külön-külön kudarcra vannak ítélve, legyenek bármilyen okosak is. Nem az számít ugyanis, hogy egyénenként ki mit tesz a közösbe, hanem az, hogy mindenki beletegyen mindent, amire képes. Nem az számít, kinek sikerül egyegy részfeladatot kipipálnia, hanem hogy megtalálják-e a választ az utolsó kérdésre, a megoldást az utolsó problémára. Nincs egyéni siker, csak közös. Vagy mindenki nyer, vagy mindenki veszít. Felismerik, hogy a megszerzett információt azonnal közössé kell tenni, s hogy minden információ fontos lehet, ami valakinél van. Látják, hogy a közös gondolkozást egyszerű, átlátható rendbe kell szervezni, és hogy nem lehet mindent egyedül elvégezni, rá kell merni bízni magukat a társakra, észszerűen delegálni kell a feladatokat. Ha valaki nem tud valamit, elakad, az nem baj. Az viszont igen, ha erről a többiek nem tudnak, ha nem kérdez. Vagyis teret kell engedni a közös gondolkozásnak. A teljes siker még így sem garantált, de csak így van rá esély. Az oktatásügy, az oktatásirányítás nagy szobája nem sokban különbözik ettől. Itt is evidens, hogy határidők vannak, hogy minden mindennel összefügg (azaz a problémák, feladatok és megoldások nem önmagukban állnak, s gyakran csak az egész részeként értelmezhetők). Világos az együttműködési kényszer, ami messze túlnyúlik az államtitkári értekezletek vagy a minisztérium határain, és nagy baj, ha valakik úgy gondolják, mindent házon belül kell tartani, mert a Szalay utcában tudnak mindent a legjobban. Alapvető a bizalom, a nyílt párbeszéd szükségessége és törvény szerinti kötelezettsége az oktatáspolitika és az oktatásirányítás különböző szintjein dolgozókkal, a szakmai szervezetekkel, az érdekképviseletekkel és a pedagógusokkal. Elengedhetetlen a hit a csapatmunka erejében, nem kérdőjelezhető meg sem a többiek jó szándéka, sem elkötelezettsége. Az elmúlt több mint két év történései mindennek a hiányát mutatják. Nemigen tudnánk olyan koncepciót vagy törvénytervezetet megnevezni, amelyik ne a végső határidő utáni legvégső határidő után készült volna el. És nem a párbeszéd, a szakmai vita vitte el az időt, az úgy viszonyult az egészhez, mint az őszi szünet néhány napja a tanév hosszához. De nem nagyon tudnánk olyan jogszabályt sem mutatni, amelyet ne kellett volna elfogadása óta akár már többször is módosítani. És ezeket a lépéseket sem a szakmai diskurzusból születő felismerések okozták, hanem az élet realitása kényszerítette ki. Mindez törvényszerűen következik abból, hogy ami ma a magyar közoktatásban zajlik, az nem egyszerűen a többség által támogatott, szükségesnek tartott iránytól (és mindig tegyük hozzá: attól is, amerre a sikeres, modern oktatási rendszerek haladnak) van távol, hanem a valóságtól is. Az óra ketyeg, az idő fogy. Az ellentétek, az ejtett sebek mélyek. De ha nem emelke- A tartalomból Iskolaállamosítás A nagy falat 2 Setényi János: Az átalakítás nem lehetne cél, csak eszköz 6 Frissdiplomás pedagógusok helyzete 10 Elfelejtett iskolák: Szentegát 14 Harmónia: Telefontortúra 17 Az ironikus humanizmus írója Claudio Magris világáról 18 Variáció, improvizáció, vendégszöveg 21 Devecsery László: Karácsonyi pillangók 21 Devecsery László: Harang szól valahol 21 Makám: a minőség alapkövetelmény 22 Jordán Tamás új fejezetet nyitott Szombathely kulturális életében 24 Egy igazi mestermunka: Szakmák Színháza 26 Mérnökszínház avagy A bőröndrobogó és a Xanaxok 28 Pedagógusok a filmvásznon: Rita többet akar Szebb dalt énekelni (Educating Rita, 1983) 29 Késő római kori emlékek Pécsett 30 dünk felül ezeken, ha nem sikerül az együttműködéshez szükséges bizalmat újraépíteni, ha marad a titkolózás, az automatikus tagadás, a sértettség, a bezárkózás, akkor bizonyosan kudarcra vagyunk ítélve. Össze vagyunk zárva egy feladat megoldására. És a tét sokkal nagyobb, mint egy kijutós játéké. Mert ott, ha nem sikerül kiszabadulni, a szervezők kiengednek és hazamehetünk. De ha itt nem járunk sikerrel, nem számíthatunk külső segítségre. Bezárva maradunk. Bezárva egy elhibázott s belül egyre rosszabb és kevesebb lehetőségeket biztosító világban. A feladat adott. A megoldás módja is. S tudjuk azt is, kiknek kell(ene) lépniük most. ÚJ KATEDRA Pedagógusok lapja Kiadja: COMMITMENT Kommunikációs Iroda Kft., 1055 Budapest, Balassi Bálint u félemelet 4., Tel.: , fax: Felelős kiadó: Ekler Gergely Alapító-főszerkesztő: Pecsenye Éva Felelős szerkesztő: Varga Gabriella, varga.gabriella@cki.hu Szerkesztőbizottság: Kojanitz László (elnök), Barlai Róbertné, Szebedy Tas Munkatársak: Klotz Mária, Novák Imre, Simonyi Gáspár Tervezőszerkesztő: Molnár Tamás Olvasószerkesztő: Nagy Márton A szerkesztőség címe: 1055 Budapest, Balassi Bálint u félemelet 4., Tel.: , fax: Hirdetésfelvétel: Kovács Balázs, 30/ , kovacs.balazs@ypsylonmedia.hu, Nyomdai munkák: OOK-Press, Veszprém Felelős vezető: Szathmáry Attila ISSN (nyomtatott) ISSN (on-line) december új katedra 1

2 súlypont Iskolaállamosítás A nagy falat Van már törvény, de elfogyott a pénz, az idő és az ember Lapzártánkkor már elfogadta az Országgyűlés az önkormányzati iskolák állami fenntartásba vételéről szóló törvényt. Ha kihirdetése azonnal megtörténik, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak és az önkormányzatoknak akkor is csak alig néhány napjuk marad a következő évek működési feltételeinek alapjait meghatározó megállapodások megkötésére. Közben kiderült, hogy az állam is jócskán elkalkulálta magát, a 3000 fő feletti településeknek ugyanis közel fele véli úgy, hogy ilyen feltételek esetén nem vállalja iskolái működtetését. Csakhogy pénze az államnak sincs, ezért olyan feltételeket szabna az önkormányzatoknak, hogy azok csak a rossz és a még rosszabb közül választhatnának. A KIK sem áll jól saját jelentése szerint november közepén a feladatai ellátásához szükséges személyi és tárgyi feltételek biztosítása is fényévnyi messzeségben van. Az Országgyűlés november utolsó napjaiban fogadta el A köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételéről szóló törvényt. Hogy az előkészítés nem sikerült tökéletesre, azt jól érzékelteti, hogy az alig több mint két tucat paragrafusból álló, tizenkét oldalas törvényhez jóval több, mint százötven módosító javaslat érkezett csak a kormánypárti padsorokban ülőktől. Ennek eredményeként az eredeti tervezet számos ponton előnyére változott, de a törvény így is csak ideig-óráig lesz képes adminisztratív eszközeivel menedzselni egy finanszírozási és irányítási szempontból is rossz fenntartói konstrukciót. Jó kompromisszumok az emberi erőforrás biztosítása érdekében Pozitív változás, hogy az előterjesztő mind az oktatási intézményekben, mind az oktatásirányításban dolgozókat illetően belátta: a munkaerővel való ésszerű gazdálkodás miatt indokolt, hogy az államosításkor a jelenleg foglalkoztatott, de a szükséges végzettséggel nem vagy nem teljes körűen rendelkezők ne veszítsék el automatikusan állásukat. Esetükben a törvény türelmi időt határoz meg, mely szerint azok, akik már megkezdték tanulmányaikat, illetve akik erre a 2013/2014-es tanévtől vállalkoznak, határozott idejű szerződéssel tovább foglalkoztathatók a képesítés megszerzéséig szükséges idő leteltét követő tanév megkezdéséig. Ez a megoldás éppen úgy kedvező azoknak, akik elkötelezettek munkájuk iránt, s már megkezdték vagy megkezdik tanulmányaikat, mint a fenntartóknak, akik gyakorlattal rendelkező munkavállalóikkal dolgozhatnak tovább. A helyi oktatásigazgatásban dolgozók számára jelenthet megkönnyebbülést, hogy egy módosító javaslatnak köszönhetően nem kell kötelezően munkahelyet váltaniuk: az elfogadott változatban csak lehetőségként szerepel, hogy a tankerületeknél folytassák pályafutásukat. Ez természetesen jó hír azoknak az önkormányzatoknak is, akik továbbra is működtetik majd intézményeiket, hiszen feladataikat a megszokott csapattal láthatják majd el. A döntés vesztesei egyértelműen a tankerületi igazgatóságok, akik előbb a járásokkal küzdöttek (és veszítettek) a legkiválóbb szakemberekért vívott csatában, most pedig az önkormányzatoktól elhappolni remélt köztisztviselők jelentős részéről mondhatnak le különösen akkor, ha mint az hírlik, még versenyképes fizetést sem tudnak számukra felkínálni. Így könnyen előfordulhat, hogy a tankerületek vezetőinek túlnyomó többségéhez hasonlóan a munkatársakat is a közigazgatáson kívülről kell majd toborozni, azaz januártól részben az oktatásirányítás területén járatlan csapatok veszik majd át az iskolák fenntartói feladatát. A személyi feltételekkel kapcsolatos gondokról a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ által a kormány számára készített előterjesztés is beszámol. A híradásokból úgy tűnik, hogy a KIK csak november második felében konstatálta a feladat nagyságát, s csak ekkor jelezte az Oktatási Hivatalnak, hogy azonnal szüksége lenne mintegy kétszáz emberre (tankerületenként egyre) az átadás-átvételi feladatatok menedzseléséhez, s még további szakemberek kellenének az önkormányzatokkal kötött megállapodások jogi ellenjegyzéséhez. Világos, hogy a kérés teljesítése a lehetetlennel tűnik határosnak. Jelentősebb garanciák az önkormányzati vagyon védelmében A törvény benyújtott tervezetéhez képest a végül megszavazott szövegváltozat több garanciális elemet is tartalmaz az önkormányzati vagyon védelmében. Így többek között előírja, hogy a használatba vagy kezelésbe átadott önkormányzati vagyont, erőforrásokat az állami fenntartó központ köteles racionálisan és rendeltetésszerűen használni. A vagyonelemek fizikai mozgatása egyes esetetekben indokolt lehet, ám ez az elfogadott módosító javaslatok szerint nem lehet önkényes, egyoldalú döntésen alapuló, ugyanis be kell hozzá szerezni a tulajdonos december új katedra

3 súlypont önkormányzat egyetértését, továbbá szigorú nyilvántartást kell vezetni. (Ugyanakkor a kormány nem támogatta s így a képviselők is elutasították azt a javaslatot, amely korlátozta volna a KIK-et abban, hogy a selejtezéskor kizárólag a saját belátása szerint döntsön.) A módosításoknak köszönhetően tisztult a kép az oktatási ingatlanok egyéb hasznosítását illetően is: az önkormányzat amennyiben ő a működtető bérbe adhatja a köznevelési intézmény ingó és ingatlanvagyonát, de csak oly módon, hogy az a pedagógiai programban, az SZMSZ-ben és a házirendben meghatározott feladatok ellátását nem veszélyezteti, nem gátolja. A szövegbe bekerült egy olyan szabály is, amely az állam által fenntartott és működtetett intézmények korábbi fenntartója, az adott önkormányzat számára jelent garanciát, hogy külön megállapodás alapján, meghatározott célok érdekében a pedagógiai programban és más jogszabályokban meghatározott feladatok végrehajtásának veszélyeztetése nélkül, tanítási időn kívül a jövőben is használhatja az ingatlant. Erre azért volt szükség, mert főként a kisebb településeken nagyon sok esetben az iskola az egyetlen ingatlan, amely a helyi közösségi, kulturális, sportrendezvények lebonyolítására alkalmas. Infrastrukturális gondokkal küzdő KIK Nem tűnik megoldottnak ugyanakkor a tankerületi igazgatóságok elhelyezése. Bár a korábban már említett KIK-helyzetjelentés arról számol be, hogy az önkormányzatokkal jó együttműködést sikerült kialakítani, a tények ennek részben ellentmondani látszanak. November végén az elhelyezés csak a tankerületek kétharmadában látszik biztosítottnak, további 20 százalék esetében az egyeztetések megkezdődtek, a fennmaradó minden hetedik tankerület esetében viszont még ez sem mondható el. A helyzetet súlyosbítja, hogy az önkormányzatok sok esetben csak használaton kívüli, régi, leromlott állapotú ingatlanban tudnák elhelyezni az új szervezet irodáit, amelyeket fel kellene újítani, ennek a forrása azonban nem látszik a KIK költségvetésében, az önkormányzatok pedig sem ehhez, sem a későbbi működtetéshez nem tudnak hozzájárulni. Meghatározó, az egész állami fenntartásba vételt veszélyeztető hiányosság, hogy a Nemzeti Távközlési Gerinchálózathoz való hozzáférés az ingatlanok alig 20 százalékában biztosított. S akkor még nem szóltunk a bútorok, informatikai eszközök és más, az irodák működtetéséhez szükséges eszközök hiányáról. Olyan helyzet körvonalazódik tehát, hogy a működés alapfeltételéül szükséges infrastruktúra sem áll rendelkezésre, amelynek biztosítása érdekében a KIK-nek nem csupán a kormány által elrendelt beszerzési tilalom, de a közbeszerzési eljárás alól is mentességet kellene kapnia. Az irodák működési feltételeinek megteremtéséhez (közel 200 tankerületben számítógépek, bútorok, felújítás, irodai felszerelések, esetleg gépjárművek stb. beszerzése) komoly összegbe kerül, ami egyrészt nem áll rendelkezésre, másrészt ilyen formában történő felhasználása közbeszerzés mellőzése politikai botránnyal is fenyeget. S nem is alap nélkül, hiszen egy éve, a köznevelésről szóló törvény elfogadása óta lehetett tudni, hogy minderre szükség lesz, azaz a közbeszerzéshez szükséges idő többszöröse is rendelkezésére állt a minisztériumnak. Kellő előrelátás esetén ma tankerületi lebontásban összeállítva, becsomagolva várhatnák a kezdést a törvényeknek megfelelő módon beszerzett eszközök. Kritikus elemek A sok módosító javaslat ellenére bőven marad kritikus, vitatható pont a törvényszövegben. A társulások teljes szétzilálása értelmetlennek tűnik. Pedig volt olyan módosító javaslat, amely a fenntartói társulások helyett működtetői társulásokat hozott volna létre, így megmaradhattak volna azok az együttműködések, amelyek hosszú évek munkájának köszönhetően jöttek létre. Szerencse, hogy végül befogadott az előterjesztő egy olyan javaslatot, amely szerint tanév, nevelési év közben nemcsak óvodai csoport, iskolai osztály és kollégiumi nevelőcsoport nem szervezhető át, illetve szüntethető meg, hanem feladatellátási hely sem. Így nem fordulhat elő az, hogy egy gyerek másutt folytatja a tanévet 2013-ban, mint ahol befejezte 2012-ben. Igaz, ezt a folyamatot önmagában az is megakaszthatja, hogy a tanév végéig a pedagógusok nem vezényelhetők más munkavégzési helyre. Szinte lehetetlennek látszik az is, hogy a sok ezer önkormányzattal december 15-ig sikerül megkötni a megállapodásokat. Az, hogy a tankerületi igazgatók lényegében jogszabályi felhatalmazás hiányában jártak el a megállapodások előkészítésekor, hiányos szakértői és infrastrukturális háttérrel, nyilván nem könnyítette a munkát. Ezt ellensúlyozhatja valamelyest az önkormányzatok akik jó gazdái voltak iskoláiknak jóindulata, felelősségérzete és irányítási rutinja. De még ez is kevés lehet, mert ahol nem sikerül megállapodni, ott a miniszter bevonásával csupán öt nap áll majd rendelkezésre a vitás kérdések eldöntésére, ami meglehetően komoly kihívásnak tűnik. De nem tűnik megnyugtatónak az uniós támogatással futó programok további sorsa sem (lásd: Új Katedra, november), és a törvényszövegből úgy tűnik, nem igazán lesz gazdája az egyéb infrastrukturális fejlesztéseknek, felújításoknak sem. A módosítás szerint ugyanis a jövőben a működtető feladata a köznevelési intézmény épülete állagának megóvása, az állagmegóváson túl jelentkező rekonstrukciós, fejlesztési költségek fedezése már nem kötelessége, de ehhez az állam pályázati úton támogatást nyújthat. Másként fogalmazva: a felújítás és fejlesztés a működtető önkormányzat szorgalmi feladata, amit ha önkéntesen ellát, esetleg részbeni finanszírozási segítséget kaphat hozzá. Könnyű belátni, hogy az önkormányzatok eddig sem szűkmarkúságból nem újították fel épületeiket, hanem forráshiány miatt, és ez a jövőben még inkább így lesz, ami az iskolaépületek további lepusztulásához vezet majd. Nincs rendben a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ költségvetése sem. Az Országgyűlés szakbizottságának ülésén záporoztak az e témát érintő kérdések az új szervezet megbízott vezetőjéhez és a közoktatásért felelős államtitkárhoz; előbbi válaszaiból a tanácstalanság és a naivitás volt kiolvasható, míg utóbbi lényegében nem szólt hozzá ehhez a témához. A bizottság ülésén felvetett problémákat mindenesetre átvezették a kormányülésre készített helyzetjelentés készítői. Így kiderült, hogy a szakképzéssel összefüggő feladatok ellátásához 21,4 milliárd forint, a 3000 fő alatti települések intézményeinek működtetéséhez szükséges összegből 13,4 milliárd forint, az ingyenes tankönyvellátás biztosításához 5,7 milliárd forint (plusz az eddigi önkormányzati hozzájárulások összege) hiányzik. De nincs meg a fedezete a pedagógusok béren felüli december új katedra 3

4 súlypont becsülhetetlen (mert fel sem mért!) juttatásainak, illetve az átvállalt uniós projektek önrészének sem (15 milliárd forint). Azzal pedig végképp nem számoltak a KIK költségvetésének összeállításakor, hogy a 3000 fő feletti települések tömegesen mondanak majd le intézményeik működtetéséről. Ez a tervezési vagy rendszerhibának is tekinthető baki újabb több tíz-, de akár százmilliárdos hiányt is jelent. Nehéz azonban elképzelni, hogy a téves kalkuláció árának megfizetését a központi költségvetés magára vállalja majd. Változások a köznevelési törvényben Az elfogadott törvény több ponton módosítja a köznevelésről szóló törvényt is. Érdemes felidézni, hogy az új törvény megalkotásának egyik indoka és jelszava a stabilitás biztosítása volt, aminek igazolására az előző évek gyakori közoktatásitörvény-módosításait idézték, amelyek rossz példaként valóban szabályozási ingoványt hoztak létre. Nos, a mostani módosítás a köznevelési törvény tucatnyi paragrafusát módosítja, és nem is olyan lassan úgy néz ki, hogy a minisztérium mostani irányítói is, kis túlzással, minden törvénynek örülnek, amelyhez lábjegyzetekként hozzácsaphatnak egy-egy köznevelési törvényt érintő módosítást. A törvény elfogadásával kitolódik az iskolák pedagógiai programjainak átdolgozására biztosított határidő. Az eredetileg megcélzott december végi dátum amúgy sem lenne tartható, de nem az iskolák miatt. A kerettantervekről szóló rendelet megjelentetése ugyanis még mindig nem történt meg. Ez azoknak az iskoláknak jelent gondot, amelyek jelenleg még önkormányzati fenntartásúak, s valamilyen mértékben el kívánnak térni a kerettantervektől. Most ugyanis még régi fenntartójukkal állapodhatnak meg, januártól azonban már a KIK-kel kell egyezkedniük, s mivel az engedélyeztetés tetemes összegbe kerül, az ilyen kéréssel házaló intézmények száma pedig akár nagy is lehet, az alku nyilván nehezebb és körülményesebb lesz majd. Pozitív változás ugyanakkor, hogy a fenntartóváltást követően az eredeti elképzeléstől eltérően, amely még kötelező felülvizsgálatot írt vol na elő az állam változatlan tartalommal veszi majd át a közoktatási vagy köznevelési szerződésekkel rendelkező intézményeket. Hozzájárulás vagy büntetés? Amire kevesen gondoltak, az bekövetkezett. Az önkormányzatok jelentős számban térnének el a főszabálytól, vagyis attól, hogy a 3000 fő alatti települések iskoláinak működtetője januártól az állam, míg az ennél nagyobb lélekszámú települések esetében ez a feladat maradna az önkormányzatoknál. A kisebb települések közül 96 vállalkozna a feladatra, ami elfogadható mérték. Más kérdés, hogy nem tudni pontosan, mi áll a döntések hátterében. Valószínű, hogy van egy települési kör, amelyik olyan egyéb bevételekkel rendelkezik, ami lehetővé teszi számára a feladat ellátását, másutt ugyanakkor s ez lehet a többség inkább arról lehet szó, hogy félnek beadni a közösbe iskoláikat, mert átszervezésektől, összevonásoktól, iskolabezárásoktól tartanak. Nagyobb meglepetést keltett kormányzati körökben, hogy a 3000 fő feletti települések közül majd minden második, 233 nem döntött úgy, hogy a kínált feltételekkel nem tudja vagy nem akarja a működtetést végezni. Valami komoly hiba lehet tehát a rendszerben, ha a nagy önkormányzatok, amelyek néhány hónapja még az államosítás ellen érveltek, s a fenntartói feladatokat is szívesen vállalták volna, most a működtetésről is lemondanának. Úgy tűnik, azoknak lett igazuk, akik már korábban jelezték, hogy a bérek fedezetére és a kistelepülési intézmények működtetésére a nagy önkormányzatoktól átcsoportosított pénz túl sok volt hiába az önkormányzati adósságrendezés, működési hitelt pedig nem akarnak felvenni. Felmerülhetne, hogy egyszerűen rossz helyen határozták meg a településméretet, ameddig a működtetést az állam átveszi, de nem valószínű, hogy pél dául 5000 fős lélekszámnál meghúzott határral kedvezőbb lenne a kép. Ugyanis a működtetésre első körben nemet mondó önkormányzatok között bőven vannak ezres települések, sőt nagyobbak is. Hogy valami készülhet, nem lehetett meglepő. Nyilván nem véletlenül került be az egyik, közelmúltban elfogadott salátatörvénybe (Az egészségügy többletforráshoz juttatása érdekében szükséges törvénymódosításokról, valamint egyéb törvények módosításáról) a köznevelési törvény olyan módosítása, amely a 3000 fő feletti települések esetleges költségvetésihozzájárulás-fizetésének feltételeit fogalmazza meg. Eszerint a működtetést nem vállaló önkormányzatok esetében az állam vizsgálja a település gazdasági és jövedelemtermelő képességét, s e vizsgálatot követően dönt arról, hogy mentesíti-e az iskolafenntartás alól. Ha az adatszolgáltatás nem vagy csak részben támasztja alá a kérelmet, akkor az önkormányzatot hozzájárulás megfizetésére kötelezik. Az önkormányzatok persze abban bíznak, hogy a számukra megállapított költségvetési hozzájárulással még mindig jobban járnak majd, mintha nekik kellene állniuk a teljes számlát. Ez persze kérdéses, mert az állam pozíciói a jobbak, s pénze sincs arra, hogy nagyvonalú legyen. A 3000 fő feletti településeknél éppen a forráshiány volt a meghatározó ok, ami miatt megengedték, hogy az önkormányzat maradjon a működtető. Más kérdés, hogy nehéz szakmai és morális érveket találni arra, hogy a hozzájárulás mértékét úgy határozzák meg, hogy az közel megegyező legyen a költségekkel, hiszen előtte már elvonták a bevételeket normatívát, szja helyben maradó részét, gépjárműadót stb., s ebből finanszírozza a KIK a pedagógusbéreket és a 3000 fő alatti települések iskoláinak működtetését. Igaz, a szükség könnyen felülírhatja ezeket az érveket, mert az iskoláknak működniük kell ilyen elhibázott konstrukció esetén is. Sokan várták, hogy a megoldás az lesz, az állam kicsit feljebb tolja a településméret határát, keringett 5000 főről és főről szóló hír is a polgármesterek körében. Mostanra azonban megérkeztek az első ajánlatok -at tartalmazó levelek is az önkormányzatokhoz, melyekből egyértelmű, ki diktál. Volt olyan önkormányzat, amelyik esetében éppen akkora hozzájárulási kötelezettséget írtak elő, amennyibe kerülne neki a működtetés, csak éppen kifizetni nem tudja azt, másutt ennél is tovább mentek s a valódi működési költségeken felüli költségvetési befizetést is elvárnának. Hogy ezt milyen nyelvi leleménnyel lehetne hozzájárulásnak nevezni, nehezen megválaszolható kérdés. Egyszerűbb, ha nevén nevezzük a gyereket: ez nem hozzájárulás, hanem büntetéspénz. FL december új katedra

5 hirdetés Év végi akciós csomagokat hirdetett a Modern Oktatási Eszközök Kft. Most kedvezményesen vásárolhat Promethean-termékeket Ma már egyre több pedagógus szerez nemcsak ismeretet, de tapasztalatot is a huszonegyedik század tantermének legkorszerűbb eszközéről: az interaktív tábláról, amely lehetővé teszi, hogy bármit kivetítsünk az osztályközösség elé, ami egy számítógépen látható és elvégezhető, például elrejthetjük, elővarázsolhatjuk vagy kiemelhetjük a szövegeket. A táblaszoftver beépített alkalmazásaival ösztönözhetjük a diákok aktív részvételét a tanórán. A Promethean ActivBoard interaktív tábla valódi élménnyé változtatja tanárnak a tanítást, diáknak a tanulást. Az ActivExpression2 tanulói válaszadó rendszer egyidejűleg minden diák számára lehetővé teszi, hogy kifejezze magát szavakkal, szófordulatokkal vagy akár komplett matematikai egyenletekkel is, továbbá biztosítja a számadás és a kiértékelés azonnaliságát. Ezekből az eszközökből a Modern Oktatási Eszközök Kft. most három csomagot kínál akciós áron. I. csomag Promethean ActivBoard 300-as sorozatú, 87"-os, teljes felszereltségű interaktív tábla, ActivInspire Professional táblaszoftver, ActivExpression2 32 darabos, rádióhullámú, vezeték nélküli szavazórendszer. Kedvezményes áron: Ft + áfa II. csomag Promethean ActivBoard 100-as sorozatú, 78"-os, teljes felszereltségű interaktív tábla, ActivInspire Personal táblaszoftver, ActiVote 32 darabos, rádióhullámú, vezeték nélküli szavazórendszer. Kedvezményes áron: Ft + áfa Az I. csomag tartalma kedvezményesen rendelhető külön is! ActivBoard 387Pro: Ft + áfa ActivExpression2 (32-es csomag): Ft + áfa III. csomag Promethean ActivBoard 100-as sorozatú, 78"-os, teljes felszereltségű interaktív tábla, ActivInspire Personal táblaszoftver, PRM-32 rövid vetítési távolságú projektor, táblatartó elemek és projektorkonzol. Kedvezményes áron: Ft + áfa A Promethean termékek kizárólagos hazai forgalmazója a Modern Oktatási Eszközök Kft. További információkért érdeklődjön az info@promethean.hu címen, látogasson el a weboldalra vagy keresse viszonteladó partnereinket! december új katedra 5

6 interjú Az átalakítás nem lehetne cél, csak eszköz Setényi János szerint nagy a kockázati felára az egyeztetések nélküli reformnak Az oktatáspolitikai változások nem épültek társadalmi párbeszédre, ezért komoly társadalmi kockázatokat hordoznak állítja Setényi János oktatáskutató. Most is csak a reformok két évtizedes ide-oda rángatózása folytatódik, s ez a társadalom legfőbb tőkéit: a bizalmat, a stabilitást morzsolja fel. Mintha az átalakítás lenne a cél, pedig annak csak eszköznek kellene lennie valamilyen oktatáspolitikai megfontolás érdekében. Január elsejével állami fenntartásba kerülnek a hazai közoktatási intézmények. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ tankerületekbe szerveződve fogja ellátni a fenntartói feladatokat. Gloviczki Zoltán ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy ez tulajdonképpen a 2008-as Zöld Könyvben is leírt modellre hasonlít. Tényleg ott kereshetjük az új rendszer mintáit? A nagyfokú autonómiára és decentralizált igazgatásra épített korábbi rendszer ott működött a leggyengébben, ahol a legkevesebb saját forrás, a legkevesebb szakigazgatási tapasztalat volt: a falusi és kisvárosi oktatásügy területén. A Zöld Könyv szerzői az esélyegyenlőtlenség csökkentését célul kitűzve erre a helyzetre válaszul alakították ki a tankerületi javaslatot. Kutatói, szakértői körökben volt akkor egy érlelődő felismerés, hogy indokolt lehet a nagyobb fokú állami szerepvállalás a községi és kisvárosi iskolák esetén. Fontos, hogy a Zöld Könyv szerzői egy amerikai típusú, részben civil ellenőrzés alatt álló tankerületi modellt javasoltak. A mostani államosítás csak nagyon lazán kapcsolódik ehhez. Elhangzanak itt-ott másféle pozitív érvek is, de láthatóan nem ez az átszervezések hajtóereje. Elvileg persze lehetnek ilyen értékek. Az egyik, hogy ha a tanügyigazgatás az iskolaigazgatókról leveszi a napi adminisztrációt, bürokratikus teendőket és a menedzsment egy részét, akkor az iskolaigazgatók a korábbinál sokkal inkább pedagógiai irányítókká válhatnak, személyesen tudnak ellenőrizni, értékelni, támogatni, munkaidejük egy részének felszabadulásával a szakmai munkára tudnak koncentrálni. A második érték az lehet, hogy az államnak kialakulhat egy kiegyenlítő szerepe. Ha beállítják a szolgáltatások állami sztenderdjeit, lebontanak egy sor évtizedes kiváltságot és hozzáigazítják a finanszírozást, akkor méltányosabbá válhat a közoktatás. Egy picit több pénz juthat oda, ahol korábban az önkormányzatok nem tudták kiegészíteni az állami pénzeket. És végül, elvileg, ha ez a rendszer hosszú idő alatt beáll, akkor talán pénzügyileg egy picit lehet hatékonyabb, mint a szétaprózódott önkormányzati rendszerre épülő fenntartás. Ez három lehetséges hozzáadott érték, de a kibontásukhoz nagyon hosszú időre van szükség. Vegyük sorra ezeket az értékeket! Az iskola- igazgatókat ezentúl az állam nevezi ki, vezetőként nem dönthetnek pénzt is igénylő pedagógiai kérdésekben, a szakmai értékelést, a tanárok minősítését szintén az állam veszi át. Nem látszik, hogy megnőne az igazgató pedagógiai irányítási szerepe. Elvileg az iskola belső munkáját lehetne harmonizálni a külső állami értékelés szempontjaival, utólag még rákapcsolható lenne ez a szerelvény, de valóban, szerintem sem erről szól ez az ügy. A rendszer méltányossága látványosan javul, ha a most jó helyzetben lévő iskoláktól elveszünk pénzt és a rosszabb helyzetben lévők között terítjük szét? Tény, hogy több közpénz nincs az esélyegyenlőség biztosítására, a méltányosság növelésére. Nem az lesz, hogy egy picivel több pénzt kapnak azok, akiknek eddig kevesebb jutott, hanem a jó iskolák kárára osztják újra a forrásokat. Ez nem lesz egy kellemes történet azoknak, akiket eddig tisztességesen finanszíroztak. Csak abban bízhatnak, hogy valamilyen csoda folytán fennmarad az önkormányzati kiegészítés egy-egy kerületben, nagyvárosban. Az egész átadás-átvételt úgy kell elképzelni, mint egy csövet, amin át kell mennie minden intézménynek. Az olyan intézmények, amelyekhez komolyabb önkormányzati kiegészítő források is érkeztek, a kötelező alapfeladatok mellett sok minden másra is tudtak embert, óraszámot fordítani, s itt nemcsak tanító pedagógusokról van szó, hanem például a rendszergazdákról és más kisegítő személyzetről. Ezek az óraszámok és bérek viszont nem vagy csak részlegesen férnek át a csövön. Technikailag akkor tekinthető minimálisan zökkenőmentesnek az átszervezés, ha az első fizetésüket megkapják a pedagógusok. Ez a Magyar Államkincstár feladata lesz, de ez is bonyolult egyeztetéseket igényel. Ha áttolták az intézményeket, akkor kezdődhet a rendszer működtetése. Ez egyáltalán nem biztosított jelenleg. Nincsenek olyan kidolgozott hatáskörök, amelyek alapján a rendszer szereplői tudnák, mi a teendő egy sor konkrét ügyben. Ezeket ki kell dolgozni, föl kell építeni a szervezetet. Ez minimum egy-másfél éves kemény munka. Az addig jelentkező problémákat folyamatosan kezelni kell. Utána kell elvégezni azt a nagy feladatot, fotó: kummer jános amit az átszervezések előtt kellett volna megtenni, nevezetesen az intézményhálózat racionalizálását. Most úgy vesznek át intézményeket, hogy van egy jelentős (a becslések százalék között szórnak) fölös kapacitás Magyarországon. Ennek a folyamatos lemorzsolását eddig az önkormányzatok végezték helyi konszenzussal, aprómunkával, kis lépésekkel. Ezek most mind Budapestre hullanak vissza, és valahol a Klebelsberg Központban fogják eldönteni, mi legyen az adott, Sajó menti iskola sorsa. A racionalizálás átvétel előtti elmaradása újabb egy-két évvel megnyújtja a bizonytalanság időszakát. És a pénzügyi hatékonyság? Óriási időveszteséggel kezdődött az átszervezés, így hatékonysági javulásról csak évek múlva lehet beszélni. Azt látni kell, hogy a most felrúgott, 1990-ben indult önkormányzati irányítási rendszer is nagyjából tíz év alatt ért be. Ha marad a januártól induló új szisztéma, akkor biztos, hogy ahhoz is legalább egy évtized kell, hogy beálljon, kicsiszolódjon. Azt még nagyobb problémának látom, hogy szakmai és politikai konszenzust nem teremtettek a változásokhoz, ezért annak jövője a 2014-es parlamenti választásoktól függ. Egy új kormány az egészet vagy részeit visszacsinálhatja. Ez a kockázati felára az elmulasztott érdekegyeztetésnek december új katedra

7 interjú Vannak jó nemzetközi példák egy ehhez hasonló, centralizált fenntartási rendszerre? Vannak olyan országok, ahol ehhez hasonlóan épül fel a rendszer, ilyen például Ausztria. De vannak hasonló balkáni rendszerek is, a mienk nyilván a kettő között lesz, ahogy mi magunk is ott vagyunk. A modell önmagában elképzelhető, a professzionális tanügyigazgatás belépése az iskolarendszerbe nem ördögtől való. Ne feledjük: a széttagolt, decentralizált önkormányzati oktatási rendszernek is megvannak a hátrányai. Magyarországon azonban vannak nem éppen jó történelmi tapasztalataink arról, hogyan működik egy professzionálisnak szánt igazgatás, de ezek a tapasztalatok nem épültek be a viták során az új rendszer kialakításába. Milyen teljesítményt nyújtanak azok az országok, ahol ilyen a fenntartói modell? Ausztria például nemigen szokta vezetni a PISA-listákat. Azt nem tudjuk, hogy Európában a fenntartói modell és a teljesítmény hogyan függ össze, de az biztos, hogy döntő elem lesz az átalakítás megítélésében, hogyan változik a magyar iskola teljesítménye. Azt tudjuk, hogy a PISA- és a kompetenciaméréseken most, az új modell bevezetése idején hogy állunk. A magyar közoktatás, mindenféle hibái ellenére, ma jó nemzetközi teljesítményt nyújt. Továbbra is folyamatosan lesznek mérések, ki fog derülni, hogy évek múlva javultak-e vagy romlottak az eredmények. Az átalakítást az fogja minősíteni, hogy mit tudnak a magyar gyerekek 2016-ban, 2018-ban, ban. Hangsúlyozom, a puszta hatalmi szempontok vagy a közigazgatási elképzelések csak ideiglenesen jelenthetnek iránytűt, egy nyitott és globális világrendszerben a végső szót a magyar gyerekek teljesítményszintje mondja majd ki az átszervezésről. Mit jelent ez a mai jó teljesítmény? Az oktatásért felelős miniszter és államtitkár egyfolytában azt hangoztatja, és ez megjelenik a törvény bevezetőjében is, hogy a magyar iskola teljesítménye az utóbbi időkben folyamatosan romlott. A magyar iskolarendszer teljesítménye nem romlott, hanem egy nemzetközileg jó szinten stagnált, sőt bizonyos területen mérhetően javult. Ezen összességében javíthattunk volna, ha a decentralizált iskolarendszer utolsó öt-hat évében megérlelődött felismerést cselekvés követte volna, nevezetesen, ha az alulteljesítőknél beavatkozott volna az állam. Ez elmaradt. Sem a fejlesztéspolitika nem kezdett szelektív fejlesztésbe (maradt a permetező TÁMOP), sem az állam nem szankcionálta a pedagógiai csődben lévőket. Az új rendszerben az a kérdés, hogy ha minden mástól függ, akkor milyen motivációja marad az iskolának a gyerekek (elsősorban a problémás gyerekek) teljesítményének javítására. Ha például nem a gyereklétszámtól függ az iskolák pénze, akkor nagyon magas lesz a lemorzsolódás, mert a balkáni mintát követve az iskolák megszabadulnak a problémás diákoktól. Ezek a gyerekek egy bizonyos értékelési szinten már nem lesznek láthatók. Így a rendszer teljesítménye még akár maradhat olyan is, mint volt, miközben tudjuk, hogy komoly lappangó problémák jelennek majd meg a társadalomban. Egyelőre az oktatás átalakítása közigazgatási, irányítási problémaként van jelen, s hamarosan pénzügyi problémaként is megfogalmazódik. De közpolitikaként még nem jelent meg, és hangsúlyozottan nem a tanulói teljesítmények állnak a fókuszban. A központosítás nemcsak az intézményrendszert érinti, hanem a tartalmi szabályozókat is. Van egy tartalommal telezsúfolt alaptanterv és lesznek az az alapján készített kerettantervek. Az államtitkárság szerint a pedagógusok régi igényét elégíti ki az, hogy végre megmondják nekik, mit kell csinálni, az ellenpólus pedig azt mondja, mindez gúzsba köti a tanárokat, és nem tud működni az aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére -elv. Mekkora szabadságuk marad a pedagógusoknak, hogy figyeljenek a helyi és az egyéni igényekre? Szemben a közigazgatási átalakítással, az új tartalmi szabályozást nem tartom olyan jelentős változásnak. Egyrészt a NAT-ot és a kerettanterveket kidolgozó szakemberek igyekeztek a változás és a folyamatosság optimális egyensúlyát Setényi János A neveléstudomány kandidátusa, oktatáskutató, ügyvezető igazgató (Expanzió Humán Tanácsadó Kft.) ban végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán (magyar nyelv és irodalom történelem szakos középiskolai tanár, finn szakos előadó), majd 1992-ben megszerezte a neveléstudományok kandidátusa címet és 1996 között az Oktatáskutató Intézet Magyar Felsőoktatás-kutatási Osztályát vezette, majd 1995-től az Expanzió Humán Tanácsadó ügyvezető igazgatója. Az elmúlt két évtizedben számos közpolitika tervezésében működött közre, többek között a pedagógus-továbbképzési rendszer, a felsőoktatási tandíj, a felsőfokú akkreditált szakképzés, az iskolai minőségbiztosítás kialakításában vállalt szerepet tól tanácsadó a Világbank, az OECD, az Európa Tanács és más globális szervezetek projektjeiben. Az utóbbi években elsősorban az Európai Unió támogatásával megvalósuló fejlesztéspolitikák és programok értékelése foglalkoztatja; alapító tagja a Magyar Értékelők Társaságának. Tanácsadói és szakértői munkájának elsődleges terepe az Európai Unió és Közép-Európa. megtalálni. Voltak kisebb botrányos ügyek, amelyekkel tele volt a sajtó, de ezek apró kis fekete pettyeknek tekinthetők. A decentralizált önkormányzati modellben a pedagógusok maguk írták a helyi tantervüket és maguk választottak hozzá tankönyvet; ez sem volt optimális. Az ezredfordulótól a hazai pedagógiai innovációk mennyisége és minősége már elérte azt a kritikus szintet, amikor túl kellett volna lépni a barkácsoláson és át kellett volna állni sikeres pedagógiai programcsomagok tömeges átvételére. Ugyanakkor a tanárok nem tantervekből, hanem tankönyvekből tanítanak. Itt az a nagy kérdés, hogy mi lesz a tankönyvpiaccal, lesz-e többféle választható tankönyv, ezeknek milyen lesz a minőségük, milyen kiadók adják ezeket ki, milyen elfogadási, beszerzési folyamatok lesznek, kitől vásárol az állam, az iskola vagy az állam mondja-e meg, milyen tankönyvből akar/kell tanítani stb. Ezeket még nem látni, bár a háttérben már nagy mozgások indultak. Egy biztos, ott zárulnak majd a kapuk, tehát a tankönyvekre kell figyelni. Mint ahogy azt sem tudjuk, hogy az állami tanfelügyelők olyan dolgokat ellenőriznek-e majd, mint 1972-ben, nevezetesen, hogy le van-e maradva a tanár néni a tananyaggal, betartja-e pontosan a tanmenetet vagy sem. Ha ezt és így fogják értékelni, akkor beszorulnak a pedagógusok lehetőségei, mindenkinek ugyanahhoz kell majd magát tartania, legalábbis kifelé. De hogy ez így lesz-e, az még nem világos. Volt arról kutatás, hogy milyen a támogatottsága a pedagógusok körében ezeknek a reformoknak? Hoffmann Rózsa azt szokta mondani, hogy járja az országot, és mindenütt támogató hangulatot érez. Ennek ellentmond, hogy épp most készülnek sztrájkolni a pedagógusok, s hogy számos szakmai szervezet fejezi ki tiltakozását. Mi az igazság e téren? ezer (attól függ, kit tekintünk annak) pedagógus van Magyarországon. Ez egy plurális tömeg. Intézménytípusonként, képzettségi szintenként, lakóhely- és településtípusonként, régiónként nagyon különböző emberekről van szó, hogy az egyéni különbségeket ne is említsem. Szerintem ez az átalakításcsomag azért élvezhetett kezdetben némi támogatottságot, mert hozzákapcsolódott a pedagóguséletpályamodell ígérete. Én úgy értékelem, hogy most már nem csatlakozik hozzá, de legalábbis csak késve és átértelmezve. Aki a magyar állam mindenkori költségvetéshelyzetével és a ránk nehezedő nyomásokkal egy kicsit is tisztában van, tudja, hogy a kormány pénzügyi mozgástere nem fog nőni a következő években. Ha nem számolunk az életpályamodellel, akkor a reformok támogatottsága jelentősen csökken. Itt is az a probléma, hogy kísérlet sem történt a szakmai párbeszéd lefolytatására az átalakításokkal kapcsolatban. Pedig lettek volna érintkezési pontok. Lehet, hogy nem sok, de néhány december új katedra 7

8 interjú kitűzött cél tekintetében lehetett volna valamilyen konszenzust kialakítani. Sajnos az oktatási kormányzat célja nem ez volt, hanem a korábbi szakmai elképzelések felülírása. Hozzáteszem, hogy a változásokat levezénylőket sem tekinthetjük egységes csoportnak, sokan gondolkodnak másképp, mint az államtitkárság, de fegyelmezett közszolgaként teszik a dolgukat. És a végrehajtók között is zajlik egy tanulási folyamat, érezhető az óvatos intellektuális nyitás, pluralizálódás, a tapasztalatok megértésére való törekvés. Mérések szerint túlterheltek a pedagógusok, ugyanakkor a számukat tekintve, nemzetközi összehasonlításban sokan vannak. Ugyanezt mutatják a diák-tanár arányok is. Most sok vagy kevés a pedagógus? Ezt azért nehéz megmondani, mert a pedagóguskapacitások rendkívül egyenlőtlenül oszlanak meg. Sokan fős csoportokban tanítanak, miközben a nagyobb városokban ma is 35 fős osztályok vannak. Amikor képzéseken találkoznak e különböző feltételek között dolgozó kollégák, nem győznek csodálkozni a másik helyzetén. Ma nincsenek olyan sztenderdek, ami alapján meg lehetne mondani, mit tekint a magyar állam oktatási közjónak, iskolának, és mit akar egységesen és kötelezően finanszírozni. Ebből fakadóan nem lehet megmondani, mi mennyi. Kagylóhéjakként folyamatosan szolgáltatások tömege rakódik az iskolarendszerre (nulladik évfolyam, művészeti nevelés és hasonlók). Ezeket egykor valaki szorgalmazta, majd sok helyen beépültek a rendszerbe, és ma már van, ahol alapműködési jogokként tekintenek rá. Másutt viszont hozzáférési jogot és pénzt sem kaptak ezek indításához. Rendet kellene ebben vágni, meg kellene határozni az elégséges, egységes és garantált szolgáltatások rendszerét. Erre mindenképp alkalmas egy központosított rendszer. Nem, ennek korábban sem volt semmilyen akadálya. Jelenleg egy közigazgatási átalakítás zajlik, ami mögött közpolitikai gondolatokat nem nagyon lehet érezni. Egy-egy joganyagban, bevezetőben megemlítenek valami ilyesmit, de úgy tűnik, megfordult a dolog: mintha az átalakítás lenne a cél, pedig annak csak eszköznek kellene lennie valamilyen oktatáspolitikai megfontolás (például a tanulói teljesítmények javítása, a méltányosság erősítése, valamiféle hatékonyság) érdekében. Jelzem, a korábbi virágozzon száz virág paradigma is erősen ideologikus volt. Amikor pár éve Radó Péter közoktatási teljesítménymenedzsment gondolatától ihletve a különálló rendszerelemek összekapcsolása mellett érveltem, hogy a pozitív állami beavatkozásokkal tovább javulhassanak a tanulói teljesítmények, mindig üveges tekintetek néztek vissza rám. Ha mégiscsak bevezetnék az életpályamodellt a béremeléssel együtt, ez jelentősen javítaná a pedagógusok életkörülményeit, presztízsét, bérét? Jelentősen és tartósan nem. Nincs olyan felelős kormányzat, amelyik ezt meg tudná tenni. Egyrészt annyi forrás, hogy érzékelhető javulás történjen, nincsen, másrészt Magyarországra az elmúlt 30 évben minden gazdasági szituációban magas infláció volt jellemző. Pontosan úgy, mint ez euró bevezetése előtti Olaszországban. Ezen nem tudunk változtatni, valószínűleg ez kulturális ügy. Ilyenek vagyunk, nem tudunk alacsony inflációban működni, kirívunk a visegrádi körből. Az infláció viszont automatikusan minden merev rendszer növekményeit és kiszámíthatóságát erodálja, felfalja. Ez alól egy társadalmi csoport a kivétel, amelyet minden kormányzat véd, és ez a nyugdíjasok tömege. Másrészt a pedagóguspálya nem fog tudni merev és bebiztosított rendszerré összeállni, mert az élet nem ilyen. Kollégák fognak menni, jönni, a mobilitás, a változás ezt a szférát is eléri, ez a modern világ sajátossága. Ulrich Beck német szociológus írt erről egy klasszikus könyvet, a Kockázati Társadalmat. Az persze nagy kérdés, hogy meg kell-e óvnunk ettől valamilyen csoportokat, például a tanárokat, vagy el kell fogadnunk ezt a helyzetet, és fel kell készülnünk rá. Ez egy jó dilemma, mindkettő mellett van érv. Ilyenekről kellene szólniuk az oktatáspolitikai vitáknak. Valószínűleg egy jó modellben mindkét szempontnak érvényesülnie kellene. Legyen benne változás (például, hogy az alkalmatlanoktól gyorsan meg lehessen szabadulni), de valamiféle kiszámíthatóság, karrierlétra is. A pedagógiai teljesítmények elismerése, bérbeli differenciálása benne van az életpályamodellben? Elvileg államilag értékelt teljesítménnyel vannak összekapcsolva a lépcsőfokok, tehát nem automatikus és nem mindenkinek jár az előrelépés, de ennek a teljesítménynek a mérése, értékelése nincs kidolgozva. És kérdés, hogy ha lesz is ilyen, az mennyire írja majd át a jelenlegi iskolai kultúrát. Eddig azt láttuk, hogy a személyi kifizetésekre juttatott pluszforrásokat az intézmények a szociálisan legrászorultabbak bérkiegészítésére fordították, vagy egyenlően terítették a tantestületben, esetleg az igazgató kedvence kapott belőle, de a minőségi differenciálást néha egészen jól kidolgozott szempontrendszereik dacára nem vették komolyan figyelembe. A most kidolgozandó rendszert is emberek fogják működtetni, a saját kulturális értékrendjük szerint ami a konfliktuskerülésről szól. Azaz, szerintem jó eséllyel szintén nem fog differenciálni. Milyen a magyar közoktatás a környező országokéval összehasonlítva? Azt lehet tudni, hogy a lengyelek elhúztak, és kisebb lengyel oktatási csodát emlegetnek, de mi a helyzet a többi régiós országgal? Az utolsó pillanatfelvétel a nagy átszervezések előtt kedvező képet mutatott. A magyar közoktatás valamivel jobban teljesített, mint a cseh és a szlovák, és egy egész más bolygón létezik, mint a balkáni országok iskolarendszere. Ezt az eredményt azonban nagyobb ráfordítással érte el Magyarország, mint a többiek. A lengyeleknél nem volt szükség több pénzre, de így is valóban kisebb csodát hajtottak végre. A megfelelő stratégiai pontokon tudtak áttörni, teljesítménynövekedést elérni. Megerősítették az általános iskola felső tagozatát. Ők valószínűleg még tovább fognak javulni a közeljövőben. Magyarán: nem állunk rosszul, és nem lenne szabad ezt a pozíciót meggondolatlan intézkedésekkel veszélyeztetni. A lengyel példából nem lehetne valamit nekünk is átvenni? Amióta Glatz Ferenc elindította a szerkezetváltást, a dolog visszacsinálhatatlannak látszik. A jelenlegi oktatáspolitikai elit döntően a hat-, nyolcosztályos gimnáziumok világából érkezett. Ők hisznek az úgynevezett elitoktatásban, és azzal a problémával nem szívesen szembesülnek, hogy ennek az úgynevezett elitképzésnek az eredményeit egyszerűen a szelekció biztosította. A jobb (és jó családi háttérrel rendelkező) gyerekek mennek ezekbe az iskolákba, s velük átlagos foglalkozással is jó eredményt lehet produkálni; ez azonban elsősorban nem az iskolának, hanem inkább a családi háttérnek köszönhető. Mellesleg a magyar gimnáziumi elit nagyjából a finn átlag szintjén teljesít, tehát még csak azt sem mondhatjuk, hogy kiugróan jól. Az iskolaszerkezet fenntartása tehát valószínűleg szívügye a mai vezetőknek, nem is zajlott társadalmi vita most e témában. Ettől még lehetne a másik szélen tenni valamit: a legrosszabbul teljesítőket felhúzni egy kicsit. Erre látszik valamilyen esély és szándék? A kritikus pont az általános iskola felső tagozatában rekedő hátrányos helyzetűek tömege és a szakiskolai populáció. A kompetenciamérések segítségével jól azonosítható az az intézménycsoport, amelyikben kritikus szintet ér el a súlyosan alulteljesítők aránya. Ha a leggyengébben teljesítő csoportok átlagán tudnánk javítani különböző beavatkozásokkal, fejlesztő politikákkal, akkor ez az egész rendszer teljesítményére jótékony hatással lehetne. Ráadásul ugyanezen megyékben ugyanilyen gyerekeket tanító intézmények között látunk olyanokat is, akik sikeresek és kidolgozott pedagógiai modellel élnek. Amíg van Európai Unió, addig még fejlesztési forrás is bőven jutna az ilyen beavatkozásokra, tehát a javulás feltételei adottak lennének. A mai oktatásirányítás szakított azzal, hogy tényekre, adatokra építkezve újítsa meg az ok december új katedra

9 interjú tatást, mondhatni unortodox irányítás zajlik e területen is. Nem lehet, hogy ez egy sajátos magyar út és éppen ettől lesz sikeres? Létezik olyan út, ami látomásokon, egyéni víziókon, megérzéseken, értékkinyilatkoztatásokon alapul. Margaret Thatcher például tudatosan szakított annak idején Angliában a háttéranyagok, statisztikák, szociológiai elemzések világával. Volt egy értékalapú víziója Angliáról és ezt következetesen végigvitte. Igaz, a megvalósításért már a világ egyik legintelligensebb közigazgatása felelt. Máig sem tudjuk, sokat vitatkoznak rajta, hogy bejött-e. Ami a hazai oktatáspolitikai változásokat illeti, ott az a legnagyobb baj, hogy azok nem társadalmi párbeszédre épülnek, ezért komoly társadalmi kockázatokat hordoznak. Folytatják a radikális reformoknak azt a két évtizedes ide-oda rángatózását, amit a szakirodalom stop-go politikáknak hív. Ritkán látott nagyságrendű átalakuláson megy most át rohamléptekkel a magyar oktatás. Nem is csoda, hogy csúsznak a jogszabályok, ugyanakkor a csúszást a végrehajtáson hoznák be. Nem rejt ez újabb kockázatokat? Mindenki tudja, hogy ez milyen nyomást és mennyire nehéz átmenetet fog jelenteni a működés szempontjából az intézményeknek és a pedagógusoknak. De nincs már idő, nem tehetnek mást, vállalják ezt a szakmai, társadalmi, politikai kockázatot. Kulturális szempontból is nagyon rizikós a dolog óta nem sikerült megszüntetni az ideiglenesség állapotát Magyarországon. A változás ugyan folyamatos, de nem jutunk semmire, mert amit építenek, azt később mások felszámolják és aztán új dolgot vezetnek be. A változások mai kezdeményezői sem látják magukat egy hosszabb idősávban. Én azt látom, hogy elképzeléseik tökéletesen illeszkednek az elmúlt év állandó változásaiba, ez viszont a társadalom legfőbb tőkéit: a bizalmat, a stabilitást, a kiszámíthatóságot, a tervezést morzsolja fel. Az uniós források hatékony felhasználása is sokszor megakad vagy el is vérzik a honi bürokrácián. Az oktatásra fordítható TÁMOPpályázatokat mennyire tudtuk hatékonyan kihasználni? Pár hónappal ezelőtt az OktpolCafé nevű oktatáspolitikai blogon volt egy bejegyzésem erről. Azt írtam, kritikus a helyzet, rengeteg pénz ragadt benn a TÁMOP-ban, s ha nem történik valamilyen drasztikus változás, ha nem szórják ki gyorsan a pénzeket, akkor vissza kell azokat fizetnünk. Azóta javult a helyzet, megindult valamilyen pénzáram, kiírtak gyors pályázatokat. Most volt egy nagy port felvert projekt iskolák részére, amit a rossz kiírás és a túl sok jelentkező miatt vissza kellett vonni, s végül sorsolással döntik el, mely intézmények kapják a milliókat. Ez is egyértelműen egy gyors forráskihelyezés, különösebb célzottság nélkül. Új statisztikai összesítést még nem olvastam. Reálisan felmérve a helyzetet, a fennmaradó szűk időben már csak a források kinyomása lehet a cél, komolyabb fókuszálásra, tervezésre, operatív program átalakítására nincs idő. A hatékonysága nem rosszabb, mint a régi EU-tagállamoké, de nem is jobb. Magyarországon minden iskola pályázhat TÁMOP-pénzre. Pedig néhány megyére be lehetne határolni azokat a körzeteket, ahová komoly pénzeket kellene nyomni és fejlesztő programokat elindítani, hogy felhúzzuk a leggyengébbek eredményeit és ezzel megemeljük a közoktatás átlagteljesítményét. Meg kellene célozni a pénzeket. Ezzel drámai forrásnövekedést lehetne elérni ott, ahol arra igazán szükség van. Vannak most már olyan iskolamodellek, amelyeknek a tudáscsomagját tovább lehetne adni válságban lévő iskolák számára, állami elszámoltatással, tanfelügyelettel megtámogatva. De erre már nem lesz mód a fennmaradó időben. A következő ciklusban pedig a jelek szerint már csökkennek a források. Valószínűleg valamennyivel csökkenek majd a források, ez azonban még mindig elegendő lenne arra, hogy bőségesen fejlesszük az arra rászoruló oktatási intézményeket, amennyiben egy célzott, szelektív fejlesztés valósulna meg. FL Eötvös József Pedagógiai Szolgáltató OM azonosító: Felnôttképzési nyilvántartási szám: Intézményi akkreditációs lajstromszám: AL-1988 Cím: 7100 Szekszárd, Szent István tér Az Eötvös József Pedagógiai Szolgáltató pedagógus-továbbképzési ajánlata A tanítási/tanulási folyamatban alkalmazható tudást biztosítunk. 30 vagy 60 órás pedagógus akkreditált képzések óvodapedagógusoknak, tanítóknak, ta ná roknak. 5, 10, 15 órás kompetenciafejlesztő tanfolyamaink nevelőtestületi értekezletekre, munka kö zös ségi foglal kozásokra, belső továbbképzésekre is igénybe vehetők. Képzéseink a továbbképzési normatívából elszámolhatók. Rugalmas időbeosztás! Elérhető földrajzi közelség! Kedvezmény: teljes nevelőtestület/munkaközösség/kistérség jelentkezése esetén. Várjuk jelentkezéseiket! További információ: Telefon: 06-74/ Fax: 06-74/ kepzes@epszi.hu december új katedra 9