Méltatlan. A tartalomból. szubjektív

Átírás

1 szubjektív Méltatlan A közoktatás mûködési alapelve a demokrácia érvényesülése minden szinten, amit az elô készítésben zajló széles körû konzultáció, a testületi döntések prioritása és a megfelelô kontroll biztosít. Az érintettek véleményét mind az intézményekben, mind az oktatáspolitikai döntések esetében már az elôkészítés folyamatában ki kell kérni, s azt mérlegelve kell az intézkedéseket meghozni. [ ] A döntéshozatali mechanizmusokat és szinteket törvénynek kell rögzítenie (Iskola Erkölcs Tudás, KDNP oktatási tézisek). A szándék, amely megfogalmazódott, tiszteletre méltó. S tegyük hozzá nyomban: érthetô és indokolt is volt kiadása idején, a kormányváltást megelôzô kampányidôszakban, hiszen a 2002 óta eltelt nyolc esztendôben joggal kifogásolták az érintettek, hogy a kormányzat voluntarista módon, az észrevételeket figyelmen kívül hagyva igyekezett megvalósítani elképzeléseit. Mégis, az elmúlt másfél esztendôben, ami a köznevelési törvény parlamenti benyújtását megelôzte, mást sem lehetett hallani a szakmai szervezetektôl, szakszervezetektôl, tanácsadó testületektôl, pártok (köztük a nagyobbik kormánypárt) oktatáspolitikusaitól, mint az a követelést, hogy legyen végre egyeztetés. Az egyeztetési folyamat emlékezetes fejezete volt a Piliscsabán titokban, azóta sem tudni, kik által készített koncepció. Ezt követte a tavaly év végi szakmai konzultáció, amikor több hónapos munkálkodás után a véleményezésre alig néhány napot azt is a téli szünidôre és a karácsonyi idôszakra idôzítve adott a tárca (ráadásul a javaslatok többsége nem épült be a minisztériumi javaslatba). Ezek után keveseknek okozhatott meglepetést, hogy az október 12-én közzétett új köznevelési törvény véleményezésére is kevesebb mint két hetet kaptak az érintettek. A felháborodást növelte, hogy a határidô lejártának napján azzal kellett szembesülniük, hiába dolgoztak, mert a kormány már a véleményezés lezárulta elôtt megtárgyalta és elfogadta a minisztérium elôterjesztését. S ha ez még nem lett volna elég, menetközben nyilvánosságra került egy úgy tudni az elôterjesztés részét képezô tanulmány is, amely egyebek mellett részletes számításokat tartalmazott az elbocsátandó pedagógusok, a bezárandó és összevonandó iskolák számáról, a tanárok munkaterheinek növelésérôl, s arról, mennyit tervez spórolni az állam például a tankötelezettség korhatárának csökkentése vagy a szakiskolai képzés megkurtítása révén. Az államtitkárság elôbb közleményben cáfolt, majd vezetôje viccelôdve úgy nyilatkozott, hogy a tanulmány olyannyira titkos, hogy még ô sem tud róla, ennélfogva a nem létezô titkos záradékban szereplô tömeges elbocsátásokkal és iskolabezárásokkal sem kell számolni. Az igazi galibát azonban az okozta, hogy eközben az ôt az Országgyûlés Oktatási és Tudományos Bizottságának ülésén helyettesítô helyettes államtitkár elismerte az anyag létezését. Igaz, ehhez az is kellett, hogy egy ellenzéki képviselô a kitérô válaszok után végül elôvegye táskájából a kérdéses dokumentumot, amin ráadásul szerepelt mind a területért felelôs miniszter, mind államtitkárának láttamozása. Az pedig már tényleg komikus és kínos volt, hogy miután a tárca képviselôjét szembesítették a tanulmány által vázolt negatív hatásokkal, ô azzal védekezett, hogy azok nem célok, hanem következmények. Nos, akár egyik, akár másik, egyértelmû, hogy a javaslatot készítôk nem tévedésbôl javasoltak több kérdést tekintve rossz irányt, hanem úgy, hogy tisztában voltak az adott intézkedések várható negatív következményeivel, kockázataival. Úgy tûnik, egyfajta szemléletváltás történt a korábbi egyeztetési elveket megfogalmazók gondolkozásában. Erre utalhatott a bizottsági ülésen az államtitkárt helyettesítô minisztériumi vezetô, amikor az egyeztetések hiányosságait taglaló észrevételekre reagálva azt kezdte el magyarázni, hogy annak megítélése, ki mit ért egyeztetésen, voltaképpen filozófiai kérdés: ôk mindenkit meghallgattak, legfeljebb nem fogadtak meg minden javaslatot, sôt szerinte az egyeztetési folyamat részének kell tekinteni a sok kiszivárogtatást és ötletelést is. Ha ehhez A tartalomból Végjáték célegyenesben a köznevelési törvény II. 2 Econventio Teszt : képet kaptunk a középiskolások pénzügyi ismereteirôl 9 Vállalatok a hazai felsôoktatásért 11 Olvasásfejlesztés, olvasásnépszerûsítés a könyvtárban 12 Az Észak-zalai TISZK a versenyképes szakképzésért 18 Lelki élôsködôink a parazita érzelmek 19 Környezet- és egészségtudatos életmód az óvodában 20 Az erdôpedagógiától a környezetpedagógiáig 21 Sulitéka: Nick Hornby szenvedélyeirôl 22 A szív hangja Beszélgetés Szvorák Katalinnal 24 Pedagógusok a filmvásznon: Szent Mary harangjai 27 I. Kárpátaljai Felsô-Tisza-Vidéki Magyarok Találkozója 28 Zumba a táncos torna 30 még hozzákapcsoljuk a helyettes államtitkár egy korábbi bon mot-ját is, mely szerint az egymásnak ellentmondó javaslatokkal nem kell foglalkozni, mert azok kioltják egymást, máris összeállt az új érdekegyeztetési filozófia lényege: a minisztérium kinyilatkoztat, az érintettek pedig azt mondanak, amit akarnak. Ha pedig valaki ezt az eljárást kifogásolja, rögtön számíthat valamilyen retorzióra: goromba sértegetésre, nyílt levélre, esetleg etikai vizsgálatra. Ha tetszik, ha nem, egy köznevelésrôl szóló jogszabály szemben például az adótörvényekkel nem egy évre, hanem az oktatás sajátosságainál fogva fél, egy évtizedre is meghatározza jövônket. Kicsi a menetközben való javítgatás, toldozgatás-foldozgatás lehetôsége, a felelôsség fokozott. Innen nézve a minisztérium eljárását nehéz minôsíteni, a legfinomabb kifejezés talán ez: méltatlan. ÚJ KATEDRA Pedagógusok lapja Kiadja: COMMITMENT Kommunikációs Iroda Kft., 1095 Budapest, Máriássy u. 5 7., Tel.: , fax: Felelôs kiadó: Ekler Gergely Alapító-fôszerkesztô: Pecsenye Éva Felelôs szerkesztô: Varga Gabriella, varga.gabriella@cki.hu Szerkesztôbizottság: Kojanitz László (elnök), Barlai Róbertné, Szebedy Tas Munkatársak: Klotz Mária, Novák Imre, Simonyi Gáspár Tervezôszerkesztô: Molnár Tamás Olvasószerkesztô: Nagy Márton A szerkesztôség címe: 1095 Budapest, Máriássy u. 5 7., Tel.: , fax: Hirdetésfelvétel: Kovács Balázs, 30/ , kovacs.balazs@ypsylonmedia.hu, Nyomdai munkák: OOK-Press, Veszprém Felelôs vezetô: Szathmáry Attila ISSN (nyomtatott) ISSN (on-line) november ú j k a t e d r a 1

2 Súlypont Végjáték célegyenesben a köznevelési törvény II. Módosítójavaslat-dömping várható Elfogadta a köznevelésrôl szóló törvény tervezetét a kormány és benyújtotta a parlamentnek. Elôzô lapszámunkban részletesen foglalkoztunk a törvénytervezet legfontosabb változást jelentô elemével, a fenntartói rendszer átalakításával, illetve a javaslat költségvetési hátterével, most pedig a javaslat néhány éles szakmai vitát kiváltó elemét igyekszünk körbejárni. A minisztérium által nyilvánosságra hozott javaslat a korábban ismert, általunk is elemzett változatnál csak a paragrafusok számát tekintve lett rövidebb, ez azonban a terjedelmen alig változtatott. A törekvés arra, hogy a korábban hangoztatott célnak megfelelôen mégis kerettörvény szülessen, érzékelhetô, de nem járt sikerrel. A közel másfél év alatt készült tervezetet, amely a hatályos közoktatási törvény jelentôs részét átvette úgy tudni, egy hét alatt húzták meg, s ez meg is látszik: jelenlegi állapotában a szöveg zavarosabb, áttekinthetetlenebb és pontatlanabb, mint a ma használatban lévô jogszabály. Mindez azt jelenti, hogy az új törvény egy másik cél megvalósításától is messze került: nem lesz könnyebben kezelhetô, alkalmazható. Ez önmagában is komoly probléma s a módosító javaslatok egy részének ennek korrigálását kell majd megoldania, mert szabályozatlan helyzetek jöhetnek létre. A javaslatok zöme azonban valószínûleg nem erre, hanem olyan kérdésekre irányul majd, mint a kisgyermekkori nevelés és az alapozó iskolai szakasz, a tartalmi szabályozás, a képzési szakaszok közötti átmenet, az érettségi vagy a szakképzés átalakítása, illetve az új munkarend és a pedagógus-életpályamodell tartalma és bevezetése. Óvoda, egész napos iskola választható kötelezô Szándéka szerint a törvény a rendet sajátosan, a variabilitás minimalizálásaként értelmezô logikából kiindulva egy a mainál merevebb képzési szerkezet kialakítását indítványozza, ahol minden kötelezô és minimális az eltérés lehetôsége. Az élet és oktatás világának sokszínûsége, a finanszírozási korlátok és a politikai kockázat azonban több ponton felülírja ezt a víziót, ennek nyomai részben már az elôterjesztésben is felfedezhetôk, részben pedig a módosító indítványok lazíthatják majd a tárca által favorizált struktúrát. A tárca javaslata szerint a jelenlegi ötéves kor helyett már hároméves kortól kötelezô lenne az óvoda. E kötelezettség alól azonban két kibúvót is felkínálna a szülôknek, illetve a fenntartóknak. Egyrészt a gyermek jogos érdekét szem elôtt tartva az óvodavezetô adhatna felmentést (a védônô egyetértésével), ha a gyermek családi körülményei, képességeinek kibontakoztatása, sajátos helyzete ezt indokolja. Nem derül ki ugyanakkor sem az, hogy a felmentés mennyi idôre szólna, illetve milyen objektív szempontok szerint történne, mint ahogyan azt sem tudni, miért éppen ez a két érintett szereplô teheti ezt meg. A felmentés lehetôsége egyszerre csökkenti a politikai kockázatot (a szülôk egy jelentôs része ugyanis nem igényli az óvodai ellátást ennyi idôs kortól) és a finanszírozási nehézségeket (országos szinten közel 40 ezer új férôhelyre, összességében óvónôre és dajkára lenne szükség, amelyek többletköltség-igénye jócskán meghaladja a százmilliárd forintot). A szubjektív megítélés lehetôsége ugyanakkor növeli annak kockázatát, hogy éppen azok a gyerekek kapnak majd felmentést, akiknek a legnagyobb szükségük lenne a minél korábbi idôpontban megkezdett szakmai fejlesztésre. A másik lazító elem, hogy az óvodáztatási kötelezettségnek ötéves korig családi napköziben is eleget lehetne tenni, ami szintén az intézkedés olcsóbbá tételét célozza. Kompromisszumos megoldás lehet a négyéves kortól kötelezô óvodáztatás, amely kiegészülne azzal, hogy a hátrányos helyzetû családokat anyagi eszközökkel motiválnák arra, hogy lehetôleg már hároméves kortól írassák be gyermeküket. Ez utóbbi elem régóta része a Fidesz programjának, amit olyanynyira határozottan képviseltek, hogy még a szocialista kormányzás idején sikerült elérni a megoldás bevezetését. További korrekció lehet újabb garanciák beemelése a jogszabályba annak érdekében, hogy a fenntartók ne válthassák ki a szakmailag megalapozott óvodai fejlesztést a családi napközivel. Lényeges változás a korábbiakhoz képest, hogy már maga a tárca is szigorított korábbi álláspontján, s a családi napköziben is megkövetelnék az óvodapedagógusi végzettséget. Ha emellett megjelenne még a kötelezôen jóváhagyandó szakmai program elôírása is, akkor a két intézménytípus már csak az infrastruktú- rát illetôen térne el egymástól, ettôl eltekintve lényegében óvodaként mûködnének. Nehezebb lesz a megegyezés az óvodából az iskolába történô átmenet szabályozását illetôen. 1 A Fidesz oktatáspolitikusai szerint alapvetôen jól mûködik a jelenlegi egyébként éppen általuk, az elsô polgári kormány idején kialakított szisztéma, amely rugalmasan rendezi az általános iskolába lépést, s amelynek lényege, hogy az iskolaérettség eléréséig a gyermek fejlesztése az óvodában történik (legkésôbb addig az évig, amikor nyolcéves lesz). A minisztérium szigorítana ezen, javaslatuk szerint függetlenül attól, hogy iskolaérett-e a gyerekeket abban az évben be kell íratni az elsô osztályba, amikor betöltik hetedik életévüket. Ha az iskolai munkára, életre még nem érettek, akkor kis létszámú fejlesztô osztályba kerülnének, ahonnét késôbb csatlakozhatnának a normál osztályokban tanuló társaikhoz. A javaslat szakmai és megvalósíthatósági szempontból is joggal kifogásolható, másrészt maga a probléma, amit a tárca ily módon akar megoldani, nem is létezik. Az államtitkárság szakértôi ugyanis korábban abból a megalapozatlannak bizonyult feltevésbôl indultak ki, hogy tömegesen maradnak az óvodákban 7-8 éves gyerekek. Ezzel szemben a valóságban évfolyamonként a gyerekek 1,5-2 százaléka jár hatéves kora után is óvodába, azaz néhány ezer olyan gyermek van, aki az iskolaérettséget még nem érte el. Miattuk egy jól mûködô rendszert megbolygatni nem tûnik indokoltnak, különösen akkor, ha az új modell részben megvalósíthatatlan, részben szakmai kockázatot hordoz. Évfolyamonként ugyanis alig gyerekrôl van szó, akik elszórtan vannak jelen a rendszerben, egy-egy iskolára, telephelyre még egy fô sem jut, így osztályokba szervezésük hacsak nem akarja ezeket az iskolaéretlen gyerekeket az államtitkárság naponta utaztatni vagy bentlakásos intézményekbe összegyûjteni nem lehetséges. Éppen ezért valószínûbb, hogy 1 Lásd még: Új Katedra március Augusztusi gyerek, szeptemberi gyerek november ú j k a t e d r a

3 Súlypont bekerülnek majd a normál osztályokba, ahol jó eséllyel kudarcokkal kezdik majd iskolai tanulmányaikat, gyorsan motiválatlanná válnak és lemaradnak társaiktól, esetleg évismétlésre is kényszerülnek. Nem sokkal lesz másabb a helyzet azok esetében sem, akik fejlesztô osztályba kerülnek: a többi gyerek szemében ôk lesznek azok, akiket valamilyen ok miatt el kellett különíteni, ráadásul nem tudni azt sem, készül-e, s ha igen, milyen tartalommal valamilyen speciális program számukra. Mindez a hendikep csak azért, mert lassabban érnek, mint kortársaik, az oktatásirányítás pedig türelmetlen. Kevesen gondolták volna másfél évvel ezelôtt, hogy az egész napos iskola bevezetésének kérdése is egyike lesz a törvény azon elemeinek, amelyekrôl éles vita zajlik majd. 2 Az egész napra kiterjedô iskolaszervezési gyakorlat támogatásának gondolata a Fidesz oktatáspolitikai mûhelyében született meg, és egy tavaszi a Magyar Tudományos Akadémia és a TÁRKI Tudok által szervezett konferenciasorozaton kapott nagyobb nyilvánosságot. Az eredeti felvetés fokozatos és célzott bevezetést tartalmazott, elsôsorban a hátrányos helyzetû gyerekeket oktató intézményekben, illetve az alsó tagozatok esetében javasolta, hogy az egész napos iskola megfelelô feltételek mellett legyen olyan választható iskolaszervezési forma, amelyet az állam szakmai és finanszírozási eszközökkel támogat. Az átmenetet akkreditált, a NAT-ban is megjelenített nevelési programcsomagokkal segítenék azon intézmények számára, amelyek csak fokozatosan képesek megteremteni az egész napos oktatás, nevelés feltételeit. A program fejlesztése révén pedig idôvel az iskolák egy része eljuthatna a közösségi vagy a kiterjesztett iskola modelljének kialakításához. A minisztérium kezdetben idegenkedve fogadta az elképzelést, késôbb azonban hirtelen ráharapott. Olyannyira, hogy az elkészült normaszöveg már mind a nyolc általános iskolai évfolyamon kötelezôvé tenné az egész napos foglalkoztatást. Azonban a szövegben körvonalazódó elképzelés inkább egy ma is meglévô, de a szakma által már szerte a világon meghaladott álláspontot tükröz, amikor egy kalap alá veszi a napközit, a tanulószobát, az iskolaotthont és az egész napos iskolát. Nem írja elô kötelezô feltételként azt, hogy a tanítási órákat a délelôtti és délutáni idôszakra szét kell húzni (ezt nem is nagyon teheti, mert szülôi kérésre délután hazaengedhetôk lennének a diákok), illetve hogy olyan szolgáltatásokat (mûvészetoktatás, sport, egyéni fejlesztés, munkaszocializáció, egészségnevelés stb.) biztosít mindenki számára ingyenesen, amelyek a hagyományos iskolai gyakorlat mellett csak a tehetôsebb családok gyermekei számára lennének elérhetôk. Az elôterjesztés maga is az egész napos iskolához hasonló szolgáltatásról és minôségi pedagógiai felügyeletrôl beszél. Ennek megfelelôen a javaslatban nincs szó sem a szakmai háttér (személyi feltételek, tudás), sem a finanszírozási feltételek (személyi költségek, infrastruktúra) megteremtésérôl. Úgy tûnik, hogy a tárgyi feltételek szükségességét nem is feltételezik, a személyi feltételeket pedig az új munkarend (a munkaidô 80 százalékát, azaz heti 32 órát az iskolában kell tölteniük a pedagógusoknak) segítségével biztosítanák. Ez jól látszik abból is, ahogyan a költségeket tervezik: csupán a dologi kiadások kisebb mértékû emelkedésével számolnak. Tartalmi szabályozás Az, hogy a tartalmi szabályozást, s ennek részeként a NAT-ot indokolt meghatározott idôközönként felülvizsgálni, nem lehet kérdés, maga a törvény is így rendelkezik. Az is tény, hogy az utolsó valóban átfogó tartalmi felülvizsgálat több mint 10 évvel ezelôtt, a kerettantervek bevezetését megelôzôen történt. Sokak szerint éppen ezért valóban célszerû volt áttekinteni az alaptantervet, megvizsgálni, mennyire aktuális a mûveltségterületek aránya, mennyire aktuális tartalmuk, vannak-e olyan területek, amelyek esetleg hiányoznak, ám megjelenítésük indokolt lenne. Jogos azonban a kritika is. Míg ugyanis annak idején egy átfogó kutatás elôzte meg a NAT-reformot, melynek során nemcsak a tartalmakat, de az iskolai tapasztalatokat, igényeket is felmérte az akkori oktatási vezetés, addig most legfel- jebb zárt körben, a nyilvánosság kizárásával történt ilyen felmérés (de valószínûbb, hogy úgy sem). Nem tudni azt sem, a NAT-készítôk mennyire veszik figyelembe az e területen a világban végbement változtatásokat, s mennyire csak egy (szakma)politikai megrendelést hajtanak végre. Érdemes lett volna vizsgálni a NAT, az érettségi követelmények, a kompetenciamérések egymásra hatását is, de az ilyen vizsgálatok ha voltak is eredménye is ismeretlen a szakmai közvélemény elôtt. Az új NAT kidolgozása eszköz lehetett volna ahhoz is, hogy kimondassék: nincs harmóniában az, amit az állam és a társadalom elvár ma az iskolától és az ennek elsajátíttatásához rendelkezésre álló finanszírozott idô, s hogy ezen változtatni kell. Vagy a célokból, elvárásokból kell visszavenni, vagy s ez lenne a kívánatos irány több idôt kell biztosítani az oktatásra, nevelésre. Ehelyett úgy tûnik a különbözô bizottságok ismét ugyanazt a tortát próbálják másként felszeletelni. Végül, ha az iskolai nevelés valóban olyan meghatározó, mint ahogyan az a kormányzati kommunikációból kitûnik, akkor az ezzel kapcsolatos feladatokat, követelményeket is indokolt lenne natosítani annak érdekében, hogy világosak legyenek az elvárások, s hogy megalapozottan lehessen erre forrásokat kérni a költségvetésbôl. Ezekre a kérdésekre rendelkeznünk kellene a megfelelô válaszokkal ahhoz, hogy érdemben értékelhessük a kevés konkrétumot tartalmazó törvénytervezetet. S ez a hiányosság az oka annak, hogy a leírtakat ahányan, annyiféleképpen értelmezik. Ami biztosnak tûnik: a tartalmi szabályozás háromszintû marad (NAT, kerettanterv, helyi tanterv), ugyanakkor ezek 2 Lásd még: Új Katedra október Zöld utat kaphat az egész napos iskola november ú j k a t e d r a 3

4 súlypont szerkezete és tartalma változik leginkább a sokszínûség, a változatosság rovására. Paradigmaváltást jelent, hogy az államtitkárság a minôség garanciáját nem a magas színvonalú akkreditációban, hanem a szûkített kínálatban látja. A normaszöveg szerint a NAT feladata az iskolák közötti átjárhatóság biztosítása. (Mivel azonban érthetetlen módon azt is rögzítik, hogy az alaptanterv hatálya nem terjed ki a szakiskolában folyó közismereti nevelés-oktatás tartalmi követelményeinek meghatározására, ez azt is jelenti, hogy ez a képzés még inkább zsákutcás lesz.) Túl ezen, a NAT-ban határozzák meg az elsajátítandó mûveltségtartalmat, a hivatalos kommunikáció szerint a jelenleginél lényegesen konkrétabban: az alapelvek, célok, fejlesztési feladatok mellett a konkrét, tantárgyanként meghatározott közmûveltségi tartalmak is ezen a szinten jelennének meg (például a szerzôk neve, a konkrét mûvek listája). Ez lényegében azt jelenti, hogy a ma a kerettantervekben meglévô elemek egy része csúszik egy szabályozási fokozattal feljebb. Hiába marad meg a kerettantervi szabályozás kompetenciájában a tantárgyi rendszerek, témakörök, követelmények, idôkeretek meghatározása, a módosuló NAT-profil miatt a kerettantervi variációk lehetôsége szûkülne. (Úgy tudni, iskolatípusonként mindössze 2-2 kerettanterv készül, ami egy indokolatlanul homogén iskolarendszert hozna létre, különösen úgy, hogy a helyi tantervi eltérésre alig 10 százalékos keret maradna.) A többségi, állami és települési önkormányzati iskoláknál kedvezôbb helyzetben lesznek a tervezet szerint az Országgyûlés által elismert magyarországi egyházak, felekezetek, vallási közösségek, akik a NAT keretei között önállóan készíthetnek kerettanterveket, s ezeket jóváhagyásra benyújthatják. Ez a lehetôség, érthetetlen módon, nem lesz adott az alternatív programok alapján mûködô iskoláknak, pedig korábban még a kereszténydemokraták oktatási munkacsoportja is azt ígérte programjában, hogy azok az iskolák, amelyek önálló kísérletbe kezdenek vagy egyik kerettantervet sem tudják elfogadni, helyi tantervet alkothatnak és szakmai akkreditáció (egyedi engedély) esetén lesznek jogosultak tanítani. A törvényszöveg mostani változata azonban szûkebbre szabja lehetôségeiket, amikor úgy fogalmaz, hogy ezek az intézmények a részükre kiadott kerettantervben meghatározottak szerint készítik el pedagógiai programjukat. Ilyen kerettanterv, éppen az alternatív iskolai világ sokszínûsége miatt, nem készíthetô, legfeljebb egy irányelvet lehetne kiadni számukra, amely alapján önállóan készíthetnék el kerettantervüket vagy programjukat, s azt akkreditáltatnák vagy hagyatnák jóvá valamilyen szakmai testülettel, ezek után pedig a bennük foglalt szakmai feltételek teljesülése esetén más intézményekben is használhatóak lennének. A tervek szerint szûkülne a tankönyvi kínálat is, kerettantervenként mindössze két-három kiadványból választhatnának az iskolák. A javaslat ellenzôi szerint, ahogyan a tantervek, úgy a tankönyvek minôségének biztosítása sem a kínálat csökkentésével, hanem az akkreditáció szigorításával érhetô el. Ha pedig az állam valóban komolyan veszi a differenciált, egyéni fejlesztés ösztönzését, akkor a kérdés nem is kérdés, hiszen csak széles kínálattal biztosítható ennek tárgyi feltétele. Átmenetek a képzési fokozatok között felvételik, érettségi A vitatott pontok közé tartozik a képzési fokozatok közötti átmenetek szabályozása is: változik a középiskolai és a felsôoktatási felvételi rendje egyaránt (az általános iskolába történô belépés szigorodó feltételeirôl pedig már szóltunk). Ez annál is inkább érthetetlen, mert a két felvételi rendszer mûködése alapvetôen problémamentes, ráadásul jelenlegi formájának kialakítása szintén az közötti idôszakhoz, azaz a fideszes oktatásirányításhoz kötôdik. Ehhez még hozzávehetjük azt is, hogy a Magyar Bálint-féle törvénymódosítás következményeként megjelent rendszerhibát azaz hogy a felsôoktatási intézmények nem követelték meg az emelt szintû érettségi vizsgát szintén két kormánypárti képviselô (Pokorni Zoltán és Pósán László) javaslatára küszöbölte ki közvetlenül a kormányváltás után a parlament, (meghatározott esetekben) elôírva a nehezebb vizsgát a felsôoktatásba történô belépés feltételeként. (Igaz, a nézeteltérés a Nincs, ami van? Egy titkos dokumentum nyilvános élete Hetek óta tart a vita arról, készült-e a köznevelési törvényhez nyilvánosságra nem hozott hatástanulmány vagy sem. Ami a hírekbôl körvonalazódni látszik: (1) az államtitkár szerint nincs ilyen, vagy annyira titkos, hogy még ô sem ismeri; (2) helyettese szerint létezik, valóban része volt a kormány-elôterjesztésnek, s az Ecostat készítette; (3) a sajtó részletesen elemezte az anyagot (ami, ha nem létezik, nem lehetett egyszerû feladat); (4) végül az ellenzék szerint szintén létezik, az oktatási bizottság ülésén asztalra is került a dokumentum. Az Új Katedra nem kíván részt venni abban a vitában, ami arról szól, hogy ki nem mond igazat. Ehelyett inkább azt vizsgáljuk, milyen állítások fogalmazódnak meg a tanulmányban, amely létezésében ugyan lehet, hogy bizonytalan, ám megfogalmazásaiban sajnos nagyon is valóságos. Megalapozottak-e a kiindulópontok, lehet-e rájuk építve folyamatokat értelmezni, befolyásolni? Milyen szándékok olvashatók ki az elemzésbôl? Összhang van-e a kommunikáció és a tervezett lépések között? Sajnos meg kell állapítanunk, hogy a vizsgálatok kiindulópontja számos esetben hibás, az elemzôk sokszor olyan adatokból indulnak ki, amelyekbôl nem lehet érdemi következtetéseket levonni. A következmények viszont tíz-, sôt százmilliárdokban mérhetôk. Hogy ennek a hiányos vagy hibás adatszolgáltatás-e az oka, lényegtelen, mert a kutatóknak maguknak is érzékelniük kellett volna a problémát. A teljesség igénye nélkül néhány példát hadd emeljünk ki. A törvény egyik új eleme, hogy lehetôvé teszi alsó tagozatok indítását olyan kistelepüléseken, ahol legalább nyolc kisdiák szülei ezt kérik. Az elemzés megpróbálja modellezni ennek várható hatásait, költségeit es adatok alapján veszi számba azokat a településeket, ahol legalább nyolc 6 9 éves gyermek él, s nincs alsó tagozat. A probléma az, hogy mire egy-egy ilyen településen valóban elindulna egy ilyen iskola, ezek közül a gyerekek közül már egy sem lesz érintett, hiszen már valamennyien felsô tagozatosok lesznek. Számba lehetett volna venni ugyanakkor például az óvotárca államtitkárával már akkor is érzôdött. Hiába szerepelt ugyanis a KDNP választási programjában is ez a lépés, Hoffmann Rózsa nem szavazta meg a módosítást, késôbb pedig lényegében elszabotálta annak végrehajtását, amikor nem dolgozta ki az ahhoz kapcsolódó kormányrendeletet. Sôt a költségvetéshez kapc so lódó salátatörvényben késôbb megpróbálta kilôni az alig néhány hónappal koráb november ú j k a t e d r a

5 Súlypont dáskorú, de akár a náluk is fiatalabb gyerekeket, akik valóban potenciális látogatói lehetnek majd ezeknek az intézményeknek. Ôk már megszülettek, pontos adat van számukról. Mint ahogyan arról is, vannak-e iskolás testvéreik, ami azért fontos, mert a tapasztalatok azt mutatják, hogy ha az idôsebb gyerek már más településen jár iskolába, a kisebbet is oda íratják be szüleik. S akkor arról az apróságról még nem is beszéltünk, hogy miközben a számításaik szerint elvileg akár 964 kisiskola újraindítása is szóba kerülhet, ennek infrastrukturális költségkihatásáról még becslés sincs. A dokumentum annyit említ, hogy 100 millió forint, azaz intézményenként nagyjából forint erre kevésnek bizonyulhat. Kutatóintézeti háttér nélkül kijelenthetjük: ez biztosan így van. A törvénytervezet szerint mind az alsó, mind a felsô tagozaton kötelezôvé válna az egész napos iskola. Az elemzôk elsô téves feltételezése, hogy a diákok délután 4 óráig maradnak iskolában, így iskolában töltött idejük heti 10 órával nô. Miért is lenne így? Az általános iskolában a gyerekek kötelezô heti óraszáma még a mindennapos testneveléssel együtt is átlagosan 26 óra, azaz hetente nem 10, hanem 14 óra a többletidô, a kalkuláció tehát már ennél az egy pontnál 40 százalékos tévedést tartalmaz. Egy másik feltételezés, hogy az intézkedésnek nincs személyi költség vonzata, egyszerûbben szólva megoldható pedagógusok nélkül. Nos, ezzel szemben a valóság az, hogy az egész napos iskolához jelentôs pedagógustöbbletre van szükség. Elképzelhetô ugyan egy olyan megoldás, amit a szerzôk felvetnek, mely szerint az egész napos iskola a pedagógusok kötelezôen iskolában töltött heti 32 órájának terhére szervezendô meg, ez azonban több okból sem járható út. Egyrészt ez az idôkeret sem elegendô erre, másrészt az egész napos iskola nem oldható meg naponként változó helyettesítéssel (azt gyermekmegôrzésnek hívják), a délutáni foglalkozásokra, ahogyan a napköziben és az iskolaotthonban is, külön pedagógus kell. Végül a harmadik ok: ezzel a felvetéssel a tanulmány szerzôi meghazudtolják az oktatási államtitkárt, aki több fórumon is kifejtette, hogy a kötelezô benttartózkodási idô nem jelenti egyúttal a kötelezô órák ilyen mértékû emelését is. (Más kérdés, hogy a normaszöveg jelenlegi változata ezt lehetôvé teszi.) Gond van a hároméves kortól kötelezô óvodáztatás feltételrendszerét érintô számításokkal is. A szerzôk korrekten jelzik, hogy közel 40 ezer új férôhelyre lenne szükség a megvalósításhoz. Ezután bárminemû alátámasztás nélkül nagyvonalúan (vagy inkább hasraütésszerûen) azt feltételezik, hogy az óvodai csoportok átlaglétszámokkal mûködhetnek majd (miközben pár oldallal odébb taglalták, hogy olyan településekrôl van szó, ahol nyolc-tíz gyerekbôl hozható össze egy alsó tagozat). Úgy tûnik, az így kapott 1600 új csoportszoba is vállalhatatlanul soknak tûnt a terv megvalósíthatóságát tekintve, ezért ezt nyomban meg is felezték, mondván, vannak a rendszerben kihasználatlan kapacitások is. Ez kétségtelen, csak sajnos egy 25 fô helyett 23 fôvel mûködô intézmény két szabad helye éppen úgy nem mozgatható, mint egy-egy akár teljesen üresen álló óvodai épület vagy annak néhány szobája. Nem tûnik megalapozottnak a fejlesztôpedagógiai osztályok indításának víziója sem. Évfolyamonként nagyjából 1700 olyan gyermekkel számolnak, akik nem iskolaérettek, s ezért most még egy (néhányan két) évig az óvodában maradnak. Ez a szám önmagában kérdésessé teszi a változtatás szükségességét, mert maga a probléma a mai óvodai rendszerben jól kezelt, megoldott. A komédia ott kezdôdik, hogy ezt a számot ezután minden fenntartás nélkül osztja el az ilyen osztályokra tervezhetô létszámokkal (7-13 fô/ osztály), s fel sem merül az, hogy ezek a gyerekek több mint 2300 intézmény több mint 3300 feladatellátási helyén jelennek meg, azaz egyegy iskolaépületre átlagosan fél-háromnegyed gyerek. Hogyan lehet belôlük majd 7-13 fôs osztályokat létrehozni? Ilyenkor egy elemzônek nem azt kellene mondania, hogy ez az ötlet nem valósítható meg (vagy csak olyan áron, hogy mindennap utaztatjuk a gyerekeket, esetleg bentlakásos intézményekbe gyûjtjük össze ôket)? Mindezek fényében nehéz bármit is kezdeni a tanulmány olyan megállapításaival, mint hogy a tankötelezettségi kor leszállítása 73 milliárd forint megspórolását és ötezer pedagógus elbocsátásának lehetôségét eredményezi. Az elemzôk ugyanis azt már elfelejtették számszerûsíteni, hogy a munkaerôpiacra használható végzettség nélkül évente kilépô több tízezer fiatal és a munkanélkülivé váló pedagógusok ellátása (juttatások, segélyek, be nem fizetett adó, átképzési költségek stb.) mennyivel csökkenti ezt a megtakarítást, vagy éppen ahogyan arra számítani lehet mennyivel növeli majd az állam terheit. Hasonló a helyzet (és a következmény) a hároméves szakiskolai képzés általánossá tétele esetében, ahol szintén megtakarítással számolnak (25 milliárd forint), de ennek a megtakarításnak is nagyobb lesz az ára, mint a haszna. Nem érdemes azzal sem foglalkozni, hogy a pedagógus-életpálya kiindulópontjának a minimálbérhez kötése milyen következményekkel jár. Ha a minimálbér csak 2012-ben emelkedik a tervezett mértékben, az is évente milliárd forint többletköltséget jelent az államnak az Ecostat által kalkuláltnál. És nehéz komolyan venni az ingyenes tankönyvek bevezetésével kapcsolatos számításokat is, hiszen olyan szempontok nem befolyásolják az elemzôket, mint az, hogy a tartós tankönyvek elôállítása jóval drágább, hogy a tartós tankönyv nem lehet teljes körû (sem az idôtartamot illetôen, azaz nem szólhat négy évre valamennyi, sem abban a tekintetben, hogy a munkatankönyveket, munkafüzeteket eleve minden évben le kell gyártani ezután is), hogy a tankönyveknek fejlesztési költségük is van. Valójában egyedül az akkreditáción lehetne spórolni, annak költségét viszont eddig is a kiadók állták. De megnéznénk annak a szülônek az arcát, aki iskolába lépô elsô osztályos gyermekének a kezébe adja majd a már három éve használt, s ennek megfelelô állapotban lévô olvasókönyvet. Sajnos a tanulmány kapcsán azt kell megállapítanunk, hogy szerzôi megpróbálták megspórolni a valóság megismerésének munkáját. Úgy tûnik, fôként a NEFMI hiányos adataira és érdekeinek megfelelô feltételezéseire alapozva, az íróasztal mögül próbálták ezt helyettesíteni. Nos, ez nem sikerült, és nem is sikerülhetett. Hozott anyagból dolgoztak ugyan az elemzôk, de ez nem mentesíti sem ôket, sem megrendelôiket. Ezek a javaslatok ugyanis egy-másfél éve napirenden vannak, azaz pontosan ki lehetett volna számítani minden elemet. ban hozott döntést, ám a Fidesz-frakció kiállt korábbi álláspontja mellett és leszavazta a kereszténydemokrata államtitkár javaslatát.) A polgári kormány idején történt meg a standardizálás mindkét felvételi esetében (központi írásbeli vizsga a középiskolába, emelt szintû érettségi), ami a teljesítmények igazságos összehasonlítását tette lehetôvé, minimálisra csökkentve ezzel a szubjektív értékelésen alapuló döntéseket. De ekkor alakították ki a rendszer gyerekbarát jellegét is, azaz hogy felvételizô ne kényszerüljön taktikázásra a jelentkezési sorrend megadásakor, mindenki ott tanulhasson tovább, ahol a leginkább szeretne, amennyiben teljesítménye ehhez elegendô. Nem meglepô tehát, hogy a Fidesz oktatáspolitikusai kiállnak az egy évtizede jól mûködô rendszer mellett és nem támogatják a középiskolai felvételi rendszer átalakítását, továbbra is csak ott engednék a szubjektivizmust kizáró, közös követelmények alapján történô felvételit, ahol jelentôs, két-háromszoros a túljelentkezés. Ezzel szemben a tárca koncepciója szerint, ahol a jelentkezôk száma három év átlagában akár csak egyetlen fôvel meghaladja a felvehetôk számát, már szervezhetô lenne felvételi azaz lényegében november ú j k a t e d r a 5

6 súlypont mindenütt. Azt, hogy ez miként konkretizálódna, egyelôre nem tudni, mert a kodifikált szövegben errôl nem esik szó ahogyan más vihart kiváltó esetben, úgy itt is alacsonyabb szintû jogszabályban rendezné a kérdést a minisztérium, elkerülve ezzel annak parlamenti megvitatását. Némi öröm az ürömben, hogy úgy tûnik legalább az kikerült a minisztérium elképzelései közül, hogy a felvételi a kompetenciamérés eredményei alapján történjen. A két értékelés ugyanis teljesen más eszközökkel és céllal mûködik, összekötésük súlyos szakmai tévedés lett volna. A koalíció egy évvel ezelôtt ahogy már említettük, a költségvetési vita keretében erôsítette meg azt a fél évvel korábbi döntését, hogy a felsôoktatásba való belépés feltétele kormány által meghatározott körben az emelt szintû, standard érettségi vizsga legyen. Az államtitkárság akkor tiltakozott és a (még ma is csak) készülô felsôoktatási törvénytervezet ennél szigorúbb szabályozására (az emelt szintû vizsga legyen mindenki számára, s nem is egy, hanem mindjárt két tárgyból kötelezô), illetve a felmerülô többletköltségekre hivatkozott. Ez utóbbit tekintve jogos a felvetés, hogy akkor a mostani javaslat mekkora többletforrásigénnyel számol e kérdést tekintve. A válasz: semennyivel. Ennek két meghatározó oka lehet. A törvény történetének eddigi alakulása nem teszi valószínûtlenné az elsôt sem, miszerint egyszerûen elfelejtették vagy nem tudták kiszámolni a változtatás költségeit. Valószínûbb azonban a másik, hogy Hoffmann Rózsa ahogyan korábbi nyilatkozataiból kitûnik je lentôsen átalakítaná az érettségi rendszerét. A változtatásokról azonban nem sok konkrétumot tudhatunk meg a törvényjavaslat szövegébôl. A korábbi megnyilvánulások alapján egy egységes, szigorúbb követelményeket tartalmazó, az iskolához jobban kötôdô, ünnepélyesebb vizsgát képzel el az államtitkárság. Az ördög azonban az egyelôre titkos részletekben bújik meg. Jelenti-e az egységes érettségi a kétszintû vizsga felszámolását és megmarad-e a külsô vizsgáztatás? A standardizáltság szempontjából ugyanis mindkettônek meghatározó szerepe van. Aggodalomra ad okot, hogy Hoffmann Rózsa korábbi elgondolásaitól nem távol állónak nevezte azt az elképzelést, amely széles skálájú, egyszintû érettségit szorgalmaz. Egy korábbi cikkében pedig úgy fogalmazott a jelenlegi államtitkár: A két szint bevezetése már problematikus. A vizsgák kivitele a középiskolákból meg egyenesen elfogadhatatlan. Ezzel mintegy azt mondanánk ki, hogy a középiskolai tanárok generálisan megbízhatatlanok (miközben a vizsgaközpontokban ugyancsak ôk volnának a vizsgáztatók). Az érettségi kihelyezése a vizsgaközpontokba másfelôl megfosztaná a vizsgát legnemesebb hagyományától, attól ti., hogy a fiatal épp a volt tanárai elôtt bizonyíthassa, hogy valóban»megérett«3. Csak találgatni lehet azt is, mit jelentenének a szigorúbb követelmények. Az ugyan régóta tudható, hogy Hoffmann szerint az érettségi követelményei nagyon alacsonyak, s szerinte elfogadhatatlan, hogy az elégséges eléréséhez elegendô a húszszázalékos teljesítmény, míg Európában ez 50 százalékhoz kötött. Ez azonban egy egyszerû skálázási probléma csupán, hiszen a lényeges kérdés nem a százalék mértéke, hanem a mögötte lévô tudás: egy akadály akkor is két méter magas, ha ötméteres, s akkor is, ha tízméteres mérôrúddal mérjük meg. Egy biztos, nem lesz egyszerû a parlamenti vita, ha szakmaiság helyett az ilyen és ehhez hasonló szubjektív értékítéletek, benyomások kerülnek majd elôtérbe az egyik oldalon. A tervezetbôl végül kimaradt a vizsgák számának hatra emelése, ami azt jelenti, hogy bár a kormány erôsíteni kívánja a természettudományos mûveltséget, a diákok döntô többsége továbbra is úgy lép majd ki a közoktatásból, hogy nem ad számot az érettségi keretében ilyen irányú tudásáról. Errôl a néhány év múlva elsô választóként színre lépô diákok körében népszerûtlen kérdésrôl aligha lesz nagy vita, annál inkább az elôrehozott érettségi lehetôségének jelentôs szûkítésérôl, illetve az ehhez legnagyobb mértékben hozzájáruló kötelezô közösségi szolgálatról. Az elôrehozott érettségirôl régóta nincs jó véleménye az államtitkárságnak (már a KDNP oktatási programja is megszüntetése mellett 3 Hoffmann Rózsa: Mi lesz veled, érettségi? ( hoffmann-rozsa-mi-lesz-veled-erettsegi.html) foglalt állást), mert az elvesz az érettségi ünnepélyes jellegébôl. Meglehet, hogy ez bizonyos körökben fontos szempont, ám komolyabb szakmai érvek szólnak amellett, hogy a vizsgarendszernek célszerû megfelelô korlátok között igazodnia az egyéni elôrehaladáshoz is. Márpedig egyértelmû, hogy az elôrehozott érettségi fontos a két véglet számára: a kiemelkedôen tehetséges diákoknak, akiknek nem fékezi elôrehaladását, illetve a gyengébben teljesítôknek, akik lényegesen sikeresebben tudják teljesíteni a követelményeket, ha azt idôben széthúzva tehetik. A közösségi szolgálat mint az érettségire bocsátás elôfeltétele ugyanakkor lényegében elvi lehetôséggé szûkíti le az elôrehozott érettségit, s mivel kötelezôvé tétele mellett érdemi szakmai érveket nem sikerült felsorakoztatni, általános a vélekedés, hogy mindez csupán eszköz az elôrehozott vizsga ellehetetlenítésére. Bár nem a köznevelési törvény része, szólni kell röviden a felsôoktatási felvételi két új elemérôl is: a nyelvvizsga mint belépési követelmény elôírásáról és a szóbeli vizsgáztatás lehetôségének újbóli megnyitásáról, illetve ez utóbbival összefüggésben az intézményi jelentkezések korlátozásáról. Elôbbi javaslat egy létezô problémára adott hibás válasz. Kétségtelen gond, hogy az egyetemet, fôiskolát befejezô hallgatók jelentôs része nem veheti kézhez diplomáját elégtelen nyelvtudása miatt. Erre a problémára ugyanakkor nem lehet adekvát válasz az, hogy akkor már a tanulmányok megkezdésétôl is el kellene zárni ôket. Különösen nem a közoktatásra ma jellemzô nyelvoktatás ismeretében, fôként, ha a kormányzat a két tannyelvû általános iskolai oktatás megszüntetését, a nyelvi elôkészítô évfolyamok indításának jelentôs korlátozását tervezi vagy éppen az angol nyelv tanulásának mindenki számára hozzáférhetô voltát elôíró szabályozást helyezi hatályon kívül. A szóbeli vizsgáztatás elleni érvek részben ugyanazok, mint a középfokú felvételik esetében (szubjektivizmus, gyerekek felesleges terhelése), másrészt nehezen képzelhetô el, hogy ami nem derül ki egy diák tudásáról egy vagy két emelt szinten letett érettségi vizsga során (mely vizsgának amúgy van szóbeli része is), az egy perces beszélgetés során kerül majd felszínre. Végül megfontolandó érv lehet az is, hogy a felsôoktatási intézmények többsége sem akar szóbeliztetni a felvételi eljárás során. A tankötelezettség és a szakképzés átalakítása A törvényjavaslat a tankötelezettséget 16 éves korig írja elô. Ez elôrelépés a Széll Kálmán-tervben megfogalmazott 15 éves korhoz képest, de visszalépés a jelenlegi 18 éves november ú j k a t e d r a

7 súlypont korig tartó kötelezettséget tekintve. Még akkor is visszalépés, ha tudjuk, hogy önmagában a tankötelezettség idôtartama nem értelmezhetô, annak optimális idejét olyan szempontok határozzák meg, mint például a mindenki számára ingyenesen elsajátítható tudás tartalma és mennyisége, az adott idô alatt megszerezhetô végzettség, a gazdaság és a munkaerôpiac helyzete vagy a foglalkoztatást segítô eszközök és azok mûködése. 4 A fentiek fényében viszont nem jelent túl nagy kockázatot kijelenteni, hogy a szakképzés átalakítására vonatkozó javaslat a valóság, a tények helyett három irreális feltevésre alapoz. Ezek közül az elsô, hogy a diákok nagyarányú lemorzsolódása a szakképzésbôl azzal magyarázható, hogy ezek a fiatalok nem tanulni, hanem dolgozni, kétkezi munkát végezni akarnak. Ennek ellentmondanak a lemorzsolódási adatok, amelyek azt mutatják, hogy a szakképzô évfolyamokon, tehát amikor már jelentôs szerepet kap a gyakorlat, maradnak ki többen az iskolából. A másik téves feltételezés, hogy az iskolából 16 évesen kikerülô fiatalok el tudnak helyezkedni a munkaerôpiacon. Ha nem mondanának ennek ellent a foglalkoztatási és munkanélküliségi adatok, józan megfontolás alapján akkor is belátható lenne, hogy a pályakezdô fiatalok közül azok élveznek elônyt az alkalmazásnál, akik vagy magasabb végzettséggel, vagy azonos végzettség esetén koruknál fogva több tapasztalattal rendelkeznek. A harmadik téves hipotézis pedig az, hogy az általánosan három évre szûkített szakiskolai képzésben megszerzett tudás továbbépíthetô. Könnyen belátható, hogy ez sem állja meg a helyét, mert 4 Lásd még: Új Katedra március Újratervezés? és Új Katedra április Kockázatos elképzelések. ez az intézménytípus nem ad sem olyan közismereti tudást, ami elvezethet egy magasabb iskolai végezettséghez (például érettségihez, kvalifikált szakképesítéshez), sem olyat, ami a késôbbi munkaerô-piaci alkalmazkodást, tanulást, pályakorrekciót lehetôvé tenné: betanított, néhány évig alkalmazható tömeget bocsát ki. Jól látják ezt a tervezet készítôi is, hiszen a tervezethez készült háttéranyag jelzi a kockázatokat, következményeket ( az általános ismeretek és tanulási kompetenciák háttérbe szorulása, képzettség nélküli fiatalok arányának megemelkedése ). Mindez nem véletlen, hiszen a hároméves, redukált szakképzést nem is azért találták ki, hogy általánosan és kizárólagosan kényszerítsék bele a nem érettségit adó képzést, hanem csak a szakmatanulást választó gyerekeket. Ezt a képzési formát annak az évfolyamonként 4-6 százaléknyi fiatalnak találták ki, s nekik is csak kényszerûségbôl, egérútként, akik mindenképpen lemorzsolódtak volna, és még részképzettséget sem szerezve kerültek volna ki az iskolapadból. Nyilván nem véletlen az sem, hogy bár idén már volt lehetôség a rövidített szakképzésekre jelentkezni, a diákok döntô többsége mégsem ezt a tanulási utat választotta. A Fidesz oktatáspolitikusai közel egy éve érvelnek a javaslat ellen, amelyet néhány befolyásos gazdasági szereplô nyomására alakított ki a gazdasági tárca (egyébként a NEFMI oktatási államtitkárságának akarata ellenére is). Megfontolásaikat tudományos érvekkel, adatokkal igazolták, nehezen képzelhetô el, hogy álláspontjukból visszalépjenek a törvény vitája során. Várható, hogy javasolni fogják a négyéves szakiskolai képzési forma megtartását is vagy az általános iskolai képzés idejének kilenc évfolyamra történô megnyújtását. A kérdés sokkal inkább az, milyen álláspontra helyezkedik az oktatásért felelôs tárca: tesz-e szakmai meggyôzôdésének megfelelô lépést ebben a kérdésben a kormányzati álláspont megváltoztatására vagy beletörôdik a vereségbe. Életpálya Komoly vita várható az életpályamodell bevezetését illetôen is, részben a kormány és a kormánypárti frakció, részben az ellenzék és a kormánypártok között, s rengeteg észrevétel fogalmazódott meg a szakmai és érdekvédelmi szervezetek oldaláról is. Néhány kérdésben van ugyan egyetértés, azonban az életpálya kritikus elemeit (képzés, bérskála íve, differenciáltság, minôsítési rendszer) jelentôsen másként ítélik meg a szereplôk. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az életpálya egyes elemeit a felsôoktatásról szóló törvényben kell majd rendezni, s mivel a két jogszabálytervezet vitája jelen állás szerint idôben elcsúszik egymástól, nem lesz könnyû a megegyezés. Egyetértés van abban, hogy a pedagógusképzés ismét legyen osztatlan, ám annak tagolásában (egységes legyen-e a tanárképzés) már vita van. Nincs megegyezés abban sem, milyen hosszú legyen a képzési idô (a minisztérium megtoldaná egy évvel a képzési idôt, míg a fideszes oktatáspolitikusok ezt nem támogatják), mint ahogyan abban sem, milyen anyagi eszközökkel és ezeket mikortól alkalmazva próbálják meg népszerûbbé tenni a pályát (legyen-e nemzetközi példák alapján már a tanulmányok kezdetétôl kiemelt ösztöndíjuk a pedagógushallgatóknak vagy elegendô csak a tárca tervei között szereplô kisebb összegû támogatás az utolsó évben). Eltérnek az elképzelések az életpálya szerkezetét illetôen is. A Pokorni-féle elképzelés magas kezdô alapbérrel induló, az elején meredek, késôbb laposodó bérskálát tartalmaz, míg a minisztérium álláspontját tükrözô tervezetben a kezdôbér nem túlságosan magas, a bérskála pedig valamivel meredekebb. Szakértôk a volt oktatási miniszter álláspontját osztják, miközben arra is felhívták korábban a figyelmet, hogy a minisztériumi koncepcióban a javasolt kezdôbér nem elég magas ahhoz, hogy vonzóvá tegye a pályát, az illetményreform pedig nem lesz versenyképes még a mai rendszerrel sem, ráadásul a legtöbb pedagógus pályája jóval kevesebb, mint felében lenne magasabb az alapilletménye az életpályamodell szerint, mint amennyi keresetre a mai rendszerben számíthat. 5 További vitapont, hogy a törvényjavaslatban 5 Lásd még: Új Katedra, március Mit mondanak a tények az életpályamodellrôl? november ú j k a t e d r a 7

8 Súlypont körvonalazott bérrendszer nem kellôen igazodik az aktuális teljesítményhez. Sokkal inkább lemmel elismerni, csak kisebb idôterheléssel nem tudják érzékelhetôen magasabb jövede- hasonlít a köztisztviselôi rendszerhez, ahol a tudják majd honorálni a jobb minôségû munkát. Ennek következménye pedig az lesz, hogy keresetek csak kismértékben téríthetôk el egymástól, nincs finanszírozott túlóra vagy helyettesítés, a munkaterhek elosztását pedig a mun- az órák, foglalkozások egy részét nem azok a pusztán a bérrendszer hibás logikája miatt káltató végzi. Ezt a modellt erôsíti az a szabály tanárok tartják majd meg, akik arra a legalkalmasabbak lennének. Másrészt az egyenlôsdi is, mely szerint a pedagógus munkakörökben dolgozó pedagógus heti teljes munkaidejének miatt ebben a rendszerben is ugyanakkora nyolcvan százalékát a munkahelyén köteles lesz az óradíja annak, aki például egy integrált tölteni, miközben a teljes munkaidô ötvenöthatvanöt százalékában [...] tanórai és egyéb tet lát el. Ez pedig arra a problémára is rávi- osztályban tanít, s annak, aki ebédlôi ügyele- foglalkozások megtartása rendelhetô el, míg lágít, hogy az illetményrendszer bevezetését a fennmaradó idôben a tanár beosztható nevelés-oktatást elôkészítô és nevelés-oktatással gusok munkaterheit a jövôben is jelentôsen nem elôzi meg profiltisztítás, azaz a pedagó- összefüggô egyéb feladatokra, felügyeletre, növelik majd olyan feladatok, amelyek ellátásához nem kell pedagógusvégzettség (pél- de akár eseti helyettesítésre is. Ez azt jelenti, hogy a kötelezô óraszám alapesetben is 26 dául kísérés, adminisztráció), miközben nem órára emelkedhet, de ha az igazgató helyettesítésre osztja be tanárát, akkor az akár heti 32 a képesítésük nem elegendô (például szo- kapnak szakmai segítséget olyankor, amikor tanítási óra megtartására is kötelezhetô lesz. ciális munka, speciális fejlesztô feladatok), (Az óvodákban egyszerûbb a helyzet, ott a amikor segítô szakember (pszichológus, fejlesztôpedagógus, gyógypedagógus stb.) tá- javaslat szerint a kötött munkaidôt, azaz a 32 órát teljes egészében a gyermekekkel való mogatására lenne szükségük. 6 közvetlen, teljes óvodai életet magában foglaló foglalkozásra kell fordítani.) tekintetében is, mind annak tartalmát, mind az Végül távol állnak az álláspontok a minôsítés Szakértôk és gyakorló pedagógusok egyaránt abban részt vevôket, mind a következménye- 178x116_oktatasi_konyv_akcio_FF.qxd felhívják a figyelmet arra, hogy a javaslat :27 Page 1 elfogadása esetén ahhoz vezet majd, hogy mivel a vezetôk legjobb kollégáik teljesítményét 6 Lásd még: Új Katedra május június Fordult a kocka. ket illetôen. Az evidens, hogy a finanszírozás és a minôsítési rendszer egymás függvényei. Ha nincs nyilvános, objektív, pozitív és negatív következményekkel járó értékelés, minôsítés, akkor nem lesz több pénz sem. Éppen ettôl tartanak a fideszes oktatáspolitikusok és a szakma nagy része, akik szerint a törvénytervezetben szereplô minôsítési eljárás nem kellôen kemény és objektív, nem lesz alkalmas arra, hogy egyfajta védjegyként funkcionáljon, a szülôk, a gyerekek és a finanszírozók (állam vagy önkormányzat) számára garanciát jelentsen, hitelesítsen. A kritikák között szerepel, hogy a tervezett minôsítés belterjes lesz, mert olyan szereplôk vesznek részt benne, akiknek munkája ott áll egy-egy jó vagy rossz teljesítmény mögött, azaz objektivitásuk a legjobb szándék és felkészültség esetén is megkérdôjelezhetô. Ezzel szemben korlátozott a szerepük az értékelésben azoknak, akik használják, illetve fenntartják az iskolát. Másrészt valóban érthetetlen a minisztérium részérôl, hogy egyfajta szakszervezeti logikával azt javasolja, hogy a minôsítési kötelezettség csak a pálya elejére vonatkozzon, s akár több évtizedet is taníthasson valaki anélkül, hogy következményekkel járó értékelésen kelljen részt vennie, s nem azt tekinti természetesnek, hogy a pedagóguspálya része a 6-8 évente kötelezô megmérettetés. (fl) Oktatásügyi szakkönyvek nagy kedvezménnyel! Tantárgyfelosztás Ára: 3400 Ft + 5% áfa (3570 Ft) helyett 1000 Ft + 5% áfa (1050 Ft) 3570 Ft 1050 Ft További akciós kiadványok: CompLex Kiadó Kft Budapest, Prielle Kornélia u Tel.: (40) Fax: (1) info@complex.hu november ú j k a t e d r a