Állagvédelmi ellenőrzés

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Állagvédelmi ellenőrzés"

Átírás

1 Illusztráció Dalton törvényéhez a doboz jobb és baloldalán az össznyomások azonosak, de a résznyomások különbözőek, ezért a piros gáz az áteresztő válaszfalon át balról jobbra, a kék jobbról balra áramlik, amíg a résznyomások ki nem egyenlítődnek. A kék megfelel a vízgőznek, a piros a száraz levegőnek. A két térfél az épületet jelképező doboz és a külvilág. Az épületben a vízgőz résznyomása általában és télen mindig magasabb, mint a külső térben, ezért a határoló szerkezeteken át belülről kifelé megindul a vízgőzáram. a kiegyenlítődés nem következik be, mert az épület rendeltetésszerű használata során folyamatos a vízgőz fejlődés. Állagvédelmi ellenőrzés Az utólagos hőszigetelés az eredeti rétegrend módosításával, kiegészítésével jár ez általában a szerkezetet állagvédelmi szempontból is javítja, de az utólagos hőszigetelés nem minden esetben mentes az állagvédelmi kockázatoktól, ezért az állagvédelmi ellenőrzést a biztonság érdekében minden esetben célszerű elvégezni. Az ellenőrzés során a következők Ha a két térfélben az össznyomások azonosak is, de a parciális nyomások különbözőek, ez utóbbi miatt megindul a keverék összetevőinek árama (Dalton törvénye) Transzport folyamat, amelyben csak a vezetést vizsgáljuk, az átadási ellenállások oly kicsinyek, hogy gyakorlatilag elhanyagolhatóak. Az áramot előidéző potenciálkülönbség a vízgőz parciális nyomásainak különbsége az épület és a környezet között. Ha a két térfélben az össznyomások azonosak is, de a parciális nyomások különbözőek, ez utóbbi miatt megindul a keverék összetevőinek árama (Dalton törvénye) Télen a helyiség levegőjében a vízgőz résznyomása nagyobb, mint a külső levegőben. A határolószerkezeteken át vízgőz áram jön létre (diffúzió). A kiegyenlítődés nem következik be, mert a helyiségben vízgőz források (ember, háztartás, technológia) folyamatos utánpótlást termelnek.

2 A diffúziós áram egy anyagban a diffúziós vagy páravezetési tényezőtől függ. Értelmezése a hővezetési tényezőéhez hasonló: az egységnyi élhosszúságú kocka két szemközti lapja között a parciális nyomáskülönbség egységnyi. A diffúziós tényező azt fejezi ki, hogy egységnyi idő alatt mennyi vízgőz halad át a két lap között. Mértékegysége kg/mspa Szokásos jele: δ Igen kis mennyiségekről lévén szó, megadása gyakorta x 1O -y formában történik. Igen kis mennyiségekről lévén szó, megadása gyakorta x 1O -y formában történik. Párhuzamos síkokkal határolt szerkezetek esetén egy réteg diffúziós ellenállása egyenesen arányos a vastagsággal és fordítottan a diffúziós tényezővel: R δ = d / δ Többrétegű szerkezet eredő ellenállása az egyes rétegek ellenállásainak összege. Az átadási ellenállások elhanyagolhatóan kicsinyek, ezért a felületeken gyakorlatilag ugyanakkora a parciális vízgőznyomás, mint a felülettel érintkező levegőben. Időben állandósult és lecsapódásmentes páradiffúzió esetén a homlokfelülettel párhuzamos bármely síkon és bármely rétegen át ugyanaz a vizgőzáram halad át. Ha egy réteg diffúziós ellenállása nagyobb, akkor az áram áthajtásához nagyobb nyomáskülönbségre van szükség. Az átadási ellenállások elhanyagolhatóan kicsinyek, ezért a felületeken gyakorlatilag ugyanakkora a parciális vízgőznyomás, mint a felülettel érintkező levegőben. A levegő és a felület közötti páraátadási ellenállás elhanyagolhatóan kicsi, a felületen a vízgőz résznyomása gyakorlatilag ugyanannyi, mint a vele érintkező levegőben. Ha nincs a szerkezetben lecsapódás, akkor (állandósult állapotban) a nyomáseloszlás egy homogén anyagú rétegben egyenes mentén változik, ennek meredeksége arányos a vízgőzárammal. A belső és a külső oldalon a parciális vízgőznyomások tervezési értéke adott - az elhanyagolható felületi ellenállások miatt a felületeken is ugyanezek az értékek uralkodnak. Többrétegű szerkezetekben az egyes rétegekre jutó p j nyomáskülönbség úgy aránylik a teljes (p i - p e ) nyomáskülönbséghez, ahogyan a réteg diffúziós ellenállása aránylik a teljes szerkezet összes ellenállásához: R δj / R δö = p j / (p i - p e ) Ennek alapján a réteghatárokon a parciális nyomás értéke számítható: a teljes nyomáskülönbséget olyan arányban osztjuk el az egyes rétegek között, ahogyan a rétegek diffúziós ellenállása aránylik a szerkezet összes diffúziós ellenállásához. A parciális nyomáseloszlás vonala egy homogén rétegen belül egyenes. Egy homogén rétegben a nyomásesés lineáris, a vonal meredeksége arányos a vízgőzárammal:

3 Többrétegű szerkezetben az egyes rétegekre jutó nyomásesés arányos a réteg páravezetési ellenállásával A vízgőz a szerkezeten át kifelé mozogva egyre hidegebb és hidegebb rétegekbe jut, ahol a lehetséges parciális nyomás (a telítési nyomás) értéke a hőmérséklet függvényében egyre kisebb és kisebb. A diffúziós ellenállás okán a vízgőz résznyomása belülről kifelé haladva egyre kisebb és kisebb lesz. A vizsgálat célja annak megállapítása, hogy a diffúziós ellenállások alapján számított parciális vízgőznyomás hogyan viszonyul a hőmérséklet függvényében meghatározott telítési nyomáshoz. A kérdés: a számított érték nem haladja-e meg a telítési értéket? Mert ha igen, akkor ez a lecsapódás veszélyét jelzi. A lecsapódó nedvesség korróziót, korhadást, kifagyást okoz, rontja a hőszigetelőképességet, ezzel öngerjesztő folyamat indul meg, a szerkezet egyre nedvesebb lesz, rosszabbul szigetel, hőmérséklete még alacsonyabb lesz, még több nedvesség csapódik ki... A fal keresztmetszetébe berajzoljuk a hőmérsékleteloszlás vonalát, ennek függvényében a telítési görbéről (p s -t diagramból) pontról pontra (!) a telítési nyomás értékét: jó esetben a számított nyomás értékre mindenhol ez alatt marad, lecsapódás nem várható. Előfordulhat, hogy a számított és a telítési nyomás vonalai egymást átmetszik - de a nyomás sehol sem haladhatja meg a telítési értéket! Többrétegű szerkezetre az eljárás hasonló. A telítési nyomás vonala jellegében követi a hőmérsékleteloszlás vonalát. A külső oldalon hőszigetelt szerkezetekben a nyomáseloszlás kedvező: a teherhordó réteg hővezetési ellenállása kicsi magas hőmérséklet és telítési nyomás, a diffúziós ellenállás nagy, a nyomás rohamosan csökken. A hőszigetelő rétegek többségének a diffúziós ellenállása kicsi. A nagy hővezetési ellenállás miatt a hőmérséklet rohamosan csökken, de itt már a vízgőznyomás is alacsony. A folytonos külső hőszigetelés a jó megoldás, de nem mindig alkalmazható meglévő épületek felújításakor.

4 A belső oldalon hőszigetelt szerkezetekben a nyomáseloszlás kedvezőtlen: a hőszigetelő rétegek többségének a diffúziós ellenállása kicsi, a nyomás magas, a nagy hővezetési ellenállás miatt a hőmérséklet és ezzel a telítési nyomás is rohamosan csökken. A teherhordó réteg diffúziós ellenállása nagy (torlasztó hatás). Párafékező réteg beépítésével meglévő épületek utólagos hőszigetelésére alkalmazható - igen gondos méretezést és kivitelezést igényel! A bemutatott eljárás kényelmetlen részfeladata az, hogy a geometriai léptékben ábrázolt keresztmetszetbe esetről esetre be kell rajzolni a telítési nyomás eloszlását a hőmérsékleteloszlás függvényében, lehetőleg sok pont alapján, hogy a görbét elfogadható pontossággal tudjuk megrajzolni. Ez a részfeladat mellőzhető, ha a szerkesztést a t -p s diagramban végezzük, amelyben a telítési görbe eleve adott. Kiszámítva a felületek és a réteghatárok hőmérsékletét, a megfelelő hőmérsékleteknél jelölni tudjuk a t tengelyen, hogy "hol van" (mekkora hőmérséklethez tartozik) egy-egy felület, illetve réteghatár. Kiszámítva a réteghatárokon kialakuló vízgőz résznyomásokat, a számított nyomáseloszlás vonala is megrajzolható. Így megkapjuk a szerkezetben kialakuló vízgőznyomás eloszlását A geometriai léptékről a hőmérsékletléptékre való áttérés egy geometriai transzformációként is elképzelhető.

5 Az építő- és felületképző anyagok többségében nagyszámú elemi, kapilláris üreg van, ezekben játszódik le a kapilláris kondenzáció Forrás: Fraunhofer IBP A szorpciós izoterma jellemző alakja. A vízszintes tengelyen a levegő relatív nedvességtartalma, a függőlegesen az anyag (tömeg vagy térfogat százalékban kifejezett) egyensúlyi nedvességtartalma. A levegővel érintkező építőanyagokban kialakul egy egyensúlyi nedvességtartalom. Az anyag (tömeg- vagy térfogatszázalékban mért) nedvességtartalma (ω) a levegő relatív nedvességtartalmának (RH) függvénye, a kapcsolatot a szorpciós izoterma fejezi ki.

6 A telítési diagramba a relatív nedvességtartalom vonalai is berajzolhatók, a függélyes tengelyen a vízgőz résznyomások mellett az abszolút nedvességtartalom is feltüntethető, az ábrán ezek és a harmatponti hőmérséklet közti összefüggések láthatók. Forrás: Walther, Wilfried

7

8 #. A telítési diagramban a felületek és a réteghatárok síkjait hőmérsékleteik alapján azonosítjuk. A szaggatott vonalak a légállapotokat jelölik. A nagy hővezetési ellenállású (hőszigetelő) rétegek határoló síkjai között nagy a hőmérsékletkülönbség az ábrán a rétegek jobbról balra: felületképző, teherhordó, hőszigetelő, felületképző #. A telítési diagramban a felületek és a réteghatárok síkjait hőmérsékleteik alapján azonosítjuk. A nagy hővezetési ellenállású (hőszigetelő) rétegek határoló síkjai között nagy a hőmérsékletkülönbség az ábrán a rétegek jobbról balra: felületképző, hőszigetelő, teherhordó, felületképző

9 A telítési diagramban az állapotváltozások is nyomon követhetők. Az ábrán: a külső szellőző levegő a helyiségben felmelegszik és nedvességet vesz fel a magasabb külső hőmérsékletű levegő abszolút nedvességtartalma magasabb, ezért a helyiségben kevesebb nedvességet képes felvenni (azonos belső légállapot esetén) A helyiség levegője a külső szerkezetekkel érintkező határrétegben a külső felület hőmérsékletére hűl le az azonos abszolút nedvességtartalom mellett ez növekvő relatív nedvességtartalmat eredményez. A harmatponti az a hőmérséklet, amely mellett a levegő telítetté válik a további lehűlés a folyékony nedvesség kicsapódásával jár. A lehűlés során a határrétegben a levegő relatív nedvességtartalma eléri a 75%-ot ekkor már a határolószerkezet elemi üregeiben megkezdődik a kapilláris kondenzáció.

10 A telítési diagram a vízszintes tengelye a hőmérséklet, a függélyesen a vízgőz résznyomása, a görbe a telítési nyomást ábrázolja. Ha a külső felületképző réteg páravezetési ellenállása nagy, a külső oldali hőszigetelő rétegben is kialakulhat átmetsződés A kondenzációs zóna kijelölése Az érintőhúzás kezdőpontjának meghatározásához kinagyított részlet

11 A keresztmetszetbe a hőmérsékleteloszlás függvényében berajzolható az adott hőmérséklethez tartozó telítési vízgőzrésznyomás. Ezt vetjük össze a számított nyomáseloszlás vonalával. A tényleges vízgőz résznyomás nem haladhatja meg a telítési nyomás értékét. Ha az átmetsződés nem a szélső rétegben alakul ki, akkor az érintőhúzáshoz a kezdőpontot úgy találjuk meg, hogy feltételezzük, a szélső réteg ugyanolyan anyagból van, mint a második, ebben a számított nyomás vonalának a meredeksége is ugyanolyan (kék vonal). Ennek a belső oldali vízgőz résznyomással való metszéspontjából indítjuk az érintőt (zöld vonal), amelynek a második rétegbe eső szakasza a módosított nyomáseloszlás vonala. Az 1. és 2. rétegek határán ez kijelöl egy résznyomásértéket, a belső levegőben a résznyomás értéke adott. A lecsapódási zóna az érintési pontok között van, a sárga nyíl azt mutatja, a második réteg anyagából milyen vastagságú réteg páravezetési ellenállása lenne azonos a tényleges első réteg páravezetési ellenállásával. A vizgőz résznyomás értékének meghatározása a relatív nedvességtartalom alapján: az adott hőmérséklethez tartozó telítési nyomásnak a relatív nedvességtartalommal arányos részét jelöljük meg.

12 A vízgőzrésznyomás jellemző alakja külső oldali hőszigetelés esetén. A probléma szerelt homlokzatburkolattal és kiszellőztetett légréteggel megoldható ha a légréteg kiszellőzése jó, akkor a szerelt homlokzatburkolat mindkét oldala gyakorlatilag ugyanolyan állapotú levegővel érintkezik. A nyomáseloszlás jellemző vonala belső oldali hőszigetelés esetén. Ha a hőszigetelő rétegen a hőmérsékletesés nem túl nagy, akkor az átmetsződés elkerülhető, de persze a hőszigetelő hatás sem túl nagy

13 A nyomáseloszlás jellemző vonala belső oldali hőszigetelés esetén. Ha a hőszigetelés hatékony, akkor a hőszigetelő rétegen a hőmérsékletesés nagy, az átmetsződés elkerülhetetlen. A probléma párafékező réteg beépítésével oldható meg

ÉPÜLETFIZIKA. Páratechnika. Horváth Tamás. építész, egyetemi tanársegéd Széchenyi István Egyetem, Győr Építészeti és Épületszerkezettani Tanszék

ÉPÜLETFIZIKA. Páratechnika. Horváth Tamás. építész, egyetemi tanársegéd Széchenyi István Egyetem, Győr Építészeti és Épületszerkezettani Tanszék Páratechnika Horváth Tamás építész, egyetemi tanársegéd Széchenyi István Egyetem, Győr Építészeti és Épületszerkezettani Tanszék Dalton törvénye A levegő kétkomponensű gázkeverék száraz levegő + vízgőz

Részletesebben

Szorpció, töltési idı, felületek állagvédelmi ellenırzése

Szorpció, töltési idı, felületek állagvédelmi ellenırzése Szorpció, töltési idı, felületek állagvédelmi ellenırzése A levegıvel érintkezı építıanyagokban kialakul egy egyensúlyi nedvességtartalom. Az anyag (tömeg- vagy térfogatszázalékban mért) nedvességtartalma

Részletesebben

Kéményfelújítás. MSc Vízellátás, csatornázás, gázellátás 2010. november 23.

Kéményfelújítás. MSc Vízellátás, csatornázás, gázellátás 2010. november 23. Kéményfelújítás MSc Vízellátás, csatornázás, gázellátás 2010. november 23. 1 A gravitációs kéményrendszerek típusai Egyedi kémény (MSZ-04-82-2:1985) Egycsatornás győjtıkémény 2 A gravitációs kéményrendszerek

Részletesebben

Rétegrend épületfizikai számításai Mire vagyunk kíváncsiak? Mekkora a hőátbocsátási tényező? (hőveszteség, fűtés)

Rétegrend épületfizikai számításai Mire vagyunk kíváncsiak? Mekkora a hőátbocsátási tényező? (hőveszteség, fűtés) Rétegrend épületfizikai számításai Mire vagyunk kíváncsiak? Mekkora a hőátbocsátási tényező? (hőveszteség, fűtés) Mennyi a felületi hőmérséklet a belső síkon? (felületi és kapilláris kondenzáció - elszíneződés,

Részletesebben

JÁRMŐÁRAMLÁSTAN közúti jármővek II. autóbuszok, teherautók

JÁRMŐÁRAMLÁSTAN közúti jármővek II. autóbuszok, teherautók JÁRMŐÁRAMLÁSTAN közúti jármővek II. autóbuszok, teherautók AUTÓBUSZOK, TEHERAUTÓK Cél: attraktív megjelenés, minél nagyobb belsı tér, de kis ellenállás, guruló hasáb, ellenállás csökkentés minél kisebb

Részletesebben

Tangó+ kerámia tetõcserép

Tangó+ kerámia tetõcserép 0 A cserépcsalád kerámia elemei A cserépfedés nézete TANGÓ+ alapcserép,-0, db / m TANGÓ+ szellőzőcserép TANGÓ+ hófogócserép db / szarufaköz, min. db / 0 m táblázat szerint TANGÓ+ jobbos szegőcserép,-,0

Részletesebben

7/2006. (V. 24.) TNM rendelet. az épületek energetikai jellemzıinek meghatározásáról

7/2006. (V. 24.) TNM rendelet. az épületek energetikai jellemzıinek meghatározásáról 1. oldal 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet az épületek energetikai jellemzıinek meghatározásáról Az épített környezet alakításáról és védelmérıl szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. -a (2) bekezdésének h)

Részletesebben

1. ZÁRTTÉRI TŰZ SZELLŐZETÉSI LEHETŐSÉGEI

1. ZÁRTTÉRI TŰZ SZELLŐZETÉSI LEHETŐSÉGEI A tűz oltásával egyidőben alkalmazható mobil ventilálás nemzetközi tapasztalatai A zárttéri tüzek oltására kiérkező tűzoltókat nemcsak a füstgázok magas hőmérséklete akadályozza, hanem annak toxicitása,

Részletesebben

A 2008/2009. tanévi FIZIKA Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első fordulójának. feladatai és megoldásai fizikából. I.

A 2008/2009. tanévi FIZIKA Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első fordulójának. feladatai és megoldásai fizikából. I. Oktatási Hivatal A 8/9. tanévi FIZIKA Országos Közéiskolai Tanulmányi Verseny első fordulójának feladatai és megoldásai fizikából I. kategória A dolgozatok elkészítéséhez minden segédeszköz használható.

Részletesebben

7/2006. (V. 24.) TNM rendelet. az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról

7/2006. (V. 24.) TNM rendelet. az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról Hatályos: 2013.07.09-7/2006. (V. 24.) TNM rendelet az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. -a (2) bekezdésének

Részletesebben

Új módszer a lakásszellőzésben

Új módszer a lakásszellőzésben 1 Csiha András okl. gépészmérnök, főiskolai docens Debreceni Egyetem AMTC Műszaki Kar Épületgépészeti Tanszék etud.debrecen@chello.hu Új módszer a lakásszellőzésben FluctuVent váltakozó áramlási irányú,

Részletesebben

Váltakozó áramlási irányú, decentralizált, hővisszanyerős szellőztető berendezés

Váltakozó áramlási irányú, decentralizált, hővisszanyerős szellőztető berendezés 1 Váltakozó áramlási irányú, decentralizált, hővisszanyerős szellőztető berendezés A találmány tárgya váltakozó áramlási irányú, decentralizált, hővisszanyerős szellőztető berendezés, különösen lakásszellőzés

Részletesebben

P (A) = i. P (A B i )P (B i ) P (B k A) = P (A B k)p (B k ) P (A) i P (A B i)p (B i )

P (A) = i. P (A B i )P (B i ) P (B k A) = P (A B k)p (B k ) P (A) i P (A B i)p (B i ) 6. A láncszabály, a teljes valószínűség tétele és Bayes-tétel Egy (Ω, A, P ) valószín ségi mez n értelmezett A 1,..., A n A események metszetének valószín sége felírható feltételes valószín ségek segítségével

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÁRAMLÁSTAN TANSZÉK TOMPA TESTEK ELLENÁLLÁSTÉNYEZŐJÉNEK VIZSGÁLATA MÉRÉSI SEGÉDLET. 2013/14. 1.

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÁRAMLÁSTAN TANSZÉK TOMPA TESTEK ELLENÁLLÁSTÉNYEZŐJÉNEK VIZSGÁLATA MÉRÉSI SEGÉDLET. 2013/14. 1. BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÁRAMLÁSTAN TANSZÉK M1 TOMPA TESTEK ELLENÁLLÁSTÉNYEZŐJÉNEK VIZSGÁLATA MÉRÉSI SEGÉDLET 013/14. 1. félév 1. Elméleti összefoglaló A folyadékáramlásban lévő,

Részletesebben

7/2006. (V. 24.) TNM rendelet az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról 1. 2. 3. 4.

7/2006. (V. 24.) TNM rendelet az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról 1. 2. 3. 4. 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról 2016.01.01 2017.12.31 8 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról Az épített

Részletesebben

ALKALMAZÁSTECHNIKAI ÚTMUTATÓ

ALKALMAZÁSTECHNIKAI ÚTMUTATÓ ALKALMAZÁSTECHNIKAI ÚTMUTATÓ Gönyû Pécs Jánossomorja Kiskunlacháza Mátraderecske Hajdúszoboszló Devecser Tartalom A LEIER KÉMÉNYEK KERESZTMETSZET-MÉRETEZÉSE......................... 4 A méretezés menete...........................................

Részletesebben

Atájékoztatót a Lindner-Fűtszig dokumentumai, valamint a témában megjelent anyagok felhasználásával összeállította: Kiss Lajos

Atájékoztatót a Lindner-Fűtszig dokumentumai, valamint a témában megjelent anyagok felhasználásával összeállította: Kiss Lajos Atájékoztatót a Lindner-Fűtszig dokumentumai, valamint a témában Régi új lehetőség megjelent anyagok felhasználásával összeállította: Kiss Lajos A jobb hőszigetelés által lényegesen csökkenő fűtésihűtési

Részletesebben

Páradiffúzió a határolószerkezeteken át Transzport folyamat, amelyben csak a vezetést vizsgáljuk, az átadási ellenállások oly kicsinyek, hogy

Páradiffúzió a határolószerkezeteken át Transzport folyamat, amelyben csak a vezetést vizsgáljuk, az átadási ellenállások oly kicsinyek, hogy Páradiffúzió a határolószerkezeteken át Transzport folyamat, amelyben csak a vezetést vizsgáljuk, az átadási ellenállások oly kicsinyek, hogy gyakorlatilag elhanyagolhatóak. Az áramot előidéző potenciálkülönbség

Részletesebben

WST SK 300/400/500-1 solar

WST SK 300/400/500-1 solar 6 720 610 242-00.3O Indirekt fűtésű melegvíztároló WST SK 300/400/500-1 solar Telepítési és karbantartási útmutató szakember számára HU 2 Tartalomjegyzék HU Tartalomjegyzék 1 Biztonsági útmutató és a szimbólumok

Részletesebben

Tanulói munkafüzet. FIZIKA 10. évfolyam 2015.

Tanulói munkafüzet. FIZIKA 10. évfolyam 2015. Tanulói munkafüzet FIZIKA 10. évfolyam 2015. Összeállította: Scitovszky Szilvia Lektorálta: Dr. Kornis János Szakképző Iskola és ban 1 Tartalom Munka- és balesetvédelmi, tűzvédelmi szabályok... 2 1-2.

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. február 8. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. február 8. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. február 8. (OR. en) 5895/16 ADD 1 MAR 31 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2016. február 5. Címzett: Biz. dok. sz.: Tárgy: a Tanács Főtitkársága

Részletesebben

Kezelési útmutató az üzemeltető számára Logano G221

Kezelési útmutató az üzemeltető számára Logano G221 Szilárd tüzelésű kazán 6 720 809 698 (2014/03) HU Kezelési útmutató az üzemeltető számára Logano G221 Teljesítmény-tartomány 20 kw-tól 40 kw-ig Kezelés előtt figyelmesen olvassa el. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék

Részletesebben

Kéményrendszerek Alkalmazástechnika

Kéményrendszerek Alkalmazástechnika Kéményrendszerek Alkalmazástechnika LEIER ÉPÍTŐANYAG-ÜZEMEK Devecser-Téglagyár 8460, Devecser, Sümegi út telefon: 88/512-600 fax: 88/512-619 e-mail: devecser@leier.hu Gönyű-Betonelemgyár 9071, Gönyű, Dózsa

Részletesebben

Alak- és helyzettűrések

Alak- és helyzettűrések 1. Rajzi jelek Alak- és helyzettűrések Az alak- és helyzettűrésekkel kapcsolatos előírásokat az MSZ EN ISO 1101:2006 Termékek geometriai követelményei (GPS). Geometriai tűrések. Alak-, irány-, helyzet-

Részletesebben

NYME-SEK MNSK 2011/12-es tanév, tavaszi félév

NYME-SEK MNSK 2011/12-es tanév, tavaszi félév NYME-SEK MNSK 2011/12-es tanév, tavaszi félév SMANTE2202 Atlétika Magasugrás Koloszár Balázs I.évfolyam Testnevelő-egészségfejlesztő tanár Az átlépő magasugrás A magasugrás az ügyességi versenyszámokhoz

Részletesebben

Labor tápegység feszültségének és áramának mérése.

Labor tápegység feszültségének és áramának mérése. Labor tápegység feszültségének és áramának mérése. (Ezek Alkotó gondolatai. Nem tankönyvekbıl ollóztam össze, hanem leírtam ami eszembe jutott.) A teljességre való törekvés igénye nélkül, néhány praktikus

Részletesebben

Súly ca. EN 13168. Hajlítószil. Súly ca. Páradiff.ell. szám μ. Nyomófesz. Hővez.ellenáll. (kg/m 2. R (m K/W) EN 13168. Hajlítószil. Hajlítószil.

Súly ca. EN 13168. Hajlítószil. Súly ca. Páradiff.ell. szám μ. Nyomófesz. Hővez.ellenáll. (kg/m 2. R (m K/W) EN 13168. Hajlítószil. Hajlítószil. Súly ca. Hővez.ellenáll. (kg/m 2 2 ) R D (m K/W) Nyomófesz. (kpa) σ 10 Hajlítószil. (kpa) σ b Páradiff.ell. szám μ EN 13168 Súly ca. (kg/m 2 ) Hővez.tényező U D (W/mK) Hővez.ellenáll. 2 R (m K/W) D Nyomófesz.

Részletesebben

HITELESÍTÉSI ELŐÍRÁS TARTÁLYOK

HITELESÍTÉSI ELŐÍRÁS TARTÁLYOK HITELESÍTÉSI ELŐÍRÁS TARTÁLYOK GEOMETRIAI TARTÁLYHITELESÍTÉS HE 31/4-2000 TARTALOMJEGYZÉK 1. AZ ELŐÍRÁS HATÁLYA 2. MÉRTÉKEGYSÉGEK, JELÖLÉSEK 3. ALAPFOGALMAK 3.1 Tartályhitelesítés 3.2 Folyadékos (volumetrikus)

Részletesebben

Tűgörgős csapágy szöghiba érzékenységének vizsgálata I.

Tűgörgős csapágy szöghiba érzékenységének vizsgálata I. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Tudományos Diákköri Konferencia Tűgörgős csapágy szöghiba érzékenységének vizsgálata I. Szöghézag és a beépítésből adódó szöghiba vizsgálata

Részletesebben

Használati utasítás. Hűtővitrin

Használati utasítás. Hűtővitrin Használati utasítás Hűtővitrin 142382hu.indd 1 4.11.2005, 8:54 Köszönjük készülékünk megvásárlásával irántunk tanúsított megtisztelő bizalmát és reméljük, hogy sokáig örömét fogja lelni benne. A hűtővitrin

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 17. FIZIKA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 17. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Fizika

Részletesebben

Tartalomjegyzék. I./ A munkavédelmi ellenőrzések 2011. év I. félévében szerzett tapasztalatai 3

Tartalomjegyzék. I./ A munkavédelmi ellenőrzések 2011. év I. félévében szerzett tapasztalatai 3 Hírlevél 2011/7. Tartalomjegyzék I./ A munkavédelmi ellenőrzések 2011. év I. félévében szerzett tapasztalatai 3 II./ A munkaügyi ellenőrzések 2011. év I. félévében szerzett tapasztalatai 36 III./ A Munkavédelmi

Részletesebben

Tetőfedés kerámia cseréppel

Tetőfedés kerámia cseréppel Tetőfedés kerámia cseréppel szakszerű kivitelezés követelményei ( jegyzet) Összeállította: Nemes András okl. építőmérnök TONDACH alkalmazástechnikai szaktanácsadó Készült a Műszaki Ellenőri Tanfolyam résztvevő

Részletesebben

Szóbeli vizsgatantárgyak

Szóbeli vizsgatantárgyak Szóbeli vizsgatantárgyak 1. Magasépítéstan 2. Szilárdságtan 3. Szervezési és vállalkozási ismeretek Megjegyzések: 1. A Magasépítéstan vizsgatantárgy szóbeli tételei szóban és vázlatrajzokkal megválaszolható

Részletesebben

SZAKTANÁCSADÁSI FÜZETEK

SZAKTANÁCSADÁSI FÜZETEK SZAKTANÁCSADÁSI FÜZETEK Az FVM K+F Szakmai Szaktanácsadási Központ Hálózat kiadványai SZARVASMARHA ISTÁLLÓK TERMÉSZETES SZELLŐZTETÉSE Dr. Bak János Pazsiczki Imre Kiadja: FVM Mezőgazdasági Gépesítési Intézet

Részletesebben

Hűtőházi szakági tervezés mezőgazdasági és ipari célokra.

Hűtőházi szakági tervezés mezőgazdasági és ipari célokra. Hűtőházi szakági tervezés mezőgazdasági és ipari célokra. Lényegi eltérések: Légállapot különbség: A hőmérséklet külső csúcsérték - az alapul vett értékkel az általános felmelegedés miatt egyre feljebb

Részletesebben

Páradiffúzió a határolószerkezeteken át

Páradiffúzió a határolószerkezeteken át Páradiffúzió a határolószerkezeteken át Transzport folyamat, amelyben csak a vezetést vizsgáljuk, az átadási ellenállások oly kicsinyek, hogy gyakorlatilag elhanyagolhatóak. Az áramot elıidézı potenciálkülönbség

Részletesebben

ANYAGTÓL A SZERKEZETIG

ANYAGTÓL A SZERKEZETIG ANYAGTÓL A SZERKEZETIG ÉPÜLETFIZIKAI ALKALMAZÁSOK a SCHWENK ÜVEGGYAPOT TERMÉKEKHEZ KÉSZÍTETTE : a V-SYS Kft. SZERKESZTETTE : Dr.Várfalvi János PhD. SZERZŐK: Dr.Várfalvi János PhD. ifj. Várfalvi János 2010.

Részletesebben

A regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelıs. tárca nélküli miniszter 7./2006. (V. 24.) TNM. r e n d e l e t e

A regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelıs. tárca nélküli miniszter 7./2006. (V. 24.) TNM. r e n d e l e t e A regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelıs tárca nélküli miniszter 7./2006. (V. 24.) TNM r e n d e l e t e az épületek energetikai jellemzıinek meghatározásáról Az épített környezet alakításáról

Részletesebben

STIHL MS 460 R. Használati utasítás

STIHL MS 460 R. Használati utasítás { STIHL Használati utasítás Tartalomjegyzék Eredeti használati utasítás Klórmentesen fehérített papírra nyomtatott. A nyomdafesték növényi olajokat tartalmaz, a papír újból felhasználható. Ehhez a használati

Részletesebben

8. Energiatermelő rendszerek üzeme

8. Energiatermelő rendszerek üzeme Energetika 83 8. Energiatermelő rendszerek üzeme Az energia termelését (=átalakítását) műszaki berendezésekben valósítjuk meg. Az ember sütési-főzési feladatokra tűzhelyeket, fűtés biztosítására: kandallókat,

Részletesebben

A szőlő éves munkái 1.Metszés: metszőolló fűrészre,csákánybaltára,gyökerezőkapára nyesőollókat pneumatikus metszőollók rövid és a hosszúmetszések

A szőlő éves munkái 1.Metszés: metszőolló fűrészre,csákánybaltára,gyökerezőkapára nyesőollókat pneumatikus metszőollók rövid és a hosszúmetszések A szőlő éves munkái 1.Metszés: évelő kultúrnövényeink közül a szőlő hajtásrendszerét -ezen belül elsősorban vesszőállományát - csökkentjük a legnagyobb mértékben az évenkénti rendszeres metszéssel. A metszés

Részletesebben

Fenntartható és energiahatékony épületek égetett kerámia építőanyagokból

Fenntartható és energiahatékony épületek égetett kerámia építőanyagokból Meglévő épületek homlokzati és energetikai megújítása CREATON szerelt homlokzatburkolatokkal 1 Előadás tartalma: 1. Fenntartható jövő! 2. Épület- és panel rehabilitáció kérdéskörei 3. Panel lakóépület

Részletesebben

MIKROÖKONÓMIA I. B. Készítette: K hegyi Gergely, Horn Dániel és Major Klára. Szakmai felel s: K hegyi Gergely. 2010. június

MIKROÖKONÓMIA I. B. Készítette: K hegyi Gergely, Horn Dániel és Major Klára. Szakmai felel s: K hegyi Gergely. 2010. június MIKROÖKONÓMIA I. B Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/a/KMR-2009-0041 pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék az MTA Közgazdaságtudományi

Részletesebben

A belügyminiszter /2011. ( ) BM rendelete. az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról szóló 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet módosításáról

A belügyminiszter /2011. ( ) BM rendelete. az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról szóló 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet módosításáról 1 Melléklet BM/10166/2011. számú előterjesztéshez A belügyminiszter /2011. ( ) BM rendelete az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról szóló 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet módosításáról Az épített

Részletesebben

Fizikai geodézia és gravimetria / 2. NEHÉZSÉGI ERŐTÉR ABSZOLÚT ÉS RELATÍV MÉRÉSE, A MŰSZEREK KALIBRÁCIÓJA

Fizikai geodézia és gravimetria / 2. NEHÉZSÉGI ERŐTÉR ABSZOLÚT ÉS RELATÍV MÉRÉSE, A MŰSZEREK KALIBRÁCIÓJA MSc Fizikai geodézia és gravimetria /. BMEEOAFML01 NEHÉZSÉGI ERŐTÉR ABSZOLÚT ÉS RELATÍV MÉRÉSE, A MŰSZEREK KALIBRÁCIÓJA A nehézségi erőtér mérésével kapcsolatos mérési módszerek és mérőműszerek három csoportba

Részletesebben

BWT Hungária Kft., 2040 Budaörs, Keleti u. 7. Műszaki iroda, bemutatóterem, raktár 2040 Budaörs, Keleti u. 7. Tel.: 23/430-480 Fax: 23/430-482

BWT Hungária Kft., 2040 Budaörs, Keleti u. 7. Műszaki iroda, bemutatóterem, raktár 2040 Budaörs, Keleti u. 7. Tel.: 23/430-480 Fax: 23/430-482 BWT Hungária Kft., 2040 Budaörs, Keleti u. 7. BWT Hungária Kft. Műszaki iroda, bemutatóterem, raktár 2040 Budaörs, Keleti u. 7. Tel.: 23/430-480 Fax: 23/430-482 E-mail: info.bp@bwt.hu www.bwt.hu G É P

Részletesebben

Kerékpáros ruházati kisokos. avagy. Hogyan öltözzünk kerékpározáshoz?

Kerékpáros ruházati kisokos. avagy. Hogyan öltözzünk kerékpározáshoz? Kerékpáros ruházati kisokos avagy Hogyan öltözzünk kerékpározáshoz? Tartalomjegyzék Bevezetés...3 Hogyan működik a hőháztartásunk?...3 Ruházkodási ismeretek...4 Ruhatárunk darabjai...7 1, Fejrevalók...7

Részletesebben

Pedagógiai program. VII. kötet

Pedagógiai program. VII. kötet Fıvárosi Önkormányzat Benedek Elek Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógia és Módszertani Intézmény Egységes szerkezetbe foglalt módosított Pedagógiai program VII. kötet

Részletesebben

Topográfia 7. Topográfiai felmérési technológiák I. Mélykúti, Gábor

Topográfia 7. Topográfiai felmérési technológiák I. Mélykúti, Gábor Topográfia 7. Topográfiai felmérési technológiák I. Mélykúti, Gábor Topográfia 7. : Topográfiai felmérési technológiák I. Mélykúti, Gábor Lektor : Alabér, László Ez a modul a TÁMOP - 4.1.2-08/1/A-2009-0027

Részletesebben

4. sz. Füzet. A hibafa számszerű kiértékelése 2002.

4. sz. Füzet. A hibafa számszerű kiértékelése 2002. M Ű S Z A K I B I Z O N S Á G I F Ő F E L Ü G Y E L E 4. sz. Füzet A hibafa számszerű kiértékelése 00. Sem a Műszaki Biztonsági Főfelügyelet, sem annak nevében, képviseletében vagy részéről eljáró személy

Részletesebben

EURÓPA ÉGHAJLATA I. Az Európa éghajlatát meghatározó tényezők a kontinens helyzete, fekvése és ennek éghajlati következményei. Kiterjedése: K-Ny-i irányban ~11 000km (Nyh. 31, Azori-szk.-Kh. 67, Ural;

Részletesebben

BIZTONSÁGI ADATLAP. Szén-dioxid, szilárd (szárazjég) Változat: 1.0. Gafin Hungária Kft. 1125 Budapest, Mátyás király út 14/a info@gafin.

BIZTONSÁGI ADATLAP. Szén-dioxid, szilárd (szárazjég) Változat: 1.0. Gafin Hungária Kft. 1125 Budapest, Mátyás király út 14/a info@gafin. Oldal: 1/4 1. VEGYI ANYAG NEVE: SZÁRAZJÉG (SZILÁRD SZÉNDIOXID) Kereskedelmi forgalomban használt elnevezések és termékszámok: Szárazjég (blokk), Szárazjég (pellet) CAS-szám: 124-38-9 EU-szám: 204-696-9

Részletesebben

A pályázó neve: A pályázó címe: A pályázat sorszáma: (kiíró tölti ki) A pályázat benyújtásának időpontja: (kiíró tölti ki)

A pályázó neve: A pályázó címe: A pályázat sorszáma: (kiíró tölti ki) A pályázat benyújtásának időpontja: (kiíró tölti ki) A pályázó neve: A pályázó címe: A pályázat sorszáma: (kiíró tölti ki) A pályázat benyújtásának időpontja: (kiíró tölti ki) A pályázat iktatószáma: (kiíró tölti ki) PÁLYÁZATI ADATLAPOK Paks Város Önkormányzata

Részletesebben

MUNKAVÉDELMI SZABÁLYZAT

MUNKAVÉDELMI SZABÁLYZAT MUNKAVÉDELMI SZABÁLYZAT 1. módosított változat Készült: 2009-05-25. Morgan Hungary Kft. Munkavédelmi szabályzat 2/60 Az eljárás célja Jelen Munkavédelmi Szabályzat (továbbiakban: Szabályzat)célja, hogy

Részletesebben

Körmozgás és forgómozgás (Vázlat)

Körmozgás és forgómozgás (Vázlat) Körmozgás és forgómozgás (Vázlat) I. Egyenletes körmozgás a) Mozgás leírását segítő fogalmak, mennyiségek b) Egyenletes körmozgás kinematikai leírása c) Egyenletes körmozgás dinamikai leírása II. Egyenletesen

Részletesebben

Tárgyszavak: öntött poliamid; prototípus; kis sorozatok gyártása; NylonMold eljárás; Forma1 modell; K2004; vízmelegítő fűtőblokkja; új PA-típusok.

Tárgyszavak: öntött poliamid; prototípus; kis sorozatok gyártása; NylonMold eljárás; Forma1 modell; K2004; vízmelegítő fűtőblokkja; új PA-típusok. MÛANYAGFAJTÁK Újdonságok a poliamidtermékek és a poliamidtípusok gyártásában Tárgyszavak: öntött poliamid; prototípus; kis sorozatok gyártása; NylonMold eljárás; Forma1 modell; K2004; vízmelegítő fűtőblokkja;

Részletesebben

SZAKDOLGOZAT. Gömbcsap működtető orsó gyártástervezése

SZAKDOLGOZAT. Gömbcsap működtető orsó gyártástervezése Miskolci Egyetem Gépészmérnöki Kar Gyártástudományi Intézet SZAKDOLGOZAT Gömbcsap működtető orsó gyártástervezése Tervezésvezető: Felhő Csaba tanársegéd Konzulens: Tárkányi Ferenc üzemmérnök Készítette:

Részletesebben

Első számú Időszakos beszámoló

Első számú Időszakos beszámoló A projekt azonosító száma: GOP-111-11-2012-0137 A (fő)kedvezményezett neve: Terményszárító, Gabonafeldolgozó és Villamosipari Berendezéseket Gyártó és Szerelő Kft. Első számú Időszakos beszámoló 1. A BESZÁMOLÓ

Részletesebben

4. A GYÁRTÁS ÉS GYÁRTÓRENDSZER TERVEZÉSÉNEK ÁLTALÁNOS MODELLJE (Dudás Illés)

4. A GYÁRTÁS ÉS GYÁRTÓRENDSZER TERVEZÉSÉNEK ÁLTALÁNOS MODELLJE (Dudás Illés) 4. A GYÁRTÁS ÉS GYÁRTÓRENDSZER TERVEZÉSÉNEK ÁLTALÁNOS MODELLJE (Dudás Illés) ). A gyártás-előkészítés-irányítás funkcióit, alrendszereit egységbe foglaló (általános gyártási) modellt a 4.1. ábra szemlélteti.

Részletesebben

Fő közlekedési létesítmények stratégiai zajtérképezése és intézkedési terv

Fő közlekedési létesítmények stratégiai zajtérképezése és intézkedési terv Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Közlekedésinformatikai és - környezeti Igazgatóság Közlekedésinformatikai Központ 1119 Budapest, Thán Károly u. 3-5. Fő közlekedési létesítmények stratégiai zajtérképezése

Részletesebben

Növényvédelem otthonunkban

Növényvédelem otthonunkban Növényvédelem otthonunkban Bevezető A növényvédelem, egy olyan téma, ami kikerülhetetlen, akár lakásunkban, akár kertünkben foglalkozunk növényekkel. Mindannyian találkoztunk már kártevővel, vagy gombás

Részletesebben

ACCESS h szivattyúk Szerelési és kezelési útmutató 1./14 oldal

ACCESS h szivattyúk Szerelési és kezelési útmutató 1./14 oldal ACCESS h szivattyúk Szerelési és kezelési útmutató 1./14 oldal 1 A h szivattyú használata 2 1.1 A kezel felület bemutatása... 2 1.2 A kezel felület használata... 2 1.3 Be- és kikapcsolás... 3 1.4 A h mérséklet

Részletesebben

TARTALOM JEGYZÉK ALÁÍRÓLAP

TARTALOM JEGYZÉK ALÁÍRÓLAP ALÁÍRÓLAP AZ ANGOL NYELVET EMELT SZINTEN OKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉPÜLETENERGETIKAI FELÚJÍTÁSA PROJEKT, 1046 BUDAPEST, FÓTI ÚT 66. ÉS 75214/4 HELYRAJZI SZÁM ALATTI INGATLANON, AJÁNLATKÉRÉSI MŰSZAKI TERVDOKUMENTÁCIÓ

Részletesebben

Családi házak utólagos hőszigetelése. ROCKWOOL kőzetgyapottal

Családi házak utólagos hőszigetelése. ROCKWOOL kőzetgyapottal Családi házak utólagos hőszigetelése ROCKWOOL kőzetgyapottal 1 Kímélje pénztárcáját és Földünket egyaránt! A hőszigetelés azon kevés befektetések egyike, melyek egy családi ház élet tartama során többszörösen

Részletesebben

NYÍRBÁTOR VÁROS P O LG Á R M E S T E R É T Ő L 4300. Nyírbátor, Szabadság tér 7. sz. Távbeszélő száma: 42/281-095., Telefax száma: 42/281-311

NYÍRBÁTOR VÁROS P O LG Á R M E S T E R É T Ő L 4300. Nyírbátor, Szabadság tér 7. sz. Távbeszélő száma: 42/281-095., Telefax száma: 42/281-311 NYÍRBÁTOR VÁROS P O LG Á R M E S T E R É T Ő L 4300. Nyírbátor, Szabadság tér 7. sz. Távbeszélő száma: 42/281-095., Telefax száma: 42/281-311 Ügyirat száma: 510-20/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselőtestületnek

Részletesebben

TERMÉKISMERTETŐ ÉS FELHASZNÁLÁSI ÚTMUTATÓ FABROSTONE FALBURKOLÓ ELEMEKHEZ

TERMÉKISMERTETŐ ÉS FELHASZNÁLÁSI ÚTMUTATÓ FABROSTONE FALBURKOLÓ ELEMEKHEZ TARTALOMJEGYZÉK: 2 FABROSTONE FALBURKOLÓ ELEMEK...3 FELHASZNÁLÁSI ELŐNYÖK.3 MŰSZAKI ADATOK..4 FELHASZNÁLÁSI JAVASLAT.23-2- FALBURKOLÓ ELEMEINKRŐL ÁLTALÁBAN A FABROSTONE falburkoló elemek épületek lábazatainak,

Részletesebben

Szaktanári segédlet. FIZIKA 10. évfolyam 2015. Összeállította: Scitovszky Szilvia

Szaktanári segédlet. FIZIKA 10. évfolyam 2015. Összeállította: Scitovszky Szilvia Szaktanári segédlet FIZIKA 10. évfolyam 2015. Összeállította: Scitovszky Szilvia 1 Tartalom Munka- és balesetvédelmi, tűzvédelmi szabályok... 2 1-2. Elektrosztatika... 4 3. Egyszerű áramkörök... 9 4. Ohm

Részletesebben

MAGYAR RÉZPIACI KÖZPONT. 1241 Budapest, Pf. 62 Telefon 317-2421, Fax 266-6794 e-mail: hcpc.bp@euroweb.hu

MAGYAR RÉZPIACI KÖZPONT. 1241 Budapest, Pf. 62 Telefon 317-2421, Fax 266-6794 e-mail: hcpc.bp@euroweb.hu MAGYAR RÉZPIACI KÖZPONT 1241 Budapest, Pf. 62 Telefon 317-2421, Fax 266-6794 e-mail: hcpc.bp@euroweb.hu Tartalom 1. A villamos csatlakozások és érintkezôk fajtái............................5 2. Az érintkezések

Részletesebben

Kérdések és válaszok az influenzáról

Kérdések és válaszok az influenzáról Kérdések és válaszok az influenzáról Forrás: Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) honlapja http://www.ecdc.europa.eu/en/healthtopics/seasonal_influenza/basic_facts/pages/qa_seasonal_influenza.aspx

Részletesebben

Villamos áram élettani hatása

Villamos áram élettani hatása Villamos áram élettani hatása Ember és a villamosság kapcsolata Légköri, elektrosztatikus feltöltődés, villamos erőművek, vezetékek, fogyasztók, berendezések, készülékek, stb. A villamos energia előnyösebben

Részletesebben

HOMLOKZATBURKOLATOK 2/a

HOMLOKZATBURKOLATOK 2/a Dr. Hunyadi Zoltán ÉPÜLETSZERKEZETTAN 3 HOMLOKZATBURKOLATOK 2/a www.epszerk.bme.hu Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar Épületszerkezettani Tanszék BURKOLATOK FELOSZTÁSA 1.

Részletesebben

Hogy hozhatunk létre optimális munkahelyi légkört és környezetet?

Hogy hozhatunk létre optimális munkahelyi légkört és környezetet? Hogy hozhatunk létre optimális munkahelyi légkört és környezetet? Gyakorta hallhatjuk, hogy a munkahely a második otthonunk. Ez nálunk Magyarországon többszörösen igaz, hiszen a munkánk nemcsak saját közérzetünket,

Részletesebben

Keresztmetszeti megmunkálás egyengető-, vastagoló-, és kombinált gyalugépekkel

Keresztmetszeti megmunkálás egyengető-, vastagoló-, és kombinált gyalugépekkel Pagonyné Mezősi Marietta Keresztmetszeti megmunkálás egyengető-, vastagoló-, és kombinált gyalugépekkel A követelménymodul megnevezése: Alapvető tömörfa megmunkálási feladatok A követelménymodul száma:

Részletesebben

NAGYKŐRÖS VÁROS részére

NAGYKŐRÖS VÁROS részére TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI PROGRAM NAGYKŐRÖS VÁROS részére II. kötet FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ Az Önkormányzattal együttműködve készítette: MEGRENDELŐ TÉMAVEZETŐ Dr. Veres Lajos PROGRAMFELELŐS Kósa Beatrix VEZETŐ

Részletesebben

Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 6207-11 Légtechnikai rendszerszerelői feladatok

Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 6207-11 Légtechnikai rendszerszerelői feladatok Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 6207-11 Légtechnikai rendszerszerelői feladatok Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 6207-11/2 Klíma- és légtechnikai szerelési

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 14. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. május 14. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

A Magyar Kerékpárosklub javaslatai a KRESZ módosítására

A Magyar Kerékpárosklub javaslatai a KRESZ módosítására A Magyar Kerékpárosklub javaslatai a KRESZ módosítására Magyar Kerékpárosklub 2007. december 1 1. Elıszó A közúti közlekedés szabályairól szóló, többször módosított 1/1975. KPM-BM együttes rendelet jelenleg

Részletesebben

észrevételek megtételére a közzététel időpontjától számított 30 napot kell biztosítani.

észrevételek megtételére a közzététel időpontjától számított 30 napot kell biztosítani. Tisztelt Ivanics András! Tájékoztatjuk Önt, hogy a KTI Közlekedéstudományi Nonprofit Kft. (a továbbiakban: KTI) a környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 2002/49/EK irányelvben, valamint az irányelvet

Részletesebben

Jászsági fejlesztési koncepció, stratégiai és operatív program 2007-2013

Jászsági fejlesztési koncepció, stratégiai és operatív program 2007-2013 Jászsági fejlesztési koncepció, stratégiai és operatív program, 2007-2013 Helyzetfeltárás, koncepció szakasz 2006. december 4. Jászsági fejlesztési koncepció, stratégiai és operatív program 2007-2013 HELYZETFELTÁRÁS

Részletesebben

MŰSZAKI ISMERETEK. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010

MŰSZAKI ISMERETEK. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 MŰSZAKI ISMERETEK Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 Az előadás áttekintése Méret meghatározás Alaki jellemzők Felületmérés Tömeg, térfogat, sűrűség meghatározása

Részletesebben

Bepárlás. Vegyipari és biomérnöki műveletek segédanyag Simándi Béla, Székely Edit BME, Kémiai és Környezeti Folyamatmérnöki Tanszék

Bepárlás. Vegyipari és biomérnöki műveletek segédanyag Simándi Béla, Székely Edit BME, Kémiai és Környezeti Folyamatmérnöki Tanszék Bepárlás Vegyipari és biomérnöki műveletek segédanyag Simándi Béla, Székely Edit BME, Kémiai és Környezeti Folyamatmérnöki Tanszék Megköszönjük Szternácsik Klaudia és Wolowiec Szilvia hallgatóknak a diák

Részletesebben

19. Az elektron fajlagos töltése

19. Az elektron fajlagos töltése 19. Az elektron fajlagos töltése Hegyi Ádám 2015. február Tartalomjegyzék 1. Bevezetés 2 2. Mérési összeállítás 4 2.1. Helmholtz-tekercsek.............................. 5 2.2. Hall-szonda..................................

Részletesebben

A felszíni vizek jellemző ár- és belvízi szennyeződése B.- A.- Z. megyében

A felszíni vizek jellemző ár- és belvízi szennyeződése B.- A.- Z. megyében A felszíni vizek jellemző ár- és belvízi szennyeződése B.- A.- Z. megyében Az ár- és belvizek vízszennyező hatása Több évtizedes tapasztalat, hogy a felszíni vízfolyásainkon levonuló nagy árvizek (97,

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM GÉPÉSZMÉRNÖKI KAR Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechnika Tanszék VARJU EVELIN

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM GÉPÉSZMÉRNÖKI KAR Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechnika Tanszék VARJU EVELIN BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM GÉPÉSZMÉRNÖKI KAR Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechnika Tanszék VARJU EVELIN Térfogati hőátadási tényező meghatározása fluidizációs szárításnál TDK

Részletesebben

FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2012. ÁPRILIS 26-I ÜLÉSÉRE

FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2012. ÁPRILIS 26-I ÜLÉSÉRE E LİTERJESZTÉS FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2012. ÁPRILIS 26-I ÜLÉSÉRE 5. IKTATÓSZÁM: 2-5/2012. MELLÉKLET: TÁRGY: Tájékoztató a 2011. évi mezıgazdasági és vidékfejlesztési támogatások alakulásáról ELİTERJESZTİ:

Részletesebben

Ásványi hőszigetelőlap. Ytong Multipor

Ásványi hőszigetelőlap. Ytong Multipor Ásványi hőszigetelőlap Tartalom Ásványi hőszigetelő rendszer előnyei... 5 Környezettudatos gondolkodás és fűtési költség-megtakarítás.... 6 Hosszú életű épületek, építési károk megakadályozása.... 7 Tömör,

Részletesebben

Kling István igazgató Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség

Kling István igazgató Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség Budapest, 2006. február 27. Kling István igazgató Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 1. 8001 Székesfehérvár Pf. 137 Fax: 22/313-564

Részletesebben

TARTALOM. Általános feltételek 44. Anyagszükséglet 44. Elnevezések 45. Zsindelyigény felmérése 50. Tető előkészítése 51. Zsindely felrakás 53

TARTALOM. Általános feltételek 44. Anyagszükséglet 44. Elnevezések 45. Zsindelyigény felmérése 50. Tető előkészítése 51. Zsindely felrakás 53 TARTALOM Általános feltételek 44 Anyagszükséglet 44 Elnevezések 45 Zsindelyigény felmérése 50 Tető előkészítése 51 Zsindely felrakás 53 Zsindely felrakási útmutató ÁLTALÁNOS FELTÉTELEK Az IKO nem vállal

Részletesebben

IX. Az emberi szem és a látás biofizikája

IX. Az emberi szem és a látás biofizikája IX. Az emberi szem és a látás biofizikája IX.1. Az emberi szem felépítése A szem az emberi szervezet legfontosabb érzékelő szerve, mivel a szem és a központi idegrendszer közreműködésével az elektromágneses

Részletesebben

1. BEVEZETÉS. - a műtrágyák jellemzői - a gép konstrukciója; - a gép szakszerű beállítása és üzemeltetése.

1. BEVEZETÉS. - a műtrágyák jellemzői - a gép konstrukciója; - a gép szakszerű beállítása és üzemeltetése. . BEVEZETÉS A korszerű termesztéstechnológia a vegyszerek minimalizálását és azok hatékony felhasználását célozza. E kérdéskörben a növényvédelem mellett kulcsszerepe van a tudományosan megalapozott, harmonikus

Részletesebben

Techno-Tel Kft. a. tagja. Egységes szerkezetbe foglalt

Techno-Tel Kft. a. tagja. Egységes szerkezetbe foglalt Techno-Tel Kft. a tagja Egységes szerkezetbe foglalt Általános Szerződési Feltételek TELEFONSZOLGÁLTATÁS (Helyhez kötött telefonszolgáltatás, Nomadikus beszédcélú szolgáltatás, Egyéb hangátviteli szolgáltatás)

Részletesebben

Ficánkoló óvoda - Oviújság, 2011, tél

Ficánkoló óvoda - Oviújság, 2011, tél Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek. Ők az Élet önmaga iránti vágyakozásának fiai és leányai. Általatok érkeznek, de nem belőletek. És bár véletek vannak, nem birtokaitok. Adhattok nekik szeretetet, de

Részletesebben

FOLYAMATLÉPÉSEK CITROEN SAXO

FOLYAMATLÉPÉSEK CITROEN SAXO CITROEN SAXO Amennyiben nem rendelkezik kellő szervízberendezésekkel és célszerszámokkal a torziós hátsó futómű javítását javasoljuk, hogy bízza márkaszervízre vagy szakszervízre. A javítási művelet nem

Részletesebben

Slovenská komisia Fyzikálnej olympiády. Szlovákiai Fizikai Olimpiász Bizottság

Slovenská komisia Fyzikálnej olympiády. Szlovákiai Fizikai Olimpiász Bizottság Slovenská komisia Fyzikálnej olympiády 50. ročník Fyzikálnej olympiády Szlovákiai Fizikai Olimpiász Bizottság Fizikai Olimpiász 50. évfolyam Az B kategória 1. fordulójának feladatai 1. A spulni mozgása

Részletesebben

B ESZERELÉSI ÉS H ASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

B ESZERELÉSI ÉS H ASZNÁLATI ÚTMUTATÓ T OLATÓRADAR 3 DB RENDSZÁMTÁBLA KERETBE INTEGRÁLT SZENZORRAL, LED KIJELZŐ VEL B ESZERELÉSI ÉS H ASZNÁLATI ÚTMUTATÓ A doboz tartalma 1 db rendszámtábla keret 3 db integrált szenzorral 1 db központi egység

Részletesebben

HD 150 HD 200 HD 300 HD 400 HD 500 HD 800 HD 1000 ÁLLÓ ELHELYEZÉSŰ, ZÁRTRENDSZERŰ, TÖBBCÉLÜ FELHASZNÁLÁSRA MELEGVÍZTÁROLÓK

HD 150 HD 200 HD 300 HD 400 HD 500 HD 800 HD 1000 ÁLLÓ ELHELYEZÉSŰ, ZÁRTRENDSZERŰ, TÖBBCÉLÜ FELHASZNÁLÁSRA MELEGVÍZTÁROLÓK KEZELÉSI UTASÍTÁS HD 150 HD 200 HD 300 HD 400 HD 500 HD 800 HD 1000 ÁLLÓ ELHELYEZÉSŰ, ZÁRTRENDSZERŰ, TÖBBCÉLÜ FELHASZNÁLÁSRA MELEGVÍZTÁROLÓK A készülék használatba vétele előtt gondosan olvassa el ezt

Részletesebben

életvitel és gyakorlat 5 7. évfolyam számára

életvitel és gyakorlat 5 7. évfolyam számára Helyi tantervi ajánlás életvitel és gyakorlat 5 7. évfolyam számára Célok és feladatok A tudás hétköznapi életben való alkalmazása, a gyakorlatban való jártasság megszerzése, az alkotó képesség fejlesztése.

Részletesebben

PTE PMMK ÁBRÁZOLÓ GEOMETRIA 1. hét. 1. heti gyakorlat. Készítette: Schmidtné Szondi Györgyi 1/1

PTE PMMK ÁBRÁZOLÓ GEOMETRIA 1. hét. 1. heti gyakorlat. Készítette: Schmidtné Szondi Györgyi 1/1 1. heti gyakorlat Készítette: Schmidtné Szondi Györgyi 1/1 Szerkesztő-rajzolással kapcsolatos tudnivalók. Az ábrázoló geometria tanulásához feladatokat dolgozunk ki rajzban, azaz szerkesztéseket végzünk.

Részletesebben

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2012. évi 103. szám

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2012. évi 103. szám A Kormány 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelete az országos településrendezési és építési követelményekrıl szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet módosításáról M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2012. évi 103.

Részletesebben