A válság hatása a vállalati hitelállományokra Magyarországon és más kelet-közép-európai országokban

2010. KILENCEDIK ÉVFOLYAM 5. SZÁM 445 FÁBIÁN GERGELY HUDECZ ANDRÁS SZIGEL GÁBOR 1 A válság hatása a vállalati hitelállományokra Magyarországon és más kelet-közép-európai országokban A 2008 őszén eszkalálódó, nemzetközi pénzügyi válság véget vetett a kelet-közép-európai régió külföldi forrásból finanszírozott, dinamikus hitelbővüléssel járó, gazdasági fellendülésének. A recesszióval egyidejűleg szinte valamennyi országban csökkenni kezdett a vállalati bankhitelek állománya is. Felmerül a kérdés, hogy mi volt a bankok szerepe ebben a folyamatban: vajon hitelkínálatuk visszafogásával tovább mélyítették a reálgazdaság visszaesését, illetve akadályozzák a gazdasági kilábalást, vagy a hitelállomány csökkenését éppen inkább a recesszió miatti vállalati hitelkereslet viszszaesése okozta? A kérdés különösen aktuális Magyarországon, ahol a régiós országok közül az egyik legnagyobb mértékű visszaesést tapasztaljuk a vállalati hitelezésben. Jelen cikkünkben Kelet-Közép-Európa 9 országát 2 összehasonlítva mutatjuk be, hogyan alakultak a régióban a vállalati hitelállományok és hitelkamatok, illetve mi lehet az egyes országok között tapasztalható különbségek oka. A rendelkezésre álló információk arra utalnak, hogy Magyarországon a Baltikumhoz hasonlóan nagyobb szerepet játszott a banki hitelkínálat visszafogása a vállalati hitelezés visszaesésében, mint a többi régiós országban. Ez elsősorban az országnak a külső forrásokra való ráutaltságából, sérülékenységéből fakad. Ugyanakkor ezeket az eredményeket több okból is nagyon óvatosan kell kezelni. Egyfelől óvatosságra intenek az alkalmazott elemzési keret gyengeségei, illetve az adatok korlátozott megbízhatósága is. Másfelől a kelet-közép-európai régió korántsem tekinthető egységesnek: az egyes országok gazdasági szerkezete és fejlődési útja szinte több különbséget mutat, mint hasonlóságot, ami jelentősen nehezíti az egyes részfolyamatok összehasonlítását. 1. ELMÉLETI BEVEZETÉS: A HITELPIAC VIZSGÁLATÁNAK SAJÁTOSSÁGAI Mielőtt bemutatnánk a vállalati hitelezés alakulását a kelet-közép-európai régióban, fontosnak tartjuk leírni a hitelpiacoknak azokat a sajátosságait, amelyek megnehezítik mind maguknak a hitelpiaci folyamatoknak, mind pedig azok reálgazdasági hatásainak az elemzését. Itt az a fő probléma, hogy a hitelpiacon az ár nem mindig képes piactisztító szerepet betölteni, ennek hiányában pedig a keresleti és kínálati hatások elkülönítése rendkívül nehéz. 1 A szerzők az MNB Pénzügyi Stabilitási Területének munkatársai. 2 Bulgária, Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Románia, Szlovákia

446 HITELINTÉZETI SZEMLE 1.1. Az árak szerepe A hagyományos versenypiaci szemléletben az ár játssza a legfontosabb szerepet az egész piac működésében. Normál versenypiacon a keresett és kínált mennyiség az ár alkalmazkodásán keresztül kerül egyensúlyba, így az ár az összes olyan releváns információt tartalmazza, amelynek az alapján a fogyasztók és a termelők döntést képesek hozni. A hitelpiacon azonban ez nem feltétlenül teljesül. A hitel árának jellemzően a hitel kamatát (vagy teljeshiteldíj-mutatóját) tekintjük, ám amíg a klasszikus esetben a piaci áron bárki bármennyi termékhez hozzájuthat, addig a hitelpiacon ez nem feltétlenül van így. A bankok többnyire megválogatják, hogy kinek adnak hitelt, és hogy a leendő adósnak milyen más, ún. nem árjellegű feltételeknek kell megfelelnie (például fedezetet kell biztosítania a hitelre, bizonyos mértékű rendszeres jövedelemmel, árbevétellel kell rendelkeznie stb.) A nem árjellegű feltételeket a bankok a hitelnyújtást megelőző adósminősítéskor a vállalati hitelezésben az ún. rating során érvényesítik. Ekkor megvizsgálják a vállalatról rendelkezésre álló információkat, gazdálkodási adatokat, megbecsülik a vállalat fizetésképtelenségének valószínűségét, illetve eldöntik, hogy nyújtsanak-e a számára hitelt, és ha igen, akkor milyen fedezeti és egyéb követelmények mellett, illetve milyen áron. Adott kamatszint mellett tehát lehetnek olyan vállalatok, ügyfelek, akik szeretnének ugyan hitelt felvenni, azonban a bankok az esetleges hitelveszteségektől, ezáltal jövedelemkieséstől tartva mégsem adnak nekik: a megfigyelt hitelkamat tehát nem feltétlenül a piactisztító ár. Ha a bankok csökkenteni akarják hitelkínálatukat, akkor tehát nem csak az árat szigoríthatják, sőt, egy bizonyos ponton túl egyáltalán nem is érdekük az árat emelni. Ennek az az oka, hogy a magasabb hitelköltségeket a beruházó vállalatok csak kockázatosabb projektekkel képesek kitermelni, így a hitel árának emelésére növekedne a bank portfóliójában a kockázatosabb, rosszabb fizetőképességű ügyfelek aránya. Ezért a bankok egy adott szintnél nem emelik magasabbra a hitelkamataikat, hanem a nem kamat jellegű feltételeket kezdik el szigorítani (a szakirodalomban ezt hiteladagolásnak, credit rationingnek nevezik, bővebben l. Stiglitz Weiss [1981]). Ennek az a következménye, hogy a hitelpiacon az árak változása alapján nem állapítható meg egyértelműen, hogy a kínálat vagy a kereslet visszaesése okoz-e egy-egy változást. Míg egy klasszikus negatív kínálati sokknál a kínálat drasztikus visszaesésénél egy normál piacon a termék ára szükségszerűen növekedni fog, addig a hitelpiacon a megfigyelt hitelkamatok mozgása gyakorlatilag bármilyen lehet. Elképzelhető, hogy n őnek a kamatok, miközben a nem árjellegű tényezők változatlanok maradnak vagy szigorodnak; lehet, hogy a kamatok változatlanok maradnak, csak a hitelezési feltételek szigorodnak (a bank úgy fogja vissza a kínálatát, hogy a korábbi áron adja a hitelt, de csak a jobb ügyfeleknek fl ight to quality jelenség, l. Bernanke et al. [1996]); szélsőséges esetben az is előfordulhat, hogy a megfigyelt kamatok csökkennek, miközben a hitelezési feltételek jelentősen szigorodnak (a bank már csak a legjobb ügyfeleknek ad hitelt, nekik viszont olcsón). Lényeg, hogy az árjellegű tényezők és nem árjellegű tényezők által összességében meghatározott hitelhez jutási korlát a korábbinál magasabb lesz. A következtetés mindebből az, hogy a kamatstatisztikák mellett azt is figyelembe kell venni, hogyan változtak a bankok által támasztott hitelezési feltételek.

2010. KILENCEDIK ÉVFOLYAM 5. SZÁM 447 1.1. A hitelkínálat A bankok számos okból szigoríthatják a nem árjellegű kínálati korlátokat. A központi bankok hitelezési felméréseiben a szigorítás okait két csoportra szokás bontani: a hitelezési képességre és a hitelezési hajlandóságra, vagyis arra, hogy a bank mennyit tud és mennyit akar hitelezni. Mivel a kelet-közép-európai régió hitelintézetei alapvetően külföldi tulajdonban vannak, és gyakran anyabankjaikon keresztül is finanszírozzák magukat, ezért ez a két tényező kiegészül még kettővel: az anyabankok hitelezési képességével és hajlandóságával. De Haas Van Lelyveld [2008] empirikusan is igazolja, hogy a nemzetközi bankcsoportokban az egyes leánybankok közötti erőforrások allokációjánál az adott ország helyzetének a többi leánybanki ország, illetve az anyabank piacához való viszonyát is figyelembe veszik. Ez a mi értelmezésünkben azt is jelenti, hogy az anyabankok hitelezési hajlandósága szempontjából nemcsak az adott országban bekövetkezett folyamatok, hanem a többi piachoz való relatív viszony alakulása is számít. Egy bank hitelezési képességét három tényező határozza meg: a bankok tőke-, finanszírozási, illetve likviditási korlátai. Ezek többnyire összefüggnek egymással, hiszen ha egy bank nem képes elegendő tőkét bevonni a piacról a hitelezés fenntartásához, akkor feltehetően a forrásbevonási lehetőségei is korlátozottak. Ugyanakkor a fenti korlátok külön-külön is jelentkezhetnek: lehet egy bank például a korábbi évek magas profitabilitásának köszönhetően jól tőkésített, de forráshiányos, illetve elképzelhetők olyan likviditási feszültségek, amelyek akadályozhatják a hitelezést megfelelő forrás- és tőkeellátottság esetén is. 3 A bank hitelezési hajlandósága szubjektívebb elem, ami a mi értelmezésünkben a bank kockázati étvágyából fakad, és alapvetően részportfóliókra értelmezhető (hiszen ha a bank egy adott ügyfélkör számára kevesebb hitelt nyújt, akkor ceteris paribus más eszközökben növekednie kell). A vállalati hitelezés esetében hitelezési hajlandóságon tehát azt értjük, hogy a bank a források rendelkezésre állása esetén is döntést hoz arról, hogy vállalatokat vagy más ügyfeleket kíván-e inkább hitelezni. A hitelezési hajlandóságban a jövedelmezőségi és kockázati szempontok keverednek: magasabb jövedelmezőség többnyire csak több kockázatvállalással érhető el, de e két tényező közül bármelyik is romlik ceteris paribus, az a hitelezési hajlandóságot csökkenti. Recessziós környezetben a hitelért folyamodó vállalatok gazdasági mutatói általánosan is romlanak, ami azt jelenti, hogy még változatlan hitelbírálati feltételek mellett is kevesebben kapnak hitelt a banktól (ez a kínálati alkalmazkodásnak a vállalati mérlegtől függő csatornája). Ha a bank kockázatvállalási hajlandósága eközben még csökken is, akkor a korábbi nem árjellegű feltételeit még szigoríthatja is, és így csak a korábbiaknál jobb hitelképességű ügyfelek juthatnak hitelhez (ez a banki hitelezési csatorna). Általánosan elfogadott jelenség, hogy a bankok prociklikus viselkedést mutatva gazdasági visszaesés idején csökkentik a hitelezési hajlandóságukat, de nehéz meghatározni, hogy ennek mértékét pontosan mikor mi befolyásolja, mivel ez leginkább a banki döntéshozók szubjektív - várakozásaitól és értékítéletétől függ. A Berger Udell [2003] által felállított, és empirikusan is igazolt intézményi emlékezet elmélet szerint az 3 Például a magyar bankok esetében a swappiac 2008 októberét követő befagyása által előidézett devizalikviditási problémák rontották a devizahitelezési képességet.

448 HITELINTÉZETI SZEMLE elszenvedett veszteségekkel kapcsolatos tapasztalatok befolyásolhatják a bankok hitelezési hajlandóságát: minél élénkebben élnek az elszenvedett veszteségek a banki döntéshozók emlékezetében, annál kevesebbet hiteleznek. 1.2. A hitelkereslet A szakirodalomban a kamatszintet és gazdasági növekedést használják mint a keresletet befolyásoló legfontosabb változót (Bernanke Blinder [1987], Calzaa et al. [2003] és Lown Morgan [2004]). A makrováltozók mellett az empirikus vizsgálatok során az egyedi hitelkérelmek alakulását is vizsgálják már ahol ezek rendelkezésre állnak (Jimenez et al. [2010], Puri et al. [2009]), mások pedig a keresletet a hitelezési vezetők által érzékelt és a jegybanki hitelezési felmérésekben rögzített hitelkereslettel közelítik (Calani et al. [2010], Ciccarelli et al. [2010]). Az egyedi hitelkérelmek vizsgálatánál jellegzetes probléma, hogy egyes vállalatok meg sem jelennek hiteligényükkel a bankoknál, mert azt feltételezik, hogy úgysem kapnának hitelt. A KKE-régióban ez a jelenség lényegesen gyakoribb volt, mint Nyugat-Európában a válság előtti időszakban, noha a tényleges hitelkérelemig el sem jutó vállalatok számottevő része hitelképes lett volna (Brown et al. (2010) és Popov Udell [2010]). A fentiek mellett mind a hitelkínálat, mind a kereslet elemzésénél további nehézséget jelent a hitelpiac és a reálgazdaság egymásra hatása (endogenitás). Ez alatt azt értjük, hogy nemcsak a makroökonómiai változások befolyásolják a hitelkeresletet és a hitelkínálatot, hanem a hitelkereslet és a hitelkínálat is befolyásolja az egyéb makroökonómiai változókat. (ez lényegében a monetáris transzmisszió ún. hitelcsatornája, l. Bernanke Getler [1995]). Például a romló jövedelmi kilátások miatt az is elképzelhető, hogy a vállalatok elhalasztják beruházásaikat, és ezért szorítják vissza a hitelkeresletüket, ami megint csak tovább csökkentheti a termelést. Tehát amikor például a GDP-vel akarjuk magyarázni a hitelpiaci folyamatokat, figyelembe kell vennünk, hogy a hitelpiaci folyamatok is hathattak a GDP alakulására. 2. A BANKOK VÁLLALATI HITELÁLLOMÁNYÁNAK 4 ALAKULÁSA A KELET-KÖZÉP-EURÓPAI RÉGIÓBAN A válság előtt, 2007-ben és 2008-ban a vizsgált kelet-közép-európai országokban átlagosan évi 24 százalékkal nőtt a vállalatok banki hitelállománya; voltak azonban olyan országok, ahol ennél jóval nagyobb ütemű volt a bővülés (Bulgáriában 50, Romániában 34 4 A vállalatok a banki hitelen kívül kötvénykibocsátáson, pénzügyi vállalatokon (lízingcégek, faktoringcégek stb.) vagy pedig külföldről felvett hitelen (anyavállalaton vagy külföldi bankon) keresztül is finanszírozhatják magukat. Az elemzést a belföldi banki hitelekre koncentráljuk, mivel úgy gondoljuk, hogy a rendelkezésre álló adatok közül ezek tükrözik leghívebben a rezidens vállalatok finanszírozásának alakulását. A régióban a vállalati kötvénypiac és pénzügyi vállalatok hitelezésének súlya elhanyagolható. A külföldről felvett hitelek esetén pedig szükséges lenne a nettó külföldi hitelpozíció ismerete, mivel a külföldi hitelek számos esetben nem jelentenek tényleges finanszírozási többletet, hanem csak az adott országban működő regionális központon keresztül hiteleznek tovább, és így csak az ország pénzügyi mérlegét duzzasztják, belföldi gazdasági tevékenységet nem finanszíroznak. Adatforrási hiányosságok miatt ezt az adatsort nem tudjuk a legtöbb vizsgált országra előállítani.

2010. KILENCEDIK ÉVFOLYAM 5. SZÁM 449 százalékos). Ez a magas dinamika összefüggött a reálgazdasági felzárkózással is, hiszen a felzárkózó országokban a GDP-arányos vállalati eladósodottság jóval elmarad a nyugat-európai átlagtól. (2008-ban a vizsgált országokban a vállalatok GDP-arányos hitelállománya átlagosan 60 százalék volt, míg a nyugat-európai országokban 80 százalék). Ahogy a válság előtti dinamikus hitelállomány-növekedés, úgy a válság utáni jelentős hitelállomány-visszaesés is viszonylag egységes jelenség volt a régióban. 2008 októberétől egy-két hónapon belül szinte valamennyi országban megkezdődött a vállalati hitelállományok sok esetben azóta is tartó csökkenése (1. ábra). A legerősebb visszaesés régiós összehasonlításban Magyarországon, a Baltikumban és Csehországban következett be, míg Lengyelországban és Szlovákiában mérsékeltebb volt a visszaesés. Ezzel szemben Bulgária és Románia látszólag kivételnek számít. A hivatalos statisztikák szerint Bulgáriában 2008 októbere óta enyhén növekedett a vállalati hitelállomány, míg Romániában 2009 júniusában következett be fordulópont, és kezdett emelkedni a hitelállomány. A vállalati hitelállományok alakulása a KKE-régióban (2008. október=100) 1. ábra Megjegyzés: A *-gal jelölt országoknál alkalmaztunk árfolyamszűrést, a többi esetben az árfolyamrendszer vagy az euró használata miatt ez nem volt szükséges. BG (Bulgária), CZ (Cseho.), EE (Észto.), H (Magyaro.), PL (Lengyelo.), RO (Románia), SK (Szlovákia), LV (Letto.), LT (Litvánia). Forrás: nemzeti jegybankok Az állományok lejárata szerint vizsgálva a folyamatokat, a legtöbb országban így Magyarországon is a rövid lejáratú hitelek állománya esett vissza nagyobb mértékben, ami azzal is összefügg, hogy itt éppen a rövidebb futamidő miatt könnyebben voltak képesek

450 HITELINTÉZETI SZEMLE alkalmazkodni mind a bankszektor, mind pedig a vállalatok. A balti országokban és Magyarországon azonban a hosszabb lejáratú többnyire beruházási céllal felvett hitelek állománya is jelentősen csökkent, ami a többi országban nem volt jellemző. Ami a hitelek devizális összetételét illeti: a hazai devizában folyósított hitelek száma az egyébként is inkább devizában eladósodó balti országokban drasztikusan csökkent, de számottevő csökkenés következett be Romániában és Magyarországon is. A többi országban alapvetően nem változott a devizaalapú termékek aránya a teljes vállalati hitelportfólión belül. Ugyanakkor mint a bevezetőben is utaltunk rá az adatokat meglehetős óvatossággal kell kezelni, mivel az egyes országok mutatóit egyedi jelenségek és statisztikai problémák jelentősen torzíthatják: Csehországban például a jegybank stabilitási jelentése szerint 5 a vállalatok a banki hiteleket bizonyos mértékig külföldről (anyavállalaton keresztül) felvett hitelekkel és kisebb mértékig kötvénykibocsátással helyettesítették, így a vállalati szektor finanszírozási helyzete nem romlott annyira, mint amennyire a banki hitelállományok mutatják. Romániában 2009 decembere előtt a devizahitelek egy részét közvetlenül az anyabankok nyújtották a román vállalatoknak, nagyrészt szabályozási okok a devizabetétekre vonatkozó magas kötelező tartalékráta miatt. Ezt a szabályozást 2009- ben enyhítették, így a hitelállomány 2010. január óta tartó növekedésében szerepet játszhat az is, hogy az anyabankok visszahelyezik a román vállalati hitelportfóliót a leánybankokhoz. Bulgáriában is létezik a szabályozással kapcsolatos, torzító elem: az országban korábban olyan törvény volt érvényben, amely korlátozta a bankok mérlegfőösszeg szerinti növekedését. Erre számos hitelintézet azzal reagált, hogy a hiteleket speciális projekttársaságokba szervezte ki. A válság alatt a bankok jelentős mennyiségű állományt vettek vissza a mérlegükbe, ami növelte a statisztikákban kimutatott hitelállományt, noha a magángazdaság forrásellátottsága a valóságban nem emelkedett. A visszavett hitelállomány nagysága és megoszlása a háztartási és vállalati portfólió között azonban nem nyilvános. Más országokról nincsen ilyen információnk, ugyanakkor nem zárhatók ki a hasonló egyedi tételek. 3. MIT MUTATNAK A KAMATOK A RÉGIÓBAN? A válság kitörésével a vállalati hitelek kamatfelárai 6 minden országban növekedésnek indultak, de eltérő mértékben (2. ábra). A hazai devizában denominált hitelek esetén Romániában volt a legmagasabb mind a kamatfelár, mind annak a válság utáni növekedése, míg Cseh- 5 L. http://www.cnb.cz/en/financial_stability/fs_reports/fsr_2009-2010/index.html 6 Az új kibocsátású hitelek havi átlagos kamata és a releváns három hónapos bankközi referenciakamat különbözete.

2010. KILENCEDIK ÉVFOLYAM 5. SZÁM 451 országban, Szlovákiában és Lengyelországban a kamatfelár alacsonyabb szintről, és csak enyhébb mértékben emelkedett. Magyarországon a kamatfelár a válság előtt többé-kevésbé együtt mozgott a visegrádi országokéival, de a válság kitörésével jelentősen növekedett, és elszakadt azoktól. Bár 2009 vége óta némileg csökkent a felárak közti különbség, szintjében továbbra is markánsan elkülönül a magyar felár a többi visegrádi országban tapasztalt kamatfelártól. Az euróban denominált hitelek esetében szintén minden országban nőttek a válság kitörése után a kamatfelárak, azonban itt a magyar kamatfelár az egyik legalacsonyabbnak számított a régióban mind a válság előtt, mind pedig azóta. 2. ábra Az új kibocsátású, euróban és hazai devizában denominált vállalati hitelek kamatfelára a KKE-régióban Megjegyzés: háromhavi mozgóátlaggal simított kamatok Forrás: nemzeti jegybankok A kamatok alakulása rávilágít a hitelpiaci áraknak az első fejezetben bemutatott, speciális viselkedésére. A devizaalapú hitelállomány, illetve hitelkamatok közötti kapcsolatot vizsgálva azt találjuk, hogy minél kisebb volt az euróalapú hitelek kamatfeláraiban bekövetkezett változás, annál nagyobb visszaesés következett be a vállalati devizahitel-állományban (3. ábra). Egy normál piacon ez a keresletnek (a kínálatot meghaladó) visszaesését jelentené, azonban számos jel utal arra, hogy ebben a konkrét esetben inkább a kínálat szerepe volt domináns, így az árak csak a hitelpiacok speciális tulajdonságai miatt csökkentek. A hitelezési felmérések ugyanis azt mutatják, hogy a bankok a kockázatosabb hiteleken lévő

452 HITELINTÉZETI SZEMLE prémiumot jobban drágították, mint az átlagos felárat. Ebből az következik, hogy ha a hitelezési feltételeket csak enyhén szigorítják, akkor a hitelállomány kevésbé esik vissza, és az átlagos kamatfelár jobban emelkedik. Ez történhetett esetleg Bulgáriában és Romániában, ahol a magas és emelkedő prémiumszint mellett látszólag szinten maradt vagy nőtt a hitelállomány (noha itt a korábban említett statisztikai problémák torzíthatják a képet). Ezzel szemben szigorú hitelezési feltételek esetén csak nagyon jó hitelképességű ügyfelek juthatnak hitelhez, míg a kockázatos ügyfelek jelentős része nem, ezért a kamatszint alacsony marad, de a hitelállomány még javuló makrogazdasági környezetben is jelentősen visszaeshet. Hasonlót látunk Magyarországon is, ahol a legalacsonyabbak közé tartozik az euróhitelek ára, ugyanakkor messze a legnagyobb az állomány visszaesése. Kivételnek számít viszont Lengyelország, ahol a felárak alacsonyan maradtak, és a hitelállomány sem esett drasztikusan vissza. 3. ábra A vállalati kamatfelárakban a válság alatt bekövetkezett változás és az állományváltozás közötti összefüggés a régióban és az (euróban denominált hiteleknél) az eurózóna országaiban Megjegyzés: árfolyamszűrt állományváltozások. A kamatfelár-változás a 2010-ben átlagos referenciakamat feletti felár és a válságot megelőző évben átlagos referenciakamat feletti felár. Az euróhitelek esetén az eurót használó országokat is feltüntettük a jobb oldali ábrán. Forrás: nemzeti jegybankok

2010. KILENCEDIK ÉVFOLYAM 5. SZÁM 453 A hazai devizában történő hitelezést nézve nehéz összefüggéseket találni, azonban érdemes kiemelni Litvániát. A balti országban a vállalati hitelek a magyarral azonos mértékben estek vissza, azonban ez a drasztikus csökkenés kizárólag a hazai devizában (litasban) denominált hitelállományban következett be. A litván jegybank 2010-es stabilitási jelentése szerint ez a litasban denominált hitelek kamatainak 2009 eleji jelentős megugrása miatt következett be, tehát a bankok lényegében kiárazták a litashiteleket a piacról. A bankok a kamatfeltételek mellett a később bemutatandó hitelezési felmérés szerint a nem árjellegű feltételeiket is lényegesen szigorították. A litasban folytatott hitelezést lényegében megszüntető, drasztikus banki kínálatvisszafogás mögött azok a félelmek bújhattak meg, hogy Litvániának fel kell adnia az euróhoz rögzített árfolyamrendszerét, ami a litasban denominált hitelek elinflálódásához vezetett volna a bankok szempontjából nézve. 7 4. A NEM ÁRJELLEGŰ KÍNÁLATI TÉNYEZŐK Ami a nem árjellegű tényezőket illeti, a KKE-régiónak abban az öt országában, ahol készülnek hitelezési felmérések, 8 a vállalati hitelfeltételekre vonatkozó indikátorok igen hasonlóan alakultak: gyakorlatilag 2007-től egyre erőteljesebb szigorítási hullám figyelhető meg valamennyi országban, ez 2008 végén tetőzik, azóta pedig a szigorítás enyhébb mértékben folytatódik (4. ábra). A bemutatott öt ország közül Litvániában, Lettországban és Magyarországon a bankok széles körűen jeleztek szigorításokat, ami látszólag összhangban áll a vállalati hitelezés visszaesésének mértékével. Ezzel szemben Romániában és Lengyelországban, amely a legkisebb visszaesést mutató országok között található, a bankok lényegesen kisebb aránya jelzett szigorítást. Az ár alakulásában nem lehetett biztosan meghatározni, hogy az alacsony kamatszint és erőteljes visszaesés negatív kínálati vagy keresleti sokk eredménye-e. A hitelezési felmérés azonban Litvániában, Lettországban és Magyarországon megerősíti a nem árjellegű hitelezési korlátok döntő szerepét alacsony kamatszint mellett, és azt sugallja, hogy a banki hitelkínálat alakulása erős befolyással volt a vállalati hitelezésre. 7 A devizában nyújtott hiteleknél ilyen veszély azért nem fenyegetett, mert a litván szabályozás a magyarral ellentétben a rögzített árfolyamrendszer miatt nem teszi kötelezővé a bankok számára az európozíciójuk fedezését. 8 A hitelezési felmérésekben a hitelezési vezetők a saját bankjuk szemszögéből válaszolnak a kereslet/hitelezési feltételek alakulásáról feltett kérdésre, tehát nem általános értékelést adnak a piacról. Meg kell jegyeznünk, hogy a hitelezési felmérés adataiból nem lehet a kereslet/hitelezési feltételek szintjére vagy a változás mértékére következtetni, mivel az csak kvalitatív változásokat mutat. Az országok közötti összehasonlítást ezért fenntartásokkal kell kezelni.

454 HITELINTÉZETI SZEMLE A vállalati hitelezési sztenderdek változása (a szigorítást és az enyhítést jelző bankok arányának különbsége) 4. ábra Megjegyzés: az ábra a szigorítás/enyhítés mértékét nem mutatja; a különbséget mindig az előző negyedévhez viszonyítva mutatja, a hitelezési feltételek szintje ismeretlen. Forrás: nemzeti jegybankok 5. A KERESLETI OLDAL A HITELEZÉSI FELMÉRÉS ALAPJÁN A hitelezési felmérések a keresleti oldalon sokkal kevésbé mutatnak egységes képet, mint a hitelkínálatnál. Lengyelországban a válság alatt nem észleltek érdemi csökkenést a keresletben, vagy inkább növekedést tapasztaltak (1. táblázat), ami összhangban van a hitelállományok és a makrogazdasági teljesítmény alakulásával. A többi országban szintén mérséklődött a vállalati hitelkereslet. Magyarországon viszont a válság idején negyedévről negyedévre növekedett a hitelek iránti kereslet, elsősorban a forgóeszközhitelek iránt, míg a hosszú lejáratú hitelek kereslete csökkent. Ez arra utal, hogy a kereslet nem játszott domináns szerepet a hitelállományok alakulásában, mivel a forgóeszközhiteleknél is számottevő volt a hitelállomány-csökkenés. A jelenségre magyarázatot adhat, hogy a válság előtti időszakban Magyarországon a gyenge gazdasági teljesítmény miatt stagnált a kereslet, míg más régiós országokban, ugyanebben az időszakban a jó gazdasági teljesítménynek köszönhetően folyamatosan nőtt.

2010. KILENCEDIK ÉVFOLYAM 5. SZÁM 455 Ebből arra következtethetünk, hogy más régiós országokban egy magas keresleti szintről éreztek csökkenést a bankok. A hitelezési felmérés sajátosságaiból adódóan, paradox módon kínálati korlátok is magyarázhatják a keresletnövekedést Magyarországon. A kínálati korlát megléte vagy erősödése esetén ugyanis a vállalat kénytelen több bankhoz is fordulni, hogy hitelhez jusson, így ezek a bankok keresletélénkülést érzékelnek. 1. táblázat A hitelkereslet relatív alakulása a hitelezési felmérések alapján Országok 2007-2008. II. n.év 2008. II. félév 2009 2010.I. félév Lengyelország Növekedés Növekedés Stagnálás Növekedés Litvánia Növekedés Csökkenés Csökkenés Csökkenés Románia Növekedés Csökkenés Csökkenés Szlovákia Növekedés Csökkenés Csökkenés Lettország Stagnálás Csökkenés Csökkenés Magyarország Teljes vállalati Stagnálás Növekedés Növekedés Növekedés Beruházási hitel Csökkenés Csökkenés Növekedés Megjegyzés: A tábla a növekedés/csökkenés mértékét nem mutatja; a különbséget mindig az előző negyedévhez viszonyítva mutatja, a kereslet szintje ismeretlen. Forrás: nemzeti jegybankok 6. A MAKROGAZDASÁGI TÉNYEZŐK ALAKULÁSA A RÉGIÓBAN A fejlett országokban kialakuló recesszió gyorsan átgyűrűzött a többnyire kis, nyitott kelet-közép-európai gazdaságokba is. A vállalatok elhalasztották beruházásaikat, illetve csökkentették termelési aktivitásukat, ami természetszerűleg vezetett a hitelkereslet mérséklődéséhez. Az egyetlen kivételnek a lengyel gazdaság tekinthető, ahol a régióban egyedüliként 2009-ben is növekedett a GDP, ami főleg annak tudható be, hogy Lengyelország kevésbé nyitott gazdaság, viszont elegendően nagy belső piaccal is rendelkezik. A recesszió mértékét mutató 2009-es GDP-visszaesés és a vállalati hitelállományok változása között makroszinten is lazább kapcsolat látszik (5. ábra), illetve hasonló együttmozgást látunk az ipari termelés változásával és az exportdinamikával is. Eszerint a legnagyobb hitelállomány-visszaesést elszenvedő országok között vannak a balti államok, ahol a legmélyebb volt a recesszió, míg a kisebb hitelállomány visszaesést mutató országok között van a 2009-ben is növekvő Lengyelország. Szembetűnő, hogy az új tagállamokban számottevő szórás van a hitelállományok és a gazdasági növekedés alakulásában, szemben az eurózónával, ahol úgy tűnik, hogy a gazdasági növekedésen keresztül megragadott hitelkereslet jelentéktelen szerepet játszott a hitelállományok alakulásában.

456 HITELINTÉZETI SZEMLE 5. ábra A hitelállomány alakulása (árfolyamszűrt) és a GDP alakulása közötti kapcsolat az eurózónában és a KKE-régióban Megjegyzés: Csehország esetén becslés, figyelembe véve a helyettesítési hatást a külföldi hitelek és banki hitelek között. Forrás: Eurostat, EKB, nemzeti jegybankok Néhány ország esetében azonban a makrogazdasági fundamentumok nem adnak kielégítő magyarázatot a hitelállomány visszaesésének mértékére. Magyarországon a közepesen nagy recesszió ellenére például a balti államokéhoz hasonló mértékben esett vissza a vállalatok hitelállománya, ráadásul nálunk 2010 első felében is jelentős a hitelállomány visszaesése, pedig akkor már javultak a makrogazdasági körülmények. 9 Ezzel szemben Romániában és Bulgáriában a hazaihoz hasonló mértékű recesszió ellenére sem tapasztalunk hasonlóan radikális visszaesést a hitelezésben, noha ebben valamilyen mértékben a már jelzett statisztikai problémák is szerepet játszanak. Összefoglalva: a keresleti indikátorok alapján úgy tűnik, hogy a többi régiós országokban a hitelállományok visszaesésében a hitelkereslet is jelentős szerepet játszhatott (Litvániában a hazai devizában denominált hitelek esetén negatív kínálati sokk történt, de a teljes 9 Magyarországon nem lehet a banki hitelt felváltó csatornák helyettesítési hatásáról beszélni, mivel a regionálisan aktív vállalatok külföldről felvett, majd más országba átutalt hitelei növelték mind a forrás-, mind az eszközoldalon a vállalatok teljes hitelállományát.

2010. KILENCEDIK ÉVFOLYAM 5. SZÁM 457 hitállományban történt visszaesésben a kereslet visszaesése is jelentős szerepet játszhatott). Ezzel szemben Magyarországon a hitelkereslet alakulása kevésbé tűnik relevánsnak a hitelállomány visszaesésében, ami inkább arra utal, hogy a kínálati korlátok voltak régiós összehasonlításban erősebbek. 7. A KÍNÁLATI KORLÁTOK LEHETSÉGES OKAI A régiós bankok hitelkínálatának az elemzését lényegesen megnehezíti, hogy a bankrendszer jelentős része külföldi anyabankok irányítása alatt áll, illetve tőkéjét, és többnyire a külföldi finanszírozás jelentős részét is az anyabankoktól szerzi. Vagyis az anyabankok kockázatvállalási hajlandóságától és hitelezési képességétől függ mind a leánybankok különböző indikátorokkal viszonylag jól megragadható hitelezési képessége, mind pedig a szubjektívebb hitelezési hajlandósága is. Míg a hitelezési képességnél még valamennyire elkülöníthetők a leánybanki és anyabanki elemek (a pénzügyi mutatók alapján), addig a hitelezési hajlandóságnál a csoportirányítás miatt ez lényegében lehetetlen, és a csoportszintű tőke- és erőforrás-allokáció miatt jelentős nehézséget okoz a leánybanki hitelezési képesség elkülönítése az anyabank hitelezési hajlandóságától is. Ez utóbbi problémát jól érzékelteti a bankrendszerek tőkeellátottsága és a vállalati hitelezés visszaesése közötti kapcsolat. Az adatok ugyan azt mutatják, hogy magasabb volt a banki tőkeellátottság (2. táblázat) azokban az országokban (például Romániában és Bulgáriában), ahol a mérlegstatisztikákban kimutatott vállalati hitelezés nem vagy csak kevésbé esett vissza, de az ok-okozati kapcsolat nem egyértelmű. Elképzelhető, hogy a jobb tőkehelyzet szerepet játszott abban, hogy ezekben az országokban a bankok kevésbé fogták vissza a hitelkínálatukat, de az is lehetséges, hogy az anyabankok azért allokáltak ide több tőkét, mert itt többet akartak hitelezni (vagy felkészültek a vállalati hitelállományoknak a már említett szabályozási okok miatti növekedésére). 10 A hitelezési képesség leánybanki oldalát vizsgálva viszont úgy tűnik, hogy az alacsonyabb hitel-betét mutatóval rendelkező bankrendszerekben kevésbé esett vissza a vállalati hitelezés (6. ábra), míg Magyarországon és a balti államokban ahol az alacsony betétállomány és magas hiteldinamika miatt a hitel-betétmutató jóval meghaladta a 100 százalékot 11 nagyobb volt a kényszer az eszközoldali alkalmazkodásra. A belső források szerepe annál is inkább felértékelődött a válság során, mivel a régió országaiban Lengyelország és Magyarország kivételével 2008 októbere óta a külföldi források kiáramlása volt tapasztalható (4. táblázat). 12 A balti országokban ennek mértéke összhangban volt a belföldi magánszektornak nyújtott hitelek állománycsökkenésével. Bulgáriában és Romániában azonban a külföldi források csökkenése nem érintette olyan érzékenyen a bankokat, mivel a kiáramlást a hazai betétek növekedése részben ellensúlyozta. 10 Ami a hitelezési képesség anyabanki oldalát illeti: az egyes országok között nem látszanak jelentős különbségek az anyabankok pénzügyi mutatói között (2. tábla). Az anyabankok átlagos Tier 1 rátája a legtöbb országban 10 és 10,5 százalék között szóródott, egyedül Lettországban és Litvániában volt 10 százalék alatt 2009-ben. 11 Ráadásul ezen országokban a devizahitelek aránya is jelentős, ami növeli a sérülékenységet. 12 Csehországban és Szlovákiában ez a hatás kevésbé jelentős, mivel elenyésző a külföldi források szerepe a bankok finanszírozásában; ezt az is jól jelzi, hogy a hitel-betét mutató ebben a két országban 100 százalék alatt van.