Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet A gátfutás középiskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMDLTE2202 Máté Szilárd Msc uwrlyo
1. A gátfutás középiskolában oktatott technikájának leírása A cél, hogy a futó a legnagyobb sebesség elérése és annak az egész távon át minél magasabb szinten tartása érdekében a legkevésbé térjen el a lépéshosszak alakításában és a súlypont haladási pályájában maximális sebességű sífutómozgásának egyéni jellemzőitől. A lépéshossz alakításában meghatározó szerepe van a gátak közötti távolságnak és annak, hogy a gátvétel utáni első futólépést nem lehet teljes hosszúságú vágtalépésként végrehajtani. A gátak magasságának függvényében a futó súlypontja magasabbra emelkedik a gát fölötti áthaladáskor, mint síkfutás közben. Az elrugaszkodó láb megfelelő magasságra emelését más testrészek (törzs, lendítőláb és karok) süllyesztésével kell egyensúlyozni. A gátfutás szakaszai: 1. Rajt és ráfutás az első gátra Térdelő rajttal indulnak. Ezen a szakaszon kell a lehető legnagyobb gyorsulást elérni. Az első gátra futás lépéseinek hossza a rajttól az utolsó előtti lépésig növekvő, de egyre kisebb mértékben. A gát előtti utolsó lépés rövidebb, mint az előző. 2. Gátvétel A gátfutásnak a gátakon gyorsan és jó egyensúlyi helyzetben kell átjutni. gátra lépés támaszfázisa, a gát megtámadása a gátvétel repülőfázisa a gát utáni talajfogás a karok mozgás gátvételnél törzs mozgása gátvételnél a gátvétel időtartama és hossza 3. Futás a gátak között 4. Futás az utolsó gáttól a célig 2. A gátfutás legfontosabb versenyszabályai Versenytávok: Férfiak (felnőtt, junior, ifjúsági): 110 m, 400 m, Nők (felnőtt, junior, ifjúsági): 100 m, 400 m Minden pályán tíz gát van.
Férfiak (ifjúsági, junior, felnőtt): Versenytáv Távolság az első gátig Távolság a további gátak között 110 m 13,72 m 9,14 m 14,02 m 400 m 45,00 m 35,00 m 40,00 m Távolság az utolsó gáttól Nők (ifjúsági, junior, felnőtt): Versenytáv Távolság az első gátig Távolság a további gátak között 100 m 13,00 m 8,50 m 10,50 m 400 m 45,00 m 35,00 m 40,00 m Távolság az utolsó gáttól A gátakat úgy kell elhelyezni a pályán, hogy azok talpa a közeledő versenyző felé nézzen, és a gátléc hozzá közelebb eső éle elvágó legyen a pályajelzés rajt felőli szélével. A gátak - az egyes gátfutó versenyszámoknak megfelelően - szabályozható magasságúak lehetnek. Minden gátfutó versenyt kimért pályán kell megrendezni, ahol minden versenyzőnek végig a pályáján belül kell maradnia. Ki kell zárni a versenyből azt a versenyzőt, aki bármelyik gátat kihagyja. Ki kell zárni azt a versenyzőt is, aki: a gátvételkor lábfejét vagy lábának bármely részét a gát tetejének vízszintes síkja alatt húzza el, vagy a vezetőbíró véleménye szerint a gátat szándékosan fellöki
3. A gátfutás előkészítő gyakorlatai 1. Vonalfogó Alkalmazási terület: 9. osztály, koncentráló képesség és láberő fejlesztése Eszközök: olyan terem, ami vonalazott, jelzőszalag A résztvevők száma: egész csoport A gyakorlat leírása: Kiválasztunk egy fogót. A lényeg az, hogy a gyerekek csak vonalon futhatnak, mindegy milyenen, de csak vonalon lehet haladni, a fogónak is. Kritikus momentum: Figyelni kell arra, hogy a gyerekek betartsák a szabályt és tényleg vonalon haladjanak. Ez a feladat azért jó, mert a gyerekeknek egyik vonalról kell a másikra ugrálniuk és ezzel előkészíthetjük a gátfutást. Változatok: Ugyanez a feladat, csak 2-3 fogóval. 2. Tűz, víz, repülő Alkalmazási terület: 9. osztályosoknál, láb ugróerejének növelése Eszközök: 2db pad, bordásfal A gyakorlat leírása: Ugyanaz a szabály, mint a sima tűz, víz, repülőnél, annyi változtatással, hogy a tűzre a gyerekeknek mindkét padon át kell ugraniuk. Kritikus momentum: Arra kell ügyelni, hogy a gyerekek ne csak átlépjenek a pad felett, hanem ugorjanak. Jól segíti az ugrás előkészítését. Változatok: Lehet a feladatot nehezíteni, azzal,hogy magasítjuk az átugrandó akadályt. 3. Szökdelő utánzófogó Alkalmazási terület: 9. osztály, láb ugróerejének fejlesztése Eszközök: jelzőszalag
A gyakorlat leírása: Kiválasztunk egy fogót. A fogónak utánoznia kell az üldözőjének a mozgását. A gyerekeknek ki kell szabni, hogy különböző szökdelésekkel kell menekülniük. Pl.: egy lábon szökdelés, páros lábon. Kritikus momentum: ügyelni kell arra, hogy a tanulók tényleg szökdelésekkel közlekedjenek, és ne csak fussanak. Figyelni kell arra, hogy ne legyen túl nagy a terület, mert akkor unalmas lesz a játék. Változatok: Itt is lehet 2-3 fogóval játszatni a feladatot. 4. 30 lépéses fogó Alkalmazási terület: 9-10. osztály, gyorsaság fejlesztése Eszközök: jelzőszalag A gyakorlat leírása: A fogónak 30 lépés alatt minél több tanulót el kell kapnia. Kritikus momentum: Fontos, hogy tényleg az adott lépésszámot betartsa a fogó. A terület nagyságára itt is érdemes odafigyelni. Változatok: A területtel arányosan folyamatosan csökkenthetjük a lépések számát. 5. Fogó Alkalmazási terület: bármely korosztály, ízületi hajlékonyságot fejleszt Eszközök: jelzőszalag A gyakorlat leírása: Sima fogójáték szabályai szerint, annyi változtatással, hogy akit megfogtak annak a pályán kívül gátülésben kell nyújtásokat végeznie. Kritikus momentum: Fontos, hogy mindkét lábbal végezzen gátülést. Terület megfelelő nagyságára érdemes figyelni. Változatok: Több fogó.
6. Köredzés Alkalmazási terület: bármelyik korosztály, ugróerő fejlesztése, ízületi hajlékonyság Eszközök: 3db pad, 3db zsámoly, bordásfal A résztvevők száma: 4x3 fő A gyakorlat leírása: Négy állomás van, minden állomáson egy csoport, 1 perc után csere van. Minden csoport kétszer kerüljön sorra egy feladatnál. Állomások feladatai: Zsámolyra fel-leugrások folyamatosan Gátülésben nyújtás, mindkét lábbal Három pad egymás után, a tanulóknak folyamatosan kell oda - vissza átugrani a padokon Bordásfalnál derékmagasságba kell feltennie az egyik lábát, és nyújtást végezni a bordásfalon lévő lábhoz, majd a talajon lévőhöz is Kritikus momentum: Ügyeljünk arra, hogy mindig egyforma mennyiségű idő legyen. Változatok: 7. Körverseny Alkalmazási terület: bármelyik osztály, ugróerő és gyorsaság fejlesztése Eszközök: 4db bója, 4db hullahopp karika, 4db zsámoly A résztvevők száma: teljes osztály, csak osszuk el őket 3 csoportra A gyakorlat leírása: Körben helyezzük el a szereket a teremben, egymás után 4 bója, utánuk következik 4 hullahopp karika, aztán pedig 4 db zsámoly. Három csoport van, mindegyik csoport egyesével megy végig a pályán időre. A gyerekek maguk dönthetik el, hogy milyen sorrendben indulnak, a pályán lehet előzni. A lényeg, hogy ki tud rövidebb idő alatt végigjutni az akadályokkal teli körön. Az utolsó ember beér, akkor állítjuk le az
órát. A bóják között szlalom futás van, hullahopp karikákba bele kell ugrani, zsámolyokat egyesével át kell ugrani. Kritikus momentum: Változatok: Lehet növelni, csökkenteni az egyes szerek között a távolságot. A zsámolyokra tehetünk még egy zsámolyt, hogy a magasság is változzon. 8. Futóiskola Alkalmazási terület: bármely osztály, állóképesség fejlesztése Eszközök: 2 db bója A résztvevők száma: Egész osztály, osszuk őket 2 csoportra A gyakorlat leírása: Sarokemelés, térdemelés, indián szökdelés, egy lábon szökdelés. Kritikus momentum: Lényeges a karmunka. Változatok: Bármilyen más feladatot is kilehet még találni.
9. Botfutás Alkalmazási terület: bármely osztály, lépés távok előkészítése Eszközök: 12db bot A gyakorlat leírása: A botokat egymás után helyezzük a földre oly módon, hogy az első bottól a középsőig egyre növekszik a távolság, a középsőtől az utolsóig pedig csökken a távolság. A tanulóknak végig kell futniuk a botokon, figyelve arra, hogy csak egyszer lépjenek a botok közzé. Kritikus momentum: Ügyelniük kell a tanulóknak arra, hogy a botok elején és végén kisebb lépéshosszra van szükség, míg a botok közepén nagyobbra. A botokat ugrókötéllel is helyettesíthetjük. Változatok: Lehet csak egyre növekvő távolságot készíteni a gyerekeknek. Lehet ugyanezt zsámolyokkal és akkor már ugraniuk is kell. 10. Szökdelés közben láblendítés Alkalmazási terület: bármely osztály, ízületi mozgékonyság Eszközök: A gyakorlat leírása: A tanulok egy lábon szökdelés közben a másik lábukkal lendítéseket végeznek előre, hátra nyújtva, minél magasabbra. Kritikus momentum: A nyújtott láb fontos. Változatok: Lábkörzést is végezhet a tanuló.
4. A gátfutás cél- és rávezető gyakorlatai 1. Rajtolások Alkalmazási terület: bármely osztály, az elrajtolás gyorsaságának és technikájának fejlesztése, csiszolása Eszközök: 4db gát két csoportra bontva A gyakorlat leírása: A tanulók két oszlopban helyezkednek el. Minden oszloppal szemben két-két gát van egymás után elhelyezve. A tanulóknak különböző kiinduló helyzetekből kell minél hamarabb felgyorsítaniuk és átjutni a két gáton. Rajtok pl: guggolás, törökülés, háttal a gátnak. Kritikus momentum: Fontos hogy a gátvétel szabályos legyen. Változatok: Lehet több gátat is kitenni. 2. Ingafutás Alkalmazási terület: bármelyik osztály, állóképességet fejleszt Eszközök: 4db pad A résztvevők száma: 10 fő A gyakorlat leírása: Egy-egy pad egymás mögött keresztbe van elhelyezve. Velük egy vonalba a másik két pad. A tanulók egymás mellet állnak fel szemben a keresztbe tett padokkal. Ingafutást kell végezniük a tanulóknak, a padok átugrásával. Minden kör után egyre kevesebb idejük van ugyanakkora távolság megtételére. Oda-vissza kell futni a tanulóknak. Aki a megadott idő alatt nem tudja lefutni az mindig, kiesik. Kritikus momentum: Ha többen vannak a tanulók akkor két körben is megcsinálható a feladat. Változat: Több padon kell átugrani, kisebb távolság van a padok között. Pad helyett alacsony gátakat is lehet használni.
3. Villámverseny Alkalmazási terület: bármelyik osztály, technika csiszolása Eszközök: 2db gát A gyakorlat leírása: Két oszlopban vannak a tanulók. Mindegyik oszloppal szemben az egy gát van kirakva. A gyerekek párosával sípszóra indulnak, és az nyer, aki előbb átugorja a gátat. Kritikus momentum: Ügyeljünk a helyes gátvételre A távolságot a gátig változtatgathatjuk. Változat: Vagy a távolságot, vagy a gát magasságát, esetleg a gátak számát lehet változtatni. 4. Gátfogó Alkalmazási terület: bármely osztály Eszközök: 4db bója, kettő pad, két csoportra bontva A gyakorlat leírása: A teremben, vagy a szabadban négy bójával egy kör alakú területet jelölünk ki. A két padot a körívre helyezzük egymással szembe keresztbe a pályára. Az egyik padnál az egyik csapat a másiknál a másik. Egyszerre minden csapatból egy-egy ember van a pályán. Körbe kell futni és az a feladat, hogy utolérd az ellenfél csapatának a tagját. Akit utolérnek, az kiesik. Egy kört után váltás van. Kritikus momentum: A tanulók kívülről kerüljék meg a bójákat. Az a jó, ha minél nagyobb a kör, amin kergetik egymást.
Változat: A csapatból többen is futhatnak, vagy akár egyszerre, de akkor több kört egymás után. 5. Különböző gátak átugrása Alkalmazási terület: bármely osztály, gátvétel technikájának csiszolása Eszközök: 5db gát A gyakorlat leírása: A gátakat egymás után egyenlő távolságra egymástól helyezzük el. A középső gát a legmagasabb, előtte és utána alacsonyabb gátak vannak. Nekifutás után át kell jutni a gátakon, figyelve a helyes technikára. Kritikus momentum: A gátvétel helyes technikájára ügyelni kell. Változat: Lehet egyre magasabb gátakkal ugyanez a feladat. Térdelőrajtból ugyanez. 6. Lépés játék Alkalmazási terület: bármely osztály, lépéshossz kialakítása Eszközök: 6db gát A gyakorlat leírása: Az 5 gát egymás után egyenlő távolságra egymástól helyezzük el. A gátak egyforma magasak. Minden gát között megmondjuk, hogy hány lépés az, amit maximum megtehet a tanuló pl.: 5,4,3,4,5. Így érzékeltetjük a tanulókkal, hogy kevesebb lépésnél nagyobb sebességre van szükség, hogy a gátat át tudja ugorni. Kritikus momentum: Figyelni kell a helyes gátvételre. Betartsa a lépések számát. Változat: A lépések számát variálhatjuk.
7. Váltóverseny Alkalmazási terület: bármely osztály, helyes technika csiszolása, gyorsaság fejlesztése Eszközök: 6db gát, 3db bója, három csoportra osztva A gyakorlat leírása: Váltóverseny a feladat. Három csoport van. Minden csapattal szemben 3-3 gát egymás után egyenlő távolságra egymástól. Utánunk a bója a földön. Különböző váltóversenyeket találhatunk ki a gyerekeknek. Átfutni a gátakon, a bóját megkerülni és futás vissza. Ugyanez labdával a kézben. Kritikus momentum: Helyes gátvétel technikájára ügyeljenek a gyerekek. Változat: Bármilyen más feladatot kitalálhatunk. 8. Repülőfutás Alkalmazási terület: bármely osztály, sebesség lépéshossz tartása Eszközök:
A gyakorlat leírása: A maximális sebesség mielőbbi elérése, és annak tartása 50-100men keresztül. Kritikus momentum: Minél tovább tudja tartani a maximum sebességét. Változat: A sebesség tartásának távját lehet változtatni. 9. Futóiskola gátakkal Alkalmazási terület: bármely osztály, technikai csiszolás Eszközök: 4db gát A gyakorlat leírása: A tanulók a gátak mellett sétálna, majd fokozatosan lehet gyorsítani a tempót. Feladatok a következők lehetnek: a gáthoz közelebbi lábát emelje át a gáton. Gátvétel technikai végrehajtása a gátak mellett. Kritikus momentum: Figyelni a helyes technikai végrehajtásra. Változat: 10. Gátfutás Alkalmazási terület: bármelyik osztály, technikai csiszolás Eszközök: 5 db gát A gyakorlat leírása: A feladat az, hogy helyes technikával haladjon végig a gátakon. A gátak alacsonyabbak, mint a korosztályának megfelelő. Kritikus momentum: Helyes technikára figyelni kell. Változat: