Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet"

Átírás

1 Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet A gátfutás középiskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMDLTE2202 Szij Réka

2 1. I. A gátfutás középiskolában oktatott technikájának leírása A gátfutás célja, hogy a sportoló a maximális sebesség elérése mellett az adott távon lépéshossz számainak minimális eltérésével és a súlypont haladási pályájának egyéni mozgásai megtartva teljesítse a meghatározott távot. A lépéshossz alakításában meghatározó szerepe van a gátak közötti távolságnak és annak, hogy a gátvétel utáni első futólépést nem lehet teljes hosszúságú vágtalépésként végrehajtani. A gátak magasságának függvényében a futó súlypontja magasabbra emelkedik a gát fölötti áthaladáskor, mint síkfutás közben. A gátfutás felosztása 1. Rajt; 2. ráfutás az első gátra; 3. gátvétel; 4. futás a gátak között; 5. futás az utolsó gáttól a célig; 6. célba érkezés. 1. Rajt, ráfutás az elsõ gátra Minden gát futószám térdelőrajtból indul, mivel a rövidtávú futószámok körébe tartozik. A rajt helyzete nagyjából megegyezik a síkfutások rajthelyzetével. A különbség (főleg a rövidebb számoknál) csak annyi, hogy a 'vigyázz helyzetben' a versenyző súlypontja kicsit magasabban van, mint máskor, ezzel a rajtjel utáni gyorsabb felállást biztosítja és előkészül az első gát vételére. Ha időben fel tud egyenesedni, a gát előtti lépést le tudja rövidíteni, és ez megkönnyíti a gátvételt. 2. Gátvétel A versenyző kb fokos szöggel, távolról a teljes gátvétel távolságának 2/3 ról lép rá a gátra. (A harmadik lépésből.) A rálépést a térd vezeti, majd a lendítőláb lábszára kissé előre lendül, de közben a kiemelt láb is megkezdi az áthúzást. A gát feletti helyzet a gátülés helyzetéhez hasonlít (az ülés elnevezése is innen ered). A versenyző a gát felett kissé

3 előredönti a törzsét, ezzel felgyorsítja a lendítő láb talaj felé közelítő mozgását, ezzel a talajfogást. A súlypont a gát felett van a legmagasabb helyzetben. A kiemelt láb áthúzása meggyorsítja. A törzs kiegyenesítésével a lendítőláb lefelé gyorsul, tehát ez a gyors talajfogást segíti elő. A gát utáni gyors lelépés a gát feletti repülő szakaszt rövidíti le, így ennek a tökéletes végrehajtásával a gát felett passzívan eltöltött idõ lerövidül. Ez nagymértékben beleszámít a gátfutó végső idejébe. A helyes talajfogás feltétele még a feszes boka és magas bokaszög, amely később lehetővé teszi a dinamikus előrehaladást és nem okoz végzetes, nagy időveszteséggel járó ritmustörést. Minden együttvéve a gátközi futás felgyorsulását segíti elő. Tehát a gátvétel végrehajtását a rálépés, a gátközi futást pedig a jól végrehajtott talajfogás határozza meg. A lelépés távolsága kb cm, ami a teljes repülési szakasz 1/3 részét teszik ki. 3. Gátközi futás A gát közi futás fontos meghatározója (többek között) a gátvétel és a gát utáni lelépés milyensége. A gát utáni első lépésnek cm-el kell hosszabbnak lennie, ha jó sikerül a lelépés. A második lépésnek kell a leghosszabbnak lennie. A harmadik lépés pedig a legrövidebb. 4. Futás az utolsó gáttól a célig Az utolsó gát függvénye a sikeres beérkezés. A sikeres lelépés esetén a célba futásig még nőhet a sebesség. Az utolsó gátról való lelépés és a befutás helyezéseket dönthet el! 5. Célba érkezés A célba érkezés előtt a futó előretolja mellkasát, egyes ritka esetekben akár vízszintes helyzetig (lsd. Collin Jackson), mivel a célba érkezésnél a mell síkjának helyzete számít. Ha túl korai a "mellbedobás" megindítása az lassíthatja az utolsó lépéseket.

4 2. A gátfutás legfontosabb versenyszabályai Hivatalos versenytávok: Férfiak: 110m, 400m Nők: 100m, 400m Mindkét nem hivatalos versenytaván tíz gát van! A gátakat úgy kell elhelyezni a talajon, hogy azok talpa a közeledő versenyző felé nézzen. A gátak készíthetők fémből, fából, vagy más e célra alkalmas anyagból. A gát két talpból, és két függőleges tartószárból áll. A tartószárakat, azok felső végén a szárakra derékszögben, a talajjal párhuzamosan léc köti össze. A felső keresztlécet fekete-fehér csíkozásúra vagy más egymástól elütő színűre kell festeni úgy, hogy a világosabb legalább 22,5 cm széles sáv a két végére kerüljön. Minden gátfutó versenyt kimert pályán kell megrendezni! Ki kell zárni a versenyből azt a versenyzőt, aki lábfejét vagy lábának bármely részét a gát tetejének vízszintes síkja alatt, a gát mellett húzza el, vagy olyan gátat vesz, amely nem az õ pályáján van, továbbá azt a versenyzőt, aki a vezetőbíró véleménye szerint a gátat kézzel vagy lábbal szándékosan fellöki. A gátak ledöntése, kivéve az előbb felsorolt esetekben, nem ok a kizárásra.

5

6 3. A gátfutás előkészítő gyakorlatai Az előkészítő gyakorlatoknál fontos az általános mozgásminták és a futás koordinációs mintájának fejlesztését előkészítő és rávezető gyakorlat. A gyakorlat száma: 1. A gyakorlat megnevezése: Futóiskolai gyakorlatok padok között és fölött Forrás megjelölés: - Alkalmazási területe: 8-9. osztálytól, gátvétel előkészítése Eszközök: 8db pad, kosárlabdapálya A résztvevők száma: 24fő, 4x6fős csoportok A gyakorlat leírása: A padok egyenlő távolságban, 4-4m-re vannak elhelyezve. A padok között különböző futóiskolai gyakorlatokkal haladnak a tanulók (sarokemelés, térdemelés, szökdelések és variációik), a padok fölött pedig át kell ugrani egy lábbal úgy, hogy ne az elrugaszkodó lábbal érjen földet a pad túloldalán. Kritikus momentum: minden második akkor indulhat, amikor az előtte haladó az első pad fölött áthaladt, a padok között pedig, sok apró lépéssel kell végrehajtani a feladatokat, nem verseny! Megjegyzés: - Változatok: középiskolában, osztályban a padok magasságát meg lehet emelni zyámollyal

7 A gyakorlat száma: 2. A gyakorlat megnevezése: Fogójáték Forrás megjelölés: - Alkalmazási területe: 8. osztálytól, akadályvétel Eszközök: 18 db párosával különböző méretű medicinlabda, 9db tornabot, 3db jelzőtrikó A résztvevők száma: 16 fő A gyakorlat leírása: a teremben, körben elhelyezett medicinlabda-tornabot akadályok fölött való átugrás, futás jelenti a házat, ahol a menekülő 3mp-ig tartózkodhat, a fogó pedig a szerek által alkotott körön belül mozoghatnak. Akit megfogtak, annak átadják a jelzőtrikót, onnantól pedig új a fogó. Kritikus momentum: csak kifelé lehet az akadályok fölött áthaladni, a 3mp után az akadályok mellett kell visszafutni a játéktérre Megjegyzés: - Változatok: lehet csak alacsonyabb, csak magasabb, de akár, mint a leírt feladatban vegyes magasságú akadályokat állítani. A gyakorlat száma: 3. A gyakorlat megnevezése: Kötelek fölött Forrás megjelölés: - Alkalmazási területe: bármely korosztály, akadályvétel különböző magasságokkal Eszközök: 10 bordásfal egymás mellett, 10db bármilyen kötél, hosszabb szalag

8 A résztvevők száma: 24, 2x 12fő A gyakorlat leírása: egymás mellett lévő bordásfalak legalsó fokától indulva, mindig a jobb széléhez kötve tartja egy-egy gyerek a kötelet a bordásfal fokával egyvonalban. A kötelek bordásfalanként fokonként emelkednek az 5. fokig, onnan pedig csökkennek. Az indulásnál az egyik társ mellől indulnak, míg visszafelé szintén egy társ mellől indulnak a kiépített pálya mellett fokozó futással. Kritikus momentum: ne menjenek egymás nyakára, 3-4 akadályvétel után indulhat a második ember. Megjegyzés: - Változatok: a köteleket úgy is ki lehet kötni, hogy kettesével emelkednek a bordásfal fokoknál, de akár egy magasságban is meg lehet csinálni az akadályok vételét. A gyakorlat száma: 4. A gyakorlat megnevezése: Gátülésben labdagurítás Forrás megjelölés: 1000 bemelegítő játék és gyakorlat Alkalmazási területe: bármely korosztály, ízületi lazaság Eszközök: 24 db gumilabda A résztvevők száma: 24 fő A gyakorlat leírása: labda gurítása gátülésben a törzs körül - mindkét irányba végrehajtható feladat Kritikus momentum: figyelni kell a gátülés helyzetének helyes kialakítására, megtartására a feladatvégzés közben is

9 Megjegyzés: - Változatok: - A gyakorlat száma: 5 A gyakorlat megnevezése: Gátülésben labdaátadás Forrás megjelölés: 1000 bemelegítő játék és gyakorlat Alkalmazási területe: bármely korosztály, ízületi lazaság Eszközök: 12 db gumilabda A résztvevők száma: 24 fő, páros munka A gyakorlat leírása: A párok olyan távolságban helyezkedjenek el, hogy a labdát úgy tudják dobni egymásnak, hogy a társ a lábfeje előtt el tudja azt kapni ezzel is kényszerítve magát egy erőteljes előrehajolásra. Kritikus momentum: figyelni kell a gátülés helyzetének helyes kialakítására, megtartására a feladatvégzés közben is, a térdek nyújtva legyenek a labda elkapásánál is Megjegyzés: - Változatok: - A gyakorlat száma: 6 A gyakorlat megnevezése: Gátülés - nyújtás Forrás megjelölés: Alkalmazási területe: bármely korosztály, ízületi lazaság Eszközök: - A résztvevők száma: egész osztály

10 A gyakorlat leírása: Gyertyaállásból gurulás előre jobb, majd bal gátülésbe bokaérintéssel Kritikus momentum: figyelni kell a gátülés helyzetének helyes kialakítására Megjegyzés: - Változatok: - A gyakorlat száma: 7 A gyakorlat megnevezése: Gátülés - nyújtás Forrás megjelölés: Lengyák gát - videó Alkalmazási területe: bármely korosztály, ízületi lazaság Eszközök: - A résztvevők száma: egész osztály A gyakorlat leírása: Gurulóátforduláson keresztül ülés gátülésbe. Kritikus momentum: figyelni kell a gátülés helyzetének helyes kialakítására Megjegyzés: A feladatot jobb illetve bal gátülésben is végeztessük el. Változatok: -

11 A gyakorlat száma: 8 A gyakorlat megnevezése: Gátülés - nyújtás Forrás megjelölés: Alkalmazási területe: bármely korosztály, ízületi lazaság Eszközök: - A résztvevők száma: egész osztály A gyakorlat leírása: Fekvőtámasz helyzetből szökkenés előre gátülésbe. Kritikus momentum: Figyelni kell a gátülés helyzetének helyes kialakítására Megjegyzés: - Változatok: A feladatot jobb illetve bal gátülésbe való szökkenéssel is végeztessük el.

12 A gyakorlat száma: 9 A gyakorlat megnevezése: Fogó Forrás megjelölés: - Alkalmazási területe: bármely korosztály, ízületi lazaság, egész terem Eszközök: 2db jelzőszalag A résztvevők száma: egész osztály A gyakorlat leírása: A kiválasztott fogók a menekülőket kell, hogy megfogják. Ha megfogták őket, a jelzőszalagot átadják neki, innentől szerepcsere történik. A menekülőknek azonban van ház, ami az, ha gátülésbe leül, végez egy törzshajlítást előre és fut tovább, ilyenkor a fogó egy másik menekülőt vesz üldözőbe. Kritikus momentum: Fel kell hívni a figyelmüket arra, hogy egymásra nagyon figyeljenek, egymást, mint akadályt ügyesen kerüljék ki. Megjegyzés: - Változatok: A terem méretétől és az osztály létszámától függően a fogók száma növelhető. A gyakorlat száma: 10 A gyakorlat megnevezése: Akadálypálya Forrás megjelölés: Alkalmazási területe: bármely korosztály, tornateremben vagy udvaron

13 Eszközök: 8db medicinlabda, 4db tornabot, 6db karika A résztvevők száma: egész osztály A gyakorlat leírása: Egyenletes iramban futnak át a tornabotok felett a tanulók, majd váltottlábú szökdeléssel haladnak végig a karikákon cikk-cakk formában. Kritikus momentum: figyelni kell a gátülés helyzetének helyes kialakítására Megjegyzés: A karikák távolságának növelésével a lépéshossz növelhető Változatok: - 4. A gátfutás cél- és rávezető gyakorlatai A gátfutás mozgásmintát előkészítő gyakorlatok végeztetése kiemelten fontos, hiszen ezen gyakorlatok nélkül a rávezető gyakorlatok elvégzésének hatékonysága nem fog megvalósulni. A gyakorlat száma: 1. A gyakorlat megnevezése: Fokozó futás minigátak fölött Forrás megjelölés: Lengyák-gát videó Alkalmazási területe: 9. osztálytól, tornaterem, udvar Eszközök: 7db minigát, 2db tornabot A résztvevők száma: egész osztály A gyakorlat leírása: A két tornabot között kerülnek kihelyezésre a minigátak 5-5; 4,5-4,5 ; 4-4; 3,5-3,5 ; 3m távolságra. 4-5 lépés nekifutással futnak rá a tanulók a tornaborta, onnan pedig térdemeléssel egyenletes tempóban futás közben veszik az akadályokat a tanulók.

14 Kritikus momentum: a második ember akkor indulhat, mikor az előtte haladó végigért a pályán Megjegyzés: nagyobb osztálylétszámok esetén több pályát is kialakíthatunk Változatok: A gyakorlat száma: 2. A gyakorlat megnevezése: Fokozó futás minigátak fölött azonos lábbal Forrás megjelölés: Lengyák-gát videó Alkalmazási területe: 9. osztálytól, tornaterem, udvar Eszközök: 7db minigát, 2db tornabot A résztvevők száma: egész osztály A gyakorlat leírása: A két tornabot között kerülnek kihelyezésre a minigátak 9; 8,5; 8; 7,5; 7; 6,5; 6; 6 lábfej távolságra. 4-5 lépés nekifutással futnak rá a tanulók a tornabotra, onnan pedig térdemeléssel egyenletes tempóban futás közben veszik az akadályokat a tanulók. Az akadályokat azonos lábbal kell venni, majd a feladatot a másik láb gátvételével is végre kell hajtani. Kritikus momentum: a második ember akkor indulhat, mikor az előtte haladó végigért a pályán Megjegyzés: nagyobb osztálylétszámok esetén több pályát is kialakíthatunk Változatok:

15 A gyakorlat száma: 3. A gyakorlat megnevezése: Akadályfutás Forrás megjelölés: Horváth Zoltán (1999.) Játék és szabadidősport Alkalmazási területe: 9. osztálytól, tornaterem, udvar Eszközök: 4db bója, 4 db svédszekrény, 3 db medicinlabda, 4 db zsámoly A résztvevők száma: egész osztály, 4-6 fős csoportokban A gyakorlat leírása: A csapatok egy-egy versenyzője vesz részt minden futamban. Mindig más játszik. Rajt a bója mellől. Rajt után mindenki azonos irányban fut egy kört, közben a kihelyezett zsámolyokat átugorja. Miután visszaér a rajthelyre bóját kerül, majd átlósan átmászik a svédszekrényen és a középen lévő medicinlabdák közül egyet megszerez. Labda csak 3 embernek jut a négyből. Aki utoljára ér középre, nem szerez labdát, így pontot sem a csapatának. Kritikus momentum: akadályt kihagyni nem szabad, labdát a társ kezéből kivenni nem lehet Megjegyzés: nagyobb osztálylétszámok esetén több pályát is kialakíthatunk Változatok:

16 A gyakorlat száma: 4. A gyakorlat megnevezése: Akadály-fogó Forrás megjelölés: 2012.okt.13. Az atlétika gyakorlata és módszertana (órán végzett feladat) Alkalmazási területe: 5. osztálytól Eszközök: 4db pad A résztvevők száma: fő, osztály két részre bontva A gyakorlat leírása: -6-8 m távolságra egymással szemben 2-2 padot állítunk fel, a padok között 1 vagy 2 cápa várja a halacskákat. A halacskák a padokon kívül egyik oldalon helyezkednek el, a cél az, hogy átjussanak a cápák bitorolta területen anélkül, hogy megfognák őket. Az akadályt csak a gátvétel technikájával lehet venni. Kritikus momentum: - Megjegyzés: nagyobb osztálylétszámok esetén több pályát is kialakíthatunk Változatok:

17 A gyakorlat száma: 5. A gyakorlat megnevezése: gátvétel Forrás megjelölés: Lengyák-gát - videó Alkalmazási területe: 9. osztálytól Eszközök: 12db gát, 12 bordásfal A résztvevők száma: egész osztály, 3-4 csoportra osztva A gyakorlat leírása: bordásfallal szemben gátak felállítva. Támasz vállmagasság alatt a bordásfalon. A gátvétel gyakorlása úgy, hogy a lendítőláb a talajon helyezkedik el, azon állnak a tanulók. Kritikus momentum: - Megjegyzés: - Változatok: mindkét oldalra végeztessük a feladatot.

18 A gyakorlat száma: 6. A gyakorlat megnevezése: Kiemelt láb technikájának csiszolása Forrás megjelölés: Atlétika Alkalmazási területe: 9. osztálytól, tornaterem, udvar Eszközök: 8 db gát A résztvevők száma: egész osztály A gyakorlat leírása: A lendítőlábbal lépjünk a gát vonala elé, a gátak mellett. A kiemelt láb combja és a lendítő láb combja 90 fokos szöget zárjanak be. A gát feletti áthaladás után gyors talajfogás a lendítőláb vonala elé, a térd vezeti a mozgást. Kritikus momentum: törzs egyenes tartása, aktív karmunkára ügyelni kell, lábszár, lábfej feszes tartása Megjegyzés: nagyobb osztálylétszámok esetén több pályát is kialakíthatunk Változatok:

19 A gyakorlat száma: 7. A gyakorlat megnevezése: Kiemelt láb technikájának csiszolása Forrás megjelölés: Lengyák-gát videó Alkalmazási területe: 9. osztálytól, tornaterem, udvar Eszközök: 8 db gát A résztvevők száma: egész osztály A gyakorlat leírása: A két tornabot között kerülnek kihelyezésre a minibóják 9; 8,5; 8; 7,5; 7; 6,5; 6; 6 lábfej távolságra. 4-5 lépés nekifutással futnak rá a tanulók a tornabotra lassan, onnan pedig térdemeléssel egyenletes tempóban váltott lábú szökdeléssel veszik az akadályokat a tanulók csak jobb, majd csak bal oldalról úgy, hogy a kiemelt lábbal vesszük csak az akadályokat. Kritikus momentum: törzs egyenes tartása, aktív karmunkára ügyelni kell, lábszár, lábfej feszes tartása Megjegyzés: nagyobb osztálylétszámok esetén több pályát is kialakíthatunk Változatok:

20 A gyakorlat száma: 8. A gyakorlat megnevezése: Kiemelt láb technikájának csiszolása Forrás megjelölés: Lengyák-gát videó Alkalmazási területe: 9. osztálytól, tornaterem, udvar Eszközök: 8 db gát A résztvevők száma: egész osztály A gyakorlat leírása: A két tornabot között kerülnek kihelyezésre a minibóják 9; 8,5; 8; 7,5; 7; 6,5; 6; 6 lábfej távolságra. 4-5 lépés nekifutással futnak rá a tanulók a tornabotra, onnan pedig térdemeléssel egyenletes tempóban futás közben veszik az akadályokat a tanulók csak jobb, majd csak bal oldalról úgy, hogy a kiemelt lábbal vesszük csak az akadályokat. Kritikus momentum: törzs egyenes tartása, aktív karmunkára ügyelni kell, lábszár, lábfej feszes tartása Megjegyzés: nagyobb osztálylétszámok esetén több pályát is kialakíthatunk Változatok:

21 A gyakorlat száma: 9. A gyakorlat megnevezése: Alacsony gátak fölött Forrás megjelölés: - Alkalmazási területe: 9. osztálytól, tornaterem, udvar Eszközök: 8 db gát, 2db tornabot A résztvevők száma: egész osztály A gyakorlat leírása: A két tornabot között kerülnek kihelyezésre az alacsony gátak 6 lábfej távolságra. 4-5 lépés nekifutással futnak rá a tanulók a tornabotra, onnan egyenletes tempóban váltott lábú szökdeléssel veszik a gátakat mind a lendítő mind pedig kiemelt láb helyes tartásával. Kritikus momentum: törzs egyenes tartása, aktív karmunkára ügyelni kell, lábszár, lábfej feszes tartása, lendítőláb talajfogására, a hibákra figyelni Megjegyzés: nagyobb osztálylétszámok esetén több pályát is kialakíthatunk Változatok:

22 A gyakorlat száma: 10. A gyakorlat megnevezése: Gátfutás egyenletes tempóban Forrás megjelölés: Lengyák-gát videó Alkalmazási területe: 9. osztálytól, tornaterem, udvar Eszközök: 8 db gát, 2db tornabot A résztvevők száma: egész osztály A gyakorlat leírása: A két tornabot között kerülnek kihelyezésre az alacsony gátak 6 lábfej távolságra. 4-5 lépés nekifutással futnak rá a tanulók a tornabotra, onnan egyenletes tempóban futás közben veszik a gátakat mind a lendítő mind pedig kiemelt láb helyes tartásával. Kritikus momentum: törzs egyenes tartása, aktív karmunkára ügyelni kell, lábszár, lábfej feszes tartása, lendítő láb talajfogása Megjegyzés: nagyobb osztálylétszámok esetén több pályát is kialakíthatunk Változatok:

23

24 Felhasznált irodalom 1. Kruber, Dieter: Az atlétika oktatása tornateremben. Dialóg Campus Kiadó Budapest: Pécs bemelegítő játék és gyakorlat. Szerk. Walter Bucher. Dialóg Campus Kiadó, Bp.: Pécs, atlétika játék és gyakorlat. Szerk: Walter Bucher. Dialóg Campus Kiadó, Bp. Pécs, Horváth Zoltán: Játék és szabadidősport. Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola, Szombathely, Atlétika II. Szerk: Koltai Jenő. Sport Kiadó, Budapest: Atlétika Szabálykönyv.

A gátfutás középiskolai oktatásának gyakorlatai

A gátfutás középiskolai oktatásának gyakorlatai Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet A gátfutás középiskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMDLTE2202 Máté Szilárd Msc uwrlyo 1. A gátfutás középiskolában

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet

Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet A gátfutás középiskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMDLTE2202 Gömböcz Endre Neptun kód: HH4CFX I. A gátfutás

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet

Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet 1.kép A gátfutás középiskolai oktatásának gyakorlatai. Az atlétika gyakorlata és módszertana SMDLTE2202 Paluska Csabáné

Részletesebben

JÁTÉKGYŰJTEMÉNY LABDAADOGATÓ VERSENY FELADAT:

JÁTÉKGYŰJTEMÉNY LABDAADOGATÓ VERSENY FELADAT: JÁTÉKGYŰJTEMÉNY 1. LABDAADOGATÓ VERSENY A kezdő játékos a zsámolyon áll. A labda a kezdő játékos kezében van. Jelre a kezdő játékos átadja a labdát a mellette lévőnek, tetszőleges módon. Mindenki továbbadja

Részletesebben

A MAGASUGRÁS OKTATÁSA

A MAGASUGRÁS OKTATÁSA A MAGASUGRÁS OKTATÁSA általános iskola Készítette: Börzsönyi Judit testnevelőtanár msc 2011/12 Az átlépő magasugrás A magasugrás az ügyességi versenyszámokhoz tartozik, célja, hogy az ugró egy bizonyos

Részletesebben

Sport XXI. Egyéni Verseny - Gyakorlatanyag

Sport XXI. Egyéni Verseny - Gyakorlatanyag Sport XXI. Egyéni Verseny - Gyakorlatanyag SPRINT ÖSSZETETT Sprint összetett (ügyességi pálya,+ 40m guggoló támaszból) U11: 1m 2,5m 3m 5m 6m 5,5m 7m 10m Pálya kialakítása: pálya hossza 2pályax40m. A versenyző

Részletesebben

A távolugrás középiskolai oktatásának gyakorlatai

A távolugrás középiskolai oktatásának gyakorlatai NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A távolugrás középiskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMDLTE 2202 Készítette Marton Kristóf Testnevelő tanár

Részletesebben

A váltófutás oktatása általános iskolában. Atlétika SMDLTE 2202

A váltófutás oktatása általános iskolában. Atlétika SMDLTE 2202 Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Művészeti, Nevelési-és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet A váltófutás oktatása általános iskolában Atlétika SMDLTE 2202 Készítette: Németh

Részletesebben

Az atlétika gyakorlata és módszertana SMDLTE 2202 Kislabdahajítás előkészítő, cél- és rávezetőgyakorlatok általános iskola felső tagozat

Az atlétika gyakorlata és módszertana SMDLTE 2202 Kislabdahajítás előkészítő, cél- és rávezetőgyakorlatok általános iskola felső tagozat Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet dr. Koltai Miklós Az atlétika gyakorlata és módszertana SMDLTE 2202 Kislabdahajítás előkészítő,

Részletesebben

Atlétika. Súlylökés oktatása általános iskolában (SMDLTE 2202) 2011. Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ

Atlétika. Súlylökés oktatása általános iskolában (SMDLTE 2202) 2011. Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet Sportelméleti Intézeti Tanszék Dr. Koltai Miklós Atlétika Súlylökés oktatása általános

Részletesebben

Összetett versenyekről az általános iskolában

Összetett versenyekről az általános iskolában Nyugat-Magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelési- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet Összetett versenyekről az általános iskolában Atlétika SMDLTE 2202 Barthalos István IX8SCT A szabályokról

Részletesebben

A Sport XXI. Terem Atlétikai Verseny gyakorlatanyaga

A Sport XXI. Terem Atlétikai Verseny gyakorlatanyaga A Sport XXI. Terem Atlétikai Verseny gyakorlatanyaga T1 / 1. Sprint váltó 1 1. A meghatározott létszámú csapat (8fő) egy 3m x 0,8m alapterületű területen áll fel a futás 2. A gyermekek tetszőleges sorrendben

Részletesebben

A Sport XXI. Alapprogram teremverseny Közép-Magyarország régió december 2., Gödöllő, SZIE Sportcsarnok

A Sport XXI. Alapprogram teremverseny Közép-Magyarország régió december 2., Gödöllő, SZIE Sportcsarnok A Sport XXI. Alapprogram teremverseny Közép-Magyarország régió 201 december, Gödöllő, SZIE Sportcsarnok A verseny célja Regionális szinten, egész éven keresztül tartó motivációt és versenylehetőséget biztosítani

Részletesebben

A súlylökés általános iskolás oktatásának gyakorlatai

A súlylökés általános iskolás oktatásának gyakorlatai Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Sporttudományi Intézet A súlylökés általános iskolás oktatásának gyakorlatai Az atlétika gyakorlata és módszertana SMANTE 2202 Készítette: Kolontáry

Részletesebben

A magasugrás oktatásának gyakorlatai, az általános iskola felső tagozatában

A magasugrás oktatásának gyakorlatai, az általános iskola felső tagozatában Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A magasugrás oktatásának gyakorlatai, az általános iskola felső tagozatában Atlétika SMDLTE2202 Szakács Tibor HKND4Z

Részletesebben

A váltófutás oktatása általános iskolában

A váltófutás oktatása általános iskolában NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SAVARIA EGYETEMI KÖZPONT Művészeti, Nevelés és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet Sportelméleti Intézeti Tanszék Az atlétika gyakorlata és módszertana (SMALTE 2202)

Részletesebben

A közép-és hosszútávfutás, állórajt

A közép-és hosszútávfutás, állórajt Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Művészeti, Nevelési-és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet A közép-és hosszútávfutás, állórajt Készítette: Süle Szilvia CIK759 1. A közép-és

Részletesebben

A gátfutás középiskolai oktatásának gyakorlatai

A gátfutás középiskolai oktatásának gyakorlatai Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A gátfutás középiskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SOANTE7313 Csemba Ágnes (F6CCFS) A gátfutás jellemzői, a

Részletesebben

A Sport XXI. Alapprogram teremverseny Közép-Magyarország régió január 21., Gödöllő, SZIE Sportcsarnok

A Sport XXI. Alapprogram teremverseny Közép-Magyarország régió január 21., Gödöllő, SZIE Sportcsarnok A Sport XXI. Alapprogram teremverseny Közép-Magyarország régió 2018. január 21., Gödöllő, SZIE Sportcsarnok 1. A verseny célja Regionális szinten, egész éven keresztül tartó motivációt és versenylehetőséget

Részletesebben

A közép-és hosszútávfutás, állórajt általános iskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMDLTE 2202

A közép-és hosszútávfutás, állórajt általános iskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMDLTE 2202 Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet A közép-és hosszútávfutás, állórajt általános iskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMDLTE 2202 Sudár Mónika

Részletesebben

Sport XXI. Egyéni Verseny Kiírás

Sport XXI. Egyéni Verseny Kiírás Sport XXI. Egyéni Verseny Kiírás 1. A verseny célja: - Változatos és színvonalas versenylehetőség biztosítása SPORT XXI korosztály számára. 2. Versenyszámok, résztvevők: - Sprint összetett: 40m síkfutás,

Részletesebben

Nyugat-Magyarországi Régió Sport XXI. Terematlétikai verseny Győr vasárnap, 11:00

Nyugat-Magyarországi Régió Sport XXI. Terematlétikai verseny Győr vasárnap, 11:00 Nyugat-Magyarországi Régió Sport XXI. Terematlétikai verseny Győr 2016.12.04. vasárnap, 11:00 1. Verseny célja: Versenylehetőség biztosítása a régió atlétika szakosztályaiban és a iskolai Kölyök Atlétika

Részletesebben

Sportiskolai osztály fizikai képesség felmérési vizsgálat

Sportiskolai osztály fizikai képesség felmérési vizsgálat Sportiskolai osztály fizikai képesség felmérési vizsgálat Célja: A testnevelés, a testkultúra elemeiből nyert értékekből olyan testi műveltséggel ruházzuk fel tanulóinkat, mely későbbi cselekvési biztonságukat,

Részletesebben

TESTNEVELÉS TANMENET 2013/2014-ES TANÉV. Tanító:Kottyán Dóra, Törzsökné Peske Edina

TESTNEVELÉS TANMENET 2013/2014-ES TANÉV. Tanító:Kottyán Dóra, Törzsökné Peske Edina TESTNEVELÉS TANMENET 2013/2014-ES TANÉV Tanító:Kottyán Dóra, Törzsökné Peske Edina A 3. évfolyam ebben a tanévben októbertől decemberig tartó időszakban úszásoktatáson vesz részt heti két órában. Ebből

Részletesebben

ATLÉTIKA KISLABDAHAJÍTÁS, ÁLTALÁNOS ISKOLA ALSÓ TAGOZAT

ATLÉTIKA KISLABDAHAJÍTÁS, ÁLTALÁNOS ISKOLA ALSÓ TAGOZAT NYUGAT - MAGYARORSZÁGI EGYETEM, SAVARIA EGYETEMI KÖZPONT, MŰVÉSZETI, NEVELÉS ÉS SPORTTUDOMÁNYI KAR ATLÉTIKA KISLABDAHAJÍTÁS, ÁLTALÁNOS ISKOLA ALSÓ TAGOZAT Készítette: Straub Irén, tanár T/D testnevelő

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés-és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet. Atlétika. Magasugrás általános iskola.

Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés-és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet. Atlétika. Magasugrás általános iskola. Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés-és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet Atlétika Magasugrás általános iskola Takács Zsoltné testnevelés msc 2010/11 Módszertani gyakorlatgyűjtemény

Részletesebben

Közép- és hosszútávfutás és az állórajt általános iskola, alsó tagozatos oktatásának gyakorlatai

Közép- és hosszútávfutás és az állórajt általános iskola, alsó tagozatos oktatásának gyakorlatai Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Dr. Koltai Miklós koltai.miklos@bdpk.nyme.hu Közép- és hosszútávfutás és az állórajt általános iskola, alsó tagozatos oktatásának gyakorlatai

Részletesebben

Atlétika módszertana. NYME-SEK MNSK Sporttudományi Intézet. Készítette: Fülöp Gábor Testnevelő tanár Msc. Neptunkód: CKNMNL

Atlétika módszertana. NYME-SEK MNSK Sporttudományi Intézet. Készítette: Fülöp Gábor Testnevelő tanár Msc. Neptunkód: CKNMNL NYME-SEK MNSK Sporttudományi Intézet Konzulens: Dr. Koltai Miklós Atlétika módszertana Készítette: Fülöp Gábor Testnevelő tanár Msc. Neptunkód: CKNMNL A futás technikája I.A közép és hosszútávfutás, állórajt

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet

Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet A gátfutás középiskolai oktatásának gyakorlatai Földesi Ádám hnayq9 I. A gátfutás technikája A gátfutás célja

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet. A gátfutás középiskolai oktatásának gyakorlatai

Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet. A gátfutás középiskolai oktatásának gyakorlatai Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A gátfutás középiskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMDLTE2202 Takó Balázs János I. A gátfutás technikája A

Részletesebben

ISK - Progym JÉGKORONG

ISK - Progym JÉGKORONG Száraz tesztek U18-20 ISK - Progym JÉGKORONG Nap 1 1. Pihenőpulzus 2:2 2. Reggelihőmérséklet 2:3 -"- 3. Magasság 1:1 4. Suly 1:2 -"- -------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Károly Roberta Testnevelő tanár Msc 2014/2015 II. félév

Károly Roberta Testnevelő tanár Msc 2014/2015 II. félév BERZSENYI DÁNIEL PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR Atlétika Diszkoszvetés oktatása Károly Roberta Testnevelő tanár Msc 2014/2015 II. félév A diszkoszvetés középiskolában oktatott technikája A középiskolában a tanulók

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet. Közép és hosszútávfutás oktatása Középiskola

Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet. Közép és hosszútávfutás oktatása Középiskola Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet Közép és hosszútávfutás oktatása Középiskola Készítette: Szalay Ferenc Máté Neptun kód: F3GK6A A közép és hosszútávfutás

Részletesebben

A gátfutás középiskolai oktatásának gyakorlatai

A gátfutás középiskolai oktatásának gyakorlatai Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A gátfutás középiskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMDLTE2202 Makrai Réka F419LA 1. A gátfutás technikája:

Részletesebben

Sport XXI. Program Észak - Dunántúl területi pályaverseny I.

Sport XXI. Program Észak - Dunántúl területi pályaverseny I. Sport XXI. Program Észak - Dunántúl területi pályaverseny I. 1. A verseny célja: Versenylehetőség biztosítása a régió atlétika szakosztályaiban sportoló gyermek korosztály számára. 2. A verseny ideje és

Részletesebben

A Sport XXI. Alapprogram teremverseny Közép-Magyarország régió január 28., Gödöllő, SZIE Sportcsarnok

A Sport XXI. Alapprogram teremverseny Közép-Magyarország régió január 28., Gödöllő, SZIE Sportcsarnok A Sport XXI. Alapprogram teremverseny Közép-Magyarország régió 201 január 2, Gödöllő, SZIE Sportcsarnok A verseny célja Regionális szinten, egész éven keresztül tartó motivációt és versenylehetőséget biztosítani

Részletesebben

A súlylökés általános iskolai oktatásának gyakorlatai

A súlylökés általános iskolai oktatásának gyakorlatai Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A súlylökés általános iskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMDLTE2202 Márkusné Halmosi Erika N4Q5MH 1. A súlylökés

Részletesebben

Az atlétika gyakorlata és módszertana (SMANTE2202) Távolugrás

Az atlétika gyakorlata és módszertana (SMANTE2202) Távolugrás Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet Az atlétika gyakorlata és módszertana (SMANTE2202) Távolugrás Készítette: Harcz Gergő Testnevelő tanár Msc

Részletesebben

Sport XXI. Atlétikai alapprogram

Sport XXI. Atlétikai alapprogram Sport XXI. Atlétikai alapprogram Alföldi Régió, Terem 2 gyerekversenye Kecskemét 2017. december 15. 14,00 óra Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola Sportcsarnoka 1. A verseny célja: Versenylehetőség biztosítása

Részletesebben

A közép-és hosszútávfutás, állórajt általános iskola felső tagozaton. Oktatási gyakorlatok Atlétika SMDLTE 2202

A közép-és hosszútávfutás, állórajt általános iskola felső tagozaton. Oktatási gyakorlatok Atlétika SMDLTE 2202 Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A közép-és hosszútávfutás, állórajt általános iskola felső tagozaton. Oktatási gyakorlatok Atlétika SMDLTE 2202 Készítette:

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem. Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar. Sporttudományi Intézet. Az atlétika gyakorlata és módszertana SMDLTE 2202

Nyugat-magyarországi Egyetem. Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar. Sporttudományi Intézet. Az atlétika gyakorlata és módszertana SMDLTE 2202 Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet Az atlétika gyakorlata és módszertana SMDLTE 2202 Rövidtávfutás, térdelőrajt középiskolai oktatásának gyakorlatai

Részletesebben

Külön futamban futnak és külön is értékeljük az Országos Bajnokság és az Amatőr Futam résztvevőit.

Külön futamban futnak és külön is értékeljük az Országos Bajnokság és az Amatőr Futam résztvevőit. Külön futamban futnak és külön is értékeljük az Országos Bajnokság és az Amatőr Futam résztvevőit. A verseny rendezője: Magyar Atlétikai Szövetség megbízásából a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület Közreműködő

Részletesebben

Pótvizsga Feladatsor 9. évf.

Pótvizsga Feladatsor 9. évf. Pótvizsga Feladatsor 9. évf. A pótvizsga feladatsora a tanév tananyaga és a tanév során tanultakból áll. A feladatok sorrendjét a szaktanár jelöli ki a pótvizsga napján. A tanuló a pótvizsgát akkor kezdheti

Részletesebben

Közép- és hosszútávfutás és az állórajt általános iskola, alsó tagozatos oktatásának gyakorlatai

Közép- és hosszútávfutás és az állórajt általános iskola, alsó tagozatos oktatásának gyakorlatai Az atlétika gyakorlata és módszertana SMDLTE2202 Közép- és hosszútávfutás és az állórajt általános iskola, alsó tagozatos oktatásának gyakorlatai Készítette: Horváthné Gáspár Bianka Neptun Kód: EGLYD5

Részletesebben

TANMENET. Eltérő kiinduló helyzetek, és rajt gyakorlatok ezekből. 6-7 évesek Futás, járás technikája. Az alakzatok (oszlop, sor, kör) kialakítása.

TANMENET. Eltérő kiinduló helyzetek, és rajt gyakorlatok ezekből. 6-7 évesek Futás, járás technikája. Az alakzatok (oszlop, sor, kör) kialakítása. szeptember TANMENET október I. osztály Az irányok tisztázása. Ugrások egy, páros lábon. Eltérő testhelyzetek felvétele. 6-7 évesek Futás, járás technikája. Az alakzatok (oszlop, sor, kör) kialakítása.

Részletesebben

A távolugrás oktatásának gyakorlatai

A távolugrás oktatásának gyakorlatai NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM BERZSENYI DÁNIEL PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR SPORTTUDOMÁNYI INTÉZET A távolugrás oktatásának gyakorlatai Általános iskola, felső tagozat Készítette: Simon Bence Egészségfejlesztő- Testnevelő

Részletesebben

Atlétika SMDLTE2202. Az átlépő magasugrás általános iskolai oktatásának gyakorlatai

Atlétika SMDLTE2202. Az átlépő magasugrás általános iskolai oktatásának gyakorlatai Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet Atlétika SMDLTE2202 Az átlépő magasugrás általános iskolai oktatásának gyakorlatai Pup Ildikó Testnevelés msc

Részletesebben

Sport XXI. Program Észak - dunántúli terület pályaverseny II.

Sport XXI. Program Észak - dunántúli terület pályaverseny II. Sport XXI. Program Észak - dunántúli terület pályaverseny II. 1. A verseny célja: Versenylehetőség biztosítása a régió atlétika szakosztályaiban/iskoláiban sportoló gyermek korosztály számára. 2. A verseny

Részletesebben

Átlépő magasugrás technikájának oktatása az általános iskolában

Átlépő magasugrás technikájának oktatása az általános iskolában Átlépő magasugrás technikájának oktatása az általános iskolában Atlétika SMDLTE2202 Készítette: Őri Tamás 1 Az átlépő technika leírása A lépő technika a magasugrás technikái közül a legegyszerűbb, ezért

Részletesebben

Sport XXI program Terematlétikai versenyrendszer U11 és U13 korosztály számára

Sport XXI program Terematlétikai versenyrendszer U11 és U13 korosztály számára 1.sz. melléklet T1 Futások 1. Sprint váltó Sport XXI program 2016. Terematlétikai versenyrendszer U11 és U13 korosztály számára 1. A meghatározott létszámú csapat (8fő) egy 3m x 0,8m alapterületű területen

Részletesebben

Nyugat-Dunántúli Területi Verseny Zala-Vas Megye Sport XXI. Alapprogram SPORT XXI. Terematlétikai Verseny I.

Nyugat-Dunántúli Területi Verseny Zala-Vas Megye Sport XXI. Alapprogram SPORT XXI. Terematlétikai Verseny I. Nyugat-Dunántúli Területi Verseny Zala-Vas Megye Sport XXI. Alapprogram SPORT XXI. Terematlétikai Verseny I. 1. A verseny célja: Versenylehetőség biztosítása a régió atlétika szakosztályaiban/iskoláiban

Részletesebben

A GÁTFUTÁS OKTATÁSA gyakorlat gyűjtemény SMDLTE2202

A GÁTFUTÁS OKTATÁSA gyakorlat gyűjtemény SMDLTE2202 Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Művészeti, Nevelési és Sporttudományi Kar A GÁTFUTÁS OKTATÁSA gyakorlat gyűjtemény SMDLTE2202 Selmeczi Zsófia testnevelő tanár MA UKWBLI I. Az oktatott

Részletesebben

A magasugrás általános iskolai oktatásának gyakorlatai

A magasugrás általános iskolai oktatásának gyakorlatai Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A magasugrás általános iskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMALTE2202 Szalay Ákos 1. A magasugrás oktatása általános

Részletesebben

Nyugat-Magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ

Nyugat-Magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Nyugat-Magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet Az atlétika gyakorlata és módszertana SMDLTE2202 Dr. Koltai Miklós Név: Konrád Hajnalka

Részletesebben

A váltófutás oktatásának gyakorlatai általános iskolában

A váltófutás oktatásának gyakorlatai általános iskolában Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet A váltófutás oktatásának gyakorlatai általános iskolában Atlétika SMDLTE2202 Kovássy Kata 1. A váltófutás technikája

Részletesebben

A súlylökés általános iskolai oktatásának gyakorlatai

A súlylökés általános iskolai oktatásának gyakorlatai Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A súlylökés általános iskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMANTE2202 Geröly Patricia G7AH72 A dolgozat szerkezete

Részletesebben

Magyarország évi Serdülő és Újonc Bajnoksága, egyben Serdülő Liga, DEBRECEN

Magyarország évi Serdülő és Újonc Bajnoksága, egyben Serdülő Liga, DEBRECEN Debreceni Sportcentrum Közhasznú Nonprofit Kft. 4032 Debrecen, Oláh Gábor u. 5. telefon: 06 52 514 400 e-mail: info@debrecenisportcentrum.hu Magyarország 2016. évi Serdülő és Újonc Bajnoksága, egyben Serdülő

Részletesebben

Tanmenet - javaslat a Kölyök Atlétika tananyagából az általános iskola 1. osztálya számára

Tanmenet - javaslat a Kölyök Atlétika tananyagából az általános iskola 1. osztálya számára Tanmenet - javaslat a Kölyök Atlétika tananyagából az általános iskola 1. osztálya számára Készítette: Kamen Juhos Ildikó és Spák József A Magyar Atlétikai Szövetség felkérésére Budapest, 2013 1 BEVEZETÉS

Részletesebben

JÁTÉKOS SPORTVERSENY GYAKORLATANYAGA

JÁTÉKOS SPORTVERSENY GYAKORLATANYAGA JÁTÉKOS SPORTVERSENY GYAKORLATANYAGA Érvényes 2005-től visszavonásig MAGYAR DIÁKSPORT SZÖVETSÉG DIÁKOLIMPIA JÁTÉKOS SPORTVERSENY Gyakorlatanyaga Érvényes 2005-től visszavonásig A versenyszámokat összeállította:

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem. Savaria Egyetemi Központ. Sporttudományi Intézet. Atlétika (SMDLTE 2202) A távolugrás középiskolai oktatása

Nyugat-magyarországi Egyetem. Savaria Egyetemi Központ. Sporttudományi Intézet. Atlétika (SMDLTE 2202) A távolugrás középiskolai oktatása Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet Atlétika (SMDLTE 2202) A távolugrás középiskolai oktatása Konzulens: Dr. Koltai Miklós

Részletesebben

Atlétika Közép- és hosszútávfutás, állórajt a középiskolában

Atlétika Közép- és hosszútávfutás, állórajt a középiskolában Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Atlétika Közép- és hosszútávfutás, állórajt a középiskolában Budai Róbert Testnevelő tanár, játék és szabadidő-szervező

Részletesebben

Sport XXI. Versenyrendszer Atlétika előkészítő program pályaversenye az U 11 korosztály számára

Sport XXI. Versenyrendszer Atlétika előkészítő program pályaversenye az U 11 korosztály számára Sport XXI. Versenyrendszer Atlétika előkészítő program pályaversenye az U 11 korosztály számára Általános szabályok A verseny lebonyolítása: Körverseny rendszerű lebonyolítás a táblázatban látható versenyszámokkal

Részletesebben

Tartásjavító torna gyerekeknek 1-4. évfolyam

Tartásjavító torna gyerekeknek 1-4. évfolyam Tartásjavító torna gyerekeknek 1-4. évfolyam 1. évfolyam 1-5 Szökdelések ugrások - Szigetről szigetre /ugrálás karikába/ - Mocsár -szökdelések, akadályok fölött 6-10 Egyensúly-gyakorlatok -gyakorlatok

Részletesebben

Észak-Alföldi Régió, Sport XXI. Terematlétika Bajnokság 2016. január 16.-án szombat 11. 00 Nyíregyháza atlétikai sportcsarnok

Észak-Alföldi Régió, Sport XXI. Terematlétika Bajnokság 2016. január 16.-án szombat 11. 00 Nyíregyháza atlétikai sportcsarnok Észak-Alföldi Régió, Sport XXI. Terematlétika Bajnokság 2016. január 16.-án szombat 11. 00 Nyíregyháza atlétikai sportcsarnok I. Verseny célja: Versenylehetőség biztosítása a régió atlétikai szakosztályában

Részletesebben

Atlétika gyakorlata és módszertana. Távolugrás előkészítő és rávezető gyakorlatai általános iskola felső tagozatában

Atlétika gyakorlata és módszertana. Távolugrás előkészítő és rávezető gyakorlatai általános iskola felső tagozatában Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelési és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet Sportelméleti Intézeti Tanszék Atlétika gyakorlata és módszertana SMDLTE2202 Távolugrás előkészítő és rávezető

Részletesebben

Fejlesztési fókusz: Labdaügyesség fejlesztése, szem-kéz koordináció fejlesztése. Domináns didaktikai feladat: alkalmazás. Célok

Fejlesztési fókusz: Labdaügyesség fejlesztése, szem-kéz koordináció fejlesztése. Domináns didaktikai feladat: alkalmazás. Célok Tanító: Szántó Szilárd, Vári Péter Évfolyam/osztály: 1. Tantárgy: Testnevelés Témakör: Manipulatív természetes mozgásformák - labdagyakorlatok Tartalom/tananyag: Labdavezetés, labdaterelés, labda dobás

Részletesebben

A tanulásban akadályozott tanulók nevelését, oktatását ellátó iskolák 2014 / 2015-ös tanév Heves megyei Kapkodd a lábad versenykiírása

A tanulásban akadályozott tanulók nevelését, oktatását ellátó iskolák 2014 / 2015-ös tanév Heves megyei Kapkodd a lábad versenykiírása A tanulásban akadályozott tanulók nevelését, oktatását ellátó iskolák 2014 / 2015-ös tanév Heves megyei Kapkodd a lábad versenykiírása A verseny célja: A sportág népszerűsítése, versenyzési lehetőség biztosítása,

Részletesebben

2. Házi feladat. Írjon 5 fejlesztési célt az U7-es labdarúgók számára és rendeljen hozzá 1-1 utánzó játékot is!

2. Házi feladat. Írjon 5 fejlesztési célt az U7-es labdarúgók számára és rendeljen hozzá 1-1 utánzó játékot is! 2. Házi feladat Írjon 5 fejlesztési célt az U7-es labdarúgók számára és rendeljen hozzá 1-1 utánzó játékot is! 1) Reakciógyorsaság fejlesztése és téri tájékozódás fejlesztése: Fekete-Fehér (nappal-éjszaka

Részletesebben

Sport XXI. alapprogram Dél-Kelet Magyarország Régió teremverseny 1.

Sport XXI. alapprogram Dél-Kelet Magyarország Régió teremverseny 1. Sport XXI. alapprogram Dél-Kelet Magyarország Régió teremverseny 1. Békés, 2018. január 19. PÉNTEK 12.00 A verseny célja: Versenylehetőség biztosítása a gyermek korosztály számára a téli időszakban teremverseny

Részletesebben

Magyarország Serdülő és Újonc Atlétikai Bajnoksága 2017 egyben Serdülő Magyar Liga és Szuper Liga versenyszámok

Magyarország Serdülő és Újonc Atlétikai Bajnoksága 2017 egyben Serdülő Magyar Liga és Szuper Liga versenyszámok Magyarország Serdülő és Újonc Atlétikai Bajnoksága 2017 egyben Serdülő Magyar Liga és Szuper Liga versenyszámok A bajnokság rendezője: Magyar Atlétikai Szövetség A bajnokság időpontja és helyszíne: 2017.

Részletesebben

Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság

Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság KÖZPONTI EDZÉS Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság MÁJUS, 0 H K Sze Cs P Szo V 6 7 8 9 0 6 7 8 9 A további edzésprogram sikeres végrehajtásához és a kitűzött célok

Részletesebben

VERSENYFÜZET. Terematlétika Diákolimpiai Bajnokság 2014. www.fodisz.hu

VERSENYFÜZET. Terematlétika Diákolimpiai Bajnokság 2014. www.fodisz.hu VERSENYFÜZET Terematlétika Diákolimpiai Bajnokság 2014. www.fodisz.hu A verseny célja: Lehetőséget biztosítani az intézmények alsó tagozatos tanulói számára, hogy az atlétika játékos formában történő gyakorlásával

Részletesebben

3. A tanulók fizikai állapotának mérését szolgáló feladatok, illetve az elért eredményekhez tartozó pontszámok:

3. A tanulók fizikai állapotának mérését szolgáló feladatok, illetve az elért eredményekhez tartozó pontszámok: 1. A tanulók fizikai állapotának mérését a testnevelés tantárgyat tanító nevelők végzik el a testnevelés órákon, tanévenként két alkalommal október, illetve május hónapban. (A felmérés a Hungarofit teszt

Részletesebben

ÓRAVÁZLAT 12/AB. Röplabda leütés. Készítette: Frankó Gábor

ÓRAVÁZLAT 12/AB. Röplabda leütés. Készítette: Frankó Gábor ÓRAVÁZLAT 12/AB Röplabda leütés Készítette: Frankó Gábor Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum HARSÁNYI JÁNOS Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola Óratervezet Tanít: Frankó Gábor

Részletesebben

Labdarúgás Fejlesztési Terv

Labdarúgás Fejlesztési Terv Labdarúgás Fejlesztési Terv A sport összeköt testvériskolai kapcsolat kiépítése a Boglári Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola között TÁMOP -3.3.14.A-12/1-2013-0033 Készítette: Koszics Gábor Pétervására,

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet

Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet Beadandó dolgozat ATLÉTIKA SMDLTE 2202 Távolugrás oktatása középiskolában Készítette: Varga Áron Szak: Testnevelés

Részletesebben

Minimum követelmények testnevelés tantárgyból 9-12. évfolyamon a továbbhaladáshoz

Minimum követelmények testnevelés tantárgyból 9-12. évfolyamon a továbbhaladáshoz 9. osztály: Minimum követelmények testnevelés tantárgyból 9-12. évfolyamon a továbbhaladáshoz Kondicionális képességszintek: - iskolakör futás: 4 perc 51mp - Cooper-teszt: 1550m - Tömöttlabda dobás (hátra

Részletesebben

A gátfutás középiskolai oktatásának gyakorlatai

A gátfutás középiskolai oktatásának gyakorlatai Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A gátfutás középiskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMDLTE2202 Für Attila G8C5WR 1. A gátfutás technikája A

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet

Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A magasugrás középiskolai oktatásának gyakorlatai A flop magasugrás Atlétika SMDLTE2202 Nagy Eszter AVBK27 Testnevelő-egészségfejlesztő

Részletesebben

PÁROS NYÚJTÓ GYAKORLATOK

PÁROS NYÚJTÓ GYAKORLATOK PÁROS NYÚJTÓ GYAKORLATOK Törös Károly Utánpótlás szövetségi kapitány Vezetőedző, szövetségi kapitány ex Délfrika Afrika és ex Algéria 2009-2013 1. Kiinduló helyzet: kisterpeszben állva, két kéz a vesetájon

Részletesebben

PLUSZ ügyességi versenyeken használt akadály típusok.

PLUSZ ügyességi versenyeken használt akadály típusok. PLUSZ ügyességi versenyeken használt akadály típusok. A bója akadályok építhetők kicsi vagy nagy bójából, a labirintusban és a beékező és kiérkező bójakapuk csak kis bójából építhetők. Minden bója tetején

Részletesebben

VIZSGA KÖVETELMÉNYEK TESTNEVELÉS 9. OSZTÁLY (5 ÉVFOLYAMOS KÉPZÉSBEN: KNY. OSZTÁLY)

VIZSGA KÖVETELMÉNYEK TESTNEVELÉS 9. OSZTÁLY (5 ÉVFOLYAMOS KÉPZÉSBEN: KNY. OSZTÁLY) 9. OSZTÁLY (5 ÉVFOLYAMOS KÉPZÉSBEN: KNY. OSZTÁLY) Torna - Talaj: - kötelező elemek: - gurulóátfordulás előre, - hátra, fejállás, mérlegállás, tarkóállás. - Kötélmászás: - mászókulcsolás, fiúknak függeszkedési

Részletesebben

JÖVŐ TORNÁSZBAJNOKAI KEZDŐ TORNÁSZ CSAPATVERSENYEK KIÍRÁSA

JÖVŐ TORNÁSZBAJNOKAI KEZDŐ TORNÁSZ CSAPATVERSENYEK KIÍRÁSA JÖVŐ TORNÁSZBAJNOKAI KEZDŐ TORNÁSZ CSAPATVERSENYEK KIÍRÁSA 2016 CSAPATVERSENYEK korosztályai : I. korcsoport: 2008-2009 II. korcsoport 2006-2007 Csapatlétszám: 4-8 fő valamennyi korosztálynál ÁLTALÁNOS

Részletesebben

I. A gerelyhajítás oktatása középiskolában:

I. A gerelyhajítás oktatása középiskolában: Atlétika Gerelyhajítás (SMALTE 2202) 2015.03.05 Tóth Zsuzsa IUOSX0 Testnevelő-földrajz tanár Msc. I. A gerelyhajítás oktatása középiskolában: Elsőként a gerelyhajítás oktatásánál az előkészítő gyakorlatokra

Részletesebben

Magyarország 2015. évi Serdülő és Újonc Atlétikai Bajnoksága, egyben Serdülő Magyar Liga

Magyarország 2015. évi Serdülő és Újonc Atlétikai Bajnoksága, egyben Serdülő Magyar Liga Magyarország 2015. évi Serdülő és Újonc Atlétikai Bajnoksága, egyben Serdülő Magyar Liga A verseny rendezője: Magyar Atlétikai Szövetség A verseny időpontja és helyszíne: 2015. július 11-12. (szombat-vasárnap)

Részletesebben

ÓRAVÁZLAT 10/A. Kondicionális, koordinációs képességek fejlesztése

ÓRAVÁZLAT 10/A. Kondicionális, koordinációs képességek fejlesztése ÓRAVÁZLAT 10/A Kondicionális, koordinációs képességek fejlesztése Padgyakorlatok Készítette: Frankó Gábor Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum HARSÁNYI JÁNOS Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskola

Részletesebben

Nyugat Magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet. Kölyökatlétika

Nyugat Magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet. Kölyökatlétika Nyugat Magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet Kölyökatlétika Készítette: Mikos Patricia egészségfejlesztő tanár testnevelő tanár MSC levelező

Részletesebben

A távolugrás középiskolai oktatásának gyakorlatai

A távolugrás középiskolai oktatásának gyakorlatai Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet Dr. Koltai Miklós A távolugrás középiskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMDLTE2202 Arnóth Arnold József Testnevelő

Részletesebben

Kézilabda. történő teljesítése 65 mp történ teljesítése. sorozatterhelések közben is. kiinduló helyzetekből 20 m-es Helyes futótechnika távon

Kézilabda. történő teljesítése 65 mp történ teljesítése. sorozatterhelések közben is. kiinduló helyzetekből 20 m-es Helyes futótechnika távon Évfolyam: 5-8. Kézilabda Korosztály: Cél A korosztálynak megfelelő kondicionális képességek kialakítása. A hozott kézilabdás mozgásminták megerősítése, ill. felülvizsgálata alapján jó technikai alapok

Részletesebben

Magasugrás előkészítő és rávezető gyakorlatai általános iskolában

Magasugrás előkészítő és rávezető gyakorlatai általános iskolában Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Művészet, Nevelés-és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet Magasugrás előkészítő és rávezető gyakorlatai általános iskolában Készítette: Balassáné

Részletesebben

ÓRATERVEZET. TORNA: Támaszugrások oktatása (előkészítő és rávezető gyakorlatok)

ÓRATERVEZET. TORNA: Támaszugrások oktatása (előkészítő és rávezető gyakorlatok) 1 ÓRATERVEZET TORNA: Támaszugrások oktatása (előkészítő és rávezető gyakorlatok) Készítette: Kollár Tibor testnevelő tanár 2016. 2 Tanít: Kollár Tibor Dátum: 2016.11.16. Óra: 3. Helyszín: Gulner Gyula

Részletesebben

Versenykiírás XII. Országos Kapkodd a lábad! sor- és váltóverseny értelmileg akadályozott tanulók nevelését, oktatását ellátó iskolák tanulói részére

Versenykiírás XII. Országos Kapkodd a lábad! sor- és váltóverseny értelmileg akadályozott tanulók nevelését, oktatását ellátó iskolák tanulói részére Versenykiírás XII. Országos Kapkodd a lábad! sor- és váltóverseny értelmileg akadályozott tanulók nevelését, oktatását ellátó iskolák tanulói részére Aranykapu Alapítvány 2013. Szalaparti Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

1. gyakorlat. Egyenletes és egyenletesen változó mozgás. 1. példa

1. gyakorlat. Egyenletes és egyenletesen változó mozgás. 1. példa 1. gyakorlat Egyenletes és egyenletesen változó mozgás egyenletes mozgás egyenletesen változó mozgás gyorsulás a = 0 a(t) = a = állandó sebesség v(t) = v = állandó v(t) = v(0) + a t pályakoordináta s(t)

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet

Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A súlylökés középiskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMDLTE2202 Tebeli György JRHGJL A súlylökés oktatása a

Részletesebben

Atlétika. A súlylökés tanítása középiskolában. Németh Aladár(D4SA2V)

Atlétika. A súlylökés tanítása középiskolában. Németh Aladár(D4SA2V) Nyugat- magyarországi Egyetem Művészeti- Nevelési és Sporttudományi Kar Szombathely, Károlyi Gáspár tér 3. Atlétika A súlylökés tanítása középiskolában Németh Aladár(D4SA2V) Földrajz- testnevelés szakos

Részletesebben

A rövidgát technikai fejlődése, aktuális kérdései

A rövidgát technikai fejlődése, aktuális kérdései Palágyi Gergely: A rövidgát technikai fejlődése, aktuális kérdései 1 A rövidgát technikai fejlődése, aktuális kérdései A magyar gátfutás misztériuma Kívülről tekintve fel sem tűnik a nézőközönség számára,

Részletesebben

FELKÉSZÜLÉSI JAVASLAT

FELKÉSZÜLÉSI JAVASLAT FELKÉSZÜLÉSI JAVASLAT (fekvőtámasz, felülés, ingafutás, helyből távolugrás, függeszkedés, fekve-nyomás és 2000 méteres futás) Állóképesség fogalma: egy adott fizikai pszichikai teljesítmény jellemző intenzitásának

Részletesebben

COMENIUS ANGOL-MAGYAR KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA TESTNEVELÉS TANMENET 2013/2014-ES TANÉV. Tanító: Fürné Kiss Zsuzsanna, Varga Mariann

COMENIUS ANGOL-MAGYAR KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA TESTNEVELÉS TANMENET 2013/2014-ES TANÉV. Tanító: Fürné Kiss Zsuzsanna, Varga Mariann COMENIUS ANGOL-MAGYAR KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA TESTNEVELÉS TANMENET 2013/2014-ES TANÉV Tanító: Fürné Kiss Zsuzsanna, Varga Mariann Szeptember Balesetvédelmi oktatás. Futás gyakorlatok, labda

Részletesebben

Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság

Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság KÖZPONTI EDZÉS Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság JANUÁR, 0 H K Sze Cs P Szo V 6 7 8 9 0 6 7 8 9 0 6 A további edzésprogram sikeres végrehajtásához és a kitűzött

Részletesebben

Szeretettel hívjuk és várjuk intézményük diákjait!

Szeretettel hívjuk és várjuk intézményük diákjait! Versenykiírás XIII. Országos Kapkodd a lábad! sor- és váltóverseny értelmileg akadályozott tanulók nevelését, oktatását ellátó iskolák tanulói részére 2014. Kecskeméti Gyógypedagógiai Általános Iskola

Részletesebben