Békei Gabriella 1 1. Bevezetés. A tanulmány a közmondások pragmatikai jellemzőit elemzi a funkcionális kognitív nyelvészet elméleti keretein belül (magyarul öszszefoglalóan lásd LADÁNYI TOLCSVAI NAGY 2008). Arra keresi a választ, hogy az egymással interakcióba lépő, diskurzust folytató emberek nyelvi tevékenységében milyen szerep jut ennek a megnyilatkozástípusnak, hogy miért használjuk őket, milyen kommunikációs igényeket elégítenek ki. A dolgozat célja, hogy a közmondásokat más nézőpontból vizsgálja, mint eddig szokásos volt, így olyan lényegi megállapításokat tegyen róluk, amelyek eddig még nem kerültek a vizsgálat fókuszába. A kutatási előzmények rövid áttekintése után foglalkozom a közmondások egységstátuszával, begyakorlottságukkal, a szaliencia és a terjedelem kérdésével, majd kitérek az értékítélet és a polaritás kérdésére is. Nagy jelentősége van funkcionális megközelítésben a közmondásokban megjelenő perspektivizációnak. A dolgozatban a pragmatikai szemlélet alkalmazásával a nyelv kommunikációs aspektusa kerül előtérbe: a nyelvet a használat és a kontextus szempontjából ragadja meg, a nyelvhasználót és annak individuális, valamint társadalmi jellemzőit helyezi előtérbe, a nyelvi tevékenységet társadalmikulturális és kognitív tevékenységként értelmezi, továbbá a különböző kontextuális körülmények között dinamikusan létrejövő jelentést vizsgálja (VERSCHUEREN 1999: 8 10, 173 5). A dolgozat a pragmatika tágabb felfogása alapján azt a funkcionális keretet érvényesítő modellt tekinti irányadónak, amely az egyéb emberi tevékenységek tágabb kontextusában értelmezi a nyelvhasználatot. Ez a megközelítési mód a kontextust a nyelvi megértéssel kapcsolja össze (LEECH 1983), a nyelvi tevékenységre összpontosít, és azokat a nem feltétlenül nyelvi természetű feltételeket kutatja, melyek meghatározzák a megértést a megnyilatkozó és a befogadó oldaláról egyaránt. A nyelvi egységek pragmatikai vizsgálata arra összpontosít, hogy azok milyen szerepet játszanak az egymással interakcióba lépő és diskurzusokat folytató emberek nyelvi tevékenységében (TÁTRAI 2010: 13 6), valamint a nyelvet az emberek közötti kommunikáció céljaira kialakított gondolkodásként értelmezi. Ezzel összefüggésben hangsúlyozza, hogy a nyelvi szimbólumok perspektivikus természetűek, hiszen mindig valamilyen kiindulópontból reprezentálják a mások számára hozzáférhetővé tenni kívánt tapasztalatot (LANGACKER 1987, 1991, TOMASELLO 2002). A pragmatikai szemlélet számára kiemelkedően fontos a jelentés problémája. Hagyományos megközelítésben a szemantika a jelentés konvencionális oldalával foglalkozik, vagyis a jelentés mindazon az összetevőivel, amelyek a beszédhelyzet ismerete nélkül is feltérképezhetők. A jelentésnek a kontextus ismeretéhez kötött része már a pragmatika hatáskörébe tartozik. A dolgozat a közmondásokat pragmatikai megközelítésben vizsgálja az O. NAGY GÁBOR (1976; a példaanyagnál: ONG.) és SZEMERKÉNYI ÁGNES (2009; a példaanyag-
2 nál: SzÁ.) gyűjteményéből vett reprezentatív mintán, és nem húz éles határvonalat szemantika és pragmatika közé, mivel a közmondások vizsgálatakor a kettőt csak egymással szoros kölcsönhatásban lehet értelmezni. A dolgozat példái egytől egyig megtalálhatók a fenti gyűjteményes kötetekben, a vizsgálat azonban azokra a szövegekre koncentrál, amelyekben az adott közmondások előfordulnak. A hosszabb szövegkörnyezetben bemutatott példák a Magyar nemzeti szövegtárból (MNSZ.) valók. A közmondások szemantikai jellemzése az egységstátuszra, a pragmatikai kiindulópont pedig a beágyazott diskurzusként való használattal szoros összefüggésben a közmondásokkal szemben támasztott kommunikációs igény kielégítésének tényére és módjára világít rá. A közmondások értékelő jellegének vizsgálata funkcionális kognitív kiindulópontból elképzelhetetlen a szemantika és a pragmatika kontinuumának létrejötte nélkül. 2. A közmondások kutatásának előzményei. A közmondásoknak óriási szakirodalma van, hiszen a nyelvészet és a folklorisztika is szívesen foglakozott velük. Mindkét tudományterület próbálta meghatározni a közmondás fogalmát, a folklorisztika a közmondásokat a szólásokkal együtt a proverbiumok közé sorolja. Az elnevezést MATTI KUUSI javasolta a Proverbium című parömiológiai folyóirat egyik számában (KUUSI 1968: 251 2). Nyelvészeti megközelítésben a közmondások a frazeologizmusok közé tartoznak, és ennek a szemantikai kategóriának nem prototipikus példányai, hiszen terjedelmük túlmutat a szókapcsolat méretein. Az mindkét megközelítést jellemzi, hogy a közmondásokat önálló, egy mondatnyi terjedelmű lezárt egységként kezelik, amelyek a kollektív bölcsesség megfogalmazására szolgálnak (TAYLOR 1962). A közmondások kutatói olyan belátható részterületek irányában kezdték a munkát, mint a közmondások gyűjtése, majd a gyűjtött anyag gyűjteményes kötetekbe rendezése, különböző népek közmondásainak összehasonlító vizsgálata, a közmondások fordítási nehézségeinek feltérképezése. Ennek oka abban kereshető, hogy a XIX. században a proverbium a nemzeti kultúra részének számított, gyűjtésükből, a népek közmondáskészletéből az illető népek tulajdonságaira próbáltak következtetni. A magyar közmondások gyűjtésének történeti kérdéseiről O. NAGY GÁ- BOR (1977: 7 25) és SZEMERKÉNYI ÁGNES (2009: 5 11) munkájában részletesen olvashatunk. A magyar közmondások gyűjtése már Baranyai Decsi János XVI. századi munkájával megkezdődött, és mind a mai napig jelennek meg gyűjteményes kötetek, amelyekben a közmondásokat átfedésekkel és különféle szempontok szerint rendezve találhatjuk meg. A gyűjtemények általában a proverbiumok kulcsszava/vezérszava (O. NAGYnál a kifejezés első állandó főnévi eleme, SZEMERKÉNYInél a kifejezés első főneve vagy igéje) szerinti ábécésorrendben közlik a gyűjtött anyagot (O. NAGY 1976, SZEMERKÉNYI 2009). Ez a mesterséges, formális kategorizálás alapvető lexikográfiai szempont, így a gyűjteményekben a közmondások használatára csak indirekt módon történik utalás: valamennyi szólás és közmondás után megtalálható a jelentésmagyarázat és az értelmezés is. Bár a gyűjteményeknek különféle mutatóik vannak, egyikben sem lehet a közmondások használata alapján keresni. Ez természetesen az
Békei Gabriella 3 írott/nyomtatott formátumban megjelenő művektől nem is elvárható szempont. Ma már léteznek azonban olyan eljárások, melyek egy összegyűjtött korpuszt képesek komplexen kezelni, és a legkülönbözőbb szempontok szerinti visszakereshetőséget tudják a felhasználó számára biztosítani. Ennek a tanulmánynak nem célja a közmondásgyűjtemények digitalizálásának és korpusszá alakításának problémáira kitérni, de ha erre egyszer sor kerülne, az jelentősen megkönynyítené a közmondások pragmatikai és kognitív nyelvészeti kutatását. A dolgozat nem a közmondások újfajta meghatározását tűzte ki célul, hanem a definíciókból kimaradó, ám a funkcionális megközelítésben elsődleges jelentőséggel bíró részével kíván foglalkozni, vagyis a közmondások használatiságával. 3. A közmondások egységstátusza és ennek következményei. A kognitív nyelvészet egyik alapvetése szerint a változó méretű lexikai egységeket egységnyi jelentésreprezentáció jellemzi, amely a grammatikai és a lexikális jelentés komplemeter eredőjének köszönhető. A nyelvi kifejezések egy része morfológiai vagy szintaktikai szempontból összetett szerkezet. Közülük a gyakran használtak létrehozásához és megértéséhez általában nincsen szükség a teljes szerkezet részenkénti feldolgozására. A nyelvi egység tehát olyan nyelvi kifejezés, amely morfoszintaktikailag átlátható lehet a beszélő/hallgató számára, de megértéséhez nem kell ezeket a részelemeket egyenként feldolgozni (LANGACKER 1987: 58 9). A kognitív nyelvészet a nyelvi jel fogalmának horizontális kiterjesztésével az idiómákat is a szimbolikus egység kategóriájába sorolja (LANGACKER 1987, KÖVECSES BENCZES 2010). KOMLÓSI LÁSZLÓ IMRE (2005) a szókapcsolatok kognitív szemantikai alapú osztályozására tett kísérletében a közmondásokat gyakoriság- és együttelőfordulás-alapú, egységnyi szerkezetekként tárolt és megfelelő környezeti feltételek együttes meglétekor aktiválódó nyelvi kifejezésnek (KOMLÓSI 2005: 90) tekinti, és empirikus vizsgálatra utalva a frazémákat a strukturálisan bejáratott, kognitívan elsáncolt kifejezések közé sorolja. A feldolgozó rendszer tehát egységes kognitív szerkezetként kezeli a közmondásokat mint elsáncolt kifejezéseket, így ezekre a lexikális szempontból egység státuszú kognitív szerkezetekre az egységnyi tárolás is jellemző (i. m. 115). A közmondásoknak mint nyelvi egységeknek a felismerését, mondásként való azonosítását a diskurzusokban nagyfokú kognitív szaliencia jellemzi. Vagyis használójának a hozzáféréskor, a diskurzus résztvevőinek a feldolgozáskor nem szükséges nagy mentális erőfeszítéseket tenniük a szövegtípus felismeréséhez. Ez magyarázható a konceptuális egységek elsáncoltságával, memóriabeli beágyazottságukkal. Minél elsáncoltabb egy konceptuális egység a memóriánkban, annál szaliensebb (automatikusabb, rutinizáltabb) az aktivációja; és minél szaliensebb, azaz könnyebb a fogalom aktivációja, annál kisebb az azzal együtt járó kognitív erőfeszítés (TÁTRAI 2010: 174). A közmondások kognitív szalienciája azonban kétféleképpen is értelmezhető. Egyrészt vonatkoztatható a közmondásnak mint mondásnak az azonosítására és szövegtípusként való meghatározására, amely szoros összefüggésben van a nyelvileg explicitté tett kon-
4 ceptuális egységek könnyű hozzáférhetőségével. Ez teszi lehetővé azt, hogy a befogadó rögtön egységként kezelje a közmondást a feldolgozáskor. (1) Vladimirre is ráillett a közmondás, hogy nem esik messze az alma a fá jától; ő is olyan botrányos családi életet élt, sőt még rosszabbat, mint az apja. (Bánlaky József, 1929 Kiemelések itt és alább tőlem. B. G.) Másrészt vonatkozik a közmondás jelentésének értelmezésére, amely bizonyos közmondások esetében már nem olyan automatikus. Néhány kiválasztott közmondás elhangzásának és jelentésének szövegkörnyezetben való vizsgálata alapján a következők állapíthatók meg. A közmondások jelentése a környező összefüggésrendszertől elvonatkoztatva nagyon gyakran meghatározhatatlan (vö. SZEMERKÉNYI 1994: 58). A Nem esik messze az alma a fájától közmondást a Magyar nemzeti szövegtár adataira alapozva egyaránt megtalálhatjuk pozitív (2), negatív (1) (3) és semleges (4) értékítéletet tartalmazó jelentésben. (2) Az én nevem Frappant Tunis, hallottátok e valaha hírét nemzetségemnek? Eleitől fogva minden Rokonim hadban haltak-meg. Néhai édes atyámnak ma is fennáll emlékoszlopa a Marathon mezején, hol csak maga egyedűl kilenczven kilencz Tatárokat aprított-le Hunyady János alatt; és pedig azt tudjátok, hogy az alma nem esik messze fájától, akartok e többet tudni eredetemről? (Andrád Elek, 1823) (3) A Klári néni Miklós fia vásott, gonosz szívű fiú volt, éppen mint testvére és anyja, mert az alma nem esik messze fájától. (Mikszáth Kálmán, 1875) (4) Mint tudjuk, az alma nem esik messze a fájától de nagyon messze gurulhat tőle. Lélektani közhely már, hogy a gyerekek vagy modellnek tekintik szüleiket, s az ő gondolkodásmódjuk, viselkedésük, elveik, erkölcseik követése határozza meg életüket, vagy éppen ellenkezőleg, fellázadnak, és tudatosan vagy tudattalanul, de merőben más utat választanak. (Magyar Hírlap, 1996. szeptember 30.) A Nem minden arany, ami fénylik közmondásunk vizsgálatakor megállapítható, hogy ugyanazt a mondást más kommunikációs helyzetben más célra lehet használni. Az (5) példában a konkrét jelentéstől teljesen elvonatkoztatott jelentést hozott létre a megnyilatkozó, és ezt a jelentést kell a befogadónak is megértenie. A (6) példában a közmondás jelentése sokkal közelebb áll a mondat konkrét jelentéséhez, hiszen az valóban az aranyhoz mint nemesfémhez kötődik. Éppen ezért itt nem zárható ki az irónia sem, hiszen a közmondás feldolgozásakor az absztrakt jelentés tűnik szaliensebbnek.
Békei Gabriella 5 (5) Az útnak két oldalán masszív, nagyablakú, jóképű épületek; a régiek földszintesek, az újak leginkább egy-kétemeletesek; a város két legmagasabb épülete egy-egy háromemeletes bérház. A bérházak szépet mutatnak, de lakóik szerint nem mind arany, ami fénylik: a falak vékonyak, a szobák nem elég magasak, a tér zsugori módon van kihasználva. Néhol kapukulcs rendszer, máshol: csöngetés, házmester, kapupénz. (Nagy Lajos, 1933) (6) Az intézet tapasztalatai szerint sok jóhiszemű importáló a saját tájékozatlansága miatt kerül bajba, hiszen a külföldi gyártótól nem kér minőségtanúsítási bizonyítványt, így csak utólag derül ki, hogy nem mind arany, ami fénylik. Így járt például az a kereskedő is, aki azt hitte, hogy ezüst és aranyozott evőeszközkészletet importált, miközben gagyi árut sóztak rá. (Magyar Hírlap, 1995. április 7.) A kognitív szaliencia fogalma tehát értelmezhető a közmondások tartalmában megnyilvánuló kontextuális ismeretek elérhetőségére és feldolgozhatóságára is, amelynek értéke egy könnyű nehéz skálán ábrázolható leginkább. A közmondás mindig egyetlen egyszerű vagy összetett mondatból áll. Ez a formai rövidség nem a közmondásnak mint folklorisztikai vagy nyelvészeti kategóriának a meghatározásából fakad. Vagyis nem arról van szó, hogy a közmondás nem lehet se hosszabb, se rövidebb a mondat terjedelménél, hanem arról, hogy a közmondás rövidsége egyfajta következmény. Az elemi jeleneteket (cselekvéseket, történéseket, állapotokat) megjelenítő mondatok, melyek azokat fogalmilag és nyelvileg is leképezik, olyan feldolgozási egységek, amelyek egyrészt egyénileg begyakorlottá, közösségileg konvencionálissá váltak, másrészt emészthető méretű csomagokba rendezik az információkat (LANGACKER 1987, TÁTRAI 2010: 100). Mivel a közmondás tartalmilag nagyon tömör és célratörő, ez a szemantikai tömörség szintaktikai letisztultsággal is együtt jár, melynek a benne fellelhető ritmikai és rímelési jelenségekkel együtt fontos szerepe van a közmondás hagyományozhatóságában és megjegyezhetőségében is. Akinek van jó embere, nem vész tóba a kendere. (ONG. 173) Ki nem veheti hasznodat, értse jóakaratodat. (ONG. 272) Sokat akar a szarka, de nem bírja a farka. (ONG. 616) 4. A közmondások értékítélete. A közmondások olyan nyilatkozatok, amelyek a beszélő szándéka és a hallgató értelmezése szerint is ítéletet, értékelést tartalmaznak: vagyis tárgyuk olyan fogalom vagy jelenség, amelyről az adott közösségben már kialakult egyfajta morális értékelés, amely szociokulturálisan öröklődik. A közmondások ezeknek az értékeléseknek a nyelvi megfogalmazásai, megerősítései vagy különböző nézőpontból vizsgálva cáfolatai. A morális értékítélet a közösség számára elfogadható abszolút jó vagy rossz fogalmát világítja meg. Míg a szoros értelemben vett jótékony jelentésű jó a mindenkori alanyhoz kötődik, és relatív jóként értelmezzük, addig a morális ér-
6 telemben vett jó abszolút, amelynek hátterében az általánosan, mindenki számára elfogadott jó fogalma áll (KOCSÁNY 2002: 23). A figyelem nyelvi érvényesülésének egyik legfontosabb területe a jelentéskonstruálás, vagyis a konceptualizált jelenségek és jelenetek valamilyen módon történő szemlélése és elrendezése. Ennek a figyelmi elrendezésnek egyik dimenziója lehet a sematikusság/specifikusság és a polaritás is (HÁMORI 2010). A jó vagy a rossz fogalma egy értékskála két szélső tartományaként értelmezhető, ahol a skála végpontjai közti értékek az alanyhoz kötődő relatív jó, míg a skála két végpontja az abszolutizáló jelentéskonstruálás eredményeképpen létrejövő j ó és rossz fogalmával azonosítható. Jó az, ami az ideális világmodell adott normájának megfelel, ami pedig eltér ettől a normától, az rossz (PÉTER 2008). A közmondásokban megfogalmazott értékítélet, amely általában a skála egyik végpontján található, nagyobbrészt a követendő mintát nevezi meg: a közmondás a jóra orientál, és nem a rosszat vagy helytelent tiltja. Egy jelenség értékké nyilvánításához a nyelv felhasználja az erre a célra leginkább megfelelő lexikális elemeit, az értékszavakat. Ezek a minősítő értékszavak (jó, becsületes, önző, hamis) és a közvetlenül megnevező értékszavak (haza, becsület, árulás) a közmondásokban is megjelennek (KOCSÁNY 2002: 35). 1. táblázat Értékszavak a közmondásokban A közmondás Ha jó vagy, magadnak vagy jó (SzÁ. 679) Mindenki a maga szerencséjének kovácsa (SzÁ. 1296) A bölcs minden marháját magával hordja (SzÁ. 188) Fáradsággal adják a becsületet (SzÁ. 128) A közmondás jelentése Jóságoddal önmagadnak használsz. Mindenki maga felelős a sorsáért. Az esze mindig vele van. A becsületet tisztességes munkával érdemli meg az ember. Az értékszavak mentális műveletek révén működnek. Az informáló ítéletek igazságát vagy hamisságát a hozzájuk kapcsolódó tudásunkból vezetjük le; vagyis meglévő ítéleteinkkel való azonosítás révén éljük át. A közmondások tehát olyan elveket, normákat fogalmaznak meg, amelyeknek az adott korszakban, kultúrában társadalmi érvényük van. Egy adott jelenséget értékelni annyi, mint azt az ajánlás funkciójával egy kialakult, látensen adott sztenderdhez viszonyítva leírni (KOCSÁNY 2002: 20). 5. A közmondások beágyazottsága. A közmondások kutathatóságának alapfeltétele a kutatás tárgyának világos meghatározása, vagyis a közmondásnak mint a proverbiumok egyikének elkülönítése a többi
Békei Gabriella 7 proverbiumtól. E tekintetben vagy jelentéstani, vagy mondattani kiindulópontot szoktak választani. A pusztán jelentéstani meghatározásoknak általában az a fogyatékosságuk, hogy túlzottan általánosak. Ha például azt mondjuk: a közmondások helyzetek vagy tárgyak közötti viszonyokat jelölnek ami igaz, vagy hogy általános erkölcsi tanácsot fogalmaznak meg ami szintén igaz, akkor jellemzésük túlzottan tág, hiszen más szövegtípusokra is vonatkoztatható mindez (például példázatokra) (VARGYAS 1988). A mondattani kiindulópont választása sem problémamentes. A közmondás egyik lényegi megkülönböztető jegye, hogy mindig mondat formájában fordul elő, meghatározása azonban a mondat keretein túlmutat, amelyhez szövegtani kutatásokat is alapul kell venni, és ez újabb problémákat vet fel a szöveg és a szövegtípus meghatározhatóságával kapcsolatban (KOCSÁNY 1989, 2002). A közmondások tekinthetők szövegnek és más szempontból szövegtípusnak egyaránt (KOCSÁNY 2002: 9 11), hiszen a nyelvben érvényesülő dinamizmus a séma mint a szerkezeti szabályszerűség mintája és a tényleges nyelvi kifejezés mint megvalósulás (instanciáció) között mutatkozik meg (LADÁNYI TOLCSVAI NAGY 2008: 30). A közmondások egyrészt különféle gyűjteményekben lelhetők fel, és ezek vizsgálata szükséges a tulajdonságaik alapos megismeréséhez. A közmondások szemantikai és pragmatikai vizsgálata csak egymással szoros kölcsönhatásban képzelhető el. Használatuk mindig szituációhoz kötött: az éppen tárgyalt sajátos helyzetre vonatkozó állásfoglalásként hangzanak el. Ez a szituáció beszédhelyzetet feltételez, hiszen a közmondásnak el kell hangoznia ahhoz, hogy használatról beszélhessünk. Ebből a szempontból a vizsgálat nem a gyűjteményes munkákra koncentrál, hanem azokra a szövegekre, amelyekben a közmondás használat közben előfordul. A közmondásnak mint szövegnek a beemelése az éppen aktuális diskurzusba az intertextualitás prototipikus példája, és mint ilyen, az idézés tipikus esete (GIVÓN 1990: 530 2, GENETTE 1997, BEAUGRANDE DRESSLER 2000: 235 67, TÁTRAI 2010: 188). Felismeréséhez a társalgási köznyelvben kell jártasnak lennünk annyira, hogy egy megjegyzésről meg tudjuk állapítani, közmondással állunk-e szemben. Pragmatikai keretben az idézéssel kapcsolatban lényegi problémaként kell kezelni azt, hogy mint beágyazott diskurzus milyen kiindulópontból reprezentálódik, vagyis mi jellemzi a nézőpont szerveződését a közmondásnak egy diskurzusban való megjelenésekor. A más diskurzust megidéző, azt vagy annak egy részét magába ágyazó diskurzus ugyanis úgy feltételezi annak a másik diskurzusnak a létét, hogy a feltételezettség kölcsönössége nem áll fenn (CSONTOS TÁTRAI 2008: 63 5). A közmondásnak a diskurzusban való megjelenését azért tekinthetjük idézésnek, mert a közmondás állandó formában él, azon a megnyilatkozó nem változtat akkor, amikor beépíti a saját megnyilatkozásába. Az egységként tárolt közmondást idézetként emeli be, megidéz egy régi diskurzust úgy, hogy annak nincs kölcsönösen kapcsolata az ő jelen megszólalásával. (7) azalatt Helvetia úgy látszik, kiábrándul, és végre elismeri, hogy nem mind arany a mi fénylik, és hogy a szabad kereskedés magasztalt elő-
8 nyeinek iparunkra nézve igen nagy árnyékoldalai is vannak (Kossuth Lajos, 1846 1847) A közmondást szövegtipológiai jellemzői erősen feltűnővé teszik: idézetként fordul elő, de nem olyan idézet, mint amelyhez a prototipikus párbeszédekben hozzászoktunk. A közmondást írásban nem szoktuk elkülöníteni az őt körülvevő mondattól, nem használunk idézőjelet, sőt az idéző mondat is nagyon gyakran elmarad mellőle. (8) Biztató jel volt a prágai találkozó, ahol franciák, belgák és görögök mellett oroszok, lettek, lengyelek és ukránok, csehek és szlovákok, magyarok és románok eszmecseréje folyt. Egy fecske természetesen nem csinál nyarat és nem a prágai konferencia volt az első vagy az egyetlen fórum, ahol a kisebbségek gondja szóba kerül. Ha a szabadkőművesség az egyetemesség, az egyenlőség és a lelkiismereti szabadság után az identitás megválasztásának és megőrzésének jogát is eszméi közé fogadja márpedig Prágában ez történt, a társadalom hajszálerei minden bizonnyal felszívják és elterjesztik a test minden részében ezt a XX. század végén mindennél időszerűbb gondolatot. (Magyar Hírlap, 1995. június 29.) Előfordulhat prototipikus és kevésbé prototipikus szövegekben, monológban és dialógusban egyaránt: a megnyilatkozó mondhatja/gondolhatja ezt csak magában (9) például a véleményét megfogalmazva egy adott helyzetről, de mondhatja beszédpartnerének is (10). (9) László elszomorodott. Vajon nem az ő sorsát játssza el Tar Lőrinc is előre? Nem messze esik az alma a fájától. Hát maga bízik még a jövőjében? kérdezte Szemerét. (Oláh Gábor, 1914) (10) És Shaw-nak darabjait jobban nyögik a drámaírás kulijai, mint valaha Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára. Shaw az még csak egy És egy fecske nem csinál tavaszt. De az az egy fecske jelenti a többit, amely mögötte következik, és mégis csak elhozza szárnyain a tavaszt (Adorján Andor, 1909) A nyelvi tevékenységet különböző pragmatikai tényezők jellemzik. Az interakció során a beszédpartnerek az általuk ismert, különféle nyelvi lehetőségek közül képesek kiválasztani a kommunikációs szituációnak és célnak, a beszédpartner elvárásainak leginkább megfelelő megoldásokat, nyelvi formákat. A beszédpartnerek az egyezkedés képességével is rendelkeznek, amellyel érvényt szerezhetnek saját választásaiknak, valamint megkérdőjelezhetik beszédpartnerük nem megfelelő választását. A kommunikáció sikerességének alapvető feltétele, hogy a megnyilatkozások kielégítsék a kommunikációs igényeket (VERSCHUEREN 1995, TÁTRAI 2005: 211, TÁTRAI 2006). A megnyilatkozónak
Békei Gabriella 9 olyan nyelvi megoldásokat érdemes használnia, amelyek leginkább megfelelnek a kommunikáció céljainak. Ehhez figyelembe kell vennie saját maga és beszédpartnere szükségleteit és elvárásait, tudását az éppen aktuális kommunikációs körülmények között. Így a közmondások idézésként való használata is megközelíthető az adaptáció fogalmából kiindulva. Ahhoz, hogy egy megnyilatkozásban a közmondás hatékony legyen, összhangra van szükség a helyzet, a létrejött megnyilvánulás és a végrehajtás között. A megnyilatkozónak fel kell ismernie a helyzetet, ismernie kell a helyzetnek megfelelő hagyományokat/közmondást, és képesnek kell lennie arra, hogy hatékony megnyilatkozást hozzon létre (SZEMERKÉNYI 1994: 66 7). A közmondás hatékonyságához szükséges a befogadó is. Ha számára ismeretlen mondás hangzik el, a megértés részéről hatalmas mentális erőfeszítést igényel, és nem is biztos, hogy sikeres lesz. Növeli a közmondás használatának hatásosságát az a tény, hogy a referenciális jelenetben tematizált problémát a személyes síkról mindig az általános síkra emeli. Ezzel utal arra, hogy a jelenlegi helyzet már korábban is megjelent mások, az elődök életében, és megoldására valószínűleg van biztos módszer. 6. A közmondásokban megjelenő perspektivizáció. Ahhoz, hogy választ találjunk arra a korábban feltett kérdésre, hogy a megnyilatkozó miért közmondást használ saját és a másik kommunikációs igényeinek kielégítése érdekében ahelyett, hogy gondolatait saját szavaival fogalmazná meg beszédpartnerének, érdemes a nézőpont fogalmának funkcionális kognitív magyarázatát bevonni a tárgyalásba. A nézőpont azt a pozíciót jelöli, ahonnan az aktuális megnyilatkozó a tapasztalatairól mások számára hozzáférhető világreprezentációt készít (LANGACKER 1987, 1991, SANDERS SPOOREN 1997, TOMASELLO 2002). SANDERS és SPOOREN (1997) a kiindulópontok három fajtáját különbözteti meg: a referenciális központot, a semleges kiindulópontot és a tudatosság szubjektumát (TOLCSVAI NAGY 2001: 125 7, TÁTRAI 2005). A tudatosság szubjektuma kiindulópontként azt a szubjektumot jelöli ki, aki felelősnek tartható a közöltek propozicionális tartalmáért és esetenként annak formájáért. A tudatosság szubjektuma alapesetben maga a megnyilatkozó, akihez tehát az aktív tudatosság (az érzékelés, az akarat, a kogníció vagy a mondás) kötődik. A megnyilatkozó ezt a fajta kiindulópontot is áthelyezheti más szubjektumokra, hiszen azzal, hogy saját magán kívül másokat is képes mentális ágensként tekinteni, mások mentális állapotait is meg tudja jeleníteni (CSONTOS TÁTRAI 2008: 67 8). A mindenkori beszélő nyelvi szimbólumok segítségével próbálja rávenni beszédpartnerét arra, hogy az a figyelmét a világban egy harmadikra: a referensre, illetőleg az azt magában foglaló referenciális jelentre irányítsa. Ez a nyelvi szimbólum jelen esetben maga a közmondás. A referenciális központ működését tekintve a közmondás használója más diskurzust vagy diskurzusrészletet ágyaz be a saját megnyilatkozásába, így a három alapvető lehetőség közül (egyenes idézés, függő beszéd, szabad függő beszéd) legtöbbször az egyenes idézés lehetőségével él.
10 Akkor, amikor a megnyilatkozó közmondást választ, és sző a mondanivalójába idézetként, akkor a beágyazott megnyilatkozóra hárítja a felelősséget, így az lesz a tudatosság szubjektuma. Ez utóbbi kilétét közmondás esetében nem lehet meghatározni, hiszen a közmondás szociokulturálisan hagyományozódik, így legalább részben a megnyilatkozó is azonosul vele. Miért van erre szükség? Az a beszédhelyzet, amelyben a közmondás elhangzik, általában valamilyen konfliktust fejez ki, a csoport által elfogadott erkölcsöt éri sérelem, vagy visszatérő etikai problémára keresnek megoldást. A közmondást használó a hagyományos formával, az ismerős, tekintélyt parancsoló, megbízhatóságot sugalló mondással akarja az adott kultúra értékrendjét reprezentálni (SZEMERKÉNYI 1994: 82 3). A közmondások esetében tehát a nép bölcsessége szólal meg a mondatnyi terjedelmű szövegekben. Így a közmondás erejéig nem az aktuális megnyilatkozó, hanem a beágyazott megnyilatkozó jelenik meg a tudatosság szubjektumaként. A beszélő valószínűleg azért választ közmondást a nyelvi repertoárból, mert így véleményének mégsem csupán a saját nevében adhat hangot, hiszen ő is egy tagja annak a népnek, amely hagyományozza a bölcsességet. Azzal, hogy közmondást használ, kimozdítja a tudatosság szubjektumát, áthelyezi a kiindulópontot, és egy olyan közösségi norma felől fogalmazza meg értékítéletét, amelynek saját maga is része. De a tudatosság szubjektumának áthelyezése jelen esetben nem azt jelenti, hogy a megnyilatkozó valaki másra, egy tőle és a beszélgetőtársától független harmadik személyre helyezné át a tudatosság szubjektumát, hanem célszerűbb úgy fogalmazni, hogy a tudatosság szubjektumaként a közösség jelenik meg, és az értékelés alól sem a megnyilatkozó, sem beszédpartnere nem vonhatja ki magát. A közmondások nyelvi megfogalmazásának sajátossága, hogy gyakran fordul elő bennük az általános alany, amikor tanácsaikat, ajánlásaikat megfogalmazzák. 2. táblázat Általános alany a közmondásokban Az általános alany kifejező eszköze Általános névmás. Határozott névelővel bevezetett névszók (az ember) az általános névmás szerepében. Kiemelhető számnévi jelzővel bevezetett névszókkal. Egzisztenciális állítást kifejező szerkezettel, mely átalakítható általános névmást tartalmazó mondattá. T/1. Példa Mindnyájan emberek vagyunk. (SzÁ. 350) Egyszer él az ember. (SzÁ. 344) Egy fecske nem csinál nyarat. (SzÁ. 418) Akinek van jó embere, nem vész tóba a kendere. (ONG. 173) Mindnyájan emberek vagyunk. (ONG. 174)
Békei Gabriella 11 Az általános alany kifejező eszköze E/3. (Ebben az esetben a fő- és a mellékmondat együttesen dolgozza ki az általános alanyt.) T/3. E/2. Példa Aki nem szokott hazudni, hamar hisz. (SzÁ. 587) Akkor sem hisznek a hazugnak, ha igazat mond. (SzÁ. 588) Mondj igazat, betörik a fejed. (ONG. 298) Mivel az általános alany fogalmába egy csoport minden egyes tagja egyaránt beletartozik, így a közmondás használatakor a megnyilatkozó éppúgy tagja ennek a csoportnak, mint beszédpartnere, és mindazok a régiek, akiknek nevében a mondás megszólal. Az értékelő centrum explicitté tétele tehát az általánosság nyelvi kifejező eszközeinek használatával lehetséges a közmondásokban. Ezek segítségével nyilvánvalóvá válik, hogy az értékelés társadalmilag és történetileg meghatározott, így bizonyos normákra, a valóság idealizált modelljének megfelelő elképzelésekre, követelményekre vonatkoztat. 1. ábra A tudatosság szubjektumának kiterjesztése a közmondásokban (SANDERS SPOOREN 1997, SINHA 2001, TOMASELLO 2002, TÁTRAI 2010 alapján)
12 Mindezeknek tehát az lesz a következménye, hogy nem az ítéletmondónak kell felelősséget vállalnia, hiszen rendelkezik közösségi legitimációval; a befogadó pedig, ha akarná, sem vonhatná ki magát az ítélet érvényessége alól, hiszen a közösség által normaként elfogadott morális tartalom rá nézve is érvényes. Vagyis a közmondás használatában nagy szerepet játszik a mások véleményének idézése magunk igazolására. Ez valószínűsíthetően a közösség irányt mutató, szabályozó funkciójával, a közösség véleményének erős figyelembevételével van kapcsolatban (SZEMERKÉNYI 1994: 105). Nem egy példát találhatunk a közmondások alkalmazásakor, amikor a szülő arra törekszik, hogy a gyermek cselekvését ne közvetlen módon befolyásolja, hanem a közmondás gondolatisága útján irányítsa a gyereket a felelősségteljes döntés felé a névtelen múlt és a tapasztalatok alapján már bizonyítottan helyénvaló népi bölcsesség nevében. A gyerek ilyenkor bizonyos lehet benne, hogy a közmondás által használt szidás nem a szülőtől mint tulajdonostól ered: az igazság szól a hagyomány nyelvén, a múlt kulturális öröksége által (ARORA 1995). És, bár abban bizonyos, hogy a szülő is úgy gondolja, ahogy azt a közmondással megfogalmazta, a gyerek talán még komolyabban veszi a tanácsot, mert érzi, hogy a szülő nincs egyedül a véleményével. Ha a gyerek még nem hallotta a mondást ezelőtt, hogyan tudja akkor mégis azonosítani a közmondásban megszólaló tapasztalatot a kulturális múlttal, és miért nem a szülőnek tulajdonítja az elhangzott szavakat? A magyarázat abban kereshető, hogy a közmondás az értékelő centrum explicit megnevezésével nyilvánvalóvá is teszi, hogy nem a megszólaló saját véleményét hallhatjuk amellyel a korábban említettekre utalva ő is azonosul, hanem egy letisztult, rögzült formában hagyományozódó, a régmúlt távlatában morális ítéletté kristályosodott tapasztalatot. Az értékelő centrumot a közmondások az előbb tárgyalt általános alanyon kívül másképpen is képesek explicitté tenni. Bár szövegtani kapcsolóelemmel ritkábban kapcsolódnak a szöveghez, mégis előfordul, hogy A mondás is úgy tartja, Már a bölcsek is megmondták, Nem véletlenül mondják, Azt mondták a régiek is, hogy típusú mondatok vezetik be a közmondást. A beágyazott megnyilatkozótól szó szerint idézett részt bevezető, lezáró vagy megszakító, az idézethez kapcsolódó idéző mondat nyelvileg explicitté teszi a perspektivizációt, vagyis azt, hogy a tudatosság szubjektuma az idézet erejéig a beágyazott megnyilatkozóban van elhelyezve, az aktív tudatosság hozzá kötődik (TÁTRAI 2010: 192). Ezekben az idéző mondatokban explicit módon jelenik meg egyrészt a közösség mint a tudatosság szubjektuma, másrészt az a tény, hogy a megnyilatkozó a perspektivizációt jelöltté téve az intertextualitást is explicitté tette. Ha az idéző mondat elmarad és ez a gyakoribb, annak oka a közmondás egységstátuszában keresendő. Az idéző mondat elmaradását magyarázhatja tehát, hogy a közmondást a körülötte lévő mondatoktól az elme könnyen elkülöníti, mert jellemző rájuk a szekvenciális bejáratás (gyakori használat révén kialakuló jelentéstársítás) és a fogalmi bejáratás is (elsáncolt jelentésjegyek megőrzése), amelyek az egységstátuszt erősítik.
Békei Gabriella 13 A verbális interakciók résztvevőitől konstruktív erőfeszítést kíván az, hogy problémamegoldó mentális tevékenységet folytatnak a verbális interakcióban. A megnyilatkozó és a hallgató részéről a megértést a jelentés nyelvileg kódolt és kontextusfüggő aspektusainak párhuzamos aktiválása eredményezi. Ez igaz a közlés megalkotására és annak megértésére egyaránt. LANGACKER kognitív grammatika modellje szerint a beszélő és a hallgató a konkrét megnyilatkozást mint célstruktúrát összeveti az elsajátított vagy saját tapasztalata alapján tudott mintával, a jóváhagyó struktúrával. Ez érvényes a beszélő oldaláról a tervezési, a hallgató részéről pedig a megértési szakaszban egyaránt (LANGACKER 1991). A jóváhagyás annál automatikusabb, minél közelebb áll egymáshoz a célstruktúra és a jóváhagyó struktúra. A közmondások használatakor ma már elég nagy konstruktív erőfeszítésre van szükség a megnyilatkozás megalkotása és megértése terén is. Ezt támasztják alá azok a felmérések is, melyek a parömiológiai minimum meghatározását szolgálták. Bizonyos felmérések szerint a hagyományos közmondásokat kevesebben ismerik, a kevésbé ismerteknél pedig nagyobb mentális erőfeszítésre van szükség. A közmondások ismertségi vizsgálatának menetét, valamint a külföldi és hazai tapasztalatokat, ellentmondásokat FORGÁCS TAMÁS foglalja össze (FORGÁCS 2007: 123 33). Az biztosan elmondható a közmondásgyűjtemények adataira támaszkodva, hogy nagyon sok esetben jelölik a készítők az egyes közmondásokat régiesnek, kiveszettnek. Ezen nem lehet csodálkozni, hiszen a minket körülvevő környezet változása tükröződik a közmondások rétegződésében aszerint, hogy még használjuk-e őket, vagy már kikoptak a használatból, és csak a gyűjtemények őrzik őket. A közmondásokban reprezentálódó világ képe már nagyon sok esetben nem fedi a mai urbanizálódott, technikai újításokkal teli világunk képét. A közmondásokban konceptualizált valóságtartalom már nem tapasztalható meg a jelenben; ezért a megértésnél is nagyobb erőfeszítést kíván az elmétől a régi, mondanivalójában nem, de tartalmában már elavult közmondások előhívása a megnyilatkozás létrehozásakor. Ez okozhatja azt, hogy bár a közmondást mint szövegtípust viszonylag kis kognitív erőfeszítés árán ismeri fel a befogadó, bizonyos közmondások azonban már csak nagy kognitív erőfeszítés árán értelmezhetők. 7. Ö s s z e g z é s. Az egymondatnyi terjedelmű, szövegértékű, gyűjteményekben fellelhető, de a mindennapokban idézetként szövegekbe épülve előforduló közmondások a néprajzi és a nyelvészeti kutatások metszetében új, bővebb értelmezést nyerhetnek, ha vizsgálatuk a funkcionális kognitív nyelvészet keretében is megtörténik. Formai rövidségük tartalmi tömörségükre vezethető vissza. A közmondások szövegtípusként való azonosítása az elmében és a mondanivalójuk megértése különböző mértékű kognitív erőfeszítés elé állítja a megnyilatkozót és befogadót egyaránt. Arra a kérdésre, hogy miért használunk közmondást megnyilatkozásainkban, a tanulmány a morális értékítélet, a nézőpontszerkezet, valamint a tudatosság szubjektumának és az intertextualitás explicit megjelenésének pragmatikai központú vizsgálatával kívánt közelebb kerülni. A közmondások vizsgálatának hagyományos jelentéstani és mondattani kiindulópontja
14 mellett a használat alapján vont be új szempontokat a proverbiumok e népes táborának vizsgálatába. A hivatkozott irodalom ARORA, SHIRLEY L. 1995. The Perception Of Proverbiality. URL: http://www.deproverbio.com/dpjournal/dp,1,1,95/arora.html. [Letölve: 2011. 09. 30.] BEAUGRANDE, ROBERT-ALAIN DE DRESSLER, WOLFGANG 2000. Bevezetés a szövegnyelvészetbe. Corvina Kiadó, Budapest. CSONTOS NÓRA TÁTRAI SZILÁRD 2008. Az idézés pragmatikai megközelítése (Az idézési módok vizsgálatának lehetőségei a magyar nyelvű írásbeliségben). In: LADÁ- NYI TOLCSVAI NAGY szerk. 2008: 59 121. FORGÁCS TAMÁS 2007. Bevezetés a frazeológiába. Tinta Könyvkiadó, Budapest. GENETTE, GERARD 1997. Palimpsests. University of Nebreska Press, Lincoln, London. GIVON, TALMY 1990. Syntax. A functional-typological introduction. Volume 2. John Benjamins, Amsterdam, Philadelphia. HÁMORI ÁGNES 2010. A figyelem és a beszédaktusok összefüggései a társalgásban. Doktori disszertáció. Kézirat. URL: http://doktori.btk.elte.hu/lingv/hamoriagnes/tezis.pdf. [Letöltve: 2011. 09. 30.] KERTÉSZ ANDRÁS PELYVÁS PÉTER szerk. 2005. Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXI. Akadémiai Kiadó, Budapest. 89 126. KOCSÁNY PIROSKA 1989. Szövegnyelvészet vagy szövegek nyelvészete? Filológiai Közlöny 26-43. KOCSÁNY PIROSKA 2002. Szöveg, szövegtípus, jelentés: A mondás mint szövegtípus. Akadémiai Kiadó, Budapest. KOMLÓSI LÁSZLÓ IMRE 2005. A jelentésszerkezet dinamikája mentális műveleteink tükrében: kísérlet a szókapcsolatok kognitív szemantikai osztályozására. In: KERTÉSZ PELYVÁS szerk. 2005: 89 126. KÖVECSES ZOLTÁN BENCZES RÉKA 2010. Kognitív nyelvészet. Akadémiai Kiadó, Budapest. KUUSI, MATTI 1968. Suum cuique. Proverbium 10: 251 2. LADÁNYI MÁRIA TOLCSVAI NAGY GÁBOR 2008. Funkcionális nyelvészet. In: LADÁNYI TOLCSVAI NAGY szerk. 2008: 17 59. LADÁNYI MÁRIA TOLCSVAI NAGY GÁBOR szerk. 2008. Általános nyelvészeti tanulmányok XXII. Akadémiai Kiadó, Budapest. LANGACKER, RONALD 1987. Fundations of Cognitive Grammar. Volume I.: Theoretical Prerequisites. Stanford University Press, Stanford. LANGACKER, RONALD W. 1991. Foundations of Cognitive Grammar. Volume II.: Descriptive Application. Stanford University Press, Stanford. LEECH, GEOFFREY N. 1983. Principles of pragmatics. Longman Publishing, London. ONG.= O. NAGY GÁBOR 1976. Magyar szólások és közmondások. Gondolat Kiadó, Budapest. O. NAGY GÁBOR 1977. A magyar frazeológiai kutatások története. Akadémiai Kiadó, Budapest. PÉTER MIHÁLY 2008. A magyar aspektusról más aspektusból. Magyar Nyelv 1 11.
Békei Gabriella 15 SANDERS, JOSÉ WILBERT SPOOREN 1997. Perspective, subjectivity, and modality from a cognitive point of view. In: LIEBERT, WOLF-ANDREAS GISELA REDEKER LIN- DA WAUGH eds. Discourse and perspective in cognitive linguistics. John Benjamins, Amsterdam, Philadelphia. 85 112. SINHA, CHRIS 2001. The epigenesis of symbolization. URL: http://www.lucs.lu.se/lucs/085/sinha.pdf. [Letöltve: 2011. 09. 30.] SZEMERKÉNYI ÁGNES 1994. Közmondás nem hazug szólás. A proverbiumok használatának lehetőségei. Akadémiai Kiadó, Budapest. SZÁ.= SZEMERKÉNYI ÁGNES 2009. Szólások és közmondások. Osiris Kiadó, Budapest. TÁTRAI SZILÁRD 2005. A nézőpont szerepe a narratív megértésben. In: KERTÉSZ PELYVÁS szerk. 2005: 207 29. TÁTRAI SZILÁRD 2006. A nagy esernyőcsel. A pragmatikai szemlélet alkalmazásának lehetőségei. Journal of Teaching Hungarian as a 2 nd Language and Hungarian Culture / A magyar nyelv és kultúra tanításának szakfolyóirata 1 2: 29 35. TÁTRAI SZILÁRD 2010. A pragmatika nézőpontja a nézőpont pragmatikája. Kézirat. TAYLOR, ARCHER 1962. The Proverb and an Index to the Proverb. Rosenkilde and Bagger, Copenhagen. TOLCSVAI NAGY GÁBOR 2001. A magyar nyelv szövegtana. Budapest. Nemzeti Tankönyvkiadó. TOMASELLO, MICHAEL 2002. Gondolkodás és kultúra. Osiris Kiadó, Budapest. VARGYAS LAJOS főszerk. 1988. Magyar néprajz. V. kötet. URL: http://mek.oszk.hu/02100/02152/html/05/index.html. [Letöltve: 2011. 09. 30.] VERSCHUEREN, JEF 1995. The pragmatic perspective. In: JEF VERSCHUEREN JAN-OLA ÖSTMAN JAN BLOMMAERT eds. Handbook of Pragmatics: Manual. John Benjamins, Amsterdam, Philadelphia. 1 19. VERSCHUEREN, JEF 1999. Understanding pragmatics. Arnold, London New York Sydney Auckland. BÉKEI GABRIELLA (bekei.gabriella@gmail.com) A Pragmatic Investigation of Proverbs Proverbs are always short, simple sentences. They can be read in collection works or can be used in everyday conversations. Identifying the context type and understanding the meaning requires varying cognitive efforts from the mind. The proverb user and the receipient are both members of the same community, the common moral value of which is presented in the meaning of the proverb. The study explains the use of proverbs in relation to moral values and standpoints. Significance is attributed to intertexuality and to the explicit occurences of conscientiousness of the individual. The author thinks that functional cognitive linguistics approach is important for studying the use of proverbs. BÉKEI, GABRIELLA