Vélemény kifejtése, érvelés és az interakció megvalósítása 3 Szókincs, kifejezésmód 3 Nyelvtan 3 Összesen 9 Harmadik feladat (Önálló témakifejtés)
|
|
- Zsuzsanna Katonané
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon, valamint az egyes szempontokhoz tartozó szintleírásokon alapul. Minden szóbeli feleletet ezen szempontok segítségével kell értékelni. Általános útmutató Az első, a második és a harmadik feladathoz tartozó skálák értékelési szempontjai és szintjei az első értékelési szempont kivételével azonosak. A Beszédtempó, kiejtés, hanglejtés értékelési szempontot a három feladat megoldása után együttesen kell értékelni. A következő táblázat az értékelési szempontokat és az egyes szempontoknál adható maximális pontszámot mutatja. Első feladat (Társalgás) Értékelési szempont Pontszám A témakörökben való jártasság és az interakció megvalósítása Összesen 9 Második feladat (Vita) Értékelési szempont Pontszám Vélemény kifejtése, érvelés és az interakció megvalósítása Összesen 9 Harmadik feladat (Önálló témakifejtés) Értékelési szempont Pontszám Részletesség, önállóság és a mondanivaló összefüggő kifejtése Összesen 9 Beszédtempó, kiejtés, hanglejtés (1-3. feladat) 3 A szóbeli vizsgarész pontszáma 30 Amennyiben a vizsgázó felelete az első értékelési szempont alapján 0 pontos (A témakörökben való jártasság és az interakció megvalósítása; Vélemény kifejtése, érvelés és az interakció megvalósítása; Részletesség, önállóság és a mondanivaló összefüggő kifejtése), az adott feladat összpontszáma is 0 pont.
2 Részletes értékelési szempontok Első feladat (Társalgás) A témakörökben való jártasság és az interakció megvalósítása Ezen az értékelési szemponton belül azt értékeljük, hogy a vizsgázó megérti-e a hozzá intézett beszédet; mondanivalója tartalmilag megfelel-e a feladatnak, és kellő mennyiségű információt tartalmaz-e; a vizsgáztatónak kell-e segítő kérdéseket feltennie; a vizsgázó képes-e kommunikációs stratégiák alkalmazására. Ezen az értékelési szemponton belül azt értékeljük, hogy a vizsgázó szókincse megfelel-e a témának és a szerepnek; szókincse a szintnek megfelelően elég változatos-e; megfelelően alkalmazza-e a kompenzációs stratégiákat; képes-e a célnyelvi udvariasság és a megfelelő stílus alkalmazására. Ezen az értékelési szemponton belül azt értékeljük, hogy a vizsgázó a szintnek, a témának, a szituációnak és a szerepnek megfelelő nyelvtani eszközöket alkalmazza-e; törekszik-e a szintnek megfelelő változatos nyelvhasználatra (pl. komplex nyelvtani szerkezetek, összetett mondatok használata).
3 Értékelési skála (emelt szint 1. feladat) A témakörökben való jártasság és az interakció megvalósítása A vizsgázó megérti a hozzá A vizsgázó számára értési intézett beszédet, bár nehézség miatt többször újra egy-egy kérdést újra kell kell fogalmazni a kérdést. fogalmazni neki. A vizsgázó teljes mértékig megérti a hozzá intézett beszédet, a kérdésekre megfelelően válaszol. Mondanivalója tartalmilag teljes mértékig megfelel a feladatnak, és kellő mennyiségű, részletes és sokoldalú információt tartalmaz. Aktívan vesz részt a beszélgetésben, megfelelően alkalmazza a kommunikációs A vizsgázó szókincse a témának megfelelő, szóhasználata változatos. Kisebb lexikai pontatlanságai nem zavarják a kommunikációt. Szükség esetén megfelelően alkalmazza a kompenzációs A vizsgázó megfelelően alkalmazza a célnyelvi udvariasság Mondanivalója megfelel a feladatnak, megfelelő mennyiségű információt tartalmaz. Túlnyomórészt aktívan vesz részt a beszélgetésben, és általában megfelelően alkalmazza a kommunikációs Mondanivalóját csak segítő kérdésekkel tudja a feladatnak megfelelően elmondani. A beszélgetésben néha akadozva vesz részt. A kommunikációs stratégiákat kevéssé alkalmazza. A vizsgázó többször újrafogalmazás ellenére sem érti meg a hozzá intézett beszédet. Mondanivalója a segítő kérdések ellenére sem tartalmazza a feladat teljesítéséhez elégséges menynyiségű információt. A beszélgetésben akadozva vesz részt. A kommunikációs stratégiákat kevéssé, illetve nem megfelelően alkalmazza. A vizsgázó szókincse általában A vizsgázó egyszerű szólő, a témának megfelekincset törekszik a változatos szóhasználatra. (mondattan, alaktan) A vizsgázó változatos nyelvtani struktúrákat Kevés nyelvtani hibát ejt, amelyek a mondanivaló megértését nem befolyásolják. Az előforduló lexikai hibák csak néhány esetben nehezítik a mondanivaló Igyekszik megfelelően alkalmazni a kompenzációs A vizsgázó túlnyomórészt megfelelően alkalmazza a célnyelvi udvariasság szabályait. többször nehezíti a mondanivaló Nem mindig megfelelően Előfordul, hogy a vizsgázó megsérti a célnyelvi udvariasság A vizsgázó szókincse szegényes. többször jelentősen nehezíti és/vagy akadályozza a mondanivaló Nem tudja alkalmazni a kompenzációs A vizsgázó megsérti a célnyelvi udvariasság A vizsgázó változatos A vizsgázó egyszerű nyelvtani struktúrákat nyelvtani struktúrák használatára törekszik. A vizsgázó több, a mondanivaló megértését nem nehezítő és/vagy néhány azt nehezítő hibát ejt. Sok nyelvtani hibát ejt, hibái többször nehezítik a mondanivaló A nyelvtani hibák a mondanivaló megértését sokszor jelentősen nehezítik vagy megakadályozzák.
4 Második feladat (Vita) Vélemény kifejtése, érvelés és az interakció megvalósítása Ezen az értékelési szemponton belül azt értékeljük, hogy a vizsgázó világosan fejti-e ki álláspontját; megfelelően érvel-e; megfelelően reagál-e a vizsgáztató véleménykifejtésére; aktívan vesz-e részt a beszélgetésben; megfelelően alkalmazza-e a kommunikációs Ugyanaz, mint az első feladatnál. Ugyanaz, mint az első feladatnál.
5 Értékelési skála (emelt szint 2. feladat) Vélemény kifejtése, érvelés és az interakció megvalósítása A vizsgázó többnyire A vizsgázó többnyire röviden, megfelelően fejti ki véleményét szűkszavúan fejti ki és törekszik álláspontját véleményét, keveset érvel, megfelelően alátá- de álláspontja még vilá- masztani. gos. Igyekszik aktívan részt venni a beszélgetésben. Alig kezdeményez, beszél- A vizsgázó meggyőzően fejti ki véleményét, és álláspontját megfelelően támasztja alá. Aktívan vesz részt a beszélgetésben. Beszélgetőpartnere hozzászólásaira megfelelően reagál. Megfelelően alkalmazza a kommunikációs A vizsgázó szókincse a témának megfelelő, szóhasználata változatos. Kisebb lexikai pontatlanságai nem zavarják a kommunikációt. Szükség esetén megfelelően A vizsgázó megfelelően alkalmazza a célnyelvi udvariasság Általában megfelelően reagál beszélgetőpartnere hozzászólásaira. Általában megfelelően alkalmazza a kommunikációs getőpartnere hozzászólásaira vontatottan és nem mindig megfelelően reagál. Nem mindig megfelelően alkalmazza a kommunikációs A vizsgázó túl röviden fejti ki véleményét, nem vagy alig érvel. Álláspontja nem világos. A beszélgetésben nem vesz részt interaktívan. A vizsgázó szókincse általában A vizsgázó egyszerű szólő, a témának megfelekincset törekszik a változatos szóhasználatra. Az előforduló lexikai hibák csak néhány esetben nehezítik a mondanivaló Igyekszik megfelelően alkalmazni a kompenzációs A vizsgázó túlnyomórészt megfelelően alkalmazza a célnyelvi udvariasság szabályait. többször nehezíti a mondanivaló Nem mindig megfelelően Előfordul, hogy a vizsgázó megsérti a célnyelvi udvariasság A vizsgázó szókincse szegényes. többször jelentősen nehezíti és/vagy akadályozza a mondanivaló Nem tudja alkalmazni a kompenzációs A vizsgázó megsérti a célnyelvi udvariasság A vizsgázó változatos A vizsgázó változatos A vizsgázó egyszerű nyelvtani struktúrákat nyelvtani struktúrák használatára nyelvtani struktúrákat törekszik. Kevés nyelvtani hibát ejt, amelyek a mondanivaló megértését nem befolyásolják. A vizsgázó több, a mondanivaló megértését nem nehezítő és/vagy néhány azt nehezítő hibát ejt. Sok nyelvtani hibát ejt, hibái többször nehezítik a mondanivaló A nyelvtani hibák a mondanivaló megértését sokszor jelentősen nehezítik vagy megakadályozzák.
6 Harmadik feladat (Önálló témakifejtés) Részletesség, önállóság és a mondanivaló összefüggő kifejtése Ezen az értékelési szemponton belül azt értékeljük, hogy a vizsgázó elég részletesen fejti-e ki a témát; a vizsgázó logikusan rendezi-e el a mondanivalóját; a vizsgázó összefüggően fejti-e ki a mondanivalóját; a vizsgáztatónak kell-e segítő kérdéseket feltennie. Ugyanaz, mint az első feladatnál. Ugyanaz, mint az első feladatnál. A három feladat után együttesen értékeljük Beszédtempó, kiejtés, hanglejtés Ezen az értékelési szemponton belül azt értékeljük, hogy a vizsgázó beszéde érthető és követhető-e, azaz megfelelő-e a beszédtempója, kiejtése és hanglejtése.
7 Értékelési skála (emelt szint 3. feladat) Részletesség, önállóság és a mondanivaló összefüggő kifejtése A vizsgázó többnyire A vizsgázó többnyire röviden, megfelelően fejti ki véleményét szűkszavúan fejti ki és törekszik álláspontját véleményét, keveset érvel, megfelelően alátá- de álláspontja még vilá- masztani. gos. A vizsgázó meggyőzően fejti ki véleményét a képi információ és az összes irányító szempont felhasználásával, valamint álláspontját megfelelően támasztja alá. Segítő kérdésekre nincs szüksége. A vizsgázó összefüggően és logikusan fejti ki az adott témát. A vizsgázó szókincse a témának megfelelő, szóhasználata változatos. Kisebb lexikai pontatlanságai nem zavarják a kommunikációt. Szükség esetén megfelelően A vizsgázó megfelelően alkalmazza a célnyelvi udvariasság Két irányító szempontot fejt ki önállóan. A segítő kérdésekre megfelelően válaszol. A vizsgázó általában öszszefüggően és logikusan fejti ki az adott témát. Egy irányító szempontot fejt ki önállóan. A segítő kérdésekre is csak röviden és/vagy nem megfelelően válaszol. Mondanivalója nem mindig logikus elrendezésű, témakifejtése több helyen nem összefüggő. A vizsgázó túl röviden fejti ki véleményét, nem vagy alig érvel. A segítő kérdésekre nem tud válaszolni. A vizsgázó nem tudja összefüggően és logikusan kifejteni a témát. A vizsgázó szókincse általában A vizsgázó egyszerű szólő, a témának megfelekincset törekszik a változatos szóhasználatra. Az előforduló lexikai hibák csak néhány esetben nehezítik a mondanivaló Igyekszik megfelelően alkalmazni a kompenzációs A vizsgázó túlnyomórészt megfelelően alkalmazza a célnyelvi udvariasság szabályait. többször nehezíti a mondanivaló Nem mindig megfelelően Előfordul, hogy a vizsgázó megsérti a célnyelvi udvariasság A vizsgázó szókincse szegényes. többször jelentősen nehezíti és/vagy akadályozza a mondanivaló Nem tudja alkalmazni a kompenzációs A vizsgázó megsérti a célnyelvi udvariasság A vizsgázó változatos A vizsgázó változatos A vizsgázó egyszerű nyelvtani struktúrákat nyelvtani struktúrák használatára nyelvtani struktúrákat törekszik. Kevés nyelvtani hibát ejt, amelyek a mondanivaló megértését nem befolyásolják. A vizsgázó több, a mondanivaló megértését nem nehezítő és/vagy néhány azt nehezítő hibát ejt. Sok nyelvtani hibát ejt, hibái többször nehezítik a mondanivaló A nyelvtani hibák a mondanivaló megértését sokszor jelentősen nehezítik vagy megakadályozzák.
8 Értékelési skála a két feladat utáni együttes értékeléshez Beszédtempó, kiejtés, hanglejtés A vizsgázó beszédtempója A vizsgázó beszédtempója általában megfelelő, bár többször lelassul. néha lelassul. A vizsgázó beszédtempója megfelelő. Kiejtésén, hanglejtésén alig érezhető az anyanyelvi hatás. Kiejtése, hanglejtése megfelelő, bár beszédén érezhető az anyanyelvi hatás. Kiejtése és hanglejtése még elfogadható, bár beszédén az anyanyelvi hatás erősen érezhető. Beszéde többnyire még érthető és követhető. A vizsgázó lassan, akadozva beszél. Kiejtésén és hanglejtésén igen erősen érezhető az anyanyelvi hatás. Beszédtempója, kiejtése és hanglejtése helyenként nehezíti a mondanivaló
Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója. Általános útmutató
Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója Általános útmutató A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Az első, a második és a harmadik
RészletesebbenAz emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója
Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon,
RészletesebbenMinta. Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója
Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon,
RészletesebbenAz emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója
Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója Orosz nyelv Általános útmutató A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás
RészletesebbenÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ AZ EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ. Általános útmutató
ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ AZ EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ Általános útmutató 1. A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az eljárás meghatározott értékelési
RészletesebbenÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ AZ EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ
ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ AZ EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ Általános útmutató 1. A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az eljárás meghatározott értékelési
RészletesebbenEMELT SZINT BESZÉDKÉSZSÉG ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Értékelési útmutató az emelt szintű szóbeli vizsgához Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon, valamint az egyes szempontokhoz tartozó szintleírásokon alapul. Minden feleletet ezen
RészletesebbenÉrtékelési útmutató az emelt szintű szóbeli vizsgához
Értékelési útmutató az emelt szintű szóbeli vizsgához A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ezek a skálák tartalmazzák az értékelés szempontjait,
RészletesebbenÉrtékelési szempont. A kommunikációs cél elérése és az interakció megvalósítása 3 Szókincs, kifejezésmód 2 Nyelvtan 1 Összesen 6
Összefoglaló táblázatok az emelt szintű vizsga értékeléséhez A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési
RészletesebbenÉrtékelési útmutató az emelt szintű szóbeli vizsgához
Értékelési útmutató az emelt szintű szóbeli vizsgához Angol nyelv Feladattípus Értékelés szempontjai Pontszámok Bemelegítő beszélgetés 1. Társalgási feladat: - egy témakör részletes megbeszélése - interakció
RészletesebbenÉrtékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához
Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon, valamint az egyes szempontokhoz tartozó szintleírásokon alapul. Minden feleletet ezen
RészletesebbenMinta. A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója
A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon,
RészletesebbenÉrtékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához
Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához A középszintű szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési
RészletesebbenÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ. Általános útmutató
ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ Általános útmutató 1. A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az eljárás meghatározott értékelési
RészletesebbenMinta. Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója
Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon,
RészletesebbenA középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója
A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója Szlovén nyelv Általános útmutató A következő táblázat az értékelési szempontokat és az egyes szempontoknál adható maximális pontszámot mutatja. A Beszédtempó,
RészletesebbenÉrtékelési útmutató az emelt szintű szóbeli vizsgához
Értékelési útmutató az emelt szintű szóbeli vizsgához Az emelt szintű szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott
RészletesebbenÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ
ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ Általános útmutató 1. A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az eljárás meghatározott értékelési
RészletesebbenA középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója. Orosz nyelv. Általános útmutató
A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója Orosz nyelv Általános útmutató A következő táblázat az értékelési szempontokat és az egyes szempontoknál adható maximális pontszámot mutatja. A Beszédtempó,
RészletesebbenEMELT SZINT BESZÉDKÉSZSÉG ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Minta. Feladatonként értékeljük Jártasság a témakörökben Szókincs, kifejezésmód Nyelvtan
Általános jellemzok EMELT SZINT FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁMOK Bemelegíto beszélgetés Nincs értékelés 1. Társalgási feladat egy témakör részletes megbeszélése interakció kezdeményezés nélkül
RészletesebbenA következő táblázat az értékelési szempontokat és az egyes szempontok szerint adható maximális pontszámot mutatja.
A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák alapján történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon, valamint az egyes szempontokhoz tartozó szintleírásokon
RészletesebbenÉrtékelési szempont A kommunikációs cél elérése és az interakció megvalósítása 3 Szókincs, kifejezésmód 3 Nyelvtan 2 Összesen 8
Összefoglaló táblázatok a portugál nyelv középszintű szóbeli vizsga értékeléséhez A következő táblázat az értékelési szempontokat és az egyes szempontoknál adható maximális pontszámot mutatja középszinten.
RészletesebbenMinta. Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója
Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon,
RészletesebbenEmelt szintű szóbeli érettségi vizsga értékelési útmutatója. Olasz nyelv. Általános jellemzők
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsga értékelési útmutatója Olasz nyelv Általános jellemzők FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegítő beszélgetés Nincs értékelés. 1. Vita: adott témakörhöz
RészletesebbenAz emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója
Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója Francia nyelv A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott
RészletesebbenÉrtékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához. Angol nyelv. Általános jellemzők. Nincs értékelés
Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához Angol nyelv Általános jellemzők FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegítő beszélgetés Nincs értékelés 1. Társalgás - interakció kezdeményezés
RészletesebbenÉrtékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához. Angol nyelv
Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához Angol nyelv Általános jellemzők FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegítő beszélgetés Nincs értékelés 1. Társalgási feladat: - három témakör
RészletesebbenMinta. A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója
A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon,
RészletesebbenA középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója
A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója Francia nyelv A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési
RészletesebbenKözépszintű szóbeli érettségi vizsga értékelési útmutatója. Olasz nyelv
Középszintű szóbeli érettségi vizsga értékelési útmutatója Olasz nyelv FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegítő beszélgetés 1. Társalgási feladat/interjú: három témakör interakció kezdeményezés
RészletesebbenÉrtékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához
Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM 1. Társalgás - interakció kezdeményezés nélkül Feladatonként értékeljük: Jártasság a témában, az interakció
RészletesebbenKÖZÉPSZINT BESZÉDKÉSZSÉG ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Általános jellemzok FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegíto beszélgetés 1. Társalgási feladat: három témakör interakció kezdeményezés nélkül 2. Szituációs feladat: interakció a vizsgázó
RészletesebbenA középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója. Francia nyelv
A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója Francia nyelv A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési
RészletesebbenMinta. Javítási-értékelési útmutató az emelt szintű írásbeli vizsgához. Íráskészség
Javítási-értékelési útmutató az emelt szintű írásbeli vizsgához Íráskészség Az írásfeladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott
RészletesebbenEMELT SZINT BESZÉDKÉSZSÉG ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Általános jellemzők. Nincs értékelés
Általános jellemzők FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁMOK Bemelegítő beszélgetés 1. Társalgási feladat: - egy témakör részletes megbeszélése - interakció kezdeményezés nélkül 2. Vita: - adott témakörhöz
RészletesebbenTájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről május-júniusi vizsgaidőszaktól. Orosz nyelv
Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről 2017. május-júniusi vizsgaidőszaktól Orosz nyelv A feladatlapon az alábbi figyelmeztetés és tájékoztatás jelenik meg: Ügyeljen a megadott szószámra! Amennyiben
RészletesebbenTájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről május-júniusi vizsgaidőszaktól. Német nyelv
Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről 2017. május-júniusi vizsgaidőszaktól Német nyelv A feladatlapon az alábbi figyelmeztetés és tájékoztatás jelenik meg: Ügyeljen a megadott szószámra! Amennyiben
RészletesebbenTájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről május-júniusi vizsgaidőszaktól. Német nyelv
Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről 2017. május-júniusi vizsgaidőszaktól Német nyelv A feladatlapon az alábbi figyelmeztetés és tájékoztatás jelenik meg: Ügyeljen a megadott szószámra! Amennyiben
RészletesebbenTájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről május-júniusi vizsgaidőszaktól. Spanyol nyelv
Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről 2017. május-júniusi vizsgaidőszaktól Spanyol nyelv A feladatlapon az alábbi figyelmeztetés és tájékoztatás jelenik meg: Ügyeljen a megadott szószámra!
RészletesebbenÉrtékelési útmutató az emelt szintű vizsga Íráskészség részéhez. A javítás alapelvei. Első feladat
Értékelési útmutató az emelt szintű vizsga Íráskészség részéhez Az írásfeladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési
RészletesebbenTájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről május-júniusi vizsgaidőszaktól. Szlovén nyelv
Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről 2017. május-júniusi vizsgaidőszaktól Szlovén nyelv A feladatlapon az alábbi figyelmeztetés és tájékoztatás jelenik meg: Ügyeljen a megadott szószámra!
RészletesebbenEMELT SZINT ÍRÁSKÉSZSÉG ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Minta. Értékelési szempontok
A feladat I. Összefoglaló táblázat az értékelési szempontokról Értékelési szempontok A feladat teljesítése, a megadott szempontok követése Hangnem, az olvasóban keltett benyomás Szövegalkotás Szókincs,
RészletesebbenMinta. Javítási-értékelési útmutató az emelt szintű írásbeli vizsgához. Íráskészség
Javítási-értékelési útmutató az emelt szintű írásbeli vizsgához Íráskészség Az írás feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott
RészletesebbenJavítási-értékelési útmutató a középszintű írásbeli vizsgához. Minta. Íráskészség. Első feladat. Minta. Értékelési szempontok
Javítási-értékelési útmutató a középszintű írásbeli vizsgához Íráskészség Az írásfeladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott
RészletesebbenAngol nyelv. A feladatlapon az alábbi figyelmeztetés és tájékoztatás jelenik meg: A szószámra vonatkozó szabályok részletezése
Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről 2017. május-júniusi vizsgaidőszaktól Angol nyelv A feladatlapon az alábbi figyelmeztetés és tájékoztatás jelenik meg: Ügyeljen a megadott szószámra! Amennyiben
RészletesebbenTájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről május-júniusi vizsgaidőszaktól. Angol nyelv
Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről 2017. május-júniusi vizsgaidőszaktól Angol nyelv A feladatlapon az alábbi figyelmeztetés és tájékoztatás jelenik meg: Ügyeljen a megadott szószámra! Amennyiben
RészletesebbenTájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről (2017. május-júniusi vizsgaidőszaktól) Román nyelv
Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről (2017. május-júniusi vizsgaidőszaktól) Román nyelv A feladatlapon az alábbi figyelmeztetés és tájékoztatás jelenik meg: Ügyeljen a megadott szószámra!
RészletesebbenMinta. Javítási-értékelési útmutató az emelt szintű írásbeli vizsgához. Íráskészség
Javítási-értékelési útmutató az emelt szintű írásbeli vizsgához Íráskészség Az írásbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott
RészletesebbenMinta. Javítási-értékelési útmutató a középszintű írásbeli vizsgához. Íráskészség
Javítási-értékelési útmutató a középszintű írásbeli vizsgához Íráskészség Az írásfeladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott
RészletesebbenMinta. Értékelési útmutató a középszintű vizsga Íráskészség részéhez
Értékelési útmutató a középszintű vizsga Íráskészség részéhez Az írásfeladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az eljárás meghatározott értékelési szempontokon,
RészletesebbenÜGYVITELI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
ÜGYVITELI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök A vizsgázó biztosítja
RészletesebbenA 2015/2016. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló OLASZ NYELV I-II. KATEGÓRIA. Javítási-értékelési útmutató
Oktatási Hivatal A 2015/2016. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló OLASZ NYELV I-II. KATEGÓRIA Javítási-értékelési útmutató A 100 pontos feladatlap három részből áll: "A" feladat:
RészletesebbenIDEGEN NYELV ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI
IDEGEN NYELV ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI Az idegen nyelv érettségi vizsga célja Az idegen nyelvi érettségi vizsga célja a kommunikatív nyelvtudás mérése, azaz annak megállapítása, hogy a vizsgázó
RészletesebbenSzóbeli követelmények idegen nyelvből
Szóbeli követelmények idegen nyelvből A szóbeli vizsga követelményei angol és német nyelvből A felvételi vizsga maximum 20 perc időtartamú. Az alapfokú nyelvvizsgához hasonlóan a felvételiző egy rövid
RészletesebbenNyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Bölcsészettudományi Kar Filológiai és Interkulturális Kommunikáció Intézet
Angol Nyelvi Alapvizsga Az Angol Nyelvi Alapvizsga a vizsgázók négy nyelvi alapkészségben (beszéd- és íráskészség, hangzóés olvasott szöveg értése) való jártasságát, valamint nyelvhelyességét méri. A vizsga
RészletesebbenNyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Filológiai és Interkulturális Kommunikáció Intézet
Angol Nyelvi Alapvizsga Az Angol Nyelvi Alapvizsga a vizsgázók négy nyelvi alapkészségben (beszéd- és íráskészség, hangzóés olvasott szöveg értése) való jártasságát, valamint nyelvhelyességét méri. A vizsga
RészletesebbenOrszágos Középiskolai Tanulmányi Verseny 2012/2013. tanév Olasz nyelv I. és II. kategória 1. forduló Javítási-értékelési útmutató
Oktatási Hivatal Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny 2012/2013. tanév Olasz nyelv I. és II. kategória 1. forduló Javítási-értékelési útmutató A 100 pontos feladatlap három részből áll: "A" feladat:
RészletesebbenKÉMIA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
KÉMIA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga 120 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán
RészletesebbenJAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Lovári nyelv középszint 0521 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. november 4. LOVÁRI NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM I. Olvasott szöveg értése Ha többféle
RészletesebbenNÉMET NYELV II. A VIZSGA LEÍRÁSA
NÉMET NYELV II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 117 pont 33 pont 120 pont 30 pont
RészletesebbenII. A VIZSGA LEÍRÁSA. Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga. periódusos rendszerrel, rendszerrel, szöveges adatok
II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga 120 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható
RészletesebbenOLASZ NYELV II. A VIZSGA LEÍRÁSA
OLASZ NYELV II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 117 pont 33 pont 120 pont 30 pont
RészletesebbenKészítette: Örmény Katalin szaktanácsadó
Az érettségi vizsga részletes követelményeiről szóló 40/2002. (V. 24.) OM rendelet. A 100/1997. (VI. 13.) Kormányrendelet az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról hatályos 2017. január 2-ától.
RészletesebbenII. A VIZSGA LEÍRÁSA
II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc Definíció, illetve tétel kimondása I. II. Egy téma összefüggő kifejtése Definíció közvetlen alkalmazása I. II. 45 perc 135 perc megadott
RészletesebbenGÉPGYÁRTÁS-TECHNOLÓGIAI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
GÉPGYÁRTÁS-TECHNOLÓGIAI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A vizsga részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100
RészletesebbenANGOL NYELV II. A VIZSGA LEÍRÁSA
ANGOL NYELV II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 117 pont 33 pont 120 pont 30 pont
RészletesebbenSZOCIÁLIS ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
SZOCIÁLIS ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint 120 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán semmilyen
RészletesebbenTémakörök és tételek német nyelvből a középszintű érettségi vizsgán (A szóbeli vizsga feladatlapjai ezen megadott tételek alapján készülnek) 2013
Témakörök és tételek német nyelvből a középszintű érettségi vizsgán (A szóbeli vizsga feladatlapjai ezen megadott tételek alapján készülnek) 2013 I. SZEMÉLYES VONATKOZÁSOK, CSALÁD 1. A vizsgázó személye,
RészletesebbenANGOL nyelv CÉLNYELVI MÉRÉS. 6. évfolyam. 2014. június 4. Angol A2 feladatlap, megoldókulcsok és az íráskészség feladatok értékelési skálája
CÉLNYELVI MÉRÉS 2014. június 4. 6. évfolyam ANGOL nyelv Angol A2 feladatlap, megoldókulcsok és az íráskészség feladatok értékelési skálája 2014. június 4. Test 1 B A C B B C B A A A C Test 2 J C D I H
RészletesebbenVizsgáztatói példány az emelt szintű szóbeli vizsgához A I.
Vizsgáztatói példány az emelt szintű szóbeli vizsgához A I. Kandidatenblatt Kleider machen Leute. Führen Sie mit Ihrem Prüfer über die obige Aussage ein Gespräch, in dem Sie Ihre Argumente dafür oder dagegen
RészletesebbenPRÓBAÉRETTSÉGI május ANGOL NYELV. KÖZÉPSZINT Írásbeli vizsga Javítási-értékelési útmutató
PRÓBAÉRETTSÉGI 2004. május ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT Írásbeli vizsga Javítási-értékelési útmutató OLVASOTT SZÖVEG ÉRTÉSE Javítási-értékelési útmutató Középszint Ha többféle válasz is elfogadható, a javítási
RészletesebbenIDEGENNYELVŰ ÜGYVITELI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
IDEGENNYELVŰ ÜGYVITELI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A vizsga részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100
RészletesebbenKERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA A vizsga részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható
RészletesebbenFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ LOVASSY LÁSZLÓ GIMNÁZIUM
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ LOVASSY LÁSZLÓ GIMNÁZIUM 2013/2014-es tanév ELÉRHETŐSÉGEK Cím: Lovassy László Gimnázium Lovassy-László-Gymnasium Veszprém Cserhát ltp. 11. 8200 Telefon: 88-566-360 88-566-361 Fax:
RészletesebbenA VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint. Szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológép KÖZÉPSZINTŰ VIZSGA
VENDÉGLÁTÓIPARi ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 120 perc 100 pont 15 perc A vizsgán használható segédeszközök Középszint Szöveges adatok
RészletesebbenTURISZTIKA ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN
TURISZTIKA ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 120 perc 15 perc A vizsgán használható segédeszközök Középszint A vizsgázó biztosítja szöveges
RészletesebbenKÖZMŰVELŐDÉSI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
KÖZMŰVELŐDÉSI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint 120 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható
RészletesebbenPRÓBAÉRETTSÉGI május ANGOL NYELV. EMELT SZINT Írásbeli vizsga Javítási-értékelési útmutató
PRÓBAÉRETTSÉGI 2004. május ANGOL NYELV EMELT SZINT Írásbeli vizsga Javítási-értékelési útmutató OLVASOTT SZÖVEG ÉRTÉSE Javítási-értékelési útmutató Emelt szint Ha többféle válasz is elfogadható, a javítási
RészletesebbenFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ LOVASSY LÁSZLÓ GIMNÁZIUM
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ LOVASSY LÁSZLÓ GIMNÁZIUM 2017/2018-as tanév ELÉRHETŐSÉGEK Cím: Lovassy-László-Gymnasium Veszprém Cserhát ltp. 11. 8200 Telefon: 88-566-360 88-566-361 Fax: 88-566-350 E-mail: old@mail.lovassy.hu
RészletesebbenMATEMATIKA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
MATEMATIKA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc Egy téma összefüggő II. I. II. kifejtése megadott 135 perc szempontok szerint I. 45 perc Definíció, ill. tétel kimondása
RészletesebbenFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ LOVASSY LÁSZLÓ GIMNÁZIUM
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ LOVASSY LÁSZLÓ GIMNÁZIUM 2019/2020-as tanév ELÉRHETŐSÉGEK, TÁJÉKOZTATÓK Cím: Lovassy-László-Gymnasium Veszprém Cserhát ltp. 11. 8200 Telefon: 88-566-360 88-566-361 E-mail: old@mail.lovassy.hu
RészletesebbenFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ LOVASSY LÁSZLÓ GIMNÁZIUM
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ LOVASSY LÁSZLÓ GIMNÁZIUM 2015/2016-os tanév ELÉRHETŐSÉGEK Cím: Lovassy-László-Gymnasium Veszprém Cserhát ltp. 11. 8200 Telefon: 88-566-360 88-566-361 Fax: 88-566-350 E-mail: old@mail.lovassy.hu
RészletesebbenRENDÉSZET ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint
RENDÉSZET ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 120 perc 100 pont 15 perc A vizsgán használható segédeszközök Középszint Jogszabály-kivonat,
RészletesebbenSPORT ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
SPORT ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelet szint 120 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök
RészletesebbenJAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Angol nyelv emelt szint Javítási-értékelési útmutató 0513 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 12. ANGOL NYELV EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
RészletesebbenFRANCIA NYELV II. A VIZSGA LEÍRÁSA
FRANCIA NYELV II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 117 pont 33 pont 120 pont 30 pont
RészletesebbenSZÉPÉSZET ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint
SZÉPÉSZET ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 120 perc 15 perc A vizsgán használható segédeszközök Középszint Szöveges adatok tárolására
RészletesebbenCélnyelvi mérés a 6., 8. és a 10. évfolyamon Tartalmi keret
Célnyelvi mérés a 6., 8. és a 10. évfolyamon Tartalmi keret 2014. december Célnyelvi mérés 10. évfolyamon Tartalmi keret Jogi szabályozás A 2014/2015. tanév rendjét szabályozó 35./2014. (IV.30.) EMMI rendelet
Részletesebben6. évfolyam ANGOL nyelv. Javítási-értékelési útmutató
CÉLNYELVI MÉRÉS 2016. június 1. 6. évfolyam ANGOL nyelv Javítási-értékelési útmutató Általános tudnivalók a javításról Az egyértelműen javított (pl. áthúzott vagy kisatírozott) válaszokat a javításnál
Részletesebben10. évfolyam FRANCIA nyelv. Javítási-értékelési útmutató
CÉLNYELVI MÉRÉS 2016. június 1. 10. évfolyam FRANCIA nyelv Javítási-értékelési útmutató Általános tudnivalók a javításról Az egyértelműen javított (pl. áthúzott vagy kisatírozott) válaszokat a javításnál
RészletesebbenJAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Angol nyelv emelt szint 0512 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 30. ANGOL NYELV EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM OLVASOTT
RészletesebbenNEMZETKÖZI KAPCSOLATOK
TÁJÉKOZTATÓ A BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK SZAKNYELVI VIZSGÁJÁRÓL A NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK SZAKNYELVI VIZSGARENDSZER a Budapesti Corvinus Egyetem nyelvvizsgaközpontja által kifejlesztett
RészletesebbenII. A VIZSGA LEÍRÁSA. Középszint. 180 perc 15 perc 100 pont 50 pont. Írásbeli vizsga
II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint 180 perc 15 perc 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök Középszint A vizsgázó biztosítja A vizsgabizottságot működtető intézmény biztosítja
RészletesebbenVENDÉGLÁTÓIPARI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
VENDÉGLÁTÓIPARI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint 120 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható
RészletesebbenÉLŐ IDEGEN NYELV II. A VIZSGA LEÍRÁSA
ÉLŐ IDEGEN NYELV II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 117 pont 33 pont 120 pont 30
RészletesebbenEGÉSZSÉGÜGY ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. 180 perc 15 perc 100 pont 50 pont
EGÉSZSÉGÜGY ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 180 perc 15 perc A vizsgán használható segédeszközök: A vizsgázó biztosítja A vizsgabizottságot
RészletesebbenAz akkreditált nyelvvizsga szintek követelményei. ECL nyelvvizsga
Az akkreditált nyelvvizsga szintek követelményei ECL nyelvvizsga A2 szint 1. Belépőfokú (A2 szintű) nyelvtudást mérő vizsga 1.1. Az A2 szintű nyelvtudást mérő nyelvvizsgán a mindennapi élethelyzetekben,
RészletesebbenAz akkreditált nyelvvizsga szintek követelményei. ECL nyelvvizsga
Az akkreditált nyelvvizsga szintek követelményei ECL nyelvvizsga A2 Szint 2. számú melléklet a 137/2008. (V. 16.) Korm. rendelethez 57 1. Belépőfokú (A2 szintű) nyelvtudást mérő vizsga 1.1. Az A2 szintű
RészletesebbenJAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Angol nyelv középszint Javítási-értékelési útmutató 0513 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 12. ANGOL NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI
RészletesebbenNEMZETKÖZI KAPCSOLATOK
TÁJÉKOZTATÓ A BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK SZAKNYELVI VIZSGÁJÁRÓL A NEMZETKÖZI K APCSOLATOK SZAKNYELVI VIZSGARENDSZER a Budapesti Corvinus Egyetem nyelvvizsgaközpontja által kifejlesztett
Részletesebben