PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK 2019.06.24-06.28. 2019-06-25 Pécsi Járásbíróság (7621 Pécs, Széchenyi tér 14.) I. em. 32. tárgyalóterem 4.B.59/2016 Költségvetési csalás K. J. és 3 társa bűntette és más 2019-06-25 8.30 bűncselekmények A vádirat szerint: A vádlott 2011. év óta egy dél-baranyai falu polgármestere. A község önkormányzata 2011. évben több pályázatot is benyújtott különböző minisztériumokhoz. A Nemzeti Erőforrás Minisztériumához 2011. évben beterjesztett pályázattal az önkormányzat 17 millió forint támogatást igényelt, a község alsó tagozatos iskolájának újraindítása címén. A támogatási szerződés megkötését követően a polgármester megállapodott a másodrendű vádlott által vezetett gazdasági társasággal a kivitelezési munkák elvégzésére. A megállapodás megkötésekor ezen gazdasági társaság nem létezett, azt utólagosan hozták létre valótlan tartalmú számlák létrehozására. A másodrendű vádlott cége nevében közel 4 millió forint összegben állított ki számlát, emellett a polgármester egy másik kfttől is beszerzett 3,6 millió forint kifizetéséről szóló számlát, melyek szerint a cégek az iskola felújításában részt vettek, ott munkát végeztek. A polgármester ezen számlákat a minisztériumhoz benyújtotta, ahonnan támogatásként 7,6 millió forintot kifizettek. Ezen számlák azonban valótlan tartalmúak voltak, ugyanis a munkákat már korábban, más cégek elvégezték, ami után az önkormányzat korábban már igénybe vett állami támogatást. A polgármester ezen felül a Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjával is kötött szerződést a kistérségi startmunka mintaprogramban való részvételről. Ezen pályázattal kapcsolatban a polgármester szintén benyújtott a másodrendű vádlott által kiállított valótlan tartalmú számlákat, mely alapján jogosulatlanul vettek igénybe 7,8 millió forint támogatást. A pályázatokon kívül a polgármester mintegy 5 millió forintot vett fel az önkormányzattól mely vonatkozásában a másodrendű vádlott cége által kiállított valótlan tartalmú számlákat helyezte az önkormányzat könyvelésébe. Ezen számlák földmunkákról, építési tevékenységről szólnak, mely munkákat azonban a másodrendű vádlott cége nem végezte el. A polgármester által elkövetett bűncselekményekben a vádlott-társak bűnsegédként vettek részt. Dr. Péter-Szabó Petra sajtótitkár +36-30-978-9988 PeterSzaboP@pecs.birosag.hu
Pécsi Törvényszék (7623 Pécs, Rákóczi út 34.) II. tárgyalóterem 7.B.365/2017 H. Zs. es társa felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűntette 2019-06-25 10.00 A vádirat szerint röviden: Az ügy sértettje vállalkozó, tevékenységét részben a lakóhelyén is végzi, ügyfeleket fogad. Életviteléről és tevékenységéről, valamint arról, hogy az ingatlanban nagyobb összegű készpénzt is tart, többen is tudnak. A vádlott férfi és társai is tudomást szereztek erről és megállapodtak abban, hogy a sértettet az ingatlanban tartott készpénz, nemesfém tárgyak átadására kényszerítik. 2017. június 16-án, 22 óra után a sértett kiment az udvarra, megöntözte virágait, majd mikor az ajtót akarta bezárni, a vádlott és még két fekete ruhát és maszkot viselő férfi berontott a házába. A sértettet földre lökték, hasra fektették, kezeit műanyag gyorskötözővel összekötötték, tőle pénzt és nemesfém tárgyait követelték, majd kutatni kezdtek a lakásban, és amikor a sértett mellett elhaladtak, test szerte ütötték, bele is rúgtak. A sértett közölte, hogy pénzt nem tart a lakásban, de tud szerezni és elmondta, hogy hol található az arany karkötője. Ekkor az egyik elkövető azzal fenyegette meg, hogy a füleit levágja, ha nem adja elő a pénzét és egy konyhakéssel metszéseket ejtett a sértett fülein. A kutatás során az elkövetők megtalálták a sértett táskáját, melyben iratait és gépkocsijának indítókulcsát, valamint az otthon tárolt, összesen 9.858.500 forintot kitevő eurót és forintot tartotta. A sértett szomszédja eközben hangokat hallott a sértett ingatlana felől, kinézett és látta a maszkos elkövetőket, ezért értesítette a rendőrséget. Az elkövetők észlelték a rendőrséget, magukhoz vették a sértett táskáját, az arany karkötőjét, majd elmenekültek a helyszínről. A vádlottat 2017. június 17-én a hajnali órákban fogták el a helyszín közelében található fás, bokros részen, azóta előzetes letartóztatásban van, társai ellen a nyomozás jelenleg is folyik. +36-30-990-4247 Pécsi Járásbíróság (7621 Pécs, Széchenyi tér 14.) fsz.14. tárgyalóterem 14.B.746/2018 T. M. zsarolás bűntette 2019-06-25 10.00 A vádirat szerint röviden: A vádlott fiatal férfi, aki 2018. szeptember 1-jén, a késő délelőtti órákban, Pécsett, a Kertvárosban megszólított egy gyermekkorú fiút azzal, hogy adjon neki pénzt segítségképpen, hogy beteg anyjához haza tudjon utazni. A vádlott a sértettet folyamatosan kísérte és mivel a sértett nem adott neki pénzt, azzal fenyegette, hogy korábban börtönben ült rablásért, és korábban történt
egy eset, amikor egy férfi nem akart adni neki cigarettát, ezért elvette tőle. Eközben a vádlott a sértett irányába folyamatosan, félelemkeltően gesztikulált. A sértett a fenyegetés hatására mondta a vádlottnak, hogy patikába megy, majd a nála lévő pénzből a visszajárót a vádlottnak adja. A patika nem volt nyitva, így a vádlott a sértettnél lévő 5.000 forintost kérte azzal, hogy a felét a nála lévő pénzből visszaadja. A sértett a fenyegetés hatására átadta a bankjegyet, majd valamennyi pénzt visszakapott a vádlottól, amit félelmében meg sem mert számolni. A vádlott tovább követte a sértettet, akitől további 1.000 forintot kért vissza abból, amit ő adott. A sértett a fenyegetések hatására átadta azt, így nála ténylegesen 945 forint maradt. A vádlott 4.055 forint kárt okozott neki. 2018. szeptember 11-én, az esti órákban a vádlott egy pécsi téren lépett oda egy középiskolás fiúhoz, akitől 2.700 forintot kért, hogy a testvéreihez haza tudjon utazni. A vádlott a járdán folyamatosan kísérte a sértettet, de ő kérései ellenére nem adott neki pénzt. Ekkor a vádlott közölte a sértettel, hogy 72 órás őrizetből szabadult, mert megvert négy gyereket, akik szintén nem adtak neki pénzt. A sértett a fenyegetések hatására felajánlotta a vádlottnak, hogy a vonatjegyet veszi meg neki, mire a vádlott fenyegetőbb hangnemben ismételte meg a sértettnek azt, hogy korábban milyen módon bántalmazott gyerekeket azért, hogy pénzt szerezzen. A sértett ekkor menekülésképpen egy közeli dohányboltba ment be és értesítette a rendőrséget. A bíróság a tárgyalást folytatja. Szigetvári Járásbíróság (7900 Szigetvár, Kossuth tér 15.) fsz. 5. 2.B.146/2018 K. S. személyi szabadság megsértésének bűntette és más bűncselekmény 2019-06-25 10.30 A vádirat szerint röviden: A vádlott férfi és a sértett nő házastársak, házasságuk alatt közösen nevelték a sértett előző házasságából származó egy gyermekét és egy közös gyermeküket. Miután házasságuk megromlott, a sértett 2018 tavaszán a két gyermekkel albérletbe költözött, ahol a vádlott rendszeresen látogatta őket. 2018. július 3-án a vádlott és a sértett a bérelt ingatlanban tartózkodott, a gyermekekre a nagyszüleik vigyáztak. Este 21 óra körül a vádlott és a sértett a konyhában beszélgettek, ennek során a vádlott, féltékenységből számon kérte a sértettet, majd megütötte, ezért a sértett a földre esett. Ezután a vádlott a hajánál fogva felhúzta a sértettet, berángatta a szobába, ahol az ágyra dobta, miközben életveszélyesen megfenyegette. A vádlott ezt követően kiment a konyhába és egy 13 cm pengehosszúságú
konyhakést vitt a szobába, megragadta a sértett haját és kihúzta a konyhába, ott a késsel levagdosta a sértett ruházatát és közölte, hogy szexuális cselekményt akar vele végezni, melyre nem került sor, de a vádlott a sértettet testszerte ütlegelte és rugdosta. Ezek után mindketten visszamentek a szobába, ahol a vádlott a sértettet az ágyra ültette, a kés hegyével több helyen megkarcolta a testét, a haját levágta, hogy ne kelljen soha többé senkinek és az éjjel folyamán még több alkalommal megütötte, és megfenyegette, hogy meg fogja ölni. Idő közben a vádlott és a sértett elaludtak, de a vádlott bezárta a ház ajtaját és a kulcsot elrejtette, hogy a sértett ne tudjon elszökni. 2018. július 4-én a vádlott a hajnali órákban felébredt és szidalmazni kezdte a sértettet, aki kérte, hogy ezt hagyja abba. A vádlott ekkor megragadta a torkát és ismét azt mondta neki, hogy meg fogja ölni és a kést több alkalommal belevágta az ágyba. 6 óra 30 perckor a vádlott kiment a konyhába, ekkor a sértett kinyitotta a szoba ablakát, majd meztelenül kiugrott az udvarra, elkezdett futni a közeli tó felé, miközben segítségért kiabált. A vádlott ekkor késsel a kezében a sértett után futott, aki ekkor előle a tóba ugrott. A sértett nem tudott úszni, a vádlott utána ugrott, kihúzta a vízből és visszaráncigálta a házba, ahol még kétszer megütötte, majd ismét mindketten elaludtak. Később a sértett felébredt, elvette a vádlott mobiltelefonját és a barátjának küldött egy sms-t, hogy fogva tartják, bántalmazzák és a barátja értesítette a rendőrséget. A sértettnek a történtek során többek között a testfelszín több mint 10%-át érintő zúzódásai, dobhártyaszakadása és orrcsonttörése keletkezett, melyek együttes tartama a nyolc napot meghaladta. Pécsi Járásbíróság (7621 Pécs, Széchenyi tér 14.) fsz.16. tárgyalóterem 10.B.201/2018 A TÁRGYALÁS ELMARAD. (Új határnapot a bíróság hivatalból tűz majd egy későbbi időpontra.) Dr. K. G. halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége 2019-06-25 13.00 A vádirat szerint röviden: A vádlott 2016. március 26-án sürgősségi betegellátó osztályon dolgozott, mint kezelőorvos. 2016. március 26-án a koradélutáni órákban a mentők a sértettet háziorvosának beutalójával szállították a sürgősségi osztályra. A beutalón a háziorvos előzményként rögzítette, hogy a sértett otthonában, aznap reggel elesett és diagnózisként combnyaktörést és könyökzúzódást állapított meg. A sértett saját mosdó helyiségében esett el.
Az Országos Mentőszolgálat dokumentációs lapján szintén combnyaktörést rögzített a sértett esetében. A kezelőorvos vizsgálatának a beteg minden panaszára ki kell terjednie, így mindenképpen el kellett volna végeznie a vádlottnak a háziorvos, illetve az Országos Mentőszolgálat által felállított diagnózis ellenőrzését, kivizsgálását. A vádlottnak vizsgálnia kellett volna, hogy a betegnél csípőtáji törés fennállt-e. Azonban a vádlott vizsgálata erre nem terjedt ki e törés kizárására, az általa végzett vizsgálat a könyök sebzésének és a térdízület elfajulásos elváltozásának megállapítására jutott, a bal könyök és bal térd röntgenfelvételei alapján. A könyök sebzését ellátta, a térdfájdalom miatt fájdalomcsillapító szedését rendel el, és kontrollvizsgálatra a háziorvoshoz irányította. A sértett állapota 2016. március 28. napján rosszabbodott, a háziorvos a egyéb fennálló betegsége, a cukorháztartás felborulása és ismételt combnyaktörés kórismével a sürgősségi betegellátó osztályra utalta. A combnyaktörés megállapítására irányuló vizsgálatok, a törés diagnózisának elmaradása, a célzott kezelés megkezdésének késedelme az általános állapot rendezési lehetőségének hiánya önmagában elősegítette a sértett állapotának romlását és egyéb sorsszerű, súlyos betegségei állapotának romlásához vezettek. A kezelőorvosok 2016. március 28-án, bár mindent megtettek a sértett állapotának javítására, a szövődmények elháríthatatlanul a sértett halálához vezettek. A vádlott szabályszegése közvetlen ok okozati összefüggésben áll a sértett halálával. 2019-06-26 Pécsi Járásbíróság (7621. Pécs, Széchenyi tér 14.) 20/I. tárgyalóterem 15.B.327/2018 L. F. zsarolás bűntettének kísérlete és más bűncselekmények 2019-06-26 9.00 A vádirat szerint röviden: A cselekményei következményeinek felismerésében csekély fokban korlátozott vádlott férfi 2017. szeptember 17. és december 28. napjai közötti időszakban, különböző pécsi telefonfülkékből, négy alkalommal hívta fel a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Igazgatóság Tevékenység Irányítási Központját illetve a 112-es segélyhívót, és ezen alkalmakkor terror-, élet és testi épség elleni támadásokkal fenyegetőzött.
Pécsi Járásbíróság (7621 Pécs, Széchenyi tér 14.) fsz. 14. tárgyalóterem 5.B.632/2017 Dr. P. G. I. hamis magánokirat felhasználásának vétsége 2019-06-26 13.00 A vádirat szerint röviden: A vádlott ügyvéd. Jogi képviselőként eljárva egy zártkörűen működő részvénytársaság bejegyzési kérelméhez kötődő, az alapszabály módosításával kapcsolatos hiánypótlási felhívásra, elektronikus úton, saját e-mail címéről egy korábban kelt, a részvényesek aláírásával ellátott alapszabály módosításán szereplő aláírások és az ügyvédi hitelesítő bélyegző lenyomatáról készített applikációt iratmanipulációt küldött meg elektronikusan 2013. június 4. napján a Szekszárdi Törvényszék Cégbíróságára, az alapszabály módosításának megtörténtét hamis okirattal igazolta.