Független Könyvvizsgálói Jelentés Allianz Hungária Egészségpénztár Küldöttközgyűlésének Elvégeztem az Allianz Hungária Egészségpénztár (1027 Budapest, Kapás u.6-12.) évi éves beszámolójának a könyvvizsgálatát, amely a december 31.-i fordulónapra elkészített mérlegből melyben az eszközök és források egyező végösszege 1.346.276 eft, saját tőke 510.201 eft., tartalékok 818.075 eft. az eredmény-kimutatásból melynek az összevont eredménye 154.323 eft, és a jelentős számviteli politikák összefoglalását az egyéb magyarázó megjegyzéseket tartalmazó kiegészítő mellékletből valamint az üzleti jelentésből áll. Az éves beszámolónak a számviteli törvényben foglaltak és a Magyarországon elfogadott általános számviteli elvek szerint történő elkészítése és valós bemutatása az ügyvezetés felelőssége. Ez a felelősség magában foglalja az akár csalásból, akár hibából eredő, lényeges hibás állításoktól mentes éves beszámoló elkészítése és valós bemutatása szempontjából releváns belső ellenőrzés kialakítását, bevezetését, fenntartását, megfelelő számviteli politikák kiválasztását és alkalmazását, valamint az adott körülmények között ésszerű számviteli becsléseket. A könyvvizsgáló felelőssége az éves beszámoló véleményezése az elvégzett könyvvizsgálat alapján, a kiegészítő melléklet valamint az üzleti jelentés és az éves beszámoló összhangjának megítélése. A könyvvizsgálatot a magyar Nemzeti Könyvvizsgálati Standardok és a könyvvizsgálatra vonatkozó Magyarországon érvényes törvények és egyéb jogszabályok figyelembevételével terveztem meg és végeztem el. A fentiek megkövetelik, hogy megfeleljek az etikai követelményeknek, valamint hogy a könyvvizsgálat tervezése és elvégzése révén elegendő és megfelelő bizonyítékot szerezzek arról, hogy az éves beszámoló nem tartalmaz lényeges hibás állításokat. Az elvégzett könyvvizsgálat magában foglalta olyan eljárások végrehajtását, amelyek célja könyvvizsgálati bizonyítékot szerezni az éves beszámolóban szereplő összegekről és közzétételekről. A kiválasztott eljárások - beleértve az éves beszámoló akár csalásból, akár tévedésből eredő, lényeges hibás állításai - kockázatának felmérései, a könyvvizsgáló megítélésétől függnek. Az éves beszámolóhoz kapcsolódóan a könyvvizsgáló kockázatfelmérésének nem célja, hogy a pénztár belső ellenőrzésének hatékonyságára vonatkozóan véleményt mondjon. A könyvvizsgálat magában foglalta továbbá az alkalmazott számviteli alapelveinek valamint az éves beszámoló bemutatásának értékelését. Meggyőződésem, hogy a megszerzett könyvvizsgálati bizonyíték elegendő és megfelelő alapot nyújt a könyvvizsgálati záradék megadásához.
- 2 - A könyvvizsgálat során az Allianz Hungária Egészségpénztár éves beszámolóját, annak részeit és tételeit, azok könyvelési és bizonylati alátámasztását az érvényes nemzeti könyvvizsgálati standardokban foglaltak szerint felülvizsgáltam és ennek alapján elegendő és megfelelő bizonyosságot szereztem arról, hogy az éves beszámolót a számvitelről szóló 2000. évi C. törvényben, az önkéntes kölcsönös egészség és önsegélyező pénztárak beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségek sajátosságáról szóló 252/2000. (XII:24.) Korm. rendeletben, valamint a pénztár gazdálkodására vonatkozó egyéb jogszabályokban és a belső szabályzatokban foglaltak és a Magyarországon elfogadott általános számviteli elvek szerint készítették el. Véleményem szerint az éves beszámoló az Allianz Hungária Egészségpénztár december 31.-én fennálló vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről megbíztató és valós képet ad. A kiegészítő melléklet, az üzleti jelentés az éves beszámoló adataival összhangban van. Budapest, 2010. május. 27. Árvai János Árvai János Levendula Bt. MKK. 006272 1213 Budapest, Damjanich J. u. 180. PSzÁF Ept 006272/04 MKK 002277 PSzÁF Tpt 002277/05
73E PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE - ÉVES BESZÁMOLÓ (Önkéntes kölcsönös egészség pénztár) Vonatkozási idő : 2 0 0 9 0 1 0 1 -tól (év / hónap / nap) 2 0 0 9 1 2 3 1 -ig (év / hónap / nap) Kitöltés dátuma: 2 0 1 0 0 3 3 1 (év / hónap / nap) Bizonylat jellege E (E,M) Beérkezés dátuma: Iktatószám: Feldolgozás dátuma: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki! (óra:perc) (óra:perc) Végelszámolás, beolvadás, összeolvadás esetén benyújtott éves beszámoló Beszámolási időszak kezdete Beszámolási időszak vége végelszámoláshoz kapcsolódó beolvadáshoz kapcsoódó összeolvadáshoz kapcsolódó Az önkéntes kölcsönös egészség pénztár neve: Allianz Hungária Egészségpénztár Az önkéntes kölcsönös egészség pénztár törzsszáma: 1 8 1 1 6 8 7 0 A kitöltésért felelős személy neve: Vincze Imre A kitöltésért felelős személy telefonszáma: 4 2 9 1 5 3 5 Cégszerű aláírás: AZ ADATSZOLGÁLTATÁS KÖTELEZŐ! AZ ADATSZOLGÁLTATÁST A FELÜGYELET ÁLTAL ELŐÍRT ELEKTRONIKUS ADATHORDOZÓ ÉS ADATFELDOLGOZÓ RENDSZEREK SEGÍTSÉGÉVEL KELL TELJESÍTENI! 1 2 3 4 5 6 Az adatszolgáltatás megtagadása, valótlan adatok közlése felügyeleti eljárást von maga után! Az adatszolgáltatás az ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS EGÉSZSÉG- ÉS ÖNSEGÉLYEZŐ PÉNZTÁRAK BESZÁMOLÓKÉSZÍTÉSI ÉS KÖNYVVEZETÉSI SAJÁTOSSÁGAIRÓL szóló 252/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet 8. -ának (1) bekezdése alapján történik. Adatszolgáltatók köre: önkéntes kölcsönös egészségpénztárak, amelyek a felügyeleti hatóságtól önkéntes kölcsönös egészségpénztári szolgáltatási tevékenység végzésére működési engedélyt kaptak. A beszámolót a tárgyévre vonatkozóan kell kitölteni. A beszámolót a tárgyévet követő év május 31.-ig, mint beérkezési időpontig, kell megküldeni a FELÜGYELET részére. Az éves jelentés egy KINYOMTATOTT és aláírt példányát a könyvvizsgálói záradékkal együtt, az elektronikus adatszolgáltatással egyidejűleg meg kell küldeni a FELÜGYELET részére. PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE 1013 BUDAPEST KRISZTINA KRT. 39.
Táblakód: 73EA (2) Vonatkozási időszak: 20090101-20091231 Adatszolgáltató neve: Allianz Hungária Egészségpénztár Adatszolgáltató törzsszáma: 18116870 73EA Eredménykimutatás - Fedezeti alap Nagyságrend: ezer forint Előző évi beszámoló Megállapított Előző évi felülvizsgált Tárgyévi beszámoló Megállapított Tárgyévi felülvizsgált Mód záró adatai eltérések (+/-) beszámoló záró adatai záró adatai eltérések (+/-) beszámoló záró adatai Sorszám PSZÁF kód Megnevezés 1 2 3 4 5 6 7 c d e f g h 001 73EA01 Tagok által fizetett tagdíj 38 143 0 38 143 34 200 0 34 200 002 73EA02 Munkáltatói tagdíj-hozzájárulás 346 165 0 346 165 384 905 0 384 905 003 73EA03 Tagdíjbevételek összesen (01+02) 384 308 0 384 308 419 105 0 419 105 004 73EA04 Tagok egyéb befizetései 81 534 0 81 534 100 084 0 100 084 005 73EA05 Támogatóktól befolyó összeg 398 0 398 2 807 0 2 807 006 73EA06 Pénztári befizetések összesen (03+04+05) 466 240 0 466 240 521 996 0 521 996 007 73EA07 Belépő tagok áthozott egyéni fedezet 3 675 0 3 675 2 718 0 2 718 008 73EA08 Tag nyilatkozata alapján az adóhatóság által átutalt összeg 31 307 0 31 307 36 101 0 36 101 009 73EA09 Eszközök értékesítéséből származó bevétel 0 0 0 0 0 0 010 73EA10 Pénzügyi műveletek bevétele 41 454 0 41 454 64 622 0 64 622 011 73EA11 Átcsoportosítás likviditási alapból 0 0 0 0 0 0 012 73EA12 Átcsoportosítás működési alapból 0 0 0 0 0 0 013 73EA13 Különféle bevételek (07+...+12) 76 436 0 76 436 103 441 0 103 441 014 73EA14 Fedezeti alap bevételei összesen (06+13) 542 676 0 542 676 625 437 0 625 437 015 73EA15 Szolgáltatások kiadásai 307 978 0 307 978 428 849 0 428 849 016 73EA16 Tagoknak visszatérítet összeg 45 765 0 45 765 37 123 0 37 123 017 73EA17 Pénzügyi műveletek ráfordításai 122 0 122 4 235 0 4 235 018 73EA18 Fedezeti alapot terhelő jogosulatlan kifizetések 0 0 0 0 0 0 019 73EA19 020 73EA20 Tagdíjat nem fizető tag egyéni számlájáról a működési alapba átcsoportosított összeg Tagdíjat nem fizető tag egyéni számlájáról a likviditási alapba átcsoportosított összeg 3 342 0 3 342 5 781 0 5 781 30 0 30 55 0 55 021 73EA21 Fedezeti alap kiadásai (15+...+20) 357 237 0 357 237 476 043 0 476 043 022 73EA22 Fedezeti alap tárgyévi eredménye (14-21) 185 439 0 185 439 149 394 0 149 394 Kitöltés dátuma: 20100331 Kitöltésért felelős személy neve: Vincze Imre Cégszerű aláírás:
Táblakód: 73EB (2) Vonatkozási időszak: 20090101-20091231 Adatszolgáltató neve: Allianz Hungária Egészségpénztár Adatszolgáltató törzsszáma: 18116870 73EB Eredménykimutatás - Működési alap Nagyságrend: ezer forint Előző évi beszámoló Megállapított Előző évi felülvizsgált Tárgyévi beszámoló Megállapított Tárgyévi felülvizsgált Mód záró adatai eltérések (+/-) beszámoló záró adatai záró adatai eltérések (+/-) beszámoló záró adatai Sorszám PSZÁF kód Megnevezés 1 2 3 4 5 6 7 c d e f g h z 001 73EB01 Tagok által fizetett tagdíj 3 741 0 3 741 3 361 0 3 361 002 73EB02 Munkáltatói tagdíj hozzájárulás 31 172 0 31 172 32 820 0 32 820 003 73EB03 Tagdíjbevételek összesen (01+02) 34 913 0 34 913 36 181 0 36 181 004 73EB04 Tagok egyéb befizetései 3 035 0 3 035 4 523 0 4 523 005 73EB05 Támogatóktól befolyó összeg 8 0 8 58 0 58 006 73EB06 Pénztári befizetések összesen (03+04+05) 37 956 0 37 956 40 762 0 40 762 007 73EB07 Eszközök értékesítéséből származó bevétel 0 0 0 0 0 0 008 73EB08 ebből: kiegészítő vállalkozási tevékenység bevétele 0 0 0 0 0 0 009 73EB09 Egyéb bevétel 3 606 0 3 606 1 731 0 1 731 010 73EB10 ebből: kiegészítő vállalkozási tevékenység bevétele 0 0 0 0 0 0 011 73EB11 Kiegészítő vállalkozási tevékenységként nyújtott szolgáltatások ellenértéke 0 0 0 0 0 0 012 73EB12 Pénzügyi műveletek bevétele 2 822 0 2 822 1 785 0 1 785 013 73EB13 ebből: kiegészítő vállalkozási tevékenység bevétele 0 0 0 0 0 0 014 73EB14 Átcsoportosítás likviditási alapból 0 0 0 0 0 0 015 73EB15 Átcsoportosítás fedezeti alapból a tagdíjat nem fizető tag egyéni számlájáról 3 342 0 3 342 5 781 0 5 781 016 73EB16 Működési és kiegészítő vállalkozás tevékenység különféle bevételei (07+09+11+12+14+15) 9 770 0 9 770 9 297 0 9 297 017 73EB17 Működési alap bevételei összesen (06+16) 47 726 0 47 726 50 059 0 50 059 018 73EB18 ebből: kiegészítő vállalkozási tevékenység bevétele (08+10+11+13) 0 0 0 0 0 0 019 73EB19 Anyagjellegű kiadások 42 503 0 42 503 43 889 0 43 889 020 73EB20 Személyi jellegű kiadások 3 952 0 3 952 1 458 0 1 458 021 73EB21 Kisértékű tárgyi eszközök beszerzése 0 0 0 0 0 0 022 73EB22 Egyéb kiadások 7 0 7 57 0 57 023 73EB23 Pénzügyi műveletek ráfordításai 2 0 2 70 0 70 024 73EB24 Felügyeleti díj 254 0 254 288 0 288 025 73EB25 Beruházások, felújítások 0 0 0 0 0 0 026 73EB26 Átcsoportosítás likviditási alapba 0 0 0 0 0 0 027 73EB27 Átcsoportosítás fedezeti alapba 0 0 0 0 0 0 028 73EB28 Működési alap kiadásai (19+...+27) 46 718 0 46 718 45 762 0 45 762 029 73EB29 ebből: kiegészítő vállalkozási tevékenység kiadásai 0 0 0 0 0 0 030 73EB30 Adózás előtti eredmény (17-28) 1 008 0 1 008 4 297 0 4 297 031 73EB31 Adófizetési kötelezettség (-) 0 0 0 0 0 0 032 73EB32 Működési alap tárgyévi adózott eredménye (30-31) 1 008 0 1 008 4 297 0 4 297 Kitöltés dátuma: 20100331 Kitöltésért felelős személy neve: Vincze Imre Cégszerű aláírás:
Táblakód: 73EC Vonatkozási időszak: 20090101-20091231 Adatszolgáltató neve: Allianz Hungária Egészségpénztár Adatszolgáltató törzsszáma: 18116870 Sorszám PSZÁF kód Megnevezés 001 73EC1 002 73EC2 003 73EC3 Működési alap bevételeiből a kiegészítő vállalkozási tevékenység bevétele Működési alap kiadásaiból a kiegészítő vállalkozási tevékenység kiadása Kiegészítő vállalkozási tevékenység adózás előtti eredménye (1-2) 73EC Eredménykimutatás - Kiegészítő vállalkozási tevékenység Nagyságrend: ezer forint Előző évi beszámoló Megállapított Előző évi felülvizsgált Tárgyévi beszámoló Megállapított Tárgyévi felülvizsgált záró adatai eltérések (+/-) beszámoló záró adatai záró adatai eltérések (+/-) beszámoló záró adatai Mód 1 2 3 4 5 6 7 c d e f g h 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Kitöltés dátuma: 20100331 Kitöltésért felelős személy neve: Vincze Imre Cégszerű aláírás:
Táblakód: 73ED (1) Vonatkozási időszak: 20090101-20091231 Adatszolgáltató neve: Allianz Hungária Egészségpénztár Adatszolgáltató törzsszáma: 18116870 73ED Eredménykimutatás - Likviditási alap Nagyságrend: ezer forint Előző évi beszámoló Megállapított Előző évi felülvizsgált Tárgyévi beszámoló Megállapított Tárgyévi felülvizsgált Mód záró adatai eltérések (+/-) beszámoló záró adatai záró adatai eltérések (+/-) beszámoló záró adatai Sorszám PSZÁF kód Megnevezés 1 2 3 4 5 6 7 c d e f g h 001 73ED01 Tagok által fizetett tagdíj 50 0 50 43 0 43 002 73ED02 Munkáltatói tagdíj-hozzájárulás 458 0 458 425 0 425 003 73ED03 Tagdíjbevételek összesen (01+02) 508 0 508 468 0 468 004 73ED04 Tagok egyéb befizetései 84 0 84 61 0 61 005 73ED05 Támogatóktól befolyó összeg 0 0 0 0 0 0 006 73ED06 Pénztári befizetések összesen (03+04+05) 592 0 592 529 0 529 007 73ED07 Eszközök értékesítéséből származó bevétel 0 0 0 0 0 0 008 73ED08 Egyéb bevételek 0 0 0 0 0 0 009 73ED09 Pénzügyi műveletek bevétele 115 0 115 54 0 54 010 73ED10 Átcsoportosítás működési alapból 0 0 0 0 0 0 011 73ED11 Visszapótlás fedezeti alapból 0 0 0 0 0 0 012 73ED12 Átcsoportosítás a fedezeti alapból a tagdíjat nem fizető tag egyéni számlájáról 30 0 30 55 0 55 013 73ED13 Különféle bevételek (07+08+09+10+11+12) 145 0 145 109 0 109 014 73ED14 Likviditási alap bevételei összesen (06+13) 737 0 737 638 0 638 015 73ED15 Pénzügyi műveletek ráfordításai 1 0 1 6 0 6 016 73ED16 Átcsoportosítás fedezeti alapba 0 0 0 0 0 0 017 73ED17 Átcsoportosítás működési alapba 0 0 0 0 0 0 018 73ED18 Likviditási alap kiadásai (15+16+17) 1 0 1 6 0 6 019 73ED19 Likviditási alap tárgyévi eredménye (14-18) 736 0 736 632 0 632 Kitöltés dátuma: 20100331 Kitöltésért felelős személy neve: Vincze Imre Cégszerű aláírás:
Táblakód: 73EE (1) Vonatkozási időszak: 20090101-20091231 Adatszolgáltató neve: Allianz Hungária Egészségpénztár Adatszolgáltató törzsszáma: 18116870 73EE Eredménykimutatás - Alapok együttesen Nagyságrend: ezer forint Előző évi beszámoló Megállapított Előző évi felülvizsgált Tárgyévi beszámoló Megállapított Tárgyévi felülvizsgált Mód záró adatai eltérések (+/-) beszámoló záró adatai záró adatai eltérések (+/-) beszámoló záró adatai Sorszám PSZÁF kód Megnevezés 1 2 3 4 5 6 7 c d e f g h 001 73EE1 Tagdíjbevételek (A/03+B/03+D/03) 419 729 0 419 729 455 754 0 455 754 002 73EE2 Különféle bevételek (A/4+A/5+A/13+B/4+B/5+B/16+D/4+D/5+D/13) 171 410 0 171 410 220 380 0 220 380 003 73EE3 I. Alapok bevételei (01+02) 591 139 0 591 139 676 134 0 676 134 004 73EE4 II. Alapok kiadásai (A/21+B/28+D/18) 403 956 0 403 956 521 811 0 521 811 005 73EE5 III. Alapok tárgyévi eredménye (I-II) 187 183 0 187 183 154 323 0 154 323 Kitöltés dátuma: 20100331 Kitöltésért felelős személy neve: Vincze Imre Cégszerű aláírás:
Táblakód: 73EFA Vonatkozási időszak: 20090101-20091231 Adatszolgáltató neve: Allianz Hungária Egészségpénztár Adatszolgáltató törzsszáma: 18116870 73EFA Fedezeti alap Nagyságrend: ezer forint Összeg Mód Sorszám PSZÁF kód Megnevezés 1 2 c 001 73EFA1 I. Egyéni számlák 002 73EFA101 Induló tőke nyitó állománya 0 003 73EFA102 Induló tőke tárgyévi változása 0 004 73EFA103 Induló tőke záró állománya 0 005 73EFA104 Tőkeváltozások nyitó állománya 286 306 006 73EFA105 Tőkeváltozások tárgyévi változása 214 815 007 73EFA106 Tőkeváltozások záró állománya 501 121 008 73EFA107 Befektetett tartalék nyitó állománya 0 009 73EFA108 Befektetett tartalék tárgyévi változása 221 687 010 73EFA109 Befektetett tartalék záró állománya 221 687 011 73EFA110 Likvid tartalék nyitó állománya 623 519 012 73EFA111 Likvid tartalék tárgyévi változása -72 293 013 73EFA112 Likvid tartalék záró állománya 551 226 014 73EFA113 Egyéni számlák nyitó állománya (01+04+07+10) 909 825 015 73EFA114 Egyéni számlák tárgyévi változása (02+05+08+11) 364 209 016 73EFA115 Egyéni számlák záró állománya (03+06+09+12) 1 274 034 017 73EFA2 II. Szolgáltatási számlák 018 73EFA216 Induló tőke nyitó állománya 0 019 73EFA217 Induló tőke tárgyévi változása 0 020 73EFA218 Induló tőke záró állománya 0 021 73EFA219 Tőkeváltozások nyitó állománya 0 022 73EFA220 Tőkeváltozások tárgyévi változása 0 023 73EFA221 Tőkeváltozások záró állománya 0 024 73EFA222 Befektetett tartalék nyitó állománya 0 025 73EFA223 Befektetett tartalék tárgyévi változása 0 026 73EFA224 Befektetett tartalék záró állománya 0 Kitöltés dátuma: 20100331 Kitöltésért felelős személy neve: Vincze Imre Cégszerű aláírás:
Táblakód: 73EFA Vonatkozási időszak: 20090101-20091231 Adatszolgáltató neve: Allianz Hungária Egészségpénztár Adatszolgáltató törzsszáma: 18116870 73EFA Fedezeti alap Nagyságrend: ezer forint Összeg Mód Sorszám PSZÁF kód Megnevezés 1 2 c 027 73EFA225 Likvid tartalék nyitó állománya 0 028 73EFA226 Likvid tartalék tárgyévi változása 0 029 73EFA227 Likvid tartalék záró állománya 0 030 73EFA228 Szolgáltatási számlák nyitó állománya (16+19+22+25) 0 031 73EFA229 Szolgáltatási számlák tárgyévi változása (17+20+23+26) 0 032 73EFA230 Szolgáltatási számlák záró állománya (18+21+24+27) 0 033 73EFA331 Fedezeti alap nyitó állománya (13+28) 909 825 034 73EFA332 Fedezeti alap tárgyévi változása (14+29) 364 209 035 73EFA333 Fedezeti alap záró állománya (15+30) 1 274 034 Kitöltés dátuma: 20100331 Kitöltésért felelős személy neve: Vincze Imre Cégszerű aláírás:
Táblakód: 73EFB Vonatkozási időszak: 20090101-20091231 Adatszolgáltató neve: Allianz Hungária Egészségpénztár Adatszolgáltató törzsszáma: 18116870 73EFB Működési alap Nagyságrend: ezer forint Összeg Mód Sorszám PSZÁF kód Megnevezés 1 2 c 001 73EFB101 Induló tőke nyitó állománya 0 002 73EFB102 Induló tőke tárgyévi változása 0 003 73EFB103 Induló tőke záró állománya 0 004 73EFB104 Tőkeváltozások nyitó állománya 92 005 73EFB105 Tőkeváltozások tárgyévi változása 8 740 006 73EFB106 Tőkeváltozások záró állománya 8 832 007 73EFB107 Befektetett tartalék nyitó állománya 0 008 73EFB108 Befektetett tartalék tárgyévi változása 35 519 009 73EFB109 Befektetett tartalék záró állománya 35 519 010 73EFB110 Likvid tartalék nyitó állománya 38 336 011 73EFB111 Likvid tartalék tárgyévi változása -31 222 012 73EFB112 Likvid tartalék záró állománya 7 114 013 73EFB113 Működési alap nyitó állománya (01+04+07+10) 38 428 014 73EFB114 Működési alap tárgyévi változása (02+05+08+11) 13 037 015 73EFB115 Működési alap záró állománya (03+06+09+12) 51 465 Kitöltés dátuma: 20100331 Kitöltésért felelős személy neve: Vincze Imre Cégszerű aláírás:
Táblakód: 73EFC Vonatkozási időszak: 20090101-20091231 Adatszolgáltató neve: Allianz Hungária Egészségpénztár Adatszolgáltató törzsszáma: 18116870 73EFC Likviditási alap Nagyságrend: ezer forint Összeg Mód Sorszám PSZÁF kód Megnevezés 1 2 c 001 73EFC101 Induló tőke nyitó állománya 0 002 73EFC102 Induló tőke tárgyévi változása 0 003 73EFC103 Induló tőke záró állománya 0 004 73EFC104 Tőkeváltozások nyitó állománya 154 005 73EFC105 Tőkeváltozások tárgyévi változása 94 006 73EFC106 Tőkeváltozások záró állománya 248 007 73EFC107 Befektetett tartalék nyitó állománya 0 008 73EFC108 Befektetett tartalék tárgyévi változása 1 594 009 73EFC109 Befektetett tartalék záró állománya 1 594 010 73EFC110 Likvid tartalék nyitó állománya 1 897 011 73EFC111 Likvid tartalék tárgyévi változása -962 012 73EFC112 Likvid tartalék záró állománya 935 013 73EFC113 Likviditási alap nyitó állománya (01+04+07+10) 2 051 014 73EFC114 Likviditási alap tárgyévi változása (02+05+08+11) 726 015 73EFC115 Likviditási alap záró állománya (03+06+09+12) 2 777 Kitöltés dátuma: 20100331 Kitöltésért felelős személy neve: Vincze Imre Cégszerű aláírás:
Táblakód: 73EFD (1) Vonatkozási időszak: 20090101-20091231 Adatszolgáltató neve: Allianz Hungária Egészségpénztár Adatszolgáltató törzsszáma: 18116870 73EFD Pénztári alapok együttesen Nagyságrend: ezer forint Nyitó egyenleg Záró egyenleg Mód Sorszám PSZÁF kód Megnevezés 1 2 3 c d 001 73EFD1 Fedezeti alap 909 825 1 274 034 002 73EFD2 Működési alap 38 428 51 465 003 73EFD3 Likviditási alap 2 051 2 777 004 73EFD4 Összesen 950 304 1 328 276 005 73EFD5 Indulótőke nyitó egyenlege 0 006 73EFD6 Tőkeváltozások nyitó egyenlege (+) 286 552 007 73EFD7 Tartalékok nyitó egyenlege (+) 663 752 008 73EFD8 Pénztári alapok nyitó egyenlege 950 304 Kitöltés dátuma: 20100331 Kitöltésért felelős személy neve: Vincze Imre Cégszerű aláírás:
Táblakód: 73EH (2) Vonatkozási időszak: 20090101-20091231 Adatszolgáltató neve: Allianz Hungária Egészségpénztár 73EH Az egészségpénztár szolgáltatási adatai Adatszolgáltató törzsszáma: 18116870 Nagyságrend: ezer forint Szolgáltatási kiadás (eft) Szolgáltatás esetszáma (db) Mód Sorszám PSZÁF kód Megnevezés 1 2 3 a b c 001 73EH1 Egészségpénztári szolgáltatások összesen 428 849 70 235 002 73EH11 Kiegészítő egészségbiztosítási szolgáltatások 426 085 69 989 003 73EH1101 ebből: társadalombiztosítási ellátás keretében igénybe vehető egészségügyi szolgáltatások kiegészítése, helyettesítése 107 009 8 450 004 73EH1102 otthoni gondozás támogatása 0 0 005 73EH1103 gyógyterápiás kezelések és gyógyterápiás intézet egészégügyi szolgáltatása 4 468 1 043 006 73EH1104 közfürdő által nyújtott gyógykezelés 393 144 007 73EH1105 vak személyekkel kapcsolatos ellátások 11 2 008 73EH11051 ebből: vak személy részére vásárolt speciális könyvek vételárának támogatása 0 0 009 73EH11052 ebből: vakvezető kutyával összefüggésben felmerült költségek támogatása 11 2 010 73EH1106 megváltozott egészségi állapotú személyek életvitelét megkönnyítő speciális eszközök vételárának, valamint lakókörnyezetük 0 0 szükségleteihez igazodó átalakításának költségtámogatása 011 73EH1107 sporttevékenységhez kapcsolódó kiadások támogatása 15 572 1 991 012 73EH1108 szenvedélybetegségekről való leszoktatásra irányuló kezelések 0 0 013 73EH1109 egészségpénztár egészségügyi célú önsegélyező feladatának ellátása körében nyújtott szolgáltatás 293 544 58 239 014 73EH11091 ebből: gyógyszer vételárának kiegészítő önsegélyező szolgáltatási körbe tartozó támogatása 192 993 50 039 015 73EH11092 gyógyászati segédeszköz vételárának kiegészítő önsegélyező szolgáltatási körbe tartozó támogatása 95 298 7 863 016 73EH11093 kieső jövedelem teljes vagy részleges pótlása betegség miatti keresőképtelenség esetén 5 182 334 017 73EH11094 hátramaradottak segélyezése halál esetén 71 3 018 73EH1110 gyógyüdülés, egészségügyi üdülés 5 088 120 Kitöltés dátuma: 20100331 Kitöltésért felelős személy neve: Vincze Imre Cégszerű aláírás:
Táblakód: 73EH (2) Vonatkozási időszak: 20090101-20091231 Adatszolgáltató neve: Allianz Hungária Egészségpénztár 73EH Az egészségpénztár szolgáltatási adatai Adatszolgáltató törzsszáma: 18116870 Nagyságrend: ezer forint Szolgáltatási kiadás (eft) Szolgáltatás esetszáma (db) Mód Sorszám PSZÁF kód Megnevezés 1 2 3 a b c 019 73EH12 Életmódjavító egészségpénztári szolgáltatások 2 764 246 020 73EH121 ebből: természetgyógyászati szolgáltatások 147 26 021 73EH122 rekreációs üdülés 34 1 022 73EH123 sporteszközök vásárlásának támogatása 2 549 170 023 73EH124 életmódjavítást elősegítő kúrák 0 0 024 73EH125 gyógyszer vételárának az életmódjavító önsegélyező szolgáltatási körbe tartozó támogatása 34 49 025 73EH126 gyógyászati segédeszköz vételárának az életmódjavító önsegélyező szolgáltatási körbe tartozó támogatása 0 0 Kitöltés dátuma: 20100331 Kitöltésért felelős személy neve: Vincze Imre Cégszerű aláírás:
Táblakód: 73EME Vonatkozási időszak: 20090101-20091231 Adatszolgáltató neve: Allianz Hungária Egészségpénztár Adatszolgáltató törzsszáma: 18116870 73EME Mérleg - Eszköz Nagyságrend: ezer forint Előző évi beszámoló Megállapított Előző évi felülvizsgált Tárgyévi beszámoló Megállapított Tárgyévi felülvizsgált Mód záró adatai eltérések (+/-) beszámoló záró adatai záró adatai eltérések (+/-) beszámoló záró adatai Sorszám PSZÁF kód Megnevezés 1 2 3 4 5 6 7 c d e f g h z 001 73EME1 ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) ÖSSZESEN 961 773 0 961 773 1 346 276 0 1 346 276 002 73EME11 Befektetett eszközök 0 0 0 0 0 0 003 73EME111 I. Immateriális javak 0 0 0 0 0 0 004 73EME1111 Vagyoni értékű jogok 0 0 0 0 0 0 005 73EME1112 Szellemi termékek 0 0 0 0 0 0 006 73EME1113 Immateriális javakra adott előlegek 0 0 0 0 0 0 007 73EME112 II. Tárgyi eszközök 0 0 0 0 0 0 008 73EME1121 Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok 0 0 0 0 0 0 009 73EME1122 Gépek berendezések, felszerelések, járművek 0 0 0 0 0 0 010 73EME1123 Beruházások, felújítások 0 0 0 0 0 0 011 73EME1124 Beruházásra adott előlegek 0 0 0 0 0 0 012 73EME113 III. Befektetett pénzügyi eszközök 0 0 0 0 0 0 013 73EME1131 Egyéb tartós részesedések 0 0 0 0 0 0 014 73EME1132 Egyéb tartósan adott kölcsön 0 0 0 0 0 0 015 73EME11321 Munkavállalók részére nyújtott kölcsön 0 0 0 0 0 0 016 73EME11322 Hosszú lejáratú bankbetétek 0 0 0 0 0 0 017 73EME1133 Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok 0 0 0 0 0 0 018 73EME114 IV. Üzemeltetésre, kezelésre átadott eszközök 0 0 0 0 0 0 019 73EME12 Forgóeszközök 961 773 0 961 773 1 346 276 0 1 346 276 020 73EME121 I. Készletek 0 0 0 0 0 0 021 73EME122 II.Követelések 297 890 0 297 890 526 434 0 526 434 022 73EME1221 Tagdíjkövetelések 297 624 0 297 624 526 434 0 526 434 023 73EME1222 Követelések áruszállításból és szolgáltatásból (vevők) 0 0 0 0 0 0 024 73EME1223 Egyéb követelések 266 0 266 0 0 0 025 73EME123 III. Értékpapírok 0 0 0 76 137 0 76 137 026 73EME1231 Egyéb részesedések 0 0 0 0 0 0 027 73EME1232 Forgatási célú, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok 0 0 0 76 137 0 76 137 028 73EME124 IV. Pénzeszközök 663 883 0 663 883 743 705 0 743 705 029 73EME1241 Pénztárak 0 0 0 0 0 0 030 73EME1242 Pénztári elszámolási számla 10 826 0 10 826 55 335 0 55 335 031 73EME1243 Elkülönített betétszámla 486 111 0 486 111 505 707 0 505 707 032 73EME1244 Rövid lejáratú bankbetétek 166 946 0 166 946 182 663 0 182 663 033 73EME1245 Devizaszámla 0 0 0 0 0 0 034 73EME125 V. Egyéb aktív pénzügyi elszámolások 0 0 0 0 0 0 Kitöltés dátuma: 20100331 Kitöltésért felelős személy neve: Vincze Imre Cégszerű aláírás:
Táblakód: 73EMF (1) Vonatkozási időszak: 20090101-20091231 Adatszolgáltató neve: Allianz Hungária Egészségpénztár Adatszolgáltató törzsszáma: 18116870 73EMF Mérleg - Forrás Nagyságrend: ezer forint Előző évi beszámoló Megállapított Előző évi felülvizsgált Tárgyévi beszámoló Megállapított Tárgyévi felülvizsgált Mód záró adatai eltérések (+/-) beszámoló záró adatai záró adatai eltérések (+/-) beszámoló záró adatai Sorszám PSZÁF kód Megnevezés 1 2 3 4 5 6 7 k l m n o p z 001 73EMF1 FORRÁSOK (PASSZÍVÁK) ÖSSZESEN 961 773 0 961 773 1 346 276 0 1 346 276 002 73EMF11 Saját tőke 286 552 0 286 552 510 201 0 510 201 003 73EMF111 I. Induló tőke 0 0 0 0 0 0 004 73EMF1111 Fedezeti alap induló tőkéje 0 0 0 0 0 0 005 73EMF1112 Működési alap induló tőkéje 0 0 0 0 0 0 006 73EMF1113 Likviditási alap induló tőkéje 0 0 0 0 0 0 007 73EMF112 II. Be nem fizetett alapítói támogatás (-) 0 0 0 0 0 0 008 73EMF113 III. Tőkeváltozások 286 552 0 286 552 510 201 0 510 201 009 73EMF1131 Fedezeti alap tőkeváltozása 286 306 0 286 306 501 121 0 501 121 010 73EMF1132 Működési alap tőkeváltozása 92 0 92 8 832 0 8 832 011 73EMF1133 Likviditási alap tőkeváltozása 154 0 154 248 0 248 012 73EMF12 Tartalékok 663 752 0 663 752 818 075 0 818 075 013 73EMF121 I. Fedezeti alap tartaléka 623 519 0 623 519 772 913 0 772 913 014 73EMF1211 Egyéni számlák befektetett tartaléka 0 0 0 221 687 0 221 687 015 73EMF1212 Egyéni számlák szabad tartaléka 623 519 0 623 519 551 226 0 551 226 016 73EMF1213 Szolgáltatási számlák befektetett tartaléka 0 0 0 0 0 0 017 73EMF1214 Szolgáltatási számlák szabad tartaléka 0 0 0 0 0 0 018 73EMF1215 Közösségi szolgáltatások tartaléka 0 0 0 0 0 0 019 73EMF122 II. Működési alap tartaléka 38 336 0 38 336 42 633 0 42 633 020 73EMF1221 Befektetett működési tartalék 0 0 0 35 519 0 35 519 021 73EMF1222 Likvid működési tartalék 38 336 0 38 336 7 114 0 7 114 022 73EMF123 III. Likviditási alap tartaléka 1 897 0 1 897 2 529 0 2 529 023 73EMF1231 Befektetett likviditási tartalék 0 0 0 1 594 0 1 594 024 73EMF1232 Szabad likviditási tartalék 1 897 0 1 897 935 0 935 025 73EMF13 Kötelezettségek 11 469 0 11 469 18 000 0 18 000 026 73EMF131 I. Rövid lejáratú kötelezettségek 11 338 0 11 338 16 233 0 16 233 027 73EMF1311 Tagokkal szembeni kötelezettségek 0 0 0 6 203 0 6 203 028 Kötelezettségek áruszállításból és 73EMF1312 szolgáltatásból (szállítók) 11 171 0 11 171 9 418 0 9 418 029 73EMF1313 Rövid lejáratú hitelek és kölcsönök 0 0 0 0 0 0 030 73EMF1314 Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek 167 0 167 612 0 612 031 73EMF132 II. Egyéb passzív pénzügyi elszámolások 131 0 131 1 767 0 1 767 Kitöltés dátuma: 20100331 Kitöltésért felelős személy neve: Vincze Imre Cégszerű aláírás:
1. sz. függelék Kiegészítő melléklet az Allianz Hungária Egészségpénztár évi mérleg és eredmény kimutatásához Az Allianz Hungária Egészségpénztárt 34 fő természetes személy alapította 2004. november 15-én. A Pénztárt a Fővárosi Bíróság 2004. december 2-án vette nyilvántartásba 16.Pk.61.099 számon. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a Pénztár tevékenységi engedélyét 2005. március 3-án adta ki, az E-IV/36/2005. számon. I. Az Egészségpénztár bevételei, szolgáltatásai 1. Egészségpénztár bevételei: a, Tagdíj: minimum (alap) tagdíj b, befizetések gyakorisága: havi c, egyedi támogatási lehetőségek (támogatható tagsági körök) 2.000 Ft/hó (A tagdíj a tag vállalása szerint kereset arányos vagy fix összegű is lehet.) Az alapszabály 9.3 pontja alapján adományban (támogatásban) az alábbi tagsági körök részesülhetnek: a) az egészségpénztári tagság egészére, b) az adott szolgáltatásban tagok összessége, c) az ugyanazon szakképzettségű tagok összessége, d) az ugyanazon munkáltatóval munkaviszonyban álló pénztártagok köre, e) az ugyanazon munkáltatótól nyugdíjba vonult pénztártagok köre, f) az ugyanazon érdekképviseleti szervvel tagsági viszonyban álló pénztártagok köre, g) a nyugdíjkorhatárt betöltött pénztártagok köre, h) a nyugdíjkorhatárt a támogató által meghatározott időtartamon belül elérő pénztártagok köre, i) az ugyanazon munkáltatónál ugyanazon beosztást betöltő, vagy ugyanazon munkakört ellátó pénztártagok köre, j) az ugyanazon munkáltatóval munkaviszonyban álló, az adott munkáltatónál a támogató által meghatározott időtartamú munkaviszonnyal rendelkező pénztártagok köre,
d, Felosztási elvek (a befizetések %-ában) az első kéthavi tagdíjnál belépéskor max. 4.000 Ft k) az ugyanazon munkáltatóval munkaviszonyban álló, az adott naptári évben a támogató által megjelölt összegnél magasabb saját tagdíjbefizetést teljesítő pénztártagok köre, l) az ugyanazon jogi személlyel vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társasággal tagsági viszonyban álló pénztártagok köre, m) az ugyanazon munkáltatóval munkavégzésre irányuló egyéb (megbízási, vállalkozási) jogviszonyban álló pénztártagok köre, n) az adott időszakban egészségpénztárba belépő pénztártagok köre. fedezeti alap 0,1% működési alap 99,8% likviditási alap 0,1% évi 150.000 Ft befizetésig fedezeti tartalék 92,5 % működési tartalék 7,4 % likviditási tartalék 0,1 % évi 150.000 Ft felett fedezeti tartalék 100,0 % működési bevétel 0,0 % likviditási tartalék 0,0 % adomány fedezeti tartalék 98,0 % működési bevétel 2,0 % likviditási tartalék 0,0 % 2. Egészségpénztári szolgáltatások - Kiegészítő egészségbiztosítási szolgáltatások - Életmódjavító egészségbiztosítási szolgáltatások II. Működés Az egészségpénztár számára az Allianz Hungária Nyugdíjpénztár végezte a gazdálkodásának nyilvántartását, kiegészítő vállalkozási tevékenység keretében. Tevékenysége a következő feladatokat foglalja magában: I. Levelezési feladatok elvégzése II. Adatfeldolgozás 2
III. Könyvelés IV. Pénztár szolgáltatásával kapcsolatos feladatok elvégzése V. A pénztár alkalmazottai bérének és egyéb juttatásainak, továbbá az adó, és TB bevallások, munkaügyi nyilvántartások, egyéb megbízási díjak elszámolása VI. A tagszervezéssel kapcsolatos nyilvántartási rendszer kialakítása, működtetése, a tagszervezési feladatokat ellátó személyek részére a pénztár mindenkor hatályos érdekeltségi rendszerének előírása alapján megállapított megbízási díj számfejtése Az egészségpénztári nyilvántartásért 140 Ft+áfa illette az Allianz Hungária Nyugdíjpénztárt tagonként. A pénztár vagyonkezelője az Allianz Alapkezelő Zrt., letétkezelője az Unicredit Bank Hungary Zrt. A pénztár könyvvizsgálója Árvai János bejegyzett könyvvizsgáló. Az Allianz Hungária Egészségpénztár a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, az önkéntes kölcsönös egészség és önsegélyező pénztárak beszámoló-készítési és könyvvezetési kötelezettségek sajátosságairól szóló 252/2000. (XII. 24.) kormányrendelet alapján pénzforgalmi szemléletű kettős könyvvitelt vezet, és a naptári év végén az eszközeiről és annak forrásairól éves pénztári beszámolót készít, amelyet a naptári év végén december 31-ével, mint fordulónappal zár le. 3
Vagyoni, Pénzügyi, Jövedelmi helyzet alakulása A pénztár vagyoni és jövedelmi helyzete stabil. Működésének eredménye 4.297 eft volt, amely az előző évi eredményhez képest 3.289 eft-tal, míg a pénzügyi tervben foglaltakhoz képest 3.378 eft-tal mutat többet. Ez 367,57 %-os növekedés, annak ellenére, hogy a pénzügyi tervhez képest a működési bevétel 33.200 eft-tal, a működési ráfordítások pedig még ennél is nagyobb mértékben, 36.578 eft-tal maradtak el. A bevételekben mutatkozó tervhez képesti elmaradás (33.200 eft) az átlagtagdíj alulteljesítésével magyarázható, továbbá a létszámnövekedés is 2.034 fővel maradt el a tervezetthez képest. Működési célú tagdíjkövetelés a tagoktól: 18.495 eft (E/6. sz. táblázat). A fedezeti célú bevételek 37.454 e Ft-tal maradt el a pénzügyi tervben meghatározott összeghez képest, mely az átlagtagdíj és a létszámnövekedés elmaradásával, továbbá a magas tagdíjköveteléssel magyarázható. A fedezeti célú tagdíjkövetelés 507.690 eft. A likviditási célú bevételek esetében is a pénzügyi tervben meghatározotthoz képesti elmaradás figyelhető meg, mely 162 eft. A tervhez képesti negatív eltérés visszavezethető az előzőekben leírtakra. A likvid célú tagdíjkövetelés 249 eft. A fedezeti és likvid tagdíjköveteléseket szintén az E/6. sz. táblázat mutatja. Az egészségpénztári tervezett és tényleges bevételek alakulását alaponként a E/2. sz. táblázat mutatja. A pénzügyi terv 13.920 fő éves átlagos taglétszámmal és 605.146 eft éves tagdíjbevétellel számolt. A tényleges tagdíjbevétel azonban 455.754 eft lett, mely 149.392 eft-tal kevesebb a tervezetthez képest, a tényleges éves átlagos taglétszám pedig 12.829 fő volt. A díjbevételi terv alulteljesítése a már korábban leírtakkal magyarázható (jelentős mértékű tagdíjkövetelés, a taglétszám növekedés elmaradt a tervhez képest), illetve az átlag tagdíj a tervezett 3.623 Ft helyett 2.960 Ft-ot tett ki. A tagdíjbevétel és az éves taglétszám alakulását az E/3. sz. táblázat szemlélteti. 4
A mérleg és eredmény kimutatás, valamint a kiegészítő melléklet táblázatinak részletezése Az egészségpénztár mérleg főösszege 1.346.276 eft, melyet forrás oldalon a saját tőke, tartalékok és kötelezettségek, eszköz oldalon a követelések, értékpapírok és a pénzeszközök tesznek ki. 1. Eszközök Az eszközök főbb csoportok szerinti állományát az E/4. sz. táblázat, míg a megoszlását az E/5. számú táblázat mutatja be. Ennek megfelelően a pénztár csakis a mérlegben kimutatott forgóeszközökkel (követelések, értékpapírok és pénzeszközök) rendelkezik. 1.1 Követelések A követelések állományának alakulását E/4.1. sz. táblázat, míg megoszlását az E/5. sz. táblázat tartalmazza. A követelések az aktívák 39,10 %-át foglalja magába. Az egészségpénztár könyvelési sajátosságaiból adódóan pénzforgalmi szemlélet minden tagdíjbevételt a jóváírás napján elszámolt. A december 31-i analitikának megfelelően kimutatott tagdíjköveteléseket könyvelte le a forrás oldalon megjelenő tőkeváltozásokkal szemben, alaponkénti bontásban, a jogszabályi előírásoknak megfelelően. A táblázat jól szemlélteti, hogy a követelések 96,44 %-át teszik ki a fedezeti tagdíjkövetelések, a fennmaradó 3,51 %-ot a működési és 0,05 %-ot a likvid tagdíjkövetelések. 1.2 Értékpapírok Az Egészségpénztár december 31-én diszkont kincstárjegyekkel rendelkezik. Az értékpapírok az aktívák 5,66 %-át teszik ki. A diszkont kincstárjegyek könyv szerinti értékei december 31-én fedezeti portfolión: 39.024 eft, likviditási portfolión: 1.594 eft, működési portfolión: 35.519 eft. A befektetett eszközök értékelése Az Egészségpénztár könyvelése pénzforgalmi szemléletű, így a befektetett eszközök értékelése könyv szerinti értéken történik. A pénztári jelentésekhez és hozamszámításhoz a befektetési portfoliót a tartalékok, valamint a működéssel 5
kapcsolatos befektetett eszközök szerint, a fedezeti tartalékon belül az egyéni számlák és a szolgáltatási tartalékok szerint külön kell értékelni. Az Egészségpénztár portfolió állományát az E/4.1. sz. táblázat, míg az értékpapírok állományát, névértékét, könyv szerinti értékét az E/4.2. sz. táblázat tartalmazza. Az összes portfolió teljesítménye 2008.12.31-től 12.31-ig Vagyonkezelt alapok Egészségpénztár Fedezeti Egészségpénztár Működési Egészségpénztár Likviditási Portfolió hozam Benchmark hozam Alul vagy felülteljesítés Kezdő dátum Záró dátum 9,53 % 10,06 % -0,53 % 2008. 12. 31. 12. 31. 9,54 % 8,98 % 0,56 % 2008. 12. 31. 12. 31. 8,98 % 8,98 % 0,00 % 2008. 12. 31. 12. 31. 1.3 Pénzeszközök A pénzeszközök az összes eszköz 55,24 %-át teszik ki. A pénzeszközök egyenlege 743.705 eft volt december 31-én, mely összeg megoszlása a következő: 561.042 eft bankszámlán, 182.663 eft lekötött betétben. 2.) Források A források fő csoportonkénti alakulását E/7. sz. táblázat, míg megoszlását az E/8. sz. táblázat, valamint az alapok alakulását részleteiben, illetve együttesen az E/9. sz., illetve az E/10. számú táblázat tartalmazza. 2.1 Saját tőke A saját tőke állománya a forrásokon belül 37,90 %-ot képvisel a tőkeváltozások hatására. A tőkeváltozásként könyvelt követelések (E/6. sz. táblázat) és kötelezettségek (E/11. sz. táblázat) különbözete adja a tőkeváltozások záróegyenlegét, mely a pénztári alapok 38,41 %-át teszi ki (E/10. sz. táblázat). A pénztár az analitika alapján határozza meg év végén a be nem folyt, pénzügyileg nem realizálódott, vállalt tagdíjak értékét alaponkénti bontásban követelésként. A tőkeváltozásként könyvelt kötelezettségek magukba foglalnak minden olyan tételt, melyek a tárgyévet érintik, de pénzügyi teljesítésük a mérleg fordulónapját követően 6
valósul meg. A fedezeti alap tőkeváltozása 98,22 %-ot tesz ki az összes tőkeváltozáson belül, míg a működési 1,73 %-ot, a likviditási pedig 0,05 %-ot. 2.2 Tartalékok A tartalékok alaponkénti alakulását az E/9. sz. táblázat kapcsán követhetjük nyomon. A tartalékok értékét alaponként megfelelő mértékben növelték a tárgyévi bevételek, nevezetesen a tagdíjbevételek (egyéni és munkáltatói), eseti befizetések, támogatások, átlépők áthozott egyéni fedezetei, valamint hozambevételek. A tartalékok értékét csökkentették a tárgyévben teljesült kiadások, kifizetések, melyek részletesen a következők. Fedezeti alapon a tartalékok értékét módosították a különböző egészségpénztári szolgáltatások pénzügyi teljesítésével kapcsolatos kiadások, így ehhez kapcsolódóan a szolgáltatások igénybe vételéhez tartozó kezelési költség, valamint a kilépésekkel kapcsolatos tételek (visszafizetendő összeg, eljárási díjak, kilépéskori SZJA levonás). A működési alapot csökkentették a működés érdekében felmerült költségek, melyek a következők: anyag- és személyjellegű ráfordítások, felügyeleti díj, egyéb befizetési kötelezettségek. A fedezeti egyéni számlák tartaléka 98,56 %-ot, a működési 1,27 %-ot míg a likviditási 0,17 %-ot tesz ki a likvid tartalékok állományán belül, míg a befektetett tartalékok megoszlása a következő: fedezeti egyéni számlák befektetett tartaléka 85,66 %, a működési 13,72 %, a likviditási 0,62 % (E/9. sz. táblázat). Ennek oka, hogy a fedezeti alap tárgyévi bevétele az összes bevételnek 92,50 %-át, a működési 7,40 %-át, és a likvid 0,10 %-át képviseli. A kiadások megoszlása alaponként a fedezetin 91,229 %, a működésin 8,770 %, likviden 0,001 % (E/2. sz. táblázat). Az Egészségpénztár éves záró fedezeti tartaléka 350.477 eft-tal elmaradt a tervhez képest, elsősorban a tagdíjkövetelések magas arányával, a létszámnövekedés elmaradásával és az átlag tagdíj alacsony értékével magyarázható. A tagdíjbevételek 24,69 %-kal mutatnak kevesebbet a kalkulációnál (E/3. sz. táblázat). A pénztártagok mozgásából adódó változások összege áthozott fedezet a tervezés során becsült értéket 1.718 eft-tal meghaladta. A tényleges fedezeti kiadások 24,88 %-kal haladták meg a tervezett értéket, az előző évit viszont 33,26 %-kal, ezen belül a szolgáltatási kiadások a tervezetthez képest 20,52 %-kal, az előző évit pedig 39,25 %-kal meghaladták (E/14. sz. táblázat). A működési eredmény az előzetes kalkulációnál 367,57 %-kal, az előző évinél pedig 326,29 %-kal több. 7
A tényleges működési bevételek a tervezetthez képest 66,32 %-kal maradtak el, az előző évit azonban 4,89 %-kal meghaladták; a tényleges működési kiadások 79,93 %-kal maradtak el a tervezetthez viszonyítva, és 2,05 %-kal az előző évihez képest (E/2. sz. táblázat). A tagdíjbevételek 46,89 %-kal mutatnak kevesebbet a kalkulációnál, és a tagszervezési díjak is 52,37 %-kal maradtak el a kalkulálttól. A kalkuláció szerint a befektetések hozama 3.618 eft, azonban ténylegesen 1.785 eft volt a bankbetétek, értékpapírok kamata és árfolyamnyeresége után. Ez az összeg 49,33 %-a a tervezettnek, az előző évi összegnél pedig 36,75 %-kal kevesebb. Az egyéb bevételek értéke 2.893 eft-tal kevesebb a tervezettnél, és 1.875 e Ft-tal, 52,00 %-kal az előző évinél. A pénztárnak egyéb bevétele kilépés, illetve szolgáltatás igénybevétele során felszámolt kezelési költségből származott. A kiadások között jelentős eltérés mutatkozott a személyi jellegű ráfordítások esetében, melyek az előző évihez képest 63,11 %-kal maradtak el, a pénzügyi tervben meghatározott összegnek pedig az 1,15 szerese. Az egészségpénztári alkalmazotti létszáma 4 fő, bruttó bérköltségük 1.048 eft volt. Az anyagjellegű kiadás 45,63 %-kal kevesebb a tervben számítotthoz képest, és 3,26 %-kal több az előző évihez képest. A tagszervezési díj 52,37 %-kal kevesebb a tervben számítottnál és 13,76 %-kal kevesebb az előző évinél. A felügyeleti díj 6,27 %-kal haladta meg a tervben meghatározottat. A marketing költség 73,97 %-kal csökkent az előző évihez képest. Ezen tényezők hatására valósult meg a működési eredmény. Az eredmény az előző évet 3.289 e Ft-tal, a tervezettet pedig 3.378 e Ft-tal haladta meg. A likviditási tartalék év végi értéke 1.910 eft-tal alacsonyabb a tervezettnél, mely elsősorban a tagdíj célú bevételek elmaradásával magyarázható (létszámnövekedés elmaradása, alacsony átlagtagdíj). A tervezett hozambevétel 228 eft volt, ezzel szemben a tényleges hozambevétel 54 eft összeget tett ki. Alapok közötti pénzeszköz átcsoportosítás az alábbiak szerint alakult: átcsoportosítás fedezeti alapból, a tagdíjat nem fizető tag egyéni számlájáról, működési alapba 5781 e Ft, likviditási alapba 55 e Ft. 2.3 Kötelezettségek A kötelezettségek állományát mutatja be az E/11. számú táblázat. A kötelezettségek záró állománya 18.000 eft, mely a passzívákon belül igen minimális, 1,34 %-os értéket képvisel a tartalékok és a tőkeváltozások mellett. Év közben a kötelezettségekről a követelésekhez hasonlóan a kettős könyvvitelen kívül analitikus nyilvántartást kell vezetni. Év végén a leltározás alapján megállapított 8
és értékelt kötelezettségek és a nyitóérték különbözetét kell tőkeváltozásként elszámolni. Az áruszállításból és szolgáltatás igénybevételéből eredő-, valamint az egyéb rövid lejáratú kötelezettségek a teljes állomány 52,32 %-át, illetve 3,40 %-át, a tagokkal szembeni kötelezettségek 34,46 %-át teszik ki, melyek részletezését az E/11. sz. táblázat szemlélteti. A tőkeváltozásként könyvelt kötelezettségek állománya 16.233 eft, melyből kiemelkedő tétel a vállalkozói tagszervezési jutalék, 6.742 eft, mely 41,53 %-a a teljes állománynak. A már pénzügyileg teljesült tagszervezési jutalékok ezzel a tétellel együtt sem lépik túl a tervben kalkulált 19.490 eft-nak megfelelő tagszervezési díjat. Tagokkal szembeni kötelezettség 6.203 e Ft, mely 38,21 %-ot tesz ki a kötelezettségek közül. A könyvvizsgálati díj 2,25 %-kal, a felügyeleti díj pedig 0,31 %-kal szerepel a kötelezettségek között. A könyvvizsgálati díj mértéke a 2009-es évre szerződés szerint május 31-ig 50 eft/hónap, június 01-től 2010. május 31-ig 500 e Ft/év. Az éves díj 677 e Ft, melyből 312 e Ft került kiszámlázásra, és ennek megfelelően a még ki nem számlázott 365 eft-ot kellett előírni kötelezettségként. Az adminisztrációs díj 14,24 %-ot, míg a vagyonkezelői-, letétkezelői díjak 2,37 %-ot tett ki. A tőkeváltozásként könyvelt kötelezettségek fennmaradó 1,09 %-át nem vállalkozói tagszervezési jutalékok, illetve természetbeni juttatások utáni személyi jövedelemadó, a bérek után fizetendő személyi jövedelemadó és százalékos egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettségek teszik ki. A kötelezettségek másik csoportja, a passzív pénzügyi elszámolások, mely 9,82 %-át adja az összes kötelezettségnek. Ez a függő visszautalandó tételeket, a tévesen kifizetett és visszakért pénzösszegeket, valamint a levont SZJA előlegfizetési kötelezettséget tartalmazza, amelyek a tárgyévben pénzügyileg nem teljesültek. Az igénybevett egészségpénztári szolgáltatások alakulását az E/14. sz. táblázat tartalmazza, szolgáltatások és igénybevevők szerinti bontásban, bemutatva az előző évi adatokhoz képesti eltéréseket. Az egészségpénztár által finanszírozható termékek, szolgáltatások alapján megkülönböztetünk kiegészítő egészségbiztosítási- és életmódjavító egészségpénztári szolgáltatásokat. Kiegészítő egészségbiztosítási szolgáltatások körébe tartozik például a társadalombiztosítási ellátás keretében igénybe vehető egészségügyi szolgáltatások kiegészítése, helyettesítése, otthongondozás, gyógytorna, gyógymasszázs, fizioterápia, gyógyfürdő, gyógybarlang, szanatórium, közfürdő által nyújtott szolgáltatás, vak személy részére vásárolt speciális könyvek árának támogatása, szenvedélybetegségről való leszoktatás, gyógyszer és gyógyászati segédeszköz árának támogatása, vizitdíj árának támogatása, kórházi ápolási díj. Életmódjavító egészségpénztári szolgáltatások között támogatható többek között a természetgyógyászati szolgáltatások, rekreációs üdülés, sporttevékenységhez kapcsolódó kiadások támogatása, sporteszköz vásárlásának támogatása, 9
életmódjavítást elősegítő kúrák (az ide tartozó szolgáltatásokat azonban SZJA kötelezettség terheli). Az egészségpénztári szolgáltatások értéke az előző időszakhoz képest 39,25 %-kal nőtt. A szolgáltatásokat 70.235 esetben, azaz 15,64 %-kal többen vették igénybe, mint az előző időszakban. Az E/14. sz. táblázatban felsorolt szolgáltatások közül csak a legjelentősebb tételeket ismertetjük részletesen. Egyik ilyen tétel a gyógyszer, gyógyhatású készítmények köre, mely 45,01 %-át teszi ki a tényleges szolgáltatási költségeknek. A terv is ezzel a szolgáltatással számolt a leginkább, 45,81 %-os mértékben. Azonban évben a kalkuláltakhoz képest 12,25 %-kal több fő vette igénybe ezt a szolgáltatás típust. A második legjelentősebb tétel a társadalombiztosítási ellátás keretében igénybe vehető egészségügyi szolgáltatások kiegészítése, mely 24,94 %-át teszi ki az egészségpénztári szolgáltatásoknak; 48,50 %-kal haladták meg a tervben feltételezetteket, és 168,60 %-kal többen vették igénybe ezt a szolgáltatást a tervhez képest. Ezen szolgáltatások átlagos értéke 12,66 eft, mely 44,74 %-kal elmaradt a tervhez képest. A harmadik legjelentősebb tétel a gyógyászati segédeszközök vásárlásának támogatása 22,22 %-át teszi ki a teljes szolgáltatási költségeknek. A tervezett szolgáltatási értéket 18,96 %-kal haladta meg, a kalkulálthoz képest pedig 4,56 %-kal több fő vette igénybe ezt a szolgáltatást. A pénztár működési költségeinek alakulását és megoszlását az E/15. számú táblázat tartalmazza. A pénztári folyó kiadásai összesen 45.762 eft, ezek közül kiemelkedő tétel az anyagjellegű ráfordítások köre (a működési költségek 95,91 %-a), azon belül is az igénybe vett szolgáltatások, melynek értéke 40.993 eft (E/16. sz. táblázat). A pénztár személyi jellegű ráfordításai az összköltségnek 3,19 %-a, melyek a nem vállalkozói tagszervezési díjakkal, az alkalmazotti bérekkel kapcsolatos és a természetbeni juttatással kapcsolatos tételeket tartalmazza. Az egészségpénztár alkalmazotti létszáma 4 fő, az alkalmazottak bruttó bérköltsége 1.048 eft volt, az ügyvezető igazgató részére bér nem került elszámolásra. Az Igazgatótanács és az Ellenőrző Bizottság tiszteletdíjban nem részesült. A tárgyévben pénzügyileg teljesített felügyeleti díj 0,63 %-át teszi ki a működési kiadásoknak, a tőkeváltozásként könyvelt felügyeleti díj kötelezettséggel együtt a tervben foglalt érték 125,09 %-a. Az igénybevett szolgáltatások (E/16. számú táblázat) közül legjelentősebb tétel az adminisztrációs díjak köre 63,97 %-kal, majd a tagszervezési díj 22,65 %-kal. Az egyéb szolgáltatások 60,54 %-át a pénzügyi szolgáltatások díja, 39,46 %-át az egyéb nyomdaipari szolgáltatások teszik ki. 10
A munkáltatói kötelezettség vállalások csak részben teljesültek, mivel igen magas a munkáltatói tagdíjkövetelés. Az E/17. sz. táblázat tartalmazza az egészségpénztár éves beszámolóját aláíró személy nevét és címét. 11
Egészségpénztári taglétszám alakulása E/1. sz. táblázat fő Sorszám Megnevezés 2008. Változás Taglétszám Taglétszám Taglétszám 1. Időszak elején 10 554 12 278 1 724 2. Időszak alatti változás 1 724 928-796 3. Új belépő 2 655 1 399-1 256 4. Átlépő más pénztárból 66 42-24 5. Átlépő más pénztárba 893 266-627 6. Elhalálozott 7 18 11 7. Kilépő 97 229 132 8. Egyéb megszűnés 0 0 0 9. Időszak végén összesen 12 278 13 206 928 10. Ebből: tagdíjfizetést szüneteltető 0 0 0 Sorszám Megnevezés Terv Tény Változás Taglétszám Taglétszám Taglétszám 1. Időszak elején 12 600 12 278-322 2. Időszak alatti változás 2 640 928-1 712 3. Új belépő 3 000 1 399-1 601 4. Átlépő más pénztárból 20 42 22 5. Átlépő más pénztárba 200 266 66 6. Elhalálozott 0 18 18 7. Kilépő 180 229 49 8. Egyéb megszűnés 0 0 0 9. Időszak végén összesen 15 240 13 206-2 034 10. Ebből: tagdíjfizetést szüneteltető 0 0 0
Az egészségpénztár évre tervezett és tényleges, valamint előző időszaki bevételeinek és ráfordításainak összehasonlítása E/2. sz. táblázat Ssz. Bevételek Fedezeti terv Fedezeti tény Működési terv Működési tény Likviditási terv Likviditási tény Terv összesen Tény összesen 1. 662 891 625 437 83 259 50 059 800 638 746 950 676 134 Ssz. Ráfordítások Fedezeti terv Fedezeti tény Működési terv Működési tény Likviditási terv Likviditási tény Terv összesen Tény összesen 1. 381 188 476 043 82 340 45 762 5 6 463 533 521 811 Egyenleg 281 703 149 394 919 4 297 795 632 283 417 154 323 Fedezeti tény Fedezeti tény Működési tény Működési tény Likviditási tény Likviditási tény Tény összesen Tény összesen Ssz. Bevételek 2008. 2008. 2008. 2008. 1. 542 676 625 437 47 726 50 059 737 638 591 139 676 134 Ssz. Ráfordítások Fedezeti tény 2008. Fedezeti tény Működési tény 2008. Működési tény Likviditási tény 2008. Likviditási tény Tény összesen 2008. Tény összesen 1. 357 237 476 043 46 718 45 762 1 6 403 956 521 811 Egyenleg 185 439 149 394 1 008 4 297 736 632 187 183 154 323