Sásd Város Önkormányzatának /0.(III..) önkormányzati rendelete Sásd Város Önkormányzata 0. évi költségvetéséről Sásd Város Önkormányzatának Képviselőtestülete az Alaptörvény. cikk () bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény. cikk () bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:. A rendelet hatálya. A rendelet hatálya Sásd Város Önkormányzata (a továbbiakban: önkormányzat) szerveire terjed ki.. Az önkormányzat a címrendet az. ú mellékletben foglaltak szerint állapítja meg. A címrend szerkezete alapján kimutatott kötelező, önként vállalt és államigazgatási feladatok bevételeit és kiadásait, valamint a létokat a. ú mellékletben mutatja be.. A költségvetés bevételei és kiadásai () A képviselőtestület az önkormányzat 0. évi bruttó költségvetését.9.0 ezer forint együttes bevétellel és kiadással, ezen belül 0.9 ezer forint személyi juttatással, 0.9 ezer forint munkaadót terhelő járulékkal, 9. ezer forint dologi kiadással,. ezer forint ellátottak pénzbeli juttatásaival,. ezer forint egyéb működési kiadással, 9. ezer forint beruházási kiadással,. ezer forint felújítási kiadással, 00 ezer forint egyéb felhalmozási kiadással tervezi. () A képviselőtestület az önkormányzat 0. évi nettó költségvetését, mely az önálló intézmények finanszírozását nem tartalmazza, 9. ezer forint együttes bevétellel és kiadással, ezen belül 0.9 ezer forint személyi juttatással, 0.9 ezer forint munkaadót terhelő járulékkal, 9. ezer forint dologi kiadással,. ezer forint ellátottak pénzbeli juttatásaival, 9. ezer forint egyéb működési kiadással, 9. ezer forint beruházási kiadással,. ezer forint felújítási kiadással, 00 ezer forint egyéb felhalmozási kiadással tervezi..
. Az önkormányzat bevételei. A. -ban megállapított bevételi főösszeg forrásonkénti bontását a. és a.. ú mellékletek tartalmazzák.. A. -ban megállapított bevételek címek szerinti részletezését a. ú melléklet tartalmazza.. () A. -ban megállapított bevételi főösszeg forrásai közül; a) az állami támogatás részletezését a. ú melléklet, b) az önkormányzat közhatalmi bevételeinek részletezését a. ú melléklet, c) a felhalmozási bevételek részletezését a 9. ú melléklet, d) a támogatások, átvett pénzeszközök bevételeinek részletezését a 0. ú melléklet tartalmazza. () A képviselőtestület az önkormányzat 0. évi költségvetésében. ezer forint összegben bizonytalan bevételként állami támogatást tervez helyi önkormányzatok működőképessége megőrzését szolgáló kiegészítő támogatásként. () A képviselőtestület az önkormányzat 0. évi költségvetésének fejlesztési hiányát.9 forint összegben állapítja meg. A hiány belső finanszírozását.9 ezer forintos fejlesztési célú pénzmaradvánnyal oldja meg. A működési hiányt külső finanszírozással, 0 ezer forintos fejlesztési hitelfelvétellel oldja meg. () Az önkormányzat a tárgyévi magánszemélyek kommunális adóbevételét teljes egészében a fejlesztési céljaira fordítja.. Az önkormányzat kiadásai. A. -ban megállapított kiadási főösszeg címek szerinti részletezését, valamint a címeken belül elkülönítetten a személyi juttatások, társadalombiztosítási járulék, a dologi kiadások, a pénzeszköz átadások, az egyéb támogatások, a felhalmozási kiadások, hitelek kiadásai és a tartalék előirányzatát a. ú melléklet tartalmazza. () A képviselőtestület a felhalmozási és felújítási előirányzatokat célonként az. ú melléklet szerint hagyja jóvá. () A kiemelt kiadási előirányzatok közül a pénzeszköz átadás és támogatások célonkénti részletezését a. ú melléklet tartalmazza a közvetett támogatásokat az államháztartásról szóló 0. évi CXCV. törvény (a továbbiakban Áht.). szerinti részletezettséggel..
9. () A képviselő-testület az Általános Művelődési Központ (. cím), mint önállóan költségvetési szerv költségvetését a. ú melléklet szerinti bevételi és kiadási főösszeggel, ezen belül a mellékletben szereplő kiemelt előirányzatokkal jóváhagyja. Az Általános Művelődési Központ intézmények szerint elkülönült kiadási és bevételi előirányzatait a. ú melléklet tartalmazza. () A képviselő-testület a Sásdi Közös Önkormányzati Hivatal (. cím), mint önállóan működő költségvetési szerv költségvetését a. ú melléklet szerinti bevételi és kiadási főösszeggel, ezen belül a mellékletben szereplő kiemelt előirányzatokkal jóváhagyja 0. Az önkormányzat működési és fejlesztési mérlegét, valamint a belső és külső finanszírozási kötelezettségeket a. ú melléket tartalmazza.. () Az önkormányzat 0.évi költségvetési kiadásait és bevételeit kötelező, önként vállalt és államigazgatási feladatok szerinti bontásban, valamint a költségvetési létok hozzákapcsolásával a. ú melléklet tartalmazza. () A képviselő-testület az önkormányzat 0. évig terjedő gördülő költségvetésének mérlegadatait a. ú melléklet szerinti részletezettséggel jóváhagyja. () Az áthúzódó feladatok kötelezettségeit a. ú melléklet tartalmazza. () Az önkormányzat költségvetési évben nyilvántartott és jóváhagyott álláshelyeinek át címenkénti részletezettséggel a. ú melléklet tartalmazza.. Az önkormányzat tartalékai. () A képviselő-testület az önkormányzat éves költségvetésében tartalékot képez, melynek összege:.00 ezer forint. A tartalékok részletezését feladatonként történő megnevezését a. ú melléklet tartalmazza. () A képviselő-testület az () bekezdésben meghatározott tartalékok tekintetében, úgy rendelkezik, hogy a melléklet I. pontja szerinti céltartalék, melynek összeg.000 ezer forint csak a. ú mellékletben felsorolt célra fordítható.. Költségvetési évet követő elkötelezettségek. A képviselőtestület Sásd Város Önkormányzatának adósságot keletkeztető ügyleteit (Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 0. évi CXCIV. törvény. () bekezdés, 0. és. () bekezdés alapján) a. ú mellékletben részletezett kiadásokkal és bevételekkel fogadja el.
. A 0. évi költségvetés végrehajtásának szabályai. () A képviselőtestület elrendeli, hogy a polgármester, jegyző és az intézményvezetők a vonatkozó jogszabályi előírások betartása mellett tegyék meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a tervezett bevételek teljesüljenek, törekedjenek a hátralékok minimalizálására. () A képviselőtestület elrendeli, hogy a költségvetési szervek feladataik ellátása során ésszerű, takarékos gazdálkodást folytassanak, tekintsék át feladataikat abból a szempontból, hogy melyek tehetők térítéskötelessé, s éljenek ilyen jellegű bevételek realizálásával. () A képviselőtestület a 0.évi előirányzat-felhasználási ütemtervét a 9. ú melléklet alapján fogadja el.. A képviselőtestület a költségvetési szervei költségvetési előirányzatainak felhasználására az Áht. -. -aira, valamint az államháztartásról szóló 0. évi CXCV. törvény végrehajtásáról szóló /0. (XII..) Korm. rendelet (továbbiakban: Ávr). ()- () bekezdés és. rendelkezéseire tekintettel az alábbiakról rendelkezik: a) Az Áht.. -ában meghatározott bevételi többleteit csak az alapfeladat ellátására fordíthatja az intézmény. Ezen többletbevételek alapfeladatra történő felhasználása során elsődlegesen a működési költségek finanszírozhatóságát kell szem előtt tartani a megállapított működési, gazdálkodási tartalék további növelése céljából, a) A személyi juttatásokra és a munkaerővel való gazdálkodásra vonatkozóan az Ávr.. rendelkezéseit csak jelen rendeletben foglalt keretek között lehet alkalmazni. A személyi juttatások előirányzatainak év közbeni, átmeneti maradványa csak az átmenetileg jelentkező többletfeladat ellátására használható fel. A fel nem használt átmeneti maradvány működtetéssel kapcsolatos felhasználására a költségvetési szerv vezetője saját hatáskörben intézkedést tehet, de erről egyidejűleg köteles a polgármestert tájékoztatni, b) A költségvetési szerv vezetője a többletbevételek terhére tartós kötelezettségvállalást nem tehet. A feladatellátás kapcsán feladatelmaradásból származó maradványt valamint az Ávr.. -ban fel nem sorolt egyéb bevételeket a költségvetési szerv vezetője a fenntartó döntéséig zárolni köteles, c) A költségvetési szerv vezetője az alapfeladatok ellátásával kapcsolatos beszerzésekhez az a) pont szerinti többletbevételeit saját hatáskörben felhasználhatja, de köteles az Önkormányzat vagyonával való rendelkezésről szóló 0/00.(XII.0.) önkormányzati rendeletben foglaltakat alkalmazni.. () A képviselő-testület felhatalmazza polgármesterét és pénzügyi, gazdasági és városfejlesztési bizottságát, hogy a rendeletben kimutatott. eft-os bizonytalan működési bevétel kezelésére igényeljen kiegészítő támogatást az illetékes minisztériumokon keresztül a helyi önkormányzatok működőképessége megőrzését szolgáló kiegészítő támogatás keretből. A fennmaradó forráshiány kezelésére többletbevételi forrást tárjon fel, illetve feladatokat töröljön. () A többletbevételi források elsősorban az adókintlevőségek és a közös feladatok ellátása során a társult községek felhalmozott hátralékai, melyek behajtásáról a
költségvetési évben gondoskodni kell. () A képviselő-testület a jelzett bizonytalan működési bevétel mértéke miatt a költségvetésben a. ú mellékletben kimutatott tételeket átmenetileg, 0. június 0-ig zárolja. () A képviselő-testület az évközben jelentkező fejlesztési többletbevételeit elsősorban a bizonytalan működési bevétel kiegészítésére fordítja.. A képviselő-testület felhatalmazza polgármesterét, hogy az év közbeni előre nem tervezett tartós kötelezettség vállalással nem járó feladatok ellátására a rendelet. -ban foglaltakon felül saját hatáskörben éves szinten összesen 00 ezer forint erejéig kötelezettséget vállaljon.. Vegyes, átmeneti rendelkezések. () A képviselő-testület a köztisztviselők illetményalaphoz kapcsolt alapilletménye, pótlékai, költségtérítései, egyéb juttatásai tekintetében az illetményalap megállapításánál a 00. január 0. napjától megállapított.0.- forintot alkalmazza. () A képviselő-testület 0.év április hó 0.napjától ítva egy évre, azaz 0.év március hó. napjáig valamennyi felsőfokú végzettségű köztisztviselőnek illetménykiegészítést állapít meg, amelynek mértéke a köztisztviselő alapilletményének 0%-a. () A képviselő-testület 0. évre 00.000,- Ft/fő/év összegben járul hozzá, hogy az intézmények az alkalmazottaik részére - a köztisztviselők kivételével- cafetéria szolgáltatást biztosítsanak 0.év január -től. Ezt a rendelet. () bekezdés alapján azonban zárolja 0. év június 0-ig. () A köztisztviselők részére a képviselő-testület a törvényben meghatározott mértékű cafetéria szolgáltatást biztosít 0-ben. 9. A képviselő-testület a lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó szabályokról szóló /00.(III..) önkormányzati rendelete által szabályozott díjakat nem változtatja meg. 0. A képviselő-testület 0. évben is a lakossági kommunális adó emelésének ellentételezésére az egyedül élő 0 év feletti személyek részére, rászorultsági alapon évi.00,- forint összegű támogatást biztosít, a szociális rendeletben foglaltak szerint.. A jelen rendeletben nem szabályozottakra az Áht. és az Ávr. egyes rendelkezései az irányadók.
. Záró rendelkezések. E rendelet közzétételét követő napon lép hatályba, rendelkezéseit azonban 0. január. napjától kell alkalmazni. Sásd, 0. február. Rabb Győzőné polgármester Dr. Kajdon Béla jegyző A rendelet kihirdetve. 0. március. Dr. Kajdon Béla jegyző
Időszak: 0.év KÖLTSÉGVETÉSI RENDELET.ú melléklet Sásd Város Képviselőtestületének címrendje 0 évre Cím a Cím neve Szakfeladat neve Feladat jellege K:kötelező, Ö:önként, Á:államig. Cofog Tev.kör azonosító Szerv. kód ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Általános Művelődési Központ K 090 999000 0000 SÁSDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL Közös Hivatal K,Á 00 999000 0000 Egészségügyi ellátás Fogorvosi ellátás K 0 0 0000 Családi támogatások K,Ö 00 0000 Betegséggel kapcs.ellátások K,Ö 00 0000 Foglalk.kapcs.ellátások K,Ö 000 0000 Szociális tevékenység Lakhatással kapcs.ellátások K,Ö 000 0000 Int.ellátottak ellátások K,Ö 000 0000 Egyéb nem int.ellátások K,Ö 000 0000 Szoc.étkeztetés K,Ö 00 99 0000 Üdültetés Fonyódliget K,Ö 00 00 0000 Üdülők Magyarhertelend K,Ö 00 000 0000 Saját v.bérelt ing haszn K,Ö 00 000 0000 Önkormányzati ingatlanok hasznosítása, kezelése Lakóingatlan bérbeadása K,Ö 00 000 0000 Köztisztasági tev. K 000 999000 0000 Megbízással ellátott te.üz.feladat Temető fenntartás K 00 900 0000 START foglalkoztatás K 0 999000 0000 Közfoglalkoztatás Rövid közfoglalkoztatás K 0 999000 0000 Hosszabb közfoglalkoztatás K 0 999000 0000 9 Utak, hidak K 00 999000 00900 9 Közvilágítás K 000 999000 00900 9 Vízkárelhárítás K 00 999000 00900 9 Piac és vásár K 00 999000 00900 9 Városgazdálkodás Tel.vízell.és vízmin.véd K 000 999000 00900 9 Közösségi busz K,Ö 00 999000 00900 9 Sportint.és létesítmény műk. K 00 999000 00900 9 Egyéb egyesületek K 00 999000 00900 9 Egyéb városgazd. K 000 999000 009009 0 Kölcsönök nyújtása, vtér K 00 999000 0000 0 Önkorm.elsz. K 000 999000 0000 Igazgatási tevékenység 0 Állami támogatások K 00 999000 0000 0 Önkormányzati jogalkotás K 00 999000 0000 Karbantartók Máshova n.s.szerv (karbantartók) K 000 999000 000 DDOP-../C-00-00 Forgalmi Csomópont KEOP-..0 Ivóvízminőségjav K 00 999000 000 DDOP JÁTSZÓTÁRS KEOP-.0.0 Napelem K 00 999000 000 KEOP-..0 Ivóvízminőségjavítás DDOP Játszótárs K 00 999000 000 Tanuszoda Tanuszoda K 00 999000 000.-. Önkormányzat összesen
Időszak:0.év. ú melléklet Megjegyzés: KÖLTSÉGVETÉSI RENDELET Sásd Város Önkormányzat 0.évi költségvetési jelentése E ft-ban Ssz. Eredeti Tény Ssz. Eredeti Tény Működési célú támogatások áh.belül 9 0 0 Személyi juttatások 0 9 0 0 Önkormányzatok működési támogatása 0 0 Munkaadót terhelő járulékok 0 9 0 0 Felhalmozási célú támogatások áh.belül 0 0 0 Dologi kiadások 9 0 0 Közhatalmi bevételek 00 0 0 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 Működési bevételek 0 0 0 Egyéb működési célú kiadások 0 0 Felhalmozási bevételek 0 0 Beruházási kiadások 9 0 0 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 Felújítási kiadások 0 0 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 Egyéb felhalmozási célú kiadások 00 0 0 Költségvetési bev.és kiad. egyenlege 9 9 0 0 Költségvetési kiadások 9 0 0 0-0 0 Költségvetési bev.és kiad. egyenlege - 0 - - Finanszírozási bevételek 0 0 0 9 Finanszírozási kiadások 0 0 0 Maradvány igénybevétele 9 0 0 összesen Finanszírozás egyenlege 9 0 0 0 összesen 9 0 0 0 0 0 0 Finanszírozás egyenlege - - -
Időszak: 0.év..melléklet Költségvetési rendelet Sásd Város Önkormányzat 0.évi nettó költségvetési jelentése E ft-ban Ssz. Eredeti Tény Ssz. Eredeti Tény Működési célú támogatások áh.belül 9 0 0 Személyi juttatások 0 9 0 0 Önkormányzatok működési támogatása 0 0 Munkaadót terhelő járulékok 0 9 0 0 Felhalmozási célú támogatások áh.belül 0 0 0 Dologi kiadások 9 0 0 Közhatalmi bevételek 00 0 0 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 Működési bevételek 0 0 0 Egyéb működési célú kiadások 9 0 0 Felhalmozási bevételek 0 0 Beruházási kiadások 9 0 0 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 Felújítási kiadások 0 0 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 Egyéb felhalmozási célú kiadások 00 0 0 Költségvetési bev.és kiad. egyenlege 9 9 0 0 Költségvetési kiadások 9 0 0-0 0 Költségvetési bev.és kiad. egyenlege - 9 - - Finanszírozási bevételek 9 0 0 9 Finanszírozási kiadások 0 0 0 Maradvány igénybevétele 9 0 0 összesen Finanszírozás egyenlege 9 0 0 összesen 9 0 0 0 0 0 Finanszírozás egyenlege - - -
SÁSD. ú melléklet 0 cím a. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem. Eredeti Tény Tény/ mód.eir. Működési célú támogatások áh.belül Önkormányzatok működési támogatása ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Felhalmozási célú támogatások áh.belül Közhatalmi bevételek Működési bevételek 0 0 0 0,00% Felhalmozási bevételek Működési célú átvett pénzeszközök Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 9 0 0 0,00% Finanszírozási bevételek 0 09 0 0 0,00% Maradvány igénybevétele összesen 9 9 0 0 0,00% Személyi juttatások 0 Munkaadót terhelő járulékok 0 0 0,00% Dologi kiadások 0 0 0,00% Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú kiadások Beruházási kiadások Felújítási kiadások Egyéb felhalmozási célú kiadások Költségvetési kiadások 9 9 0 0 0,00% 9 Finanszírozási kiadások összesen 9 9 0 0 0,00% Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege 0 09 0 0 0,00% és kiadások egyenlege
SÁSD. ú melléklet 0 cím a. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem. Eredeti Tény Tény/ mód.eir. Működési célú támogatások áh.belül Önkormányzatok működési támogatása SÁSDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL Felhalmozási célú támogatások áh.belül Közhatalmi bevételek Működési bevételek 0 Felhalmozási bevételek Működési célú átvett pénzeszközök Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 Finanszírozási bevételek 0 0 0,00% Maradvány igénybevétele összesen 0 0 0,00% Személyi juttatások 0 0 0,00% Munkaadót terhelő járulékok 0 0 0,00% Dologi kiadások 0 Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú kiadások 00 Beruházási kiadások 00 Felújítási kiadások Egyéb felhalmozási célú kiadások Költségvetési kiadások 0 0 0,00% 9 Finanszírozási kiadások összesen 0 0 0,00% Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege 0 0 0,00% és kiadások egyenlege
SÁSD. ú melléklet 0 cím a. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem. Eredeti Tény Tény/ mód.eir. Működési célú támogatások áh.belül 0 Önkormányzatok működési támogatása Egészségügyi ellátás Felhalmozási célú támogatások áh.belül Közhatalmi bevételek Működési bevételek Felhalmozási bevételek Működési célú átvett pénzeszközök Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 Finanszírozási bevételek Maradvány igénybevétele összesen 0 Személyi juttatások Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadások 0 Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú kiadások Beruházási kiadások Felújítási kiadások Egyéb felhalmozási célú kiadások Költségvetési kiadások 0 9 Finanszírozási kiadások összesen 0 Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege és kiadások egyenlege
SÁSD. ú melléklet 0 cím a. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem. Eredeti Tény Tény/ mód.eir. Működési célú támogatások áh.belül Önkormányzatok működési támogatása Szociális tevékenység Felhalmozási célú támogatások áh.belül Közhatalmi bevételek Működési bevételek 9 0 0 0,00% Felhalmozási bevételek Működési célú átvett pénzeszközök Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 9 0 0 0,00% Finanszírozási bevételek Maradvány igénybevétele összesen 9 0 0 0,00% Személyi juttatások Munkaadót terhelő járulékok 9 0 0 0,00% Dologi kiadások 9 0 0 0,00% Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0,00% Egyéb működési célú kiadások Beruházási kiadások Felújítási kiadások Egyéb felhalmozási célú kiadások Költségvetési kiadások 0 0 0,00% 9 Finanszírozási kiadások összesen 0 0 0,00% Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege és kiadások egyenlege - 0 0 0,00%
SÁSD. ú melléklet 0 cím a. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem. Üdülők Eredeti Tény Tény/ mód.eir. Működési célú támogatások áh.belül Önkormányzatok működési támogatása Felhalmozási célú támogatások áh.belül Közhatalmi bevételek 00 Működési bevételek 0 Felhalmozási bevételek Működési célú átvett pénzeszközök Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 Finanszírozási bevételek Maradvány igénybevétele összesen 0 Személyi juttatások 9 Munkaadót terhelő járulékok 9 0 0 0,00% Dologi kiadások 9 Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú kiadások Beruházási kiadások Felújítási kiadások Egyéb felhalmozási célú kiadások Költségvetési kiadások 09 0 0 0,00% 9 Finanszírozási kiadások összesen 09 0 0 0,00% Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege és kiadások egyenlege - 09 0 0 0,00%
SÁSD. ú melléklet 0 cím a. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem. Eredeti Tény Tény/ mód.eir. Működési célú támogatások áh.belül Önkormányzatok működési támogatása Önkormányzati ingatlanok hasznosítása, kezelése Felhalmozási célú támogatások áh.belül Közhatalmi bevételek 00 Működési bevételek 90 Felhalmozási bevételek Működési célú átvett pénzeszközök Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 90 Finanszírozási bevételek Maradvány igénybevétele összesen 90 Személyi juttatások Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadások 0 Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú kiadások Beruházási kiadások 0 Felújítási kiadások 00 Egyéb felhalmozási célú kiadások Költségvetési kiadások 0 9 Finanszírozási kiadások összesen 0 Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege és kiadások egyenlege -9 0
SÁSD. ú melléklet 0 cím a. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem. Eredeti Tény Tény/ mód.eir. Működési célú támogatások áh.belül Önkormányzatok működési támogatása Felhalmozási célú támogatások áh.belül Közhatalmi bevételek 0 Működési bevételek Felhalmozási bevételek Működési célú átvett pénzeszközök Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 Finanszírozási bevételek Maradvány igénybevétele összesen Költségvetési kiadások Megbízással ellátott te.üz.feladat 0 Személyi juttatások Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú kiadások 0 Beruházási kiadások Felújítási kiadások Egyéb felhalmozási célú kiadások 9 Finanszírozási kiadások összesen Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege és kiadások egyenlege -
SÁSD. ú melléklet 0 cím a. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem. Közfoglalkoztatás Eredeti Tény Tény/ mód.eir. Működési célú támogatások áh.belül 0 0 0,00% Önkormányzatok működési támogatása Felhalmozási célú támogatások áh.belül Közhatalmi bevételek Működési bevételek Felhalmozási bevételek Működési célú átvett pénzeszközök Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0,00% Finanszírozási bevételek Maradvány igénybevétele összesen Költségvetési kiadások 0 0 0,00% Személyi juttatások 99 0 0 0,00% Munkaadót terhelő járulékok 9 0 0 0,00% Dologi kiadások 00 Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú kiadások Beruházási kiadások Felújítási kiadások Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0,00% 9 Finanszírozási kiadások összesen 0 0 0,00% Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege és kiadások egyenlege
SÁSD. ú melléklet 9 0 cím a 9. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem. Városgazdálkodás Eredeti Tény Tény/ mód.eir. Működési célú támogatások áh.belül Önkormányzatok működési támogatása Felhalmozási célú támogatások áh.belül Közhatalmi bevételek 0 Működési bevételek 0 Felhalmozási bevételek Működési célú átvett pénzeszközök Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 Finanszírozási bevételek Maradvány igénybevétele összesen Költségvetési kiadások 0 Személyi juttatások 0 Munkaadót terhelő járulékok 0 Dologi kiadások 0 0 0 0,00% Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú kiadások 0 0 0,00% Beruházási kiadások 0 Felújítási kiadások Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 9 Finanszírozási kiadások összesen 0 Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege és kiadások egyenlege -9
SÁSD. ú melléklet 0 0 cím a 0. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem. Eredeti Tény Tény/ mód.eir. Működési célú támogatások áh.belül 9 0 0 0,00% Önkormányzatok működési támogatása 0 0 0,00% Felhalmozási célú támogatások áh.belül Közhatalmi bevételek 90 0 Működési bevételek Felhalmozási bevételek Működési célú átvett pénzeszközök Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0,00% Finanszírozási bevételek 9 0 0 0,00% Maradvány igénybevétele 9 0 0 0,00% összesen Költségvetési kiadások Igazgatási tevékenység 0 0 Személyi juttatások 9 9 0 0 0,00% Munkaadót terhelő járulékok 00 0 0 0,00% Dologi kiadások 0 0 0,00% Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0,00% Beruházási kiadások Felújítási kiadások Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0,00% 9 Finanszírozási kiadások összesen 0 0 0,00% Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege 9 0 0 0,00% és kiadások egyenlege 0 0 0,00%
SÁSD. ú melléklet 0 cím a. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem. Karbantartók Eredeti Tény Tény/ mód.eir. Működési célú támogatások áh.belül Önkormányzatok működési támogatása Felhalmozási célú támogatások áh.belül Közhatalmi bevételek Működési bevételek Felhalmozási bevételek Működési célú átvett pénzeszközök Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Finanszírozási bevételek Maradvány igénybevétele összesen Költségvetési kiadások Személyi juttatások Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadások 0 Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú kiadások Beruházási kiadások Felújítási kiadások Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 9 Finanszírozási kiadások összesen 0 Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege és kiadások egyenlege - 0
SÁSD. ú melléklet 0 cím a. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem. Eredeti Tény Tény/ mód.eir. Működési célú támogatások áh.belül Önkormányzatok működési támogatása Felhalmozási célú támogatások áh.belül Közhatalmi bevételek Működési bevételek Felhalmozási bevételek 0 0 0,00% Működési célú átvett pénzeszközök Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0,00% Finanszírozási bevételek Maradvány igénybevétele összesen Költségvetési kiadások DDOP-../C-00-00 Forgalmi Csomópont 0 0 0,00% Személyi juttatások Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú kiadások Beruházási kiadások 0 0 0,00% Felújítási kiadások Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0,00% 9 Finanszírozási kiadások összesen 0 0 0,00% Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege és kiadások egyenlege
SÁSD. ú melléklet 0 cím a. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem. Eredeti Tény Tény/ mód.eir. Működési célú támogatások áh.belül Önkormányzatok működési támogatása Felhalmozási célú támogatások áh.belül Közhatalmi bevételek Működési bevételek Felhalmozási bevételek Működési célú átvett pénzeszközök Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Finanszírozási bevételek Maradvány igénybevétele összesen Költségvetési kiadások DDOP JÁTSZÓTÁRS Személyi juttatások Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú kiadások Beruházási kiadások Felújítási kiadások Egyéb felhalmozási célú kiadások 9 Finanszírozási kiadások összesen Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege és kiadások egyenlege
SÁSD. ú melléklet 0 cím a. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem. Eredeti Tény Tény/ mód.eir. Működési célú támogatások áh.belül Önkormányzatok működési támogatása Felhalmozási célú támogatások áh.belül Közhatalmi bevételek Működési bevételek Felhalmozási bevételek Működési célú átvett pénzeszközök Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Finanszírozási bevételek Maradvány igénybevétele összesen Költségvetési kiadások KEOP-..0 Ivóvízminőségjavítás Személyi juttatások Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú kiadások Beruházási kiadások 0 0 0,00% Felújítási kiadások 0 0 0,00% Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0,00% 9 Finanszírozási kiadások összesen 0 0 0,00% Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege és kiadások egyenlege - 0 0 0,00%
Sásd 0 cím a. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem. Tanuszoda.ú melléklet Eredeti Tény Tény/ mód.eir. Működési célú támogatások áh.belül Önkormányzatok működési támogatása Felhalmozási célú támogatások áh.belül Közhatalmi bevételek Működési bevételek Felhalmozási bevételek Működési célú átvett pénzeszközök Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Finanszírozási bevételek Maradvány igénybevétele összesen Költségvetési kiadások Személyi juttatások Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú kiadások Beruházási kiadások 00 Felújítási kiadások Egyéb felhalmozási célú kiadások 00 9 Finanszírozási kiadások összesen 00 Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege és kiadások egyenlege - 00
SÁSD. ú melléklet Összesen 0 cím a.-.. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem. Eredeti Tény Tény/ mód.eir. Működési célú támogatások áh.belül 9 0 0 0,00% Önkormányzatok működési támogatása 0 0 0,00% Felhalmozási célú támogatások áh.belül Közhatalmi bevételek 0 Működési bevételek 0 0 0 0,00% Felhalmozási bevételek 0 0 0,00% Működési célú átvett pénzeszközök Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 9 9 0 0 0,00% Finanszírozási bevételek 0 0 0 0,00% Maradvány igénybevétele 9 0 0 0,00% összesen Önkormányzat összesen 9 Személyi juttatások 0 9 0 0 0,00% Munkaadót terhelő járulékok 0 9 0 0 0,00% Dologi kiadások 9 0 0 0,00% Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0,00% Egyéb működési célú kiadások 0 0 0,00% Beruházási kiadások 9 0 0 0,00% Felújítási kiadások 0 0 0,00% Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 Költségvetési kiadások 9 9 Finanszírozási kiadások összesen Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege és kiadások egyenlege 9 0 0 0 0,00%
SÁSD 0 cím a.-.. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem..ú melléklet Nettó Eredeti Tény Tény/ mód.eir. Működési célú támogatások áh.belül 9 0 0 0,00% Önkormányzatok működési támogatása 0 0 0,00% Felhalmozási célú támogatások áh.belül Közhatalmi bevételek 0 Működési bevételek 0 0 0 0,00% Felhalmozási bevételek 0 0 0,00% Működési célú átvett pénzeszközök Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 9 9 0 0 0,00% Finanszírozási bevételek 9 0 0 0,00% Maradvány igénybevétele 9 0 0 0,00% összesen 9 0 0 0,00% Személyi juttatások 0 9 0 0 0,00% Munkaadót terhelő járulékok 0 9 0 0 0,00% Dologi kiadások 9 0 0 0,00% Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0,00% Egyéb működési célú kiadások 9 0 0 0,00% Beruházási kiadások 9 0 0 0,00% Felújítási kiadások 0 0 0,00% Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 Költségvetési kiadások Nettósított önkormányzat összesen 9 0 0 0,00% 9 Finanszírozási kiadások összesen 9 0 0 0,00% Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege 9 0 0 0,00% és kiadások egyenlege
SÁSD 0 cím a.-.. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem..ú melléklet Int.nélkül Eredeti Tény Tény/ mód.eir. Működési célú támogatások áh.belül 9 0 0 0,00% Önkormányzatok működési támogatása 0 0 0,00% Felhalmozási célú támogatások áh.belül Közhatalmi bevételek 09 0 Működési bevételek 9 0 0 0,00% Felhalmozási bevételek 0 0 0,00% Működési célú átvett pénzeszközök Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 9 0 0 0,00% Finanszírozási bevételek 9 0 0 0,00% Maradvány igénybevétele 9 0 0 0,00% összesen 9 0 0 0,00% Személyi juttatások 9 0 0 0,00% Munkaadót terhelő járulékok 0 0 0 0,00% Dologi kiadások 0 0 0 0,00% Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0,00% Egyéb működési célú kiadások 0 0 0,00% Beruházási kiadások 9 0 0 0,00% Felújítási kiadások 0 0 0,00% Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 Költségvetési kiadások Önálló intézmények nélkül 9 0 0 0,00% 9 Finanszírozási kiadások összesen 9 0 0 0,00% Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege 9 0 0 0,00% és kiadások egyenlege
.ú melléklet Önkormányzat működési és fejlesztési mérlege 0-ben (ezer Ft-ban) Működési mérleg Ssz. Eredeti Tény Ssz. Eredeti Tény 0 Működési célú támogatások (bizonytalan tám.nélkül) 0 0 0 Bérjellegű kiadások 0 0 0 Közhatalmi bevételek 9 0 0 0 0 Dologi kiadások, (átfutó ) 9 0 0 0 Egyéb működési bevételek 0 0 0 0 Ellátottak pénzbeli juttatásai (segélyekkel) 0 0 0 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 Finanszírozási bevételek (pénzmaradvány nélkül) 0 0 0 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 Más célra fordítható fejl.bevétel 0 0 0 0 Működési célú tartalékok 00 0 0 0.hó Összesen 0 0 Működési hiány 0 0 Belső finanszírozás (pénzmaradvány működési része) Külső finanszírozási kötelezettség (adósságot keletkeztető ügylet) Adósságot keletkezető ügylet határa (.sz.melléklet) Összesen Működési egyensúly 000 0 0 0 0 99 0 0 Összesen 99 0 0 OK! OK! OK! Működési egyensúly OK! OK! OK! Fejlesztési mérleg Ssz. Eredeti Tény Ssz. Eredeti Tény 0 Felhalmozási célú támogatások 0 0 0 0 Beruházási kiadások 9 0 0 0 Tulajdonosi bevételek fejlesztési része 000 0 0 0 Felújítási kiadások 0 0 0 Magánszemélyek kommunális adója (00%) 00 0 0 0 Egyéb felhalmozási kiadások 00 0 0 0 Felhalmozási bevételek 0 0 0 Korábban felvett fejlesztési célú hitelek, kölcsönök törlesztései 0 0 0 0 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 Korábban felvett fejlesztési célú hitelek, kölcsönök kamatterhei 0 0 0 0 Más célra fordítható fejl.bevétel 0 0 0 0 Tartalékok fejlesztési célra elkülönített része 000 Összesen 9 0 0 Felhalmozási hiány 9 0 0 Belső finanszírozás (pénzmaradvány felhalmozási része) Külső finanszírozási kötelezettség (adósságot keletkeztető ügylet) 9 0 0 0 0 0 Összesen 0 0 Összesen 0 0 Felhalmozási egyensúly OK! OK! OK! Felhalmozási egyensúly OK! OK! OK!
.ú melléklet Városi Önkormányzat felhalmozási és felújítási kiadásai 0-ben (Ft-ben) I. Szervezet neve Fejlesztési (beruházási) feladatok Eredeti Tény KEOP-..0 Ivóvízminőségjav Immateriális javak beszerzése, létesítése 000 0 0 DDOP Játszótárs Többletmunka Óvoda 000 0 0 Tanuszoda Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése 000 000 0 0 Közvilágítás Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése 00 000 0 0 Saját v.bérelt ing haszn Temető parkoló rekultivációs terv 000 000 0 0 Saját v.bérelt ing haszn Ingatlanvásárlási keret 00 000 0 0 Közös Hivatal Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése 000 000 0 0 ÁFA 0 0 0 Felhalmozási kiadások összesen : 9 000 0 0 II. Szerevzet neve Felújítási kiadások Eredeti Tény DDOP Játszótárs Pótmunka Óvoda 000 0 0 Saját v.bérelt ing haszn Katasztrófavédelmi őrs 000 000 0 0 ÁFA 0 0 0 Felújítási kiadások összesen : 000 0 0
.ú melléklet Támogatások, pénzeszköz átadások kiadásai 0-ben (Ft-ben) I. Működési célú pénzeszközátadások Eredeti Tény Településüzemeltetésre Nonprofitnak 00 000 0 0 Szociális Társulásnak átadás 9 000 0 0 Sportkörnek (utazásival együtt) 000 0 0 Polgárőr egyesület 00 000 0 0 Közös Hivatal falvaknak 000 000 0 0 Szociális kölcsönök 00 000 0 0 Oktatási feladatokra államnak 000 0 0 Államnak támogatás vissza TCKT 000 000 0 0 9 ÁMK, Közös hivatal finanszírozás 000 0 0 Összesen 000 0 0 II. Felhalmozási célú pénzeszközátadás Eredeti Tény Ifj.házasok támogatások 00 000 0 0 Összesen 00 000 0 0 III. Közvetett támogatások Eredeti Tény ellátottak tér.díj, kártérítés elengedése 0 0 0 lakoss.lakásép,felúj.kölcsön elengedése 0 0 0 helyi adó, gépj.adó kedvezm.,mentesség 0 0 0 hely.eszk.haszn.bev.kedvezm.,mentesség 0 0 0 egyéb kedvezmény kölcsön elengedés 0 0 0 Összesen 0 0 0
.ú melléklet Állami támogatások Támogatás címe Település igazg.,komm. feladatok Beítás után 0. évi állami támogatások összeg (FT/fő) ÖSSZEG fő Ft-ban Eft-ban 00 0 900 0 0 0 Zöldterület (ha alapú) 00, 9 9 9 Településüzemeltetés Beítás után 0 0 Közvilágítás 000 000 Beítás után 0 0 Köztemető 0 0 0 Beítás után 0 0 Közös hivatal Közutak 0 0 Beítás után 0 alaplét, Korrekció 9,0 0 000 00 9 Beítás után 00 9 Lakott külterület 0 0 Beítás után 0 0 Önk.működési támogatása - - 0 9 0 Összes beítás - - - - Önk.működési támogatása (beítás után) - - 9 9 Pénzbeni és term.szoc.ell. Köznev.int.működtetéséhez kapcs.tám. Könyvtári és közművelődési feladatok Óvodai ellátás 00 becsült 0 000 0 0 0 Óvodaped.bértám. 000 00 Segítők bértám. 00 000 00 000 00 Bejárók 000 0 0 0 Pótlólagos bértám. 000 9,9 00 Kieg.tám.minősített ped. 000 0 000 0 Működtetési tám. 0 000 9 9 9 Óvoda támogatások összesen - - 9 Étkeztetés Bértámogatás 000, 0 000 0 Üzemeltetési tám. 000 0 Szociális étkeztetés Bölcsőde Étkeztetések összesen - - Alaphozzájárulás 0 0 00 0 Társulásos kieg. 0 0 0 Szociális étkeztetés Falugondnoki szolgálat Családsegítés Gyerekjóléti szolg Házi segítségnyújtás - - 0 00 0 00 000 0 0 0 - - 9 0 9 - - 9 0 9 - - 00 Alaphozzájárulás 9 00 0 9 000 9 Hátrányos helyzetű 0 0 9 Bölcsődei ellátás ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK ÖSSZESEN - - 9 0 0 - - 09 09
.ú melléklet Önkormányzat közhatalmi és működési bevételei 0-ben (Ft-ban) A./ Közhatalmi bevételek Eredeti Tény I. Adóbevételek 90 00 000 0 0 Építményadó 00 000 0 0 Magánszemélyek kommunális adója 00 000 0 0 Állandó jelleggel végzett iparűzési tevéke 000 000 0 0 Belföldi gépjárművek adójának a helyi ön 9 000 000 0 0 Talajterhelési díj 00 000 0 0 II. Egyéb közhatalmi bevételek 0 000 0 0 ÁmK szolg.ellenérték 00 000 0 0 ÁmK egyéb műk.bev 0 000 0 0 Fliget bevétel 000 000 0 0 Saját ingatlanok költségeinek vtér. 000 000 0 0 Temetői bevétel 00 000 0 0 Eszközhasználati díj bevétele 000 000 0 0 Közösségi busz bevétele 00 000 0 0 Közhatalmi bevételek összesen 00 000 0 0 B./ Működési bevételek Eredeti Tény Tárgyi eszközök bérbeadásából származ 90 000 0 0 Étkezetési bevételek 000 0 0 Hivatal járástól 00 000 0 0 Szoc.étkezetés bevétele 900 000 0 0 Ingatlanok bérbeadása 00 000 0 0 Lakóingatlanok bérbeadása 00 000 0 0 Kilázott szolg.áfa 99 000 Működési bevételek 0 000 0 0
9.ú melléklet Önkormányzat felhalmozási bevételei 0-ben (Ft-ban) Felhalmozási bevételek Eredeti Tény I. Tárgyi eszközök értékesítése 0 0 0 II. Ingatlanok értékesítése 0 0 0 III. Felhalmozási támogatások 000 0 0 KEOP ivóvíz pályázat EU támogatás 000 0 0 Felhalmozási és tőke jellegű bevételek összesen Felhalmozási átvett bevételek 000 0 0 Eredeti Tény Felhalmozási átvett pénzeszközök 0 0 0
0.ú melléklet Támogatások és működési célú pénzeszközátvétel 0-ben (Ft-ben) A. Támogatások Eredeti Tény I. Önkormányzat költségvetési tám. 000 0 0 Helyi önkormányzatok működésének általános 000 0 0 Foglalkoztatást helyettesítő támogatás BEVÉT 000 0 0 Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai 000 0 0 II. Működési célú egyéb támogatás 0 000 0 0 Fogorvos 00 000 0 0 Start-munka tám 000 0 0 Közös fa-ra községektől (Szoc.Társra.) 9 000 0 0 Korábbi EU-s pályázatok támogatásai 00 000 0 0 Támogatások összesen 9 000 0 0 B. Működési célú pénzeszközátvétel Eredeti Tény Működési célú pénzeszk.átvétel Összesen 0 0 0
cím a.ú melléklet Előir. Kiem. Étkeztetés Óvoda Bölcsőde Művelődési Központ csop. Eredeti Tény Eredeti Tény Eredeti Tény Eredeti Tény Működési célú támogatások áh.belül 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 9 Önkormányzatok működési támogatása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Felhalmozási célú támogatások áh.belül 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Közhatalmi bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Működési bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 90 0 0 Felhalmozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Finanszírozási bevételek 0 09 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Maradvány igénybevétele 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Személyi juttatások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Munkaadót terhelő járulékok 0 0 0 0 0 0 0 99 0 0 Dologi kiadások 0 0 0 00 0 0 00 0 0 0 0 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Beruházási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Felújítási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Költségvetési kiadások 9 0 0 0 0 9 0 0 9 0 0 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 összesen Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege és kiadások egyenlege Sásdi Általános Művelődési Központ 0.évi költségvetése feladatonként eft-ban 9 0 0 0 0 9 0 0 9 0 0 0 09 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0-0 0-9 0 0-09 0 0 oldal
. ú melléklet Sásd Város Képviselőtestületének 0 évre tervezett tartalékai E Ft-ben Ssz. Eredeti I. Céltartalékok Fejlesztési céltartalék vízmű 000 000 0 Összesen 000 000 0 II. Tartalékok Általános tartalék működésre 00 000 0 Összesen 00 000 0
. ú melléklet Sásd Város Önkormányzatának adósságot keletkeztető ügyletei (Stabilitási tv...() bek., 0.., és..().bek.) Ssz megnevezés jelleg (HF, RF, L) felvétel keret állomány 0 0 0 0 09 00 0 0 Összes 0 Működési likvid hitel L 0 0 000 0 000 000 0 HF Összesen (Hosszúlejáratú Fejlesztési) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 RF Összesen (Rövidlejáratú Fejlesztési) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 L Összesen (Likvid/ működési) 000 0 000 0 0 0 0 0 0 0 000 Mindösszesen 000 0 000 0 0 0 0 0 0 0 000 Saját bevételek 0%-a lejárat összeg 000 Törlesztés
.ú melléklet Az önkormányzat 0.évi költségvetési kiadásai és bevételei Kötelező, önként válallt és államigazgatási feladatok szerinti bontásban eft-ban Szervezet COFOG Kötelező Önként Államig. Kötelező Önként Államig. Lét 0000 090 Általános Művelődési Kö 9 0 9 0 0000 00 Közös Hivatal 0 0 9 0 0 9 0000 0 Fogorvosi ellátás 00 0 0 00 0 0 0 0000 00 Családi támogatások 0 0 0 0 0 0000 00 Betegséggel kapcs.ellátás 0 0 0 0 0 0 0 0000 000 Foglalk.kapcs.ellátások 0 0 0 0 0 0 0 0000 000 Lakhatással kapcs.ellátás 0 0 0 0 0 0000 000 Int.ellátottak ellátások 0 0 0 0 0 0 0 0000 000 Egyéb nem int.ellátások 0 0 0 0 0 0 0 0000 00 Szoc.étkeztetés 0 0 9 99 0 0000 00 Üdültetés Fonyódliget 0 9 0 0 0 0 0000 00 Magyarhertelend 0 0 0 0 0 0 0 0000 00 Saját v.bérelt ing haszn 0 0 0 0 0 0 0000 00 Lakóingatlan bérbeadása 0 0 0 90 0 0 0 0000 000 Köztisztasági tev. 0 0 0 0 0 0 0 0000 00 Temető fenntartás 0 0 0 00 0 0 0000 0 START foglalkoztatás 0 0 0 0 0000 0 Rövid közfoglalkoztatás 0 0 0 0 0 0 0 0000 0 Hosszabb közfoglalkozta 0 0 0 0 0 0 0 00900 00 Utak, hidak 0 0 0 0 0 0 00900 000 Közvilágítás 00 0 0 0 0 0 0 00900 00 Vízkárelhárítás 00 0 0 0 0 0 0 00900 00 Piac és vásár 00 0 0 0 0 0 0 00900 000 Tel.vízell.és vízmin.véd 000 0 0 000 0 0 0 00900 00 Közösségi busz 0 00 90 0 00900 00 Sportint.és létesítmény m 0 0 0 0 0 0 00900 00 Egyéb egyesületek 00 0 0 0 0 0 0 009009 000 Egyéb városgazd. 00 0 0 0 0 0 0 0000 00 Kölcsönök nyújtása, vtér 00 0 0 0 0 0 0 0000 000 Önkorm.elsz. 99 0 0 9 0 0 0 0000 00 Állami támogatások 0 0 0 0 0 0 0000 00 Önkormányzati jogalkotá 0 0 0 0 9 000 000 Máshova n.s.szerv (karba 00 0 0 0 0 0 0 000 00 KEOP-..0 Ivóvízminős 0 0 0 0 0 000 00 KEOP-.0.0 Napelem 0 0 0 0 0 0 0 000 00 DDOP Játszótárs 0 0 0 0 0 0 000 00 Tanuszoda 000 0 0 0 0 0 0 Összesen 0 9 9 9 0 9
. ú melléklet Sásd Város Önkormányzat gördülő tervezése 0-0.évre E ft-ban Ssz. 0 0 0 0 Ssz. 0 0 0 0 Működési célú támogatások áh.belül 9 000 9 000 000 Személyi juttatások 0 9 000 000 90 000 Önkormányzatok működési támogatása 9 000 0 000 0 000 Munkaadót terhelő járulékok 0 9 000 000 0 000 Felhalmozási célú támogatások áh.belül 0 0 0 0 Dologi kiadások 9 0 000 0 000 000 Közhatalmi bevételek 00 90 000 9 000 9 000 Ellátottak pénzbeli juttatásai 000 000 000 Működési bevételek 0 0 000 000 000 Egyéb működési célú kiadások 000 000 000 Felhalmozási bevételek 0 0 0 Beruházási kiadások 9 0 0 0 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 Felújítási kiadások 0 0 0 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 Egyéb felhalmozási célú kiadások 00 0 0 0 Költségvetési bev.és kiad. egyenlege 9 9 000 000 000 Költségvetési kiadások 9 0 000 000 9 000 - - - - Költségvetési bev.és kiad. egyenlege - 0-0 000-000 - 000 Finanszírozási bevételek 0 0 000 000 000 9 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 Maradvány igénybevétele 9 0 0 0 összesen Finanszírozás egyenlege 9 0 000 000 9 000 összesen 9 0 000 000 9 000 0 0 0 0 Finanszírozás egyenlege - - - -
. ú melléklet Áthúzódó feladatok az 0-0 intervallumban E Ft-ben Ssz Feladat 0 0 0 0 09-től (0-ig) KEOP ivóvízmin.jav.ii. 0 0 0 0 Tanuszoda 000 Ingatlan vásárlás 00 Óvoda többletmunka és pótmunka Temető rekultiváós terv 000 Közvilágítás bővítés 00 Katasztrófavédelmi őrs 000 Árvízvédelmi zsilip 000 9 Állami tám.vfiz.kötelezettsége 0 előtt 000 0 Állami tám.vfiz.kötelezettsége 0 Összesen 9 0 0 0 0. ú melléklet 0. költségvetési év álláshelyeinek alakulása címenként Álláshelyek Cím sz. Cím neve 0.január 0-én változás várható lét 0..-én Jelleg (- fő álláshelycsökkentést jelent) ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 0 Étkeztetés 0 0 0 óvoda konyha fő iskola konyha fő ( ideiglenesen zárolva) szoc.konyha fő Óvoda 9 0 9 Bölcsőde 0 Könyvtár 0 SÁSDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL 0 0 Igazgatási tevékenység 0 fő fizikai ( fő finanszírozva!!! fő óvodatitkár, fő dada, ped.asszisztens, takarító) fő óvópedagógus (0.-ig 0,9, majd 9,9 fő finanszírozva!!!) fő gondnok, fő takarító fő közművelődés könyvtár, fő mozgó (Csorba Gy.fizeti) Elismert lét Gödrével együtt fő polgármester, ( alpolgármester, fő képviselő) fő településüzemeltetés, fő temetőgondnok, fő szoc.étkeztetés Közfoglalkoztatás 0 Összesen közfoglalkoztatottak nélkül 0
.ú melléklet Sásd Város Képviselőtestületének 0.évi költségvetéséből zárolt tételek, bevételi források ezer forintban A költségvetés bizonytalan bevételei Ssz Összeg 0 Fejlesztési forráshiány finanszírozása (9.sz.mell.) 0 0 Fejlesztési tartalékok (kivonható) 0 0 Bizonytalan működési bevétel (.ú melléklet) 0 működési tartalékból felszabadítható 0 0 Bizonytalan fejlesztési bevétel 0 Összesen Bizonytalan bevételekkel szembeállítható, zárolásra javasolt működési kiadási tételek, bevételi lehetőségek Ssz Összeg 0 folyólahitel keret 0 0 További működési forrásszükséglet 0 Források 9 90 várható pénzmaradvány többlet!!! 000 Zárolás ÁmK (kérelmek.sor) 0 Zárolás Önk (kérelmek.sor) 00 Zárolás Önk (kérelmek,,0.sor) 00 Zárolás Önk (kérelmek.sor) 000 Zárolás Önk (kérelmek,.sor) 00 Zárolás igazgatás (okt) 0 Zárolás igazgatás (TCKT) 000 Zárolás igazgatás (norm 0 elsz) 000 finanszírozhatatlan működési hiány 0
9.ú melléklet Ssz. 0 0 0 0 0 Felhalmozási bevételek 0 0 0 Működési célú támogatások áh.belül Működési célú átvett pénzeszközök Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Kötségvetési bevételek (0+ +0) 09 Finanszírozási bevételek 0 Felhalmozási célú támogatások áh.belül Közhatalmi bevételek Működési bevételek Összes bevétel (0+09) Sásd Város Önkormányzata 0.évi bevételeinek és kiadásainak előirányzat-felhasználási ütemterve (Összesített önkormányzati szinten) ezer forintban Előirányzat 0.év várható bevételek havi forgalma 0. hó. hó. hó. hó. hó. hó. hó. hó 9. hó 0. hó. hó. hó Összesen Eredeti 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Teljesítés 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Eredeti 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Teljesítés 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Eredeti 00 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Teljesítés 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Eredeti 0 0 0 0 0 0 0 0 0 09 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Teljesítés 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Eredeti 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Teljesítés 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Eredeti 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Teljesítés 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Eredeti 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Teljesítés 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Eredeti 0 0 90 0 0 0 0 0 9 90 0 00 9 9 9 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Teljesítés 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Eredeti 0 0 9 9 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Teljesítés 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Eredeti 9 0 00 00 0 00 9 0 00 0 00 0 00 0 0 00 0 00 9 99 99 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Teljesítés 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Készült: Sásd, 0..... oldal... cégszerű aláírás.
9.ú melléklet Ssz. Személyi juttatás 9 Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadás Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú kiadások Működési kiadások (+ +) Felhalmozási és felújítási kiadások Egyéb felhalmozási célú kiadások Költségvetési kiadások (+ +) 0 Finanszírozási kiadások Összes kiadás (0+) Előirányzat Sásd Város Önkormányzata 0.évi bevételeinek és kiadásainak előirányzat-felhasználási ütemterve (Összesített önkormányzati szinten) 0.év várható kiadások havi forgalma 0. hó. hó. hó. hó. hó. hó. hó. hó 9. hó 0. hó. hó. hó ezer forintban Összesen Eredeti 0 9 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Teljesítés 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Eredeti 0 9 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Teljesítés 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Eredeti 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Teljesítés 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Eredeti 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Teljesítés 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Eredeti 0 0 0 9 0 0 0 0 0 9 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Teljesítés 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Eredeti 0 0 0 0 00 0 0 0 0 0 90 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Teljesítés 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Eredeti 0 0 00 000 00 000 00 000 000 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Teljesítés 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Eredeti 0 0 0 0 0 00 0 0 0 0 0 0 00 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Teljesítés 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Eredeti 0 0 0 00 9 0 0 0 0 00 0 0 90 99 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Teljesítés 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Eredeti 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Teljesítés 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Eredeti 0 0 0 00 9 0 0 0 0 00 0 0 90 99 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Teljesítés 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Készült: Sásd, 0..... oldal... cégszerű aláírás.