EGÉSZSÉGPSZICHOLÓGIA

Átírás

1 VARGHA JENŐ-LÁSZLÓ SZABÓ KRISZTINA-GABRIELLA EGÉSZSÉGPSZICHOLÓGIA PSZICHOLÓGIA SZAK IV.félév KOLOZSVÁR 2015

2 TARTALOMJEGYZÉK I. MODUL: AZ EGÉSZSÉGPSZICHOLÓGIA FOGALMA...3 TANULMÁNYI ÚTMUTATÓ egység...3 Az egészségpszichológia története és meghatározása...3 II. MODUL: AZ EGÉSZSÉG ÉS BETEGSÉG FOGALMAI...10 TANULMÁNYI ÚTMUTATÓ egység...10 Az egészség fogalmának meghatározása egység...13 A negatív egészségi állapot egység...19 A magatartás szerepe az egészségi állapot meghatározásában...19 III.MODUL: A STRESSZ SZEREPE AZ EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT MEGHATÁROZÁSÁBAN...25 TANULMÁNYI ÚTMUTATÓ egység...25 A stresszfogalom kialakulásának története...25 A stresszfogalom meghatározása egység...29 A stresszorok egység...36 A kiértékelés szerepe a stressz kialakulásában egység...43 A stresszállapot...43 IV. MODUL: A STRESSZT BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK...50 TANULMÁNYI ÚTMUTATÓ egység...50 A szociális támasz egység...59 A szociális támasz hatásmechanizmusainak magyarázata...59 V. MODUL: A STRESSZEL VALÓ MEGKÜZDÉS...62 TANULMÁNYI ÚTMUTATÓ egység...62 A megküzdés általános jellemzése egység...67 A megküzdés funkciói és formái egység...78 A hatékony megküzdés meghatározói...78 A stressz kezelésének AAAbc-je

3 VI. MODUL: A PSZICHONEUROIMMUNOLÓGIA ÉS PSZICHOONKOLÓGIA...82 TANULMÁNYI ÚTMUTATÓ egység...82 A pszichoneuroimmunológia (PNI) fogalmának körvonalazása...82 A biológiai védekezés egység...88 A pszichés tényezők hatása az I.R.-re. Kísérleti adatok A pszicho-neuro-endokrin és a pszicho-neuro-immun kommunikáció alapvető mechanizmusai egység...97 A pszichoszociális tényezők szerepe a rákos megbetegedésekben (vizsgálati eredmények)...97 A pszichoonkológia körvonalazódása...97 Módszertani nehézségek és korlátok egység A pszichoszociális tényezők szerepe a rákos megbetegedésekben A túlélésben szerepet játszó tényezők AJÁNLOTT IRODALOM MELLÉKLETEK Szociális újraszabályozási skála Mindennapi kellemetlenségek mutatója egyetemisták számára (Schafer, 1992) A stresszállapot jellemző tünetei Stressz skála Útmutató a betegséggel és sérüléssel kapcsolatos gondolatok önvizsgálatához SELSA

4 I. MODUL AZ EGÉSZSÉGPSZICHOLÓGIA FOGALMA Célkitűzések: az egészségpszichológia kialakulása történetének rövid ismertetése az egészségpszichológia meghatározása, fontosabb területeinek és a klinikai tudományok más ágazataihoz fűződő kapcsolatainak bemutatása TANULMÁNYI ÚTMUTATÓ 1. egység Az egészségpszichológia története és meghatározása Az egészségpszichológia az alkalmazott pszichológia legújabb ágainak egyike. Maga az elnevezés 1974-ben jelenik meg először a Kaliforniai Egyetem programtervezetében. A hivatalos elismerésre 1978-ban került sor, amikor az APA (American Psychiatric Association) önálló szakosztályként fogadta el. A 38-as sorszámot viselő szakosztálynak 1980-ban már 1500 tagja van; első elnökei (Matarazzo, Weiss és Miller) az egészségpszichológia úttörői közé tartoznak. Hivatalos közleménye Health Psychology címen 1982 óta jelenik meg. Az első kézikönyv közlésére, melynek szerzői Stone és mtsai., 1979-ben kerül sor. Azóta nagyszámú hasonló kiadvánnyal számolhatunk, jeléül az egészségpszichológia dinamikus fejlődésének ben pedig újabb szakfolyóirat jelenik meg Health & Psychology címen. Gentry (1984), aki arra a kérdésre keres választ, hogy mivel magyarázható az egészségpszichológia megjelenése, a következő okokat nevezi meg: 1. a biomedikális modell kudarca az egészség és a betegség megfelelő értelmezésében; 2. az életminőséggel való fokozott foglalkozás; 3. a hangsúly áttolódása a fertőző betegségekről a krónikus betegségekre (utóbbiak esetében a pszichés tényezők meghatározó szerepe kifejezettebb); 3

5 4. a viselkedéstudományok fejlődése, aminek következményeképpen a tanuláselméletek alkalmazhatóvá váltak a betegségek etiológiájának értelmezésére és azoknak a magatartásoknak a megértésére, melyek a különböző megbetegedésekhez kapcsolódnak; 5. az egészséggondozás egyre emelkedő költségei serkentik az alternatív megoldások kutatását célzó erőfeszítéseket, melyek a méregdrága orvosi beavatkozások helyett hatékonyabb és kevésbé költséges kezelések bevezetéséhez vezetnek. Rachman (1980) szerint fokozatosan be fog következni a pszichológia jelentőségének hármas felismerése: 1. fel fogják ismerni, hogy a pszichés tényezők az orvoslás valamennyi területén belül hatást gyakorolnak a pszichológia elárasztja ezen szakterületek mindegyikét; 2. fokozatosan el fogják fogadni, hogy a klinikai pszichológus nem redukálja tevékenységét a pszichopatológia problémakörére; 3. elfogadják, hogy a pszichológia kidolgozhatja saját felfogását az egészségre vonatkozólag, illetve azt, hogy ez a pszichológiai felfogás hasznosítható lesz az egészségügyben tevékenykedő többi szakember számára is. Az egészsépszichológia legszélesebb körben elfogadott és egyúttal leggyakrabban idézett meghatározása Matarazzotól származik, aki úgy definiálja mint a pszichológia sajátos, nevelési, tudományos és szakmai hozzájárulásainak együttesét az egészség támogatásához (healthpromotion) és megőrzéséhez, a betegségek megelőzéséhez és kezeléséhez, az egészség, a betegség és a velük kapcsolatos zavarok kóroktani és diagnosztikai korrelátumainak azonosításához, valamint az egészségügyi rendszer tökéletesítéséhez és a hatékony egészségügyi politika kidolgozásához (Carmody és Matarazzo, 1991, 696 old. nyomán). Másik meghatározás Taylortól származik, aki szerint az egészségpszichológia az a terület, amelyen belül a pszichológia azt igyekszik megérteni, hogyan befolyásolják a pszichológiai tényezők a személyek egészségét és megbetegedését, valamint azt, hogy hogyan reagálnak amikor megbetegednek (Clark, 1994, 240 old. nyomán). Az egészségpszichológia megjelenése nem volt előzmények nélküli. Lényegileg, ami új benne, az a kumulatív jelleg, mindazoknak az eredményeknek és módszereknek a bekebelezése, melyeket eddig elszigetelt megközelítések vagy interdiszciplináris erőfeszítések termeltek ki. Előfutárai közül a következőket említhetjük meg: 4

6 a pszichoszomatika az a szemléletmód amelynek elmélete s gyakorlata minden betegségtörténésben, minden felmérhető szempontot figyelembe vesz úgy, hogy a gyógyításban nem a betegségre, hanem a beteg emberre összpontosít. Luban-Plozza és mtsai. (1994) szerint az orvoslás olyan általános irányultságát képviseli, amely a komplex szomatopszichoszociális kölcsönhatásokat veszi figyelembe a megbetegedések keletkezésében, lefolyásában és különösen azok kezelésében (i.m., 11 old.). Másik, Lipowskitól származó definíciója szerint, a pszichoszomatika olyan tudományág, mely a szociális, pszichológiai és fiziológiai tényezőknek a betegség lefolyásában és kimenetelében játszott szerepét vizsgálja, továbbá kinyilvánított célja a betegek átfogó ellátásának kezdeményezése (Lipowski, 1984, 164. old.; Császár, 1989, 11. old). A személyiség tekintetbevétele a betegségek kialakulásában, fennmaradásában, egyben a pszichoszociális egységnek a figyelembevételét is jelenti. Ez egy olyan lélektanilag megalapozott megértésből indul ki, mely a páciens intim, emocionális problémáit igyekszik megérteni, elemezni és amelyik éppen olyan jelentős gyógyító eszközzé válhat, mint bármely gyógyszer vagy műszer. Az a tévhit kapcsolódik a pszichoszomatikához, hogy kizárólag azokkal a szervi betegségekkel foglalkozik, amelyeknek kialakulásában főleg mentális, emocionális, személyiség stb. jellegű tényezők vennének részt. A pszichoszomatika kibontakozásának kezdeti szakaszára valóban jellemzők voltak az ún. pszichoszomatikus betegségek azonosítása és megértése érdekében kifejtett erőfeszítések. Jellemző erre a felfogásra például a francia Robert lexikon definíciója, mely szerint a pszichoszomatikus jelző azt a medicinát illeti meg, amelyik a pszichés okokhoz, az (általában tudattalan) lelki konfliktusokhoz kapcsolódó fizikai betegségeket tanulmányozza, vagyis azokat a zavarokat, amelyek ennek az orvostudománynak a tárgyát képezik (Nikolaidis, 1995, old.). Ma már a pszichoszomatika képviselői is nyíltan beismerik, hogy a pszichológiai, a szociális, a kulturális és a gazdasági tényezők minden egyes kórfolyamat kialakulásában és fejlődésében szerepet játszanak, vagyis, hogy minden betegség pszichoszomatikusnak is tekinthető. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által kiadott Betegségek Nemzetközi Osztályozása tizedik kiadása (ICD-10) bevezetője is rámutat arra, hogy azért mondtak le a pszichoszomatikus jelző használatáról a diagnosztikai kategóriák címeiben, hogy elkerüljék azt a látszatot, hogy csak a pszichoszomatikus -ként minősített kóros állapotok lennének pszichés tényezők által befolyásoltak (WHO, 1998). Jellemző amúgy a pszichoszomatika fogalmának mind a mai napig pontatlan megfogalmazására, hogy például Sanders (1996) bár formálisan nem határozza meg a pszichoszomatikus zavarokat úgy tekinti ezeket, mint az orvosilag megmagyarázhatatlan klinikai tünetek együttesét, mindenekelőtt a szomatoform zavarokat és a 5

7 szomatizációkat sorolva kategóriájukba. Ezzel kapcsolatban Wright is megállapítja, hogy a pszichoszomatikus orvostan kénytelen elszenvedni azoknak az évek során megjelent definícióknak és fogalmaknak a hátrányát, melyek képtelenek voltak megfelelő előrelátást és struktúrát biztosítani annak érdekében, hogy felszámolják a kétértelműséget és világosan körülhatárolják területét (Lipowski, 1984 nyomán). az orvosi pszichológia pszichológiai szabályszerűségeket alkalmaz a szervi betegségek diagnosztizálásában és kezelésében, illetve a kórfolyamatok megelőzésének folyamatában. Tanulmányozza az orvosok, valamint az ápoló személyzet tevékenységét, a betegekkel szemben megnyilvánuló attitűdjeiket, a páciensek pszichológiai folyamatait, valamint a gyógykezelés pszichológiáját. Petrovsky és Yaroshevsky (1987) hangsúlyozzák, hogy főleg a szomatopszichés azaz a szervi megbetegedések következményeképpen fellépő reakciókkal foglalkozik. Eszerint a felfogás szerint, az orvosi pszichológia az ún. szomatikus betegségek pszichológiai vetületeit tanulmányozó diszciplína. Az ebben az értelemben definiált orvosi pszichológia lényegileg beleolvad a Lipowski által meghatározott pszichoszomatikus orvostanba. az epidemiológia Kaplan és mtsai. (1993) definíciója szerint a különböző betegségek meghatározóinak és elterjedtségének vizsgálata. Felméri a betegségeket, majd kísérletet tesz a betegségek kialakulása és fejlődése, illetve az egyének életkörülményei és környezetük jellemzői közötti kapcsolatok feltárására. az egészségtámogatás ( health promotion ) az egészség és betegség problémakörének viszonylag új szemléletet képviselő megközelítése. Maga is több olyan tevékenységforma szintézise nyomán jött létre, amelyek jelentős tradícióval rendelkeznek: (a) A betegségmegelőzés (prevenció) valamely betegség, sérülés, fogyatékosság vagy más, nem kívánt állapot, illetve jelenség bekövetkezésének valószínűségét igyekszik csökkenteni. Downie és mtsai. (1989) négy alapvető célkitűzését azonosítják: az ún. elsődleges (primér) prevenció valamely kórfolyamat kialakulását igyekszik meggátolni. A másodlagos (szekundér) prevención belül a beavatkozások két szintje határolható el: a már kialakult betegség minél előbbi detektálása útján a kóros folyamat megállítása, illetve, a visszafordíthatatlan betegségek esetében az elkerülhető komplikációk jelentkezésének megakadályozása. A negyedik célkitűzés az ún. harmadszintű (tercier) prevencióra jellemző, és a gyógyulást követő visszaesés útjába igyekszik akadályt gördíteni. 6

8 (b) Az egészségnevelés a legtágabb értelemben azoknak a befolyásoknak az összességét jelenti, amelyek együttesen határozzák meg valamely egyén, közösség azon tudásanyagát, meggyőződéseit és magatartásbeli megnyilvánulásait, amelyek az egészség fenntartásához illetve helyreállításához kapcsolódnak. Az egészségnevelés magába foglalja mindazokat a formális és informális beavatkozásokat, amelyek a családban, az iskolában, vagy a társadalom kommunikációs csatornáinak közvetítésével fejtik ki hatásukat, akárcsak azokat a nevelő szándékú befolyásokat, amelyek az egészségügyi ellátás keretein belül érik az egyént. Bennett és Murphy (1997) az egészségnevelés két meghatározását idézik. A Tonnes által megfogalmazott szerint ide sorolható minden olyan tervszerű tevékenység, amelyik az egészség vagy betegség szempontjából releváns magatartást támogatja; eredményeképpen valamilyen viszonylag állandó változás következik be az egyén kompetenciáiban vagy dispozícióiban. Green és Iverson ellenben úgy határozzák meg, mint azoknak a tanulási tapasztalatoknak bármilyen kombinációját, amelyek az egészséghez vezető magatartás szándékos felvállalásának megkönnyítését célozzák. (i.m., 1 old.). (c) Az egészségvédelem törvényes és fiskális kontrollmechanizmusok, szabályozások, politikák és önkéntes működési elvek összessége, amelyek az egészség támogatását és a betegségek megelőzését tűzik ki célul. Annak az elvnek az elismerésén alapul, amelyet Matarazzo fogalmazott meg és amelynek értelmében az egészség megőrzéséért az állam is felelősséget kell vállaljon. Alapvetően kétfajta kontrollmechanizmus útján gyakorolható: a törvényes kontroll az egészség szempontjából kockázati tényezőként szerepelő magatartásformák korlátozása, illetve tiltása útján fejti ki hatását (pl. ittas vezetés vagy kiskorúak alkohollal, cigarettával való kiszolgálásának tiltása), míg a fiskális kontroll az egészséget támogató viselkedések, illetve termékek számára teremt kedvezőbb, tehát vonzóbb körülményeket (pl. ólommentes benzin kedvezményes megadóztatása). Az egészségtámogatás e három diszciplína metszési felületén alakult ki (Downie és mtsai, 1989), túlmutatva az egészségnevelés hatáskörén a gazdasági, környezeti, szociális és törvényhozási intézkedések bevetése által, a népesség egészségi állapotának gyarapítása céljából (Bennett és Murphy, 1997). A betegségmegelőzéshez képest, ugyanakkor, az egészségtámogatás hangsúlyeltolódást is jelent, amennyiben a különböző betegségek félelmetes következményeinek bemutatása helyett az egészségállapot előnyeit, vonzó aspektusait helyezi előtérbe. 7

9 a magatartás-orvostudomány ( behavior medicine ) gyakorlatilag egyidős az egészségpszichológiával. A Magatartás-Orvostudomány Kutatásának Akadémiája (a diszciplína hivatalos tudományos fóruma) a következő meghatározást fogadta el 1978-ban: az az interdiszciplináris terület, melynek célja a magatartás- és biomedikális tudományok körébe tarozó és az egészség és a betegség szempontjából jelentőséggel bíró ismeretek és technikák fejlesztése és integrációja, valamint ezeknek az ismereteknek és technikáknak az alkalmazása a megelőzésben, a diagnosztizálásban, a kezelésben és a rehabilitációban (Weiss, 1984, 8 old. nyomán). Pomerleau és Brady, ellenben, a viselkedés módosításában alkalmazott modern technikáknak az orvosi zavarok és egészségügyi problémák kezelésébe való bevetését tartja a magatartásorvoslás szempontjából meghatározónak, akárcsak azt a tudományos kutató munkát, amely hozzájárul a fizikai egészség szempontjából releváns magatartás funkcionális elemzéséhez és megértéséhez (Pomerleau és Rodin, 1986 nyomán). Az első meghatározás az ún. magatartásbiológiai (biobehavioral) perspektívát juttatja érvényre, mely gyakorlatilag a legkülönbözőbb elméleti megközelítések számára nyílt teret biztosít, míg a Pomerleauék definíciója csak a viselkedéslélektani (behaviorista) szemléletmódot és a magatartásterápiásan orientált beavatkozásokat tartja a magatartásorvoslás körébe tartozóknak. Irodalom Kennedy, P., Llewelyn, S. (2006): Introduction and Overview. In: The Essentials of Clinical Health Psychology. Edited by P. Kennedy and S. Llewelyn. New York. John Wiley & Sons, Ltd. Owens, R.G. (2006): The Nature of Evidence in Clinical Health Psychology. In: The Essentials of Clinical Health Psychology. Edited by P. Kennedy and S. Llewelyn. New York. John Wiley & Sons, Ltd. Smith, T.W., MacKenzie, J. (2006): Personality and Risk of Physical Illness. Annual Review of Clinical Psychology Kulcsfogalmak betegségmegelőzés egészségnevelés egészségtámogatás egészségvédelem epidemiológia fertőző betegségek krónikus betegségek magatartás-orvostudomány orvosi pszichológia pszichoszomatika 8

10 Önellenőrző kérdések Milyen okokra vezethető vissza az egészségpszichológia megjelenése? Milyen vetületei vannak a pszichológia jelentősége elismerésének az egészségügyben dolgozók által? Milyen diszciplínák számítanak az EP előfutárainak? Milyen tévhit kapcsolódik a pszichoszomatikához? Melyek a betegségmegelőzés célkitűzései? Milyen kontrollmechanizmusok állnak az egészségvédelem rendelkezésére? 9

11 II.MODUL AZ EGÉSZSÉG ÉS BETEGSÉG FOGALMAI Célkitűzések az egészség és betegség, illetve pozitív egészség és negatív egészég fogalmainak tisztázása az egészségi állapot és az emberi viselkedés kapcsolatainak megvilágítása TANULMÁNYI ÚTMUTATÓ 1. egység Az egészség fogalmának meghatározása Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) meghatározása szerint az egészség a teljes fizikai, mentális és szociális jólét állapota, nem csupán a betegség hiánya. E meghatározás pozitívumaként szokták emlegetni azt, hogy szakít a korábbi tradícióval, amely kizárólag az egészség negatív dimenzióját (a betegség hiányát) vette figyelembe. Szintén elismerést érdemel az is, hogy a definíció elismeri az egészség pszichés és szociális vetületeinek jelentőségét is, a biológiai mellett, meghaladva ezáltal a biomedikális modell korlátait. A WHO meghatározása ugyanakkor több szempontból is vitatható álláspontot képvisel. Az első ezek közül a teljes szó használatához kapcsolódik, ugyanis az egészséget olyan ideális állapotként fogja fel, melyhez viszonyítva valamennyien betegek lennénk. Ezért tartja Ahrenfeld célszerűbbnek, hogy teljes helyett optimális egészségről beszéljünk Ez az adott körülmények közepette biztosítható lehető legjobb állapotot jelentené. Ahrenfeld álláspontja egyébként megfelel a Parsons által kifejtett szociológiai nézőpontnak, mely szerint az egészség az egyén képességeinek optimális állapota, amely által megfelelhet a vele szemben tanúsított különböző feladatoknak. Másodsorban, az egészség teljes jólétként való konceptualizálása azért is problémás, mert a jólétet nyilvánvalóan olyan (pl. gazdasági, politikai stb.) tényezők is befolyásolják, amelyek negatív hatása nem az egyén, hanem inkább a szociális rendszer betegségeként értékelhetők. Jellemző ebből a szempontból Offer és Shabshin álláspontja, amely leszögezi, hogy mivel nem sikerült meghatározni az egészség objektív kritériumait, a normalitást az emberek változatosságának kontextusába kell helyezni (Murray és mtsai., 1982, 371 old. nyomán). Ebből a szempontból 10

12 elfogadható Császár és Juhász (1992) meghatározása, amelyiknek értelmében az egészség a pszichofiziológiai működések optimuma az adott szociális mezőtől függően, és attól meghatározottan.(i.m., 24 old.). Végül, ismeretesek a jólétnek (vagy jóllétnek) olyan formái pl. az alkohol vagy kábítószer fogyasztása által előidézett mámor amelyek egyenesen ellentétesek az egészségállapottal. Ezt a buktatót Downie és mtsai. (1989) kerülik meg, amikor kihangsúlyozzák, hogy az egészség a valódi jólléttel kompatibilis, azaz azzal, amelyik a személy képességeinek, kompetenciáinak maximális kihasználását biztosítja. Ennek kifejezésére használják Downiék az empowerment (erőnléti állapottal felvértezés) fogalmát. A szerzők az egészséget és a jóllétet egymástól viszonylag független dimenziókként kezelik (1.ábra). EGÉSZSÉG Fizikai Pozitív Negatív Mentális Szociális Valódi jóllét Fittség Kóros folyamat Betegség Deficit Nem-kívánt állapot Sérülés Fogyatékosság Hátrányos helyzet 1. ábra: Downie és mtsai. egészségmodellje (Downie és mtsai., 1989, 24. old. nyomán) Szintén erre utalnak McDermott és O'Connor (1998) is, akik különbséget tesznek az egészségesnek lenni és az egészség között; szerintük előbbi nem annyira olyan statikus állapotot jelent, amilyent az utóbbi mint főnév sugall, hanem inkább folyamatot, aktív részvételt. Amikor egészségesek vagyunk testünk állandóan alkalmazkodik a változó életkörülményekhez és képesek vagyunk úgy irányítani az életünket, ahogyan egyénileg, érzelmileg, társadalmilag és szellemileg 11

13 szeretnénk. Az, hogy egészségesek vagyunk, azt feltételezi, hogy céljaink vannak. A betegség azt jelenti, hogy elveszítjük a szabadságunkat amely lehetővé tette a céljaink elérését (i.m., 17 old.). Downie és mtsai. (1989) az egészség másik ismérveként a fittséget említik, amelyik az inkább pszichológiai természetű jóllét fizikai megfelelője. A fittséget hagyományosan a '4S' találkozásaként szokták elképzelni: erő (Strength), vitalitás, robusztosság (Stamina), rugalmasság, hajlékonyság (Suppleness) és ügyesség (Skill). Értékelése a viszonyítási rendszerek három szintjéhez mérve történik: Irodalom (a) a személy képessége, hogy egyszerű, hétköznapi feladatokat különösebb erőfeszítés nélkül kényelmesen hajtson végre; (b) az a képesség, amely lehetővé teszi a személy számára, hogy magas szinten specializálódott feladatokat hajtson végre (pl. hivatásos és teljesítménysportolók szintjén); (c) a szervezet teljesítőképességének maximumára való törekvés, a test "gépként" kezelése; nemritkán az egyre kimagaslóbb teljesítmények hajszolása kényszeres formát ölt és a személy életvitele összeegyeztethetetlenné válik a kiegyensúlyozott, egészséges léttel. Johnson, N.G. (2003): Psychology and Health. Research, Practice, and Policy. American Psychologist Mc Dermott és O Connor (1998): old. Az egészség tíz figyelmeztető jele: 1. Markánsabban jelentkező öntudat és önbecsülés. 2. Napi rendszerességgel megfigyelhető relaxáció vagy meditáció. 3. A napi kapcsolatok fenntartásának szűnni nem akaró képessége. 4. Tendenciózus alkalmazkodás a változó körülményekhez. 5. Krónikus étvágy fizikai tevékenységre. 6. Akut és krónikus nevetőgörcsök. 7. Öröm- és vidámságkényszer. 8. Sorozatos reménykitörések és optimista hullámok. 9. A testünkkel való törődés krónikus betegsége. 10. Az aggódás visszatérő elutasítása. A csúcsélmények és a korlátolt identitáson való túllépés ugyancsak árulkodó tünet. Figyelmeztetés! Ha a fentebb felsorolt tünetek közül legalább hat fennáll, nem kizárt, hogy súlyos makkegészség fenyeget bennünket. (McDermott és O Connor, 1998, 240 old. nyomán). 12

14 2. egység A negatív egészségi állapot Nagyon nehéz az egészségállapotot kizárólag a pozitív pólus mentén definiálni. Pethő (1986) szerint egészségről csak azért beszélhetünk, mert van betegség. Ezt az álláspontot tükrözik egyébként Downie és mtársai (1989), valamint Sarafino (1994) modelljei is. Downiék (2. ábra) pozitív- és negatív egészségről beszélnek; ezek mindegyike fizikai, mentális és szociális elemekkel rendelkezik amelyek egymással a kölcsönhatás viszonyában állnak. A pozitív- és negatív egészség arculatainak együttese a híd szerepét tölti be a két pólus között, jelezve, hogy az egészség különböző állapotai jellegzetes fizikai, mentális és szociális vetületeket képeznek. JÓLLÉT magas szint magas szint alacsony szint NEGATÍV-EGÉSZSÉG alacsony szint 2.ábra: A jóllét és a negatív egészség viszonya (Downie és mtsai., 1989, 20. old. nyomán) Sarafino (1994) szintén kétpólusú pozitív és negatív pólusok között ingadozó egészségállapotról beszél (3. ábra). Végül, az egészség és betegség elválaszthatatlanságát sugallja Antonovsky szellemes meghatározása, amely szerint születésünktől fogva valamennyien terminális esetek vagyunk, vagy Cousins megállapítása, amelyik úgy határozza meg az életet, mint nemi úton terjedő és az esetek száz százalékában halálos betegséget. 13

15 Betegség/Jóllét tengely Korai halál FOGYATÉKOSSÁG TÜNETEK JELEK KEZELÉSI MODELL JÓLLÉT MODELL TUDATOSSÁG NEVELÉS NÖVEKEDÉS Jóllét magas szintje SEMLEGES PONT 3.ábra: Sarafino (1994) egészségmodellje (i.m.12. old.)

16 Albrecht és Higgins az egészségtől eltérő kóros állapotokat három jellemző megnyilvánulásra bontják: 1.) A megbetegedettség a működési zavar formáját ölti és mint ilyen, valamilyen viszonyítási rendszert feltételez. Rendszerint objektíven mérhető jelenség, bár nemritkán az ismérvek alkalmazása nehézkesnek bizonyul. Általában a szervezetre, illetve az egyénre gyakorolt kedvezőtlen hatások eredményeképpen jön létre és leginkább a hagyományos biomedikális modell segítségével érthető meg. Leggyengébb pontja, hogy kimutathatósága a mindenkori tudományos-technikai szint függvénye, ami objektivitásának esetenként jelentős korlátokat szabhat. Ez különösképpen azoknak a kóros állapotoknak az esetében okozhat gondot, amelyek minél előbbi felismerése a hatékony kezelés szempontjából kulcsfontosságú lehet (pld. rák). Pethő (1986) a beteg állapotban a személyre kényszerített korlátozottság három vonatkozását különíti el: (a) a szokványos életvitelből való kirekesztődést, (b) a szellemi tevékenységnek a testi megsemmisülés (vagy károsodás)tudatára való beszűkülését és (c) a testies szenvedést. 2.) A gyengélkedés (rosszullét, zavartság, diszkomfort) a jó közérzet zavaraként jelentkezik. Szubjektív érzés, mely azt sugallja az őt átélőnek, hogy nincs jól. Megnyilvánulhat nem megfelelő, meggyengült vagy rossz egészségi állapotként, illetve betegség előtti helyzetként. Esetenként valamilyen betegség premonitorikus jeleként, annak előrejelzőjeként jelentkezik, de a kapcsolat valamilyen objektív kóros folyamattal nem kötelező. Gyakorlatilag minden szervi alap nélkül is megnyilvánulhat, úgy, hogy soha nem alakul át valamilyen, a szó szoros értelmében vett kóros állapottá. Mindeddig nem sikerült valamilyen olyan támpontot azonosítani, melynek segítségével biztonsággal meg lehetne állapítani azt, hogy mikor számíthatunk arra, hogy átalakuljon valamilyen kórfolyamattá. A gyengélkedés legnagyobb mértékben szociálpszichológiai változók által meghatározott. Ma már az egészségügyben dolgozók közül egyre többen hajlandók a megromlott egészségi állapot sajátos formájaként elismerni (Giovannini és mtsai, 1986). 3.) A kórosság (betegnek lenni, betegség) olyan címke, melyet az egyén a társadalomtól kap, és mint ilyen, az identitással mutat szoros összefüggést. Kiutalása rendszerint konfliktusokkal és kompromisszumokkal tarkított alkudozási folyamat eredménye. A címkét az egyén elfogadhatja vagy nem, de az esetek többségében legalább tudomásul veszi. A kórosság Parsons betegszerepével rokonítható fogalom. A betegszerepet Parsons olyan szociális szerepeként határozta meg, amelyet a társadalom ruház a személyre, s amely jogok és kötelezettségek által egyaránt kísért címkét jelent. Ezek a jogok azonban csak abban az esetben illetik meg a magát betegnek érző személyt, ha betegsége szociálisan elfogadott, és a 15

17 társadalom által ilyen jellegű kompetenciával felruházott intézményei, illetve szakemberei által megállapított. A betegszereppel járó jogok és kötelezettségek a következőképpen foglalhatók össze: 1. a betegek felmentést kapnak a más szociális szerepeikkel járó kötelezettségek alól; 2. a betegnek minősített személyek nem vonhatók felelősségre állapotuk miatt; ők betegségük áldozataiként minősülnek; 3. a betegek részéről elvárják, hogy minden igyekezetükkel támogassák gyógyulásuk folyamatát; 4. a betegek technikailag kompetens segítségért kell folyamodjanak a gyógyulás érdekében és a társadalom elvárja részükről, hogy együttműködjenek orvosaikkal. A kórosság tükrözhet betegséget és megbetegedettséget is, de lehet azoktól független defektállapot vagy deviancia. Kapcsolata a legszorosabb az adott társadalom kulturális, egészségügyi, politikai, jogi stb. viszonyaival. Császár és Juhász (1992) arra is rámutatnak, hogy újabb kóros folyamatok, sőt akár szomatikus szövődmények a gyengélkedés és a kórosság következményeképpen is kialakulhatnak, tekintetbe véve, hogy "létezik az ún. szomatopszichikus betegségtörténés, mely megzavart testi funkciók vagy szervi elváltozások miatt létrejövő egyensúlytalan vagy akár kóros lelki jelenségek kialakulását jelenti" (i.m., old.). Weiner azoknak a genetikai, pszichológiai, szociális és környezeti tényezőknek a kölcsönhatását igyekszik megragadni, amelyek összjátéka megelőzheti, vagy, ellenkezőleg, elősegítheti a betegségek kialakulását. A szerző a következő tényeket tartja ebből a szempontból mérvadónak (Császár és Juhász, 1983, 29 old.): 1. Minden közösségben léteznek az egyéneknek olyan csoportjai, akik genetikai adottságaik, személyiségi jellegzetességeik és szociális környezetük alapján egészségesek maradnak. 2. A közösségekben vannak ezenkívül az egyének olyan csoportjai is, akik genetikus adottságaik és személyiségi jellegzetességeik alapján hajlamosak arra, hogy megbetegedjenek, mégis egészségesek maradnak. Valamely betegség kialakulásához tehát egyéb járulékos tényezőknek is jelen kell lenniük. 3. Különböző pszichoszociális hatásokra, amelyeknek alapját például kivándorlás, munkanélküliség vagy munkahellyel való elégedetlenség, szegénység, hiányos táplálkozás, személyes veszteség anyagiakban vagy hozzátartozó elvesztése stb. képezhetik, az alkalmazkodás csődjének állapota jöhet létre, amely a megbetegedettség (rossz közérzet) érzését válthatja ki, de alkalmasint ám nem szükségszerűen betegségben is megnyilvánulhat. 16

18 4. Valamely betegség kezdetét, lefolyását az életkor is meghatározza, illetve előidézhetik az életkorral társuló pszichoszociális, gazdasági körülmények (magányosság, szegénység) hatásai. 5. Ugyanaz a kiváltó ok, akár genetikus, infekciózus vagy szociális, többféle betegségfajtát képes kiváltani. 6. A szervezet adaptív válaszai, amelyeket immunológiai, fiziológiai és pszichológiai szinteken genetikus, fejlődéstörténeti, személyiségi, szocializációs és más tényezők szabnak meg, mennyiségileg és minőségileg változóak lehetnek. A betegség az alkalmazkodás csődjének következménye. 7. A változó adaptív válaszokat (pl. immunválaszt) részben az a tünettani jelleg határozza meg, amelyben a betegség kifejeződik. 8. A betegség végleges formáját a sejtek és a szervek közötti kommunikatív, szabályozási zavarok alakítják ki a pszichoszomatikus és szomatopszichikus történések dinamikus és dialektikus interakciói keretében. 9. A betegségek vertikálisan és horizontálisan (tehát időben és következményeiben) változó lefolyást mutatnak. 10. Szociális, gazdasági, kulturális, családi és pszichológiai variánsok módosíthatják mind a betegségtudatot, mind a mindenkori betegségtörténést. A későbbiekben ismertetett kutatásaink megerősítették e biopszichoszociális modell tényközléseit. A különböző kóros, vagy kórosként észlelt állapotokat a személy sajátos betegség-sémák formájában képezi le. A betegségképzetek prototípus-modelljét ( prototype model of disease representations ) Bishop és mtsai. dolgozták ki. Ennek értelmében, az emberek betegség-sémái úgy foghatók fel, mint a tünetek és más, a különböző betegségekkel kapcsolatos attribútumok idealizált reprezentációi. Ezek a betegség-prototípusok képezik azt a viszonyítási alapot, amelyhez az emberek hozzámérik azokat az információkat, amelyek az általuk prezentált tünetekre vonatkoznak. Valahányszor egy személy testi tünetekkel szembesül, ezeket úgy értelmezi, hogy felidézi az emlékezetében tárolt különböző betegségekre vonatkozó prototípusokat és ahhoz a betegséghez tartozóként értékeli őket, amelyiknek prototípusos tüneteit legnagyobb mértékben megközelítik. A Bishopék által feltételezett prototípusok nem annyira mereven meghatározottak, mint inkább elég képlékenyek ( fuzzy -k) ahhoz, hogy a személy bizonyos mértékű rugalmasságot tudjon elfogadni a betegség-kategóriák definiálásában. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a prototípus által megrajzolt kórkép és a személy által átélt tünetek nem kell kötelező módon a tökéletes fedés viszonyában legyenek egymással (Bishop, 1991). A prototípus-modell segítségével megérthető, hogyan 17

19 válhatnak el egymástól a kórfolyamat objektív léte és a betegség, mint szubjektív élmény. Egyrészt, a személy olyan reprezentációval rendelkezhet valamely betegségről, amely nem egyezik azzal a kórképpel, melyet az orvostudomány dolgozott ki a szóban forgó patológiás entitás kapcsán és ennek következményeképpen klinikai jelentéssel nem rendelkező tüneteket értelmez alapvetően tévesen a vélt kór megnyilvánulásaiként. Másrészt, az is előfordulhat, hogy viszonylag helyes prototípushoz társít önkényesen olyan tüneteket, amelyek csak esetlegesen, felszínes jellegzetességeik alapján asszociálhatók az adott betegség jeleivel, anélkül azonban, hogy valóban ugyanarra a kóros folyamatra utalnának. Ezzel magyarázható az a viszonylag gyakran megfigyelhető jelenség, hogy akár orvosok is tévednek akkor, amikor valamilyen tünetnek kóros jelentést tulajdonítanak. Ez különösképpen akkor fordul elő, amikor ők maguk, vagy valamilyen közeli hozzátartozójuk diagnózisáról van szó. Irodalom Császár és Juhász (1992): old. Gallo, L.C., Matthews, K.A. (2003): Understanding the Association Between Socioeconomic Status and Physical Health: Do Negative Emotions Play a Role? Psychological Bulletin

20 3. egység A magatartás szerepe az egészségi állapot meghatározásában A biopszichoszociális modell mellett elkötelezett egészségpszichológia alaptétele, hogy az emberek magatartása jelentős mértékben járul hozzá egészségi állapotuk alakulásához, annak megőrzéséhez vagy, ellenkezőleg, az idő előtti megbetegedéshez. Számos bizonyíték áll a rendelkezésünkre, melyek azt igazolják, hogy azok a változások, amelyek életformánkban következtek be, visszafordíthatatlanul átrendezték a legtöbb áldozatot szedő kóros folyamatok listájának konfigurációját. Carmody és Matarazzo (1992) táblázat segítségével szemléltetik Lévy és Moskovitz ben közölt eredményeit. Az említett szerzők azt vizsgálták, hogy a huszadik században milyen jelentősebb változások vagy mutációk következtek be az Egyesült Államokban azokon a listákon, amelyek az elhalálozások tíz leggyakoribb okát tartalmazzák. Léviék, 1900-tól kiindulva és negyvenéves közöket alkalmazva, végül három listát állítottak össze. Eredményeik azt mutatják, hogy 1900-ban a tüdőgyulladás és az influenza szerepelnek a halált leggyakrabban előidéző tényezőként, melyek az 1940-es listán már csak az ötödik, illetve 1980-ban csak a hatodik helyet foglalják el. Még drámaibb az első lista második helyén megjelenő, a TBC valamennyi formáját magába foglaló csoport dinamikája, ez ugyanis 1940-ben a hetedik helyre csúszik vissza, hogy aztán 1980-ban már egyáltalán meg se jelenjen az első tíz ok között. Egészen hasonló visszafejlődés jellemzi a hasmenés, az enteritisz és a különböző belső fekélyek által alkotott csoport mozgását ; a századforduló körül még az előkelő harmadik helyen jegyezték őket, ezzel szemben mind ben, mind 1980-ban hiába keresnénk a hármasfogat nevét a tízes listán. Ezzel szemben 1900-ban a még mindössze negyedik helyen álló szívbetegségek mind negyven, mind pedig nyolcvan év múlva egyaránt listavezetőként szerepelnek, a legtöbb halálesetért vállalva a felelősséget. Ezután ismét két olyan betegség következik, az ötödik és a hatodik helyen, amely még 1940-ben is előfordul, mégpedig két-két helyet előre is lépve a századfordulóhoz képest (tehát harmadik és negyedik állásban), ám amely 1980-ban már nem került az első tíz közé: az agy érrendszeri eredetű sérülései és a nefritisz valamennyi formája. A legkülönbözőbb formájú balesetek (hetedik hely 1900-ban, hatodik 1940-ben, illetve negyedik 1980-ban) valóban nem számítanak betegségnek, ám századunk közepéhez közeledve a látványosan előretörő rák igen. Miután 1900-ban még a szerény nyolcadik helyet foglalja el, 1940-ben már a másodikra feltornászva találjuk, ugyanúgy, mint a további negyven év múlva. A századforduló listáját megint két olyan betegség zárja, a 19

21 szenilitás és a diftéria, amelyek 1940-től kezdve az első tíz helyről eltűntekhez csatlakoznak. Megállapíthatjuk tehát, hogy a századelőn élt embertársainkat legjobban veszélyeztető tíz tényező között található kilenc a szó szoros értelmében vett betegség kétharmada időközben teljesen kiszorult a listáról, ami azt jelenti, hogy az eltelt nyolcvan, illetve negyven év alatt az orvostudomány győztesen került ki a velük való összecsapásból, legalábbis az Egyesült Államokban. A járvány útján terjedő kórformák átengedték helyüket az ún. civilizációs betegségeknek ban, sorrendben a szívbetegségek, a rák, az érrendszeri megbetegedések, a tüdőgyulladás és az influenza, a cukorbetegség, a májzsugorodás, az érelmeszesedés, illetve az öngyilkossághoz vezető pszichés problémák szedik a legtöbb áldozatot. Vagyis pontosan azok a betegségek és zavarok, amelyek kialakulásában, fennmaradásában és súlyosbodásában a modern életvitel, a stressz, a helytelen táplálkozás vagy a fejlett ipari civilizáció elkerülhetetlen vagy egyelőre legalábbis csak kismértékben csökkenthető együttjárói (pl. szennyeződés stb.) játsszák a legfontosabb szerepet. Az utóbb említett tényezők közül egyébként minden kétséget kizáróan az egészséget megőrző és a betegséget megelőző, vagy éppen ellenkezőleg: az azt előidéző viselkedésformák örvendhettek a legnagyobb figyelemnek. Számos olyan viselkedésbeli megnyilvánulás, szokás állíttatott pellengérre, amelyek bizonyítottan megbetegedéshez vezethetnek: az egészségtelen táplálkozás, a testmozgás hiányával jellemezhető életvitel, a dohányzás, az italozás, a gyógyszerekkel való visszaélés, a sajnos már nálunk is terjedő kábítószer-fogyasztás, a meggondolatlan napozás, a biztonsági öv vagy a bukósisak használatának elutasítása és nem utolsósorban az óvintézkedéseket mellőző szexuális együttlét. Az ezredfordulóhoz közeledve egyre nyilvánvalóbb, hogy egészségünk jelentős mértékben függ attól, hogy bizonyos helyzetekben a megőrzését, sőt minél teljesebbé tételét biztosító viselkedésformák mellett döntünk, vagy ellenkezőleg, olyan szokásaink, késztetéseink nyomásának engedünk, melyek nagy valószínűséggel vezethetnek előbb vagy utóbb súlyos következményekkel járó megbetegedéshez. Itt jut szerephez egészségünkhöz való viszonyulásunk kettősségének második aspektusa. Mert amennyire igaz, hogy az emberek legtöbbje bármire hajlandó gyógyulása érdekében akkor, amikor a kóros folyamat zajlása szervezetében már nyilvánvalóvá vált, éppen annyira igaz az is, hogy a megelőzést biztosító intézkedéseket hajlamosak vagyunk egyszerűen elhanyagolni. Rokeach vizsgálata, mely a legjelentősebb értékeink feltérképezését tűzte ki célul, egyértelműen az egészség egyeduralmát igazolta ezek között. Szinte minden megkérdezett személy az egészséget helyezte értékeinek élére (Kaplan és mtsai., 1993 nyomán). Ez azonban távolról sem jelenti azt, hogy az emberek mindent meg is tesznek egészségük megóvása érdekében. Amikor az egyén a testi 20

22 korlátozottság és a szenvedés hatalmába kerül, eltűri a kórház börtönét, a vizsgálatok kínjait és megaláztatásait vagy akár a gyógykezeléssel járó minden kellemetlenséget. Lázban fekve vagy fájdalomtól gyötörve esetenként ugyanannak az orvosnak az utasításait követi vakon, akinek tanácsát minap még üres beszédnek minősítette. Közben azonban a még egészségesek, úgy tűnik, nem veszik komolyan az egészség megóvását célzó felszólításokat. Belgiumban például a dohányzó 11 éves fiúgyermekek aránya 1990 és 1994 között 11 százalékról 19 százalékra emelkedett. Hasonlóképpen növekedett az egészségtelen táplálkozás gyakorisága a fiatalok körében, miközben csökkenő tendenciát mutatott a testmozgás, a fogápolás és az egészséges tápanyagok fogyasztása (Van de Mieroop, 1996). Romániában, ahol a nem kívánt terhességek megszakítását célzó művi abortuszok száma a kilencvenes években aggasztó méreteket öltött (1000 szexuálisan aktív nőre 1991-ben 188 abortusz jutott, míg Hollandiában csak 5 (!) (Ketking, 1994), 1993-ban a modern terhességmegelőző eljárásokat a fiatalok mindössze 14 százaléka veszi igénybe. Még a legóvatosabb becslések is 50% körülire becsülik azokat a megbetegedéseket, amelyek a viselkedés és az életforma megváltoztatása útján megelőzhetőek lennének. A kevésbé visszafogott ám a realitás talajától nem feltétlenül elrugaszkodottabb álláspont képviselői kétharmados arányról számolnak be. Kaplan és mtsai. (1993, 9 öld.) szerint az egészségi állapot meghatározásában a genetikai tényezők mintegy 30%-ban működnek közre, az orvosi ellátáshoz kapcsolódók körülbelül 10%-ig terjedően és mintegy 30%-ra becsülhető a más tényezők kategóriájához sorolható körülmények hatásának összessége. Ezekhez képest a legnagyobb súllyal (40%) a magatartás járul hozzá a megbetegedésekhez. Amber és Doll számításai szerint évente mintegy 1,2 millió emberéletet lehetne megmenteni csak az Egyesült Államokban és kb. 8,4 millió életévet nyerhetnénk az emberek magatartásának megváltoztatásával. Ebből a szemszögből indokolt Knowles megállapítása: A legtöbben közülünk egészségesen születünk és helytelen viselkedésünk valamint a kedvezőtlen környezeti feltételek hatására betegedünk meg. A negatív egészségi állapothoz kapcsolódó problémák megoldása a modern amerikai társadalomban úgy egyéni, mint törvényes intézkedések és önkéntes erőfeszítések útján gyakorolt társadalmi felelősségvállaláson múlik. Az egyének úgy morálisan, mint a társadalommal szemben, kötelesek mindent elkövetni egészségük megőrzése érdekében (Sarafino, 1994, 11 old.). Hajlamosak vagyunk mindazokat a vitán felül álló eredményeket, amelyeket a medicina a XX. század és elsősorban annak utolsó évtizedei során elkönyvelhetett, a technika vívmányainak és az ezeket biztosító hatalmas összegeknek a javára írni. Ma a fejlett országokban dolgozó orvosnak olyan diagnosztikai és terápiás eszközök állnak rendelkezésére, melyek mindössze pár évvel ezelőtt még elképzelhetetlenek lettek volna. A modern imagisztikus technikáknak köszönhetően az orvos ma olyan információk birtokában dönthet, melyekről pályája 21

23 kezdetén vagy akár derekán még csak nem is álmodhatott. A technikai fejlődés a kezelés számára is olyan távlatokat nyit, amelyek eddig legfeljebb a sci-fi világához tartoztak (pld. számítógép által irányított lézerszike a sebészetben). Nem szorul különösebb érvelésre, hogy mit jelent ez az orvosi ellátás költségei szempontjából. Egyetlen összehasonlító adat: az Egyesült Államokban 1950-ben a nemzeti jövedelem 4,4 százalékát fordították az egészségügyi ellátásra, míg 1987-ben ez a befektetés már 11 százalék fölé emelkedett. Mi több, 2000-ig még további három százalékos emelkedésre számítanak (Carmody és Matarazzo, 1992). Ugyanakkor azonban éppen az Egyesült Államokban beszélnek az egészségügyi ellátást biztosító rendszer válságáról, arra hivatkozva, hogy az eredmények nem arányosak a befektetéssel (Daschle és mtársai, 1993). Az Egyesült Államok statisztikai hivatalának jelentése nyíltan kimondja, hogy azok az eredmények, amelyeket például csak a rákos betegek túlélése terén 1950 óta értek el, nem annyira a technikai fejlődés, mint inkább más tényezők (pl. a betegség korai felismerése) javára írhatók. Ez pedig annak a következménye (is), hogy az emberek hozzáállása, tudatossági foka jelentős mértékben megváltozott. Az egészség, illetve betegség viszonya igen összetett, nagyszámú kombináció számára lehetőséget biztosító, dinamikus kölcsönhatások folyamatában megvalósuló kapcsolat. Császár és Juhász (1992) a következőképpen reprezentálják az egészségi állapot és a magatartás viszonyát: Az egyén lehet 1. Szubjektíve tünetmentes (nincs objektiválható lelet) Az egészségmagatartás lehet hibátlan és/vagy hibás 2. Szubjektíve tünetmentes (van objektiválható lelet) 3. Szubjektíve panaszos (nincs objektiválható lelet) 4. Szubjektíve panaszos (van objektiválható lelet) A betegségviselkedés lehet alkalmazkodó vagy hibásan alkalmazkodó vagy nem alkalmazkodó 22

24 Irodalom Császár és Juhász (1992): old. de Ridder, D.T.D., de Wit, J.B.F. (2006): Self-regulation in Health Behavior: Concepts, Theories, and Central Issues. In Denise T.D. de Ridder and John B.F. de Wit. (eds.):self-regulation in Health Behavior. New York. John Wiley & Sons Ltd. James, A.S., Campbell, M.K., DeVellis, B., Reedy, J., et al (2006): Health Behavior Correlates Among Colon Cancer Survivors: NC STRIDES Baseline Research. American Journal of Health Behavior Kulcsfogalmak betegség korai felismerése betegségképzetek prototípus-modellje betegszerep civilizációs betegségek fittség gyengélkedés jóllét kórosság megbetegedettség optimális egészség orvosi ellátás költségei pozitív- és negatív egészség szomatopszichikus betegségtörténés Önellenőrző kérdések Mit értünk optimális egészségen? Hogyan határozható meg a valódi jóllét? Mi a különbség az egészség és az egészségesnek lenni között? Mit értünk fittségen? Milyen szinteken értékelhető a fittség? Milyen viszonyban állnak egymással a negatív egészség és a jóllét? Minek eredményeképpen jön létre a megbetegedettség? Mit sugall az őt átélőnek a gyengélkedés? Melyek a betegszereppel járó jogok és kötelességek? Mi jogosítja fel a személyt a kórosság címkéjének hordására? 23

25 Mit valószínűsít az, hogy léteznek a társadalomban olyan egyének, akik bár genetikai adottságaik és személyiségi jellemzőik alapján megbetegedésre hajlamosnak tekinthetők, mégis egészségesnek maradnak? Mit módosíthatnak a szociális, gazdaságis, kulturális, családi és pszichológiai változók a biopszichoszociális modell szerint? Hogyan határozható meg a betegségképzetek prototípusos modellje? Milyen módosulásokat vontak maguk után az életformánkban bekövetkezett változással azon a listán, amelyik az elhalálozások leggyakoribb okait mutatja be? Melyek azok a betegségek, amelyek a XX. század során életformánkban bekövetkezett változások hatására átvették a fertőzéses megbetegedések helyét az elhalálozások okaiként szereplő leggyakrabban előforduló kóros folyamatok listáján? Milyen jellemző kombinációi vannak a szubjektív tüneteknek és az objektiválható leleteknek? Minek a zavarai úgy a hipochondria, mint az anozognózia? 24

26 III.MODUL A STRESSZ SZEREPE AZ EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT MEGHATÁROZÁSÁBAN Célkitűzések: a stressz különböző megközelítéseinek ismertetése és a korszerű stressz-szemlélet kialakításának megalapozása a stressz kialakulásában szerepet játszó mechanizmusok megértetése a hallgatókkal a kognitív és az érzelmi kiértékelés viszonyának megértetése TANULMÁNYI ÚTMUTATÓ 1. egység A stresszfogalom kialakulásának története A stressz fogalmát általában Selye János nevéhez kapcsolják, széles körben elismerve a magyar származású kanadai fiziológus és orvos hozzájárulását a modern stresszkutatás megalapozásához és megteremtéséhez. Selye először 1939-ben írta le az általános adaptációs szindrómát, azaz a szervezet válaszát a tartós és túlzott mértékű igénybevétellel szemben. Tizennégy évvel később, Stressz címen közölt könyve már nemcsak a stressznek, mint tudományos kutatás tárgyának elfogadásához járult hozzá, hanem a köznapi gondolkodásba is belopta a fogalmat. A szerző egyébként az ún. a stressz mint belső válasz megközelítés képviselője; az általa megfogalmazott meghatározás szerint a stressz egy fajlagos tünetcsoportban megnyilvánuló állapot, mely magában foglal minden nem-fajlagosan előidézett elváltozást egy biológiai rendszeren belül (Selye, 1978, 69.old.). Még pontosabban, a stressz az az állapot, amely a generális adaptációs szindrómában (GAS) nyilvánul meg. Selye kutatásai nem voltak tudományos előzmények nélküliek. Claude Bernard francia fiziológus már az 1870-es évben leírta a szervezet azon képességét, hogy akár a külső környezet feltételeinek jelentős változásai közepette is megőrizze belső miliője állandóságát. Utólag, 1932-ben Walter Cannon megteremtette a homeosztázis fogalmát, a Bernard által leírt mechanizmus megnevezésére. Selye azt a hatást is elismeri, amit az ókori görög orvostudomány és különösképpen annak legjelentősebb képviselője, Hippokratész gyakorolt munkásságára. Hippokratész, aki időszámításunk előtt mintegy 400 évvel gyógyított és tanított Kos szigetén, a betegség két 25

27 összetevőjét írta le: ezeket pathos -nak (szenvedés) és pónosz -nak (a test küzdelme, hogy helyreállítsa épségét) nevezte el. A hippokratészi tanítások másik lényeges eleme, mely befolyásolta Selyét a vis medicatrix natural leírása, vagyis azé a természetes gyógyító erőé, mely belülről, a szervezetből fejti ki hatását. A stresszfogalom megközelítésének új fejezete kezdődik el 1967-ben, amikor Thomas Holmes és Richard Rahe közzéteszik a szociális újraalkalmazkodást vizsgáló értékelő skálájukat (Social Readjustment Rating Scale, röviden SRRS). Munkásságuk a stressz, mint inger megközelítését alapozza meg, amely azokra az eseményekre és körülményekre összpontosítja figyelmét, melyek nagy valószínűséggel idézhetnek elő stresszt. Holmes és Rahe azokat az egyén életében vagy körülményeiben bekövetkező változásokat sorolják fel, amelyek a személyt alkalmazkodási erőfeszítésre késztetik (mint pl. a házastárs elhalálozása vagy a válás, hogy csak a listájuk első két tételét említsük) és súlyosságukkal arányosan pontozzák őket (1. melléklet). Az SRRS-ben felsorolt 43 esemény LCU-ban (Life Change Units = életkörülményekben bekövetkezett változás egység) kifejezett pontértéke lehetővé teszi annak a mutatónak a kiszámítását, mely kifejezi a személy által adott időintervallumon belül elszenvedett terhelések mértékét. Megvizsgálják például, hogy az elmúlt 12 hónap során milyen változások következtek be a személy életében és az ezeknek megfelelő pontértékeket összeadják, a végösszeg magasabb értéke a nagyobb fokú stressznek felel meg. A értékek közötti érték az enyhe fokú krízisállapot -ot jelzi, míg a 300 LCU-t meghaladó összeg már jelentős mértékű krízisre utal. Napjaink pszichológiai szakirodalmát azonban az a megközelítés uralja, melyet Richard S. Lazarus dolgozott ki és tranzakciós vagy interakciós modell néven ismert. Lazarus az egyén és környezete kölcsönhatását találja meghatározónak, melyen belül a személy a terhelésekkel szemben reagál. Megközelítésében a stressz nem azonosítható sem az ingerrel, sem a válaszreakcióval, hanem azzal a folyamattal, amelyben a személy aktív ágensként szerepel, akinek lehetősége van a rendelkezésére álló emocionális, kognitív és viselkedéses stratégiák segítségével befolyásolni a körülményekkel illetve az azok által közvetített elvárásokkal, fenyegetésekkel való szembesülése következményeit. A stresszfogalom fejlődésével és a kísérleti megközelítések által feltárt adatok felhalmozódásával párhuzamosan, fokozatosan egyre nyilvánvalóbbá vált az a hatás is, melyet a stressz az egészséget megőrző, illetve a betegséget előidéző tényezőkre gyakorol. A stressz fogalmát már Selye is megpróbálta egy átfogó pszichoszomatikus modellbe illeszteni. Az elsők azonban, akik már az orvosi szakma képviselőit is meggyőzni képes adatgyűjteménnyel igazolták a stressz és a betegség kölcsönhatását, Meyer Friedman és Ray Roseman amerikai szívgyógyászok voltak. Friedmanék először 1959-ben írták le az ún. A-típusú viselkedés és a szív-érrendszeri 26