B E S Z Á M O L Ó az önkormányzat évi költségvetésének I. félévi végrehajtásáról
|
|
- Magda Lukácsné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Hajdúnánás Városi Önkormányzat POLGÁRMESTERÉTİL 3. Száma: /2014. Elıkészítık: Kiss György Közgazdasági Iroda irodavezetıje, Pálócziné Tóth Mária költségvetési csoportvezetı A beszámoló törvényességi ellenırzıje: Dr. Kiss Imre jegyzı B E S Z Á M O L Ó az önkormányzat évi költségvetésének I. félévi végrehajtásáról Az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 87. (1) bekezdése rendelkezik a féléves költségvetési beszámoló képviselı-testületi megtárgyalásáról, ennek alapján az alábbiakban terjesztem elı az összesített városi beszámolót. A törvény szerint A polgármester a helyi önkormányzat gazdálkodásának elsı félévi helyzetérıl szeptember 15-éig, háromnegyed éves helyzetérıl a költségvetési koncepció ismertetésekor írásban tájékoztatja a képviselı-testületet. A tájékoztatás tartalmazza a helyi önkormányzat költségvetési rendeletében megjelenı elıirányzatok és a költségvetési egyenleg alakulását. Hajdúnánás Városi Önkormányzat évi költségvetésérıl szóló 3/2014. (II. 14.) Önkormányzati Rendeletben az önkormányzati tevékenységek és az intézmények együttes kiadását eft felhalmozási célú hitelfelvétel mellett eft fıösszeggel állapította meg. A költségvetési rendeletet módosította a 10/2014. (IV. 30.) Önkormányzati Rendelet, melyben eft felhalmozási célú hitelfelvétel mellett a költségvetés fıösszege eft-ra módosult. Az állami támogatásokban történt növekedések, a képviselı-testületnek a tartalék terhére hozott döntései indokolttá tették a rendelet módosítását, így a 17/2014. (VI. 27.) Önkormányzati Rendelet eft fıösszegre módosította az önkormányzat évi költségvetését. A Hajdúnánás Városi Önkormányzat évi költségvetésének I. félévi végrehajtásáról szóló beszámolóban bemutatásra kerül az önkormányzat, valamint az önkormányzati fenntartású intézmények gazdálkodása az alábbiak szerint: A I. félévi költségvetési gazdálkodás számszerő adatait e beszámoló mellékletei tartalmazzák: az 1. sz. mellékletben városi szintre összesítve, mérlegszerően kerül bemutatásra a kiemelt elıirányzatok módosított összege és azok féléves teljesítése; a 2. sz. melléklet az önkormányzat és intézményei bevételi elıirányzatainak teljesítése; a 3. sz. melléklet az önkormányzat és intézményei kiadási elıirányzatainak teljesítése. Az alábbiakban elıbb az önkormányzati intézmények, a Hajdúnánási Közös Önkormányzati Hivatal és az önkormányzat által ellátott feladatok gazdálkodási eredményeirıl adok tájékoztatást. Az önállóan mőködı intézmények I. félévérıl szóló költségvetési beszámolót a Hajdúnánási Gazdasági Ellátó Intézmény mint önállóan mőködı és gazdálkodó költségvetési szerv készítette el. Az intézmények gazdálkodása az alábbiak szerint alakult a beszámolási idıszakban. Hajdúnánási Óvoda A Hajdúnánási Óvoda I. félévi bevételeinek elıirányzatát 52,4 %-on teljesítette a módosított elıirányzathoz viszonyítva. Az intézmény 300 eft mőködési bevételt (B4) tervezett, teljesítése 140 eft,
2 2 mely terembérbe adásából, és kamatbevételbıl tevıdik össze. A mőködési bevétel 46,7%-os a módosított elıirányzathoz viszonyítva. Az önkormányzati támogatás eredeti elıirányzata eft, mely a rendelet módosítása során eft-ra növekedett. A növekedés oka a bérkompenzáció, melyet az önkormányzat támogatásként kap meg a Magyar Államkincstártól. Az irányító szervi támogatás teljesítése 52,4 %-os a módosított elıirányzathoz viszonyítva. Az óvoda kiadási elıirányzatainak teljesítése 51,9 %-os. A személyi juttatások 50,7 %-on, a munkaadókat terhelı járulékok és szociális hozzájárulási adó kiadások 46,6 %-on teljesültek a módosított elıirányzathoz viszonyítva. A dologi kiadások elıirányzata eft, teljesítése eft, mely 172,5 %-os felhasználást mutat a módosított elıirányzathoz viszonyítva. Az intézmény jelentısen túllépte a tervezett dologi kiadást, melynek oka, hogy a pályázaton nyert EU-s játékok földmunkáit az intézmény költségvetésébıl kellett finanszírozni, valamint az év elején a dologi kiadások lettek visszavonva. Várhatóan a személyi és járulék kiadások elıirányzatán képzıdik annyi maradvány, amibıl lehet fedezni a megnövekedett dologi kiadásokat. Az intézmény függı kiadása eft. Móricz Pál Városi Könyvtár és Helytörténeti Győjtemény Az intézmény I. félévében bevételeinek elıirányzatát 51,1 %-on teljesítette. Mőködési célú támogatások államháztartáson belülrıl teljesítése 408 eft, mely TÁMOP keretében a képzésekkel a kulturális szolgáltatásokért könyvtárak és közmővelıdési intézmények összefogása Hajdú-Bihar Megyében pályázatból származik. Elıirányzata még nincs, de a rendeletmódosítás során ez rendezıdni fog. Mőködési bevételeinek elıirányzata 500 eft, melybıl 302 eft teljesült, ami 60,4 %-os teljesítést jelent a módosított elıirányzathoz viszonyítva. A bevétel könyvtári szolgáltatásokból származik. Az irányító szervi támogatás eredeti elıirányzata eft, mely június 30-ig eft-tal növekedett. A növekedés oka a bérkompenzáció és a könyvtári érdekeltségnövelı támogatás, mely a Magyar Államkincstár útján az önkormányzathoz érkezik, így önkormányzati támogatás keretében kapja meg az intézmény. Az irányító szervi támogatás teljesítése 49,7 %-os a módosított elıirányzathoz viszonyítva. Az intézmény kiadási elıirányzatának teljesítése 50,2 %-os. A személyi juttatások 49,7 %-os, a munkaadókat terhelı járulékok és szociális hozzájárulási adó kiadások 43,1 %-os teljesítést mutatnak a módosított elıirányzathoz viszonyítva. A dologi kiadások teljesítése 45,3 %-os. Beruházási kiadások elıirányzata eft, teljesítése eft, mely 106,6 %-os felhasználást jelent. Az intézmény a múzeum részére traktort vásárolt. Az intézmény függı kiadása 500 eft. Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat, Városi Bölcsıde A Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat, Városi Bölcsıde I. félévében bevételeinek elıirányzatát 96,6 %-on teljesítette. A mőködési célú támogatások államháztartáson belülrıl bevétele 100 %-os teljesítést mutat. Az 565 eft bevétel a Munkaügyi Központ által nyújtott bértámogatás, mely 3 fıt érintett. Az irányító szervi támogatás eredeti elıirányzata eft volt, mely rendelet módosítás során eft-tal növekedett, ami a bérkompenzációnak köszönhetı július 1-tıl társulási megállapodás alapján létre jött a Hajdúnánás Tiszagyulaháza - Újtikos Szociális és Gyermekjóléti Önkormányzati Társulás és a 67/2014. (III. 27.) számú Képviselı-testületi Határozat alapján az intézmény fenntartói joga átkerült a társulás hatáskörébe április 1-tıl. A fenntartói változás miatt az irányító szervi támogatás csökkent eft-tal, így a módosított elıirányzat eft, melynek teljesítése 96,5 %-os. Az intézmény az összes kiadásának elıirányzatát 100 %-on teljesítette. A személyi jellegő kiadás, a munkaadókat terhelı járulékok és szociális hozzájárulási adó, és a dologi kiadás teljesítése megegyezik a módosított elıirányzattal.
3 3 Hajdúnánási Gazdasági Ellátó Intézmény A Hajdúnánási Gazdasági Ellátó Intézmény I. félévében bevételeinek elıirányzatát 51,6 %-on teljesítette. Az intézménynek a mőködési célú támogatások államháztartáson belülrıl eft bevétele keletkezett, melybıl eft a Munkaügyi Központ által nyújtott munkabér támogatás, és a Nemzeti Rehabilitációs Irodától 2 fı csökkent munkaképességő dolgozó alkalmazásáért 236 eft támogatás. A bevételnek még nincs elıirányzata, de rendeletmódosítás során rendezésre kerül. A mőködési bevételek elıirányzata eft, melynek teljesítése eft, ami 122,2 %-os teljesítést mutat. A bevételbıl 204 eft a bérleti díj befizetésbıl, eft a rezsi költség továbbszámlázásából, valamint a szakképzésnél karbantartói munkát végzık bérének visszatérítésébıl származik. Az irányító szervi támogatás elıirányzata eft, melynek teljesítése eft, ami 46,7 %-os a módosított elıirányzathoz viszonyítva. Az eredeti elıirányzathoz képest eft-tal növekedett az elıirányzat, melynek oka a bérkompenzáció. Összességében a kiadási elıirányzatot 51,7 %-on teljesítette. A személyi jellegő kiadásokat 52,4 %-on, a munkaadókat terhelı járulékok és szociális hozzájárulási adó kiadásokat 38,5 %-on teljesítette. A munkaadókat terhelı járulékok alacsony teljesítésének oka, hogy a Munkaügyi Központ által támogatott 9 dolgozó után nem, vagy csak 13,5 % szociális hozzájárulási adót fizet az intézmény, így jelentıs megtakarítás keletkezett. A dologi kiadások teljesítése 52,9 % a módosított elıirányzathoz viszonyítva. Beruházás kiadásai 210 eft teljesítés látható, mely laptop vásárlásból adódik. Felújítás teljesítése eft, mely a Bocskai István Általános Iskola Baross úti intézményegységének tetı szigetelésére lett fordítva. Elıirányzata nincs, de elıirányzat-módosítás során rendezıdni fog. Az intézmény függı kiadása eft. Városi Rendelıintézet A Városi Rendelıintézet I. félévében bevételeinek elıirányzatát 54,3 %-on teljesítette. Mőködési célú támogatások államháztartáson belülrıl bevételének elıirányzata eft, teljesítése eft, mely 52 %-os teljesítést mutat. A bevétel tartalmazza az OEP-tıl érkezett támogatást. Mőködési bevételek elıirányzata eft, teljesítése eft, mely 53,8 %-os teljesítést mutat. A mőködési bevételek tartalmazzák a foglalkozás egészségügyi szolgáltatás árbevételét, a kamatbevételt, a bérleti díj valamint a továbbszámlázott rezsi költségek bevételeit. Az irányító szervi támogatás eredeti elıirányzata eft, mely eft-tal növekedett, ami a bérkompenzáció összege. Az önkormányzati támogatás teljesítése 89,8 %-os a módosított elıirányzathoz viszonyítva. A kiadási elıirányzatokat összességében 54 %-on teljesítette. A személyi juttatások kiadásai 51,1 %-os, a munkaadókat terhelı járulékok és szociális hozzájárulási adó 54,9 %-os teljesítést mutat a módosított elıirányzathoz viszonyítva. A dologi kiadások elıirányzata eft, teljesítése eft, mely 42,7 %-os felhasználást mutat. Az egyéb mőködési célú kiadások elıirányzata eft, teljesítése eft, mely 66,2 %-os felhasználást jelent. Az intézmény függı kiadása eft. Hajdúnánási Közös Önkormányzati Hivatal A következıkben a Közös Önkormányzati Hivatal bevételeinek és kiadásainak alakulásáról adok tájékoztatást, melynek elıirányzatai és teljesítési adatai a 2. és 3. számú mellékletben találhatóak. Bevételek
4 4 A Hajdúnánási Közös Önkormányzati Hivatal összes bevételeinek teljesítése 56,8 %-os a módosított elıirányzathoz viszonyítva a 2. számú melléklet szerint. A mőködési célú támogatások államháztartáson belülrıl (B1) bevételek teljesítése eft, melynek nincs elıirányzata, de a következı rendelet módosítás során ez rendezıdni fog. Az Országgyőlési, önkormányzati és európai parlamenti képviselıválasztásokhoz kapcsolódó tevékenység kormányzati funkción eft teljesítés történt, melyet az országgyőlési képviselı választás és az európai parlamenti választás lebonyolítására kapott a hivatal. A Pályázat és támogatáskezelés, ellenırzés kormányzati funkción 159 eft teljesítés történt, mely a Munkaügyi Központ által nyújtott munkabér támogatás. A Hajdúnánási Közös Önkormányzati Hivatal évi mőködési támogatás hozzájárulása az Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége kormányzati funkción található évi hozzájárulás: Folyás Község Önkormányzata 247 eft, Tiszagyulaháza Község Önkormányzata eft, Újtikos Községi Önkormányzat eft. Közhatalmi bevételek (B3): elıirányzat 800 eft, melynek teljesítése 16,3 %-os. A 130 eft teljesítés az Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége kormányzati funkción jelenik meg, mely igazgatási szolgáltatási díj, kifüggesztési díj bevételei. Mőködési bevételek (B4) elıirányzata 700 eft, melynek teljesítése 736 eft, mely tartalmazza a továbbszámlázásból származó bevételt, valamint a kamat és a városkártya bevételeit. A Támogatási célú finanszírozási mőveletek kormányzati funkción lett tervezve az irányító szervi támogatás. Az eredeti elıirányzat eft, mely összeg rendelet módosítás során eft-ra módosult. A növekedés oka, hogy az egyes jövedelempótló támogatás, valamint a bérkompenzáció az önkormányzat részére kerül kiutalásra, de az ellátások kifizetése a Közös Önkormányzati Hivatalból történik, így az állami támogatást intézményfinanszírozás keretében a hivatal megkapja. Kiadások A Hajdúnánási Közös Önkormányzati Hivatal szakfeladatain teljesített kiadásokat a beszámoló 3. sz. melléklete mutatja be. A eft teljesített költségvetési kiadás 55,9 %-a a módosított elıirányzatnak. A személyi juttatások (K1) eredeti elıirányzata eft, mely rendelet módosítás során eft-tal növekedett, ami a bérkompenzációt tartalmazza. A személyi juttatások teljesítése eft, mely 45,4 %-a a módosított elıirányzatnak. Teljesítés kormányzati funkció szerint: Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és ált. ig. tevékenysége eft Adó-, vám- és jövedéki igazgatás eft Az államháztartás igazgatása, szabályozása, ellenırzése eft Pályázat- és támogatáskezelés, ellenırzés eft Város-, községgazdálkodási egyéb szolgáltatások eft Közterület rendjének fenntartása eft Veszélyes hulladék begyőjtése, szállítása, átrakása eft Országgyőlési, önkormányzati és európai parlament képv. választ. kapcs. tev eft Az Országgyőlési, önkormányzati és európai parlament képviselıválasztásokhoz kapcsolódó tevékenység kormányzati funkción a eft személyi juttatás teljesítésének még nincs elıirányzata, de rendeletmódosítás során rendezésre kerül.
5 5 Munkaadókat terhelı járulékok és szociális hozzájárulási adó (K2) módosított elıirányzata eft, melynek teljesítése eft, ami 47,7 %-os teljesítést mutat. Az Országgyőlési, önkormányzati és európai parlament képviselıválasztásokhoz kapcsolódó tevékenység kormányzati funkción eft teljesítés jelenik meg, melyhez nem kapcsolódik elıirányzat, így a rendelet módosítása során ez rendezésre kerül. A dologi kiadások (K3) elıirányzata eft, mely az Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége kormányzati funkcióra lett tervezve. Az Országgyőlési, önkormányzati és európai parlament képviselıválasztásokhoz kapcsolódó tevékenység kormányzati funkción megjelenik 551 eft teljesítés, mely a választással kapcsolatos dologi kiadás és nincs elıirányzata, de rendelet módosítás során rendezésre kerül. Az összes dologi kiadás teljesítése eft, mely 53,5 %-os teljesítést mutat a módosított elıirányzathoz viszonyítva. Ellátottak pénzbeli juttatása (K4) elıirányzata eft, teljesítése eft, mely 81,9 %- os teljesítést mutat a módosított elıirányzathoz viszonyítva. Az ellátottak pénzbeli juttatása részletezve az alábbi táblázatban látható: (eft) Jogcím Módosított Teljesítés % Elıirányzat Rendszeres szociális segély ,9 Foglalkoztatást helyettesítı tám ,2 Lakásfenntartási támogatás ,9 Közgyógyellátás ,9 Óvodáztatási támogatás 170 Összesen ,9 Az óvodáztatási támogatás teljesítése 170 eft, melynek még nincs elıirányzata, de rendeletmódosítás során ez rendezıdni fog. Egyéb mőködési célú kiadások (K5) az Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége kormányzati funkción eft elıirányzat látható, mely a közszolgálati továbbképzések kiadásainak fedezetére került tervezésre. A tervezett összeg rendeletmódosítás során átcsoportosításra kerül a dologi kiadásokhoz, mivel a teljesítés ott jelenik meg. Beruházások (K6) kiadásain az Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége kormányzati funkción az elıirányzat eft, melybıl informatikai beszerzésekre eft és személygépjármő vásárlásra eft lett tervezve. A teljesítés 14 eft, mely az informatikai eszközök beszerzéséhez kapcsolódik. Felújítások (K7) kiadásain az Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége kormányzati funkción az elıirányzat eft, mely a hivatal elektromos rendszerének felújítására lett tervezve. A teljesítés 634 eft, mely a hivatal lengıajtók felújításának a költsége. Önkormányzat Bevételek A Hajdúnánás Városi Önkormányzat által kezelt kormányzati funkciók összes bevételeinek teljesítése 43,9 %-os a módosított elıirányzathoz viszonyítva a 2. számú melléklet táblázata szerint.
6 6 Mőködési célú támogatások államháztartáson belülrıl (B1) bevételeinek módosított elıirányzata eft, melynek teljesítése eft. A teljesítés 58,8 %-os a módosított elıirányzathoz viszonyítva. A következıkben kormányzati funkció szerint kerül bemutatásra a bevételek alakulása: - Veszélyes hulladék begyőjtése, szállítása, átrakása kormányzati funkción eft teljesítés jelenik meg, mely MVH támogatás veszélyes hulladék ártalmatlanítására. - Város-, községgazdálkodási egyéb szolgáltatások kormányzati funkción eft teljesítés jelenik meg, mely tartalmazza az emlıszőrı vizsgálat utazási költségtérítését, a Nánási Vigasságok 2014, a Kulturális Közösségek Együtt és az Ifjúsági Alkotótábor mőködésének támogatásait. - Bőnmegelızés kormányzati funkción eft teljesítés jelenik meg, mely a mezııri szolgáltatás mőködési támogatása. - Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai kormányzati funkción eft bevétel érkezett, mely az NFÜ által folyósított TÁMOP óvodafejlesztés pályázat támogatása. - START-munka program Téli közfoglalkoztatás kormányzati funkción eft bevétel érkezett, melyet a Munkaügyi Központ folyósított bértámogatásra. - Hosszabb idıtartamú közfoglalkoztatás kormányzati funkción eft bevétel érkezett, mely a Munkaügyi Központ által folyósított költség és bértámogatás. - Alapfokú mővészetoktatás kormányzati funkción 202 eft bevétel keletkezett, mely a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ által utalt befizetett térítési díj 30 %-a. - Civil szervezetek mőködési támogatása kormányzati funkción 150 eft bevétel jelenik meg, melyet a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat utalt az Ifjúsági Alkotótábor költségeihez. - Családsegítés kormányzati funkción eft bevétel jelenik meg, mely az NFÜ által folyósított TÁMOP családsegítı pályázat támogatása. A közhatalmi bevételek (B3) teljesítése 44,3 % a módosított elıirányzathoz viszonyítva, melyet az alábbi táblázat részletesen bemutat: (eft) Adónemek megnevezése Költségvetési Teljesítés % elıirányzat - építményadó ,3 - gépjármőadó ,5 - késedelmi pótlék ,3 - magánszemélyek kommunális adója ,7 - idegenforgalmi adó tartózkodás után ,7 - idegenforgalmi adó épület után iparőzési adó ,9 - bírság és végrehajtási költség ,3 - termıföld bérbeadásából szárm. adó talajterhelési díj bevétele ,2 Összesen ,3 A helyi adóknál félévkor a 44,3 %-os teljesítés önmagában jónak mondható, ami alapján év végére a bevételi elıirányzat teljesülése lenne várható, azonban az önkormányzat eddigi legnagyobb adófizetıje évi helyi iparőzési adó bevallásának feldolgozása alapján eft túlfizetés mutatkozik, melynek kiutalását kérte az adózó. Részben ezen adótúlfizetés visszafizetéséhez nyújtottunk be rendkívüli támogatási igényt az önkormányzat mőködıképességének megırzéséhez, a megyei önkormányzati tartalékból nyújtott támogatásokról és a rendkívüli önkormányzati támogatásokról szóló 7/2014. (I. 31.) BM rendelet alapján. A támogatásról várhatóan szeptemberben születik döntés.
7 7 Mőködési bevételek (B4) elıirányzata eft, teljesítése eft, mely 53,2 %-os a módosított elıirányzathoz viszonyítva. A következıkben kormányzati funkció szerint kerül bemutatásra a bevételek alakulása: - Önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok kormányzati funkción a közterület-foglalás, bérleti díj, valamint a rezsi költség továbbszámlázásából befolyt összeg eft. - Hosszabb idıtartamú közfoglalkoztatás kormányzati funkción eft bevétel keletkezett, mely a START munkaprogram bevételei. - Nem veszélyes hulladék begyőjtése, szállítása, átrakása kormányzati funkción eft szemétszállítási díj bevétel lett tervezve, melynek teljesítése eft. A teljesítés 43,3 %- os a módosított elıirányzathoz viszonyítva. - Város-, és községgazdálkodási egyéb szolgáltatások kormányzati funkción mőködési bevétel nem lett tervezve, de eft teljesítés történt, mely kamatjóváírásból és telefon díj bevételbıl származik. Rendelet módosítás során az elıirányzat a bevételnek megfelelıen rendezésre kerül. - Veszélyes hulladék begyőjtése, szállítása, átrakása kormányzati funkción eft bevétel lett tervezve, melynek teljesítése 729 eft, mely eb befogás és tartás, szerzıdés alapján veszélyes hulladék elszállítás, valamint hulladék átvétel szolgáltatás díja. A teljesítés 57,4 %- os a módosított elıirányzathoz viszonyítva. - Bőnmegelızés kormányzati funkción eft mezııri járulék lett tervezve, melynek teljesítése eft. A teljesítés 71,4 %-os a módosított elıirányzathoz viszonyítva. Mőködési célú átvett pénzeszközök (B6) bevételi elıirányzata eft, mely a Bőnmegelızés kormányzati funkcióra lett tervezve. A teljesítés 531 eft, mely bevétel a Kossuth Vadásztársaságtól átvett pénzeszköz együttmőködési megállapodás alapján. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülrıl (B2) módosított elıirányzata eft, melynek teljesítése eft. A teljesítés 44,8 % a módosított elıirányzathoz viszonyítva. A következıkben kormányzati funkció szerint kerül bemutatásra a bevételek alakulása: - Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok kormányzati funkción eft az elıirányzat, melybıl eft teljesült. A teljesítés tartalmazza a KEOP Iskola u épületenergetikai fejlesztésének támogatását, valamint az ÉAOP Magyar u sz. óvoda kapacitásfejlesztése támogatást. - Gimnáziumi oktatás, nevelés szakmai feladatai kormányzati funkción eft elıirányzat található, mely a TÁMOP / természettudományok oktatása támogatása bevételére lett tervezve. A teljesítés eft. Az elıirányzatot meghaladó bevétel rendelet módosítás során rendezésre kerül. - Város-, és községgazdálkodási egyéb szolgáltatások kormányzati funkción eft elıirányzat található. A tervezett összegen belül tanyafejlesztési program támogatására eft került tervezésre, mely 100 %-ban teljesült. A Nemzeti Kulturális Alaptól eft támogatást kapott a város, mely felhasználásra került a Kendereskertben. - Önkormányzatok elszámolásai a központi költségvetéssel kormányzati funkción eft teljesítés jelenik meg, melyen a felhalmozási célú központosított támogatás, valamint az adósságkonszolidáció látható. Az adósságkonszolidáció során kapott támogatást az alábbi táblázat részletezi, melybıl Ft mőködési támogatás a folyószámlahitel átváltásából létrejött mőködési hitel átvállalásához. A kiadási oldalon ugyanez finanszírozási kiadásként (K9) jelenik meg egyelıre szintén elıirányzat nélkül. A kamatkiadások a késıbbiekben átkerülnek a dologi kiadások közé. (Ft) Megnevezés Tıke Kamat Összesen OTP Bank Nyrt
8 OTP Bank Nyrt. összesen: Hd. Takszöv Hd. Takszöv. Összesen: Bp. Autó Mindösszesen: A felhalmozási bevételek (B5) elıirányzata eft, melynek teljesítése eft. Az összes teljesítés 15,9 % a módosított elıirányzathoz viszonyítva. Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok kormányzati funkción jelenik meg a eft teljesítés, mely a 428/2013. (X. 31.) számú Képviselı-testületi Határozat alapján agyaggödör elnevezéső ingatlan értékesítése, valamint az 52/2014. (II. 28.) számú Képviselı-testületi Határozat alapján a 0991/82 helyrajzi számon nyilvántartott kivett árok mővelési ágú ingatlan értékesítésének nettó bevétele. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (B7) 195 eft teljesítés látható, mely a Lakáshoz jutást segítı támogatások kormányzati funkción található. Elıirányzata nincs, de rendelet módosítás során ez rendezıdni fog. A finanszírozási bevételeken (B8) belül a felhalmozási célú hitelek felvételének elıirányzata eft június 30-ig az önkormányzat hitelt nem vett igénybe. Kiadások Az önkormányzat összes kiadása 47,2 % teljesítést mutat a módosított elıirányzathoz viszonyítva, az 3. számú melléklet szerint. A személyi juttatások (K1) elıirányzata eft, teljesítés eft, mely 67 %-os felhasználást mutat. A 67 %-os teljesítés magasabb a félévi várhatónál, ennek oka, hogy a közfoglalkoztatásra tervezett személyi juttatások elıirányzata eft, teljesítése eft, mely önmagában 74,5 %-os teljesítést mutat. Tervezésnél még nem volt tisztázott, hogy év közben milyen projektek indulnak és hogy alakul a támogatási forma június 30-ig beindult új projektek személyi kiadása eft volt, melynek még nincs elıirányzata. Ha ennek függvényében nézzük a felhasználást, akkor 56,6 %-os teljesítésnek felel meg. Munkaadókat terhelı járulékok és szociális hozzájárulási adó (K2) elıirányzata eft, teljesítés eft, mely 65,3 %-os felhasználást mutat. A magas felhasználás ugyancsak a közfoglalkoztatás járulék kiadásánál jelentkezik, de ez rendelet módosítás során rendezıdni fog. Dologi kiadások (K3) elıirányzata összességében eft, melynek teljesítése eft, ami 39,8 %-os felhasználást jelent a módosított elıirányzathoz viszonyítva. A felhasználás nem éri el a félévkor várhatót, de ha kormányzati funkciónként nézzük, a teljesítés a közfoglalkoztatás kormányzati funkción a legmagasabb, ahol az új projektek elıirányzata még hiányzik. A teljesítés így a közfoglalkoztatásnál 76,2 %-os a módosított elıirányzathoz viszonyítva. Ellátottak pénzbeli juttatásai (K4) elıirányzata eft, melynek teljesítése eft. A felhasználás 37,1 %-os a módosított elıirányzathoz viszonyítva. Az önkormányzati segélyen
9 9 belül felhasználásra került 200 eft étkezési térítési díj, 534 eft buszbérlet támogatás, 400 eft temetési segély, 111 eft krízis segély, és 2870 eft átmeneti segély. A köztemetés elıirányzata eft, melynek teljesítése 321 eft. Egyéb mőködési célú kiadások (K5) elıirányzata eft, melynek teljesítése eft. A felhasználás 48,3 %-os a módosított elıirányzathoz viszonyítva. Beruházások (K6) elıirányzata eft, a teljesítés eft. A felhasználás 10,1 %-os a módosított elıirányzathoz viszonyítva. A következıkben kormányzati funkció szerint kerül bemutatásra a beruházások alakulása: - Hosszabb idıtartamú közfoglalkoztatás kormányzati funkción eft teljesítés található, mely a mezıgazdasági gépek beszerzési költségei. - Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok kormányzati funkción eft teljesítés történt, mely tartalmazza a Balázstelki iskola megvásárlásának elıleg kifizetését, valamint telkek, földterületek vásárlásának költségeit. - Gimnáziumi oktatás, nevelés szakmai feladatai kormányzati funkción eft teljesítés történt, mely tartalmazza a Természettudományok oktatása projekt kiadási költségeit. - Város-, és községgazdálkodási egyéb szolgáltatások kormányzati funkción eft teljesítés történt, mely tartalmazza a rendezvénysátor, a szürke marha szobor és a Tanyafejlesztési pályázaton belül a főkasza és szárzúzó költségeit. - Bőnmegelızés kormányzati funkción 174 eft teljesítés történt, mely a megfigyelı rendszer kiépítésének költségeit tartalmazza. Felújítások (K7) elıirányzata eft, teljesítése eft. A felhasználás 20,2 %-os a módosított elıirányzathoz viszonyítva. - Hosszabb idıtartamú közfoglalkoztatás kormányzati funkción eft teljesítés történt, mely összeg nagyobb részt az istálló felújítást tartalmazza. - Város-, és községgazdálkodási egyéb szolgáltatások kormányzati funkción eft teljesítés történt, mely a szökıkút felújításának a költsége. - Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok kormányzati funkción a teljesítés eft, mely tartalmazza az Iskola u sz. KEOP pályázat keretében az épületenergetika felújítást, az ÉAOP keretében a Magyar utcai óvoda kapacitásfejlesztését, valamint a csıszkunyhó tetıszerkezet építését. Egyéb felhalmozási célú kiadások (K8) elıirányzata eft, teljesítése eft. A felhasználás 85,9 %-os a módosított elıirányzathoz viszonyítva. - Város-, községgazdálkodási egyéb szolgáltatások kormányzati funkción látható a 401/2013. (X. 11.) és a 20/2014. (I. 30.) számú Képviselı-testület Határozata alapján a Hajdúnánási Építı és Szolgáltató Kft.-nek átadásra került eft, mely a Bocskai utca 79. szám felújítási munkálatait fedezte. Hajdúnánás és Hajdúdorog Víziközmő Beruházási Társulás EU önerı alap támogatás átadása eft összegben ugyancsak ezen a kormányzati funkción található. - Szennyvíz győjtése, tisztítása, elhelyezése kormányzati funkción szerepel a Hajdúnánás- Hajdúdorog Csatornamő Beruházó Viziközmő Társulás felhalmozási célú pénzeszköz átadása, amely eft. Finanszírozási kiadásokon (K9) belül a felhalmozási célú hitelek törlesztésénél, valamint a mőködési célú hitelek törlesztésénél elıirányzat nem látható csak teljesítés. A teljesítés az adósságkonszolidáció kiadási összege, mely a bevételeknél részletezésre került. Az elıirányzat rendelet módosítás során rendezésre kerül. Az irányító szervi támogatás elıirányzata eft, teljesítés eft, mely 53,4 %-os felhasználást mutat.
10 Tisztelt Képviselı-testület! 10 A beszámoló mellékletei alapján azt tapasztaljuk, hogy az önkormányzat bevételei 43,9, míg kiadási 47,9 %-on teljesültek január 1. napján lépett hatályba az államháztartás számvitelérıl szóló 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet, mely jelentıs változásokat hozott a számviteli rendszerben, amit az alkalmazott ügyviteli szoftverek csak folyamatosan tudnak átvenni. A leírtak miatt a folyószámlahitel és a pénzmaradvány igénybevétele még nem került könyvelésre félévig. Amennyiben ezt is figyelembe vesszük úgy a bevételek és kiadások egyensúlyban voltak. A év elsı felében az intézmények és az önkormányzat mőködıképessége biztosított volt. A márciusi helyi adó befizetési határidıtıl távolodva a fizetıképesség fenntartása egyre nehezebb. A számlavezetı hitelintézet által biztosított 136 millió Ft keretösszegő folyószámlahitel és a 60 millió Ft keretösszegő munkabérhitel állt rendelkezésünkre kiegészítı forrásként. Június 30-án eft volt a folyószámlahitel állományunk. A bérlakás értékesítésbıl befolyt, elkülönítetten kezelt számla egyenlege eft volt. A 106/2014. (IV. 24.) számú Képviselı-testületi Határozat alapján eft összegő rendkívüli támogatási igényt nyújtottunk be az önkormányzat mőködıképességének megırzéséhez, a megyei önkormányzati tartalékból nyújtott támogatásokról és a rendkívüli önkormányzati támogatásokról szóló 7/2014. (I. 31.) BM rendelet alapján. A pályázott összegbıl eft-ot közüzemi szolgáltatásokhoz kapcsolódó szállítói tartozás megfizetésére, eft-ot iparőzési adó túlfizetés visszafizetésére igényeltük. A második félévben az önkormányzat valamennyi intézményének takarékos gazdálkodást folytatva, minden lehetséges intézkedést meg kell tenniük, hogy a költségvetésben megfogalmazott elıirányzatoknak eleget tudjanak tenni. A fentiek alapján elıterjesztem az alábbi H a t á r o z a t i j a v a s l a t -ot: Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testülete az önkormányzat és intézményei év I. félévi gazdálkodásáról szóló beszámolóját elfogadja. A képviselı-testület felhívja a gazdálkodás felelıs vezetıit az év hátralévı részében a bevételek maradéktalan beszedésére, valamint a kiadási elıirányzatok rendeltetésszerő és takarékos felhasználására. Felkéri a polgármestert a határozatokból adódó szükséges intézkedés megtételére. Felelıs: polgármester Határidı: december 31. Hajdúnánás, szeptember 10. Szólláth Tibor polgármester
B E S Z Á M O L Ó az önkormányzat 2014. évi idıközi költségvetési gazdálkodásáról
Hajdúnánás Városi Önkormányzat POLGÁRMESTERÉTİL 5. Száma: 18671-6/2014. Elıkészítık: Kiss György Közgazdasági Iroda irodavezetıje, Pálócziné Tóth Mária költségvetési csoportvezetı A beszámoló törvényességi
B E S Z Á M O L Ó az önkormányzat 2015. évi költségvetésének I. félévi végrehajtásáról
Hajdúnánás Városi Önkormányzat POLGÁRMESTERÉTİL 5. Száma: 17391-6/2015. Elıkészítık: Kiss György Közgazdasági Iroda irodavezetıje, Pálócziné Tóth Mária költségvetési csoportvezetı A beszámoló törvényességi
B E S Z Á M O L Ó az önkormányzat 2015. évi költségvetésének háromnegyed éves végrehajtásáról
Hajdúnánás Városi Önkormányzat POLGÁRMESTERÉTİL 8. Száma: 21121-9/2015. Elıkészítık: Kiss György Közgazdasági Iroda irodavezetıje, Pálócziné Tóth Mária költségvetési csoportvezetı A beszámoló törvényességi
B E S Z Á M O L Ó az önkormányzat 2014. évi költségvetési gazdálkodásáról
Hajdúnánás Városi Önkormányzat POLGÁRMESTERÉTİL 2. Száma: 11036-29/2015. B E S Z Á M O L Ó az önkormányzat 2014. évi költségvetési gazdálkodásáról Elıkészítık: Kiss György Közgazdasági Iroda irodavezetıje,
ELİTERJESZTÉS az önkormányzat 2015. évi költségvetésérıl szóló 6/2015. (II. 23.) Önkormányzati Rendelet módosítására
Hajdúnánás Városi Önkormányzat POLGÁRMESTERÉTİL 2. Száma: 17391-3/2015. Elıkészítık: Kiss György Közgazdasági Iroda irodavezetıje, Pálócziné Tóth Mária költségvetési csoportvezetı Az elıterjesztés törvényességi
B E S Z Á M O L Ó az önkormányzat 2013. évi költségvetésének I. félévi végrehajtásáról
Hajdúnánás Városi Önkormányzat POLGÁRMESTERÉTİL 5. Száma: 14089-7/2013. Elıkészítık: Kiss György Közgazdasági Iroda irodavezetıje, Pálócziné Tóth Mária költségvetési csoportvezetı A beszámoló törvényességi
- 1 - M U N K A L A P. Bevételi jogcím és számítási mód bevétel
- 1 - Szakfeladat: 370000 Szennyvíz győjtése, tisztítása, elhelyezése Felhalmozási célra átvett pénzeszköz Felhagyott szennyvíztisztító-telep kármentesítéséhez átvett KEOP támogatás 40 660 Felhalmozási
B E S Z Á M O L Ó az önkormányzat évi költségvetésének I. félévi végrehajtásáról
Hajdúnánás Városi Önkormányzat POLGÁRMESTERÉTİL 7. Száma: HAJ/15671-18/2018. Elıkészítık: Kiss György Közgazdasági Iroda irodavezetıje, Pálócziné Tóth Mária költségvetési csoportvezetı A beszámoló törvényességi
BESZÁMOLÓ a 2013. évi költségvetés végrehajtásáról, és elıterjesztés az arról szóló önkormányzati rendelet megalkotására
Hajdúnánás Városi Önkormányzat P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 2. Száma: 5994-3/2014. Elıkészítık: Kiss György Közgazdasági Iroda irodavezetıje, Pálócziné Tóth Mária költségvetési csoportvezetı A beszámoló
ELİTERJESZTÉS az önkormányzat évi költségvetésérıl szóló 4/2013. (II. 15.) Önkormányzati Rendelet módosításáról
Hajdúnánás Városi Önkormányzat P O L G Á R M E S T E R É T İ L 2. Száma: 18985-13/2013. Elıkészítık: Kiss György Közgazdasági Iroda irodavezetıje, Pálócziné Tóth Mária költségvetési csoportvezetı Az elıterjesztés
Hajdúnánás Városi Önkormányzat évi költségvetésének M É R L E G E (eft)
1. sz. melléklet Hajdúnánás Városi Önkormányzat 2011. évi költségvetésének M É R L E G E B E V É T E L E K K I A D Á S O K Megnevezés Megnevezés 1. Intézmények 1. Intézmények - (1. cím) saját és átvett
Az önkormányzat 2014. évi költségvetési tervezete
3/A. melléklet Az önkormányzat 2014. évi költségvetési tervezete BEVÉTELEK - 1 - Funkciókód: 051030 Nem veszélyes hulladék vegyes begyűjtése, szállítása, átrakása B4 Működési ek Lakosságnak továbbszámlázandó
Szöveges beszámoló Tengelic Község Önkormányzatának 2014. 01. 01. 2014. 06. 30-ig terjedő gazdálkodásáról. I.) Bevezetés
Tisztelt Képviselő-testület! Szöveges beszámoló Tengelic Község Önkormányzatának 2014. 01. 01. 2014. 06. 30-ig terjedő gazdálkodásáról I.) Bevezetés Tengelic Község Önkormányzatának gazdálkodása, könyvvezetése
Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 9/2015. (V. 22.) önkormányzati rendelete a 2014. évi költségvetés végrehajtásáról
Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 9/2015. (V. 22.) önkormányzati rendelete a 2014. évi költségvetés végrehajtásáról Felsılajos Község Önkormányzatának Képviselı-testülete az Alaptörvény
Előterjesztés A Rábapatona Község Önkormányzata háromnegyed éves gazdálkodásáról szóló tájékoztatóhoz
számú napirend a Képviselő testület 2014. október 29-i ülésén Előterjesztés A Rábapatona Község Önkormányzata 2014. háromnegyed éves gazdálkodásáról szóló tájékoztatóhoz Tisztelt Képviselő testület! Ezúton
E l ı t e r j e s z t é s
Kéthely Község Önkormányzatának POLGÁRMESTERE 8713 Kéthely, Ady Endre u. 1. Ügyiratszám: 1109/2015. 2. számú elıterjesztés E l ı t e r j e s z t é s az Önkormányzat 2014. évi költségvetését megállapító
Elıterjesztés. Sándorfalva Város Képviselı-testületének. Kakas Béla polgármester
Elıterjesztés Sándorfalva Város Képviselı-testületének Elıterjesztı: Kakas Béla polgármester Tárgy: Rendelet-tervezet Sándorfalva Városi Önkormányzat 2013. évi költségvetésérıl szóló 4/2013. (II.14.) önkormányzati
A /2011. ( ) önkormányzati rendelethez a Budapest Fıváros IV. kerület Újpest Önkormányzat bevételeinek és kiadásainak mérlegérıl
a Budapest Fıváros IV. kerület Újpest Önkormányzat bevételeinek és kiadásainak mérlegérıl 1. sz. melléklet Sorszám Megnevezés Bevételek I. Mőködési bevételek 11 512 284 11 542 146 100,3% 1. intézmények
(2) A Képviselıtestület a kötségvetés fıısszegén belül a kiemelt elıirányzatainak módosított összegét az alábbiakban határozza meg:
Nógrád Község Önkormányzata Képviselı-testületének 5/2015. (IV. 30.) önkormányzati rendelete a Nógrád község 2014. évi költségvetésérıl szóló 3/2014. (II. 25.) önkormányzati rendelet módosításáról Nógrád
4/2016 (IV.28..) DIÓSJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. az önkormányzat évi zárszámadásáról
4/2016 (IV.28..) DIÓSJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE az önkormányzat 2015. évi zárszámadásáról Hatályos: -tól A helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági
B E S Z Á M O L Ó az önkormányzat 2012. évi költségvetésének I-III. negyedévi végrehajtásáról
Hajdúnánás Városi Önkormányzat POLGÁRMESTERÉTİL 7. 01 Száma: 20101-7/2012. Elıkészítık: Kiss György Közgazdasági Iroda irodavezetıje, Pálócziné Tóth Mária költségvetési csoportvezetı A beszámoló törvényességi
Kéthely Község Önkormányzat Képviselı-testületének. 9/2015.(IV.30.) rendelete
Kéthely Község Önkormányzat Képviselı-testületének 9/2015.(IV.30.) rendelete Kéthely Község Önkormányzatának 2014. évi költségvetését megállapító 2/2014.(II.26.) önkormányzati rendelet módosításáról Kéthely
Nagymányok Nagyközség Önkormányzata 2008. évi költségvetésének Pénzügyi mérlege B E V É T E L E K Sorsz. Bevételi jogcím
1.a sz. melléklet Nagymányok Nagyközség Önkormányzata 2008. évi költségvetésének Pénzügyi mérlege B E V É T E L E K Sorsz. Bevételi jogcím Eredeti Mód. Teljesít. 1. I. Mőködési bevételek 122599 140458
Sajtoskál Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 12/2009. (IX. 15.) számú rendelete
Sajtoskál Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 12/2009. (IX. 15.) számú rendelete az Önkormányzat 2009. évi költségvetésérıl szóló 2/2009. (II. 12.) számú rendelet módosításáról Sajtoskál Községi
Kiosztós anyag. Társulási Tanácsának 2014. június 26-i ülésére
Kiosztós anyag Lajosmizse és Felsılajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató Társulás Társulási Tanácsának 214. június 26-i ülésére Tárgy: Lajosmizsei Közfeladat-ellátó Társulás 214. évi
E L Ő T E R J E S Z T É S. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i ülésére
4. napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S Csabdi Község Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Tájékoztató Csabdi Község a 2015. I. félévi gazdálkodásról Tárgykört
E L Ő T E R J E S Z T É S
Monostorpályi Község Polgármesterétől E L Ő T E R J E S Z T É S Monostorpályi Községi Önkormányzat és intézményei 2015. évi gazdálkodásának I. félévi helyzetéről Tisztelt Képviselő-testület! Az államháztartásról
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 1/2013.(II.20.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: Izsák Város Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Módosított
B E S Z Á M O L Ó az önkormányzat évi költségvetésének háromnegyed éves végrehajtásáról
Hajdúnánás Városi Önkormányzat POLGÁRMESTERÉTŐL 2. Száma: 17329-3/2016. Előkészítők: Kiss György Közgazdasági Iroda irodavezetője, Pálócziné Tóth Mária költségvetési csoportvezető A beszámoló törvényességi
Lócs Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 8/2009. (XI. 27.) számú rendelete
Lócs Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 8/2009. (XI. 27.) számú rendelete az Önkormányzat 2009. évi költségvetésérıl szóló 1/2009. (II. 12.) számú rendelet módosításáról Lócs Községi Önkormányzat
1.melléklet az /2018.( )önkormányzati rendelethez Káptalantóti Község Önkormányzata évi költségvetés összevont mérlege
Sorszám 1 2 3 4 Eredeti előirányzat 1. Működési bevételek összesen: 31 522 201 2. B1 Működési célú támogatások államháztartáson belülről 21 113 201 3. B3 Közhatalmi bevételek 9 850 000 4. B4 Működési bevételek
Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 6/2011. (V.10.) önkormányzati rendelete a 2010. évi költségvetés végrehajtásáról
Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 6/2011. (V.10.) önkormányzati rendelete a 2010. évi költségvetés végrehajtásáról Felsılajos Község Önkormányzatának Képviselı-testülete az államháztartásról
B E S Z Á M O L Ó az önkormányzat évi költségvetésének éves végrehajtásáról és elıterjesztés az arról szóló önkormányzati rendelet megalkotására
Hajdúnánás Városi Önkormányzat POLGÁRMESTERÉTİL 2. Száma: 6242-3/2016. Elıkészítık: Kiss György Közgazdasági Iroda irodavezetıje, Pálócziné Tóth Mária költségvetési csoportvezetı A beszámoló törvényességi
E G Y E K N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T Á N A K P O L G Á R M E S T E R É T Ő L. Előterjesztés
Előterjesztés az önkormányzat 2013. évi költségvetési rendeletének módosítására Előterjesztő: Dr. Miluczky Attila Polgármester Készítette: Szekeres Zsuzsanna Az önkormányzat a 2013. évi költségvetését
Hajdúnánás Városi Önkormányzat POLGÁRMESTERÉTİL 3. Száma: 9214-42011.
Hajdúnánás Városi Önkormányzat POLGÁRMESTERÉTİL 3. Száma: 9214-42011. Elıkészítık: Kiss György Közgazdasági Iroda irodavezetıje, Pálócziné Tóth Mária költségvetési csoportvezetı Az elıterjesztés törvényességi
M U N K A L A P. a 2013. évi költségvetés szakfeladat szintű tervezéséhez. Szakfeladat: 381101 Települési hulladék begyűjtése, szállítása
- 1 - Szakfeladat: 381101 Települési hulladék begyűjtése, szállítása Működési Lakosságnak továbbszámlázandó szemétszállítási díj 2012. évi (50 396 eft) x 1,19 59 971 A fentiek ÁFA-ja 16 192 Hátralék behajtás
Kéthely Község Önkormányzat Képviselı-testületének. 11/2015.(IV.30.) rendelete
Kéthely Község Önkormányzat Képviselı-testületének 11/2015.(IV.30.) rendelete Kéthely Község Önkormányzatának 2015. évi költségvetését megállapító 2/2015./II.12./ számú önkormányzati rendelet módosításáról
Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. május 19-i ülésére
Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. május 19-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének /2011. ( ) önkormányzati rendelete a 2011. évi
Kéthely Község Önkormányzatának POLGÁRMESTERE 8713 Kéthely, Ady E. u. 1. E l ı t e r j e s z t é s
1 3. számú elıterjesztés Kéthely Község Önkormányzatának POLGÁRMESTERE 8713 Kéthely, Ady E. u. 1. Ügyiratszám: 1722/2015. E l ı t e r j e s z t é s az Önkormányzat 2015. évi költségvetését megállapító
Letenye Város Önkormányzata. 2011. évi költségvetésének. I-III. negyedévi teljesítése
Letenye Város Önkormányzata 2011. évi költségvetésének I-III. negyedévi teljesítése 1 Szöveges indokolás a 2011. évi költségvetés I-III. negyedéves teljesítéséhez Tisztelt Képviselıtestület! Az államháztartásról
állapítja meg. (4) A 2. -ban megállapított kiadási előirányzatból
Vadna község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2018.(V.30.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2017.évi költségvetéséről szóló 2/2017.(II.28.) önkormányzati rendelet módosításáról Vadna község
Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat
a 6/2016. (V. 25.) sz.zárszámadási rendelethez Szajol Községi Önkormányzat 2015. évi Költségvetési bevételek és kiadások előirányzat csoportok szerint, közgazdasági tagolásban Megnevezés Eredeti előirányzat
Csákberény Községi Önkormányzat Képviselı-testületének
Csákberény Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 3/2010.(III.25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetési zárszámadásáról Csákberény Községi Önkormányzat Képviselı-testülete
Pusztamiske Község Önkormányzata évi költségvetéséről szóló 1/2014. (II.17.) önkormányzati rendelethez
Pusztamiske Község Önkormányzata 2014. évi költségvetéséről szóló 1/2014. (II.17.) önkormányzati rendelethez 1. melléklet 3 B E V É T E L E K Cím Alcím Előir. Kiemelt BEVÉTEL MEGNEVEZÉSE 2014. évi előirányzat
Bevételek forrásonkénti alakulása 2011. évben
ek forrásonkénti alakulása 2011. évben I. Működési bevételek 2011. eredeti 2011 Módosított 1. sz. melléklet 2011. teljesítés Saját bevételek összesen: 145 480 189 405 209 696 1. Intézményi működési bevételek
E L Ő T E R J E S Z T É S
1. E L Ő T E R J E S Z T É S Lajosmizse és Felsőlajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató Társulás Társulási Tanácsának 2014. szeptember 15-i ülésére Tárgy: Beszámoló a Lajosmizsei Közfeladat-ellátó
Önkormányzat által felvett hitelek és kibocsátott kötvények alakulása 6.számú melléklet. Felvétel éve. Lejárat éve
Önkormányzat által felvett hitelek és kibocsátott kötvények alakulása 6.számú melléklet! Sorszám Hitel jellege Felvétel éve Lejárat éve Állomány január 1-jén 2009. 2010. 2011. 2012. 1 2 3 4 5 6 7 8 1 Mőködési
Hajdúnánás Városi Önkormányzat 2012. évi költségvetésének I. félévi teljesítése (eft)
1. sz. melléklet Hajdúnánás Városi Önkormányzat 2012. évi költségvetésének I. félévi teljesítése (eft) B E V É T E L E K Megnevezés Előirányzat-csoport / kiemelt előirányzat K I A D ÁS O K Módosított Teljesítés
Bekecs községi Önkormányzat 8/2005.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE. az Önkormányzat 2004. évi gazdálkodásának zárszámadásáról
Bekecs községi Önkormányzat 8/2005.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE az Önkormányzat 2004. évi gazdálkodásának zárszámadásáról Bekecs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló többször módosított
Homokmégy Községi Önkormányzat Képviselı-testületének az 3/2011.(III.04.)számú rendelete az Önkormányzat 2011.évi költségvetésérıl
1 Homokmégy Községi Önkormányzat Képviselı-testületének az 3/2011.(III.04.)számú rendelete az Önkormányzat 2011.évi költségvetésérıl Homokmégy Községi Önkormányzat Képviselı-testülete az államháztartásról
Lepsény Nagyközségi Önkormányzat bevételei és kiadásai kormányzati funkciónként, illetve szakfeladatonként (eft)
Lepsény Nagyközségi Önkormányzat bevételei és kiadásai kormányzati funkciónként, illetve szakfeladatonként (eft) Megnevezés Eredeti előirányzat 045160 Közutak üzemeltetése, fenntartása Karbantartási szolgáltatás
N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T Á N A K P O L G Á R M E S T E R É T Ő L
Előterjesztés Az Egyek Nagyközség Önkormányzata 2014. harmadik negyedéves gazdálkodásáról szóló tájékoztatóhoz Előterjesztő: Dr. Miluczky Attila Polgármester Készítette: Szekeres Zsuzsanna Az egyes törvényeknek
(1) A R. 3. -a az alábbiak szerint módosul: 3..
Darvas Község Önkormányzat Képviselı-testületének 10/ 2011. ( IX.13.) számú önkormányzati rendelete az önkormányzat 2011. évi költségvetésérıl szóló 2/2011. (II.17.) önkormányzati rendeletének módosításáról
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2015. február 25-i ülésére
873-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2015. február 25-i ülésére Tárgy: A Kerekegyháza Város Önkormányzatának 2014. évi költségvetéséről szóló 2/2014. (II.13.)
Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat
a.../2017. (V. 29.) sz.zárszámadási rendelethez Szajol Községi Önkormányzat 2016. évi Költségvetési bevételek és kiadások előirányzat csoportok szerint, közgazdasági tagolásban Megnevezés Eredeti előirányzat
A R 3-13. -aiban foglalt 1-11 mellékletei helyébe ezen rendelet 1-11. melléklete lép. 2..
Rábakecöl Község Önkormányzat Képviselı-testületének 15/2009.(IX.17.) rendelete az Önkormányzat 2009. évi költségvetését megállapító 3/2009.(II.02.) rendelet módosításáról Rábakecöl Község Önkormányzat
Iklanberény Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 14/2012. (IX. 11.) önkormányzati rendelete
Iklanberény Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 14/2012. (IX. 11.) rendelete az Önkormányzat 2012. évi költségvetésérıl szóló 1/2012. (II. 12.) rendelet módosításáról Iklanberény Községi Önkormányzat
2. melléklet Ellend Községi Önkormányzat 2014. évi költségvetési bevételek előirányzatának teljesítése
2. melléklet Ellend Községi Önkormányzat 2014. évi költségvetési bevételek ának teljesítése Megnevezés eredeti Ellend Községi Önkormányzat módosított összege 2 3 4 5 8 01 Helyi önkormányzatok működésének
Előterjesztés. Szigliget Község Önkormányzat és intézményei 2011. évi költségvetési gazdálkodásáról
Előterjesztés Szigliget Község Önkormányzat és intézményei költségvetési gazdálkodásáról Előadó: Balassa Balázs polgármester Készítette: Lutár Mária körjegyző Páros Gyuláné pénzügyi előadó 2 Tisztelt Képviselő-testület!
2014. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:
Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 3. oszlop 9 sora = 2.1. számú melléklet 3. oszlop 13. sor + 2.2. számú melléklet 3. oszlop 12. sor 1. sz.
A L A P Í T Ó O K I R A T - t e r v e z e t
A L A P Í T Ó O K I R A T - t e r v e z e t 1. Az intézmény neve: Hajdúnánás Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2. Székhelye: 4080 Hajdúnánás, Köztársaság tér 1. Telephely : 4080 Hajdúnánás, Kisfaludy
BESZÁMOLÓ. Sóly Község Önkormányzatának háromnegyed éves gazdálkodásáról
Sóly Község Önkormányzat Polgármestere Szám: /2017. BESZÁMOLÓ Sóly Község Önkormányzatának 2017. háromnegyed éves gazdálkodásáról Tisztelt Képviselő testület! A 2017. évi költségvetésről szóló, módosított
2. Az Önkormányzat évi összesített költségvetése
Egyházasdengeleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2014. (IV. 30.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2013. évi költségvetésének végrehajtásáról Egyházasdengeleg Község Önkormányzata Képviselő-testülete
2014. évi elıirányzat KIADÁSOK
Költségvetési rendelet őrlapjainak összefüggései: 2014. évi elıirányzat BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 3. oszlop 9 sora = 2.1. számú melléklet 3. oszlop 13. sor + 2.2. számú melléklet 3.
E G Y E K N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T Á N A K P O L G Á R M E S T E R É T Ő L. Előterjesztés
Előterjesztés az önkormányzat 2012. évi költségvetési rendeletének módosítására Előterjesztő: Dr. Miluczky Attila Polgármester Készítette: Szekeres Zsuzsanna Az önkormányzat a 2012. évi költségvetését
2. Az irányító szerv az átmeneti gazdálkodási időszakban teljesített bevételek és kiadások figyelembe vételével az önkormányzat
Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2014. (II. 28.) önkormányzati rendelete Kerekegyháza Város Önkormányzatának 2013. évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II. 18.) önkormányzati rendelet
A L A P Í T Ó O K I R A T - t e r v e z e t
A L A P Í T Ó O K I R A T - t e r v e z e t 1. Az intézmény neve: Hajdúnánás Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2. Székhelye: 4080 Hajdúnánás, Köztársaság tér 1. Telephely : 4080 Hajdúnánás, Kisfaludy
Előterjesztés a Képviselő-testület szeptember 15-i ülésének 4. napirendi pontjához
Előterjesztés a Képviselő-testület 2014. szeptember 15-i ülésének 4. napirendi pontjához Tisztelt Képviselő-testület! A 2014. év első félévi költségvetésének végrehajtásáról az alábbiakban számolok be.
Görcsönydoboka Község Önkormányzat 2018.évi költségvetésének bevételei és kiadásai kormányzati funkciók szerinti bontásban
3.sz. melléklet az 1/2018. ( II.26 ) önkormányzati rendelethez Görcsönydoboka Község Önkormányzat 2018.évi költségvetésének bevételei és kiadásai kormányzati funkciók szerinti bontásban, 011130 - Önkormányzatok
Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 26-i soros ülésére
5. napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 26-i soros ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Csabdi Község Önkormányzat 2014. évi költségvetési rendeletének
1.melléklet az 1/2016.(II.29.)önkormányzati rendelethez KÁPTALANTÓTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA évi költségvetés összevont mérlege
A B C.melléklet az /.(II..)önkormányzati rendelethez. évi költségvetés összevont mérlege Megnevezés Eredeti előirányzat Működési bevételek összesen: B Működési célú támogatások államháztartáson belülről
TISZAALPÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 11/2014.(VI.25.) sz. önkormányzati rendelete
TISZAALPÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2014.(VI.25.) sz. önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 5/2014.(II.20.) sz. önkormányzati rendeletének módosítására
1. függelék. Bevételek
1. függelék Sorszám Rovat megnevezése Rovat száma ezer forintban Eredeti előirányzat 1. 2. 3. 4. 01 Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása B111 14 689 02 Települési önkormányzatok egyes
E L Ő T E R J E S Z T É S
7. E L Ő T E R J E S Z T É S Lajosmizse és Felsőlajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató Társulás Társulási Tanácsának 2014. november 24-i ülésére Tárgy: Beszámoló a Lajosmizsei Közfeladat-ellátó
N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T Á N A K P O L G Á R M E S T E R É T Ő L. az önkormányzat 2014. évi költségvetési rendeletének módosítására
Előterjesztés az önkormányzat 2014. évi költségvetési rendeletének módosítására Előterjesztő: Dr. Miluczky Attila Polgármester Készítette: Szekeres Zsuzsanna Az önkormányzat a 2014. évi költségvetését
1. Napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 28-i soros ülésére
1. Napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. február 28-i soros ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Csabdi Község Önkormányzat 2016. évi költségvetési rendeletének
Páty Község Önkormányzata évi I. félévi Pénzügyi beszámolója TARTALOMJEGYZÉK
1 Páty Község Önkormányzata 2013. évi I. félévi Pénzügyi beszámolója TARTALOMJEGYZÉK I. Bevételek I/1. I/2. I/3. I/4. I/5. I/6. I/7. Az önkormányzat sajátos m ködési bevételei Intézményi m ködési bevételek
Csárdaszállás Községi Önkormányzat évi költségvetésének mérlege
1. melléklet a.../2016. (...) önkormányzati rendelethez Csárdaszállás Községi Önkormányzat 2016. évi költségvetésének mérlege A B C megnevezés 2015. terv 2016. terv 1 Intézményi működési bevétel 5 300
1. (1) Az 1/2014.(II.19.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 2. (1) és (4) bekezdéseinek helyébe az alábbi rendelkezések lépnek:
Vadna községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2014.évi költségvetéséről szóló 1/2014.(II.19.) önkormányzati rendelete módosításáról Vadna községi
ELİTERJESZTÉS. az önkormányzat évi költségvetésének elsı olvasatban való megtárgyalására
Hajdúnánás Városi Önkormányzat POLGÁRMESTERÉTİL Száma: 787-21/2015. Elıkészítık: Szólláth Tibor polgármester, Kiss György Közgazdasági Iroda irodavezetıje, Pálócziné Tóth Mária költségvetési csoportvezetı
N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T Á N A K P O L G Á R M E S T E R É T Ő L. az önkormányzat évi költségvetési rendeletének módosítására
Előterjesztés az önkormányzat 2014. évi költségvetési rendeletének módosítására Előterjesztő: Dr. Miluczky Attila Polgármester Készítette: Szekeres Zsuzsanna Az önkormányzat a 2014. évi költségvetését
Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat 2009.évi költségvetésének pénzügyi mérlege (eft-ban)
3/2010. (II.9.) 1. melléklet [1/2009. (II.19.) Ktr. 2.melléklet] Előirányzat csoport Kiemelt Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat 2009.évi költségvetésének pénzügyi mérlege (eft-ban) Előirányzat csoport,
17. E L Ő T E R J E S Z T É S Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i ülésére
17. E L Ő T E R J E S Z T É S Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i ülésére Tárgy: Beszámoló a Lajosmizse Város Önkormányzata 2015. év gazdálkodásának első félévi
2015 PMINFO - III. negyedév
A megye megnevezése, székhelye: Irányító szerv:.................. számjel 733315 1254 17 0403 841105 PIR-törzsszám Szektor Megye PÜK Szakágazat A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 7132 Bogyiszló
Hidegség Község Önkormányzatának 2012. III. negyedévi beszámolója
Készítette: Zsirai Alajosné gazd.főelőadó Előterjesztés Hidegség Község Önkormányzatának 2012. III. negyedévi beszámolója Tisztelt Képviselő-testület! BEVÉTELEK ALAKULÁSA Hidegség Község Önkormányzatának
1. SZÁMÚ MELLÉKLET JÁSZSZENTLÁSZLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 3 / 2015.(II. 27. ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETHEZ
1. SZÁMÚ MELLÉKLET JÁSZSZENTLÁSZLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 3 / 2015.(II. 27. ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETHEZ A helyi önkormányzat költségvetési bevételei és kiadásai előirányzat-csoportok, kiemelt előirányzatok
Kaposújlak Községi Önkormányzat Képviselı-testületének. 3/2015. (III.10.) önkormányzati rendelete
Kaposújlak Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 3/2015. (III.10.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2015. évi költségvetésérıl (Egységes szerkezetben a 7/2015. (IX.14.), 10/2015. (XII.07.),
E L Ő T E R J E S Z T É S
Monostorpályi Község Polgármesterétől E L Ő T E R J E S Z T É S Monostorpályi Községi Önkormányzat és intézményei 2014. évi gazdálkodásának I. félévi helyzetéről Tisztelt Képviselő-testület! Az államháztartásról
A Hajdúnánási Közös Önkormányzati Hivatal 2015. évi költségvetési tervezete
4.2. melléklet A Hajdúnánási Közös Önkormányzati Hivatal 2015. évi költségvetési tervezete KIADÁSOK - 1/1 - Funkciókód: 011130 Önkormányzatok és önk. hivatalok jogalkotó és ált. ig. tev. (1.) Jegyző, aljegyző
Borsodnádasdi Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE. B E V É T E L E K Ezer forintban
Borsodnádasdi Önkormányzat 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE 1.1. melléklet a 7/2014.(IV.30.) önkormányzati rendelethez 1. sz. táblázat B E V É T E L E K Ezer forintban Sor - szám Bevételi jogcím
Bevételek Összeg (Ft) Kiadások Összeg (Ft) Mód. ei. 820.777.000 820.777.000
Előterjesztő: Kiss Tibor polgármester Előterjesztés Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő testületének a 2014. évi költségvetéséről szóló 1/2014.(II.27.) számú rendelete 2014. IV. negyedévi módosítására
LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE KIVONAT
LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE KIVONAT LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2011. ÁPRILIS 26-ÁN MEGTARTOTT SOROS ÜLÉSÉNEK JEGYZİKÖNYVÉBİL B4 8/2011. (IV.26.) Ör. számú
1. SZÁMÚ MELLÉKLET JÁSZSZENTLÁSZLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 11 / 2014.(V. 29. ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETHEZ
1. SZÁMÚ MELLÉKLET JÁSZSZENTLÁSZLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 11 / 2014.(V. 29. ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETHEZ A helyi önkormányzat költségvetési bevételei és kiadásai előirányzat-csoportok, kiemelt előirányzatok
ELİTERJESZTÉS. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. november 26-ai ü l é s é r e
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS E L N Ö K E VI. 1817/2009. ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. november 26-ai ü l é s é r e Tárgy: Tájékoztató a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat
CÍMREND A B C 1 CÍM ALCÍM SZAKFELADAT 2 1. Polgármesteri Hivatal 3 1.1 Víztermelés, -kezelés, -ellátás 4 1.2
1. melléklet 1/2011.(II.16.) önkormányzati rendelethez CÍMREND A B C 1 CÍM ALCÍM SZAKFELADAT 2 1. Polgármesteri Hivatal 3 1.1 Víztermelés, -kezelés, -ellátás 4 1.2 5 1.3 6 1.4 7 1.5 8 1.6 9 1.7 10 1.8
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. április 29-i ülésére
H AL I MB A K Ö Z S É G Ö N K O R M ÁN Y Z AT A P O L G Á R M E S T E R 8452HALIMBA, Petőfi u. 16. (88) 237-003 fax:(88) 237-794 Ügyszám: 11/460/2015. Az előterjesztést összeállította: Stampfné Varga Erika
NYÍRMÁRTONFALVA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTİL BESZÁMOLÓ
NYÍRMÁRTONFALVA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTİL BESZÁMOLÓ Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat 2008. évi gazdálkodásáról TISZTELT KÉPVISELİ-TESTÜLET! Az Államháztartásról szóló, többször módosított
Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 2/2019. (II. 28.) Önkormányzati Rendelete. az önkormányzat évi költségvetésérıl
Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 2/2019. (II. 28.) Önkormányzati Rendelete az önkormányzat 2019. évi költségvetésérıl Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testülete az Alaptörvény
Előterjesztés Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata 2015. I. félévi költségvetési rendelet módosítására
Előterjesztés Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata 2015. I. félévi költségvetési rendelet módosítására Tisztelt Képviselő--testület! Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata 2015. I. félévi rendeletmódosítása
2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE
Borsodnádasdi Önkormányzat 1.1. melléklet a... önkormányzati rendelethez 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K 1. sz. táblázat Sorszám Bevételi jogcím 2013. 1 2 3 5 1. I. Önkormányzat