Holisztikus megközelítésben

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Holisztikus megközelítésben"

Átírás

1 Holisztikus megközelítésben

2

3 Lehoczky János nyomán Az erdei iskola sajátos, a környezet adottságaira építő nevelés- és tanulás-szervezési egység. A szorgalmi időben megvalósuló, egybefüggően többnapos, a szervező oktatási intézmény székhelyétől különböző helyszínű tanulásszervezési mód, amelynek során a tanulás a tanulók aktív, cselekvő, kölcsönösségen alapuló együttműködésére épül. A tanítás tartalmilag és tantervileg egyaránt szorosan és szervesen kapcsolódik a választott helyszín természeti, ember által létesített és szociokulturális környezetéhez. Kiemelkedő nevelési feladata a környezettel harmonikus, egészséges életvezetési képességek fejlesztése, és a közösségi tevékenységekhez kötődő szocializáció.

4 Az erdei iskola nevelési- és tanulásszervezési egység megvalósításához megfelelő helyszínt, az arra kidolgozott szakmai programot, és a tervezett tevékenységekhez szükséges szakembereket, eszközöket és anyagokat a pedagógusok igényei és elvárásai szerint szakszerűen és rendszerszerűen biztosítja.

5 Sajátos szabadég-iskolai nevelési-oktatásszervezési egység. Környezethez illeszkedő tereptanulmányok megvalósítását biztosító, ehhez megfelelő környezettel, eszközökkel, ismerethordozókkal, ellátással és szakmai személyzettel rendelkező szolgáltatás, illetve annak telephelye.

6 Az erdei iskolai program céljai Környezettudatosságra és fenntarthatóságra nevelés Természettudományos ismeretterjesztés Képességek, készségek, jártasságok fejlesztése Élményszerzés Életviteli orientáció

7 Projekt rendszerű Modulokból építkező Élménypedagógiai módszereket alkalmaz Innovatív Gyakorlatorientált Változatos Igényes Rugalmas Továbbfejleszthető

8 pedagógiai programjának integráns részét képezi; helyi tantervi tartalmak az iskola megvalósítását szolgálja; a szorgalmi időben valósul meg; összefüggően többnapos (5 napos) helyszíne a szervező iskola székhelyétől különböző, természetközeli környezet; a megismerés és ismeretalkalmazás tárgya az erdei iskola helyszínének természeti, ember által létesített és szociokulturális környezete; a program megvalósítása a tanulók aktív megismerő tevékenységére épít; az ismeretszerzés folyamatát elsősorban együttműködő (kooperatív-interaktív) tanulási technikákra, a projekt módszer alkalmazására építi; az együttes tevékenységekre alapozva biztosítja a szociális tanulás lehetőségét, a személyiség- és közösségfejlesztést; lehetővé teszi a helyes egészségszokások kialakítását illetve megerősítését.

9 Rajtunk (is) múlik a munkaerő-piaci alkalmasságunk megőrzése. Elsősorban erős tanulási motivációnkra van szükség. Az oktatásról a tanulásra helyeződik a hangsúly Felértékelődnek az egyéb tudásgyarapítási lehetőségek, mert tanulni mindenütt, minden színtéren, minden környezetben lehet. Az önállótanulás, az önnevelés, önképzés fontos szerepet játszik képességeink szinten tartásában, fejlesztésében. A munkahelyi és egyéb közösségi tapasztalatok révén történő tanulás fontos!

10 A szűkebb értelmezés a munkavégzéshez, a munkaerőpiaci pozíciók megőrzéséhez kapcsolódó ismeretszerzést helyezi előtérbe. Az embert, mint munkaerőt tekinti alapvetően hibás és hiányos megközelítés társadalmi gazdasági - környezeti problémák. A tágabb értelmezés szerint az LLL lényege, hogy a gyermekkortól kezdve egész életen át segítsen mindenkit abban, hogy dinamikus ismereteket szerezhessen a világról. Az élethosszig tartó tanulásnak nemcsak közösségi céljai vannak, hanem az ember személyes boldogulása, mint fő cél is megjelenik helyes megközelítés

11 Megismerni Dolgozni Együttműködni másokkal Élni Boldognak lenni

12 Az LLL-ben nagy hangsúlyt kap az értelmi képességek fejlesztése mellett a szociális képességek, az önismeret és önmagunk kezelése, a kommunikációs, és a kooperációs képességek fejlesztése. Megfelelőindíttatás a tanulás s nem kényszer, k hanem öröm!

13 Az erdei iskola alapvetően óvodások, általános iskolások és középiskolások részére kínál többnapos szakmai-pedag pedagógiai giai programot. Olyan inger gazdag környezetetk biztosít, amely sokirányú tapasztalatszerzést tesz lehetővé a gyerekek számára (óvoda). Feladata a tanulói érdeklődés s megőrz rzése, az alapképességek (írás, olvasás, számolás) megszilárdítása és a legszélesebb körű képességfejlesztés (általános iskola). Folytatja a tanulás s tanítását, az információkeresés, szelektálás, feldolgozás és értelmezés technikáinak elsajátítását (középiskola).

14 Motivál az élethosszig tartó tanulásra, a saját személyiség, kompetenciák fejlesztése lesz a legfőbb célja (felsőoktatás). A nyári tábori t programok révén specifikus ismeretek megszerzésére, ill. kompetenciák kialakítására ösztönöz (civil és egyéb képzés). A tanulás öröme: olyan iskola, ahol nem mi tanítjuk meg a diákokat a legkülönfélébb dolgokra, hanem olyan inspiráló tanulási környezetet teremtünk számukra, amelyben a feladatokat kihívásként értelmezve ők maguk tudnak tanulni a saját képesség- és motivációs szintjük szerint. Szinte észre sem veszik, hogy tanulnak, s így gyakran élhetik át a tudás okozta örömöt sikerélménnyel kombinálva élménypedagógiai módszerek segítségével.

15 A főiskolások, ill. egyetemisták részére szakmai továbbképzési helyszín valamint gyakorló hely. A pedagógus gus továbbk bbképzésben is fontos szerepet játszik, mint helyszín, program és gyakorló hely. Fontos helyszíne különböző civil és szakmai továbbképzéseknek, szervezetfejlesztő, képességfejlesztő tréningeknek, rendezvényeknek nyeknek. Az országos minősítési si rendszer garantálja a naprakész és a legmagasabb elvárásoknak megfelelő szakmai és infrastrukturális hátteret, amely lehetőséget teremt az LLL rendszerében való aktív és hatékony részvételre.

16 Híd d szerepet tölthet t be a civil, a gazdasági, közigazgatási és az oktatási szféra között a partnerség elvén alapuló együttműködések kialakításával. Programjaival és inspiráló környezetével rendkívül hatékonyan képes segíteni a hátrányos helyzetűek és segítséggel élők életminőségének javítását. A környezettudatosságra és fenntarthatóságra nevelés leghatékonyabb helyszíne és s módjam dja. A projektrendszerű oktatás megtanít t alkalmazkodni a jelen kor kihívásaihoz és választ találni a jövő problémáira.

17 Fontos küldetése a nevelés! Jó példák, (személyes példamutatás is) által segít alkalmazkodni a programjaiban részt vevőknek a társadalmi, gazdasági és környezeti elvárásokhoz. Kiemelt feladata az egészs szség g nevelés! Az egészséges táplálkozás, mozgáskultúra és életviteli orientáció alapvető fontosságú része az erdei iskola programnak. Nem elég a természettudományos és egyéb ismeretek terjesztése, ezáltal tudásunk gyarapítása, hanem a testünket és lelkünket is fejlesztenünk kell, hogy megvalósuljon a test lélek lek elme harmóni niája.

18

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam A tanulási folyamat születésünktől kezdve egész életünket végigkíséri, melynek környezete és körülményei életünk során gyakran változnak. A tanuláson a mindennapi életben

Részletesebben

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam A tanulás tanításának elsődleges célja, hogy az egyéni képességek, készségek figyelembe vételével és fejlesztésével képessé tegyük tanítványainkat a 21. században elvárható

Részletesebben

Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola. Tanulásmódszertan HELYI TANTERV 5-6. OSZTÁLY

Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola. Tanulásmódszertan HELYI TANTERV 5-6. OSZTÁLY Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola Tanulásmódszertan HELYI TANTERV 5-6. OSZTÁLY KÉSZÍTETTE: Molnárné Kiss Éva MISKOLC 2015 Összesített óraterv A, Évfolyam 5. 6. 7. 8. Heti 1 0,5 óraszám Összóraszám

Részletesebben

HEVES MEGYEI TIOK MUNKÁJA, ELÉRT EREDMÉNYEI

HEVES MEGYEI TIOK MUNKÁJA, ELÉRT EREDMÉNYEI HEVES MEGYEI TIOK MUNKÁJA, ELÉRT EREDMÉNYEI Célkitűzés A tanulók képességeit olyan szintre fejleszteni, amelyek eredményesen szolgálják az élethosszig tartó tanulás folyamatát, valamint növelik a munkaerő-piaci

Részletesebben

TÁMOP3.1.4C Móra EGYMI

TÁMOP3.1.4C Móra EGYMI TÁMOP3.1.4C Móra EGYMI Az intézményben tanulásban és értelmileg akadályozott általános iskolai tanulók gyógypedagógiai nevelése-oktatása folyik. A halmozottan hátrányos helyzetű tanulók aránya 47%, hátrányos

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja

Tartalomjegyzék. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja Tartalomjegyzék Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja I. Előszó a felülvizsgált Pedagógiai programhoz...3 II. Bevezetés...4 1. Az intézmény múltja...8 1.1. A mérki iskola

Részletesebben

Az egyéni fejlesztési tervek és az adminisztráció

Az egyéni fejlesztési tervek és az adminisztráció Az egyéni fejlesztési tervek és az adminisztráció Hol történik? Ki végzi? Mennyi idıt vesz igénybe? Meddig tart???? Biztos, hogy szükséges, hogy kell? Miért szükséges? Egyéni fejlesztés A gyermekek, tanulók

Részletesebben

MOTIVÁCIÓ A HILDBEN. avagy egy néha göröngyös út az eredményekhez. Göggené Somfai Zsuzsa igazgató Budapest, november 29.

MOTIVÁCIÓ A HILDBEN. avagy egy néha göröngyös út az eredményekhez. Göggené Somfai Zsuzsa igazgató Budapest, november 29. MOTIVÁCIÓ A BEN avagy egy néha göröngyös út az eredményekhez Göggené Somfai Zsuzsa igazgató Budapest, 2017. november 29. HITVALLÁS Félig sem oly fontos az, amit tanítunk gyermekeinknek, mint az, hogy tanítjuk.

Részletesebben

Évfolyam 5. 6. Óraszám 1 0,5

Évfolyam 5. 6. Óraszám 1 0,5 TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam Évfolyam 5. 6. Óraszám 1 0,5 A tanulás tanításának elsődleges célja, hogy az egyéni képességek, készségek figyelembe vételével és fejlesztésével képessé tegyük tanítványainkat

Részletesebben

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

TANULÁSMÓDSZERTAN 5. évfolyam 36 óra

TANULÁSMÓDSZERTAN 5. évfolyam 36 óra TANULÁSMÓDSZERTAN 5. évfolyam 36 óra A tanulási folyamat születésünktől kezdve egész életünket végigkíséri, melynek környezete és körülményei életünk során gyakran változnak. A tanuláson a mindennapi életben

Részletesebben

Miért válaszd az egészségfejlesztés-tanár mesterszakot a JGYPK-n?

Miért válaszd az egészségfejlesztés-tanár mesterszakot a JGYPK-n? Miért válaszd az egészségfejlesztés-tanár mesterszakot a JGYPK-n? A tanári pálya iránt érdeklődő felvételizőként valószínűleg gondoltál már arra, hogy ehhez a hivatáshoz nemcsak a tudás közvetítése, hanem

Részletesebben

Brassó Utcai Általános Iskola ökoiskolai munkaterve

Brassó Utcai Általános Iskola ökoiskolai munkaterve Brassó Utcai Általános Iskola ökoiskolai munkaterve 2018/2019. tanév Az ÖKO munkaterv az alábbi dokumentumok alapján készült: az intézményi Pedagógiai Program, melynek része a helyi tanterv az intézmény

Részletesebben

Kétegyháza KOMP-ra száll

Kétegyháza KOMP-ra száll Kétegyháza KOMP-ra száll Fekete Gabriella projektmenedzser Kétegyháza nagyközség Tartalmi-módszertani változás szükségessége Nemzeti alaptanterv Alapdokumentumok OKM Közoktatás-fejlesztési Stratégiája

Részletesebben

IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA

IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA IPR gyakorlatunk: A 2003/2004-es tanévtől foglalkozunk tudatosan a HH és a HHH gyerekek fejlesztésével. Az intézményi dokumentumaink tartalmazzák az IPR elemeit. A napi

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN

AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN Ferenczné Teleky Éva Igazgató, vezető szaktanácsadó Szolnok Városi Óvodák Kisgyermekkori nevelés támogatása EFOP-3.1.1-14-2015-00001

Részletesebben

HELYI TANTERV TANULÁSMÓDSZERTAN A GIMNÁZIUM 9. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA SPORTTAGOZATOS TANTERVŰ OSZTÁLY RÉSZÉRE

HELYI TANTERV TANULÁSMÓDSZERTAN A GIMNÁZIUM 9. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA SPORTTAGOZATOS TANTERVŰ OSZTÁLY RÉSZÉRE HELYI TANTERV TANULÁSMÓDSZERTAN A GIMNÁZIUM 9. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA SPORTTAGOZATOS TANTERVŰ OSZTÁLY RÉSZÉRE Tanulásmódszertan helyi tanterv alapjai A NAT 110/2012. rendelete alapján, valamint az Oktatáskutató

Részletesebben

EGY TANTÁRGYI ÉS EGY MÓDSZERTANI PEDAGÓGUS- TOVÁBBKÉPZÉS BEMUTATÁSA

EGY TANTÁRGYI ÉS EGY MÓDSZERTANI PEDAGÓGUS- TOVÁBBKÉPZÉS BEMUTATÁSA Pedagógusképzés támogatása TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 EGY TANTÁRGYI ÉS EGY MÓDSZERTANI PEDAGÓGUS- TOVÁBBKÉPZÉS BEMUTATÁSA SÁRI ÉVA Bemutatásra kerülő két képzés címe I. Szakmai megújító képzés középiskolában

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

Zöldülő gyülekezetek. Hitoktatási továbbképzési nap Műhelymunka november 24.

Zöldülő gyülekezetek. Hitoktatási továbbképzési nap Műhelymunka november 24. Zöldülő gyülekezetek Hitoktatási továbbképzési nap Műhelymunka 2018. november 24. State of the World 2017 The World Watch Institute Erik Assadourian: A környezeti nevelés újragondolása egy változó bolygón

Részletesebben

Kompetenciafejlesztés a mérnöktanárképzésben TÁMOP B.2-13/

Kompetenciafejlesztés a mérnöktanárképzésben TÁMOP B.2-13/ Kompetenciafejlesztés a mérnöktanárképzésben TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0002 PROJEKT ZÁRÓKONFERENCIA 2015.10.13. Dr. Tordai Zita Óbudai Egyetem TMPK Háttér A tanári szerep és a tanárképzés változása Európában

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A HEFOP 3.1.3/05/01 A KOMPETENCIA-ALAPÚ OKTATÁS ELTERJESZTÉSE CÍMŰ PÁLYÁZAT ESEMÉNYEIRŐL

BESZÁMOLÓ A HEFOP 3.1.3/05/01 A KOMPETENCIA-ALAPÚ OKTATÁS ELTERJESZTÉSE CÍMŰ PÁLYÁZAT ESEMÉNYEIRŐL BESZÁMOLÓ A HEFOP 3.1.3/05/01 A KOMPETENCIA-ALAPÚ OKTATÁS ELTERJESZTÉSE CÍMŰ PÁLYÁZAT ESEMÉNYEIRŐL A kompetencia-alapú oktatás megvalósítása a fényeslitkei és tiszakanyári iskolákban HEFOP-3.1.3-05/1.-2005-10-0312/1.0

Részletesebben

INNOVATÍV ISKOLÁK FEJLESZTÉSE TÁMOP /

INNOVATÍV ISKOLÁK FEJLESZTÉSE TÁMOP / BESZÁMOLÓ A PÁLYÁZAT CÉLJA A gazdaság igényeinek megfelelő képzettséggel, képességekkel rendelkező munkavállalók neveléséhez való hozzájárulás. A társadalmi, gazdasági és technológiai változásokra való

Részletesebben

A tanuló személyiségének fejlesztése, az egyéni bánásmód érvényesítése

A tanuló személyiségének fejlesztése, az egyéni bánásmód érvényesítése Kaposi József A szempontok felsorolása a 8/2013. (I. 30.) EMMI rendelet( a tanári felkészítés közös követelményeiről és az egyes tanárszakok képzési és kimeneti követelményeiről) 2. számú mellékletéből

Részletesebben

A SIKER TITKA. Eredményes módszerek, metódusok, technikák az együttnevelés szolgálatában

A SIKER TITKA. Eredményes módszerek, metódusok, technikák az együttnevelés szolgálatában A siker titka Eredményes módszerek, metódusok, technikák az együttnevelés szolgálatában Iskolánkról Iskolánk szakképző iskola. Elsődleges feladata a sajátos nevelési igényű fiatalok általános műveltséget

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2012/2013.

Ökoiskola munkaterv 2012/2013. Ökoiskola munkaterv 2012/2013. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2012. szeptember 1. Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének

Részletesebben

Szabó Ferenc, Györgyiné Felföldi Éva, Sebőkné 42 Bencsik Elvira Kovács Andrea, Forgóné Balogh Erika, Mészárosné 42 Lajos Ildikó 14 Varga Andrea

Szabó Ferenc, Györgyiné Felföldi Éva, Sebőkné 42 Bencsik Elvira Kovács Andrea, Forgóné Balogh Erika, Mészárosné 42 Lajos Ildikó 14 Varga Andrea tanácsadás intézményi folyamat szaktanácsadó IKT fejlesztési folyamat szaktanácsadó Kompetenciaterületi mentorszaktanácsadó Szent László Általános Iskola Óraszám Pedagógusok 90 60 98 szövegértés-szövegalkotás

Részletesebben

8. sz. melléklet Pszicho-szociális nevelési program a foglalkoztathatóságért. - képzési program folyamata -

8. sz. melléklet Pszicho-szociális nevelési program a foglalkoztathatóságért. - képzési program folyamata - ELŐKÉSZÍTÉS: 8. sz. melléklet Pszicho-szociális nevelési program a foglalkoztathatóságért - képzési program folyamata - A tanfolyam meghirdetése időpontok megjelölésével Jelentkezők regisztrálása A jelentkezők

Részletesebben

Óvodapedagógus interjú MINTA

Óvodapedagógus interjú MINTA Óvodapedagógus interjú MINTA Óvodapedagógus neve: Óvodapedagógus oktatási azonosítója: Intézmény neve: Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve: Interjú időpontja: Ellenőrzést végző pedagógus: A

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2010/2011.

Ökoiskola munkaterv 2010/2011. Ökoiskola munkaterv 2010/2011. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2010. szeptember 30. Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének

Részletesebben

TANULÁSMÓDSZERTAN TANTERV AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA 5-6. ÉVFOLYAMAI SZÁMÁRA SPORTTAGOZATOS TANTERVŰ OSZTÁLYOK RÉSZÉRE

TANULÁSMÓDSZERTAN TANTERV AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA 5-6. ÉVFOLYAMAI SZÁMÁRA SPORTTAGOZATOS TANTERVŰ OSZTÁLYOK RÉSZÉRE TANULÁSMÓDSZERTAN TANTERV AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA 5-6. ÉVFOLYAMAI SZÁMÁRA SPORTTAGOZATOS TANTERVŰ OSZTÁLYOK RÉSZÉRE Tanulásmódszertan helyi tanterv alapjai A NAT 110/2012. rendelete alapján, valamint az Oktatáskutató

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2011/2012.

Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2011. szeptember 30. A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása 1/a Pedagógusok és diákok környezettudatosságának

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Önértékelés. Hogyan követi a szakmában megjelenő újdonságokat, a végbemenő változásokat?

Jegyzőkönyv. Önértékelés. Hogyan követi a szakmában megjelenő újdonságokat, a végbemenő változásokat? Jegyzőkönyv Az eljárás azonosítója Az eljárás típusa Az értékelt neve Az értékelt azonosítója Az adatgyűjtés módszere Az adatgyűjtést végző neve Az adatgyűjtést végző oktatási azonosítója Az adatgyűjtés

Részletesebben

TÁMOP-5.6.1.A-11/4-2011-0002

TÁMOP-5.6.1.A-11/4-2011-0002 Vissza a jövőbe TÁMOP-5.6.1.A-11/4-2011-0002 Speciális integrációs és reintegrációs foglalkozások fogvatartottak, pártfogó felügyelet alatt állók, javítóintézeti neveltek számára 2012. május 31. Az Országos

Részletesebben

AKKREDITÁLT KÉPZÉSEINK

AKKREDITÁLT KÉPZÉSEINK AKKREDITÁLT KÉPZÉSEINK 1. 2. 3. 4. 5. Képzés címe TÁMASZPONT Projektmenedzsment, változásmenedzsment, innováció a TÁMOP közoktatás-fejlesztési projektjeiben CSAPATTEST: Csapatépítő tréning megújuló közoktatási

Részletesebben

Oktatók, stratégiák, motiváció tanulás

Oktatók, stratégiák, motiváció tanulás Oktatók, stratégiák, motiváció tanulás 1 A felnőttképző oktatóval szemben támasztott követelmények 1.Tanácsadó szerep szakmai felkészültség oktatási módszerek ismerete és alkalmazása a tudás átadásának

Részletesebben

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 A PEDAGÓGUS KOMPETENCIÁK 2014. március 3. Pedagógus kompetenciák a 326/2013. (VIII.31.) kormányrendelet szerint A pedagógiai szintleírások Szerkezete: Általános bevezető Az egyes fokozatok általános jellemzése

Részletesebben

Közbeszerzési Műszaki Specifikáció Feladat Meghatározás

Közbeszerzési Műszaki Specifikáció Feladat Meghatározás Közbeszerzési Műszaki Specifikáció Feladat Meghatározás Kompetencia alapú oktatás feltételeinek fejlesztésére a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő egyes oktatási intézményeiben

Részletesebben

TÁMOP 3. 1. 4. /08/ 2 2009 0050 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés innovatív intézményekben című pályázaton.

TÁMOP 3. 1. 4. /08/ 2 2009 0050 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés innovatív intézményekben című pályázaton. Intézményünk, a Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Kollégium és Pedagógiai Szakszolgálat (Nyíregyháza, Szarvas u. 10-12.) nyert a TÁMOP 3. 1. 4. /08/ 2 2009 0050 Kompetencia

Részletesebben

Pedagógiai tevékenysége biztos szaktudományos és módszertani tudást tükröz.

Pedagógiai tevékenysége biztos szaktudományos és módszertani tudást tükröz. 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 1.1. Milyen a módszertani felkészültsége? Milyen módszereket alkalmaz a tanítási órákon és egyéb foglalkozásokon? 1.1.1. Pedagógiai tevékenysége biztos szaktudományos

Részletesebben

XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP / STORYLINE KERETTÖRTÉNET

XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP / STORYLINE KERETTÖRTÉNET XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 STORYLINE KERETTÖRTÉNET STORYLINE METHODE, KERETTÖRTÉNET MÓDSZER: Élményalapú, felfedeztető tanítási forma FORRÁSA,

Részletesebben

MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN

MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN Készítette: Adorjánné Tihanyi Rita Innováció fő célja: A magyar irodalom és nyelvtan tantárgyak oktatása

Részletesebben

A választható pedagógus-továbbképzési programok ismertetője 1

A választható pedagógus-továbbképzési programok ismertetője 1 A választható pedagógus-továbbképzési programok ismertetője 1 Továbbképzés címe Középiskolai IPR A kooperatív tanulás a hátrányos helyzetű tanulók integrált nevelésének elősegítésére OM 173/78/2005. A

Részletesebben

SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK

SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK SZOLNOK 2014. 04. 04. Játék, élményszerzésen alapuló tanulásszervezés - 2012/2013-tól Tanulás elméletek OECD PISA vizsgálatok A kompetencia- és fejlődésének szintjei: új anyag, megértés,

Részletesebben

A pedagógiai kultúra folyamatos fejlesztését elősegítő tanártovábbképzés megvalósítása

A pedagógiai kultúra folyamatos fejlesztését elősegítő tanártovábbképzés megvalósítása A pedagógiai kultúra folyamatos fejlesztését elősegítő tanártovábbképzés megvalósítása 08.26-28. Képzési terület: természetismeret tárgyú továbbképzés Téma: Környezettudatos életmódra nevelés Képzési terület:

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. EFOP Összefogás a gyermekekért Soltvadkerten

SAJTÓKÖZLEMÉNY. EFOP Összefogás a gyermekekért Soltvadkerten SAJTÓKÖZLEMÉNY EFOP-3.3.2-16-2016-00172 Összefogás a gyermekekért Soltvadkerten Kedvezményezett neve: Soltvadkert Város Önkormányzata Támogatási összeg: 23.866.755 Ft Támogatás mértéke: 100 % Támogatási

Részletesebben

A természe*smeret és a természe,udományok (iskolai tantárgy) Makádi Mariann

A természe*smeret és a természe,udományok (iskolai tantárgy) Makádi Mariann A természe*smeret és a természe,udományok (iskolai tantárgy) Makádi Mariann Hogyan lesz a természe*smeret- környeze,an tanár? 6. félév: a természetismerettanítás módszertana 1 óra előadás + 3 óra gyak.

Részletesebben

AJKP és AJKSZP monitoring tapasztalatok összefoglalása az

AJKP és AJKSZP monitoring tapasztalatok összefoglalása az AJKP és AJKSZP monitoring tapasztalatok összefoglalása az a2016/2017-es tanév végi intézményi látogatások alapján 1 A monitoring folyamat transzparenciája_ 2016/2017 tény ELJÁRÁSREND az Arany János Programokban

Részletesebben

A mentorpedagógus képzés átdolgozása, tanulási eredmény alapú képzésfejlesztés

A mentorpedagógus képzés átdolgozása, tanulási eredmény alapú képzésfejlesztés FÉLÚTON... SZAKMAI KONFERENCIA Szeged, 2014. december 16. A mentorpedagógus képzés átdolgozása, tanulási eredmény alapú képzésfejlesztés Dina Miletta SZTE JGYPK egyetemi tanársegéd KÖVI oktató, tréner

Részletesebben

Továbbképzések elégedettségi összesítői

Továbbképzések elégedettségi összesítői Továbbképzések elégedettségi összesítői A továbbképzés címe Salgótarján - Salgó Hotel 2009. október 9-10-11. 4,85 4,85 4,85 4,69 4,77 4,85 4,85 4,85 4,83 matematika programcsomag az 1_4 évfolyam számára

Részletesebben

A nevelés-oktatás tervezése I.

A nevelés-oktatás tervezése I. A nevelés-oktatás tervezése I. Pedagógia I. Neveléselméleti és didaktikai alapok NBÁA-003 Hunyady Györgyné M. Nádasi Mária (2004): Pedagógiai tervezés. Pécs, Comenius Bt. Kotschy Beáta (2003): Az iskolai

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A dokumentumelemzés szempontjai és tapasztalatai

Jegyzőkönyv. A dokumentumelemzés szempontjai és tapasztalatai Jegyzőkönyv Az eljárás azonosítója Az eljárás típusa Az értékelt neve Az értékelt azonosítója Az adatgyűjtés módszere Az adatgyűjtést végző neve Az adatgyűjtést végző oktatási azonosítója Az adatgyűjtés

Részletesebben

PARADIGMAVÁLTÁS A KÖZOKTATÁSBAN MOST VAGY SOHA?!

PARADIGMAVÁLTÁS A KÖZOKTATÁSBAN MOST VAGY SOHA?! PARADIGMAVÁLTÁS A KÖZOKTATÁSBAN MOST VAGY SOHA?! ÁDÁM PÉTER NEMZETI PEDAGÓGUS KAR TANÉVNYITÓ SZAKMAI NAP 2016. AUGUSZTUS 29. Előzmények 1868 Eötvös József kötelező népoktatás (66 %) 1928 Klebelsberg K.

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2013/2014.

Ökoiskola munkaterv 2013/2014. Ökoiskola munkaterv 2013/2014. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2013. szeptember 1. A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása 1/a Pedagógusok és diákok 2014.június

Részletesebben

NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK FEJLESZTÉSE EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA

NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK FEJLESZTÉSE EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK FEJLESZTÉSE EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA VARGA ATTILA Nevelési-oktatási programok fejlesztése

Részletesebben

Megyeri Úti Általános Iskola 2019/2020

Megyeri Úti Általános Iskola 2019/2020 Megyeri Úti Általános Iskola 2019/2020 Intézményünket 1914-ben alapították. Megyer és Káposztásmegyer határán, megújult épületeiben várja a gyermekeket. Felvételi körzetünkbe Megyer családi házas övezete

Részletesebben

Miben fejlődne szívesen?

Miben fejlődne szívesen? Miben fejlődne szívesen? Tartalomelemzés Szegedi Eszter 2011. január A vizsgálat egy nagyobb kutatás keretében történt, melynek címe: A TANÁRI KOMEPETENCIÁK ÉS A TANÍTÁS EREDMÉNYESSÉGE A kutatás három

Részletesebben

MÉRÉS KÖVETELMÉNY KIMENET RENDSZER

MÉRÉS KÖVETELMÉNY KIMENET RENDSZER MÉRÉS KÖVETELMÉNY KIMENET RENDSZER A tanulási eredményeken alapuló szemlélet alkalmazási lehetőségei a köznevelési rendszerben With financial support from the European Union. Budapest, 2017. november 16.

Részletesebben

Audi Hungaria Iskola. Audi Hungaria Óvoda

Audi Hungaria Iskola. Audi Hungaria Óvoda Küldetésünk: A gyermek személyiségének fejlesztése családias környezetben Alapítás: 2012-ben az Audi Hungaria Iskola Intézményegységeként Két, 25-25 fős vegyes korosztályú csoport Egész napos felügyelet

Részletesebben

Varga Attila. E-mail: varga.attila@ofi.hu

Varga Attila. E-mail: varga.attila@ofi.hu Az ökoiskolaság, a környezeti nevelés helye a megújult tartalmi szabályozásban - Nemzeti alaptanterv és kerettantervek Varga Attila Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet E-mail: varga.attila@ofi.hu Nemzetközi

Részletesebben

AKKREDITÁLT KÉPZÉSEINK

AKKREDITÁLT KÉPZÉSEINK AKKREDITÁLT KÉPZÉSEINK 1. 2. TÁMASZPONT Projektmenedzsment, változásmenedzsment, innováció a TÁMOP közoktatás-fejlesztési projektjeiben CSAPATTEST: Csapatépítő tréning megújuló közoktatási intézmények

Részletesebben

Portfólióvédés március 2. Bajnokné Vincze Orsolya. Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet

Portfólióvédés március 2. Bajnokné Vincze Orsolya. Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet Portfólióvédés 2018. március 2. Bajnokné Vincze Orsolya Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet Hitvallásom Nem változtathatunk azon, ami már megtörtént, de hatást gyakorolhatunk arra, ami most

Részletesebben

MÉRÉS KÖVETELMÉNY KIMENET RENDSZER

MÉRÉS KÖVETELMÉNY KIMENET RENDSZER MÉRÉS KÖVETELMÉNY KIMENET RENDSZER A tanulási eredményeken alapuló szemlélet alkalmazási lehetőségei a köznevelési rendszerben With financial support from the European Union. TARTALOM ÉS KERET HARMONIZÁCIÓS

Részletesebben

Könyvtári munkaterv. 2015/2016. tanév

Könyvtári munkaterv. 2015/2016. tanév Könyvtári munkaterv 2015/2016. tanév Olvassunk tehát minél többet, hiszen az irodalom az örökkévalóság távcsöve: felébreszti bennünk létünk rejtett erőit, amelyek átsegítenek minket sorsunk nagy viharain

Részletesebben

Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) 2015.04.09. NyME- SEK- MNSK N.T.Á

Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) 2015.04.09. NyME- SEK- MNSK N.T.Á Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) A kompetencia - Szakértelem - Képesség - Rátermettség - Tenni akarás - Alkalmasság - Ügyesség stb. A kompetenciát (Nagy József nyomán) olyan ismereteket,

Részletesebben

Tehetségről, a közoktatási törvényben /1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról /

Tehetségről, a közoktatási törvényben /1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról / Tehetségről, a közoktatási törvényben /1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról / A gyermek, a tanuló jogai és kötelességei II. fejezet 10 (3) A gyermeknek tanulónak joga, hogy a) képességeinek, érdeklődésének,

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM NEVELÉS-ÉS MŰVELŐDÉSTUDOMÁNYI INTÉZET

DEBRECENI EGYETEM NEVELÉS-ÉS MŰVELŐDÉSTUDOMÁNYI INTÉZET Felnőttoktató pedagógus szakvizsga szakirányú továbbképzési szak 1. A képzésért felelős kar megnevezése: Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar 2. A szakért felelős oktató: Engler Ágnes Ph.D. 3. Képzési

Részletesebben

Záróvizsga komplex tételsor villamos-mérnöktanár hallgatóknak - 2008 -

Záróvizsga komplex tételsor villamos-mérnöktanár hallgatóknak - 2008 - Záróvizsga komplex tételsor villamos-mérnöktanár hallgatóknak - 2008-1. tétel a. A nevelés szerepe az egyén és a társadalom életében. b. A didaktika fogalma, tárgya, helye a tudományok rendszerében c.

Részletesebben

Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után. Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve:

Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után. Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve: Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után Intézmény neve: Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: 202461 Intézményvezető neve: Bendli Tiborné Intézményvezető oktatási azonosítója:

Részletesebben

Hogyan tudja segíteni a Nemzeti Tehetség Program a tehetséggondozást?

Hogyan tudja segíteni a Nemzeti Tehetség Program a tehetséggondozást? Hogyan tudja segíteni a Nemzeti Tehetség Program a tehetséggondozást? Tehetséggondozás gyakorlata konferencia Szolnok, 2013. május 30. Az NTP 2011-2012. évi cselekvési programjában támogatta: - a köznevelési

Részletesebben

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után Intézmény neve: Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 037326 Intézményvezető neve: Takácsné Tóth Alice Noémi Intézményvezető oktatási azonosítója: 76215132822

Részletesebben

Report of Module IV. Seminar-design

Report of Module IV. Seminar-design Comenius 2.1 E:BOP Empowerment: Burn Out-Prevention Győr-Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Intézet Report of Module IV. Seminar-design (MAGYARORSZÁG) E-BOP Nemzetközi projekt Konstruktív magatartásváltoztatás

Részletesebben

Zöld Óvodából ökoiskolába. Saly Erika Ökoiskola témavezető Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet

Zöld Óvodából ökoiskolába. Saly Erika Ökoiskola témavezető Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Zöld Óvodából ökoiskolába Saly Erika Ökoiskola témavezető Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet saly.erika@ofi.hu Fogalmi meghatározás Mit jelent az, hogy Zöld Óvoda? A Zöld Óvoda kritériumrendszere 1. Kapcsolat

Részletesebben

TÁMOP 3.1.4/08/2 azonosítószámú Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat

TÁMOP 3.1.4/08/2 azonosítószámú Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat TÁMOP 3.1.4/08/2 azonosítószámú Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat A pályázat célja: a sikeres munkaerő - piaci alkalmazkodáshoz szükséges, az egész életen

Részletesebben

A pedagógiai projekt definíciója Richardstól származik 1900-ból- 1. valóságos feladat, 2. a feladatmegoldás egyéni tervezése. Kilpatrick (1918)- egy c

A pedagógiai projekt definíciója Richardstól származik 1900-ból- 1. valóságos feladat, 2. a feladatmegoldás egyéni tervezése. Kilpatrick (1918)- egy c A pedagógiai projekt A pedagógiai projekt definíciója Richardstól származik 1900-ból- 1. valóságos feladat, 2. a feladatmegoldás egyéni tervezése. Kilpatrick (1918)- egy cél által meghatározott tapasztalatgyűjtés,

Részletesebben

Az újmédia alkalmazásának lehetőségei a tanulás-tanítás különböző színterein - osztálytermi interakciók

Az újmédia alkalmazásának lehetőségei a tanulás-tanítás különböző színterein - osztálytermi interakciók Az újmédia alkalmazásának lehetőségei a tanulás-tanítás különböző színterein - osztálytermi interakciók Borbás László Eszterházy Károly Egyetem, Vizuálisművészeti Intézet, Mozgóképművészeti és Kommunikációs

Részletesebben

A Zöld Óvoda cím jelentősége, a program eredményei és jövőbeli perspektívái. Kovács Lászlóné

A Zöld Óvoda cím jelentősége, a program eredményei és jövőbeli perspektívái. Kovács Lászlóné A Zöld Óvoda cím jelentősége, a program eredményei és jövőbeli perspektívái Kovács Lászlóné laszlone.kovacs@vm.gov.hu A Zöld Óvoda program jelentősége Jogi háttér tartalmában megtalálható Az Óvodai nevelés

Részletesebben

A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE Készítette: Kozmer Imre Gyula

A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE Készítette: Kozmer Imre Gyula A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE 2017-2019 Készítette: Kozmer Imre Gyula intézményvezető mesterpedagógus-aspiráns 2016 Befogadó

Részletesebben

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg. Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény TÁMOP-3.1.4-09/1-2009-0006. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - gödi innovatív intézményekben A projekt az Európai Unió

Részletesebben

Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás. 2. Tantervtípusok; NAT-ok

Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás. 2. Tantervtípusok; NAT-ok Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás 2. Tantervtípusok; NAT-ok TANTERV: Az iskolai műveltség foglalata, közvetítő eszköz a kultúra és az iskola, a kultúra képviselői és a tanárok között (. o (Báthory

Részletesebben

Takács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai

Takács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai Terület Szempont Az értékelés alapját képező általános elvárások Az értékelés konkrét intézményi elvárásai Alapos, átfogó és korszerű szaktudományos és szaktárgyi tudással rendelkezik. Kísérje figyelemmel

Részletesebben

Helyi tanterv a Tanulásmódszertan oktatásához

Helyi tanterv a Tanulásmódszertan oktatásához Helyi tanterv a Tanulásmódszertan oktatásához A Tanulásmódszertan az iskolai tantárgyak között sajátos helyet foglal el, hiszen nem hagyományos értelemben vett iskolai tantárgy. Inkább a képességeket felmérő

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM 4. SZÁMÚ MELLÉKLETE ARANY JÁNOS KOLLÉGIUMI PROGRAM TANULÁSMÓDSZERTAN HELYI TANTERV

PEDAGÓGIAI PROGRAM 4. SZÁMÚ MELLÉKLETE ARANY JÁNOS KOLLÉGIUMI PROGRAM TANULÁSMÓDSZERTAN HELYI TANTERV SZÉCHENYI ISTVÁN MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI SZAKGIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Hajdúböszörmény PEDAGÓGIAI PROGRAM 4. SZÁMÚ MELLÉKLETE ARANY JÁNOS KOLLÉGIUMI PROGRAM... MOLNÁR MAGDOLNA ILONA

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista Az iskola neve: Baltazár Dezső Református Általános Iskola Az iskola címe: 4220 Hajdúböszörmény, Bocskai tér 10. Az iskola OM azonosítószáma: 031064 Tanév megnevezése: 2014/2015.

Részletesebben

A TISZK-ek feladatvállalása és gyakorlata a középiskolai tanulók hátránykezelésében

A TISZK-ek feladatvállalása és gyakorlata a középiskolai tanulók hátránykezelésében Tolna Megyei Önkormányzat Szent László Szakképző Iskolája és Kollégiuma (TISZK) A TISZK-ek feladatvállalása és gyakorlata a középiskolai tanulók hátránykezelésében VIII. OTK, 2009. május 29 Hátrányok eredete,

Részletesebben

Egyéb Jó gyakorlat megnevezése: Óvoda család újszerű gyakorlata bevontság, együttműködés

Egyéb Jó gyakorlat megnevezése: Óvoda család újszerű gyakorlata bevontság, együttműködés Szolnok Városi Óvodák Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Pedagógiai Szakmai Szolgáltató Intézmény Százszorszép Óvoda referenciahely: A kompetencia alapú nevelési, oktatási programot átfogóan, mintaadóan

Részletesebben

Pályázati azonosító: TÁMOP 3.1.4-08/2-2008-0136. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés-innovatív intézményekben.

Pályázati azonosító: TÁMOP 3.1.4-08/2-2008-0136. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés-innovatív intézményekben. Pályázati azonosító: TÁMOP 3.1.4-08/2-2008-0136 Pályázat címe: Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés-innovatív intézményekben. Pályázó neve: Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Pályázó címe:

Részletesebben

ELFOGADÁS BEFOGADÁS EGYÜTTMŐKÖDÉS

ELFOGADÁS BEFOGADÁS EGYÜTTMŐKÖDÉS ELFOGADÁS BEFOGADÁS EGYÜTTMŐKÖDÉS Az együttnevelés eredményei a többségi intézmények szemszögébıl, avagy miért van szükségünk az Egységes Módszertani Intézményekre? Készítette: Lırincsikné Kovács Olga

Részletesebben

Képzés hatékonyságának növelése. felnőttképzést kiegészítő tevékenység. Tematikai vázlat - 16 óra

Képzés hatékonyságának növelése. felnőttképzést kiegészítő tevékenység. Tematikai vázlat - 16 óra Képzés hatékonyságának növelése felnőttképzést kiegészítő tevékenység Tematikai vázlat - 16 óra A felnőttképzést kiegészítő tevékenység célja:a közfoglalkoztatásból való kivezetés támogatása, a képzés

Részletesebben

kodolosuli.hu: Interaktív, programozást tanító portál BALLA TAMÁS, DR. KIRÁLY SÁNDOR NETWORKSHOP 2017, SZEGED

kodolosuli.hu: Interaktív, programozást tanító portál BALLA TAMÁS, DR. KIRÁLY SÁNDOR NETWORKSHOP 2017, SZEGED kodolosuli.hu: Interaktív, programozást tanító portál BALLA TAMÁS, DR. KIRÁLY SÁNDOR NETWORKSHOP 2017, SZEGED A közoktatásban folyó informatika oktatásával kapcsolatos elvárások Állami szereplő: Az informatikaoktatás

Részletesebben

AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEK 2013/2014. tanév őszi félév

AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEK 2013/2014. tanév őszi félév A NymE Szakmai Szolgáltató Intézményegysége a következő akkreditált pedagógus továbbképzéseket kínálja az óvodák és iskolák pedagógusai számára a 2013/2014. tanév 1. félévére. Az itt feltüntetett képzéseken

Részletesebben

Média- és közszolgálati kommunikáció szakirányú továbbképzési szak

Média- és közszolgálati kommunikáció szakirányú továbbképzési szak Nemzeti Közszolgálati Egyetem Vezető- és Továbbképzési Intézet Média- és közszolgálati kommunikáció szakirányú továbbképzési szak Képzési és Kimeneti Követelmények (KKK) Szakfelelős: Dr. Antal Zsolt PhD

Részletesebben

Milyen modulokat tanítsunk? Dr. Jakab-Szászi Andrea Nagy Márta Milyen modulokat tanítsunk? Márkus Gábor 45 perc

Milyen modulokat tanítsunk? Dr. Jakab-Szászi Andrea Nagy Márta Milyen modulokat tanítsunk? Márkus Gábor 45 perc Módszertan Téma Előadó Időtartam Képzés díja, melyhez útiköltség számítandó Kompetenciafejlesztés a hittanoktatásban Dr. Jakab-Szászi Andrea Moduláris tervezés a középiskolai hittanoktatásban avagy: Dr.

Részletesebben

A pályázat minden információja megtalálható a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség weblapján: www.nfu.hu/content/2489

A pályázat minden információja megtalálható a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség weblapján: www.nfu.hu/content/2489 Iskolánk a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében részt vesz a Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés innovatív intézményekben pályázatban. Kódszám: TÁMOP-3.1.4/08/2 A projektek az Európai

Részletesebben

Akkreditált pedagógus továbbképzések

Akkreditált pedagógus továbbképzések Akkreditált pedagógus továbbképzések Megnevezés Alapítási engedély száma Óraszám A csapatépítés gyakorlati módszerei a pedagógus munka során 82/105/2012 30 A differenciált tanulásszervezés lehetőségei

Részletesebben

Az alsó tagozatos munkaközösség véleménye az intézményvezetői pályázatról

Az alsó tagozatos munkaközösség véleménye az intézményvezetői pályázatról Az alsó tagozatos munkaközösség véleménye az intézményvezetői pályázatról Alapos, részletes, jól megszerkesztett pályázatot ismertünk meg. A pályázat szövegezésében könnyen értelmezhető, szerkezete áttekinthető.

Részletesebben

Havas Péter igazgató Országos Közoktatási Intézet Szentendre, december 12.

Havas Péter igazgató Országos Közoktatási Intézet Szentendre, december 12. A helyi környezeti nevelési program oktatáspolitikai vonatkozásai Havas Péter igazgató Havasp@oki.hu Országos Közoktatási Intézet Szentendre, 2003. december 12. Miről szól ez az előadás? A közoktatás fejlesztés

Részletesebben

KOMPETENCIAFEJLESZTŐ PÉLDÁK, FELADATOK

KOMPETENCIAFEJLESZTŐ PÉLDÁK, FELADATOK 5. osztály KOMPETENCIAFEJLESZTŐ PÉLDÁK, FELADATOK A SOKSZÍNŰ MATEMATIKA TANKÖNYVCSALÁD TANKÖNYVEIBEN ÉS MUNKAFÜZETEIBEN A matematikatanítás célja és feladata, hogy a tanulók az őket körülvevő világ mennyiségi

Részletesebben