2010. november 30.- án Zalakomár Polgármesteri Hivatal tárgyalótermében kor megtartott közmeghallgatással egybekötött nyilvános ülésér l.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2010. november 30.- án Zalakomár Polgármesteri Hivatal tárgyalótermében 17.00- kor megtartott közmeghallgatással egybekötött nyilvános ülésér l."

Átírás

1 Zalakomár község Önkormányzata 22/2010. J E G Y Z K Ö N Y V TÁRGY: Zalakomár község Önkormányzat képvisel - testületének november 30.- án Zalakomár Polgármesteri Hivatal tárgyalótermében kor megtartott közmeghallgatással egybekötött nyilvános ülésér l. Jelen vannak: Varga Miklós polgármester, Hatos Tibor alpolgármester, Csizmadia László képvisel, Marton Józsefné képvisel, Marton László képvisel, Nagy Gábor képvisel, Tóth Pajor Szabolcs képvisel. Tanácskozási joggal: Dr. Weller - Jakus Tamás Perge Flóra Berkenyés Lászlóné Lendvay Lászlóné jegyz, jegyz könyvvezet. igazgató, mb.intézményvezet, Varga Miklós polgármester köszöntötte a közmeghallgatáson megjelenteket és a képvisel - testületi tagokat majd megállapította, hogy Zalakomár község önkormányzatának képvisel - testülete határozatképes mivel 7 tagja jelen van. A képvisel testületi ülés nyilvános volt, azon a község lakói közül 12 f jelent meg. Varga Miklós polgármester jegyz könyv hitelesít nek felkérte Marton László és Hatos Tibor képvisel ket, akik vállalták. Varga Miklós polgármester ismertette az ülés napirendi pontjait mivel a napirenddel kapcsolatban további javaslat nem hangzott el, azok tárgyalhatóságát szavazásra felterjesztette. Zalakomár község önkormányzatának képvisel - testülete az ismertetést az 1

2 elhangzottak szerint elfogadta, azzal egyetértett a napirendi pontok így a következ képpen alakultak: Közmeghallgatás 1.) Zalakomár Község Önkormányzat és szerveinek I- III. negyedévi költségvetési beszámoló megtárgyalása 2.) Zalakomár Község Önkormányzat évi költségvetési koncepció javaslatának megtárgyalása 3.) Zalakomár Község Önkormányzat Képvisel - testület Szervezeti és M ködési Szabályzatának felülvizsgálata 4.) Zalakomár Község Polgármesteri Hivatal Szervezeti és M ködési Szabályzatának megtárgyalása 5.) A helyi népszavazásról és népi kezdeményezésr l szóló rendelet tervezetének megtárgyalása 6.) A házasságkötés létesítésének hivatali helyiségen kívüli, valamint a hivatali munkaid n kívül történ engedélyezésének szabályairól, valamint az azokért fizetend díjak mértékér l szóló rendelettervezet megtárgyalása 7.) A képvisel i keretr l és a képvisel k tiszteletdíjáról szóló rendelettervezet megtárgyalása 8.) Magánszemélyek kommunális adójáról szóló rendelet módosításának javaslata 9.) Fogorvosi alapellátás megszervezésének megtárgyalása 10.) Egyéb, aktuális ügyek a.) Zalakaros Kistérség Többcélú Társulás munkaszervezetének elhelyezése 11.) Zalakomár Hunyadi u. 7/2. szám alatti és Tavasz u. 41. fsz. alatti önkormányzati bérlakás ügyének megtárgyalása (zárt ülés) Közmeghallgatás Varga Miklós: Az önkormányzat ben is biztosította a zavartalan ködést, a közszolgáltatások ellátását, fejlesztéseket. Voltak sikeres pályázatok, vannak ugyan még felújítandó utcák, de ha nincs pályázati lehet ség hiába van kész a terv. Csak saját forrásból nem megy. A kamerarendszer b vült, el bb 16 kamera m ködött, majd további hatot tudtunk kiépíteni a Zala Megyei Önkormányzat jóvoltából. A figyelés megoldott, de január 1. napjától nem lesz támogatás a település rök foglalkoztatására. Elkészült az iskola és az óvoda tet szigetelése, f téskorszer sítés, amivel a tésköltség csökkenhet akár 30 %- kal. 2

3 Decemberben a fogorvos itt fog dolgozni. 23MFt- ból lett megvalósítva, 3 MFt saját forrással. A fogorvosi rendel felszerelése 4,7MFt- os hitelb l fog megvalósulni, de ez a bérleti díjból meg fog térülni. Van két nyertes pályázatunk is, az egyik a közösségi közlekedés amihez 5 db autóbuszöböl tartozik 10 db paddal, a Rákóczi utca egy részébe pedig lesz fásítás. 19MFt lesz, a támogatás ebb l 17,1 MFT. Eddig 744 eft lesz befizetve, még 500 eft kell. A M vel dési Ház mindkét oldala, a Rákóczi u. 92. el tt, a kereszt 2 oldala is meg lesz csinálva. A kereszt viszont útban van. A temet be kellene áttenni. Kérek erre javaslatot. A 2 pályázat a M vel dési Ház felújítása és b vítése. Ennek a költsége 39,5 MFt, és áfát kell állnunk, ami olyan 10MFt lenne. 240 nm lenne felújítva, 75 nm- rel b vülne a területe. Terv van, saját forrást kellene biztosítani. Kérem a résztvev kt l, hogy kérdéseiket valamint javaslataikat mondják el. Nagy Jolán: Köszöntök mindenkit. A Péczely Attila Népzenei Csoport képviseletében vagyok itt. Megköszönném el ször is az eddigi támogatást, a próbahelyiséget, a buszt. De a busz csak 8 személyes, mi pedig 14- en vagyunk. A másik pedig az egyesületi forma. Mi biztosítja, hogy kapunk támogatást? A csoportból többen nem támogatják, félnek a költségekt l. Mindig mindenhova nem tud jönni mindenki, de az egyesülethez azonos munka kellene. Amat r csoport maradunk valószín. Javaslom, hogy ha így nem lesz támogatás, a M vel dési Ház költségvetésére menjen a támogatásunk. A M vel dési Háznak kellene keret. Mi nem fizetünk senkit amiért itt van, van olyan csoport, ahol igen. Itt családos szül k vannak, akiknek nehéz a kett t összeegyeztetni. A másik, ha számlát kell adni, számlát adunk. Miért kell mindig plusz egy ember aki ezt intézi? A M vel dési Házhoz tartozva ez egyszer bb lenne. A vel dési Ház is pályázhat támogatásokra, úgy tudom. Szerintem a testület tagjai közül kevesen tudják mennyi munka van a teljesítményünk mögött. Meghívnám Önöket a december 8.- ai próbára, hogy lássák mi munka folyik nálunk. Aztán meg vannak tehetséges gyerekek is a csoportba, jó lenne ket továbbképzésre küldeni. Köszönöm. Varga Miklós A testület tudja, hogy a M vel dési Ház számlát nem adhat, nem folytat vállalkozási tevékenységet. A csoport kapott pénzt, de bejegyzés nélkül nem lehet átadni. A M vel dési Ház vehetne dolgokat, de akkor fellépés után azt oda kellene visszavinni. Miért félnek az egyesülett l? Poór Györgyné: Költségei vannak könyvelési oldalról. Varga Miklós: A hivatal segít ebben, fel lett ajánlva. Dr. Weller- Jakus Tamás: A Megyei Bíróságnál ingyenes a bejegyzés. Mi segítünk ebben. Vannak ugyan kritériumok, de úgy tudom a könyvelést most is vezetik, tagdíjat is szednek. Ez csak könnyítene a csoport munkáján. 3

4 A M vel dési Ház nem tud pályázni, mivel költségvetési intézmény. Ha fellépéskor kapnának pénzt, tudnának kiállítani számlát is egyesület esetén. Könyvelési költség pedig csak akkor van, ha nem maguk végzik. Nagy Jolán: Köszönöm. Kérem a jegyz Urat, gy zze meg a tagokat. Varga Miklós: Nem neki kell, ezt a csoporton belül kell megbeszélni. Van még kérdés? Az Egymásért Klub nevében szólnék. A véd i tanácsadóba járunk össze hetente, de szükségünk lenne egy állandó helyiségre a kiállítás miatt is. A megüresedett városi orvosi rendel re gondoltunk. Itt nincs tájház, és ez jó lenne. Varga Miklós: Ennek a felvetésnek örülök. Meg lehet fontolni. Az épületet rendbe kell tenni, a f tés nem megoldott. Minimális költség esetén támogatjuk az ötletet. Van még kérdés? Bed Lajos: Köszöntök mindenkit. A tervek elképzelések között nem szerepelt néhány dolog. Fel kell rázni a falut. El ször is, sérelmezem, hogy a buszmegállókban nincs pad. Legalább a hivatal és a M vel dési Ház el ttibe kellene. A másik dolog, hogy nincs választék az üzletekbe, akik pedig járják a falut, átcímkézik a termékeket. Ott verik át a vev t, ahol akarják. A harmadik, nagyon beteg voltam. Jogosult vagyok arra, hogy a gyógyszertárból alaki kihozza részemre az orvosságot. A háziorvos kétszer is szólt egy illet nek, aki azt állította, hogy járt nálam, pedig nem. Végül az orvos hozta el a gyógyszert. Javaslom, hogy legyenek kifüggesztve olyan közérdek információk, mint a fogyasztóvédelem elérhet sége például. Ha a közérdeket érinti, meg kell ezt tenni. A mai nap folyamán a gázszolgáltatóval is problémám volt, át is mentem egy másikhoz. Ha van összefogás, többen eljönnek ide is. Új lendület kell, közösségi élet. Nem az évente egyszer megrendezésre kerül mez városok találkozója a minden. Varga Miklós: Valóban össze kell fogni. Csak legyen kivel. A problémák egy része egyéni sérelem. A címkézés a pékeknél máshol is így van. A buszmegállók esetében mondtam, hogy buszöböl lesz padokkal. A maradékba lehet csinálni, meg lehet oldani természetesen. Az orvosi eset is magánügy, nem önkormányzati alkalmazott. Dr. Weller - Jakus Tamás: Megkaptam a papírját. Továbbítani fogom. A napi gondozási szükséglet kevesebb, mint 4 óra, nem tarthat igényt szociális otthoni ellátásra. Így házi segítségnyújtást lehet igényelni. Az id sek otthonába kell bemenni, és ki lesz jelölve a gondozó. Minimális a térítési díj 4

5 összege. Az információáramlással kapcsolatban pedig, meg fog jelenni havi rendszerességgel a Komári Hírmondó, amiben ilyen jelleg dolgok lesznek. Varga Miklós: Kérdés még? Bogdán Tibor: Autóbuszöblök kérdése. Az Árpád utcába nem lehetne? Nagyon sok a gyerek, a busz pedig az út közepén tud csak megállni, feltartva ezzel a forgalmat. Varga Miklós: A közútkezel újítja fel azt az utat, így mi a buszöblöket sem csinálhatjuk meg. Bogdán Tibor: De szörny a helyzet. Varga Miklós: Tudom, de nem engedélyezik az építést. Bed Lajos: Még lenne valami. Lehetne a termel ket ösztönözni arra, hogy termeljenek eladásra ide a faluba, ne a piacra vigyék. Varga Miklós: Jó ötlet, ha sokan termelnek eladásra. Ha megérné, lehet, hogy termelnének. A közcélúakkal ilyet nem lehet csináltatni, tudatformálás kell. A megtermelt árut lehet értékesíteni, csak legyen aki termel. Jó lenne egy helyi piac. Helyet tudnánk adni. Mi termelni nem tudunk. Jó, ha valaki a saját szükségletére termel egyáltalán. Hatos Tibor: Én is örülök, hogy ennyien eljöttek. A testület nyitott a javaslatokra, ezért vagyunk. Köszönöm, hogy eljöttek. Varga Miklós: Visszatérve az Árpád utcai megállóra. Miért nem járnak gyalog a gyerekek? Bogdán Tibor: Mire mindenki elkészül a családban, elmegy az id. Bed Lajos: lehetne képvisel i fogadóóra, Varga Miklós: Lehet. Bed Lajos: Jobb lenne a kapcsolat. Varga Miklós: A képvisel k hirdethetnek meg fogadóórát, ha a testület úgy dönt. El nye lehet, hogy talán nyíltabbak az emberek. Ha nincs több felvetés, a közmeghallgatást bezárom. Köszönöm a jelenlétet. I.) ZALAKOMÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ÉS SZERVEINEK I- III. NEGYEDÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ MEGTÁRGYALÁSA 5

6 (A jegyz könyv I. számú melléklete) El terjeszt : Varga Miklós, polgármester Varga Miklós: tegnap a Pénzügyi Bizottság tárgyalta a napirendet, kérem az elnököt tájékoztasson a Bizottság döntésér l. Csizmadia László: A Bizottság elfogadásra javasolja. Marton László: A m ködési célú kiadásnál a testület döntött arról, hogy 10 %- kal csökkenti a kiadásokat. Mégis a hivatalnál pl. 102%- os a teljesítés. Érvényes még a döntés? Dr. Weller - Jakus Tamás: A szöveges indoklásba benne van a válasz. Id arányosan ott van az eltérés. 21 MFT- ot kellett visszafizetnünk, a vel dési Háznál a Zalai Irka pályázat zajlott, el finanszírozás volt. Ezt teljesíteni kellet. Elszámolás most volt. Ez helyreáll. Varga Miklós: Elfogadható? Marton László: Igen. Varga Miklós polgármester mivel a napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem merült fel, azt szavazásra felterjesztette. kapcsolatban 7 igen 0 tartózkodás és 0 nem szavazattal a következ 140/2010.(XI.30.) képvisel - testületi határozat: Zalakomár község önkormányzatának - képvisel testülete Zalakomár község önkormányzat és szerveinek évi költségvetésének I-III. negyedéves gazdálkodásáról szóló pénzügyi tájékoztatót jóváhagyólag tudomásul vette. (A jegyz könyv I. számú melléklete) Határid : azonnal II.) ZALAKOMÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI 6

7 KONCEPCIÓ JAVASLATÁNAK MEGTÁRGYALÁSA (A jegyz könyv II. számú melléklete) El terjeszt : Varga Miklós, polgármester Varga Miklós: tegnap a Pénzügyi Bizottság tárgyalta a napirendet, kérem az elnököt tájékoztasson a Bizottság döntésér l. Csizmadia László: A Bizottság elfogadásra javasolja, a módosításokkal Varga Miklós: Erre majd a költségvetés tervezésekor kell figyelni. A szelektív hulladékgy jt k jöhetnek, 500eFt- b l 2 biztosan lehet. Ha tagjai lennénk a ZalaIspának, nem kerülnének semmibe, de a tagdíj sokkal több. A koncepcióba nincs benne minden. Felhalmozás: IKSZT jöv re kell 10MFt, a közösségi közlekedési pályázathoz kell 500eFt, az intézményi társulás székhely szerinti intézménye maximum 30MFT- ra pályázhat amib l 3 MFT a sját forrás, a sportöltöz felújítása maximum 20 MFt- ra pályázható, 10 %- os önrésszel. Így összesen MFt saját forrás kellene.a normatív lakásfenntartási támogatás változik, 250%- tól járna, de figyelembe lehet majd venni a vagyont. Így a kör sz kül. Változik a RÁT is, bérpótló juttatás lesz helyette, rendeletben kell szabályozni a feltételeket. A közfoglalkoztatás is változik, a 4 órások lesznek támogatva 90 %- kal és a bér feléért. Így nme az lesz a cél, hogy az önkormányzatnál dolgozzanak. Pályázatot kell benyújtani a munkaügyi Központhoz. Tervet nem kell készíteni. A 6-8 órában foglalkoztatottak támogatása csak 70% lenne, így az nme éri meg. Ha lesz polgár rség, lesz támogatás, laptopok lehetnek jöv re. Szeptember 1. napjától megsz nik az intézményfenntartó társulás támogatása, így át kell szervezni. A Társulásnak március 31.- ig kell dönteni, hogy többcélú társulás legyen. Az önállóság maradna. Most meg kellene határozni, mi legyen betervezve. Marton Józsefné: Orvosi rendel nyílászáró cseréje? Varga Miklós: Gondoskodunk róla. Marton László: Kiadásnál a kis Rákóczi utca vízelvezetése kellene. A meglév ravatalozó küls fa részét fel kellene újítani, a másik ravatalozó tet szerkezetét pedig ki kellene cserélni. Ott az alapokkal van igazából probléma, azzal kellene kezdeni. Így hiába újítjuk fel. Át lehetne azt is gondolni, kell-e egyáltalán akkora. Varga Miklós: A kis Rákóczi megoldhatatlan. Fel kellene bontani az utat. A ravatalozónál pedig valóban meg kell nézni kell-e. Marton László: Meg kell gondolni, hogy a felét le lehetne bontani. A Rákóczi 7

8 utca és a kis Rákóczi utca közti híd a probléma. Ezt kellene bevenni. A híd le van süllyedve. Varga Miklós: Az utat nem szabad felbontani. Marton László: 2-3 ház el tti híd felszedésével jár és árkot kell mélyíteni. Varga Miklós: Mi megtudjuk csinálni? Marton László: nem. Varga Miklós: Akkor tervezés kell hozzá. Az új ravatalozó kezelését mi meg tudjuk csinálni. Van rá ember. Marton László: Szakmai feladat. Varga Miklós: Vannak karbantartók. Marton László: Akkor ki kell adni nekik. Nagy Gábor: település rök támogatása? Ki kellene majd húzni. Mi lesz velük? Varga Miklós: december 31.- ig van szerz désük. Nagy Gábor: Akkor majd legyen kivéve. Tóth- Pajor Szabolcs: A F utca és a 7-es út találkozásánál le kellene aszfaltozni a lyukakat. A IV. Béla utca is rossz állapotban van. Be kellene foltozni. A k és a homok nem ér sokat. A kereszteket pedig jó lenne lefesteni. Nem olyan nagy költség. Varga Miklós: Régen a közmunkásokkal volt megcsináltatva. Az utat csak úgy lehet megcsinálni, ha kivágják és teljesen felújítják. Lehet kátyúztatni is. De ez mind pénz. Marton László: Olyan járm is közlekedik, aminek nem szabadna. Varga Miklós: A Hunyadi utca szélér l is le kellene engedni a vizet; de azt tudomásul kell venni, hogy ha valahol vállalkozás létesül, és engedélye van, az forgalommal jár. Hatos Tibor: A bejöv utakon a táblákat ki kellene egészíteni Kiskomárom és Komárvárosi táblával. Varga Miklós: Nem lehet a helységnévtáblákat. Egyéb javaslat? 8

9 Varga Miklós polgármester mivel a napirenddel kapcsolatban további kérdés, hozzászólás nem merült fel, azt szavazásra felterjesztette. kapcsolatban 7 igen, 0 tartózkodás és 0 nem szavazattal a következ 141/2010. (XI.30.) Képvisel - testületi határozat Zalakomár község önkormányzatának képvisel - testülete Zalakomár község önkormányzat és szerveinek évi költségvetési koncepcióját az el terjesztés szerinti tartalommal elfogadta. A képvisel testület felkérte a jegyz t, hogy a évi elemi költségvetés tervezetet két változatban terjessze a képvisel testület elé. Az els változatban kizárólag a kötelez juttatások kerüljenek bele, míg a második változatba a évben tervezett juttatások is jelenjenek meg. Határid : azonnal III.) ZALAKOMÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL - TESTÜLET SZERVEZETI ÉS M KÖDÉSI SZABÁLYZATÁNAK FELÜLVIZSGÁLATA El terjeszt : dr. Weller - Jakus Tamás, jegyz Dr. Weller - Jakus Tamás: Vitaindítóként kiment az alakuló ülésre az anyag. 2 javaslat érkezett be, Nagy Gábortól és Tóth- Pajor Szabolcs képvisel l. (A jegyz könyv III. számú melléklete) Nagy Gábor: Mindenki megkapta, ha van kérdés válaszolok. Dr. Weller - Jakus Tamás: Menjünk végig a javaslatokon. Varga Miklós: A Hírmondóról már döntöttünk. Nagy Gábor: 18 (1) Az ülés nyilvános. 9

10 Dr. Weller - Jakus Tamás: Ez a jelenlegi helyzet. Nagy Gábor: Kisebbségi szószóló? Dr. Weller - Jakus tamás: Kisebbségi önkormányzat esetén az legtöbb szavazatot kapott tagja lehetne jelen itt. Nagy Gábor: A napirendr l vita nélkül határoz a testület? Varga Miklós: Módosító indítvány lehet, de az vita nélkül. Nagy Gábor: Értem. Dr. Weller- Jakus Tamás: 18. (7). Ennek nincs akadálya, de oda kell majd figyelni a 3 percre. Szabolcsnak volt még az ülés idejét maximalizáló javaslata. Tóth- Pajor Szabolcs: Az el t vettem alapul. Varga Miklós: Maximum 5 óra. Varga Miklós polgármester a javaslatokat szavazásra felterjesztette. kapcsolatban 7 igen 0 tartózkodás és 0 nem szavazattal a következ 142/2010.(XI.30.) képvisel - testületi határozat: Zalakomár község önkormányzatának - képvisel testülete a szervezeti- és m ködési szabályzat tervezetének 18. (1) bekezdését kiegészíti azzal, hogy a nyilvános képvisel testületi ülésekr l a helyi kábeltévé él ben közvetít, arról hang és videofelvétel készíthet. A tervezet 18. -a kib vül az alábbi bekezdésekkel: (7) A képvisel -testületi ülésen a lakosság a részére fenntartott helyen részt vehet. A hallgatóság a napirendhez az el terjesztés után a vita megkezdése el tt maximum 3 percben hozzászólhat. A hallgatóság figyelmét erre a jogára külön fel kell hívni. 10

11 (8) A képvisel testületi ülés 5 óránál hosszabb ideig nem tarthat. Határid : azonnal Nagy Gábor: 13. oldal 34.. Varga Miklós: Javaslom a kérdés függelék formájában legyen szabályozva, megjelölve a feladatot és a jogszabályi helyet is. Dr. Weller- Jakus Tamás: Azt célszer szabályozni, amit fels bb szint jogszabály nem rendez. Megismételni nem szabad. Nagy Gábor: Ezt a régi alapján állítottam össze. Dr. Weller- Jakus Tamás: rendben, de id közben változott a jogszabályszerkesztésr l szóló jogszabály. Nagy Gábor: Elfogadom a polgármester javaslatát. Lehet függelék. Varga Miklós: Az önkormányzati feladat és hatáskör is függelékben legyen. Nagy Gábor: rendben. Dr. Weller- Jakus Tamás: A polgármester döntet a költségvetési tartalék 300eFt- ig terjed felhasználásáról. Nagy Gábor: ha lesz tartalék. Dr. Weller- Jakus Tamás: Ha nincs a költségvetésbe, de a tartalékot igénybe lehet venni a polgármester dönthet róla. A (7) a polgármesteri fogadóóra a Polgármesteri Hivatal SZMSZ- ében van. Varga Miklós: tehát a módosítást visszavonva, az önkormányzat és a polgármester feladat- és hatásköre függelékben lesz szabályozva. Varga Miklós polgármester a javaslatokat szavazásra felterjesztette. kapcsolatban 7 igen 0 tartózkodás és 0 nem szavazattal a következ 11

12 143/2010.(XI.30.) képvisel - testületi határozat: Zalakomár község önkormányzatának - képvisel testülete a szervezeti- és m ködési szabályzat tervezetében a polgármester és az önkormányzat részletes feladat- és hatásköreit az szmsz függelékeként határozza meg. Határid : azonnal Varga Miklós: 35. kérdése. Dr. Weller - Jakus Tamás: A javaslat szerint az alpolgármester társadalmi megbízatásban látná el a munkát. Varga Miklós: A községgazdálkodási foglalkoztatottaknak is kell munkanaplót vezetni. Azt állapítottam meg, hogy nincs intézményi ellen rzés. 2 közalkalmazottról van szó, akiket heti rendszerességgel ellen rizni kellene, munkanapló nincs. Figyelemmel kellene kísérni ket. Van gépjárm üzemeltetés és kisteherautó üzemeltetés is. A menetleveleket nem úgy vezetik, ahogy kellene. Január 1. napjától megsz nik a közfoglalkoztatás szervez i pályázat. Innét kell majd irányítani. Úgy lehet dolgoztatni ket, ha van ellen rzés. Lesz olyan, hogy a munkások két csoportban dolgoznak majd. Ezt valakinek el kell látni. Javaslom, hogy az alpolgármester Úr lássa el. Hatos Tibor. Engem is meglepett a polgármester Úr javaslata. Nekem is kihívás lenne. Van rendes munkahelyem jelenleg. Ez a polgármester Úr igénye, elfogadnám a javaslatot. Azt látom, hogy feladat lenne, de így is besegítek ha kell. Varga Miklós: Kérdés? Dr. Weller- Jakus Tamás: Alpolgármester ugye kötelez legalább társadalmi megbízatásban választani. Megtiszteltetés, ha dolgozni szeretne f állásban. Az el alpolgármester is megkapta a tiszteletdíjat, pedig nem f állású volt. A költségek nem változnának. Nagy Gábor: Én úgy látom, hogy igazából adminisztrációs feladatok lennének. Társadalmi megbízatásban köteles az alpolgármester munkát végezni. A képvisel k is végzik a kiadott munkájukat. Eddig is megvoltunk állású nélkül. Úgy tudom, hogy a kistérségnél nincs aláírási kötelezettséged, holott anno erre hivatkoztál a f állás mellett. 12

13 Varga Miklós: Azért nincs, mert nem vállaltam. Nagy Gábor: Arra hivatkoztál, hogy alá kell írnod. Varga Miklós: Ezek nem adminisztrációs feladatok. Ez munkakiosztás, ellen rzés, ha ezeket csinálom, nincs aki aláír itt. Ezek vannak, a közfoglalkoztatásban lév k mellé kell valaki, így nem mehet tovább. Marton László: Ez úgy t nik, hogy az én munkám nem megfelel. Mindenki ellátja a feladatát úgy gondolom. Felügyelet nélkül is megy a m helybe a munka. Probléma az utóbbi id ben van, az ellen rzés a m helyre koncentrál. Ezt meg kellett volna nekik mondani, hogy nem megfelel a munkájuk. Jelzés nem jött egyszer sem. Lenn mindenki azért van, hogy a munka el legyen végezve. A közcélúaknak nem alpolgármester kell, nyilván nem fog kimenni hozzájuk. Irodai dolgozó kellene. Varga Miklós: azt mondtad, hogy valamit nem csináltak meg, neked kellett szólni. Marton László: nem. Varga Miklós: kinn tudsz lenni irányítani? Marton László: 5 helyen más sem tud ott lenni ellen rizni. Marton Józsefné: ben a férjem is itt dolgozott, el tudta látni a munkáját. Lehet, hogy vidékr l kellene hozni valakit, akit l jobban tartanak. Marton László: tehát nem értek ehhez? Marton Józsefné: Nem rád hegyeztem ki. Neked amúgy sem csak ez a feladatot. Csizmadia László: Tiszteletdíjat így is kap nem? Miért lenne olyan rossz, ha állásban látná el? Nagy Gábor: Most 70eFt a tiszteletdíj, ha f állású lenne, csak annyi a kitétel, hogy nem érheti el a polgármesterét. A titkárn olcsóbb lenne. Hatos Tibor: A polgármester és a jegyz is tudja, hogy amikor kellett munkát végeztem, ugyanannyi tiszteletdíjat vettem fel, mint. Nagy Gábor: meg van szavazva, munkát is végez. Dr. Weller- Jakus Tamás: Az el is elvégezte. Ha f állású alpolgármester van, többet tud ellátni, a fizetés csupán alku kérdése. Arról amúgy is a 13

14 testület dönt. Hatos Tibor: Sajnálom, ha valakit személyes sérelem ért. Marton László: Így t nt. Varga Miklós polgármester a javaslatokat szavazásra felterjesztette. kapcsolatban 2 igen 2 tartózkodás és 3 nem szavazattal a következ 144/2010.(XI.30.) képvisel - testületi határozat: Zalakomár község önkormányzatának - képvisel testülete a szervezeti- és m ködési szabályzat tervezetében szerepl f állású alpolgármesteri pozíció létrehozását nem támogatja. Határid : azonnal Dr. Weller- Jakus Tamás: 35., vagyis a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság tegyen javaslatot a tiszteletdíjra. Varga Miklós polgármester a javaslatokat szavazásra felterjesztette. kapcsolatban 7 igen 0 tartózkodás és 0 nem szavazattal a következ 145/2010.(XI.30.) képvisel - testületi határozat: Zalakomár község önkormányzatának - képvisel testülete a szervezeti- és m ködési szabályzat tervezetének 35. (2) bekezdését az alábbiak szerint módosítja: 14

15 (1) Az alpolgármesterre megfelel en irányadók a polgármesterre vonatkozó szabályok. Az alpolgármester tiszteletdíjának és a költségtérítésének mértékére a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság tesz javaslatot. Határid : azonnal Nagy Gábor: Ha lehet függelék, inkább legyen a következ is. Dr. Weller- Jakus Tamás: 37., rendben, nagyon sok a hatáskör. Nagy Gábor: Visszavonom. Dr. Weller- Jakus Tamás: 38.. Aljegyz t eszerint nem nevez ki a testület. Nagy Gábor: 19 évig nem volt. Nem ismerem a munkaköri leírását, de az el több feladatot látott el, kevesebb fizetésért. Legyen egy szabálysértési ügyintéz, aljegyz ne. Nem a személlyel van bajom, feleslegesnek érzem az intézményt. Minden ügyintéz nek át lehet adni úgy gondolom az aláírási jogot, amúgy sincs 30 napnál tovább távol a jegyz. Varga Miklós: Milyen képzettséggel kell rendelkeznie egy szabálysértési ügyintéz nek? Nagy Gábor: Nem tudom. De inkább ügyintéz legyen, Dr. Weller- Jakus Tamás: Úgy látom jobb lett volna, ha a munkakörök már mellékelve vannak. Az aljegyz nem csak a szabálysértési ügyeket látja el, eljár birtokvédelmi, közoktatási kötelezési, kereskedelmi és lakásügyekben is. A következ ülésen lesz beszámoló, lehet majd látni mennyi munkát végez, kapcsolt munkakörben. Államigazgatási végzettség kell ehhez. A bére úgy gondolom ugyanennyi lenne ügyintéz ként is, mint most. A szakmai véleményem a következ : teljes hatáskörben helyettesíti a jegyz t, aláírhat, gyakorolhatja a munkáltatói jogokat, ha nincs, szabályozni kellene a helyettesítést. Ebben az esetben csak a meghatározott ügyekben hozhatna döntést. A bére ugyanott lenne. A szervezeti felépítés vele er sebb. Az Ötv. tervezetében egyébként szerepel, hogy kötelez vé teszik. Én nem ragaszkodom hozzá, de jobb ha van. Varga Miklós: kérdés? Hatos Tibor: korábban is volt kísérlet a kinevezésre, de csak nemrég történt meg. Úgy gondolom a hivatal jó irányba halad. Nem tudok semmit, ami miatt 15

16 ne lehetne. Varga Miklós polgármester a javaslatokat szavazásra felterjesztette. kapcsolatban 1 igen 2 tartózkodás és 4 nem szavazattal a következ 146/2010.(XI.30.) képvisel - testületi határozat: Zalakomár község önkormányzatának - képvisel testülete a szervezeti- és m ködési szabályzat tervezetében az aljegyz i állás pozíció megszüntetését nem támogatja. Határid : azonnal Varga Miklós polgármester mivel a napirenddel kapcsolatban több kérdés, hozzászólás, javaslat nem hangzott el, azt szavazásra felterjesztette, az elhangzott kiegészítésekkel és módosítással együtt. kapcsolatban 7 igen 0 tartózkodás és 0 nem szavazattal az alábbi rendeletet alkotta az önkormányzat és szervei szervezeti és m ködési szabályzatáról: ZALAKOMÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL - TESTÜLETÉNEK 17/2010.(XII.01.) R E N D E L E T E AZ ÖNKORMÁNYZAT ÉS SZERVEI SZERVEZETI ÉS M KÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL (A jegyz könyv IV. számú melléklete) Varga Miklós: Mivel itt van a fogorvos, javaslom vegyük el re a 9. napirendet. kapcsolatban 7 igen 0 tartózkodás és 0 nem szavazattal a következ 147/2010.(XI.30.) képvisel - testületi határozat: 16

17 Zalakomár község önkormányzatának - képvisel testülete a község fogászati alapellátásával kapcsolatos napirendi pontot a meghívott vendégre való tekintettel a napirendek tárgyalásánál el re hozza. Határid : azonnal IV.) FOGORVOSI ALAPELLÁTÁS MEGSZERVEZÉSÉNEK MEGTÁRGYALÁSA El terjeszt : Varga Miklós, polgármester Varga Miklós: El ben döntött a testület a rendel felszerelésér l. Elkészült a szerz dés tervezet. (A jegyz könyv V. számú melléklete) A beszerzés folyamatban van. Dr. Pataky György: Az ÁNTSZ engedély beszerzése az ami hosszú id t igényel. Ha az megvan, hamar kész leszünk. Dr. Weller - Jakus Tamás: Az el terjesztésben benne van minden, közben doktor Úr jelezte, hogy a helyettesítés nem úgy szokott lenni, ahogy írtam. De ezen ehet változtatni. Dr. Pataky György: Úgy szokott ez lenni, hogy a helyettesít a saját rendel jébe helyettesít. Varga Miklós: Saját rendel ben szokás a helyettesítést ellátni. A doktor úr elfogadja a tervezetet? Dr. Pataky György: írtam bele. Varga Miklós: kérdés? Dr. Weller- Jakus Tamás: December 1. napján már ugye nem fog tudni kezdeni, azt át kell írni. Dr. Pataky György: Legyen még egy határid? Az sürgetne. Dr. Weller- Jakus Tamás: Kezd id pont kellene. Dr. Pataky György:3-4 nap alatt megvan a gép, a bútor kicsit hosszabb. 17

18 Varga Miklós: 16 lehetne. Dr. Pataky György: Akár lehetne. Varga Miklós: 16 jó lesz? Csizmadia László: Arra az ÁNTSZ is meglesz? Marton Józsefné: Lehet azt sürgetni. Varga Miklós: Engedélyt kérni csak a felszerelés után lehet. Dr. Pataky György: Igen. Marton Józsefné: Megmondják mikor jönnek. Dr. Pataky György: A gép össze van szerelve, csak szólni kell. Varga Miklós polgármester mivel a napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem merült fel, azt szavazásra felterjesztette. kapcsolatban 7 igen 0 tartózkodás és 0 nem szavazattal a következ 148/2010.(XI.30.) képvisel - testületi határozat: Zalakomár község önkormányzatának képvisel - testülete a község fogászati alapellátásának biztosítására illetve a fogorvosi rendel bérletére vonatkozó szerz dés tervezetet - azzal kiegészítéssel, hogy a helyettesítés a helyettesít fogorvos rendel jében történjen, illetve a szerz dés kezd id pontja december 16. napja elfogadja. Határid : december 15. V.) ZALAKOMÁR KÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATAL SZERVEZETI ÉS M KÖDÉSI SZABÁLYZATÁNAK MEGTÁRGYALÁSA El terjeszt : dr. Weller - Jakus Tamás, jegyz 18

19 Dr. Weller - Jakus Tamás: Jogszabályváltozás indokolja. Már m köd jogintézményekr l van szó. (A jegyz könyv VI. számú melléklete) Varga Miklós: Kérdés? Nagy Gábor: Fénymásolni lehet a küls söknek? Dr. Weller - Jakus Tamás: Hatósági ügyben igen. A dolgozókra vonatkozik. Küls söknek nem lehet, ami pedig a dolgozóknak megán, azt térítés ellenében lehet. Nagy Gábor: tarifa? Dr. Weller - Jakus Tamás: meg lesz állapítva. Nagy Gábor: Az új ügyfélfogadás bevált? Dr. Weller - Jakus Tamás: Koncentráltabb. Az ügyfelek hozzáállása hagy kívánni valót maga után. A portástól függ. A jöv re vonatkozólag vannak erre irányuló elképzelések. Az üvegfalat beljebb lehet tenni, ott a tér nagyobb lenne, a portás ki tud költözni. A bels ajtót pedig zárni kell. Így nincs átjárás. Varga Miklós polgármester mivel a napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem merült fel, azt szavazásra felterjesztette. kapcsolatban 7 igen 0 tartózkodás és 0 nem szavazattal a következ 149/2010.(XI.30.) képvisel - testületi határozat: Zalakomár község önkormányzatának képvisel - testülete az el terjesztés szerinti tartalommal elfogadja a Zalakomári Polgármesteri Hivatal szervezeti- és m ködési szabályzatát. (A jegyz könyv VI. számú melléklete) Határid : december 15. VI.) A HELYI NÉPSZAVAZÁSRÓL ÉS RENDELET TERVEZETÉNEK MEGTÁRGYALÁSA NÉPI KEZDEMÉNYEZÉSR L SZÓLÓ 19

20 El terjeszt : dr. Weller - Jakus Tamás, jegyz Dr. Weller- Jakus Tamás ismerteti az el terjesztést. (A jegyz könyv VII. számú melléklete) Varga Miklós polgármester mivel a napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás, javaslat nem hangzott el, azt szavazásra felterjesztette. kapcsolatban 7 igen 0 tartózkodás és 0 nem szavazattal az alábbi rendeletet alkotta a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésr l: ZALAKOMÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELÔ-TESTÜLETÉNEK 18/2010. (XII.01.) önkormányzati R E N D E L E T E A HELYI NÉPSZAVAZÁSRÓL ÉS NÉPI KEZDEMÉNYEZÉSR L (A jegyz könyv VIII. számú melléklete) VII.) A HÁZASSÁGKÖTÉS LÉTESÍTÉSÉNEK HIVATALI HELYISÉGEN KÍVÜLI, VALAMINT A HIVATALI MUNKAID N KÍVÜL TÖRTÉN ENGEDÉLYEZÉSÉNEK SZABÁLYAIRÓL, VALAMINT AZ AZOKÉRT FIZETEND DÍJAK MÉRTÉKÉR L SZÓLÓ RENDELETTERVEZET MEGTÁRGYALÁSA El terjeszt : dr. Weller- Jakus Tamás, jegyz Dr. Weller- Jakus Tamás ismerteti az el terjesztést. (A jegyz könyv IX. számú melléklete) Nagy Gábor: Eddig ingyen volt nem? Dr. Weller- Jakus Tamás: Január 1.- t l változik a jogszabály. Rendeletben kell szabályozni. Csak akkor kell fizetni, ha valami extra kérés van. Varga Miklós polgármester mivel a napirenddel kapcsolatban kérdés, 20

21 hozzászólás, javaslat nem hangzott el, azt szavazásra felterjesztette. kapcsolatban 7 igen 0 tartózkodás és 0 nem szavazattal az alábbi rendeletet alkotta a házasságkötés létesítésének hivatali helyiségen kívüli, valamint a hivatali munkaid n kívül történ engedélyezésének szabályairól, valamint az azokért fizetend díjak mértékér l: ZALAKOMÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL - TESTÜLETÉNEK 19/2010.(XII.01.) Önkormányzati r e n d e l e t e A HÁZASSÁGKÖTÉS LÉTESÍTÉSÉNEK HIVATALI HELYISÉGEN KÍVÜLI, VALAMINT A HIVATALI MUNKAID N KÍVÜL TÖRTÉN ENGEDÉLYEZÉSÉNEK SZABÁLYAIRÓL, VALAMINT AZ AZOKÉRT FIZETEND DÍJAK MÉRTÉKÉR L (A jegyz könyv X. számú melléklete) VIII.) A KÉPVISEL I KERETR L ÉS A KÉPVISEL K TISZTELETDÍJÁRÓL SZÓLÓ RENDELETTERVEZET MEGTÁRGYALÁSA El terjeszt : Nagy Gábor, képvisel Varga Miklós: Korábban is volt tervezve, Nagy Gábor tett javaslatot. (A jegyz könyv XI. számú melléklete) Nagy Gábor: Ha valaki munkát végez, azért jár pénz is. Hatos Tibor: Jogosultak lennénk rá. Nagy Gábor: Ez nem az az összeg, amit a törvény enged, ez kevesebb. Ha van képvisel i keret, legyen az alpolgármesternek és a polgármesternek is. Varga Miklós: Ami el bb kiment, abba a testület tiszteletdíja 30eFt volt. Akkor úgy gondoltuk, hogy a küls s bizottsági tagok kapnának 10eFt- ot; az el terjesztésben 40eFt szerepel a képvisel k részére, bizottsági tagságért plusz 18eFt, bizottsági elnöknek plusz 25eFt, a küls söknek 18eFt. Ami el bb kiment nettó 2,2 MFt lett volna, Nagy Gáboré 4,7 MFt lenne, járulékokkal együtt 5,5 MFt. Megnéztem néhány település összegeit, Zalalöv n a képvisel ké pl Ft, a küls söké Ft, Letenyén a képvisel ké Ft, bizottsági elnöké 48eFt. A testületnek kell dönteni. 21

22 Marton Józsefné: Alpolgármesternek is megszavaztuk, legyen ami eddig volt. Varga Miklós: 20 év alatt alig volt, hogy felvettük volna. Tóth- Pajor Szabolcs: Semminek ne sérüljön a m ködése. Egyetértek Martonnéval és Gáborral. Ha dolgozunk, kapjunk is érte, de figyelembe kell venni a kiadásokat. Marton Józsefné: Jöv re úgyis terítékre kerül. Varga Miklós: Idén nincs pénz. Csizmadia László: Olyat fogadjunk el, amit ki tudunk fizetni. Ne játszunk vele. Hatos Tibor: Egyetértek Csizmadia képvisel vel. Ha van rá mód, legyen juttatás. Varga Miklós: 3 javaslat van tehát. Nagy Gábor: Az eredeti, a javaslat és a hatályos. Hatos Tibor: Az eredeti rendelkezésre áll? Varga Miklós: Egy hónapra igen, tartalékból. Csizmadia László: ha van rá pénz, férjen bele. Tóth- Pajor Szabolcs: Ne kelljen visszavonni. Marton Józsefné: le is lehet mondani, volt aki felvette. Nagy Gábor: Forrás mindig volt. Dr. Weller- Jakus Tamás: Elhatározás kérdése. Megállapítható a tiszteletdíj, akadálya nincs. Jó lenne végleges döntést hozni a költségvetés miatt. Marton Józsefné: Úgy volt, hogy visszatérünk rá. Varga Miklós: A Terra Asdag miatt nem lehetett. Nagy Gábor: Arra van pénz, amire akarjuk. Hitel ne legyen. Eddig is a testület mondott le. Varga Miklós: Akkor 2 javaslat van. 22

23 Varga Miklós polgármester a javaslatokat szavazásra felterjesztette. kapcsolatban 1 igen 1 tartózkodás és 5 nem szavazattal a következ 150/2010.(XI.30.) képvisel - testületi határozat: Zalakomár község önkormányzatának - képvisel testülete Nagy Gábor képvisel javaslatát a képvisel i tiszteletdíjak mértékére és a képvisel i keretre vonatkozóan nem támogatja. Határid : azonnal kapcsolatban 3 igen 1 tartózkodás és 3 nem szavazattal a következ 151/2010.(XI.30.) képvisel - testületi határozat: Zalakomár község önkormányzatának képvisel - testülete a kiküldött rendelet tervezetben szerepl képvisel i tiszteletdíjra vonatkozó javaslatot nem támogatja. Határid : azonnal Varga Miklós polgármester: Mivel egyik javaslat sem kapta meg a megfelel számú szavazatot ezért marad a hatályos szabályozás életben, amelyet még az év elején felfüggesztett a képvisel testület. Javasolja a felfüggesztést december 1. napjával feloldani. Nagy Gábor: Miért december 1.- t l? Varga Miklós: mert ma már vége a hónapnak. Varga Miklós polgármester a javaslatot szavazásra felterjesztette. 23

24 kapcsolatban 6 igen 1 tartózkodás és 0 nem szavazattal a következ 152/2010.(XI.30.) képvisel - testületi határozat: Zalakomár község önkormányzatának képvisel - testülete a képvisel i tiszteletdíjak kifizetésér l szóló határozatát december 1. napjával hatályon kívül helyezi. Határid : azonnal Marton Józsefné: december 1.- t l kapja mindenki. Nagy Gábor: Az alpolgármester október 13.- tól kapja. Hatos Tibor: A rám vonatkozó törvénybe más van. Varga Miklós: A kérdés már csak az, állapít-e meg a testület képvisel i keretet. Err l lehet rendelkezni. Tóth- Pajor Szabolcs: állapítsanak meg, így támogathatunk szervezeteket. Választhatjuk ezt vagy a tiszteletdíjat. Varga Miklós polgármester a javaslatot szavazásra felterjesztette. kapcsolatban 4 igen 0 tartózkodás és 3 nem szavazattal a következ 153/2010.(XI.30.) képvisel - testületi határozat: Zalakomár község önkormányzatának képvisel - testülete január 1. napjával az el terjesztés szerinti tartalommal, a bruttó képvisel i tiszteletdíj éves mértékével megegyez képvisel i keret bevezetését határozta el. Határid : azonnal 24

25 Tóth- Pajor Szabolcs: Polgármesteri és alpolgármesteri kerettel? Varga Miklós: mi a mi keretünk? Nagy Gábor: A képvisel i keret az, hogy nem veszem fel a tiszteletdíjat, hanem elosztom az összegem. Ezt meg kell adni mindenkinek. Dr. Weller - Jakus Tamás: Alpolgármesternél lehet rendelkezni róla írásban. Amúgy speciális a helyzet. F állásúnál már illetményr l van szó. Nagy Gábor: Úgy gondolom, hogy a testület egy. Abba benne van mindenki. Dr. Weller - Jakus Tamás: Polgármesteri és alpolgármesteri keret is lesz. Err l rendelkezhetnek az adott évben. Nagy Gábor: Visszavonom a javaslatom, legyen képvisel i keret. Tóth- Pajor Szabolcs: Az alpolgármester tiszteletdíjat kap, a polgármester állású. Lehet különbséget tenni. Dr. Weller - Jakus Tamás: igen. Lehet különbséget tenni. Varga Miklós: A polgármester és az alpolgármester képvisel i tiszteletdíjat nem kap. Tehát a keret sem vonatkozik mindenkire. Nagy Gábor: Akkor szavazzunk újra. Varga Miklós: De négyen elfogadtuk. Marton Józsefné: Akkor tiszteletdíj nem lesz. Varga Miklós: de igen, vagy felveszi, vagy a keretet veszi fel. Az eredeti el terjesztés marad. Martonné: A küls söknek is van tiszteletdíj? Varga Miklós: Azt fogadtuk el, ami volt. Igen. Varga Miklós polgármester mivel a napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás, javaslat nem hangzott el, azt szavazásra felterjesztette. kapcsolatban 6 igen 1 tartózkodás és 0 nem szavazattal az alábbi rendeletet alkotta a képvisel testület tagjainak díjazásáról, valamint a képvisel i keretr l: 25

26 ZALAKOMÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL - TESTÜLETÉNEK 20/2010. (XII.01.) önkormányzati r e n d e l e t e A KÉPVISEL TESTÜLET TAGJAINAK DÍJAZÁSÁRÓL, VALAMINT A KÉPVISEL I KERETR L (A jegyz könyv XII. számú melléklete) IX.) MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL SZÓLÓ RENDELET MÓDOSÍTÁSÁNAK JAVASLATA El terjeszt : Nagy Gábor, képvisel Nagy Gábor ismerteti az el terjesztést. (A jegyz könyv XIII. számú melléklete) Varga Miklós: Mi az a mez gazdasági célra használt belterületi ingatlan? Nagy Gábor: Ahol mez gazdasági tevékenysége folytatnak. Varga Miklós: Az a mérvadó, ami az ingatlan-nyilvántartásban szerepel. Megvan határozva. Nagy Gábor: belterület, amit hasznosítana, de lakótelek van ráírva. Varga Miklós: A tulajdoni lapot kell megnézni. Marton László: 4-5 soros kukoricásokról van szó. Varga Miklós: De miért fizetnek? Nagy Gábor: Mert belterület. Varga Miklós: nekik nincs kivetve kommunális adó. Biztos, hogy szántó. Minden lakóterülethez tartozik szántó is. Nagy Gábor: Az egy hektárnál nagyobb esetén már mez ri járulékot fizet. Varga Miklós: Se eddig nem fizetett, beépíthet vel rendelkezik. Nagy Gábor: Mindegyik az. Az engedélyt kiadják, mert lakótelekként van nyilvántartva. 26

27 Varga Miklós: mentesség adható? Zalakomár község Önkormányzat képvisel testületének Dr. Weller- Jakus Tamás: Igen. Meg kell vizsgálni mire fizetnek, mire nem, milyen költségvetési kihatással jár. Visszamen leg lehet adni. Nagy Gábor: legyen felülvizsgálva, és január 1.- t l legyen hatályos. Aki belterületen földet m vel, ne fizessen teljes összeget, nem igazságos. Dr. Weller- Jakus Tamás: Biztos, hogy probléma lesz. Van, ahol többet kell majd fizetni. Varga Miklós: Így elfogadható. Nagy Gábor: Aki m veli, kapjon mentességet. Varga Miklós: Elfogadjuk, ha kidolgozzuk mivel jár, és visszamen leges lesz, január 1.-t l. Varga Miklós polgármester a javaslatot szavazásra felterjesztette. kapcsolatban 7 igen 0 tartózkodás és 0 nem szavazattal a következ 154/2010.(XI.30.) képvisel - testületi határozat: 1/ Zalakomár község önkormányzatának képvisel - testülete a magánszemélyek kommunális adójáról szóló rendeletének módosítására tett javaslattal egyetért azzal, hogy a költségvetésre gyakorolt kihatását elfogadás el tt megvizsgálja. A helyi rendeletének módosítását, amennyiben a költségvetésére nem gyakorol negatív hatást az el terjesztés szerinti tartalommal módosítja visszamen leges hatállyal. 2/ A képvisel testület felkéri a jegyz t, hogy a tervezetnek az önkormányzat költségvetésére történ hatását vizsgálja meg és azt terjessze a képvisel testület elé. dr. Weller Jakus Tamás jegyz Határid : 1/ azonnal 2/ február

28 X.) EGYÉB, AKTUÁLIS ÜGYEK b.) Zalakaros Kistérség Többcélú Társulás munkaszervezetének elhelyezése Varga Miklós: korábban úgy volt, hogy a munkaszervezet elmegy. A tegnapi ülésen arról volt szó, hogy a házasságköt t át lehetne alakítani, és a házasságköt i funkciót betölthetné ez a terem. Az átalakítás a kistérség költsége lenne, és a rezsit is fizetik. Hatos Tibor: k belemennének? Varga Miklós: Igen. Ki kell dolgozni. Marton László: A f tést meg kell nézni, hozzá kell nyúlni a rendszerhez, mert elavult a cs rendszer. Egy hétvégi átalakítás lenne az egész. Hideg a terem. Varga Miklós: fel lehet öltözni. Marton László: 18 C alacsony. Varga Miklós: Ez az dolguk. Csizmadia László: Még a beosztást sem tudjuk. Varga Miklós: 7 emberrel dolgoznak. Varga Miklós polgármester a javaslatot szavazásra felterjesztette. kapcsolatban 7 igen 0 tartózkodás és 0 nem szavazattal a következ 155/2010.(XI.30.) képvisel - testületi határozat: Zalakomár község önkormányzatának képvisel - testülete a Zalakaros Kistérség Többcélú Társulás munkaszervezetének elhelyezésére a Polgármesteri Hivatal földszintjén lév tanácstermet felajánlja azzal, hogy terület arányosan az épület rezsijéhez hozzájárul és a munkaszervezet telefonköltségét az önkormányzat számára megtérítik. 28

29 Az irodahelyiség kialakításával járó esetleges költségekhez Zalakomár község Önkormányzata nem kíván hozzájárulni. Határid : december 13. b.) Hitelszerz déshez hitelbiztosíték felajánlása El adó: Varga Miklós polgármester Varga Miklós polgármester tájékoztatta a jelenlév képvisel testületi tagokat, hogy az elmúlt ülésen a képvisel testület arról döntött, hogy saját er l felszereli a fogorvosi rendel t a fogászati egészségügyi alapellátás helyben történ biztosítása érdekében. A testület a hitelszerz dés megkötésére a polgármestert felhatalmazta, amely már folyamatban van. A hitel folyósításához azonban hitelbiztosítékot kér a Takarék. Javasolja, hogy hitelbiztosítékként a zalakomári belterületi 57. hrsz-ú ingatlant ajánlja fel a képvisel testület. Varga Miklós polgármester a javaslatot szavazásra felterjesztette. kapcsolatban 7 igen 0 tartózkodás és 0 nem szavazattal a következ 156/2010.(XI.30.) képvisel - testületi határozat: Zalakomár község önkormányzatának képvisel - testülete a fogorvosi rendel felszerelése céljából felvett hitel biztosítására, a hitelt folyósító Dél Zalai Egyesült Takarékszövetkezet számára engedélyezi, a kizárólagos tulajdonát képez forgalomképes vagyontárgyai közül a zalakomári 57. hrsz-ú ingatlant a hitel törlesztésének idejére, a hitel és annak járulékai mértékéig jelzálogjoggal, és elidegenítési és terhelési tilalommal megterhelni. Határid : december

30 c.) Zalakomár község szociális étkeztetés kötelez feladat ellátásának társuláson keresztül történ ellátására javaslat El adó: dr. Weller Jakus Tamás jegyz Dr. Weller - Jakus Tamás: Ellen rizték a szociális étkeztetést, és érkezett javaslat. Az ESZI módosította a m ködési engedélyét, ezzel elláthatja a szociális étkeztetést, kapcsolt feladatellátásban, a község egész területére vonatkozóan. A javaslat az lenne, hogy mivel 1-2 f aki ezt igényli, célszer lenne nekik átadni ezt a feladatot. Aki most viszi az ebédet, az is az ESZI alkalmazottja. Ha ezt a testület támogatja, megkeressük ket. A normatívát persze a társulás igényelné. Varga Miklós: Nincs értelme folytatni. Dr. Weller - Jakus Tamás: A papírmunkát így is el kellene végezni, de így nincs értelme. Varga Miklós polgármester a javaslatot szavazásra felterjesztette. kapcsolatban 7 igen 0 tartózkodás és 0 nem szavazattal a következ 157/2010.(XI.30.) képvisel - testületi határozat: Zalakomár község önkormányzatának képvisel - testülete a községben felmerül szociális étkeztetés kötelez önkormányzati feladat ellátását január 1-t l Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata és Surd község Önkormányzata által létrehozott társulás formájában szeretné ellátni. A képvisel testület a fentiek miatt Nagykanizsa Megyei Jogú Város és Surd község Önkormányzata között március 30-án létrejött társulási megállapodás módosítását kezdeményezi. Zalakomár község Önkormányzatának képvisel testülete felkéri Varga Miklós polgármester Urat, hogy a társulási szerz dés felülvizsgálatával a társulásban részt vev önkormányzatokat 30

31 keresse meg írásban. Határid : december 31. d.) Dr. Mihalics Tibor háziorvos megkeresése Marton Józsefné: A doktor úr kéri, hogy a testület támogassa, hogy az engedélye kiterjedhessen Zalakomár közigazgatási területére. Varga Miklós: lehet, mivel vannak a kiskomáromi részr l is betege. Marton Józsefné: Én annyit kérnék, hogy kérjük rendeljen délután is, mert a betegeknek jobb lenne. Varga Miklós polgármester a javaslatot szavazásra felterjesztette. kapcsolatban 7 igen 0 tartózkodás és 0 nem szavazattal a következ 158/2010.(XI.30.) képvisel - testületi határozat: Zalakomár község önkormányzatának képvisel - testülete dr. Mihalics Tibor háziorvosnak az egészségügyi alapellátási kötelezettséggel kapcsolatos kérésével abban az esetben egyetért és ahhoz hozzájárul, ha a rendelési idejét úgy módosítja, hogy heti egy alkalommal a községben délutáni id pontban rendel. A fenti feltétel teljesítése esetén a képvisel testület felhatalmazza Varga Miklós polgármester Urat a fenti tartalmú hozzájáruló nyilatkozat aláírására. Határid : december 31. e.) Interpellációk, tájékoztatók Varga Miklós: A összeg egyforma minden utcában. A szolgáltatás viszont nem. A kerékpár úton a hóeltolás megoldott, a másik oldalon nem. 31

32 Nagy Gábor: eddig senki nem jelezte a problémát. Én ellapátolom. Az érdekük. Varga Miklós: A tulaj kötelessége az eltakarítás. Marton László: Sok költséggel nem jár. Kivel oldjuk meg? Az egyik kistraktor nem tud végig menni. A útszakasz végigmegy a faluba. A kisebb el tud menni, de ki vezeti? Kell kézi munkaer. Varga Miklós: január 3.- tól m ködik a közfoglalkoztatás. Marton László: Így nincs akadálya. Csizmadia László: karácsonykor is dolgozhatnak? Varga Miklós: Igen. Marton László: Fel kell mérni, hol tud a kistraktor elmenni. Aki eddig eltolta, ezután is elfogja. Nagy Gábor: A Tavasz és a Kossuth utcában ég minden lámpa, a F utcában minden második csak. Varga Miklós: ha ezt csinálja az önkormányzat, csinálja rendesen. Nagy Gábor: lehet, nem lesz rá ember. Ha egyszer elkezdjük, elvárják. Varga Miklós: De vannak id sek is. Nagy Gábor: Támogatom, de akkor nem lehet abbahagyni. Marton László: jelezzék. Varga Miklós: nem, ahol elfér, menjen. Varga Miklós: nm fa lesz, 170 körüli kérelem van. Átmeneti segélyszer, de a Bizottság nem látja el ezt a feladatot. Dr. Weller- Jakus Tamás: A bizottság nem kíván dönteni. Varga Miklós: Az el készítés már folyik. Nagy Gábor: nem lehet a buszmegállót lejjebb vinni? Varga Miklós: Engedélyezett tervr l van szó. Útban van a kereszt. 32

33 Csizmadia László: Ugyanoda van tervezve? Hatos Tibor: nem szabad elmozdítani. Varga Miklós: ha nem, akkor a kivitelezésnél meglátjuk. Akkor az áthelyezéshez nem járulunk hozzá. Marton László: le lesz mérve? Varga Miklós: Persze. Nagy Gábor: A Hunyadi utcában sok a kóbor kutya. Dr. Weller- Jakus Tamás: be kell jelenteni. Nagy Gábor: Valamit tenni kell. Varga Miklós: Így is szedik össze ket, de az összeset nem lehet. Nagy Gábor:Fémlánctalppal lehet menni aszfalton? Dr. Weller- Jakus Tamás: nem lehet. Nagy Gábor: És sárfelhordás lehet? Dr. Weller- Jakus Tamás: nem lehet. Nagy Gábor: Az id sek otthonából hívtak, hogy nem tudják mi vonatkozik rájuk az ESZI- vel kötött szerz désb l a karbantartással kapcsolatban. De biztos kaptak bel le egy példányt. Dr. Weller- Jakus Tamás: van náluk igen. Nagy Gábor: A hivatal se tudja, mi a feladata. Ez le van írva. Varga Miklós: nem véletlenül van kiadva 2 karbantartónak az ellen rzés. Dr. Weller- Jakus Tamás: A t zvédelem és a munkavédelem az feladatuk. A sárfelhordást és a lánctalpas járm vet pedig be kell jelenteni. Nagy Gábor: Este már nem akartam telefonálni. Marton László: Láttam, hogy van kiírva pénzügyi állásra pályázat. Valaki elmegy? Nem tudtam róla, csak azért kérdezem. 33

34 Dr. Weller- Jakus Tamás: A koncepcióba is benne van, hogy nincs létszámnövelés tervezve. Varga Miklós: január 1.- t l bárki felmenthet indoklás nélkül. Marton László: ha van erre elgondolás, azt célszer lenne közölni nem? Dr. Weller- Jakus Tamás: Ez a hivatalvezet dolga, nem mondanék semmit. Nagy Gábor: felmentés esetén ki kell fizetni a végkielégítést ugye? Dr. Weller- Jakus Tamás: igen. Nagy Gábor: A leépítés nincs támogatva. Dr. Weller- Jakus Tamás: Ez a hivatalvezet dolga. Tóth- Pajor Szabolcs: Láttam, hogy b vült az idegen árusok köre. Van engedélye a gázpalack árusítónak és a táposnak? Dr. Weller- Jakus Tamás: nekik nincs. Fagyi árusnak, a Jobb kenyérnek és a szódásnak van engedélye. Dr. Weller- jakus Tamás ismerteti kiküldött anyagot, mely szerint a Suli Harmónia Közalapítvány m ködését Zala Megy F jegyz je törvényesnek találta. Az önkormányzattal szemben fennálló alapítványi tartozás behajtására a Közalapítványnak a bírósági nyilvántartásból való törlése lenne a legcélszer bb és leghatásosabb megoldás. Varga Miklós: Ha nincs egyéb felvetés, folytassuk az ülést zártként. (20:15) XI.) ZALAKOMÁR HUNYADI U. 7/2. SZÁM ALATTI ÉS TAVASZ U. 41. FSZ. ALATTI ÖNKORMÁNYZATI BÉRLAKÁS ÜGYÉNEK MEGTÁRGYALÁSA (ZÁRT ÜLÉS) kapcsolatban 7 igen 0 tartózkodás és 0 nem szavazattal a következ 159/2010. (XI.30.) képvisel - testületei határozat Zalakomár község Önkormányzat Képvisel testülete a kizárólagos tulajdonát képez Zalakomár, Tavasz u. 41. szám alatt lév szociális bérlakás bérl jének Pappné Kovács Katalin (8751 Zalakomár, Tavasz u.41.) szám alatti tartózkodási hellyel 34

Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2014. december 19-én 10 órától megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen

Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2014. december 19-én 10 órától megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Arnót, Petőfi S.u. 120. Tel: 46/ 500-740 Szám: 17/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2014. december 19-én 10 órától megtartott nyílt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Molnári Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2010. szeptember 8-án 18. 00 órakor megtartott nyílt üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Molnári Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2010. szeptember 8-án 18. 00 órakor megtartott nyílt üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Molnári Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2010. szeptember 8-án 18. 00 órakor megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Vuk István polgármester Glogovecz Lászlóné alpolgármester

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 25-én megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 25-én megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről Jegyzőkönyv Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 25-én megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dr. Pálinkási Csaba Dr. Kóthy

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. JÚNIUS 15-ÉN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. JÚNIUS 15-ÉN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL a 7011 Alap, Dózsa György u. 31. ' 25/221-102, 6 25/220-370 8 titkar.aphiv@invitel.hu JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. JÚNIUS 15-ÉN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 30-i rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 30-i rendkívüli üléséről Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 24-3/2012/JT. 18-29 /2012. sz. határozat 1-3/2012.sz. rendelet J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Úri község Polgármesteri Hivatalában 2011. február 23-án 17.00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Úri község Polgármesteri Hivatalában 2011. február 23-án 17.00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről. Úri községi Önkormányzat 2244 Úri, Rákóczi u. 31. Tel: (29) 456-008 Tel/fax: 456-524 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Úri község Polgármesteri Hivatalában 2011. február 23-án 17.00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Heves város Képviselő-testületének 2012. január 25-én (szerdán) 9.00 órai kezdettel megtartott üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Heves város Képviselő-testületének 2012. január 25-én (szerdán) 9.00 órai kezdettel megtartott üléséről. 20 816/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Heves város Képviselő-testületének 2012. január 25-én (szerdán) 9.00 órai kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Heves Városháza 204-es tanácskozó terme

Részletesebben

9. s z á m ú. Készült a 2011. április 28-án megtartott képviselő-testületi ülésről.

9. s z á m ú. Készült a 2011. április 28-án megtartott képviselő-testületi ülésről. 9. s z á m ú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a 2011. április 28-án megtartott képviselő-testületi ülésről. Képviselő-testületi ülés helye: Művelődési Ház /Jobbágyi Lakótelep 7. Ép./ Jelen voltak: Farkas

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Rudabánya Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 26-án, du. 14,00 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Szobota Lajos polgármester, Veres

Részletesebben

Jármi Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. 02. 09.-én tartott nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e

Jármi Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. 02. 09.-én tartott nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e Jármi Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. 02. 09.-én tartott nyilvános ülésének J e g y z ő k ö n y v e Készült: 3 példányban Kapják: 2. példányt Sz-Sz-B Megyei Kormányhivatal, Nyíregyháza 3.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. április 21-én (kedd), 18.00 órakor, a Közösségi Házban megtartott munkaterv szerinti üléséről Jelen vannak: Pintérné Kanyó Judit Bárány Erzsébet jegyző Bárány Pál al

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V TERKA 2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának hivatalos helységében 2013. február 27. napján a Pénzügyi Bizottság NYILVÁNOS ülésén. Jelen vannak: A csatolt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 30-án megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helye: : Községháza (Bakonykúti, Szabadság u.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sajóivánka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 30-án, 16:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 14-én megtartott nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 14-én megtartott nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Helye: 2013. február 14-én megtartott nyílt üléséről Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem Jelen vannak: Bechtold Tamás, Ádám Zsuzsanna al, Artai Balázs képviselő, Csókás

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Gádoros Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi és Gazdasági Bizottságának 2015. november 24-én 13 00 órától megtartott üléséről

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V

J E G Y Z Õ K Ö N Y V ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu Száma: 7-105/2012. J E G Y Z Õ K Ö N Y

Részletesebben

14/2012. JEGYZŐKÖNYVE

14/2012. JEGYZŐKÖNYVE 14/2012. Üllés Községi Képviselőtestület 2012. június 27-i soros, nyílt ülésének JEGYZŐKÖNYVE Napirendek: 1) Beszámoló a Homokháti Kistérség Többcélú Társulása 2011. évi tevékenységéről előadó: A Homokháti

Részletesebben

Levél községi Önkormányzat Képviselı-testülete

Levél községi Önkormányzat Képviselı-testülete Levél községi Önkormányzat Képviselı-testülete 1 11/2011. Levél községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. június 23-án tartott ülésérıl készült jegyzıkönyv Tartalma: 1. 2010. évi költségvetési

Részletesebben

PÁTKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2013. január 30. rendes nyílt ülés

PÁTKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2013. január 30. rendes nyílt ülés PÁTKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. január 30. rendes nyílt ülés Rendeletek: 1/2013.(II.11.) 2/2013.(II.11.) 3/2013.(II.11.) A tiltott, kirívóan közösségellenes magatartások szabályozásáról

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. április 16-án Újtikoson az önkormányzat hivatalos helyiségében Újtikos Községi Önkormányzat képviselő-testülete nyílt ülésén. Szavazati joggal jelen van: Tóth Miklós

Részletesebben

Készült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2009. november 30-án 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.

Készült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2009. november 30-án 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. 11/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2009. november 30-án 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: - 7 fő települési képviselő, a csatolt

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült 2006. augusztus 21-én, 17.00 órakor a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, Pilis Város Önkormányzatának Európai Uniós, Regionális, Kommunikációs és Közbiztonsági Bizottságának

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2010. november 29-én 14.30 órai kezdettel megtartott üléséről. Jelen vannak: Hajdu Gábor József polgármester, Révay István alpolgármester,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. képviselő. Javasolja, hogy a meghívóban szereplő napirendeket tárgyalja meg a testület.

JEGYZŐKÖNYV. képviselő. Javasolja, hogy a meghívóban szereplő napirendeket tárgyalja meg a testület. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bodrog Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 19-én 18:00 órakor az önkormányzat hivatalos helyiségében tartott soros nyilvános ülésén. Jelen vannak: Szentgróti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 29-én megtartott üléséről. Az ülés helye: Városi Könyvtár Vadász utcai rendezvénytermében (Nagykáta, Dózsa

Részletesebben

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március hó 11. napján tartott rendkívüli testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március hó 11. napján tartott rendkívüli testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Berekfürdő Községi Önkormányzat 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március hó 11. napján tartott rendkívüli testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. december 18-án 15 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. december 18-án 15 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban JEGYZŐKÖNYV Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. december 18-án 15 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban Határozatok száma és tárgya: 115/2007. (XII. 18.) Jegyző írásbeli

Részletesebben

Győrzámoly Községi Önkormányzat

Győrzámoly Községi Önkormányzat Győrzámoly Községi Önkormányzat JEGYZŐKÖNYV A KÉPVISELŐ-TESTÜLET NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL Készült: 2014. december 2. napján a 16.15 órakor kezdődő ülésen Helye: Győrzámoly Község Önkormányzat Hivatalának tanácsterme

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 5995-4/2012. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mezőkövesd Város Képviselő-testületének 2011. augusztus 31-én megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mezőkövesd Város Képviselő-testületének 2011. augusztus 31-én megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mezőkövesd Város Képviselő-testületének 2011. augusztus 31-én megtartott üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal B épület emeleti nagytanácskozó terem Mezőkövesd, Mátyás király

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ismerteti a meghívóban közölt napirendi pontokat, amelyeket javasol a Képviselő-testületnek elfogadásra.

JEGYZŐKÖNYV. Ismerteti a meghívóban közölt napirendi pontokat, amelyeket javasol a Képviselő-testületnek elfogadásra. 8 JEGYZŐKÖNYV Készült: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 25-én megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Bornemisza János polgármester, Józsa Gábor alpolgármester, Botos Sándor,

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 1 Ikt. szám: 508-14/2013. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 14. számú j e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. június 4-én megtartott soron kívüli üléséről 2 J e g y z ő k ö n y v Készült:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Molnár Ibolya megyei aljegyző, Farkas Boglárka költségvetési ügyintéző, Dégi-Deme Rita testületi ügyek referense, jegyzőkönyvvezető.

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Molnár Ibolya megyei aljegyző, Farkas Boglárka költségvetési ügyintéző, Dégi-Deme Rita testületi ügyek referense, jegyzőkönyvvezető. Szám:12/3-8/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Veszprém Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2011. február 9-én 10:05 órai kezdettel a Megyeháza Képviselő irodájában megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete, 2009. október 7-én tartott rendkívüli ülésérıl.

Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete, 2009. október 7-én tartott rendkívüli ülésérıl. Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete, 2009. október 7-én tartott rendkívüli ülésérıl. Jelen vannak: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete részérıl: Belágyi Mihály, Dusnoki Tibor,

Részletesebben

6. sz. JEGYZŐKÖNYV RENDELETEK MUTATÓJA

6. sz. JEGYZŐKÖNYV RENDELETEK MUTATÓJA 6. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Tiszagyenda Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 15. napján megtartott soros testületi ülésének jegyzőkönyvéből RENDELETEK MUTATÓJA 5/2014. (V.15.) számú

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 3-2/2014. H I D E G S É G K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A 9491 HIDEGSÉG, PETŐFI S. U. 1., TEL/FAX: 99/540-042 INTERNET: www.hidegseg.hu E-MAIL: hidegseg@hidegseg.hu J e g y z ő k ö n y v Készült:

Részletesebben

Győrzámoly Község Önkormányzata

Győrzámoly Község Önkormányzata Győrzámoly Község Önkormányzata JEGYZŐKÖNYV A KÉPVISELŐ-TESTÜLET NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL Készült: 2015. február 17. napján a 16.30 órakor kezdődő ülésen Helye: Győrzámoly Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. - Jánossomorja Város Önkormányzata 2011. évi költségvetésének háromnegyedéves teljesítéséről szóló beszámoló (3. sz.

JEGYZŐKÖNYV. - Jánossomorja Város Önkormányzata 2011. évi költségvetésének háromnegyedéves teljesítéséről szóló beszámoló (3. sz. Ikt.sz.: 12-16/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. november 30-án (szerdán) 16 órakor a Körzeti Általános Iskola hivatalos helyiségében megtartott önkormányzati képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak:

Részletesebben

Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8409 Úrkút, Rákóczi u. 45. Tel.:88/230-003, 88/507-031. E-mail:jegyzourkut@vnet.hu... J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8409 Úrkút, Rákóczi u. 45. Tel.:88/230-003, 88/507-031. E-mail:jegyzourkut@vnet.hu... J E G Y Z Ő K Ö N Y V Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8409 Úrkút, Rákóczi u. 45. Tel.:88/230-003, 88/507-031. E-mail:jegyzourkut@vnet.hu...... Szám:32-12/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Úrkút Község Önkormányzati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2015. október 27-én a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott nyílt

Részletesebben

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 13/2012. sz. jegyzőkönyve. a 2012. december 03-án megtartott üléséről

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 13/2012. sz. jegyzőkönyve. a 2012. december 03-án megtartott üléséről NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 13/2012. sz. jegyzőkönyve a 2012. december 03-án megtartott üléséről 2 3 Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. december

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 106/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2010. január 26-án megtartott ülésérıl. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester Gyıriné

Részletesebben

2/2011. sz. jegyzőkönyv. Távolmaradását jelezte: Csöbör Katalin alpolgármester, Tóth J. Sándor képviselő-testületi tag

2/2011. sz. jegyzőkönyv. Távolmaradását jelezte: Csöbör Katalin alpolgármester, Tóth J. Sándor képviselő-testületi tag 2/2011. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott képviselő-testületi ülésről, mely 2011. február 14-én 17 órakor kezdődött Jelen vannak: Zsiros Sándorné polgármester,

Részletesebben

(15,42 órakor Vámosi Tibor bejött, a létszám: 18 fő).

(15,42 órakor Vámosi Tibor bejött, a létszám: 18 fő). 66 296/2000. (XI. 23.) számú Képviselő-testület határozat: Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete kinyilvánítja azon szándékát, hogy a Várpalotai Ipari Park Kft. által a Gazdasági Minisztérium

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Heves Város Képviselő-testületének 2011. február 18-án (pénteken) 15.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Heves Város Képviselő-testületének 2011. február 18-án (pénteken) 15.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. 51 2513-2/2011. J e g y z ő k ö n y v Készült: Heves Város Képviselő-testületének 2011. február 18-án (pénteken) 15.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Heves Városháza 204-es

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésétől, Miskolc II-527-9/2010. J e g y z ő k ö n y v Készült: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2010. december 16. napján tartott üléséről. Az ülés

Részletesebben

Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142. e-mail: farad.onkormanyzat@m-kabel.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142. e-mail: farad.onkormanyzat@m-kabel.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142 e-mail: farad.onkormanyzat@m-kabel.hu Szám: 1-3/2012./nyilvános J E G Y Z Ő K Ö N Y V Amely készült: Farád Község

Részletesebben

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselőtestületének 2012. március 29-én megtartott üléséről Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Önkormányzat Kapolcs. Száma: 94-15/2010.

JEGYZŐKÖNYV. Önkormányzat Kapolcs. Száma: 94-15/2010. Önkormányzat Kapolcs Száma: 94-15/2010. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete 2010. november 24-én 16.00 órai kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V 1 J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2011. február 15-én 18.00 órakor megtartott nyilvános testületi ülésérıl. Az ülés helye: : Községháza (Bakonykúti, Szabadság u. 41.) Jelen vannak: Marics József Kasza Jánosné

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 640/2012. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak Város

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Pénzügyi és Gazdasági Bizottságának Ü G Y R E N D J E 2014.

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Pénzügyi és Gazdasági Bizottságának Ü G Y R E N D J E 2014. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Pénzügyi és Gazdasági Bizottságának Ü G Y R E N D J E 2014. I. Általános rendelkezések Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi és Gazdasági Bizottsága

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság 2014. november 26-án 14.00 órakor megtartott rendes üléséről

Jegyzőkönyv készült az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság 2014. november 26-án 14.00 órakor megtartott rendes üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottsága Jegyzőkönyv készült az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság 2014. november 26-án 14.00 órakor

Részletesebben

Sonkád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. március 26-án megtartott nyilvános ülésének

Sonkád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. március 26-án megtartott nyilvános ülésének Községi Polgármestertől S o n k á d 11-2/2009. Sonkád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. március 26-án megtartott nyilvános ülésének a) jegyzőkönyve, b) tárgysorozata, c) rendeletei: 6/2009.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. április 14-én tartott ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. április 14-én tartott ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. április 14-én tartott ülésén. AZ ÜLÉS HELYE: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme Bihartorda, Kossuth u. 73.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 16-án, 7:40 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Szuhakállói Közös Önkormányzati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Dr. Baranyai Mariann képviselő Masinka Csabáné képviselő Molnárné Troppert Mária képviselő

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Dr. Baranyai Mariann képviselő Masinka Csabáné képviselő Molnárné Troppert Mária képviselő J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 12-én 16.00 órai kezdettel 2422 Mezőfalva, Kinizsi u. 44. szám alatti Mezőfalva Nagyközség Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tard Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. december hó 12. én 17 órai kezdettel Tardon a Faluházban megtartott közmeghallgatásáról. Jelen vannak: Gál János polgármester,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 8.-án, a Művelődési Házban 17 órai kezdettel megtartott, közmeghallgatásos üléséről. Jelen vannak:, Farkas

Részletesebben

22/2012. számú. 2012. december 12-i ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

22/2012. számú. 2012. december 12-i ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6041 Kerekegyháza, Fő u. 47/a. Ikt.sz.: 7362-2/2012. 22/2012. számú 2012. december 12-i ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 175-190/2012. (XII. 12.) sz. Kth.

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Készült: Szentgál Község Önkormányzata Képviselıtestületének 2011. február 3-án 17.00 órai kezdettel megtartott rendes nyílt ülésérıl.

JEGYZİKÖNYV. Készült: Szentgál Község Önkormányzata Képviselıtestületének 2011. február 3-án 17.00 órai kezdettel megtartott rendes nyílt ülésérıl. JEGYZİKÖNYV Készült: Szentgál Község Önkormányzata Képviselıtestületének 2011. február 3-án 17.00 órai kezdettel megtartott rendes nyílt ülésérıl. Jelen vannak: Istvánfalvi Sándor polgármester Hajdu Péter

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Szarvaskő Község Képviselő Testületének 2011. február 22-én megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Szarvaskő Község Képviselő Testületének 2011. február 22-én megtartott testületi üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Szarvaskő Község Képviselő Testületének 2011. február 22-én megtartott testületi üléséről. Jelen vannak:, Benkó Dániel, Lőrincz József, Nahóczki László, Dr. Zsirai Sándor Jegyzőkönyvvezető:

Részletesebben

Dunaalmás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2545 Dunaalmás, Almási u.32. Telefon: 34/450-012, Fax: 34/450-015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Dunaalmás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2545 Dunaalmás, Almási u.32. Telefon: 34/450-012, Fax: 34/450-015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaalmás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2545 Dunaalmás, Almási u.32. Telefon: 34/450-012, Fax: 34/450-015 Iktatószám: 54-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. január 30-án Dunaalmás

Részletesebben

J E G Y Z Ő KÖ N Y V

J E G Y Z Ő KÖ N Y V Önkormányzati Képviselő-testület 8551 Nagygyimót Rákóczi u.2. Szám: 326-2/2015 J E G Y Z Ő KÖ N Y V Készült: Nagygyimót Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. április 15-én 18:30 órakor a Polgármesteri

Részletesebben

5/2013.( V.2.)önkormányzati rendelete az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról. I. fejezet Általános rendelkezések

5/2013.( V.2.)önkormányzati rendelete az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról. I. fejezet Általános rendelkezések NYÚL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2013.( V.2.)önkormányzati rendelete az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról Nyúl Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 18-án 10.00 órakor tartott nyilvános ülésén, a hivatalban

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 18-án 10.00 órakor tartott nyilvános ülésén, a hivatalban JEGYZŐKÖNYV Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 18-án 10.00 órakor tartott nyilvános ülésén, a hivatalban Határozatok száma és tárgya: 66/2013. Közös Önkormányzati

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. készült Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 12-én megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. készült Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 12-én megtartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV készült 2015. március 12-én megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal földszinti tárgyaló terme, 2234. Maglód, Fő u. 12. Jelen vannak: Tabányi Pál polgármester, Kérges László

Részletesebben

12/2008. (X. 30.) számú rendelet a közterület-használat engedélyezésével kapcsolatos eljárásról

12/2008. (X. 30.) számú rendelet a közterület-használat engedélyezésével kapcsolatos eljárásról JEGYZŐKÖNYV CSÓR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2008. OKTÓBER 30-ÁN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL 1 Az ülésen született döntések jegyzéke: Rendeletek: 12/2008. (X. 30.) számú rendelet a közterület-használat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Tervezői csoport üléssel egybekötött ELNÖKSÉGI ülésről, 2016. március 21., 17:00 órakor

JEGYZŐKÖNYV Tervezői csoport üléssel egybekötött ELNÖKSÉGI ülésről, 2016. március 21., 17:00 órakor JEGYZŐKÖNYV Tervezői csoport üléssel egybekötött ELNÖKSÉGI ülésről, 2016. március 21., 17:00 órakor A rendkívüli elnökségi ülésre 2016.03.21-én 17:00 órakor került sor a Mecsekvidék Egyesület tárgyalótermében

Részletesebben

HEVES MEGYE FÜZESABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT

HEVES MEGYE FÜZESABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT HEVES MEGYE FÜZESABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Füzesabony Város Önkormányzat rendkívüli, nyilvános képviselőtestületi üléséről. Ideje: 2015. augusztus 13-án 15:00 órakor. NAPIRENDI

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Nagybajom Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2015. április 27-én 17.30 órai kezdettel Nagybajom Város Önkormányzat Dísztermében (7561 Nagybajom, Fő u. 40.) megtartott

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Készült Remeteszılıs Község Önkormányzat Képviselı-testületének soron következı ülésén 2010. június 30-án 17.

Jegyzıkönyv. Készült Remeteszılıs Község Önkormányzat Képviselı-testületének soron következı ülésén 2010. június 30-án 17. Jegyzıkönyv Készült Remeteszılıs Község Önkormányzat Képviselı-testületének soron következı ülésén 2010. június 30-án 17.35 órai kezdettel Jelen vannak: Szathmáry Gergely polgármester Petneházy Gábor alpolgármester

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete 2012. június 28-án (csütörtök) 10.05 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésérıl.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete 2012. június 28-án (csütörtök) 10.05 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésérıl. Szám: 1/1-132/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete 2012. június 28-án (csütörtök) 10.05 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésérıl. Az ülés helye:

Részletesebben

13/2013. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V

13/2013. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Kálló Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 13/2013. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tartalmazza: 51/2013. (IX.23.) számú képviselő-testületi határozat Elvégzett munkákról 52/2013. (IX.23.) számú képviselő-testületi

Részletesebben

SZIRÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK JEGYZ KÖNYV. A 2013. évi július hónap 08. napján megtartott nyílt ülésr l

SZIRÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK JEGYZ KÖNYV. A 2013. évi július hónap 08. napján megtartott nyílt ülésr l SZIRÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK JEGYZ KÖNYVE A 2013. évi július hónap 08. napján megtartott nyílt ülésr l JEGYZ KÖNYV Készült: Szirák Község Önkormányzat hivatalos helységében 3044 Szirák,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Csanádpalota Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 27. napján megtartott soros nyílt üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Csanádpalota Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 27. napján megtartott soros nyílt üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Csanádpalota Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 27. napján megtartott soros nyílt üléséről. Jelen vannak: Kovács Sándor polgármester, Benke Marcell alpolgármester,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 1 perces néma felállás

JEGYZŐKÖNYV. 1 perces néma felállás JEGYZŐKÖNYV Készült Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testület 2013. január 23-án 15.00 órakor a Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal III. em. 300-as tárgyalójában megtartott 1. rendes

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1 MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 7-én megtartott soron kívüli, nyilvános

Részletesebben

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 11. számú JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATAI

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 11. számú JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATAI BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11. számú JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATAI 109/2011. (XI.29.) kt. határozat: A 2011. november 29-ei ülés napirendjének elfogadása 110/2011. (XI.29.)

Részletesebben

BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SZERVEZETI ÉS MÛKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL SZÓLÓ. 39/2003.(XI.10.) ÖKT. sz. rendelet

BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SZERVEZETI ÉS MÛKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL SZÓLÓ. 39/2003.(XI.10.) ÖKT. sz. rendelet Budaörs Város Önkormányzata BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SZERVEZETI ÉS MÛKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL SZÓLÓ a 12/2004. (III.24.) ÖKT. sz. és a 16/2004.(IV.07.) ÖKT. sz. 19/2004.(IV.20.) ÖKT. sz., 38/2004.(VI.24.),

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2013. NOVEMBER 07. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL.

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2013. NOVEMBER 07. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL. Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete TERKA 27/2013. sz. Jegyzőkönyv Készült: 2013. november 7-én 14:00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános Képviselőtestületi ülésről. Testületi ülés

Részletesebben

4/2015. (III.19.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 19-én megtartott üléséről

4/2015. (III.19.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 19-én megtartott üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 4/2015. (III.19.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 19-én megtartott üléséről 2 Bátonyterenye Város Önkormányzata

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szavazati joggal rendelkezők közül távol maradt: Bodnárné Tóth Zsuzsanna képviselő, Hegedűs János nem képviselő bizottsági tag

JEGYZŐKÖNYV. Szavazati joggal rendelkezők közül távol maradt: Bodnárné Tóth Zsuzsanna képviselő, Hegedűs János nem képviselő bizottsági tag BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE MÁLYI KÖZSÉG JEGYZŐKÖNYV Készült: Mályi Község Önkormányzata Képviselő-testületének Ügyrendi, Jogi és Vagyonnyilatkozat-kezelő Bizottságának 2016. május 27. napján megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 10. napján délután 17.30 órai kezdettel megtartott soron következő nyilvános üléséről, Nyáregyháza, Nyáry

Részletesebben

JEGYZ KÖNYV. 1. Beszámoló a lejárt határozatokról és a két ülés közötti munkáról.

JEGYZ KÖNYV. 1. Beszámoló a lejárt határozatokról és a két ülés közötti munkáról. Bak község Önkormányzati Képvisel -testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/a. Bak, 2011. December 30-i nyílt testületi ülés jegyz könyv. JEGYZ KÖNYV Készült: Bak község Önkormányzati Képvisel -testületének 2011.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A javaslattal a testület egyetértve 4 igen szavazattal 1 tartózkodás mellett az alábbi napirendet fogadja el:

JEGYZŐKÖNYV. A javaslattal a testület egyetértve 4 igen szavazattal 1 tartózkodás mellett az alábbi napirendet fogadja el: Bak község Önkormányzati Képviselő-testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/a. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bak község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 06. napján az Önkormányzat Hivatal épületében (8945

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2011. december 16-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2011. december 16-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-11/2011. J e g y z ő k ö n y v Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2011. december 16-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 4. számú jegyzőkönyve. 2012. július 24. NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI

HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 4. számú jegyzőkönyve. 2012. július 24. NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú jegyzőkönyve 2012. július 24. NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI 88/2012. (VII.24.) kt. határozat: A 2012. július 24-ei ülés napirendjének elfogadása 89/2012.

Részletesebben

Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2oo8. december 22-i rendkívüli nyílt üléséről

Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2oo8. december 22-i rendkívüli nyílt üléséről Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2oo8. december 22-i rendkívüli nyílt üléséről Az ülés kezdete:19.o5.h. Jelen vannak a mellékelt jelenléti ív szerint valamint: Pénzes Andrásné pénzügyi vezető Soós Zsoltné

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2012. március 22-én a Városháza emeleti kistermében 9 15 órai kezdettel megtartott üléséről.

Részletesebben

17/2010. sz. jegyzőkönyv

17/2010. sz. jegyzőkönyv 17/2010. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről, mely 2010. november 2-án 17 órakor kezdődött Jelen vannak: Zsiros Sándorné

Részletesebben

Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: 46 466-101

Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: 46 466-101 Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: 46 466-101 2009. január 7-én megtartott rendkívüli nyilvános ülésén Megalkotott rendeletek: 1/2009. (I. 8.) rendelet: a helyi építészeti értékek

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-Testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 8/2013 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március 13-án

Részletesebben

Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzata

Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzata Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzata 2 Tolna Város Önkormányzata 13/2007. (IV.27.) Önkormányzati rendelete Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Rendkívüli Képviselı-testületi ülés jegyzıkönyve 2013. április 18.

Rendkívüli Képviselı-testületi ülés jegyzıkönyve 2013. április 18. Lajosmizse Város Önkormányzata Iktsz: I/394/9/2013. Rendkívüli Képviselı-testületi ülés jegyzıkönyve 2013. április 18. Az ülésen hozott határozatok száma és tárgya: 50/2013. (IV. 18.) ÖH. Lajosmizse Város

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 1-14/2009. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2009. november 24-én megtartott nyílt ülésérıl. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester

Részletesebben

JEGYZ KÖNYV. Visegrád Város Önkormányzat Képvisel -testületének 2015. január 21-én megtartott nyílt ülésér l

JEGYZ KÖNYV. Visegrád Város Önkormányzat Képvisel -testületének 2015. január 21-én megtartott nyílt ülésér l Visegrád Város Önkormányzat Képvisel -testülete Szám: 1/2015. Határozatok száma: 1-16/2015. (01.21.) Rendelet száma: - JEGYZ KÖNYV Visegrád Város Önkormányzat Képvisel -testületének 2015. január 21-én

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 6/2013. (I.30.) számú képviselőtestületi. a 2013. január30. (szerda) napján 16:00

JEGYZŐKÖNYV. 6/2013. (I.30.) számú képviselőtestületi. a 2013. január30. (szerda) napján 16:00 Iktatószám: 327-3/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 30. napján 16:00 órakor, a Polgármesteri Hivatalban (8123 Soponya, Petőfi S. u. 32.) tartott,

Részletesebben

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. november 17-én tartott ülésének jegyzőkönyve Az ülésen hozott rendelet száma Tárgya - - Az ülésen hozott határozat száma Tárgya 125/2011.

Részletesebben