JEGYZŐKÖNYV. A javaslattal a testület egyetértve 4 igen szavazattal 1 tartózkodás mellett az alábbi napirendet fogadja el:
|
|
- Márta Mezei
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Bak község Önkormányzati Képviselő-testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/a. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bak község Önkormányzat Képviselő-testületének május 06. napján az Önkormányzat Hivatal épületében (8945 Bak, Rákóczi u. 2/A.) órai kezdéssel megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: - Molnár Károly, polgármester - Farkas Tamás Attila, alpolgármester - Balogh Elemér, települési képviselő - Tamás Béláné, települési képviselő - Toplak Tiborné, települési képviselő. Tanácskozási joggal: Császár László, jegyző Leitnerné Nagy Judit pénzügyi előadó Baloghné Bacsa Ibolya IKSZT munkatárs 1. napirendi pontnál. Molnár Károly, polgármester köszönti az ülésen megjelenteket. A polgármester megállapítja, hogy a képviselő-testület határozatképes, mivel a megválasztott 7 fő települési képviselőből 5 fő jelen van. Jegyzőkönyvvezetésre Császár László jegyzőt, jegyzőkönyv hitelesítésre Balogh Elemér és Tamás Béláné települési képviselőket kéri fel, melyet a képviselő-testület 5 igen szavazattal elfogadott. A továbbiakban javaslatot tesz, hogy a meghívóban kiküldöttekhez képest 1. napirendként tárgyalja a testület a meghívóban 8. napirendként szereplő falunapi előkészítő megbeszélést, tekintettel az IKSZT munkatársra. Egyebekben a kiküldött napirendek szerint történjen az ügyek tárgyalása. A javaslattal a testület egyetértve 4 igen szavazattal 1 tartózkodás mellett az alábbi napirendet fogadja el: 1. Falunapi rendezvény előkészítő megbeszélése. 2. Beszámoló a két ülés között eltelt időszak fontosabb eseményeiről 3. Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról és a polgármester átruházott hatáskörében tett intézkedéseiről 4. Az Önkormányzat évi költségvetési beszámolója. Előterjesztő: Molnár Károly polgármester, Leitnerné Nagy Judit pénzügyi előadó. 1
2 5. Gyámhatósági beszámoló a évről. Előterjesztő: Császár László jegyző. 6. A temetőkről és a temetkezésről szóló 12/2000. (IX. 21.) ÖR módosítása. Előadó: Császár László jegyző. 7. LEADER pályázati elképzelések (ravatalozó előtető építése, települési kamerarendszer kiépítése). 8. Terület vásárlási szándék. 9. Baba-kötvény előzetes megbeszélés. 10. Egyebek. Napirendek tárgyalása: 1. Falunapi rendezvény előkészítő megbeszélése. Baloghné Bacsa Ibolya, IKSZT munkatárs: Az idei falunapi rendezvény a Faluház 25 éves évfordulójához kapcsolódik. A tervek szerint augusztus 20. körül kerül megrendezésre. Mivel 20-a keddre esik, a rendezvények vasárnaptól keddig kerülnének szervezésre. Vasárnap a kiállítások megnyitásával, a települési közösségek bevonásával hagyományos vetélkedőkkel telne. Ennek fő témája a Faluház, helytörténeti bemutatóval. A kiállítás tárgya a Faluház múltjának bemutatása. Egy kisfilmet tervez a rendelkezésre álló fényképek felhasználásával. Ennek elkészítéséhez kéri Farkas Tamás alpolgármester Úr segítségét is. Lehetne egy kiadványt is megjelentetni, de ez a költségek függvénye. A Zalai Táncegyüttes zalai versek táncos formában való feldolgozásával egy táncszínházi előadást állított színpadra. Ennek bemutatásával zárnánk a vasárnapot. Hétfőn lenne a falunap. A szokásos műsoron felül zumba és társastánc bemutató is repertoárra kerülne. A környező települések és a helyi csoportok fellépéséire is hétfőn kerülne sor. A nap végére operett gála a terv, de ennek megszervezését az anyagi lehetőségek határozzák meg. Vasárnap és hétfőn lesz játszótér, kb. 200 eft költséggel a Gulliver játszóteret szeretné a településre hívni. 20-án kerülne sor a Pántlika-fesztiválra népi kirakodóvásárral, helyi kézművesek, helyi termelők standjainak a felállításával. A hétfő elsősorban a népdalkörök, népzenei bemutatók köré szerveződik. Ez lenne a falunap kerete, de várja az ötleteket. 2
3 Tamás Béláné, települési képviselő: A Faluház 10. évfordulóján köszönetnyilvánítás is a műsor része volt, újra meg kellene szólítani azokat, akik a Faluház életében tevékenyen részt vettek. Balogh Elemér, települési képviselő: Ezen a lehetőségen már Ő is gondolkodott, emléklap átadásával ez jó alkalom lenne a köszönetnyilvánításra. Farkas Tamás Attila, alpolgármester: Listát kellene készíteni az érintettekről és gravírozott emléktárgy, oklevél átadásával emlékezhetnénk meg munkájukról. Molnár Károly, polgármester: Július végére kéri a listát leadni az IKSZT munkatársnak. Farkas Tamás Attila, alpolgármester: Jó lenne, ha az anyagi lehetőségek függvényében tűzijáték is lenne. Baloghné Bacsa Ibolya, IKSZT munkatárs: Meggondolandó, de maga az engedélyeztetés legalább 100 eft. A tűzijáték elcsépelt, régen újdonság volt, de most annyi helyen van tűzijáték, hogy nincs akkora vonzása. Balogh Elemér, települési képviselő: Május 26-án kerül avatásra Magyar Zoltán alkotása a Hegykapunál. Kellene műsor, fel kellene szentelni az alkotást, méltó ünnepség keretében átadni azt. Molnár Károly, polgármester: Az erdélyi testvér-települési kapcsolat ügyében várhatóan júniusban kerülne sor a személyes találkozóra. Az utazás költségeire a Faluház költségvetésében van fedezet. Baloghné Bacsa Ibolya, IKSZT munkatárs: A testvér-település ügyében kezdetektől a közösségeknek kellene kapcsolatot építeni, családok, egyesületek között. Élő közösségi kapcsolatot kellene az emberek között kialakítani kulturális, sport, oktatási kapcsolatot, minden rétegből, csoportból bevonva az érintetteket órakor Baloghné Bacsa Ibolya, IKSZT munkatárs távozott a testületi ülésről. 2. Beszámoló a két ülés között eltelt időszak fontosabb eseményeiről 3. Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról és a polgármester átruházott hatáskörében tett intézkedéseiről Molnár Károly, polgármester: Jelen jegyzőkönyv 1. és 2. számú melléklete szerinti tartalommal tájékoztatja a testületet a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról és a polgármester átruházott hatáskörében tett intézkedéseiről. A két ülés között történt eseményekről az alábbiak szerint számol be: A temetőben a ravatalozó feletti út elkészült. Az orvosi rendelőben a távfelügyeletbe bekötött riasztórendszer elkészült. 3
4 A sebességmérő berendezés felállításra került. A Faluház használatbavételi engedélye megérkezett. A Rózsa utcában a járda melletti korlátok elkészültek. A hidegaszfaltos kátyúzás megkezdődött. A Flórián-napi megemlékezés vasárnap megvolt. A Faluház előtti vízelnyelő rács javítása ügyében szakemberrel beszélt. A keret el van törve, elvált az aszfalttól, lejjebb van, mint az aszfalt. Fel kellene emelni szakaszonként és újra betonozni a rácstartót. Kb. 25 eft/m lenne a költsége. A Rákóczi és Petőfi utcában a padkát javítani kellene, mészkővel rá kellene emelni a padkára, mert az aszfalt széle kezd letöredezni. Beszerzésre került egy 17,5 LE teljesítményű fűnyíró traktor, mert a régiek alkalmatlanok a munkavégzésre. Az óvodai dajka munkába állt. Császár László, jegyző: Az óvoda felújítására benyújtott pályázatról való testületi döntés idején még nem volt ismert, hogy a pályázatról való döntés során a tényleges önerő mértékéről is döntenie kell a testületnek, ezért kéri a 47/2013. számú határozat kiegészítését. Az árajánlat alapján a szükséges önerő: ,- Ft. egybehangzó 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozza: 53/2013. számú határozat: Bak község Önkormányzat Képviselő-testülete 47/2013. számú határozatát az alábbiakkal egészíti ki: A képviselő-testület a pályázathoz szükséges ,- Ft önerőt az Önkormányzat költségvetéséből biztosítja. Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a szükséges intézkedéseket tegye meg. Határidő: folyamatos Felelős: Molnár Károly polgármester Császár László, jegyző: A két ülés között történt eseményekről az alábbiak szerint számol be: A Baki Hegyi Út Építése Alapítvány kuratóriumi tagjainak bíróság általi bejegyzése megtörtént, hamarosan elkészül a beszámolója a szervezetnek a tavalyi évről. Balogh Elemér, települési képviselő: A temetői út mészkő fedésére osztályozott kavicsot kellett volna teríteni. Molnár Károly, polgármester: A mészkő betömörödik, zárt felületet biztosít. Balogh Elemér, települési képviselő: A Héder Béla-közi útszakasszal kell kezdeni valamit, mert hamarosan nem lehet a hegynek azon a szakaszán közlekedni. 4
5 Toplak Tiborné, települési képviselő: A tulajdonosoknak kell összeszedni a pénzt, úgy ahogy a tavalyi évben a hegy másik szakaszán történt. egybehangzó 4 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozza: 54/2013. számú határozat: Bak község Önkormányzat Képviselő-testülete a két ülés közötti időszak fontosabb eseményeiről szóló beszámolót és a polgármester átruházott hatáskörben hozott döntéseiről szóló beszámolót tudomásul vette. 4. Az Önkormányzat évi költségvetési beszámolója. Előterjesztő: Molnár Károly polgármester, Leitnerné Nagy Judit pénzügyi előadó. Molnár Károly, polgármester: Jelen jegyzőkönyv 3. számú melléklete szerinti tartalommal került kiküldésre az előterjesztés. 22 mft tartalékot terveztünk az idei évben, gazdálkodásunk remélhetőleg lehetővé teszi, hogy a Fenyősalja utcában a tervezett aszfaltozást megvalósíthassuk. Leitnerné Nagy Judit, pénzügyi előadó: Az Önkormányzat tavalyi pénzmaradványa 23 mft, a Körjegyzőségé 1,7 mft, a Válicka-Völgye Társulásé 435 eft volt. Hitele nincs az önkormányzatnak, a tavalyi gazdálkodás takarékosan, a költségvetésnek megfelelően folyt. Tamás Béláné, települési képviselő: Az iskola épületére is mindenképpen kell az idei évben költeni, mert hamarosan balesetveszélyessé válik. Mivel a napirenddel kapcsolatban további kérdés, hozzászólás nem merült fel, Bak község Önkormányzati Képviselő-testülete egyhangúlag, 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül megalkotta 6/2013. (V. 08.) önkormányzati rendeletét az Önkormányzat évi költségvetési beszámolójáról, mely jelen jegyzőkönyv 4. számú mellékletét képezi. egybehangzó 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozza: 55/2013. számú határozat: Bak Község Önkormányzata saját bevételeinek és az adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek a évi költségvetési évet követő három évre várható összegét az alábbiak szerint állapítja meg: 5
6 Megnevezés Sorszám Tárgyév Saját bevétel és adósságot keletkeztető ügyletből eredő fizetési kötelezettség a tárgyévet követő Eredeti 2012.évi teljesítés évi teljesítés %-a év terv év terv év terv Helyi adók % Osztalékok, koncessziós díjak 02 Díjak, pótlékok, bírságok % Tárgyi eszközök, immateriális javak, vagyoni értékű jog értékesítése, vagyonhasznosításból származó bevétel Részvények, részesedések értékesítése % Vállalat értékesítéséből, 06 privatizációból származó bevételek Kezességvállalással kapcsolatos 07 megtérülés Saját bevételek ( ) % Saját bevételek (08. sor) 50%-a % Előző év(ek)ben keletkezett 10 tárgyévet terhelő fizetési % kötelezettség ( ) Felvett, átvállalt hitel és annak % tőketartozása 1205 Felvett, átvállalt kölcsön és annak 12 tőketartozása Hitelviszonyt megtestesítő 13 értékpapír Adott váltó 14 Pénzügyi lízing 15 Halasztott fizetés 16 Kezességvállalásból eredő fizetési 17 kötelezettség Tárgyévben keletkezett, illetve 18 keletkező, tárgyévet terhelő fizetési kötelezettség ( ) Felvett, átvállalt hitel és annak 19 tőketartozása Felvett, átvállalt kölcsön és annak 20 6
7 tőketartozása Hitelviszonyt megtestesítő 21 értékpapír Adott váltó 22 Pénzügyi lízing 23 Halasztott fizetés 24 Kezességvállalásból eredő fizetési 25 kötelezettség Fizetési kötelezettség összesen 26 (10+18) % Fizetési kötelezettséggel csökkentett saját bevétel (09-26) % Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy kísérje figyelemmel a kötelezettségvállalások teljesítését és erről adjon tájékoztatást a képviselő-testületek részére. Határidő: féléves és éves beszámolók Felelős: Molnár Károly polgármester 5. Gyámhatósági beszámoló a évről. Előterjesztő: Császár László jegyző. Császár László, jegyző: Jelen jegyzőkönyv 5. számú melléklete szerinti tartalommal kiküldésre került a beszámoló. Farkas Tamás Attila, alpolgármester: A beszámolóban túl sok az általánosság, hiányolja, hogy a baki rendezvényeken nem vett részt a családsegítő szolgálat munkatársa. 3 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 2 tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozza: 56/2013. számú határozat: Bak község Önkormányzati Képviselő-testülete elfogadja TÁMASZ Alapszolgáltatási Intézmény Csalédsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatának működéséről szóló évi szakmai beszámolóját, mely jelen jegyzőkönyv 5. számú mellékletét képezi. Határidő: haladéktalanul. Felelős: Császár László, jegyző. 7
8 6. A temetőkről és a temetkezésről szóló 12/2000. (IX. 21.) ÖR módosítása. Előadó: Császár László jegyző. Császár László, jegyző: Tájékoztatja a képviselő-testületet, hogy a temetőkről és a temetkezésről szóló 12/2000. (IX. 21.) ÖR 6. (3) bekezdés b.) pontja alapján a temetőben a munkát végző vállalkozónak az utak használatért is díjat kellene fizetnie. Ez az előírás törvénytelen, ezért szükséges ezen rendelkezés hatályon kívül helyezése. Mivel a napirenddel kapcsolatban további kérdés, hozzászólás nem merült fel, Bak község Önkormányzati Képviselő-testülete egyhangúlag, 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül megalkotta 7/2013. (V. 08.) önkormányzati rendeletét a temetőkről és a temetkezésről szóló 12/2000. (IX. 21.) ÖR módosításáról, mely jelen jegyzőkönyv 6. számú mellékletét képezi. 7. LEADER pályázati elképzelések (ravatalozó előtető építése, települési kamerarendszer kiépítése). Molnár Károly, polgármester: Az év elején közölt projekt ötletek alapján kerülnek kiírásra az idei pályázati felhívások. Most meg kellene határozni, mely területekre terveznénk pályázatot benyújtani. A ravatalozó elé szükséges lenne egy előtetőt építeni. Két tervezővel vettük fel a kapcsolatot, m 2 nagyságú előtető lenne célszerű. Lehetőség van a települési kamerarendszert megvalósítására is. Balogh Elemér, települési képviselő: Az előtető jó ötletnek tűnik, esővédelmi és árnyékolási szempontból is. Farkas Tamás Attila, alpolgármester: Az előtetőt át kell gondolni, túl nagy tetőt nem érdemes készíteni. Célszerűbb lenne inkább egy pergolát építeni, mert a kivágott fák nyújtotta árnyék nagyon hiányzik. Az eredeti épületet Sziráky István tervezte, be kellene kérni az Ő véleményét is. Molnár Károly, polgármester: Előzetesen felvette a kapcsolatot Sziráky Úrral, a tervezésben nem kíván közreműködni, de a tervek vázlatát természetesen egyeztetjük Ővele. A Sportöltöző felújítására is pályázni kellene. Farkas Tamás Attila, alpolgármester: A megjelölt célok közül személy szerint előnyben részesítené a Sportöltöző felújítását és a régi iskola tetőszerkezetében rekonstrukicóját. Császár László, jegyző: A régi iskola esetén a helyi védettség gondot okozhat a pályázat benyújtása során. 8
9 egybehangzó 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozza: 57/2013. számú határozat: Bak Község Önkormányzata a Közép-Zala Gyöngyszemei LEADER HACS-hoz az alábbi projektekre kíván a évben pályázatot benyújtani: 1. Sportöltöző felújítása, 2. Települési kamerarendszer kiépítése, 3. Előtető megvalósítása a ravatalozó épületéhez. A képviselő-testület felkéri a polgármestert és a jegyzőt a projekt adatlapok benyújtásához szükséges intézkedések megtételére. Határidő: május 10. Felelős: Molnár Károly, polgármester, Császár László, jegyző. 8. Területvásárlási szándék. Molnár Károly, polgármester: Fodor Tamás baki lakos vásárlási szándékot jelentett be a zártkerti, hrsz-ú, 770 m 2 nagyságú önkormányzati terület tekintetében. A terület gondozatlan, elvadult, jelképes árat kellene meghatározni. Balogh Elemér, települési képviselő: A telekeladás ellen nincs kifogása, de nem ért egyet méheknek a hegyre való telepítésével. Farkas Tamás Attila, alpolgármester: ,- Ft-ot javasol vételárként megjelölni. egybehangzó 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozza: 58/2013. számú határozat: Bak Község Önkormányzata hozzájárul a tulajdonát képező, zártkerti, hrsz-ú, 770 m 2 nagyságú terület eladásához Fodor Tamás részére ,- Ft ár ellenében. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére, az adásvételi szerződés megkötésére. Határidő: folyamatos Felelős: Molnár Károly, polgármester. 9
10 10. Baba-kötvény előzetes megbeszélés. Bak, május 06-i nyílt testületi ülés jegyzőkönyv. Molnár Károly, polgármester: Célszerű lenne Bakon a születési hajlandóság ösztönzésére ,- Ft-tal támogatni megszületéskor a gyermekeket. Balogh Elemér, települési képviselő: Véleménye szerint célszerű lenne szakma megszerzéséhez vagy iskolai végzettség eléréséhez kötni a támogatást. Molnár Károly, polgármester: Gyermek születésekor nagy segítség akár 50 eft is. Farkas Tamás Attila, alpolgármester: Mivel jelentős érdeke fűződik a településnek a helyben való óvodáztatáshoz, iskoláztatáshoz, inkább az általános iskolai tanulmányok megkezdéséhez kössük a támogatás megállapítását. A javaslattal egyetértve felkéri a képviselő-testület a jegyzőt, hogy a fenti feltételekkel a soron következő testületi ülésre készítsen tervezetet. 11. Egyebek. Császár László, jegyző: Tájékoztatja a testületet az előző ülésen felvetett kérdésekkel kapcsolatban az alábbiak szerint: 1. A Táncsics utca 2. szám alatti ingatlan szennyvízrendszerre való rákötése házi átemelő alkalmazásával májusában megtörtént. 2. Megkerestük a Zala Volán Zrt-t a Bak-Nova autóbuszjárat indítása/bővítése ügyében. A kapott válasz szerint a Volán nem látja indokoltnak járat indítását. Farkas Tamás Attila, alpolgármester: Felmerült igényként a településen lakók részéről a vízelvezető árkok tisztítása. Sok helyen lehordta a kavicsot az utak mellől a nagy mennyiségű eső. A parkban a padokat a tavaszra való tekintettel sürgősen meg kellene javíttatni. Molnár Károly, polgármester: A padok javítása folyamatban van, rotációs elv alapján kerül sor a javításra. Tájékoztatja a testületet, hogy a lomtalanítás május 28-án lesz a településen, az elektronikai hulladékok elhelyezésére szolgáló konténert a szolgáltató május 24-én helyezi el a hivatal udvarán. A két ülés között történtek kapcsán már tájékoztatta a testületet, hogy a Faluház használatba vételi engedélye 25 év után végre rendelkezésre áll. Ebben, illetve a Közös Hivatal felállításában, működtetésében a jegyzőnek sok munkája van, ezért javasolja, hogy a testület költségvetése terhére biztosítson egy havi jutalom kifizetéséhez szükséges forrást a Közös Hivatal költségvetésében. Farkas Tamás Attila, alpolgármester: Véleménye szerint akkor döntsünk, ha teljes a 10
11 testület létszáma, illetve a társtelepülések testületeivel is vegyük fel ezügyben a kapcsolatot. Molnár Károly, polgármester: Bocföldével csak fél éve működünk együtt, nem biztos, hogy forrást kívánnak biztosítani. A jegyző Bakon 1,5 éve tevékenykedik, véleménye szerint munkája okot ad a jutalomra. Egyeztet a társtelepülések polgármestereivel és a következő együttes ülésen ismét felveti a kérdést. Mivel egyéb, további javaslat és észrevétel nem hangzik el, a polgármester a képviselőtestület nyílt ülését órakor bezárta. k.m.f. Molnár Károly polgármester Császár László jegyző A jegyzőkönyvet hitelesítette: Balogh Elemér települési képviselő Tamás Béláné települési képviselő 11
JEGYZ KÖNYV. Bak község Önkormányzat Képvisel -testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/A.
Bak község Önkormányzat Képvisel -testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/A. JEGYZ KÖNYV Készült: Bak község Önkormányzat Képvisel -testületének 2015. február 11. napján az Önkormányzat hivatali épületében (8943
RészletesebbenJEGYZ KÖNYV. Bak község Önkormányzat Képvisel -testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/A.
Bak község Önkormányzat Képvisel -testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/A. Bak, 2016. március 31-i nyílt testületi ülés jegyz könyv. JEGYZ KÖNYV Készült: Bak község Önkormányzat Képvisel -testületének 2016.
RészletesebbenJEGYZ KÖNYV. 1. Beszámoló a lejárt határozatokról és a két ülés közötti munkáról.
Bak község Önkormányzati Képvisel -testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/a. Bak, 2011. December 30-i nyílt testületi ülés jegyz könyv. JEGYZ KÖNYV Készült: Bak község Önkormányzati Képvisel -testületének 2011.
RészletesebbenJEGYZ KÖNYV. Bak község Önkormányzat Képvisel -testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/A.
Bak község Önkormányzat Képvisel -testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/A. JEGYZ KÖNYV Készült: Bak község Önkormányzat Képvisel -testületének 2014. november 25. napján az Önkormányzat hivatali épületében (8943
RészletesebbenJEGYZ KÖNYV. Tanácskozási joggal: - Császár László jegyz, - Leitnerné Nagy Judit pénzügyi csoportvezet az 1-3. napirendeknél.
Bak község Önkormányzat Képvisel -testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/A. Bak, 2015. május 19-i nyílt testületi ülés jegyz könyv. JEGYZ KÖNYV Készült: Bak község Önkormányzat Képvisel -testületének 2015. május
Részletesebben3. Beszámoló a lejárt határozatokról és a két ülés közötti munkáról. 4. Tájékoztató a polgármester átruházott hatáskörben hozott intézkedéseirıl.
Bak község Önkormányzati Képviselı-testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/a. Bak, 2012. május 22-I nyílt testületi ülés jegyzőkönyv. JEGYZİKÖNYV Készült: Bak község Önkormányzati Képviselı-testületének 2012.
RészletesebbenSzám: 82-5/2016. U G O D. Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 15. napján 18 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve
Szám: 82-5/2016. U G O D Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 15. napján 18 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8564 Ugod, Kossuth u. 32.
Részletesebben1. Óvodai nevelési intézmények infrastrukturális fejlesztésére vonatkozó pályázat. Napirendek tárgyalása:
Bak község Önkormányzati Képviselı-testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/a. Bak, 2012. március 22-I rendkívüli nyílt testületi ülés jegyzőkönyv. JEGYZİKÖNYV Készült: Bak község Önkormányzati Képviselı-testületének
RészletesebbenN A P I R E N D N A P I R E N D T Á R G Y A L Á S A. 1./ Beszámoló az Önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról
Öcs Község Önkormányzati Képviselı-testülete Szám: 2-8 /2012. J e g y z ı k ö n y v Készült: Öcs Község Önkormányzati Képviselı-testülete 2012. május 30-án tartott testületi ülésérıl. Az ülés helye: Faluház,
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. A javaslattal a testület egyetértve 4 igen szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi napirendet fogadja el:
Bak község Önkormányzati Képviselő-testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/a. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bak község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 16. napján az Önkormányzat Hivatal épületében
RészletesebbenBALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 11. számú JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATAI
BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11. számú JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATAI 109/2011. (XI.29.) kt. határozat: A 2011. november 29-ei ülés napirendjének elfogadása 110/2011. (XI.29.)
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. JÚNIUS 27-I ÜLÉSÉRŐL
JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. JÚNIUS 27-I ÜLÉSÉRŐL Készült: Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő testülete - 2011. 1 június 27-én megtartott - üléséről.
RészletesebbenFARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:5/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. A javaslattal a testület egyetértve 5 igen szavazattal az alábbi napirendet fogadja el:
Bak község Önkormányzati Képviselő-testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/a. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bak község Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. november 27. napján a Baki Körjegyzőség épületében (8945
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 29.-én megtartott ülésén.
1 JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 29.-én megtartott ülésén. Jelen vannak: Dr. Nagy János polgármester Veres Istvánné alpolgármester Nagyné Jobbágy
RészletesebbenJegyzőkönyv. Berzék Község Önkormányzat. Képviselő-testület. 2013. augusztus 6-án megtartott. rendkívüli üléséről
443-7/2013. Jegyzőkönyv Berzék Község Önkormányzat Képviselő-testület 2013. augusztus 6-án megtartott rendkívüli üléséről Jegyzőkönyv Készült: Berzék Község Önkormányzat képviselő-testületének 2013. augusztus
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: Tóth Csaba polgármester Dr. Benedek Ádám, Morvainé Szücs Ágota, Varjúné Fodor Edit és Zámbó Mária képviselő
LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8319 Lesenceistvánd, Kossuth L. u. 145. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: Lesenceistvánd Települési Önkormányzat Képviselő-testülete
Részletesebben9. s z á m ú. Készült a 2011. április 28-án megtartott képviselő-testületi ülésről.
9. s z á m ú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a 2011. április 28-án megtartott képviselő-testületi ülésről. Képviselő-testületi ülés helye: Művelődési Ház /Jobbágyi Lakótelep 7. Ép./ Jelen voltak: Farkas
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
Szám: 3-2/2014. H I D E G S É G K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A 9491 HIDEGSÉG, PETŐFI S. U. 1., TEL/FAX: 99/540-042 INTERNET: www.hidegseg.hu E-MAIL: hidegseg@hidegseg.hu J e g y z ő k ö n y v Készült:
RészletesebbenKészült: Hort Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2008. február 14-én 15 órakor megtartott üléséről.
Készült: Hort Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2008. február 14-én 15 órakor megtartott üléséről. Határozat száma Tárgy 30/2008.(02.14.) Átmeneti gazdálkodásról szóló beszámoló 31/2008.(02.14.)
RészletesebbenSzám: 159-4/2012. JEGYZŐKÖNYV. Salomvár Község Önkormányzati Képviselő-testületének. 2012. április 10-én. megtartott nyílt üléséről
Szám: 159-4/2012. JEGYZŐKÖNYV Salomvár Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. április 10-én megtartott nyílt üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 15/2012. (IV. 10.) Z 1 16/2012. (IV. 10.) Z
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
Szám: 2-2/2014. F E R T Ő H O M O K K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A 9492 FERTŐHOMOK, AKÁC U. 44., TEL.: 99/540-054 FAX: 99/540-055 INTERNET: www.fertohomok.hu E-MAIL: fertohomok@fertohomok.hu J e
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 230-15/2008. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2008 november 28-án /pénteken/ 15.30 órai
RészletesebbenHOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 4. számú jegyzőkönyve. 2012. július 24. NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI
HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú jegyzőkönyve 2012. július 24. NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI 88/2012. (VII.24.) kt. határozat: A 2012. július 24-ei ülés napirendjének elfogadása 89/2012.
RészletesebbenLevél községi Önkormányzat Képviselı-testülete
Levél községi Önkormányzat Képviselı-testülete 1 11/2011. Levél községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. június 23-án tartott ülésérıl készült jegyzıkönyv Tartalma: 1. 2010. évi költségvetési
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 8.-án, a Művelődési Házban 17 órai kezdettel megtartott, közmeghallgatásos üléséről. Jelen vannak:, Farkas
RészletesebbenE L İ T E R J E S Z T É S
E L İ T E R J E S Z T É S mely készült Ordacsehi Község Önkormányzatának 2012 január 25 - i testületi ülésére a 2. sz. napirendi ponthoz. Tárgy: Rendelet tervezet az önkormányzat 2012 évi költségvetésérıl
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: - Császár László körjegyző - Leitnerné, Nagy Judit pü-i ügyintéző,
Bak község Önkormányzati Képviselő-testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/a. Bocfölde község Önkormányzati Képviselő-testülete 8943 Bocfölde, Ady u. 15. Sárhida község Önkormányzati Képviselő-testülete 8944
RészletesebbenKIVONAT. Alcsútdoboz Település Önkormányzatának Képviselő-testülete
megtartott soros testületi ülésének könyvéből: Alcsútdoboz Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 120/2013 (X. 30.) sz. határozata a lejárt határidejű határozatok teljesüléséről szóló beszámolóról
RészletesebbenJegyzőkönyv. Készült: a Csévharaszt Község Önkormányzat Dísztermében 2015. szeptember 03-án megtartott képviselő-testületi ülésről, hangfelvételről.
Jegyzőkönyv Készült: a Csévharaszt Község Önkormányzat Dísztermében 2015. szeptember 03-án megtartott képviselő-testületi ülésről, hangfelvételről. Jelen vannak: Mocsáry Balázs, Antal Erzsébet aljegyző,
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. N a p i r e n d
Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, IV. Béla u. 1. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2012. október 29-i ülésének J E G Y Z Ő K Ö N
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szentgyörgyvölgy Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 27-én (kedden) 14,00 órai kezdettel a szentgyörgyvölgyi művelődési házban megtartott rendkívüli
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Készült: Molnári Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2010. szeptember 8-án 18. 00 órakor megtartott nyílt üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Molnári Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2010. szeptember 8-án 18. 00 órakor megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Vuk István polgármester Glogovecz Lászlóné alpolgármester
RészletesebbenVecsés Város Önkormányzatának Képviselı-testülete J E G Y Z İ K Ö N Y V
Szám: 13/2011. Vecsés Város Önkormányzatának Képviselı-testülete J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Vecsés Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. május 24-én (kedden) 16.00 órai kezdettel a
RészletesebbenKészült 2013. május 22-én, 17 órakor a pázmándfalui önkormányzat hivatalos helységében megtartott testületi ülésről. E X P O Z É
Jegyzőkönyv 3/2013. Készült 2013. május 22-én, 17 órakor a pázmándfalui önkormányzat hivatalos helységében megtartott testületi ülésről. Jelen vannak: Nagy Imre Gusztáv polgármester Mészáros Ottó képviselő
RészletesebbenJegyzıkönyv. Készült Csemı Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. február 17-én megtartott ülésérıl
Jegyzıkönyv Készült Csemı Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. február 17-én megtartott ülésérıl Jelen vannak: Bartha Alajosné polgármester, Dávid Lajosné, Gáspár János, Huszár Sándor, Ilyésné
RészletesebbenSzám: 234-9/2015. A D Á S Z T E V E L
Szám: 234-9/2015. A D Á S Z T E V E L Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 30. napján 18 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Adásztevel Község
RészletesebbenSzil Község Önkormányzat Képviselőtestülete 9326 Szil, Hunyadi tér 3. 197-15/2013. Jegyzőkönyv
Szil Község Önkormányzat Képviselőtestülete 9326 Szil, Hunyadi tér 3. 197-15/2013. Jegyzőkönyv Készült: Szil Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 17-én (kedd) 19,oo órakor a Községháza
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. A javaslattal a testület egyetértve 7 igen szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi napirendet fogadja el:
Bak község Önkormányzati Képviselő-testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/a. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bak község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 05. napján az Önkormányzat Hivatal épületében (8945
RészletesebbenFarád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142. e-mail: farad.onkormanyzat@m-kabel.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142 e-mail: farad.onkormanyzat@m-kabel.hu Szám: 1-11/2012./nyilvános J E G Y Z Ő K Ö N Y V Amely készült: Farád Község
RészletesebbenJ E G Y Z İ K Ö N Y V
Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 106/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2010. január 26-án megtartott ülésérıl. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester Gyıriné
RészletesebbenMARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
1 Ikt. szám: 508-14/2013. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 14. számú j e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. június 4-én megtartott soron kívüli üléséről 2 J e g y z ő k ö n y v Készült:
RészletesebbenKözségi Önkormányzat Képviselőtestülete 8409 Úrkút, Rákóczi u. 45. Tel.:88/230-003, 88/507-031. E-mail:jegyzourkut@vnet.hu... J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8409 Úrkút, Rákóczi u. 45. Tel.:88/230-003, 88/507-031. E-mail:jegyzourkut@vnet.hu...... Szám:32-12/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Úrkút Község Önkormányzati
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 14-én megtartott nyílt üléséről
JEGYZŐKÖNYV Készült: Helye: 2013. február 14-én megtartott nyílt üléséről Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem Jelen vannak: Bechtold Tamás, Ádám Zsuzsanna al, Artai Balázs képviselő, Csókás
RészletesebbenKészült: Csehbánya Község Önkormányzat Képviselő-testület 2013. április 10-én 17.00 órakor megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről
CSEHBÁNYA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8445 Csehbánya, Fő u. 39., Tel./fax: (88) 241-009 e-mail: csehbanya@invitel.hu, web: www.csehbanya.hu Szám: 8/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:
RészletesebbenJegyzőkönyv. Készült: Bakonybánk Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. november 23-án megtartott üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: Bakonybánk Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. november 23-án megtartott üléséről. Helye: Bakonybánk Községháza Jelen vannak: Major László alpolgármester Nagyné Farkas
RészletesebbenElőterjesztés Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 29-én tartandó ülésére
Előterjesztés Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 29-én tartandó ülésére Ügyiratszám: 369/2015 Ügyintéző: Bauer Georgina Tárgy: Balatonfenyves Község Önkormányzatának
RészletesebbenM u t a t ó : Határozat: Rendelet Tárgy:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Csataszög Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2015. február 24ei testületi üléséről M u t a t ó : Határozat: Rendelet Tárgy: 10/2015.(II.24.) határozat Napirendi pontok elfogadása
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Pogány Sándor alpolgármester. Az ülésen nem vett részt: Juhász József polgármester
JEGYZŐKÖNYV Készült: Berente Önkormányzatának képviselő-testülete 2014. december 12.-én az Önkormányzati Hivatal tárgyalójában megtartott nyilvános ülésén, melynek kezdési időpontja 9,00 óra. Jelen vannak:
Részletesebben8782 Zalacsány, Zrínyi M. u. 6. Jelen vannak: Nagy Lászlóné Polgármester
1 Jegyzőkönyv Készült: Zalacsány község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 4.-én 18,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v. Készült: 2013. szeptember 11-én a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott rendkívüli Képviselő-testületi ülésről
Szám: 10/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. szeptember 11-én a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott rendkívüli Képviselő-testületi ülésről Jelen vannak: Katona Imre polgármester
RészletesebbenTaksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. február 16.
Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. február 16. J E G Y Z Ő K Ö N Y V A Képviselő-testületi ülésekről hangfelvétel készül. A napirendi pontok tárgyalásával kapcsolatos írásos előterjesztésen
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Berhida Roma Nemzetiségi Önkormányzat ülésén a Berhidai Közös Önkormányzati Hivatal hivatalos helyiségében 2013. április 30-án 14,30 órai kezdettel. Jelen vannak: Babai János
Részletesebben1. Beszámoló a lejárt határozatokról és a két ülés közötti munkáról. 2. Tájékoztató a polgármester átruházott hatáskörben hozott intézkedéseirıl.
Sárhida község Önkormányzati Képviselı-testülete 8944 Sárhida, Béke u. 26. Sárhida, 2012. május 21-i nyílt testületi ülés jegyzőkönyv. JEGYZİKÖNYV Készült: Sárhida község Önkormányzati Képviselı-testületének
RészletesebbenKészült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 12.-i nyilvános ülésén.
1 BALATONRENDES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8255 Balatonrendes, Fő u. 1. Ikt.szám: 21-18 /2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február
RészletesebbenI-1/5-8/2012. ikt. sz. Jegyzıkönyv
I-1/5-8/2012. ikt. sz. Jegyzıkönyv Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában 2012. június 25.-én megtartott Pénzügyi- Ellenırzı- Önkormányzati Vagyonkezelı Bizottság nyílt ülésén.
Részletesebben12/2009. m u t a t ó j a.
Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Jászalsószentgyörgy, Fő út 53/a. 12/2009 A Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. május 13- án megtartott ülésen felvett, hangfelvétellel rögzített ülés
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. április 16-án Újtikoson az önkormányzat hivatalos helyiségében Újtikos Községi Önkormányzat képviselő-testülete nyílt ülésén. Szavazati joggal jelen van: Tóth Miklós
RészletesebbenKépviselő-testületi ülés jegyzőkönyve 2009. április 27. 16/2009. (IV.27.) ÖH 2008. évi pénzmaradvány jóváhagyása
Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületi ülés jegyzőkönyve 2009. április 27. Az ülésen hozott rendelet, és határozatok száma és tárgya: 16/2009. (IV.27.) ÖH 2008. évi pénzmaradvány jóváhagyása
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 07-én 10 00 órakor tartott nyilvános ülésén, a hivatalban
JEGYZŐKÖNYV Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 07-én 10 00 órakor tartott nyilvános ülésén, a hivatalban Napirendi pontok: 1./ 2013. évi átmeneti gazdálkodás Előterjesztő:
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. - Jánossomorja Város Önkormányzata 2011. évi költségvetésének háromnegyedéves teljesítéséről szóló beszámoló (3. sz.
Ikt.sz.: 12-16/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. november 30-án (szerdán) 16 órakor a Körzeti Általános Iskola hivatalos helyiségében megtartott önkormányzati képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak:
RészletesebbenKészült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2010. február 17-én 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.
1/2010. J e g y z ő k ö n y v Készült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2010. február 17-én 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: - 7 fő települési képviselő, a csatolt
RészletesebbenJEGYZİKÖNYV. Napirendi pontok:
Rábakecöl Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 2/2010. szám JEGYZİKÖNYV Készült: a rábakecöli polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2010. március 29-én (hétfın) 17,00 órakor megtartott képviselı-testületi
RészletesebbenE L Ő T E R J E S Z T É S
Szám: 02/134-21/2016. Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. TEL.: (88)545-011, FAX: (88)545-012 E-MAIL: MOKELNOK@VPMEGYE.HU E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém
RészletesebbenBerekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. május hó 3. napján tartott rendkívüli testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Berekfürdő Községi Önkormányzat 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. május hó 3. napján tartott rendkívüli testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y
Részletesebbena Képviselő-testület 2013. május 16-án megtartott rendes testületi üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Képviselő-testület 2013. május 16-án megtartott rendes testületi üléséről Tartalmazza: 91-114/2013. (V. 16.) számú határozatokat 5. számú rendelet J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:
RészletesebbenLegénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. évi 4. számú Jegyzőkönyve
Készült: 2011. február 15-én a legéndi önkormányzat hivatalában megtartott képviselő-testületi ülésről 2011. évi 4. számú Jegyzőkönyve 2 Jelen vannak: Szavlik Zoltán polgármester Antal András alpolgármester
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. OKTÓBER 3-I ÜLÉSÉRŐL
JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. OKTÓBER 3-I ÜLÉSÉRŐL 1 Készült: Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. október 3-án megtartott üléséről. Az ülés
RészletesebbenJEGYZİKÖNYV. Tiringer Mária polgármester javaslatot tesz az ülés napirendjére.
JEGYZİKÖNYV Készült: Sáregres Község Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. április 27-én 14.30 órai kezdettel a Községháza tanácstermében tartott ülésérıl. Jelen vannak: Tiringer Mária polgármester
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Úri község Polgármesteri Hivatalában 2011. február 23-án 17.00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről.
Úri községi Önkormányzat 2244 Úri, Rákóczi u. 31. Tel: (29) 456-008 Tel/fax: 456-524 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Úri község Polgármesteri Hivatalában 2011. február 23-án 17.00 órai kezdettel megtartott
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. JÚNIUS 21-I ÜLÉSÉRŐL
JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. JÚNIUS 21-I ÜLÉSÉRŐL 1 Készült: Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. június 21-én megtartott üléséről. Az ülés
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K ÖN Y V E
Iktatószám: 1635/4/2015 Magyarcsanádi Község Önkormányzat Szociális Bizottságának 2015. március 25. napján 14.00 órakor megtartott soros, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Határozatok : 20/2015.(III.25.)
RészletesebbenGYÖNGYÖSTARJÁN ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLET J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
26 GYÖNGYÖSTARJÁN ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2012. február 29. napján 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 27 Határozat 11/2012. (II. 29.) KEOP 4.9.0 pályázat
RészletesebbenJegyzőkönyv. Készült: Bogács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 24-én megtartott nyilvános üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: 2011. november 24-én megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: Csendesné Farkas Edit polgármester, Csetneki László, Dr. Képes Ildikó Anna, Kiss Zoltán, Kocsis István, Péter Zoltán,
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. A javaslattal a testület egyetértve 5 igen szavazattal az alábbi napirendet fogadja el:
Bak község Önkormányzati Képviselő-testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/a. Bak, 2012. október 02-i nyílt testületi ülés jegyzőkönyv. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bak község Önkormányzati Képviselő-testületének 2012.
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6097 Kunadacs, Rákóczi u. 2. Telefon: 06-76/558-131 Fax: 06-76/422-057 E-mail: kunadacs.ph@tanet.hu 130-8/2012. Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének
Részletesebbena Képviselő-testület 2014. március 6-án megtartott rendkívüli testületi üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Képviselő-testület 2014. március 6-án megtartott rendkívüli testületi üléséről Tartalmazza: 28.-34. (III. 6.) számú határozatokat 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a 2014. március
RészletesebbenTápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. március 12-én, 17.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e
Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. március 12-én, 17.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e 34/2012. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők
RészletesebbenJegyzőkönyv. 4. Az önkormányzat vagyonnal való gazdálkodás szabályairól szóló rendelet módosítása
Jegyzőkönyv Készült: a Bakonyszentkirály Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 24-én (szerdán) 15 00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati Hivatal
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság 2015. február 16-ai nyílt üléséről
Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2015. PB JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Távol vannak: Meghívottak: A Pénzügyi Bizottság 2015. február 16-ai nyílt üléséről Polgármesteri
RészletesebbenHorváth István polgármester, Halmai Gáborné, Dr. Tóth Csaba Attila képviselı
Szám: IV.110-1/2014. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Közgyőlésének 2014. február 20-án (csütörtökön) 9 óra 15 perckor a Polgármesteri Hivatal konferencia termében megtartott rendkívüli ülésérıl. Jelen vannak:
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Bak község Önkormányzat Képviselő-testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/A.
Bak község Önkormányzat Képviselő-testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/A. Bak, 2015. július 07-i nyílt testületi ülés jegyzőkönyv. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bak község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Lakitelek Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. február 6-i rendes, nyílt üléséről
JEGYZŐKÖNYV Lakitelek Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 6-i rendes, nyílt üléséről Rendeletek: 1, 2, 3/2014. (II.07.) Határozatok: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16,
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2012. május 29-én (kedd) 14:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó termében
RészletesebbenJegyzőkönyv A Képviselő-testület 2010. november 4-i üléséről
Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2010. november 4-i üléséről Helyszín: Polgármesteri Hivatal Tanácsterem Kezdete: 15.o5. h. Jelen vannak: a jelenléti ív szerint valamint Pénzes Andrásné osztályvezető dr.
RészletesebbenJegyzőkönyv Készült: Jelen vannak: Tanácskozási joggal részt vesz Meghívottak: Kovács Gábor: 38/2011. (IV. 28.) határozata:
Jegyzőkönyv Készült: Lébény Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án, a községházán tartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Kovács Gábor polgármester Kiszeli Lajos alpolgármester
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
Miháld Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 8825 Miháld, Fő u. 2. 11-13/2013.Ny. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Miháld Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. június 17-én (hétfőn) 17.00 órakor megtartott
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. a bizottság tagja. Bitter Bettina. jegyzőkönyvvezető
JEGYZŐKÖNYV Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Kulturális és Oktatási Bizottsága 2008. augusztus 4-én (hétfőn) 7:30 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal Kis Tanácskozótermében
RészletesebbenPusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 11-én megtartott rendkívüli nyílt ülésén hozott Határozat tartalma
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2490 Pusztaszabolcs, Velencei út 2. Tel./fax: 25/273-002; 25/273-036; 25/271-833 honlap: www.pusztaszabolcs.hu e-mail: polghivatal@pusztaszabolcs.hu
RészletesebbenJEGYZİKÖNYV. Készült: Szentgál Község Önkormányzata Képviselıtestületének 2011. február 3-án 17.00 órai kezdettel megtartott rendes nyílt ülésérıl.
JEGYZİKÖNYV Készült: Szentgál Község Önkormányzata Képviselıtestületének 2011. február 3-án 17.00 órai kezdettel megtartott rendes nyílt ülésérıl. Jelen vannak: Istvánfalvi Sándor polgármester Hajdu Péter
RészletesebbenTATÁRSZENTGYÖRGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT ÜLÉSÉRŐL KÉSZÜLT JEGYZŐKÖNYV 2012. JÚLIUS 30.
TATÁRSZENTGYÖRGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT ÜLÉSÉRŐL KÉSZÜLT JEGYZŐKÖNYV 2012. JÚLIUS 30. 1 Jegyzőkönyv Készült: Tatárszentgyörgy Község Képviselő-testületének 2012. július 30-án
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szatymaz Község Képviselő-testületének 2011. január 19. napján,a Teleházban (Szatymaz, II. körzet 115.) megtartott nyílt testületi üléséről. Napirendi pontok: 1. Hatályos rendeletek
RészletesebbenKészült 2013. december 3-án, 17 órakor a pázmándfalui önkormányzat hivatalos helységében megtartott testületi ülésről. E X P O Z É
Jegyzőkönyv 8/2013. Készült 2013. december 3-án, 17 órakor a pázmándfalui önkormányzat hivatalos helységében megtartott testületi ülésről. Jelen vannak: Nagy Imre Gusztáv polgármester Ferenczi Róbert képviselő
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
44 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. június 23-án megtartott ülésén. Jelen vannak: Csőgér Bálint polgármester, Patkó András alpolgármester, Helli József képviselő, Tőzsér András képviselő, Nagy István
RészletesebbenJegyzőkönyv. Készült: Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 28-án megtartott nyilvános üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 28-án megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: Csendesné Farkas Edit polgármester, Csetneki László, Dr. Képes Ildikó
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. szeptember 30. napján délután 17.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről, Nyáregyháza, Nyáry
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 2/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2010. november 23-án a körjegyzőség tanácskozó helyiségében tartott soros nyilvános testületi ülésén. JELEN VANNAK: Sipos Balázs Bódis Józsefné, Dávid Tamás, Dr. Gonda Péter,
Részletesebbenkészült Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28-án (csütörtökön) 17,00 órai kezdettel tartott ülésén
KISBAJCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV készült Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28-án (csütörtökön) 17,00 órai kezdettel tartott ülésén HATÁROZATOK:
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Papp Krisztina jkv. Hegedűs János Ezüst Fenyő Nyugdíjas Egyesület elnöke
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2009. május 22-én a Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének a községháza nagytermében megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Haszon Zsolt alpolgármester Fábián
Részletesebben