4. AZ ÜZLETI TERV Az üzleti terv készítéséhez kapcsolódó módszertani ismeretek
|
|
- László János Halász
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 4. AZ ÜZLETI TERV 4.3. Az üzleti terv készítéséhez kapcsolódó módszertani ismeretek A következőkben az üzleti terv egyes fejezeteinek összeállítását segítő néhány módszert mutatunk be. A HELYZETELEMZÉS MÓDSZEREI Az alapos helyzetelemzéshez három dimenzió vizsgálata szükséges: a makrogazdasági helyzet, és annak vállalatra gyakorolt hatása, az adott iparág elemzése, valamint a piaci helyzet feltérképezése, mely közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy végül fel tudjuk térképezni a vállalkozásunk piaci erősségeit, gyengeségeit, valamint az előtte álló lehetőségeket és a fenyegető veszélyeket. Mindezekre a legismertebb és legelterjedtebb módszerek a következők: PEST elemzés a makrogazdasági helyzet vizsgálatára; Porter féle iparági versenyelemzés az adott iparág versenyhelyzetének, a versenytársak elemzésére; SWOT vagy GYELV analízis a piaci helyzet elemzésére. 1. szint: Tág környezet(gazdasági, társadalmi, politikai, technológiai, ökológiai, szabályozó környezet) 2. szint: Iparági környezet (beszállítók, vásárlók, potenciálisan piacra lépők, helyettesítő terméket gyártók, versenytársak) 3. szint: Működési környezet (a vállalat stratégiai csoportjának résztvevői, hitelezői, beszállítói, vásárlói, a munkaerő stb.) 4. szint: Belső környezet (pénzügyi, technológiai, emberi erőforrások, telephelyek, kultúra, szervezeti struktúra stb.)
2 1. ábra Vállalati környezet 1 PEST elemzés A módszer makro környezeti elemzésre, azaz a vállalkozás tágabb környezetének vizsgálatára alkalmazható. A tág környezet olyan befolyásolhatatlan keretfeltételt jelent a vállalkozás számára, amelyhez ha tetszik, ha nem, alkalmazkodnia kell. A környezetnek ez a szintje nem csak az adott vállalatot és iparági környezetét, hanem egymáshoz kapcsolódó iparágak sorát, vagyis a makrogazdaságot foglalja magában. A módszer a nevét a vizsgált tényezők angol elnevezésének kezdőbetűiből (Policy, Economy, Society, Technology) kapta. Lényege tehát a politikai, gazdasági, társadalmi és technológiai tényezők vizsgálata. Fontos tudni, hogy az üzleti tervben csak azon tényezőket kell vizsgálni, amelyek ténylegesen befolyással vannak az adott vállalkozás működésére. A vizsgálat szempontja, hogy a makrogazdasági tendenciák közül melyek fejtenek ki kedvező hatást, vagy teszik könnyebbé a szervezet tevékenységét, vagy bővítik annak piaci lehetőségeit, illetve melyek hatnak rá kedvezőtlenül, vagyis szűkítik piacát, növelve a potenciális versenytársak számát és erejét. Az egyes dimenziókban a következő lehetséges tényezőket, elemeket vizsgálhatjuk. POLITIKAI KÖRNYEZET TÉNYEZŐI (P) a kormányzat stabilitása, európai integráció befolyása, adózási politika, versenyjogi szabályok, foglalkoztatási törvények, környezetvédelmi törvények. GAZDASÁGI KÖRNYEZET ELEMEI (E) a GDP trendjei (gazdasági növekedés / visszaesés), foglalkoztatottság /munkanélküliség, infláció, kamatlábak, az ország fizetési mérlege, a családok elkölthető jövedelmének alakulása, az energia- és egyéb árak alakulása. 1 Forrás: ( )
3 TÁRSADALMI TÉNYEZŐK (S) népesedési folyamatok, jövedelem-eloszlás, társadalmi mobilitás, az iskolázottság mértéke, életmód az egyes társadalmi csoportokban, munkához való viszony, oktatási színvonal, szerkezet. TECHNOLÓGIAI KÖRNYEZET (T) a kormányzat kutatási programja (K+F kiadások mértéke, műszaki fejlesztési politika), a technológiai változás sebessége, a számítógépesítettség és informatikai kultúra mértéke, az alapvető infrastruktúra színvonala. A módszernek létezik kiterjesztett változata, a PESTEL elemzés, amely a fentieken túl a környezeti (természeti) és jogi tényezők vizsgálatára is kiterjed. A Porter - féle iparági verseny modell ("Öt erő" modell) Egy iparágon belül a vállalatok azonos fogyasztói igényt kielégítő termékeket, illetve szolgáltatásokat állítanak elő, sokszor azonos beszállítókkal és vevőkkel állnak kapcsolatban. Napjainkban a fogyasztói igények bonyolultabbá válásával, és a számtalan helyettesítő termék megjelenésével egyre nehezebb azonosítani az iparágat és a fő versenytársakat. Az iparág határainak pontos meghatározása nélkülözhetetlen, mert segít kijelölni a vállalat számára azt a piaci területet, amelyen versengeni kíván. Ugyanakkor kijelöli a vállalat versenytársait és a helyettesítő termékek gyártóit, ami lehetővé teszi a versenystratégia kidolgozását. Az iparág beazonosítása segít felismerni a siker kulcstényezőit, azokat az elemeket, amelyek megléte vagy hiánya eleve meghatározza a vállalat helyzetét. Az iparág elemzésének öttényezős modellje Porter nevéhez fűződik. Az elemzés kiindulópontja öt vizsgálandó tényező: az iparágban lévő versenytársak hatalma, ereje, az új belépők fenyegetésének mértéke, a szállítók alkuereje, a vevők hatalma, alkuereje, a helyettesítő terméket gyártók fenyegetésének mértéke.
4 Potenciális piacra lépők Beszállítók A beszállítók alkuereje A versenytársak közötti verseny Fenyegetés az új belépők részéről A vásárlók alkuereje Vásárlók Fenyegetés a helyettesítő terméket gyártók részéről Helyettesítő terméket gyártók 2. ábra Porter féle iparági verseny modell 2 Az egyes tényezőkhöz kapcsolódó megvizsgálandó kérdéseket vázlatosan ismertetjük. Az iparágban lévő versenytársak hatalma, ereje: melyik szakaszban van az iparág növekedése, az iparági koncentráció mértéke, a szereplők száma és ereje az adott iparágban, a fix költségek nagysága, léteznek-e kihasználatlan kapacitások, hogyan definiálható, illetve mekkora a fogyasztók által viselendő áttérési (másik cég termékére/szolgáltatására) költség, mi a versenytársak stratégiája, az iparágra jellemző üzemméret növelésből fakadó előnyök. Az új belépők fenyegetésének mértéke: az ágazatot érintő kormányzati politika, a belépés tőkeszükséglete, 2 Forrás: ( )
5 a méret és a költségek viszonya, a gazdaságos sorozatnagyság, a termék/szolgáltatás megkülönböztethetősége, a márkahűség mértéke, a piacon lévők várható reakciói. A szállítók alkuereje: a szállítók és a gyártók száma, koncentráltsága, a szállítók termékeinek (szolgáltatásainak) fontossága, az alapanyagok, részegységek helyettesíthetősége, a felvevőpiac fontossága a szállító szempontjából, a szállítók integrálódási lehetőségei. A vevők hatalma, alkuereje: a vásárlók száma, a minőség fontossága, mennyire könnyen tudnak váltani a vásárlók. A helyettesítő terméket gyártók fenyegetésének mértéke: milyen mértékben és hogyan befolyásolja a helyettesítő termék gyártója az adott iparágban a profitot, milyenek a helyettesítő termékek költség- és árviszonyai, milyen mértékű a helyettesíthetőség, milyen erős a verseny a helyettesítő terméket előállítók között. SWOT (GYELV) analízis A módszer elnevezése szintén egy angol nyelvű rövidítést takar, amelynek feloldása már be is mutatja a módszert magát. A SWOT analízis lényege, hogy táblázatba foglalva sorakoztatja fel a vállalat gyenge (Gy) és erős (E) pontjait, valamint azt, hogy milyen erőforrásokat képes mozgósítani, tehát mik a lehetőségei (L), és milyen veszélyekre (V) számíthat. A fenti kifejezések angol megfelelői: Strengths, Weaknesses, Opportunities és Threats, melyek kezdőbetűi adják a SWOT kifejezést. Az elemzés eredményeként egy olyan táblázatot kapunk, amely segít a vállalat helyzetének kritikus értékelésében. Itt is fontos megemlíteni egy aranyszabályt: ne általánosságban gondolkodjunk, hanem olyan tényezőket soroljunk fel, amelyek az adott vállalat vonatkozásában helytállóak. Például a csőd lehetőségét csak akkor írjuk be a veszélyek közé, ha reális eséllyel fenyeget az azonnali fizetőképesség problémája. SWOT elemzés SEGÍTIK a célok elérését GÁTOLJÁK a célok elérését
6 BELSŐ TÉNYEZŐK (szervezeti jellemzők) KÜLSŐ TÉNYEZŐK (környezeti tényezők) ERŐSSÉGEK (strenghths) LEHETŐSÉGEK (opportunities) 3. ábra SWOT analízis 3 GYENGESÉGEK (weaknesses) FENYEGETETTSÉGEK (threats) Egy SWOT analízis elvégzése a gyakorlatban egyszerűen történik: vállalkozásunkat kell értékelnünk, jellemeznünk a fenti négy szempont alapján, melyhez az alábbi kérdések nyújthatnak segítséget: ERŐSSÉGEK (S) Meghatározó a vállalat piaci szerepe? Jó a vásárlók véleménye? Fejlett technológiát használ a vállalat? Rendelkezik egyedülálló versenyelőnnyel? Jók a pénzügyi erőforrásai? Gazdaságos üzemméretet használ? Jó a vállalat menedzsmentje? Kimagasló szakértelműek az alkalmazottak? Sikeres a vállalati stratégia? GYENGESÉGEK (W) Elavult a technológia? Romlik a piaci pozíció? Nincs egyértelműen meghatározott stratégia? Hiányoznak a megfelelő szakértelmek? Elhasználódtak a létesítmények? Rossz a vállalat imázsa? Nem sikeres a kutatási-fejlesztési tevékenység? Rosszul funkcionál a menedzsment? A pénzügyi háttér nem rendezett? LEHETŐSÉGEK (O) Gyorsabb piaci növekedés? Kiegészítő termékek fejlesztése? Új piacokra való belépés? Új technológia alkalmazása? A termékcsoport továbbfejlesztése? További célcsoportok feltérképezése? Egy nyersanyag-forrás megszerzése? Beszállítás helyett saját előállítást választani? Új szervezeti felépítés kidolgozása? VESZÉLYEK (T) Esélyes új versenytársak megjelenése a piacon? A piaci növekedés lassulhat? Változó fogyasztói igények? Szigorodó szabályozás? Helyettesítő termékek megjelenése? Rossz demográfiai változások? Kedvezőtlen gazdasági ciklusok hatása? A beszállítók javuló alkupozíciója? Fogyasztói érdekvédelem fokozódó nyomása? Fontos sajátossága a SWOT- analízisnek, hogy az erősségek és a gyengeségek tekintetében a vállalat belső tulajdonságaira kérdez rá, a lehetőségek és a veszélyek dimenziójában a vállalkozást körülvevő környezet vizsgálatát célozza. A belső tényezőket befolyásolhatjuk, a külső adottságokra azonban csak a legritkább esetben tudunk hatással lenni. 3 Forrás: Bernáth Julianna: Az üzleti tervezés lényege, az üzleti terv készítésének célja, tartalma (munkaanyag, 14. o.)
7 Az eljárás lényege, hogy egy tényező nem kerülhet be két területhez, tehát minden jellemzőről el kell tudnunk dönteni, hogy vállalatunk melyik oldalához tartozik. Az elemzés eredményeként a különböző területek alá besorolt külső és belső tényezőket át kell tudnunk alakítani konkrét célokká és tevékenységekké, amelyeket az elkövetkezendő időszakban vállalatunknak meg kell valósítania.
Értékelvű helyzetelemzés 2. Tétel. Dr. Petruska Ildikó
Értékelvű helyzetelemzés 2. Tétel Környezet Versenytársak ajánlatai Stratégiai egyensúlyi pont (sweet spot) Ügyfelek igényei Vállalat képességei A környezet elemzése Makrokörnyezet Versenykörnyezet Belső
VÁLLALATGAZDASÁGTAN II. SWOT ANALÍZIS ÉS PORTFOLIÓ ELEMZÉS
VÁLLALATGAZDASÁGTAN II. SWOT ANALÍZIS ÉS PORTFOLIÓ ELEMZÉS TANTÁRGYFELELŐS: Dr. Illés B. Csaba, egyetemi tanár ELŐADÓ: Salamonnédr. Huszty Anna, egyetemi docens 2007. KÖRNYEZET KÖRNYEZETI TÉNYEZŐK VÁLLALAT
Környezetelemzés módszerei
MISKOLCI EGYETEM Gazdaságtudományi Kar Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet Számvitel Intézeti Tanszék Környezetelemzés módszerei Dr. Musinszki Zoltán A vállalkozás és környezete Közgazdasági
Stratégiai döntéstámogatás módszerei
MISKOLCI EGYETEM Gazdaságtudományi Kar Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet Számvitel Intézeti Tanszék Hangsúlyeltolódás stratégiai gondolkodásmód Költségszerkezet Stratégiai döntéstámogatás
Vállalkozási alapismeretek 1. Vállalkozási alapismeretek 1./1. Sportszervező II. évfolyam.
Vállalkozási alapismeretek 1. Vállalkozási alapismeretek 1./1. Sportszervező II. évfolyam. KÖVETELMÉNYEK Témakörök: Az üzleti vállalkozások csoportosítása, környezete Vállalatalapítás, vállalkozás típusok
Menedzsment alapjai A vezetés és a szervezet környezete
Menedzsment alapjai A vezetés és a szervezet környezete A szervezet mikro és makro környezete Politikai-jogi környezet Technológiai és tudáskörnyezet Verseny- vagy akciókörnyezet Szervezet Gazdasági környezet
Vállalati stratégiai tervezés- a szervezet egészére vonatkozó főbb célokat és a célelérés módszereit rögzíti
18. tétel A stratégiai tervezés feladatai (küldetés, célok, eszközök és kapcsolatuk), A piaci helyzet felmérése, elemzése. A SWOT modell felépítése Porter-i kiegészítésekkel. A forgatókönyvek készítésének
Menedzsment alapjai Stratégiai menedzsment és stratégiai tervezés. Mi az a stratégia?
Menedzsment alapjai Stratégiai menedzsment és stratégiai tervezés Mi az a stratégia? A szervezet mikro és makro környezete Politikai-jogi környezet Technológiai és tudáskörnyezet Verseny- vagy akciókörnyezet
VÁLLALATGAZDASÁGTAN II. SWOT ANALÍZIS ÉS PORTFOLIÓ ELEMZÉS
VÁLLALATGAZDASÁGTAN II. SWOT ANALÍZIS ÉS PORTFOLIÓ ELEMZÉS TANTÁRGYFELELŐS: Dr. Illés B. Csaba, egyetemi tanár ELŐADÓ: Salamonnédr. Huszty Anna, egyetemi docens 2007. KÖRNYEZET KÖRNYEZETI TÉNYEZŐK VÁLLALAT
Startup Eger 4. workshop. Üzleti terv készítés Szolnoki Szabolcs 2016.05.02. Eger
Startup Eger 4. workshop Üzleti terv készítés Szolnoki Szabolcs 2016.05.02. Eger Üzleti tervet készíteni minden vállalkozó számára létfontosságú, akár új vállalkozás elindítását tervezi, akár meglévő
Master of Arts. International Hotel Management and Hotel Companies Management. SWOT analysis & evaluation. How and for what to use SWOT
Master of Arts 1 International Hotel Management and Hotel Companies Management SWOT analysis & evaluation How and for what to use SWOT 1 Stratégiai térképkészítés 2 Stratégiai térkép Kik a vállalat legfontosabb
A gyógyszerellátás célja és feladatai a gyógyszertári vállalkozások szemszögéből
A gyógyszerellátás célja és feladatai a gyógyszertári vállalkozások szemszögéből Hankó Zoltán Sohajda Attila (Magyar Gyógyszerészi Kamara) 2015.02.28. Bp.Szakképzés 1 A gyógyszerellátás célja és feladatai
Stratégiai és üzleti tervezés
Stratégiai és üzleti tervezés A vállalkozás környezetének elemzése II. előadás Somodi-Tóth Orsolya A vállalkozás környezetének elemzése A vállalkozások szoros kapcsolatban állnak környezetükkel, egymásra
A MARKETING FOGALMA február 01.
A MARKETING FOGALMA 2019. február 01. Szűkebb értelemben: - vállalati tevékenység, - amely elemzi a piacot, - meghatározza az eladni kívánt termékeket és szolgáltatásokat, - megismerteti azokat a fogyasztókkal,
Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. Szervezés és logisztika. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek III. Szervezés és logisztika KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Operatív stratégia 98. lecke Stratégia: közös vízió, mely egyesíti
Élelmezés Stratégiája Stratégiai tervezést befolyásoló tényezők SWOT elemzés
Élelmezés Stratégiája Stratégiai tervezést befolyásoló tényezők SWOT elemzés Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, milyen kikötőbe tart. (Seneca) Szolgáltató szféra V. B. Köz. K. Dietetikus
A térségfejlesztés modellje
Szereplők beazonosítása a domináns szervezetek Közigazgatás, önkormányzatok Szakmai érdekképviseletek (területi szervezetei) Vállalkozók Civil szervezetek Szakértők, falugazdászok A térségfejlesztés modellje
Menedzsment. Dr. Imreh Szabolcs SZTE GTK
Menedzsment Dr. Imreh Szabolcs SZTE GTK iszabi@eco.u-szeged.hu Követelmények Tananyag: a jegyzet A félév végi értékelés megszerzésének feltétele sikeres írásbeli vizsga teljesítése elővizsgaként, vagy
Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA
Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA 11. Előadás Az üzleti terv tartalmi követelményei Az üzleti terv tartalmi követelményei
TÁMOP /1/A projekt Regionális turisztikai menedzsment /BSc/ /Differenciált szakmai ismeretek modul/ Pályázatírás
Gyakorlatorientált képzési programok kidolgozása a turisztikai desztináció menedzsment és a kapcsolódó ismeretanyagok oktatására TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment
KIHÍVÁSOK A TELEPÜLÉS MARKETINGBEN
KIHÍVÁSOK A TELEPÜLÉS MARKETINGBEN Dr. habil. Szabó Zoltán PhD MBA Vada Gergely - Vezető tanácsadó TÉMAKÖRÖK Célcsoportok 10 K SWOT MIR Exponenciális tervezés Kulcs a Befektetőkhöz Tervezési projekt -
Fenntartható Kertészet és Versenyképes Zöldségágazati Nemzeti Technológiai Platform Szakmai Fórum
Fenntartható Kertészet és Versenyképes Zöldségágazati Nemzeti Technológiai Platform Szakmai Fórum Budapest, 2011. június 7. Dr. Bujáki Gábor ügyvezető igazgató Pest Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány
Üzleti terv készítés 2. előadás. Tantárgyfelelős: Jáki Erika Vállalkozások Pénzügyei tanszék
Üzleti terv készítés 2. előadás Tantárgyfelelős: Jáki Erika Vállalkozások Pénzügyei tanszék Tantárgy felépítése 1. Üzleti és Pénzügyi terv definíciója, üzleti terv tartalma 2. Stratégiai elemzés és stratégia
Projekttervezés alapjai. Kósa András László 2011. július 25-28. Közéletre Nevelésért Alapítvány
Projekttervezés alapjai Kósa András László 2011. július 25-28. Közéletre Nevelésért Alapítvány Szelídi-tó A stratégiai tervezés folyamata Külső környezet elemzése Küldetés megfogalmazása Stratégiai célok
Üzleti tervezés II. Kis- és középvállalkozások. Üzleti terv főbb szerepe Ügyvezetés I. és II.
Kis- és középvállalkozások Ügyvezetés I. és II. 1 Üzleti tervezés II. Kis- és középvállalkozások I-II. 2 Üzleti terv főbb szerepe Főbb célok, tennivalók kijelölése (sikeresség) Főbb területek feltárása
Vállalkozás gazdaságtan SZIKORA PÉTER TAVASZ
Vállalkozás gazdaságtan 2015-2016 TAVASZ A vállalat piaci aktivitása. Marketing A vállalat tervezési célrendszere A vállalat küldetése Stratégiai célok Stratégiai szakterületi célok Operatív célok A vállalat
Stratégiai tervezés és marketingstratégia
2. Stratégiai tervezés és marketingstratégia Tk. 2.fejezet Stratégiai tervezés és marketing stratégia Küldetés Vállalati célok és stratégiák Marketing alapstratégiák Üzletági célok és stratégiák Funkcionális
STRATÉGIAALKOTÁS, ÜZLETI TERVEZÉS
STRATÉGIAALKOTÁS, ÜZLETI TERVEZÉS SOK KICSI SOKRA MEGY? A kkv szektor a magyar gazdaság meghatározó eleme: 1,7 millió bejegyzett vállalkozás, de csak 690 ezer működő, ennek 99,8 %-a létszám alapján kkv
Marketing kommunikáció Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 14.
Marketing kommunikáció Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 14. Marketing A fogalom 1. vállalati tevékenység piaca szolgáltatások 2. filozófia Szemléletmód A vállalat
Finanszírozás fogalma
A vállalkozás alapításához működéséhez befektetéseihez kötelezettségeinek pénzügyi teljesítéséhez szükséges szabad pénzeszközök biztosítása és a velük való gazdálkodás. Finanszírozás fogalma Rentabilitás
Kovászna megye Turizmus Fejlesztési stratégiája. 6.sz.melléklet. Swot analízis
Kovászna megye Turizmus Fejlesztési stratégiája 6.sz.melléklet Swot analízis Erősségek Strengths A természeti környezet, a növény és állatvilág sokszínűsége borvizek gazdagsága, élő hagyományok, népszokások,
Haladó elemzések potenciális stratégiai irányok (SWOT, GE, BCG, SPACE stb.) Máté Domicián
Haladó elemzések potenciális stratégiai irányok (SWOT, GE, BCG, SPACE stb.) Máté Domicián A stratégiai menedzsment területei Stratégia tervezése Stratégia bevezetése Stratégia ellenőrzése A stratégiai
A stratégiai tervezés módszertana. Koplányi Emil. elearning Igazgatóság Educatio KHT.
A stratégiai tervezés módszertana Koplányi Emil elearning Igazgatóság Educatio KHT. 1 Tartalom 1. A stratégiai tervezés szerepe a szaktanácsadói munkában 2. Stratégiai tervezés alapjai 3. Küldetés (misszió),
Stratégia és termékinnováció
Stratégia és termékinnováció Stratégia, termékpolitika és innováció A vállalati stratégiákra ható tényezők Vállalati stratégiai tervezés: Versenystratégiák Növekedési stratégiák Portfolió terv Stratégiai
STRATÉGIAALKOTÁS, ÜZLETI TERVEZÉS A VÁLLALKOZÁS KREATÍV RÉSZE
STRATÉGIAALKOTÁS, ÜZLETI TERVEZÉS A VÁLLALKOZÁS KREATÍV RÉSZE Mi az üzleti tervezés A józan ész diadala az önámítás felett A tervezés tisztán matematika Nagy számok törvénye Egy egész szám felírható néhány
3. A tervezés. A tervezés
3. A tervezés A tervezés a vezetés egyik funkciója, a szervezet céljainak meghatározása, a célhoz vezetı utak, és a szükséges erıforrások számbavétele, a szükséges tevékenységek sorának meghatározása idıhorizontja
A terület- és településmarketing (place marketing)
A terület- és településmarketing (place marketing) A., Bevezető gondolatok I. A fogalom jelentkezése II. A tudományos élet érdeklődése 1990 1993 1998 2007 III. A place marketing jelentése 1. területi egység
MUNKAANYAG. Kovács Anikó. Marketing- és reklámkommunikáció. A követelménymodul megnevezése: Vállalkozási alapismeretek
Kovács Anikó Marketing- és reklámkommunikáció A követelménymodul megnevezése: Vállalkozási alapismeretek A követelménymodul száma: 0222-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-001-50 A MARKETING
% M.o. 42,0 18,1 15,4 75,6 24,4 EU-27 20,9 18,9 17,8 57,6 42,4. M.o. 20,2 15,6 17,6 53,4 46,6. (ezer euro/fogl.) M.o. 48,1 86,0 114,1 70,7 190,6
KKV-k jelene és jövője: a versenyképesség megőrzésének lehetőségei Dr. Parragh Bianka Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar Vállalkozásmenedzsment Intézet A KKV-szektor főbb jellemzői A mikro-, kis-
A terület- és településmarketing (place marketing)
A terület- és településmarketing (place marketing) A., Bevezető gondolatok I. A fogalom jelentkezése II. A tudományos élet érdeklődése 1990 1993 1998 2007 III. A place marketing jelentése 1. területi egység
A befektetőbarát önkormányzat. 2011 szeptember 23. Lunk Tamás
A befektetőbarát önkormányzat 2011 szeptember 23. Lunk Tamás Témakörök A befektetésösztönzési stratégia A stratégiakészítés folyamata és tartalma Beavatkozások, kulcsprojektek Gyakorlati teendők a befektetők
Marketing 15. fejezet: A marketing-diagnózis. Diagnosztikai keretek. Marketingstratégia. Bauer András Berács József
Marketing 15. fejezet: Marketingstratégia Bauer András Berács József A marketing-diagnózis A marketingdiagnózis (marketingaudit) kiinduló alapja a stratégia, struktúra és környezet elemzése Marketingdiagnózisnak
MUNKAANYAG. Bernáth Julianna. Az üzleti tervezés lényege, az üzleti terv készítésének célja, tartalma. A követelménymodul megnevezése:
Bernáth Julianna Az üzleti tervezés lényege, az üzleti terv készítésének célja, tartalma A követelménymodul megnevezése: Vállalkozások menedzselése A követelménymodul száma: 2658-06 A tartalomelem azonosító
Business marketing menedzsment 3.
Business marketing menedzsment 3. Beszerzés Dr. Piskóti István Marketing Intézet p-marketing A szervezeti beszerzést befolyásoló tényezők Környezet Vásárlási típus Beszerző szervezet sajátosságai Buying
A tudásipar, tudáshasználat helyzete és lehetséges jövőbeli trendjei a Nyugat-dunántúli régióban
MTA RKK Nyugat-magyarországi Tudományos Intézet A Nyugat-dunántúli technológiai régió jövőképe és operatív programja Győr, 2004. szeptember 30. A tudásipar, tudáshasználat helyzete és lehetséges jövőbeli
Leggyakrabban felmerülő kérdések:
1. Jobban koordinált tevékenységek 2. Meghatározza a várható fejlődést 3. Növeli a szervezet változásra való felkészültségét 4. Minimalizálja az előre nem látható eseményeket 5. Redukálja a konfliktusokat
MAGYAR BESZÁLLÍTÓK A NEMZETKÖZI ÉRTÉKLÁNCBAN HOGYAN VÁLHAT AZ ÖN VÁLLALKOZÁSA IS SIKERES BESZÁLLÍTÓVÁ?
MAGYAR BESZÁLLÍTÓK A NEMZETKÖZI ÉRTÉKLÁNCBAN HOGYAN VÁLHAT AZ ÖN VÁLLALKOZÁSA IS Nagyné Miske Margit ügyvezető igazgató NATURTEX Gyapjú- és Tollfeldolgozó Kft. RÖVID TARTALOM 1. Néhány mondat a NATURTEX
Az információs társadalom európai jövőképe. Dr. Bakonyi Péter c. Főiskolai tanár
Az információs társadalom európai jövőképe Dr. Bakonyi Péter c. Főiskolai tanár Tartalom Lisszaboni célok és az információs társadalom Az eeurope program félidős értékelése SWOT elemzés Az információs
1. hét Bevezetés. Piaci struktúrák elemzése a közgazdaságtanban. Az SCP modell. Piaci koncentráció és piaci hatalom mérése.
1. hét Bevezetés. Piaci struktúrák elemzése a közgazdaságtanban. Az SCP modell. Piaci koncentráció és piaci hatalom mérése. Tananyag: Carlton -Perloff 1. és 3. fejezet 8.fejezet 279-282.o. A piacelmélet
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁS FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA. Szolnok, február 7.
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁS FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA Szolnok, 2017. február 7. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁS FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA Foglalkoztatási paktum
Egy lehetséges válasz a növekvő munkaerőhiányra Új foglalkoztatási minőség. A Mikulás is benchmarkol-10.
Egy lehetséges válasz a növekvő munkaerőhiányra Új foglalkoztatási minőség A Mikulás is benchmarkol-10. A főbb elemek A pályázatról Átvilágítás módszertana Gazdasági modul Eredmények 2016.december 1..
Üzleti terv. Fogalma: A vállalkozás jövőbeni elképzeléseit foglalja össze írásban és a megvalósítási lehetőségeket elemzi.
Üzleti terv Fogalma: A vállalkozás jövőbeni elképzeléseit foglalja össze írásban és a megvalósítási lehetőségeket elemzi. Felhasználói: Belső vagy külső használatra, Időtáv: rövid táv (egy év)vagy középtáv
Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020
ÉLELMISZER-FELDOLGOZÁS NÉLKÜL NINCS ÉLETKÉPES MEZŐGAZDASÁG; MEZŐGAZDASÁG NÉLKÜL NINCS ÉLHETŐ VIDÉK Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020 Dr. Bognár Lajos helyettes
Lobbizás, kormányzati kapcsolatok. Zsigmond Király Főiskola 2004./2005. I. félév Kégler Ádám
Lobbizás, kormányzati kapcsolatok Zsigmond Király Főiskola 2004./2005. I. félév Kégler Ádám A lobbizás módszertana Minden ügy annyit ér, ahogyan azt érvényesítik (Moliére) A lobbizás klasszikus értelemben
Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség
Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség 46. Közgazdász-vándorgyűlés Czakó Erzsébet Eger, 2008. június 27. 1/17 Témakörök 1. Versenyképesség az EU szintjén 2. A Lisszaboni Stratégia és metamorfózisai
STRATÉGIA. Űrlapok, példák stratégiai tervezéshez KORSZERŰ VEZETÉS SIKERES VÁLLALKOZÁS. (+36)
STRATÉGIA Űrlapok, példák stratégiai tervezéshez www.simconsult.hu info@simconsult.hu (+36) 30-4687469 KORSZERŰ VEZETÉS SIKERES VÁLLALKOZÁS 1 Tartalom Küldetés 3 Termék-piaci stratégia 17 Stratégiai helyzetmeghatározás
Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály
Beruházási pályázati lehetőségek 2014-2020 Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály TÁMOGATÓ VÁLLALKOZÁSI KÖRNYEZET Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája A STRATÉGIA
Pályázatkészítés alapja I. - Projekt ciklus menedzsment
Pályázatkészítés alapja I. - Projekt ciklus menedzsment A leghátrányosabb helyzetű kistérségek fejlesztési és együttműködési kapacitásainak megerősítése ÁROP-1.1.5/C A Tokaji Kistérség Fejlesztési és Együttműködési
Projekt ciklus menedzsment
Projekt ciklus menedzsment A leghátrányosabb helyzetű kistérségek fejlesztési és együttműködési kapacitásainak megerősítése ÁROP-1.1.5/C A Tokaji Kistérség Fejlesztési és Együttműködési Kapacitásának Megerősítése
A vállalat piaca Tk.4.fejezet. Dr. Petruska Ildikó
4. A vállalat piaca Tk.4.fejezet A vállalat környezete Belső környezet Külső környezet Makrokörnyezet Versenykörnyezet A piac Vállalat Vállalat A A piac piac szereplői szereplői Versenytársak Versenytársak
A DPR eredményeinek hatása az intézményi stratégiára. Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kar
A DPR eredményeinek hatása az intézményi stratégiára Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kar Stratégia készítés Alapfeladat: célok meghatározása Feltétel: a jelenlegi helyzet (külső
Corvin köz Oktatási Központ 1082. Budapest, Kisfaludy u. 19. Tel: 786-3952 www.corvinkoz.hu Minden jog fenntartva.
Corvin köz Oktatási Központ 1082. Budapest, Kisfaludy u. 19. Tel: 786-3952 www.corvinkoz.hu Minden jog fenntartva. 1210-06 Modul (Szépségszalon létrehozása, gazdálkodása, marketingje) 4. pontjának részletes
Beszállítók: dualitás és lehetőség
Beszállítók: dualitás és lehetőség Egy vállalati felmérés eredményei MTA KRTK Közgazdaságtudományi Intézet, CEU 2015. október Lehetőség vagy dualitás? Kis, nyitott, feltörekvő gazdaságok vállalatai Nemzetközi
Gazdasági ismeretek A projektmunka témakörei közép- és emelt szinten
Gazdasági ismeretek A projektmunka témakörei közép- és emelt szinten A projekt kidolgozásakor, a részletes követelményekben meghatározott szintenkénti elvárásoknak kell tükröződniük. A projekt témák után
Dr. Szántó Szilvia. Marketingkörnyezet
Dr. Szántó Szilvia Marketingkörnyezet Az előadás témái 1./ Marketingkörnyezet jellemzése 2./ A mikrokörnyezet alkotóelemei 3./ A makrokörnyezet jellemzése Marketingkörnyezet Azok a külső tényezők és erők,
Marketingterv Sablon
Marketingterv Sablon Kis- és középvállalkozások részére Vigyázz! Másolják! Verzió: 002/2016 Jogi állás: szabadon felhasználható, szabadon terjeszthető, ingyenes Frissítve: 2016. december 20. Összeállította:
SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK
SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT SZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA 2013 Figyelem!!! A szakdolgozat készítésére vonatkozó szabályokat a hallgatónak a témát kijelölő kari sajátosságok figyelembe
Üzleti terv kisvállalkozásoknak
Üzleti terv kisvállalkozásoknak Vállalkozás neve: Tervkészítés ideje: Az üzleti terv részei: 1. Vezetői összefoglaló 2. A vállalkozás általános bemutatása 3. Marketing Terv 4. Működési terv 5. Vezetőség
Stratégiai menedzsment
Stratégiai menedzsment Stratégiai menedzsment Három eleme: a) egy jövőkép, értékelés magáról a vállalkozásról, annak különböző érintettjeiről és ezekhez való viszonyáról, b) egy algoritmus a stratégiai
A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010
A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 10. Előadás Üzleti terv készítés logikai felépítése Az üzleti terv megalapozó lépései A
LENTI ITS WORKSHOP TOP FORRÁSALLOKÁCIÓ TOP prioritások 1. Térségi gazdasági környezet fejlesztése a foglalkoztatás elősegítésére 2. Vállalkozásbarát, népességmegtart ó településfejleszté s 3. Alacsony
Intelligens szakosodás alapú regionális innovációs stratégia (RIS3)
Intelligens szakosodás alapú regionális innovációs stratégia (RIS3) 2014-2020 között kohéziós politika céljai Járuljon hozzáaz EU 2020 stratégia céljainak megvalósításához Hangsúly: az eredményeken legyen!
Polányi elosztási elmélete. Marketing 1 fejezet: A marketing szerepe az üzleti életben és a társadalomban. A marketing fogalma.
Polányi elosztási elmélete Marketing 1 fejezet: A marketing szerepe az üzleti életben és a társadalomban Bauer András Berács József Reciprocitás Redisztribúció Piac 2 A piaci csere A piaci csere nem az
Előadássorozat vállalkozóknak
Előadássorozat vállalkozóknak Makay Mátyás Patmos Kft. makaym@t-online.hu 2. Előadás A növekedés problémái A kisvállalkozások nagyon különböznek de mégis ugyanolyanok Különböző karakterű tulajdonosok,
A FOLYAMATMENEDZSMENT ALAPJAI
A FOLYAMATMENEDZSMENT ALAPJAI 1 Az Értékteremtő Folyamat Menedzsment stratégia A vállalat küldetése Környezet Vállalati stratégia Vállalati adottságok Kompetitív prioritások Lényegi képességek ÉFM stratégia
4. AZ ÜZLETI TERV VÁLLALKOZÁSI ISMERETEK PEDAGÓGUSOK RÉSZÉRE Az üzleti terv szerkezeti felépítése, az egyes fejezetek tartalma
4. AZ ÜZLETI TERV 4.2. Az üzleti terv szerkezeti felépítése, az egyes fejezetek tartalma Az üzleti terv készítésének folyamata, fázisai, a célszerűen alkalmazandó elemzési és számítási módszerek eltérőek
A foglalkoztatás funkciója
A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKA FELADATA ÉS MODELLJEI Benkei-Kovács Balázs - Hegyi-Halmos Nóra: Munkaerőpiac és foglalkoztatáspolitika A foglalkoztatás funkciója Összetett gazdasági és társadalmi funkció Gazdasági
MEGMARADÓ HELYZETI ELŐNY? NAGYVÁROSAINK EGY KOLTAI ZOLTÁN, PTE KPVK. Áramlások a térgazdaságban Kecskemét, október
MEGMARADÓ HELYZETI ELŐNY? NAGYVÁROSAINK EGY VÁLLALATI PIACKUTATÁS TÜKRÉBEN KOLTAI ZOLTÁN, PTE KPVK A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XVI. VÁNDORGYŰLÉSE Áramlások a térgazdaságban Kecskemét, 2018.
A járműipari ágazat területfejlesztési lehetőségei Csongrád megyében
A járműipari ágazat területfejlesztési lehetőségei Csongrád megyében Az ágazatról általánosságban Az életszínvonal alakulásának egyik mércéje a motorizálódás foka A gazdaságban és a foglalkoztatásban kiemelt
Projekttervezés alapjai
Projekttervezés alapjai Langó Nándor 2009. október 10. Közéletre Nevelésért Alapítvány A stratégiai tervezés folyamata Külsı környezet elemzése Belsı környezet elemzése Küldetés megfogalmazása Stratégiai
Marketingmenedzsment. Stratégiakészítés folyamata. Marketingmenedzsment
5. Marketingmenedzsment Marketingmenedzsment, marketingkoncepció, marketingtervezés, marketingstratégia Készítette: Tóth Éva Tanársegéd Pannon Egyetem, Georgikon Kar A marketingmenedzsment a cég tudatosan
ÜZLETI TERV február
ÜZLETI TERV 2017. február az üzleti terv foglalja össze az elkövetkezendő 2-5 évre előirányzott terveket, melyek reális elképzelésekre épülve alapozzák meg az üzletmenetet, a stratégiát úgy, hogy azt
Frekvencia Egyesület Felelősen a társadalomért. NEA-TF-12-SZ-0109 A Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával
Frekvencia Egyesület Felelősen a társadalomért NEA-TF-12-SZ-0109 A Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával Frekvencia Egyesület konferenciája Forrásteremtés, támogatások, pénzügyi akadályok és lehetőségek
Stratégiai és üzleti tervezés
PSZK Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35 IV. évfolyam GM szak Név: Neptun kód: Kurzus: Tanár neve: HÁZI DOLGOZAT 2. Stratégiai és üzleti tervezés 2013/2014
Üzleti tervezés. Kis- és középvállalkozások. Anyagi és pénzügyi folyamatok. Ügyvezetés I. és II. Értékesítés. Beszerzés 8. Raktár 7.
Kis- és középvállalkozások Ügyvezetés I. és II. Kis- és középvállalkozások I-II. 1 Üzleti tervezés Kis- és középvállalkozások I-II. 2 Anyagi és pénzügyi folyamatok 3 Értékesítés 6 1 Beszerzés 8 Szállító
A, B, C, D, E a vállalat vizsgált termékei
c) Vállalati versenyképesség-elemzés Az EU-felkészülésnek egyik kulcskérdése érthetô módon a versenyképesség. Minden olyan elemzési, tervezési módszer, vállalatirányítási és vezetési technika (és ennek
LEAN BESZÁLLÍTÓ FEJLESZTÉSI PROGRAM
LEAN BESZÁLLÍTÓ FEJLESZTÉSI PROGRAM Beszállítókkal kapcsolatos kompetenciafejlesztési igények azonosítása és értékelése (vezetés, technológia, minőség, kommunikáció, logisztika) Dr. Németh Balázs 2013.
Makrokörnyezet: Mikrokörnyezet: A külső környezet elemzési modelljei:
5. A vállalkozások makro- és mikrokörnyezete. A porteri öttényezős modell. A vállalatok gazdasági tevékenységének környezeti hatásai: pozitív és negatív externális hatások. A környezet megóvása érdekében
Informatikai statisztikus és gazdasági tervező. Informatikai statisztikus és gazdasági tervező
1183-06 és jogi ismeretek A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről
A vállalat környezetének elemzése Marketingmenedzsment Kovács István
A vállalat környezetének elemzése Marketingmenedzsment Kovács István Miről is lesz ma szó Üzleti turbulenciák hatásai A külső környezet o Szintjei o Folyamata Makrokörnyezeti hatások elemzése o A piacot
Export húzza a gazdaságot
Export húzza a gazdaságot - vállalati elvárások Gödri István Bosch Rexroth Pneumatika kft 1 A nagy kép amit most látunk Elvárások vállalati szinten Globális kihívások rövid és közép távon 2 3 Export húzza
INNOVATÍV ÜZLETI ÖTLET
IRIS INNOVATÍV ÜZLETI ÖTLET ÉRTÉKELŐ MÓDSZER VI. INNOTECH Konferencia 2011. október 5. INTERREGIONAL INNOVATION SYSTEM IRIS L00049 c projekt INTERREGIONAL INNOVATION SYSTEM IRIS L00049 c. projekt WP2 MUNKACSOMAG
Földrajzilag egymáshoz közel elhelyezkedő vállalkozások alkotják Gazdasági és nem közigazgatási régió
fejlesztés az Új Széchenyi Terv keretében Somkuti Mátyás MAG fejlesztési Iroda Budapest, 2012. június 6. A klaszterek, mint az innovációt és a versenyképességet elősegítő szerveződések Elhelyezkedés jellemzői
Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK
Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK (I) A pénzügyi integráció hozadékai a világgazdaságban: Empirikus tapasztalatok, 1970 2002.................................... 13 (1)
MENEDZSMENT ALAPJAI Bevezetés
MENEDZSMENT ALAPJAI Bevezetés Dr. Gyökér Irén egyetemi docens 2012 ősz Jegyzetek, diasorok - ÜTI honlap http://www.uti.bme.hu/cgibin/hallgato/tantargyak.cgi?detail=true&tantargy_id=15035 Folyamatos számonkérés:
2014-2020 Pályázatok irányai
2014-2020 Pályázatok irányai Operatív programok 2014-2020 ÁROP VOP TIOP 2007-2013 EKOP GOP 975 Mrd 2014-2020 KOOP TÁMOP VEKOP VOP GINOP 2 668 Mrd KEOP EFOP ROP KÖZOP 1322/2013 (VI. 12.) Korm. határozat
Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020.
Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020. Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban
ÖKOTÁR S ZSEBKÖ NY V 5.
ÖKOTÁR S ZSEBKÖ NY V 5. Sorozatunkkal az a célunk, hogy segítséget nyújtsunk a civil non-profit szervezetek életében felmerülő szervezési kérdésekben. Lényegre törő leírásokra törekedtünk, ami alkalmassá
CÉGDIAGNOSZTIKA tanulmány Cégdiagnosztika tanulmány. innováció-menedzsment felmérés folyamata.
CÉGDIAGNOSZTIKA tanulmány innovációmenedzsment IMP 3 rove innovációmenedzsment munkafolyamata 1. Felmérés, átvilágítás, kezdeti értékelés az AT Kearney ( és Fraunhofer inst. által kidolgozott EU standard
ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek
BUSINESS ASSURANCE ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek XXII. Nemzeti Minőségügyi Konferencia jzr SAFER, SMARTER, GREENER DNV GL A jövőre összpontosít A holnap sikeres vállalkozásai