A válság szorításában humán stratégia készítés hazákban és a világban Dr. Poór József egyetemi tanár, CMC HSZOSZ elnöke

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A válság szorításában humán stratégia készítés hazákban és a világban Dr. Poór József egyetemi tanár, CMC HSZOSZ elnöke"

Átírás

1 Szekszárd, március 26. A válság szorításában humán stratégia készítés hazákban és a világban Dr. Poór József egyetemi tanár, CMC HSZOSZ elnöke

2 Kinduló megállapítások (1) A legelsők között említhetjük a bibliai József jövendölését is, aki 7 éves ciklusokra, bő és rossz termésre vonatkozó jóslatát az egyiptomiaknak. Kondratyev (K) ciklusok év > év 1. ciklus: A gőzgép 1770-as évek 1830-es évek 2. ciklus: A vasútépítések 1830-as évek 1870-es évek 3. ciklus: Az elektromosság és a nehézipar 1870-es évek 1900-as évek 4. ciklus: Az olaj és az autógyártás kora 1900-as évek 1970 es évek 5. ciklus: Az informatika és a globalizáció 1970-es évek 2008? 1

3 Kinduló megállapítások (2) László Ervin (2009) a Római Klub magyar származású alapítója úgy véli -, hogy a válság természetes jelensége az emberi társadalomban. Soros György (2008) Vége az amerikai hegemóniának és a dollár nemzetközi tartalékvaluta szerepének. Feltehetően a következő időszak jelentős politikai és pénzügyi bizonytalanság fogja jellemezni. De ezt remélhetőleg egy új világrend kialakulása fogja követni. 2

4 Napjaink válsv lság g felfogásai

5 Fejőstehén nélkül nem megy Azok a cégek lesznek könnyebb helyzetben, amelyek rendelkeznek számos un. fejőstehén (cash cow) jellegű termékkel és szolgáltatásokkal.(hugh Courtney, 2008) A fejlődő világ (Kína, India, Oroszország stb.) cégei közül azok a vállalatok (pl. tata, lenovo) lesznek kedvező helyzetben, amelyek pénzügyi mérlege stabil és viszonylag olcsó finanszírozásuk. 4

6 Lehetséges forgatókönyvek a világgazdaság jövőjére Forgatókönyv 1: Erőteljes javulás a világgazdaság egészében Rövid időn belül a recesszió javulásba megy át Hatékony kormányzati szabályozás Tőke megújítás költségei mérséklődnek Erőteljes bizalom a gazdaság szereplői között Forgatókönyv 4: Globális nagy recesszió a világgazdaságban Legalább 5 évig eltartó recesszió Minden földrajzi zónában jelentős lesz a visszaesés Nagyon erős védekező és nacionalista magatartás várható a világ az országai Forgatókönyv 2: Mérsékelt javulás világgazdaság 1-1,5 éven belül várható javulás Mérsékelten sikeres kormányzati szabályozás Néhány országban jelentős javulás lesz tapasztalható Növekszik a gazdaság szereplői között a bizalom Forgatókönyv 3: Mérsékelt világgazdasági recesszió 1-2 évig tart majd a recesszió Merev kormányzati szabályozás lesz a jellemző Közepes védekező és nacionalista magatartás lesz a jellemző az országok között között Forrás: Bryan, L. (2008): Leading through uncertainity. TheMcKinseyQuarterly, December. 5

7 Hazai javaslatok (1) Bokros Lajos: a válság végének határidejét ma nagyon nehéz megmondani, drasztikus lépések szükségesek Csaba László: ha tagjai vagyunk egy olyan nagyobb gazdasági tömörülésnek, mint az EU, akkor az ilyen krízisek hatásait is jobban tudjuk kivédeni. Gyurcsány Ferenc: hazafias fogyasztás adócsomag segíteni a bajbajutottakat pénzügyi csomagok a gazdaság szereplőinek adóztassuk meg a cafetériát 6

8 Hazai javaslatok (2) Orbán Viktor: Nem "tyúklépésekre" van szükség, hanem négy-öt jelentős, nagy döntésre Hankis Elemér Találjuk ki újra Magyarországot Parragh László: Magyarországon több rokkant - nyolcszázezer - van, mint a II. világháború után. 7

9 HR paradigmák

10 HR paradigmák válság előtt Könnyű hozzáférés Technológia Föld Pénzügyi eszközökhöz Megkülönböztető tényező emberi erőforrások fejlesztése irányítása 9

11 Új tanácsok: Mit kell tenni a vezetők fejlesztése érdekében? Vezetésfejlesztés a vállalati felsővezetés kulcsfeladat Nemcsak egy-egy felsővezetőnek kell tisztában lenni a vezetésfejlesztés fontosságának, hanem az egész felsővezetésnek Source: HayGroup and Chief Executives: 10

12 Empirikus tapasztalatok a válság idején (n= 8, vegyes résztvevői kör, 2008, november) Medián Szórás Költségcsökkentést kell 1 végrehajtani 4,4 0,9 Szervezeti hatékonyságot kell 2 növelni 4,2 0,9 3 A stratégia átdolgozása 3,5 1,3 4 A beruházások elhalasztása 3,3 1,3 5 A bérek befagyasztása 3,3 1,3 6 Belépés új piacokra 2,9 1,4 7 Létszámcsökkentés 2,8 1,3 8 A marketing kiadások növelése 2,1 1,1 9 Nem szükséges semmit tenni 1,6 1,1 (Poór-Fodor: 2008, november) A dolgozók elbocsátása a végső megoldások egyike, amelyekkel a cégek megpróbálják a válságot átvészelni. Legtöbb vállalkozásnál ugyanakkor egyáltalán nem, vagy az inflációtól elmaradó mértékben tervezik növelni a béreket. 11

13 Empirikus tapasztalatok a válság idején (1) (n= 177, többségében KKV-ék, 2009, február) Létszámcsökkentés helyett költségcsökkentést vagy más lépéseket terveznek a cégek 12

14 Empirikus tapasztalatok a válság idején (2) (n= 177, többségében KKV-ék, 2009, február) Vezetőknél a legalacsonyabb a tervezett béremelés mértéke 13

15 Empirikus tapasztalatok a válság idején (3) (n= 177, többségében KKV-ék, 2009, február) 14

16 Empirikus tapasztalatok a válság idején (4) Felsővezetők Válságtervet nem a viharban kell megcsinálni Beosztottak Nagyon fontos a hiteles tájékoztatás HR vezetők A tréning esik áldozatul először Csökkentik a külső szolgáltatók igénybevételét Megjelennek a HR tízparancsolatok HR tanácsadó: Nem terjedtek el az atipikus foglalkozatási formák Képezze a beosztottait Nagyon alacsony a friss diplomások elhelyezkedési lehetőségei 15

17 HR stratégiák

18 A HR Helye és szerepe ország(ok) Személyzeti költség (%) HR vezető az ITben (%) Honnan jött a HR vezető Kívülről (%) Belülről (%) HR vezető bevonás a stratégia készítés be (%) Stratégiák létezése (%) Szervezeti HR stratégia Magyar Kelet-európai Összes résztvevő A személyzeti részleg vezetője az összes ország válaszadóinak több mint a felénél tagja az Igazgatótanácsnak, vagy a felsővezetői teamnek A magyar mintában ez az arány némileg alacsonyabb, csak 47% 17

19 A HR politikák döntéshozói A vezetés és a HR felelősségterületei HR területek A megosztott felelősség érvényesülése HR döntés HR döntés a vezetéssel konzultálva Vezetői döntés a HR-rel konzultálva Vezetői döntés Toborzás-Kiválasztás Létszámváltozás Képzés-fejlesztés Bér- és juttatások Munkaügyi kapcsolatok Ahol a HR részleg döntési szabadsága nagyobb a különböző HR funkciókkal (személyzetbiztosítás, ösztönzés, érdekegyeztetés stb.) kapcsolatos területeken, ott jellemzően rendelkeznek írott HR stratégiával, illetve, fordítva, ahol van HR stratégia, ott a HR szakemberek döntési autonómiája nagyobb. 18

20 A HR politikák Döntési helyei nagy szervezetekben A teljes minta határozottan központi országos vagy nemzetközi döntéseken alapuló területei: a javadalmazás és ösztönzés valamint a vezetőfejlesztés A képzés-fejlesztés, a munkaügyi kapcsolatok és a létszámváltoztatási ügyekben fele-fele arányban a központ és helyi HR részlegek a felelősek A helyi részlegek, hivatalok számára a legnagyobb önállóságot biztosító terület minden vizsgált mintánkban a toborzás, kiválasztás. 19

21 HR stratégia folyamata Szervezeti küldetés és célok értékelése Belső lehetőségek és a környezet vizsgálata HRM stratégiák kialakítása és kiválasztása HRM stratégia bevezetése Értékelés és ellenőrzés 20

22 A stratégiai HR elemzés öt fő lépése Melyek az erősségeink és gyengeségeink? Érdemes egy szervezeti auditot készíteni, de egy GYELV (SWOT) elemzést mindenképp ajánlatos lefolytatni! Miért akarunk változtatni? Ezzel összefüggésben célszerű megvizsgálni a szervezet ilyen irányú felkészültségét! Milyen stratégiai elképzelésekkel rendelkezünk? A kérdéssel összefüggésben tisztázni kell a rendelkezésre álló erőforrásokat, a tervezett akciók irányát és tempóját, sebességét! Milyen lehetőségeket nyújt szervezetünk számára a környezet? Az előzőekben leírtak után következik a döntés (hely, időpont, adaptáció, ár, értékesítési mód, reklám és ügyféltámogatás)! 21

23 Akcióorientált létszámtervezési tábla Leépítés Változások Változások Akciók Magyarország Csehország Összesen (Mao. + Cseho.) Induló létszámok Kétnyelvű személyzet ISO IT rendszer Hálózat Záró létszámok

24 A munkaköri struktúra átalakulása a hazai nemzetközi szervezeteknél Új munkakörök Változásban lévő régi munkakörök Megszűnő, kiszervezendő munkakörök Értékesítés Termelés Alacsony képzettséget igénylő termelői és adminisztratív tevékenységek Marketing Műszaki Kisegítő és kiszolgáló területek Controlling Logisztika Bér- és munkaügy Új elvárások: idegen nyelvtudás, számítógép kezelés, ügyfélorientáció 23

25 Zárás - konkluziók

26 Záró gondolatok (1) Vége az olcsó hitel korszakának HR új szerepe 25

27 Záró gondolatok (2) Nincs egyetlen üdvözítő megoldás Eltérő HR forgatókönyvek (visszaesés, szintentartás és növekedés) HR új szerepét kell megtalálni Hozzájáruló Proaktív Nem minden a pénzügyi megoldás Hagyományos kompetenciák Új KSA követelmények ügyfélorientáció teljesítményorientáció növekedés-terjeszkedés rövidtávú orientáció inter-kulturalitás 2008-jövő rend-és szabálykövetés stabilitás költségtudatosság hosszútávú-orientáció régió-nemzeti orientáció 26

28 Klasszikus tanács: Einstein A jövő problémáit nem lehet megoldani a múlt paradigmái alapján. 27

29 Informáci ció: Dr.Po Poór r JózsefJ egyetemi tanár bejegyzett menedzsment tanácsad csadó (CMC) PTE KözgazdasK zgazdaságtudományi Kar poor@ mail:poor@ktk.pte.hu Mobil: Poor : HR : HR a kelet-európai a válság idején régióban

Más szektorok (múltik, hazai nagyvállalatok és KKV-ék) HR trendjei és a közszolgálati emberi erıforrás menedzsment 2010

Más szektorok (múltik, hazai nagyvállalatok és KKV-ék) HR trendjei és a közszolgálati emberi erıforrás menedzsment 2010 Humán Szakemberek Országos Szövetsége Budapest, 2010. március 24. Más szektorok (múltik, hazai nagyvállalatok és KKV-ék) HR trendjei és a közszolgálati emberi erıforrás menedzsment 2010 Dr. Poór József

Részletesebben

Innovatív HR fejlesztés jövıje a magán és közszféra számára 2010

Innovatív HR fejlesztés jövıje a magán és közszféra számára 2010 Humán Szakemberek Országos Szövetsége Gyır, 2010. január 17. Innovatív HR fejlesztés jövıje a magán és közszféra számára 2010 Dr. Poór József egyetemi tanár, CMC HSZOSZ elnöke Változni, de hogyan Fred,

Részletesebben

A HR gyakorlatok alakulása - nemzetközi összehasonlítás fókuszban a közép-keleteurópai és hazai sajátosságokkal. Kovács Ildikó Éva Tanszéki mérnök

A HR gyakorlatok alakulása - nemzetközi összehasonlítás fókuszban a közép-keleteurópai és hazai sajátosságokkal. Kovács Ildikó Éva Tanszéki mérnök A HR gyakorlatok alakulása - nemzetközi összehasonlítás fókuszban a közép-keleteurópai és hazai sajátosságokkal Kovács Ildikó Éva Tanszéki mérnök VIII. NEMZETKÖZI TANÁCSADÓI KONFRERENCIA 2016. október

Részletesebben

HR MENEDZSMENT TRENDEK ÉS TENDENCIÁK KÖZÉP KELET EURÓPÁBAN A CRANET ÉS CEEIRT KUTATÁS TÜKRÉBEN

HR MENEDZSMENT TRENDEK ÉS TENDENCIÁK KÖZÉP KELET EURÓPÁBAN A CRANET ÉS CEEIRT KUTATÁS TÜKRÉBEN HR MENEDZSMENT TRENDEK ÉS TENDENCIÁK KÖZÉP KELET EURÓPÁBAN A CRANET ÉS CEEIRT KUTATÁS TÜKRÉBEN 2004 2016 Karoliny Mártonné, PTE, KTK Szlávicz Ágnes, UNS, EF Nemanja Berber, UNS, EF Poór József, SZIE, CMC

Részletesebben

Egyetemi HR rendszerek megújításának lehetıségei

Egyetemi HR rendszerek megújításának lehetıségei Egyetemi HR rendszerek megújításának lehetıségei Dr. Endrei Dóra orvos-igazgató Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Dr. Saághy Andrea Pécsi Tudományegyetem Gazdasági Fıigazgatóság Közgazdasági Igazgatóság

Részletesebben

SZERVEZETI HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉSE AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZERBEN TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK KIALAKÍTÁSA TÁMOP 6.2.5 B

SZERVEZETI HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉSE AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZERBEN TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK KIALAKÍTÁSA TÁMOP 6.2.5 B SZERVEZETI HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉSE AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZERBEN TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK KIALAKÍTÁSA TÁMOP 6.2.5 B KONFERENCIA AZ EGÉSZSÉGESEBB EGÉSZSÉGÜGYÉRT 2015 06 30 Egységesen eredményesebben

Részletesebben

Stratégiai alapú, integrált emberi erőforrás gazdálkodás bevezetésének lehetősége a közszolgálatban

Stratégiai alapú, integrált emberi erőforrás gazdálkodás bevezetésének lehetősége a közszolgálatban Stratégiai alapú, integrált emberi erőforrás gazdálkodás bevezetésének lehetősége a közszolgálatban Dr. Szakács Gábor egyetemi docens, kutatócsoport vezető Nemzeti Közszolgálati Egyetem Innováció Növekedés

Részletesebben

Folyamatok és módszerek Mitől függ az egyes modellek gyakorlati alkalmazhatósága? Dr. (Ph.D) Kópházi Andrea NYME egyetemi docens, egyéni

Folyamatok és módszerek Mitől függ az egyes modellek gyakorlati alkalmazhatósága? Dr. (Ph.D) Kópházi Andrea NYME egyetemi docens, egyéni Folyamatok és módszerek Mitől függ az egyes modellek gyakorlati alkalmazhatósága? Dr. (Ph.D) Kópházi Andrea NYME egyetemi docens, egyéni tanácsadó-partner 2014. December 2. Kérdésfelvetések 1. A téma aktualitása,

Részletesebben

Master of Arts. International Hotel Management and Hotel Companies Management. SWOT analysis & evaluation. How and for what to use SWOT

Master of Arts. International Hotel Management and Hotel Companies Management. SWOT analysis & evaluation. How and for what to use SWOT Master of Arts 1 International Hotel Management and Hotel Companies Management SWOT analysis & evaluation How and for what to use SWOT 1 Stratégiai térképkészítés 2 Stratégiai térkép Kik a vállalat legfontosabb

Részletesebben

Elnöki évzárási és évkezdési üzenet

Elnöki évzárási és évkezdési üzenet Elnöki évzárási és évkezdési üzenet Tisztelt HSZOSZ Tag! Hölgyeim és Uraim! Újra eltelt egy év. A szövetségünk életében sikerült ismét egy sikeres évet zárnunk. Mit is értünk el az elmúlt évben? 1. Vezetőség

Részletesebben

Összefoglalás a 2014-es TOP magyarországi tanácsadói felmérésről

Összefoglalás a 2014-es TOP magyarországi tanácsadói felmérésről Összefoglalás a 2014-es TOP magyarországi tanácsadói felmérésről VII. Országos Tanácsadói Konferencia Budapest, 2014. október 30. Dr. Poór József, CMC Iliás Anikó Csak a változás állandó. Schopenhauer

Részletesebben

A sikeres HR kulcsa U

A sikeres HR kulcsa U Visegrád Thermal Hotel, 2011. május 19. A sikeres HR kulcsa U V L Dr. Poór József egyetemi tanár SZIE GTK TTI 2 Bemutatkozás PÉNZ HRM ÜGYFÉL EMBEREK x? Konvergencia Divergencia FOLYAMATOK.. 3 4 Tartalom

Részletesebben

Gazdasági válság és ciklikusság a felsıoktatásban Berács József Budapesti Corvinus Egyetem

Gazdasági válság és ciklikusság a felsıoktatásban Berács József Budapesti Corvinus Egyetem Gazdasági válság és ciklikusság a felsıoktatásban Berács József Budapesti Corvinus Egyetem A gazdasági válság hatása a szervezetek mőködésére és vezetésére Tudomány napi konferencia MTA Gazdálkodástudományi

Részletesebben

Szemléletváltás. új kompetencia követelmények a HR munkában. Dr. Gyökér Irén

Szemléletváltás. új kompetencia követelmények a HR munkában. Dr. Gyökér Irén Szemléletváltás új kompetencia követelmények a HR munkában Dr. Gyökér Irén 2 Milyennek kell lennie, mit kell tudnia, és tennie a HR szakembereknek, hogy személyes hatékonyságukat nagyra értékeljék? Hogyan

Részletesebben

SZOLNOKI MŰSZAKI SZAKKÖZÉP- ÉS SZAKISKOLA

SZOLNOKI MŰSZAKI SZAKKÖZÉP- ÉS SZAKISKOLA SZOLNOKI MŰSZAKI SZAKKÖZÉP- ÉS SZAKISKOLA Rendszerszintű megközelítés (Keretrendszer) Tradíciók Értékek Normák Jó gyakorlatok Közös célok Következetesség Döntések tények és érvek alapján!!idő!! MIR Eszköz

Részletesebben

vállalkozásfejlesztés pénzügyi eszközökkel

vállalkozásfejlesztés pénzügyi eszközökkel vállalkozásfejlesztés pénzügyi eszközökkel K&H üzleti tippek 2015 Kovács Viktor Zoltán K&H KKV Marketing vezető 1 életciklus modell megújuló expanzió érett növekedés növekedő hanyatló induló induló vállalkozások

Részletesebben

Környezetelemzés módszerei

Környezetelemzés módszerei MISKOLCI EGYETEM Gazdaságtudományi Kar Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet Számvitel Intézeti Tanszék Környezetelemzés módszerei Dr. Musinszki Zoltán A vállalkozás és környezete Közgazdasági

Részletesebben

Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés. Vezető János

Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés. Vezető János Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés április 18, 2011 Végezte Innermetrix Hungary Copyright Innermetrix, Inc. 2008 1 IMX Szervezeti Egészség Felmérés Üdvözöljük az Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérésén!

Részletesebben

Vezetői számvitel / Controlling II. előadás. Controlling rendszer kialakítása Controlling részrendszerek A controller

Vezetői számvitel / Controlling II. előadás. Controlling rendszer kialakítása Controlling részrendszerek A controller Vezetői számvitel / Controlling II. előadás Controlling rendszer kialakítása Controlling részrendszerek A controller I. A controlling rendszer kialakítását befolyásoló tényezők A controlling rendszer kialakítását

Részletesebben

HR módszerek alkalmazása a Rába Jármőipari Holding Nyrt-nél 2010.02.17.

HR módszerek alkalmazása a Rába Jármőipari Holding Nyrt-nél 2010.02.17. HR módszerek m alkalmazása a Rába JármJ rmőipari Holding Nyrt-nél 2010.02.17. A Rába R csoport Alapítva 1896 Fı adatok (IFRS) 2008 (auditált) 2009 FC Rába Futómő Kft. Rába RábaJármőipari Holding Nyrt.*

Részletesebben

Áttekintés az emberi erőforrás menedzsmentről

Áttekintés az emberi erőforrás menedzsmentről 1. előadás 1 Áttekintés az emberi erőforrás menedzsmentről A vállalati erőforrások 4 M modellje M1 money ( pénz) M2 man ( emberi erőforrások ) M3 manufacturing ( gyártási módszerek M4 market ( piac ) 2

Részletesebben

Az időtényező szerepe a cég logisztikai költségeiben

Az időtényező szerepe a cég logisztikai költségeiben Hogyan csökkentheti költségeit versenytársainál nagyobb mértékben? Dr. Szegedi Zoltán c. egyetemi tanár, Az MKT Logisztikai Szakosztályának elnöke Az időtényező szerepe a cég logisztikai költségeiben zoltan.szegedi@ameropa.hu

Részletesebben

Dr. habil. Juhász Gábor, Ph.D. Zank Ildikó Pécsi Tudományegyetem

Dr. habil. Juhász Gábor, Ph.D. Zank Ildikó Pécsi Tudományegyetem Dr. habil. Juhász Gábor, Ph.D. Zank Ildikó Pécsi Tudományegyetem Megújulás és fenntarthatóság a versenyképes és tudásalapú Magyarországért. VIII. Nemzetközi Tanácsadói Konferencia. Budapesti Kereskedelmi

Részletesebben

STRATÉGIA. Űrlapok, példák stratégiai tervezéshez KORSZERŰ VEZETÉS SIKERES VÁLLALKOZÁS. (+36)

STRATÉGIA. Űrlapok, példák stratégiai tervezéshez KORSZERŰ VEZETÉS SIKERES VÁLLALKOZÁS.   (+36) STRATÉGIA Űrlapok, példák stratégiai tervezéshez www.simconsult.hu info@simconsult.hu (+36) 30-4687469 KORSZERŰ VEZETÉS SIKERES VÁLLALKOZÁS 1 Tartalom Küldetés 3 Termék-piaci stratégia 17 Stratégiai helyzetmeghatározás

Részletesebben

Stratégiai döntéstámogatás módszerei

Stratégiai döntéstámogatás módszerei MISKOLCI EGYETEM Gazdaságtudományi Kar Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet Számvitel Intézeti Tanszék Hangsúlyeltolódás stratégiai gondolkodásmód Költségszerkezet Stratégiai döntéstámogatás

Részletesebben

Gyakornoki képzési program

Gyakornoki képzési program Gyakornoki képzési program A a MediaGo Holding független érdekszövetség tagjaként jött létre 2009-ben. Missziónk a pályája elején lévő fiatal munkaerő elhelyezkedésének segítése, ezen keresztül a strukturális

Részletesebben

Dr. FEHÉR PÉTER Magyarországi szervezetek digitális transzformációja számokban - Tények és 1trendek

Dr. FEHÉR PÉTER Magyarországi szervezetek digitális transzformációja számokban - Tények és 1trendek Dr. FEHÉR PÉTER Magyarországi szervezetek digitális transzformációja számokban - Tények és 1trendek 2 Változás sebessége A gazdasági átalakulás nehezen követi a technológiai fejlődést Technológiai változás

Részletesebben

Visszaesés vagy új lendület? A nemzetközi válság hatása a közép-európai térség járműgyártására

Visszaesés vagy új lendület? A nemzetközi válság hatása a közép-európai térség járműgyártására Visszaesés vagy új lendület? A nemzetközi válság hatása a közép-európai térség járműgyártására Túry Gábor MTA Világgazdasági kutatóintézet Válságról válságra A gazdasági világválság területi következményei

Részletesebben

A FOLYAMATMENEDZSMENT ALAPJAI

A FOLYAMATMENEDZSMENT ALAPJAI A FOLYAMATMENEDZSMENT ALAPJAI 1 Az Értékteremtő Folyamat Menedzsment stratégia A vállalat küldetése Környezet Vállalati stratégia Vállalati adottságok Kompetitív prioritások Lényegi képességek ÉFM stratégia

Részletesebben

LOGISZTIKA/ELLÁTÁSI LÁNC MENEDZSMENT BODA & PARTNERS SZAKÉRTŐI SZOLGÁLTATÁSOK

LOGISZTIKA/ELLÁTÁSI LÁNC MENEDZSMENT BODA & PARTNERS SZAKÉRTŐI SZOLGÁLTATÁSOK LOGISZTIKA/ELLÁTÁSI LÁNC MENEDZSMENT BODA & PARTNERS SZAKÉRTŐI SZOLGÁLTATÁSOK BEMUTATKOZÁS Iparágtól függetlenül három egymással szorosan összefüggő terület játszik komoly szerepet a vállalatok sikerességében:az

Részletesebben

SAP BO PC alapú tervezési környezetben a Richter controlling

SAP BO PC alapú tervezési környezetben a Richter controlling SAP BO PC alapú tervezési környezetben a Richter controlling Tamásné Tóth Ágnes controlling igazgató, Richter Gedeon NyRt. Varga Viktória vezető tanácsadó, IFUA Horváth & Partners Kft. Sándor Zoltán tervezési

Részletesebben

Mikor választunk belső és mikor külső tréninget? Külső tréning választás főbb kritériumai. Kovács Krisztina HR igazgató

Mikor választunk belső és mikor külső tréninget? Külső tréning választás főbb kritériumai. Kovács Krisztina HR igazgató Mikor választunk belső és mikor külső tréninget? Külső tréning választás főbb kritériumai Kovács Krisztina HR igazgató Niccolò Machiavelli a cél szentesíti az eszközt 2 Tartalom 1. Magamról és HP Magyarország

Részletesebben

Felmérés eredményei: Expat országmenedzserek

Felmérés eredményei: Expat országmenedzserek Felmérés eredményei: Expat országmenedzserek 1. Honnan érkeztek expat vezérigazgatóik és országmenedzsereik? Az expat országmenedzserek 42%-a Nyugat-Európából vagy az Egyesült Államokból érkezik, 58%-uk

Részletesebben

A Humán Szakemberek Országos Szövetsége és a Zsigmond Király Főiskola az innováció szolgálatában

A Humán Szakemberek Országos Szövetsége és a Zsigmond Király Főiskola az innováció szolgálatában A Humán Szakemberek Országos Szövetsége és a Zsigmond Király Főiskola az innováció szolgálatában Dr. Szabó Szilvia (PhD.) főiskolai docens, ZSKF elnökségi tag, HSZOSZ Humán Szakemberek Országos Szövetsége

Részletesebben

A DPR eredményeinek hatása az intézményi stratégiára. Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kar

A DPR eredményeinek hatása az intézményi stratégiára. Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kar A DPR eredményeinek hatása az intézményi stratégiára Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kar Stratégia készítés Alapfeladat: célok meghatározása Feltétel: a jelenlegi helyzet (külső

Részletesebben

Teljesítményciklus. Éves teljesítménycélok. Egyéni fejlődési célok meghatározása. Beosztottak támogatása a kitűzött célok elérésében

Teljesítményciklus. Éves teljesítménycélok. Egyéni fejlődési célok meghatározása. Beosztottak támogatása a kitűzött célok elérésében TELJESÍTMÉNYMENEDZSMENT rendszer bevezetése Stratégia tisztázása Tervek, keretfeltételek tanulmányozása Fennálló problémák, okok számbavétele Racionalizálási lehetőségek feltárása Javasolt hatékonyságnövelő

Részletesebben

2. tétel: 3. tétel: 4. tétel:

2. tétel: 3. tétel: 4. tétel: 1. tétel: Ismertesse az egyéni és a társas vállalkozások tevékenységének megkezdéséhez szükséges dokumentumokat és azok főbb tartalmi elemeit! Cége versenytárgyalást kíván kiírni. Sorolja fel az előkészítés

Részletesebben

Eredmények rövid összefoglalása

Eredmények rövid összefoglalása HOVÁ JUTOTTUNK? Eredmények rövid összefoglalása A HR BP szerep a legnépszerűbb válasz a HR üzleti, stratégiai integrációjára Az elképzelthez képest lényegesen operatívabb és adminisztratívabb a szerep

Részletesebben

Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020.

Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020. Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020. Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban

Részletesebben

Globalizáció, regionalizáció és világrend. http://www.youtube.com/watch?v=wqzw1v6lm0a

Globalizáció, regionalizáció és világrend. http://www.youtube.com/watch?v=wqzw1v6lm0a Globalizáció, regionalizáció és világrend http://www.youtube.com/watch?v=wqzw1v6lm0a Bevezetés Mi az a globalizáció? Mi a globalizáció? Az áru-, a tőke- és a munkaerőpiacok nemzetközi integrálódása (Bordo

Részletesebben

Élelmiszeripari intézkedések. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Élelmiszeripari intézkedések. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Élelmiszeripari intézkedések Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Magyar élelmiszeripar főbb adatok, 2011 Feldolgozóiparon belül a harmadik legjelentősebb ágazat, mintegy 2271

Részletesebben

Hosszabb távra tervező és innovatívabb családi vállalkozások? Egy empirikus vizsgálat tapasztalatai

Hosszabb távra tervező és innovatívabb családi vállalkozások? Egy empirikus vizsgálat tapasztalatai Hosszabb távra tervező és innovatívabb családi vállalkozások? Egy empirikus vizsgálat tapasztalatai Dr. Dőry Tibor Tanszékvezető, egyetemi docens XXV. Nemzeti Minőségügyi Konferencia Balatonalmádi, 2018.

Részletesebben

ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR GAZDASÁGTUDOMÁNYI INTÉZET

ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR GAZDASÁGTUDOMÁNYI INTÉZET TANTÁRGYI PROGRAM ÉS ÜTEMTERV 2011/2012. tanév II. félév A TANTÁRGY Kódja: NBP_AD102G3 Megnevezése: Emberi erőforrás menedzsment Szak: Sportszervező II. évfolyam Heti tanóra: 2 A tantárgy kreditértéke:

Részletesebben

Használja a Yammert közösségi munkaterületként, amely lehetőséget ad az együttműködésre, az innovációra és a részvétel ösztönzésére.

Használja a Yammert közösségi munkaterületként, amely lehetőséget ad az együttműködésre, az innovációra és a részvétel ösztönzésére. HASZNÁLATI ESETEK KATALÓGUSA Használja a Yammert közösségi munkaterületként, amely lehetőséget ad az együttműködésre, az innovációra és a részvétel ösztönzésére. A Yammer használati eseteinek katalógusa

Részletesebben

JVSZ CSR szakszeminárium, 2009.05.21.

JVSZ CSR szakszeminárium, 2009.05.21. CSR az érdekképviseleti szervezeteknél Fertetics Mandy ügyvezető, vezető tanácsadó Urbán Katalin ügyvezető, vezető tanácsadó Alternate Kft. Mai program Délelőtt: Alternate Kft. bemutatása Mi fán terem

Részletesebben

Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája (ÉFS)

Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája (ÉFS) Előzmények 2010: Az élelmiszeripar fejlesztésére vonatkozó Tézisek kidolgozása 2011: Nemzeti Vidékstratégia Élelmiszer-feldolgozási részstratégia 2011: Kormányzati kezdeményezésre Élelmiszeripar-fejlesztési

Részletesebben

CAFETERIA INDEX ÉS A LEHETSÉGES MIÉRTEK

CAFETERIA INDEX ÉS A LEHETSÉGES MIÉRTEK CAFETERIA INDEX ÉS A LEHETSÉGES MIÉRTEK 2017. JANUÁR 19. SZŰTS ILDIKÓ AZ OHE ELNÖKE, A NEXPONT TANÁCSADÓ KFT. ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓJA A SZÁMOK ÉS AMI MÖGÖTTÜK VAN 100 000 ÜRES ÁLLÁSHELY 200 000 REGISZTRÁLT

Részletesebben

TENDENCIÁK ÉS PRÓFÉCIÁK A MUNKA VILÁGÁNAK ÁTALAKULÁSA ÉS A PM SZAKMA JÖVŐJÉVEL KAPCSOLATOS ELŐREJELZÉSEK. Török L. Gábor PhD

TENDENCIÁK ÉS PRÓFÉCIÁK A MUNKA VILÁGÁNAK ÁTALAKULÁSA ÉS A PM SZAKMA JÖVŐJÉVEL KAPCSOLATOS ELŐREJELZÉSEK. Török L. Gábor PhD TENDENCIÁK ÉS PRÓFÉCIÁK A MUNKA VILÁGÁNAK ÁTALAKULÁSA ÉS A PM SZAKMA JÖVŐJÉVEL KAPCSOLATOS ELŐREJELZÉSEK Török L. Gábor PhD A munka világát átalakító hajtóerők Forrás: http://www3.weforum.org/docs/wef_future_of_jobs.pdf

Részletesebben

SSO-K HELYE ÉS SZEREPE A JELEN GAZDASÁGI KÖRNYEZETBEN. Forgács Judit 2016 május 10

SSO-K HELYE ÉS SZEREPE A JELEN GAZDASÁGI KÖRNYEZETBEN. Forgács Judit 2016 május 10 SSO-K HELYE ÉS SZEREPE A JELEN GAZDASÁGI KÖRNYEZETBEN Forgács Judit 2016 május 10 ÁTTEKINTÉS Miért támogatja a kormányzat az SSOk létrejöttét? Mi a célja vállalatnak a kiszervezéssel/sso létrehozásával?

Részletesebben

Sum István. zpontvezet. Miskolc, 2007. április 12.

Sum István. zpontvezet. Miskolc, 2007. április 12. A felhasználók k igényeinek megfelelen en alakítani a szakképz pzést! Sum István Magyar Posta Zrt.. Oktatási KözpontvezetK zpontvezet Stratégiai Bizottság, elnök Miskolc, 2007. április 12. 1 Tartalom A

Részletesebben

A NESsT küldetése és tevékenységei

A NESsT küldetése és tevékenységei A NESsT küldetése és tevékenységei A NESsT a feltörekvő piacgazdaságok legégetőbb társadalmi problémáira nyújt megoldást fenntartható társadalmi vállalkozások támogatása és fejlesztése révén. NESsT Portfolio

Részletesebben

Vállalati modellek. Előadásvázlat. dr. Kovács László

Vállalati modellek. Előadásvázlat. dr. Kovács László Vállalati modellek Előadásvázlat dr. Kovács László Vállalati modell fogalom értelmezés Strukturált szervezet gazdasági tevékenység elvégzésére, nyereség optimalizálási céllal Jellemzői: gazdasági egység

Részletesebben

Informatikai statisztikus és gazdasági tervező. Informatikai statisztikus és gazdasági tervező

Informatikai statisztikus és gazdasági tervező. Informatikai statisztikus és gazdasági tervező 1183-06 és jogi ismeretek A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről

Részletesebben

Tréningszokások Európában 2012

Tréningszokások Európában 2012 Tréningszokások Európában 2012 A Cegos Németországban, Spanyolországban, Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Olaszországban, Hollandiában és Magyarországon elvégzett kutatásának eredményei 2,800

Részletesebben

Emberi Erõforrás Menedzsment Bevezetés. Dr Gısi Zsuzsanna

Emberi Erõforrás Menedzsment Bevezetés. Dr Gısi Zsuzsanna Emberi Erõforrás Menedzsment Bevezetés Dr Gısi Zsuzsanna A tárgy célja A humán erıforrás menedzsment tárgy azokat az iskolákat, elméleteket és módszereket mutatja be, amelyek a munkaszervezetekben dolgozó

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM A vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1968-06 Gazdálkodási feladatok A vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: A vállalkozások létesítésével,

Részletesebben

+36 20 316 6766 mail@adatkezelo.hu www.adatkezelo.hu 2015 Első Hazai Adatkezelő Kft. All Rights Reserved.

+36 20 316 6766 mail@adatkezelo.hu www.adatkezelo.hu 2015 Első Hazai Adatkezelő Kft. All Rights Reserved. Rólunk Az Első Hazai Adatkezelő Kft. contact center, HR és tréning, munkaerő-kölcsönzés valamint facility management szolgáltatások nyújtásával áll Megbízói rendelkezésére. A rábízott feladatokat 2002

Részletesebben

Vernes András Kereskedelmi igazgató MÁV Cargo Zrt.

Vernes András Kereskedelmi igazgató MÁV Cargo Zrt. Vasúti szállítás Magyarországon Vernes András Kereskedelmi igazgató MÁV Cargo Zrt. Magyarországi áruszállítás helyzete és kilátásai Nemzetközi kitekintés vasúti árufuvarozás Versenytársak Gazdasági válság

Részletesebben

Emberi erőforrás menedzsment

Emberi erőforrás menedzsment Emberi erőforrás menedzsment Bérek, jövedelmek, trendek Dr. Gyökér Irén BME Részidős Mesterképzés 2014 tavasz Adatok Bruttó keresetek átlag 243 801 HUF, KSH 255 871 Vállalkozói szféra 219 492 Költségvetés

Részletesebben

Társasági képzések az üzleti stratégia szolgálatában

Társasági képzések az üzleti stratégia szolgálatában Társasági képzések az üzleti stratégia szolgálatában Budapest, 2010. március 25. PSZE HR Szakmai nap Előadó: Kalocsai Katalin Oktatási Központ Alapok A humán n tőke t elemei képzettség végzett munkával

Részletesebben

FORRÁS MENEDZSMENT A MAGYAR POSTÁN AKTUALITÁSOK 2008.

FORRÁS MENEDZSMENT A MAGYAR POSTÁN AKTUALITÁSOK 2008. HUMÁN N ERİFORR FORRÁS MENEDZSMENT A MAGYAR POSTÁN AKTUALITÁSOK 2008. Elıadó: Kiss Erika Budapest, 2008. május 22. 1/15 A HR ÉS AZ ÜZLETI ELVÁRÁSOK A tökéletes vállalati együttmőködés megvalósítása = VERSENYKÉPESSÉG

Részletesebben

Szabóné Dr. Veres Tünde

Szabóné Dr. Veres Tünde Szabóné Dr. Veres Tünde 15.09.04. A transzferár rendszer, mint vállalat vezetési eszköz megítélése Kérdőíves kutatási eredmények A transzferár dokumentáció üzleti információi A dokumentáció tartalmának

Részletesebben

Teljesítmény értékelési rendszer kialakítása

Teljesítmény értékelési rendszer kialakítása Teljesítmény értékelési rendszer kialakítása Larskol Tanácsadók A LARSKOL nemzetközi és hazai tanácsadó cégeknél szerzett évtizedes vezetői, tanácsadói és projektmenedzseri gyakorlattal rendelkező szakemberek

Részletesebben

A világgazdaság a pénzügyi piacok szemüvegén át nézve Jaksity György, Concorde Értékpapír Rt.

A világgazdaság a pénzügyi piacok szemüvegén át nézve Jaksity György, Concorde Értékpapír Rt. A mulatságnak vége A világgazdaság a pénzügyi piacok szemüvegén át nézve Jaksity György, Concorde Értékpapír Rt. Az előadás célja Bemutatni a jelenlegi válsághoz vezető utat Elemezni a krízis legfontosabb

Részletesebben

Bérmodell felállítása és modellszámítások

Bérmodell felállítása és modellszámítások BÉRMODELLEZÉS Bérmodell felállítása és modellszámítások www.simconsult.hu info@simconsult.hu (+36) 30-4687469 KORSZERŰ VEZETÉS SIKERES VÁLLALKOZÁS Tartalom Bevezetés a témakörbe Bérmodell felállítása Besorolási

Részletesebben

A stratégiai menedzsment áttekintése. Máté Domicián

A stratégiai menedzsment áttekintése. Máté Domicián A stratégiai menedzsment áttekintése Máté Domicián A tantárgy felépítése A stratégia alkotás menete Mi a fő célkitűzés, misszió, vízió Tényezők SWOT elemzése Külső faktorok értékelése Belső faktorok értékelése

Részletesebben

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Beruházási pályázati lehetőségek 2014-2020 Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály TÁMOGATÓ VÁLLALKOZÁSI KÖRNYEZET Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája A STRATÉGIA

Részletesebben

Gábor Edina. Álmok és érvek a 21 órás munkahét mellett. 2010. december 2.

Gábor Edina. Álmok és érvek a 21 órás munkahét mellett. 2010. december 2. Gábor Edina Álmok és érvek a 21 órás munkahét mellett 2010. december 2. The New Economics Foundation think-and-do tank szervezet (http://www.neweconomics.org/) Cél: az életminőség javítása olyan innovatív

Részletesebben

Választható diplomadolgozati témák az Emberi erőforrás tanácsadó mesterszakon

Választható diplomadolgozati témák az Emberi erőforrás tanácsadó mesterszakon Választható diplomadolgozati témák az Emberi erőforrás tanácsadó mesterszakon Dr. Vehrer Adél 1. Az idős emberek sajátosságai, helyzetük napjainkban; művelődési és felnőttképzési igényeik, lehetőségeik

Részletesebben

A HR SZEREPE A GAZDASÁGI VÁLSÁG SZERVEZETI HATÁSAINAK TOMPÍTÁSÁBAN

A HR SZEREPE A GAZDASÁGI VÁLSÁG SZERVEZETI HATÁSAINAK TOMPÍTÁSÁBAN A HR SZEREPE A GAZDASÁGI VÁLSÁG SZERVEZETI HATÁSAINAK TOMPÍTÁSÁBAN Kedves Kollégám! Mivel sem a hazai, sem a nemzetközi HR tevékenység nem élt még meg hasonló gazdasági válságot, annak kezelési módozatait,

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉS A FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL

EGYÜTTMŰKÖDÉS A FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL EGYÜTTMŰKÖDÉS A FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL Kérdőív specifikus szektorok részére Az európai EMCOSU (Együttműködés elősegítése a magánszféra szereplői és a felsőoktatási intézmények között) projektet a

Részletesebben

HR Business Partner kutatás 3. szekció: Az Ulrich modell értékajánlata és hazai megvalósítási gyakorlatok

HR Business Partner kutatás 3. szekció: Az Ulrich modell értékajánlata és hazai megvalósítási gyakorlatok HR Business Partner kutatás 3. szekció: Az Ulrich modell értékajánlata és hazai megvalósítási gyakorlatok Széni Zoltán - EY (Ernst & Young), Europe, Middle East, India and Africa (EMEIA) HR Igazgató Farkas

Részletesebben

A PM szakma tükre 2015. Török L. Gábor PhD

A PM szakma tükre 2015. Török L. Gábor PhD A PM szakma tükre 2015 Török L. Gábor PhD Az üzleti kilátások megítélése Üzleti kilátások/prognózisok 2015-re, és a korábbi prognózisok adatai Várakozások 2015-re vonatkozóan Induló projektek Pesszimista

Részletesebben

XI. Az EEM informatikai támogatása

XI. Az EEM informatikai támogatása BBTE, Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi kar, Szatmárnémeti egyetemi kirendeltség XI. Az EEM informatikai támogatása Emberi Erőforrás Menedzsment 2013 Január 12 Gál Márk PhD Közigazgatási

Részletesebben

Kovászna megye Turizmus Fejlesztési stratégiája. 6.sz.melléklet. Swot analízis

Kovászna megye Turizmus Fejlesztési stratégiája. 6.sz.melléklet. Swot analízis Kovászna megye Turizmus Fejlesztési stratégiája 6.sz.melléklet Swot analízis Erősségek Strengths A természeti környezet, a növény és állatvilág sokszínűsége borvizek gazdagsága, élő hagyományok, népszokások,

Részletesebben

Vezetés és szervezés mesterszak Záróvizsga tételek. A tételsor (minden szakiránynak)

Vezetés és szervezés mesterszak Záróvizsga tételek. A tételsor (minden szakiránynak) Vezetés és szervezés mesterszak Záróvizsga tételek A tételsor (minden szakiránynak) 1. A vezetéstudomány történeti fejlődése. Vezetés-embervezetés. A manager-leader szemlélet. A globális világ kihívásai

Részletesebben

Új lehetőségek a GOP-ban Magyarországon és külföldön

Új lehetőségek a GOP-ban Magyarországon és külföldön Új lehetőségek a GOP-ban Magyarországon és külföldön 2 Tartalomjegyzék 1) Forrásbevonás stratégia megvalósításához 2) Piaci megjelenés támogatása (GOP 3.3.3) 3) Komplex technológiai fejlesztés és foglalkoztatás

Részletesebben

M SZAKMAI, TUDOMÁNYOS, MŰSZAKI TEVÉKENYSÉG Üzletviteli tanácsadás PR, kommunikáció tanácsadás PR, kommunikáció tanácsadás

M SZAKMAI, TUDOMÁNYOS, MŰSZAKI TEVÉKENYSÉG Üzletviteli tanácsadás PR, kommunikáció tanácsadás PR, kommunikáció tanácsadás M SZAKMAI, TUDOMÁNYOS, MŰSZAKI TEVÉKENYSÉG 70.2 Üzletviteli tanácsadás 70.21 PR, kommunikáció tanácsadás 70.21.1 PR, kommunikáció tanácsadás 70.21.10 PR, kommunikáció tanácsadás - a szervezetek és egyének

Részletesebben

MENEDZSMENT ALAPJAI Bevezetés

MENEDZSMENT ALAPJAI Bevezetés MENEDZSMENT ALAPJAI Bevezetés Dr. Gyökér Irén egyetemi docens 2012 ősz Jegyzetek, diasorok - ÜTI honlap http://www.uti.bme.hu/cgibin/hallgato/tantargyak.cgi?detail=true&tantargy_id=15035 Folyamatos számonkérés:

Részletesebben

JOG Garantáljuk a cég teljes jogi ügyintézésének lebonyolítását, valamint széles kapcsolatrendszerünknek köszönhetően a jó

JOG Garantáljuk a cég teljes jogi ügyintézésének lebonyolítását, valamint széles kapcsolatrendszerünknek köszönhetően a jó Küldetés Célunk, hogy támogatást nyújtsunk olyan külföldi és magyar vállalatok számára, akik Magyarországon, főként a Dél-dunántúli régióban tervezik letelepedésüket, bővülésüket. Feladatunk, hogy gazdaságossági

Részletesebben

A vállalati hitelezés továbbra is a banki üzletág központi területe marad a régióban; a jövőben fokozatos fellendülés várható

A vállalati hitelezés továbbra is a banki üzletág központi területe marad a régióban; a jövőben fokozatos fellendülés várható S A J TÓ KÖZ L E M É N Y L o n d o n, 2 0 1 6. m á j u s 1 2. Közép-kelet-európai stratégiai elemzés: Banki tevékenység a közép- és kelet-európai régióban a fenntartható növekedés és az innováció támogatása

Részletesebben

Vállalati pénzügyek alapjai I.

Vállalati pénzügyek alapjai I. Vállalatgazdaságtan II. Vállalati pénzügyek alapjai I. Tantárgyfelelős: Dr. Illés B. Csaba, egyetemi tanár Előadó: Vida Adrienn, PhD hallgató 2007. december 10. Tematika Pénzügyi tervezés Pénzügyi tervek

Részletesebben

2010. április 9. Szakmai fórum a HR és a LEAN menedzsment kapcsolatáról HR- és ügyvezetők bevonásával

2010. április 9. Szakmai fórum a HR és a LEAN menedzsment kapcsolatáról HR- és ügyvezetők bevonásával Lean HR Est 2010. április 9. Szakmai fórum a HR és a LEAN menedzsment kapcsolatáról HR- és ügyvezetők bevonásával Helyszín: Budapesti Corvinus Egyetem 1093 Budapest, Fővám tér 8., III. előadó Időpont:

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉS A FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL

EGYÜTTMŰKÖDÉS A FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL EGYÜTTMŰKÖDÉS A FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL KÉRDŐÍV Az európai EMCOSU (Együttműködés elősegítése a magánszféra szereplői és a felsőoktatási intézmények között) projektet a Ljubljana Egyetem koordinálja.

Részletesebben

STRATÉGIAALKOTÁS, ÜZLETI TERVEZÉS A VÁLLALKOZÁS KREATÍV RÉSZE

STRATÉGIAALKOTÁS, ÜZLETI TERVEZÉS A VÁLLALKOZÁS KREATÍV RÉSZE STRATÉGIAALKOTÁS, ÜZLETI TERVEZÉS A VÁLLALKOZÁS KREATÍV RÉSZE Mi az üzleti tervezés A józan ész diadala az önámítás felett A tervezés tisztán matematika Nagy számok törvénye Egy egész szám felírható néhány

Részletesebben

STRATÉGIAALKOTÁS, ÜZLETI TERVEZÉS A VÁLLALKOZÁS KREATÍV RÉSZE

STRATÉGIAALKOTÁS, ÜZLETI TERVEZÉS A VÁLLALKOZÁS KREATÍV RÉSZE STRATÉGIAALKOTÁS, ÜZLETI TERVEZÉS A VÁLLALKOZÁS KREATÍV RÉSZE MI AZ ÜZLETI TERVEZÉS A józan ész diadala az önámítás felett A józan ész diadala az önámítás felett A TERVEZÉS TISZTÁN MATEMATIKA Nagy számok

Részletesebben

Területi különbségek kialakulásának főbb összefüggései

Területi különbségek kialakulásának főbb összefüggései Területi különbségek kialakulásának főbb összefüggései,,a siker fenntartásáért nap, mint nap meg kell küzdeni csak a hanyatlás megy magától (Enyedi, 1998) Dr. Káposzta József A TERÜLETI KÜLÖNBSÉG TEOLÓGIAI

Részletesebben

Ellenőrző lista: Útmutató képzési stratégia kiválasztásához kis- és közepes vállalkozások számára

Ellenőrző lista: Útmutató képzési stratégia kiválasztásához kis- és közepes vállalkozások számára Ellenőrző lista: Útmutató képzési stratégia kiválasztásához kis- és közepes vállalkozások számára A kis és közepes vállalkozások számára rendkívül fontos, hogy kompetenciákon alapuló humán erőforrás rendszert

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. Szervezés és logisztika. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. Szervezés és logisztika. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek III. Szervezés és logisztika KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Operatív stratégia 98. lecke Stratégia: közös vízió, mely egyesíti

Részletesebben

Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020

Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020 ÉLELMISZER-FELDOLGOZÁS NÉLKÜL NINCS ÉLETKÉPES MEZŐGAZDASÁG; MEZŐGAZDASÁG NÉLKÜL NINCS ÉLHETŐ VIDÉK Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020 Dr. Bognár Lajos helyettes

Részletesebben

Alapítás: 2000 Projektgazda: DEMETER BORÁSZAT Kft Jegyzett tőke: 50 millió Ft felett és 100 millió Ft alatt Tevékenység: Szőlőbor termelése

Alapítás: 2000 Projektgazda: DEMETER BORÁSZAT Kft Jegyzett tőke: 50 millió Ft felett és 100 millió Ft alatt Tevékenység: Szőlőbor termelése Alapítás: 2000 Projektgazda: DEMETER BORÁSZAT Kft Jegyzett tőke: 50 millió Ft felett és 100 millió Ft alatt Tevékenység: Szőlőbor termelése Megvalósulás Jó hírnév Rendezvény Új piac Egri bor Hagyományőrzés

Részletesebben

A válság mint lehetőség felsővezetői felmérés

A válság mint lehetőség felsővezetői felmérés A válság mint lehetőség felsővezetői felmérés Sajtótájékoztató Budapest, 2009. október 29. Ez a dokumentum a sajtótájékoztatóra meghívott résztvevők használatára készült. A dokumentumban szereplő összes

Részletesebben

hatályos:

hatályos: 1886/2016. (XII. 28.) Korm. határozat az Egészséges Magyarország 2014 2020 Egészségügyi Ágazati Stratégia 2017 2018 évekre vonatkozó cselekvési tervéről A Kormány hatályos: 2016.12.28 - a) elfogadja az

Részletesebben

A stratégiai tervezés módszertana. Koplányi Emil. elearning Igazgatóság Educatio KHT.

A stratégiai tervezés módszertana. Koplányi Emil. elearning Igazgatóság Educatio KHT. A stratégiai tervezés módszertana Koplányi Emil elearning Igazgatóság Educatio KHT. 1 Tartalom 1. A stratégiai tervezés szerepe a szaktanácsadói munkában 2. Stratégiai tervezés alapjai 3. Küldetés (misszió),

Részletesebben

ÁROP KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA

ÁROP KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA ÁROP-2.2.22-2013-2013-001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA A szervezeti képességépítés lehetőségei az önkormányzatoknál

Részletesebben

Egyetemisták és vállalkozások pénzügyi kultúrája: tabló egy dél-alföldi és egy országos felmérés alapján

Egyetemisták és vállalkozások pénzügyi kultúrája: tabló egy dél-alföldi és egy országos felmérés alapján Egyetemisták és vállalkozások pénzügyi kultúrája: tabló egy dél-alföldi és egy országos felmérés alapján Dr. Kosztopulosz Andreász egyetemi docens SZTE GTK Pénzügytani Szakcsoport TÁMOP-4.1.1.F-14/1/KONV-2015-0006

Részletesebben

11. Globális Visszaélési Felmérés május

11. Globális Visszaélési Felmérés május 11. Globális Visszaélési Felmérés 2010. május A felmérés hátteréről Az Ernst & Young 11. alkalommal készített Globális Visszaélési Felmérés c. tanulmánya, a világ 36 országában több, mint 1400 vezérigazgató,

Részletesebben

Ismertesse az üzleti terv készítésének szempontjait, és a főbb fejezetek tartalmát! Mi a jelentősége a jelenérték számításnak?

Ismertesse az üzleti terv készítésének szempontjait, és a főbb fejezetek tartalmát! Mi a jelentősége a jelenérték számításnak? 1. tétel: Ismertesse az üzleti terv készítésének szempontjait, és a főbb fejezetek tartalmát! Mi a jelentősége a jelenérték számításnak? 2. tétel: 3. tétel: Milyen érdekegyeztetési fórumokat ismer? Mit

Részletesebben

Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK

Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK (I) A pénzügyi integráció hozadékai a világgazdaságban: Empirikus tapasztalatok, 1970 2002.................................... 13 (1)

Részletesebben

GYES-menedzsment a tapasztalatok tükrében. Munkáltatók Esélyegyenlőségi Fóruma

GYES-menedzsment a tapasztalatok tükrében. Munkáltatók Esélyegyenlőségi Fóruma GYES-menedzsment a tapasztalatok tükrében Munkáltatók Esélyegyenlőségi Fóruma 2012.05.23 GYES-menedzsment-egy fogalom születése NEM TUD VISSZAMENNI NEM TUD VISSZAVENNI GYES-menedzsment-egy fogalom születése

Részletesebben