Nem alkoholos zsírmáj - A 21. század májbetegsége
|
|
- Zita Bartané
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Nem alkoholos zsírmáj - A 21. század májbetegsége május 31-én az Európai Parlamentben, Brüsszelben tartották az első NAFLD-NASH egészségügyi politikai csúcstalálkozót, melynek házigazdája Alojz Peterle volt, az EU Parlament tagja. Az ülés során a zsírmáj-betegséggel illetve azzal kapcsolatos társadalmi-gazdasági feszültségek csökkentésére irányuló lehetséges intézkedésekről volt szó. Kimutatták, hogy jelenleg a stratégiák hiánya miatt egész Európára vonatkozóan ki kell dolgozni egy tervet, főként a megelőzés érdekében. Ezzel a csúcstalálkozóval először mutatták be a nem alkoholos zsírmáj betegség jelentőségét, melyet lassan ismertek fel az egészségügyi politika szintjén is. Mind Európában, mind az Egyesült Államokban a nem alkoholos zsírmáj a krónikus májbetegség leggyakrabban diagnosztizált oka. A legfrissebb adatok szerint az NAFLD az USA-ban a HCV után a második leggyakoribb indikációja a májátültetésnek (még az alkoholos cirrózis előtt), amely ellentétben a legtöbb más indikációval a trend szerint továbbra is emelkedik. Az NAFLD aránya a krónikus májbetegségekben az amerikai National Health and Nutrition vizsgálat szerint nőtt, 1988 és 2008 között 47%-ról 75%-ra. Ez valószínűleg a metabolikus kockázati tényezők növekedésének, valamint a népesség idősödésének is köszönhető. A metabolikus szindróma tényezőinek prevalenciája is erősen emelkedett ebben az időszakban. - adipositas 21%-ról 33%-ra - viszcerális adipositas 35%-ról 51%-ra - 2-es típusú diabétesz 5,6%-ról 9,1%-ra - inzulinrezisztencia 23%-ról 35%-ra - arteriális hipertónia 22%-ról 34%-ra Ismert tény, hogy az NAFLD-hez szorosan kapcsolódnak ezek a tényezők: A zsírmáj-betegeknél az elhízás gyakorisága 30%-100% között, a 2-es típusú diabétesz 10%-75% között van. Az OECD (Organisation for Economic Cooperation and Development) adatai szerint 2010-ben Németországban a felnőttek 14,7%-a volt elhízott (Body-Mass-Index [BMI] > 30 kg/m 2 ) ami egy jelentős növekedés a 2000-es évhez képest. Az NAFLD gyakorisága Európában a népesség körében 20-30%. A fejlett NAFLD prevalenciájára vagyis a cirrózisra nincsenek jelenleg megbízható adatok. Az NAFLD erős növekedése a közelmúltban megfigyelhető, különösen a serdülők, valamint az időskorúaknál. Fejlődés és kockázat A szimpla (viszonylag jóindulatú) steatosis progressziója körülbelül 20-25%. A NASH progressziója fibrózishoz és cirrózishoz mintegy 10-20%-ban fordul elő, a hepatocellularis karcinóma (HCC) eredendő kockázatával.
2 A cirrózis progressziója a HCC-hez 2-7%-ban fordul elő. A tiszta zsírmájból 5%-nál 10 év alatt cirrózis alakul ki. A NASH-fibrózis és -cirrózis progressziója és adott esetben a beteg máj dekompenzációja magával hozza a májcirrózis szövődményeinek minden komplikációját (zavart méregtelenítő funkció, koleszteráz, megnövekedett HCC-kockázat). Mivel az NAFLD szorosan kapcsolódik az elhízáshoz és a metabolikus szindrómához, az anyagcsere-konstelláció az elhízáshoz társuló rosszindulatú daganatok minden kockázatát is tartalmazza (hasnyálmirigy, kolokterális karcinóma, nyelőcső- és gyomorrák). Azok a tényezők, amelyek a NASH, cirrózis illetve HCC előmeneteléhez vezetnek, még nem teljesen tisztázottak. Szintén nem világos, hogy ténylegesen fennáll-e folyamatos betegség spektrum egy folyamatos progresszió révén az NAFLD különböző szakaszaiban, vagy a páciensek hajlamosak már kezdettől fogva az NAFL vagy NASH felé prediszponálni. A zsírmájban szenvedő betegek többsége hepatológiai szempontból viszonylag jó májprognózist mutatott, de megnövekedett a szív- és érrendszeri illetve metabolikus kockázatuk. A súlyos májprognózisban szenvedő betegek száma kevesebbnek tűnik. A súlyos prognózis különösen igaz azon NASH-betegek esetében, akik 25%-ig a cirrózis felé haladnak, miközben ez ritkán figyelhető meg a tiszta, (nem-alkoholos) zsírmájnál 1-3%-kal minden 10 évben (az alkoholos zsírmájnál a számok 20%-kal 10 évente meglehetősen magasabbak). NASH-nél 8 év alatt májon belüli mortalitás. A cukorbetegeknek 3-4-szer magasabb HCC kockázata van. A progresszió vádolt illetve feltételezett tényezői a fruktóz-fogyasztás, amely egyértelműen korrelál a fibrózis mértékével, a PNPLA3 variánsaival, ami egy patatinszerű metabolikus lipázok családjából származó gén, melyet a Genome Wide Association Scans (GWAS) tiszta zsírmájgénként ismert fel, és azt később az NAFLD progresszív faktoraként azonosította, de az alkoholos steatohepatitisnél és hepatitis C-nél is azonosították. Egyéb kockázati tényezők az életkor, és így a betegség időtartama, valamint a metabolikus kockázat: minél hangsúlyosabb a metabolikus szindróma egyetlen összetevője, annál nagyobb a valószínűsége a NASH progreszsziójának. Diagnózis A diagnózist illetve az NAFLD gyanúját általában egészségügyi vizsgálatokon és szűréseken állapítják meg, mivel a legtöbb beteg tünetmentes. Gyakori hogy a zsírmáj ténye kórházi tartózkodás alatt derül ki. Az NAFLD egy klinikai diagnózis és a napi alkoholfogyasztást kizárva > 20 (nők) 30 g-ig (férfiak) és a hepatopátiát is (1-es táblázat), különösen, mivel más májbetegségek is társulhatnak a zsírfelhalmozódáshoz (2-es táblázat), illetve véletlenszerű társulások lehetnek komorbiditás szempontjából.
3 1-es táblázat/nem alkoholos zsírmáj differenciáldiagnózisa Etiológia Klinikai karakterisztika/tisztázás 1) Kizárva az alkoholos steatohepatitist (ASH) Alkoholfogyasztás < 20 (nők) 30 g (férfiak) naponta 2) Egyéb májbetegségek Autoimmun hepatitis Primer biliáris cirrózis Primer sclerotizáló cholangitis Vírusos hepatididek (A, B, C, D, E) 3) Genetikai/örökletes hepatopátia Hemokromatózis (vastárolási betegség) Alfa-1-antitripszin hiány Morbus Wilson (kóros rézanyagcsere a májban) Össz IgG-emelkedés; autoantitest: SMA, ANA, LKM1, SLA; máj-biopszia Autoantitest: AMA, lgm-emelkedés, viszketés (sárgaság, mint késői tünet), laboratóriumi kémiai cholestasis (alkalikus foszfatáz, GGT), esetleg máj-biopszia (AMAnegatív PBC, ha PBC-specifikus ANA, mint anti-sp100, -gp210 nem értelmezhető) Cholestasis, képalkotás (MRCP; ritkán ERCP) Hepatitis szerológia (antitest: HCV-AK, HBs-Ag, HBe-Ag, HAV-AK, HEV-AK) szérumban, PCR Szérum-ferritin és transzferrin telítettség, genetika (HFE-gén), máj-biopszia (quantitatív vas (Fe), máj-vasindex > 1,8) (MR) Alfa-1-antitripszin a szérumban (csökkentett), izoelektromos fókuszálás (Pi-fenotípus), genetika Csökkent coeruloplazmin a szérumban, réz a szérumban és 24h- vizelet, máj-biopszia (quantitatív réz), Kayser- Fleischer-gyűrű, genetika, ZNS-tünetek (remegés, ataxia, kézügyesség zavarai) Laborértékek A nem alkoholos zsírmáj betegségben szenvedőknek gyakran közepesen magas a transzamináza, de NAFLD és NASH esetén a normál érték sincs kizárva. Általában a klasszikus májértékek, mint a transzaminázok a NASH prevalenciáját alábecsülik és végső soron nem nagyon segítenek a diagnózisban. A NASH végleges diagnózisa jelenleg megbízhatóan csak májbiopsziával állapítható meg. Az aktuális európai irányelvek azt javasolják, hogy a cukorbeteg/metabolikus szindrómás pácienseket szűrjük zsírmájra is.
4 Májbiopszia/szövettan A hasi ultrahangban gyakran a kezdeti diagnózist állítják fel, így ez jó eredményeket ad az előválasztásban. A vizsgálatok azt mutatják azonban, hogy a NASH normál transzaminázai és egy kezdődő fibrózis nincs kizárva, így a tiszta zsírmáj és NASH közötti határozott megkülönböztetés csak májbiopsziával lehetséges, ami még mindig az aranystandard. Azonban az invazivitás miatt megnövekszik a szövődmény kockázata és csak a betegség gyakoriságára korlátozódik az elvégezhetősége. Lehetővé teszi más etiológiák kizárását is és a fibrózis és cirrózis közti különbség felismerését, hogy biztosítsa a betegek optimális kezelését. Az alkoholos és nem alkoholos genezis közti különbség a szövettani vizsgálatban nem lehetséges, ezért itt több az anamnézis, illetve a fent megnevezett paramétereket figyelni kell. A tiszta zsírmáj és a steatohepatitis fibrózissal közti különbség fontos, hogy tudjunk nyilatkozni a betegség progressziójáról. Non-invazív diagnosztika - Szérum-paraméter Az NAFLD/NASH kockázatának becslésére (pl. steato-teszt, NASH-teszt) vagy a fibrózis mértékére vonatkozóan számos különböző vérvizsgálatot végeznek és a tanulmányokban a pontszámokat értékelik, de mindezidáig semmilyen eljárást nem lehetett egyértelműen érvényesíteni. Tranziens elasztográfia A tranziens elasztográfia (Fibroscan ), útján az ultrahang impulzus terjedési sebességét mérik, a fibrózis fokozatát durván becslik a klinikán, ebben az esetben különbséget lehet tenni az enyhe és magas fokú fibrózis között. CAP-Fibroscan A steatosis mértékének további értékeléséhez az első eredményeket az új mennyiségi paraméter CAP Controlled Attenuation Parameter) segítségével kapjuk meg, a tranziens elasztográfia alapján, ami nagyon ígéretes, de még további vizsgálatok szükségesek a megerősítéséhez. Az eddig rendelkezésre álló adatok különbséget tudnak tenni az alacsony és a magasabb fokozatú steatosis között. Számítógépes tomográfia (CT)/mágneses rezonancia tomográfia (MRT) CT és MRT útján is lehet azonosítani a steatosist. Az MR elasztográfia a fibrózis fokának méréséhez szintén ígéretes módszer. Az MR-spektroszkópia, mint in-vivo módszer, ami a különböző metabolitokat a szövetekben meghatározza, a jövőben fontos szerepet játszhat a virtuális metabolikus májbiopsziában, különösen a kutatási területeken.
5 2-es táblázat/a máj lipid felhalmozódásának további okai Gyógyszerek, amik ismereteink szerint intrahepatikus zsírlerakódáshoz vezetnek Akut terhességi zsírmáj, HELLP-szindróma (hemolitikus anémia, emelkedett májenzimek, alacsony vérlemezkeszám) Táplálkozás: böjt illetve nagyon gyors súlycsökkentés illetve bariátriai beavatkozás (pl. jejunoilealis. bypass műtét), fehérjehiány (Kwashiorkor), kolin hiány Totál parenterális táplálás (gyors energia/lipidbevitel által) és hangsúlyos Propofol Diprivan alkalmazás altatószerként (magas lipidtartalom szójatejemulzió által) az intenzív osztályon Lipidsztrófia Abétalipoproteinémia További veleszületett anyagcserezavarok (LCAT-hiány, koleszterin-észter-tárolási betegség, Wolman-betegség, Niemann-Pick betegség [szfingolipidóz csoportja]) Hepatitis C (kifejezetten genotípus 3) Policisztás ovárium szindróma (PCOS) Morbus Wilson Terápia Korábban nem volt a NASH-nek az FDA által jóváhagyott gyógyszeres terápiája. A jelenlegi terápiás stratégiákat csoportosítani lehet, fogyás, az inzulinérzékenység javítása és/vagy antidiabetikus hatással, lipid csökkentése, antioxidatív hatás, illetve azok közvetlen támadási pontja a májra. Életmód változtatás A legfontosabb és leghatékonyabb kezelési módszerek (nem csak) az NAFLD-re az életmód megváltoztatása. A testtömeg csökkentése különböző étrendi változtatások útján, valamint megnövekedett fizikai aktivitással a transzaminázok és szövettani folyamatok tartós javulásához vezethet. A módszerek nagymértékben eltérnek egymástól: kalória-restrikciót, alacsony vagy magas szénhidráttartalmú, zsírszegény vagy magas zsírtartalmú diétákat különféle tanulmányokban teszteltek, és a meta-analízis jó eredményeket mutatott, főként a tekintetben, hogy csökkent a steatosis illetve a transzaminázok. A legfrissebb adatok szerint a mediterrán diéta is ígéretes. A Hepashake májdiéta segítségével (fehérjeshake zabrosttal, omega-3-zsírsavakkal, kolinnal, taurinnal és L-karnitinnel) már 8 hét után javulás mutatkozott a laborértékekben, illetve a Fibroscannél is. A pozitív hatások gyakran a testsúly 5-10%-os csökkenését jelentették, az étrend típusától függetlenül (> 5% steatosis csökkenés, > 10% gyulladás csökkenés). A legfrissebb adatok szerint a testtömeg több mint 10%-kal csökkenhet, a májfibrózis jelentős csökkenése mellett. A fizikai aktivitás bármilyen formája csökkentheti a májzsírt. A jelenlegi tudásunk szerint nincs olyan konkrét aerob vagy állóképességi edzés, erőedzés, amellyel jobb hatást lehet elérni (kis számok, nincs head-to-head összehasonlítás). Valószínűleg a diéta és a mérsékelt vegyes fizikai aktivitás kombinációja a leghatékonyabb.
6 Bariátriai műtétek A kórosan elhízott NASH-betegeknél (BMI > 40 vagy > 35 komplikációkkal, mint pl. diabétesz) bariátriai beavatkozás után a transzaminázok illetve szövettan javulását mutatták ki. Egyes esetekben további pozitív hosszú távú hatást figyeltek meg a fibrózisra, bár kedvezőtlen eredmények is akadtak a szövettani paraméterek rövid távú romlása mellett (beleértve a májbetegség dekompenzációjához vezető fibrózist). Gyógyszeres terápia Ha egy betegség olyan szorosan kapcsolódik a metabolikus szindrómához, az lenne a logikus terápiás kezelési megközelítés, ha azt kezelnénk, amellett hogy a májbetegség is javulna. Bár az inzulinrezisztencia és a gyulladás, amik a patofiziológiás középpontok a NASH-nél, sem a metformin, glitazon, sem az antioxidánsok nem tudnak olyan egyértelmű javulást eredményezni, mint amit a súlycsökkentés. Napi 800 NE E-vitamin adása a PIVENS-tanulmány alapján pozitív hatású, de a hatékonyság és a biztonságossági aggályok miatt nem szerepelt a német iránymutatásban. A metforminnál eddig nem mutatkozott szövettani javulás. A cukorbetegeknél azonban a metformin természetesen továbbra is választási lehetőség, ha nincs ellenjavallat. A súlycsökkenés további hatása és a HCC esetleges kockázatcsökkentése, valamint a cirrózisban szenvedő betegeknél a mortalitás esetleges csökkentése támogatja ezt a szerepet. Az inzulinérzékelő pioglitazon esetében az akták nincsenek még teljesen lezárva: a PIVENS tanulmány során prediabéteszes és diabéteszes pácienseknek adtak 18 hónapon keresztül pioglitazont, és ez a kezelés a placebo csoporttal összehasonlítva a szövettan javulását mutatta (58% vs 17%). 51%-uknál a NASH teljesen meggyógyult. A máj zsírtartalma jelentősen csökkent és a metabolikus paraméterek is javultak. A sztatinokat is lehet hasznlni az NAFLD-pácienseknél a dyslipidemia kezelésére enyhén emelkedett transzamináz/ GGT értékeknél (< 3 x ULN), hogy csökkentsük a kardiovaszkuláris rizikót. Ezt a jelenlegi iránymutatások kifejezetten javasolják. A NASH kizárólagos kezelésére sztatinokkal azonban az adatok még jelenleg hiányoznak. Forrás: Gastro & Hepa News (Jahrgang 10, Nr. 2/3, 2017)
Anamnézis, fizikális vizsgálat májbetegségekben
Anamnézis, fizikális vizsgálat májbetegségekben Dr. Vincze Áron egyetemi docens PTE KK I.sz. BelgyógyászaA Klinika Hepatológia szakvizsga- előkészítő tanfolyam, Balatonfüred 2011. március 8-10. Májbetegségek
Hepashake májdiéta Speciálisan a nem alkohos zsírmáj kezelésére. Szeretne egészségesebben élni? Szívesen segítünk benne.
Hepashake májdiéta Speciálisan a nem alkohos zsírmáj kezelésére Szeretne egészségesebben élni? Szívesen segítünk benne. Minden 3. személy érintett Mit csinálnak ezek az emberek? K. Ferenc Nyugdíjas
Cardiovascularis (szív- és érrendszeri) kockázat
Cardiovascularis (szív- és érrendszeri) kockázat Varga Gábor dr. www.gvmd.hu 1/7 Cardiovascularis kockázatbecslő tábla Fatális szív- és érrendszeri események előfordulásának kockázata 10 éven belül Nő
MIKROBIOM ÉS ELHÍZÁS HEINZ GYAKY 2018 BUDAPEST
MIKROBIOM ÉS ELHÍZÁS HEINZ GYAKY 2018 BUDAPEST HUMÁN MIKROBIOM 10 billió baktérium alkotja a 1,5-2 kg súlyú humán mikrobiomot. Elsősorban az emberi bélben található A bél által szabályozott bélflóra a
Anamnesztikus adatok
Név:. Dátum: Születési idő:. TAJ szám:. Telefonszám: Foglalkozás (ülő, fizikai, egyéb):.. Legmagasabb iskolai végzettség: Testsúly Testmagasság Vérnyomás Derék körfogat Csípő körfogat Ascites Hepatikus
Ez az alkalmazási előírás és a betegtájékoztató az előterjesztési eljárás eredménye alapján jött létre.
II. melléklet Az alkalmazási előírás és a betegtájékoztató módosítása az Európai Gyógyszerügynökség előterjesztésére Ez az alkalmazási előírás és a betegtájékoztató az előterjesztési eljárás eredménye
Kérdőív. Családban előforduló egyéb betegségek: A MAGYAR HASNYÁLMIRIGY MUNKACSOPORT ÉS AZ INTERNATIONAL ASSOCIATION OF PANCREATOLOGY KÖZÖS VIZSGÁLATA
1. Személyes adatok Kérdőív Név:. Születési dátum:.. KÓRHÁZ TAJ szám:... Nem: Rassz: férfi / nő indiai / ázsiai / fehér / fekete (a megfelelő aláhúzandó) ORVOS Képes-e a gyermek válaszolni a panaszaira,
Dr. Szamosi Tamás egyetemi magántanár 2015/16 tanév
Dr. Szamosi Tamás egyetemi magántanár 2015/16 tanév A FERTŐZŐ BETEGSÉGEK MEGELŐZÉSE A KÜLÖNBÖZŐ SZERVRENDSZEREK BETEGSÉGEINEK MEGELŐZÉSE BALESET MEGELŐZÉS, MÉRGEZÉSEK MEGELŐZÉSE A GYERMEK ÉS SERDÜLŐKORBAN
Tíz éve vagyok tagja a Premium csapatának. Dr.Simon Attila belgyógyász-obezitológus Nagykanizsa
Tíz éve vagyok tagja a Premium csapatának Dr.Simon Attila belgyógyász-obezitológus Nagykanizsa Mottó: A fájdalmat mindenki nagyszerűen el tudja viselni, kivéve azt aki érzi avagy A diétás kezelés magyarországi
Diagnosztikai irányelvek Paget-kórban
Diagnosztikai irányelvek Paget-kórban Dr. Donáth Judit Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet, Budapest HALADÁS A REUMATOLÓGIA, IMMUNOLÓGIA ÉS OSTEOLÓGIA TERÜLETÉN 2012-2014 2015. ÁPRILIS 17.
Hogyan mentsd meg a szíved?
Hogyan mentsd meg a szíved? Mivel minden második haláleset oka szív- és érrendszeri betegségbõl adódik, a statisztikán sokat javíthatunk, ha tudjuk, hogyan is küzdjünk e probléma ellen. Pl. már minimális
A 0 64 éves férfiak és nők cerebrovascularis betegségek okozta halálozásának relatív kockázata Magyarországon az EU 15
A hipertónia, mint kiemelt kardiovaszkuláris rizikófaktor befolyásoló tényezőinek és ellátásának vizsgálata az alapellátásban Dr. Sándor János, Szabó Edit, Vincze Ferenc Debreceni Egyetem OEC Megelőző
III. Melléklet az alkalmazási előírás és a betegtájékoztató azonos módosításai
III. Melléklet az alkalmazási előírás és a betegtájékoztató azonos módosításai Megjegyzés: Ezek az alkalmazási előírásnak és a betegtájékoztatónak a bizottsági határozat idején érvényes módosításai. A
Elso elemzés Example Athletic
50 KHz R 520 Xc 69 [Víz és BCM zsír nélkül] A mérés 11.07.2005 Ido 15:20 dátuma: Név: Example Athletic Születési dátum: 22.07.1978 Keresztnév: Kor:: 26 Év Neme: férfi Magasság: 1,70 m Mérés sz.: 1 Számított
A májcirrhosis felismerése és a Fibroscan dr Pár Gabriella PTE I. sz. Belgyógyászati Klinika A krónikus májgyulladások (krónikus hepatitisek) -a a máj 6 hónapnál tovább tartó, sejtszéteséssel és gyulladással
Oszteoporózis diagnózis és terápia Mikor, kinek, mit? Dr. Kudlák Katalin Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház 2015.01.21.
Oszteoporózis diagnózis és terápia Mikor, kinek, mit? Dr. Kudlák Katalin Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház 2015.01.21. Diagnózis Osteodensitometria ( T- score:
Néhány mondat a m á m j á b j e b t e eg e s g é s g é e g k e k g y g ó y g ó y g s y z s er e es e s k e k z e el e é l s é é s r é ől
Néhány mondat a májbetegségek gyógyszeres kezeléséről dr. Pár Gabriella PTE I. Belgyógyászati Klinika, Pécs A fontosabb májbetegségek Alkoholos zsirmáj - hepatitis - cirrhosis Krónikus B és C virus hepatitis
Munkatársi, munkahelyi kapcsolatok Stressz mint cardiovasculáris rizikófaktor. Lang Erzsébet Vasútegészségügy NK. Kft.
Munkatársi, munkahelyi kapcsolatok Stressz mint cardiovasculáris rizikófaktor Lang Erzsébet Vasútegészségügy NK. Kft. Pécs Kardiológia ????? Miért??? Lehet, hogy külön utakon járunk?! Együtt könnyebb?
Az Egészségügyi Minisztérium szakmai protokollja Zsírmáj és nem alkoholos steatohepatitis (NASH) Készítette: A Gasztroenterológiai Szakmai Kollégium
Az Egészségügyi Minisztérium szakmai protokollja Zsírmáj és nem alkoholos steatohepatitis (NASH) Készítette: A Gasztroenterológiai Szakmai Kollégium ZSÍRMÁJ I. Alapvető megfontolások 1. Definíció A zsírmáj
A 2-es típusú diabetes háziorvosi ellátására vonatkozó minőségi indikátorok gyakorlati értéke
A 2-es típusú diabetes háziorvosi ellátására vonatkozó minőségi indikátorok gyakorlati értéke dr. Nagy Attila, Csenteri Orsolya, Szabó Edit, Ungvári Tímea, dr. Sándor János DE OEC Népegészségügyi Kar DEBRECENI
Akut pankreatitisz. 1. Személyes adatok OPR BETEGSZÁM Név:.. Születési dátum:. TAJ szám:.. KÓRHÁZ. mennyiség (cigaretta/nap): mióta (év):
FORM-A A kérdőívet FELVÉTELKOR kell kitölteni! A beteg vizsgálatát és statuszának rögzítését FELVÉTELKOR kell elvégezni! A kötelező laborparamétereket a FELVÉTELKOR levett vérből kell elvégezni! A képalkotó
A 2-es típusú cukorbetegség
A 2-es típusú cukorbetegség tablettás kezelése DR. FÖLDESI IRÉN, DR. FARKAS KLÁRA Az oktatóanyag A MAgyAr DiAbetes társaság vezetôsége Megbízásából, A sanofi támogatásával készült készítette A MAgyAr DiAbetes
A szív- és érrendszeri megbetegedések
A szív- és érrendszeri megbetegedések A szív- és érrendszeri betegségek mind a megbetegedések számát, mind a halálozást tekintve vezető helyet foglalnak el a fejlett ipari országokbanköztük hazánkban is.
Májátültetés és veleszületett anyagcsere betegségek. Dezsőfi Antal
Májátültetés és veleszületett anyagcsere betegségek Dezsőfi Antal Öröklődő anyagcsere betegségek Az öröklődő anyagcsere betegségek döntő többsége a ritka betegségek közé tartozik. Ritka betegség, prevalencia
Kardiovaszkuláris betegek ellátása az alapellátásban. Dr. Balogh Sándor
Kardiovaszkuláris betegek ellátása az alapellátásban Dr. Balogh Sándor A betegségfőcsoportokra jutó halálozás alakulása Magyarországon KSH 2004 Általános prevenciós útmutató az összes átlagos kockázatú
A pszichológiai tényezők szerepe az elhízásban
A pszichológiai tényezők szerepe az elhízásban Tisljár-Szabó Eszter eszter.szabo@sph.unideb.hu Magatartástudományi Intézet Mi az elhízás? Sokféleképpen definiálják: a. Populáció átlagsúlyhoz képest: >20-40%:
Az elhízás hatása az emberi szervezetre. Dr. Polyák József Pharmamedcor Kardiológiai Szakambulancia 1137. Budapest, Katona J. u. 27.
Az elhízás hatása az emberi szervezetre Dr. Polyák József Pharmamedcor Kardiológiai Szakambulancia 1137. Budapest, Katona J. u. 27. Melyek az élő szervezet elemi életjelenségei közül minőségében testtömeg
Az elhízást a WHO gyógyíthatatlan betegségnek nyilvánította. A magyar lakosság közel kétharmada túlsúlyos vagy elhízott.
Az elhízást a WHO gyógyíthatatlan betegségnek nyilvánította. A magyar lakosság közel kétharmada túlsúlyos vagy elhízott. MIN ALAPSZIK A PREMIUM DIET? A Premium Diet 4 elemen alapszik, melyek hozzájárulnak
Mit nyerünk a gyógyulással? Dr.Werling Klára VIMOR Elnöke Semmelweis Egyetem II. sz Belgyógyászati Klinika
Mit nyerünk a gyógyulással? Dr.Werling Klára VIMOR Elnöke Semmelweis Egyetem II. sz Belgyógyászati Klinika 1. Meggyógyítunk egy fertőző betegséget HBV prevalencia 2006 Hepatitis B vírus terjedése - szexuális
Leberfasten nach Dr. Worm HEPASHAKE májdiéta
Leberfasten nach Dr. Worm HEPASHAKE májdiéta 1 A szív- és érrendszeri betegségekre veszélyeztetett páciens Életmód Gyulladások Zsíranyagcsere zavarok Érelmeszesedés Inzulinrezisztencia (sok inzulin a vérben)
Az onkológia alapjai. Szántó János DE OEC Onkológiai Tanszék ÁNTSZ 2010. február
Az onkológia alapjai Szántó János DE OEC Onkológiai Tanszék ÁNTSZ 2010. február Statisztika Megbetegedés halálozás Világ: 15 20 M 7-8 M Mo.: 70.000 36.000 Azaz hazánkban minden negyedik állampolgár daganatos
A TELJES SZÍV- ÉS ÉRRENDSZERI RIZIKÓ ÉS CSÖKKENTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI
A TELJES SZÍV- ÉS ÉRRENDSZERI RIZIKÓ ÉS CSÖKKENTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI Dr. Páll Dénes egyetemi docens Debreceni Egyetem OEC Belgyógyászati Intézet A HYPERTONIA SZÖVŐDMÉNYEI Stroke (agykárosodás) Szívizom infarktus
Tünetmentes gyermek fokozott szérum transzferáz aktivitással. Mit tegyek? Szőnyi László 2012. 2012.május 11. Kávészünet. 2012.
Tünetmentes gyermek fokozott szérum transzferáz aktivitással. Mit tegyek? Szőnyi László 2012 Miért fokozott szérum transzferáz aktivitás és nem kóros májfunkció? Szérum fokozott ALP aktivitás, fokozott
Vizsgáló eljárások a hepatológiában, diagnosztikus gondolkodás májbetegség kivizsgálása kapcsán
Vizsgáló eljárások a hepatológiában, diagnosztikus gondolkodás májbetegség kivizsgálása kapcsán Dr. Dezsőfi Antal SE, I.sz. Gyermekgyógyászati Klinika Budapest Esetbemutatás, Regina IV/3. (1 sp ab) zavartalan
A metabolikus szindróma klinikai jelentôsége. Útmutató pszichiátriai betegség miatt kezelésben részesülôk számára
A metabolikus szindróma klinikai jelentôsége Útmutató pszichiátriai betegség miatt kezelésben részesülôk számára Mi a metabolikus szindróma? Metabolikus szindróma elnevezéssel szív- és érrendszeri kockázati
Táplálásterápia bevezetése kórházunkban. Bozóné Kegyes Réka dietetikus Szt. Lukács Eü. Non-profit Kft. Dombóvár
Táplálásterápia bevezetése kórházunkban Bozóné Kegyes Réka dietetikus Szt. Lukács Eü. Non-profit Kft. Dombóvár Európa Tanácsi határozat 2003. november 12. Elfogadhatatlan az alultáplált betegek száma Európa
mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR
mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR az OkTaTÓaNyag a magyar DiabeTes Társaság vezetôsége megbízásából, a sanofi TámOgaTásával készült készítette a magyar DiabeTes Társaság edukációs
Alkoholos májbetegség formái és kezelése
Alkoholos májbetegség formái és kezelése Dr. Nagy István SZTE I. sz. Belgyógyászati Klinika 2008 Kérem, szavazzanak: Kik az érzékenyebbek az alkoholos egészségkárosodásra? 1. férfiak 2. nők Kérem, szavazzanak:
Hepatitis C vírus okozta krónikus májgyulladás diagnosztikája és terápiájának finanszírozási protokollja
Hepatitis C vírus okozta krónikus májgyulladás diagnosztikája és terápiájának finanszírozási protokollja Országos Egészségbiztosítási Pénztár Elemzési, Orvosszakértői és Szakmai Ellenőrzési Főosztály Budapest,
A krónikus veseelégtelenség kardio-metabolikus kockázata
A krónikus veseelégtelenség kardio-metabolikus kockázata Dr. Kiss István Fıv. Önk. Szent Imre Kórház, Belgyógyászati Mátrix Intézet, Nephrologia-Hypertonia Profil 1 2 SZÍV ÉS ÉRRENDSZERI KOCKÁZAT ÉS BETEGSÉG
Hét Dátum Téma Előadó 1. szept. 9. kedd Gastrooesophagealis reflux betegség. Dr. Altorjay István
BELGYÓGYÁSZATI INTÉZET C ÉPÜLET B ÉPÜLET GASZTROENTEROLÓGIA TANSZÉK, A ÉPÜLET ANYAGCSERE BETEGSÉGEK TANSZÉK Belgyógyászat 5., (Gasztroenterológia anyagcsere betegségek) AOBEL13A9 Kredit: 4 (V. évfolyam,
Dr.Varga Annamária belgyógyász, diabetológus
Dr.Varga Annamária belgyógyász, diabetológus A szénhidrát-, a zsír-, a fehérje és a nukleinsav-anyagcsere komplex zavara Oka: a hasnyálmirigyben termelődő - inzulin hiánya - a szervezet inzulinnal szembeni
DIABÉTESZ A DIABÉTESZESEK SZEMÉVEL
1 DIABÉTESZ A DIABÉTESZESEK SZEMÉVEL FELMÉRÉS 2-ES TÍPUSÚ CUKORBETEGEK KÖRÉBEN Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége (MACOSZ), a NOVARTIS támogatásával KINCSES JÁNOS a MACOSZ elnöke 2010. januárjában
tipusú diabetes mellitusos betegek gondozása a háziorvosi gyakorlatban Praxis adatlap
Felnıtt, 2-es 2 tipusú diabetes mellitusos betegek gondozása a háziorvosi gyakorlatban Praxis adatlap 1. Praxis azonosító:( ÁNTSZ azonosító) 2. Ellátás tipusa: felnıtt, vegyes 3. Település formája:nagyváros,
Alkohol és máj. Lengyel Gabriella. Semmelweis Egyetem, ÁOK, II.Belklinika Budapest. Hepatológia Továbbképzés, Balatonfüred, 2011.
Alkohol és máj Lengyel Gabriella Semmelweis Egyetem, ÁOK, II.Belklinika Budapest Hepatológia Továbbképzés, Balatonfüred, 2011. március Májcirrhosis és HCC előfordulása a világ összlakosságában Májcirrhosis,
A praxisközösségi működés eredményei Romák körében
A praxisközösségi működés eredményei Romák körében Bárdos-Csenteri Orsolya, Földvári Anett, Kovács Nóra, oráczkiné álinkás Anita, Szabó Edit, Szőllősi Gergő József, Vinczéné Sipos Valéria, Vincze Ferenc
Colorectalis carcinomában szenvedő betegek postoperatív öt éves követése
Colorectalis carcinomában szenvedő betegek postoperatív öt éves követése Kegyes Lászlóné 1, Némethné Lesó Zita 1, Varga Sándor Attiláné 1, Barna T. Katalin 1, Rombauer Edit 2 Dunaújvárosi Prodia Központi
Humán genom variációk single nucleotide polymorphism (SNP)
Humán genom variációk single nucleotide polymorphism (SNP) A genom ~ 97 %-a két különböző egyedben teljesen azonos ~ 1% különbség: SNP miatt ~2% különbség: kópiaszámbeli eltérés, deléciók miatt 11-12 millió
Tápanyag- és energiaszükséglet kiszámítása Iski Éva, Horváth Attila Dusán, Klinikai táplálási tanácsadók (dietetikusok)
Tápanyag- és energiaszükséglet kiszámítása Iski Éva, Horváth Attila Dusán, Klinikai táplálási tanácsadók (dietetikusok) Faktorok befolyásolják az energia igényt alapanyagcsere a testhőmérséklet fenntartása
változások az SM kezelésében: tények és remények
változások az SM kezelésében: tények és remények Prof. Dr. Illés Zsolt Dél-Dániai Egyetem Odense az SM klinikai típusai relapszussal remisszióval szekunderprogresszív primer progresszív progresszív relapszáló
Az elhízás, a bulimia, az anorexia. Az elhízás
Az elhízás, a bulimia, az anorexia Az elhízás Elhízás vagy túlsúlyosság elhízás a testsúly a kívánatosnál 20%-kal nagyobb túlsúlyosság a magasabb testsúly megoszlik az izmok, csontok, zsír és víz tömege
MÁJPATHOLOGIA (2) Prof.Dr.Schaff Zsuzsa Semmelweis Egyetem II.sz.Pathologiai Intézete Budapest február
MÁJPATHOLOGIA (2) Prof.Dr.Schaff Zsuzsa Semmelweis Egyetem II.sz.Pathologiai Intézete Budapest 2018. február MÁJPATHOLOGIA (2) Toxikus májkárosodások Alkoholos májbetegség Nem alkoholos steatosis (NAFLD,
A szív és vázizom megbetegedések laboratóriumi diagnózisa. Dr. Miseta Attila Laboratórimi Medicina Inézet, 4624 Pécs, Ifjúság u. 13.
A szív és vázizom megbetegedések laboratóriumi diagnózisa Dr. Miseta Attila Laboratórimi Medicina Inézet, 4624 Pécs, Ifjúság u. 13. Bevezetés Tárgykörök: szív infarktus, szív elégtelenség, kockázati tényezők
Katasztrófális antifoszfolipid szindróma
Katasztrófális antifoszfolipid szindróma Gadó Klára Semmelweis Egyetem, I.sz. Belgyógyászati Klinika Antifoszfolipid szindróma Artériás és vénás thrombosis Habituális vetélés apl antitest jelenléte Mi
A HIPERINZULINÉMIA SZEREPE ELHÍZÁSTÓL FÜGGETLEN POLICISZTÁS OVÁRIUM SZINDRÓMÁBAN
A HIPERINZULINÉMIA SZEREPE ELHÍZÁSTÓL FÜGGETLEN POLICISZTÁS OVÁRIUM SZINDRÓMÁBAN Csenteri Orsolya Karola, Dr. Gődény Sándor Debreceni Egyetem Népegészségügyi Kar Megelőző Orvostani Intézet BEVEZETÉS PCOS
VI. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2015.
VI. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2015. Jubileumi V. Sikeresen Teljesült Évad / 2010-2011 - 2012-2013 - 2014 / Központi vastagbéldaganat rizikó felmérési kérdőív 2012-2013-14. évi eredményei Dr.
Visegrád, március
Visegrád, 2018. március 22-24. Májbetegekért Alapítvány, Magyar Májkutatási Társaság, Magyar Gasztroenterológiai Társaság Hepatológiai Szekció szervezésében 2018.03.22. CSÜTÖRTÖK 14.00 14.10 MEGNYITÓ Makara
Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra
Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra A cukorbetegség (diabetes mellitus) a szénhidrátanyagcsere zavara, amely a vérben, illetve a testnedvekben megemelkedett cukorszinttel és kóros anyagcseretermékekkel
A hepatocelluláris karcinóma kezelési lehetőségei - a májátültetés
A hepatocelluláris karcinóma kezelési lehetőségei - a májátültetés Végső Gy, Görög D, Kóbori L, Fehérvári I, Nemes B, Langer R Semmelweis Egyetem, Transzplantációs és Sebészeti Klinika, Budapest A szervátültetés
PCOS mellett az élet
PCOS mellett az élet Dr. Semjéni Mariann PCOS Amazonok alapítója Budapest 2018. 07. 14. Naja Forest Szakmai Nap A bajok okai Életmód GnRH- LH/FSH- androgén hormonok tengely Genetika Magzati korban az anya
Májenzim eltérések Psoriasis - szisztémás terápiák a hepatológus szemével
Májenzim eltérések Psoriasis - szisztémás terápiák a hepatológus szemével Dr. Tornai István DEOEC, Belgyógyászati Intézet Gasztroenterológiai tanszék Debrecen, 2012. október 11. Psoriasis és májbetegség
Visegrád, március
Visegrád, 2018. március 22-24. Májbetegekért Alapítvány, Magyar Májkutatási Társaság, Magyar Gasztroenterológiai Társaság Hepatológiai Szekció szervezésében 2018.03.22. CSÜTÖRTÖK 14.00 14.10 MEGNYITÓ Makara
CARDIOMETABOLICA HUNGARICA
2011; 4 (SUPPL. 3) CARDIOMETABOLICA HUNGARICA A MAGYAR OBEZITOLÓGIAI ÉS MOZGÁSTERÁPIÁS TÁRSASÁG VII. KONGRESSZUSA AZ ELHÍZÁS KEZELÉSE SZAKMAI IRÁNYELVEINEK AKTUALIZÁLÁSA PROGRAM 2011. OKTÓBER 14. Aesculap
Epeút rendszer anatómiája és fiziológiája Alapvető ismeretek
Epeút rendszer anatómiája és fiziológiája Alapvető ismeretek Az emberi Oddi sphincter rendszer EPEKŐBETEGSÉG NOMENKLATÚRÁJA CHOLECYSTOLITHIASIS CHOLEDOCHOLITHIASIS INTRAHEPATICUS EPEKŐ EPEKŐ BETEGSÉG
Hepashake májdiéta Speciálisan a nem alkohos zsírmáj kezelésére. Szeretne egészségesebben élni? Szívesen segítünk benne.
Hepashake májdiéta Speciálisan a nem alkohos zsírmáj kezelésére Szeretne egészségesebben élni? Szívesen segítünk benne. Minden 3. személy érintett Mit csinálnak ezek az emberek? Walter D. Nyugdíjas 65
Elso elemzés Example Anorexia
50 KHz R 739 Xc 62 [Víz és BCM zsír nélkül] A mérés 11.07.2005 Ido 15:11 dátuma: Név: Example Anorexia Születési dátum: 05.02.1981 Keresztnév: Kor:: 24 Év Neme: no Magasság: 1,65 m Mérés sz.: 1 Számított
2-es típusú diabétesz - Örökölhető? Megelőzhető?
Prof.Dr. Bedros J. Róbert, Dr. Pados Gyula, Dr. Simonyi Gábor Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság (MOMOT) 2-es típusú diabétesz - Örökölhető? Megelőzhető? Az öröklés szerepe Vannak olyan adatok,
Gyermekkori IBD jellegzetességei. Dr. Tomsits Erika SE II. sz. Gyermekklinika
Gyermekkori IBD jellegzetességei Dr. Tomsits Erika SE II. sz. Gyermekklinika Gyulladásos bélbetegség feltételezhetı Hasmenés >4 hét >2 székürítés naponta Folyékony/pépes széklet Crohn-betegség? Colitis
Mi lenne ha az MPS is része lenne az újszülöttkori tömegszűrésnek?
Mi lenne ha az MPS is része lenne az újszülöttkori tömegszűrésnek? Dr. Jávorszky Eszter, Kánnai Piroska Dr. Szőnyi László Semmelweis Egyetem, I. Gyermekklinika, Budapest Anyagcsere szűrőközpont 2 Ritka
Kardiológiai rehabilitációban résztvevő cukorbetegek diétás ismereteinek jellemzése
Kardiológiai rehabilitációban résztvevő cukorbetegek diétás ismereteinek jellemzése Dr. Kóródi Tünde (Székesfehérvár), Dr. Simon Éva (Sopron), Huszáros Bernadette (Sopron) Dr. Simon Attila (Balatonfüred),
EURÓPAI REFERENCIAHÁLÓZATOK EURÓPAI REFERENCIAHÁLÓZATOK ALACSONY ELŐFORDULÁSÚ RITKA VAGY ÖSSZETETT BETEGSÉGEKBEN SZENVEDŐ, BETEGEK SEGÍTÉSE
EURÓPAI REFERENCIAHÁLÓZATOK EURÓPAI REFERENCIAHÁLÓZATOK ALACSONY ELŐFORDULÁSÚ RITKA VAGY ÖSSZETETT BETEGSÉGEKBEN SZENVEDŐ, BETEGEK SEGÍTÉSE Share. Care. Cure. Egészségügyi MILYEN CÉLT SZOLGÁLNAK AZ EURÓPAI
Klímaváltozás és klímaadaptáció helyi léptékben Egy kutatási projekt tapasztalatai a hazai társadalmi-gazdasági folyamatok modellezésében
Király Gábor Czirfusz Márton Koós Bálint Tagai Gergő Uzzoli Annamária: Klímaváltozás és klímaadaptáció helyi léptékben Egy kutatási projekt tapasztalatai a hazai társadalmi-gazdasági folyamatok modellezésében
Esetbemutatás. Dr. Iván Mária Uzsoki Kórház 2013.11.07.
Esetbemutatás Dr. Iván Mária Uzsoki Kórház 2013.11.07. Esetbemutatás I. 26 éves férfi 6 héttel korábban bal oldali herében elváltozást észlelt,majd 3 héttel később haemoptoe miatt kereste fel orvosát antibiotikumos
2. Anamnesztikus adatok/rizikófaktorok Alkoholfogyasztás: igen / nem Ha igen: gyakoriság: alkalmanként/havonta/hetente/naponta mennyiség (g/nap):
1. Személyes adatok TAJ szám:.. Név:.. Születési dátum:.. Cím:.... Telefonszám: E-mail cím:. Intézmény:. Orvos:... Vérminta kódja:. Vérminta vétel ideje:.. Nem: F / N Rassz: Indiai/Ázsiai - Fehér - Fekete
III. melléklet. Az alkalmazási előírás és a betegtájékoztató vonatkozó fejezeteit érintő módosítások
III. melléklet Az alkalmazási előírás és a betegtájékoztató vonatkozó fejezeteit érintő módosítások Megjegyzés: Az alkalmazási előírás és a betegtájékoztató módosításait értelemszerűen a referencia-tagállammal
Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Ápolástudományi és Egészségpedagógiai Intézet. Ápolás és betegellátás szak
Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Ápolástudományi és Egészségpedagógiai Intézet Ápolás és betegellátás szak Az előadása mint módszer az egészségpedagógiában Laczkó Marianna II. évf. levelezős 2009.04.10.
Tények a magas vérnyomásról
4 Magas vérnyomás Dr. Rath Cellular Health TM sejtegészségi ajánlásai a megelőzéshez és a kiegészítő terápiához Tények a magas vérnyomásról: Dr. Rath sejtegészségi ajánlásai - Egészségi előnyök a betegek
oktatásuk jelentősége és
Cukorbetegek állapotfelmérése, oktatásuk jelentősége és eredményessége az intézeti kardiológiai rehabilitáció során Simon Éva 1, Huszáros Bernadatt 1, Simon Attila 2, Veress Gábor2, Bálint Beatrix 3, Kóródi
Daganatos betegségek megelőzése, a szűrés szerepe. Juhász Balázs, Szántó János DEOEC Onkológiai Tanszék
Daganatos betegségek megelőzése, a szűrés szerepe Juhász Balázs, Szántó János DEOEC Onkológiai Tanszék Carcinogenesis mechanizmusa A daganatos átalakulás a normálistól eltérő DNS szintézisével kezdődik,
IV. MELLÉKLET TUDOMÁNYOS KÖVETKEZTETÉSEK
IV. MELLÉKLET TUDOMÁNYOS KÖVETKEZTETÉSEK Tudományos következtetések A hepatitisz B vírus (HBV) és hepatitisz C vírus (HCV) társfertőzés az átfedő terjedési mód miatt nem ritka. Ismeretes, hogy a HCV fertőzés
A Kockázatkezelési Terv Összefoglalója
1 A Kockázatkezelési Terv Összefoglalója Hatóanyag/hatóanyagcsoport paracetamol ATC N02BE01 Érintett készítmény(ek) Magyarországon Paracetamol Teva 10 mg/ml oldatos infúzió (MAH: Teva Gyógyszergyár Zrt.,
III. melléklet. Az alkalmazási előírás és a betegtájékoztató vonatkozó pontjainak módosításai
III. melléklet Az alkalmazási előírás és a betegtájékoztató vonatkozó pontjainak módosításai 26 [Az alábbi szöveget módosítani kell a hatályos kísérőiratban (beillesztés, helyettesítés vagy törlés a megfelelő
PCOS-ES BETEG TERHESGONDOZÁSÁNAK SPECIÁLIS VONATKOZÁSAI
PCOS-ES BETEG TERHESGONDOZÁSÁNAK SPECIÁLIS VONATKOZÁSAI Orosz Mónika ÁOK VI. évfolyam Témavezető: Dr. Deli Tamás DE KK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika POLYCYSTÁS OVARIUM SZINDRÓMA Rotterdami Kritériumok
A táplálkozási szokások és a dohányzás összefüggései. Károlyiné Csicsely Katalin Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet
A táplálkozási szokások és a dohányzás összefüggései Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet A dohányzás emésztőrendszeri ártalmai Étvágytalanság. Ízérzékelés tompul. Emésztési panaszok. Gyakrabban
MI ÁLLHAT A FEJFÁJÁS HÁTTERÉBEN? Dr. HégerJúlia, Dr. BeszterczánPéter, Dr. Deák Veronika, Dr. Szörényi Péter, Dr. Tátrai Ottó, Dr.
MI ÁLLHAT A FEJFÁJÁS HÁTTERÉBEN? Dr. HégerJúlia, Dr. BeszterczánPéter, Dr. Deák Veronika, Dr. Szörényi Péter, Dr. Tátrai Ottó, Dr. Varga Csaba ESET 46 ÉVES FÉRFI Kórelőzmény kezelt hypertonia kivizsgálás
Autoimmun májbetegségek
Autoimmun májbetegségek Prof. Dr. Zeher Margit Klinikai Immunológia Tanszék, Debrecen Hallgatói előadás 2011/2012 I. félév Tárgy: Gastroenterológia-hepatológia-anyagcsere betegségek Debrecen, 2011.10.06.
Hepatitis Regiszter Hunyady Béla Kaposi Mór Oktató Kórház, Kaposvár PTE KK I.sz. Belgyógyászati Klinika, Pécs
Hepatitis Regiszter Hunyady Béla Kaposi Mór Oktató Kórház, Kaposvár PTE KK I.sz. Belgyógyászati Klinika, Pécs Hepatitis Regiszter (HepReg) o A vírushepatitises betegek interferon-alapú kezelésének nyilvántartására,
Szénhidrát-anyagcsere kontroll pajzsmirigy betegségekben
Szénhidrát-anyagcsere kontroll pajzsmirigy Dr. Putz Zsuzsanna Újdonságok a pajzsmirigy betegségek gyakorlatában 2018. október 6. SEMMELWEIS EGYETEM Általános Orvostudományi Kar Semmelweis Egyetem Pajzsmirigy
Szakdolgozat témák 2013/2014 Semmelweis Egyetem ÁOK I. Belgyógyászati Klinika
Szakdolgozat témák 2013/2014 Semmelweis Egyetem ÁOK I. Belgyógyászati Klinika Konzulens: Dr. Abonyi Margit 1. Krónikus B hepatitis 2. Krónikus C hepatitis 3. HCV okozta glomerulonephritisek 4. Extrahepatikus
ÁLLATOK KLINIKAI VIZSGÁLATAI
ÁLLATOK KLINIKAI VIZSGÁLATAI ---------------------------------------------------------------------------------------------------- Állatokon végzett tanulmányok A CV247 két kutatásban képezte vizsgálat
MAGYOT évi Tudományos Szimpóziuma Május 5-6, Budapest
MAGYOT 2017. évi Tudományos Szimpóziuma Május 5-6, Budapest A petefészekrákok kezelésében nem régen került bevezetésre egy újabb fenntartó kezelés BRCA mutációt hordozó (szomatikus vagy germinális) magas
A Premium Goodcare For Wounds koncepció
A Premium Goodcare For Wounds koncepció Adatok és tények a kórházi betegek 20-60%-ánál alultápláltság mutatható ki 2003 az Európa Tanács határozata az intézkedések meghozataláról Halálozások számának növekedése
LUPUSZ KVÍZ. Kérdések, megoldások, ajándéksorsolás. 2012. december 1.
LUPUSZ KVÍZ Kérdések, megoldások, ajándéksorsolás 2012. december 1. 1. kérdés: Mi történik egy lupuszos beteg immunrendszerében? A Az immunrendszer túl kevés antitestet termel. B Az immunrendszer antitesteket
Cukorbetegek hypertoniájának korszerű kezelése. Dr. Balogh Sándor OALI Főigazgató főorvos Budapest
Cukorbetegek hypertoniájának korszerű kezelése Dr. Balogh Sándor OALI Főigazgató főorvos Budapest Hypertonia diabetesben 1-es típusú diabetes 2-es típusú diabetes Nephropathia diabetica albuminuria (intermittáló
A Gyógyszerészi gondozás szakképesítés szakgyógyszerész jelöltjeinek szakvizsga tételsora
A Gyógyszerészi gondozás szakképesítés szakgyógyszerész jelöltjeinek szakvizsga tételsora PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM 1. A gyógyszerészi gondozás kialakulásának történeti bemutatása, hátterében álló nemzetközi
Engedélyszám: 6195-6/2009-0003EGP Verziószám: 1. 2332-06 Diabetológiai szakápolás követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai
1. feladat Új kolléganő betanítására kérte meg vezetője. Feladata az 1. típusú diabetesszel kapcsolatos és a diabetes szövődményeként jelentkező alsó végtagi kritikus állapotokhoz kapcsolódó ismeretek
Cukorbetegek kezelésének alapelvei
Diabétesz 2007. Életmód és kezelés Budapest, 2007. június 2. Mozgásterápia cukorbetegségben Lelovics Zsuzsanna dietetikus, humánkineziológus, szakedző Egészséges Magyarországért Egyesület Cukorbetegek
Tesztkérdések. 1 A nem fertőző betegségek halálozási aránya az európai régióban: a) 77% b) 68% c) 86%
Tesztkérdések 1 A nem fertőző betegségek halálozási aránya az európai régióban: a) 77% b) 68% c) 86% 2. Az étkezés és az életmód megváltoztatásával milyen arányban előzhetők meg a szívérrendszeri betegségek?
Kérdőív. mióta (év): A MAGYAR HASNYÁLMIRIGY MUNKACSOPORT ÉS AZ INTERNATIONAL ASSOCIATION OF PANCREATOLOGY KÖZÖS VIZSGÁLATA
1. Személyes adatok Kérdőív Név:.. Születési dátum:. TAJ szám: Nem: férfi nő Rassz: Indiai/Ázsiai - Fehér 2. Anamnesztikus adatok - Fekete OPR BETEGSZÁM KÓRHÁZ Alkoholfogyasztás: mennyiség (g/nap): mióta