Koponyasérültek helyszíni ellátása

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Koponyasérültek helyszíni ellátása"

Átírás

1 Koponyasérültek helyszíni ellátása HEMS eljárásrend Szerzők Jóváhagyta Verzió / dátum v Érvényes Vonatkozik JOGOK Célok: Jelen Szabványos Eljárásrend a koponyasérültek légimentésben történő ellátását szabályozza. Célja a secunder agykárosodások kivédése, minimalizálása a megfelelő oxigenizáció, cerebralis perfúzió, társsérülés-ellátás és gyors transzport biztosításával. Dr. Czabajszki Máté, Dr. Hetzman T. László Dr. Hetzman T. László orvos igazgató Magyar Légimentő Nonprofit Kft. kivonuló személyzet A Magyar Légimentő Nonprofit Kft. eljárásrendjeinek, ill. oktatási anyagainak bármilyen nemű másolása, engedély nélküli felhasználása illetve megjelentetése szigorúan tilos. Háttér: Koponyasérülések prehospitalis osztályozása (a teljesség igénye nélkül): izolált koponyasérülés lokalizáció szerint Kategória Enyhe* GCS nyílt zárt Közepes 9-13 súlyosság szerint a GCS alapján Súlyos 3-8 (Kritikus) 3-4 * Agitált koponyasérült külön megítélés alá esik, ugyanis ilyen esetben a 25%-ban koponyaűri folyamatot kell, feltételeznünk az agitáció mögött. 1

2 Koponya-agysérültek vizsgálati, ellátási sajátosságai ccabcde megközelítésben: c nyaki gerinc védelme MILS, Stifneck c komprimálandó nagy vérzések ellátása A légút: szabad? veszélyben? elzáródott? -légút nyitásra egyszerű manőverek -légút nyitva tartására OROPHARYNGEALIS TUBUS (OP), NASOPHARYNGEALIS TUBUS (2xNP) /használatuk basistörés gyanúja esetén sem kontraindikált./, LÉGÚTI SZÍVÁS -definitív légút RSI ritkán Crash intubáció B légzés: légzési munka, légzési frekvencia, hallgatózás, mellkasi tapintás, pulzoxymetria OXIGEN adása (NVL) maszk alkalmazásával magas oxigenáramlást (10l/perc+) biztosítva. PULZOXYMETRIA monitorozás, a hypoxia (SaO 2 < 90 %) megelőzése C keringés: pulzus, CRT, nyaki vénák, vérnyomás, monitor, teljes test gyors átvizsgálása VÉRNYOMÁSMÉRÉS a hypotenzió (RR sys < 90 Hgmm) megelőzése, felismerése MONITORIZÁLÁS VÉNABIZTOSÍTÁS (nagylumenű, minimum 1 véna biztosítása) IZOTÓNIÁS INFÚZIÓK alkalmazása 250 ml bólusokban a cél vérnyomásértékeknek megfelelően: izolált koponyasérülés esetén RR sys. 120 Hgmm, társsérülés, potenciális vérzés esetén RR sys. 100 Hgmm. HYPERTÓNIÁS INFÚZIÓK (Hyperhaes): lásd később. VAZOPRESSZOROK - noradrenalin alkalmazása folyadékbólusokra nem reagáló spinális spinalis sokk esetén perfurzorral (lásd higítási táblázat). D neurológia: pupilla, GCS, vércukor PUPILLÁK első detektálása gyógyszerhatás előtt, majd gyakran ismételve vizsgálni, méretet és fényreakciót feljegyezni GCS legjobb választ értékeljük, motoros komponens a domináns elem VÉRCUKORMÉRÉS cél vércukor érték 5-10 mmol/l tartomány. KOPONYAŰRI NYOMÁSFOKOZÓDÁS, BEÉKELŐDÉS: lásd később. E környezet, körülmények: testhő, AMPLE (allergia, gyógyszerszedés, előző betegségek, utolsó étkezés, egyéb körülények) anamnézis begyűjtése TESTHŐMÉRSÉKLET mérése és dokumentációja. RSI specifikumok: RSI indikációi: elégtelen v. fenyegetett légút; légzési elégtelenség; eszméletlenség; agitált, kűzdő, kezelhetetlen koponyasérült; várható további kórlefolyás és kezelés; humanitárius okok. 2

3 PREOXIGENIZÁCIÓ (ss.sz.: 2 x NP, OP, NVL O 2 maszk) PREMEDIKÁCIÓ: RSI előtt az agitált, küzdő beteg preoxigenizációjához MIDAZOLAMMAL történő szedálásra lehet szükség. Kis dózisokat (1-2 mg) kell a megfelelő hatás eléréséig titrálni. Az egyértelműen hypovolaemiás és hipotenzív betegnek még ennél kevesebb dózisok is elégségesek lehetnek A midasolam dózisokra megszűnő agitáció és megtartott légút mellett a sérült ritkán intubatió nélkül is szállítható, azonban amennyiben nagyobb mennyíségű szedáció szükséges ill. felmerül a gyanú bármilyen intracraniális folyamatra úgy a sérültet feltétlenül intubálni kell. FENTANYL 1-2ug/kg dózisban adható a csekklista kezdetekor, abban az esetben, ha a laryngoscopia során vérnyomáskiugrástól tartunk a sérült keringési paraméterei alapján és a telefonos konzultáció ezt javasolta, ellenkező esetben a fentanyl nem képezi részét a standard RSI-nek, midasolammal történő keverése kifejezetten káros lehet. Indukció: KETAMIN 2 mg/kg iv. Relaxáció: SZUKCINILKOLIN 2mg/kg iv. Sikeres intubáció után tubusrögzítésnél a nyak és nyaki erek kompressziójának kerülése fontos. Esetlegesen sikertelen intubáció után a mielőbbi alternatív légút, légútbiztosítási, lélegeztetési módok helyes megválasztásának a hypoxiás epizód megelőzésében kifejezetten nagy szerepe van, LMA ill. sebészi légút szóba jön, mivel az indikáció ezen esetekben általában erős volt. Postintubáció: ROCURONIUM 1 mg/kg egyszeri bólusban. Alkalmazása fontos a teljesen kontrollált lélegeztethetőség és ezáltal az ICP kézbentarthatósága miatt. Ismétlésére hosszabb transzport esetén időben gondoljunk. Mielőbbi GÉPI LÉLEGEZTETÉS KAPNOMETRIA, KAPNOGRÁFIA vezérelten, cél ETCO Hgmm PEEP 4-5 vízcm, magasabb értékek emelik az ICP-t. Alacsony lélegeztetési volumenek Lélegeztetési frekvencia 10-12/min az ETCO 2 értékeket figyelembe véve. FiO2 1,0, oxigen-saturációs értéktől függően váltás 0,6-ra. ANALGOSZEDÁCIÓ: Ketamin mg bólusok percenként, kiegészíthetők midazolam 1-2 mg iv. bólusokkal. stabil keringésű izolált koponyasérülteknél propofol infúziós pumpából: 5 mg/ttkg/óra + Fentanyl 1-2 ug/ttkg bólusokban percenként. Fentanyl 1-2 ug/ttkg / Morphine 2-4mg + midazolam 20ug/ttkg iv. (bólusban titrálva). 3

4 ICP optimalizálás, management: IZOMRELAXÁCIÓ, megfelelő IPPV GÉPI LÉLEGEZTETÉS ETCO 2, RR, HR szoros monitorozása POZÍCIONÁLÁS: Stifneck és tubusrögzítő szalag általi vénakompresszió kerülése fokkal megemelt felsőtest, headblock használata KOPONYAŰRI NYOMÁSFOKOZÓDÁS, BEÉKELŐDÉS: Jelei: tág, fénymerev pupillák; anizocoria, anizocoria mértékének progressziója; tónusfokozódás; Cushing -reflex (RR sys > 160 hgmm, bradycardia). Terápia: ETCO Hgmm-ig rövid idejű hyperventilláció. HYPERTÓNIÁS SÓOLDAT (HyperHAES) alkalmazása: max. 4 ml/ttkg dózisban (max. 250 ml) 10 perc alatt, de adagolása az elért hatást figyelembe véve történik. A szer korai adása nem veszélytelen (egyes koponyűri vérzések tekintetében korai használata progressziót okozhat) Gyermek koponyasérültek: Gyermekek ellátásánál mind az élettani paraméterekből, mind az ellátáshoz szükséges eszközök méretéből adódó különbségeket figyelembe kell, hogy vegyük! Megfelelő és óvatos MILS kivitelezése, Stifneck méretének pontos kimérése, megfelelő pozicionálás. A: oxigén-maszk, egyszerű-, és emeltszintű légútbiztosító eszközök, szívócső adekvát méretének kiválasztása. B: életkor szerinti fiziológiás paraméterek felmérése. Csecsemő-, gyermek puzoxymeterek használata. C: jó méretű vérnyomásmásmérő mandzsetta felhelyezése, vénabiztosítási nehézségek, sikertelenség esetén EZ-IO-ra időben gondolni. Gyermekkori hypotenzió fogalma, légzési fizológia: Kor RR sys nap < 60 Hgmm 1-12 hónap < 70 Hgmm 1-10 év < x életkor 10 év < < 90 Hgmm Életkor LF (/min) 1-6 hó hó- 2 év év év >10 év 15 IZOTÓNIÁS INFÚZIÓK alkalmazása 20 ml/ttkg bólusokban a cél vérnyomásértékeknek megfelelően, a permissive hypotensio ezen sérültcsoportban nem használható. D: GCS meghatározása esetlegesen nehezebb lehet. RSI: lapoc, bougie, tubus, alternatív légútbiztosító eszközök, ballon méretének megfelelő kiválasztása. GÉPI LÉLEGEZTETÉS: lélegeztetési volumen 7-10 ml/ttkg; PEEP 4-5 vízcm; lélegeztetési frekvencia (LF azonban az LF-et az ETCO 2 érték befolyásolja): 4

5 Koponyaűri nyomásfokozódás jelei esetén rövid idejű hyperventilláció, cél ETCO Hgmm, mely célérték határozza meg a lélegeztetési frekvenciánkat. Hypertóniás sóoldatot gyermekkorban alapos mérlegelés után adjuk Szemnyitás nem nyitja fájdalomra nyitja hangra nyitja spontán nyitja Motoros válasz Beszéd nem mozdul nem ad ki hangot fájdalomingerre abnormális feszítés vigasztalhatatlan, nyugtalan fájdalomingerre abnormális hajlítás vigasztalhatatlanul sír, nyög fájdalomtól elhúzódik sír, de vigasztalható érintéstől spontán és elhúzódik célzottan mozog mosolyog, hangok felé fordul, szemével követi a tárgyakat, foglalkozik a tárgyakkal Irodalom: 1. American College of Surgeons: ATLS Student Course Maunual, 7th Edition, 2004, Chicago IL 2. Az Egészségügyi Minisztérium szakmai protokollja: súlyos koponya-, agysérültek ellátása, Készítette:Az Idegsebészeti Szakmai Kollégium 3. Az Egészségügyi Minisztérium szakmai protokollja: súlyos koponya-, agysérültek ellátása, Készítette:Az Aneszteziológiai és Intenzív terápiás Szakmai Kollégium 4. Brain Trauma Foundation: Guidelines for the Management of Severe Traumatic Brain Injury, 3rd 5. Edition. Journal of Neurotrauma ; 24 Suppl 1. sz. 6. Critical care management of severe traumatic brain injury in adults, Samir H Haddad and Yaseen M Arabi Scandinavian Journal of trauma, resuscitation and emergency medicine 7. Efficiency of 7.2% hypertonic saline hydroxiethyl starch 200/0.5 versus mannitol 15% in the treatment of increased intracranial pressure in neurosurgical patients - a randomized clinical trial - Lilit Harutjunyan et al., Critical Care 2005, 9:R530-R Etomidate versus ketamine for rapid sequence intubation in acutely ill patients: a multicentre randomised controlled trial, Lancet 2009; 374: Greenberg, M.S.: Handbook of Neurosurgery, 7 th edition 2010; Thieme 10. Hemodynamic consequences of ketamine vs etomidate for endotracheal intubation in the air medical setting The American Journal of Emergency Medicine 11. Magyar Légimentő Nonprofit Kft. RSI SOP 5

A London környéki légimentők gyakorlatából importálva

A London környéki légimentők gyakorlatából importálva A London környéki légimentők gyakorlatából importálva Nincs többféle RSI Válogatott pre-hospitalis ellátók: Kis csapat (40 körül) Számonkérhető oktatás Számonkérhető ellátás Elvárható dokumentációs fegyelem

Részletesebben

RSI Rapid Sequence Induction Sürgősségi altatás és intubáció

RSI Rapid Sequence Induction Sürgősségi altatás és intubáció Szerző Célok: A protokoll leírja: a helyszíni altatás és intubáció indikációit az RSI folyamatát a sikertelen intubáció esetén követendő eljárást Háttér: RSI Rapid Sequence Induction Sürgősségi altatás

Részletesebben

SÚLYOS SÉRÜLT ELLÁTÁSA BOGNÁR PÉTER

SÚLYOS SÉRÜLT ELLÁTÁSA BOGNÁR PÉTER SÚLYOS SÉRÜLT ELLÁTÁSA BOGNÁR PÉTER Első teendők a helyszínen Biztonságos-e a helyszín? Mi volt a baleseti mechanizmus? Hány sérült van? Szükség van-e kárhelyparancsnokra, kárhelyparancsnoki teendők ellátására?

Részletesebben

RSI (Rapid Sequence Intubation) Sürgősségi intubáció

RSI (Rapid Sequence Intubation) Sürgősségi intubáció RSI (Rapid Sequence Intubation) Sürgősségi intubáció Szabványos eljárásrend Szerző Dr. Erőss Attila, Dr. Hetzman T. László, Dr. Petróczy András, Dr. Sóti Ákos, Dr. Temesvári Péter Lektor Jóváhagyta Kiadás

Részletesebben

Súlyos sérültek ellátása

Súlyos sérültek ellátása Háttér: Jelen eljárásrend célja a sérültek légimentésben történő egységes irányelvek mellett történő ellátása, az időorientált sérültellátás alapjának a megteremtése, ezáltal a mortalitás csökkentése.

Részletesebben

INTENZÍV OSZTÁLYOS KÉZIKÖNYV

INTENZÍV OSZTÁLYOS KÉZIKÖNYV INTENZÍV OSZTÁLYOS KÉZIKÖNYV Készítette: Dr. Lovas András Intubáció Ellenőrizte: SZTE ÁOK AITI Intenzív Terápiás Kerekasztal Kiadva: 2015.05.01. Jóváhagyta: prof. Dr. Molnár Zsolt tanszékvezető egyetemi

Részletesebben

2. Mi a Rapid Sequence Intubation (RSI)?

2. Mi a Rapid Sequence Intubation (RSI)? 2. Mi a Rapid Sequence Intubation (RSI)? Az RSI a potenciálisan telt gyomrú betegek sürgősségi intubálása, szigorú rend szerint végrehajtva, a folyamat során kerülve a ballonos-maszkos lélegeztetést. Háttér:

Részletesebben

Súlyos állapotú betegek műtőn kívüli intubációja

Súlyos állapotú betegek műtőn kívüli intubációja Súlyos állapotú betegek műtőn kívüli intubációja Mit mond a guideline? Sóti Ákos Magyar Légimentő Nonprofit Kft Semmelweis Egyetem Aitk East Anglian Air Ambulance MH-EK SBC Minden kritikus állapotú beteg

Részletesebben

ALS Felnőtt emeltszintű újraélesztés Transzfúziológiai szintentartó tanfolyama. Dr. Cserjés Andrea SZTE SBO április Szeged

ALS Felnőtt emeltszintű újraélesztés Transzfúziológiai szintentartó tanfolyama. Dr. Cserjés Andrea SZTE SBO április Szeged ALS Felnőtt emeltszintű újraélesztés Transzfúziológiai szintentartó tanfolyama Dr. Cserjés Andrea SZTE SBO 2018. április Szeged Azokat a lépéseket foglalja össze, amelyek a sikeres újraélesztés esélyét

Részletesebben

Prehospitális analgézia

Prehospitális analgézia Prehospitális analgézia HEMS eljárásrend Szerzők Jóváhagyta Verzió / dátum v1.1 2014.1.15. Érvényes 2014.12.31. Vonatkozik JOGOK Bevezető: Dr. Petróczy András, Dr. Erőss Attila Dr. Hetzman T. Lászó orvos

Részletesebben

Dr. Péter Ádám Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály

Dr. Péter Ádám Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály A személyre szabott ellátás és az ellátó tapasztalata számít, nem a protokollok Dr. Péter Ádám Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály Milyen ellátótválasztanánk

Részletesebben

Szekunder / Intenzív transzport HEMS eljárásrend

Szekunder / Intenzív transzport HEMS eljárásrend Szekunder / Intenzív transzport HEMS eljárásrend Szerzők Dr. Bukor Barbara, Dr. Szalóki Nándor, Dr. Bodnár Judit, Dr. Petróczy András, Dr. Hetzman T. László Dr. Hetzman T. László orvos igazgató Jóváhagyta

Részletesebben

Protokoll. Protokoll a gépi lélegeztetésről tőrténő leszoktatásról. Ellenőrizte: SZTE ÁOK AITI Intenzív Terápiás Kerekasztal

Protokoll. Protokoll a gépi lélegeztetésről tőrténő leszoktatásról. Ellenőrizte: SZTE ÁOK AITI Intenzív Terápiás Kerekasztal . A DOKUMENTUM CÉLJA Az intenzív osztályokon ápolt betegek lélegeztetési idejének optimalizálása. 2. A DOKUMENTUM HATÁLYA Szegedi Tudományegyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet valamennyi

Részletesebben

Égési sérült ellátása

Égési sérült ellátása Égési sérült ellátása HEMS eljárásrend Szerzők Jóváhagyta Verzió / dátum v1.2 2015.3.25. Érvényes 2016.12.31. Vonatkozik JOGOK Definíciók Égés: a szervezetet érő hő okozta károsodás, ami a kültakaró sérülése

Részletesebben

Septicus felnőtt és gyermek prehospitális ellátása

Septicus felnőtt és gyermek prehospitális ellátása Szerzők Septicus felnőtt és gyermek prehospitális ellátása HEMS oktatási anyag Dr. Erőss Attila, Dr. Petróczy András, Dr. Husz András, Dr. Hetzman T. László Dr. Hetzman T. László orvos igazgató Jóváhagyta

Részletesebben

* * enyhe koponyasérülés: *izolált és polytraumatizált súlyos és középsúlyos koponyasérültek egyaránt kerüljenek bele!

* * enyhe koponyasérülés: *izolált és polytraumatizált súlyos és középsúlyos koponyasérültek egyaránt kerüljenek bele! I. AZ INTÉZMÉNYBEN ELLÁTOTT BETEGEK ADATAI Miként határozzák meg Intézményükben a koponya-agysérülések súlyosságát? GCS alapján klinikai kép alapján CT/MRI kritériumok alapján mőtéti beavatkozás szükségessége

Részletesebben

Sürgősségi betegellátás gyermekkorban. Krivácsy Péter Gyermekgyógyász szintentartó tanfolyam

Sürgősségi betegellátás gyermekkorban. Krivácsy Péter Gyermekgyógyász szintentartó tanfolyam Sürgősségi betegellátás gyermekkorban Krivácsy Péter Gyermekgyógyász szintentartó tanfolyam 2014.11.13. Témák» Alapvető információk» Súlyos állapotú gyermek vizsgálatának alapjai» Terápiás szemléleti változások»

Részletesebben

RSI. Tananyag. Megjegyzés: a tananyag dőlt betűvel szedett részei a Gyakran Ismétlődő Kérdésekre adott válaszok.

RSI. Tananyag. Megjegyzés: a tananyag dőlt betűvel szedett részei a Gyakran Ismétlődő Kérdésekre adott válaszok. RSI Tananyag Célok: A tananyag leírja: a légút biztosítását egyszerű eszközökkel a helyszíni sürgősségi intubáció indikációit az RSI folyamatát a sikertelen intubáció esetén követendő eljárást Megjegyzés:

Részletesebben

Görcsállapotok HEMS eljárásrend

Görcsállapotok HEMS eljárásrend Görcsállapotok HEMS eljárásrend Szerzők Jóváhagyta Verzió / dátum v1.3 / 2016.12.20. Érvényes 2018.12.31. Vonatkozik JOGOK Célok Az eljárásrend célja, hogy bemutassa a légimentő gyakorlatban előforduló

Részletesebben

Prehospitális traumás reanimatio: hol tartunk ma?

Prehospitális traumás reanimatio: hol tartunk ma? Prehospitális traumás reanimatio: hol tartunk ma? 2018 JászkutiÁkos, Bujdosó Ádám, PetróczyAndrás, Temesvári Péter, Hetzman T. László Magyar Légimentő Nonprofit Kft. Traumás halott? Akkor halott -1993:

Részletesebben

Égési sérült ellátása

Égési sérült ellátása Égési sérült ellátása HEMS eljárásrend Szerzők Jóváhagyta Verzió / dátum v1.1 2013.11.20. Érvényes 2014.12.31. Vonatkozik JOGOK Alapvető megfontolások Égési sérülések esetén nagy jelentősége van az első

Részletesebben

RSI (Rapid Sequence Intubation) Sürgősségi intubálás

RSI (Rapid Sequence Intubation) Sürgősségi intubálás Szerző Egyeztetve RSI (Rapid Sequence Intubation) Sürgősségi intubálás Szabványos eljárásrend Első revízió (V.2.) Dr. Erőss Attila, Dr. Hetzman T. László, Dr. Petróczy András, Dr. Sóti Ákos, Dr. Temesvári

Részletesebben

Súlyos koponyasérültek ellátása. Ezer Erzsébet PTE ÁOK AITI

Súlyos koponyasérültek ellátása. Ezer Erzsébet PTE ÁOK AITI Súlyos koponyasérültek ellátása Ezer Erzsébet PTE ÁOK AITI 1 Koponya- és gerincsérültek ellátása Az USA-ban koponya-agysérülés előfordulása: 200/100 000 lakos/év 60 000 haláleset /év 44 000 haláleset a

Részletesebben

Újraélesztés idegentest aspiráció gyanúja esetén, vízalámerülés. Dr. Pál Csilla MRE Bethesda Gyermekkórház AITO

Újraélesztés idegentest aspiráció gyanúja esetén, vízalámerülés. Dr. Pál Csilla MRE Bethesda Gyermekkórház AITO Újraélesztés idegentest aspiráció gyanúja esetén, vízalámerülés Dr. Pál Csilla MRE Bethesda Gyermekkórház AITO Vázlat Elsősegély idegentest aspirációja esetén Légúti idegentest emelt szintű ellátása Vízalámerülés

Részletesebben

Medical emergency team (MET) a betegbiztonság szolgálatában DR. KORCSMÁROS FERENC GRÓF TISZA ISTVÁN KÓRHÁZ SÜRGŐSSÉGI BETEGELLÁTÓ OSZTÁLY

Medical emergency team (MET) a betegbiztonság szolgálatában DR. KORCSMÁROS FERENC GRÓF TISZA ISTVÁN KÓRHÁZ SÜRGŐSSÉGI BETEGELLÁTÓ OSZTÁLY Medical emergency team (MET) a betegbiztonság szolgálatában DR. KORCSMÁROS FERENC GRÓF TISZA ISTVÁN KÓRHÁZ SÜRGŐSSÉGI BETEGELLÁTÓ OSZTÁLY Mottó: Az a legjobb újraélesztés amit el sem kell kezdeni! Miben

Részletesebben

Accidentalis hypothermia

Accidentalis hypothermia Accidentalis hypothermia HEMS eljárásrend Szerzők Jóváhagyta Verzió / dátum v1.2 2013.12.6. Érvényes 2014.12.31. Vonatkozik JOGOK Célok Az eljárásrend leírja: a hypothermia helyszíni felismerését és súlyosságának

Részletesebben

Propofol indukált mesterséges narkózisban végzett

Propofol indukált mesterséges narkózisban végzett Propofol indukált mesterséges narkózisban végzett alvás-endoszkópia szerepe a horkoló és alvás közbeni légzészavaros betegek kezelésének megválasztásában Dr. Buda Bernadett Szent Margit Rendelőintézet,

Részletesebben

Folyadékpótlás, iv., io., cv. hozzáférés HEMS eljárásrend

Folyadékpótlás, iv., io., cv. hozzáférés HEMS eljárásrend Célok: Jelen oktatási anyag a légimentők gyakorlatában alkalmazott vénás hozzáférési utakról és az alkalmazott folyadékpótlás alapelveiről ad rövidített útmutatót. Vénás hozzáférés biztosítása Folyadékpótlás,

Részletesebben

Alapszintű újraélesztés PBLS

Alapszintű újraélesztés PBLS ERC újraélesztési irányelv 2005 Gyermekek és csecsemők újraélesztése Szentirmai Csaba Magyar Reanimatios Társaság SE I. Gyermekklinika Alapszintű újraélesztés PBLS 1 1. Biztosítsa a segélynyújtó és a beteg

Részletesebben

2334-06 Intenzív ellátást igénylő betegek megfigyelése, monitorizálása követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

2334-06 Intenzív ellátást igénylő betegek megfigyelése, monitorizálása követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat A mentőegység által 45 éves keringési rendszer megbetegedésében szenvedő, kritikus állapotú férfi beteg érkezik az intenzív osztályra. Tanítsa meg a pályakezdő ápolótársának milyen eszköz nélküli

Részletesebben

Engedélyszám: 6195-11/2009-0003EGP Verziószám: 1.

Engedélyszám: 6195-11/2009-0003EGP Verziószám: 1. 1. feladat Új dolgozó kollégájának magyarázza el a beteg felvétel rendjét a sürgősségi osztályon, a triage kategória jelentőségét, megállapításának módját, mutassa be az első állapot felmérés során alkalmazható

Részletesebben

Az agykoponya sérülések diagnosztikája, ellátása. A súlyos sérültek ápolása, fizioterápiás kezelése. Az arckoponya sérülések ellátása

Az agykoponya sérülések diagnosztikája, ellátása. A súlyos sérültek ápolása, fizioterápiás kezelése. Az arckoponya sérülések ellátása Az agykoponya sérülések diagnosztikája, ellátása. A súlyos sérültek ápolása, fizioterápiás kezelése. Az arckoponya sérülések ellátása Cél Anatómiai sajátosságok Koponyaűri élettan Másodlagos agyi károsodások

Részletesebben

Hogyan kellene monitorizálnia polytraumatizáltakat? És miért nem tesszük meg?

Hogyan kellene monitorizálnia polytraumatizáltakat? És miért nem tesszük meg? Hogyan kellene monitorizálnia polytraumatizáltakat? És miért nem tesszük meg? Dr. Kádár Balázs PhD. Főnix-Med Zrt. VízimentőkMagyarországi Szakszolgálata Magyar Légimentő Nonprofit Kft. Máltai Szeretetszolgálat

Részletesebben

KOPONYAŰRI NYOMÁSFOKOZÓDÁS, BEÉKELŐDÉS A SÚLYOS KOPONYASÜLTEK KEZELÉSÉNEK IRÁNYELVEI

KOPONYAŰRI NYOMÁSFOKOZÓDÁS, BEÉKELŐDÉS A SÚLYOS KOPONYASÜLTEK KEZELÉSÉNEK IRÁNYELVEI KOPONYA/AGYSÉRÜLÉSEK EPIDEMIOLOGIAI VONATKOZÁSOK OSZTÁLYOZÁS, DEFINÍCIÓK A SÉRÜLTEK OSZTÁLYOZÁSA KOPONYAŰRI NYOMÁSFOKOZÓDÁS, BEÉKELŐDÉS ESZMÉLETLEN BETEG VIZSGÁLATA A SÚLYOS KOPONYASÜLTEK KEZELÉSÉNEK IRÁNYELVEI

Részletesebben

Bevezetés az idegsebészeti anesztéziába

Bevezetés az idegsebészeti anesztéziába Bevezetés az idegsebészeti anesztéziába Dr. Hudvágner Sándor PTE KK. AITI 2013.01.16. Fiziológiás paraméterek Az agy tömege Testsúly 1500 gr. 2% Az intracraniális térfogat megoszlása: Agyállomány Vér Liquor

Részletesebben

Célkitőzések. A keringésmegállás etiológiája (2) A keringésmegállás etiológiája (1) A keringésleálláshoz vezetı út gyermekeknél

Célkitőzések. A keringésmegállás etiológiája (2) A keringésmegállás etiológiája (1) A keringésleálláshoz vezetı út gyermekeknél Célkitőzések A kritikus állapotú gyermek felismerése, vizsgálata (és kezelése) Szentirmai Csaba SE AITK, SE I. Gyermekklinika A kritikus állapotú gyermek felismerése A keringési- és a légzési jeleinek

Részletesebben

Országos Mentőszolgálat Mentőmotoros Szolgálat

Országos Mentőszolgálat Mentőmotoros Szolgálat Országos Mentőszolgálat Mentőmotoros Szolgálat Történelem Indulás 2005 augusztus 6-án próbaüzemmel a Balatonon déli partján elindult az első Magyar mentőmotor Jelenlegi telephelyek Motorok: 1, M0

Részletesebben

Koraszülött és újszülött szállítás. Dr. Nagy Andrea DEOEC Gyermekklinika

Koraszülött és újszülött szállítás. Dr. Nagy Andrea DEOEC Gyermekklinika Koraszülött és újszülött szállítás Dr. Nagy Andrea DEOEC Gyermekklinika Mozgó Intenzív Osztály mnicu Összetétele: Nagy gyakorlatú intenzíves szakasszisztens Neonatológiában jártas orvos Mentőgépkocsivezető

Részletesebben

Súlyos sérülésekhez társuló vérzés ellátása - európai ajánlás

Súlyos sérülésekhez társuló vérzés ellátása - európai ajánlás Súlyos sérülésekhez társuló vérzés ellátása - európai ajánlás 2010 - Nardai Gábor, Péterfy Kórház, Baleseti Központ XI. Magyar Sürgősségi Orvostani Kongresszus, 2010 Debrecen Súlyos sérülésekhez társuló

Részletesebben

Pontszám 0 1 2 Belégzési hang normál érdes zörejek gyengült Stridor nincs inspiratoricus in- és exspiratoricus Köhögés nincs rekedt sírás ugató köhögés Behúzódás + orrszárnyi légzés nincs jugularis jugularis,

Részletesebben

Tanulságos esetek gyermekmentés során. Krivácsy Péter dr. Országos Mentőszolgálat

Tanulságos esetek gyermekmentés során. Krivácsy Péter dr. Országos Mentőszolgálat Tanulságos esetek gyermekmentés során Krivácsy Péter dr. Országos Mentőszolgálat Mit is jelent a gyermekmentés 0-18 év közötti betegek sürgősségi ellátása a mentés szervezett keretein belül Első eset 8

Részletesebben

HEMS eljárásrend. Fedélzeti eszközök ellenőrzése, fertőtlenítése. Szerzők Jóváhagyta JOGOK

HEMS eljárásrend. Fedélzeti eszközök ellenőrzése, fertőtlenítése. Szerzők Jóváhagyta JOGOK Fedélzeti eszközök ellenőrzése, fertőtlenítése Szerzők Jóváhagyta Célok Az eljárásrend leírja a: o fedélzeti műszerek, eszközök (lélegeztető gép, infúziós pumpa, motoros szívó, infúzió melegítő) ellenőrzését

Részletesebben

Kritikus állapotú betegek intrahospitalis transzportja

Kritikus állapotú betegek intrahospitalis transzportja Kritikus állapotú betegek intrahospitalis transzportja XII. Magyar Sürgősségi Orvostani Kongresszus A MSOTKE - MOT közös tudományos rendezvénye Kaposvár 2013. november 7-9. Gőbl Gábor Budapest Problematika

Részletesebben

Új technikák a légzési elégtelen betegek ellátásában NIV az Országos Mentőszolgálatnál

Új technikák a légzési elégtelen betegek ellátásában NIV az Országos Mentőszolgálatnál Új technikák a légzési elégtelen betegek ellátásában NIV az Országos Mentőszolgálatnál Dr. Kocsis Tibor, Józsi Dániel Országos Mentőszolgálat Orvosszakmai Osztály Nagy kockázatú, sérülékeny betegcsoport

Részletesebben

ALI és ARDS. Molnár Zsolt PTE, AITI

ALI és ARDS. Molnár Zsolt PTE, AITI ALI és ARDS Molnár Zsolt PTE, AITI Bevezetés A probléma... ARDS - magas mortalitás (~50%) ARDS Network, N Engl J Med 2000; 342: 1301 Mortalitása: 26%-tól 74%-ig váltakozik Furtos-Vivar F et al. Curr Opin

Részletesebben

Intravénás anesztézia IVA, TIVA

Intravénás anesztézia IVA, TIVA Intravénás anesztézia IVA, TIVA Bátai István PTE ÁOK AITI 2009 Alapfogalmak Megoszlási volumen clearance féléletidő (V) (Cl) t ½ t ½ = k X V/Cl (k = ln2; 0,693) Megoszlási volumen (V) Virtuális térfogat

Részletesebben

Az Egészségügyi Minisztérium szakmai irányelve Fájdalomcsillapítás és szedáció a sürgősségi ellátásban

Az Egészségügyi Minisztérium szakmai irányelve Fájdalomcsillapítás és szedáció a sürgősségi ellátásban Az Egészségügyi Minisztérium szakmai irányelve Fájdalomcsillapítás és szedáció a sürgősségi ellátásban Készítette: Oxiológiai- Sürgősségi, Honvéd- és Katasztrófaorvostani Szakmai Kollégium Tartalomjegyzék

Részletesebben

Lélegeztetés: alveolus toborzás

Lélegeztetés: alveolus toborzás Lélegeztetés: alveolus toborzás Lovas András Szegedi Tudományegyetem, Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet Kötelező Szintentartó Tanfolyam Szeged, 2016. november 22. ARDS és hypoxia A gépi lélegeztetés

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Felnőtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló szakképesítés. 2342-06 Intenzív betegellátás modul. 1.

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Felnőtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló szakképesítés. 2342-06 Intenzív betegellátás modul. 1. Nemzeti Erőforrás Minisztérium Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

Részletesebben

HEMS oktatási anyag Szerzők

HEMS oktatási anyag Szerzők Prehospitális FAST vizsgálat (Focused Assessment with Sonography in Trauma) HEMS oktatási anyag Szerzők Dr. Sóti Ákos Jóváhagyta Verzió / dátum v1.1, 2015.4.14. Érvényes visszavonásig Vonatkozik JOGOK

Részletesebben

ERC 2005. AJÁNLÁS LAIKUS ÁLTAL VÉGZETT FELNŐTT BLS. Túri M. OMSZ D.A.R. Hmvhely

ERC 2005. AJÁNLÁS LAIKUS ÁLTAL VÉGZETT FELNŐTT BLS. Túri M. OMSZ D.A.R. Hmvhely ERC 2005. AJÁNLÁS LAIKUS ÁLTAL VÉGZETT FELNŐTT BLS Túri M. OMSZ D.A.R. Hmvhely OKTATÁS, MOTIVÁCIÓ -Rövid, lényegre törekvő didaktikai módszerek: Dr Ahmed Idris kísérlete (American Airlines, Texas Southwest.

Részletesebben

Hannauer Péter SZTE SBO Szeged

Hannauer Péter SZTE SBO Szeged Az újraélesztés elmélete és gyakorlata Hannauer Péter SZTE SBO 2018.09.14 Szeged Kötelező olvasmány? Újraélesztés Bárki, bárhol találkozhat vele Orvostól elvárható segítség az ALS kompetencia! Forrás:

Részletesebben

GYERMEKNEUROLÓGIAI ESETEK PREAHOSPITÁLIS ELLÁTÁSA. Krivácsy Péter

GYERMEKNEUROLÓGIAI ESETEK PREAHOSPITÁLIS ELLÁTÁSA. Krivácsy Péter GYERMEKNEUROLÓGIAI ESETEK PREAHOSPITÁLIS ELLÁTÁSA Krivácsy Péter Témák Fejfájás Görcsállapotok Status epilepticus Eszméletzavarok V-P shunt Előfordulás Jellemzők Tünettan Ellátás Praktikák Fejfájás 6-7

Részletesebben

Mentőorvosi kompetenciák Európában

Mentőorvosi kompetenciák Európában Mentőorvosi kompetenciák Európában Dr. Sóti Ákos Magyar Légimentő Nonprofit Kft. EHAC Medical Working Group East Anglian Air Ambulance Semmelweis Egyetem AITK Miről lesz szó? Nemzetközi felmérés eredményeiről

Részletesebben

JAVÍTÁSI ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

JAVÍTÁSI ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Emberi Erőforrások Minisztériuma Érvényességi idő: az írásbeli vizsga befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. elnökhelyettes JAVÍTÁSI ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Központi

Részletesebben

A GYERMEKKORI LÉGÚTI BETEGSÉGEK PREHOSPITÁLIS VONATKOZÁSAI. Krivácsy Péter - OMSZ Oxiológiai Oktatási Osztály

A GYERMEKKORI LÉGÚTI BETEGSÉGEK PREHOSPITÁLIS VONATKOZÁSAI. Krivácsy Péter - OMSZ Oxiológiai Oktatási Osztály A GYERMEKKORI LÉGÚTI BETEGSÉGEK PREHOSPITÁLIS VONATKOZÁSAI Krivácsy Péter - OMSZ Oxiológiai Oktatási Osztály MIÉRT FONTOS? Gyermekkorban gyakoriak a légúti betegségek Súlyos állapothoz is vezethetnek A

Részletesebben

Az Országos Mentőszolgálat. szabványos eljárásrendje

Az Országos Mentőszolgálat. szabványos eljárásrendje A 9/2014. sz. Orvos igazgatói utasítás melléklete Az Országos Mentőszolgálat szabványos eljárásrendje A beteg feltalálási helyére juttatandó felszerelés szabványos eljárásrendje Szerzők: Bognár Péter,

Részletesebben

ELSŐSEGÉLY DEO.2014/

ELSŐSEGÉLY DEO.2014/ ELSŐSEGÉLY DEO.2014/15 2015.11.10. 1 AKKOR RAJT.. 2015.11.10. 2 Az eszme régi ujvarosy.andrás@mentok.hu Ösztönös segítség Ókor-középkor végéig Alapvető anatómiai,élettani ismeretek nélkűl Vallási tilalmak

Részletesebben

Akut pankreatitisz. 1. Személyes adatok OPR BETEGSZÁM Név:.. Születési dátum:. TAJ szám:.. KÓRHÁZ. mennyiség (cigaretta/nap): mióta (év):

Akut pankreatitisz. 1. Személyes adatok OPR BETEGSZÁM Név:.. Születési dátum:. TAJ szám:.. KÓRHÁZ. mennyiség (cigaretta/nap): mióta (év): FORM-A A kérdőívet FELVÉTELKOR kell kitölteni! A beteg vizsgálatát és statuszának rögzítését FELVÉTELKOR kell elvégezni! A kötelező laborparamétereket a FELVÉTELKOR levett vérből kell elvégezni! A képalkotó

Részletesebben

periarrest állapot: 14-600 /100 ezer terhesség cardiac arrest: 3-5/ 100 ezer terhesség a terhes nő resustitatioja= két páciens/ anya és magzat/ a

periarrest állapot: 14-600 /100 ezer terhesség cardiac arrest: 3-5/ 100 ezer terhesség a terhes nő resustitatioja= két páciens/ anya és magzat/ a periarrest állapot: 14-600 /100 ezer terhesség cardiac arrest: 3-5/ 100 ezer terhesség a terhes nő resustitatioja= két páciens/ anya és magzat/ a magzati túlélés legjobb lehetősége az anya túlélése fontos

Részletesebben

Szabad légútbiztosítás, lélegeztetés a sürgősségi állapotokban központi oktatási programja

Szabad légútbiztosítás, lélegeztetés a sürgősségi állapotokban központi oktatási programja 2010. Szabad légútbiztosítás, lélegeztetés a sürgősségi állapotokban központi oktatási programja az alap, közép, emeltszintű, valamint felsőfokú egészségügyi szakképesítéssel, egészségügyi főiskolai végzettséggel

Részletesebben

A croup prehospitális ellátása Szabványos eljárásrend

A croup prehospitális ellátása Szabványos eljárásrend A croup prehospitális ellátása Szabványos eljárásrend Szerző: Dr. Krivácsy Péter, Ötvös Dániel, dr. Kocsis Tibor, Toldi Ferenc Jóváhagyta: Dr. Csató Gábor, Dr. Pápai György, Prof. Dr. Balla György Kiadás

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Felnıtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló szakképesítés

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Felnıtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló szakképesítés Egészségügyi Minisztérium Szolgálati titok! Titkos! Érvényességi idı: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének idıpontjáig A minısítı neve: Vízvári László A minısítı beosztása: fıigazgató JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI

Részletesebben

kapcsán felmerülő kérdések

kapcsán felmerülő kérdések Az RSI (Rapid Sequence Induction/Intubation) kapcsán felmerülő kérdések - az aneszteziológus szemszögéből Dr.Méray Judit Szegedi Tudományegyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet 1. To RSI

Részletesebben

Alkalmazott élettan: légzés, oxigénterápia

Alkalmazott élettan: légzés, oxigénterápia Alkalmazott élettan: légzés, oxigénterápia Molnár Zsolt Aneszteziológiai és Intenzív terápiás Intézet Szegedi Tudományegyetem 2013 Nobel díj C vitamin Szent-Györgyi Albert 1893-1986 Szent-Györgyi Krebs

Részletesebben

Elsősegély - Alapok. Dr. Rosta Máté

Elsősegély - Alapok. Dr. Rosta Máté Elsősegély - Alapok Dr. Rosta Máté Mentési Lánc Korai segélyhívás Korai BLS Korai Defibrilláció Korai Emeltszintű ellátás Mindenek előtt!!! Halott hősök nem mentenek életet! Saját biztonságunk a legfőbb.

Részletesebben

ÚJRAÉLESZTÉS. CSMEK Hódmezővásárhely- Makó SBO Magyar Resuscitatios Társaság ALS, EPLS Dr. Lóczi Gerda 2015.09.19

ÚJRAÉLESZTÉS. CSMEK Hódmezővásárhely- Makó SBO Magyar Resuscitatios Társaság ALS, EPLS Dr. Lóczi Gerda 2015.09.19 ÚJRAÉLESZTÉS CSMEK Hódmezővásárhely- Makó SBO Magyar Resuscitatios Társaság ALS, EPLS Dr. Lóczi Gerda 2015.09.19 Hogyan kell jól újraéleszteni? VÁLASZ: Úgy, hogy el se kezdjük. kórházon belüli keringésmegállás

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes

Részletesebben

A helyszíni légútbiztosítási technika megválasztását meghatározó tényezık A szabad légutat fenyegetı heveny tünetek (légzési nehezítettség/elégtelensé

A helyszíni légútbiztosítási technika megválasztását meghatározó tényezık A szabad légutat fenyegetı heveny tünetek (légzési nehezítettség/elégtelensé A helyszíni légútbiztosítás algoritmusa Alternatív légútbiztosítási technikák alkalmazása a helyszínen Dr. Zentay Attila 2010. A helyszíni légútbiztosítási technika megválasztását meghatározó tényezık

Részletesebben

Az Országos Mentőszolgálat eljárási rendje

Az Országos Mentőszolgálat eljárási rendje Az Országos Mentőszolgálat eljárási rendje Elektromos kardioverzió Szerzők: dr. Radnai Márton, dr. Horváth Anikó Jóváhagyta: dr. Temesvári Péter orvosigazgató Egyeztetve Szakmai Kollégium OSTHK Tanács

Részletesebben

Te mikor használsz folyamatos (citrátos) hemofiltrációt?

Te mikor használsz folyamatos (citrátos) hemofiltrációt? Te mikor használsz folyamatos (citrátos) hemofiltrációt? Iványi Zsolt, Valkó Luca Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika Semmelweis Egyetem SZINT 2013. november 15. Mikor? Ideálisan Akut vesesérülés

Részletesebben

A HEVENY PERIFÉRIÁS KERINGÉSI ELÉGTELENSÉG SHOCK VOLUMENPÓTLÁS DR. KOMORÓCZY ZOLTÁN

A HEVENY PERIFÉRIÁS KERINGÉSI ELÉGTELENSÉG SHOCK VOLUMENPÓTLÁS DR. KOMORÓCZY ZOLTÁN A HEVENY PERIFÉRIÁS KERINGÉSI ELÉGTELENSÉG SHOCK VOLUMENPÓTLÁS DR. KOMORÓCZY ZOLTÁN SHOCK Meghatározás: A szövetek inadequat vérellátása, mely szervek működési elégtelenségéhez, sejtés szervkárosodáshoz

Részletesebben

Az újszülöttek ellátása Széll András

Az újszülöttek ellátása Széll András Az újszülöttek ellátása Széll András Peter Cerny Alapítvány Az újszülöttellátás célja A cardiorespiratoricus adaptatio elősegítése Az adaptatiót zavaró tényezők kiküszöbölése A megzavart adaptatio élettani

Részletesebben

PTX. Mellűri folyadékgyülem. Thoracocentesis

PTX. Mellűri folyadékgyülem. Thoracocentesis A sürgősségi diagnosztika és terápia alapjai a kisállat- Dr. Németh Tibor Ph.D tanszékvezető egyetemi docens Szent István Egyetem, ÁOTK Sebészeti és Szemészeti Tanszék és Klinika Sürgősségi esetek a kisállat-

Részletesebben

A prehospitális betegvizsgálat szabványos eljárásrendje

A prehospitális betegvizsgálat szabványos eljárásrendje Szerzők Jóváhagyta Háttér: A sürgősségi ellátás, és főként a prehospitális sürgősségi ellátás betegvizsgálatának folyamata elvében és céljait tekintve is számos elemében eltér a klasszikus belgyógyászati

Részletesebben

Gondolatok a polytraumatizált sérültek prehospitális ellátásáról Hajdú-Bihar megyében 1999

Gondolatok a polytraumatizált sérültek prehospitális ellátásáról Hajdú-Bihar megyében 1999 Gondolatok a polytraumatizált sérültek prehospitális ellátásáról Hajdú-Bihar megyében 1999 A polytraumartizált sérültek egy jelentős része sajnálatosan a baleset helyszínén elhalálozik. Közöttük vannak

Részletesebben

Nehéz intubáció. A légúti obstrukció anesztéziája. Dr. Csomós Ákos Semmelweis Egyetem, Budapest I.sz. Sebészeti Klinika, AITO

Nehéz intubáció. A légúti obstrukció anesztéziája. Dr. Csomós Ákos Semmelweis Egyetem, Budapest I.sz. Sebészeti Klinika, AITO Nehéz intubáció. A légúti obstrukció anesztéziája Dr. Csomós Ákos Semmelweis Egyetem, Budapest I.sz. Sebészeti Klinika, AITO Nehéz intubáció Gyakorisága 1 % körüli. Osztályozása (Cormack & Lehane): Grade

Részletesebben

Neurotrauma, neuromonitorozás

Neurotrauma, neuromonitorozás Neurotrauma, neuromonitorozás Ezer Erzsébet Pécsi Tudományegyetem AITI/Idegseb ITO Kötelező szinten tartó tanfolyam Pécs, 2018. 01. 18. I. FEJEZET A kezelés. 1., Decompressiv craniectomia I. szint:

Részletesebben

TRIAGE KÓRHÁZI KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT

TRIAGE KÓRHÁZI KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT TRIAGE KÓRHÁZI KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT Dr. Szokoly Miklós Ph. D Orvos Igazgató Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ Dr. Aradi Petra Ph. D BME MOGI Budapest, 2015. október 17. A BK-ban

Részletesebben

Rescue eljárások ARDS-ben. Zöllei Éva Szegedi Tudományegyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet

Rescue eljárások ARDS-ben. Zöllei Éva Szegedi Tudományegyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet Rescue eljárások ARDS-ben Zöllei Éva Szegedi Tudományegyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet Lehetőségek a ventilláció-perfúzió arány javítására - magasabb PEEP használata - tüdőnyitási manőverek

Részletesebben

Johannita Segítő Szolgálat

Johannita Segítő Szolgálat Alapszintű elsősegély értékelő lap Neme: a) nő Életkora: b) férfi Csoportja: 1) Volt már elsősegélynyújtó képzésen? a) ha igen, milyen keretek közt és mikor:........ b) nem 2) Röviden indokolja meg, miért

Részletesebben

Gyermekek és csecsemık újraélesztése. Szentirmai Csaba SE AITK

Gyermekek és csecsemık újraélesztése. Szentirmai Csaba SE AITK Gyermekek és csecsemık újraélesztése Szentirmai Csaba cs.szentirmai@gmail.com SE AITK Alapszintő újraélesztés PBLS Különbségek Felnıttek: primaer cardialis ok VF (85%) asystole Gyermekek: légzési ok hypoxia-hypercarbia

Részletesebben

Semmelweis Egyetem Budapest Ér- és Szívsebészeti Klinika. CPB indul Melegítés kezdete CPB vége Műtét vége. Bőrmetszés

Semmelweis Egyetem Budapest Ér- és Szívsebészeti Klinika. CPB indul Melegítés kezdete CPB vége Műtét vége. Bőrmetszés Indukció Intubálás Semmelweis Egyetem Budapest Bőrmetszés CPB indul Melegítés kezdete CPB vége Műtét vége 1. ábra 72 éves beteg nyitott szívműtétje során készült AAI grafikon. Az anesztézia teljes folyamata.

Részletesebben

Hogyan mérjünk vérnyomást? Ki a hypertoniás? Dr. Kis Éva I.Sz. Gyermekklinika

Hogyan mérjünk vérnyomást? Ki a hypertoniás? Dr. Kis Éva I.Sz. Gyermekklinika Hogyan mérjünk vérnyomást? Ki a hypertoniás? Dr. Kis Éva I.Sz. Gyermekklinika Mikor mérjünk vérnyomást? >3 évnél idısebb gyermekek vérnyomását a fizikális vizsgálat során meg kell mérni Csak megfelelı

Részletesebben

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Foglalkozási napló a 0 /0. tanévre Csecsemő és gyermekápoló szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 3 0 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma: Tanulók adatai

Részletesebben

Betegbiztonság a sürgősségi ellátásban DR. KORCSMÁROS FERENC GRÓF TISZA ISTVÁN KÓRHÁZ SÜRGŐSSÉGI BETEGELLÁTÓ OSZTÁLY

Betegbiztonság a sürgősségi ellátásban DR. KORCSMÁROS FERENC GRÓF TISZA ISTVÁN KÓRHÁZ SÜRGŐSSÉGI BETEGELLÁTÓ OSZTÁLY Betegbiztonság a sürgősségi ellátásban DR. KORCSMÁROS FERENC GRÓF TISZA ISTVÁN KÓRHÁZ SÜRGŐSSÉGI BETEGELLÁTÓ OSZTÁLY Betegbiztonság (patient safety) Biztonság: Olyan fizikai környezet, struktúra és folyamatok,

Részletesebben

Én adok HES-t - PRO. Nardai Gábor Péterfy Kórház és Baleseti Központ SZINT 2013

Én adok HES-t - PRO. Nardai Gábor Péterfy Kórház és Baleseti Központ SZINT 2013 Én adok HES-t - PRO Nardai Gábor Péterfy Kórház és Baleseti Központ SZINT 2013 Én adok HES-t Miért? HATÁSOS-E Kinek?? Mikor? VESZÉLYES-E? Mikor nem? Mennyit? MEGÉRI-E? Milyet? Hogyan? Miért adok HES-t?

Részletesebben

Amit tudni akarsz a vérzésről - Terápiás lehetőségek. Nardai Gábor MSOTKE Kongresszus, Siófok, 2017

Amit tudni akarsz a vérzésről - Terápiás lehetőségek. Nardai Gábor MSOTKE Kongresszus, Siófok, 2017 Amit tudni akarsz a vérzésről - Terápiás lehetőségek Nardai Gábor MSOTKE Kongresszus, Siófok, 2017 Vérzés - Véralvadás Kórélettan Nagyon szövevényes Diagnosztika Nagyon érdekes Terápia Nagyon MTP vagy

Részletesebben

Az agyműködés globális vagy fokális zavarával jellemezhető, gyorsan kialakuló tünetegyüttes, melynek. nincs más bizonyítható oka,

Az agyműködés globális vagy fokális zavarával jellemezhető, gyorsan kialakuló tünetegyüttes, melynek. nincs más bizonyítható oka, Stroke Az agyműködés globális vagy fokális zavarával jellemezhető, gyorsan kialakuló tünetegyüttes, melynek nincs más bizonyítható oka, mint az agy vérkeringésében kialakult kóros eltérés (WHO) Stroke

Részletesebben

Szerkesztette: Bognár Péter. Egyszemélyes ellátó egységek ellátási stratégiáját súlyos állapotú gyermek sérültek esetén.

Szerkesztette: Bognár Péter. Egyszemélyes ellátó egységek ellátási stratégiáját súlyos állapotú gyermek sérültek esetén. Az OMSz Mentőmotoros Szolgálatának Gyermek Súlyos Sérült Eljárási Rendje Szerzők: Jóváhagyta: Írta: Bognár Péter, Ferge László, dr. Korcsmár Péter, Szilágyi Mihály, dr. Valastyán Péter, Varsányi Zoltán

Részletesebben

ANALGÉZIA ÉS SZEDÁCIÓ A PREHOSPITÁLIS GYAKORLATBAN

ANALGÉZIA ÉS SZEDÁCIÓ A PREHOSPITÁLIS GYAKORLATBAN ANALGÉZIA ÉS SZEDÁCIÓ A PREHOSPITÁLIS GYAKORLATBAN Szerzők: Jóváhagyta: Egyeztetve Kiadás dátuma: dr. Radnai Márton, dr. Péter Ádám, dr. Rotyis Mária dr. Temesvári Péter orvosigazgató a Szakmai Kollégium

Részletesebben

GYERMEKGYÓGYÁSZAT Commotio cerebri (enyhe és közepes fokú koponya- és agysérülés)

GYERMEKGYÓGYÁSZAT Commotio cerebri (enyhe és közepes fokú koponya- és agysérülés) Commotio cerebri (enyhe és közepes fokú koponya- és agysérülés) Csecsemõ- és Gyermekgyógyászati Szakmai Kollégium Definíció és alapvetõ megállapítások A koponya sérülései következtében funkcionális és

Részletesebben

monitorozás jelentısége

monitorozás jelentısége A széleskörő hemodinamikai monitorozás jelentısége szepszisben Gondos Tibor Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Budapest Mire jó a hemodinamikai monitorozás szepszisben? Diagnosztikus segítség Disztributív

Részletesebben

A gépi lélegeztetés alapelvei

A gépi lélegeztetés alapelvei A gépi lélegeztetés alapelvei Molnár Zsolt Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet Szegedi Tudományegyetem Bevezetés A probléma... ARDS - magas mortalitás (~50%) ARDS Network, N Engl J Med 2000;

Részletesebben

Cardio- Pulmonális. Reanimáció. Cardio- Pulmonális. A Magyar Resuscitatiós Társaság 2011. évi felnőtt kórházi alapszintű újraélesztési irányelve

Cardio- Pulmonális. Reanimáció. Cardio- Pulmonális. A Magyar Resuscitatiós Társaság 2011. évi felnőtt kórházi alapszintű újraélesztési irányelve felnőtt alapszintű újraélesztés () Dr. Fritúz Gábor ERC-minősített instruktor Országos -AED vezetőinstruktor Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika A segélyhívás szerepe A minőségi

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Vízvári László A minősítő beosztása: főigazgató-helyettes

Részletesebben

KETOACIDOSIS. Dr. Török Dóra

KETOACIDOSIS. Dr. Török Dóra KETOACIDOSIS Dr. Török Dóra 2 3 4 Közeli anamnézisben banális infekció! Diabetes insipidus? Pszichogén polydypsia? Vesebetegség? Cystitis? Balanitis / vulvogainitis / pelenka dermatitis? Akut has? Malabsorptio?!

Részletesebben

Kövessük szorosan??? Vagy inkább tartsunk távolságot??

Kövessük szorosan??? Vagy inkább tartsunk távolságot?? Kövessük szorosan??? Vagy inkább tartsunk távolságot?? A pro-con vita most is élénken zajlik, Vannak konok con -ok: Azriel Perel 2013 március ISICEM konferencia Paul E Marik 2013 augusztus CHEST Most még

Részletesebben