Informatikai stratégia

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Informatikai stratégia"

Átírás

1 Informatikai stratégia Középtávú terv az informatikai fejlesztésére a Borsos Miklós Általános Iskolában Tanácsadói megjegyzés: Az itt leírtak csak minták. Nem kötelezı követni. Mindenképpen javaslom a vízió újrafogalmazását. Hiszen ez nem lehet sziget a pedagógiai programhoz kapcsolódó dokumentumok között. A pedagógiai programban megfogalmazott küldetéshez igazodni kell. Persze, ha úgy ítélik meg, hogy az IKT-val támogatott kompetencia alapú oktatás felülírja eddigi küldetésnyilatkozatot, akkor módosítsák azt is. A részfeladatok (projektek, 1-2 éves feladatok) közül válogassanak, találjanak ki olyanokat, amelyek jobban összhangban vannak az iskola érdekeivel, mint az itt találhatók. Az elkészült, de nem végleges dokumentációt át szeretném tanulmányozni, hogy a véglegesítés elıtt tanácsokat tudjak adni. Ha a stratégia készítése folyamán kérdésük támad, tegyék fel. Igyekszem válaszolni. Javaslat az IKT stratégia részeire: 1. Fontosabb információk: Mire vonatkozik a terv: Az IKT stratégiában megfogalmazzuk, hogy a tanulás-tanítás folyamatában milyen szerepet szánunk az informatikának. A célokat 2015-re tőzzük ki. Meghatározzuk a megoldás módját és ütemezését. Számon kérhetı indikátorokat adunk meg. Nem vonatkozik a terv az iskola adminisztrációjára, gazdasági informatikai rendszerére, az oktatásban használt egyéb technikai eszközökre. Idıtartama: 5 év A stratégia felülvizsgálata: Lehetıleg a megvalósítás egyes ütemeinek végén (tanév végén: 2011, 201, 2015), de a pedagógiai programhoz igazodva. Az IKT stratégia és más iskolai dokumentumok kapcsolata: A pedagógiai program mellékleteként helyezzük el a dokumentációs rendben. 1. Vízió:

2 Példa (teljesen más tartalmú is lehet): 2015-re el szeretnénk érni, hogy a tanulás-tanítás folyamatában jelentıs szerepet kapjanak az informatikai eszközök és módszerek. Legfontosabb iskolai és külsı információs forrásközpontot elektronikus tárolók jelentsék. A tanítási módszerek kor (frontális, csoport és egyéni tanulási módok) kikerülhetetlen legyenek az informatika. A tanuló informatikai ismeretei, a tanárok IKT módszertani kultúrája olyan legyen, hogy képesek legyen az adott kor kihívásainak megfelelni. Ennek eredményeképpen 5 év múlva olyan helyzetet kell teremteni, hogy az - infrastruktúra, - a tanárok motiváltsága, szakmai és módszertani kultúrája - tantervek és tananyagok alkalmasak legyenek a kompetencia alapú tudás magasabb szintre emeléséhez modern IKT eszközök bevonásával. Szeretnénk elérni, hogy valamennyi tanulócsoportban alkalmazásra kerüljenek olyan módszerek, amelyekben használnak IKT eszközöket a tanárok. Ne kerüljön ki az iskolából olyan tanuló, aki nem tudja használni a számítógépet az ismeretszerzéshez és a tanuláshoz. Az itt szerzett ismeret alapot adjon a késıbbi modern tanulási és képzési formákhoz. Konkrét vállalások: Valamennyi tantárgyban (vagy csak x,y,z tantárgyakban) bevezetjük az IKT-val támogatott foglalkozásokat a tanórák 25 százalékában (vagy 40 százalékában). Az iskola minden pontján lehessen internetet használni egyszerre legalább 2 osztálynyi tanulóval vezeték nélküli hálózaton. Kereszttanterveket dolgozunk ki x,y,z tantárgyakra stb. 2. Helyzetelemzés: I.. Legfontosabb információk tanév végi állapotnak megfelelıen (max. fél oldal) Intézmény általános adatai (tanuló, pedagógus létszám, osztályok száma, tantermek száma stb.) Eszközellátottság (internet elérhetısége, sebessége, belsı hálózat, számítógépterem, számítógépek közösségi helyiségekben, prezentációs és interaktív eszközök) A pedagógusok általános és módszertani IKT ismeretei. (A tanárok hány százaléka rendelkezik biztos alapismeretekkel és IKT módszerekkel?)

3 Eddig milyen IKT eszközöket használtak a tanulók és tanárok a tanórán? Eddig milyen IKT módszereket használtak a tanulók és tanárok a tanórán? II.. SWOT analízis (vagy más módszer), (A fiktív megállapításokat konkretizálni kell!) ERİSSÉG LEHETİSÉG Tanulói összetétel Unió támogatja az IKT eszközök használatát a Átlagfeletti eredmények a kompetencia tanórán. Egyéb pályázati lehetıségek. A szülıi méréseken munkaközösségek bevonása a fejlesztésbe. Helyi Környezı cégek támogatása vállalkozók megnyerése. Országos A pedagógusok jelentıs része már tananyagfejlesztések. képzett. TÁMOP.1.4 jó tapasztalatai GYENGESÉG Elavult infrastruktúra Elavult technikai feltételek Nem minden pedagógus motivált IKT túlzott mértékő használatától való félelem VESZÉLY Lecsökken a tanulólétszám Finanszírozási bizonytalanságok Politikai bizonytalanság. Késıbb nem tartja fontosnak ezt a területet a felettes hatóság. Hacker veszély a hálózatos adatbázisokra.. Problémafa: A cél eléréséhez bizonyos hiányosságok kell pótolni. Ezeket a problémákat egy fastruktúrában rendezzük. A problémákat kibontjuk. A levélelemeken már olyan konkrét eseteket találunk, amelyekhez egy-egy részcél illeszthetı.

4 Nem megfelelı feltételek a rendszer mőködtetéséhez Az infrastruktúra és a technika hiányosságai Személyi, szervezeti problémák Nem korszerő tananyagok, taneszközök Hiányos kiépített hálózat Vezeték nélküli hálózat hiánya Motivációs problémák Kevés az interaktív tananyag Lassú internet Gyenge internet sávszélesség Tanárok általános IKT ismeretei hiányosak Kidolgozatlanok a tantervek Interaktív eszközök hiánya(frontális foglalkozáshoz) IKT módszertani hiányosságok Nincs iskolán belüli elektronikus tananyagbázis Tanulói laptop hiánya egyéni és csoportmunkához Állandó technikai felügyelet megoldatlan IKT eszközök a számítástechnikai teremre koncentrálódnak Nincs adatvédelmi és informatikai szabályzat 4. Célfa: A célfa válasz a problémafában megfogalmazottakra. Szerkezete hozzá igazodik.

5 IKT elterjesztése az intézményben Technikai feltételek javítása, eszközbeszerzések Tanári motiváció növelése, ismeretek bıvítése IKT eszközök és módszerek a tanításban Internet sávszélességének növelése IKT alapismeretek helyi továbbképzésekkel Tantervek fejlesztése az egyes tantárgyban (alap és kereszttanterv) Wifi az egyes termekben, közösségi helyeken IKT módszertani képzések külsı elıadóval Az IKT módszerek beillesztése a tanmenetekbe Interaktív eszközök elhelyezése tantermekben Belsı módszertani mőhelygyakorlat megszervezése. IKT segédanyag beszerzése az egyes tantárgyakhoz Tanuló laptop Állandó rendszergazda, (és vagy) IKT asszisztens Saját fejlesztéső IKT segédanyagok Külsı mentorok, tanácsadók IKT jó gyakorlat átvétele más iskolától IKT eszközök elhelyezése közösségi helyekre Adatvédelmi szabályzat készítése IKT módszerek bevezetése a tanórán Iskolai web alapú tananyagbázis fejlesztése, használata Tanulói és tanári e- portfólió megvalósítása az iskolában 5. A projektterv elıkészítése, elemzés mátrix segítségével. (lehet másfajta elemzés is) A célfa egyes levélelemeinek megfelelı projekteket fogalmazunk meg, majd ezeket értékeljük gazdasági és fontossági szempontok szerint. Az értékelésnek megfelelı sorrendet alakítunk ki,

6 megfogalmazzuk az ebbıl fakadó feladatokat valamint az indikátorokat. Legvégén kiemeljük a halaszthatatlan teendıket Projekt Internet sávszélességének növelése. Wifi az egyes termekben, közösségi helyeken. Interaktív eszközök a tantermek 40 %-ban. Interaktív eszközök minden tanteremben. IKT eszközök elhelyezése közösségi helyekre. Legalább 2 osztálynyi tanuló laptop beszerzése. 4 osztálynyi tanuló laptop beszerzése. (1 osztály). (4 osztály). Tantermi hálózat használata terem felügyeleti rendszerrel. IKT alapismeretek bıvítése helyi továbbképzésekkel. IKT módszertani képzések külsı elıadóval. Belsı módszertani mőhelygyakorlat megszervezése. Állandó rendszergazda, IKT asszisztens. Külsı mentorok, tanácsadók alkalmazás. Adatvédelmi és informatikai szabályzat készítése. Szükséges külsı forrás nagysága 0:nem kell forrás (forrásigény mértéke) 5. nagy forrásigény Megvalósítás gazdasági feltételei Ha van forrásigény (maximum az igény mértékéig) Várható pályázati lehetıség 0: nincs (mérték) -5: van Pályázati forrás hiányában fenntartó támogatása. 0: nem támogat (mérték) -5: támogat Összes Célunk megvalósításához milyen mértékben szükséges? 0: alapvetıen (mérték) 5: szükség estén nélkülözhetı Sorrend mutató, súlyozás Tantervek fejlesztése, valamennyi tantárgyban Az IKT módszerek beillesztése a tanmenetekbe IKT segédanyag be

7 szerzése a tantárgyakhoz. 20. Saját fejlesztéső IKT segédanyagok. 21. IKT jó gyakorlat átvétele más iskolától 22. IKT módszerek bevezetése 4 osztályban. 2. IKT módszerek bevezetése 6osztályban. 24. IKT módszerek bevezetése 8 osztályban. 25. Iskolai Web alapú tananyagbázis fejlesztése, használata. 26. Tanulói és tanári e- portfólió megvalósítása az iskolában Projektterv Sr Részfeladatok, projektek Internet sávszélességének növelése Állandó rendszergazda, IKT asszisztens Adatvédelmi és informatikai szabályzat készítése IKT módszerek bevezetése 4 osztályban IKT alapismeretek bıvítése helyi továbbképzésekkel Tantervek fejlesztése, valamennyi tantárgyban Az IKT módszerek beillesztése a tanmenetekbe IKT segédanyag beszerzése a tantárgyakhoz Vezeték nélküli hálózat az egyes termekben, közösségi helyeken Megvalósítás leírása, megjegyzések I. ütem, zárás: június 20. Alapfeladat., több feladat megoldásának feltétele Várhatóan a technikai fejlıdés miatt automatikusan 1-2 éven belül megvalósul, késés esetén forrást kell rá biztosítani. Alkalmazni kell a következı években is saját forrásból. Indikátorok Egy idıben az iskola tanulóknak 25%-a tud online foglalkozáson részt venni. Elfogadható sebességgel. Alkalmazásban van rendszergazda, vagy IKT asszisztens Súlyozás Ha nincs még, azonnal meg kell alkotni. Elfogadott szabályzat. 0 A TÁMOP.1.4.-ben már megvalósult. A következı tanévben belsı oktatókat kell bevonni. A TÁMOP.1.4.-ben már elkezdıdött 2010-ben. Meg kell szervezni felmenı rendszerben a munka folytatását. A TÁMOP.1.4.-ben elkezdıdött ben. Meg kell szervezni felmenı rendszerben a munka folytatását Egy része már megvalósult. A beszerzésnek folyamatosnak kell lenni. Költsége néhány Ft. Üzembe helyezését a rendszergazda meg tudja oldani. A tanórák 25%-ban alkalmaznak IKT eszközöket és módszereket re mindenki rendelkezik ECDL start szintő ismeretekkel A kiválasztott tantervekbe beillesztették az informatikai kompetenciát. A kiválasztott óravázlatokba beillesztették az IKT módszereket Valamennyi tantárgyhoz a tanórák 25%-os lefedettségében van IKT segédanyag. Az épület minden tantermében és közösségi helyiségében kapcsolódhatunk a vezeték nélküli hálózatra

8 Interaktív eszközök a tantermek 40 %-ban IKT módszertani képzések külsı elıadóval Saját fejlesztéső IKT segédanyagok anyagok TIOP forrásból. (Ha nem kap az iskola most tantermi csomagot, akkor más forrást kell átcsoportosítani, vagy fokozatosan kell az eszközöket beszerezni.) A pedagógus továbbképzéseket meg kell tervezni, a forrásra pályázni lehet. A TÁMOP.1.4-ben dolgozó pedagógusok lehetnek a kezdeményezık és irányítók. Az elsı ütem végén a tantermek 40%-ban van interaktív eszköz. Számítógép, interaktív tábla, projektor fixen szerelve. Befejezett tanúsítványt adó módszertani képzés. Újrafelhasználható saját készítéső IKT segédanyag tanáronként legalább óra anyaga feldolgozva IKT eszközök elhelyezése közösségi helyekre Legalább 2 osztálynyi tanuló laptop beszerzése (1 osztály) Belsı módszertani mőhelygyakorlat megszervezése Külsı mentorok, tanácsadók alkalmazás IKT jó gyakorlat átvétele más iskolától IKT módszerek bevezetése 6osztályban Iskolai Web alapú tananyagbázis fejlesztése, használata II. ütem, zárás: 201. június 20. Könyvtár, folyosó, klub., stb. A felügyeletet meg kell szervezni. Ha projektbıl nem kap az intézmény tanulói laptopokat, akkor a beszerzést az önkormányzattal egyeztetni kell. Ha projektbıl nem kap az intézmény tanulói laptopokat, akkor a beszerzést az önkormányzattal egyeztetni. kell Elsısorban önerıbıl kell megoldani, lehetıleg a tapasztalt kollégák és kezdık együttes bevonásával. A TÁMOP.1.4. mintájára hasznos lehet, ha találunk rá forrást, pályázatokból vagy önerıbıl. A TÁMOP.1.4. mintájára hasznos lehet, ha találunk rá forrást, pályázatokból vagy önerıbıl. A felmenı rendszerben 2 osztállyal bıvítjük a résztvevık körét III. ütem, zárás: június 20. Kevés költséggel, szakszerő webmester segédlettel több fokozatú jogosultsági rendszerrel a tanárok fokozatos bevonásával hasznos tananyagbázist építhetünk ki az iskolában, melyet a tanulók is használhatnak. Valamennyi osztályban megvalósul az IKT eszközökkel támogatott tanóra. Közösségi helyiségekben legyen mindenki számára elérhetı az internet. 10 tanulónként egy fix számítógép elhelyezve. A számítógépek száma a két maximális létszámú osztályhoz igazodjon. A szavazóegységek száma a maximális létszámú osztályhoz igazodjon. Kéthetenként 2óra mőhelygyakorlat a pedagógusok negyedének részvételével. Két hetenként 4 tanóra biztosítása. Évente egy látogatás (maximum 8 fı) más iskolában.) A TÁMOP.1.4. indikátorai szerint. Tantárgyanként kell bevezetni. A ciklus végére legalább két tantárgy képviselıi vegyenek részt benne. 2. IKT módszerek bevezetése A TÁMOP osztályban indikátorai szerint. 5. Számítógép, interaktív Interaktív eszközök minden Ha van rá forrás, akkor így lesz teljes az tábla, projektor fixen tanteremben eszközpark. szerelve. 6 Tantermi hálózat használata Ez a tantermi felügyeleti rendszer elıbb is A tanulói laptop program 4. terem felügyeleti rendszerrel. megvalósulhat, ha az iskola elıírásai szerint. (képernyı A tanár vezérli a tanulók kedvezményezettje a tanulói laptop átvétel, billentyőletiltás, 6 géphasználatát. programnak. stb.) A tanárok és tanulók eddig elkészített Hálózati hátteret meg kell 5. Tanulói és tanári e-portfólió anyagaikat informatikai rendszerekben teremteni. Kísérleti megvalósítása az iskolában tárolják, fejlesztik, szükség esetén újra jelleggel, a részvétel 6 felhasználják azokat.. fakultatív osztálynyi tanulói laptop Ha van rá forrás, akkor így lesz teljes az Eddigiekkel együtt 8 4

9 7. használata eszközpark összesen 4 tanteremnyi laptop használata. Eddigiekkel együtt Ha van rá forrás, akkor így lesz teljes az összesen 4 tanteremnyi eszközpark (4 osztály részére) szavazóegység használata 8

Informatikai stratégia

Informatikai stratégia Informatikai stratégia Általános Iskola, Óvoda, Közművelődési Intézmény és Könyvtár ÁMK Sokorópátka Középtávú terv az intézmény informatikai fejlesztésére takacs.andor@chello.hu 0620-9830-624 1/7 Az IKT

Részletesebben

INFORMATIKAI STRATÉGIA 2011-2015.

INFORMATIKAI STRATÉGIA 2011-2015. INFORMATIKAI STRATÉGIA 2011-2015. 1. BEVEZETÉS Az oktatási informatikai stratégia célja olyan, a korszerű tudásalapú társadalom követelményeinek megfelelő oktatási informatikai hálózat, informatikai eszközök

Részletesebben

A SZONEK Királyegyházai Általános Iskola és Óvoda Tagintézményének INFORMATIKAI STRATÉGIÁJA

A SZONEK Királyegyházai Általános Iskola és Óvoda Tagintézményének INFORMATIKAI STRATÉGIÁJA A SZONEK Királyegyházai Általános Iskola és Óvoda Tagintézményének INFORMATIKAI STRATÉGIÁJA Bevezetés Az oktatási informatikai stratégia célja olyan, a korszerű tudásalapú társadalom követelményeinek megfelelő

Részletesebben

TIOP-1.1.1.-09/1-2010-0188 A

TIOP-1.1.1.-09/1-2010-0188 A Projektnyitó nap TIOP-1.1.1.-09/1-2010-0188 A pedagógiai módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése /tanulói laptop program/ A nyírábrányi Ábrányi Emil Általános Iskola Informatikai

Részletesebben

Gyakorlati tennivalók. Gyakorlati tennivalók. Szakmai megvalósítás egyéb feltételei. Pályázati pénz felosztása. Szövegértés.

Gyakorlati tennivalók. Gyakorlati tennivalók. Szakmai megvalósítás egyéb feltételei. Pályázati pénz felosztása. Szövegértés. TÁMOP..-08/- 009-005 Boldog gyermekkor, vidám tanulás, biztos munka elérhetésének segítése Tatabánya közoktatási intézményeiben Mit nyújt a pályázat? alkalmazásképes tudást motivált kat egyéni tanulási

Részletesebben

TÁMOP 3.1.4/08/2 azonosítószámú Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat

TÁMOP 3.1.4/08/2 azonosítószámú Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat TÁMOP 3.1.4/08/2 azonosítószámú Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat A pályázat célja: a sikeres munkaerő - piaci alkalmazkodáshoz szükséges, az egész életen

Részletesebben

Vaszary János Általános Iskola és Logopédiai Intézet

Vaszary János Általános Iskola és Logopédiai Intézet Vaszary János Általános Iskola és Logopédiai Intézet Informatikai stratégia Tata, 2011. Informatikai stratégia - 2 - Tartalom 1. Számítógépes hálózatok... - 3-2. Internet kapcsolat... - 3-3. Interaktív

Részletesebben

Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola IKT helyzetelemzés

Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola IKT helyzetelemzés Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola IKT helyzetelemzés Készítette: Imréné Lukácsi Ildikó IKT helyzetelemző, tanácsadó Cegléd, 2009. július Tartalomjegyzék Az IKT eszközök alkalmazására és a pedagógusok

Részletesebben

Nagy Regina Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft elearning Igazgatóság

Nagy Regina Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft elearning Igazgatóság Az IKT fejlesztési folyamat-szaktanácsadó, valamint az IKT mentor szaktanácsadó felkészítése a digitális kompetencia fejlesztés támogatására Nagy Regina Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft elearning

Részletesebben

A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése

A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program Fritz Péter ig.h. 2011. Május 11. A pályázat kiemelt céljai: az iskolarendszerű

Részletesebben

I n f o r m a t i k a i s t r a t é g i a

I n f o r m a t i k a i s t r a t é g i a I n f o r m a t i k a i s t r a t é g i a Középtávú terv az informatikai fejlesztésére a Berg Gusztáv Szakiskolában BEVEZETÉS Általános információk: Az intézmény neve: Berg Gusztáv Szakiskola OM azonosítója:

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4/08/ A kompetencia-alapú oktatás elterjesztésért Szolnokon

TÁMOP-3.1.4/08/ A kompetencia-alapú oktatás elterjesztésért Szolnokon TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0031 A kompetencia-alapú oktatás elterjesztésért Szolnokon Projektindító nap - Szent-Györgyi Albert Általános Iskola Szent-Györgyi Albert Általános Iskola 5000 Szolnok, Széchenyi

Részletesebben

ÚÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA INFORMATIKAI STRATÉGIA

ÚÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA INFORMATIKAI STRATÉGIA ÚÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA INFORMATIKAI STRATÉGIA 2009-2016 TARTALOMJEGYZÉK: 1. BEVEZETÉS 2. HELYZETFELMÉRÉS Informatikai hálózat IKT eszközök IKT tartalom Belső tartalomszolgáltatás Adatbiztonság Vírusvédelem

Részletesebben

A VKTKT iskoláinak. inak informatikai nak fejlesztése. Projektnyitó 2011.02.08.

A VKTKT iskoláinak. inak informatikai nak fejlesztése. Projektnyitó 2011.02.08. A VKTKT iskoláinak inak informatikai infrastruktúrájának nak fejlesztése se Projektnyitó 2011.02.08. TIOP -1.1.1-07/1-2008-06130613 Út t a nyertességig I. A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai

Részletesebben

A Hamvas Béla Gimnázium. intézkedési terve. a 2016/2017. tanévre

A Hamvas Béla Gimnázium. intézkedési terve. a 2016/2017. tanévre A Hamvas Béla Gimnázium intézkedési terve a 2016/2017. tanévre Készítette: Dr. Radványiné Varga Andrea Oroszlány, 2016.06.30. 1 Fejlesztési projektek 1. A teljes tantestület motiválása a különböző pedagógiai

Részletesebben

KISKÖRE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATAL. Szervezetfejlesztés Kisköre Város Polgármesteri Hivatalában ÁROP-1.A.2.

KISKÖRE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATAL. Szervezetfejlesztés Kisköre Város Polgármesteri Hivatalában ÁROP-1.A.2. KISKÖRE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATAL Szervezetfejlesztés Kisköre Város Polgármesteri Hivatalában ÁROP-1.A.2./A-2008-0163 A PROJEKT LEÍRÁSA Kisköre, 2010. március 31. A projekt az Európai Unió

Részletesebben

DIGITÁLIS KÖRNYEZET FEJLESZTÉSE A SZOLNOKI TANKERÜLETI KÖZPONT INTÉZMÉNYEIBEN EFOP

DIGITÁLIS KÖRNYEZET FEJLESZTÉSE A SZOLNOKI TANKERÜLETI KÖZPONT INTÉZMÉNYEIBEN EFOP DIGITÁLIS KÖRNYEZET FEJLESZTÉSE A SZOLNOKI TANKERÜLETI KÖZPONT INTÉZMÉNYEIBEN EFOP-3.2.3-17-2017-00045 PROJEKTADATOK I. Kedvezményezett: Szolnoki Tankerületi Központ Megvalósítók: PROJEKTADATOK II. Projektazonosító:

Részletesebben

IKT stratégia József Attila Általános Iskola

IKT stratégia József Attila Általános Iskola IKT stratégia József Attila Általános Iskola Az intézményi informatikai stratégia célja olyan, a korszerű tudásalapú társadalom követelményeinek megfelelő oktatási informatikai hálózat, informatikai eszközök

Részletesebben

Móra Ferenc Tagiskola INTÉZKEDÉSI TERV AZ INTÉZMÉNY 2009/2010-ES TANÉV 6. OSZTÁLY EREDMÉNYESSÉGÉNEK NÖVELÉSÉRE

Móra Ferenc Tagiskola INTÉZKEDÉSI TERV AZ INTÉZMÉNY 2009/2010-ES TANÉV 6. OSZTÁLY EREDMÉNYESSÉGÉNEK NÖVELÉSÉRE Móra Ferenc Tagiskola INTÉZKEDÉSI TERV AZ INTÉZMÉNY 2009/2010-ES TANÉV 6. OSZTÁLY EREDMÉNYESSÉGÉNEK NÖVELÉSÉRE Iskolánk 6. osztálya a 2008. évi országos kompetencia mérés során az országos átlagos képességpont

Részletesebben

Továbbképzés megnevezése Szervező neve Alapítási eng. sz.

Továbbképzés megnevezése Szervező neve Alapítási eng. sz. Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Melléklet B. Tanulói tevékenységek támogatása interaktív IKT eszközökkel A digitális tábla alkalmazása a tanítás-tanulás folyamatában ÖNKONET Szolgáltató és Tanácsadó

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 24-ei rendkívüli ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 24-ei rendkívüli ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S 2668-1/2010. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 24-ei rendkívüli ülésére Tárgy: A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra

Részletesebben

Dr. Radványiné Varga Andrea: Önfejlesztési terv április Az önértékelés összegzése

Dr. Radványiné Varga Andrea: Önfejlesztési terv április Az önértékelés összegzése Dr. Radványiné Varga Andrea: Önfejlesztési terv 2016. április 6. Fejleszthető területek: 1. Az önértékelés összegzése 1. A tanulás és tanítás stratégiai vezetése és operatív irányítása 1.14. A teljes tantestületet

Részletesebben

HEFOP/2005/ Felkészülés a kompetenciaalapú

HEFOP/2005/ Felkészülés a kompetenciaalapú HEFOP/2005/3.1.3. Felkészülés a kompetenciaalapú oktatásra Esélyegyenlőség biztosítása a kompetencia-alapú tudást megalapozó oktatás bevezetésével a Ferencvárosban A projekt célja A Ferencvárosi Általános

Részletesebben

A pedagógiai program, helyi tanterv függeléke A kompetencia alapú oktatás elterjesztése A tagiskolák összesítő táblái. Tanulóbarát környezet re épülő

A pedagógiai program, helyi tanterv függeléke A kompetencia alapú oktatás elterjesztése A tagiskolák összesítő táblái. Tanulóbarát környezet re épülő 1 A pedagógiai program, helyi tanterv függeléke A kompetencia alapú oktatás elterjesztése A tagiskolák összesítő táblái Célok Feltételek, szükségletek Mikor? Elvárt eredmény Tevékenységek Tevékenykedtetés-

Részletesebben

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 118. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 118. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 118. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2012. szeptember 27-i ülésére Tárgy: Beszámoló

Részletesebben

Digitális Oktatási Stratégia

Digitális Oktatási Stratégia Budapest, 2016. szeptember 27. Digitális Oktatási Stratégia Az informatika tantárgytól a digitális oktatás felé A DOS megalapozása Változó munkaerőpiaci igények A DOS megalapozása Változó munkaerőpiaci

Részletesebben

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON Juhász Gabriella A digitális kompetencia fogalma A digitális kompetencia az elektronikus média magabiztos és kritikus alkalmazása munkában, szabadidőben

Részletesebben

IKT-val támogatott tanórák, ismeretszerzés hatékony tervezése tematikus linkgyűjtemény segítségével

IKT-val támogatott tanórák, ismeretszerzés hatékony tervezése tematikus linkgyűjtemény segítségével IKT-val támogatott tanórák, ismeretszerzés hatékony tervezése tematikus linkgyűjtemény segítségével Jó gyakorlatunk célja módszertani képzés, szakmai konzultáció illetve bemutató órák keretében megmutatni

Részletesebben

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. április 19-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Halmi

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 83. MELLÉKLET: - TÁRGY: Javaslat TIOP-1.1.1-07/1 kódszámú pályázatok projektmenedzseri feladatainak ellátására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

AZ ISKOLAI DIGITÁLIS OKTATÁS MEGÚJÍTÁSI TERVE. 2014, USA: TOP 25 legkeresettebb és legjobban fizetett szakma. Top állások IT TUDÁS NÉLKÜL. 0 darab!

AZ ISKOLAI DIGITÁLIS OKTATÁS MEGÚJÍTÁSI TERVE. 2014, USA: TOP 25 legkeresettebb és legjobban fizetett szakma. Top állások IT TUDÁS NÉLKÜL. 0 darab! AZ ISKOLAI DIGÁLIS OKTATÁS MEGÚJÍTÁSI TERVE GLOBÁLIS TREND: MINDEN MUNKAHELY DIGÁLIS MUNKAHELY LESZ 2014, USA: TOP 25 legkeresettebb és legjobban fizetett szakma környezetben dolgozó szakértői állások

Részletesebben

kompetencia-alap vel ZÁRÓKONFERENCIA HEFOP-3.1.3

kompetencia-alap vel ZÁRÓKONFERENCIA HEFOP-3.1.3 A munkaerő-piaci esélyek javítása a kompetencia-alap alapú oktatás bevezetésével vel ZÁRÓKONFERENCIA HEFOP-3.1.3 3.1.3-05/1. 05/1.-2005-10-0421/1.00421/1.0 A Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola

Részletesebben

Szerződéskötéshez szükséges adatok

Szerződéskötéshez szükséges adatok Szerződéskötéshez szükséges adatok TÁMOP 3.1.4./08/2. projekt összefoglalása Cég neve Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Adószám 15384481-2-11 Közép-Magyarországi régió Fenntartóra vonatkozó adatok

Részletesebben

SAJÓSZENTPÉTERI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Lévay József Tagiskola

SAJÓSZENTPÉTERI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Lévay József Tagiskola SAJÓSZENTPÉTERI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA Lévay József Tagiskola Az Oktatási Hivatal 2010. április 14-én kelt értesítése alapján a 2009. évi országos kompetenciamérés eredményeihez viszonyítva a Lévay

Részletesebben

A köznevelés digitális megújítása. Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár

A köznevelés digitális megújítása. Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár A köznevelés digitális megújítása Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár 1 Az eredményes oktatási rendszer pillérei 1. 2. 3. Jó képességű tanárok Tanárok módszertani felkészültsége Egyenlőség/méltányosság

Részletesebben

Intézkedési terv Intézményi tanfelügyelet értékelése alapján

Intézkedési terv Intézményi tanfelügyelet értékelése alapján Intézkedési terv 2019-2024 Intézményi tanfelügyelet értékelése alapján Intézmény neve: Karinthy Frigyes Gimnázium OM azonosító: 035252 Intézményvezető: Hutai László Intézkedési terv kezdő dátuma: 2019

Részletesebben

A kompetencia alapú oktatás implementációja Budapest Fıváros IV. kerület Újpest Önkormányzat intézményeiben azonosító: TÁMOP

A kompetencia alapú oktatás implementációja Budapest Fıváros IV. kerület Újpest Önkormányzat intézményeiben azonosító: TÁMOP PROJEKTTERV A kompetencia alapú oktatás implementációja Budapest Fıváros IV. kerület Újpest Önkormányzat intézményeiben azonosító: TÁMOP 3.1.4.08/01/2009-0014 A projekt megvalósításának kezdı idıpontja:

Részletesebben

Félévi értékelés TÁMOP 3.1.4. pályázat

Félévi értékelés TÁMOP 3.1.4. pályázat Félévi értékelés TÁMOP 3.1.4. pályázat 2009. AUGUSZTUS Augusztus 17-18-19 Projektmenedzsment képzés Augusztus 17-18-19 Szövegértés-szövegalkotás módszertani képzés Augusztus 24-25-26 Matematika módszertani

Részletesebben

A pályázat minden információja megtalálható a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség weblapján: www.nfu.hu/content/2489

A pályázat minden információja megtalálható a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség weblapján: www.nfu.hu/content/2489 Iskolánk a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében részt vesz a Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés innovatív intézményekben pályázatban. Kódszám: TÁMOP-3.1.4/08/2 A projektek az Európai

Részletesebben

SAJÓSZENTPÉTERI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Lévay József Tagiskola

SAJÓSZENTPÉTERI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Lévay József Tagiskola SAJÓSZENTPÉTERI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA Lévay József Tagiskola Az Oktatási Hivatal 2009. május 8-án kelt értesítése alapján - melyet a Fenntartói Társulás az intézményfenntartó részére küldött - a 2008.

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4/08/ A kompetencia-alapú oktatás elterjesztésért Szolnokon

TÁMOP-3.1.4/08/ A kompetencia-alapú oktatás elterjesztésért Szolnokon TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0031 A kompetencia-alapú oktatás elterjesztésért Szolnokon Beszámoló a tantestületnek 2010. június 21. Szent-Györgyi Albert Általános Iskola 5000 Szolnok, Széchenyi krt. 22. Társadalmi

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4/08/ Kompetencia alapú oktatás bevezetése a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat által fenntartott intézményekben

TÁMOP-3.1.4/08/ Kompetencia alapú oktatás bevezetése a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat által fenntartott intézményekben C S E L E K V É S I T E R V A célhoz rendelt feladatok a Társadalmi Megújulás Operatív Program Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív Projektmenedzser: Varga András Projektasszisztens:

Részletesebben

TÁMOP Pályázat iskolai tájékoztató szeptember 14.

TÁMOP Pályázat iskolai tájékoztató szeptember 14. TÁMOP 3.1.4 Pályázat iskolai tájékoztató 2009. szeptember 14. 1 A pályázat Szeged megye jogú város Önkormányzata a TÁMOP-3.1.4-08/2 pályázaton, amely a Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív

Részletesebben

A KÉPZÉS VÉGÉN, A PÁLYA KEZDETÉN REGIONÁLIS SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK, FEJLESZTÉSEK A KÖZOKTATÁSBAN ÉS A PEDAGÓGUSKÉPZÉSBEN. Dr.

A KÉPZÉS VÉGÉN, A PÁLYA KEZDETÉN REGIONÁLIS SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK, FEJLESZTÉSEK A KÖZOKTATÁSBAN ÉS A PEDAGÓGUSKÉPZÉSBEN. Dr. A KÉPZÉS VÉGÉN, A PÁLYA KEZDETÉN REGIONÁLIS SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK, FEJLESZTÉSEK A KÖZOKTATÁSBAN ÉS A PEDAGÓGUSKÉPZÉSBEN Dr. Iker János A pedagógusképzés alapvetı problémái közül kettı Hiányzik: kutatásra,

Részletesebben

Informatika stratégia. OM azonosító: 034190

Informatika stratégia. OM azonosító: 034190 Informatika stratégia Marcali Városi Önkormányzat Széchenyi Zsigmond Szakközépiskola és Szakiskolája 8734 Somogyzsitfa, Ady u. 8. OM azonosító: 034190... igazgató Ledniczki Tamás Miklós Csaba Diákönkormányzat

Részletesebben

Beszámoló a Sajószentpéter Városi Önkormányzat Települési Közoktatási Esélyegyenlıségi Akciótervének végrehajtásáról a 2010/2011-es tanévben

Beszámoló a Sajószentpéter Városi Önkormányzat Települési Közoktatási Esélyegyenlıségi Akciótervének végrehajtásáról a 2010/2011-es tanévben A 147/2011.(VI.23.) KT határozat melléklete Beszámoló a Sajószentpéter Városi Önkormányzat Települési Közoktatási Esélyegyenlıségi Akciótervének végrehajtásáról a 2010/2011-es tanévben A Települési Közoktatási

Részletesebben

Göd Város Önkormányzata. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés a gödi innovatív intézményekben

Göd Város Önkormányzata. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés a gödi innovatív intézményekben Göd Város Önkormányzata TÁMOP 3.1.4 09/1 2009 0006 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés a gödi innovatív intézményekben Valló Péter intézményi folyamat szaktanácsadó vallo.peter@vbcomp.hu 1 Miről

Részletesebben

elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER TANULÓI KÉRDŐÍV

elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER TANULÓI KÉRDŐÍV TÁMOP 3.1.1-08/1-2008-0002 elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER az IKT 1 -eszközök és digitális pedagógiai módszerek iskolafejlesztő szemléletű használatához TANULÓI KÉRDŐÍV Ez a kérdőív az elemér 2 önértékelő

Részletesebben

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ. ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. március 27-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA:

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ. ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. március 27-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. március 27-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Grassalkovich

Részletesebben

Elızmények. Csengey Gusztáv Általános Iskola 2170 Aszód, Csengey u. 30. Ü.szám: 222/2009.

Elızmények. Csengey Gusztáv Általános Iskola 2170 Aszód, Csengey u. 30. Ü.szám: 222/2009. Csengey Gusztáv Általános Iskola 2170 Aszód, Csengey u. 30. Ü.szám: 222/2009. Aszód Város Önkormányzatai Képviselı Testülete részére 2170 Aszód, Szabadság tér 9. Tárgy: Beszámoló az iskola Minıségirányítási

Részletesebben

Digitális kompetenciák fejlesztése a pedagógus-továbbképzésben

Digitális kompetenciák fejlesztése a pedagógus-továbbképzésben Digitális kompetenciák fejlesztése a pedagógus-továbbképzésben Könczöl Tamás igazgató elearning Igazgatóság Sulinet etanulás Módszertani és Kompetencia Központ Educatio KHT. IKT - Információs és Kommunikációs

Részletesebben

Kompetenciák fejlesztése a pedagógusképzésben. IKT kompetenciák. Farkas András f_andras@bdf.hu

Kompetenciák fejlesztése a pedagógusképzésben. IKT kompetenciák. Farkas András f_andras@bdf.hu Kompetenciák fejlesztése a pedagógusképzésben IKT kompetenciák Farkas András f_andras@bdf.hu A tanítás holisztikus folyamat, összekapcsolja a nézeteket, a tantárgyakat egymással és a tanulók személyes

Részletesebben

KOMPETENCIA. Forrainé Kószó Györgyi

KOMPETENCIA. Forrainé Kószó Györgyi KOMPETENCIA Forrainé Kószó Györgyi Mi a kompetencia? ismeretek tudás + képességek + attitődök alkalmazás A kompetenciafejlesztés feltételei ismeretátadás túlméretezett tananyag pedagógusközpontú, egységes

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A HEFOP 3.1.3/05/01 A KOMPETENCIA-ALAPÚ OKTATÁS ELTERJESZTÉSE CÍMŰ PÁLYÁZAT ESEMÉNYEIRŐL

BESZÁMOLÓ A HEFOP 3.1.3/05/01 A KOMPETENCIA-ALAPÚ OKTATÁS ELTERJESZTÉSE CÍMŰ PÁLYÁZAT ESEMÉNYEIRŐL BESZÁMOLÓ A HEFOP 3.1.3/05/01 A KOMPETENCIA-ALAPÚ OKTATÁS ELTERJESZTÉSE CÍMŰ PÁLYÁZAT ESEMÉNYEIRŐL A kompetencia-alapú oktatás megvalósítása a fényeslitkei és tiszakanyári iskolákban HEFOP-3.1.3-05/1.-2005-10-0312/1.0

Részletesebben

III. ORSZÁGOS SZAKTANÁCSADÓI KONFERENCIA BUDAPEST FEBRUÁR 8.

III. ORSZÁGOS SZAKTANÁCSADÓI KONFERENCIA BUDAPEST FEBRUÁR 8. III. ORSZÁGOS SZAKTANÁCSADÓI KONFERENCIA BUDAPEST 2018. FEBRUÁR 8. KIHÍVÁSOK ÉS ÚJDONSÁGOK A DIGITÁLIS SZAKTANÁCSADÁS TERÜLETÉN A KÖZNEVELÉS KERETRENDSZERÉHEZ KAPCSOLÓDÓ MÉRÉSI- ÉRTÉKELÉSI ÉS DIGITÁLIS

Részletesebben

Javaslat Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében kiírt TÁMOP- 3.1.4-12/2 Innovatív iskolák fejlesztése című pályázatban való részvételre

Javaslat Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében kiírt TÁMOP- 3.1.4-12/2 Innovatív iskolák fejlesztése című pályázatban való részvételre Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája 3060 Pásztó, Nagymező út 36. 1 124/2012. A határozat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel. Javaslat Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

Részletesebben

Beszámoló a TÁMOP 3.1.4 pályázat megvalósításáról Nevelőtestületi értekezlet 2010. június 18. Weöres Sándor Általános Iskola AZTI Gyömrő TÁMOP

Beszámoló a TÁMOP 3.1.4 pályázat megvalósításáról Nevelőtestületi értekezlet 2010. június 18. Weöres Sándor Általános Iskola AZTI Gyömrő TÁMOP Beszámoló a TÁMOP 3.1.4 pályázat megvalósításáról Nevelőtestületi értekezlet 2010. június 18. Weöres Sándor Általános Iskola AZTI Gyömrő TÁMOP 3.1.4-09/1-2009-0011 Projektidőszak: 2009.10.07 2010. 08.31.

Részletesebben

SZONEK Liszt Ferenc Utcai Óvoda és Bölcsőde. Informatikai stratégia 2010.06.21.

SZONEK Liszt Ferenc Utcai Óvoda és Bölcsőde. Informatikai stratégia 2010.06.21. SZONEK Liszt Ferenc Utcai Óvoda és Bölcsőde Informatikai stratégia 2010.06.21. 0 1. Alapvetések A stratégia célja, az óvoda informatikai jövő képe, stratégia célterületei: Olyan IKT-val támogatott jól

Részletesebben

MATEMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2013-2014 TANÉV

MATEMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2013-2014 TANÉV MATEMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2013-2014 TANÉV A Természet nagy könyve csak azok el tt áll nyitva, akik ismerik a nyelvet, amelyen írva van: a matematika nyelvét. Galileo Galilei Zalaszentgrót, 2013.

Részletesebben

A stratégiai tervezés módszertana. Koplányi Emil. elearning Igazgatóság Educatio KHT.

A stratégiai tervezés módszertana. Koplányi Emil. elearning Igazgatóság Educatio KHT. A stratégiai tervezés módszertana Koplányi Emil elearning Igazgatóság Educatio KHT. 1 Tartalom 1. A stratégiai tervezés szerepe a szaktanácsadói munkában 2. Stratégiai tervezés alapjai 3. Küldetés (misszió),

Részletesebben

A jövő iskolája. Dr. Magyar Bálint. Oktatási miniszter. 2004. április 16. www.om.hu 1

A jövő iskolája. Dr. Magyar Bálint. Oktatási miniszter. 2004. április 16. www.om.hu 1 A jövő iskolája Dr. Magyar Bálint Oktatási miniszter 2004. április 16. www.om.hu 1 Gyorsuló idő 5 évente a létező szakmák 5%-a kicserélődik Az infokommunikációs technológiai ismeretek nélkül űzhető szakmák

Részletesebben

Iskolánk sikeresen pályázott és megvalósította a TÁMOP-3.1.5-09/A/2 PÁLYÁZATOT

Iskolánk sikeresen pályázott és megvalósította a TÁMOP-3.1.5-09/A/2 PÁLYÁZATOT Iskolánk sikeresen pályázott és megvalósította a TÁMOP-3.1.5-09/A/2 PÁLYÁZATOT A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. A projekt neve: Képzésekkel

Részletesebben

elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER TANULÓI KÉRDŐÍV

elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER TANULÓI KÉRDŐÍV TÁMOP 3.1.1-08/1-2008-0002 elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER az IKT 1 -eszközök és digitális pedagógiai módszerek iskolafejlesztő szemléletű használatához TANULÓI KÉRDŐÍV Ez a kérdőív az elemér 2 önértékelő

Részletesebben

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után Intézmény neve: Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 037326 Intézményvezető neve: Takácsné Tóth Alice Noémi Intézményvezető oktatási azonosítója: 76215132822

Részletesebben

Belsı Helyzetelemzı kérdıív. Iskolai Adatlap 1 Dátum (nap/hó/év) Ország. utánkövetés 3 Intézmény neve Azonosító kódja 4 Alapítás éve 5 Intézmény címe

Belsı Helyzetelemzı kérdıív. Iskolai Adatlap 1 Dátum (nap/hó/év) Ország. utánkövetés 3 Intézmény neve Azonosító kódja 4 Alapítás éve 5 Intézmény címe Belsı Helyzetelemzı kérdıív Iskolai Adatlap 1 Dátum (nap/hó/év) Ország 2 Elsı felmérés vagy Elsı felmérés Utánkövetés utánkövetés 3 Intézmény neve Azonosító kódja 4 Alapítás éve 5 Intézmény címe 6 Kitöltı

Részletesebben

HEFOP/2005/ Felkészítés a kompetencia alapú. HEFOP/2006/2.1.5B Halmozottan hátrányos helyzetű tanulók integrált nevelése

HEFOP/2005/ Felkészítés a kompetencia alapú. HEFOP/2006/2.1.5B Halmozottan hátrányos helyzetű tanulók integrált nevelése HEFOP/2005/3.1.3. Felkészítés a kompetencia alapú oktatásra HEFOP/2006/2.1.5B Halmozottan hátrányos helyzetű tanulók integrált nevelése Felkészítés a kompetencia alapú oktatásra HEFOP-3.1.3 A program megvalósítása

Részletesebben

Innovációs területek fejlesztési feladatok és hozzájuk rendelt tanácsadói tevékenységek meghatározása 1. innovációs terület:

Innovációs területek fejlesztési feladatok és hozzájuk rendelt tanácsadói tevékenységek meghatározása 1. innovációs terület: Innovációs területek fejlesztési feladatok és hozzájuk rendelt tanácsadói tevékenységek meghatározása 1. innovációs terület: A referencia-intézményi szolgáltatói szerep ellátásához szükséges fejlesztéseket

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4./08/-2009-0153 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben (projektzáró) 2010.08.27.

TÁMOP-3.1.4./08/-2009-0153 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben (projektzáró) 2010.08.27. TÁMOP-3.1.4./08/-2009-0153 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben (projektzáró) Készítette: Nagyközségi Pogány Önkormányzat Gyuláné szakmai Nyírábrány vezető 2010.08.27.

Részletesebben

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Varga Tamás Általános Iskola

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Varga Tamás Általános Iskola Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Varga Tamás Általános Iskola (200896 / 001) Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Varga Tamás Általános Iskola Intézmény neve Feladatellátási hely

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA PERESZTEG

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA PERESZTEG KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA PERESZTEG Az iskola neve: ÁLTALÁNOS ISKOLA PERESZTEG Az iskola címe:9484 PERESZTEG Fİ u.76 Az iskola OM azonosítószáma: 030679 Személyi feltételek Pedagógusok

Részletesebben

INFORMATIKAI STRATÉGIA

INFORMATIKAI STRATÉGIA - INFORMATIKAI STRATÉGIA A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése a lenti Vörösmarty Mihály és Arany János Általános Iskolákban. TIOP -1.1.1-07/1-2008-0941 Vörösmarty

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S. A Szegedi Kistérség Többcélú Társulása 2009. február 19-i ülésére 8. NAPIREND

E L İ T E R J E S Z T É S. A Szegedi Kistérség Többcélú Társulása 2009. február 19-i ülésére 8. NAPIREND E L İ T E R J E S Z T É S A Szegedi Kistérség Többcélú Társulása 2009. február 19-i ülésére 8. NAPIREND Tárgy: A Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Közoktatási Intézménye intézményi alapdokumentumainak

Részletesebben

A TÁMOP 3. 3. 2.- 08/2 pályázat keretében képzési és mentori szolgáltatás ellátására benyújtott ajánlati dokumentációról

A TÁMOP 3. 3. 2.- 08/2 pályázat keretében képzési és mentori szolgáltatás ellátására benyújtott ajánlati dokumentációról 2.számú melléklet SZAKMAI ZSŐRI ÉRTÉKELÉSE A TÁMOP 3. 3. 2.- 08/2 pályázat keretében képzési és mentori szolgáltatás ellátására benyújtott ajánlati dokumentációról Ajánlattevı: Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok

Részletesebben

A PROJEKTTERVEZÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI: SZAKÉRTŐ SZEMÉVEL. Pályázatíró szeminárium, Stratégiai partnerségek Január 16.

A PROJEKTTERVEZÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI: SZAKÉRTŐ SZEMÉVEL. Pályázatíró szeminárium, Stratégiai partnerségek Január 16. A PROJEKTTERVEZÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI: Pályázatíró szeminárium, Stratégiai partnerségek 2018. Január 16. PROJEKT ÉRTÉKELÉS GYAKORLATA Transzparens, szabályozott folyamat 2 független, de a szakterületen

Részletesebben

7. számú melléklet KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében meghirdetett

7. számú melléklet KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében meghirdetett 7. számú melléklet KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében meghirdetett Építı közösségek Közmővelıdési intézmények az élethosszig tartó tanulásért címő pályázathoz

Részletesebben

Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakiskola. IKT Stratégia

Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakiskola. IKT Stratégia Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakiskola IKT Stratégia Nyíregyháza 2012 1. Bevezetés Az oktatási informatikai stratégia célja olyan, a korszerű tudásalapú társadalom követelményeinek

Részletesebben

1. Felhívás. 2. Általános tudnivalók

1. Felhívás. 2. Általános tudnivalók Pályázati felhívás Az intézményi tanácsadás folyamatára történı felkészítés- hátrányos helyzető gyermekek integrált oktatása, együttnevelése szakterület, illetve Integrációs tanácsadók felkészítése az

Részletesebben

Intézkedési terv javaslat

Intézkedési terv javaslat Intézkedési terv javaslat Az intézkedési terv javasolt sablonja: Intézmény neve: Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve: Intézményvezető oktatási azonosítója: Intézkedési terv neve/azonosítója:

Részletesebben

TUDATOS FOGYASZTÓ KOMPETENCIAFEJLESZTÉS A DIGITÁLIS NEMZETI FEJLESZTÉSI TERVBEN HORVÁTH VIKTOR FŐOSZTÁLYVEZETŐ

TUDATOS FOGYASZTÓ KOMPETENCIAFEJLESZTÉS A DIGITÁLIS NEMZETI FEJLESZTÉSI TERVBEN HORVÁTH VIKTOR FŐOSZTÁLYVEZETŐ TUDATOS FOGYASZTÓ KOMPETENCIAFEJLESZTÉS A DIGITÁLIS NEMZETI FEJLESZTÉSI TERVBEN HORVÁTH VIKTOR FŐOSZTÁLYVEZETŐ Digitális Nemzet Fejlesztési Program 1631/2014. (XI. 6.) Korm. határozat a Digitális Nemzet

Részletesebben

Az intézményi önértékelés és a tanfelügyeleti értékelés eredményei alapján. Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium

Az intézményi önértékelés és a tanfelügyeleti értékelés eredményei alapján. Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium 2017-2022 Az intézményi önértékelés és a tanfelügyeleti értékelés eredményei alapján Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium TERÜLET - 1. Pedagógiai folyamatok Tervezés: Az intézmény vezetése irányítja az intézmény

Részletesebben

A Pedagógiai Program TÁMOP 3.1.4-es projekt melléklete. Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon. Általános Iskola feladatellátási hely

A Pedagógiai Program TÁMOP 3.1.4-es projekt melléklete. Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon. Általános Iskola feladatellátási hely A Pedagógiai Program TÁMOP 3.1.4-es projekt melléklete Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Általános Iskola feladatellátási hely Fenntartási időszak: 2010-2015 Kötelezően megvalósított implementációs

Részletesebben

Online kérdőív az IKT igények felmérésére a köznevelési intézményekben

Online kérdőív az IKT igények felmérésére a köznevelési intézményekben Online kérdőív az IKT igények felmérésére a köznevelési intézményekben Felmérés célja: 1. a meglévő információs és kommunikációs technológiák (továbbiakban IKT) eszközeinek életkora, 2. a meglévő IKT eszközök

Részletesebben

TeleInformatikai rendszer a gyógypedagógus tanárok továbbképzési anyagainak folyamatos gyűjtéséhez, feldolgozásához és terjesztéséhez

TeleInformatikai rendszer a gyógypedagógus tanárok továbbképzési anyagainak folyamatos gyűjtéséhez, feldolgozásához és terjesztéséhez TeleInformatikai rendszer a gyógypedagógus tanárok továbbképzési anyagainak folyamatos gyűjtéséhez, feldolgozásához és terjesztéséhez Intézményi kérdőív Az iskola főbb adatai A. Az információs technológia

Részletesebben

Móra Ferenc Tagiskola INTÉZKEDÉSI TERV AZ INTÉZMÉNY 2009/2010-ES TANÉV 6. OSZTÁLY EREDMÉNYESSÉGÉNEK NÖVELÉSÉRE

Móra Ferenc Tagiskola INTÉZKEDÉSI TERV AZ INTÉZMÉNY 2009/2010-ES TANÉV 6. OSZTÁLY EREDMÉNYESSÉGÉNEK NÖVELÉSÉRE Móra Ferenc Tagiskola INTÉZKEDÉSI TERV AZ INTÉZMÉNY 2009/2010-ES TANÉV 6. OSZTÁLY EREDMÉNYESSÉGÉNEK NÖVELÉSÉRE Iskolánk 6. osztálya a 2008. évi országos kompetencia mérés során az országos átlagos képességpont

Részletesebben

A tanuló és a tanulás

A tanuló és a tanulás A tanuló és a tanulás Biztonságos eszközhasználat, felelős tartalomkezelés Ez a mutató azt tárja fel, hogy milyen lehetőségei vannak a tanulóknak a tanulás során az IKT-eszközök használatára, és azt is

Részletesebben

A GINOP kiemelt projekt bemutatása, kapcsolódása a GINOP projektekhez

A GINOP kiemelt projekt bemutatása, kapcsolódása a GINOP projektekhez GINOP-6.2.2-VEKOP-15-2016-00001 A szakképzést végzettség nélkül elhagyók számának csökkentése A GINOP-6.2.2 kiemelt projekt bemutatása, kapcsolódása a GINOP-6.2.3 projektekhez Előadó: Szilágyi János GINOP-6.2.2

Részletesebben

ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER

ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER TÁMOP 3.1.1-08/1-2008-0002 elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER az IKT-eszközök és digitális pedagógiai módszerek iskolafejlesztő szemléletű használatához 2011. 01. 18. Ez az önértékelő mérés az informatikai

Részletesebben

Oktatás és tanulás online környezetben

Oktatás és tanulás online környezetben A digitális átállás hatása a Könyvtári Intézet továbbképzéseire avagy Miért foglalkozunk az online tanulással? Oktatás és tanulás online környezetben Szepesi Judit Bánkeszi Katalin Szepesi Judit Miről

Részletesebben

Elıterjesztés a Szekszárdi Német Kisebbségi Önkormányzat 2011. április 12-i ülésére

Elıterjesztés a Szekszárdi Német Kisebbségi Önkormányzat 2011. április 12-i ülésére 1 Elıterjesztés a Szekszárdi Német Kisebbségi Önkormányzat 2011. április 12-i ülésére Tárgy: A Wunderland Óvoda Esélyegyenlıségi programjának módosítása Elıterjesztı: Dr. Józan-Jilling Mihály elnök Elıterjesztést

Részletesebben

TÁMOP / MOLÓ NYEIRŐL EREDMÉNYEIR

TÁMOP / MOLÓ NYEIRŐL EREDMÉNYEIR BESZÁMOL MOLÓ A TÁMOP T 3.1.4. PÁLYP LYÁZAT KERETÉBEN ZAJLÓ KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS EREDMÉNYEIR NYEIRŐL KÖZÉPISKOLA A pályp lyázat célja: c Az egész életen át t tartó tanulás s megalapozását t szolgáló

Részletesebben

IKT stratégiai terv 2010-2015. Készítette: Koháry Orsolya szakmai vezető, igazgató. Fenntartó: Isaszeg Város Önkormányzata

IKT stratégiai terv 2010-2015. Készítette: Koháry Orsolya szakmai vezető, igazgató. Fenntartó: Isaszeg Város Önkormányzata IKT stratégiai terv 2010-2015 Készítette: Koháry Orsolya szakmai vezető, igazgató Fenntartó: Isaszeg Város Önkormányzata Bevezetés A stratégia célja a fenti időszakra az intézmény informatikai állapotfelmérése

Részletesebben

A projekt számszerősíthetı eredményei

A projekt számszerősíthetı eredményei 1 A projekt számszerősíthetı eredményei TÁMOP 3.1.4./08/2. projekt összefoglalása Cég neve Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Adószám 15478706-2-02 Közép-Magyarországi régió nem 2 Apáczai Csere János

Részletesebben

Kétegyháza KOMP-ra száll

Kétegyháza KOMP-ra száll Kétegyháza KOMP-ra száll Fekete Gabriella projektmenedzser Kétegyháza nagyközség Tartalmi-módszertani változás szükségessége Nemzeti alaptanterv Alapdokumentumok OKM Közoktatás-fejlesztési Stratégiája

Részletesebben

ISKOLAI INTEGRÁCIÓS PROGRAM Bevezetı

ISKOLAI INTEGRÁCIÓS PROGRAM Bevezetı ISKOLAI INTEGRÁCIÓS PROGRAM Bevezetı A nevelési-oktatási intézmények mőködésérıl szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 39/D. és 39/E. -a két olyan oktatási-szervezési formát tartalmaz, amely támogatással

Részletesebben

TERÉZVÁROSI MAGYAR ANGOL, MAGYAR NÉMET KÉT TANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT

TERÉZVÁROSI MAGYAR ANGOL, MAGYAR NÉMET KÉT TANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT TERÉZVÁROSI MAGYAR ANGOL, MAGYAR NÉMET KÉT TANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT 2018 Tartalom 1. Az intézményi értékelési szabályzat célja... 2 2. Jogszabályi háttér... 2 3. A Szabályzat

Részletesebben

EGYÜTTNEVELÉS INTEGRÁCIÓ. Inklúzió

EGYÜTTNEVELÉS INTEGRÁCIÓ. Inklúzió EGYÜTTNEVELÉS INTEGRÁCIÓ = Inklúzió Integráció (együttnevelés) Inklúzió I-I-I Innováció A saját pedagógiai gyakorlatunk optimalizálására irányuló folyamat Integráció Inklúzió Az integrációval be kívánják

Részletesebben

Közbeszerzési Műszaki Specifikáció Feladat Meghatározás

Közbeszerzési Műszaki Specifikáció Feladat Meghatározás Közbeszerzési Műszaki Specifikáció Feladat Meghatározás Kompetencia alapú oktatás feltételeinek fejlesztésére a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő egyes oktatási intézményeiben

Részletesebben

A pedagógusok minősítése. Mit kell tennem?

A pedagógusok minősítése. Mit kell tennem? A pedagógusok minősítése Mit kell tennem? Portfólió dokumentumgyűjtemény Szakmai önéletrajz Nevelő-oktató munka dokumentumai - legalább 10 tanóra óraterve és reflexiók Pedagógiai, egyéb szakmai tevékenységek

Részletesebben

EFOP Kreatív közösségi iskolák létrehozása élménypedagógiai és projekt módszerekkel

EFOP Kreatív közösségi iskolák létrehozása élménypedagógiai és projekt módszerekkel EFOP-3.3.7-17-2017-00027 Kreatív közösségi iskolák létrehozása élménypedagógiai és projekt módszerekkel A projektben részt vevő intézmények Szandaszőlősi Általános Iskola Alapfokú Művészeti Iskola Damjanich

Részletesebben

1. Bevezetés. 2. Az IKT-stratégia hatásköre: A felülvizsgálat minden tanév végén szükséges.

1. Bevezetés. 2. Az IKT-stratégia hatásköre: A felülvizsgálat minden tanév végén szükséges. IKT-stratégia 1. Bevezetés 2. A stratégia hatásköre 3. Helyzetelemzés: informatikai hálózat, IKT-eszközök, szoftverek, személyi feltételek 4. IKT-eszközök az iskolai életben 5. SWOT-elemzés (erősségek,

Részletesebben