1 tanóra hetente, összesen 33 óra

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "1 tanóra hetente, összesen 33 óra"

Átírás

1 Művelődési terület Tantárgy Óraszám Évfolyam Ember és társadalom Regionális nevelés 1 tanóra hetente, összesen 33 óra kilencedik Iskolai végzettség ISCED 2 Tanítási nyelv Ez a tanmenet a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala Emberi Jogok és Szabadságjogok című pályázati programjának támogatásával készült a Regionális nevelés oktatása Felső- Gömör magyar és szlovák tanítási nyelvű általános iskoláiban közösen kidolgozott pedagógiai dokumentáció alapján című projekt keretében.

2 A tantárgy jellemzése A regionális nevelés a kilencedik osztályban a történelem, földrajz, polgári nevelés és képzőművészeti nevelés ismeretanyagának bővítésére irányul. Kivételes esetekben a tanítási óra az iskola falain kívül zajlik (múzeumlátogatás, tanulmányi séta, temető látogatás). A tantárgy célja, hogy a tanulók a regionális nevelés keretén belül irodalmi alkotásokon keresztül megismerjék szülőföldjük történelmét és kultúráját. A szülőföld részletes megismerése nagyban hozzájárul a tanulók önismeretéhez, identitástudatuk fejlesztéséhez, más népek, nemzetek megértéséhez, elfogadásához, megbecsüléséhez. A negyedik osztályos tananyag tartalmát (az iskola története, névadója, várostörténet stb.) az első tematikus egységben újabb ismeretekkel bővítjük ki. A második tematikus egységben a tanulók Rozsnyóhoz szorosan kötődő híres írókról, költőkről, festőkről, történészekről, nyelvészekről szerezhetnek átfogó ismereteket. A harmadik fejezet kitekintést nyújt Szlovákia más tájegységeire (Szepesség, Árva, Zemplén, stb.) A tantárgy célrendszere Az önbecsülés, mások tisztelete, a hazaszeret alapja önmagunk, elődeink, múltunk, szülőföldünk megismerése. A kilencedik évfolyam tananyagának célja szülőföldünk természeti és történelmi szépségeinek felfedezése, népszerűsítése. A tantárgy további célja a diákok kommunikációs képességének javítása, hogy önállóan képesek legyenek lakóhelyük bemutatására, információk szerzésére és átadására, valamint hatékonyan tudjanak dolgozni csapatban, felelősséget vállalni a közös munkaért. A környékbeli tanulmányi kirándulások közben is megtapasztalhatják a csapatmunka előnyeit, az összetartozás élményét. A tantárgy tartalmának elsajátítása során megértik a környezettudatos életmód fontosságát a természet egészséges működésének megőrzése érdekében.

3 Tantárgy tartalmi rendszere Tematikus egységek 1. Iskolánk névadója- Fábry Zoltán Fábry Zoltán élete és munkássága Fábry Zoltán Rozsnyón 2. Rozsnyói hírességek - Drázus parti Athén - Arany Adalbert László - Bél Mátyás, Pray György - Pákh Albert, Gyöngyösi István - Petőfi, Jókai, Mikszáth - Móricz Zs., Erdélyi János - Magda Pál, Cházár András, Czabán Samu - Fellegi Viktor, Madarász Viktor - Tichy testvérek, Tököly Gábor - J. Botto, P. Dobsinsky 3. Régiók és történelmi területek Szlovákiában - Torna- Abaúj megye - Kassa - Szepesség, Lőcse - Liptó - Zólyom, Besztercebánya - Saris, Eperjes - Zemplén, Tokaj - Árva - Nyitra - Túrócszentmárton - Selmecbánya, Körmöcbánya - Trencsén - Pozsony - Nagyszombat

4 Tematikus egység Bevezető óra Iskolánk névadója- Fábry Zoltán Óraszám 1 óra 2 óra Rozsnyói hírességek 12 óra Régiók és történelmi területek Szlovákiában Összesen: 18 óra 33 óra Taneszközök, tankönyvek: Szakirodalom Didaktikai eszközök Taneszközök Egyéb eszközök Dr.Gaál Lajos: Gömörország természeti öröksége, Gömör- Kishonti Múzeum Egyesület, Rimaszombat, 2010 ISBN Prezentácie Jiroušek Ladislav: Perly regiónu Gemer a Malohont B. Kovács István (összeáll.): Gömöri népmesék, Madách- Posonium, 2010, ISBN: Projektor, PC, tabuľa, interaktívna tabuľa Odborné časopisy Masovokomunikačné prostriedky nástenné mapy nástenné obrázky Internet Ujváry Zoltán: Gömöri népdalok és népballadák, Miskolc 1977 Pavol Dobšinský: Prostonárodné slovenské povesti

5 Hantabánová, Uhereková,: Biológia pre 5. ročník ZŠ s VJM, Expol Pedagogika s.r.o. Csorba Csaba: Felvidéki várak históriája, Lilium Aurum, Dunajská Streda, 2006, ISBN: A tantárgy értékelése Az objektív, igazságos értékelés nevelő hatású, és a tanulók személyiségének fejlesztését kell szolgálnia a nevelés-oktatás teljes folyamatában. Mérési, értékelési alapelvek: a pedagógusoknak folyamatosan és rendszeresen össze kell vetniük a tanulók fejlődéséről kapott adatokat a tanulók fejlődése iránt támasztott követelményekkel, nemcsak az ismeretek, készségek értékelésére kerül sor, hanem a tanulók képességeinek, egész személyiségük fejlődésének értékelését is el kell végeznünk, nemcsak a tanulók mechanikus emlékezetét vizsgáljuk, hanem okkereső, problémamegoldó gondolkodásukat is. A tantárgy ellenőrzésére és értékelésére a következőek alkalmazhatók: 1. szóbeli értékelés (a tanulók ismereteinek felmérése felelet alapján) 2. írásbeli értékelés (a tanulók önálló munkájának értékelése) 3. projektek bemutatása (a tudásszint értékelése)

1 tanóra hetente, összesen 33 óra

1 tanóra hetente, összesen 33 óra Művelődési terület Tantárgy Óraszám Évfolyam Ember és társadalom Regionális nevelés 1 tanóra hetente, összesen 33 óra nyolcadik Iskolai végzettség ISCED 2 Tanítási nyelv Ez a tanmenet a Szlovák Köztársaság

Részletesebben

1 tanóra hetente, összesen 33 óra

1 tanóra hetente, összesen 33 óra Művelődési terület Tantárgy Óraszám Évfolyam Természet és társadalom Regionális nevelés 1 tanóra hetente, összesen 33 óra harmadik Műveltségi szint ISCED 1 Tanítási nyelv Ez a tanmenet a Szlovák Köztársaság

Részletesebben

Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30.

Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30. Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30. Pályázat száma: HAT-14-01-0643 A pályázat címe: Kastélydombi gyerekek a Felvidéken A pályázaton nyert összeg: 1 022 700Ft Az felvidéki utazáson harminckét

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja

Tartalomjegyzék. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja Tartalomjegyzék Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja I. Előszó a felülvizsgált Pedagógiai programhoz...3 II. Bevezetés...4 1. Az intézmény múltja...8 1.1. A mérki iskola

Részletesebben

TEMATIKUS OKTATÁSI-NEVELÉSI TERV

TEMATIKUS OKTATÁSI-NEVELÉSI TERV TEMATIKUS OKTATÁSI-NEVELÉSI TERV Műveltségi szint: ISCED 1 Művelődési terület: Természet és társadalom TANÉV OKTATÓ ALÁÍRÁS Megvitatva és jóváhagyva a módszertani Iskolaigazgató csoport ülésén: Dátum Aláírás

Részletesebben

KULTÚRÁK EGYMÁSRA HATÁSA, INTERETNIKUS VISZONYOK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN

KULTÚRÁK EGYMÁSRA HATÁSA, INTERETNIKUS VISZONYOK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN Köznevelési reformok operatív megvalósítása TÁMOP-3.1.15-14-2012-0001 KULTÚRÁK EGYMÁSRA HATÁSA, INTERETNIKUS VISZONYOK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN GONDA ZSUZSA A kutatás-fejlesztés közvetlen céljai Szakmai-módszertani

Részletesebben

10. sz. melléklet Tanmenet. A pedagógus neve:... A műveltségi terület neve:... A tantárgy neve:... Az ajánlott évfolyam:... Dátum:...

10. sz. melléklet Tanmenet. A pedagógus neve:... A műveltségi terület neve:... A tantárgy neve:... Az ajánlott évfolyam:... Dátum:... 10. sz. melléklet Tanmenet A pedagógus neve:... A műveltségi terület neve:... A tantárgy neve:... Az ajánlott évfolyam:... Dátum:... Ssz. Témakörök Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag 1.

Részletesebben

A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Humán munkaközösségének éves munkaterve. (2016/2017. tanév)

A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Humán munkaközösségének éves munkaterve. (2016/2017. tanév) A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Humán munkaközösségének éves munkaterve (2016/2017. tanév) Készítette:.. Dr. Fábiánné Balogh Edina tanár Jóváhagyta:.. Szántó Zoltán igazgató Fertőszentmiklós,

Részletesebben

A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA III. KÖTET HELYI TANTERV KIEGÉSZÍTÉSE SZEPTEMBER 21.

A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA III. KÖTET HELYI TANTERV KIEGÉSZÍTÉSE SZEPTEMBER 21. A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 031248 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA III. KÖTET HELYI TANTERV KIEGÉSZÍTÉSE 2010. SZEPTEMBER 21. 2 III. kötet TARTALOMJEGYZÉKE 1. Bevezetés 8 2. Idegen nyelv tanterv-kiegészítés

Részletesebben

Bókay János Humán Szakközépiskola

Bókay János Humán Szakközépiskola Beiskolázási tájékoztató a 2015-16. tanévre A tájékoztató a 35/2014. EMMI rendelet és a 20/2012. EMMI rendelet alapján készült. I. Általános adatok Az iskola neve: Bókay János címe: 1086 Budapest, Csobánc

Részletesebben

AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13)

AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13) AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV Cím: 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. OM kód: 029264 Telefon: 46/562-289; 46/366-620 E-mail: titkarsag@avasi.hu Honlap: www.avasi.hu I. A 2014/2015.

Részletesebben

Pécs Gyerekeknek & ParticiPécs

Pécs Gyerekeknek & ParticiPécs Pécs Gyerekeknek & ParticiPécs Tóthné Pfaff Éva kultúraktív Egyesület TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0014 PEDAGÓGUSKÉPZÉST SEGÍTŐ HÁLÓZATOK TOVÁBBFEJLESZTÉSE A DÉL-DUNÁNTÚL RÉGIÓBAN A KÉSZÍTŐK Sebestyén Ágnes

Részletesebben

Alsós munkaközösség munkaterve

Alsós munkaközösség munkaterve Alsós munkaközösség munkaterve 2013-2014. Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy megtanítson bennünket a jól végzett munka örömére

Részletesebben

II. Idegen nyelvek m veltségi terület. 1. Angol nyelv és kultúra tanára (általános iskolai)

II. Idegen nyelvek m veltségi terület. 1. Angol nyelv és kultúra tanára (általános iskolai) MAGYAR KÖZLÖNY 2013. évi 15. szám 1005 II.Idegennyelvekmveltségiterület 1. Angolnyelvéskultúratanára(általánosiskolai) 1. Az 1. melléklet 2. pontjában foglaltakra tekintettel a szakképzettség oklevélben

Részletesebben

Személyi feltételek Pedagógusok által ellátott tantárgyak, szolgáltatások Tanítók

Személyi feltételek Pedagógusok által ellátott tantárgyak, szolgáltatások Tanítók A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete Különös közzétételi listát határoz meg a nevelési - oktatási intézmények részére. A fenti rendelkezésnek az alábbi a dokumentummal kívánunk eleget

Részletesebben

TEMATIKUS OKTATÁSI-NEVELÉSI TERV

TEMATIKUS OKTATÁSI-NEVELÉSI TERV TEMATIKUS OKTATÁSI-NEVELÉSI TERV Műveltségi szint: ISCED 1 Művelődési terület: Természet és társadalom TANÉV OKTATÓ ALÁÍRÁS Megvitatva és jóváhagyva a módszertani Iskolaigazgató csoport ülésén Dátum Aláírás

Részletesebben

Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron: Ábel a rengetegben

Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron: Ábel a rengetegben Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron: Ábel a rengetegben A projekt címe: HÉVÍZ A MÚLTBAN ÉS NAPJAINKBAN Intézményi innováció a Hévízi Helytörténeti Múzeum és az Illyés

Részletesebben

TÖRTÉNELEM Borhegyi Péter

TÖRTÉNELEM Borhegyi Péter A Nemzeti Alaptantervhez illeszkedő tankönyv-, taneszköz-, és Nemzeti Közoktatási Portál fejlesztése TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 TÖRTÉNELEM 9-10. Borhegyi Péter Tankönyvi szerzők: Dr. Németh György (az

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre

ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre Hét Hónap, nap Eseménytervezet szeptember 1.hét 1. "A" hét 1. hétfő Első tanítási nap: munkavédelmi oktatás a 9.évfolyam számára 2. 2. kedd 3. 3. szerda Tanévnyitó

Részletesebben

Az iskola könyvtár gyűjtőköri leírása

Az iskola könyvtár gyűjtőköri leírása 1. sz. melléklet Melykóné Tőzsér Judit iskolai könyvtári szakértő véleménye alapján módosítva 2005. jan. 5-én. Az iskola könyvtár gyűjtőköri leírása Az iskolai könyvtár gyűjtőkörének alapelvei A Könyvtár

Részletesebben

Audi Hungaria Iskola. Audi Hungaria Óvoda

Audi Hungaria Iskola. Audi Hungaria Óvoda Küldetésünk: A gyermek személyiségének fejlesztése családias környezetben Alapítás: 2012-ben az Audi Hungaria Iskola Intézményegységeként Két, 25-25 fős vegyes korosztályú csoport Egész napos felügyelet

Részletesebben

TANULMÁNYI VERSENYEK ÉS TEHETSÉGGONDOZÓ PÁLYÁZATOK

TANULMÁNYI VERSENYEK ÉS TEHETSÉGGONDOZÓ PÁLYÁZATOK TANULMÁNYI VERSENYEK ÉS TEHETSÉGGONDOZÓ PÁLYÁZATOK KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT BUDAPEST III. TANKERÜLETÉBEN 2014-2015. tanévben 1 Versenyeink a 2014/2015-ös tanévben Sorszám Rendező Verseny

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Felvételi tájékoztató Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium (OM azonosító: 035282) Györgyi Albert) Az iskola dolga, hogy megtanítsa vélünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti

Részletesebben

KOMPETENCIAFEJLESZTŐ PÉLDÁK, FELADATOK

KOMPETENCIAFEJLESZTŐ PÉLDÁK, FELADATOK 5. osztály KOMPETENCIAFEJLESZTŐ PÉLDÁK, FELADATOK A SOKSZÍNŰ MATEMATIKA TANKÖNYVCSALÁD TANKÖNYVEIBEN ÉS MUNKAFÜZETEIBEN A matematikatanítás célja és feladata, hogy a tanulók az őket körülvevő világ mennyiségi

Részletesebben

NAGYVÁZSONYI KINIZSI PÁL NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA 8291 Nagyvázsony, Iskola u. 1. 2014/2015-ös tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

NAGYVÁZSONYI KINIZSI PÁL NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA 8291 Nagyvázsony, Iskola u. 1. 2014/2015-ös tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NAGYVÁZSONYI KINIZSI PÁL NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA 8291 Nagyvázsony, Iskola u. 1. 2014/2015-ös tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége,

Részletesebben

A nevelés-oktatás tervezése I.

A nevelés-oktatás tervezése I. A nevelés-oktatás tervezése I. Pedagógia I. Neveléselméleti és didaktikai alapok NBÁA-003 Hunyady Györgyné M. Nádasi Mária (2004): Pedagógiai tervezés. Pécs, Comenius Bt. Kotschy Beáta (2003): Az iskolai

Részletesebben

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz Közzétételi lista 2014/15-ös tanév Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA. 1. Pedagógusok iskolai végzettsége tantárgyanként. testnevelés szakos tanár

KÖZZÉTÉTELI LISTA. 1. Pedagógusok iskolai végzettsége tantárgyanként. testnevelés szakos tanár KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. Pedagógusok iskolai végzettsége tantárgyanként Pedagógus végzettsége: biológia- testnevelés szakos tanár magyar nyelv és irodalom szakos tanár, felsőfokú informatikai végzettség testnevelés

Részletesebben

Természetismereti munkaközösség munkaterve

Természetismereti munkaközösség munkaterve Természetismereti munkaközösség munkaterve 2013/2014-es tanév Zalaszentgrót, 2013. augusztus 28. Készítette: Gyuranecz Károly munkaközösség vezet 1 - Személyi feltételek: -2- A munkaközösség tagjai: Tantárgy:

Részletesebben

2.9 A tanulmányok alatti vizsgák és az alkalmassági vizsga szabályai, valamint középfokú iskola esetében a szóbeli felvételi vizsga követelményei

2.9 A tanulmányok alatti vizsgák és az alkalmassági vizsga szabályai, valamint középfokú iskola esetében a szóbeli felvételi vizsga követelményei A tanév alatti vizsgák rendje a pedagógiai program alapján: 2.9 A tanulmányok alatti vizsgák és az alkalmassági vizsga szabályai, valamint középfokú iskola esetében a szóbeli felvételi vizsga követelményei

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR 2013/2014

ESEMÉNYNAPTÁR 2013/2014 ESEMÉNYNAPTÁR 2013/2014 augusztus 22. 9:00 Alakuló értekezlet augusztus 23-26. 8:00 Javító-, és osztályozóvizsgák augusztus 29. 8:00 Tanévnyitó értekezlet szeptember 02. 8:00 A szorgalmi idő első napja

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI PROGRAM ÁTDOLGOZÁSA. Törvényi háttér:

A PEDAGÓGIAI PROGRAM ÁTDOLGOZÁSA. Törvényi háttér: A PEDAGÓGIAI PROGRAM Törvényi háttér: ÁTDOLGOZÁSA 2011. évi CXC törvény a köznevelésről 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA. 1. Pedagógusok iskolai végzettsége tantárgyanként. testnevelés szakos tanár. magyar nyelv és irodalom, informatika

KÖZZÉTÉTELI LISTA. 1. Pedagógusok iskolai végzettsége tantárgyanként. testnevelés szakos tanár. magyar nyelv és irodalom, informatika KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. Pedagógusok iskolai végzettsége tantárgyanként Pedagógus végzettsége: biológia- testnevelés szakos tanár magyar nyelv és irodalom szakos tanár, felsőfokú informatikai végzettség testnevelés

Részletesebben

ZÖLD ÓVODA KÖRNYEZETTUDATOSSÁGRA NEVELÉS

ZÖLD ÓVODA KÖRNYEZETTUDATOSSÁGRA NEVELÉS ZÖLD ÓVODA KÖRNYEZETTUDATOSSÁGRA NEVELÉS Neumayer Éva http://www.ofi.hu/sh45 A Zöld Óvoda céljai Fenntarthatóságra nevelés Környezettudatos szemlélet kialakítása Egészséges életmód Természettel való kapcsolat

Részletesebben

NAGYVÁZSONYI KINIZSI PÁL NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA 8291 Nagyvázsony, Iskola u. 1. 2013/2014-es tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

NAGYVÁZSONYI KINIZSI PÁL NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA 8291 Nagyvázsony, Iskola u. 1. 2013/2014-es tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NAGYVÁZSONYI KINIZSI PÁL NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA 8291 Nagyvázsony, Iskola u. 1. 2013/2014-es tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége,

Részletesebben

Felvidéki tanulmányi kirándulások

Felvidéki tanulmányi kirándulások Felvidéki tanulmányi kirándulások Kopcsik István Történelemtanítás a gyakorlatban Minőségbiztosítási minták Diák- és tanárikérdőív-minták a minőségbiztosításhoz Az első 10 kérdésre adott válaszokat a tanulmányi

Részletesebben

Különös közzétételi lista:

Különös közzétételi lista: Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai

Részletesebben

INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZAKISKOLA TANMENET. Osztályközösség-építő Program tantárgy. 9. évfolyam

INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZAKISKOLA TANMENET. Osztályközösség-építő Program tantárgy. 9. évfolyam INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZAKISKOLA TANMENET Osztályközösség-építő Program tantárgy 9. évfolyam Tanítási hetek száma: 36 Heti óraszám: 1 Éves óraszám: 36 Jóváhagyta: Boros

Részletesebben

Martonvásári Beethoven Általános Iskola 2016/17. tanév

Martonvásári Beethoven Általános Iskola 2016/17. tanév Martonvásári Beethoven Általános Iskola 2016/17. tanév A tanév célja, rendje, feladatai A tanév kiemelt szakmai feladatai: A pályázatokkal kapcsolatos feladatok: 1. TÁMOP 3.1.4 fenntartása 2. TÁMOP 3.1.7.

Részletesebben

4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások,

4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, 4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai 4.1 A műveltségterületek és tantárgyak viszonya: Műveltségi területek / Tantárgyak 1-4. 5. 6.

Részletesebben

A szak- és felnőttoktatás Szlovákiában

A szak- és felnőttoktatás Szlovákiában 1 Fabó MáriaZakar Piroska A szak- és felnőttoktatás Szlovákiában 2 SZAKKÉPZÉSI SZEMLE XXvI. ÉVFOLYAM 2010/3 1. táblázat. Gimnáziumok Szlovákiában (2008. szeptember 15.) összesen szlovák szlovák- spanyol

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Nevelési-Oktatási Központ Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi

Részletesebben

K ü l ö n ö s k ö z z é t é t e l i l i s t a

K ü l ö n ö s k ö z z é t é t e l i l i s t a Szent Mihály Görögkatolikus Általános Iskola OM azonosító: 201584 4254 Nyíradony, Árpád tér 10. K ü l ö n ö s k ö z z é t é t e l i l i s t a 10. számú melléklet a 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet és a 32/2008

Részletesebben

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON Juhász Gabriella A digitális kompetencia fogalma A digitális kompetencia az elektronikus média magabiztos és kritikus alkalmazása munkában, szabadidőben

Részletesebben

A pedagógiai program, helyi tanterv függeléke A kompetencia alapú oktatás elterjesztése A tagiskolák összesítő táblái. Tanulóbarát környezet re épülő

A pedagógiai program, helyi tanterv függeléke A kompetencia alapú oktatás elterjesztése A tagiskolák összesítő táblái. Tanulóbarát környezet re épülő 1 A pedagógiai program, helyi tanterv függeléke A kompetencia alapú oktatás elterjesztése A tagiskolák összesítő táblái Célok Feltételek, szükségletek Mikor? Elvárt eredmény Tevékenységek Tevékenykedtetés-

Részletesebben

Évfolyam 5. 6. Óraszám 1 0,5

Évfolyam 5. 6. Óraszám 1 0,5 TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam Évfolyam 5. 6. Óraszám 1 0,5 A tanulás tanításának elsődleges célja, hogy az egyéni képességek, készségek figyelembe vételével és fejlesztésével képessé tegyük tanítványainkat

Részletesebben

Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015.

Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Készítette: Sümeginé Vitális Éva D e b r e c e n, 2014. szeptember 12. Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások:

Részletesebben

SZENT ISTVÁN KÖRÚTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KÉSZSÉGFEJLESZTŐ ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

SZENT ISTVÁN KÖRÚTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KÉSZSÉGFEJLESZTŐ ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA SZENT ISTVÁN KÖRÚTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KÉSZSÉGFEJLESZTŐ ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Jászberény 2016 Érvényes: 2016/2017. tanév Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények

Részletesebben

Tkt/ Szülőföld 5.osztály Tanár: Kiss Ildikó. Óraszám Témakör/Téma Tartalom Tevékenységek/Irodalom

Tkt/ Szülőföld 5.osztály Tanár: Kiss Ildikó. Óraszám Témakör/Téma Tartalom Tevékenységek/Irodalom Tkt/ Szülőföld 5.osztály Tanár: Kiss Ildikó Óraszám Témakör/Téma Tartalom Tevékenységek/Irodalom 1 2 Mi történt on akkor, amikor megszülettem? Mi történt on akkor, amikor megszülettem? Egyéni kutatás:

Részletesebben

Tagintézmény megnevezése: Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy- Vízügyi Tagintézmény. Különös Közzétételi Lista Szakközépiskola

Tagintézmény megnevezése: Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy- Vízügyi Tagintézmény. Különös Közzétételi Lista Szakközépiskola Tagintézmény megnevezése: Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy- Vízügyi Tagintézmény Különös Közzétételi Lista Szakközépiskola 11. A betöltött munkakörök alapján a pedagógusok iskolai végzettsége

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA. 1. Pedagógusok iskolai végzettsége tantárgyanként. testnevelés szakos tanár. magyar nyelv és irodalom, informatika

KÖZZÉTÉTELI LISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA. 1. Pedagógusok iskolai végzettsége tantárgyanként. testnevelés szakos tanár. magyar nyelv és irodalom, informatika KÖZZÉTÉTELI LISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA 1. Pedagógusok iskolai végzettsége tantárgyanként Pedagógus végzettsége: biológia- testnevelés szakos tanár magyar nyelv és irodalom szakos tanár, felsőfokú informatikai

Részletesebben

PIPACSVIRÁG MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA A LEENDŐ ELSŐSÖK SZÜLEINEK TÁJÉKOZTATÓJA február 17.

PIPACSVIRÁG MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA A LEENDŐ ELSŐSÖK SZÜLEINEK TÁJÉKOZTATÓJA február 17. PIPACSVIRÁG MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA A LEENDŐ ELSŐSÖK SZÜLEINEK TÁJÉKOZTATÓJA 2014. február 17. Az iskola rövid története 2001- Az iskola megnyitja kapuit, négy osztály veszi birtokba

Részletesebben

ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT

ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT NAGYMÁGOCSI HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA OM 201172 ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT Nagymágocs, 2016. szeptember 19. Reményi Ferencné intézményvezető ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT 1. Jelen szabályzat a Nagymágocsi Hunyadi

Részletesebben

A kormány 229/2012. (VIII.28) Korm. r. 23. (1) és (3) bekezdése alapján

A kormány 229/2012. (VIII.28) Korm. r. 23. (1) és (3) bekezdése alapján KÖZZÉTÉTELI LISTA A kormány 229/2012. (VIII.28) Korm. r. 23. (1) és (3) bekezdése alapján 1. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató 2. Beiratkozás ideje, a fenntartó által engedélyezett osztályok száma

Részletesebben

Földeáki Návay Lajos Általános Iskola

Földeáki Návay Lajos Általános Iskola Az iskola neve: Földeáki Návay Lajos Általános Iskola Az iskola címe: 6922 Földeák, Zárda u. 18-20. Az iskola OM azonosítószáma: 029695 Tanév megnevezése: 2015/2016-os tanév Személyi feltételek Pedagógusok

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM

NYÍREGYHÁZI VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM NYÍREGYHÁZI VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM Múltunk 90 éves múlt (1921-től) 1969-től a jelenlegi helyén található intézményünk 70-es években indultak azok a tagozatok, melyek még most is megtalálhatóak nálunk (testnevelés,

Részletesebben

Különös Közzétételi Lista

Különös Közzétételi Lista Különös Közzétételi Lista 2013/2014. tanév Kisboldogasszony Katolikus Általános iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. OM 201747 1. A felvételi lehetőségek Az intézmény az alábbiak szerint határozza meg a felvételi

Részletesebben

ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS

ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS Szülők számára tájékoztató Gyermekek számára iskolahívogató foglalkozás Ismerkedés minden tanítóval Hetente, csütörtök 16,30 óra Kertvárosi iskolaválasztó 2017. február 11. Beiratkozás

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége és továbbképzései

A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége és továbbképzései A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége és továbbképzései SÁRBOGÁRDI MÉSZÖLY GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA Sorszám: Tanított tantárgy: Végzettség: Továbbképzés: 1 tanító, rajz tanító, rajz szak 2 angol

Részletesebben

Előzetes gondolatok az etika tantárgy tantervéhez

Előzetes gondolatok az etika tantárgy tantervéhez Etika a négy, öt és hat évfolyamos osztályok számára Készítette: P. Andrásfalvy János SDB tanár Heti óraszámok: 7. évf. 8. évf. 9. évf. 10. évf. 11. évf. 12. évf. 13. évf. Négy évfolyamos 1 1 1 1 Öt évfolyamos

Részletesebben

Szent Mór Iskolaközpont Pedagógiai Program. Tartalomjegyzék

Szent Mór Iskolaközpont Pedagógiai Program. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék I. FEJEZET: AZ INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA... 1. 1. Anyagi és személyi feltételek... 1. 2. Küldetésnyilatkozat... 2. 3. A pedagógiai program jogszabályi háttere... 3. 4. Az iskola hivatalos adatai...

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Jászboldogházi

Részletesebben

Közzétételi lista 2014/2015

Közzétételi lista 2014/2015 Közzétételi lista 2014/2015 10. számú melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához VÉGZETTSÉG

Részletesebben

D/ F O G Y A S Z T Ó V É D E L M I P R O G R A M

D/ F O G Y A S Z T Ó V É D E L M I P R O G R A M D/ F O G Y A S Z T Ó V É D E L M I P R O G R A M 1. A fogyasztóvédelmi oktatás feladatrendszere 61 2. A fogyasztóvédelmi oktatás tartalmi elemei 61 3. A fogyasztóvédelmi oktatás célja 62 4. A fogyasztóvédelmi

Részletesebben

2.1. Az oktatási folyamat tervezésének rendszerszemléletű modellje.

2.1. Az oktatási folyamat tervezésének rendszerszemléletű modellje. 2.1. Az oktatási folyamat tervezésének rendszerszemléletű modellje. Az oktatási folyamat tervezése a központi kerettanterv alapján a helyi tanterv elkészítésével kezdődik. A szakmai munkaközösség tagjai

Részletesebben

Bevezető, követelmények, tanmenet I. A didaktika fogalma, tárgya, alapfogalmai, kapcsolata más tudományokkal II.

Bevezető, követelmények, tanmenet I. A didaktika fogalma, tárgya, alapfogalmai, kapcsolata más tudományokkal II. 1. 10.03. Bevezető, követelmények, tanmenet I. A didaktika fogalma, tárgya, alapfogalmai, kapcsolata más tudományokkal 2. 10.10. II. Az oktatáselmélet kialakulása - történelmi előzmények (1) Őskor: primitív

Részletesebben

HON-ÉS NÉPISMERET 5. ÉVFOLYAM

HON-ÉS NÉPISMERET 5. ÉVFOLYAM HON-ÉS NÉPISMERET 5. ÉVFOLYAM Évi óraszám:36 óra, heti óraszám: 1óra Készült az 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklete 2.2.05. Hon- és népismeret az 5-8. évfolyam számára alapján. Bevezetés

Részletesebben

Tóvárosi Általános Iskola

Tóvárosi Általános Iskola Tóvárosi Általános Iskola 2009/2010-es tanév munkaterve A tantestület 2009. augusztus 31-én tartott értekezletén elfogadta. Pokrovenszki László igazgató 2009/2010-es tanév rendje A tanév 2009. szeptember

Részletesebben

TEMATIKUS OKTATÁSI-NEVELÉSI TERV

TEMATIKUS OKTATÁSI-NEVELÉSI TERV TEMATIKUS OKTATÁSI-NEVELÉSI TERV Műveltségi szint: ISCED 2 Művelődési terület: Ember és társadalom TANÉV OKTATÓ ALÁÍRÁS Megvitatva és jóváhagyva a módszertani Iskolaigazgató csoport ülésén Dátum Aláírás

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógus azonosító száma 1. 79849671990 főiskola 2. 78216931335 főiskola

Részletesebben

Adatlap. 1. Általános felvételi eljárásban felvételi vizsgát tartanak: igen nem (Kérem aláhúzni a megfelelı választ!)

Adatlap. 1. Általános felvételi eljárásban felvételi vizsgát tartanak: igen nem (Kérem aláhúzni a megfelelı választ!) Adatlap 1. Általános felvételi eljárásban felvételi vizsgát tartanak: igen nem Ha igen, akkor: Központi írásbeli vizsgát tartanak: - 8 évfolyamos képzésre jelentkezıknek igen nem - 4 (5) évfolyamos képzésre

Részletesebben

Szerződéskötéshez szükséges adatok

Szerződéskötéshez szükséges adatok Szerződéskötéshez szükséges adatok TÁMOP 3.1.4./08/2. projekt összefoglalása Cég neve Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Adószám 15384481-2-11 Közép-Magyarországi régió Fenntartóra vonatkozó adatok

Részletesebben

Idegen nyelvi munkaközösség

Idegen nyelvi munkaközösség Idegen nyelvi munkaközösség A Szent-Györgyi Albert Általános Iskolában kiemelt odafigyeléssel kezeljük az idegen nyelv oktatását. Az iskolavezetés, a szakmai munkaközösség és a tantestület támogatásának

Részletesebben

Budapest-hazánk fővárosa, Pécs Európa kulturális fővárosa projekt- idegen nyelvi kompetenciaterület

Budapest-hazánk fővárosa, Pécs Európa kulturális fővárosa projekt- idegen nyelvi kompetenciaterület Budapest-hazánk fővárosa, Pécs Európa kulturális fővárosa projekt- idegen nyelvi kompetenciaterület Innovációnkban egy olyan projektet szeretnénk bemutatni, amely a nyelvi órákon modulként beiktatható

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI MUNKA ELLENŐRZÉSI TERVE IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. szakmai h.. admin.h.

A PEDAGÓGIAI MUNKA ELLENŐRZÉSI TERVE IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. szakmai h.. admin.h. Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Általános iskola intézményegység 1-8. évfolyam ELLENŐRZÉSI TERVE 2010/2011. tanév Az intézményen belül folyó munka eredményeinek

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista i Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2013/2014. tanév Pedagógus végzettsége Pedagógus szakképzettsége

Részletesebben

Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás. 2. Tantervtípusok; NAT-ok

Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás. 2. Tantervtípusok; NAT-ok Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás 2. Tantervtípusok; NAT-ok TANTERV: Az iskolai műveltség foglalata, közvetítő eszköz a kultúra és az iskola, a kultúra képviselői és a tanárok között (. o (Báthory

Részletesebben

A tanulás fejlesztésének tanulása Tanulási program

A tanulás fejlesztésének tanulása Tanulási program A tanulás fejlesztésének tanulása Tanulási program Tematikus tananyag Tanulási program / Tanulói tevékenység Produktum/teljesítmény I. Bevezetés a tanulás fejlesztésének tanulásába 1. A T.F.T. célja, témakörei

Részletesebben

MAGYAR IRODALOM ÓRAVÁZLAT

MAGYAR IRODALOM ÓRAVÁZLAT MAGYAR IRODALOM ÓRAVÁZLAT A pedagógus neve: Tarné Éder Marianna Műveltségi terület: tanító Tantárgy: magyar irodalom Osztály: 4. b Az óra témája: "Itt élned, halnod kell " történelmi projekt A kalandozások

Részletesebben

Gyakornoki felkészítés programja

Gyakornoki felkészítés programja Gyakornoki felkészítés programja Intézmény: A program érvényessége: Készítette: Jóváhagyta: Bedőné Fatér Tímea mentor Készült a gyakornok pedagógussal egyeztetve.. gyakornok Különleges körülmény, melyhez

Részletesebben

Általános tájékoztató a hétvégi házi feladatok és az iskolai dolgozatok szabályairól. Részlet az intézmény Helyi tantervéből

Általános tájékoztató a hétvégi házi feladatok és az iskolai dolgozatok szabályairól. Részlet az intézmény Helyi tantervéből Általános tájékoztató a hétvégi házi feladatok és az iskolai dolgozatok szabályairól Részlet az intézmény Helyi tantervéből 8. A tanuló értékelése, minősítése, ellenőrzése A nevelő-oktató munka értékelésének

Részletesebben

A témahét célja. A témahét kapcsolódási területei

A témahét célja. A témahét kapcsolódási területei A témahét célja - Az egészséges életmód területeinek megismertetése a tanulókkal - Egészségünk megőrzésének lehetőségei: egészséges táplálkozás, mozgás, egészségre káros szenvedélyek - Étkezési kultúra

Részletesebben

Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei:

Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei: Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei: Helyi tanterv MELLÉKLET - 2011.évi CXC törvény nemzeti köznevelésről 6. számú Melléklete - 110/2012.(VI.4.) Kormányrendelet a Nemzeti Alaptanterv kiadásáról,

Részletesebben

Kallós Zoltán Alapítvány oktatási tevékenységei

Kallós Zoltán Alapítvány oktatási tevékenységei Kallós Zoltán Alapítvány oktatási tevékenységei A Kallós Zoltán Alapítvány 1992. november 20án alakult. Első tevékenységei között nyári népművészeti táborok szervezése szerepelt. Tábori programjaink minden

Részletesebben

Az erkölcsi nevelés. Dr. Nyéki Lajos 2016

Az erkölcsi nevelés. Dr. Nyéki Lajos 2016 Az erkölcsi nevelés Dr. Nyéki Lajos 2016 Bevezetés Az erkölcsi nevelés lényegében magatartásformálás, amelynek során a társadalom igényeinek megfelelő tartós magatartásformák kialakítására törekszünk.

Részletesebben

A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája

A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája Az iskola pedagógusainak végzettsége, szakképzettsége: Sorszám végzettség Tantárgyfelosztás

Részletesebben

Különös Közzétételi Lista

Különös Közzétételi Lista Különös Közzétételi Lista 2016/2017. tanév Kisboldogasszony Katolikus Általános iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. OM 201747 1. A felvételi lehetőségek Az intézmény az alábbiak szerint határozza meg a felvételi

Részletesebben

TANTÁRGYI KÖVETELMÉNYEK

TANTÁRGYI KÖVETELMÉNYEK 1. A tantárgy megnevezése: OKTATÁSTAN I. 2. Az évfolyam megnevezése: Okl. mérnöktanár, mérnöktanár szak nappali tagozat II. évf. 2. félév, II. évf. 1. félév Műszaki szakoktató szak II. évfolyam 1. félév

Részletesebben

Hazánk idegenforgalma

Hazánk idegenforgalma Hazánk idegenforgalma (Turizmusunk földrajzi alapjai) 8.évfolyam Választható tantárgy Helyi tanterv Célok és feladatok: A tantárgy célja, hogy megismertesse a tanulókat ezzel az új tudományterülettel.

Részletesebben

Pedagógusok által ellátott tantárgyak és szolgáltatások 1 fő Végzettség, szakképzettség

Pedagógusok által ellátott tantárgyak és szolgáltatások 1 fő Végzettség, szakképzettség Az iskola neve: Janikovszky Éva ÁMK Általános Iskola Az iskola címe: 7761 Kozármisleny Alkotmány tér 53. Az iskola OM azonosítószáma: 027327 Tanév megnevezése: 2012/2013. tanév Személyi feltételek Pedagógusok

Részletesebben

Szakkörök igénybevételének lehetősége, mindennapos testedzés lehetősége 2012/2013

Szakkörök igénybevételének lehetősége, mindennapos testedzés lehetősége 2012/2013 Szakkörök igénybevételének lehetősége, mindennapos testedzés lehetősége 2012/2013 A tevékenységi formák kialakításakor, megválasztásakor meghatározó a tanulók érdeklődése. A foglalkozások szervezését igényelheti

Részletesebben

IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI

IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI IV/1. Az általános iskolai oktatásban és a sajátos nevelési igényű tanulók oktatásában a kerettanterv szerint oktatott

Részletesebben

Német nyelv évfolyam

Német nyelv évfolyam Német nyelv 4-8. évfolyam 4. évfolyam Éves órakeret 92,5 + 37 Heti óraszám: 2,5 + 1 Témakörök Óraszám Az én világom, bemutatkozás 10 Én és a családom: a család bemutatása 12 Az iskolám: az osztályterem

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2011/2012.

Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2011. szeptember 30. A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása 1/a Pedagógusok és diákok környezettudatosságának

Részletesebben

Földrajz. Kerületi Munkaközösség Munkaterve. A 2013/2014-es tanévre

Földrajz. Kerületi Munkaközösség Munkaterve. A 2013/2014-es tanévre Földrajz Kerületi Munkaközösség Munkaterve A 2013/2014-es tanévre Összeállította: Groszné Surányi Julianna munkaközösség vezető I. A munkaközösség helyzetének elemzése - a munkaközösség tagjai - általános

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR 2014/2015

ESEMÉNYNAPTÁR 2014/2015 ESEMÉNYNAPTÁR 2014/2015 augusztus 18. 8:00 Alakuló értekezlet augusztus 21-25. 8:00 Javító-, és osztályozóvizsgák augusztus 28. 9:00 Tanévnyitó értekezlet szeptember 01. 8:00 A szorgalmi idő első napja

Részletesebben

Óra Téma Didaktikai feladatok Fejlesztési területek Munkaformák, szemléltetés, eszközök

Óra Téma Didaktikai feladatok Fejlesztési területek Munkaformák, szemléltetés, eszközök TANMENET 2014/2015. TANÉV Tantárgy: OSZTÁLYFŐNÖKI Osztály: 9KNy/A Veszprém Készítette: nna Vetési Albert Gimnázium, Heti óraszám 1 Éves óraszám 40 (36 X 1 + 4 óra évkezdés) Tankönyv -------- Óra Téma Didaktikai

Részletesebben

TÖRTÉNELEM 5-7. A felső tagozatos történelemtankönyv bemutatása

TÖRTÉNELEM 5-7. A felső tagozatos történelemtankönyv bemutatása A Nemzeti Alaptantervhez illeszkedő tankönyv-, taneszköz-, és Nemzeti Közoktatási Portál fejlesztése TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 TÖRTÉNELEM 5-7. A felső tagozatos történelemtankönyv bemutatása 2015. február

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE JUHÁSZ GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2600 Vác Báthori u. 17-19 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE A 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet és a 32/2008 (XI.24.) OKM rendelet alapján JUHÁSZ

Részletesebben

Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) 2015.04.09. NyME- SEK- MNSK N.T.Á

Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) 2015.04.09. NyME- SEK- MNSK N.T.Á Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) A kompetencia - Szakértelem - Képesség - Rátermettség - Tenni akarás - Alkalmasság - Ügyesség stb. A kompetenciát (Nagy József nyomán) olyan ismereteket,

Részletesebben