1 tanóra hetente, összesen 33 óra
|
|
- Győző Károly Németh
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Művelődési terület Tantárgy Óraszám Évfolyam Ember és társadalom Regionális nevelés 1 tanóra hetente, összesen 33 óra nyolcadik Iskolai végzettség ISCED 2 Tanítási nyelv Ez a tanmenet a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala Emberi Jogok és Szabadságjogok című pályázati programjának támogatásával készült a Regionális nevelés oktatása Felső- Gömör magyar és szlovák tanítási nyelvű általános iskoláiban közösen kidolgozott pedagógiai dokumentáció alapján című projekt keretében.
2 A tantárgy jellemzése A regionális nevelés a nyolcadik osztályban a természetrajz, biológia, földrajz és történelem ismeretanyagának bővítésére irányul. A tantárgy keretében megismertetjük a diákokat a szűkebb környezet természeti jellemzőivel, viszonyaival, folyamataival, összefüggéseivel. A regionális nevelés tartalmainak feldolgozása során fejlődik a tanulók környezeti gondolkodása, helyi, regionális és globális szemlélete. Az élettelen természetben rendkívüli képződmények alakulnak ki, amelyek csak az adott területre jellemzők. A tantárgy feltárja a diákok számára a természeti környezet, barlangok, szakadékok titkait, azok szépségeit, sokszínűségét és jelentőségét. Megértik, hogy a természet egységes egész, amelyben az ember természeti és társadalmi lényként él, és ez megköveteli az erőforrásokkal való ésszerű gazdálkodást. Így alakulhat ki a tanulók felelős magatartása a szűkebb és a tágabb természeti, illetve társadalmi környezet iránt. A tantárgy harmadik tematikus egysége lehetőséget nyújt a diákoknak arra, hogy közelebbről is megismerjék az egykori Gömör Kishont vármegye történelmét, egykori járási székhelyeit, azok nevezetességeit, híres szülötteit. A tantárgy célrendszere A tantárgy célja megismertetni a diákokkal az természeti környezet jelentőségét, a környezetvédelem fontosságát. Megismerni a környéket, természeti csodáit és egyedülálló jelenségeit. Közelebb hozni a régió térképét szemléltetni földrajzi elhelyezkedését, fejleszteni a térképen való tájékozódást, bővíteni a tanulók ismereteit, megismertetni velük az egykori Gömör Kishont vármegyét és annak történelmét. A tantárgy további célja a diákok kommunikációs képességének javítása, hogy önállóan, színvonalasan tudják bemutatni saját munkáikat, projektjeiket, hogy ki tudják fejteni véleményüket, vitás kérdésekben állást tudjanak foglalni. Projektkészítésnél rendkívül fontos a tanulók pedagógiai irányítása a helyes és hasznos információk felderítése érdekében. A környékbeli tanulmányi kirándulások közben megtapasztalhatják a csapatmunka előnyeit, az összetartozás élményét. A tantárgy tartalmának elsajátítása során megértik a környezettudatos életmód fontosságát a természet egészséges működésének megőrzése érdekében.
3 Tantárgy tartalmi rendszere Tematikus egységek 1. Gömöri hegyek - megismerkedés a Szlovák érchegység, a Szlovák-karszt, a Király-hegy, a Szilicei és a Pelsőci-fennsík természeti adottságaival - megismerni a gömöri hegyek ásványi összetételét - megismerni a gömöri hegyek növény- és állatvilágát - a gömöri hegyek földrajzát 2. Gömör barlangjai - gyakran látogatott barlangok (Domica, Gombaszögi-barlang, Dobsinai-jégbarlang, Ochtinai-aragonitbarlang) - a karsztosodás képződményei, azok keletkezése - a barlangok növény és állatvilága - a gömöri barlangok elhelyezkedése 3. Gömör - Kishont - megmagyarázni a kerület, járás, város, kerület kifejezések közötti különbséget - ismerni a történelmi kifejezéseket, pl. megye - megismerkedni az egykori híres gömöri mesterségekkel - felsorolni a járások - székhelyek, városok, és falvak nevezetességeit Tematikus egység Bevezető óra Gömöri hegyek Gömör barlangjai Gömör-Kishont Projek, prezentáció Összesen: Óraszám 1 óra 9 óra 8 óra 12 óra 3 óra 33 óra
4 Taneszközök, tankönyvek: Szakirodalom Didaktikai eszközök Taneszközök Egyéb eszközök Dr.Gaál Lajos: Gömörország természeti öröksége, Gömör- Kishonti Múzeum Egyesület, Rimaszombat, 2010 ISBN Jiroušek Ladislav: Perly regiónu Gemer a Malohont CD, DVD ISBN , 2008 Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és Projektor, PC, tábla, interaktív tábla szaklapok feladatlapok faliképek Internet városai. Gömör és Kis-Hont vármegye, 1903 Martin Ondráček: Szlovákia útikalauz, ARCHAGRAF, ISBN: A tantárgy értékelése Az objektív, igazságos értékelés nevelő hatású, és a tanulók személyiségének fejlesztését kell szolgálnia a nevelés-oktatás teljes folyamatában. A nevelő rendszeresen tájékozódik a tanítványai teljesítményéről, különböző megnyilvánulásairól, ennek ismeretében reagál, információt juttatva a tanulókhoz. A tanár megerősíti a helyeset, jelzést ad a hiba kijavítására, korrigálására, ezzel segíti a tanulót a helyes önértékelésben. Mérési, értékelési rendszerünk alapelvei:
5 a pedagógusoknak folyamatosan és rendszeresen össze kell vetniük a tanulók fejlődéséről kapott adatokat a tanulók fejlődése iránt támasztott követelményekkel, nemcsak az ismeretek, készségek értékelésére kerül sor, hanem a tanulók képességeinek, egész személyiségük fejlődésének értékelését is el kell végeznünk, nemcsak a tanulók mechanikus emlékezetét vizsgáljuk, hanem okkereső, problémamegoldó gondolkodásukat is. A tantárgy ellenőrzésére és értékelésére a következőek alkalmazhatók: 1. szóbeli értékelés (a tanulók ismereteinek felmérése felelet alapján) 2. írásbeli értékelés (a tanulók önálló munkájának értékelése) 3. projektek bemutatása (a tudásszint értékelése)
1 tanóra hetente, összesen 33 óra
Művelődési terület Tantárgy Óraszám Évfolyam Ember és társadalom Regionális nevelés 1 tanóra hetente, összesen 33 óra kilencedik Iskolai végzettség ISCED 2 Tanítási nyelv Ez a tanmenet a Szlovák Köztársaság
1 tanóra hetente, összesen 33 óra
Művelődési terület Tantárgy Óraszám Évfolyam Természet és társadalom Regionális nevelés 1 tanóra hetente, összesen 33 óra harmadik Műveltségi szint ISCED 1 Tanítási nyelv Ez a tanmenet a Szlovák Köztársaság
TEMATIKUS OKTATÁSI-NEVELÉSI TERV
TEMATIKUS OKTATÁSI-NEVELÉSI TERV Műveltségi szint: ISCED 1 Művelődési terület: Természet és társadalom TANÉV OKTATÓ ALÁÍRÁS Megvitatva és jóváhagyva a módszertani Iskolaigazgató csoport ülésén: Dátum Aláírás
Tartalomjegyzék. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja
Tartalomjegyzék Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja I. Előszó a felülvizsgált Pedagógiai programhoz...3 II. Bevezetés...4 1. Az intézmény múltja...8 1.1. A mérki iskola
TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG TANÉV
TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG 2018-2019.TANÉV A MUNKAKÖZÖSSÉG TAGJAI NÉV Mihály Anikó Békésiné Katona Tünde Nyerges Zoltán Liskáné Farkas Angéla Várnai Beáta TANTÁRGY földrajz kémia fizika kémia A természettudományi
Pécs Gyerekeknek & ParticiPécs
Pécs Gyerekeknek & ParticiPécs Tóthné Pfaff Éva kultúraktív Egyesület TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0014 PEDAGÓGUSKÉPZÉST SEGÍTŐ HÁLÓZATOK TOVÁBBFEJLESZTÉSE A DÉL-DUNÁNTÚL RÉGIÓBAN A KÉSZÍTŐK Sebestyén Ágnes
10. sz. melléklet Tanmenet. A pedagógus neve:... A műveltségi terület neve:... A tantárgy neve:... Az ajánlott évfolyam:... Dátum:...
10. sz. melléklet Tanmenet A pedagógus neve:... A műveltségi terület neve:... A tantárgy neve:... Az ajánlott évfolyam:... Dátum:... Ssz. Témakörök Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag 1.
Fenntarthatósági értékteremtés a köznevelésben. Dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár
Fenntarthatósági értékteremtés a köznevelésben Dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár 1 Az ENSZ Fenntartható Fejlődési céljai 2 A 4.7. globális részcél 2030-ra biztosítjuk, hogy
KOMPETENCIAFEJLESZTŐ PÉLDÁK, FELADATOK
5. osztály KOMPETENCIAFEJLESZTŐ PÉLDÁK, FELADATOK A SOKSZÍNŰ MATEMATIKA TANKÖNYVCSALÁD TANKÖNYVEIBEN ÉS MUNKAFÜZETEIBEN A matematikatanítás célja és feladata, hogy a tanulók az őket körülvevő világ mennyiségi
Óra Téma Didaktikai feladatok Fejlesztési területek Munkaformák, szemléltetés, eszközök
TANMENET 2014/2015. TANÉV Tantárgy: OSZTÁLYFŐNÖKI Osztály: 9KNy/A Veszprém Készítette: nna Vetési Albert Gimnázium, Heti óraszám 1 Éves óraszám 40 (36 X 1 + 4 óra évkezdés) Tankönyv -------- Óra Téma Didaktikai
A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA III. KÖTET HELYI TANTERV KIEGÉSZÍTÉSE SZEPTEMBER 21.
A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 031248 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA III. KÖTET HELYI TANTERV KIEGÉSZÍTÉSE 2010. SZEPTEMBER 21. 2 III. kötet TARTALOMJEGYZÉKE 1. Bevezetés 8 2. Idegen nyelv tanterv-kiegészítés
Az osztályozóvizsgák témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019.
Az osztályozóvizsgák témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019. Ötévfolyamos nyelvi képzés 9.ny évfolyam : Beginner ( kezdő) szinten Tematikai egység, Témakör I. SZEMÉLYES VONATKOZÁSOK, SZÁRMAZÁS, CSALÁD
Természetismeret. 1. A természettudományos nevelés folyamatában történő kompetenciafejlesztés lehetőségei az alsó tagozaton.
Természetismeret 1. A természettudományos nevelés folyamatában történő kompetenciafejlesztés lehetőségei az alsó tagozaton. 1. Tervezzen egymásra épülő tevékenységeket az élő környezet megismerésére vonatkozóan!
TÖRTÉNELEM Borhegyi Péter
A Nemzeti Alaptantervhez illeszkedő tankönyv-, taneszköz-, és Nemzeti Közoktatási Portál fejlesztése TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 TÖRTÉNELEM 9-10. Borhegyi Péter Tankönyvi szerzők: Dr. Németh György (az
Évfolyam 5. 6. Óraszám 1 0,5
TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam Évfolyam 5. 6. Óraszám 1 0,5 A tanulás tanításának elsődleges célja, hogy az egyéni képességek, készségek figyelembe vételével és fejlesztésével képessé tegyük tanítványainkat
Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola
Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A nevelő
Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére
Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Nevelési-Oktatási Központ Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi
AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13)
AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV Cím: 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. OM kód: 029264 Telefon: 46/562-289; 46/366-620 E-mail: titkarsag@avasi.hu Honlap: www.avasi.hu I. A 2014/2015.
Dömsödi Széchenyi István Általános Iskola. Arany János Általános Iskolája
FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT 2018.04.23 04.27. Beszámoló A témahét résztvevője: Iskolánk valamennyi tanulója. 130 fő tanuló 8 osztályból és 8 fő pedagógus valósította meg a témahét programjait. Időtartama:
KULTÚRÁK EGYMÁSRA HATÁSA, INTERETNIKUS VISZONYOK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN
Köznevelési reformok operatív megvalósítása TÁMOP-3.1.15-14-2012-0001 KULTÚRÁK EGYMÁSRA HATÁSA, INTERETNIKUS VISZONYOK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN GONDA ZSUZSA A kutatás-fejlesztés közvetlen céljai Szakmai-módszertani
LATIN NYELV ÉS IRODALOM MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018
LATIN NYELV ÉS IRODALOM MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018 1. A munkaközösség tagjai: Jantos Szilvia Mikulás Rolandné Vassné Técsy Edit 2. Éves munkaprogram: Szeptember OKTV nevezés (szept. 22.) versenyek
DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON
DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON Juhász Gabriella A digitális kompetencia fogalma A digitális kompetencia az elektronikus média magabiztos és kritikus alkalmazása munkában, szabadidőben
Helyi tanterv a Tanulásmódszertan oktatásához
Helyi tanterv a Tanulásmódszertan oktatásához A Tanulásmódszertan az iskolai tantárgyak között sajátos helyet foglal el, hiszen nem hagyományos értelemben vett iskolai tantárgy. Inkább a képességeket felmérő
Bókay János Humán Szakközépiskola
Beiskolázási tájékoztató a 2015-16. tanévre A tájékoztató a 35/2014. EMMI rendelet és a 20/2012. EMMI rendelet alapján készült. I. Általános adatok Az iskola neve: Bókay János címe: 1086 Budapest, Csobánc
ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT
NAGYMÁGOCSI HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA OM 201172 ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT Nagymágocs, 2016. szeptember 19. Reményi Ferencné intézményvezető ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT 1. Jelen szabályzat a Nagymágocsi Hunyadi
EFOP Kreatív közösségi iskolák létrehozása élménypedagógiai és projekt módszerekkel
EFOP-3.3.7-17-2017-00027 Kreatív közösségi iskolák létrehozása élménypedagógiai és projekt módszerekkel A projektben részt vevő intézmények Szandaszőlősi Általános Iskola Alapfokú Művészeti Iskola Damjanich
Személyi feltételek Pedagógusok által ellátott tantárgyak, szolgáltatások Tanítók
A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete Különös közzétételi listát határoz meg a nevelési - oktatási intézmények részére. A fenti rendelkezésnek az alábbi a dokumentummal kívánunk eleget
Az osztályozóvizsga témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019.
Az osztályozóvizsga témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019. Négyévfolyamos általános tantervű képzés 9. évfolyam I. Személyes vonatkozások, család A tanuló személye, életrajza. Informális és formális
A Tanév itt kezdődik! EMBER ÉS TERMÉSZET MŰVELTSÉGTERÜLET A NAT-BAN ÉS A KERETTANTERVEKBEN
A Tanév itt kezdődik! EMBER ÉS TERMÉSZET MŰVELTSÉGTERÜLET A NAT-BAN ÉS A KERETTANTERVEKBEN Egy kis ismétlés Nemzeti alaptanterv EMBER ÉS TERMÉSZET MŰVELTSÉGTERÜLET (II.3.5) A, Alapelvek, célok Természettudományos
A gimnáziumi osztályok félévi és év végi vizsgarendje.
A gimnáziumi osztályok félévi és év végi vizsgarendje. Az angol csoportok egységesen a Traveller sorozat könyveit használják, így a vizsgarendszerben egységes követelményrendszert alakítottunk ki. A nyelvvizsgák
Idegen nyelvi mérés eredményei év
Idegen i mérés eredményei - 2017. év srsz. Mérési azonosító Évfolyam Idegen Mérési eredmény (százalék) 1. X443-W859 6 angol 70% 2. J147-U624 6 angol 76% 3. U159-A876 6 angol 56% 4. F393-P633 6 angol 100%
A 2015-2016-os TANÉV RENDJE, FELADATAI
A 2015-2016-os TANÉV RENDJE, FELADATAI A 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelet a 2015/2016. tanév rendjéről alapján. 1. A TANÉV A tanítási év első tanítási napja 2015. szeptember 1. A tanítási év első féléve
Szent Mór Iskolaközpont Pedagógiai Program. Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék I. FEJEZET: AZ INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA... 1. 1. Anyagi és személyi feltételek... 1. 2. Küldetésnyilatkozat... 2. 3. A pedagógiai program jogszabályi háttere... 3. 4. Az iskola hivatalos adatai...
Budapest-hazánk fővárosa, Pécs Európa kulturális fővárosa projekt- idegen nyelvi kompetenciaterület
Budapest-hazánk fővárosa, Pécs Európa kulturális fővárosa projekt- idegen nyelvi kompetenciaterület Innovációnkban egy olyan projektet szeretnénk bemutatni, amely a nyelvi órákon modulként beiktatható
Felsős munkaközösség munkaterve. 2016/2017. tanév
Felsős munkaterve 2016/2017. tanév Célok, feladatok A szóbeli kommunikáció erősítése A kommunikációs Az önálló ismeretszerzés képességének Önértékelés, önbecsülés Élmény alapú tanulás, tanítás alkalmazása
Hazánk idegenforgalma
Hazánk idegenforgalma (Turizmusunk földrajzi alapjai) 8.évfolyam Választható tantárgy Helyi tanterv Célok és feladatok: A tantárgy célja, hogy megismertesse a tanulókat ezzel az új tudományterülettel.
A pedagógiai értékelés Pedagógia I. Neveléselméleti és didaktikai alapok NBÁA-003 A prezentációt összeállította: Marton Eszter
A pedagógiai értékelés Pedagógia I. Neveléselméleti és didaktikai alapok NBÁA-003 A prezentációt összeállította: Marton Eszter Fogalma a pedagógiai értékelés nem más, mint a pedagógiai információk szervezett
3/g A hétvégi házi feladatok és az iskolai dolgozatok szabályai
3/g A hétvégi házi feladatok és az iskolai dolgozatok szabályai 1. A számonkérés formái A tanórákon szóban és írásban számolnak be a gyerekek a tudásukról. Az ellenőrzés kiterjedhet a régebben tanult,
ZÖLD ÓVODA KÖRNYEZETTUDATOSSÁGRA NEVELÉS
ZÖLD ÓVODA KÖRNYEZETTUDATOSSÁGRA NEVELÉS Neumayer Éva http://www.ofi.hu/sh45 A Zöld Óvoda céljai Fenntarthatóságra nevelés Környezettudatos szemlélet kialakítása Egészséges életmód Természettel való kapcsolat
Tanítási tervezet. A témakör megnevezése: Hazánk idegenforgalma. Sikerek tengerpart és sípályák nélkül.
Tanítási tervezet I. Alapadatok: Az óra időpontja: 2016. december 2. 2. óra Iskola: Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Helyszín: 1082 Budapest, Horváth Mihály tér 8. Osztályterem:
AZ EGÉSZSÉG ÉRTÉK! Témagazda: Dr. Szücs Gáborné. moduláris oktatási program TÁMOP 3.1.4
AZ EGÉSZSÉG ÉRTÉK! moduláris oktatási program Témagazda: Dr. Szücs Gáborné TÁMOP 3.1.4 I. A modul célja Biztosítani a tanulók egészséges testi és mentális fejlődését. Felismertetni a rendszeres testmozgás
CSENYÁ-ÁMK LADÁNYI ISKOLA TÁMOP-3.2.11/10/1/KMR
TÁMOP-3.2.11/10/1/KMR Tanulók: 17+1 osztály. 353+11 fő Pedagógusok: 32 álláshely Épület: 1977-ben épült, felújítva: 2003-ban és 2007-ben PROGRAMJAINK: 1. FURULYAOKTATÁS BAKÓ TIBORNÉ 2. ALSÓ TAGOZATOS KÉZMŰVES
Tanítási tervezet. Iskola neve és címe: Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium
Tanítási tervezet Az óra időpontja: 2018. 03.21 08:00 Iskola, osztály: 10. A Iskola neve és címe: Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium Tanít: Kovács Máté Témakör megnevezése: Európai Unió
A tanév rendje 2016/2017
MISKOLCI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM MEZŐKÖVESDI SZENT LÁSZLÓ GIMNÁZIUMA ÉS KÖZGAZDASÁGI SZAKGIMNÁZIUMA 3400 Mezőkövesd, Mátyás király út 146. Telefon/fax: 49/500-033; 500-034 Web: www.szlgimi.t-online.hu E-mail:
sorszám végzettség végzettség szintje tanított tantárgy 1. horvát, orosz főiskola horvát 2. horvát, orosz főiskola horvát
A pedagógusok iskolai végzettsége és az általuk tanított tantárgyak a 2016/2017-es tanévben: sorszám végzettség végzettség szintje tanított tantárgy 1. horvát, orosz horvát 2. horvát, orosz horvát 3. tanító
INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZAKISKOLA TANMENET. Osztályközösség-építő Program tantárgy. 9. évfolyam
INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZAKISKOLA TANMENET Osztályközösség-építő Program tantárgy 9. évfolyam Tanítási hetek száma: 36 Heti óraszám: 1 Éves óraszám: 36 Jóváhagyta: Boros
A PEDAGÓGIAI PROGRAM ÁTDOLGOZÁSA. Törvényi háttér:
A PEDAGÓGIAI PROGRAM Törvényi háttér: ÁTDOLGOZÁSA 2011. évi CXC törvény a köznevelésről 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról
Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények
HELYI TANTERV Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények A különböző tantervek bevezetési ütemezése Az osítása
NYÍLT NAP MAGYAR MŰHELY ÁMK GIMNÁZIUMA
NYÍLT NAP 2018. 11. 14. MAGYAR MŰHELY ÁMK GIMNÁZIUMA Milyen célkitűzésekkel jött létre az iskola? Mezőörs és környéke fiataljainak tehetséggondozása Felelősséget vállalni a környezetért és a közösségért
Környezet szennyezés Hulladékgazdálkodás
Projekt első hete Környezet szennyezés Hulladékgazdálkodás Napjaink környezeti kihívásai arra hívják fel a figyelmet, hogy ha nem változtatunk a szemléletünkön, ha nem valósítjuk meg cselekedeteinkben
Természetismereti munkaközösség munkaterve
Természetismereti munkaközösség munkaterve 2013/2014-es tanév Zalaszentgrót, 2013. augusztus 28. Készítette: Gyuranecz Károly munkaközösség vezet 1 - Személyi feltételek: -2- A munkaközösség tagjai: Tantárgy:
Uniós fejlesztések a köznevelésben - A pedagógiai-szakmai ellenőrzés rendszere
Uniós fejlesztések a köznevelésben - A pedagógiai-szakmai ellenőrzés rendszere Uniós fejlesztések a köznevelésben - A pedagógiaiszakmai ellenőrzés rendszere A tanfelügyeleti fejlesztések helye a TÁMOP-3.1.8
A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú mellékletének értelmében a nevelési-oktatási intézmények az alábbi adatokat, információkat
Közzétételi lista A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú mellékletének értelmében a nevelési-oktatási intézmények az alábbi adatokat, információkat kötelesek honlapjukon (is) közzé tenni: 1. A pedagógusok
Elkészült a szakmai megvalósítás tervezett ütemterve, amely alapján a téglási iskolában megkezdődött a projekt ezen részének megvalósítása.
Foglalkozás tervezett időpontja 1. tanítási Időtartama Helyszíne, körülményei 1 óra A 11. számú interaktív táblás (TTSZK) 2. tan. 1 óra TTSZK Meteorológiai alapismeretek I 3. tan. 1 óra TTSZK Meteorológiai
Tóvárosi Általános Iskola
Tóvárosi Általános Iskola 2009/2010-es tanév munkaterve A tantestület 2009. augusztus 31-én tartott értekezletén elfogadta. Pokrovenszki László igazgató 2009/2010-es tanév rendje A tanév 2009. szeptember
A természetismeret munkaközösség munkaterve
A természetismeret munkaközösség munkaterve A munkaközösség tagjai: Stankovicsné Soós Mária biológia-technika szakos nevelő, intézményvezetőhelyettes Csiszár Attila földrajz-testnevelés szakos nevelő Györéné
KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018. OKTÓBER 1. Aktív pedagógusok munkakör szakképzettség létszám tanító tanító 11 angol műveltségi terület 1 ember- és társadalom műveltségi terület 1 ének műveltségi terület 6 fejlesztő
SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL
SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi
2.1. Az oktatási folyamat tervezésének rendszerszemléletű modellje.
2.1. Az oktatási folyamat tervezésének rendszerszemléletű modellje. Az oktatási folyamat tervezése a központi kerettanterv alapján a helyi tanterv elkészítésével kezdődik. A szakmai munkaközösség tagjai
NYÍREGYHÁZI VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM
NYÍREGYHÁZI VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM Múltunk 90 éves múlt (1921-től) 1969-től a jelenlegi helyén található intézményünk 70-es években indultak azok a tagozatok, melyek még most is megtalálhatóak nálunk (testnevelés,
Audi Hungaria Iskola. Audi Hungaria Óvoda
Küldetésünk: A gyermek személyiségének fejlesztése családias környezetben Alapítás: 2012-ben az Audi Hungaria Iskola Intézményegységeként Két, 25-25 fős vegyes korosztályú csoport Egész napos felügyelet
Projekt előrehaladási jelentés
Projekt előrehaladási jelentés Projektazonosító szám: Pályázat címe: Köznevelés az iskolában Intézmény neve: Jászkarajenői Széchenyi István Általános Iskola OM-azonosító: 032339 Időszak, amire a beszámoló
TANULMÁNYI VERSENYEK ÉS TEHETSÉGGONDOZÓ PÁLYÁZATOK
TANULMÁNYI VERSENYEK ÉS TEHETSÉGGONDOZÓ PÁLYÁZATOK KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT BUDAPEST III. TANKERÜLETÉBEN 2014-2015. tanévben 1 Versenyeink a 2014/2015-ös tanévben Sorszám Rendező Verseny
Általános tájékoztató a hétvégi házi feladatok és az iskolai dolgozatok szabályairól. Részlet az intézmény Helyi tantervéből
Általános tájékoztató a hétvégi házi feladatok és az iskolai dolgozatok szabályairól Részlet az intézmény Helyi tantervéből 8. A tanuló értékelése, minősítése, ellenőrzése A nevelő-oktató munka értékelésének
Az esélyegyenlőség megvalósítása a Szent László Katolikus Általános Iskolában
2010. A Szent László Katolikus Általános Iskola Intézményi Minőségirányítási Programjának módosítását Sárvár város Intézményfenntartó Társulásának Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Tervének változása
TÁMOP-3.3.13-13/1-2013-0001 Eötvös József Program Pedagógiai-szakmai szolgáltató intézet fejlesztése és Projektháló TEMATIKA
TÁMOP-3.3.13-13/1-2013-0001 Eötvös József Program Pedagógiai-szakmai szolgáltató intézet fejlesztése és Projektháló TEMATIKA 30 órás közösségi mezőgazdasági pedagógus-továbbképzéshez zöldségtermesztés,
K ü l ö n ö s k ö z z é t é t e l i l i s t a
Szent Mihály Görögkatolikus Általános Iskola OM azonosító: 201584 4254 Nyíradony, Árpád tér 10. K ü l ö n ö s k ö z z é t é t e l i l i s t a 10. számú melléklet a 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet és a 32/2008
PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA
PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA Neve: Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola Címe: 1144 Budapest, Kerepesi út 124. Résztvevő diákok száma: 35 Tervezésben résztvevő pedagógusok száma: 5 Kapcsolattartó
A Türr István Gimnázium és Kollégium eseményterve a 2017/2018-as tanévben. Augusztus
A Türr István Gimnázium és Kollégium eseményterve a 2017/2018-as tanévben Augusztus Augusztus 21. Augusztus 22. Augusztus 22-23 Augusztus 23-29. Augusztus 29. Vezetőségi értekezlet Tantestületi alakuló
A Nemzeti Pedagógus Kar szerepe az iskolai közösségi szolgálat programjában
Dr. ZALAY SZABOLCS PhD A Nemzeti Pedagógus Kar szerepe az iskolai közösségi szolgálat programjában A Nemzeti Pedagógus Kar szerepe az iskolai közösségi szolgálat programjában Dr. Zalay Szabolcs PhD elnökségi
Gondolkodva építs kezeiddel!
Gondolkodva építs kezeiddel! Pénzügyi-gazdasági jó gyakorlatok a Debreceni Gönczy Pál Általános Iskolában Debrecen, 2015.05.08. Agárdiné Burger Angéla Intézményvezető Számoljunk a jövővel! - a tudatos,
A nem szakrendszerű oktatás bevezetése és gyakorlata a büki Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskolában
A nem szakrendszerű oktatás bevezetése és gyakorlata a büki Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskolában Időpont: 2010. április 9. Az iskola elérhetőségei: Helyszín: Hotel Famulus,
A Mecsekvidék Helyi Közösség Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként
A Mecsekvidék Helyi Közösség Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként Egészséges, környezet-harmonikus életre és környezet-tudatos termelésre való szoktatást és nevelést
Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum Pálfy Vízügyi Szakgimnáziuma. Különös Közzétételi Lista
Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum Pálfy Vízügyi Szakgimnáziuma Különös Közzétételi Lista 1. Az intézmény az alábbiak szerint határozza meg a térítési díjának, a tandíjának és egyéb díjak mértékét nevelési
KÖZZÉTÉTELI LISTA. 1. Pedagógusok iskolai végzettsége tantárgyanként. testnevelés szakos tanár
KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. Pedagógusok iskolai végzettsége tantárgyanként Pedagógus végzettsége: biológia- testnevelés szakos tanár magyar nyelv és irodalom szakos tanár, felsőfokú informatikai végzettség testnevelés
Osztályozó és javítóvizsga témakörei és követelményei angol nyelvből. 9. évfolyam
Osztályozó és javítóvizsga témakörei és követelményei angol nyelvből Személyes vonatkozások 9. évfolyam A tanuló személye, életrajza, életének fontos állomásai Családi élet, családi kapcsolatok Emberek
Természetismereti munkaközösség munkaterve
Természetismereti munkaközösség munkaterve 2014/2015-ös tanév Zalaszentgrót, 2014. augusztus 26. Készítette: Gyuranecz Károly munkaközösség vezető 1 - Személyi feltételek: -2- A munkaközösség tagjai: Tantárgy:
A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Humán munkaközösségének éves munkaterve. (2016/2017. tanév)
A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Humán munkaközösségének éves munkaterve (2016/2017. tanév) Készítette:.. Dr. Fábiánné Balogh Edina tanár Jóváhagyta:.. Szántó Zoltán igazgató Fertőszentmiklós,
IPR AKCIÓTERV. IPR alkalmazása tanév. Bárna, szeptember 1. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015.
Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015. Tárgy : Megrendelés IPR AKCIÓTERV 2015-2016. tanév IPR alkalmazása Bárna, 2015. szeptember 1. I.Helyzetelemzés Gyermekek/tanulók és
A természetismeret munkaközösség munkaterve
A természetismeret munkaközösség munkaterve A munkaközösség tagjai: Név Tantárgyak Óraszám Stankovicsné Soós Mária biológia-technika 4 Csiszár Attila földrajz-testnevelés 26 Györéné Timár Éva kémia-matematika
Témakörök az idegen nyelvi érettségihez
Témakörök az idegen nyelvi érettségihez TÉMAKÖR 1. Személyes vonatkozások, család 2. Ember és társadalom Középszint A vizsgázó személye, életrajza, életének fontos állomásai (fordulópontjai) Családi élet,
SZENT ISTVÁN KÖRÚTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KÉSZSÉGFEJLESZTŐ ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
SZENT ISTVÁN KÖRÚTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KÉSZSÉGFEJLESZTŐ ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Jászberény 2016 Érvényes: 2016/2017. tanév Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények
Tanítási tervezet Az ezerarcú Amerika, Amerika társadalomföldrajza 1. Tantervi követelmények: Oktatási cél Nevelési cél: Képzési cél:
Tanítási tervezet Óra időpontja: 2018. április 24. Tanít: Töreki Milán Évfolyam: 7. c osztály, 16 fő. Az iskola megnevezése: Árpád Gimnázium Cím: Budapest, Magyarország, Nagyszombat u. 19, 1034 Létszám:
Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz
Közzétételi lista 2014/15-ös tanév Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,
Tagintézmény megnevezése: Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy- Vízügyi Tagintézmény. Különös Közzétételi Lista Szakközépiskola
Tagintézmény megnevezése: Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy- Vízügyi Tagintézmény Különös Közzétételi Lista Szakközépiskola 11. A betöltött munkakörök alapján a pedagógusok iskolai végzettsége
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez
EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA
EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények
BGSZC II. Rákóczi Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma 1075 Budapest, Wesselényi utca 38.
Gyűjtőkörök Intézményi ügyek Intézményi alapdokumentumok Fenntartói irányítás Gazdasági Hivatal anyagai Bizonyítvány másolat, másodlat Munkaszerződés és kinevezés módosítás (Munkaügy) Megállapodások, szerződések
Digitális tartalmak, taneszközök oktatási gyakorlatban való használata
M e g ú j u l á s a k u l c s f o n t o s s á g ú t e r ü l e t e k e n! " M i n d e n k i m á s, e g y e d i é s f o n- t o s, Digitális tartalmak, taneszközök oktatási gyakorlatban való használata A
Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése
Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,
Előzetes gondolatok az etika tantárgy tantervéhez
Etika a négy, öt és hat évfolyamos osztályok számára Készítette: P. Andrásfalvy János SDB tanár Heti óraszámok: 7. évf. 8. évf. 9. évf. 10. évf. 11. évf. 12. évf. 13. évf. Négy évfolyamos 1 1 1 1 Öt évfolyamos
A tanév szervezési feladatai
1. Szorgalmi idő A tanév szervezési feladatai Esemény Időpont Felelős a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév vége Szülők értesítése a tanulmányi eredményekről 2017. szeptember 1. 2018. június
A pedagógusok minősítése. Mit kell tennem?
A pedagógusok minősítése Mit kell tennem? Portfólió dokumentumgyűjtemény Szakmai önéletrajz Nevelő-oktató munka dokumentumai - legalább 10 tanóra óraterve és reflexiók Pedagógiai, egyéb szakmai tevékenységek
1. Helyzetelemzés: INTÉZMÉNYI FEJLESZTÉSI TERV Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u
Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u. 20-22. 1. Helyzetelemzés: Iskolánk jogutódja az 1897-ben alapított Labanc utcai iskolának, 1984 óta működik az új épületben is. 1996
Tantervelmélet. Kaposi József
Tantervelmélet Kaposi József A tantervelmélet meghatározása Az oktatás tartalmi szabályozásával foglalkozó diszciplína. A tantervekkel, tartalmuk kiválasztásával, elrendezésével, kidolgozásával, funkcióival,
A kormány 229/2012. (VIII.28) Korm. r. 23. (1) és (3) bekezdése alapján
KÖZZÉTÉTELI LISTA A kormány 229/2012. (VIII.28) Korm. r. 23. (1) és (3) bekezdése alapján 1. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató 2. Beiratkozás ideje, a fenntartó által engedélyezett osztályok száma
Különös közzétételi lista:
Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai
Féléves. Típus KÖZGAZDASÁGTANI, MÓDSZERTANI ÉS ÜZLETI ALAPOZÓ ISMERETEK. Gy 10 2 1 K technológiák (IKT) Tanulás- és kutatásmódszertan, LBG_GI878G3
Szak megnevezése: TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS BA Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: Közgazdász turizmus-vendéglátás Tagozat: Levelező 2015 A tanegység Féléves Ajánlott Köv. előfeltétel Kredit
A kerékpározás népszerűsítése a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégiumban (KEOP-6.2.0/A/09-2009-0032)
A kerékpározás népszerűsítése a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégiumban (KEOP-6.2.0/A/09-2009-0032) Kedvezményezett: Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium A projekt
A os tanév helyi rendje
Bocskai István Magyar Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 2071 Páty, Bocskai utca 9. Telefon/Fax: 23/343-537 e-mail: bocskai9@freestart.hu OM azonosító: 032447 A 2015-16-os tanév helyi rendje Jogszabályi