MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés"

Átírás

1 MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MÁJUS

2 Összefoglaló Az S&P500 index májusban folyamatosan bôvült és a hónapot 1,1%-os nyereséggel zárta. Ezzel április után már a második hónapot fejezte be pozitív tartományban. Az amerikai elsô negyedéves GDP növekedés 0,9 százalékos mértéke, amely a 0,6 százalékos elôzô becslést meghaladta, megcsillantotta a reményt, hogy Amerikai mégiscsak elkerüli a recessziót. Segítette az optimista hangulat elterjedését a piacokon, hogy a kôolaj jegyzése március 22-én felállított 133 dolláros történelmi csúcsáról a hó végére csaknem 4 százalékot zuhant. A kôolaj erôsödésére fogadó long ügyletek száma a tavaly júliusi rekord szintjérôl 80%-kal morzsolódott le május utolsó napjaira. Az olajjegyzések összeomlását a dollár erôsödése kísérte. A dollár mellett szóltak az infláció emelkedésével lassan aktuálissá váló Fed kamatemelésre figyelmeztetô amerikai jegybanki vezetôi nyilatkozatok is. A zöldhasú májusban a második hónapját zárta erôsebb pozícióban, és az euróval szembeni jegyzése 1,5554-ig esett. A befektetôk kockázatviselô képességének növekedését jelezte, hogy a biztonságosnak számító amerikai állampapírokból kiszálltak és a pénzek a kockázatosabb részvénypiacokra áramoltak. A 10 éves amerikai kötvény hozam 30 bázisponttal menetelt felfelé, miközben a technológiai papírokat összegyûjtô Nasdaq indexe 4 %kal ugrott meg. A technológiai cégek árfolyamának látványos emelkedését a vártnál nagyobb ázsiai eladásokról, így növekvô nyereségekrôl beszámoló multinacionális cégek, köztük a Dell bejelentései alapozták meg. Bár a pénzügyi szektor jelzáloghitelezéssel kapcsolatos összes vesztesége már a 380 milliárd dollárt ostromolta, végül is a leírásokat ellentételezendô, egyre több tôkebevonásról érkezett hír. Európában a részvénytôzsdék vegyes képet mutattak, míg a londoni FTSE minimálisan csökkent, addig a Frankfurti DAX több mint 2%-ot emelkedett. Az enyhe téli idôjárás segítette a vártnál jóval nagyobb elsô negyedéves német GDP alakulását. Sem az EKB, sem a Bank of England nem változtatott irányadó kamatán, amely az Euró-zónában 4, Angliában pedig 5 százalék maradt. Az öreg kontinensen ugyanakkor a váratlanul 10 éves magasságba, 3,6 százalékra szökô májusi infláció nyomán az idei kamatcsökkentési várakozások kiárazódtak. A 2 százalékos inflációs célt csaknem kétszeresen meghaladó európai árindexet a dráguló energia és élelmiszer árak hajtották felfelé. Az angol lakáspiac drámai visszaesése ellenére az inflációs kockázatok emelkedése a szigetországban is megakadályozhatja az év eleji kamatcsökkentések folytatódását. Három egymást követô hónapban döntött szigorítás mellett az MNB és a május végi 25 bázispontos emeléssel együtt a hazai irányadó kamat es csúcsra, 8,50 százalékra került. Itthon is az infláció felfelé mutató kockázatai indokolták a lépést. A Monetáris Tanács az inflációs várakozások magas szinten való beragadásával kapcsolatos aggodalmai nyomán a kamatlépést indokló közleményében a vártnál szigorúbb hangvételt ütött meg. Májusban az egyhavi átlagos fogyasztói áremelkedés 1,1 százalékra ugrott meg váratlanul az elôzô havi 0,3 százalékról. Éves összevetésben 7 százalékra gyorsult az áremelkedés üteme az áprilisi 6,6 százalékról. A gázáremelés és a dráguló üzemanyagárak 0,4 százalékponttal húzták felfelé az inflációs mutatót, miközben az élelmiszerek is átlagon felül, 1,9 százalékkal drágultak. A várt feletti infláció növelte a kamatemelés esélyét. Az államháztartás májusban a hivatalos prognózisnál is nagyobb többletet halmozott fel, csaknem 100 milliárd forintot. Ezzel az elsô öt havi összesített hiány 425 milliárd forintot tett ki, ami az éves deficitcél alig 40%-a. A várton felüli szufficit oka elsôsorban a központi költségvetés vártnál 15 milliárddal alacsonyabb kiadásaival függ össze, de stabilan többletet termeltek a társadalom-biztosítási alapok is. Utoljára 2001-ben állt ilyen jól a költségvetés május végén. Felgyorsult a forinterôsödés és májusban 4,5 százalékkal értékelôdött fel a hazai deviza. A hónap végén több opciós szint kiütése nyomán a jegyzés megközelítette a 240 forint/eurós, egykori sáv erôs szélét is. A külföldi befektetôk ugyanakkor továbbra sem mutattak érdeklôdést a hazai értékpapírok iránt. Májusban folytatódott a hazai tôzsdeforgalom zsugorodása, amely az egy évvel ezelôttinek már alig felét tette ki, miközben a külföldiek államkötvény állománya is tovább csökkent az elmúlt negyedévben mintegy 300 milliárd forintot (azaz körülbelül 10 százalékot) veszítve értékébôl. A BUX ponton stagnált. Az MTelekom 11,7 százalékos árfolyamesésébôl mintegy 10 százalékot a 74 forintos osztalék kifizetése magyarázott. A többi Blue Chip, minimálisan emelkedett. Az OTP 0,6, a MOL 0,9, és a Richter 1,6%-kal erôsödtek. Nem igen mozdultak el a hazai kötvény hozamok sem májusban. A stagnáló két leghosszabb lejárat kivételével a 10 benchmark kötvény hozama 8,10, míg a 15 éves benchmark 7,85 százalékon, négy héttel ezelôtti szintjükön zárták a hónapot, az éven túli lejáratokon 2-5 bázispontnyi referencia hozamemelkedés zajlott. A szigorodó kamatkilátások viszont az éven belüli hozamokat némileg feljebb tolták, a 3 hónapos benchmark 27, a 6 hónapos 15 bázisponttal került magasabbra. Az MKB Nyíltvégû Nemzetközi Kötvény május 2.-án megszûnt. A megszûnési jelentés a és a oldalon megtekinthetô. Kockázat: 1

3 MKB Garantált Likviditási Alap MKB Prémium Nyíltvégû Pénzpiaci Ft 1, Ft Az Alapkezelô az Alap politikáját úgy határozta meg, hogy az Alap a folyószámla rugalmasságát, likviditását ötvözze a lekötött betétek magasabb hozamával. Cél, hogy a Befektetôknek rövid távon (3 hónapon belüli) rendelkezésre álló pénzeszközei számára rugalmas, biztonságos befektetési lehetôséget nyújtson. akár 1 naptól - 3 hónapig alacsony Az MKB Garantált Likviditási Alap portfóliójában csak fix kamatozású instrumentum volt 2008 májusának végén. Folyószámla, készpénz, repo ,11% Betét 0 0,00% Kötelezettség 0 0,00% Költségek össz.: (ezer Ft) ,11% MKB Garantált Likviditási Alap árfolyam változása* 1,080 1,075 1,070 1,065 1,060 1,055 1,050 1,045 1,040 1,035 1,030 1,025 1,020 1,015 1,010 1,005 1, Nem évesített hozam** 3 hó 1,71% 6 hó 3,34% 1 év 6,78% Indulástól*** 6,79% Ft 1, Ft Az Alap tôkéje az átlagosan egy évnél rövidebb hátralévô futamidejû, a piaci hozamok változásaira kisebb ingadozást mutató állampapírokba és vállalati kötvényekbe kerül befektetésre. 3 hó-1 év alacsony RMAX Az MKB Prémium a referencia hozamnál magasabb hátralévô átlagos futamidôvel rendelkezett az ötödik hónap végén. Folyószámla, készpénz, betét, repo ,04% Hazai hitelviszonyt megtestesítô értékpapírok ,09% Diszkontkincstárjegyek ,45% Magyar államkötvények ,32% Vállalati kötvények ,75% Jelzáloglevél ,57% Kötelezettség ,01% Költségek össz.: (ezer Ft) ,13% MKB Prémium Pénzpiaci árfolyam változása* 1,55 1,45 1,35 1,25 1,15 1,05 0, Nem évesített hozam** 3 hó 1,06% 1,90% 6 hó 2,42% 3,35% 1 év 5,71% 7,14% 5,90% 7,25% 5 év 7,18% 7,98% ,57% 7,67% ,53% 6,62% ,14% 8,38% ,28% 12,16% ,59% 6,13% ,99% 9,83% 2 3

4 MKB Nyíltvégû Állampapír MKB Alapok Alapja Nyíltvégû Ft 4, Ft Az Alap tôkéje a hosszabb futamidejû, a piaci hozamok változásakor nagyobb árfolyam ingadozást mutató állampapírokba, valamint vállalati kötvényekbe kerül befektetésbe. Folyószámla, készpénz, betét, repo ,29% Hazai hitelviszonyt megtestesítô értékpapírok ,81% Magyar államkötvények ,02% Vállalati kötvények ,79% Kötelezettség ,01% Követelés ,05% Költségek össz.: (ezer Ft) ,13% Ft 1, Ft Az Alapkezelô a rendelkezésre álló befektetési alapok között a hazai és nemzetközi pénz és tôkepiaci folyamatok változékonyságát kihasználva, ahhoz alkalmazkodva folyamatosan elônyös szelekciók kiválasztására törekedik. Folyószámla, készpénz, betét, repo ,52% Hazai nyíltvégû alap bef. jegye ,96% Külföldi nyíltvégû alap bef. jegye ,45% Hazai hitelviszonyt megtestesítô értékpapírok 0 0,00% Kötelezettség ,83% Követelés 243 0,04% Költségek össz.: (ezer Ft) ,14% 1- közepes MAX Az MKB Állampapír Alap a referencia indexnél magasabb hátralévô átlagos futamidôvel rendelkezett május végén. MKB Nyíltvégû Állampapír árfolyam változása* 4,1 4,0 3,9 3,8 3,7 3,6 3,5 3,4 3,3 3,2 3,1 3,0 2,9 2, év 0,00% 0,58% 4,39% 5,32% 5 év 4,79% 5,54% ,12% 6,11% ,07% 6,96% ,89% 8,89% ,30% 14,32% ,60% -0,68% ,35% 10,24% 1- közepes Az MKB Alapok Alapja portfóliója MKB Hozamvadász, MKB Állampapír Alap befektetési alapot, short olaj ETF, valamint FTSE Xinhua 25 indexkövetô tôzsdei befektetési alapot tartalmazott április végén. MKB Alapok Alapja árfolyam változása* 1,10 1,09 1,08 1,07 1,06 1,05 1,04 1,03 1,02 1,01 1,00 0, év -1,72% Indulástól*** 2,28% Év Hozam** ,07% ,18%

5 Ft 1, Ft Az Alapkezelô az Alap politikáját úgy határozta meg, hogy az diverzifikált módon lehetôvé tegye, a hazai és nemzetközi ingatlanpiacon tevékenykedô alapok teljesítményébôl történô részesedést biztosítsa a befektetôk részére. mérsékelt Az MKB Ingatlan Alapok Alapja portfóliója MKB Prémium, MKB Garantált Likviditási, MAG, Erste, Európa, Biggeorge s NV4, OTP ingatlan befektetési alapokat és európai ingatlanpiaci részvények tôzsdén kereskedett befektetési alapjait, valamint DWS ázsiai ingatlan alapot tartalmazott április végén. Az alap devizakitettségének fedezése megszûnt május közepén, így az nem volt fedezve május végén. MKB Ingatlan Alapok Alapja Folyószámla, készpénz, betét, repo ,57% Hazai nyíltvégû alap bef. jegye ,08% Külföldi ingatlan bef ,53% Hazai hitelviszonyt megtestesítô értékpapírok ,96% Kötelezettség ,04% Költségek össz.: (ezer Ft) ,10% MKB Ingatlan Alapok Alapja árfolyam változása* 1,100 1,090 1,080 1,070 1,060 1,050 1,040 1,030 1,020 1,010 1, Nem évesített hozam** 1 év 5,63% Indulástól*** 5,49% Ft MKB Bonus Nyíltvégû Részvény 6 7 2, Ft Hosszú távon az Alap tôkéjének min. 50%-a hazai kibocsátású részvényekbe, a maradék hányad pedig hazai kibocsátású kötvényekbe kerül befektetésre. magas RAX Az MKB Bonus Részvény Befektetési Alap részvénykitettsége az ötödik hónap végén 85%-on állt. Folyószámla, készpénz, betét, repo ,74% Hazai hitelviszonyt megtestesítô értékpapírok ,61% Diszkontkincstárjegyek ,94% Vállalati kötvények ,67% Hazai részvények ,81% Kötelezettség ,03% Költségek össz.: (ezer Ft) ,13% MKB Bonus Nyíltvégû Részvény árfolyam változása* 2,5 2,4 2,3 2,2 2,1 2,0 1,9 1,8 1,7 1,6 1,5 1,4 1,3 1,2 1,1 1,0 0, év -11,18% -13,99% 7,09% 14,86% 5 év 14,16% 20,08% ,23% 13,33% ,91% 24,99% ,69% 42,03% ,35% 41,31% ,17% 8,58% ,59% 3,88%

6 MKB Hozamvadász Nyíltvégû MKB Európai Nyíltvégû Részvény Ft 0, Ft Folyószámla, készpénz, betét, repo ,68% Hazai értékpapírok 0 0,00% Ft 0, Ft Folyószámla, készpénz, betét, repo ,94% Hazai hitelviszonyt megtestesítô értékpapírok ,69% Az Alapkezelô az Alap tôkéjének likvid hányadon felüli részét lehetôség szerint az OECD tagállamokban kibocsátott értékpapírokba fekteti. magas Az MKB Hozamvadász Befektetési Alap deviza kitettsége nem volt fedezve május végén. Az alap részvénykitettsége 90%-os szintrôl 58%-ra csökkent. Vállalati kötvény 0 0,00% Külföldi befektetési jegy ,24% Külföldi részvények ,58% Hazai részvények ,41% Kötelezettség ,85% Követelés 610 0,08% Költségek össz.: (ezer Ft) ,14% MKB Hozamvadász árfolyam változása* 1,12 1,10 1,08 1,06 1,04 1,02 1,00 0,98 0,96 0,94 0,92 0,90 0,88 0,86 0,84 0,82 0, év -13,24% -1,71% Indulástól*** -1,75% Év Hozam** ,80% ,28% Az Alapkezelô az Alap tôkéjének likvid hányadon felüli részét lehetôség szerint az OECD tagállamokban székhellyel rendelkezô szervezetek európai tôzsdékre bevezetett részvényekbe fekteti be. magas DowStoxx50 Az MKB Európai Nyíltvégû Részvény deviza kitettségének fedezése május közepén megszûnt, az alap részvényaránya az ötödik hónap végén 75% volt. Államkötvények ,69% Vállalati kötvények 0 0,00% Külföldi részvények ,69% Kötelezettség ,83% Követelés ,66% Költségek össz.: (ezer Ft) ,15% MKB Nyíltvégû Európai Részvény árfolyam változása* 0,95 0,90 0,85 0,80 0,75 0,70 0,65 0,60 0,55 0,50 0,45 0, év -10,56% -15,42% 6,61% 6,85% 5 év 10,72% 10,32% ,08% 6,91% ,86% 15,12% ,47% 21,27% ,58% 7,31% ,21% 16,28% ,36% -37,41% 8 9

7 A múltbeli hozamok alakulása nem jelent garanciát az alapok jövôbeli teljesítményére. Az alapok hírlevelében az Alapkezelô saját véleménye is megtalálható, amely újabb információk megjelenése esetén természetesen változhat. A hírlevélben szereplô információk hitelesnek tartott információkon alapulnak, de azok valódiságáért az Alapkezelô nem vállal felelôsséget. Az Alapkezelô nem vállal felelôsséget a hírlevelek alapján hozott befektetési döntésekért, valamint ezek következményeiért. A befektetési Alapokkal kapcsolatban felmerülô költségekrôl (forgalmazással kapcsolatos díjak, alapkezelési-, felügyeleti-, letétkezelési-, stb. díjak), a kockázatokról és a befektetési politikákról, az alapok tájékoztatójában, kezelési szabályzatában valamint a forgalmazási helyeken tájékozódjon. A nettó hozamokat szeptember 1. napjától 20%-os kamatadó terheli. EUR PERFORMANCE INDEX OECD tagországok által kibocsátott kötvényekbôl összeállított értékpapírportfólióindex. DOWSTOXX50 Az európai OECD piacok részvényeibôl összeállított portfólió-index, amely kizárólag részvényeket tartalmaz. RAX A hazai részvényekbe fektetô elméleti befektetési alap törvényi korlátok figyelembe vételével kialakított portfóliójának teljesítményét mutató index. MAX Az egy év feletti hátralévô futamidejû, fix kamatozású Magyar Államkötvények találhatók. Az index a kosarában található egy évnél hosszabb futamidejû állampapírok árfolyamváltozásait mutatja meg. RMAX A rövid futamidejû állampapírok árfolyamváltozásait jelzi, kosarában a MAX index kosarából kikerülô három hónap és egy év közötti hátralévô futamidejû államkötvények, valamint diszkontkincstárjegyek találhatók. * Alap árfolyama = egy jegyre jutó nettó eszközérték ** Forgalmazási költségek levonása elôtti egy jegyre jutó nettó eszközértékbôl számított nettó hozamok, továbbá ezen hozamokat szeptember 1. napjától 20%-os kamatadó terheli. Az éven belüli hozamok nem évesített adatok. *** MKB Hozamvadász Nyíltvégû indulása: ; MKB Alapok Alapja Nyíltvégû indulása ; MKB Ingatlan Alapok Alapja Nyíltvégû indulása ; MKB Garantált Likviditási Alap indulása A L A P K E Z E L Ô : MKB Alapkezelô zrt Budapest, Váci utca 38. Tel.: , , , Fax: , mkbalapkezelo@mkb.hu L E T É T K E Z E L Ô : MKB Bank Zrt Budapest, Váci utca 38. I N F O R M Á C I Ó : MKB TeleBANKár:

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés D E C E M B E R

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés D E C E M B E R MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 7. D E C E M B E R Összefoglaló Decemberben vegyes hangulatban folyt a kereskedés a világ részvénypiacain. A novemberi mélypontok után volt egy kisebb korrekció,

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés N O V E M B E R

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés N O V E M B E R MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 7. N O V E M B E R Összefoglaló November folyamán igen pesszimista hangulatban folyt a kereskedés a világ részvénypiacain. A hónap elején kedvezôtlenül

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés S Z E P T E M B E R

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés S Z E P T E M B E R MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 7. S Z E P T E M B E R Összefoglaló Szeptemberben folytatódott az augusztus második felében elindult optimista kereskedés a nemzetközi részvénypiacokon.

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés J Ú L I U S

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés J Ú L I U S MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 7. J Ú L I U S Összefoglaló Júliusban két teljesen eltérô két hetet láthattak a befektetôk a világ vezetô részvénypiacain. A hónap elsô felében még kedvezô

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés J Ú N I U S

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés J Ú N I U S MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 7. J Ú N I U S Összefoglaló Júniusban vegyesen alakultak az árfolyamok a világ vezetô részvénypiacain. Az áprilisban indult áremelkedés júniusban megakadt,

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 7. O K T Ó B E R

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 7. O K T Ó B E R MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 7. O K T Ó B E R Összefoglaló Október folyamán igen érdekes folyamatok zajlottak a világ részvénypiacain. Egyrészt tovább folytatódott az augusztus óta

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés A U G U S Z T U S

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés A U G U S Z T U S MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 7. A U G U S Z T U S Összefoglaló Augusztus elején folytatódott a július második felében elindult korrekció a nemzetközi részvénypiacokon. Az amerikai másodlagos

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2008. ÁPRILIS Összefoglaló Áprilisban a nemzetközi befektetôi hangulat kedvezôbbre fordult a vártnál kevésbé rossz amerikai gazdasági növekedési és munkaerô piaci

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés M Á R C I U S

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés M Á R C I U S MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 8. M Á R C I U S Összefoglaló Márciusban az amerikai jelzálogpiaci válsághoz kapcsolódó pénzügyi veszteségekrôl szóló hírek és a recesszió képét festõ tengeren

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2008. JÚLIUS Összefoglaló Júliusban hullámzott a hangulat a globális pénz- és tôkepiacokon. Miközben a vártnál is jobban megugró infláció borzolta a kedélyeket

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés J A N U Á R

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés J A N U Á R MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 8. J A N U Á R Összefoglaló Kedvezôtlenül indult az év a globális pénz- és tôkepiacokon. Csalódást keltô amerikai makro adatok recessziós félelmeket keltettek

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés F E B R U Á R

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés F E B R U Á R MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 8. F E B R U Á R Összefoglaló Februárban a nemzetközi pénz és tôkepiacokon fokozódtak a recesszióba süllyedô amerikai gazdaság és ennek esetleges kedvezôtlen

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2008. JÚNIUS Összefoglaló Júniusban a globális részvényindexek hat év óta a legrosszabb hónapot zárták, az MSCI World Index 8,4 százalékkal korrigált vissza,

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2008. DECEMBER Összefoglaló Az amerikai vezetô részvényindex decemberi halvány, 0,8 százalékos emelkedése alig szépítette a nagy gazdasági világválság óta legnagyobb

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2008. AUGUSZTUS Összefoglaló A 2002 óta a legrosszabb elsô félévet záró S&P500 amerikai részvényindex a harmadik negyedévben 0,3 százalékos nyereséget könyvelhetett

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2008. NOVEMBER Összefoglaló Három hetes hanyatlást követôen, 1974 óta nem látott nagyságú heti emelkedéssel fejezte be a novembert az amerikai S&P500. A havi

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2009. JANUÁR Összefoglaló Az amerikai vezetô részvényindex négy egymást követô héten esett és 8,6%-os csökkenéssel minden idôk legrosszabb januárját zárta. Márpedig

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2008. SZEPTEMBER Összefoglaló Szeptemberben számottevô veszteséget szenvedtek el a részvény és az árupiacok a hitelpiaci válság mélyülése nyomán. A 23 fejlett

Részletesebben

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. március 2. Vezetői összefoglaló Amerikában negatív tartományban zártak a vezető részvényindexek, Európában a lassuló amerikai GDP-adat segítette a kereskedést. A forint kilenchavi csúcsa közelében,

Részletesebben

csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló Szerdán mind az európai, mind az amerikai részvényindexek jelentős pluszban zártak, az EKB elnök nyilatkozatának hatására, mely szerint az EKB még tovább

Részletesebben

Honics István CFA befektetési igazgató

Honics István CFA befektetési igazgató OTP Paletta Az alap neve: OTP Paletta Fajtája, típusa: Nyíltvégű, nyilvános, vegyes alap Az alap indulása: 1997. november 17. : 7+RDX+Titan20+CETOP20 Az OTP Paletta egy kötvényekből, kincstárjegyekből

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2009. MÁJUS MKB Garantált MKB Mozaik MKB Gránit MKB Euro MKB Prémium Nyíltvégû Pénzpiaci MKB Nyíltvégû Állampapír MKB Ingatlan Alapok Alapja MKB Alapok Alapja

Részletesebben

Budapest Ingatlan Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013

Budapest Ingatlan Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Budapest Ingatlan Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Rövid neve Elnevezés angolul Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme Budapest

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Forint Tôkevédett Likviditási Alap MKB Energia Tôkevédett Likviditási Alap MKB Differencia Tôkevédett Likviditási Alap MKB 24 Karát 2. Tôkevédett Likviditási

Részletesebben

OTP Dollár Pénzpiaci Alap

OTP Dollár Pénzpiaci Alap OTP Dollár Pénzpiaci OTP Dollár Pénzpiaci Nyíltvégű, nyilvános, pénzpiaci alap 2001. december 13. 100% MLUSNB01 Befektetési politika: az alap célja, hogy aktív befektetési politikával az Amerikai Egyesült

Részletesebben

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai részvényindexek mínuszban zártak tegnap. 300-as szint alá erősödött az euró/forint árfolyam ma reggel.

Részletesebben

csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. április 2. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék nyereséggel, az amerikai részvényindexek veszteséggel zártak tegnap. A forint erősödésének köszönhetően az EUR/HUF árfolyam

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Forint Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Forint Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Pagoda Tôkevédett Likviditási Alap MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Dollár

Részletesebben

Budapest Pénzpiaci Tőkevédett Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013

Budapest Pénzpiaci Tőkevédett Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Budapest Pénzpiaci Tőkevédett Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Budapest Money Market Capital Protected Investment Fund Budapest Pénzpiaci Alap Budapest

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2009. ÁPRILIS MKB Garantált MKB Mozaik MKB Gránit MKB Euro MKB Prémium Nyíltvégû Pénzpiaci MKB Nyíltvégû Állampapír MKB Ingatlan Alapok Alapja MKB Alapok Alapja

Részletesebben

FÉLÉVES JELENTÉS Budapest Arany Alapok Alapja

FÉLÉVES JELENTÉS Budapest Arany Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2016 - Budapest Arany Alapok Alapja A. Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Alapcímlet devizaneme Budapest

Részletesebben

FÉLÉVES JELENTÉS Budapest Aranytrió 2. Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja

FÉLÉVES JELENTÉS Budapest Aranytrió 2. Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Budapest Aranytrió 2. Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja Alapadatok Rövid neve Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Alapcímlet devizaneme Budapest Aranytrió

Részletesebben

szerda, november 26. Vezetői összefoglaló

szerda, november 26. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. november 26. Vezetői összefoglaló Nyugat-Európa pluszban zárt, vegyes nap az amerikai tőzsdéken. A forint tegnapi gyengülése ellenére továbbra is erős szinten tartózkodik a vezető devizákkal

Részletesebben

csütörtök, április 30. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 30. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. április 30. Vezetői összefoglaló Szerdán negatív tartományban zártak a nemzetközi részvényindexek. Elérte a 302-es szintet a forint ma reggel az euróval szemben. Átlag feletti forgalom

Részletesebben

hétfő, június 23. Vezetői összefoglaló

hétfő, június 23. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. június 23. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai indexek vegyesen teljesítettek pénteken, az amerikai tőzsdék viszont pozitív tartományban fejezték be a kereskedést. Pénteken a kisebb

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Forint Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált 2 0 1 0. O K T Ó B E R MKB Gránit Tôkevédett MKB Mozaik Tôkevédett MKB Euro Tôkevédett MKB Dollár Tôkevédett MKB Prémium Nyíltvégû Pénzpiaci MKB

Részletesebben

hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló Pénteken mind az európai, mind az amerikai vezető részvényindexek enyhén pozitív tartományban, fél százalék körüli nyereséggel zártak. Ma reggelre a forint

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2009. JÚNIUS MKB Garantált MKB Mozaik MKB Gránit MKB Euro MKB Prémium Nyíltvégû Pénzpiaci MKB Nyíltvégû Állampapír MKB Ingatlan Alapok Alapja MKB Alapok Alapja

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Forint Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Forint Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB

Részletesebben

Az MKB Alapkezelı zrt. hirdetménye

Az MKB Alapkezelı zrt. hirdetménye Az MKB Alapkezelı zrt. hirdetménye Az MKB kezelı zártkörően mőködı Rt. tájékoztatása befektetési alapok 2011.évi CXCIII. törvénynek (Batv.) való megfelelésrıl, valamint Tájékoztató és Kezelési Szabályzat

Részletesebben

péntek, július 18. Vezetői összefoglaló

péntek, július 18. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. július 18. Vezetői összefoglaló Tegnap jelentős mínuszban zártak a vezető nemzetközi részvényindexek az ukrán-orosz határon lezuhant repülőgép hírének következtében, illetve az Oroszország

Részletesebben

péntek, március 6. Vezetői összefoglaló

péntek, március 6. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. március 6. Vezetői összefoglaló Pluszban zártak a vezető nyugat-európai és amerikai részvényindexek tegnap. Csütörtökön a 305-ös szint alját közelítette az euró/forint árfolyam. A BUX 0,4

Részletesebben

Havi jelentés. QUAESTOR Aranytallér Április 30. Aranytallér árfolyamalakulás

Havi jelentés. QUAESTOR Aranytallér Április 30. Aranytallér árfolyamalakulás QUAESTOR Aranytallér Ajánlás: Magyarországi kötvény- és részvénypiaci eszközökbe fektet. Kiegyensúlyozott vegyes alapunk közepes kockázata miatt legalább egy éves időtávra befektetőknek ajánlott. Alap

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Forint Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Forint Tôkevédett Likviditási Alap MKB Energia Tôkevédett Likviditási Alap MKB Differencia Tôkevédett Likviditási Alap MKB 24 Karát 2. Tôkevédett Likviditási

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Forint Tôkevédett Likviditási Alap MKB Energia Tôkevédett Likviditási Alap MKB Differencia Tôkevédett Likviditási Alap MKB 24 Karát 2. Tôkevédett Likviditási

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Forint Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB

Részletesebben

hétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. augusztus 3. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai indexek mínuszban zártak pénteken. A hazai fizetőeszköz erősödött a hétvége folyamán. A BUX alacsony

Részletesebben

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló Kedden az európai tőzsdék mínuszban zártak, az amerikai mutatók emelkedtek. Európában az EKB csütörtöki ülésére, az Egyesült Államokban a Fed decemberi tanácskozására

Részletesebben

szerda, június 18. Vezetői összefoglaló

szerda, június 18. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. június 18. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek pozitív tartományban zárták a keddi kereskedési napot. A forint továbbra sem indult erősödésnek, az euró/forint árfolyam

Részletesebben

Budapest Kötvény Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013

Budapest Kötvény Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Budapest Kötvény Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Rövid neve Elnevezés angolul Rövid név angolul Budapest Kötvény Alap Budapest Bond Investment Fund Budapest Bond Investment Fund Harmonizáció ÁÉKBV

Részletesebben

szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek emelkedéssel zárták a keddi kereskedési napot. Tovább gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2012. SZEPTEMBER MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Forint Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Dollár Tôkevédett

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált 2 0 1 0. M Á R C I U S MKB Gránit Tôkevédett MKB Mozaik Tôkevédett MKB Euro Tôkevédett MKB Dollár Tôkevédett MKB Prémium Nyíltvégû Pénzpiaci MKB

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált 2 0 1 0. J A N U Á R MKB Gránit Tôkevédett MKB Mozaik Tôkevédett MKB Euro Tôkevédett MKB Euro TOP20 Tôkevédett MKB Dollár Tôkevédett MKB Prémium

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált 2 0 1 0. J Ú L I U S MKB Gránit Tôkevédett MKB Mozaik Tôkevédett MKB Euro Tôkevédett MKB Dollár Tôkevédett MKB Prémium Nyíltvégû Pénzpiaci MKB Nyíltvégû

Részletesebben

szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló Tegnap veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. A hazai fizetőeszköz gyengülést mutatott a dollárral és az euróval szemben is. Negatív tartományban

Részletesebben

Irodaingatlan, Pénzeszközök. 1, Ft. Nyilvános, nyíltvégű, határozatlan idejű. Pénzpiaci eszközök. Irodaingatlan. Telek.

Irodaingatlan, Pénzeszközök. 1, Ft. Nyilvános, nyíltvégű, határozatlan idejű. Pénzpiaci eszközök. Irodaingatlan. Telek. DIÓFA INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP A SOROZAT HAVI PORTFÓLIÓJELENTÉS - 2017. AUGUSZTUS Alap bemutatása Az Alapkezelő az Alapot egy jól diverzifikált, magyarországi ingatlanokba fektető befektetési alapként

Részletesebben

szerda, április 8. Vezetői összefoglaló

szerda, április 8. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. április 8. Vezetői összefoglaló A nyugat-európai részvényindexek pluszban, az amerikai börzék mínuszban zártak. Erősödni tudott a forint az euróval és a svájci frankkal szemben is. A BUX

Részletesebben

csütörtök, május 14. Vezetői összefoglaló

csütörtök, május 14. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. május 14. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a nemzetközi részvényindexek szerdán. Tegnap a 304,9-308-es szintek között ingadozott az euró/forint árfolyam, ma reggel az euró jegyzései

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Forint Tôkevédett Likviditási Alap MKB Energia Tôkevédett Likviditási Alap MKB Differencia Tôkevédett Likviditási Alap MKB 24 Karát 2. Tôkevédett Likviditási

Részletesebben

Budapest Abszolút Hozam Származtatott Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013

Budapest Abszolút Hozam Származtatott Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Budapest Abszolút Hozam Származtatott Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Budapest Absolute Return Derivative Investment Fund Budapest Abszolút Hozam Alap

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált 2 0 1 0. J Ú N I U S MKB Gránit Tôkevédett MKB Mozaik Tôkevédett MKB Euro Tôkevédett MKB Dollár Tôkevédett MKB Prémium Nyíltvégû Pénzpiaci MKB Nyíltvégû

Részletesebben

szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló Nyereséggel zártak az amerikai és a vezető nyugat-európai részvényindexek kedden. A 310-es szint alatt tartózkodott a forint az euróval szemben a 6 órás adatok

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Dollár Tôkevédett

Részletesebben

Ingatlan Alap Figyelő

Ingatlan Alap Figyelő Ingatlan Alap Figyelő OTP Ingatlan Befektetési Alapok Portfoliójelentés december Tartalom OTP Ingatlan Befektetési Alapok OTP Ingatlanbefektetési Alap OTP Prime Ingatlanbefektetési Alap OTP Ingatlanvilág

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Forint Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Pagoda Tôkevédett Likviditási Alap MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Dollár

Részletesebben

Forgalomban lévő befektetési jegyek darabszáma án (nyitó állomány)

Forgalomban lévő befektetési jegyek darabszáma án (nyitó állomány) Éves jelentés 2007. Alap megnevezése: Típusa: Futamideje: Budapest Pénzpiaci Befektetési Alap nyíltvégű értékpapír alap nyilvántartásba vételtől határozatlan ideig tart Alapkezelő Budapest Alapkezelő Zrt.

Részletesebben

A nettó eszközérték és az árfolyam havi alakulása Dátum. Három Dimenzió Alap

A nettó eszközérték és az árfolyam havi alakulása Dátum. Három Dimenzió Alap Éves jelentés 27. Alap megnevezése: Három Dimenzió Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap Típusa: zártvégű értékpapír alap Futamideje: 26. augusztus 4. - 29. augusztus 4. Alapkezelő Budapest

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Dollár Tôkevédett

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Dollár Tôkevédett

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 14.

Vezetői összefoglaló február 14. 2017. február 14. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, míg a dollárral szemben erősödött. A BUX 7,0 milliárd forintos, átlag alatti forgalom

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált 2 0 0 9. D E C E M B E R MKB Gránit Tôkevédett MKB Mozaik Tôkevédett MKB Euro Tôkevédett MKB Euro TOP20 Tôkevédett MKB Dollár Tôkevédett MKB Prémium

Részletesebben

FÉLÉVES JELENTÉS BUDAPEST BONITAS ALAP

FÉLÉVES JELENTÉS BUDAPEST BONITAS ALAP FÉLÉVES JELENTÉS 2014 - BUDAPEST BONITAS ALAP Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Budapest Bonitas Investment Fund Budapest Bonitas Alap Budapest Bonitas Fund Harmonizáció Alternatív

Részletesebben

FÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Sberbank Pénzpiaci Befektetési Alap

FÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Sberbank Pénzpiaci Befektetési Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Sberbank Pénzpiaci Befektetési Alap Alapadatok Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme Alternatív befektetési alap (ABA) nyilvános,

Részletesebben

szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló A tegnap megjelent kedvező makrogazdasági adatok következtében pozitív hangulatú volt a kereskedés tegnap a vezető nemzetközi tőzsdéken. A forint árfolyama

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Dollár Tôkevédett

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Dollár Tôkevédett

Részletesebben

Budapest (I.) Állampapír Befektetési Alap

Budapest (I.) Állampapír Befektetési Alap Éves jelentés 2007. Alap megnevezése: Típusa: Futamideje: Budapest (I.) Állampapír Befektetési Alap nyíltvégű értékpapír alap nyilvántartásba vételtől határozatlan ideig tart Alapkezelő Budapest Alapkezelő

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Dollár Tôkevédett

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Forint Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Pagoda Tôkevédett Likviditási Alap MKB

Részletesebben

kedd, május 26. Vezetői összefoglaló

kedd, május 26. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. május 26. Vezetői összefoglaló Negatív tartományban zárt a vezető nemzetközi részvényindexek többsége pénteken. Ma reggel az euró jegyzései 0,1 százalékos gyengülést követően 307 felett jártak.

Részletesebben

szerda, május 6. Vezetői összefoglaló

szerda, május 6. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. május 6. Vezetői összefoglaló Veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. A kedd reggeli erősödést követően fokozatosan gyengülni kezdett a forint az euróval szemben, az árfolyam

Részletesebben

péntek, április 24. Vezetői összefoglaló

péntek, április 24. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. április 24. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai indexek, az Egyesült Államokban jó kereskedési hangulat uralkodott. A 300-as szint alá erősödött az euró/forint árfolyam

Részletesebben

csütörtök, április 24. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 24. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. április 24. Vezetői összefoglaló Tegnap a vezető nyugat-európai és tengerentúli részvényindexek is negatív tartományban zártak a többségében kedvező makroadatok ellenére. Szerdán a forint

Részletesebben

hétfő, október 5. Vezetői összefoglaló

hétfő, október 5. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. október 5. Vezetői összefoglaló Mind az európai, mind az amerikai indexek pozitív tartományban zártak pénteken a megjelenő amerikai munkaerőpiaci adatok hatására. A 312-es szint alá erősödött

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára 2019 Január hónapra 2019. január 31. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú

Részletesebben

szerda, június 11. Vezetői összefoglaló

szerda, június 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. június 11. Vezetői összefoglaló Alacsony kereskedési hajlandóság mellett pozitív tartományban zárt a vezető nemzetközi tőzsdék többsége. A kedvező nemzetközi piaci hangulat nem ragadt át

Részletesebben

QUANTIS HUF Likviditási Alap. Féléves jelentés 2014.

QUANTIS HUF Likviditási Alap. Féléves jelentés 2014. QUANTIS HUF Likviditási Alap Féléves jelentés 2014. Budapest, 2014. augusztus 26. Cím: H-1036 Budapest, Árpád fejedelem útja 79. 5. em. Cégjegyzékszám: 01-10-046082 Telefon: (36) 1 413 2280 Fax: (36) 1

Részletesebben

hétfő, február 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, február 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. február 3. Vezetői összefoglaló A csütörtöki pozitív nap után pénteken folytatódott az eladási hullám a nemzetközi tőzsdéken. Péntek délután a forint elrugaszkodott a délelőtti mélypontokról;

Részletesebben

FÉLÉVES JELENTÉS 2014 - Budapest 2015 Alap

FÉLÉVES JELENTÉS 2014 - Budapest 2015 Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2014 - Budapest 2015 Alap Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme Budapest 2015

Részletesebben

Vezetői összefoglaló április 6.

Vezetői összefoglaló április 6. 2017. április 6. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, a dollárhoz képest viszont erősödött. A BUX 17,9 milliárd forintos, átlag feletti

Részletesebben

CIB FEJLETT RÉSZVÉNYPIACI ALAPOK ALAPJA. Féléves jelentés. CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Vezető forgalmazó, Letétkezelő: CIB Bank Zrt.

CIB FEJLETT RÉSZVÉNYPIACI ALAPOK ALAPJA. Féléves jelentés. CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Vezető forgalmazó, Letétkezelő: CIB Bank Zrt. CIB FEJLETT RÉSZVÉNYPIACI ALAPOK ALAPJA Féléves jelentés CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Vezető forgalmazó, Letétkezelő: CIB Bank Zrt. 2013 1/5 1. Alapadatok 1.1. A CIB Fejlett Részvénypiaci Alapok Alapja

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Forint Tôkevédett Likviditási Alap MKB Energia Tôkevédett Likviditási Alap MKB Differencia Tôkevédett Likviditási Alap MKB 24 Karát 2. Tôkevédett Likviditási Alap MKB24 Karát 3. Tôkevédett Likviditási

Részletesebben

GE Money Dollar Short Bond Investment Fund október 24. (PSZÁF engedély szám: H-KE-III-549/2012/2012

GE Money Dollar Short Bond Investment Fund október 24. (PSZÁF engedély szám: H-KE-III-549/2012/2012 GE Money Dollár Rövid Kötvény Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Harmonizáció Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme GE Money Dollar Short

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 19.

Vezetői összefoglaló március 19. 2018. március 19. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben gyengült, a svájci frank ellenében pedig erősödött. A BUX 25 milliárd forintos, jóval átlag feletti

Részletesebben