OTP Dollár Pénzpiaci Alap

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "OTP Dollár Pénzpiaci Alap"

Átírás

1 OTP Dollár Pénzpiaci OTP Dollár Pénzpiaci Nyíltvégű, nyilvános, pénzpiaci alap december % MLUSNB01 Befektetési politika: az alap célja, hogy aktív befektetési politikával az Amerikai Egyesült Államok által kibocsátott, 0-1 év futamidejű állampapírok hozamával összehasonlításban versenyképes hozamot érjen el. szeptember A szeptember izgalmas hónapnak ígérkezett a befektetők számára, főleg a feltételezett jegybanki bejelentések miatt. Azonban a főbb jegybankok nem változtattak jelentősen a monetáris kondíciókon, a FED sem folytatta a tavaly megkezdett kamatemeléseket. Az amerikai gazdaság továbbra is relatíve jól teljesít, mind a növekedési mind a munkaerőpiaci adatok szempontjából. A részvény és kötvénypiacok inkább oldalazó mozgást folytattak a hónap folyamán, csak úgy mint az EURUSD árfolyam, ami nagyjából és között mozgott és végül ön zárta a hónapot. Az USA állampapírok hozamgörbéje nem változott érdemben, a hónap közepén volt némi hozamemelkedés a hosszabb lejáratokon, de az nagyrészt vissza is korrigált a hónap végéig. A 10 éves benchmark kötvények továbbra is 1,6% körüli hozamon forogtak. A rövid lejáratú dollár betéti kamatok nem változtak szeptemberben folyamán, így az OTP Dollár Pénzpiaci esetében is változatlan kamatok mellett tudtunk betétet elhelyezni. 6,00% Tóth István 0,0135 0,0130 0,0125 0,0120 0,0115 0,0110 0, , hó 3 hó 6 hó 1 év 3 év 5 év 10 év Indulástól 0,03% 0,06% 0,09% 0,10% 0,18% 0,29% 0,47% 0,48% 0,56% 0,26% (USD) Árfolyam (USD) 0, ,38% 0,24% 1,90% 1,21% 1,96% 1,64% 4,00% 3,00% 2,00% 99,94% 0,19% -0,13% 1,00% Nettó összesített kockázati kitettség: 43,76% Codex Tőzsdeügynökség, Concorde, Raiffeisen PB, SPB, Unicredit PB A sorozat; ISIN-kód: HU OTPDOLB HB Equity Kockázat: minimális Ajánlott befektetési időtáv: 0-1 év

2 OTP EMEA Befektetési politika: az OTP EMEA Kötvény egy meghatározott földrajzi szegmens (Európa, Közel-Kelet, Afrika) fejlődő piacainak kötvény kibocsátásaira fókuszál. Célunk, egyrészt egy olyan mérsékelt kockázatú befektetés előállítása, ami a likviditási szempontokat is szem előtt tartva a hazai kötvényalapoknál tartósan magasabb hozam elérésére törekszik mérsékelt árfolyamingadozás és alacsony nemfizetési kockázat felvállalása mellett, másrészt a más devizában kibocsátott kamatozó eszközök elérhetővé tétele a forintban megtakarító befektetők számára, olyan eszközöké, amelyek forintban számított hozama a deviza fedezeti ügyletek alkalmazásának köszönhetően meghaladja az itthon elérhető, forintban denominált eszközök hozamát, minimális addicionális kockázat vállalása mellett. OTP EMEA Kötvény Nyíltvégű, szabad futamidejű kötvény alap december % ZMAX + 50% BofA Merrill Lynch EUR Emerging Market Sovereign Plus EMEA Index (Forintban) Az árfolyama gyakorlatilag nem változott szeptemberben. A készpénzhányad továbbra is rendkívül magas, továbbra is a hozamok emelkedésére számítunk világszerte, amiből az a kamatpozícióinak köszönhetően profitálni fog. Az devizakitettségének nagyobb részét euróból dollárra váltottuk. Büki András, CFA 1,50 1,40 1,30 1,20 1,10 1, , Évesített 1 év 3 év 5 év 10 év Indulástól 8,57% 5,54% 4,64% 5,31% 8,89% 5,92% (HUF) Árfolyam (HUF) 1, A sorozat; ISIN-kód: HU OTPEMBD HB Equity 85,52% 11,84% 8,63% 4,90% DKJ és MNB kötvény 3,45% Fedezeti ügyletek eredménye -1,81% -12,53% Nettó összesített kockázati kitettség: 67,88% 10%-nál nagyobb kockázati kitettségek a NEÉ-hez képest* USD long HUF IRS SWAP Pay FIX HUF short 50%-nál nagyobb kockázati* kitettségek a NEÉ-hez képest OTP betét 100%-nál nagyobb kockázati* kitettségek a NEÉ-hez képest Nincs * a 29-ével bezárólag megkötött ügyletek alapján Kockázat: mérsékelt Ajánlott befektetési időtáv: 3-5 év befektetési tanácsadásnak. A befektetés részletes feltételeit az alap Tájékoztatója tartalmazza, amely a mindenkor érvényes kondíciós listákkal együtt megtalálható a forgalmazási helyeken. A befektetési alap forgalmazásával (vétel, tartás, eladás) kapcsolatos költségek az alap kezelési szabályzatában és a forgalmazási

3 OTP Euró Pénzpiaci OTP Euró Pénzpiaci Nyíltvégű, nyilvános, pénzpiaci alap december % MLEUNB01 Befektetési politika: az alap célja, hogy aktív befektetési politikával az Európai Monetáris Unió tagállamai által kibocsátott, 0-1 év futamidejű állampapírok hozamával összehasonlításban versenyképes hozamot érjen el. A nyugalmas augusztus után kissé mozgalmasabb volt az ősz első hónapja az európai tőkepiacokon. Nagyobb csapkodások voltak tapasztalhatóak mind a részvény, mind a kötvénypiacokon, a hó végére mégsem alakult ki érdemi elmozdulás a hó eleji szintekhez képest. Az EKB nem változtatott érdemben a monetáris kondíciókon, a hangulatot a hó végén inkább a Deutsche Bank körüli problémák színesítették, de egyelőre ott is megnyugodni látszanak a kedélyek. A hónap első felében német 10 éves papírok hozamai mintegy bázispontot emelkedtek, majd a hónap végére ismét a negatív tartományba kerültek és -15 bázisponton álltak. Az EURUSD árfolyam sem trendelt, nagyjából és között mozgott végig és ön zárta a hónapot. Tóth István 0,0145 0,0140 0,0135 0,0130 0,0125 0,0120 0,0115 0,0110 0, , hó 3 hó 6 hó 1 év 3 év 5 év 10 év Indulástól -0,03% -0,09% -0,17% -0,03% -0,07% -0,09% -0,14% -0,15% 0,28% 0,15% 1,29% 0,61% 2,56% 1,59% 2,47% 2,06% (EUR) Árfolyam (EUR) 0, ,00% 4,00% 3,00% 99,99% 0,13% 0,08% -0,19% 2,00% 1,00% Nettó összesített kockázati kitettség: 0,7% Codex Tőzsdeügynökség, Concorde, Raiffeisen PB, SPB, Unicredit PB A sorozat; ISIN-kód: HU OTPDOLB HB Equity Kockázat: minimális Ajánlott befektetési időtáv: 0-1 év

4 OTP Maxima OTP Maxima Nyíltvégű, nyilvános, hosszú kötvényalap december % MAX Befektetési politika: az alap célja, hogy aktív befektetési politikával a MAX index kosarában szereplő értékpapírokból álló portfolióval összehasonlításban versenyképes hozamot érjen el. Az alapkezelő elsősorban hosszabb lejáratú magyar államkötvényekben, vállalati kötvényekben és jelzáloglevelekben forgatja az alap vagyonát szeptemberében nem volt jelentősebb mozgás a hazai állampapírpiacon. Az éven belüli hozamok pár bázisponttal emelkedtek, míg a görbe közepén a 3-5 éves lejáratok hozama bázisponttal csökkent. A görbe hosszú végén alig változtak a hozamok. A hónap során egyetlen jelentősebb esemény okozott nagyobb mozgást az állampapír-piacon, szeptember 16-án az S&P hitelminősítő a korábbi BB+, befektetésre nem ajánlott kategóriából egy fokozattal javította a magyar kötvények minősítését, ezzel befektetésre ajánlott, BBB- kategóriába emelve az országot. Ezzel a három nagy hitelminősítő közül már kettőnél vagyunk befektetésre ajánlott kategóriában, amely sok új befektető előtt nyithatja meg az utat. A hírre a forint-hozamok mintegy 15 bázisponttal csökkentek. A forint erősödni tudott a hónap folyamán, stabilan 310 alatt volt az euróval szembeni árfolyama. A jegybank nem változtatott a kamatokon szeptemberben. Szalma Csaba, CFA 4,00 3,50 3,00 2,50 2,00 1, , Évesített 1 év 3 év 5 év 10 év Indulástól 6,36% 5,57% 6,75% 8,60% 9,07% 9,78% (HUF) Árfolyam (HUF) 3, ,09% 8,96% 8,53% 8,68% Jelzáloglevelek DKJ és MNB kötvény Fedezeti ügyletek eredménye 64,34% 19,52% 8,89% 7,32% 0,29% -0,06% -0,30% Codex Tőzsdeügynökség, Concorde, Erste PB, Raiffeisen PB, SPB A sorozat; ISIN-kód: HU OTPMAXB HB Equity Nettó összesített kockázati kitettség: 107% 10%-ot meghaladó eszközök: A220624A11, A231124A07 Kockázat: közepes Ajánlott befektetési időtáv: 3-5 év

5 OTP Optima OTP Optima Nyíltvégű, nyilvános, rövid kötvényalap április %MAX + 70%RMAX Befektetési politika: az alap célja, hogy aktív befektetési politikával a befektetők számára alacsony kockázat, kiszámítható árfolyamalakulás és a befektetéshez való mindenkori azonnali hozzáférés mellett a rövid futamidejű magyar állampapírok és a banki betétek hozamát meghaladó teljesítményt biztosítson. Az alapkezelő elsősorban rövidebb lejáratú magyar államkötvényekben, vállalati kötvényekben és jelzáloglevelekben forgatja az alap vagyonát szeptemberében nem volt jelentősebb mozgás a hazai állampapírpiacon. Az éven belüli hozamok pár bázisponttal emelkedtek, míg a görbe közepén a 3-5 éves lejáratok hozama bázisponttal csökkent. A görbe hosszú végén alig változtak a hozamok. A hónap során egyetlen jelentősebb esemény okozott nagyobb mozgást az állampapír-piacon, szeptember 16-án az S&P hitelminősítő a korábbi BB+, befektetésre nem ajánlott kategóriából egy fokozattal javította a magyar kötvények minősítését, ezzel befektetésre ajánlott, BBB- kategóriába emelve az országot. Ezzel a három nagy hitelminősítő közül már kettőnél vagyunk befektetésre ajánlott kategóriában, amely sok új befektető előtt nyithatja meg az utat. A hírre a forint-hozamok mintegy 15 bázisponttal csökkentek. A forint erősödni tudott a hónap folyamán, stabilan 310 alatt volt az euróval szembeni árfolyama. A jegybank nem változtatott a kamatokon szeptemberben. Az elmúlt 10 lezárt naptári év teljesítménye Társforgalmazó Erste PB. A sorozat; ISIN-kód: HU OTPOPOE HB Equity Szalma Csaba, CFA 7,0 6,0 5,0 4,0 3,0 2, , Évesített 3 hó* 6 hó* 1 év 3 év 5 év 10 év Indulástól 0,58% 0,68% 0,87% 0,81% 1,98% 1,47% 2,52% 3,21% 4,73% 4,93% 6,23% 6,40% 9,41% 9,81% * Éven belül nem évesített adatok, éven túl évesített adatok (HUF) Árfolyam (HUF) 6, DKJ és MNB kötvény Jelzáloglevelek Fedezeti ügyletek eredménye 46,84% 38,83% 13,40% 1,68% 1,14% 0,23% 0,19% 0,05% -2,36% Nettó összesített kockázati kitettség: 91,60% Kockázat: mérsékelt Ajánlott befektetési időtáv: 1-3 év

OTP Dollár Pénzpiaci Alap

OTP Dollár Pénzpiaci Alap OTP Dollár Pénzpiaci 2016. kezelő neve OTP Dollár Pénzpiaci Nyíltvégű, nyilvános, pénzpiaci alap OTP kezelő Zrt. 2001. december 13. 100% MLUSNB01 Befektetési politika: az alap célja, hogy aktív befektetési

Részletesebben

Honics István CFA befektetési igazgató

Honics István CFA befektetési igazgató OTP Paletta Az alap neve: OTP Paletta Fajtája, típusa: Nyíltvégű, nyilvános, vegyes alap Az alap indulása: 1997. november 17. : 7+RDX+Titan20+CETOP20 Az OTP Paletta egy kötvényekből, kincstárjegyekből

Részletesebben

Dialóg Árupiaci Származtatott Alap

Dialóg Árupiaci Származtatott Alap Dialóg Árupiaci Származtatott Alap 100% S&P GSCI Index HU0000711551 Indulás: 2012.08.10. sorozat nettó 148 642 567 0,8451 A DIALÓG Árupiac Származtatott Befektetési Alap célja, hogy a sokszínű árupiacok

Részletesebben

Dialóg Árupiaci Származtatott Alap

Dialóg Árupiaci Származtatott Alap Dialóg Árupiaci Származtatott Alap 100% S&P GSCI Index HU0000711551 Indulás: 2012.08.10. sorozat nettó 167 412 084 0,9326 A DIALÓG Árupiac Származtatott Befektetési Alap célja, hogy a sokszínű árupiacok

Részletesebben

Dialóg Származtatott Deviza Alap

Dialóg Származtatott Deviza Alap Dialóg Származtatott Deviza Alap 100% ZMAX index HU0000707732 Indulás: 2009.03.25. sorozat nettó 2 016 283 009 1,3336 A DIALÓG Származtatott Deviza Befektetési Alap célja, hogy a világgazdaság vezető devizáinak

Részletesebben

nagyon alacsony alacsony mérsékelt közepes jelentős magas nagyon magas

nagyon alacsony alacsony mérsékelt közepes jelentős magas nagyon magas Dialóg Maracana Alap Dialóg Befektetési Alapkezelő Zrt. Trusted Adviser Könyvvizsgáló és Az alapnak nincs benchmarkja HU0000709464 Indulás: 2011.01.05. sorozat nettó 375 433 152 10 058 Az Alap célja, hogy

Részletesebben

FÉLÉVES JELENTÉS 2011

FÉLÉVES JELENTÉS 2011 FÉLÉVES JELENTÉS 2011 Alapadatok Neve Elnevezés angolul Rövid név Rövid név angolul Budapest Euró Pénzpiaci Alap* Budapest Euro Money Market Investment Fund Budapest Euró Pénzpiaci Alap Budapest Euro Money

Részletesebben

Dialóg Árupiaci Származtatott Alap

Dialóg Árupiaci Származtatott Alap Dialóg Árupiaci Származtatott Alap 100% S&P GSCI Index HU0000711551 Indulás: 2012.08.10. sorozat nettó 163 584 807 0,9113 A DIALÓG Árupiac Származtatott Befektetési Alap célja, hogy a sokszínű árupiacok

Részletesebben

nagyon alacsony alacsony mérsékelt közepes jelentős magas nagyon magas

nagyon alacsony alacsony mérsékelt közepes jelentős magas nagyon magas Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap 100% EURIBOR 6 hónap index HU0000708714 Indulás: 2010.05.05. EUR sorozat nettó EUR 853 317 EUR 0,010084 EUR A DIALÓG Euró Származtatott Befektetési Alap célja, hogy

Részletesebben

Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap

Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap 100% EURIBOR 6 hónap index HU0000708714 Indulás: 2010.05.05 EUR Az alap nettó eszközértéke: 334 267 EUR 0,010295 EUR A DIALÓG Euró Származtatott Befektetési Alap célja,

Részletesebben

Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap

Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap 100% EURIBOR 6 hónap index HU0000708714 Indulás: 2010.05.05 EUR Az alap nettó eszközértéke: 616 180 EUR 0,009741 EUR A DIALÓG Euró Származtatott Befektetési Alap célja,

Részletesebben

nagyon alacsony alacsony mérsékelt közepes jelentős magas nagyon magas

nagyon alacsony alacsony mérsékelt közepes jelentős magas nagyon magas Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap 100% EURIBOR 6 hónap index HU0000708714 Indulás: 2010.05.05. EUR sorozat nettó EUR 1 299 717 EUR 0,010546 EUR A DIALÓG Euró Származtatott Befektetési Alap célja, hogy

Részletesebben

Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap

Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap 100% EURIBOR 6 hónap index HU0000708714 Indulás: 2010.05.05 EUR Az alap nettó eszközértéke: 645 060 EUR 0,010198 EUR A DIALÓG Euró Származtatott Befektetési Alap célja,

Részletesebben

nagyon alacsony alacsony mérsékelt közepes jelentős magas nagyon magas

nagyon alacsony alacsony mérsékelt közepes jelentős magas nagyon magas Dialóg USD Származtatott Alap 100 USLIBOR 6 hónap index HU0000713771 Indulás: 2014.06.24. USD sorozat nettó USD 1 403 510 USD 0,009952 USD Az Alap célja, hogy a befektetők a dollár betéti és a dollár pénzpiaci

Részletesebben

Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap

Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap 100% EURIBOR 6 hónap index HU0000708714 Indulás: 2010.05.05. EUR 244 723 EUR 0,010568 EUR A DIALÓG Euró Származtatott Befektetési Alap célja, hogy a befektetők az

Részletesebben

Ingatlan Alap Figyelő

Ingatlan Alap Figyelő Ingatlan Alap Figyelő OTP Ingatlan Befektetési Alapok Portfoliójelentés december Tartalom OTP Ingatlan Befektetési Alapok OTP Ingatlanbefektetési Alap OTP Prime Ingatlanbefektetési Alap OTP Ingatlanvilág

Részletesebben

nagyon alacsony alacsony mérsékelt közepes jelentős magas nagyon magas

nagyon alacsony alacsony mérsékelt közepes jelentős magas nagyon magas Dialóg USD Származtatott Alap 100 USLIBOR 6 hónap index HU0000713771 Indulás: 2014.06.24. USD sorozat nettó USD 1 373 120 USD 0,009763 USD Az Alap célja, hogy a befektetők a dollár betéti és a dollár pénzpiaci

Részletesebben

Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap

Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap 100% EURIBOR 6 hónap index HU0000708714 Indulás: 2010.05.05 EUR Az alap nettó eszközértéke: 340 764 EUR 0,010478 EUR A DIALÓG Euró Származtatott Befektetési Alap célja,

Részletesebben

Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap

Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap 100% EURIBOR 6 hónap index HU0000708714 Indulás: 2010.05.05 EUR Az alap nettó eszközértéke: 402 245 EUR 0,010591 EUR A DIALÓG Euró Származtatott Befektetési Alap célja,

Részletesebben

nagyon alacsony alacsony mérsékelt közepes jelentős magas nagyon magas

nagyon alacsony alacsony mérsékelt közepes jelentős magas nagyon magas Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap 100% EURIBOR 6 hónap index HU0000708714 Indulás: 2010.05.05. EUR sorozat nettó EUR 2 343 371 EUR 0,011151 EUR A DIALÓG Euró Származtatott Befektetési Alap célja, hogy

Részletesebben

Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap

Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap 100% EURIBOR 6 hónap index HU0000708714 Indulás: 2010.05.05 EUR Az alap nettó eszközértéke: 611 352 EUR 0,009845 EUR A DIALÓG Euró Származtatott Befektetési Alap célja,

Részletesebben

Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap

Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap 100% EURIBOR 6 hónap index HU0000708714 Indulás: 2010.05.05. EUR 1 154 166 EUR 0,010391 EUR A DIALÓG Euró Származtatott Befektetési Alap célja, hogy a befektetők az

Részletesebben

Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap

Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap 100% EURIBOR 6 hónap index HU0000708714 Indulás: 2010.05.05 EUR Az alap nettó eszközértéke: 633 734 EUR 0,010019 EUR A DIALÓG Euró Származtatott Befektetési Alap célja,

Részletesebben

Havi jelentés Március

Havi jelentés Március Likviditási Befektetési Ingatlanfejlesztő Részvény Konvergencia Részvény Származtatott Deviza Havi jelentés 2009. Március DIALÓG Befektetési kezelő Zrt. 034 Budapest, Kecske utca 23. S (+36 ) 436 9624

Részletesebben

Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap

Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap 100% EURIBOR 6 hónap index HU0000708714 Indulás: 2010.05.05 EUR Az alap nettó eszközértéke: 576 896 EUR 0,009979 EUR A DIALÓG Euró Származtatott Befektetési Alap célja,

Részletesebben

Irodaingatlan, Pénzeszközök. 1, Ft. Nyilvános, nyíltvégű, határozatlan idejű. Pénzpiaci eszközök. Irodaingatlan. Telek.

Irodaingatlan, Pénzeszközök. 1, Ft. Nyilvános, nyíltvégű, határozatlan idejű. Pénzpiaci eszközök. Irodaingatlan. Telek. DIÓFA INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP A SOROZAT HAVI PORTFÓLIÓJELENTÉS - 2017. AUGUSZTUS Alap bemutatása Az Alapkezelő az Alapot egy jól diverzifikált, magyarországi ingatlanokba fektető befektetési alapként

Részletesebben

Dialóg Származtatott Deviza Alap

Dialóg Származtatott Deviza Alap Dialóg Származtatott Deviza Alap 100% ZMAX index HU0000707732 Indulás: 2009.03.25. Az alap nettó 2 231 323 862 1,3241 A DIALÓG Származtatott Deviza Befektetési Alap célja, hogy a világgazdaság vezető devizáinak

Részletesebben

Ingatlan Alap Figyelő

Ingatlan Alap Figyelő Ingatlan Alap Figyelő OTP Ingatlan Befektetési Alapok Portfoliójelentés október Tartalom OTP Ingatlan Befektetési Alapok OTP Ingatlanbefektetési Alap OTP Prime Ingatlanbefektetési Alap OTP Ingatlanvilág

Részletesebben

nagyon alacsony alacsony mérsékelt közepes jelentős magas nagyon magas

nagyon alacsony alacsony mérsékelt közepes jelentős magas nagyon magas Dialóg USD Származtatott Alap 100% USLIBOR 6 hónap index HU0000713771 Indulás: 2014.06.24. USD sorozat nettó USD 213 792 USD 0,008288 USD Az Alap célja, hogy a befektetők a dollár betéti és a dollár pénzpiaci

Részletesebben

Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap

Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap 100% EURIBOR 6 hónap index HU0000708714 Indulás: 2010.05.05 EUR Az alap nettó eszközértéke: 379 470 EUR 0,010679 EUR A DIALÓG Euró Származtatott Befektetési Alap célja,

Részletesebben

nagyon alacsony alacsony mérsékelt közepes jelentős magas nagyon magas

nagyon alacsony alacsony mérsékelt közepes jelentős magas nagyon magas Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap 100% EURIBOR 6 hónap index HU0000708714 Indulás: 2010.05.05. EUR sorozat nettó EUR 736 284 EUR 0,010287 EUR A DIALÓG Euró Származtatott Befektetési Alap célja, hogy

Részletesebben

nagyon alacsony alacsony mérsékelt közepes jelentős magas nagyon magas

nagyon alacsony alacsony mérsékelt közepes jelentős magas nagyon magas Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap 100% EURIBOR 6 hónap index HU0000708714 Indulás: 2010.05.05. EUR sorozat nettó EUR 2 101 891 EUR 0,010993 EUR A DIALÓG Euró Származtatott Befektetési Alap célja, hogy

Részletesebben

Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap

Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap 100% EURIBOR 6 hónap index HU0000708714 Indulás: 2010.05.05 EUR Az alap nettó eszközértéke: 338 996 EUR 0,010332 EUR A DIALÓG Euró Származtatott Befektetési Alap célja,

Részletesebben

Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap

Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap 100% EURIBOR 6 hónap index HU0000708714 Indulás: 2010.05.05 EUR Az alap nettó eszközértéke: 618 410 EUR 0,010716 EUR A DIALÓG Euró Származtatott Befektetési Alap célja,

Részletesebben

nagyon alacsony alacsony mérsékelt közepes jelentős magas nagyon magas

nagyon alacsony alacsony mérsékelt közepes jelentős magas nagyon magas Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap 100% EURIBOR 6 hónap index HU0000708714 Indulás: 2010.05.05. EUR sorozat nettó EUR 747 687 EUR 0,009968 EUR A DIALÓG Euró Származtatott Befektetési Alap célja, hogy

Részletesebben

Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap

Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap 100% EURIBOR 6 hónap index HU0000708714 Indulás: 2010.05.05. EUR sorozat nettó EUR 601 929 EUR 0,010412 EUR A DIALÓG Euró Származtatott Befektetési Alap célja, hogy

Részletesebben

Dialóg Likviditási Befektetési Alap intézményi sorozat

Dialóg Likviditási Befektetési Alap intézményi sorozat Dialóg Likviditási Befektetési Alap intézményi sorozat 100% ZMAX index HU0000713367 Indulás: 2014.03.11. Intézményi sorozat nettó 277 223 502 1 227 745 1,025216 Az Alap nyilvános, nyíltvégű, a BAMOSZ besorolása

Részletesebben

Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap

Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap 100% EURIBOR 6 hónap index HU0000708714 Indulás: 2010.05.05. EUR sorozat nettó EUR 582 875 EUR 0,010047 EUR A DIALÓG Euró Származtatott Befektetési Alap célja, hogy

Részletesebben

Dialóg Octopus Származtatott Alap

Dialóg Octopus Származtatott Alap Dialóg Octopus Származtatott Alap 100% ZMAX index HU0000709241 Indulás: 2010.09.17. Az alap nettó eszközértéke: 1 546 887 678 1,1876 A DIALÓG Octopus Származtatott Befektetési Alap célja, hogy a pénz-

Részletesebben

Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap

Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap 100% EURIBOR 6 hónap index HU0000708714 Indulás: 2010.05.05. EUR 230 369 EUR 0,010133 EUR A DIALÓG Euró Származtatott Befektetési Alap célja, hogy a befektetők az

Részletesebben

nagyon alacsony alacsony mérsékelt közepes jelentős magas nagyon magas

nagyon alacsony alacsony mérsékelt közepes jelentős magas nagyon magas Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap 100% EURIBOR 6 hónap index HU0000708714 Indulás: 2010.05.05. EUR sorozat nettó EUR 987 377 EUR 0,010236 EUR A DIALÓG Euró Származtatott Befektetési Alap célja, hogy

Részletesebben

FÉLÉVES JELENTÉS 2011

FÉLÉVES JELENTÉS 2011 FÉLÉVES JELENTÉS 2011 Alapadatok Neve Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Budapest Állampapír Alap* Budapest Government Bond Investment Fund Budapest Állampapír Alap Budapest Government Bond

Részletesebben

Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap

Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap 100% EURIBOR 6 hónap index HU0000708714 Indulás: 2010.05.05. Az alap nettó eszközértéke: EUR 239 140 EUR 0,010683 EUR A DIALÓG Euró Származtatott Befektetési Alap

Részletesebben

nagyon alacsony alacsony mérsékelt közepes jelentős magas nagyon magas

nagyon alacsony alacsony mérsékelt közepes jelentős magas nagyon magas Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap 100% EURIBOR 6 hónap index HU0000708714 Indulás: 2010.05.05. EUR sorozat nettó EUR 1 026 186 EUR 0,010603 EUR A DIALÓG Euró Származtatott Befektetési Alap célja, hogy

Részletesebben

Dialóg Árupiaci Származtatott Alap

Dialóg Árupiaci Származtatott Alap Dialóg Árupiaci Származtatott Alap Dialóg Befektetési Alapkezelő Zrt. Trusted Adviser Könyvvizsgáló és Benchmark összetétele: 100% S&P GSCI Index HU0000711551 Indulás: 2012.08.10. 199 859 226 0,9299 A

Részletesebben

Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap

Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap 100% EURIBOR 6 hónap index HU0000708714 Indulás: 2010.05.05. Az alap nettó eszközértéke: EUR 5 591 271 EUR 0,011729 EUR A DIALÓG Euró Származtatott Befektetési Alap

Részletesebben

Dialóg Octopus Származtatott Alap

Dialóg Octopus Származtatott Alap Dialóg Octopus Származtatott Alap 100% ZMAX index HU0000709241 Indulás: 2010.09.17. Az alap nettó eszközértéke: 2 803 680 705 1,2013 A DIALÓG Octopus Származtatott Befektetési Alap célja, hogy a pénz-

Részletesebben

GE Money Dollar Short Bond Investment Fund október 24. (PSZÁF engedély szám: H-KE-III-549/2012/2012

GE Money Dollar Short Bond Investment Fund október 24. (PSZÁF engedély szám: H-KE-III-549/2012/2012 GE Money Dollár Rövid Kötvény Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Harmonizáció Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme GE Money Dollar Short

Részletesebben

Budapest Ingatlan Alapok Alapja Nyíltvégű, határozatlan futamidejű értékpapír alap. Alapkezelő: Budapest Alapkezelő Zrt. (1138 Budapest, Váci út 188.

Budapest Ingatlan Alapok Alapja Nyíltvégű, határozatlan futamidejű értékpapír alap. Alapkezelő: Budapest Alapkezelő Zrt. (1138 Budapest, Váci út 188. Budapest Ingatlan Alapok Alapja Nyíltvégű, határozatlan futamidejű értékpapír alap Alapkezelő: Budapest Alapkezelő Zrt. (1138 Budapest, Váci út 188.) Letétkezelő: Citibank Zrt. (1054 Budapest, Szabadság

Részletesebben

Dialóg Árupiaci Származtatott Alap

Dialóg Árupiaci Származtatott Alap Dialóg Árupiaci Származtatott Alap 100 S&P GSCI Index HU0000711551 Indulás: 2012.08.10. Az alap nettó eszközértéke: 163 080 874 0,8929 A DIALÓG Árupiac Származtatott Befektetési Alap célja, hogy a sokszínű

Részletesebben

Dialóg Árupiaci Származtatott Alap

Dialóg Árupiaci Származtatott Alap Dialóg Árupiaci Származtatott Alap 100% S&P GSCI Index HU0000711551 Indulás: 2012.08.10. Az alap nettó eszközértéke: 161 783 518 0,8959 A DIALÓG Árupiac Származtatott Befektetési Alap célja, hogy a sokszínű

Részletesebben

Havi jelentés. QUAESTOR Aranytallér december 30. Aranytallér árfolyamalakulás

Havi jelentés. QUAESTOR Aranytallér december 30. Aranytallér árfolyamalakulás QUAESTOR Aranytallér Ajánlás: i kötvény- és részvénypiaci eszközökbe fektet. Kiegyensúlyozott vegyes alapunk közepes kockázata miatt legalább egy éves időtávra befektetőknek ajánlott. Alap indulása 1996.12.27

Részletesebben

Dialóg. 2012. - Március

Dialóg. 2012. - Március www.dialoginvestment.hu Dialóg Likviditási Befektetési Alap Ingatlanfejlesztő Részvény Alap Konvergencia Részvény Alap Octopus Származtatott Alap Maracana Alap Származtatott Deviza Alap EURO Származtatott

Részletesebben

Dialóg Árupiaci Származtatott Alap

Dialóg Árupiaci Származtatott Alap Dialóg Árupiaci Származtatott Trusted Adviser Könyvvizsgáló és Benchmark összetétele: 100% S&P GSCI Index HU0000711551 Indulás: 2012.08.10. 200 439 799 0,9326 A DIALÓG Árupiac Származtatott Befektetési

Részletesebben

nagyon alacsony alacsony mérsékelt közepes jelentős magas nagyon magas

nagyon alacsony alacsony mérsékelt közepes jelentős magas nagyon magas Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap 100% EURIBOR 6 hónap index HU0000708714 Indulás: 2010.05.05. EUR sorozat nettó EUR 2 227 712 EUR 0,011049 EUR A DIALÓG Euró Származtatott Befektetési Alap célja, hogy

Részletesebben

Dialóg Február

Dialóg Február www.dialoginvestment.hu Dialóg Likviditási Befektetési Alap Ingatlanfejlesztő Részvény Alap Konvergencia Részvény Alap Octopus Származtatott Alap Maracana Alap Származtatott Deviza Alap EURO Származtatott

Részletesebben

DIÓFA WM-1 BEFEKTETÉSI RÉSZALAP HAVI PORTFÓLIÓJELENTÉS MÁJUS

DIÓFA WM-1 BEFEKTETÉSI RÉSZALAP HAVI PORTFÓLIÓJELENTÉS MÁJUS DIÓFA WM-1 BEFEKTETÉSI RÉSZALAP HAVI PORTFÓLIÓJELENTÉS 2018. MÁJUS Az Alap a hazai pénzpiaci eszközöket meghaladó hozam elérésére törekszik többletkockázattal rendelkező instrumentumokban történő pozíciók

Részletesebben

Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap

Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap 100% EURIBOR 6 hónap index HU0000708714 Indulás: 2010.05.05. EUR sorozat nettó EUR 584 059 EUR 0,010103 EUR A DIALÓG Euró Származtatott Befektetési Alap célja, hogy

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára 2017 Április hónapra 2017. április 28. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi

Részletesebben

Dialóg Árupiaci Származtatott Alap

Dialóg Árupiaci Származtatott Alap Dialóg Árupiaci Származtatott Alap Benchmark összetétele: 100% S&P GSCI Index HU0000711551 Indulás: 2012.08.10. 206 992 367 0,9630 A DIALÓG Árupiac Származtatott Befektetési Alap célja, hogy a sokszínű

Részletesebben

Budapest Pénzpiaci Tőkevédett Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013

Budapest Pénzpiaci Tőkevédett Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Budapest Pénzpiaci Tőkevédett Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Budapest Money Market Capital Protected Investment Fund Budapest Pénzpiaci Alap Budapest

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára 2019 Január hónapra 2019. január 31. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú

Részletesebben

Dialóg December

Dialóg December www.dialoginvestment.hu Likviditási Befektetési Alap Ingatlanfejlesztő Részvény Alap Konvergencia Részvény Alap Származtatott Deviza Alap EURO Származtatott Alap Octopus Származtatott Alap Maracana Alap

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára 2017 Szeptember hónapra 2017. szeptember 29. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára 2017 December hónapra 2017. december 29. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára 2018 Január hónapra 2018. január 31. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú

Részletesebben

1, Nettó eszközérték

1, Nettó eszközérték Havi jelentés 218.1.31. CIB Hozamvédett Betét Alap PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL Az Alap alacsony kockázatú, nagy likviditású befektetési eszközökbe, elsősorban pénzpiaci betétekbe és rövid futamidejű állampapírokba

Részletesebben

Havi jelentés. CIB Hozamvédett Betét Alap PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL AZ ALAP FŐBB ADATAI AZ ALAP ÁRFOLYAMA ÉS NETTÓ ESZKÖZÉRTÉKE

Havi jelentés. CIB Hozamvédett Betét Alap PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL AZ ALAP FŐBB ADATAI AZ ALAP ÁRFOLYAMA ÉS NETTÓ ESZKÖZÉRTÉKE Havi jelentés CIB Hozamvédett Betét Alap 218.6.3. PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL Az Alap alacsony kockázatú, nagy likviditású befektetési eszközökbe, elsősorban pénzpiaci betétekbe és rövid futamidejű állampapírokba

Részletesebben

Dialóg Június

Dialóg Június www.dialoginvestment.hu Dialóg Likviditási Befektetési Alap Ingatlanfejlesztő Részvény Alap Konvergencia Részvény Alap Octopus Származtatott Alap Maracana Alap Származtatott Deviza Alap EURO Származtatott

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára 2017 Február hónapra 2017. február 28. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi

Részletesebben

Dialóg Árupiaci Származtatott Alap

Dialóg Árupiaci Származtatott Alap Dialóg Árupiaci Származtatott Alap 100 S&P GSCI Index HU0000711551 Indulás: 2012.08.10. Az alap nettó eszközértéke: 194 615 649 0,9121 A DIALÓG Árupiac Származtatott Befektetési Alap célja, hogy a sokszínű

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés N O V E M B E R

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés N O V E M B E R MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 7. N O V E M B E R Összefoglaló November folyamán igen pesszimista hangulatban folyt a kereskedés a világ részvénypiacain. A hónap elején kedvezôtlenül

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára 2016 November hónapra 2016.november 30. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi

Részletesebben

3 hónap 6 hónap 1 év 5 év 10 év ,05% 0,13% 0,34% 1,04% 3,67% 0,29% 0,35% 0,81%

3 hónap 6 hónap 1 év 5 év 10 év ,05% 0,13% 0,34% 1,04% 3,67% 0,29% 0,35% 0,81% Havi jelentés. CIB Hozamvédett Betét Alap PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL Az Alap alacsony kockázatú, nagy likviditású befektetési eszközökbe, elsősorban pénzpiaci betétekbe és rövid futamidejű állampapírokba fektet.

Részletesebben

Alapfigyelő. OTP Befektetési Alapok Portfoliójelentés október

Alapfigyelő. OTP Befektetési Alapok Portfoliójelentés október Alapfigyelő OTP Befektetési Alapok Portfoliójelentés 2018. október Tartalom OTP Pénzpiaci Alapok OTP Tőkegarantált Pénzpiaci Alap OTP Prémium Tőkegarantált Pénzpiaci Alap OTP Euró Pénzpiaci Alap OTP Dollár

Részletesebben

Concorde Alapkezelő. Havi portfólió jelentés. Tartalomjegyzék

Concorde Alapkezelő. Havi portfólió jelentés. Tartalomjegyzék Concorde Alapkezelő Havi portfólió jelentés Tartalomjegyzék CITADELLA SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP... 1 CONCORDE 2000 NYÍLTVÉGU BEFEKTETÉSI ALAP... 2 CONCORDE 2016 DEVIZÁS VÁLLALATI KÖTVÉNY SZÁRMAZTATOTT

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 7. O K T Ó B E R

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 7. O K T Ó B E R MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 7. O K T Ó B E R Összefoglaló Október folyamán igen érdekes folyamatok zajlottak a világ részvénypiacain. Egyrészt tovább folytatódott az augusztus óta

Részletesebben

FÉLÉVES JELENTÉS 2011

FÉLÉVES JELENTÉS 2011 FÉLÉVES JELENTÉS 2011 Alapadatok Neve Elnevezés angolul Elnevezés cseh nyelven Rövid neve Rövid név angolul Rövid név cseh nyelven GE Money Penezni Alap* GE Money Penezni Investment Fund GE Money Peněžní

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára 2017 Január hónapra 2017. január 31. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi

Részletesebben

CIB FEJLETT RÉSZVÉNYPIACI ALAPOK ALAPJA. Féléves jelentés. CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Vezető forgalmazó, Letétkezelő: CIB Bank Zrt.

CIB FEJLETT RÉSZVÉNYPIACI ALAPOK ALAPJA. Féléves jelentés. CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Vezető forgalmazó, Letétkezelő: CIB Bank Zrt. CIB FEJLETT RÉSZVÉNYPIACI ALAPOK ALAPJA Féléves jelentés CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Vezető forgalmazó, Letétkezelő: CIB Bank Zrt. 2013 1/5 1. Alapadatok 1.1. A CIB Fejlett Részvénypiaci Alapok Alapja

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés J Ú L I U S

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés J Ú L I U S MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 7. J Ú L I U S Összefoglaló Júliusban két teljesen eltérô két hetet láthattak a befektetôk a világ vezetô részvénypiacain. A hónap elsô felében még kedvezô

Részletesebben

Budapest Bonitas Befektetési Alap Nyíltvégű, határozatlan futamidejű, értékpapír alap

Budapest Bonitas Befektetési Alap Nyíltvégű, határozatlan futamidejű, értékpapír alap Budapest Bonitas Befektetési Alap Nyíltvégű, határozatlan futamidejű, értékpapír alap Alapkezelő: Budapest Alapkezelő Zrt. (1138 Budapest, Váci út 188.) Letétkezelő: Unicredit Hungary Bank Zrt. (1054 Budapest,

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára 2017 Május hónapra 2017. május 31. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú

Részletesebben

AEGON VISION SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP 2007. I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT.

AEGON VISION SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP 2007. I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. AEGON VISION SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt., mint az AEGON Vision Származtatott Befektetési

Részletesebben

Jelentés Február QUAESTOR Befektetési Alapok

Jelentés Február QUAESTOR Befektetési Alapok Jelentés 2011. Február Befektetési Alapok Alapok Jelentés 2011. Február A hónap Alapja Aranytallér Vegyes Alap Ajánlás: Magyarországi kötvény- és részvénypiaci eszközökbe fektet. Kiegyensúlyozott vegyes

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés D E C E M B E R

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés D E C E M B E R MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 7. D E C E M B E R Összefoglaló Decemberben vegyes hangulatban folyt a kereskedés a világ részvénypiacain. A novemberi mélypontok után volt egy kisebb korrekció,

Részletesebben

Alapfigyelő. OTP Értékpapíralapok Lakossági sorozatok Havi portfoliójelentés december

Alapfigyelő. OTP Értékpapíralapok Lakossági sorozatok Havi portfoliójelentés december Alapfigyelő OTP Értékpapíralapok Lakossági sorozatok Havi portfoliójelentés december Tartalom OTP Pénzpiaci Alapok OTP Tőkegarantált Pénzpiaci Alap OTP Prémium Pénzpiaci Alap OTP Euró Pénzpiaci Alap OTP

Részletesebben

Dialóg Árupiaci Származtatott Alap

Dialóg Árupiaci Származtatott Alap Dialóg Árupiaci Származtatott Alap 100% S&P GSCI Index HU0000711551 Indulás: 2012.08.10. Az alap nettó eszközértéke: 192 683 490 0,9031 A DIALÓG Árupiac Származtatott Befektetési Alap célja, hogy a sokszínű

Részletesebben

AEGON VALUE SZÁRMAZTATOTT DEVIZA BEFEKTETÉSI ALAP I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT.

AEGON VALUE SZÁRMAZTATOTT DEVIZA BEFEKTETÉSI ALAP I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. AEGON VALUE SZÁRMAZTATOTT DEVIZA BEFEKTETÉSI ALAP 2008. I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt., mint az

Részletesebben

Dialóg Árupiaci Származtatott Alap

Dialóg Árupiaci Származtatott Alap Dialóg Árupiaci Származtatott Alap Trusted Adviser Könyvvizsgáló és Benchmark összetétele: 100% S&P GSCI Index HU0000711551 Indulás: 2012.08.10. Az alap nettó eszközértéke: 204 545 385 0,9517 A DIALÓG

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés S Z E P T E M B E R

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés S Z E P T E M B E R MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 7. S Z E P T E M B E R Összefoglaló Szeptemberben folytatódott az augusztus második felében elindult optimista kereskedés a nemzetközi részvénypiacokon.

Részletesebben

Havi jelentés December

Havi jelentés December www.dialoginvestment.hu Dialóg Likviditási Befektetési Alap Ingatlanfejlesztő Részvény Alap Konvergencia Részvény Alap Származtatott Deviza Alap EURÓ Származtatott Deviza Alap Octopus Származtatott Alap

Részletesebben

Az eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a oldalunkon.

Az eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a   oldalunkon. Kapcsolódó eszközalapok árfolyamai és visszatekintő hozamai Az alábbi táblázat tartalmazza a kapcsolódó eszközalapok - fejlécben megadott napon érvényes vételi nettó árfolyamait, valamint visszatekintő

Részletesebben

Havi jelentés. QUAESTOR Aranytallér Április 30. Aranytallér árfolyamalakulás

Havi jelentés. QUAESTOR Aranytallér Április 30. Aranytallér árfolyamalakulás QUAESTOR Aranytallér Ajánlás: Magyarországi kötvény- és részvénypiaci eszközökbe fektet. Kiegyensúlyozott vegyes alapunk közepes kockázata miatt legalább egy éves időtávra befektetőknek ajánlott. Alap

Részletesebben

Alapfigyelő. OTP Befektetési Alapok Portfoliójelentés október

Alapfigyelő. OTP Befektetési Alapok Portfoliójelentés október Alapfigyelő OTP Befektetési Alapok Portfoliójelentés október Tartalom OTP Pénzpiaci Alapok OTP Tőkegarantált Pénzpiaci Alap OTP Prémium Tőkegarantált Pénzpiaci Alap OTP Euró Pénzpiaci Alap OTP Dollár

Részletesebben

Havi jelentés. CIB Hozamvédett Betét Alap PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL AZ ALAP FŐBB ADATAI AZ ALAP ÁRFOLYAMA ÉS NETTÓ ESZKÖZÉRTÉKE

Havi jelentés. CIB Hozamvédett Betét Alap PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL AZ ALAP FŐBB ADATAI AZ ALAP ÁRFOLYAMA ÉS NETTÓ ESZKÖZÉRTÉKE Havi jelentés CIB Hozamvédett Betét Alap. PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL Az Alap alacsony kockázatú, nagy likviditású befektetési eszközökbe, elsősorban pénzpiaci betétekbe és rövid futamidejű állampapírokba fektet.

Részletesebben

Raiffeisen 2016 Kötvény Alap. Féléves jelentés 2011.

Raiffeisen 2016 Kötvény Alap. Féléves jelentés 2011. Raiffeisen 2016 Kötvény Alap Féléves jelentés 2011. I. A Raiffeisen 2016 Kötvény Alap bemutatása 1. Alapadatok Alap neve: Felügyeleti engedély száma: Alapkezelő neve: Raiffeisen Kötvény Alap KE-III-253/2011.

Részletesebben

HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL AZ ALAP HOZAM/KOCKÁZAT SZERINTI BESOROLÁSA AZ ALAP TELJESÍTMÉNYE

HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL AZ ALAP HOZAM/KOCKÁZAT SZERINTI BESOROLÁSA AZ ALAP TELJESÍTMÉNYE 2017. november 30. HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL Az Alap alacsony kockázatú, nagy likviditású befektetési eszközökbe, elsôsorban pénzpiaci betétekbe és

Részletesebben

HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL AZ ALAP HOZAM/KOCKÁZAT SZERINTI BESOROLÁSA AZ ALAP TELJESÍTMÉNYE

HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL AZ ALAP HOZAM/KOCKÁZAT SZERINTI BESOROLÁSA AZ ALAP TELJESÍTMÉNYE 2017. december 31. HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL Az Alap alacsony kockázatú, nagy likviditású befektetési eszközökbe, elsôsorban pénzpiaci betétekbe és

Részletesebben

FÉLÉVES JELENTÉS BUDAPEST BONITAS ALAP

FÉLÉVES JELENTÉS BUDAPEST BONITAS ALAP FÉLÉVES JELENTÉS 2014 - BUDAPEST BONITAS ALAP Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Budapest Bonitas Investment Fund Budapest Bonitas Alap Budapest Bonitas Fund Harmonizáció Alternatív

Részletesebben