MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés"

Átírás

1 MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés AUGUSZTUS

2 Összefoglaló A 2002 óta a legrosszabb elsô félévet záró S&P500 amerikai részvényindex a harmadik negyedévben 0,3 százalékos nyereséget könyvelhetett el eddig. Dollárban mérve a 10 legnagyobb részvénypiac teljesítménye közül egyedüliként állt pozitív szaldóban. Augusztusban az olajáresés és az azt kísérô látványos, több mint 5 százalékos dollárerôsödés teremtett optimista hangulatot a tengeren túli parketten. Ezzel az amerikai részvények az utóbbi 5 év legdrágább szintjére is kerültek, mivel az árfolyam emelkedés a 4 százalékra zsugorodott átlagos profitnövekedéssel összevetve a P/E ráta 25-szörös szintre duzzadt. Az idei tôzsdei teljesítmény ugyanakkor továbbra is kiábrándító. Az S&P500 index 13 százalékkal forog év eleji szintje alatt. Az európai veszteségek 5-6 százalékkal még ezt is megfejelik. A tavaly kiugró formát mutató ázsiai feltörekvôk pedig teljesen összeomlottak, az indiai BSE Sensex 26, míg a kínai Shanghai 56 százalékkal hanyatlottak augusztus végéig. Az amerikai jelzálogpiaci válság nyomán a világ legnagyobb bankjainak hitelveszteségei és leírásai meghaladták az 500 milliárd dollárt és a kedvezôtlen reálgazdasági hatások egyre szerteágazóbbak. Az amerikai munkanélküliségi ráta 4 éves rekord szintre 5,7 százalékra emelkedett, miközben a fogyasztási kiadások dinamikája 5 havi minimumra lassult. De a globális lassulás utolérte a világ többi nagy gazdaságát is. Amerika 1,5 százalékos idei várható növekedése mellett Japán 1 százalék körül stagnálhat, miközben az öreg kontinensen a legfrissebb második negyedéves euró-zónás GDP már egyenesen már összehúzódást jelzett. Az elôrejelzések szerint Kína szintén az elmúlt 5 év legkisebb bôvülése elôtt áll. A növekedési kilátások általános romlására reagálva az európai, japán és amerikai 10 éves kötvényhozamok bázisponttal estek az utóbbi 3 hónapban. A kamatkilátások azonban eltérôek a kontinenseken. Amerikában a júliusi 5,6 százalékos infláció mellett a legközelebbi Fed kamatlépés már emelés lehet. Annál is inkább, mert a Fed által figyelt 2 százalék körüli PCE árindex mellett a jelenleg 2 százalékos dollár alapkamat nulla körüli amerikai reálkamatot ad, amely 2004 novembere óta nem volt ilyen alacsony. A szokatlanul laza monetáris politika a mély gazdasági recessziót hivatott megakadályozni. Az Euró-zónában augusztusban mért 3,8 százalékos infláció igaz, hogy jóval meghaladta a deklarált 2 százalékos inflációs célt, azonban a csökkenô kiskereskedelmi forgalom és a 3 éves mélypontra zuhanó gazdasági bizalmi index fokozta az aggodalmat, hogy a legnagyobb európai gazdaság recesszióba süllyedhet. Ezért az Európai Központi Banknál a jelenlegi 4,25 százalékos irányadó kamat csökkentése kerülhet napirendre. A Magyar Nemzeti Bank augusztus 25-i ülésén a vártnak megfelelôen nem nyúlt a forintkamat 8,5 százalékos szintjéhez. A megjelenô friss inflációs jelentésben a jegybank növekedési elôrejelzéseit jelentôsen lefelé módosította a kedvezôtlenebbé váló európai konjunktúra miatt. Az infláció felfelé és lefelé mutató kockázatait nagyjából szimmetrikusnak értékelô nyilatkozatok hatására a hazai kamatcsökkentési várakozások ugyanakkor kitolódtak. A forint hozamok éven túl 3-12 bázisponttal emelkedtek, éven belül a 6 hónapos referencia hozam 15 bázispontot ugrott meg. A 10 éves benchmark kötvény hozama 12 bázisponttal 7,93 százalékra nôtt. Júliusban a hazai infláció 6,7 százalékon stagnált. Az elsô hét hónap átlagában 6,8 százalékos inflációt mért a Központi Statisztikai Hivatal. Az élelmiszerek kedvezô áralakulását, ezen belül az idényáras termékek jelentôs árcsökkenését az emelkedô energiaárak ellensúlyozták. Az államháztartás júliusi szufficitje elérte a 141 milliárd forintot. Mindhárom alrendszer többlettel zárta a hónapot. A központi költségvetés többlete némileg elmaradt a Pénzügyminisztérium prognózisától, mivel a személyi jövedelemadó és áfa bevételek kissé rosszabb teljesültek. Az elsô hét hónap összesített államháztartási hiánya ugyanakkor 581 milliárd forinttal igen kedvezôen állt, a teljes éves elôirányzat alig 55 százalékát tette ki. Augusztus végére 237 közelébe gyengült a forint az euróval szemben az egy hónappal ezelôtti 234-es szintrôl. A több mint 1 százalékos gyengüléshez nem kis részben a magyar politikai kockázat növekedése, Gyurcsány miniszterelnök meglebegtetett lemondása vezetett az új adócsomag esetleges elutasítása esetére. Ami a forint kurzusát illeti a 240-es korábbi sávszél erôs ellenállásnak bizonyult. Igazán markáns a dollárral szembeni leértékelôdés volt, mivel a bankközi devizapiacon az egy hónappal korábbi 149,70 forint helyett augusztus végén már 161 forintot adtak egy zöldhasúért. A BUX augusztusban 5,4 százalékkal zuhant és ezzel idei veszteségét 19 százalékra terjesztette ki. A hazai tôzsdeindex 2005-ös szintekre esett vissza, de a Budapesti Értéktôzsde statisztikái alapján a tôzsde forgalma is a három évvel ezelôtti nyarat idézte. A 651 milliárd forintot kitevô duplikált forgalom eloszlathatta azok reményeit, akik a júliusi BUX index megugrásból messzemenô optimista következtetéseket vontak volna le. A nyár közepén két favorit papírnak bizonyuló MTelekom és OTP végül is augusztusban sem mutattak rossz teljesítményt, 0,4-3,5 százalékkal emelkedtek. Az esést 16 százalékkal a MOL vezette, és 6,7 százalékkal hanyatlott a Richter is. A MOL részvényeinek nem tett jót, hogy az OMW bejelentette, tovább nem harcol a MOL többségi részesedésének megszerzéséért Brüsszel helytelenítô véleménye miatt. De a csökkenô olajárak sem hizlalták a hazai olajcég papírjait. Kockázat: 2 3

3 MKB Garantált Likviditási Alap MKB EURO Likviditási Alap Ft 1, Ft Az Alapkezelô az Alap politikáját úgy határozta meg, hogy az Alap a folyószámla rugalmasságát, likviditását ötvözze a lekötött betétek magasabb hozamával. Cél, hogy a Befektetôknek rövid távon (3 hónapon belüli) rendelkezésre álló pénzeszközei számára rugalmas, biztonságos befektetési lehetôséget nyújtson. akár 1 naptól - 3 hónapig alacsony Folyószámla, készpénz, repo ,11% Betét 0 0,00% Diszkontkincstárjegyek 0 0,00% Kötelezettség 0 0,00% Követelés 0 0,00% Költségek össz.: (ezer Ft) ,11% MKB Garantált Likviditási Alap árfolyam változása* 1,10 1,09 1,08 1,07 1,06 1,05 1,04 1,03 1,02 1,01 1, EUR 1, EUR Az Alapkezelô az alap politikáját úgy határozta meg, hogy az alap a folyószámla rugalmasságát, likviditását ötvözze a lekötött betétek magasabb hozamával. Cél, hogy a Befektetôknek rövid távon (3 hónapon belüli) rendelkezésre álló pénzeszközei számára rugalmas, biztonságos befektetési lehetôséget nyújtson. akár 1 naptól - 3 hónapig alacsony Portfólió összetétele Összeg (ezer EUR) A nettó eszközérték Folyószámla, készpénz, repo ,03% Betét 0 0,00% Diszkontkincstárjegyek 0 0,00% Kötelezettség 0 0,00% Követelés 0 0,00% Költségek össz.: (ezer EUR) -5-0,03% MKB EURO Likviditási Alap árfolyam változása* Nem évesített hozam** Nem évesített hozam** 3 hó 1,86% Indulástól*** 0,16% 6 hó 3,59% Az MKB Garantált Likviditási Alap 1 év 6,97% portfóliójában csak fix kamatozású Indulástól*** 6,95% Az augusztusban induló MKB Euró instrumentum volt augusztus végén. Likviditási Alap portfóliójában csak fix kamatozású 42 instrumentum volt a hónap végén. 5 1,005 1,004 1,003 1,002 1,001 1,

4 MKB Prémium Nyíltvégû Pénzpiaci MKB Nyíltvégû Állampapír Ft 1, Ft Folyószámla, készpénz, betét, repo ,68% Hazai hitelviszonyt megtestesítô értékpapírok ,98% Ft 4, Ft Folyószámla, készpénz, betét, repo ,06% Hazai hitelviszonyt megtestesítô értékpapírok ,07% Az Alap tôkéje az átlagosan egy évnél rövidebb hátralévô futamidejû, a piaci hozamok változásaira kisebb ingadozást mutató állampapírokba és vállalati kötvényekbe kerül befektetésre. Diszkontkincstárjegyek ,42% Magyar államkötvények ,60% Vállalati kötvények ,83% Jelzáloglevél ,14% Kötelezettség ,81% Követelés ,27% Költségek össz.: (ezer Ft) ,13% Az Alap tôkéje a hosszabb futamidejû, a piaci hozamok változásakor nagyobb árfolyam ingadozást mutató állampapírokba, valamint vállalati kötvényekbe kerül befektetésbe. Diszkontkincstárjegyek 0 0,00% Magyar államkötvények ,71% Vállalati kötvények ,36% Kötelezettség 0 0,00% Követelés 0 0,00% Költségek össz.: (ezer Ft) ,14% 2 hét-1 év alacsony RMAX MKB Prémium Pénzpiaci árfolyam változása* 1,55 1,45 1,35 1,25 1,15 1,05 0, év közepes MAX MKB Nyíltvégû Állampapír árfolyam változása* 4,2 4,1 4,0 3,9 3,8 3,7 3,6 3,5 3,4 3,3 3,2 3,1 3,0 2,9 2, Az MKB Prémium a referencia hozamnál magasabb hátralévô átlagos futamidôvel rendelkezett a nyolcadik hónap végén. Nem évesített hozam** 3 hó 1,98% 2,31% 6 hó 3,05% 4,26% 1 év 6,02% 7,75% Év Hozam** Referenciaindex hozama** ,57% 7,67% ,53% 6,62% ,14% 8,38% ,28% 12,16% ,59% 6,13% ,99% 9,83% Az MKB Állampapír Alap a referencia indexnél magasabb hátralévô átlagos futamidôvel rendelkezett augusztus végén. 1 év 2,03% 3,10% 3 év 3,42% 3,95% 5 év 6,29% 7,15% Év Hozam** Referenciaindex hozama** ,12% 6,11% ,07% 6,96% ,89% 8,89% ,30% 14,32% ,60% -0,68% ,35% 10,24% 3 év 5,94% 7,10% 5 év 7,43% 8,39% 64 7

5 MKB Alapok Alapja Nyíltvégû MKB Ingatlan Alapok Alapja Ft Ft 1, Ft Az Alapkezelô a rendelkezésre álló befektetési alapok között a hazai és nemzetközi pénz és tôkepiaci folyamatok változékonyságát kihasználva, ahhoz alkalmazkodva folyamatosan elônyös szelekciók kiválasztására törekedik. 1-3 év közepes Az MKB Alapok Alapja portfóliója MKB Hozamvadász, MKB Állampapír Alap, short olaj ETF, valamint FTSE Xinhua 25 indexkövetô tôzsdei alapot tartalmazott augusztus végén. A devizakitettség majdnem teljesen fedezve volt az idôszak végén. 86 Folyószámla, készpénz, betét, repo ,47% Hazai nyíltvégû alap bef. jegye ,29% Külföldi nyíltvégû alap bef. jegye ,90% Hazai hitelviszonyt megtestesítô értékpapírok ,46% Kötelezettség -9 0,00% Követelés 61 0,01% Fedezeti ügylet eredménye 280 0,05% Költségek össz.: (ezer Ft) ,18% MKB Alapok Alapja árfolyam változása* 1,12 1,10 1,08 1,06 1,04 1,02 1,00 0,98 0,96 0, év -1,36% Indulástól*** 2,93% Év Hozam** ,07% ,18% , Ft Az Alapkezelô az Alap politikáját úgy határozta meg, hogy az diverzifikált módon lehetôvé tegye, a hazai és nemzetközi ingatlanpiacon tevékenykedô alapok teljesítményébôl történô részesedést biztosítsa a befektetôk részére. 3 év mérsékelt Az MKB Ingatlan Alapok Alapja portfóliója MKB Prémium, MKB Garantált Likviditási, MAG, Erste, Európa, Biggeorge s NV4 és OTP ingatlan befektetési alapokat valamint európai ingatlanpiaci részvények tôzsdén kereskedett befektetési alapjait, illetve DWS ázsiai ingatlan alapot tartalmazott augusztus végén. Az alap devizakitettsége majdnem teljesen fedezve volt az idôszak végén. Folyószámla, készpénz, betét, repo ,88% Hazai nyíltvégû alap bef. jegye ,29% Külföldi ingatlan bef ,00% Hazai hitelviszonyt megtestesítô értékpapírok ,97% Kötelezettség 0 0,00% Követelés 0 0,00% Fedezeti ügylet eredménye ,02% Költségek össz.: (ezer Ft) ,12% MKB Ingatlan Alapok Alapja árfolyam változása* 1,10 1,09 1,08 1,07 1,06 1,05 1,04 1,03 1,02 1,01 1, Nem évesített hozam** 1 év 2,48% Indulástól*** 3,64%

6 MKB Bonus Nyíltvégû Részvény MKB Hozamvadász Nyíltvégû Ft 1, Ft Folyószámla, készpénz, betét, repo ,16% Hazai hitelviszonyt megtestesítô értékpapírok ,11% Ft 0, Ft Folyószámla, készpénz, betét, repo ,07% Hazai értékpapírok ,78% Diszkontkincstárjegyek ,11% Vállalati kötvény 0 0,00% Hosszú távon az Alap tôkéjének min. 50%-a hazai kibocsátású részvényekbe, a maradék hányad pedig hazai kibocsátású kötvényekbe kerül befektetésre. Vállalati kötvények 0 0,00% Hazai részvények ,36% Kötelezettség -42 0,00% Követelés ,53% Költségek össz.: (ezer Ft) ,16% Az Alapkezelô az Alap tôkéjének likvid hányadon felüli részét lehetôség szerint az OECD tagállamokban kibocsátott értékpapírokba fekteti. Diszkontkincstárjegyek ,78% Külföldi befektetési jegy 0 0,00% Külföldi részvények ,38% Hazai részvények ,72% Kötelezettség ,02% Követelés ,16% 3 év magas RAX Az MKB Bonus Részvény Befektetési Alap részvénykitettsége a nyolcadik hónap végén 85 százalékon állt. MKB Bonus Nyíltvégû Részvény árfolyam változása* 2,5 2,4 2,3 2,2 2,1 2,0 1,9 1,8 1,7 1,6 1,5 1,4 1,3 1,2 1,1 1,0 0, év -21,86% -27,74% 3 év -0,16% 2,15% 5 év 11,45% 15,67% Év Hozam** Referenciaindex hozama** ,23% 13,33% ,91% 24,99% ,69% 42,03% ,35% 41,31% ,17% 8,58% ,59% 3,88% 3 év magas Az MKB Hozamvadász Befektetési Alap deviza kitettsége nagyrészt fedezve volt a nyolcadik hónap végén. Az alap 88%-nyi részvényhányaddal rendelkezett augusztus Fedezeti ügylet eredménye 728 0,11% Költségek össz.: (ezer Ft) ,19% MKB Hozamvadász árfolyam változása* 1,10 1,05 1,00 0,95 0,90 0,85 0, év -18,99% 3 év -3,52% Indulástól*** -2,93% Év Hozam** ,80% ,28% végén

7 Ft 0, Ft Az Alapkezelô az Alap tôkéjének likvid hányadon felüli részét lehetôség szerint az OECD tagállamokban székhellyel rendelkezô szervezetek európai tôzsdékre bevezetett részvényekbe fekteti be. 3 év magas DowStoxx50 MKB Európai Nyíltvégû Részvény Folyószámla, készpénz, betét, repo ,10% Hazai hitelviszonyt megtestesítô értékpapírok ,26% Diszkontkincstárjegyek 0 0,00% Államkötvények ,26% Vállalati kötvények 0 0,00% Külföldi részvények ,91% Kötelezettség -98 0,00% Követelés 656 0,02% Fedezeti ügylet eredménye ,13% Költségek össz.: (ezer Ft) ,17% MKB Nyíltvégû Európai Részvény árfolyam változása* 0,95 0,90 0,85 0,80 0,75 0,70 0,65 0,60 0,55 0,50 0,45 0,40 A múltbeli hozamok alakulása nem jelent garanciát az alapok jövôbeli teljesítményére. Az alapok hírlevelében az Alapkezelô saját véleménye is megtalálható, amely újabb információk megjelenése esetén természetesen változhat. A hírlevélben szereplô információk hitelesnek tartott információkon alapulnak, de azok valódiságáért az Alapkezelô nem vállal felelôsséget. Az Alapkezelô nem vállal felelôsséget a hírlevelek alapján hozott befektetési döntésekért, valamint ezek következményeiért. A befektetési Alapokkal kapcsolatban felmerülô költségekrôl (forgalmazással kapcsolatos díjak, alapkezelési-, felügyeleti-, letétkezelési-, stb. díjak), a kockázatokról és a befektetési politikákról, az alapok tájékoztatójában, kezelési szabályzatában valamint a forgalmazási helyeken tájékozódjon. A nettó hozamokat szeptember 1. napjától 20%-os kamatadó terheli. EUR PERFORMANCE INDEX OECD tagországok által kibocsátott kötvényekbôl összeállított értékpapírportfólióindex. DOWSTOXX50 Az európai OECD piacok részvényeibôl összeállított portfólió-index, amely kizárólag részvényeket tartalmaz. RAX A hazai részvényekbe fektetô elméleti befektetési alap törvényi korlátok figyelembe vételével kialakított portfóliójának teljesítményét mutató index. MAX Az egy év feletti hátralévô futamidejû, fix kamatozású Magyar Államkötvények találhatók. Az index a kosarában található egy évnél hosszabb futamidejû állampapírok árfolyamváltozásait mutatja meg. RMAX A rövid futamidejû állampapírok árfolyamváltozásait jelzi, kosarában a MAX index kosarából kikerülô három hónap és egy év közötti hátralévô futamidejû államkötvények, valamint diszkontkincstárjegyek találhatók. * Alap árfolyama = egy jegyre jutó nettó eszközérték ** Forgalmazási költségek levonása elôtti egy jegyre jutó nettó eszközértékbôl számított nettó hozamok, továbbá ezen hozamokat szeptember 1. napjától 20%-os kamatadó terheli. Az éven belüli hozamok nem évesített adatok. *** MKB Hozamvadász Nyíltvégû indulása: ; MKB Alapok Alapja Nyíltvégû indulása ; MKB Ingatlan Alapok Alapja Nyíltvégû indulása ; MKB Garantált Likviditási Alap indulása MKB EURO Likviditási Alap indulása Az MKB Európai Nyíltvégû Részvény deviza kitettsége teljes mértékben fedezve volt augusztus végén, a részvénykitettség 86%-on állt. 1 év -18,93% -20,69% 3 év 2,03% 1,28% 5 év 5,89% 5,49% Év Hozam** Referenciaindex hozama** ,08% 6,91% ,86% 15,12% ,47% 21,27% ,58% 7,31% ,21% 16,28% ,36% -37,41% 12 13

8 MKB ok MKB ok Alap neve Alap Alap Futamidô Befektetési terület indulásának lejáratának idôpontja idôpontja Jelenleg futó tôkevédett származtatott alapok MKB Mozaik ,5 év Részvénypiacok (Nikkei 225 és Nasdaq Composite), nyersanyagok (kôolaj, arany, réz) és pénzpiac MKB Gránit ,5 év Európai (FTSE EPRA), japán (REIT), és magyar ingatlanpiacok (BNP Paribas magyar ingatlanpiaci index) és pénzpiac MKB Pagoda év Ázsiai részvénypiacok: Kína (FTSE Xinhua China 25), Japán (Nikkei 225) és Hong Kong (Hang Seng) és pénzpiac MKB Tricollis ,5 év Ázsiai részvénypiac: Kína (FTSE Xinhua China 25), Japán (Nikkei 225) és Hong Kong (Hang Seng), valamint európai és japán ingatlanpiacok: FTSE EPRA és Tokiói REIT és pénzpiac MKB Világszám ,5 év A világ blue chip vállalatai:15 egyedi Tôke- és Hozamgarantált részvény és pénzpiac MKB Pagoda II év Ázsiai részvénypiacok: Kína (FTSE Xinhua China 25), Japán (Nikkei 225) és Hong Kong (Hang Seng) és pénzpiac MKB Hozam Expressz év, de Távol-keleti, európai és amerikai elôbb is részvénypiac (12 részvény) és pénzpiac megszûnhet MKB Kaleidoszkóp év Távol-keleti (Nikkei 225 és Hang Seng), európai (Eurostoxx 50) és amerikai (Nasdaq 100) részvénypiacok és pénzpiac MKB Hozam Expressz II év, de Távol-keleti, európai és amerikai részvénypiac elôbb is (12 egyedi részvény) és pénzpiac megszûnhet MKB Euro Top év 20 egyedi részvény (Európa, Japán, USA) és pénzpiac MKB Dollár Top év 20 egyedi részvény (Európa, Japán, USA) és pénzpiac MKB Hozam Expressz III év, de Távol-keleti, európai és amerikai részvénypiac elôbb is (12 egyedi részvény) és pénzpiac megszûnhet Alap neve Alap Alap Futamidô Befektetési terület indulásának lejáratának idôpontja idôpontja MKB Top 15 Luxus év 15 különbözô luxustermékeket elôállító vállalat részvényei és pénzpiac A sorozat MKB Top 15 Luxus év 15 különbözô luxustermékeket elôállító vállalat részvényei és pénzpiac B sorozat MKB Hozam Expressz IV év, de Hong-Kong, Japán, Taiwan és Dél-Koreai elôbb is részvények és pénzpiac megszûnhet MKB Pagoda III év Ázsiai részvénypiacok: Kína (FTSE Xinhua China 25), Japán (Nikkei 225) és Hong Kong (Hang Seng) és pénzpiac MKB Szakura ,5 év Japán (Tokyo REIT) index, Hong Kong-i ingatlanpiacok (HSP - Hang Seng Property index) és pénzpiac MKB Zöld Bolygó év Észak-Amerika, Európa, Japán környezettudatos vállalatai (15 egyedi részvény) és pénzpiac MKB Panoráma év Amerikai és Európai részvénypiac (S&P 500 Tôke- és Hozamvédett és Eurostoxx50) és pénzpiac MKB Gemini év Amerikai részvénypiac (15 Nasdaq-on Tôke- és Hozamvédett jegyzett technológiai részvény) és pénzpiac MKB Pagoda IV év Ázsiai részvénypiacok: Kínai (FTSE Xinhua China 25), Japán (Nikkei 225) és Hong Kong-i (Hang Seng) rv.piac Jegyzés alatt levô tôkevédett származtatott alapok MKB Panoráma II Az Alap év Amerikai és Európai részvénypiac Tôke- és Hozamvédett nyilvántartásba (S&P 500 és Eurostoxx50) és pénzpiac vételének napja MKB Mérleg Az Alap év Devizapiac: magyar forint, lengyel zloty, nyilvántartásba török líra és orosz rubel euróval szembeni vételének napja árfolyamalakulásától függô befektetés 14 15

9 A L A P K E Z E L Ô : MKB Alapkezelô zrt Budapest, Váci utca 38. Tel.: , , , Fax: , mkbalapkezelo@mkb.hu L E T É T K E Z E L Ô : MKB Bank Zrt Budapest, Váci utca 38. I N F O R M Á C I Ó : MKB TeleBANKár:

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés N O V E M B E R

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés N O V E M B E R MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 7. N O V E M B E R Összefoglaló November folyamán igen pesszimista hangulatban folyt a kereskedés a világ részvénypiacain. A hónap elején kedvezôtlenül

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés D E C E M B E R

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés D E C E M B E R MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 7. D E C E M B E R Összefoglaló Decemberben vegyes hangulatban folyt a kereskedés a világ részvénypiacain. A novemberi mélypontok után volt egy kisebb korrekció,

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés J Ú L I U S

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés J Ú L I U S MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 7. J Ú L I U S Összefoglaló Júliusban két teljesen eltérô két hetet láthattak a befektetôk a világ vezetô részvénypiacain. A hónap elsô felében még kedvezô

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés S Z E P T E M B E R

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés S Z E P T E M B E R MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 7. S Z E P T E M B E R Összefoglaló Szeptemberben folytatódott az augusztus második felében elindult optimista kereskedés a nemzetközi részvénypiacokon.

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés J Ú N I U S

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés J Ú N I U S MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 7. J Ú N I U S Összefoglaló Júniusban vegyesen alakultak az árfolyamok a világ vezetô részvénypiacain. Az áprilisban indult áremelkedés júniusban megakadt,

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 7. O K T Ó B E R

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 7. O K T Ó B E R MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 7. O K T Ó B E R Összefoglaló Október folyamán igen érdekes folyamatok zajlottak a világ részvénypiacain. Egyrészt tovább folytatódott az augusztus óta

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés A U G U S Z T U S

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés A U G U S Z T U S MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 7. A U G U S Z T U S Összefoglaló Augusztus elején folytatódott a július második felében elindult korrekció a nemzetközi részvénypiacokon. Az amerikai másodlagos

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2008. ÁPRILIS Összefoglaló Áprilisban a nemzetközi befektetôi hangulat kedvezôbbre fordult a vártnál kevésbé rossz amerikai gazdasági növekedési és munkaerô piaci

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2008. DECEMBER Összefoglaló Az amerikai vezetô részvényindex decemberi halvány, 0,8 százalékos emelkedése alig szépítette a nagy gazdasági világválság óta legnagyobb

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2008. SZEPTEMBER Összefoglaló Szeptemberben számottevô veszteséget szenvedtek el a részvény és az árupiacok a hitelpiaci válság mélyülése nyomán. A 23 fejlett

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2009. JANUÁR Összefoglaló Az amerikai vezetô részvényindex négy egymást követô héten esett és 8,6%-os csökkenéssel minden idôk legrosszabb januárját zárta. Márpedig

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés J A N U Á R

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés J A N U Á R MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 8. J A N U Á R Összefoglaló Kedvezôtlenül indult az év a globális pénz- és tôkepiacokon. Csalódást keltô amerikai makro adatok recessziós félelmeket keltettek

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés M Á R C I U S

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés M Á R C I U S MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 8. M Á R C I U S Összefoglaló Márciusban az amerikai jelzálogpiaci válsághoz kapcsolódó pénzügyi veszteségekrôl szóló hírek és a recesszió képét festõ tengeren

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2008. MÁJUS Összefoglaló Az S&P500 index májusban folyamatosan bôvült és a hónapot 1,1%-os nyereséggel zárta. Ezzel április után már a második hónapot fejezte

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2008. NOVEMBER Összefoglaló Három hetes hanyatlást követôen, 1974 óta nem látott nagyságú heti emelkedéssel fejezte be a novembert az amerikai S&P500. A havi

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés F E B R U Á R

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés F E B R U Á R MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 8. F E B R U Á R Összefoglaló Februárban a nemzetközi pénz és tôkepiacokon fokozódtak a recesszióba süllyedô amerikai gazdaság és ennek esetleges kedvezôtlen

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2008. JÚLIUS Összefoglaló Júliusban hullámzott a hangulat a globális pénz- és tôkepiacokon. Miközben a vártnál is jobban megugró infláció borzolta a kedélyeket

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2009. MÁJUS MKB Garantált MKB Mozaik MKB Gránit MKB Euro MKB Prémium Nyíltvégû Pénzpiaci MKB Nyíltvégû Állampapír MKB Ingatlan Alapok Alapja MKB Alapok Alapja

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2009. JÚNIUS MKB Garantált MKB Mozaik MKB Gránit MKB Euro MKB Prémium Nyíltvégû Pénzpiaci MKB Nyíltvégû Állampapír MKB Ingatlan Alapok Alapja MKB Alapok Alapja

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2008. JÚNIUS Összefoglaló Júniusban a globális részvényindexek hat év óta a legrosszabb hónapot zárták, az MSCI World Index 8,4 százalékkal korrigált vissza,

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2009. ÁPRILIS MKB Garantált MKB Mozaik MKB Gránit MKB Euro MKB Prémium Nyíltvégû Pénzpiaci MKB Nyíltvégû Állampapír MKB Ingatlan Alapok Alapja MKB Alapok Alapja

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált 2 0 1 0. O K T Ó B E R MKB Gránit Tôkevédett MKB Mozaik Tôkevédett MKB Euro Tôkevédett MKB Dollár Tôkevédett MKB Prémium Nyíltvégû Pénzpiaci MKB

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált 2 0 1 0. J Ú L I U S MKB Gránit Tôkevédett MKB Mozaik Tôkevédett MKB Euro Tôkevédett MKB Dollár Tôkevédett MKB Prémium Nyíltvégû Pénzpiaci MKB Nyíltvégû

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált 2 0 1 0. J A N U Á R MKB Gránit Tôkevédett MKB Mozaik Tôkevédett MKB Euro Tôkevédett MKB Euro TOP20 Tôkevédett MKB Dollár Tôkevédett MKB Prémium

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált 2 0 1 0. J Ú N I U S MKB Gránit Tôkevédett MKB Mozaik Tôkevédett MKB Euro Tôkevédett MKB Dollár Tôkevédett MKB Prémium Nyíltvégû Pénzpiaci MKB Nyíltvégû

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált 2 0 0 9. A U G U S Z T U S MKB Mozaik MKB Gránit MKB Euro MKB Prémium Nyíltvégû Pénzpiaci MKB Nyíltvégû Állampapír MKB Ingatlan Alapok Alapja MKB

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált 2 0 1 0. M Á R C I U S MKB Gránit Tôkevédett MKB Mozaik Tôkevédett MKB Euro Tôkevédett MKB Dollár Tôkevédett MKB Prémium Nyíltvégû Pénzpiaci MKB

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált 2 0 0 9. D E C E M B E R MKB Gránit Tôkevédett MKB Mozaik Tôkevédett MKB Euro Tôkevédett MKB Euro TOP20 Tôkevédett MKB Dollár Tôkevédett MKB Prémium

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált 2 0 1 0. Á P R I L I S MKB Gránit Tôkevédett MKB Mozaik Tôkevédett MKB Euro Tôkevédett MKB Dollár Tôkevédett MKB Prémium Nyíltvégû Pénzpiaci MKB

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált 2 0 1 0. N O V E M B E R MKB Gránit Tôkevédett MKB Mozaik Tôkevédett MKB Euro Tôkevédett MKB Dollár Tôkevédett MKB Prémium Nyíltvégû Pénzpiaci MKB

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Dollár Tôkevédett

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Dollár Tôkevédett

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Forint Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Pagoda Tôkevédett Likviditási Alap MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Dollár

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Dollár Tôkevédett

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Forint Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Forint Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált MKB Gránit Tôkevédett MKB Mozaik Tôkevédett MKB Euro Tôkevédett MKB Dollár Tôkevédett MKB Hozam Expressz 3. Tôkevédett MKB Prémium Nyíltvégû Pénzpiaci

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Dollár Tôkevédett

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Dollár Tôkevédett

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Forint Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Forint Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált 2 0 1 0. S Z E P T E M B E R MKB Gránit Tôkevédett MKB Mozaik Tôkevédett MKB Euro Tôkevédett MKB Dollár Tôkevédett MKB Prémium Nyíltvégû Pénzpiaci

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Forint Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Dollár Tôkevédett

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Forint Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Dollár Tôkevédett

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Dollár Tôkevédett

Részletesebben

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. március 2. Vezetői összefoglaló Amerikában negatív tartományban zártak a vezető részvényindexek, Európában a lassuló amerikai GDP-adat segítette a kereskedést. A forint kilenchavi csúcsa közelében,

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Dollár Tôkevédett

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Dollár Tôkevédett

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Forint Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Pagoda Tôkevédett Likviditási Alap MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Dollár

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Forint Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Pagoda Tôkevédett Likviditási Alap MKB

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Dollár Tôkevédett

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Forint Tôkevédett Likviditási Alap MKB Energia Tôkevédett Likviditási Alap MKB Differencia Tôkevédett Likviditási Alap MKB 24 Karát 2. Tôkevédett Likviditási

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2012. SZEPTEMBER MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Forint Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási

Részletesebben

szerda, november 26. Vezetői összefoglaló

szerda, november 26. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. november 26. Vezetői összefoglaló Nyugat-Európa pluszban zárt, vegyes nap az amerikai tőzsdéken. A forint tegnapi gyengülése ellenére továbbra is erős szinten tartózkodik a vezető devizákkal

Részletesebben

hétfő, február 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, február 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. február 3. Vezetői összefoglaló A csütörtöki pozitív nap után pénteken folytatódott az eladási hullám a nemzetközi tőzsdéken. Péntek délután a forint elrugaszkodott a délelőtti mélypontokról;

Részletesebben

hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló Pénteken mind az európai, mind az amerikai vezető részvényindexek enyhén pozitív tartományban, fél százalék körüli nyereséggel zártak. Ma reggelre a forint

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Forint Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Pagoda Tôkevédett Likviditási Alap MKB

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Dollár Tôkevédett

Részletesebben

Budapest Ingatlan Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013

Budapest Ingatlan Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Budapest Ingatlan Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Rövid neve Elnevezés angolul Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme Budapest

Részletesebben

csütörtök, október 16. Vezetői összefoglaló

csütörtök, október 16. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. október 16. Vezetői összefoglaló A szerdai kereskedési napon rendkívül rossz hangulat uralkodott a nemzetközi tőzsdéken. Szerdán a 307-es szint fölé emelkedett az euró/forint kurzus; a

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Forint Tôkevédett Likviditási Alap MKB Energia Tôkevédett Likviditási Alap MKB Differencia Tôkevédett Likviditási Alap MKB 24 Karát 2. Tôkevédett Likviditási

Részletesebben

csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. április 2. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék nyereséggel, az amerikai részvényindexek veszteséggel zártak tegnap. A forint erősödésének köszönhetően az EUR/HUF árfolyam

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára 2017 Április hónapra 2017. április 28. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Forint Tôkevédett Likviditási Alap MKB Energia Tôkevédett Likviditási Alap MKB Differencia Tôkevédett Likviditási Alap MKB 24 Karát 2. Tôkevédett Likviditási

Részletesebben

Budapest Pénzpiaci Tőkevédett Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013

Budapest Pénzpiaci Tőkevédett Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Budapest Pénzpiaci Tőkevédett Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Budapest Money Market Capital Protected Investment Fund Budapest Pénzpiaci Alap Budapest

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára 2019 Január hónapra 2019. január 31. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára 2017 Szeptember hónapra 2017. szeptember 29. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi

Részletesebben

hétfő, október 5. Vezetői összefoglaló

hétfő, október 5. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. október 5. Vezetői összefoglaló Mind az európai, mind az amerikai indexek pozitív tartományban zártak pénteken a megjelenő amerikai munkaerőpiaci adatok hatására. A 312-es szint alá erősödött

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára 2017 December hónapra 2017. december 29. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára 2018 Január hónapra 2018. január 31. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú

Részletesebben

Honics István CFA befektetési igazgató

Honics István CFA befektetési igazgató OTP Paletta Az alap neve: OTP Paletta Fajtája, típusa: Nyíltvégű, nyilvános, vegyes alap Az alap indulása: 1997. november 17. : 7+RDX+Titan20+CETOP20 Az OTP Paletta egy kötvényekből, kincstárjegyekből

Részletesebben

szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek emelkedéssel zárták a keddi kereskedési napot. Tovább gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára 2017 Január hónapra 2017. január 31. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára 2017 Május hónapra 2017. május 31. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára 2017 Február hónapra 2017. február 28. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi

Részletesebben

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek negatív tartományban zártak, bár az elmozdulás nem érdemi egyik index esetében sem. A forint

Részletesebben

Az MKB Alapkezelı zrt. hirdetménye

Az MKB Alapkezelı zrt. hirdetménye Az MKB Alapkezelı zrt. hirdetménye Az MKB kezelı zártkörően mőködı Rt. tájékoztatása befektetési alapok 2011.évi CXCIII. törvénynek (Batv.) való megfelelésrıl, valamint Tájékoztató és Kezelési Szabályzat

Részletesebben

hétfő, június 23. Vezetői összefoglaló

hétfő, június 23. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. június 23. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai indexek vegyesen teljesítettek pénteken, az amerikai tőzsdék viszont pozitív tartományban fejezték be a kereskedést. Pénteken a kisebb

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára 2016 November hónapra 2016.november 30. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi

Részletesebben

kedd, február 16. Vezetői összefoglaló

kedd, február 16. Vezetői összefoglaló kedd, 2016. február 16. Vezetői összefoglaló Európa tőzsdéi jó menetben, 2 százalék feletti emelkedéssel nyitották a hetet, Ázsiában is jó hangulatban telt a keddi kereskedés a regionális részvénypiacokon.

Részletesebben

Budapest Kötvény Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013

Budapest Kötvény Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Budapest Kötvény Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Rövid neve Elnevezés angolul Rövid név angolul Budapest Kötvény Alap Budapest Bond Investment Fund Budapest Bond Investment Fund Harmonizáció ÁÉKBV

Részletesebben

csütörtök, május 14. Vezetői összefoglaló

csütörtök, május 14. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. május 14. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a nemzetközi részvényindexek szerdán. Tegnap a 304,9-308-es szintek között ingadozott az euró/forint árfolyam, ma reggel az euró jegyzései

Részletesebben

FÉLÉVES JELENTÉS Budapest Aranytrió 2. Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja

FÉLÉVES JELENTÉS Budapest Aranytrió 2. Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Budapest Aranytrió 2. Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja Alapadatok Rövid neve Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Alapcímlet devizaneme Budapest Aranytrió

Részletesebben

hétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. augusztus 3. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai indexek mínuszban zártak pénteken. A hazai fizetőeszköz erősödött a hétvége folyamán. A BUX alacsony

Részletesebben

DIÓFA WM-1 BEFEKTETÉSI RÉSZALAP HAVI PORTFÓLIÓJELENTÉS MÁJUS

DIÓFA WM-1 BEFEKTETÉSI RÉSZALAP HAVI PORTFÓLIÓJELENTÉS MÁJUS DIÓFA WM-1 BEFEKTETÉSI RÉSZALAP HAVI PORTFÓLIÓJELENTÉS 2018. MÁJUS Az Alap a hazai pénzpiaci eszközöket meghaladó hozam elérésére törekszik többletkockázattal rendelkező instrumentumokban történő pozíciók

Részletesebben

kedd, május 26. Vezetői összefoglaló

kedd, május 26. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. május 26. Vezetői összefoglaló Negatív tartományban zárt a vezető nemzetközi részvényindexek többsége pénteken. Ma reggel az euró jegyzései 0,1 százalékos gyengülést követően 307 felett jártak.

Részletesebben

Havi jelentés. QUAESTOR Aranytallér Április 30. Aranytallér árfolyamalakulás

Havi jelentés. QUAESTOR Aranytallér Április 30. Aranytallér árfolyamalakulás QUAESTOR Aranytallér Ajánlás: Magyarországi kötvény- és részvénypiaci eszközökbe fektet. Kiegyensúlyozott vegyes alapunk közepes kockázata miatt legalább egy éves időtávra befektetőknek ajánlott. Alap

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 1 3. M Á R C I U S MKB Forint Tôkevédett Likviditási Alap MKB Pagoda Tôkevédett Likviditási Alap MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Dollár Tôkevédett

Részletesebben

csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló Szerdán a nemzetközi részvényindexek többsége veszteséggel zárt. Mindhárom vezető devizával szemben gyengülést mutatott a forint árfolyama. A BUX záróértéke

Részletesebben

csütörtök, szeptember 10. Vezetői összefoglaló

csütörtök, szeptember 10. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. szeptember 10. Vezetői összefoglaló Szerdán a vezető európai részvényindexek nyereséggel zártak a két Ázsiából érkező kedvező piaci hír hatására, míg az amerikai börzék 1,5 százalék körüli

Részletesebben

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai részvényindexek mínuszban zártak tegnap. 300-as szint alá erősödött az euró/forint árfolyam ma reggel.

Részletesebben

kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló Hétfőn vegyesen zártak a vezető nemzetközi részvényindexek, de jelentős elmozdulást egyik sem mutatott. A hazai fizetőeszköz mindhárom vezető devizával szemben

Részletesebben

szerda, 2015. április 1. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. április 1. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. április 1. Vezetői összefoglaló A vezető tengerentúli és nyugat-európai részvényindexek kivétel nélkül mínuszban zárták a keddi kereskedést. Gyengült a forint a vezető devizákkal szemben,

Részletesebben

csütörtök, április 30. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 30. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. április 30. Vezetői összefoglaló Szerdán negatív tartományban zártak a nemzetközi részvényindexek. Elérte a 302-es szintet a forint ma reggel az euróval szemben. Átlag feletti forgalom

Részletesebben

péntek, január 8. Vezetői összefoglaló

péntek, január 8. Vezetői összefoglaló péntek, 2016. január 8. Vezetői összefoglaló Csütörtökön jelentősen estek az európai és az amerikai tőzsdék is, a Kínából érkező kedvezőtlen hírek hatására. Erősödött a forint mindhárom vezető devizával

Részletesebben

GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY

GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2019.01.09. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető devizához képest erősödött. A BUX 10,4 milliárd forintos,

Részletesebben

hétfő, augusztus 5. Vezetői összefoglaló

hétfő, augusztus 5. Vezetői összefoglaló hétfő, 2013. augusztus 5. Vezetői összefoglaló Vegyes amerikai makroadatok jelentek meg, a munkanélküliségi ráta ötéves mélypontján tartózkodik, ugyanakkor a foglalkoztatottság bővülése elmaradt az elemzői

Részletesebben

Budapest 2015 Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013

Budapest 2015 Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Budapest 2015 Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme Budapest 2015

Részletesebben