1. A környezet fogalmának tág értelmezhetısége

Átírás

1 Dr. Vidor Ferenc 1 Környezetünkrıl és/vagy környezeteinkrıl 2 1. A környezet fogalmának tág értelmezhetısége A városproblematika tágassága, az általunk is képviselt holisztikus alapállása, amivel egyebek között a lehetséges megközelítések óriási változatossága, de az általánosan elfogadott definíciók hiánya is összefügg, nem teszi könnyővé munkánkat. Nem csekély szakmailelkiismereti kétségek közepette kellett eldöntenünk, hogyan lehetne az annyira kaotikusnak tőnı ismerethalmazból valamelyest érthetı, egyben tetszetıs halmazzá formálni azt a voltakképpen mindannyiunkat érintı és foglalkoztató örök témát: milyen is a szőkebb és tágabb környezetünk, milyen a városunk, melyben élünk, és mások élnek, hogyan formálódott napjaink egyre bonyolultabb városszövevénnyé. És hogyan küzdhetünk meg a technikai fejlıdéssel együtt járó, a városok életében oly gyakran egymásnak is ellentmondó, hol enyhébb, hol súlyosabb betegségre utaló tünetekkel? És vajon mi is igazából a város jelentısége, az emberi társadalmak és az egyén életében: a 20. század embere milyen új megközelítéseket keresett városaink és immár nemcsak a városoknak, hanem egyre növekvı térbeli léptékő együtteseknek (régióknak, egész országnak, kontinenseknek, sıt egyre több vonatkozást illetıen már az egész földkerekségnek) teljesebb, rendezettebb számbavételére, elemzésére? Tegyük fel a kérdést, vajon tudunk-e olyan valamelyest is általánosítható értelmezést adni a környezet fogalmának, amely az olykor meglehetısen szők praktikus szempontjainkon túl alkalmasnak bizonyult arra, hogy a témakörben átfogóbb rendet teremthessünk, emellett hasznosan szolgál világunk jobb megismerésére vagy célszerőbb megváltoztatására törı igyekezetünk. Mielıtt továbblépnénk és feltett kérdésünkre válaszolnánk, egy újabb, voltaképpen még nyilvánvalóbb problémával kerülnénk szembe: van ugyan valami, még kellıen ki nem bontott sejtésünk, képünk, elgondolásunk a környezet fogalmáról, de vajon mik, vagy kik azok, amiknek és akiknek a környezetét értelmezni szeretnénk? Elsı pillanatra fölöslegesnek, sıt értelmetlennek tőnhet a kérdés problémaként való felfogása, de még napi feladataink között is érdemes néha akkor is kérdeznünk, ha elıre tudjuk, hogy semmilyen vagy éppen végtelenül sok választ kaphatunk. És ha ezúttal ez utóbbit választjuk, elgondolkodhatunk azon, hogy nemcsak magának az adott vagy elképzelt valaminek vagy valakinek (nevezzük ezt egyedi tárgynak, személynek, vagy modellnek, struktúrának, rendszernek) a leírása produkálhat végtelen sok változatot, mindez még megkétszerezıdik környezeteik elképzelhetıségét, megragadhatóságát illetıen. A végtelen, sıt kétszeresen is végtelen sok lehetıség gondolatának megpendítésével talán túlságosan is messzire, végsı eredményében azonban bizonyára sehova nem jutunk. Emberi gondolkodásunk egy másik hangsúlyos összetevıje szerencsére nem nagyon engedi meg a megfoghatatlan, inoperábilis mennyiségekkel való manipulálást, maga teremtette korlátaival igyekszik az elıbbi összetevı túlontúl nagy szabadságvágya révén felidézett káosz alaktalan szellemét mihamarabb leigázni, hogy a rend átmeneti nyugalmat adó biztonságát keresse. Az ember így ha képes rá és szükségesnek véli magából kivetítve prioritásokat, értékhierarchiákat, rendet alkot, hogy a maga léptékével szinkronba hozza a magához méltónak vélt külvilág elképzelése mellett megtervezésének, megteremtésének lehetıségeit is. 1 Dr. Vidor Ferenc Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Építészmérnöki Kar, Urbanisztika Tanszék, Budapest 2 A tanulmány szövege a szerzı változtatásaival a TERC Kiadó gondozásában 2004-ben megjelent Képek és képtelenségek a városok világáról címő könyvében közölt írást követi 8

2 Még mindig nem adunk megfelelı választ akár kulcsmondatként is felfogható problémafelvetésünknek sem tárgyára, sem alanyára vagy alanyaira vonatkozóan. Az elıbb a végleteket, az értelmezhetıségeknek szinte az értelmezhetetlenségbe való átcsapását festettük fel, majd utóbb, józanabb emberi gondolkodásunkra alapozva határozottan ki nem mondva ugyan mégannyi hibaforrással rendelkezı, de racionális megismerésünk és akcióink számára jobban elfogadható véges számú, célszerő lehetıségre utaltunk. A mindenkori tárgynak (környezetértelmezéseknek) és alanyoknak (akiknek vagy amiknek a környezetérıl van szó) valamilyen szempontok szerinti korlátozását nem tudjuk elkerülni. Nemcsak azért van erre szükség, hogy elıbb vagy utóbb ezután mégiscsak hagyományosabb bázisú mai közelítésekhez kapcsolódjunk és ezeket is elhelyezzük gondolati építményünkben, hanem azért is, mert a végtelen sok lehetıség felidézése, a környezet kategorikus definíciójának lehetetlensége (a probléma körbejárásával végeredményben e lehetetlenségre céloztunk) nem zárja ki, sıt az ellentétes egységpár dialektikájával éppenséggel rá is ébreszthet bennünket arra, hogy azokat a konkrétabb formulákat, melyek környezeteinkrıl való tudásunkat a legrelevánsabban fejezik ki, társadalmi-technikai fejlıdésünk mai színvonalán keressük. Implicit módon immár kettıs korlátozással is éltünk az eddigiek során. Az egyik magunk teremtette korlát egyebek között a prioritások és értékhierarchiák említésével az ember, az emberi társadalom centrális helyzetére célzott. Ez a centrumba állítás azonban bármennyire jogos emberi létünk, társadalmi egzisztenciák szempontjából, mégsem tekinthetı kizárólagosnak, hiszen tetszés szerint alkothatunk és helyezhetünk központi szerepkörbe akár csak fantáziánkban, akár valójában is létezı személyeket, fizikai vagy szellemi alakzatokat, jelenségeket, és vizsgálhatjuk ezek környezetét. Egy másik korlát akár egyfajta prioritásként is felfogható és a mindenkori környezet megismerésének lehetısége és szükségessége mellett ezek célszerő változtatásának, tervezhetıségének-tervezésének attidődjére utal. A tervezés olyannyira változatos szakterületeinek 20. századbeli differenciálódása, az újabb integrálódási törekvések, a társadalmi-politikai és technikai aktualitások, de a gyakran elhanyagolt mővészi-intuitív kritériumok is különös fontosságot adnak a környezeti problematika e vonatkozásának. Bár a késıbbiekben éppen urbanisztikai érdeklıdésünk folytán fogjuk figyelmünket erre irányítani; a megismerés és a változtatni akarás szoros kapcsolatát ugyan aláhúzva, az oly sokszor elhanyagolt ismeretgyőjtések, áttekintések és ezek szintetikus értékelésének primátusát kell hangsúlyoznunk. A Survey before Planning elve, melyet Patrick Geddes több mint fél évszázaddal ezelıtt fejtett ki, ma is aktuális, bár már legkevésbé sem az akkori Städtebau esztétizáló ideológiáját képviselı tervezıket némileg provokáló értelemben. Ma már senki sem tagadja a megismerés (az elızetes kutatások, vizsgálódások) szükségességét, a mai tervezık a kutatási-vizsgálódási spektrum rendkívül kiterjesztése teremtette széles körő összefüggésekre való orientáltságuk hiányosságait illetıen mégis okulhatnak a geddesi alapelvbıl. Alighanem máris az urbanisztikai-környezeti téma szoros kapcsolódásainak, akár egységes kutatási-tervezési szemlélető megközelítésének problémakörébe is bonyolódhatnánk, ha nem kellene ezt megelızıen alapvetı gondolatmenetünk sodrában még egy-két további gondolat tisztázására törekednünk. 2. Elhatárolás, elemek, intreakciók Idézzük fel ismét az ellentétek egységét. Az ellentétes egységpár gondolata az elhatárolások mezején egyfelıl ezek térbeli, idıbeli, szakterületi stb. vonatkozásában mutat rá ismételten a végtelen sok lehetıségre, másfelıl éppen a legmegfelelıbb információkra épülı, társadalmi céljainkat alátámasztó, a valóságos helyzetet a lehetı legpontosabban számba 9

3 véve, a határ fogalmát éppúgy magába rejtı, egyszeri és konkrét elhatározásokra is utal. Amikor a Magyarországon kínálkozó sok lehetıség közül (csak példaként említett feltételezésrıl van szó) a budapesti levegıszennyezıdés és zajártalmak, a balatoni és a tiszai halpusztulás kerültek kiemelésre, vagy amikor az 1960-as években Londonban a rendkívüli mérető szmog leküzdését tőzték ki célul, az idevágó elhatározások (döntések) egyben a szakmai-tudományos megközelítésre, a területiségre, az idıbeliségre stb. vonatkozó, többékevésbé explicitté tett elhatárolások is voltak Az elhatárolás fogalmában rejlı, egy további ellentétpárra is fel kell hívnunk a figyelmet. Arra, hogy minden elhatárolás egyben a kapcsolódások igényét is jelenti (minden határfelület implicit kommunikációs felhívásként is felfogható), hogy a legmegfontoltabb szempontok figyelembevételével meghúzott határok is mindig önkényesek és számolnunk kell az ezen önkényességbıl fakadó hibaforrásokra. A korszerő rendszerelméleti megfontolások sem mondanak mást e problémáról, mint hogy egy valamely szempontok alapján megválasztott rendszer határain belül legfeljebb több interakciót ismerhetünk vagy tételezhetünk fel, mint a rendszer határain kívül, más szóval a rendszer és környezete között. Tegyük hozzá mindehhez, hogy a rendszerünket alkotó elemek megragadásánál is találkozunk a lehatárolás és a külsı-belsı interakciók problémáival. Mivel a lehetséges elemek nagy többsége végeredményben alrendszerként is felfogható, gyakran kerülhetünk olyan dilemma elé, vajon a bonyolult interakciókkal jellemezhetı, nehezen vagy egyáltalán nem kvantifikálható, kisebb számú, igen komplex elembıl, avagy egyszerőbb kevésbé összetett elemekbıl alkossuk-e meg rendszerünket, ez utóbbi esetben számolva az ilyen elemek óriási mennyiségébıl származó komplikációkkal. Kategorikus válasz természetesen nincs. Bár a mi szemléletünkhöz az elsıként említett komplex elemekbıl felépíthetı rendszerhipotézisek állnak közelebb, a mindenkori állásfoglalások csupán a tények s a célok beható elemzése nyomán szabhatók meg. Az eddigi, kötetlen megfogalmazásokból adódó túl nagy mozgástér már arra is céloz, hogy minél nyitottabb egy rendszer, annál problematikusabbnak kell lennie számunkra, milyen módon jelöljük ki elemeit, mely interakcióinak adjunk prioritást, hol és hogyan húzzuk meg a határait. Márpedig amennyiben tématerületünkön az immár szőkebb értelmezéső környezetkutatási, tervezési vagy akár környezetvédelmi tématerületen rendszerelméleti meggondolásokat alkalmazunk, nemigen találkozunk zárt rendszerekkel, de az ilyeneknek gyakorlati célokból való feltételezései sem kecsegtetnének az esetek többségében hasznos eredményekkel. Maradnak tehát elsısorban nyílt rendszerek, komoly felelısséget ruházva ránk az ezeket valamelyest mégiscsak befolyásoló érdekek és értékek felismerésében, érdekés értékhierarchiáink kibontásában. 3. A környezeti témák egy lehetséges csoportosítása Ami a problematika teljességét illeti, a holisztikus gondolkodás térnyerése nyomán egyre átfogóbb formulákat igyekszünk találni környezetünknek egészen a globális nagyságrendekig terjedı megragadására. Nem utolsósorban azonban a szükséges komplex vizsgálódások híján még kellıen meg nem alapozott, olykor túlzó állásfoglalások is hozzájárultak ahhoz, hogy,,szakmai specialisták tömege saját szőkebb vagy tágabb szakterületének követelve a környezeti téma teljes vagy legalábbis nagyobb hányadát, minél parciálisabb témakörökre igyekezett szőkíteni mind a vizsgálódásokat, mind az ezeken nyugvó tervelképzeléseket. Úgy hisszük, elég, ha e tekintetben a Római Klubbal kapcsolatos globális vitákra, ezekben a vitákban szakmailag, politikailag, területileg eltérıen megnyilvánuló explicit vagy implicit prioritásokra utalunk. Ami a hazai gyakorlat egyes megnyilvánulásait illeti, legfıképpen egy- 10

4 egy ágazati-környezeti (fıleg technikai) diszciplínának a többnyire már vizsgálható szociológiai-pszichológiai kapcsolódásait elhanyagoló eljárásaira mutathatunk rá. Bár csak a szélsı pólusokra utaltunk az imént, talán sikerült mégis érzékeltetnünk, hogy a környezeti tématerület spektruma mennyire széles, mennyire színes és milyen nehéz nemcsak magukat az egyes színeket, de sávszélességüket is valamelyest körülírni. A színeknek, a sávoknak mindössze a jelzésére vállalkozhatunk, ezúttal meglehetısen eklektikus alapállásban, egy némileg hagyományos szakmai-ágazati, egy problémákra orientált, egy, a területiséget, egy, a kutatást avagy a tervezést, egy a virtualitást elıtérbe helyezı, végül egy személyes (szubjektív), összesen hat szempontcsoport mentén véve szemügyre környezetünk világát. Egy elsı lehetséges csoportosítás mindazon konvencionális tudományok, szakterületek számbavételét célozhatja, melyeknek történetileg kialakult szorosabb kapcsolatai vannak a környezeti témával. A fizika és a kémia, az általános mérnöki és gépészmérnöki tudományok (és technikák), a biológia és az orvostudomány, nem utolsósorban az építészet és az urbanisztika, illetve ezek egyes speciális fejezetei csak jelzik a régebben és újabban kialakult kisebb vagy nagyobb mértékben környezetorientált diszciplínák sorát. Lehet, hogy napjainknak a szakmák, tudományok köztiségét hangsúlyozó világában az ilyen múltra utaló csoportosítási szempontoknak nincs már sok helye, mégis, különösen az oktatási gyakorlatban, de sok más egyéb területen is úgy véljük e konvenciókon még nemigen jutottunk túl. Ami a második csoportosítást illeti, itt elıször az ún. környezeti ártalmak korlátozottan komplex témáit összegezı olyan alcsoportra gondolunk, mely a víz és a talaj szennyezıdései, a zaj, a hulladék stb. teremtette problémákat fogná át. Egy második alcsoportba sorolhatnánk a klimatikus adottságoknak és hatásaiknak már egy fokkal erısebben interdiszciplináris megközelítéseit. Egy harmadikban egy valamely szempontból veszélyeztetett lakosságnak vagy egyes csoportjainak az orvosi-biológiai tudományok megfontolásait elıtérbe helyezı vizsgálódásait helyezhetnénk el, míg egy negyedik probléma-orientált alcsoportnak társadalmi-termelési-gazdasági, vagy akár ezektıl elválasztva a szociológiai-pszichológiai vonatkozások képezhetik a vezérlı szempontjait ismét más típusú komplexitással. A vitatható sorrendiség (akár az erısebben természettudományos bázisú klimatikus problematikával is kezdhettük volna) és a legkevésbé sem teljes felsorolás valamelyest a mai megközelítések gyakoriságára, a világon folyó kutatásban-tervezésben való feltételezett részesedésére utal. Harmadik vonatkoztatási rendszerünk alapján a területiség képezi. Kétségkívül ez a terület ahol a geográfia témái elsısorban a regionális-urbanisztikai jellegőek fedik vagy fedhetik a környezeti téma e vonatkozási rendszerbe illeszthetı megragadási lehetıségeit. A területi elhatárolási hierarchiák tekintetében itt különféle térbeli dimenziókról a legkisebb egységekbıl egészen a globális léptékekig lehet szó, akár a Doxiadis-féle ekisztika nomenklatúrájában, akár másként. A szakmai prioritások, a legalapvetıbb elemek ; az ember, a természeti, a társadalmi és a mővi miliı kapcsolódásainak sajátos megvilágítású hangsúlyait tükrözı urbanisztikai, gazdaságföldrajzi, a Regional Science -re épülı avagy további lehetséges kiindulások ugyancsak számos impulzust adhatnak, nemcsak a környezeti problematika területi strukturálhatóságát, hanem ezen túlmenıen az eddigieknél teljesebb kibontását illetıen is. Az imént nagyon feltételes módban írtuk azt, hogy beszélhetnénk egy és más hasonlóságról az urbanisztikai-regionális és a környezeti szférák területi vonatkoztatási rendszere között. A területiségben megállapítható homogenitások mellett azonban említést kell tennünk néhány eltérı momentumról is. Az urbanistáknak a természeti-mővi környezetein belül a mővi környezet iránt kifejezett elsıdleges vonzalmával szemben a környezetkutatókra és -tervezıkre kétségkívül a természeti környezet hat jobban, innen erıteljesebb természettudományos érdeklıdésük. Talán nem esünk túlzásba, ha arra is 11

5 felhívjuk a figyelmet, hogy míg a környezeti problematikában egy passzív természető védekezésnek (védelemnek), sajnos még nem eléggé a megelızésnek talán az orvostudományban gyökerezı gondolata is szinte a kezdet kezdetén már többé-kevésbé explicit módon megjelent, az urbanisztikának és a regionalizmusnak aktív, változtatni akaró alapállásából nem következett ennek az attitődnek a kellı méltánylása. Ezzel az aktív korrigáló, tervezı alapállással viszont a legszélesebb körő szintézisre való törekvések jártak együtt és éppen az építészek és az urbanisták szenvedélyesen progresszív magatartását jelzi, hogy egy-két évtizeddel ezelıtt legnagyobbrészt ık voltak azok, akik átfogóbb és teljesebb környezettudományt és -tervezést igényeltek, s akik e szándékaik bizonyítására számos egyetem építészeti és urbanisztikai intézeteinek a nevét is környezettervezési vagy környezetkutatási intézetekké módosították. Persze túlságosan is egyoldalúak lennénk, ha nem vennénk észre, hogy az általunk merész általánosítással az urbanisztika és a regionalizmus szakembereinek tulajdonított teljesebb együttlátásra való törekvések nem e tématerületekhez, hanem ezek egyes képviselıihez, esetleg iskoláihoz főzıdnek és hogy ilyesfajta törekvések nem fedezhetık fel a környezeti problematika számos kiváló exponensénél. Annál inkább kell ezt kifejezésre juttatnunk, mert a szőkkörő ortodox nézetek többnyire csupán egyes (szak-)emberekre jellemzıek, csak ritkán és rövid ideig szakmákra, tudományos irányzatokra. A maradi, szomszédsági egység koncepcióban vagy statikus általános rendezési tervsémákban spekuláló építész vagy urbanista tényleges szakmai nívóját illetıen semmiben sem különbözik a teljesebb környezeti problematikát annak egy-egy szők szektorával helyettesítı környezeti szakemberétıl. Természetesen nem arról van szó, hogy nincs szükség ma, vagy nem lesz szükség a jövıben például a zajártalmaknak vagy a szemétkezelésnek a specialistáira és nem kell megfelelı mélységekben az idevágó problémákat feltárni. Nem szabad azonban az ilyen és ehhez hasonló parciális jellegő olykor látványosan kvantifikálható részdiszciplínákból vagy a nem is vizsgált, elhanyagolt, gyakran nehezebben feltárható többi, csak kvalitatív faktor elemzése híján messzemenı tervezési-fejlesztési következtetéseket levonni. Valamelyest már túl is léptük a területiség körét és részben elıre is vetítettük lehetséges negyedik vonatkoztatási rendszerünk kutatásra (megismerésre) vagy tervezésre (változtatásra) való erıteljesebb beállítottságának egy-két szempontját. Bár esetenként többnyire érzékeljük a kutatói vagy a tervezıi hozzáállást, az éles szétválasztás bizonyára túlzottnak, erıltetettnek is tőnhet. Patrick Geddes,,Survey before Design gondolatához hadd tegyük itt hozzá, hogy az elkészült design -ok után az ezek sikeres vagy sikertelen lebonyolítását firtató folyamatos kutatásokra és elemzésekre is szükség van, hogy a kutatás és a tervezés elvi-elméleti különállását fenntartva mégiscsak folyamatos láncot alkot. Mégoly röviden ezúttal, két további vonatkozást is említhetünk környezeteink még kiterjedtebb megismerhetıségét illetıen. Ötödik szempontként úgy véljük a bennünket körülvevı virtuálisként felfogható, mindennapi életünkben is egyre nagyobb szerepet játszó környezeti szférát is figyelembe kell vennünk. Az érzékszerveinkkel alig-alig, vagy egyáltalán nem is érzékelhetı ultraibolya vagy röntgensugarak, a rádió, a TV, az internet, a telekommunikáció különféle frekvenciáinak hullámai, hatásaik még kellıen fel nem tártan, folyamatosan velünk vannak. Érdemes itt megjegyeznünk, hogy Melvin M. Webber, a Pennsylvániai Egyetem Urbanisztikai Intézetének professzora közel fél évszázaddal ezelıtt kiadott könyvének már a címében is (The Urban Place and the Nonplace Urban Realm) napjainknak erre az alapvetı problematikájára hívta volna fel a figyelmet. Hatodikként végül környezetünknek személyes élményeinkben megnyilvánuló szubjektív sajátosságát is rögzíthetjük. Profán tudományunk (tudományaink) objektivitásra való törekvései mellett szőkebb és tágabb környezetére való rácsodálkozását, egészével avagy bármely elemével való intuitív-érzelmi kontaktusát legalább olyan mértékben kell értéknek tekintenünk, mint az imént ismertetett szakmai-tudományos alternatívat. 12

6 4. Néhány következtetés Az imént a környezeti problematika néhány szempontjára, témái csoportosításának egy lehetséges mint mondottuk, még meglehetısen eklektikus változatára mutattunk rá. Bizonyára számos más hasznos csoportosítás, rendezési elv is létezik, melyek alapul szolgálva a beavatkozásaink okozta hullámmozgások jellemzıinek jobb megértéséhez alkalmasnak bizonyulhatnak környezetünkrıl való ismereteink világosabb kifejtésére. Közvetlen tapasztalatainkra építve kell még az elıttünk álló feladatok kapcsán megemlítenünk a tényt, hogy mind az egyes embernek, mind a társadalomnak a környezet felıl jövı támadásokkal szemben kialakított néha spontán, néha tudatos védekezı mechanizmusai, válaszreakciói nemcsak az ily módon közvetlenül érintett szférákban jelennek meg, hanem közelebbi és távolabbi kapcsolatban levı szervek, szervezetek mőködésére is kihatnak. Ezeknek a nyilvánvaló hatásoknak a megfelelıbb számbavételéhez azonban azt is hozzá kell tennünk, hogy éppen a való életjelenségek jobb megközelítése végett olykor célszerő szakmai-szemléleti váltásokkal, transzformációkkal is élnünk kell. Gyakran tapasztalhatjuk például, hogy biológiai ártalmakra pszicho-szociológiai természető reakciók, egy-egy társadalmi réteget sújtó anyagi-egzisztenciális gazdasági és szociológiai típusú problémákra migrációs mozgások mellett biológiai természető egészségromlás formájában jelennek meg a válaszok a saját szektoron belül elemezhetı tünetek mellett. Ilyen, saját szektoron belül vizsgálható reakciókként, tünetekként elıbbi nagyon sematikus példáinknál maradva, kellıen egyszerősítve az egyik esetben a szervezet biológiai ellenállását, a másikban az adott társadalmi csoport fokozott jövedelemre szert tenni igyekvı, leginkább közgazdaságtani vagy szociológiai módszerekkel megközelíthetı és leírható mozgásait tekinthetjük. Mindezt azért kell elıtérbe állítanunk, mivel az egy-egy szakmán vagy ágazaton belüli vizsgálódások, az ezekre, de különösen a jóformán csak ezekre épülı tervek mégoly kevés van nemegyszer ezekbıl is mégis a könnyebben járható, de a kétségkívül több rejtett hibaforrással bíró utat jelentik az újabb meg újabb meglátásokra, eljárásokra késztetı, de fáradságosabb, göröngyösebb másiknál. Aligha véletlen, hogy ez utóbbi útnak az interdiszciplináris kommunikációhoz, a különféle szakemberekbıl álló teamekhez vezetı szakaszai a legutóbbi években világszerte az érdeklıdés elıterébe kerültek. Furcsa módon az ökoszisztémák gondolatvilágát expressis verbis eddig említettük ugyan, de úgy érezzük a háttérben valahogy mégis ott lebeg ez a fogalom, amely mégannyira implicit módon ezúttal talán a legaktuálisabban jelöli ki az irányt, ami felé a környezeti kutatástervezés mővelıinek együttesen tartani kellene világszerte. Egy, a szó valódi értelmében humán ökoszisztéma korszerő értelmezése sem foghat fel szinte minden mővi környezetalakítást zavaró tényezıként, ugyanakkor a geo-tudományok és az urbanisztika mővelıinek is jobban kellene méltányolni a növényi és állati ökológia prioritásait, a kisebbnagyobb területi egységeken belüli élıvilágnak környezetével alkotott szimbiózisát. Tudományos, technikai és mővészi képességeinkkel a természet óceánjának e jelképes két szélsı part közötti hullámverésére kell figyelnünk, olykor élénkítve, olykor csöndesítve azt. Irodalom GEDDES, P. 1915: Cities in Evolution. London DOXIADIS, C. A. 1968: Ekistics An Introduction to the Science of Human Settlements (Ekisztika, Bevezetés az emberi települések tudományába) London WEBBER, M. M. 1963: The Urban Place and Nonplace Realm. University of Pennsy1vania Press, Philadelphia 13