Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ"

Átírás

1 Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ A negyedéves munkaerı-felmérés tapasztalatai a dél-dunántúli régióban II. negyedév A felmérés lényege A PHARE TWINING svéd-dán modernizációs folyamat során került kialakításra a negyedéves munkaerı-gazdálkodási felmérés, mely III. negyedévétıl kezdıdıen az Állami Foglalkoztatási Szolgálat teljes szervezetére nézve felhasználásra került. A felmérés elemszámát tekintve jelenleg az ÁFSZ legnagyobb volumenő adatgyőjtése, melyben fıként a kirendeltségekkel partneri viszonyt ápoló munkaadók vesznek részt. A válaszadás a kitöltött kérdıívek kirendeltségekre való visszaküldésével, illetve interneten keresztül on-line történhet. A felmérés során egy rövid kérdıívet juttatunk el a bevont munkáltatókhoz, amely a vállalatok aktuális, valamint a három hónap és egy év múlva várható statisztikai állományi létszámára, az elızı három hónap tényleges és a következı három hónap várható munkaerıforgalmára vonatkozó, valamint egy negyedévente változó kérdést tartalmaz. A negyedéves munkaerı-gazdálkodási felméréssel helyi, megyei és régiós szinten, negyedéves periódusokban, gyors, naprakész információkat győjthetünk a munkáltatók létszám-gazdálkodási tervérıl, és elısegíthetjük az üres álláshelyek sikeres feltárását, közzétételét. A 2008 második negyedévére vonatkozó adatfelvételre április 14. és május 7. között került sor. A gazdaság és a foglalkoztatottság jellemzıi a dél-dunántúli régióban a KSH adatai alapján A KSH munkaerı felmérésének adatai szerint 2007-ben a dél-dunántúli régióban 335,2 ezer fıt foglalkoztattak, míg a munkanélküliek száma 37,2 ezer volt év átlagában a foglalkoztatottak száma 4,6%-kal csökkent, a munkanélkülieké 7,2%-kal emelkedett az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A éves népességet tekintve a foglalkoztatási arány (44,3%) és az aktivitási ráta is (50%) romlott az elızı év azonos idıszakához viszonyítva, elıbbi 2,6, utóbbi 1,7%-ponttal. Mindkét mutató elmaradt az országostól. Az ugyanezen adatforrás szerinti munkanélküliségi ráta 11,3% volt, 2%-ponttal több az elızı év azonos idıszakinál Szekszárd, Szent István tér Telefon: (74) , Fax: (74) , tolnammk@lab.hu, Internet:

2 Népességi és a KSH munkaerı-felmérésének adatai a dél-dunántúli régióban 1 (15-74 éves népességre) Megnevezés a régió népességének %-ában Népesség száma, (ezer fı) Aktív korú (15-74 éves) lakosság száma (ezer fı) 745,4 743,4 77,2 77,4 Gazdaságilag aktívak, (ezer fı) 386,1 372,4 40,0 38,8 Foglalkoztatottak száma (ezer fı) 351,4 335,2 36,4 34,9 Munkanélküliek száma (KSH, ILO) (ezer fı) 34,7 37,2 3,6 3,9 Alkalmazásban állók száma (ezer fı) 211,3 201,9 21,9 21,0 Inaktívak száma (ezer fı) 359,3 370,9 37,2 38,6 A dél-dunántúli székhelyő, legalább 5 fıt foglalkoztató szervezeteknél 2007-ben átlagosan 202 ezren álltak alkalmazásban, 9,4 ezer fıvel kevesebben, mint egy évvel korábban. A különbözı gazdasági ágak létszámindexei differenciáltak voltak. Létszámnövekedést ebben az idıszakban mindössze három gazdasági ágban regisztráltak, a szálláshely szolgáltatás, vendéglátás területén 7,8%-kal, a villamosenergia-, gáz-, gız-, vízellátás gazdasági ágban pedig 1,4%-kal emelkedett az alkalmazottak létszáma. Létszámemelkedés mutatkozik az oktatás területén is, de itt nem valós létszámnövekedésrıl van szó, hanem technikai átsorolásról. Egyes megyei fenntartású (oktatási, illv. szociális) intézmények a közigazgatás területérıl átsorolódtak az oktatás gazdasági ágba, ez okozta azt, hogy az oktatásban a valós csökkenés helyett létszámnövekedést, a közigazgatásban viszont 18,8%-os csökkenést mutatnak a KSH alkalmazásban állókra vonatkozó adatai. Jelentısen csökkent ugyanakkor a foglalkoztatottak száma az építıipar (14,9%-kal), a mezıgazdaság (9,7%-kal) és a közigazgatás, védelem, társadalombiztosítás (7,7%-kal) területén. Az alkalmazásban állók 95,8%-át teljes munkaidıben foglalkoztatták. E körben 4,2%-kal csökkent a létszám az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva, a részmunkaidısök számában pedig 6,6%-kos volt a mérséklıdés ben 118,9 ezer dél-dunántúli székhelyő gazdasági szervezetet tartottak nyilván, 2,4%- kal többet az egy évvel korábban. Ezen belül a vállalkozások száma , a nonprofit szervezeteké 8176, a költségvetési szerveké 1879 volt. A vállalkozásokon belül 33,2%-ot tettek ki a társas, 66,8%-ot pedig az egyéni vállalkozások. Ezer lakosra vetítve 2007-ben 76 egyéni vállalkozás és 38 társas vállalkozás jutott. A regisztrált gazdasági szervezetek fı tevékenység szerinti megoszlása hasonló az egy évvel korábbihoz. Legnagyobb hányaduk az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatások (29,5%), a kereskedelem, javítás (14,3%), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (11,5%) és az egyéb közösségi, személyi szolgáltatás (10,9%) gazdasági ágakba voltak bejegyezve, de meghatározó az építıipari (7%) és a mezıgazdasági (7,8%) cégek részesedése is. 1 Forrás: KSH Statisztikai Tájékoztató (2006 és 2007.év ) 2

3 A munkaerı-piaci helyzet alakulása 2008 elsı negyedévében Az elhelyezkedési lehetıségeket egy térség gazdasági helyzete mellett jelentısen befolyásolja a munkaerı-kínálat összetétele is. A regisztrált álláskeresık száma a dél-dunántúli régióban 2008 elsı negyedévében havonta átlagosan fı volt, az elızı évinél 1,3%-kal (775 fıvel) több. A legnagyobb álláskeresı létszámot Somogy megyében tartották nyilván, fıt, amely az elızı évihez képest 620 fıvel (2,6%-kal) emelkedett. A Baranya megyében élı munka nélkül lévık átlagos száma fı volt, amely a 2007 január-márciusinál 321 fıvel (1,4%-kal) volt több. Tolna megyében fıt regisztráltak havi átlagban, így a régió másik két megyéjével ellentétben, e térségben az állástalanok számának 1,2%-os, 166 fıs csökkenése volt megfigyelhetı a tárgynegyedév során januárban és februárban a regisztráltak száma az év elején szokásoshoz hasonlóan emelkedett. Márciusban azonban jelentısen, mintegy 2519 fıvel csökkent az álláskeresık létszáma a régióban. A mérséklıdés nagyrészt a szezonális munkák megkezdıdésének és a közmunkáknak köszönhetı. A nyilvántartott álláskeresık gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya 2008 I. negyedévének végén 15% volt a Dél-Dunántúlon, ezzel az ország hét régiója közül továbbra is a 3. legkedvezıtlenebb helyzetőnek számított (csak Észak-Magyarország és Észak-Alföld rátája volt magasabb.) A mutató a régió mindhárom megyéjében meghaladta az országos átlagot (10,5%), de jelentıs különbségekkel. Somogyban volt a legmagasabb ez az érték, 18,1%-os, Baranyában 13,9%-os, Tolnában viszont csak 12,7%-ot tett ki. (Somogy az ország negyedik legrosszabb munkaerı-piaci helyzető megyéjének számított március végén.) elsı negyedévének átlagában a nyilvántartott álláskeresık 85%-a fizikai munkaerı volt, többségükben szakmunkás (34%), betanított munkát 24%-uk, segédmunkát valamivel több, mint negyed részük keresett. Iskolai végzettségüket tekintve a regisztráltak 46%-a legfeljebb az általános iskolát járta ki, 33%-uk szakmunkás végzettségő volt, 18%-uk érettségivel, 3%- uk pedig diplomával rendelkezett. A vizsgált idıszakban a nyilvántartott álláskeresık 9%-a volt pályakezdı, havi átlagos létszámuk 5308 fıt tett ki. Az álláskeresık harmad része egy évnél hosszabb ideje szerepelt a regisztrációban, amely mutató szintén a régió kedvezıtlen munkaerı-piaci helyzetét jelzi I. negyedévének során havonta átlagosan 2834, negyedéves szinten összesen 8503 állásbejelentés érkezett a Dél-Dunántúlon mőködı munkaügyi kirendeltségekhez. Az álláshelyek 37,5%-a (3185 fıre vonatkozó) nem támogatott, mintegy 59,5%-a (5064) pedig támogatott volt, míg 3% (254 fı) külföldiek magyarországi munkavállalására vonatkozott. A támogatott álláshelyek 67,9%-a közhasznú-, közcélú-, vagy közmunkákat jelentett, 29,2%-os volt a bértámogatás, 2,8%-os pedig a többi támogatott állás aránya december végén 1465 db üres álláshely szerepelt összesen a régió kirendeltségeinek nyilvántartásában, így a 2008 elsı negyedéve során bejelentett 8503 álláshellyel együtt összesen db állt a munkát keresık rendelkezésére, melybıl szeptember végéig 2395 db maradt betöltetlen. A régió három megyéjében elsı negyedévének folyamán 5 csoportos létszám-leépítési bejelentés érkezett a munkaügyi központokhoz, amelyek összesen 294 munkavállaló tervezett elbocsátásról adtak számot. 3

4 A negyedév folyamán a legnagyobb számú munkahely megszőnését a villamos gép, mőszergyártása ágazatban mőködı, Kaposvári Villamossági Gyár jelentette be 149 fıre vonatkozóan. Ezen kívül 50 fıs tömeges elbocsátást hajtott végre a bútorgyártás területén tevékenykedı Danubia Mohács Zrt., illetve 49 fıs létszámcsökkentést a siófoki székhelyő Dunántúli Regionális Vízmő Zrt. A felmérés eredményei A II. negyedévi adatfelvételbe a régióban mőködı munkaügyi kirendeltségeink összesen 1051 munkáltatót terveztek bevonni, a körzetenként megadott mintanagyság 21 és 107 között mozgott. A megkeresett szervezetek 90%-a, mintegy 946 munkáltató válaszolt kérdéseinkre, ezen belül 931 kérdıív volt feldolgozható. A 931 munkáltató 2008 áprilisában összesen 69,1 ezer fıt foglalkoztatott, ez 0,8%-kal kevesebb a I. negyedévi felmérésben érintett szervezetek összlétszámánál. A KSH statisztikája alapján a dél-dunántúli régióban 2007-ben az alkalmazásban állók átlagos száma 201,9 ezer fı volt, így ez 34,2%-os reprezentáltságot jelent. (A KSH évi mikrocenzusa szerint a foglalkoztatottak száma régiónkban 346,1 ezer fı volt, ha ehhez viszonyítunk, akkor csak 20%-os arányszámot kapunk.) A válaszadó 931 gazdasági szervezet a december végén regisztrált gazdasági szervezet 0,8%-át képviseli. A negyedéves felmérésben részt vevı gazdálkodók legnagyobb számban most is a feldolgozóiparból (276 cég), a kereskedelem, javítás területérıl (181 cég), a mezıgazdaságból (89 cég) és az építıipar (67 cég) nemzetgazdasági ágakból kerültek ki. A feldolgozóiparon belül a fémalapanyag, fémfeldolgozási termékek gyártása ágazatnak (61 cég), az élelmiszeriparnak (51 cég) és a fafeldolgozásnak (32 cég) volt legnagyobb az érintettsége. A regisztrált összlétszám 33,9%-át a feldolgozóipar, 12,3%-át az egészségügy, 11,9%-át a kereskedelem, javítás adta. Jelentısebb létszám származott a szállítás, raktározás gazdasági ágból a mezıgazdaságból és a villamosenergia, gáz és vízellátás területérıl, ezen ágazatok egyenként az összes felmérésben szereplı foglalkoztatotti létszám 5-6%-át szolgáltatták. A feldolgozóiparon belül a villamos gép, mőszergyártás ágazat volt a legnagyobb foglalkoztató, az összlétszám 8,7%-a dolgozott e területen. Az alkalmazottak ágazatonkénti létszámára vonatkozó KSH adatokkal összevetve elmondható, hogy a szállítás, raktározás, a feldolgozóipar, az egészségügy, a villamosenergiagáz-, gız-, vízellátás, ágazatok az átlagosnál nagyobb mértékben reprezentáltak, ugyanakkor, a szálláshely-szolgáltatás vendéglátás, az építıipar és az oktatás területén dolgozók szerepeltek legkisebb arányban a mintában. 2 Forrás: KSH Statisztikai Tájékoztató

5 A II. negyedéves munkaerı-gazdálkodási felmérés ágazati reprezentációja Nemzetgazdasági ág Az NMF-ben szereplı cégeknél foglalkoztatottak száma (fı) Alkalmazásban állók száma a KSH intézményi statisztikája szerint, év (fı) Reprezentációs arány (%) Mezıgazdaság, vad-, erdı-, halgazdálkodás ,6 Bányászat X 4 Feldolgozóipar ,7 Villamosenergia-, gáz-, gız-, vízellátás ,1 Építıipar ,5 Kereskedelem, javítás ,1 Szálláhely-szolgáltatás, vendéglátás ,4 Szállítás, raktározás, posta, távközlés ,8 Pénzügyi közvetítés X Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás ,1 Közigazgatás, védelem, társadalombiztosítás ,8 Oktatás ,4 Egészségügyi, szociális ellátás ,5 Egyéb közösségi, személyi szolgáltatás ,0 Kitöltetlen 4579 X Dél-dunántúli régió összesen: ,2 A mintával érintett létszám 30,9%-a ( fı) Baranya, 39,9%-a ( fı) Somogy, 29,2%-a ( fı) pedig Tolna megyében megkérdezett gazdálkodóknál dolgozott. A válaszadók átlagos foglalkoztatotti létszáma régiós szinten 74 fı volt, megyénként tekintve Baranyában 66, Somogyban 92, Tolna megyében pedig 66 fıt tett ki. A megkérdezett cégeknél dolgozók 47%-a nagy, 38%-a közepes, 14%-a kis, 2%-a pedig mikro-vállalkozásoknál állt alkalmazásban. Így volt ez a három hónappal ezelıtti felmérés alkalmával is. Jelölés értelmezés: 3)= Nem közölhetı adat. 4)= A mutató nem értelmezhetı 5

6 A felmérésben résztvevı munkáltatók száma és megoszlása Nemzetgazdasági ág Mezıgazdaság,vadgazdálkodás, erdıgazdálkodás, halgazdálokodás Mikro (0-9 fı) Vállalati létszámnagyság-kategória Kis (10-49 fı) Közép ( fı) Nagy (249 fı felett) db % db % db % db % Összesen =100% 21 2,3 40 4,3 27 2,9 1 0,1 89 Energiahordozó bányászata 0 0,0 2 0,2 1 0,1 0 0,0 3 Feldolgozóipar Élelmiszer, ital, dohány gyártása 11 1,2 23 2,5 15 1,6 2 0,2 51 Textilia, textiláru gyártása 6 0,6 10 1,1 12 1,3 4 0,4 32 Bır, bırtermékek, lábbeli gyártása 1 0,1 6 0,6 7 0,8 0 0,0 14 Fafeldolgozás 7 0,8 15 1,6 4 0,4 0 0,0 26 Papírgyártás, kiadói nyomdai tevékenység 1 0,1 3 0,3 2 0,2 0 0,0 6 Vegyi anyag, termékek gyártása 1 0,1 4 0,4 0 0,0 0 0,0 5 Gumi mőanyag termékek gyártása 2 0,2 5 0,5 3 0,3 1 0,1 11 Nemfém ásványi termékek gyártása 3 0,3 4 0,4 4 0,4 1 0,1 12 Fémalapanyag, fémfeldolgozási termék gyártása 19 2,0 21 2,3 19 2,0 2 0,2 61 Gép berendezés gyártása 3 0,3 5 0,5 5 0,5 3 0,3 16 Jármőgyártás 3 0,3 3 0,3 2 0,2 1 0,1 9 Villamosgép, mőszer gyártása 4 0,4 3 0,3 8 0,9 7 0,8 22 Máshova nem sorolt feldolgozóipar 4 0,4 5 0,5 2 0,2 0 0,0 11 Villamos energia, gáz és vízellátás 0 0,0 4 0,4 8 0,9 2 0,2 14 Építıipar 24 2,6 36 3,9 7 0,8 0 0,0 67 Kereskedelm, javítás 75 8,1 72 7,7 30 3,2 4 0,4 181 Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás 15 1,6 16 1,7 0 0,0 0 0,0 31 Szállítás, raktározás, posta, távközlés 9 1,0 13 1,4 1 0,1 6 0,6 29 Pénzügyi közvetítés 1 0,1 3 0,3 4 0,4 0 0,0 8 Ingatlanügyek, gazdasági szolgátatás 23 2,5 9 1,0 8 0,9 1 0,1 41 Közigazgatás, védelem, kötelezı társadalombiztosít 11 1,2 24 2,6 15 1,6 3 0,3 53 Oktatás 0 0,0 10 1,1 31 3,3 2 0,2 43 Egészségügyi, szociális ellátás 2 0,2 12 1,3 16 1,7 8 0,9 38 Egyéb közösségi, személyi szolgáltatás 7 0,8 11 1,2 5 0,5 0 0,0 23 Területen kívüli intézet 0 0,0 1 0,1 0 0,0 0 0,0 1 Kitöltetlen 6 0,6 16 1,7 10 1,1 2 0,2 34 Összesen , , ,4 50 5,4 931 Az adatfelvétel során többek között arra kellett választ adnia a megkérdezett gazdasági szervezeteknek, hogy a kérdezés idıpontjában rögzített létszámhoz képest hogyan alakul a foglalkoztatottak száma 3, illetve 12 hónap múlva. 6

7 A felmérésben résztvevı szervezetek megoszlása a 3 és 12 hónapon belüli létszámnövelési és csökkentési szándékok szerint Létszámváltozás 3 hónap múlva 12 hónap múlva db % db % csökkenı , ,1 stagnáló , ,1 növekedı , ,8 Válaszadók száma , ,0 A vállalatok 52,7%-a 3 hónap múlva is, 48,1%-a egy év múlva is változatlan létszámmal tervezi mőködését. Ugyanakkor az is valószínősíthetı, hogy a bizonytalan üzleti folyamatok mellett sok esetben nem tudják, vagy esetleg nem akarják elırebecsülni a változást. A létszámcsökkentési elképzelésrıl 3 hónapos idıtávban a megkérdezettek 12,1%-a, 12 hónapos távlatban 16,1%-a számolt be, ugyanakkor a bıvíteni szándékozók aránya 3 hónapra és egy évre vonatkozóan is 35% körüli volt. A foglalkoztatottak létszáma a II. negyedéves munkaerı-gazdálkodási felmérésbe vont munkáltatóknál a dél-dunántúli régióban várható létszám egy év múlva várható létszám 3 hónap múlva Foglalkoztatottak száma (fı) aktuális létszám: április A válaszadók jelzése szerint az elmúlt három hónapban 3980-an léptek be új munkavállalóként és 3217 alkalmazott hagyta el a munkahelyét, tehát összességében 763 fıvel emelkedett a bevont cégek összlétszáma. A rövidtávú munkaerı-felmérések egyik legnagyobb problémájára mutat rá az az adat, hogy a januárban lebonyolított elızı felmérésünk alkalmával, a következı három hónapra tehát I. negyedévére csak 2223 belépést és 1269 fıs kilépést, tehát összességében 954 fıs létszámnövekedést prognosztizált az akkor megkérdezett 11-gyel több, de közel ugyanennyi foglalkoztatottat reprezentáló, zömében azonos cégekbıl álló munkáltatói kör. A korábbi felméréseinknél is azt tapasztaltuk, hogy a valóságban bekövetkezı munkaerı-mozgásnak (belépıknek, kilépıknek) csak durván a felét, harmadát tudták voltak hajlandóak három hónapra elıre jelezni a megkérdezett gazdálkodó szervezetek, így volt ez a mostani felvétel alkalmával is. Az elkövetkezı negyedévben a felmérésben résztvevı 931 munkáltató összességében létszámának 1479 fıs (2,1%-os) emelkedésére számít. A munkakörönkénti elırejelzés szerint 2672 új belépés mellett 1196 kilépés várható. 7

8 A jelzett létszámmozgások egyenlegeként a következı három hónapban a foglalkoztatotti létszám jelentısebb emelkedésére a feldolgozóipar (703 fı), a kereskedelem, javítás (168 fı), a szállítás, raktározás, posta, távközlés (155 fı), a mezıgazdaság (131 fı) és az építıipar területén számítanak (114 fı). A feldolgozóiparon belül létszámnövelést leginkább az élelmiszeripar (245 fı) és a fémalapanyag, fémfeldolgozási termékek gyártása ágazatban (220 fı) valószínősítenek. A többi létszámtöbbletet feltételezı nemzetgazdasági ágban a létszámnövekedés mértékét 100 fı alattira becsülték. Szemben az elıbbiekkel az elkövetkezı három hónapban a foglalkoztatás említésre méltó mérséklıdésére csupán a villamosenergia, gáz-, és vízellátás területén számítanak, itt is mindössze 43 fıs nagyságrendben. A három hónapos elırejelzés adatait megyénként vizsgálva az tapasztalható, hogy június végén a foglalkoztatottak száma kismértékben ugyan, de várhatóan emelkedik: Baranyában 3,6%-kal, Somogyban 1,3%-kal, Tolnában 1,8%-kal. Ez nyilván azzal van összefüggésben, hogy a szezonális munkák megkezdıdésének köszönhetıen a tavaszi, kora nyári hónapokban jelentısebb létszámfelvételek történnek a munkáltatók részérıl. 3 hónap távlatában valamennyi méretkategóriában bıvülni fog várhatóan a foglalkoztatottak száma. A nagyszervezeteknél dolgozók létszáma 1,1%-kal emelkedik elıreláthatólag, a közepes méretőeknél 2,5%-kos a kisvállalkozásoknál 3,4%-kos emelkedés valószínősíthetı. A legfeljebb 9 fıt foglalkoztató mikro-vállalkozások létszáma tizedével (158 fıvel) bıvülhet. 8

9 A 12 hónapos elırejelzés adataiból úgy tőnik, hogy a foglalkoztatási helyzet javulása ebben az intervallumban sem változik jelentısen. A megkérdezett cégek összesített elırejelzése ugyanis 711 fıs, azaz 1%-os létszámnövekedés várakozásáról ad számot az elıttünk álló egy év vonatkozásában. Ezen belül Somogyban stagnálást (0,2%-os emelkedést) Baranyában és Tolnában kismértékő (1,4, illetve 1,8%-os) emelkedést valószínősítenek. Létszámnagyság alapján a mikro- és kisvállalkozások prognosztizáltak létszámnövekedést 12 hónap távlatában (14,5, illetve 2,5%-osat), a közepes és nagy szervezeteknél inkább a stagnálás valószínősíthetı. Szakmacsoportok szerinti elırejelzés A felmérés alapján képet kaphatunk a munkaerı szakmánkénti mozgásáról is. A következı negyedévre jelzett 2672 belépés és 1193 kilépés 986 munkakört érint várhatóan. (Lásd melléklet!) A létszámmozgások legnagyobb része várhatóan betanított-, illetve segédmunkásokat érint majd: mind a belépık, mind a kilépık négytizede közülük kerülhet ki. Ezen kívül 100 fınél nagyobb felvétel a vas- és fémipari foglalkozásúak (281 fı), az élemiszeripari foglalkozásúak (266 fı), a kereskedelmi, vendéglátóipari foglalkozásúak (231 fı) valamint az erdı- és vadgazdálkodási foglalkozásúak (175 fı) körébıl várható. 9

10 1 Jelentısebb kilépést a könnyőipari foglalkozásúak (-92 fı), a kereskedelmi, vendéglátóipari foglalkozásúak (-84 fı), a vas és fémipari foglalkozásúak (-80 fı), a gazdasági, pénzügyi ügyintézık (-58 fı), a nem anyagi jellegő, szolgáltatási foglalkozásúak (-55 fı) és a mezıgazdasági foglalkozásúak esetében jeleztek. A következı 3 hónapra jelzett 20 fı, vagy afeletti létszámváltozások egyenlege FEOR 2 számjegyő csoportokban gazdasági, pénzintézeti ügyintézık építıipari foglalkozások egyszerő mg.-i és erdıgazd.-i foglalkozások mobil gépek kezelıi kereskedelmi, vendéglátóipari foglalkozások erdı- és vadgazdálkodási foglalkozások vas- és fémipari foglalkozások feldolgozóipari gépek kezelıi élelmiszeripari foglalkozások Változás (fı) A következı három hónapra prognosztizált létszámmozgások munkakörönkénti egyenlegét tekintve 20 fınél nagyobb mértékő létszámbıvülést 10 foglalkozási csoportból jeleztek. Az egyszerő szolgáltatás jellegő foglalkozásúak száma 311 fıvel emelkedik majd, e csoporton belül egyéb segédmunkásokat keresnek túlnyomó többségében (223 fıt). Az élelmiszeripari foglalkozásúak esetében a felmérés 247 fıs létszámnövekedést jelez, ez szinte kizárólag tartósítóipari munkások, gyümölcs- és zöldségfeldolgozók felvételének (223 fı) köszönhetı. A feldolgozóipari gépek kezelıinek körében 216 fıs emelkedéssel számolnak, ez esetben legnagyobbrészt gyártósori összeszerelıkre (71 fı) és könnyőipari gépkezelıkre (66 fı) lesz szükség. A vas- és fémipari foglalkozásúak körében a belépések és a kilépések mérlege 201 fıs többletet mutat e körben hegesztık, lángvágók (77 fı), lakatosok (60 fı) és forgácsolók (43 fı) számíthatnak felvételre. Az erdıgazdálkodási foglalkozásúak esetében 175 fıs létszámnövekedést becsültek elıre a megkérdezett munkáltatók. A kereskedelmi, vendéglátóipari foglalkozásúak száma 147 fıvel, ezen belül az eladóké 77 fıvel bıvülhet a következı negyedévben. A mobil gépek kezelıinél 65 fıs, az egyszerő mezıgazdasági foglalkozásúak számában 45 fıs, az építıipari foglalkozásúak esetében 33 fıs, a gazdasági, pénzügyi ügyintézık körében pedig 22 fıs létszámbıvülést jeleztek a kérdıívet kitöltı szervezetek. A következı negyedévre elıre jelzett létszámmozgások egyenlegét tekintve 20 fınél nagyobb mértékő csökkenést egyetlen foglalkozási alcsoportból sem jeleztek. 10

11 A munkáltatók és az atipikus foglalkoztatás A felmérés során megkérdeztük a munkáltatókat az atipikus foglalkoztatási formákról is. Az alábbi táblázatban a munkáltatóktól kapott válaszok összesített adatai szerepelnek. Atipikus foglalkoztatási forma Az adott formában foglalkoztatottak száma aránya Részmunkaidı ,3 Távmunka 7 0,0 Bedolgozói munkaviszony 156 0,2 EKHO 1 0,0 Megbízási szerzıdés 475 0,7 Munkaerı-kölcsönzés 458 0,7 Önfoglalkoztatás 104 0,2 GYES, GYED-rıl 8 órában visszavett munkaerı ,5 Határozott idejő munkaszerzıdés ,7 AM-könyves foglalkoztatás 188 0,3 Látható, hogy míg egyes foglalkoztatási formák továbbra sem jellemzıek, néhány költségkímélı foglalkoztatási forma az utóbbi években egyre nagyobb teret hódít a vállalati munkaerı-gazdálkodásban. A két legnagyobb létszámot érintı atipikus foglalkoztatási forma mint a fenti táblázatból is látszik a határozott idıre szóló szerzıdés és a részmunkaidıs foglalkoztatás. A határozott idıre szóló szerzıdés alkalmazása a munkaadók számára rugalmasabb munkaerı-gazdálkodást biztosít. Ezáltal gyorsabban és olcsóbban tudják kielégíteni a rövidtávú munkaerı-igényüket, ugyanakkor elbocsátás nélkül, könnyen és különösebb költség nélkül meg tudnak válni a feleslegessé váló munkaerıtıl elsı negyedévének végén a felmérésben szereplı foglalkoztatottak 6,7%-a rendelkezett határozott idejő munkaszerzıdéssel. 300 fı feletti létszámot a villamosgép, mőszer gyártása (1056 fı), az egészségügyi, szociális ellátás (544 fı), a közigazgatás (401 fı), és a mezıgazdaság (308 fı) területén alkalmaztak. A részmunkaidıs foglalkoztatás szinte a gazdaság minden területén elıfordul kisebb-nagyobb mértékben. A felmérésünkben szereplı foglalkoztatottak közül legtöbben egészségügyi szociális ellátás (1408 fı), a kereskedelem, javítás (580 fı) és a textília- textiláru gyártása ágazatban dolgoznak napi 4 vagy 6 órában. Szekszárd, Készítette: Bartha Viktória Jóváhagyta: dr. Brebán Valéria fıigazgató 11

12 Melléklet (fı) A évi II. NMF-ben résztvevı szervezetek 3 hónapon belüli létszámmozgásaiban érintettek száma foglalkozási csoportok szerint Foglalkozási csoportok (FEOR2) Belépı Kilépı Egyenleg 13 Gazdasági, költségvetési szervezetek vezetıi Mőszaki és természettudományi foglalkozások Egészségügyi - egyetemi, fıiskolai képzettséghez kapcsolódó foglalkozások Szociális és munkaerı-piaci szolgáltatási foglalkozások Szakképzett pedagógusok Gazdasági, jogi és társadalomtudományi foglalkozás Kulturális, sport, mővészeti, vallási foglalkozások Egyéb magasan képzett ügyintézık Technikusok és hasonló mőszaki foglalkozások Egészségügyi foglalkozások Szociális és munkaerı-piaci szolgáltatási foglakozások Igazságszolgáltatási, élet-és vagyonvédelmi ügyintézık Gazdasági, pénzintézeti ügyintézık Kulturális, sport-, mővészeti és vallási foglalkozások Egyéb ügyintézık Irodai jellegő foglalkozások Ügyviteli (ügyfélforgalmi) jellegő foglalkozások Kereskedelmi, vendéglátóipari foglalkozások Közlekedési, Postai és Hírközlési foglalkozások Nem anyagi jellegő szolgáltatási foglalkozások Mezıgazdasági foglalkozások Erdı- és vadgazdálkodási foglalkozások Halászati foglalkozások Bányászati foglalkozások Élelmiszeripari foglalkozások Könnyőipari foglalkozások Vas- és fémipari foglalkozások Háziipari, vegyesipari és raktározási foglalkozások, 75 laboránsok Építıipari foglalkozások Feldolgozóipari gépek kezelıi Egyéb helyhez kötött gépek kezelıi Mobil gépek kezelıi Egyszerő szolgált. jellegő foglalkozások Egyszerő mezıgazdasági és erdıgazdálkodási foglalkozások Összesen

13 Módszertani kiegészítés 1. A KSH FOGALMI RENDSZERE A lakossági munkaerı-felmérés fogalmai A Központi Statisztikai Hivatal 1992 óta az OECD országokban meghonosított, egységes elvek és módszerek szerint végzett munkaerı-felmérés (Labour Force Survey = LFS) keretében vizsgálja a éves személyek gazdasági aktivitását. A magánháztartások reprezentatív mintáján végzett felmérésnek az ILO által javasolt fogalmi rendszere azonos az OECD országokban. A magyar munkaerı-felmérés a vizsgált népességet egy meghatározott idıszakban (a hónap 7.napját követı elsı hétfıtıl kezdıdı három hétben, a kikérdezés hetét megelızı hétre vonatkozóan, a hetet hétfıtıl vasárnapig számítva) végzett tevékenységük alapján sorolja a következı két fıcsoportba: gazdaságilag aktívak (a rendelkezésre álló munkaerı) és gazdaságilag nem aktívak (inaktívak). A gazdaságilag aktív kategória (rendelkezésre álló munkaerı) magában foglalja mindazon személyeket, akik a megfigyelés hetében a munkaerıpiacon foglalkoztatottként vagy munkanélküliként megjelentek. Foglalkoztatottnak tekintendı mindenki, aki a vizsgált idıszakban az un. vonatkozási héten legalább 1 óra, jövedelmet biztosító munkát végzett, vagy munkájától csak átmenetileg (szabadság, betegség stb. miatt) volt távol. Jövedelmet biztosító munkának számít minden olyan tevékenység: amely pénzjövedelmet eredményez, vagy amely természetbeni juttatást biztosít, esetleg amelyet egyéb, késıbb realizálható jövedelem érdekében végeztek amelyet, mint segítı családtagok végeztek a háztartáshoz tartozó gazdaság, vállalkozás jövedelmének növelése érdekében. A felvétel szempontjából nem számít jövedelmet biztosító munkának az önként, ingyenesen, más háztartásnak vagy intézménynek nyújtott bármilyen segítség (társadalmi munka, ún. kalákamunka stb.), a saját ház vagy lakás építése, felújítása, javítása, a tanulmányhoz kötött szakmai gyakorlat keretében végzett munka (még akkor sem, ha azért valamilyen díjazást kapnak), valamint a háztartásban, a ház körül végzett munka, beleértve a kerti munkákat is. A háztáji gazdaságban végzett munka csak akkor tekinthetı jövedelemszerzınek, ha annak eredménye jellemzıen piacra és nem saját fogyasztásra kerül. A gyermekgondozási díjban (gyed), gyermekgondozási segélyben (gyes) részesülıket az novemberében Prágában az átalakuló országok számára megfogalmazott ILO ajánlásnak megfelelıen január 1-tıl a vonatkozási héten végzett tevékenységük alapján osztályozzák, eltérıen az addigi magyar gyakorlattól. A munkaerı-felmérésre vonatkozó Eurostat ajánlások alapján a sorkatonák, mint intézeti népesség nem tartoznak a felvétel körébe III. negyedévig a nemzeti számlák (ESA95) fogalmi rendszerének megfelelıen a munkaerı-felmérés foglalkoztatotti adatait a sorkatonák adminisztratív forrásból származó létszámadataival korrigálták IV. negyedévétıl a munkaerı-felmérés nem tartalmazza a sorkatonák létszámát, és ennek megfelelıen 2003-tól módosítják a korábbi idıszakok adatait is. 13

14 Munkanélkülinek tekintendı az a személy, aki egyidejőleg az adott héten nem dolgozott (s nincs olyan munkája, amelytıl átmenetileg távol volt); aktívan keresett munkát a kikérdezést megelızı négy hét folyamán; rendelkezésre áll, azaz két héten belül munkába tudna állni, ha találna megfelelı állást. A munkanélküliek sajátos csoportját alkotják azok, akik ugyan nem dolgoztak a vonatkozási héten, de már találtak munkát, ahol 90 napon (2002-ig 30 napon) belül dolgozni kezdenek. Rájuk nem vonatkozik a hármas kritérium egyidejő teljesülése. Aktív munkakeresésnek tekintendı, ha valaki állami vagy magán-munkaközvetítın keresztül érdeklıdött állás után, közvetlenül keresett meg munkáltatókat, hirdetést olvasott, adott fel, hirdetésre válaszolt, rokonoknál, ismerısöknél érdeklıdött, tesztet írt, vizsgát tett, vagy meghallgatáson volt, vállalkozásának elindítását intézte. Gazdaságilag aktívak azok, akik megjelennek a munkaerıpiacon, azaz a foglalkoztatottak és a munkanélküliek. Gazdaságilag nem aktívak azok, akik a vonatkozási héten nem dolgoztak, illetve nem volt rendszeres, jövedelmet biztosító munkájuk és nem is kerestek munkát, vagy kerestek, de nem tudtak volna munkába állni. Ide tartoznak többek között a passzív munkanélküliek, akik szeretnének ugyan munkát, de kedvezıtlennek ítélve elhelyezkedési esélyeiket, meg sem kísérlik az álláskeresést. A munkanélküliség, illetve a gazdasági aktivitás mértékének jellemzésére a következı fontosabb mutatószámok szolgálnak: a foglalkoztatási arány, amely a foglalkoztatottaknak a megfelelı korcsoportba tartozó népességhez viszonyított aránya; a munkanélküliségi ráta, amely a munkanélkülieknek a megfelelı korcsoportba tartozó gazdaságilag aktív népességen belüli aránya; az aktivitási arány, amely a gazdaságilag aktívak aránya a megfelelı korcsoportba tartozó népességen belül. Regisztrált munkanélküli: a Foglalkoztatási Hivatal által nyilvántartott álláskeresık közül az, aki munkaviszonnyal nem rendelkezik, nem nyugdíjas, nem tanuló, foglalkoztatást elısegítı támogatásban (pl. átképzés, közhasznú foglalkoztatás) nem részesül, munkát, állást vagy önálló foglalkozást keres, és egy adódó állás elfogadására rendelkezésre áll. Gazdaságilag nem aktív népesség: a népességnek a gazdaságilag aktív népességen kívüli része. Ide tartoznak: a gyermekgondozási ellátás bármelyik formáját igénybevevık (az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által nyilvántartott gyeden, gyesen lévık, valamint gyedet igénybe vevık adatai alapján); az a nyugdíjas, járadékos, aki nem folytat keresıtevékenységet (az Országos Nyugdíjfolyósító Igazgatóság adatai alapján); a tıkejövedelmükbıl (ingatlan-, és pénztıke jövedelmébıl) élık; a 15 éven aluliak; a 15 éven felüli tanulók (intézményi adatgyőjtés); a háztartásbeliek; a közületi eltartottak; a szociális gondozottak 14

15 2. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat új fogalma Nyilvántartott álláskeresı: Az Flt november 1-jei módosításával összefüggésben azok a személyek, akik a korábban alkalmazott regisztrált munkanélküli fogalomnak megfelelnek, és a munkaügyi szervezet illetékes kirendeltségével új típusú álláskeresési megállapodást kötöttek. (Az átmeneti idıszakban ide értjük azokat a regisztrált munkanélkülieket is, aki esetében ez a megállapodás még nem köttetett meg.) 15

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ A negyedéves munkaerı-felmérés tapasztalatai a dél-dunántúli régióban 2009. I. negyedév A felmérés lényege A PHARE TWINING svéd-dán modernizációs folyamat során

Részletesebben

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ A negyedéves munkaerı-felmérés tapasztalatai a dél-dunántúli régióban 2007. IV. negyedév A felmérés lényege A PHARE TWINING svéd-dán modernizációs folyamat során

Részletesebben

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ A negyedéves munkaerı-felmérés tapasztalatai a dél-dunántúli régióban 2009. IV. negyedév A felmérés lényege A PHARE TWINING svéd-dán modernizációs folyamat során

Részletesebben

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ A negyedéves munkaerı-felmérés tapasztalatai a dél-dunántúli régióban 2009. II. negyedév A felmérés lényege A PHARE TWINING svéd-dán modernizációs folyamat során

Részletesebben

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ A negyedéves munkaerı-felmérés tapasztalatai a dél-dunántúli régióban 2008. I. negyedév A felmérés lényege A PHARE TWINING svéd-dán modernizációs folyamat során

Részletesebben

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ A negyedéves munkaerı-felmérés tapasztalatai a dél-dunántúli régióban 2007. III. negyedév A felmérés lényege A PHARE TWINING svéd-dán modernizációs folyamat során

Részletesebben

Negyedéves munkaerı-gazdálkodási felmérés Csongrád megye 2006. IV. negyedév

Negyedéves munkaerı-gazdálkodási felmérés Csongrád megye 2006. IV. negyedév Csongrád Megyei Munkaügyi Központ Negyedéves munkaerı-gazdálkodási felmérés Csongrád megye 2. IV. negyedév Szeged, 2. november 2. Készítette: Fejes Ágnes elemzı Csongrád Megyei Munkaügyi Központ Koordinációs

Részletesebben

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ A negyedéves munkaerı-felmérés tapasztalatai a dél-dunántúli régióban 2008. IV. negyedév A felmérés lényege A PHARE TWINING svéd-dán modernizációs folyamat során

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERİ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS I. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERİ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS I. negyedév Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERİ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS 2014. I. negyedév Tolna megye 2014. január-március A felmérés lényege A negyedéves munkaerı-felmérés tapasztalatai Tolna megyében 2014. I.

Részletesebben

A negyedéves munkaerı-felmérés tapasztalatai Tolna megyében III. negyedév. A felmérés lényege

A negyedéves munkaerı-felmérés tapasztalatai Tolna megyében III. negyedév. A felmérés lényege Munkaügyi Központja A negyedéves munkaerı-felmérés tapasztalatai Tolna megyében 2011. III. negyedév A felmérés lényege A PHARE TWINING svéd-dán modernizációs folyamat során került kialakításra a negyedéves

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ május Fıben %-ban Fıben %-ban

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ május Fıben %-ban Fıben %-ban DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Megnevezés Változás az elızı Változás az elızı 27. hónaphoz képest

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ márc.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ márc. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 21. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı évhez

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ dec.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ dec. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 29. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı évhez

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. március 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ nov.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ nov. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 29. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı évhez

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ június Fıben %-ban Fıben %-ban

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ június Fıben %-ban Fıben %-ban DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Megnevezés Változás az elızı Változás az elızı 27. hónaphoz képest

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ augusztus Fıben %-ban Fıben %-ban

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ augusztus Fıben %-ban Fıben %-ban DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Megnevezés 2007. augusztus Változás az elızı Változás az elızı hónaphoz

Részletesebben

BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA TÁJÉKOZTATÓ dec.

BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA TÁJÉKOZTATÓ dec. BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA TÁJÉKOZTATÓ A DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ MUNKAERİ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2010. Változás az elızı hónaphoz

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ szept.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ szept. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 29. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı évhez

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ aug.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ aug. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2009. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ ápr.

TÁJÉKOZTATÓ ápr. TÁJÉKOZTATÓ A DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ MUNKAERİ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2011. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı évhez képest Fıben

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ okt.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ okt. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2010. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı

Részletesebben

A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében. 2011. IV. negyedév

A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében. 2011. IV. negyedév Munkaügyi Központ A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében 7400 Kaposvár, Fő u. 37-39. Telefon: (82) 505 504 Fax: (82) 505 550 E-mail: somogykh-mk@lab.hu Honlap: www.somogy.gov.hu

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ jún.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ jún. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2009. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ máj.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ máj. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2010. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı

Részletesebben

A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében. 2011. II. negyedév

A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében. 2011. II. negyedév Munkaügyi Központ A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében 7400 Kaposvár, Fő u. 37-39. Telefon: (82) 505 504 Fax: (82) 505 550 E-mail: somogykh-mk@lab.hu Honlap: www.kozig.somogy.hu

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ febr.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ febr. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI nevezés 2008. febr. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az

Részletesebben

Munkaügyi Központ. A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében 2011. I. negyedév

Munkaügyi Központ. A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében 2011. I. negyedév Munkaügyi Központ A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében A felmérés lényege A PHARE TWINING svéd-dán modernizációs folyamat során került kialakításra a negyedéves munkaerő-gazdálkodási

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ jún.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ jún. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI nevezés 2008. jún. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı

Részletesebben

A negyedéves munkaerı-gazdálkodási felmérés tapasztalatai Baranya megyében

A negyedéves munkaerı-gazdálkodási felmérés tapasztalatai Baranya megyében A negyedéves munkaerı-gazdálkodási felmérés tapasztalatai Baranya megyében 2014. I. negyedév 7621 Pécs, Király u. 46. Telefon: (72) 506-800 Fax: (72) 506-804 E-mail: baranyakh-mk@lab.hu Honlap: www.munka.hu

Részletesebben

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ A negyedéves munkaerő-felmérés tapasztalatai a dél-dunántúli régióban 2008. I. negyedév A felmérés lényege A PHARE TWINING svéd-dán modernizációs folyamat során

Részletesebben

Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Szervezési Osztály

Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Szervezési Osztály Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Szervezési Osztály Negyedéves munkaerı-gazdálkodási felmérés 2011. III. negyedév 1. A munkaerı-gazdálkodási felmérés célja, a felmérésben résztvevık köre

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ nov.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ nov. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2008. nov. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ febr.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ febr. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2009. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ jan.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ jan. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI nevezés 2008. jan. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ febr.

TÁJÉKOZTATÓ febr. TÁJÉKOZTATÓ A DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ MUNKAERİ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2011. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı évhez képest Fıben

Részletesebben

MUKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS MUNKAÜGYI KÖZPONT MUKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Készítette: Tas Attiláné Jóváhagyta: Mátrainé Bartus Éva igazgató 2011. február A Közép-magyarországi Régió gazdasági és munkaerő-piaci helyzete Megnevezés

Részletesebben

A negyedéves munkaerı-felmérés tapasztalatai Baranya megyében III. negyedév. A felmérés lényege

A negyedéves munkaerı-felmérés tapasztalatai Baranya megyében III. negyedév. A felmérés lényege A negyedéves munkaerı-felmérés tapasztalatai Baranya megyében 2011. III. negyedév A felmérés lényege A PHARE TWINING svéd-dán modernizációs folyamat során került kialakításra a negyedéves munkaerı-gazdálkodási

Részletesebben

Munkaügyi Központ III. negyedév

Munkaügyi Központ III. negyedév Munkaügyi Központ A negyedéves munkaerı-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében 7400 Kaposvár, Fı u. 37-39. Telefon: (82) 505 504 Fax: (82) 505 550 E-mail: somogykh-mk@lab.hu Honlap: www.kozig.somogy.hu

Részletesebben

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ A negyedéves munkaerő-felmérés tapasztalatai a dél-dunántúli régióban 2007. III. negyedév A felmérés lényege A PHARE TWINING svéd-dán modernizációs folyamat során

Részletesebben

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ A negyedéves munkaerő-felmérés tapasztalatai a dél-dunántúli régióban 2008. III. negyedév A felmérés lényege A PHARE TWINING svéd-dán modernizációs folyamat során

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERİ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE II. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERİ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE II. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERİ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE 2012. II. negyedév 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 42-44. Telefon: (36

Részletesebben

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Készítette: Baranyai Ákos Jóváhagyta: Dr. Iróczki Lénárd 2013. február 1 Tartalomjegyzék Fogalmi háttér... 3 A KSH lakossági

Részletesebben

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS P e s t m e g y e i K o r m á n y h i v a t a l M u n k a ü g y i K ö z p o n t MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Készítette: Takács Szabolcs Jóváhagyta: Dr. Iróczki Lénárd 2011. május 1 0 8 2 B u d a p e

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERİ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE I. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERİ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE I. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERİ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE 2014. I. negyedév 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 42-44. Telefon: (36

Részletesebben

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Készítette: Baranyai Ákos Jóváhagyta: dr. Iróczki Lénárd 2013. május 1 Tartalomjegyzék Fogalmi háttér... 3 A KSH lakossági

Részletesebben

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Készítette: Baranyai Ákos Jóváhagyta: Dr. Iróczki Lénárd 2012. szeptember 1 Tartalomjegyzék Fogalmi háttér... 3 A KSH lakossági

Részletesebben

A negyedéves munkaerő-felmérés tapasztalatai Tolna megyében I. negyedév

A negyedéves munkaerő-felmérés tapasztalatai Tolna megyében I. negyedév Munkaügyi Központja A negyedéves munkaerő-felmérés tapasztalatai Tolna megyében 2011. I. negyedév A felmérés lényege A PHARE TWINING svéd-dán modernizációs folyamat során került kialakításra a negyedéves

Részletesebben

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ A negyedéves munkaerő-felmérés tapasztalatai a dél-dunántúli régióban 2008. IV. negyedév A felmérés lényege A PHARE TWINING svéd-dán modernizációs folyamat során

Részletesebben

A Negyedéves munkaerı-gazdálkodási felmérés Heves megyei eredményei. 2014. I. negyedév

A Negyedéves munkaerı-gazdálkodási felmérés Heves megyei eredményei. 2014. I. negyedév Heves Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja A Negyedéves munkaerı-gazdálkodási felmérés Heves megyei eredményei A foglalkoztatottak számának változása körzetenként 250 200 150 100 50 0-50 2014.03.31

Részletesebben

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központ MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Készítette: Takács Szabolcs Jóváhagyta: Mátrainé Bartus Éva 2013. május 1 Tartalomjegyzék Fogalmi háttér... 3 A KSH lakossági

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERİ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE III. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERİ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE III. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERİ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE 2011. III. negyedév 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 42-44. Telefon: (36

Részletesebben

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Készítette: Baranyai Ákos Jóváhagyta: Dr. Iróczki Lénárd 2012. május 1 Tartalomjegyzék Fogalmi háttér...3 A KSH lakossági munkaerős-felmérés fogalmai...3 Pest megye gazdasági

Részletesebben

A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN

A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2015. 2015. június 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.817 álláskereső szerepelt, amely az előző hónaphoz

Részletesebben

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Készítette: Valdáné Pató Klára Jóváhagyta: Dr. Iróczki Lénárd 2011. november 1 Tartalomjegyzék Fogalmi háttér...3 A KSH lakossági

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2013. augusztus - 2015. augusztus

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2013. augusztus - 2015. augusztus A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. AUGUSZTUS 2015. augusztus 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.581 álláskereső szerepelt, amely

Részletesebben

A negyedéves munkaerő-felmérés tapasztalatai Tolna megyében II. negyedév

A negyedéves munkaerő-felmérés tapasztalatai Tolna megyében II. negyedév Munkaügyi Központja A negyedéves munkaerő-felmérés tapasztalatai Tolna megyében 2011. II. negyedév A felmérés lényege A PHARE TWINING svéd-dán modernizációs folyamat során került kialakításra a negyedéves

Részletesebben

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS B u d a p e s t F p v á r o s K o r m á n y h i v a t a l a M u n k a ü g y i K ö z p o n t MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Készítette: Takács Szabolcs Jóváhagyta: Mátrainé Bartus Éva 2011. május 1 0 8

Részletesebben

Negyedéves munkaerı-gazdálkodási felmérés Csongrád megye I. negyedév

Negyedéves munkaerı-gazdálkodási felmérés Csongrád megye I. negyedév Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Szegedi Regionális Kirendeltség Negyedéves munkaerı-gazdálkodási felmérés Csongrád megye 2007. I. negyedév Szeged, 2007. február 28. Készítette: Fejes Ágnes elemzı

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS I. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS I. negyedév Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS 2012. I. negyedév Tolna megye 2012. január-március A negyedéves munkaerő-felmérés tapasztalatai Tolna megyében 2012. I. negyedév A felmérés

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. JANUÁR 2016. január 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.865 álláskereső szerepelt, amely az előző

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS II. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS II. negyedév Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS 2013. II. negyedév Tolna megye 2013. április-június A felmérés lényege A negyedéves munkaerő-felmérés tapasztalatai Tolna megyében 2013. II.

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. júni.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. júni. 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2014. SZEPTEMBER 2014. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 9.685 álláskereső

Részletesebben

Jóváhagyta: Deák Miklósné igazgató

Jóváhagyta: Deák Miklósné igazgató Jóváhagyta: Deák Miklósné igazgató JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE 2014. I. NEGYEDÉVES MUNKAERİ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI A három hónap múlva várható létszámváltozás körzetenként Szolnok, 2014. február

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.április április. júni. júli. márc. aug. szept.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.április április. júni. júli. márc. aug. szept. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. ÁPRILIS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

Foglalkoztatás- és szociálpolitika

Foglalkoztatás- és szociálpolitika Foglalkoztatás- és szociálpolitika Munkanélküliség 2008/09 I. félév Dr. Teperics Károly egyetemi adjunktus E-mail: teperics@puma.unideb.hu Gazdaságilag aktív nem aktív népesség A gazdaságilag aktív népesség

Részletesebben

Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5.

Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5. Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1-08/1-2009-005 vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019 DOKUMENTUM 5. Foglalkoztatottság és munkanélküliség

Részletesebben

A munkaerő-piac fontosabb jelzőszámai a Közép-magyarországi régióban 2010. május

A munkaerő-piac fontosabb jelzőszámai a Közép-magyarországi régióban 2010. május Pályázathoz anyagok a TÁMOP 4.1.1/AKONV2010-2019 Munkaerőpiaci alkalmazkodás fejlesztése 1/b képzéskorszerűsítési alprojekt Munkaerőpiaci helyzetkép II. negyedév Negyed adatok régiókra bontva 2010. 1.

Részletesebben

Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ

Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI JELENTÉS 2008. I. negyedév Dél-Alföld Tájékoztató 2008. január 2008. február Bács-Kiskun megye 769 39108 fı Csongrád megye 524 26298 fı Békés

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. július 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. OKTÓBER 2015. október 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.727 álláskereső szerepelt, amely az előző

Részletesebben

A negyedéves munkaerő-felmérés tapasztalatai Baranya megyében I. negyedév

A negyedéves munkaerő-felmérés tapasztalatai Baranya megyében I. negyedév A negyedéves munkaerő-felmérés tapasztalatai Baranya megyében 2011. I. negyedév A felmérés lényege A PHARE TWINING svéd-dán modernizációs folyamat során került kialakításra a negyedéves munkaerő-gazdálkodási

Részletesebben

A negyedéves munkaerő-felmérés tapasztalatai Baranya megyében II. negyedév

A negyedéves munkaerő-felmérés tapasztalatai Baranya megyében II. negyedév A negyedéves munkaerő-felmérés tapasztalatai Baranya megyében 2011. II. negyedév A felmérés lényege A PHARE TWINING svéd-dán modernizációs folyamat során került kialakításra a negyedéves munkaerő-gazdálkodási

Részletesebben

Összefoglaló a negyedéves munkaerı-gazdálkodási felmérés Komárom-Esztergom megyei eredményeirıl III. negyedév

Összefoglaló a negyedéves munkaerı-gazdálkodási felmérés Komárom-Esztergom megyei eredményeirıl III. negyedév Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Szervezési Osztály Összefoglaló a negyedéves munkaerı-gazdálkodási felmérés Komárom-Esztergom megyei eredményeirıl 2011. III. negyedév 8000 Székesfehérvár,

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2014. ÁPRILIS Tovább csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma. 2014. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi

Részletesebben

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. április 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

máj dec jan. szept.

máj dec jan. szept. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. JÚNIUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. június 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

2010. II. NEGYEDÉV (ORSZÁGOS ELEMZÉS) Közép- Magyarország 101,0%

2010. II. NEGYEDÉV (ORSZÁGOS ELEMZÉS) Közép- Magyarország 101,0% A NEGYEDÉVES MUNKAERİ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS FİBB EREDMÉNYEI 2010. II. NEGYEDÉV (ORSZÁGOS ELEMZÉS) Észak- Magyarország Nyugat- Dunántúl Közép- Dunántúl 102,2% Közép- Magyarország 101,0% 101,3% Észak- Alföld

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.május május. júli.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.május május. júli. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. MÁJUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. május 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében augusztus augusztus. okt. nov. szept. júni. júli.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében augusztus augusztus. okt. nov. szept. júni. júli. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. AUGUSZTUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. augusztus 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. aug. okt jan.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. aug. okt jan. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. SZEPTEMBER 2015. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.857 álláskereső szerepelt, amely

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. aug. nov.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. aug. nov. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. SZEPTEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac főbb folyamatairól Heves megyében július

T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac főbb folyamatairól Heves megyében július Heves Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac bb folyamatairól Heves megyében 2012. ius A megye munkáltatói több mint ezer új álláshelyet jelentettek be kirendeltségeinken

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében augusztus augusztus

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében augusztus augusztus A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. AUGUSZTUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2016. augusztus 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. NOVEMBER 2015. november 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.743 álláskereső szerepelt, amely az

Részletesebben

A 2009. évi rövidtávú munkaerı-piaci prognózis felmérés fıbb tapasztalatai

A 2009. évi rövidtávú munkaerı-piaci prognózis felmérés fıbb tapasztalatai DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ MUNKAERİ-PIACI PROGNÓZIS 2009. OKTÓBER A 2009. évi rövidtávú munkaerı-piaci prognózis felmérés fıbb tapasztalatai 2009 októberében a munkaügyi központok 31. alkalommal bonyolítottak

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE II. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE II. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE 2013. II. negyedév 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 42-44. Telefon: (36

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május. aug. szept. júni. máj. ápr. nov. dec.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május. aug. szept. júni. máj. ápr. nov. dec. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. MÁJUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. május 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac főbb folyamatairól Heves megyében április

T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac főbb folyamatairól Heves megyében április Heves Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac bb folyamatairól Heves megyében 2012. ilis A megye munkáltatói 1,7 ezer új álláshelyet jelentettek be kirendeltségeinken

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.december december. okt. márc. máj. aug. szept. febr.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.december december. okt. márc. máj. aug. szept. febr. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. DECEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. december 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben

T ÁJÉKOZTATÓ a munkaer piac f bb folyamatairól Heves megyében május

T ÁJÉKOZTATÓ a munkaer piac f bb folyamatairól Heves megyében május Heves Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja T ÁJÉKOZTATÓ a munkaer piac f bb folyamatairól Heves megyében 2011. us A megye munkáltatói 1,7 ezer új álláshelyet jelentettek be kirendeltségeinken usban

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.augusztus augusztus. júni. júli. dec. febr. nov.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.augusztus augusztus. júni. júli. dec. febr. nov. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. AUGUSZTUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. augusztus 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. máj. ápr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. máj. ápr. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. MÁRCIUS 2013. március 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 15.507 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁJUS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁJUS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. márc. ápr. júni. júli.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. márc. ápr. júni. júli. 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 215. JANUÁR 215. január 2-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 9.465 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Munkaerı-piaci helyzetkép Dél-Alföld május. Fıbb regionális adatok

Munkaerı-piaci helyzetkép Dél-Alföld május. Fıbb regionális adatok Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Munkaerı-piaci helyzetkép Dél-Alföld Fıbb regionális adatok Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Elemzési Osztály Békéscsaba, Árpád sor 2/6. web: http://darmk.afsz.hu

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. NOVEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2016. november 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában

Részletesebben

T ÁJÉKOZTATÓ a munkaer piac f bb folyamatairól Heves megyében július

T ÁJÉKOZTATÓ a munkaer piac f bb folyamatairól Heves megyében július Heves Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja T ÁJÉKOZTATÓ a munkaer piac f bb folyamatairól Heves megyében 2011. ius A megye munkáltatói 1,7 ezer új álláshelyet jelentettek be kirendeltségeinken iusban

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL ÁPRILIS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL ÁPRILIS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.szeptember szeptember. aug. dec. febr. júli.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.szeptember szeptember. aug. dec. febr. júli. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. SZEPTEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben