Új pedagógus-továbbképzések

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Új pedagógus-továbbképzések"

Átírás

1 Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.5/ Pedagógusképzés támogatása Új pedagógus-továbbképzések a folyamatos szakmai fejlődés szolgálatában

2 Ajánló Kedves Kollégák! A pedagógusok igenis számítanak. Számos kutatás igazolja, hogy az oktatás minőségét meghatározó tényezők között első helyen szerepelnek. Folyamatos szakmai fejlődés nélkül azonban nem képzelhető el a nevelés és az oktatás színvonalának emelése, de még szinten tartása sem. A gyermekek tanulási tapasztalatának és eredményességének javításához szükséges az a belső igény, amely folyamatos önvizsgálatra és tanulásra sarkall. A fejlődés egyik, talán legelterjedtebb, de korántsem a leghatékonyabb módja a továbbképzés. Egymástól tanulhatunk a legtöbbet. Ezért az új továbbképzések lehetőséget teremtenek a tapasztalatcserére, és ösztönzik a képzésen tanultak alkalmazása mellett a tudás megosztását is a nevelőtestületen belül, de akár intézmények között vagy pedagógiai napokon, konferenciákon is. Az új tudás, az új módszerek csak akkor érnek valamit, ha változást idéznek elő a tanításban és a tanulásban, és annál többet ér egy képzés, minél szélesebb körben érvényesül a hatása. Fontos tehát a tudásmegosztás kultúrájának terjedése, ennek érdekében az intézményvezetők tehetnek a legtöbbet. Tapasztalati tény az is, hogy eredményesebbek azok az intézmények, amelyeknek van elfogadott, kiérlelt jövőképe, és ennek rendelnek alá minden tevékenységet. Az egységes szemlélet kialakításához segítséget adnak a nevelőtestület egészét vagy egyes csoportjait érintő, helyben tartott továbbképzések. Ezért is javasoljuk, hogy a képzések közül válasszanak a testület szükségleteinek és pedagógiai céljainak megfelelőt, olyat, amely helyben megvalósítva hozzájárulhat az intézmény fejlődéséhez, a tanulás és a tanítás színvonalának emeléséhez. Minden új továbbképzés online tanulási környezetbe ágyazódik, és számos blended, azaz részben távoktatásos formában megvalósuló is van közöttük, ilyen például az összes tantárgyi szakmai megújító képzés. Itt az ideje, hogy az eddig vonakodó pedagógusok is megtapasztalják a technikával segített tanulás, az online kommunikáció ösztönző hatását, hogy aztán tanítványaikkal is bátrabban, célszerűbben és hatékonyabban alkalmazzák az info-kommunikációs eszközöket és módszereket. A képzések jelentős része folyamatba ágyazott, vagyis a távoktatásos szakasz egy-négy hete alatt lehetőség van a tanult módszerek kipróbálására, majd a tapasztalatok megbeszélésére is. Az új képzések közös sajátossága a követő támogatás. A képzés befejezése után egy hónapig még rendelkezésre áll a képző, és a csoporttársakkal is meg lehet beszélni a tanultak alkalmazásának tapasztalatait a képzés online környezetében. Jó választást, hasznos továbbképzést és jó tudásmegosztást kívánunk minden fejlesztő nevében is! Budapest, október dr Szabó Mária szakmai vezető dr. Hunya Márta alprojektvezető dr. Szabó Mária szakmai vezető a pedagógusok támogatásáról Katona Erzsébet témavezető a pedagógus-továbbképzések jellegzetességeiről dr. Hunya Márta alprojektvezető a képzések online hátteréről

3 Tartalomjegyzék Tantárgyi képzések Erkölcstan képzés általános iskolai tanítók számára... 6 Szakmai megújító képzés vizuális kultúrát tanító általános és középiskolai tanárok számára... 8 SAKKHATÁS - Játékkal, sakkal, logikusan A sakk-logika kerettanterv a gyakorlatban Szakmai megújító képzés általános iskolában tanító történelem szakos tanárok számára Szakmai megújító képzés középiskolában tanító történelem szakos tanárok számára Szakmai megújító képzés általános és középiskolában tanító fizika szakos tanárok számára Informatika szakmai megújító továbbképzés általános iskolai tanároknak Középiskolában informatikát tanító tanárok felkészítése az IKT- koordinátori szerepre Szakmai megújító továbbképzés általános és középiskolai matematikatanároknak pénzügyigazdasági ismeretek fókusszal Alsó tagozatos szakmai megújító továbbképzés Szakmai megújító képzés általános és középiskolában tanító ének-zene szakos tanárok számára Szakmai megújító képzés általános és középiskolában tanító biológia szakos tanárok számára Szakmai megújító képzés általános és középiskolában életvitel tantárgyat tanító pedagógusok részére Szakmai megújító képzés általános és középiskolában tanító kémia szakos tanárok számára Szakmai megújító képzés általános iskolában tanító magyar szakos tanárok számára Szakmai megújító képzés középiskolában tanító magyar szakos tanárok számára Nem szaktárgyi képzések A közösségi szolgálat élményszerű megvalósítása a középiskolában A médiatudatosság fejlesztése az iskolában A reflektív pedagógusszerep és az aktív tanulás gyakorlata A kortárs gyermekirodalom megjelenése az alsó tagozatos oktató-nevelő munkában Az önismeret és a társas kultúra fejlesztése A pedagógusok folyamatos szakmai fejlődésének támogatása Komplex egészségnevelési tanfolyam általános iskolai tanárok számára Komplex egészségnevelési tanfolyam óvodapedagógusok és tanítók számára A tanulás tanítása a középiskolában A tanulás tanítása általános iskolában A tanulók szövegértési képességének fejlesztéseaz alsó tagozaton A szövegértési képességek fejlesztésének lehetőségei az általános iskola felső tagozatán A módszertani eszköztár bővítése Aktív tanulás haladóknak Jogtudatosság az iskolábanés az online térben A fejlesztő értékelés gyakorlata Óvodapedagógusok szakmai megújító továbbképzése Generációk közötti kommunikáció a XXI. század iskolájában Stressz, kiégés a pedagóguspályán megküzdési stratégiák A konfliktuskezelés elmélete és gyakorlata köznevelési intézményekben Felkészítő képzés mentori feladatokra Etikus vállalkozói ismeretek Szakiskolai és felnőttoktatás Felkészítés az iskolarendszerű alap és középfokú felnőttoktatásban történő oktató-nevelő munkára Felkészítés a szakiskolai közismereti program tanítására Felkészítés a Köznevelési Hídprogramokban történő oktató-nevelő munkára Intézményvezetők képzése Új elvárások az intézményvezetőkkel szemben - továbbképzés iskolavezetőknek Új elvárások az óvodavezetőkkel szemben - továbbképzés óvodavezetőknek Intézményi innováció, szervezetfejlesztés, változáskezelés, személyiség- és készségfejlesztés - továbbképzés óvodavezetőknek Intézményi innováció, szervezetfejlesztés, változáskezelés, személyiség- és készségfejlesztés - továbbképzés iskolavezetőknek Intézményen belüli és intézmények közötti tudásmenedzsment - továbbképzés iskolavezetőknek Intézményen belüli és intézmények közötti tudásmenedzsment - továbbképzés óvodavezetőknek... 54

4 Erkölcstan képzés általános iskolai tanítók számára 23/54/2015 Kiknek szól a képzés? Tantárgyi képzések Ez a továbbképzés azoknak a tanítóknak szól, akik arra készülnek, hogy az általános iskola 1-4. évfolyamán az erkölcstan témakörébe tartozó foglalkozásokat tartsanak. Elsődleges célja az új tantárgy kívánatos szemléletmódjának közvetítése. Annak tudatosítása, hogy ebben az esetben valami egészen másról van szó, mint egyszerűen visszakérdezhető ismeretek közvetítéséről, s a kialakuló tudás sem értékelhető a szokásos módon, osztályzatokkal. A viselkedést irányító erkölcsi mérték ugyanis a személyiségen belül épül fel, hosszú idő alatt, sok-sok egyéni tapasztalat, példa és beszélgetés során, elkövetett hibák és pozitív élmények bázisán. A tudás meglétét pedig nem az mutatja, ha valaki képes morálisan helyes választ adni a neki nyilvánosan feltett kérdésekre. Sokkal inkább az, ha magatartása, döntései során a közösség által is elfogadott normákat követ belső meggyőződésből függetlenül attól, hogy tetteinek aktuálisan vannak-e szemtanúi, vagy azok közvetlenül milyen előnyökkel, illetve hátrányokkal járnak a számára. Mik a jelentkezés feltételei? Pedagógus diploma, valamint az alapszintű számítógépfelhasználói ismeretek megléte. Gönczöl Enikő Az erkölcsi érzék másképp fejlődik és máshogy mérhető, mint a tantárgyi tudás. Nem adható át direkt közlésekkel és nem kérhető számon feleletek formájában. Meglétét vagy hiányát a tettek és a személyes döntések mutatják meg. Formálásában mégis fontos szerepe van a hiteles pedagógusoknak, ehhez kíván segítséget adni a képzés. A blended (vagyis részben távoktatásos formában megvalósuló) továbbképzés három jelenléti és két távoktatásos szakaszból áll az alábbi időbeosztás szerint. Jelenlét Távoktatás Jelenlét Távoktatás Jelenlét 1 nap, 7 óra 3-4 hét, 6 óra 1 nap, 7 óra 3-4 hét, 6 óra 0,5 nap, 4 óra A távoktatási szakaszok (összesen 2 x 6 óra, szakaszonként 3-4 munkahét alatt) e-learning támogatással valósulnak meg a Moodle felületen. gondolataira való reflektálást. Ösztönzést kapnak ahhoz, hogy vállalják saját véleményüket, A képzés jelenléti szakaszában az alapvető információk átadása mellett csoportban végzett tevékenység, a saját élményekre épülő tanulás dominál. A résztvevők számos játékot és tanítási módszert próbálnak ki, és értékelik egymás megoldásait. Végül minden esetben átgondolják, hogy melyik gyakorlatot miként tudják felhasználni óráikon, a gyerekek körében. A távoktatásos szakaszban különféle oktatási segédletekkel ismerkednek meg a résztvevők. Személyes tanítási tapasztalatokat osztanak meg egymással, reflektálnak egymás gondolataira, közös tervezési feladatot oldanak meg, valamint fórum keretében vitatják meg kérdéseiket és dilemmáikat, s tapintatosan közelítsék meg a gyerekek és családjaik világát. Milyen módszereket alkalmazunk? egymással az erkölcstan foglalkozások tartásával összefüggő személyes dilemmáikat. Mik a tanúsítvány kiadásának feltételei? Részvétel a jelenléti képzési órák 90%-án, illetve a távoktatási szakasz feladatainak megoldása, a kapcsolódó dokumentumok elkészítése és feltöltése a Moodle felületre. Ez utóbbiak között minden résztvevőnek el kell készítenie két rövid írásbeli munkát: egy önértékelést a témával kapcsolatos személyes fejlődési útjáról, valamint egy saját tanulócsoport szükségleteiből kiinduló, néhány foglalkozáson átívelő fejlesztési tervet megadott szempontok szerint. A képzés során a résztvevők áttekintik az erkölcs fogalmának legfontosabb tartalmi összetevőit. Közösen mérlegelik, hogy mi az erkölcsi dilemmák és az erkölcsi megalapozottságú döntések, illetve cselekvések szerepe az egyén személyes boldogulásában, illetve a társadalom életében. Alapvető ismereteket szereznek a gyermekek erkölcsi érzékének fejlődési sajátosságairól. Megismerik a Nemzeti alaptanterv és az alsó tagozatos kerettanterv témával öszszefüggő elvárásait. Gyakorolják a fejlesztési szükségletek azonosítását, s ezek figyelembe vételét a foglalkozások megtervezése során. Bepillantást nyernek abba, hogy milyen segédletek állnak a rendelkezésükre a tanításhoz. Sokféle módszert kipróbálnak, amelyek jól használhatók az alsó tagozaton. Tapasztalatokat szereznek az erkölcsi problémák felvetésében, személyes élményeik megosztásában és a másoktól való tanulásban. Gyakorolják a mások 6 7

5 Tantárgyi képzések Szakmai megújító képzés vizuális kultúrát tanító általános és középiskolai tanárok számára 23/51/2015 Kiknek szól? Általános és középiskolai rajztanároknak, valamint rajz speciálkollégiumi végzettséggel rendelkező tanítóknak, akik nyitottak a vizuális kultúrával összefüggő korszerű tartalmak befogadására és a digitális kompetenciáik fejlesztésére, továbbá elkötelezettek a szakmai megújulás iránt. Mi a képzésen való részvétel feltétele? Heffner Anna Ez a képzés új vizuális tartalmak tanórai felhasználását segíti. Gyakoroljuk, hogy lehet egyegy témához vizuális, audiovizuális, szöveges információt gyűjteni, tárolni, elrendezni, átalakítani és a rajztanítás során felhasználni. Emellett lehetőséget nyújt a korszerű digitális tananyagok, gyermekbarát honlapok és a biztonságos internethasználat megismerésére. Pedagógus diploma. Alapvető számítógép-felhasználói ismeretek, internet hozzáférés, megfelelően karbantartott számítógép, mikrofon, fejhallgató. Web-kamera ajánlott, de nem feltétlenül szükséges. A képzésen jelenléti és távoktatásos formában sajátítják el a résztvevők az anyagot. Mindkét részben építenek a résztvevők egymás közötti kommunikációjára, ösztönzik az egymástól való tanulást. A résztvevők lépésről lépésre jutnak el Hogyan értékelik a résztvevők teljesítményét? A részfeladatokat az elektronikus felületre töltik fel, ahol a csoport tagjaival megvitatják. A képzés vezetője minden részfeladatot véleményez. A képzés eredményes befejezéséhez minden részfeladatot el kell végezni, és a megtartott órát be kell mutatni a csoport tagjainak. A tanultak számszerűsített értékelése záró teszttel történik, amelyet az elektronikus felületen kell kitölteni. a források gyűjtésétől a modern művészetekről szóló óra megtervezéséig és megtartásáig. A 15 órás távoktatási részben mód van a tanultak kipróbálására is, hiszen saját osztályukban meg is kell tartaniuk a megtervezett órát. A tanúsítvány kiadásának feltételei A 30 órás képzés 2 jelenléti napból áll (7 és 8 óra), ezek között egy 15 órányi munkát igénylő távoktatási szakasz van, amelyben a kommunikációt és a feladatok megoldását a Moodle felület támogatja. A távoktatás idejébe a megtartott órák nem számítanak bele, de a felkészülés és a reflexió ideje igen. A távoktatásban eltöltött valós tanulási időt az egyéni tempó és az informatikai ismeretek jelentősen befolyásolhatják. Minimum 90%-os részvétel a jelenléti órákon. A képzés során kiadott feladatok hiánytalan megoldása. A záróteszt megoldása legalább 70%-os eredménnyel. A képzés a pedagógusok szakmai megújulását szolgálja. A résztvevők megismerik a pedagógus munkáját meghatározó jogszabályokat (életpálya) és a tartalmi szabályozás szintjeit, a NAT és a kerettantervek jellegzetességeit. Gyakorlatban is foglalkoznak a pedagógiai tevékenységek tervezésével, és gyakorolják a reflektív magatartást. A résztvevők behatóan tanulmányozzák a Nemzeti alaptantervben a vizuális kultúrával összefüggő fejlesztési területeket, kulcskompetenciákat, a művészetek műveltségi terület vizuális kultúra, valamint mozgókép és médiaismeret részműveltségterületre előírt alapelveket és célokat, továbbá a vizuális kultúra tantárgy kerettantervében rögzített tematikai egységeket, fejlesztési követelményeket és azok összefüggéseit. A továbbképzés lehetőséget nyújt az alaptantervben megjelenő új, korszerű tartalmak beható megismerésére, a mozgóképkultúra-médiaismeret és a vizuális kultúra érintkezési pontjaiból adódó vizuális nevelési-oktatási feladatok áttekintésére, valamint a tantárgy tanulása-tanítása során felhasználható korszerű digitális eszközök és tananyagok kipróbálására. 8 9

6 SAKKHATÁS - Játékkal, sakkal, logikusan A sakk-logika kerettanterv a gyakorlatban 43/152/2014 Kiknek szól a képzés? Tantárgyi képzések Sarlós Erzsébet A képzés tartalmi és módszertani segítséget nyújt a pedagógusoknak a sakk-logika tanításához. A résztvevők a tananyagon keresztül megismerkednek a tantárgy felépítésével és sokoldalú fejlesztő hatásával. (Sarlós Erzsébet) A Sakk-logika kerettanterv és tantárgy eszköz a tanulók komplex (kognitív, személyes és szociális) fejlesztéséhez. A királyi játék örömet nyújt, oldja a feszültséget is. (Sári Éva) A továbbképzés azoknak az óvodapedagógusoknak, tanítóknak és felső tagozaton tanító tanároknak szól, akik kiemelt figyelmet fordítanak a sakkoktatásra, és szeretnék megismerni a Sakklogika kerettanterv koncepcióját, célját és eszközrendszerét. Azoknak, akik logikai játékokon és a sakkon keresztül kívánják az óvodáskorú gyermekek és az általános iskolai tanulók gondolkodási és tanulási készségét és képességét fejleszteni. Azoknak, akik elengedhetetlennek tartják a sakk-logika oktatásra épülő tehetségazonosítást, a tehetséggondozás elméleti háttérének, korszerű eszközeinek, eljárásainak megismerését, hogy sikerrel alkalmazhassák ezeket az óvodában, valamint az általános iskolában. Egyetemi vagy főiskolai diploma, óvodapedagógusi, tanítói, bármely szakos tanári, fejlesztőpedagógusi végzettség, alapszintű sakktudás. A 60 órás képzés 8 jelenléti napból áll, ezek között kétszer két hét kipróbálási szakasz helyezkedik el. A képzés eredményes megvalósítását a Moodle (online) felület támogatja, ahol a résztvevők elérhetik a képzési és tanulási útmutatót, a motivációt és az előzetes ismeretek mérésére készített kérdőívet, a tematikai egységek feladatait, a kötelező és ajánlott szakirodalmat. Képzések óraszáma 60 Időbeosztás (napok) megszakítás megszakítás ,5 7,5 9,5 8 3,5 ségek, például a figyelem-, az emlékezet-, a gondolkodásfejlesztés számos módszerét. Magas óraszámban (14,5 óra) gyakorolják és mélyítik el a sakkoktatás módszereit, a korszerű tehetséggondozás alapelveit, eszközeit. A képző a kipróbálás - folyamatba ágyazás - szakaszában és a képzés befejezése után 6 hónapig rendelkezésre áll online formában (pl. Skypeon), és konzultálást, lehetőség szerint hospitálást biztosít. A résztvevők a hat hónap alatt A képzés jellegéből adódóan az elmélet mellett kiemelt szerepet kap a gyakorlat (14,5 óra elmélet, 45,5 óra gyakorlat) és a reflektív gondolkodás fejlesztése, ami az egész képzési folyamatot végigkíséri. Saját élményű tanulás keretében a résztvevők maguk is megélik az egyes módszerek motiváló hatását. A képzés tevékenykedtető formában zajlik, főként kooperatív csoportmunkában dolgoznak. A tanulási egységek végén tanulási naplót készítenek, amelyben rögzítik, hogy a témakör milyen kompetenciákat fejlesztett, mit tanultak, hogyan érezték magukat a tevékenységek során. két alkalommal szakmai napon vehetnek részt. A tematikai egységek között az intézménytípusnak megfelelően választható tevékenységek segítik a differenciált pedagógiai munkát. Az online tanulási környezet biztosítja a kipróbálási szakaszban a szakmai együttműködést és a támogatást. A képzők az ellenőrzés-értékelés változatos formáit alkalmazzák: szóbeli, írásbeli, egyéni és csoportos ellenőrzés, képzői visszajelzések, társértékelés, résztvevői önreflexiók. A záró-dolgozat értékelése a tantervi fogalmak és követelmények alapján történik egy részletes óraterv készítésével, majd ennek alapján kiscsoportban maximum 10 perces órarészlet megtartásával az utolsó foglalkozások egyikén. Az óvodapedagógusok két foglalkozási tervet készítenek, kiemelve a pszichikus és kognitív funkciók fejlesztését. A tanítók a Sakk-logika kerettanterv alapján két részletes óravázlatot készítenek. A tanárok kerettantervi vázlatot és egy részletes óravázlatot készítenek a felső tagozaton folyó tehetséggondozáshoz. A tanúsítvány kiadásának feltétele az órarészlet eredményes megtartása és a záró dolgozat határidőre történő leadása, valamint a foglalkozások minimum 90%-án (54 óra) való részvétel. A képzés folyamatba ágyazott, a tanult ismeretek kipróbálása a résztvevők saját intézményében, a 3. és az 5. jelenléti nap után történik. A résztvevők megismerik, hogy a Sakk-logika kerettanterv és a sakk-logika nevelés-oktatás hogyan járulhat hozzá az óvodáskorú gyermekek és az általános iskolai tanulók eredményes fejlődéséhez. Kipróbálják a tanuláshoz nélkülözhetetlen alapkészségek és részképes

7 Szakmai megújító képzés általános iskolában tanító történelem szakos tanárok számára 43/230/2014 Kiknek szól a képzés? Tantárgyi képzések Tóthné Szelezsán Gabriella Ezen a képzésen középpontba kerülnek az interaktív tanulási technikák, a kooperatív tanulásszervezési modellek, a probléma- vagy kutatásalapú tanítás. A témák között szerepel a gazdasági ismeretek integrálása, és foglalkozunk a digitális eszközök alkalmazásának lehetőségeivel is. Ez a továbbképzés azoknak az általános iskolában tanító történelemtanároknak kínál fejlődési lehetőséget, akik szeretnének szakmailag megújulni. Azoknak, akik nem idegenkednek az új típusú képzésektől: szívesen kipróbálják, milyen tapasztalatokkal jár a blended, azaz részben távoktatásos képzés. Azoknak, akik fontosnak tartják, hogy megismerjék az tudományos gondolkodásmód korszerű elemeit, például a felfedeztető tanulást, mint aktív tanulási formát, valamint a fejlesztő értékelés során alkalmazható, tanulói eredményességet növelő módszereket. Történelem- és állampolgári ismeretek szakos tanári diploma, valamint az alapszintű számítógép-felhasználói ismeretek. A 30 órás képzés két jelenléti napból áll, ezek között 2-4 hét kipróbálási szakasz helyezkedik el, amely 15 óra távoktatási tartalmat is felölel. Jelenlét Távoktatás Jelenlét 7 óra 15 8 óra A távoktatási szakaszban a kommunikációt és a feladatok megoldását a Moodle felület támogatja. A távoktatás idejébe a megtartott órák nem számítanak bele, de a felkészülés és a reflexió megírásának ideje igen. A távoktatásban eltöltött valós tanulási időt az egyéni tempó és az informatikai ismeretek jelentősen befolyásolhatják. A jelenléti foglalkozások gyakorlatközpontúak, csoportmunkában, aktív tanulásra építve zajlanak. A képzés a résztvevő pedagógust állítja a tanulási helyzet középpontjába: ő a képzés domináns szereplője, míg a képző a tanulási folyamat tervezője, szervezője. A képzés során a résztvevők az életpálya portfólióba illeszkedő tematikus tervet és óraterveket is készítenek, ezeket a jelenléti napok között kipróbálják. Reflektálnak saját munkájukra és a csoporttársak munkáját is segítik a jelenléti napokon és a távoktatásos kipróbálási szakaszokban is. Saját élményű tanulás keretében maguk is megélik az egyes módszerek motiváló hatását. A képző bemutatja a történelemtanítás során használható korszerű IKT-eszközöket, majd a résztvevők gyakorolják alkalmazásukat. A képzésen mért előzetes tudás a képzők tájékozódását segíti, az önellenőrzést szolgáló tesztek, rejtvények a távoktatásos tananyagok ismeretanyagának gyakorlását szolgálják. Az online tanulási környezet biztosítja a kipróbálási szakaszban a szakmai együttműködést és a támogatást. A képzés befejezése után még egy hónapig a felület és a képző is rendelkezésre áll. Az ellenőrzés és az értékelés alapja a portfólió, amely tartalmazza a jelenléti foglalkozások során és az önálló tanulási szakaszban készült feladatokat. A portfólió mellett az értékelés és ellenőrzés szerves részét képezik a Moodle felületen folytatott egyéni és csoportos munkák, valamint a fórumhozzászólások. Aktív részvétel a jelenléti képzési órák 90%-án. A továbbképzés keretében a résztvevők megismerik a pedagógus munkáját meghatározó jogszabályokat (életpálya), a tartalmi szabályozás szintjeit, a NAT és a kerettantervek jellegzetességeit. Gyakorlatban is foglalkoznak a pedagógiai tevékenységek tervezésével és gyakorolják a reflektív magatartást, megismerkednek az intézményen belüli tudásmegosztás lehetőségeivel. A szakmai megújító képzés speciális, tantárgyi részében megismerik a történelem tantárgyat érintő új elemeket (a gazdaság-, pénzügyi- és a médiaismeret) és jellegzetességeket, a tantárgyhoz kapcsolódó fejlesztési feladatokat, a történelemtanítás integratív jellegét. Fontos, hogy történelemtanárként változatos módszerekkel, tanulásszervezési módokkal, munkaformákkal segítsék a megértést, ennek érdekében új munkaformákat, feladattípusokat próbálnak ki a média, és a gazdaságismeret témák feldolgozásának lehetőségeire. Foglalkoznak a kutatásalapú tanulás elméleti és módszertani kérdéseivel

8 Szakmai megújító képzés középiskolában tanító történelem szakos tanárok számára 43/231/2014 Kiknek szól a képzés? Tantárgyi képzések Ez a továbbképzés azoknak a középiskolában tanító történelemtanároknak kínál fejlődési lehetőséget, akik szeretnének szakmailag megújulni. Azoknak, akik nem idegenkednek új típusú képzésektől: szívesen kipróbálják, milyen tapasztalatokkal jár a blended, azaz részben távoktatásos képzés. Azoknak, akik fontosnak tartják, hogy megismerjék az tudományos gondolkodásmód korszerű elemeit, például a felfedeztető tanulást, mint aktív tanulási formát, valamint a fejlesztő értékelés során alkalmazható, Balla Erika Ezen a képzésen középpontba kerülnek az interaktív tanulási technikák, a kooperatív tanulásszervezési modellek, a probléma- vagy kutatásalapú tanítás. A témák között szerepel a gazdasági ismeretek integrálása, és foglalkozunk a digitális eszközök alkalmazásának lehetőségeivel is. tanulói eredményességet növelő módszereket. A képzés lehetőséget kínál az interaktív tanulási technikák, a kooperatív tanulásszervezési modellek, a gazdaság- és a médiaismeret tartalmak és a digitális eszközök korszerű használatának megismerésére, és támogatja mindezek mindennapi pedagógiai gyakorlatban történő alkalmazását. A képzésen való részvétel feltétele a történelemtanári egyetemi diploma, valamint az alapszintű számítógép-felhasználói ismeretek. meket, a tantárgyhoz kapcsolódó fejlesztési feladatokat, a történelemtanítás integratív jellegét. Fontos, hogy történelemtanárként változatos módszerekkel, tanulásszervezési módokkal, munkaformákkal segítsék a megértést, ennek érdekében új munkaformákat, feladattípusokat próbálnak ki a média, és a gazdaságismeret témák feldolgozásának lehetőségeire. Foglalkoznak a kutatásalapú tanulás elméleti és módszertani kérdéseivel. A jelenléti foglalkozások gyakorlatközpontúak, csoportmunkában, aktív tanulásra építve zajlanak. A képzés a résztvevő pedagógust állítja a tanulási helyzet középpontjába: ő a képzés domináns szereplője, míg a képző a tanulási folyamat megtervezője, szervezője A képzés során a résztvevők az életpálya portfólióba illeszkedő tematikus tervet és óraterveket is készítenek, ezeket a jelenléti napok között kipróbálják. Reflektálnak saját munkájukra és a csoporttársak munkáját is segítik a jelenléti napokon és a távoktatásos kipróbálási szakaszokban is. Saját élményű tanulás keretében maguk is megélik az egyes módszerek motiváló hatását. A képző bemutatja a történelemtanítás során használható korszerű IKT-eszközöket, majd a résztvevők gyakorolják alkalmazásukat. A képzésen mért előzetes tudás a képzők tájékozódását segíti, az önellenőrzést szolgáló tesztek, rejtvények a távoktatásos tananyagok ismeretanyagának gyakorlását szolgálják. Az online tanulási környezet biztosítja a kipróbálási szakaszban a szakmai együttműködést és a támogatást. A képzés befejezése után még egy hónapig a felület és a képző is rendelkezésre áll. A 30 órás képzés két jelenléti napból áll, ezek között 2-4 hét kipróbálási szakasz helyezkedik el, amely 15 óra távoktatási tartalmat is felölel. A távoktatási szakaszban a kommunikációt és a feladatok megoldását a Moodle felület támogatja. A távoktatás idejébe a megtartott órák nem számítanak bele, de a felkészülés és a reflexió A továbbképzés keretében a résztvevők megismerik a pedagógus munkáját meghatározó jogszabályokat (életpálya), a tartalmi szabályozás szintjeit, a NAT és a kerettantervek jellegzetességeit. Gyakorlatban is foglalkoznak a pedagógiai tevékenységek tervezésével és gyakorolják a reflektív magatartást, megismerkednek az intézményen belüli tudásmegosztás lehetőségeivel. A szakmai megújító képzés speciális, tantárgyi részében megismerik a történelem tantárgyat érintő (a gazdaság-, pénzügyi- és a médiaismeret) új ele- megírásának ideje igen. A távoktatásban eltöltött valós tanulási időt az egyéni tempó és az informatikai ismeretek jelentősen befolyásolhatják. Jelenlét Távoktatás Jelenlét 7 óra 15 8 óra Az értékelés és ellenőrzés alapja a portfólió, amely tartalmazza a jelenléti foglalkozások során és az önálló tanulási szakaszban készült feladatokat. A portfólió mellett az értékelés és ellenőrzés szerves részét képezik a Moodle felületen folytatott egyéni és csoportos munkák, valamint a fórum-hozzászólások. Minimum 90%-os részvétel a jelenléti órákon

9 Szakmai megújító képzés általános és középiskolában tanító fizika szakos tanárok számára 43/184/2014 Kiknek szól a képzés? Tantárgyi képzések A 30 órás továbbképzés azoknak az általános és középiskolában tanító fizika szakos tanároknak kínál szakmai megújulást, akik szeretnék megismerni a pedagógus munkáját meghatározó jogszabályokat (életpálya) és a tartalmi szabályozás szintjeit, a NAT és a kerettantervek jellegzetességeit. Azoknak, akik érdeklődnek a tudományos gondolkodásmód főbb elemei iránt, kíváncsiak a felfedeztető tanulás módszereinek Honyek Gyula A képzés tisztázza az új tanügyi dokumentumok (NAT, kerettantervek) szerepét, és segíti a kerettantervben megjelenő új témakörök tanítását. Megismertet a felfedeztető tanulás elméletével és az aktív tanulás módszereivel, segíti a fizikatanárok módszertani kultúrájának fejlődését. Az aktív tanulás különféle formáit a fizikatanárok maguk is kipróbálják: kísérleteket végeznek, feladatokat terveznek, vitáznak. tanórai alkalmazására, az aktív tanulás formáira és a fejlesztő értékelés során alkalmazható, tanulói eredményességet növelő módszerekre. Egyetemi vagy főiskolai fizikatanári végzettség, valamint felhasználói szintű informatikai ismeretek. A képzés formáját tekintve blended (kevert), amely jelenléti és távoktatásos környezetben valósul meg. A távoktatás részek is építenek a résztvevők egymás Jelenlét Távoktatás Jelenlét 7 óra 15 8 óra közötti kommunikációjára, ösztönzik az egymástól való tanulást. A távoktatás szakaszában mód van a tanultak kipróbálására. A jelenléti foglalkozások gyakorlatközpontúak, csoportmunkában, az aktív tanulásra építve zajlanak. Az általános, illetve középiskolai tanárok a távoktatási szakaszban az intézménytípusnak megfelelő feladatokat oldanak meg. tesztelése, bizonyítása és a vizsgálat jelentőségének értelmezése, gyakorlati példák keresése is. A résztvevők az életpálya portfólióba illeszkedő tematikus tervet és óraterveket is készítenek, ezeket a jelenléti napok között kipróbálják. Reflektálnak saját munkájukra és a csoporttársak munkáját is segítik a jelenléti napokon és a távoktatásos kipróbálási szakaszokban is. Saját élményű tanulás keretében maguk is megélik az egyes módszerek motiváló hatását. Az online tanulási környezet biztosítja a kipróbálási szakaszban a szakmai együttműködést és a támogatást. A képzés befejezése után egy hónapig még ez a felület és a képző is rendelkezésre áll. A képzés során a résztvevők egyénileg, a továbbképzés folyamatában kiegészülő, gazdagodó portfóliót készítenek. Az értékelés és ellenőrzés alapja a portfólió, amely tartalmazza a jelenléti képzésen és az önálló tanulási szakaszban készült tanulási naplókat, jegyzőkönyveket és folyamatelemzéseket, reflexiókat, az önfejlesztés és továbbfejlődés céljait és feladatait. A portfólió mellett az értékelés és ellenőrzés szerves részét képezik a Moodle felületen folytatott egyéni és csoportos munkák, fórum-hozzászólások. A jelenléti napokon az óraszám 90%-án való részvétel (13 óra). Az új típusú továbbképzés támogatást nyújt az életpálya tudatos alakításához, a szakmai fejlődés életpálya végéig tartó megvalósításához. A tanári kompetenciák fejlesztését szolgálják a gyakorlatban is kipróbálható hatékony együttműködési formák, a probléma- vagy kutatásalapú tanítás, az előzetes tudás felhasználása és a digitális eszközök alkalmazása. A képzés a tanulási helyzet középpontjába a résztvevő pedagógust állítja: ő a képzés domináns szereplője, míg a képző a tanulási folyamat tervezője, szervezője. A képzés során alkalmazott módszerek elméleti koncepciója a felfedeztető és aktív tanulásban gyökeredzik. A résztvevő pedagógusok konstrukciós tevékenységét igyekszik kiváltani, azt folyamatosan figyelemmel kíséri, támogatja. Ezt leginkább a tevékenykedtető módszerek segítik, amelyek az aktív tanulás köré csoportosulnak. A képzés tevékenységei között szerepel egy-egy adott nevelési folyamat vagy szituáció modellezése, majd a modellek összehasonlítása, megvitatása éppúgy, mint egy hipotézis szisztematikus, önálló 16 17

10 Informatika szakmai megújító továbbképzés általános iskolai tanároknak 23/13/2015 Kiknek szól a képzés? Tantárgyi képzések Ez a 30 órás továbbképzés azoknak az általános iskolában informatikát tanító tanároknak kínál szakmai megújulást, akik megismerkednének a pedagógus munkáját meghatározó jogszabályokkal (életpálya), a tartalmi szabályozás szintjeivel. A képzés ráirányítja a figyelmet a NAT és a kapcsolódó informatika kerettanterv Bánné Mészáros Anikó A pedagógusok szakmai megújulásához kínálunk inspirációt mind a pedagógus életpálya, mind az informatika tantárgy területén. tartalmi, követelményi újdonságaira, valamint módszertani megújulást nyújt az informatikatanárok számára, és hozzájárul az IKT-eszközök eredményes osztálytermi használatához. Informatika, számítástechnika tanári egyetemi vagy főiskolai diploma, valamint egy év informatikatanítási gyakorlat. A képzés formáját tekintve blended (kevert). Részben jelenléti, részben távoktatásos környezetben valósul meg: jelenléti nappal indul (7 óra), ezt távoktatás követi (15 óra), majd a második jelenléti nappal (8 óra) zárul. A távoktatás részek is építenek az egymás közötti kommunikációra, ösztönzik az egymástól való tanulást. A távoktatás szakaszában mód van a tanultak kipróbálására. A 15 órányi jelenléti foglalkozás gyakorlatközpontú, csoportmunkában, az aktív tanulásra építve zajlik. Jelenlét Távoktatás Jelenlét 7 óra 15 8 óra tárgyakban való alkalmazását. A második jelenléti napon korszerű tanulásszervezési és módszertani megoldásokkal ismerkednek a résztvevők, továbbá a reflektív magatartás és a szakmai fejlődés összefüggésével foglalkoznak, és áttekintik a multiplikáció/tudásátadás változatos módszereit. A résztvevők saját élményű tanulás keretében maguk is megélik az egyes módszerek motiváló hatását. A távoktatás során, valamint a jelenléti napokon egyéni, páros és csoportmunkában dolgoznak. Az informatikai feladatokat számítógépen dolgozzák fel. A képzéshez kapcsolódó előzetes tudás mérése a képzők tájékozódását segíti; az önellenőrzést szolgáló tesztek, rejtvények a távoktatásos tartalmak gyakorlását szolgálják. A szakmai együttműködést és a támogatást az online tanulási környezet biztosítja a kipróbálási szakaszban. A képzés befejezése után egy hónapig még ez a felület és a képző is rendelkezésre áll. A képzés értékelése három részterületen történik. az ismertetett feladatok megoldása záró teszt a képzés végén a távoktatás során tanúsított aktivitás Milyen egyéb feltétele van a tanúsítvány kiadásának? Minimum 90%-os részvétel a jelenléti órákon. Az új típusú továbbképzés támogatást nyújt az életpálya tudatos alakításához, az életpálya végéig tartó szakmai fejlődéshez. A képzés során a résztvevők az életpálya portfólióba illeszkedő tematikus tervet és óraterveket készítenek, ezeket a jelenléti napok között kipróbálják. Reflektálnak saját munkájukra és a csoporttársak munkáját is segítik a jelenléti napokon és a távoktatásos kipróbálási szakaszokban is. A képzésen új informatikai eszközöket ismernek meg, megtanulják, hogyan válasszák ki az adott feladat elvégzéséhez megfelelő, korszerű informatikai eszközt, foglalkoznak a számítógépes problémamegoldással és az újabb infokommunikációs munkaformákkal. Tudatosabbá válnak az IKT-használat jogi, etikai, pszichológiai, szociológiai hatásának megítélésében, és képesek lesznek arra is, hogy segítsék az IKT-eszközök más tan

11 Középiskolában informatikát tanító tanárok felkészítése az IKT- koordinátori szerepre 23/12/2015 Kiknek szól a képzés? Tantárgyi képzések Dr. Bánhidi Sándorné Az informatika tanárokat IKT-koordinátor szerepbe helyezzük, ez abban segíti őket, hogy a más tantárgyakat tanító kollégáknak informatika módszertani segítséget nyújtsanak, ezáltal hozzájáruljanak az oktatás modernizálásához. Ez a 30 órás továbbképzés azoknak a középiskolában informatikát tanító tanároknak kínál szakmai megújulást; akik megismerkednének a pedagógus munkáját meghatározó jogszabályokkal (életpálya), a tartalmi szabályozás szintjeivel, a pedagógiai tervezés szakszerű módjaival, a reflektív magatartás gyakorlatával. Azoknak, akik szívesen segítenék a digitális kompetenciák fejlesztését iskolai szinten, szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy ezt szervezettebben, tudatosabban végezze az intézmény, és hogy ebből a feladatból a más tantárgyat tanító kollégák is képesek legyenek részt vállalni. Informatika tanári vagy mérnök-tanári végzettség, valamint egy év informatikatanítási gyakorlat. A blended (kevert) képzés részben jelenléti formában, részben távoktatásos környezetben valósul meg: az első jelenléti napot (7 óra) távoktatás követi (15 óra), majd a második jelenléti nappal (8 óra) zárul. A távoktatásos részek is építenek az egymás közötti kommunikációra, ösztönzik az egymástól való tanulást. A távoktatás szakaszában mód van a tanultak kipróbálására. Jelenlét Távoktatás Jelenlét 7 óra 15 8 óra A teljesítés feltétele a munkában való aktív részvétel. A párban végzett feladatok során készített dokumentumokat; a megtartott óráról készült egyéni reflexiókat, valamint az óra megtartása után a módosított óravázlatot, a tanulók számára készített jegyzetet/ A jelenléti napokon 90%-os részvétel szükséges (13 óra). A résztvevők a távoktatás szakaszában egyéni és páros munkában, valamint a jelenléti napokon csoportban dolgoznak. Az informatikai feladatokat számítógépen dolgozzák fel. A jelenléti foglalkozások gyakorlatközpontúak, csoportmunkában, aktív tanulásra építve zajlanak, így a résztvevők saját élményű tanulás keretében maguk is megélik az egyes módszerek motiváló hatását. A távoktatási környezet és a képző is rendelkezésre áll a képzés befejezése után még egy hónapig. A képzéshez kapcsolódó előzetes tudás mérése a képzők tájékozódását segíti; az önellenőrzést szolgáló tesztek, rejtvények a távoktatásos tartalmak gyakorlását szolgálják. tananyagot, a tanulók számára készített keresztrejtvényt be kell adni. Részt kell venni a többi munkapár feladatainak értékelésében. A tanfolyamot záró jelenléti napon a távoktatás során végzett feladatok értékelése és a tapasztalatok megbeszélése is megtörténik. Az új típusú továbbképzés támogatást nyújt az életpálya tudatos alakításához, az életpálya végéig tartó folyamatos szakmai fejlődéshez. A képzés során a résztvevők az életpálya portfólióba illeszkedő tematikus tervet és óraterveket készítenek, ezeket a jelenléti napok között kipróbálják. Reflektálnak saját munkájukra és a csoporttársak munkáját is segítik a jelenléti napokon és a távoktatásos kipróbálási szakaszokban is. A tantárgy-specifikus rész fókusza az informatikatanárok és a mérnöktanárok felkészítse az IKT-koordinátori szerepre, arra az innovációs tevékenységre, amelynek eredményeképpen javulhat az egyes műveltségterületek együttműködése az iskolán belül, és jobban megvalósulhat a NAT-ban előírt praktikus, alkalmazói informatikai tudás fejlesztése az egyes tantárgyakban. A második jelenléti napon korszerű tanulásszervezési és módszertani megoldásokkal ismerkednek, továbbá a reflektív magatartás és a szakmai fejlődés összefüggésével foglalkoznak, és áttekintik a multiplikáció/tudásátadás változatos módszereit

12 Tantárgyi képzések Szakmai megújító továbbképzés általános és középiskolai matematikatanároknak pénzügyi-gazdasági ismeretek fókusszal 43/235/2014 Kiknek szól a képzés? A 30 órás továbbképzés azoknak az általános és középiskolában tanító matematika szakos tanároknak kínál szakmai megújulást, akik megismerkednének a pedagógus munkáját meghatározó jogszabályokkal (életpálya), a tartalmi szabályozás szintjeivel, a NAT és a kerettantervek jellegzetességeivel. A képzés ráirányítja a figyelmet a matematika tantárgyban történt hangsúlyeltolódásokra és számos jól használható új Takács Andor A továbbképzésen az aktuális tantervi változások mellett kiemelten kezeljük a pénzügyi-gazdasági ismereteket. A pedagógusok a közösségi portálokhoz hasonló számítógépes hálózatot használva csoportmunkával szereznek ismereteket és gyakorlatot. Napjaink konkrét pénzügyi problémáiból kiindulva eljutnak a tantervi matematika tananyag kiegészítéséig. módszerre. Gyakorlatban is megismerteti a tanárokat az alapvető pénzügyi-gazdasági fogalmakkal, számítási módokkal, a téma tanórai alkalmazásával és az aktív tanulás módszereivel. Egyetemi vagy főiskolai matematikatanári diploma, valamint felhasználói szintű informatikai ismeretek. A tanári kompetenciák fejlesztését szolgálja a tevékenység alapú tanulás-tanítás, a változatos együttműködési formák interaktív gyakorlása, a probléma- vagy kutatásalapú tanítás lehetőségeinek megismerése, az előzetes tudás beépítése, a digitális eszközök optimális alkalmazása. A képzésen mért előzetes tudás a képzők tájékozódását segíti, az önellenőrzést szolgáló tesztek, rejtvények a távoktatásos tananyagok gyakorlását szolgálják. A résztvevők saját élményű tanulás keretében maguk is megélik az egyes módszerek motiváló hatását. Az online tanulási környezet biztosítja a kipróbálási szakaszban a szakmai együttműködést és a támogatást. A képzés befejezése után egy hónapig még ez a felület és a képző is rendelkezésre áll. A képzés során a résztvevők egyéni munkaportfóliót készítenek, amely a továbbképzés folyamatában gazdagodik. A portfólió elemei: Két, legalább 70 %-os eredménnyel kitöltött teszt, valamint egy komplex számolásos feladat megoldása, egy pénzügyi témájú óravázlat készítése. A képzés formáját tekintve blended (kevert), vagyis részben jelenléti formában, részben távoktatásos környezetben valósul meg, az első 7 órás jelenléti napot 15 óra távoktatás követi, majd a második, 8 órás jelenléti nappal zárul. A távoktatás is épít az egymás közötti kommunikációra, ösztönzik az egymástól való tanulást. A távoktatás szakaszában mód van a tanultak kipróbálására. A 15 órás jelenléti foglalkozás gyakorlatközpontú, csoportmunkában, az aktív tanulásra építve zajlik. Az általános, illetve középiskolai tanárok a távoktatási szakaszban intézménytípusuknak megfelelő feladatokat oldanak meg. Jelenlét Távoktatás Jelenlét 7 óra 15 8 óra Minimum 90%-os részvétel a jelenléti órákon. Az új típusú továbbképzés támogatást nyújt az életpálya tudatos alakításához, a életpálya végéig tartó szakmai fejlődéshez. A képzés során a résztvevők az életpálya portfólióba illeszkedő tematikus tervet és óraterveket készítenek, ezeket a jelenléti napok között kipróbálják. Reflektálnak saját munkájukra és a csoporttársak munkáját is segítik a jelenléti napokon és a távoktatásos kipróbálási szakaszokban is. A távoktatás szakaszában kiemelt fejlesztési terület a pénzügyi- és gazdasági ismeretek tanítása: a pénzügyi ismeretek szükségessége, a pénzügyi fogalmak megismerése és alkalmazása a gyakorlatban: megtakarítás, saját vállalkozás, nyugdíj előtakarékoskodás, hitel. A jó pénzügyi döntés előkészítésével is foglalkoznak, ezen belül megismerik a hozam, a likviditás és a kockázat fogalmát. A résztvevők terveznek egy tanórát gazdálkodási témakörben. A második jelenléti napon a korszerű tanulásszervezési és módszertani megoldások (felfedeztető tanulás, fejlesztő értékelés) a téma, valamint a helyi tanterv kiegészítése pénzügyi és gazdasági ismeretekkel a szabadon választható órakeret terhére

13 Alsó tagozatos szakmai megújító továbbképzés 43/229/2014 Kiknek szól a képzés? Tantárgyi képzések Ez a továbbképzés azoknak az általános iskolai tanítóknak szól, akik törekszenek rá, hogy a változások aktív szereplőivé váljanak, és felkészüljenek az osztálytermi munka hatékony tervezésére, szervezésére úgy, hogy eközben sokféle eljárás tudatos alkalmazásának módszereit ismerik meg és próbálják ki, hogy maguk is minél több alkalmat teremtsenek majd az önálló és társas tanulásra. A képzés együtt jelentkező csoportok (munkaközösségek, tantestületen belüli innovatív csoportok, két-két együtt jelentkező és egyéni pedagógusok) számára is megszervezhető. Tanítói diploma, alapszíntű számítógép-felhasználói jártasság. Háli Andrea Egy tudatos pedagógus a gyermek tanítását gondosan megtervezi. Ehhez szükséges, hogy ne csak a szakmai, módszertani tudása legyen készsége, hanem a NAT, a Kerettantervek és a pedagógus életpályamodell tartalmát is jól ismerje, s képes legyen a gyakorlatba átültetni, pedagógiai munkájában alkalmazni. A megújítás, a megújhodás, a változtatás képessége segít abban, hogy a szakma szépsége ne vesszen el, új színek, fények, örömök legyenek az osztálytermekben. Ennek a tudatosságnak az ébren tartása és fejlesztése a célja képzésünknek, melyet szeretettel ajánlunk figyelmükbe A résztvevők egyéni fejlődési tervet készítenek írásban. Az egyéni fejlődési terv tartalmazza: az átgondolt fejlődési célokat; a fejlesztendő kompetenciaterületeket; az elérni kívánt célállapot megfogalmazását és az ahhoz vezető lépéssort. Az értékelés a képzés szemléletéhez illeszkedően azt vizsgálja, hogy a résztvevőknek mennyire sikerül reflektíven végiggondolniuk az egyéni szakmai fejlődésükhöz szükséges fejlesztendő területeket, kompetenciákat és a hozzá vezető utat. Megfelelt a követelményeknek az a résztvevő, aki: teljesíti a formai követelményeket, akinek fejlődési tervében legalább 50%-ban megjelenik a tanfolyamon tanultak hasznosítása, megjelenik valamennyi kompetenciaterület értékelése. az általa kiválasztott legfontosabb kompetenciaterületen tartalmaz fejlődési célállapotot, és hozzá vezető utat. Az egyéni fejlődési terv határidőre történő benyújtása, illetve a tanfolyami órákon való legalább 90%- os részvétel. A képzés 3 jelenléti napból áll. A 3 nap lehet öszszefüggő is, de megszervezhető 1-4 hetes időintervallumban is. A képzés tematikája a változáskezelési folyamat logikáján alapul, - segít feltárni a résztvevők tudásának jelenlegi állapotát, változáskezelési, illetve pedagógus kompetenciáit és ebből adódó feladataikat. Áttekinti a kiemelt fejlesztési területek, A képzés munkaformái alapvetően az egyéni és csoportos feladatmegoldásra, kooperálásra építenek. A résztvevők a foglalkozásokon teljesített egyéni és csoportos feladatokat páros és kiscsoportos munkában értékelik, majd egyéni fejlődési tervet állítanak össze kompetenciáik továbbfejlesztése céljából. kulcskompetenciák implementációjának speciális fókuszait, a hatékony tanítói munkához szükséges kompetenciákat, a korszerű szakmódszertani megoldásokat, valamint az elemzés és visszacsatolás tanítói munkában folyamatosan jelen lévő kérdéseit

14 Tantárgyi képzések Szakmai megújító képzés általános és középiskolában tanító ének-zene szakos tanárok számára 43/183/2014 Kiknek szól a képzés? Ez a továbbképzés azoknak az általános iskolai tanítóknak, általános és középiskolában tanító ének-zene tanároknak kínál fejlődési lehetőséget, akik szeretnének szakmailag fejlődni, megújulni, megismerni tantárgyuk új, korszerű tartalmait. Szól azoknak a pedagógusoknak, akik szívesen próbálnak ki új típusú képzést: megismerkednének és élni kívánnak Körmendy Zsolt A kreatív zenehallgatás, a befogadói kompetenciák fejlesztése, a felismerő kottaolvasás valamint a generatív és kreatív készségek fejlesztése kiemelt feladat minden iskolatípusban. A tanfolyam a NAT-ban megjelenő új fogalmak feldolgozásához és a megfelelő szemlélet kialakításához segíti hozzá a pedagógusokat. a blended képzés lehetőségeivel, a részben távoktatásos formával, és kipróbálnák az újonnan tanult módszereket már a képzés folyamatában. A képzésen való részvétel feltétele tanítói és/vagy ének-zene tanári pedagógus végzettség, valamint a felhasználói szintű informatikai ismeretek. A 30 órás képzés 2 jelenléti napból és egy 15 órányi távoktatási szakaszból áll. A jelenléti napok között egy 3-4 hetes távoktatásos és kipróbálási szakasz helyezkedik el. A távoktatási szakaszban a kommunikációt és a feladatok megoldását a Moodle felület támogatja. A távoktatásban eltöltött Jelenlét Távoktatás Jelenlét 7 óra 15 8 óra valós tanulási időt az egyéni tempó és az informatikai ismeretek jelentősen befolyásolhatják. A továbbképzés blended formában valósul meg. A jelenléti foglalkozások gyakorlatközpontúak, csoportmunkában, aktív tanulásra építve zajlanak. A résztvevők saját tanulási folyamatuk aktív résztvevői. A képzés lehetőséget kínál az interaktív tanulási technikák, a digitális eszközök korszerű használatának megismerésére is, támogatja ezek mindennapi pedagógiai gyakorlatban történő alkalmazását. A távoktatás során a résztvevők a pedagógus életpályába illeszkedő tematikus óraterveket és Hogyan értékelik a résztvevők teljesítményét? A részfeladatokat a képzés során elkészített gyakorlati feladatok at és a zárótesztet a Moodle online felületre töltik fel, ahol a csoport tagjai reflektálnak egymás munkájára, és közös feladataik is vannak. A komplex feladatok megoldását a képzés utolsó napjáig kell feltölteniük a résztvevőknek, ezek sikeréről, elfogadásáról a képzők egy héten belül visszajelzést küldenek. Minimum 90%-os részvétel a jelenléti órákon. az újszerű tartalmakhoz illeszkedő feladatokat készítenek, melyeket a jelenléti napok közötti időszakban ki is próbálnak, majd reflektálnak saját munkájukra. Közben csoportársaiknak is segítséget adnak mind a jelenléti mind a távoktatásos szakaszban, kihasználva, az egymástól való tanulás gazdag lehetőségeit. A saját élményű tanulás motiváló hatását is átélhetik. A képzés befejezése után egy hónapig még az online felület és a képző is rendelkezésre áll, szakmai hátteret biztosít a tanultak alkalmazásához. A továbbképzés keretében a résztvevők megismerik a munkájukat meghatározó jogszabályokat, a tartalmi szabályozás és tervezés szintjeit, a NAT és a kerettantervek jellegzetességeit. Gyakorolják a reflektív magatartást, megismerkednek az intézményen belüli tudásmegosztás lehetőségeivel. A szakmai megújító képzés speciális tantárgyi részében megismerik az ének-zene tantárgyra vonatkozó újszerű szemléletmódhoz kapcsolódó fogalmakat, a készség- és képességfejlesztés lehetséges módszereit és eljárásait, a szakirodalom által ajánlott módszertani eljárásokat. Hozzájárul ahhoz, hogy a résztvevők ének-zene tanárként - bármely iskolatípusban - a tanulók aktuális fejlettségéhez igazodó, változatos módszerekkel, tanulásszervezési módokkal és munkaformákkal juttassák érvényre a kodályi alapelveket és az újszerű szemléletmódot a mindennapi gyakorlatban

15 Szakmai megújító képzés általános és középiskolában tanító biológia szakos tanárok számára 43/224/2014 Kiknek szól a képzés? Tantárgyi képzések Ungvári Jánosné A képzésen a biológia szakos tanárok a szakmai, pedagógiai munka megtervezésének szépségeibe nyernek betekintést, a Nemzeti alaptantervtől kiindulva a tanórai munka megtervezéséig. A tanfolyamon cselekvően sajátítják el mindazon ismereteket és módszereket, amelyek a 21. század hatékony biológiatanítását megalapozzák. A képzés felfrissít és megújít. A továbbképzés azoknak az általános- és középiskolai természetismeret és biológia szakos tanároknak kínál szakmai megújulást, akik érdeklődnek a természettudományos gondolkodásmód újabb elemei iránt, kíváncsiak a felfedeztető tanulás módszereinek tanórai alkalmazására, az aktív tanulás és a fejlesztő értékelés során alkalmazható, tanulói eredményességet növelő módszerekre. Azoknak, akik szeretnék kipróbálni a távoktatásos továbbképzést. Természetismeret vagy biológia szakos tanári diploma, valamint alapszintű számítógép-felhasználói ismeretek. A 30 órás képzés két jelenléti napból áll, ezek között 2-4 hét kipróbálási szakasz helyezkedik el, amely 15 óra távoktatási tartalmat is felölel. A távoktatási szakaszban a kommunikációt és a feladatok megoldását a Moodle felület támogatja. A távoktatás idejébe a megtartott órák nem számítanak bele, de a felkészülés és Jelenlét Távoktatás Jelenlét 7 óra 15 8 óra a reflexió ideje igen. A távoktatásban eltöltött valós tanulási időt az egyéni tempó és az informatikai ismeretek jelentősen befolyásolhatják. Az összes elvégzendő és beadandó feladat egy portfóliót alkot. Ennek részei: háromszintű szabályozás fókuszpontjaira vonatkozó feladatok megoldása, tanítás tervezésével kapcsolatos két kérdés és két válasz megfogalmazása a Moodle felület fórumán, tématerv sablon kitöltése, A képzésen adaptív szemléletet és gyakorlatot alkalmazunk, az általános iskolában és a középiskolában tanító tanárok a saját intézménytípusuknak megfelelő tematikai egységekkel foglalkoznak. A biológiatanárok a tanítási gyakorlatban alkalmazható korszerű módszertani megoldásokat ismernek meg a hatékonyabb tanítás tanulás érdekében (kooperatív csoportmunka, drámapedagógiai módszerek, modellezés, oktatási projektek tervezése, IKT-eszközök használata a szemléltetésben, felfedeztetéses tanulás, fejlesztő értékelés). A képzésen mért előzetes tudás a képzők tájékozódását segíti, az önellenőrzést szolgáló tesztek, rejtvények a távoktatásos tananyagok gyakorlását szolgálják. Online tanulási környezet biztosítja a szakmai együttműködést és a támogatást a kipróbálási szakaszban. A képzés befejezése után egy hónapig még ez a felület és a képző is rendelkezésre áll. tantárgyi implementációhoz kapcsolódó feladat feltöltése a fórumra, helyi tantervrészlet készítés, tanítási óravázlat és feladatlapok készítése a video-tanítás tervezéséhez és kivitelezéséhez, a videóra vett órarészlet feltöltése a fórumba, beszélgetés. Minimum 90%-os részvétel a jelenléti órákon; minden távoktatási szakaszban legalább egy óra online jelenlét (4 óra); minimum 70 %-os eredményű portfólió. A képzés megismerteti a pedagógus munkáját meghatározó jogszabályokat (életpálya) és a tartalmi szabályozás szintjeit, bemutatja a NAT és a kerettantervek jellegzetességeit. Szakmai támogatást nyújt a pedagógiai tevékenységek tervezésével kapcsolatban, segít a reflektív magatartás kialakításában és megerősítésében, megismertet az intézményen belüli tudásmegosztás lehetőségeivel. A tantárgy tanításához kapcsolódó tartalmak biztosítják a kerettantervben megjelenő témakörök tantárgyi, osztálytermi implementációját, a kulcskompetenciák sokszínű fejlesztését a biológia és természetismeret órákon. Témakörök: Új lehetőségek, változások a biológiatanításban, korszerű tanulásszervezési és módszertani megoldások (felfedeztető tanulás, fejlesztő értékelés, projektoktatás)

16 Szakmai megújító képzés általános és középiskolában életvitel tantárgyat tanító pedagógusok részére 43/226/2014 Kiknek szól a képzés? Tantárgyi képzések Ez a továbbképzés azoknak az életvitel tantárgyat / modult tanító pedagógusoknak kínál fejlődési lehetőséget, akik szakmai megújító képzés keretében a NAT és a kerettanterv szabályozásának megfelelően az életvitel tantárgyhoz kapcsolódó fejlesztési területeket és azokat az új Falus Katalin Ezt a képzést - függetlenül attól, hogy az életvitelt már régebben tanítják, vagy most kezdik el - azoknak pedagógusoknak ajánljuk, akik a tárgyuk adta lehetőségek teljes tárházát kihasználva szeretnék tanítványaik kulcskompetenciáit komplex módon fejleszteni. módszertani eljárásokat kívánják megismerni, amelyek a tanulók mindennapi életben használható kulcskompetenciáinak fejlesztését segítik. Bármely szakos tanári végzettség, valamint alapszíntű számítógép-felhasználói ismeretek. A 30 órás képzés két jelenléti napból és 15 órára tervezett távoktatási időtartamból áll. A távoktatási szakaszban a kommunikációt és a feladatok megoldását a Moodle felület támogatja. A távoktatásban eltöltött valós tanulási időt az egyéni tempó és az informatikai ismeretek jelentősen befolyásolhatják. Jelenlét Távoktatás Jelenlét 7 óra 15 8 óra A jelenléti foglalkozások gyakorlatközpontúak, csoportmunkában, aktív tanulásra építve zajlanak. A képzés a tanulási helyzet középpontjába a résztvevő pedagógust állítja: ő a képzés domináns szereplője, míg a képző a tanulási folyamat megtervezője, követője és ezek révén irányít, vezet és formálja a képzés folyamatát. A képzésen mért előzetes tudás a képzők tájékozódását segíti, az önellenőrzést szolgáló tesztek, rejtvények a távoktatásos tananyagok gyakorlását szolgálják. A képzés során a résztvevők az életpálya Minimum 90%-os részvétel a jelenléti órákon. pi életben nap mint nap alkalmazandó lényeges kulcskompetenciák fejlesztése a feladata. A továbbképzés során a résztvevők az életvitel tantárgy tanításában használható módszertani repertoárt kapnak.megismerkednek pl. a saját élményekre építő, az aktivizáló, a digitális eszközöket használó, az együtt-tanulást, a problémamegoldó gondolkodást segítő valamint a diákokat a későbbi munkavégzésre felkészítő módszerekkel. portfólióba illeszkedő tematikus tervet és óraterveket is készítenek, ezeket a jelenléti napok között kipróbálják. Reflektálnak saját munkájukra és a csoporttársak munkáját is segítik a jelenléti napokon és a távoktatásos kipróbálási szakaszokban is. Saját élményű tanulás keretében maguk is megélik az egyes módszerek motiváló hatását. Az online tanulási környezet biztosítja a kipróbálási szakaszban a szakmai együttműködést és a támogatást. A képzés befejezése után egy hónapig még ez a felület és a képző is rendelkezésre áll. Az értékelés alapja a jogszabályok ismeretének elsajátítását ellenőrző záróteszt kitöltése, valamint a résztvevők által csoportosan elkészített, a Moodle felületre feltöltött projektterv. Az ön- és társ-értékelés mellett képzői visszajelzést is kapnak a résztvevők. A továbbképzés keretében a résztvevők megismerik a pedagógus munkáját meghatározó jogszabályokat (életpálya) és a tartalmi szabályozás szintjeit, a NAT és a kerettantervek jellegzetességeit. Gyakorlatban is foglalkoznak a pedagógiai tevékenységek tervezésével, és gyakorolják a reflektív magatartást, megismerkednek az intézményen belüli tudásmegosztás lehetőségeivel. A szakmai megújító képzés speciális, tantárgyi részében áttekintik az életvitel helyét és szerepét az általános iskolára vonatkozó NAT-on és a kerettanterven belül, különös tekintettel az újonnan bekerült tartalmakra és a fejlesztendő kulcskompetenciákra. A szakmai megújító életviteli képzést különösen indokolttá teszi, hogy az életvitel tanárképzés nem olyan régi, sok helyen a mai napig valamely más szaktantárgyi képzettséggel rendelkező tanár tanítja a tárgyat. Az életvitelt tanító tanároknak nem áll rendelkezésükre az a szakmai-pedagógiai háló, ami sok más tárgy esetében létezik. Az életvitel meglehetősen komplex műveltségi területet fog át, így a tanároknak folyamatos önképzésre, megújulásra van szükségük mind tartalmi, mind módszertani szempontból. Különösen fontos, hogy a diákok aktív tanulás útján foglalkozzanak témákkal, hiszen nem csak az ismeretek elsajátítása, hanem a mindenna

17 Szakmai megújító képzés általános és középiskolában tanító kémia szakos tanárok számára 43/187/2014 Kiknek szól a képzés? Tantárgyi képzések A képzés azoknak az általános vagy középiskolában tanító kémiatanároknak szól, akik szeretnének megfelelni az új NAT kihívásainak, és hisznek abban, hogy a tanári és a tanulói kompetenciák is a tevékenység alapú tanítás-tanulás útján fejleszthetők leginkább. A 30 órás képzés két jelenléti napból áll, és 15 óra távoktatási tartalmat ölel fel. A távoktatási szakaszban a kommunikációt és a feladatok megoldását a Moodle felület támogatja. A távoktatásban eltöltött Réti Mónika A szakmai újdonságokat be kell emelni a tanítás gyakorlatába. Hogyan teremthetünk kedvet a kémia tanulásához? Hogyan lehet a kemény munkát is élményszerű kihívássá tenni? Milyen tevékenységek és értékelési formák alkalmasak erre? Ezekhez kínál ötleteket és javaslatokat a képzés, saját élményeken keresztül. Kémia szakos tanári végzettség, valamint alapszíntű számítógép-felhasználói ismeretek. A továbbképzés keretében a résztvevők megismerik a pedagógus munkáját meghatározó jogszabályokat (életpálya) és a tartalmi szabályozás szintjeit, a NAT és a kerettantervek jellegzetességeit. Foglalkoznak a pedagógiai tevékenységek tervezésével, és gyakorolják a reflektív magatartást, megismerkednek az intézményen belüli tudásmegosztás lehetőségeivel. Áttekintik a dramatikus játékok alkalmazásának lehetőségeit. Inspirációt kapnak a kooperatív tanulásszervezési technikák osztálytermi felhasználására. A kémia tantárgy megújulásához az út a tanulói attitűdök, motiváció formálásán át vezethet: a képzés ehhez is módszereket kínál. A tanári és a tanulói kompetenciák fejlesztését elsősorban a tevékenység alapú tanulás-tanítás támogatja. Az osztályteremi munka hatékonyságát fokozza a különböző együttműködési formák alkalmazása. A képzés Jelenlét Távoktatás Jelenlét 7 óra 15 8 óra valós tanulási időt az egyéni tempó és az informatikai ismeretek jelentősen befolyásolhatják. kiemelten foglalkozik a probléma alapú tanítás lehetőségeivel, az előzetes tudás felhasználásával, a digitális eszközök optimális alkalmazásával. A tantárgy tanításához kapcsolódó tartalmak és új módszerek biztosítják a kerettantervben megjelenő témakörök tantárgyi, osztálytermi implementációját. A felvetett kérdésekre a résztvevők számos módon találhatnak választ: ezek a módszerek azok, amelyek a felfedezető tanulás különféle formáit megkülönböztetik egymástól. Közös pont, hogy információkeresés és összegzés után alkotó tevékenység (pl. kísérlet vagy vizsgálat, foglalkozásrészlet elemzése, foglalkozásterv készítése) következik, és vagy a folyamatot vagy az eredményt bemutatják a csoportnak, majd közösen értékelik azt. A képzés a tanulási helyzet középpontjába a résztvevő pedagógust állítja: ő a képzés domináns szereplője, míg a képző a tanulási folyamat megtervezője, követője és ezek révén irányít, vezet és formálja a képzés folyamatát. A képzésen mért előzetes tudás a képzők tájékozódását segíti, az önellenőrzést szolgáló tesztek, rejtvények a távoktatásos tananyagok gyakorlását szolgálják. Hogyan értékelik a résztvevők teljesítményét? Az értékelés a képzés során készült munkák, elvégzett feladatok portfólióján alapul. A portfólió tartalmazza a kontaktfoglalkozások során és az önálló tanulási szakaszban készült feladatok megoldását, reflexiókat, az önfejlesztés és továbbfejlődés céljait és feladatait. A képzés során a résztvevők az életpálya portfólióba illeszkedő tematikus tervet és óraterveket is készítenek, ezeket a jelenléti napok között kipróbálják. Reflektálnak saját munkájukra és a csoporttársak munkáját is segítik a jelenléti napokon és a távoktatásos kipróbálási szakaszokban is. Saját élményű tanulás keretében maguk is megélik az egyes módszerek motiváló hatását. A résztvevők csoportszervezési és kooperatív tanulási formákat ismernek meg, modellezik a kooperatív tanulás szervezésének lehetőségeit. A képző bemutatja a kémia tantárgy tanítása során használható korszerű IKT-eszközöket, majd a résztvevők gyakorolják alkalmazásukat. A kipróbálási szakaszban online tanulási környezet biztosítja a szakmai együttműködést és a támogatást. A képzés befejezése után egy hónapig még ez a felület és a képző is rendelkezésre áll. Minimum 90%-os részvétel a jelenléti órákon

18 Szakmai megújító képzés általános iskolában tanító magyar szakos tanárok számára 43/186/2014 Kiknek szól a képzés? Tantárgyi képzések Ez a továbbképzés azoknak az általános iskolai magyartanároknak kínál fejlődési lehetőséget, akik szakmai megújító képzés keretében a NAT és a kerettanterv szabályozásának megfelelően a magyar nyelv és irodalom tantárgyhoz kapcsolódó fejlesztési területeket és azokat az új módszertani Sipos Zsoltné A magyartanárok szakmai megújulását segíti a képzés. Megmutatjuk, hogy napjainkban milyen ötletei támadnak a diákoknak a kötelező olvasmányok kreatív feldolgozása kapcsán. A digitális eszközök kreatív, a korosztály ismereteire alapozó felhasználási módjait is elsajátítják a résztvevők. eljárásokat kívánják megismerni, amelyek a tanulói kulcskompetenciák kialakításában meghatározóak. Magyar nyelv és irodalom szakos tanári végzettség, valamint alapszíntű számítógép-felhasználói ismeretek. A 30 órás képzés két jelenléti napból áll, ezek közé ékelődik 15 óra távoktatás. A távoktatási szakaszban a kommunikációt és a feladatok megoldását a Moodle felület támogatja. A távoktatásban eltöltött valós tanulási időt az egyéni tempó és az informatikai ismeretek jelentősen befolyásolhatják. Jelenlét Távoktatás Jelenlét 7 óra 15 8 óra A továbbképzés keretében a résztvevők megismerik a pedagógus munkáját meghatározó jogszabályokat (életpálya) és a tartalmi szabályozás szintjeit, a NAT és a kerettantervek jellegzetességeit. Gyakorlatban is foglalkoznak a pedagógiai tevékenységek tervezésével, és gyakorolják a reflektív magatartást, megismerkednek az intézményen belüli tudásmegosztás lehetőségeivel. A szakmai megújító képzés speciális, tantárgyi részében áttekintik a dramatikus játékok alkalmazásának lehetőségeit. Inspirációt kapnak a kooperatív tanulásszervezési technikák osztálytermi felhasználására. Az RJR modell bemutatásával a kötelező olvasmányok kreatív feldolgozási módját ismerik meg a résztvevők. A projektmódszer irodalomórai felhasználásán túl a digitális eszközök minél kreatívabb, a korosztály ismereteire alapozó felhasználási módjait is elsajátítják. Az anyanyelvi kompetencia fejlesztését szolgálja a vita és az érvelés tanítása. Alternatívákat kapnak a résztvevők a tanulók újszerű értékelésre. A jelenléti foglalkozások gyakorlatközpontúak, csoportmunkában, aktív tanulásra építve zajlanak. A képzés a tanulási helyzet középpontjába a résztvevő pedagógust állítja: ő a képzés domináns szereplője, míg a képző a tanulási folyamat tervezője, követője és ezek révén irányít, vezet és formálja a képzés folyamatát. A képzésen mért előzetes tudás a képzők tájékozódását segíti, az önellenőrzést szolgáló tesztek, rejtvények a távoktatásos tananyagok gyakorlását szolgálják. A képzés során a résztvevők az életpálya portfólióba illeszkedő tematikus tervet és óraterveket is készítenek, ezeket a jelenléti napok között kipróbálják. Reflektálnak saját munkájukra és a csoporttársak munkáját is segítik a jelenléti napokon és a távoktatásos kipróbálási szakaszokban is. Saját élményű tanulás keretében maguk is megélik az egyes módszerek motiváló hatását. A résztvevők megismernek néhány csoportszervezési és kooperatív tanulási formát, ezekkel modellezhetik a kooperatív tanulás szervezésének lehetőségeit. A képző bemutatja a magyartanítás során használható korszerű IKT-eszközöket, majd a résztvevők gyakorolják alkalmazásukat. Az online tanulási környezet biztosítja a kipróbálási szakaszban a szakmai együttműködést és a támogatást. A képzés befejezése után egy hónapig még ez a felület és a képző is rendelkezésre áll. Az értékelés és ellenőrzés alapja a portfólió, amely tartalmazza a jelenléti foglalkozások során és az önálló tanulási szakaszban készült feladatokat. A portfólió mellett az értékelés és ellenőrzés szerves részét képezi a Moodle felületen folytatott szakmai kommunikáció. Minimum 90%-os részvétel a jelenléti órákon és a záró-teszt megoldása (legalább 70%-os eredménnyel.) 34 35

19 Szakmai megújító képzés középiskolában tanító magyar szakos tanárok számára 43/186/2014 Kiknek szól a képzés? Tantárgyi képzések Ez a továbbképzés azoknak az középiskolai magyartanároknak kínál fejlődési lehetőséget, akik szakmai megújító képzés keretében a NAT és a kerettanterv szabályozásának megfelelően a magyar nyelv és irodalom tantárgyhoz kapcsolódó fejlesztési területeket és azokat az új módszertani eljárásokat kívánják megismerni, amelyek a tanulói kulcskompetenciák kialakításában meghatározóak. Dr. Mogyorósiné Herczeg Éva A magyartanárok szakmai megújulását segíti a képzés. Megmutatjuk, hogy napjainkban milyen ötletei támadnak a diákoknak a kötelező olvasmányok kreatív feldolgozása kapcsán. A digitális eszközök kreatív, a korosztály ismereteire alapozó felhasználási módjait is elsajátítják a résztvevők. Egyetemi magyar nyelv és irodalom szakos tanári végzettség, valamint alapszíntű számítógép-felhasználói ismeretek. A 30 órás képzés két jelenléti napból áll, ezek közé 15 óra távoktatás ékelődik. A Jelenlét Távoktatás Jelenlét 7 óra 15 8 óra távoktatási szakaszban a kommunikációt és a feladatok megoldását a Moodle felület támogatja. A távoktatásban eltöltött valós tanulási időt az egyéni tempó és az informatikai ismeretek jelentősen befolyásolhatják. együttműködési és a szociális kompetenciák fejlesztésére szolgáló kooperatív technikákat. A A jelenléti foglalkozások gyakorlatközpontúak, csoportmunkában, aktív tanulásra építve zajlanak. A képzés a tanulási helyzet középpontjába a résztvevő pedagógust állítja: ő a képzés domináns szereplője, míg a képző a tanulási folyamat tervezője, követője, aki irányít, vezet és formálja a képzés folyamatát. A képzésen mért előzetes tudás a képző tájékozódását segíti, az önellenőrzést szolgáló tesztek, rejtvények a távoktatásos tananyagok gyakorlását szolgálják. A képzés során a résztvevők az életpálya portfólióba illeszkedő tematikus tervet és óraterveket is készítenek. Reflektálnak saját munkájukra, és a csoporttársak munkáját is segítik a jelenléti napokon és a távoktatásos szakaszokban is. Saját élményű tanulás keretében maguk is megélik az egyes módszerek motiváló hatását. A képző bemutatja a magyartanítás képzés bemutatja a tanulók vitakészségét fejlesztő módszereket, és ezek osztálytermi alkalmazását. során használható korszerű IKT-eszközöket, majd a résztvevők gyakorolják alkalmazásukat. Az online tanulási környezet biztosítja a szakmai együttműködést és a támogatást. A képzés befejezése után egy hónapig még ez a felület és a képző is rendelkezésre áll. Az értékelés és ellenőrzés alapja a portfólió, amely tartalmazza a jelenléti foglalkozások során és az önálló tanulási szakaszban készült feladatokat. A portfólió mellett az értékelés és ellenőrzés szerves részét képezik a Moodle felületen folytatott egyéni és csoportos munkák, fórum-hozzászólások. A továbbképzés keretében a résztvevők megismerik a pedagógus munkáját meghatározó jogszabályokat (életpálya) és a tartalmi szabályozás szintjeit, a NAT és a kerettantervek jellegzetességeit. Gyakorlatban is foglalkoznak a pedagógiai tevékenységek tervezésével, és gyakorolják a reflektív magatartást, megismerkednek az intézményen belüli tudásmegosztás lehetőségeivel. A szakmai megújító képzés speciális, tantárgyi részében áttekintik a dramatikus játékok alkalmazásának lehetőségeit. Inspirációt kapnak a kooperatív tanulásszervezési technikák osztálytermi felhasználására. Az RJR modell bemutatásával a kötelező olvasmányok kreatív feldolgozási módját ismerik meg a résztvevők. A projektmódszer irodalomórai felhasználásán túl a digitális eszközök minél kreatívabb, a korosztály ismereteire alapozó felhasználási módjait is elsajátítják. Alternatívákat kapnak a résztvevők a tanulók újszerű értékelésre. Megismerik azokat a középiskolai magyarórán alkalmazható módszereket, amelyek segítik a tanulói kompetenciák fejlesztését, kiemelten a szövegértést és a szövegalkotást, valamint a kommunikációs kompetenciát, az Minimum 90%-os részvétel a jelenléti órákon, és a záró teszt megoldása legalább 70%-os eredménnyel

20 Felkészítés az iskolarendszerű alap és középfokú felnőttoktatásban történő oktató-nevelő munkára 23/100/2015 Kiknek szól a képzés? Szakiskolai és felnőttoktatás Mayer József Felnőtteket tanítani külön tudomány! Továbbképzésünk segíti az erre a szép, de nehéz feladatra vállalkozókat, hogy megállják a helyüket konzulensként, tutorként, mentorként egyaránt. Ez a továbbképzés azoknak a pedagógusoknak szól, akik elkötelezettek a felnőttoktatás iránt, és bővíteni szeretnék andragógiai ismereteiket. Pedagógus végzettség, valamint alapszíntű számítógép-felhasználói ismeretek. A jelenléti foglalkozások gyakorlatközpontúak, csoportmunkában, aktív tanulásra építve zajlanak. Saját élményű tanulás során az öszszes résztvevő megtapasztalja a kooperatív módszereket (pl. szakértői mozaik, együttműködés tematikus kiscsoportban, brain-storming, egyéni prezentáció), majd értékeli, elemzi azok Milyen tevékenységekre épül a képzés? Záróellenőrzésként a résztvevők által egyénileg, a továbbképzés távoktatásos szakaszában elkészített segédletet kell feltölteni a Moodle felültre az utolsó jelenléti napig. A segédlet egy tantárgy (iskolafokozat/évfolyamok) tanulását támogató módszereket tartalmaz tanítási-tanulási folyamatban várható hatását. A 12 órás távoktatás feladatai építenek a résztvevők egymás közötti kommunikációjára, ösztönzik az egymástól való tanulást. A képzés befejezése után egy hónapig még a Moodle felület és a képző is rendelkezésre áll. felnőtt tanulók számára. Egy kiválasztott tananyagelem feldolgozásához kell módszereket bemutatni és reflexiókat megfogalmazni. Elvárt terjedelem: 6-10 módszer igényes és reprodukálható módon való leírása + 1 oldal reflexió azokról, amelyeket a résztvevő ki is próbált. A 30 órás képzés 3 jelenléti napból és 6-6 órányi távoktatási tartalmat felölelő közbenső szakaszokból áll. A távoktatási szakaszban a kommunikációt és a feladatok megoldását a Moodle felület támogatja. A távoktatásban eltöltött valós tanulási időt az egyéni tempó és az informatikai ismeretek jelentősen befolyásolhatják. Minimum 90%-os részvétel a jelenléti órákon. Jelenlét Távoktatás Jelenlét Távoktatás Jelenlét 6 óra 6 óra 6 óra 6 óra 6 óra A képzés keretében résztvevők saját tanulói és tanári tapasztalatainak felhasználásával értékelik a felnőttoktatás működő és kevéssé sikeres módszereit. Áttekintik a felnőttoktatás jogi szabályozását, az alap- és középfokú iskolarendszerű felnőttoktatás helyzetét. Megismerkednek a kerettantervekkel, és azok megvalósításának lehetőségeivel. Betekintést nyernek az andragógiai szakirodalomba, megismerkednek a pedagógus-andragógus szereppel, valamint az önirányító, önszabályozó tanulás jellegzetességeivel és megvalósulásának feltételeivel, az informatikai eszközökben rejlő lehetőségekkel. Áttekintik a tanulási stílusokat, felmérik saját tanulási stílusukat, és az egyes tanulási stílusokhoz illő feladatokat gyűjtenek, készítenek. Foglalkoznak az értékelés különböző módjainak a felnőttoktatásban betöltött, tanulást segítő szerepével, valamint a felnőttoktatásban kevéssé használt aktív, korszerű tanulási formákkal, tanulásszervezési módszerekkel. Megoldásokat keresnek a különböző tanulási nehézségek enyhítésére, bővítik módszertani eszköztárukat. Áttekintik a felnőtteket oktató pedagógus szerepeit: a konzulensi, a vezetői, a mentori a tutori munkát, az ezekhez szükséges kompetenciákat. Kitérnek a motiváció tanulásban betöltött szerepére és fokozásának módszereire, a közösségben rejlő erőre

VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA BEVEZETÉSÉNEK INTÉZMÉNYI TAPASZTALATAI

VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA BEVEZETÉSÉNEK INTÉZMÉNYI TAPASZTALATAI XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 EREDMÉNYESSÉG ÉS TÁRSADALMI BEÁGYAZOTTSÁG (TÁMOP 3.1.1. / 4.2.1.) VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ

Részletesebben

tartalmi szabályozók eredményesebb

tartalmi szabályozók eredményesebb Rövid távú, átmeneti intézkedések a tartalmi szabályozók eredményesebb alkalmazására Konkrét javaslatok 1. NAT és a kerettanterv heti összóraszámainak harmonizációja 2. Kerettantervek helyi alkalmazásának

Részletesebben

A pedagógus-előmeneteli rendszer informatikai támogató rendszerének fejlesztése Fűrész Edit Budapest, 2015. október 27.

A pedagógus-előmeneteli rendszer informatikai támogató rendszerének fejlesztése Fűrész Edit Budapest, 2015. október 27. A pedagógus-előmeneteli rendszer informatikai támogató rendszerének fejlesztése Fűrész Edit Budapest, 2015. október 27. TÁMOP 3.1.5/12-2012-0001 PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA AZ INFORMATIKAI FEJLESZTÉSEK

Részletesebben

Kétegyházi Márki Sándor Általános Iskola 028327. Különös közzétételi lista

Kétegyházi Márki Sándor Általános Iskola 028327. Különös közzétételi lista Kétegyházi Márki Sándor Általános 028327 Különös közzétételi lista 2015/2016 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Szak Szakvizsga

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Prezentáció és íráskészségfejlesztés. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Prezentáció és íráskészségfejlesztés. tanulmányokhoz I. évfolyam GM és PSZ szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Prezentáció és íráskészségfejlesztés tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Prezentáció és íráskészség

Részletesebben

Felkészülés a mesterpedagógus, kutatópedagógus fokozat elérésére

Felkészülés a mesterpedagógus, kutatópedagógus fokozat elérésére Felkészülés a mesterpedagógus, kutatópedagógus fokozat elérésére Speciális kompetenciák, dokumentumok Serfőző Mónika ELTE TÓK Mesterpedagógus fokozat (teljes minősítési eljárás) Felkészülési szakasz tervezés

Részletesebben

Felkészítés szakértők, vizsgaelnökök és vizsgabizottsági tagok részére az egészségügyi szakmacsoportban címen

Felkészítés szakértők, vizsgaelnökök és vizsgabizottsági tagok részére az egészségügyi szakmacsoportban címen Az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ Felkészítés szakértők, vizsgaelnökök és vizsgabizottsági tagok részére az egészségügyi szakmacsoportban címen 40 órás továbbképzést hirdet. A továbbképzés

Részletesebben

Beszámoló: a kompetenciamérés eredményének javítását célzó intézkedési tervben foglaltak megvalósításáról. Őcsény, 2015. november 20.

Beszámoló: a kompetenciamérés eredményének javítását célzó intézkedési tervben foglaltak megvalósításáról. Őcsény, 2015. november 20. Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola székhelye: 7143 Őcsény, Perczel Mór utca 1. Tel: 74/496-782 e-mail: amk.ocseny@altisk-ocseny.sulinet.hu Ikt.sz.: /2015. OM: 036345 Ügyintéző: Ősze Józsefné Ügyintézés

Részletesebben

A környezettan tantárgy intelligencia fejlesztő lehetőségei

A környezettan tantárgy intelligencia fejlesztő lehetőségei A környezettan tantárgy intelligencia fejlesztő lehetőségei Készítette: Pék Krisztina biológia környezettan szak Belső konzulens: Dr. Schróth Ágnes Külső konzulens: Dr. Széphalmi Ágnes A szakdolgozatom

Részletesebben

- 1 - Szent-Györgyi Albert Általános Iskola. TÁMOP-3.1.4/08/2/2008-0031 Munkaterv

- 1 - Szent-Györgyi Albert Általános Iskola. TÁMOP-3.1.4/08/2/2008-0031 Munkaterv - 1 - Szent-Györgyi Albert Általános Iskola TÁMOP-3.1.4/08/2/2008-0031 Munkaterv - 2 - Célhoz rendelt feladatok a Társadalmi Megújulás Operatív Program Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív

Részletesebben

Vizuális- és környezetkultúra tanári szak mesterképzés A VIZUÁLIS- ÉS KÖRNYEZETKULTÚRA TANÁR SZAK BEMUTATÁSA UTOLJÁRA INDÍTVA 2016. 09.01.

Vizuális- és környezetkultúra tanári szak mesterképzés A VIZUÁLIS- ÉS KÖRNYEZETKULTÚRA TANÁR SZAK BEMUTATÁSA UTOLJÁRA INDÍTVA 2016. 09.01. kultúra szak mesterképzés A VIZUÁLIS- ÉS KÖRNYEZETKULTÚRA TANÁR SZAK BEMUTATÁSA UTOLJÁRA INDÍTVA 2016. 09.01. Célkitűzések: A képzés célja a Képi ábrázolás alapképzésben (Ba) vagy más, a szaktel kompatibilis

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Pénzügyi-számviteli informatika 2. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Pénzügyi-számviteli informatika 2. tanulmányokhoz IV. évfolyam Pénzügy és Számvitel Szak/Minden szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Pénzügyi-számviteli informatika 2. tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2014/2015. I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Pénzügyi-számviteli

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS - ÜZEMVITEL, KÖZLEKEDÉS-TECHNIKA) KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II.

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS - ÜZEMVITEL, KÖZLEKEDÉS-TECHNIKA) KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A vizsga részei KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS - ÜZEMVITEL, KÖZLEKEDÉS-TECHNIKA) KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA Emelt szint Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Írásbeli

Részletesebben

Újszerű és hatékony pedagógus-mintaképzések standardok. Cseh Györgyi szakértő

Újszerű és hatékony pedagógus-mintaképzések standardok. Cseh Györgyi szakértő Újszerű és hatékony pedagógus-mintaképzések standardok Cseh Györgyi szakértő Mitől függ a képzések hasznosulása? Az akkreditált képzés minőségétől Célok, tartalom, módszer stb. Történik-e előzetes tudásmérés

Részletesebben

A FOLYAMATOS SZAKMAI FEJLŐDÉS LEHETŐSÉGEI SZAKTANÁCSADÁS, PEDAGÓGUS-TOVÁBBKÉPZÉS

A FOLYAMATOS SZAKMAI FEJLŐDÉS LEHETŐSÉGEI SZAKTANÁCSADÁS, PEDAGÓGUS-TOVÁBBKÉPZÉS A FOLYAMATOS SZAKMAI FEJLŐDÉS LEHETŐSÉGEI SZAKTANÁCSADÁS, PEDAGÓGUS-TOVÁBBKÉPZÉS Az előadás célja Bemutatni 1. az OFI szerepét a pedagógusok folyamatos szakmai fejlődésének támogatásában. 2. 2014/2015-ös

Részletesebben

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet fenntarthatósághoz kötődő tevékenységei. Dr. Pompor Zoltán mb. főigazgató-helyettes

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet fenntarthatósághoz kötődő tevékenységei. Dr. Pompor Zoltán mb. főigazgató-helyettes Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet fenntarthatósághoz kötődő tevékenységei Dr. Pompor Zoltán mb. főigazgató-helyettes Tartalmi szabályozók (Nat, kerettanterv) Tartalomfejlesztés (papíralapú, digitális)

Részletesebben

Helyi tanterv az alapfokú

Helyi tanterv az alapfokú Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 4032 Debrecen, Bolyai u. 29.sz. Tel.: (52) 420-377 Tel./fax: (52) 429-773 Email: bolyai29@axelero.hu Helyi tanterv az alapfokú

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Logisztika. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Logisztika. tanulmányokhoz IV. évfolyam Számvitel szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Logisztika tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Logisztika Tanszék: Vállalkozás és Emberi

Részletesebben

Új fejlesztéseink (NAT 2012) Középiskolai fizika, kémia

Új fejlesztéseink (NAT 2012) Középiskolai fizika, kémia Új fejlesztéseink (NAT 2012) Középiskolai fizika, kémia Új 9.-es fizikatankönyveink (NAT 2012) Minden tankönyvhöz: Útmutató és tanmenetjavaslat Feladatok részletes megoldása NTK Player - digitális tananyag

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA

MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök

Részletesebben

Vezetőtárs értékelő kérdőív

Vezetőtárs értékelő kérdőív Vezetőtárs értékelő kérdőív Kérdőív megnevezése Jele, kódja Vezetőtárs értékelő kérdőív 11_Ovodavezetőtárs_Ért Önértékelés Értékelés Kérjük a megfelelőt aláhúzni! sorsz Megnevezés Adat 1. Óvodavezető neve

Részletesebben

Fejlesztı neve: LÉNÁRT ANETT. Tanóra / modul címe: CÉGES REKLÁMBANNER KÉSZÍTÉSE PROJEKTMÓDSZERREL

Fejlesztı neve: LÉNÁRT ANETT. Tanóra / modul címe: CÉGES REKLÁMBANNER KÉSZÍTÉSE PROJEKTMÓDSZERREL Fejlesztı neve: LÉNÁRT ANETT Tanóra / modul címe: CÉGES REKLÁMBANNER KÉSZÍTÉSE PROJEKTMÓDSZERREL 1. Az óra tartalma A tanulási téma bemutatása; A téma és a módszer összekapcsolásának indoklása: Az órán

Részletesebben

Néprajzi Múzeum. Új hely Új épület(ek) Új elképzelések. Museum 2.0 2016.04.26

Néprajzi Múzeum. Új hely Új épület(ek) Új elképzelések. Museum 2.0 2016.04.26 Néprajzi Múzeum Új hely Új épület(ek) Új elképzelések A Néprajzi Múzeum nyitott kulturális tér, ahol összeér a múlt a mával, a tudomány a tanítással, ahol kultúrák és generációk találkoznak és beszélnek

Részletesebben

TÁMOP 3.1.8/12-2012 - 0004 Átfogó minőségfejlesztés a közoktatásban. Tanfelügyelet egységes külső értékelés a köznevelési intézményekben

TÁMOP 3.1.8/12-2012 - 0004 Átfogó minőségfejlesztés a közoktatásban. Tanfelügyelet egységes külső értékelés a köznevelési intézményekben TÁMOP 3.1.8/12-2012 - 0004 Átfogó minőségfejlesztés a közoktatásban Tanfelügyelet egységes külső értékelés a köznevelési intézményekben 2013. Október 15. Tanfelügyelet egységes külső értékelés a köznevelési

Részletesebben

Az affektív tényezők hatása a tanulmányi eredményességre Zsolnai Anikó

Az affektív tényezők hatása a tanulmányi eredményességre Zsolnai Anikó Diagnosztikus mérések fejlesztése (TÁMOP 3.1.9/08/01) Az affektív tényezők hatása a tanulmányi eredményességre Zsolnai Anikó Oktatáselméleti Kutatócsoport A tanulást befolyásoló affektív tényezők Szociális

Részletesebben

SZENT GERGELY NÉPFŐISKOLA 2015/16. tanév, II. szemeszter

SZENT GERGELY NÉPFŐISKOLA 2015/16. tanév, II. szemeszter M-01 A tehetséggondozás elméleti és gyakorlati alapjai Képzési program neve: A tehetséggondozás elméleti és gyakorlati alapjai Képzési program száma: MK201516/M-01/2016 Képző Intézmény: Drs. Egri Tímea

Részletesebben

Óravázlat. A szakmai karrierépítés feltételei és lehetőségei. Milyen vagyok én? Én és te. heterogén csoportmunka

Óravázlat. A szakmai karrierépítés feltételei és lehetőségei. Milyen vagyok én? Én és te. heterogén csoportmunka Óravázlat Tantárgy: Téma: Résztémák: osztályfőnöki A szakmai karrierépítés feltételei és lehetőségei Önismeret Milyen vagyok én? Én és te Időigény: Munkaforma: 1 óra frontális osztálymunka heterogén csoportmunka

Részletesebben

Festetics Kristóf ÁMK Pókaszepetk Óvoda iskola átmenet segítő mikro-csoport

Festetics Kristóf ÁMK Pókaszepetk Óvoda iskola átmenet segítő mikro-csoport Festetics Kristóf ÁMK Pókaszepetk Óvoda iskola átmenet segítő mikro-csoport Tagjai: Célok: Szocializációs különbségek csökkentése Óvoda és iskola nevelési stratégiájának, módszertanának egymáshoz való

Részletesebben

MILYEN A HELYES TESTTARTÁS?

MILYEN A HELYES TESTTARTÁS? MILYEN A HELYES TESTTARTÁS? A biomechanikailag helyes testtartás, tartáskorrekció ÉVFOLYAM: 7 8. TANÁRI SEGÉDLET TANÁRI SEGÉDLET A TÉMA FELDOLGOZÁSÁHOZ ÉVFOLYAM: 7-8. AZ ÓRA TÉMÁJA: A biomechanikailag

Részletesebben

Igazgató: Szabó Győzőné

Igazgató: Szabó Győzőné JÁSZ-NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET PEDAGÓGIAI SZAKMAI ÉS SZAKSZOLGÁLAT, SZOLNOK PEDAGÓGIAI SZAKMAI SZOLGÁLTATÁS OM azonosító szám: 102312 OKÉV nyilvántartási szám: 16-0058-04 5000 Szolnok,

Részletesebben

AZ ÚJ SZEMLÉLETŰ FIZIKATANÍTÁS, A FIZIKA A KERETTANTERV AZ OFI KÍSÉRLETI TANKÖNYVEI

AZ ÚJ SZEMLÉLETŰ FIZIKATANÍTÁS, A FIZIKA A KERETTANTERV AZ OFI KÍSÉRLETI TANKÖNYVEI AZ ÚJ SZEMLÉLETŰ FIZIKATANÍTÁS, A FIZIKA A KERETTANTERV AZ OFI KÍSÉRLETI TANKÖNYVEI ÁDÁM PÉTER, EGRI SÁNDOR, ELBLINGER FERENC, HONYEK GYULA, HORÁNYI GÁBOR, SIMON PÉTER 59. ORSZÁGOS FIZIKATANÁRI ANKÉT ÉS

Részletesebben

Miért Pro Bona coach képzés?

Miért Pro Bona coach képzés? 2015. január 26. hétfő, 12:37 Módosítás: 2015. január 26. hétfő, 13:00 Miért Pro Bona coach képzés? Tematikus klubnapok, szupervízió: coach képzéseink jelenlegi és végzett résztvevői számára h avi rendszerességgel

Részletesebben

Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Helyi tanterv 1-4. évfolyam 2014. TANULÁSMÓDSZERTAN. 1-4. évfolyam

Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Helyi tanterv 1-4. évfolyam 2014. TANULÁSMÓDSZERTAN. 1-4. évfolyam TANULÁSMÓDSZERTAN A tanulási folyamat születésünktől kezdve egész életünket végigkíséri, melynek környezete és körülményei életünk során gyakran változnak. A tanuláson a mindennapi életben elsősorban az

Részletesebben

Kérdőívek. Szigetszentmiklós, 2015. június

Kérdőívek. Szigetszentmiklós, 2015. június Kérdőívek Szigetszentmiklós, 2015. június Kitöltötték 100% 90% 80% 70% 60% 50% 40% 30% 20% 10% 0% 44% 39% 13% szülők diákok tanárok Szülői kérdőív: 13% 16 14 14 12 10 8 6 6 8 6 6 5 5 5 a b c ny 4 2 0 3

Részletesebben

Egy csónakban evezünk

Egy csónakban evezünk MINŐSÍTÉSI TAPASZTALAT, TAPASZTAL T MINŐSÉG, MINŐSÉGI VÁLTOZTATÁS Mesterpedagógusok I. Sonkádi Szabadegyeteme 2015. július 4. Egy csónakban evezünk Tapasztalatainkból semmit sem tanulhatunk, csak abból,

Részletesebben

1. sz. melléklet: Intézményi Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv helyzetelemzésének adattáblái Készült: 2009. szeptember 17.

1. sz. melléklet: Intézményi Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv helyzetelemzésének adattáblái Készült: 2009. szeptember 17. 1. sz. melléklet: Intézményi Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv helyzetelemzésének adattáblái Készült: 2009. szeptember 17. 1. Intézményi alapadatok OM azonosító: 036396 Intézmény neve, címe:

Részletesebben

Középiskolai felvételi eljárás. 2015-2016. tanév

Középiskolai felvételi eljárás. 2015-2016. tanév Középiskolai felvételi eljárás 2015-2016. tanév 1. Középiskolai felvételi eljárás legfontosabb dátumai 2015.11.13. Az Oktatási Hivatal közzéteszi a nyolcadik évfolyamosok számára központi írásbeli vizsgát

Részletesebben

Jelentéskészítő TEK-IK () Válaszadók száma = 610

Jelentéskészítő TEK-IK () Válaszadók száma = 610 Jelentéskészítő TEK-IK () Válaszadók száma = 0 Általános mutatók Szak értékelése - + átl.=. Felmérés eredmények Jelmagyarázat Kérdésszöveg Válaszok relatív gyakorisága Bal pólus Skála Átl. elt. Átlag Medián

Részletesebben

Közhasznúsági Beszámoló. Egry József Általános Iskola. Tolnai Alapítvány

Közhasznúsági Beszámoló. Egry József Általános Iskola. Tolnai Alapítvány Közhasznúsági Beszámoló 2012 Egry József Általános Iskola Tolnai Alapítvány Adószám: 18953305-1-20 8360 Keszthely, Vásár tér 10. Keszthely,2013.02.15. 1 Közhasznúsági melléklet részei 1. Az alapítvány

Részletesebben

Az ökoiskolai hálózat kiterjesztése (SH/4/5 projekt)

Az ökoiskolai hálózat kiterjesztése (SH/4/5 projekt) Ökoiskola Címátadó Ünnepség Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum Budapest, 2014. január 25. Az ökoiskolai hálózat kiterjesztése (SH/4/5 projekt) Könczey Réka http://www.ofi.hu/sh45 Az előadás vázlata

Részletesebben

Az informatika oktatás téveszméi

Az informatika oktatás téveszméi Az informatika oktatás Az informatika definíciója Definíció-1: az informatika az információ keletkezésével, továbbításával, tárolásával, feldolgozásával foglalkozó tudomány. Definíció-2: informatika =

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1) A program címe: V e z e t ő i t o v á b b k é p z é s - Kategória: V e z e t ő k é p z é s 2) A program szervezője és jogtulajdonosa: Európai Vezetőképző Akadémia

Részletesebben

TÁMOP-3.4.3/08/2-2009-0005 ZSENI-ÁLIS-a zalai tehetségekért EGYÉNI FEJLESZTÉSI TERV ANYANYELVI FEJLESZTÉSI PROGRAM

TÁMOP-3.4.3/08/2-2009-0005 ZSENI-ÁLIS-a zalai tehetségekért EGYÉNI FEJLESZTÉSI TERV ANYANYELVI FEJLESZTÉSI PROGRAM TÁMOP-3.4.3/08/2-2009-0005 ZSENI-ÁLIS-a zalai tehetségekért EGYÉNI FEJLESZTÉSI TERV ANYANYELVI FEJLESZTÉSI PROGRAM A tevékenység neve, címe: Anyanyelvi kultúra fejlesztése 4. osztályos tehetségígéreteknél

Részletesebben

felsőfokú szakképzések szakirányú továbbképzések informatikai alapszakok informatikai mesterszakok informatikai doktori iskola

felsőfokú szakképzések szakirányú továbbképzések informatikai alapszakok informatikai mesterszakok informatikai doktori iskola felsőfokú szakképzések szakirányú továbbképzések informatikai alapszakok informatikai mesterszakok informatikai doktori iskola Általános rendszergazda WEB - programozó Informatika tanár Társadalom-informatikai

Részletesebben

Jelentés a kiértékelésről az előadóknak

Jelentés a kiértékelésről az előadóknak Debreceni Egyetem 00 Debrecen Egyetem tér. Debreceni Egyetem Tisztelt NK Úr! (személyes és bizalmas) Jelentés a kiértékelésről az előadóknak Tisztelt NK Úr! Ez az email tartalmazza a Népegészségügyi ellenõr

Részletesebben

Jogszabályváltozások. Érettségi 2015/2016 tanév tavasz. Dr. Kun Ágnes osztályvezető

Jogszabályváltozások. Érettségi 2015/2016 tanév tavasz. Dr. Kun Ágnes osztályvezető Érettségi 2015/2016 tanév tavasz Jogszabályváltozások Dr. Kun Ágnes osztályvezető Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Oktatási és Hatósági Osztály 2016. április 19. Az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának

Részletesebben

61 140 01 0000 00 00 Felnőttoktató Felnőttoktató

61 140 01 0000 00 00 Felnőttoktató Felnőttoktató A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

IKT FEJLESZTŐ MŰHELY KONTAKTUS Dél-dunántúli Regionális Közoktatási Hálózat Koordinációs Központ

IKT FEJLESZTŐ MŰHELY KONTAKTUS Dél-dunántúli Regionális Közoktatási Hálózat Koordinációs Központ Óratervezet: Kémia 7. osztály Témakör: Kémiai kötések Óra anyaga: Molekulák építése, térbeli modellezése Eszközök:, aktív tábla, projektor, számítógépek A tanóra részei Tanári tevékenység Tanulói tevékenység

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016 / 2017. tanév OM azonosító 031 966 Iskolánk a nemzeti köznevelési törvényben előírt létszámok alapján alakítja ki az osztálylétszámokat, tanulócsoportokat. Az iskola felvételi

Részletesebben

AZ ÖNÉRTÉKELÉS SZEREPE ÉS FOLYAMATA AZ INTÉZMÉNYFEJLESZTÉSBEN M&S Consulting Kft.

AZ ÖNÉRTÉKELÉS SZEREPE ÉS FOLYAMATA AZ INTÉZMÉNYFEJLESZTÉSBEN M&S Consulting Kft. AZ ÖNÉRTÉKELÉS SZEREPE ÉS FOLYAMATA AZ INTÉZMÉNYFEJLESZTÉSBEN INNOVATÍV MINŐSÉGFEJLESZTÉSI ESZKÖZÖK A MAGYAR SZAKKÉPZÉSBEN (1.) EFQM Szakképzési Modell adaptáció 1995-1999 COMENIUS 2000 közoktatási minőségfejlesztési

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve Iskola és társadalom Tantárgy kódja M 1003 Meghirdetés féléve 1. Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 1+0 A foglalkozásokon való részvétel: előadás, részvétel nem kötelező. A kollokviumra bocsátás feltételei:

Részletesebben

proability projekt Tananyagfejlesztés Toarniczky Andrea, PhD Primecz Henriett PhD Csillag Sára PhD

proability projekt Tananyagfejlesztés Toarniczky Andrea, PhD Primecz Henriett PhD Csillag Sára PhD proability projekt Tananyagfejlesztés Toarniczky Andrea, PhD Primecz Henriett PhD Csillag Sára PhD Kiinduló problémakör Az integrációt gátló tényezők Gyakorlati akadályok (Könczei és tsai 2002) (1) a megfelelő

Részletesebben

Az Egyezmény előtti törvényi szabályozás

Az Egyezmény előtti törvényi szabályozás 24. cikk Oktatás Az Egyezmény előtti törvényi szabályozás Magyarország Alkotmánya Az Alkotmány 67. paragrafusának 1. és 2. bekezdése kimondja, hogy minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a

Részletesebben

Az osztatlan tanárképzés. ELTE BTK 2014. szeptember 1.

Az osztatlan tanárképzés. ELTE BTK 2014. szeptember 1. Az osztatlan tanárképzés ELTE BTK 2014. szeptember 1. A bölcsész tanár tudásának rétegei Szaktudományok Szakmai és általános kommunikáció Szakpedagógiák Neveléstudomány KÖZÖS TANÁRKÉPZÉS 180 kredit, 3

Részletesebben

Minőségbiztosítás a Méliusz Könyvtárban. 2016. május 9. Dr. Csontosné Skara Ilona skara.ilona@meliusz.hu

Minőségbiztosítás a Méliusz Könyvtárban. 2016. május 9. Dr. Csontosné Skara Ilona skara.ilona@meliusz.hu Minőségbiztosítás a Méliusz Könyvtárban 2016. május 9. Dr. Csontosné Skara Ilona skara.ilona@meliusz.hu Előzmények 12/2010. (III.11.) OKM rendelet : Minősített Könyvtári cím és a Könyvtári Minőségi Díj

Részletesebben

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet új szervezeti struktúrája és tehetséggondozási feladatvállalásai

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet új szervezeti struktúrája és tehetséggondozási feladatvállalásai Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet új szervezeti struktúrája és tehetséggondozási feladatvállalásai Győr, 2012. október 27. Vezetési struktúra Kelemenné Papp Annamária: gazdasági főigazgató-helyettes

Részletesebben

MILYEN A KIEGYENSÚLYOZOTT ÉTREND?

MILYEN A KIEGYENSÚLYOZOTT ÉTREND? MILYEN A KIEGYENSÚLYOZOTT ÉTREND? Az egészséges táplálkozás alapjai a tápanyagok ismertetése és szerepe, a táplálkozási piramis ÉVFOLYAM: 3 6. TANÁRI SEGÉDLET TANÁRI SEGÉDLET A TÉMA FELDOLGOZÁSÁHOZ ÉVFOLYAM:

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2011. december 12.

JEGYZİKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2011. december 12. JEGYZİKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2011. december 12. JEGYZİKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. december 12. napján 15 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

Oladi Általános Iskola. H-9700 Szombathely, Simon István u. 2-6. Tel./fax: 94/310-683, E- mail: oladalti@t-online.hu, http://oladalti.uw.

Oladi Általános Iskola. H-9700 Szombathely, Simon István u. 2-6. Tel./fax: 94/310-683, E- mail: oladalti@t-online.hu, http://oladalti.uw. ÖRÖKÖS ÖKOISKOLA Oladi Általános Iskola H-9700 Szombathely, Simon István u. 2-6. Tel./fax: 94/310-683, E- mail: oladalti@t-online.hu, http://oladalti.uw.hu PEDAGÓGUSOKRA VONATKOZÓ INTÉZMÉNYI ELVÁRÁSRENDSZER

Részletesebben

Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:

Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím: Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Anyanyelvi tantárgy-pedagógia III. Tantárgy kódja TAB 1312 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.

KÖVETELMÉNYEK. Anyanyelvi tantárgy-pedagógia III. Tantárgy kódja TAB 1312 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak. Anyanyelvi tantárgy-pedagógia III. Tantárgy kódja TAB 1312 Meghirdetés féléve 4. Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) 0+2 Előfeltétel (tantárgyi kód) TAB1310, TAB 1311 2 óra szeminárium a részvétel kötelező.

Részletesebben

DPR Szakmai nap. 2011. október 17. PTE Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar

DPR Szakmai nap. 2011. október 17. PTE Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar PTE Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar A diplomás pályakövetés eredményei és a lehetséges fejlesztési irányok DPR Szakmai nap 2011. október 17. Horváth Judit A vizsgálat reprezentativitása

Részletesebben

Project Management 2014.10.29.

Project Management 2014.10.29. Project Management 2014.10.29. Mi az a project? Definíció: A projekt egy ideiglenes erőfeszítés, törekvés egy egyedi termék, szolgáltatás vagy eredmény létrehozása érdekében. (PMI) Fontos tulajdonságok:

Részletesebben

A Karinthy Frigyes Gimnázium óratervei

A Karinthy Frigyes Gimnázium óratervei A Karinthy Frigyes Gimnázium óratervei Óraterv a 9/Kny-2. évfolyamra, a gimnázium angol két tanítási nyelvű A osztálya számára (emelt óraszámú matematika csoportok) A csoportbontás és az emelt szintű Alap

Részletesebben

Nyíregyházi Főiskola. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet

Nyíregyházi Főiskola. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet Nyíregyházi Főiskola a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

Részletesebben

Számítógép-használati szokások az általános iskolások körében

Számítógép-használati szokások az általános iskolások körében Generációk az információs társadalomban Infokommunikációs kultúra, értékrend, biztonságkeresési stratégiák Projekt záró workshop TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KONV-2010-0005 Program Számítógép-használati szokások

Részletesebben

Közösen könnyebb program-jó gyakorlat

Közösen könnyebb program-jó gyakorlat Közösen könnyebb program-jó gyakorlat Intézmény neve: Fazekas József Általános Iskola, Napközi Otthonos Óvoda és Egységes Óvoda - Bölcsőde Intézmény e-mail címe: fazekasisk@gmail.com Kitöltő neve: Pap

Részletesebben

A fiatalok pénzügyi kultúrája Számít-e a gazdasági oktatás?

A fiatalok pénzügyi kultúrája Számít-e a gazdasági oktatás? A fiatalok pénzügyi kultúrája Számít-e a gazdasági oktatás? XXXII. OTDK Konferencia 2015. április 9-11. Készítette: Pintye Alexandra Konzulens: Dr. Kiss Marietta A kultúrától a pénzügyi kultúráig vezető

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi információk 2015.

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi információk 2015. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar Felvételi információk 2015. A JELENTKEZÉS MÓDJA Kizárólag e-felvételi keretében, amelyet a www.felvi.hu honlapon, regisztráció után lehet benyújtani.

Részletesebben

Beiskolázás 2009. Középiskola Neve: Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola, Kollégium OM azonosító száma: 028380

Beiskolázás 2009. Középiskola Neve: Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola, Kollégium OM azonosító száma: 028380 Középiskola Neve: Erkel Ferenc Gimnázium és Szakképző Iskola, Kollégium OM azonosító száma: 028380 Cím 5700 Gyula, Bodoky u. 10. Telefonszám 06 /66/ 463-118 Fax 06 /66/ 468-111 E-mail Honlap Igazgató neve

Részletesebben

Az MSZ EN ISO 19011:2012 szabvány változásai. Támpontok az auditorok értékeléséhez Előadó: Turi Tibor, az MSZT/MCS 901 szakértője

Az MSZ EN ISO 19011:2012 szabvány változásai. Támpontok az auditorok értékeléséhez Előadó: Turi Tibor, az MSZT/MCS 901 szakértője Az MSZ EN ISO 19011:2012 szabvány változásai. Támpontok az auditorok értékeléséhez Előadó: Turi Tibor, az MSZT/MCS 901 szakértője 1 Bemutatkozás 1992 - irányítási rendszerek bevezetése 1994 - auditorképző

Részletesebben

PORTFÓLIÓKÉSZÍTÉS ÓVODAPEDAGÓGUSOK RÉSZÉRE 2014. SZEPTEMBER

PORTFÓLIÓKÉSZÍTÉS ÓVODAPEDAGÓGUSOK RÉSZÉRE 2014. SZEPTEMBER PORTFÓLIÓKÉSZÍTÉS ÓVODAPEDAGÓGUSOK RÉSZÉRE 2014. SZEPTEMBER JOGSZABÁLYI HÁTTÉR A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények

Részletesebben

FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS

FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS Kump Edina ÖKO-Pack Nonprofit Kft. E-mail: edina@okopack.hu Web: www.okopack.hu Dunaújváros, 2014. november 07. A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS FOGALMA A fenntartható fejlődés a fejlődés

Részletesebben

MI AZ A TÁPLÁLKOZÁSI PIRAMIS?

MI AZ A TÁPLÁLKOZÁSI PIRAMIS? MI AZ A TÁPLÁLKOZÁSI PIRAMIS? Az egészséges táplálkozás alapjai a tápanyagok ismertetése és szerepe, a táplálkozási piramis ÉVFOLYAM: 1 2. TANÁRI SEGÉDLET TANÁRI SEGÉDLET A TÉMA FELDOLGOZÁSÁHOZ ÉVFOLYAM:

Részletesebben

A Bankközi Klíring Rendszer

A Bankközi Klíring Rendszer Bankközi Klíring Rendszer kiegészítő és kapcsolódó szolgáltatásai irányadó díjai A szabályzat 6 számozott oldalt tartalmaz Hatályos: 2014. január 1-től A Bankközi Klíring Rendszer KIEGÉSZÍTŐ ÉS KAPCSOLÓDÓ

Részletesebben

Emelt szintű érettségire készítés

Emelt szintű érettségire készítés Kanizsai Dorottya Gimnázium Emelt szintű érettségire készítés 2015. 1 Kanizsai Dorottya Gimnázium Az emelt szintű érettségire való felkészítésről 1. Jogszabályi alapok I. Az emelt szintű érettségire való

Részletesebben

Tagintézmény-vezető neve, Szabóné Diós Edit e-mail címe: igazgato.kossuthzs.iskola@int.ritek.hu Pályaválasztási felelős neve: Dr.

Tagintézmény-vezető neve, Szabóné Diós Edit e-mail címe: igazgato.kossuthzs.iskola@int.ritek.hu Pályaválasztási felelős neve: Dr. KÖZÉPISKOLA KIR-BEN SZEREPLŐ NEVE: SZEGEDI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZŐ ISKOLA KOSSUTH ZSUZSANNA TAGINTÉZMÉNYE OM azonosító száma: 201290 Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1. Telefonszám: 62/550-486 Fax: 62/550-486

Részletesebben

MILYEN TANKÖNYVEKET KÍNÁL AZ OFI?

MILYEN TANKÖNYVEKET KÍNÁL AZ OFI? Pedagógusképzés támogatása TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 MILYEN TANKÖNYVEKET KÍNÁL AZ OFI? Az OFI mint tankönyvkiadó 2014. október 1-jétől az OFI átvette a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó Zrt. és az Apáczai

Részletesebben

Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról

Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról ELŐTERJESZTÉS Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról A.) A helyi önkormányzat belső ellenőrzését a belső kontrollrendszer, a folyamatba épített, előzetes, utólagos vezetői

Részletesebben

Tradicionális értékek szerepe és védelme a falusi turizmusban. Dr. Szalók Csilla Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége 2015. december 14.

Tradicionális értékek szerepe és védelme a falusi turizmusban. Dr. Szalók Csilla Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége 2015. december 14. Tradicionális értékek szerepe és védelme a falusi turizmusban Dr. Szalók Csilla Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége 2015. december 14. Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége - FATOSZ 1994 óta

Részletesebben

A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata

A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata I. Jogszabályi háttér A Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX törvény (42. 1. bekezdés) 11/1994.(VI.8.) MKM rendelet 8-as számú melléklete A 2011/2012. tanév

Részletesebben

A Tanítóképző Főiskolai Karon oktatott alapszakok képzési és kimeneti követelményei

A Tanítóképző Főiskolai Karon oktatott alapszakok képzési és kimeneti követelményei A Tanítóképző Főiskolai Karon oktatott alapszakok képzési és kimeneti követelményei ÓVODAPEDAGÓGUS ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak megnevezése: óvodapedagógus 2. Az alapképzési szakon szerezhető

Részletesebben

Magatartási és beilleszkedési zavarokkal Küzdő gyerekek egyéni és csoportos fejlesztése élménypedagógiai foglalkozásokon keresztül

Magatartási és beilleszkedési zavarokkal Küzdő gyerekek egyéni és csoportos fejlesztése élménypedagógiai foglalkozásokon keresztül Szakmai Műhely Magatartási és beilleszkedési zavarokkal Küzdő gyerekek egyéni és csoportos fejlesztése élménypedagógiai foglalkozásokon keresztül A Kalandok és Álmok Szakmai Műhely akkreditált élménypedagógiai

Részletesebben

HÁLÓZATSEMLEGESSÉG - EGYSÉGES INTERNET SZOLGÁLTATÁS-LEÍRÓ TÁBLÁZAT

HÁLÓZATSEMLEGESSÉG - EGYSÉGES INTERNET SZOLGÁLTATÁS-LEÍRÓ TÁBLÁZAT HÁLÓZATSEMLEGESSÉG - EGYSÉGES INTERNET SZOLGÁLTATÁS-LEÍRÓ TÁBLÁZAT - 2016.04.01 után kötött szerződésekre Díjcsomag neve Go Go+ Go EU Go EU+ Kínált letöltési sebesség - 3G 42 Mbit/s 42 Mbit/s 42 Mbit/s

Részletesebben

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2 EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Brüsszel, 2008. február 26. (OR. en) 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2 ENV 447 ENT 104 CODEC 899 JOGI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: AZ EURÓPAI PARLAMENT

Részletesebben

PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek)

PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek) PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek) PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Jelentkezői adatok Jelentkező neve: Felvételi azonosító: Születési dátum: Anyja neve:

Részletesebben

TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR DÉKÁNHELYETTES JEGYZŐKÖNYV TANÍTÓ SZAKOS HALLGATÓK ZÁRÓTANÍTÁSÁHOZ

TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR DÉKÁNHELYETTES JEGYZŐKÖNYV TANÍTÓ SZAKOS HALLGATÓK ZÁRÓTANÍTÁSÁHOZ JEGYZŐKÖNYV TANÍTÓ SZAKOS HALLGATÓK ZÁRÓTANÍTÁSÁHOZ A hallgató neve: Neptun kódja műveltségterülete... A zárótanítás időpontja:.. helye:.... Tantárgy:... téma:.... A téma előzménye:.... A zárótanítás értékelése

Részletesebben

Felvételi előkészítő tájékoztató 2012.

Felvételi előkészítő tájékoztató 2012. Felvételi előkészítő tájékoztató 2012. Néhány gondolat a központi felvételiről! A központi Matematika felvételi az elmúlt években sok 8. osztályos diák számára igen csak komoly megmérettetésnek bizonyult.

Részletesebben

Felvételi 2013 Felvételi tájékoztató 2013

Felvételi 2013 Felvételi tájékoztató 2013 Felvételi 2013 A döntést segítő kiadványok Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2013. szeptemberben induló képzésekre honlap : www.felvi.hu Felvételi tájoló 2013. (Felvi-rangsorokkal) Képzési szintek A:

Részletesebben

MIT VÁR EL A PSZICHOLÓGUS A JÓ KRESZTŐL? ARANYOS JUDIT közlekedés szakpszichológus

MIT VÁR EL A PSZICHOLÓGUS A JÓ KRESZTŐL? ARANYOS JUDIT közlekedés szakpszichológus MIT VÁR EL A PSZICHOLÓGUS A JÓ KRESZTŐL? ARANYOS JUDIT közlekedés szakpszichológus KRESZ: Közúti Rendelkezések Egységes Szabályozása, 1975 óta: rendeletekbe foglalt szabálygyűjtemény, mely a közlekedést

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápoló szakképesítés. 2323-06 Egészségnevelés- egészségfejlesztés modul. 1. vizsgafeladat. 2010. október 04.

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápoló szakképesítés. 2323-06 Egészségnevelés- egészségfejlesztés modul. 1. vizsgafeladat. 2010. október 04. Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Vízvári László A minősítő beosztása: főigazgató JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Orvosi laboratóriumi technikai asszisztens szakképesítés. 2449-06 Mikrobiológiai vizsgálatok modul. 1.

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Orvosi laboratóriumi technikai asszisztens szakképesítés. 2449-06 Mikrobiológiai vizsgálatok modul. 1. Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Fogászati asszisztens szakképesítés. 2398-06 Gyermekfogászati és fogszabályozási beavatkozások modul. 1.

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Fogászati asszisztens szakképesítés. 2398-06 Gyermekfogászati és fogszabályozási beavatkozások modul. 1. Nemzeti Erőforrás Minisztérium Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

Részletesebben

Kritikai érték fejlesztése

Kritikai érték fejlesztése TÁMOP 3.1.4-08/2 2008-0085 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben HAMMIDO Alapfokú Művészeti Iskola (6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 23.) SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI

Részletesebben

Egy SLA kialakításának gyakorlata fókuszban a nehézségek megoldása. Előadó: Oroszi Norbert. KÜRT Rt. Információ Menedzsment www.kurt.hu 2005 KÜRT Rt.

Egy SLA kialakításának gyakorlata fókuszban a nehézségek megoldása. Előadó: Oroszi Norbert. KÜRT Rt. Információ Menedzsment www.kurt.hu 2005 KÜRT Rt. Egy SLA kialakításának gyakorlata fókuszban a nehézségek megoldása Előadó: Oroszi Norbert Feladat Szolgáltatási Szint Megállapodások elkészítése egy kereskedelmi banknál Mit mond az ITIL? Cél / Vízió

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Jelen különös közzétételi listának publikálására a 11/1994 (VI.8.) MKM rendelet 10. számú melléklete kötelezi intézményünket. Közzétevő: Jászsági Óvodai Intézmény Székhely: 5143

Részletesebben

Történelem. A vizsgáztatói és felkészítő gyakorlatra vonatkozó kérdőív:

Történelem. A vizsgáztatói és felkészítő gyakorlatra vonatkozó kérdőív: Történelem Kérjük, hogy válaszoljon az alábbi kérdésekre! A vizsgáztatói és felkészítő gyakorlatra vonatkozó kérdőív: 1. A kétszintű érettségi vizsgarendszer 2005. évi bevezetése óta hány május-júniusi

Részletesebben

Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó folyamatosan a köznevelés megújításának szolgálatában. 2014. augusztus

Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó folyamatosan a köznevelés megújításának szolgálatában. 2014. augusztus Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó folyamatosan a köznevelés megújításának szolgálatában 2014. augusztus NAT 2012 Kiadványok Középiskola BIOLÓGIA, FÖLDRAJZ Biológia tankönyvek felsorolása SZAKKÖZÉPISKOLA

Részletesebben

Végzettség szintje Munkakör Tantárgy Szakképzettségek Pedagógus szakvizsgák

Végzettség szintje Munkakör Tantárgy Szakképzettségek Pedagógus szakvizsgák informatikus könyvtáros, általános iskolai tanító, angol nyelv tantárgycsoport (angol nyelv); angol nyelv tantárgycsoport (angol nyelv); angol nyelv tantárgycsoport (angol nyelv); angol nyelv tantárgycsoport

Részletesebben

2015 JÚNIUSI HÍRLEVÉL

2015 JÚNIUSI HÍRLEVÉL BIHAR-SÁRRÉT VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET 4100 BERETTYÓÚJFALU, KOSSUTH UTCA 25 WWW.BSVE.HU INFO@BSVE.HU 2015 JÚNIUSI HÍRLEVÉL Tisztelt Érdeklődők! Szeretettel köszöntjük a Bihar -Sárrét Vidékfejlesztési

Részletesebben