A kutatásról. A kutatást augusztus 1. és augusztus 14. között végeztük.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A kutatásról. A kutatást 2014. augusztus 1. és 2014. augusztus 14. között végeztük."

Átírás

1 A kutatásról Idén (már) 5. alkalommal készítettük el a KKV Marketing Felmérés nevű kutatásunkat, amelynek célja, hogy hiteles és megbízható tükre legyen a hazai kis- és középvállalkozások marketingjének. A kutatást augusztus 1. és augusztus 14. között végeztük. Az eddigi évekétől eltérően azonban a kutatásunkban történt egy változás. A korábbi éves mintavételezéstől eltérően idén fél évre bontottuk a kutatási periódust, azaz külön vizsgáljuk a Q1 Q2-es időszakot (január június), és külön a Q3 Q4-es időszakot (július december). Ennek oka, hogy a kkv-marketing, a cégek szemlélete, az eszközök és a módszerek használata gyorsan változik. Egy másik szempont szerint egyébként éppen ez a kkv-k előnye! A kutatás nem reprezentatív, a 2900 kitöltő viszont minden eddiginél több, ezért a kutatás hitelessége is erősödött. A kutatást elektronikus űrlapon végeztük, amit közösségi oldalakon, partnereinken és saját csatornáinkon keresztül juttattunk el a célközönséghez: a kis- és középvállalkozások vezetőihez, döntéshozóihoz.

2 1) Kismértékben, de növekedő forgalomról számolnak be a kkvcégvezetők Hogyan értékelné cége eddigi teljesítményét? A vártnál sokkal rosszabb (10%) Kismértékben, de csökkent a forgalom (7%) Stagnálunk (28%) Kismértékben, de növekedett a forgalom (41%) A vártnál sokkal jobb (14%) Az eredményt jól igazolja egyébként, hogy a KSH is pozitív kiskereskedelmi hírekről számolt be szeptemberben: 2) Több marketinges a hazai kkv -knál Ki foglalkozott a vállalkozás marketingjével? Én, a cégvezető (65%) Marketinges munkatársunk (22%) Külső marketing-tanácsadó cég (1%) Senki vagy ad-hoc módon működött (9%) Egyéb (3%)

3 A marketingorientált cégvezetés fejlődését egyébként az is bizonyítja, hogy 2009-ben a kutatás még arról számolt be, hogy a megkérdezettek 7%-a rendelkezik csak marketinges munkatárssal, és 77%- ban a cégvezetők vették a nyakukba még ezt a terhet is. Ez mindenképpen fejlődés, elkezdődött a delegáció és annak a felismerése, hogy egy dedikált marketinges hosszútávon kifizetődő a cég fejlődésében és jövedelmezőségében. 3) Megerősödő személyes kapcsolatok Ezeket követik a következő marketingeszközök: Rendezvények: 29% Kattintás alapú hirdetések a közösségi oldalon (Facebook): 28% PR-cikk: 21% Nyomtatott sajtóban hirdetés: 19% Blog: 19% Bár a 2009-es kutatás eredményéhez képest nagy a változás (akkor az marketing volt a legnépszerűbb kkv-marketing-eszköz), a változás nem áll meg. A Facebook állandó módosulásai például rákényszeríti a cégeket, hogy többet költsenek a közösségi hálón. Az eddig akár több százezer rajongót hozó alkalmazás (pl. oklevél alkalmazások) használatát ellehetetlenítették, a hirdetési költségek drágultak, az úgynevezett kapuoldalakat (amelyek más tartalmat mutatnak rajongónak, és mást a nem rajongónak) is kivezették. A közösségi oldalon is három dolog dominál: a márka, a tartalom és a pénz. A marketing eszközök tekintetében érdekes eredmény, hogy a válaszadók 11%-ának a weboldalán kívül nincs más online marketingtevékenysége

4 4) A megkérdezettek marketingstratégiája: Ügyfélszolgálat, belső folyamatok javítása Új termék(ek)/szolgáltatás(ok) fejlesztése Terv (2014 Q3-) Több marketing, több reklám Eddig (2014 Q1-Q2) Új piacok felkutatása A diagramon nem látszik, hogy a megkérdezett döntéshozók 39%-a válaszolt úgy, hogy első fél évben a meglévő ügyfelekkel is többet foglalkozott. A jövőt illetően pedig 15%-uk tervez költségcsökkentést, és 55%-uk látja jövőbeni sikerének zálogát a tanulásban és a kompetenciafejlesztésben óta szinte menetrend szerint az új piacok felkutatása volt az elsődleges a cégeknél, ezúttal ha csak 1%-kal is ez változott. Az eddig eltelt 6 hónapban 15%-kal, a jövőt illetően pedig 1%-kal többen mondták, hogy inkább több marketingre és több reklámra helyezik majd a hangsúlyt. Ez azt jelenti, hogy a cégvezetők is felismerték, hogy ma már lehetetlen sikeresnek lenni marketingtevékenység vagy csak marketingpraktikák nélkül

5 5) Továbbra is a marketingen spórolnak a cégek Bevételének hány százalékát költötték eddig marketingre? % (61%) 6-10% (25%) 11-15% 15%-(8%) Az is jellemző, hogy bár egyre inkább fontosnak tartják a marketinget a döntéshozók, egyelőre nagy vagy ideális keretet nem kívánnak elkülöníteni neki. Bár a szektorra jellemzően a költés mindig a bevételtől függ, 61%-ban még mindig a bevételek <5%-át fordítják marketingre. 6) Szorgalmas marketingtanulók a magyar kkv-vezetők

6 A kutatás máshova nem sorolható válaszaiból kiderült még, hogy a válaszadók 48%-a elégedetlen a honlapjának teljesítményével, ezért további változtatásokat, fejlesztéseket tervez. 41%-uk fontosnak tartja konkurensének figyelemmel kísérését, illetve rendszeresen konkurenst figyel. A kutatás támogatója a én második alkalommal megrendezendő

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.9.25. COM(2013) 656 final A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK a textiltermékek lehetséges új címkézési követelményeiről és a textiltermékekben

Részletesebben

FELHÍVÁS. A mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatására. A felhívás címe:

FELHÍVÁS. A mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatására. A felhívás címe: FELHÍVÁS A mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatására A felhívás címe: Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása A felhívás kódszáma:

Részletesebben

Törökszentmiklós Város Akcióterületi terve 2009. november

Törökszentmiklós Város Akcióterületi terve 2009. november Törökszentmiklós Város Akcióterületi terve 2009. november 1 Tartalom 1. A fejlesztés integrált városfejlesztési stratégiához való illeszkedése...3 2. A településfejlesztési akcióterület kijelölése, jogosultság

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS GERINCGYÓGYÁSZATI KÖZPONT INTEGRÁLT BETEGEDUKÁCIÓS TEVÉKENYSÉGE

AZ ORSZÁGOS GERINCGYÓGYÁSZATI KÖZPONT INTEGRÁLT BETEGEDUKÁCIÓS TEVÉKENYSÉGE AZ ORSZÁGOS GERINCGYÓGYÁSZATI KÖZPONT INTEGRÁLT BETEGEDUKÁCIÓS TEVÉKENYSÉGE Az Országos Gerincgyógyászati Központról 2005 óta a Budai Egészségközpont szakkórháza Hazánk egyetlen olyan közfinanszírozott

Részletesebben

HR HÍRLEVÉL. 2010. Május

HR HÍRLEVÉL. 2010. Május HR HÍRLEVÉL 2010. Május MUNKAÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK Munkaügyi audit Munkaügyi szerviz Munkaügyi tanácsadás Munkaügyi ellenırzésre felkészítı oktatások RECRUITMENT / OUTSOURCING PÉNZÜGY- SZÁMVITEL Szakemberek

Részletesebben

Innovációs pályázatok és jó gyakorlatok

Innovációs pályázatok és jó gyakorlatok Innovációs pályázatok és jó gyakorlatok Magyar Dániel Nagykanizsa 2015. október 21. Az innovációs ügynökségről A Nyugat-dunántúli régióban 2008 óta (elődje 2005 óta) 3 megyei jogú városban, 1-1 irodával,

Részletesebben

- Új esély Debrecennek!

- Új esély Debrecennek! DEBRECEN - Várospolitikai program a korszakváltás jegyében. A város kreatív emberek gyűjtőhelye, ahol növelik és serkentik egymás produktivitását. (Richard Florida) Debrecen, az ország második legnagyobb

Részletesebben

TERÜLETFEJLESZTÉSI STRATÉGIA ÉS OPERATÍV PROGRAM

TERÜLETFEJLESZTÉSI STRATÉGIA ÉS OPERATÍV PROGRAM SZÉKESFEHÉRVÁRI KISTÉRSÉG TERÜLETFEJLESZTÉSI STRATÉGIA ÉS OPERATÍV PROGRAM Készítette: Közép-Pannon Regionális Fejlesztési ZRT Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány 2008. április

Részletesebben

Esélyegyenlőségi terv

Esélyegyenlőségi terv B É K É S M E G Y E I K Ö N Y V T Á R Esélyegyenlőségi terv Békés Megyei Könyvtár, Békéscsaba 2/ 18 Tartalomjegyzék ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV... 3 1. Általános elvek, célok... 3 A megkülönböztetés tilalma,

Részletesebben

A banki hitelek típusai a KKV-k körében. Az NHP figyelembe vétele a hitelfelvétel tervezésekor a KKV-k körében 12%

A banki hitelek típusai a KKV-k körében. Az NHP figyelembe vétele a hitelfelvétel tervezésekor a KKV-k körében 12% gh Gazdasági Havi Tájékoztató 2013. szeptember A Magyar Nemzeti Bank 2013. június 1.-én elindította Növekedési Hitelprogramját (NHP), a program részletei azonban már hónapokkal korábban ismertek voltak.

Részletesebben

ÉRTÉKELÉSI ZÁRÓJELENTÉS

ÉRTÉKELÉSI ZÁRÓJELENTÉS ÉRTÉKELÉSI ZÁRÓJELENTÉS KOOPERÁCIÓS KUTATÓ KÖZPONTOK PROGRAM: A VÁLLALKOZÁSOK VERSENYKÉPESSÉGÉRE GYAKOROLT HATÁSOK Ex-post értékelés eredményei Készítette: Netwin Kft és Laser Consult Kft. konzorciuma

Részletesebben

(Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK

(Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK 2010.4.23. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 102/1 II (Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK A BIZOTTSÁG 330/2010/EU RENDELETE (2010. április 20.) az Európai Unió működéséről szóló szerződés 101. cikke (3)

Részletesebben

1. SZ. MELLÉKLET: ORSZÁGSPECIFIKUS AJÁNLÁSOK VÉGREHAJTÁSA

1. SZ. MELLÉKLET: ORSZÁGSPECIFIKUS AJÁNLÁSOK VÉGREHAJTÁSA 1. SZ. MELLÉKLET: ORSZÁGSPECIFIKUS AJÁNLÁSOK VÉGREHAJTÁSA 1.sz. Országspecifikus ajánlás: Pénzügyi stabilitás A középtávú költségvetési cél elérése érdekében 2015-ben hajtson végre a GDP 0,5 %-ának, 2016-ban

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.12.9. COM(2015) 633 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK Digitális szerződések Európa részére

Részletesebben

HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK

HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI PROGRAMJA 2014-2019 Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Az elkészítésben közreműködő külső szakértők: Róka László, Deme Lóránt MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó

Részletesebben

Tárgy: Kiskunmajsa Város Önkormányzatának 2011. évi költségvetési koncepciója.

Tárgy: Kiskunmajsa Város Önkormányzatának 2011. évi költségvetési koncepciója. Kiskunmajsa Város Polgármesterétől E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület 2010. december 22-i ülésére. Tárgy: Kiskunmajsa Város Önkormányzatának 2011. évi költségvetési koncepciója. Az előterjesztés

Részletesebben

VI. A STRATÉGIA MEGVALÓSÍTHATÓSÁGA

VI. A STRATÉGIA MEGVALÓSÍTHATÓSÁGA VI. A STRATÉGIA MEGVALÓSÍTHATÓSÁGA Tartalomjegyzék VI. A STRATÉGIA MEGVALÓSÍTHATÓSÁGA...1 VI.1. Ingatlangazdálkodás... 2 VI.1.1... 2 VI.1.2. Ingatlanállomány és ingatlangazdálkodás... 3 VI.1.3. Ingatlangazdálkodási

Részletesebben

Üzleti lehetőségek a fenntartható építés terén

Üzleti lehetőségek a fenntartható építés terén (HUSK/1001/1.1.2/0046) Üzleti lehetőségek a fenntartható építés terén Ez a dokumentum az EUROPÉER Európai Fejlődésért és Együttműködésért Közhasznú Alapítvány (www.europeer.eu) és a Regionálna rozvojová

Részletesebben

HELYI ÖNKORMÁNYZATOK EURÓPAI CHARTÁJA

HELYI ÖNKORMÁNYZATOK EURÓPAI CHARTÁJA 1 A Helyi Önkormányzatok Európai Chartájáról szóló, 1985. október 15-én, Strasbourgban kelt egyezmény HELYI ÖNKORMÁNYZATOK EURÓPAI CHARTÁJA PREAMBULUM Az Európa Tanácsnak a jelen Chartát aláíró tagállamai

Részletesebben

2016 a külhoni fiatal magyar vállalkozók éve program keretében

2016 a külhoni fiatal magyar vállalkozók éve program keretében 2016 a külhoni fiatal magyar vállalkozók éve program keretében PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Magyarországgal szomszédos országokban nyilvántartott és működő fiatal magyar vállalkozások tevékenységének támogatására

Részletesebben

BABÓT E G Y E Z T E T É S I D O K U M E N T U M HOSSZÚ TÁVÚ TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015-2030. 2016. MEGBÍZÓ:Babót Önkormányzata

BABÓT E G Y E Z T E T É S I D O K U M E N T U M HOSSZÚ TÁVÚ TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015-2030. 2016. MEGBÍZÓ:Babót Önkormányzata HOSSZÚ TÁVÚ TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015-2030. E G Y E Z T E T É S I D O K U M E N T U M MEGBÍZÓ:Babót Önkormányzata KÉSZÍTETTE: TÉR-T-REND Kft., ECORYS MAGYARORSZÁG Kft. 2016. TARTALOM TARTALOM

Részletesebben

A nem önkormányzati fenntartásban működő médiumok Szentes városában.

A nem önkormányzati fenntartásban működő médiumok Szentes városában. Szentes Város Polgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Témafelelős: Mihály Béláné Ikt.szám: P-3892/2012. Tárgy: Az önkormányzat által adott költségvetési támogatások és a támogatott médiumok helyzetének

Részletesebben

Munkaügyi Központja. Gyır, 2014. május

Munkaügyi Központja. Gyır, 2014. május Munkaügyi Központja Munkaerı-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2014. II. Gyır-Moson-Sopron megye Gyır, 2014. május 9021 Gyır, Árpád út 32. - 9002 Gyır Pf.: 224. - Telefon: +36 (96) 814-245 - Fax: +36

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. 2007. december. Nemzeti Kapcsolattartó, a Támogatási forrást nyújtó alap: Pályázati kapcsolattartó, támogatásközvetítı szervezet:

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. 2007. december. Nemzeti Kapcsolattartó, a Támogatási forrást nyújtó alap: Pályázati kapcsolattartó, támogatásközvetítı szervezet: PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Az EGT/ Norvég Finanszírozási Mechanizmus keretében a magyar környezet- és természetvédelmi céllal létrejött társadalmi szervezetek támogatása, a Második Nemzeti Környezetvédelmi Program

Részletesebben

Zalalövői Napköziotthonos Óvoda. 2014-2015. nevelési év munkájának értékelése

Zalalövői Napköziotthonos Óvoda. 2014-2015. nevelési év munkájának értékelése Zalalövői Napköziotthonos Óvoda 2014-2015. nevelési év munkájának értékelése 2 Statisztikai adatok: Az intézmény megnevezése: Zalalövői Napköziotthonos Óvoda Férőhelyek száma: 112 Tanköteles korú gyermekek:

Részletesebben

Az Európai Parlament 2010-es költségvetése Főbb iránymutatások. Összefoglalás

Az Európai Parlament 2010-es költségvetése Főbb iránymutatások. Összefoglalás A főtitkár 09/01/2009 D(2009)143 Feljegyzés az Elnökség tagjai részére Tárgy: Az Európai Parlament 2010-es költségvetése Főbb iránymutatások Összefoglalás A 2010-es év intézményünk tevékenységét illetően

Részletesebben

A munkaanyag készítıi: Dr. Csatári Bálint, kandidátus, geográfus, intézetigazgató, MTA RKK ATI, Kecskemét

A munkaanyag készítıi: Dr. Csatári Bálint, kandidátus, geográfus, intézetigazgató, MTA RKK ATI, Kecskemét A munkaanyag készítıi: Dr. Csatári Bálint, kandidátus, geográfus, intézetigazgató, MTA RKK ATI, Kecskemét Dr. Lengyel Imre, az MTA Doktora, közgazdász, dékánhelyettes, tanszékvezetı egyetemi tanár, Szegedi

Részletesebben

Prizma Kreatív Pr Díj 2013

Prizma Kreatív Pr Díj 2013 Prizma Kreatív Pr Díj 2013 A verseny kiírója, a Kreatív Csoport termékeinek kiadója, a Professional Publishing Hungary Kft. A verseny célja, hogy megtaláljuk a legjobb hazai pr-projekteket és ügynökségeket,

Részletesebben

Partnerség erősítésének lehetőségei az Önkormányzat és a település lakossága között TANULMÁNY

Partnerség erősítésének lehetőségei az Önkormányzat és a település lakossága között TANULMÁNY 4Sales Systems www.4sales.hu info@4sales.hu MÓRAHALOM VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK POLGÁRMESTERI HIVATALA 6782 Mórahalom, Millenniumi sétány 2. Tel.: (06) 62-281-022; Fax: (06) 62-281-244 Partnerség erősítésének

Részletesebben

FAPEDIT, megbízható teljesítménykiírás könnyedén atsarpad@fapedit.hu T: +36 30 400 9722

FAPEDIT, megbízható teljesítménykiírás könnyedén atsarpad@fapedit.hu T: +36 30 400 9722 FAPEDIT, megbízható teljesítménykiírás könnyedén atsarpad@fapedit.hu T: +36 30 400 9722 FAPEDIT, megbízható teljesítménykiírás könnyedén atsarpad@fapedit.hu T: +36 30 400 9722 TERVEZŐK PROBLÉMÁJA 2013

Részletesebben

23/2007. (VIII. 29.) MeHVM rendelet

23/2007. (VIII. 29.) MeHVM rendelet 23/2007. (VIII. 29.) MeHVM rendelet a Környezet és Energia Operatív Program prioritásaira rendelt források felhasználásának részletes szabályairól és egyes támogatási jogcímeirıl Az államháztartásról szóló

Részletesebben

ODR használói elégedettségmérés 2009.

ODR használói elégedettségmérés 2009. ODR használói elégedettségmérés 2009. Készítették: Dávid Boglárka Koltay Klára DEENK Debrecen, 200.. A felmérés célja, módszerei... 3 A beérkezett kérdőívek értékelése... 4 A kérdőívet kitöltő ak... 5

Részletesebben

Innováció és együttm ködési hálózatok Magyarországon

Innováció és együttm ködési hálózatok Magyarországon Bajmócy Zoltán Lengyel Imre Málovics György (szerk.) 2012: Regionális innovációs képesség, versenyképesség és fenntarthatóság. JATEPress, Szeged, 52-73. o. Innováció és együttm ködési hálózatok Magyarországon

Részletesebben

JELENTÉS A GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYMINISZTEREK TANÁCSA

JELENTÉS A GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYMINISZTEREK TANÁCSA NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM JELENTÉS A GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYMINISZTEREK TANÁCSA ÁLTAL 2009. JÚLIUS 7-ÉN A TÚLZOTT HIÁNY ELJÁRÁS KERETÉBEN KIADOTT AJÁNLÁS MEGVALÓSÍTÁSA ÉRDEKÉBEN HOZOTT INTÉZKEDÉSEKRŐL

Részletesebben

A Compliance Data Systems Kft. 2015-ös adatszivárgási felmérésének eredménye

A Compliance Data Systems Kft. 2015-ös adatszivárgási felmérésének eredménye A Compliance Data Systems Kft. 2015-ös adatszivárgási felmérésének eredménye 2015. december 7. COMPLIANCE DATA SYSTEMS KFT. 1 / 20 Copyright Jelen dokumentumhoz fűződő valamennyi jog a Compliance Data

Részletesebben

MARKETINGELMÉLET. A stratégiai marketingtervezés alapjai. Kutatási módszerek

MARKETINGELMÉLET. A stratégiai marketingtervezés alapjai. Kutatási módszerek MARKETINGELMÉLET A stratégiai marketingtervezés alapjai A stratégiai marketingterv olyan dokumentum, amely meghatározza a célpiacokat, a marketingprogramok fejlesztését és végrehajtását. A tervezési folyamat

Részletesebben

Jogszabályi háttér. Megváltozott állami felügyelet Kulturális célú elvonások Közös jogkezelési irányelv Továbbra is stabil jogszabályi háttér

Jogszabályi háttér. Megváltozott állami felügyelet Kulturális célú elvonások Közös jogkezelési irányelv Továbbra is stabil jogszabályi háttér ARTISJUS 2011-2014 ARTISJUS 2011-2014 Tájékoztató beszámoló a 2011-2014 évekről Készült a Tagértekezlet és Választási Gyűlés alkalmából. Forrás: az éves beszámolók alapján 2 Tartalom Jogszabályi háttér...

Részletesebben

A nemzeti energiahatékonysági cselekvési tervek első értékelésének nyomon követése

A nemzeti energiahatékonysági cselekvési tervek első értékelésének nyomon követése C 76 E/30 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2010.3.25. A megbélyegzés és a társadalmi kirekesztés leküzdése 44. a médiában, az interneten, az iskolákban és a munkahelyeken megszervezendő, a nyilvánosság

Részletesebben

Pályázati lehetőségek a Közép-magyarországi régióban

Pályázati lehetőségek a Közép-magyarországi régióban Pályázati lehetőségek a Közép-magyarországi régióban Murvai László Saldo Zrt. Miről lesz szó? Széchenyi 2020 fejlesztési program Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) pályázati lehetőségei

Részletesebben

Hajdúszoboszlói kistérség Foglalkoztatási Stratégia FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN TÁMOP-1.4.4-08/1-2009-0016 2010.

Hajdúszoboszlói kistérség Foglalkoztatási Stratégia FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN TÁMOP-1.4.4-08/1-2009-0016 2010. A TURISZTIKAI VONZERŐ FELHASZNÁLÁSA FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN FOGLALKOZTATÁSI STRATÉGIA TÁMOP-1.4.4-08/1-2009-0016 2010. NOVEMBER MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó Iroda, 2010. 1 Tartalomjegyzék

Részletesebben

HAJDÚSÁMSON VÁROSÁNAK INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2010. január

HAJDÚSÁMSON VÁROSÁNAK INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2010. január HAJDÚSÁMSON VÁROSÁNAK INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2010. január Jóváhagyva Hajdúsámson Város Önkormányzatának /2010 (I.) képviselőtestületi határozatával 1 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK...

Részletesebben

Szakiskolai Fejlesztési Program II. XII. Monitoring jelentés. 2009. III. negyedév. Monitoring I. szakasz zárójelentés

Szakiskolai Fejlesztési Program II. XII. Monitoring jelentés. 2009. III. negyedév. Monitoring I. szakasz zárójelentés 3K CONSENS IRODA Szakiskolai Fejlesztési Program II. XII. Monitoring jelentés 2009. III. negyedév Monitoring I. szakasz zárójelentés 2009. október 30. Tartalom 1. Bevezetés... 4 2. A jelentés célja, hatóköre...

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 2005. szeptember 30. COM(2005) 465 végleges A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK

Részletesebben

Az új szja törvénnyel kapcsolatos béralkalmazkodási lépések a kisés közepes vállalkozások körében

Az új szja törvénnyel kapcsolatos béralkalmazkodási lépések a kisés közepes vállalkozások körében Az új szja törvénnyel kapcsolatos béralkalmazkodási lépések a kisés közepes vállalkozások körében Az Országgyűlés által 21-ben elfogadott új személyi jövedelemadó törvény eredményeként a 29 ezer forint

Részletesebben

Lırinci Város Önkormányzata Képviselı-testületének 33/2011. (II. 24.) önkormányzati határozata

Lırinci Város Önkormányzata Képviselı-testületének 33/2011. (II. 24.) önkormányzati határozata Lırinci Város Önkormányzata Képviselı-testületének 33/2011. (II. 24.) önkormányzati határozata Lırinci Város Önkormányzata módosított Közoktatási Esélyegyenlıségi Intézkedési Tervének jóváhagyásáról Lırinci

Részletesebben

Fogalomtár. Alapkutatás: Aláírási címpéldány: Azonnali beszedési megbízásra szóló felhatalmazás: Cégkivonat: Cégszerű aláírás [cégjegyzés]:

Fogalomtár. Alapkutatás: Aláírási címpéldány: Azonnali beszedési megbízásra szóló felhatalmazás: Cégkivonat: Cégszerű aláírás [cégjegyzés]: Fogalomtár Alapkutatás: Aláírási címpéldány: Államháztartási alrendszer: Azonnali beszedési megbízásra szóló felhatalmazás: Cégkivonat: Cégszerű aláírás [cégjegyzés]: Célkitűzés: Egyéb forrás: az általános

Részletesebben

ELEKTRONIKUS HÍRLEVÉL 14. szám 2011. 10.04.

ELEKTRONIKUS HÍRLEVÉL 14. szám 2011. 10.04. ELEKTRONIKUS HÍRLEVÉL 14. szám 2011. 10.04. Hírek Enterprise Europe Network (EEN) terjeszkedése Ázsiában és Észak-Afrikában 20 fő probléma az egységes piacon Pénzügyi tranzakciókra kivetendő adó Időközi

Részletesebben

INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA

INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA BALMAZÚJVÁROS 2010. január Kertes 1997 Kft. Tolnai Jánosné Dr. 2 TARTALOMJEGYZÉK VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ... 6 1. BEVEZETŐ... 18 1.1. AZ INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA

Részletesebben

FELHÍVÁS. az energiatudatos gondolkodást és életmódot elősegítő, helyi szereplőket elérő szemléletformálás megvalósítására

FELHÍVÁS. az energiatudatos gondolkodást és életmódot elősegítő, helyi szereplőket elérő szemléletformálás megvalósítására FELHÍVÁS az energiatudatos gondolkodást és életmódot elősegítő, helyi szereplőket elérő szemléletformálás megvalósítására Szemléletformálási programok KEHOP-5.4.1 Magyarország Kormányának felhívása civil

Részletesebben

MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT AJAK VÁROS 2016.

MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT AJAK VÁROS 2016. MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT AJAK VÁROS 2016. MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT AJAK VÁROS Készült Ajak Város Önkormányzata megbízásából Készítette MEGAKOM Tanácsadó Iroda 2016. MÁRCIUS 9. Adatgyűjtés lezárva: 2016. január

Részletesebben

KÖKIR. koztató a Közúti Közlekedési Információs Rendszer bevezetéséről. Budapest, 2009. június 19.

KÖKIR. koztató a Közúti Közlekedési Információs Rendszer bevezetéséről. Budapest, 2009. június 19. KÖKIR Sajtótájékoztat koztató a Közúti Közlekedési Információs Rendszer bevezetéséről Budapest, 2009. június 19. 1 Stratégiai cél a korábban különálló programok helyett: egységes hatósági keretrendszer

Részletesebben

J/55. B E S Z Á M O L Ó

J/55. B E S Z Á M O L Ó KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA J/55. B E S Z Á M O L Ó az Országgyűlés részére a Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2005. január

Részletesebben

AZ EU KÖZÖS ÁRUSZÁLLÍTÁSI LOGISZTIKAI POLITIKÁJA

AZ EU KÖZÖS ÁRUSZÁLLÍTÁSI LOGISZTIKAI POLITIKÁJA DR. RIXER ATTILA * DR. TÓTH LAJOS ** AZ EU KÖZÖS ÁRUSZÁLLÍTÁSI LOGISZTIKAI POLITIKÁJA 1. BEVEZETÉS Az EU közös áruszállítási logisztikai politikája önállóan nem létezik, de az EU közös közlekedéspolitikájának

Részletesebben

SZINT Szegedi Intézménytakarító Kft. Üzleti terv. 2012. év

SZINT Szegedi Intézménytakarító Kft. Üzleti terv. 2012. év SZINT Szegedi Intézménytakarító Kft. Üzleti terv 2012. év I. Összefoglaló a 2012. év üzleti tervéről Társaság neve: SZINT Szegedi Intézménytakarító Kft. Székhelye: 6728 Szeged, Fonógyári út 24. Telephelye:

Részletesebben

Hallgatói szemmel: a HÖK. A Politológus Műhely közvélemény-kutatásának eredményei

Hallgatói szemmel: a HÖK. A Politológus Műhely közvélemény-kutatásának eredményei Hallgatói szemmel: a HÖK A Politológus Műhely közvélemény-kutatásának eredményei Tartalomjegyzék Elnöki köszöntő... 3 Bevezetés... 4 Évfolyamképviselők és megítélésük... 7 A Hallgatói Önkormányzat és a

Részletesebben

A MIKRO- ÉS KISVÁLLALKOZÁSOK VERSENYKÉPESSÉGÉNEK VIZSGÁLATA

A MIKRO- ÉS KISVÁLLALKOZÁSOK VERSENYKÉPESSÉGÉNEK VIZSGÁLATA A MIKRO- ÉS KISVÁLLALKOZÁSOK VERSENYKÉPESSÉGÉNEK VIZSGÁLATA Versenyképességüket befolyásoló külső és belső tényezők feltárása, versenyképességi-index megalkotása Magyarország 2012 Kutatási zárójelentés

Részletesebben

Proof. Ingatlanpiaci elemzés 2008 március. Készítette: Molnár Tamás

Proof. Ingatlanpiaci elemzés 2008 március. Készítette: Molnár Tamás Ingatlanpiaci elemzés 2008 március Készítette: Molnár Tamás 6000 Kecskemét, Irinyi u. 17. Tel.: (00-36-76) 497-658, 497-659, Fax: 418-850 E-mail: ingatlan.empire@axelero.hu Tartalomjegyzék Magyarország

Részletesebben

HUMET Kereskedelmi, Kutatási és Fejlesztési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. 2010. május

HUMET Kereskedelmi, Kutatási és Fejlesztési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. 2010. május HUMET Kereskedelmi, Kutatási és Fejlesztési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Időközi vezetőségi beszámolója 2010. május 1. Cégnév, székhely, alapítás, cégadatok Cégnév: HUMET Kereskedelmi, Kutatási

Részletesebben

Vezérigazgatói köszöntô

Vezérigazgatói köszöntô Tartalomjegyzék Vezérigazgatói köszöntő 2 A társaság vezető testületei 4 Az Igazgatóság jelentése 6 Általános gazdasági helyzet 6 A hazai biztosítási piac jellemzői 8 A Generali-Providencia teljesítménye

Részletesebben

GOP-2008-2.1.4 KMOP-2008-1.2.4

GOP-2008-2.1.4 KMOP-2008-1.2.4 I. Projekt adatlap a Gazdaságfejlesztési Operatív Program és a Közép-Magyarországi Operatív Program Környezetközpontú technológia fejlesztés c. pályázati konstrukcióhoz Kódszám: GOP-2008-2.1.4 KMOP-2008-1.2.4

Részletesebben

Líthas! Elérhetőségek: mithrillszovetseg@gmail.com http://mithrillszovetseg.lapunk.hu http://www.facebook.com/mithrillalliance

Líthas! Elérhetőségek: mithrillszovetseg@gmail.com http://mithrillszovetseg.lapunk.hu http://www.facebook.com/mithrillalliance A kérdőív kiértékelése Líthas! Az elmúlt egy hónapban több mint 300-an válaszoltatok az általunk feltett kérdésekre, melyért ezúton szeretnék köszönetet mondani! A kérdőívezés célja elsősorban az volt,

Részletesebben

Beszámoló az EU jogi szabályozásáról a NU-AGE projekttel összefüggésben

Beszámoló az EU jogi szabályozásáról a NU-AGE projekttel összefüggésben Beszámoló az EU jogi szabályozásáról a NU-AGE projekttel összefüggésben (fordítás) KBBE 266486 NU AGE Tartalomjegyzék Vezetői összefoglaló.3 1. AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1169/2011/EU RENDELETE a

Részletesebben

Emberi Erőforrások Minisztériuma Aszódi Javítóintézet, Általános Iskola, Szakiskola és Speciális Szakiskola

Emberi Erőforrások Minisztériuma Aszódi Javítóintézet, Általános Iskola, Szakiskola és Speciális Szakiskola Emberi Erőforrások Minisztériuma Aszódi Javítóintézet, Általános Iskola, Szakiskola és Speciális Szakiskola 2013. évi költségvetési beszámolójának szöveges indoklása Esztergom, 2014. április 04. Karlócai

Részletesebben

Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2014-2020

Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2014-2020 1 Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2014-2020 TERVEZET A Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület közgyűlése a 11/2016. (I. 28.) számú határozattal egyhangúlag

Részletesebben

Szűrőprogramok Országos Kommunikációja. Kiemelt projekt Kedvezményezett: Országos Tisztifőorvosi Hivatal (TÁMOP 6.1.3)

Szűrőprogramok Országos Kommunikációja. Kiemelt projekt Kedvezményezett: Országos Tisztifőorvosi Hivatal (TÁMOP 6.1.3) Szűrőprogramok Országos Kommunikációja Kiemelt projekt Kedvezményezett: Országos Tisztifőorvosi Hivatal (TÁMOP 6.1.3) Szűrőprogramok Országos Kommunikációja A projekt átfogó célja: az egészségkommunikáció

Részletesebben

Az Országos Idegennyelvű Könyvtár Stratégiai terve 2014-2020

Az Országos Idegennyelvű Könyvtár Stratégiai terve 2014-2020 Az Országos Idegennyelvű Könyvtár Stratégiai terve 2014-2020 Összeállította az Országos Idegennyelvű Könyvtár Minőségirányítási Testülete Elnök: Dr. Papp Anna Mária Tagok: Engel Judit Horváth István Kiss

Részletesebben

Magyar Turizmus Zrt. - Marketingstratégia 2015-2017

Magyar Turizmus Zrt. - Marketingstratégia 2015-2017 Magyar Turizmus Zrt. - Marketingstratégia 2015-2017 Társasági jövőkép és küldetés Mára a turizmus a magyar gazdaság húzóágazatává vált, fejlődése negyedik éve töretlen. Az ágazat nemzetgazdasági jelentőségét

Részletesebben

FELNŐTTKÉPZÉSI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV

FELNŐTTKÉPZÉSI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV Szepsi Laczkó Máté Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola Sátoraljaújhely FELNŐTTKÉPZÉSI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV 1. kiadás Hatályba léptetve: 2013. október 30. Ellenőrzött példány Nem ellenőrzött

Részletesebben

Budapest Főváros Települési Esélyegyenlőségi Programja (2017-2022) Munkaanyag Munkaanyag zárása első társadalmi egyeztetés előtt: 2016.05.06.

Budapest Főváros Települési Esélyegyenlőségi Programja (2017-2022) Munkaanyag Munkaanyag zárása első társadalmi egyeztetés előtt: 2016.05.06. Budapest Főváros Települési Esélyegyenlőségi Programja (2017-2022) Munkaanyag Munkaanyag zárása első társadalmi egyeztetés előtt: 2016.05.06. TARTALOMJEGYZÉK 1. Vezetői összefoglaló... 4 2. Bevezetés...

Részletesebben

Az ajánlatkérő megbízásából (ajánlattevő neve) -t a közbeszerzési eljárásban ajánlattételre az alábbiak szerint tisztelettel felkérem.

Az ajánlatkérő megbízásából (ajánlattevő neve) -t a közbeszerzési eljárásban ajánlattételre az alábbiak szerint tisztelettel felkérem. részére Cégnév Cím Tel./Fax/E-mail Tárgy: MTA Természettudományi Kutatóközpont által kiírt 1 db High Performance Computing számítógép rendszer beszerzése tárgyú közbeszerzési eljárás felkérés ajánlattételre

Részletesebben

A közfeladatot ellátó szervek egységes iratkezelése

A közfeladatot ellátó szervek egységes iratkezelése A közfeladatot ellátó szervek egységes iratkezelése Intelligens Települések Országos Szövetsége Közhasznú Egyesület kiadványa Készült az e-írástudásért Közhasznú Alapítvány közreműködésével Budapest 2008

Részletesebben

VAS MEGYE GAZDASÁGFEJLESZTÉSI FÓKUSZÚ TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAMJA 2014-2020

VAS MEGYE GAZDASÁGFEJLESZTÉSI FÓKUSZÚ TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAMJA 2014-2020 d VAS MEGYE GAZDASÁGFEJLESZTÉSI FÓKUSZÚ TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAMJA 2014-2020 5.3. egyeztetési változat 2014. július 14. Vezetői összefoglaló Életminőség, Élhető környezet, Érték-teremtés- sikeres Vas

Részletesebben

TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ II. kötet

TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ II. kötet HAJDÓBÖSZÖRMÉNYI KISTÉRSÉG TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS PROGRAMJA TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ II. kötet 2005. szeptember Tartalom Bevezetés... 2 Stratégia helyzetértékelés (SWOT elemzés)... 4 Erősségek...

Részletesebben

Készítette a Mezıkövesdi Többcélú Kistérségi Társulás megbízásából a

Készítette a Mezıkövesdi Többcélú Kistérségi Társulás megbízásából a A MEZİKÖVESDI KISTÉRSÉG KOMPLEX FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA ÉS PROGRAMJA Készítette a Mezıkövesdi Többcélú Kistérségi Társulás megbízásából a TMB Hungary Kft. MEZİKÖVESD, 2007. JÚNIUS Tartalomjegyzék 1 VEZETİI

Részletesebben

A Magyar Államkincstár szerepe a lakossági állampapírforgalmazásban, finanszírozásában. Szakmai Fórum 2013. február 14.

A Magyar Államkincstár szerepe a lakossági állampapírforgalmazásban, finanszírozásában. Szakmai Fórum 2013. február 14. A Magyar Államkincstár szerepe a lakossági állampapírforgalmazásban, fontossága a költségvetés finanszírozásában Börgöndi Szilárd Jánosik Gizella Szakmai Fórum 2013. február 14. A MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR

Részletesebben

Jászsági fejlesztési koncepció, stratégiai és operatív program 2007-2013

Jászsági fejlesztési koncepció, stratégiai és operatív program 2007-2013 Jászsági fejlesztési koncepció, stratégiai és operatív program, 2007-2013 Helyzetfeltárás, koncepció szakasz 2006. december 4. Jászsági fejlesztési koncepció, stratégiai és operatív program 2007-2013 HELYZETFELTÁRÁS

Részletesebben

Az egyéni és társas gazdaságok gazdasági szerepének f bb jellemz i a magyar mez gazdaságban

Az egyéni és társas gazdaságok gazdasági szerepének f bb jellemz i a magyar mez gazdaságban 532 GAZDÁLKODÁS 57. ÉVFOLYAM 6. SZÁM, 2013 Az egyéni és társas gazdaságok gazdasági szerepének f bb jellemz i a magyar mez gazdaságban HARANGI-RÁKOS MÓNIKA SZABÓ GÁBOR POPP JÓZSEF Kulcsszavak: bruttó kibocsátás,

Részletesebben

Regionális gazdaságtan 10. A regionális fejlıdés elméletei. Dr. Bernek Ágnes 2008.

Regionális gazdaságtan 10. A regionális fejlıdés elméletei. Dr. Bernek Ágnes 2008. Regionális gazdaságtan 10. A regionális fejlıdés elméletei Dr. Bernek Ágnes 2008. Regionális fejlıdési elméletek A neoklasszikuson kívül számos elmélet tett kísérletet a regionális gazdaságok növekedésének

Részletesebben

Tájékoztatás a roma integrációt segítı támogatásokról, programokról Somogy megyében

Tájékoztatás a roma integrációt segítı támogatásokról, programokról Somogy megyében 1 Tájékoztatás a roma integrációt segítı támogatásokról, programokról Somogy megyében Somogy megye gazdasági és foglalkoztatási helyzete régiós és országos viszonylatban is kedvezıtlen, az utóbbi években

Részletesebben

Tett-Hely Ifjúsági Szolgáltató Hálózat Hálózati Működési Szabályzat

Tett-Hely Ifjúsági Szolgáltató Hálózat Hálózati Működési Szabályzat Tett-Hely Ifjúsági Szolgáltató Hálózat Hálózati Működési Szabályzat A Szabályzat dokumentum, amely összefoglalja és rendszerezi a Tett-Hely Ifjúsági Szolgáltató Hálózat (továbbiakban: Hálózat) ifjúsági

Részletesebben

Fejér György Városi Könyvtár (8360 Keszthely, Zeppelin tér 3.) A tréning lezárása: 2015. november 16.

Fejér György Városi Könyvtár (8360 Keszthely, Zeppelin tér 3.) A tréning lezárása: 2015. november 16. Szakmai beszámoló Könyvtári minőségbiztosítás bevezetését megalapozó tréning Megrendelő: Fejér György Városi Könyvtár 8360 Keszthely, Zeppelin tér 3. Támogató: Nemzeti Kulturális Alap 3531/00113 Tréner:

Részletesebben

Online kérd íves felmérés a Gazdálkodás olvasóinak és szerz inek körében

Online kérd íves felmérés a Gazdálkodás olvasóinak és szerz inek körében 389 V ITA Online kérd íves felmérés a Gazdálkodás olvasóinak és szerz inek körében FEHÉR ANDRÁS SZABÓ G. GÁBOR SZAKÁLY ZOLTÁN Kulcsszavak: elégedettség, vélemények, olvasók, szerz k, Gazdálkodás. ÖSSZEFOGLALÓ

Részletesebben

Gazdasági Havi Tájékoztató

Gazdasági Havi Tájékoztató Gazdasági Havi Tájékoztató 2008.december 2008 októberében immár huszonkettedik alkalommal került sor a Gazdaság- és Vállalkozáselemző Intézet (MKIK GVI) vállalati konjunktúra-vizsgálatára, amely több mint

Részletesebben

Ajka Város Belváros 1. Akcióterületi Terve

Ajka Város Belváros 1. Akcióterületi Terve Ajka Város Belváros 1. Akcióterületi Terve 3.0 verzió Megbízó: Ajka Város Önkormányzata Készítette: Közép-Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. EX ANTE Tanácsadó Iroda Munkatársak: Sebestyén Csaba, az igazgatóság

Részletesebben

A tudás alapú társadalom iskolája

A tudás alapú társadalom iskolája Ollé János A tudás alapú társadalom iskolája A társadalom iskolája Az oktatásban csak nehezen lehet találni olyan életkori szakaszt, képzési területet, ahol ne lenne állandó kérdés a külvilághoz, környezethez

Részletesebben

J/ 185. számú. jelentés. a Magyar Köztársaság európai uniós tagságával összefüggő kérdésekről és az európai integráció helyzetéről

J/ 185. számú. jelentés. a Magyar Köztársaság európai uniós tagságával összefüggő kérdésekről és az európai integráció helyzetéről MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA J/ 185. számú jelentés a Magyar Köztársaság európai uniós tagságával összefüggő kérdésekről és az európai integráció helyzetéről Budapest, 2006. június TARTALOMJEGYZÉK I. Bevezetés

Részletesebben

Innováció (és) kommunikáció

Innováció (és) kommunikáció Innováció (és) kommunikáció A mőszaki tudományok és az innováció helye a (magyar) médiában Dr. Nádai László BMF KITT Az innováció kommunikációja Az innováció kommunikációja mind a vállalatok, mind a társadalom

Részletesebben

A SZOLNOKI FŐISKOLA INTÉZMÉNYFEJLESZTÉSI TERVE

A SZOLNOKI FŐISKOLA INTÉZMÉNYFEJLESZTÉSI TERVE SZOLNOKI FŐISKOL E SZOLNOKI FŐISKOL TRTLOMJEGYZÉK VEZETŐI ÖSSZEFOGLLÓ... 3 I. FEJEZET 6- BN ELFOGDOTT ÉS -BEN MÓDOSÍTOTT CÉLJINK ÉRTÉKELÉSE... 4 I.. MEGÚJULÁSI STRTÉGIÁBN DEFINIÁLT STRTÉGII CÉLOK MEGVLÓSULÁSÁNK

Részletesebben

Autó szerviz, csere pedelec

Autó szerviz, csere pedelec A Pedelec kerékpárok elterjedésének legnagyobb akadálya, hogy a leendő felhasználói kör nem ismeri ezt a technológiát, közlekedési eszközt. A LEV járművek elterjesztésének elősegítésére (1027/2016. (II.

Részletesebben

I r á n y e l v A L A C S O N Y K I B O C S Á T Á S Ú Z Ó N Á K

I r á n y e l v A L A C S O N Y K I B O C S Á T Á S Ú Z Ó N Á K I r á n y e l v A L A C S O N Y K I B O C S Á T Á S Ú Z Ó N Á K Verzió: 2015. november Az alacsony kibocsájtású zónák (LEZ) olyan területek, melyek megkövetelik a járművek adott kibocsátási normának történő

Részletesebben

Energiahatékony iskolák fejlesztése

Energiahatékony iskolák fejlesztése PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014-es időszakában Energiahatékonysági program keretében megjelenő HU02-2013 jelű Energiahatékony iskolák fejlesztése című pályázati konstrukcióhoz

Részletesebben

xha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

xha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet 3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

S Z F / / 2 0 1 5. BIZONYLATI SZABÁLYZAT

S Z F / / 2 0 1 5. BIZONYLATI SZABÁLYZAT S Z F / / 2 0 1 5. S Z O L N O K I F Ő I S K O L A BIZONYLATI SZABÁLYZAT Preambulum (1) A Szolnoki Főiskola (a továbbiakban: Főiskola) bizonylati rendjét a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

PATIKA ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ EGÉSZSÉGPÉNZTÁR

PATIKA ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ EGÉSZSÉGPÉNZTÁR PATIKA ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ EGÉSZSÉGPÉNZTÁR Ü Z L E T I J E L E N T É S 2015. ÉV T A R T A L O M J E G Y Z É K 1. 2015-BEN AZ EGYÉNI BEFIZETÉSEK STABILIZÁLTÁK A KÜLÖNADÓ EMELÉSE MIATT KIESŐ MUNKÁLTATÓI

Részletesebben

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. a 17/2009. (IX.16.) és a 20/2012.(V.30.) rendelettel módosított 36/2003. (XII.16.) számú.

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. a 17/2009. (IX.16.) és a 20/2012.(V.30.) rendelettel módosított 36/2003. (XII.16.) számú. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK a 17/2009. (IX.16.) és a 20/2012.(V.30.) rendelettel módosított 36/2003. (XII.16.) számú rendelete az önkormányzat jelképeiről ( egységes szerkezetben) Kunhegyes Város

Részletesebben

Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés E L N Ö K E VI. 189 /2009 E L İ T E R J E S Z T É S. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. január 29-i ülésére

Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés E L N Ö K E VI. 189 /2009 E L İ T E R J E S Z T É S. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. január 29-i ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés E L N Ö K E VI. 189 /2009 E L İ T E R J E S Z T É S 2009. január 29-i ülésére Tárgy: 2008. évi uniós és hazai támogatott pályázatok önrészének pontosítása, megerısítése.

Részletesebben

A DUOVERZIÓ KERESKEDELMI KFT ÜZLETI TEVÉKENYSÉGe

A DUOVERZIÓ KERESKEDELMI KFT ÜZLETI TEVÉKENYSÉGe Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR KÜLGAZDASÁGI SZAK Nappali tagozat Export-import menedzsment szakirány A DUOVERZIÓ KERESKEDELMI KFT ÜZLETI TEVÉKENYSÉGe Készítette: Türk Judit

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI SZEREPVÁLLALÁS ELSŐDLEGES FELELŐS

ÖNKORMÁNYZATI SZEREPVÁLLALÁS ELSŐDLEGES FELELŐS FELADATOK IDŐTÁVLAT ELSŐDLEGES FELELŐS ÖNKORMÁNYZATI SZEREPVÁLLALÁS RÉSZTVEVŐK FINANSZÍROZÁS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS EGYENSÚLYÁNAK HELYREÁLLÍTÁSA, INTÉZMÉNYRENDSZER RACIONALIZÁLÁSA Kötelező és nem kötelező

Részletesebben

SOROKSÁRI IFJÚSÁGI KONCEPCIÓ PINTÉR ÁDÁM KORNUSZ KFT.

SOROKSÁRI IFJÚSÁGI KONCEPCIÓ PINTÉR ÁDÁM KORNUSZ KFT. PINTÉR ÁDÁM KORNUSZ KFT. Tartalomjegyzék I. Bevezető... 4 I.1. A koncepció előkészítése... 4 I.2. A koncepcióról általában... 5 I.3. Az ifjúsági korosztályról... 6 I.4. Az ifjúságbarát kerületről... 7

Részletesebben

VAS MEGYE GAZDASÁGFEJLESZTÉSI FÓKUSZÚ STRATÉGIAI PROGRAMJA 2014-2020

VAS MEGYE GAZDASÁGFEJLESZTÉSI FÓKUSZÚ STRATÉGIAI PROGRAMJA 2014-2020 d VAS MEGYE GAZDASÁGFEJLESZTÉSI FÓKUSZÚ STRATÉGIAI PROGRAMJA 2014-2020 5. egyeztetési változat 2014. június 19. 1 Vezetői összefoglaló Életminőség, Élhető környezet, Érték-teremtés- sikeres Vas megye.

Részletesebben