Az iskola egyedi kódszáma:
|
|
- Marika Sipos
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Intézmény neve: József Attila Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Címe: 3200 Gyöngyös, Kócsag u Telefax: 37/ Honlap: Igazgató: Sinka Istvánné Az iskola egyedi kódszáma: Az érdeklődő tanulók és szüleik részére az iskolát, az iskolában folyó oktatást bemutató nyílt hetet tartunk, november 18- án 8:00 órától 13:00-ig. A szakképesítésekről és a változásokról szórólapon tájékoztatjuk a tanulókat és szülőket. Ezen a héten a szakmákat propagáló versenyeket rendezünk az ide látogató tanulóknak. A nyílt nap eseményeiről hirdetéseinkből is tájékozódhatnak. A József Attila Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Gyöngyös város egyik legnagyobb oktatási intézménye. Az iskolában szakközépiskolai és szakiskolai oktatás, valamint technikus képzés és érettségire felkészítő nappali tagozatos felnőttoktatás folyik. Az iskola jól felszerelt számítástechnikai tantermekkel, interaktív táblákkal, projektoktatáshoz szükséges technikai eszközökkel rendelkezik. A képzés során angol, német nyelvet tanulhatnak a diákok választásuk szerint. A tanulók kompetencia alapú oktatásban részesülnek, a szakiskolások pedig a moduláris oktatási módszerek szerint ismerhetik meg a szakmákat. Az iskola a Gyöngyös TISZK-hez tartozik. A Területi Integrált Szakképzési Központhoz tartozás jó lehetőséget teremt ahhoz, hogy az iskolában korszerű szakképzés folyhasson. A TISZK anyagi forrásai lehetővé teszik a szakképzés tárgyi feltételeinek javítását és az iskola csúcstechnikával történő felszerelését. Az iskolába felvett tanulók kollégiumot igényelhetnek. A kollégium az iskola közvetlen közelében van, a kollégisták az épületen keresztül tudnak az iskolába járni.
2 SZAKKÖZÉPISKOLAI KÉPZÉS szeptember 1-jén induló nyolc általános utáni szakközépiskolai képzések: Osztályok A szak kódja Felvehető osztály Képzési idő (év) Informatika szakmacsoport 01 1/ Elektrotechnika-elektronika 02 1/ Könnyűipari szakmacsoport 03 1/ Gépész szakmacsoport 04 1/ Élelmiszeripari 05 1/ szakmacsoport (tervezett) Sportiskolai osztály 06 1/ Fő A szakközépiskolai oktatásban az első két év (9-10. osztály) az un. orientációs szakasz, ahol a közismereti oktatás mellett a pályaismeretre helyezi a hangsúlyt. A osztály az alapozó képzési szakasz, ahol szakmai jellegű oktatás is folyik. Szakképesítést, az érettségi vizsgát követően lehet megszerezni két év alatt. A szakmai alapozó tárgyak is választhatók érettségi tárgynak, ez beszámításra kerül a szakképzési évfolyamon (képzési időcsökkentés, vagy felmentés egyes tárgyak tanulása alól). A sportot kedvelő tanulóknak ajánljuk a SPORTISKOLAI OSZTÁLYT, amely úgy készít fel érettségi vizsgára, hogy maximálisan figyelembe veszi a sportoló tanuló elfoglaltságait. A mindennapi testnevelési órák mellett egyéni segítéssel zárkóztatja fel azokat, akik edzőtábor, vagy verseny, mérkőzés miatt hiányoztak a tanítási órákról. Elsősorban versenyszerűen sportolók jelentkezését várjuk. Az iskola az általános iskolában elért eredmények alapján dönt a felvételről.
3 SZAKISKOLAI KÉPZÉS szeptember 1-jén induló szakiskolai képzéseink kétféle módon indulnak. Több, a táblázatban felsorolt szakmákban 3 éves modern előrehozott szakképzést tervezünk indítani. Ez azt jelenti, hogy a tanulók a nyolcadik után szakképzésben vesznek részt, és akár 17 éves korukban szakmát szereznek, és egyben teljesítik tankötelezettségüket is. 3 ÉVES MODERN SZAKKÉPZÉSEINK Szakma Kód női szabó fodrász kőműves bútorasztalos festő, díszítő, mázoló és 25 tapétázó villanyszerelő 26 Ezek a képzések megfelelő számú jelentkező esetén indulnak, ezért javasoljuk, jelöljék meg a felvételi lapon a szakmának megfelelő szakmacsoportos képzést is. Ezekben a szakmai képzésekben az első évben csoportos gyakorlaton, tanműhelyben vesznek részt a tanulók. A szakmacsoportos képzési formáknál évfolyamon a tanulók általános műveltséget megalapozó képzésben részesülnek. A választott szakmacsoportnak megfelelő szakmai elméleti és gyakorlati jellegű ismereteket szereznek. Pályaorientációs órák keretében a szakmacsoporton kívüli szakmákat is megismerhetik a tanulók. Az alábbi szakmacsoportokat lehet választani, és az egyes szakmacsoportokban az alábbi szakképesítések megszerzésére lesz lehetőség: Gépészet szakmacsoport Kód: 11 Géplakatos, hegesztő, épületgépészeti csőhálózat-és berendezésszerelő, karosszérialakatos, épületlakatos
4 Elektrotechnika-elektronika szakmacsoport: Kód: 12 Villanyszerelő Építészet szakmacsoport: Kód: 13 Kőműves, festő, díszítő, mázoló és tapétázó, burkoló Faipari szakmacsoport: Kód: 14 bútorasztalos, épületasztalos, ács-állványozó, Élelmiszeripari szakmacsoport: Kód: 15 pék, pék-cukrász Könnyűipari szakmacsoport: Kód: 16 női szabó, csecsemő- és gyermekruha-készítő, fodrász A felvétel feltétele a választott szakmára az egészségügyi alkalmasság. Túljelentkezés esetén az általános iskolában elért eredmény alapján döntünk. Géplakatos és villanyszerelő szakmákban a Mátrai Erőmű ZRt biztos munkahelyet biztosít a jó eredményt elért tanulóknak végzettségük megszerzését követően. SPECIÁLIS SZAKISKOLAI KÉPZÉS szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján organikus okokra visszavezethető tartós és súlyos rendellenségű értelmi fogyatékos tanulók részére. Szak kódja: 17 Felvehető 1 osztály: 15 fő. A felvétel feltétele, hogy a Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság által kiadott szakértői véleményben iskolánkat jelölje ki továbbtanulásra. A 10. évfolyam elvégzése után lehetőség van szakma tanulására is. SZAKKÉPZÉST ELŐKÉSZÍTŐ ÉVFOLYAM: A szakképzést előkészítő évfolyamon (a képzés törvényi háttere a Kt. 27. (8) d. pontja) folyó felzárkóztatás célja a szakképzésbe történő bekapcsolódáshoz szükséges elméleti és gyakorlati tudáselemek (általános és szakmai kompetenciák) megszerzése. A tanulók ezen az évfolyamon a szakmai és vizsgakövetelményekben meghatározott
5 elméleti és gyakorlati tudáselemek meglétéhez kötött szakképesítés megszerzésére készülhetnek fel. Felvétel feltétele: 15. életév betöltése és a 7. osztály elvégzését igazoló bizonyítvány. SZAKKÉPZÉSEK szeptember 1-jén induló középiskolai végzettséghez kötött szakképzések Szakképesítés megnevezése Képzési idő Gazdasági informatikus 2 év Ruhaipari technikus 2 év Divat- és stílustervező 3 év Erősáramú elektrotechnikus 2 év Autószerelő 2 év Sportszervező, -menedzser 1 év Kozmetikus (tervezett) 2 év Lehetőség van egyéb ipari és szolgáltatási szakmák tanulására is, melyről az iskolában lehet felvilágosítást kérni. Jelentkezési határidő: június 1-ig az iskolában beszerezhető jelentkezési lapon. A képzések rövid bemutatása Ruhaipari technikus: tanulók elsajátítják a ruhaipari gyártással kapcsolatos technológiai jellegű feladatokat, így részt vesznek új modellek tervezésében, szerkesztésében, modellezésében és elkészítésében. Kidolgozzák különféle ruházati termékek egyedi, vagy sorozatgyártását. Megismeri a ruhaipari gyártás folyamatát és az ahhoz szükséges korszerű gépeket, berendezéseket. A szakma tanulásához szakmai előképzettség nem szükséges. Divat- és stílustervező: önállóan végez öltözködési stílus és divattanácsadást. Szalonokban egyéni megrendelésre segíti kiválasztani a legmegfelelőbb modellt, kellékeket, kiegészítőket. Különböző rajztechnikákkal modellrajzot készít. A mintadarab elkészítéséhez gyártmányrajzot készít. Megtervezi a modellekhez felhasználandó anyagokat, vagy meglevő anyagokhoz tervez
6 modelleket. Részt vesz a kiállítások, divatbemutatók, kollekciók, valamint az egyéni viselet darabjainak színkiválasztásában Erősáramú elektrotechnikus: a szakképzés érettségi után kezdődik. Az elméleti képzés fő tartalma az elektrotechnika, elektronika és szakismeretek témaköreiből tevődik össze, melynek során a technikus végzettséggel betölthető munkakörökhöz szükséges ismeretek elsajátítására van lehetőség. A gyakorlati felkészítés az elmélethez szorosan kapcsolódó mérési, kivitelezési és üzemeltetési feladatok elsajátítására irányul erőművi és áramszolgáltatói vállalati háttérrel. A szakképesítéssel rendelkezőknek lehetőség nyílik a szakirányú felső-oktatásba bekapcsolódni, illetve mind gyenge-, mind erősáramú munkakörök betöltésére. Gazdasági informatikus: középfokú gazdasági ismeretekkel rendelkező informatikusok képzése, akik önállóan képesek az informatika eszközeit hatékonyan üzemeltetni a gazdasági életben jelentkező feladatok megoldásánál Autószerelő: érettségi utáni szakképzés iskolarendszerben történik. Magában foglalja a járműtechnika alap- és speciális szakismereteit, az autójavításhoz szükséges gépészeti, mechanikai és elektrotechnikai ismereteket. A gyakorlati felkészítés - amelyre mind egyéni, mind csoportos képzésben lehetőség adódik - tartalmazza a jármű javításához, üzemeltetéséhez szükséges műszaki, szerelési és méréstechnikai ismereteket. A képzésben résztvevők elsajátítják a korszerű felszereltségű autók szervizelési módszereinek és műszereinek használatát. Kozmetikus: a képzés során elsajátítják a szakma gyakorlásához szükséges biológiai, biokémiai, pszichológiai, jogi, kommunikációs és anyagismeretet. Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő középiskolai végzettséghez nem kötött szakképesítések megszerzésére szeptember 1-jén induló képzések
7 A felvétel feltétele az Országos Képzési Jegyzékben előírt iskolai végzettség, vagy kompetenciák megléte, a betöltött 16. életév és egészségügyi alkalmasság. A 10 osztályos végzettséggel, vagy az előírt kompetenciákkal nem rendelkező jelentkezőknek képességfelmérő felvételi vizsgán kell részt venni, ha olyan szakmára jelentkeznek, ahol az előfeltétel a nyolc osztály. A jelentkezés felső korhatára 3 éves képzés esetén 19, 2 éves képzés esetén a 20. életév. Év-veszteseknél a jelentkezési korhatár 1 évvel kitolódik. Szakképesítés Képzési idő: géplakatos 2 év hegesztő 2 év karosszérialakatos 2 év villanyszerelő 2 év ács, állványozó 2 év kőműves 2 év festő, díszítő, mázoló és tapétázó 2 év bútorasztalos 2 év épületasztalos 2 év pék 2 év pék-cukrász 3 év fodrász 2 év női szabó 2 év Speciális szakiskolában végzett tanulók részére: textiltermék összeállító 2 év számítógépes adatrögzítő 2 év Karosszérialakatos, pék, pék-cukrász, fodrász, ács-állványozó szakmában, illetve az iskolai gyakorlati képzőhelyek feltöltése után, gyakorlati helyről a szülőnek, illetve tanulónak kell gondoskodni, az erről szóló igazolást a jelentkezési laphoz kell csatolni. Jelentkezés határideje: június 1. A képzések rövid bemutatása Női szabó: a tanulók megismerkednek különböző fazonú női ruhák egyedi és sorozatgyártásával. Elsajátítják a szabásminták
8 elkészítését (szerkesztés-modellezés, szériázás), megtanulják azok szabását és varrását, az ezekhez szükséges alapanyagok tulajdonságait, valamint a felhasználható gépi berendezések jellemzőit. A gyakorlati felkészülés iskolai tanműhelyben, vagy igény szerint egyedi munkahelyen történik. Kőműves: az elméleti képzés tartalma az építőipari anyagokkal való ismerkedés mellett a tervdokumentáció összeállítása, az abból adódó kitűzési és kivitelezési feladatok teljesítéséhez szükséges szabvány és szakmai ismeretek. A gyakorlati képzésben az épületek teljes kivitelezésére kiterjedő foglalkozásokon vesznek részt a jelentkezők. Lehetőség van mind az iskola által, mint pedig egyéni munkahelyen a gyakorlati felkészülésre. Festő, díszítő, mázoló és tapétázó: a képzés során a jelentkezők megismerkednek az épületszerkezetek külső és belsőtéri előkészítő állagmegóvó és díszítő festési, javítási, burkolatragasztási elméletiés gyakorlati eljárásokkal. A gyakorlati képzés feltételeit az iskola biztosítani tudja. Hegesztő: az elméleti képzés a szakmához kapcsolódó anyagismereti, gépészeti és villamos ismeretekre épül. A tananyag magában foglalja valamennyi hegesztési eljárás elméleti alapjait, a hegesztésre vonatkozó szakmai és szabvány előírásokat. Gyakorlati képzési helyet tudunk biztosítani, de lehetőség van egyéni munkahelyen való felkészülésre is. Korszerű kivitelű szerszámgépek számítógépes vezérlésűek ezek az úgynevezett CNC-gépek. Villanyszerelő: a szakképzés elméleti és gyakorlati területeken folyik. Az elméleti felkészítés a szakmai alapismeretekre alapozva speciális szakmai, technológiai, mérési ismeretek megszerzéséből áll. A gyakorlati képzés során a jelentkezők megismerkednek az alapvető kéziszerszámok használatával, majd általános villanyszerelési feladatok elvégzésével. A gyakorlati képzés a Mátrai Erőmű RT. és az ÉMÁSZ RT. tanműhelyeiben történik. Ács, állványozó: a szakmai képzés célja, hogy képesek legyenek magas és-, mélyépítőipari munkaterületen előforduló ideiglenes és kisegítő szerkezetek, fa és fém anyagú munka és szerelő állványok,
9 feljárók, nehézállványok készítése, bontása, valamint fedélszékek, faanyagú épületszerkezetek készítése, összeszerelés, zsaluzás, fa és fémanyagú zsaluzó és alátámasztó szerkezetek készítése és bontása. Bútorasztalos szakmai képzés célja, hogy épületek belsőépítészeti tárgyait készíteni, felújítani, szerelni tudja, valamint festett, furnérozott és lakkozott, valamint műanyaggal bevont felületű bútorokat (ülő- és felsőbútorok, asztalok, szekrények, polcok) készíteni, javítani és felújítani tudja. Épületasztalos szakmai képzés célja, hogy a tanulók az épület fa nyílászáró szerkezeteit (kapuk, ajtók, ablakok) elkészíteni, beépíteni, karbantartani, javítani tudja, valamint falburkolatokat, álmennyezeteket, lépcsőket készíteni, szerelni, javítani, karbantartani legyen képes. Karosszérialakatos: a szakképzés elmélete intézményünkben megoldott, a gyakorlati képzés kisiparosoknál történik. A képzés során megismerkedhetnek a fémiparra jellemző általános ismeretekkel, kézi és gépi megmunkálás jellemző műveleteivel, szerszámaival. Elsajátítják a gépjárművek fő szerkezeti részeinek általános felépítését, szerelését, javítását, karbantartását. Pék: a szakmai elmélet és gyakorlat során a tanulók megismerkednek az ipar nyersanyagaival, gyártástechnológiai műveleteivel és a kapcsolódó géptani ismeretekkel. Kis- és nagyüzemi körülmények biztosítják a szakma gyakorlati elsajátítását. Pék-cukrász: a pék-cukrász szakképesítésnél kiegészül a cukrász ismeretekkel, gyakorlattal. Fodrász: a tanulók megtanulják a különböző fodrászipari anyagok összetételét és alkalmazását. Megismerkednek a fodrász alapmunkálataival: hajvágás, szárítás, szőkítés, hajfestés, tartóshullám. Elsajátítják továbbá az ezekhez szükséges elméleti ismereteket, mint pl. a haj szerkezetét, a vegyszeres munkálatok során lezajló kémiai folyamatokat. Számítógépes adatrögzítő: a képzés során a tanulók elsajátítják az adatkezeléssel, feldolgozással kapcsolatos ismereteket, az iratok és
10 dokumentumok kezelését. Megismerik az ügyviteli technikai eszközöket, berendezések használatát. FELNŐTTOKTATÁS A nappali tagozatos érettségi vizsgára felkészítő felnőttoktatás. Jelentkezés feltétele a 10. osztályos végzettség. Képzési idő 2 év. Jelentkezési lap az iskolában igényelhető. Jelentkezési határidő: június 20. az iskolában beszerezhető jelentkezési lapon.
ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:
ALAPÍTÓ OKIRAT 19. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Acsády Ignác Szakképző
RészletesebbenA SZONDI GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS SPECIÁLIS SZAKISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA
A SZONDI GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS SPECIÁLIS SZAKISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA BALASSAGYARMAT 2013 TARTALOMJEGYZÉK I. AZ INTÉZMÉNY JELLEMZŐI... 3 I.1. Az intézmény adatai... 3 I.2. Az iskola
RészletesebbenALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:
ALAPÍTÓ OKIRAT 15. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Faller Jenő Szakképző
RészletesebbenA L A P Í T Ó O K I R A T t e r v e z e t
A L A P Í T Ó O K I R A T t e r v e z e t 1.1. Az intézmény neve: Kırösi Csoma Sándor Gimnázium, Szakközép-, Szakképzı Iskola és Kollégium 1.2. Az intézmény rövidített neve: 2. OM azonosító: 031209 KİRÖSI
RészletesebbenALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:
138/2010. (VI. 17.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. (1) bekezdése g) pontja és a költségvetési szervek jogállásáról
RészletesebbenPEDAGÓGIAI PROGRAMJA
ASBÓTH SÁNDOR TÉRSÉGI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM KESZTHELY PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Keszthely, 2009. május 15. Szemes Péter igazgató TARTALOMJEGYZÉK I. NEVELÉSI PROGRAM... 3 I/1. Az intézmény adatai,
RészletesebbenFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017. tanév
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017. tanév A szakképzésről szóló, 2011. évi CLXXXVII. törvény változását követően 2015. július 1-én megalakultak a Szakképzési Centrumok. A Budapesti Komplex Szakképzési Centrum
RészletesebbenBeszámoló a Szombathelyi Szolgáltatási Szakképzési Centrum munkájáról Tájékoztató a Vas Megyei Közgyűlés számára
Beszámoló a i Szolgáltatási Szakképzési Centrum munkájáról Tájékoztató a Vas Megyei Közgyűlés számára A i Szolgáltatási Szakképzési Centrum mint új intézmény Alapadatok: Az intézmény megnevezése: i Szolgáltatási
RészletesebbenGYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KÖZÉPISKOLÁK VÉGZŐS TANULÓINAK ELHELYEZKEDÉSI SZÁNDÉKFELMÉRÉSE 2014/2015. TANÉV
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KÖZÉPISKOLÁK VÉGZŐS TANULÓINAK ELHELYEZKEDÉSI SZÁNDÉKFELMÉRÉSE 2014/2015. TANÉV 2015. április Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályán 9021
RészletesebbenIII. Szakmai program bevezető
III. Szakmai program bevezető Tartalomjegyzék 1. Bevezető... 3 1.1. Az iskola szakképzési tevékenysége... 3 1.2. Az intézményben folyó képzési (szakképzési) irányok... 3 1.3. Választható szakmacsoportok,
RészletesebbenBerettyóújfalu Város Polgármesterétől Intézményi Iroda ELŐTERJESZTÉS
Tárgyalja: Oktatási és Kulturális Bizottság Nyilvános ülés anyaga Berettyóújfalu Város Polgármesterétől Intézményi Iroda ELŐTERJESZTÉS a középfokú köznevelési intézmények és a Közintézmények Szolgáltató
RészletesebbenMEGÁLLAPODÁS fejlesztési támogatás nyújtására 1. sz. melléklet 1. / 5
MEGÁLLAPODÁS fejlesztési támogatás nyújtására 1. sz. melléklet 1. / 5 Szakmacsoport megnevezése A gyakorlati képzés helyszíne A képzés időtartama (év) 9. évf. 10. évf. 11.évf. 12.évf. 13.évf. Szegedi Szolgáltatási
RészletesebbenHARMADFOKÚ OKTATÁS VAGY FİISKOLAI KAR BERETTYÓÚJFALUBAN?
1 HARMADFOKÚ OKTATÁS VAGY FİISKOLAI KAR BERETTYÓÚJFALUBAN? BEVEZETÉS Berettyóújfalunak, mint a Bihari kistérség, központjának kötelessége a tudásátadás minden formájának létrehozása, életbenntartása és
Részletesebben1. számú melléklet KÉPZÉSI PROGRAM (2010) Divat- és Stílustervező szakképesítés
1. számú melléklet KÉPZÉSI PROGRAM (2010) Divat- és Stílustervező szakképesítés Készítette: Kovács- Mader Ágnes Árpád szakképző Iskola és Kollégium I. A képzés általános jellemzői 1) Szakmai megnevezés,
RészletesebbenTanulható nyelvek. Megjegyzések
Farkas Gyula Szakképző Iskola, Gimnázium, Speciális Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium 5630 Békés, Hőzső u. 39. Tel/Fax: (66)411-577 E-mail: bekes@fgyki.hu Honlap:
RészletesebbenE L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselő-testülethez - Az önkormányzat által fenntartott intézmények alapító okiratainak módosításáról
MÁTÉSZALKA V Á R O S POLGÁRMESTERÉTŐ L 4701.Mátészalka, Hősök-tere 9. Tel.: (44) 501-358, Fax: (44) 501-360 e-mail:polgarmester@mateszalka.hu Száma: 76-23/2008. E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselő-testülethez
RészletesebbenSZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE KÖZGYŰLÉSÉNEK 106/2007. (XI.22.)
KIVONAT a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2007. november 22-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből -------------------------------------------------------------------------------------------------
RészletesebbenBÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT SZAKKÉPZÉS-FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT SZAKKÉPZÉS-FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA (Tervezet) A szakképzés-fejlesztési koncepció megalkotásának szükségessége 1) A munkaerı-piac igényeihez való alkalmazkodás
RészletesebbenBÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VIÍROS JEGYZŐjÉTŐL Békéscsaba, Szent /siván tér 7.
/ BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VIÍROS JEGYZŐjÉTŐL Békéscsaba, Szent /siván tér 7. lk,. sz.: V.210/20OB. Elóadó: dr. Urbán-Zsilák Klára Nagy Arpád Mell.: Hiv. sz.: Postacím: 560J Pf J12. TelefoIl: (66) 523-802
RészletesebbenPályaválasztási tájékoztatója
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Pályaválasztási tájékoztatója a megye középfokú intézményeiről, általános iskolai tanulók részére 2016/2017. tanév Bevezető Kedves Pályaválasztó Tanulók!
RészletesebbenKÖZZÉTÉTELI LISTA MÓRICZ ZSIGMOND REFORMÁTUS KOLLÉGIUM, GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA TAGINTÉZMÉNYE
KÖZZÉTÉTELI LISTA MÓRICZ ZSIGMOND REFORMÁTUS KOLLÉGIUM, GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA TAGINTÉZMÉNYE 5310 KISÚJSZÁLLÁS KÁLVIN U. 3. JOGSZABÁLYI HÁTTÉR 32/2008. - XI.24. OKM rendelet
RészletesebbenSzombathelyi Műszaki Szakképzési Centrum. Tájékoztató Vas megye szakképzésének helyzetéről, fejlesztési szükségleteiről
Szombathelyi Műszaki Szakképzési Centrum Tájékoztató Vas megye szakképzésének helyzetéről, fejlesztési szükségleteiről A Szombathelyi Műszaki Szakképzési Centrum Megalakítása A szakképzésről szóló 2011.
RészletesebbenMŰSZAKI SZAKOKTATÓ SZAK (műszaki alapdiploma BSc. szint) 1. A képzési cél
MŰSZAKI SZAKOKTATÓ SZAK (műszaki alapdiploma BSc. szint) 1. A képzési cél A műszaki szakoktató szak mint alapképzés szorosan kapcsolódik a műszaki képzési terület különböző szakágaihoz, összhangban az
RészletesebbenA szakképzés-szervezési társulások kialakulásának és működésének tapasztalatai
A szakképzés-szervezési társulások kialakulásának és működésének tapasztalatai A szakképzés-szervezési társulások kialakulásának tapasztalatai? A szakképzés-szervezési társulások aránya a TISZK-ek között
RészletesebbenVERSENYSZABÁLYZAT. Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
VERSENYSZABÁLYZAT A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM HATÁSKÖRÉBE TARTOZÓ, A MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA ÁLTAL MEGRENDEZÉSRE KERÜLŐ SZAKMA KIVÁLÓ TANULÓJA VERSENYRE ÉS AZ ORSZÁGOS SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYRE
RészletesebbenEgri-TISZK Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft.
Szakma megnevezése OKJ szám Egri-TISZK Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. Azonosító szám Elágazás (egyes esetekben részszakképesítés, ráépülés) Beiskolázási létszám mértéke 2012/2013 Általános ápoló
RészletesebbenTájékoztató a 2014. évben, Vas megye középfokú oktatási intézményeiben végző fiatalok továbbtanulási és elhelyezkedési szándékáról
Tájékoztató a 2014. évben, Vas megye középfokú oktatási intézményeiben végző fiatalok továbbtanulási és elhelyezkedési szándékáról Bevezető A Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának megbízásából,
RészletesebbenTájékoztató Vas megye középfokú intézményei által a 2014/2015. tanévre meghirdetett és elindított osztályokról
Tájékoztató Vas megye középfokú intézményei által a 2014/2015. tanévre meghirdetett és elindított ról GIMNÁZIUMOK 2014/2015. tanévre meghirdetett, szakok CELLDÖMÖLK / Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium
RészletesebbenÓzdi Bródy Imre Szakképző Iskola (OM 202990)
Ózdi Bródy Imre Szakképző Iskola (OM 202990) Ózdi Bródy Imre Szakképző Iskola Ózd, Petőfi út 20. Az iskola Ózd város és térsége közoktatásában és szakképzésében meghatározó szerepet tölt be. Az Ózdi Bródy
RészletesebbenPÁLYÁZAT. tagintézmény-vezető LAKATNÉ MESTER ÉVA
egy jó stratégia az új helyzethez igazítja a taktikáját /Roberta Rich/ PÁLYÁZAT a Szombathelyi Szolgáltatási Szakképzési Centrum Szombathelyi Szolgáltatási SZC Barabás György Műszaki Szakközépiskolája
RészletesebbenALAPÍTÓ OKIRAT. BAZ.M.Ö. Surányi Gim. Sz. I.
ALAPÍTÓ OKIRAT 1. A költségvetési szerv hivatalos neve: 1.2 A költségvetési szerv rövid neve: 1.3 A költségvetési szerv rövidített neve: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Surányi Endre Gimnázium,
RészletesebbenSzakmai program. Az intézmény nevelıtestületének a helyi szakmai tanterv kialakítását meghatározó pedagógiai alapelvei:
Szakmai program Az intézmény nevelıtestületének a helyi szakmai tanterv kialakítását meghatározó pedagógiai alapelvei: Figyelemmel kísérjük a gazdasági és technikai fejlıdést a piacképes ismeretek átadása
RészletesebbenSzegedi Szakképzési Centrum Vedres István Szolgáltatási Szakképző Iskolája
Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Szolgáltatási Szakképző Iskolája OM 203052 6720 Szeged, Horváth Mihály utca 2-6. Tel/Fax: 62/547-160/114-es mellék E-mail: epki@vedres.sulinet.hu A szegedi Vedres
RészletesebbenEgészségügyi, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium NYÍREGYHÁZA PEDAGÓGIAI PROGRAM
Egészségügyi, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium NYÍREGYHÁZA PEDAGÓGIAI PROGRAM 2 0 1 4 TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETŐ... 4 I. NEVELÉSI PROGRAM..5 I.1 Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai
RészletesebbenPályázat. a Pápai Szakképzési Centrum által. 2016.03.11-én meghirdetett,
Pályázat a Pápai Szakképzési Centrum által 2016.03.11-én meghirdetett, a Pápai SZC Faller Jenő Szakképző Iskolája és Kollégiuma tagintézmény-vezető (magasabb vezető)- beosztás ellátására Pályázó: Tóth
RészletesebbenA 2016/2017. tanévre történő jelentkezés felvételi rendje, felvételi szabályzat általános rész
Tartalom A 2016/2017. tanévre történő jelentkezés felvételi rendje, felvételi szabályzat általános rész... 1 Tanulmányi területek tagintézményenként... 3 1. Székhelyintézmény: Jánoshalma, FM Kelet-magyarországi
RészletesebbenPedagógiai Program 1-1
Pedagógiai Program 2013 Lassanként észrevétlenül kedveltessük meg a tudományokat, s neveljünk a kultúrának, az európai ivilizációnakegy új, életre való,er t l éseredetiségt lduzzadó népethazánk javára
RészletesebbenTájékoztató. a Heves Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság Heves megyét érintő 2015. évi tevékenységéről
Ikt. szám: 57-10/2016/222 Ügyintéző: Macz Orsolya Heves Megyei Önkormányzat Közgyűlése Helyben Tájékoztató a Heves Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság Heves megyét érintő 2015. évi tevékenységéről
RészletesebbenHATÁROZATOK KÖNYVE 2011. év. A társaság neve: Bács- Szakma Szakképzés- fejlesztési és Szervezési Non- profit Kiemelkedően Közhasznú Zrt.
HATÁROZATOK KÖNYVE 20 év A társaság neve: Bács- Szakma Szakképzés- fejlesztési és Szervezési Non- profit Kiemelkedően Közhasznú Zrt. A társaság rövidített neve: Bács- Szakma Non- profit Kiemelkedően Közhasznú
RészletesebbenA térségi integrált szakképző központok működésének tapasztalatai a szakképzés fejlesztésének tükrében. című konferencia
A térségi integrált szakképző központok működésének tapasztalatai a szakképzés fejlesztésének tükrében című konferencia A térségi integrált szakképző központok érdekegyeztető fóruma 9.30-10.00 Regisztráció/büfé
RészletesebbenKAPOSVÁRI SZC ÉPÍTŐIPARI, FAIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA SZC OM: 203027 151101 Kaposvár, Cseri út 6.
KAPOSVÁRI SZC ÉPÍTŐIPARI, FAIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA SZC OM: 203027 151101 Kaposvár, Cseri út 6. 2016/2017-es tanévtől KAPOSVÁR 2016. TARTALOM 1. BEVEZETÉS... 4 1.1. HELYZETELEMZÉS... 4 1.2. Az iskola
Részletesebben27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet. a nemzetgazdasági miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről
27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet a nemzetgazdasági miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 90. a) pontjában kapott
RészletesebbenSomogyi TISZK Baross Gábor Középiskola, Szakiskola és Kollégium szakmai alapdokumentuma
Az intézmény székhelye szerinti megye neve: Somogy megye Tankerület megnevezése: KLIK Kaposvári Tankerülete OM azonosító: 01178 Somogyi TISZK Baross Gábor Középiskola, Szakiskola és Kollégium szakmai alapdokumentuma
RészletesebbenSz e g a Bo o k s Kf t. Kö n y v k ata l ó g u s 2009
Modulrendszerű képzéshez készült, tanvé minősítési eljárásra RSZ 0-01. Szerényi István - Gazsó Anikó: Építőipari alapgyakorlatok ISBN 963 210 834 5 Kiadás éve: 2003. Oldalszám: 224 oldal, A/4 Ábrák száma:
RészletesebbenTOVÁBB- TANULÁS. megvalósítani. Hét tagiskolánk összehangolja a pedagógiai munkát a beiratkozástól a tehetséggondozásig,
tuti pálya 1 A korszerı oktatás, szakképzés a XXI. században azt jelenti, hogy a modern szakembereknek többféle terület ismereteit, fogásait is meg kell tanulniuk ahhoz, hogy piacképes tudással rendelkezzenek,
RészletesebbenFóti Népművészeti Szakközépiskola és Gimnázium 2153 Fót, Vörösmarty tér 2. Tel.: 0 27 359 607 Fax.: 06 27 359 597
Fóti Népművészeti Szakközépiskola és Gimnázium 2153 Fót, Vörösmarty tér 2. Tel.: 0 27 359 607 Fax.: 06 27 359 597 Iskola kódja: 032600 // KLIK 122007 A felvételi eljárás általános rendje Tájékoztató a
RészletesebbenVÁLASZTOTTÁL MÁR? Közép-dunántúli Regionális Pedagógiai Intézet Tatabánya 2008.
VÁLASZTOTTÁL MÁR? Közép-dunántúli Regionális Pedagógiai Intézet Tatabánya 2008. Komárom-Esztergom megyei pályaválasztási tájékoztató a 2009/2010. tanévre Szerkesztette: Seres Mónika Kiadja: Közép-dunántúli
RészletesebbenSzakképzés Foglalkoztatás Gyakorlati képzés Pályakezdők Munkaerő-piaci kereslet-kínálat. Tanulmány
Szakképzés Foglalkoztatás Gyakorlati képzés Pályakezdők Munkaerő-piaci kereslet-kínálat Tanulmány Pályakezdő szakmunkások elhelyezkedésének alakulása Gazdálkodók szakképző iskolát végzettek, felsőfokú
RészletesebbenA SZÉCHENYI ZSIGMOND MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA
A SZÉCHENYI ZSIGMOND MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013 TARTALOM 1. BEVEZETŐ... 5 1.1. Az intézmény jogi státusza... 5 1.3. Az iskola története... 6 2. NEVELÉSI PROGRAM... 7 2.1.
RészletesebbenPÁLYÁZAT PÁPAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM
PÁLYÁZAT PÁPAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM ACSÁDY IGNÁC SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA TAGINTÉZMÉNY-VEZETŐI BEOSZTÁSRA a pályázati adatbázisban szereplő azonosítószám: 37-5/2016/3 Pápa, 2016. április 4. pályázó: Dr. Császár
RészletesebbenÉPÜLETASZTALOS. 2. A szakképesítés OKJ-ban szereplő és egyéb adatai. A szakképesítés azonosító száma: 31 582 08 1000 00 00. Szakképesítések köre:
ÉPÜLETASZTALOS I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági
RészletesebbenAZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA...9
1. TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezető... 6 1.1. AZ ISKOLA BEMUTATÁSA... 6 1.1.1. Az intézmény adatai... 6 1.1.2. Helyzetelemzés... 6 1.1.3. Az iskola környezete... 7 1.1.4. Az iskola tanulói közössége... 7 1.1.5.
RészletesebbenKiadványaink megtekinthetőek és megvásárolhatóak az alábbi címen: Megrendelést csak írásban fogadunk el az alábbi elérhetőségeinken:
Kiadványaink megtekinthetőek és megvásárolhatóak az alábbi címen: Megrendelést csak írásban fogadunk el az alábbi elérhetőségeinken: Nemzeti Munkaügyi Hivatal Szak és Felnőttképzési Igazgatóság 1085 Budapest,
RészletesebbenSzakiskolai Önértékelési Modell I. dokumentációja 2009.
amjanich János Ipari Szakképzési Intézet Szakiskolai Önértékelési Modell I. dokumentációja 2009. Tartalomjegyzék 1. Önértékelési projektterv... 3 2. Helyzetfelmérés... 8 Az intézmény bemutatása... 8 I.
RészletesebbenTájékoztató a szakmai versenyek válogatójáról. Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
Tájékoztató a szakmai versenyek válogatójáról Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2016 1 Tartalomjegyzék: GÉPÉSZET SZAKMACSOPORT I... 3 34 582 09 Központifűtés- és gázhálózat-rendszerszerelő... 3 34 582
RészletesebbenBUDAPESTI. Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara. Egy jó döntés és a szakma, hivatássá válhat!
BUDAPESTI KERESKEDELM Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Pályaválasztási MIX 2013. Egy jó döntés és a szakma, hivatássá válhat! Hiányszakmák 2013. Pályaválasztási MIX 2013. 1 Pályaválasztási MIX 2013.
RészletesebbenSárospatak Város Polgármesterétıl
Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 9403/2010. Elıterjesztés - a képviselı-testületnek - A Vay Miklós Szakképzı
RészletesebbenSzegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2009 Tartalom Tartalom I. Rész Általános rendelkezések... 8 1.1 A szervezeti és működési szabályzat személyi és időbeli
RészletesebbenHATÁROZATI JAVASLAT /2010. (VI. 17.) Kgy. sz. határozat
HATÁROZATI JAVASLAT /2010. (VI. 17.) Kgy. sz. határozat A Közgyűlés az Élelmiszeripari és Földmérési Szakképző Iskola és Kollégium alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: A 14. pontjából törlésre
RészletesebbenStromfeld Aurél Gépipari, Építőipari és Informatikai Szakközépiskola Pedagógiai Programja 2013. március
Stromfeld Aurél Gépipari, Építőipari és Informatikai Szakközépiskola Pedagógiai Programja 2013. március 1 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés.4. A. Nevelési program 7. 1. Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai
RészletesebbenÉPÜLETGÉPÉSZ TECHNIKUS
I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról
Részletesebbena(z) XI. VILLAMOSIPAR ÉS ELEKTRONIKA ágazathoz tartozó 5452301 AUTOMATIKAI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) XI. VILLAMOSIPAR ÉS ELEKTRONIKA ágazathoz tartozó 5452301 AUTOMATIKAI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ A(z) XI. VILLAMOSIPAR ÉS ELEKTRONIKA ágazathoz az alábbi
RészletesebbenÉszak- magyarországi Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság 2011. évi általános döntéstábla - Kiemelten támogatott kategória
- Kiemelten támogatott kategória Szakma megnevezése OKJ szám Azonosító szám (egyes_esetekben_részszakképesítés, ráépülés) Ács, állványozó 33 582 01 1 0 0 0 KT* Általános ápoló 54 723 01 0 0 1 0 54 01 Ápoló
RészletesebbenA Kazincbarcikai Surányi Endre Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium PEDAGÓGIAI PROGRAMJA
Kazincbarcikai Surányi Endre Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium A Kazincbarcikai Surányi Endre Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Kazincbarcika, 2013. október 14. Szerkesztette:
RészletesebbenBőrtárgy készítő (Bőrdíszműves IR) A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak és témakörök óraszáma évfolyamonként
Bőrtárgy készítő (Bőrdíszműves IR) A szakmai okhoz rendelt tantárgyak és témakörök óraszáma H/II/1. évfolyam H/II/2. évfolyam elméleti i ögy elméleti i Bőripari anyag és áruismeret 54 35 89 10256-12 Bőripari
RészletesebbenSZOLNOKI FŐISKOLA TÁVOKTATÁSI SZABÁLYZAT SZOLNOK
SZOLNOKI FŐISKOLA TÁVOKTATÁSI SZABÁLYZAT SZOLNOK TARTALOM I. Távoktatás alapfeladata, általános jellemzői... 3 1. A távoktatás alapfeladata... 3 2. A távoktatás általános jellemzői... 3 3. Helye a szervezetben...
Részletesebben3.sz. melléklet A 2009. évi felmérésben szereplı középfokú végzettségő pályakezdık szakképzettsége
Élelmiszer- és vegyiáru-kereskedı 58 1 0 59 Szakács 48 3 0 51 Asztalos 47 0 0 47 Pincér 34 0 1 35 Karosszérialakatos 29 0 0 29 Kımőves 28 0 0 28 Számítástechnikai szoftver üzemeltetı 13 9 4 26 Szobafestı-mázoló
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS. a 2013/2014. tanév rendjéről
EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTERE Készült: 2013. április 24-én ELŐTERJESZTÉS a 2013/2014. tanév rendjéről 1 Ö S S Z E F O G L A L Ó A 2013/2014. tanév rendjéről szóló rendelet meghatározza: - a tanítási év
RészletesebbenSZAKKÉPZÉS-FEJLESZTÉSI STRATÉGIA
SZAKKÉPZÉS-FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2005 2013 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA SZAKKÉPZÉS-FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2005 2013 Oktatási Minisztérium 1055 Budapest, Szalay u. 10 14. Tel.: +36 (1) 473 7000 Fax: +36
RészletesebbenIskolánk bemutatása. Munkánk mottója: Minden gyereknek jogában áll a világot a leggazdagabban átélni.
Iskolánk bemutatása Kaszásné Simon Márta tanárnő a Diákönkormányzat szerepéről és tevékenységéről, az iskola diákéletéről beszélt az érdeklődőknek. Először a Diákönkormányzat szervezeti, működési felépítéséről
RészletesebbenSzeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909
Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016 2017. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail eotvos@ejg-szeged.sulinet.hu
Részletesebben2011. szeptember 29. 1
2011. szeptember 29. 1 I. Bevezetés A működési szabályzat a közoktatásról szóló l993. évi LXXIX. törvény 40. (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a Dobos C. József Vendéglátóipari Szakképző Iskola
RészletesebbenKedves Tanulók! Tisztelt Szülők! Tisztelt Pedagógusok!
Kedves Tanulók! Tisztelt Szülők! Tisztelt Pedagógusok! Előszó A Vas megyei pályaválasztási tájékoztató részletesen bemutatja, hogy a megyében milyen továbbtanulási lehetőségek közül választhatnak a tanulók,
Részletesebben9. PÉK SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEI. I. A SZAKKÉPESÍTÉS ADATAI az Országos Képzési Jegyzék szerint
9. PÉK SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEI I. A szakképesítés azonosító száma: 15 2 7216 04 64 09 (31 5212 10) 2. A szakképesítés megnevezése: Pék 3. A szakképesítés megszerzésének előfeltételei:
RészletesebbenPÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ
HEVES I NTÉZET MEGYEI PEDAGÓGI AI Heves Megyei Pedagógiai Szakszolgálat PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁT VÉGZETT TANULÓK TOVÁBBTANULÁSI LEHETŐSÉGEI HEVES MEGYÉBEN A 2015/2016-OS TANÉVBEN
RészletesebbenSzombathelyi Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium (Puskás)
A MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM VÉGREHAJTÁSÁNAK ÉRTÉKELÉSE 2011/2012. tanév KÖZÉPFOKÚ NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK 3. sz. melléklet Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium (Puskás) Az ÖMIP általános
RészletesebbenAz egész. életen zi. projekt NYITÓKONFERENCIA
Az egész életen át t tartó tanulás s fejlesztése se az intézm zmények közötti k nemzetközi zi együttm ttműködéssel TÁMOP-2.2.4. 2.2.4.-08/1-2009-00120012 pályázati projekt NYITÓKONFERENCIA A projekt az
RészletesebbenTagintézmény - vezetői pályázat. 2016. április 5. Mokrai Attila
Tagintézmény - vezetői pályázat 2016. április 5. Akik mélyen elgondolkodtak az emberiség kormányzásának művészetén, arra a meggyőződésre jutottak, hogy a birodalmak sorsa a fiatalok nevelésén múlik (Arisztotelész)
RészletesebbenKISHAJÓÉPÍTŐ, -KARBANTARTÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
KISHAJÓÉPÍTŐ, KARANTARTÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 31 543 05 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése:
Részletesebben500. Sz. Angster József Szakképző Iskola -Pécs -
500. Sz. Angster József Szakképző Iskola -Pécs - Általános adatok iskolánkról Dél-Dunántúl legnagyobb tanulólétszámával rendelkezünk. Szakiskolai tanuló létszám: Szakközépiskolai tanulólétszám: Szakképző
RészletesebbenKutatási összefoglaló a SZAKISKOLA 2014 adatfelvétel fejér megyei eredményeiről 2014. március 20.
Kutatási összefoglaló a SZAKISKOLA 2014 adatfelvétel fejér megyei eredményeiről 2014. március 20. H-8000 Székesfehérvár, Rákóczi u. 25. * Tel/fax: +36 (22) 502-276 E-mail: projekt@echomail.hu * Web: www.echonetwork.hu
RészletesebbenGyakorlati oktató. FSZ SZAK (FSZ szint, KKK tervezet)
Gyakorlati oktató (Szakképzés pedagógiai asszisztens) FSZ SZAK (FSZ szint, KKK tervezet) -TERVEZET- KÉSZÍTETTE: Mészáros Attila egyetemi adjunktus Sopron, 2006-06-19 1. A képzési cél Gyakorlati oktató
RészletesebbenA BORSOD-ABAÚJ -ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKOR- MÁNYZAT SURÁNYI ENDRE GIMNÁZIUM, SZAK- KÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM
Lap: 1/131 A BORSOD-ABAÚJ -ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKOR- MÁNYZAT SURÁNYI ENDRE GIMNÁZIUM, SZAK- KÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI JA Az eredeti, nyomtatott példányt külső fél számára csak az igazgató
RészletesebbenSZAKKÉPZÉSI TANTERVI AJÁNLÁS
SZAKKÉPZÉSI TANTERVI AJÁNLÁS a 34 582 12 VÍZ, CSATORNA ÉS KÖZMŰ RENDSZERSZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ Kizárólag a 2012/2013. tanévben induló szakképzésekre vonatkozóan a szakképzésről szóló 2011. évi CLVII.
RészletesebbenMUNKAERİ-PIACI KÉPZÉSI JEGYZÉK 2010. év
MUNKAERİ-PIACI KÉPZÉSI JEGYZÉK 2010. év ( A 6/1996.(VII.16.) sz. MÜM r. 3.. (2)-ben meghatározott feltételeknek megfelelı képzési programok listája ) 8 általános iskolai végzettséggel nem rendelkezıknek
RészletesebbenELTE GYETYÁNFFY ISTVÁN GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
ELTE GYETYÁNFFY ISTVÁN GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2014 Tartalomjegyzék: 1. Az intézmény adatai 4 1.1. Székhely, telephely megjelölése 4 1.2. Jogelőd intézményei 4 1.3.
RészletesebbenSZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
ikt.sz.: 333/2015 Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Öveges József Szakközépiskolája és Szakiskolája 1117 Budapest, Fehérvári út 10. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT I. BEVEZETÉS A nemzeti köznevelésről
RészletesebbenA Hevesi Sándor Általános Iskola Pedagógiai Programja
A Hevesi Sándor Általános Iskola Pedagógiai Programja 2013. Mottó: ha az ifjak gondozása és nevelése a helyes úton halad, akkor az állam hajója biztosan halad előre, ha ellenben baj van a nevelés körül,
Részletesebben1. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /259-4 / 2008. ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2008. május13 i rendkívüli nyilvános ülésére
1. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /259-4 / 2008 ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2008. május13 i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: A Széchenyi István Szakképző Iskola fenntartásának visszavétele a Veszprém
Részletesebben... Készítette: Nagyné Filimon Csilla igazgató
OM: 200183 A Telegdi Kata Szakiskola és Szakközépiskola Szervezeti és Működési Szabályzata... Készítette: Nagyné Filimon Csilla igazgató A nevelőtestület a 2013. augusztus 24-én megtartott nevelőtestületi
RészletesebbenFodrász szakképesítés
Don Bosco Általános Iskola, Szakiskola, Középiskola és Kollégium 3700 Kazincbarcika, Május 1 út 11 SZAKMAI PROGRAM Fodrász szakképesítés OKJ azonosító szám 52 815 01 A szakmai program kizárólag a 2012/2013.
RészletesebbenNYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT ZALAEGERSZEGI KIRENDELTSÉG ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT
NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT ZALAEGERSZEGI KIRENDELTSÉG ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT ZALA MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA 2010/2011. TANÉVBEN Iskola
RészletesebbenCorvin Mátyás Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola. Helyi nevelési program
Corvin Mátyás Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola Helyi nevelési program 2. oldal Az iskola bemutatása Az iskola megnevezése: Corvin Mátyás Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola Székhelye: 1165 Budapest,
RészletesebbenNYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT GYİRI KIRENDELTSÉG ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT
NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT GYİRI KIRENDELTSÉG ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT GYİR-MOSON-SOPRON MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA 2010/2011. TANÉVBEN Gimnáziumok
RészletesebbenHELYI TANTERV AUTOMATIKAI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
HELYI TANTERV az 54 523 01 AUTOMATIKAI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ Készült: A 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendeletben kiadott SZVK, valamint a 14/2013. (IV. 5.) NGM rendeletben kiadott szakképzési kerettanterv
RészletesebbenPEDAGÓGIAI PROGRAM. ILLYÉS GYULA GIMNÁZIUM és KSZKI 2013.
PEDAGÓGIAI PROGRAM ILLYÉS GYULA GIMNÁZIUM és KSZKI 2013. Pedagógiai program 2 Tartalom 1. BEVEZETŐ... 5 2. AZ INTÉZMÉNY JOGI HELYZETE... 5 2.1. Az intézmény alapító okirata... 5 (lásd mellékletben)...
RészletesebbenElágazás (egyes esetekben részszakképesítés, ráépülés)
A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság "irány-arány" döntése 11. szeptember 23. szakmacsoport Szakma megnevezése OKJ szám Azonosító szám Elágazás (egyes esetekben részszakképesítés,
RészletesebbenMAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA GÁZFOGYASZTÓBERENDEZÉS- ÉS CSŐHÁLÓZAT-SZERELŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA GÁZFOGYASZTÓBERENDEZÉS- ÉS CSŐHÁLÓZAT-SZERELŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2013 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A képzési program a szakképzésről
RészletesebbenKós Károly Építőipari Szakközépiskola és Szakiskola. Az ember kötelessége, hogy a maga népét szolgálja. Aki ez alól kihúzza magát, Az a népe árulója.
Az ember kötelessége, hogy a maga népét szolgálja. Aki ez alól kihúzza magát, Az a népe árulója. (Kós Károly) PEDAGÓGIAI PROGRAM Miskolc 2013. május 2. I. Az iskola nevelési programja 2 T a r t a l o m
RészletesebbenHARSÁNYI JÁNOS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 1091 BUDAPEST, IFJÚMUNKÁS U. 31. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2014. MÁRCIUS 31. Hatályos: 2014. szeptember 1-jétől
HARSÁNYI JÁNOS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 1091 BUDAPEST, IFJÚMUNKÁS U. 31. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2014. MÁRCIUS 31. Hatályos: 2014. szeptember 1-jétől Tartalom 1. Nevelési program... 6 1.1 ISKOLÁNK ARCULATA...
Részletesebben