ÉPÜLETGÉPÉSZ TECHNIKUS
|
|
- Botond Orosz
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról szóló évi CXXI. törvény, valamint a 10/2007. (II. 27.) SZMM rendelet az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 1/2006. (II. 17.) OM rendelet módosításáról, a szakképzés megkezdésének és folytatásának feltételeiről, valamint a térségi integrált szakképző központ tanácsadó testületéről szóló 8/2006. (III. 23.) OM rendelet, az iskolai rendszerű szakképzésben részt vevő tanulók juttatásairól szóló 4/2002. (II. 26.) OM rendelet, a szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről szóló 20/2007. (V. 21.) SZMM rendelet, az Épületgépész technikus szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért felelős miniszteri rendelet alapján készült. ÉPÜLETGÉPÉSZ TECHNIKUS A tanítási-tanulási folyamat szervezése során figyelembe kell venni a szakképző intézményt fenntartó helyi rendelkezéseit, az iskolaszék állásfoglalásait, a képzés megszervezésében közreműködő gazdálkodó szervezet igényeit. A képzés megszervezéséhez a szakképzést folytató intézmény a jelen általános irányelvekben foglaltak, továbbá a központi programban a tananyagegységekre vonatkozóan leírtak alapján elkészíti a pedagógiai programjának részét alkotó szakmai programját és a meghatározott képzési időre vonatkozó megállapodást a gazdálkodó szervezettel. Ezen dokumentumokat a szakképző intézmény fenntartója hagyja jóvá. 2. A szakképesítés OKJ-ban szereplő és egyéb adatai A szakképesítés azonosító száma: A szakképesítés megnevezése: Szakképesítések köre: Elágazások: Épületgépész technikus nincsenek Hozzárendelt FEOR szám: 3129 Szakképzési évfolyamok száma: 2 Elmélet aránya: 70 % Gyakorlat aránya: 30 % Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben): Időtartama (évben vagy félévben): Szintvizsga (iskolai rendszerben): van 1 év nem szervezhető 1
2 Ha szervezhető, mikor: - 3. A képzés szervezésének feltételei Személyi feltételek Az elméleti és képzést a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény 17. -ában szabályozott feltételekkel rendelkező pedagógus és egyéb szakember láthatja el. Tárgyi feltételek A szakmai elmélet oktatását és a szakképző iskolában folyó képzést a szakképző iskolának kell megszervezni, amelyhez az alábbiak biztosítása szükséges: tanterem rajz szaktanterem termelő tanműhely építési terület gáztechnikai laboratórium fémipari tanműhely mérőterem hegesztő műhely mérőlabor A gazdálkodó szervezetnél folyó szakmai képzéshez szükséges eszközök és felszerelések jegyzékét a szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményét kiadó rendelet tartalmazza. A tanulószerződés alapján végzett képzés tárgyi és személyi feltételeit a gazdálkodó szervezetnél az illetékes területi gazdasági kamara adott esetben a szakképző iskola bevonásával ellenőrzi. Az illetékes területi gazdasági kamara ellenőrzési joga kiterjed a szakképző iskola és a gazdálkodó szervezet közötti megállapodás alapján végzett képzés feltételeinek ellenőrzésére is. 2
3 4. A tanulók felvételének feltételei A képzés megkezdésének szükséges feltételei: Bemeneti kompetenciák: - Iskolai előképzettség: érettségi vizsga Szakmai előképzettség: - Előírt gyakorlat: - Elérhető kreditek mennyisége: - Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: nem szükséges 5. A szakképesítés munkaterülete A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör, foglalkozás: A munkakör, foglalkozás FEOR száma FEOR megnevezése 3129 Egyéb technikusok A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása: Felülvizsgálja a terveket, részletterveket készít és szerkeszt Elkészíti az ajánlatot, előkészíti a vállalást Előkészíti a kivitelezési és szerelési munkákat Irányítja a kivitelezési és szerelési munkákat Megszervezi az üzembe helyezési, beszabályozási, átadás-átvételi tevékenységeket Előkészíti és elvégzi a létesítmény üzemeltetésével kapcsolatos tevékenységeket Tervezi és irányítja a karbantartási feladatokat Tervezi és szervezi a javítási feladatokat Tervezi és szervezi az átalakítási, korszerűsítési munkákat Tervezi és szervezi a bontási, hulladékkezelési és -hasznosítási feladatokat Elvégzi az általános, adminisztratív jellegű tevékenységeket A szakképesítéssel rokon szakképesítések azonosító száma megnevezése Gáz- és tüzeléstechnikai műszerész Vegyi- és kalorikusgép szerelő és karbantartó Légtechnikai rendszerszerelő Hűtő- és klímaberendezés-szerelő, karbantartó Épületgépészeti csőhálózat- és berendezés-szerelő4 6. A képzés célja A szakképesítés munkaterületéhez tartozó legjellemzőbb munkakörök, foglalkozások betöltéséhez szükséges kompetenciák elsajátíttatása. A cél elérése érdekében el kell sajátíttatni a munkakörben elvégzendő feladatokat, ki kell alakítani az azokhoz szükséges tulajdonságokat (alkalmazott szakmai ismeretek, szakmai készségek, képességek, személyes, társas és módszerkompetenciák). 3
4 7. A szakképesítés követelménymoduljai A szakmai követelménymodulok felsorolása: A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: Általános gépészeti technológiai feladatok I. (szerelő) A szakmai követelménymodul tartalma: Feladatprofil: Tanulmányozza és értelmezi a munka tárgyára, céljára vonatkozó dokumentumokat Kiválasztja, ellenőrzi és karbantartja az általános kézi és kisgépes fémalakító műveletekhez használatos gépeket, szerszámokat, mérőeszközöket, védőfelszereléseket Egyszerű gépészeti műszaki rajzokat készít Egyszerű alkatrészek, szerkezeti egységek elkészítéséhez művelet-, illetve szerelési tervet készít Előkészíti a munkafeladat végrehajtását, az ahhoz szükséges anyagokat, segédanyagokat, előre gyártott elemeket, gépeket, szerszámokat, mérőeszközöket, felfogó- és befogóeszközöket, szállító- és emelőberendezéseket, védőfelszereléseket, személyi védőfelsze Előrajzol szükség szerint a dokumentáció alapján Tanulmányozza és értelmezi a munkafolyamatokra, eszközökre, technológiákra vonatkozó dokumentációt Tanulmányozza és értelmezi az általános gépészeti anyagokra és alkatrészekre vonatkozó információkat (szabványok, műszaki táblázatok, gyártmánykatalógusok) Kiválasztja az általános, gépészeti célú anyagok és alkatrészek közül a feladatnak megfelelőt Meghatározza a szükséges anyagmennyiséget Gépipari alapméréseket végez (hossz, szög, merőlegesség stb.) Alak- és helyzetpontossági méréseket végez általános eszközökkel Alakítja a munkadarabot kézi forgácsoló alapeljárásokkal (fűrészelés, reszelés, menetkészítés, süllyesztés, dörzsárazás, kéziszerszám-élezés) Képlékenyalakítást végez kézi alapműveletekkel (nyújtás, egyengetés, hajlítás stb.) Darabol kézi és gépi műveletekkel (vágás, harapás, nyírás, lyukasztás) Alakítja a munkadarabot kézi kisgépes eljárásokkal (darabolás, fúrás, felülettisztítás, kéziszerszám-élezés stb.) Közreműködik a minőségbiztosítási feladatok megvalósításában Tulajdonságprofil: Szakmai kompetenciák: A típus megjelölésével a szakmai ismeretek: C Géprajzi alapfogalmak C Síkmértani szerkesztések D Ábrázolási módok B Műszaki rajzok olvasása, értelmezése, készítése C Diagramok olvasása, értelmezése, készítése A Szabványok használata A Gyártási utasítások értelmezése A Gépkönyv, kezelési, szerelési, karbantartási útmutatók használata C Mérési utasítás B Mértékegységek 4
5 C C C C C C D C C C C C C C B B B B B C C B B B B B B A A A A A B Ipari anyagok mechanikai tulajdonságai Ipari anyagok hőtechnikai tulajdonságai Ipari anyagok villamos tulajdonságai Ipari anyagok korróziós tulajdonságai Ipari anyagok technológiai tulajdonságai Ipari anyagok egyéb jellemzői Mikroszerkezet és tulajdonságok kapcsolata Ipari vasötvözetek és tulajdonságaik Könnyűfém ötvözetek és tulajdonságaik Színesfém ötvözetek és tulajdonságaik Ötvözőanyagok hatása az anyag tulajdonságaira Szabványos ipari vasötvözetek Szabványos könnyűfém ötvözetek Szabványos színesfém ötvözetek Műszaki mérés eszközeinek ismerete Hosszméretek mérése és ellenőrzése Szögek mérése és ellenőrzése Alak- és helyzetpontosság mérése és ellenőrzése Előrajzolás Reszelés, fűrészelés, köszörülés Élkiképzés Képlékenyalakítás Hajlítás Nyújtás Egyengetés Kézi és kisgépes forgácsolás Minőségbiztosítási alapismeretek Érintésvédelmi alapismeretek Szerszámok, kézigépek biztonsági ismeretei Gépüzemeltetés munkabiztonsági szabályai Anyagmozgatás munkabiztonsági szabályai Emelő- és szállítógépek üzembiztonsági szabályai Szabványhasználati ismeretek A szint megjelölésével a szakmai készségek: 3 Olvasott szöveg megértése 3 Hallott szöveg megértése 2 Beszédkészség 1 Idegen nyelvű olvasott szöveg megértése 3 Információforrások kezelése 4 Gépészeti rajz olvasása, értelmezése 2 Gépészeti alkatrészrajz készítése 3 Szabadkézi vázlatkészítés 2 Diagram, nomogram olvasása, értelmezése 3 Műszaki táblázatok kezelése 4 Gépipari mérőeszközök használata 5 Fémmegmunkáló kéziszerszámok és kisgépek használata 5 Munkabiztonsági eszközök, felszerelések használata 3 Egyéb mérőeszközök használata 5
6 Személyes kompetenciák: Pontosság Önállóság Döntésképesség Felelősségtudat Térlátás Szabálykövetés Kézügyesség Mozgáskoordináció (testi ügyesség) Testi erő Társas kompetenciák: Irányíthatóság Határozottság Irányítási készség Módszerkompetenciák: Figyelemmegosztás Következtetési képesség Gyakorlatias feladatértelmezés Áttekintő képesség Figyelem-összpontosítás Rendszerező képesség Lényegfelismerés (lényeglátás) Körültekintés, elővigyázatosság Tervezési képesség Absztrakt gondolkodás A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: Általános gépészeti munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi feladatok A szakmai követelménymodul tartalma: Feladatprofil: Betartja és betartatja a munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi, valamint a szakmára, szerelési-javítási technológiára vonatkozó egyéb előírásokat Részt vesz a munka-, tűz- és környezetvédelemmel kapcsolatos események kivizsgálásában, dokumentálásában Gondoskodik elsősegélynyújtó és tűzoltó eszközökről Jelzi a tüzet, részt vesz az oltásban A munkaterületet a szabályoknak megfelelően alakítja ki Betartja és betartatja a szelektív és veszélyes hulladékgyűjtés szabályait Betartja és betartatja a veszélyes anyagok kezelésére vonatkozó előírásokat Részt vesz a mentésben, elsősegélyt nyújt Tulajdonságprofil: Szakmai kompetenciák: A típus megjelölésével a szakmai ismeretek: A Környezetvédelem A Tűzvédelem 6
7 A A A A C Munkabiztonság Tűzoltó berendezések, eszközök Tűzkár bejelentése Elsősegélynyújtás Munkavégzés szabályai A szint megjelölésével a szakmai készségek: 5 Munkabiztonsági eszközök, felszerelések használata 3 Információforrások kezelése 2 Íráskészség, fogalmazás írásban 5 Munkabiztonsághoz kapcsolódó jelképek értelmezése 5 Munkabiztonsághoz kapcsolódó színjelölések értelmezése 4 Elsősegélynyújtás Személyes kompetenciák: Pontosság Önállóság Döntésképesség Felelősségtudat Szabálykövetés Társas kompetenciák: Irányíthatóság Határozottság Irányítási készség Módszerkompetenciák: Áttekintő képesség Figyelem-összpontosítás Rendszerező képesség Lényegfelismerés (lényeglátás) Körültekintés, elővigyázatosság Tervezési képesség A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: Épületgépészeti alapfeladatok A szakmai követelménymodul tartalma: Feladatprofil: Tanulmányozza és értelmezi az épületgépészeti munka tárgyára, céljára, anyagaira, technológiáira vonatkozó dokumentumokat (tervdokumentációk, gépkönyvek, szabványok, műszaki táblázatok, gyártmánykatalógusok) Végez villamos alapméréseket (egyen- és váltakozó áramú áramkörben feszültség, áramerősség, ellenállás, frekvencia, fázis) Ellenőrzi a berendezéseket tápláló elektromos hálózat érintésvédelmét, feszültség alá helyezi a működéshez szükséges berendezéseket Korrózió elleni általános bevonatot készít fémszerkezeten Gépszerkezet, gépegység általános állapotát felméri, alapvető hibákat állapít meg Szerel (javít, karbantart) egyszerű statikus vázszerkezeteket 7
8 Készít, bont, javít, cserél épületgépészeti szerkezetekben oldható kötéseket és helyzetbiztosító elemeket, csavar-, tengely- és csőkötéseket Készít, bont, javít, cserél nemoldható kötéseket (szegecs, zsugor, ragasztott) Készít, javít, kemény- és lágyforrasztott kötéseket Általános minőségű hegesztett kötést készít bevont elektródás kézi ívhegesztéssel Általános minőségű hegesztett kötést készít gázhegesztéssel Ellenőrzi a munka-, tűz- és balesetvédelmi eszközöket, szükség szerint cseréjüket kéri Elsajátítja a munka helyszínén érvényes munka-, tűz-, baleset- és környezetvédelmi előírásokat Ellenőrzi épületgépészeti biztonsági rendszerek meglétét, működését Ellenőrzi épületgépészeti mechanikai csatlakozások biztonságos rögzítését, szilárdságát Ellenőrzi épületgépészeti mérési és beszabályozási helyek meglétét, megközelíthetőségét Ellenőrzi épületgépészeti rendszerek energiaellátását, tisztaságát, tömörségét, feltöltöttségét, az előbeszabályozást Hitelesíttet általánosan használatos épületgépészeti mérőeszközöket Előírásosan vezeti a munkalapot, a karbantartási naplót, az építési naplót Dokumentálja a javítást, az üzembehelyezést és az átadást-átvételt Biztosítja az épületgépészeti munkakörnyezet munkavégzésre történő megfelelőségét A munkakörnyezetében lévőkkel betartatja a biztonságtechnikai, környezetvédelmi és a szakmára, szerelési-javítási technológiára vonatkozó egyéb előírásokat Bejárással megismeri a munkaterület sajátosságait, és felméri a munkát Egyeztet az aktuális szerelési, javítási, karbantartási munkához kapcsolódó szakmák képviselőivel Árajánlatot készít kisebb épületgépészeti kivitelezési munkához Meghatározza a szükséges anyagmennyiséget az átalános épületgépészeti feladatokhoz, megrendeli az anyagot, egyeztet a szállítókkal Gondoskodik a munkavégzés során használt anyagok, eszközök biztonságos tárolásáról Szelektíven gyűjti az épületgépészeti szerelési munka során keletkező hulladékokat, előírásosan kezeli a veszélyes hulladékokat Tulajdonságprofil: Szakmai kompetenciák: A típus megjelölésével a szakmai ismeretek: B Géprajzi alapfogalmak, gépészeti rajzok jellemzői, értelmezési, készítési szabályai C Síkmértani szerkesztési eljárások alkalmazása C Ábrázolási módok szokásos alkalmazási területei, elkészítési szabályai C Hegesztési rajzjelek, varratábrázolások ismerete C Elektromos, csőhálózati és vezérlési rajzjelek értelmezése C Diagramok, jelleggörbék szokásos értelmezési, készítési szabályai C Szabványok, műveleti utasítások, gépkönyvek szokásos felépítése, tartalmi jellemzői A Általános épületgépészeti mértékegységek fogalma, használata mérések során és számításokban Egyéb mértékegységek fogalma, átváltása, használata mérések során és B számításokban 8
9 C Épületgépészeti anyagok mechanikai, hőtechnikai, villamos, korróziós technológiai és egyéb tulajdonságai C Ívhegesztés gépeinek használati jellemzői és technológiai műveleti szabályai C Lánghegesztés berendezéseinek használati jellemzői, technológiai műveleti szabályok C A hegesztések anyagai, segédeszközei és segédberendezései használati jellemzői C Alapvető mechanikai ismeretek C Alapvető statikai és dinamikai számítások B Alapvető épületgépészeti áramlástani és hőtani számítások B Alapvető villamos ismeretek és számítások B Hosszméretek, szögek általános eszközökkel való mérési, ellenőrzési szabályai C Általános eszközökkel való alak- és helyzetpontossági mérések és ellenőrzések alkalmazása B Előrajzolás eszközeinek alkalmazása, szabályai B Reszelés, fűrészelés, kézi szerszámélező köszörülés, menetkészítés alkalmazása, műveleti szabályai B Kézi képlékenyalakítások alkalmazása, műveleti szabályai C Kézi és kisgépes forgácsolás alkalmazása, műveleti szabályai C Oldható kötések szerkezeti és használati jellemzői C Nemoldható kötések szerkezeti és használati jellemzői B Forrasztás technológiája, szerszámai, berendezései A Érintésvédelmi alapismeretek A Szerszámok, kisgépek használatának biztonsági ismeretei A Gázhegesztés biztonsági ismeretei A Ívhegesztés biztonsági ismeretei A Egyéb hegesztő és forrasztó eljárások biztonságtechnikája A Gépüzemeltetés biztonságtechnikája A Anyagmozgatás biztonságtechnikája A Épületgépészeti tervismeret A Az épületgépészeti tervjelek ismerete A Alapvető korrózióvédelmi eljárások ismerete B Az épületgépészeti munkafolyamatok alapvető munka-, egészség-, tűz- és környezetvédelmi ismeretei D Alapvető gazdasági, munkajogi és munkaszervezési ismeretek A szint megjelölésével a szakmai készségek: 2 Alapvető elektromos szerelő- és mérőeszközök 4 Általános kézi szerelőszerszámok 4 Csőszerelési kéziszerszámok 3 Általános kézi kisgépek Személyes kompetenciák: Stabil kéztartás Precizitás Kézügyesség Társas kompetenciák: Kapcsolatteremtő készség Fogalmazó készség Közérthetőség 9
10 Prezentációs készség Módszerkompetenciák: Szabálykövető magatartás Módszeres munkavégzés A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: Tüzelés- és légtechnikai műszeres feladatok A szakmai követelménymodul tartalma: Feladatprofil: Beköti az elektromos berendezéseket a kapcsolószekrényt, vezérlő-és a szabályozó egységeket Ellenőrzi a villamos motorok, ventilátorok, szivattyúk forgási irányának helyességét és szükség esetén az áramfelvételét, szállítóteljesítményét Ellenőrzi az érintésvédelemet, feszültség alá helyezi a működéshez szükséges berendezéseket Ellenőrzi a biztonsági és szabályzó-vezérlő elemek működésének helyességét Beállítja a légtechnikai rendszer vezérlő-és szabályozó egységeit az előírt paraméterekre Ellenőrzi a mechanikai csatlakozások biztonságos rögzítését, szilárdságát Elvégzi a gyártók által a gépkönyvekben meghatározott ellenőrzéseket, karbantartásokat Felülvizsgálja a természetes és mesterséges szellőztető rendszereket, ellenőrzi a légellátás, égéstermék elvezetés megfelelőségét Beüzemeli a légtechnikai berendezést Beüzemeli a légfűtő és léghűtő berendezést Átadja a beüzemelt berendezést Épületgépészeti zajmérést végez Dokumentálja a próbaüzem során mért adatokat, szerviztevékenységgel kapcsolatos adminisztrációs munkát végez Speciális körülmények esetén felhívja a figyelmet a szükséges szakhatósági engedélyek beszerzésére (műemlék jellegű épület, védett homlokzat, zaj, a környezeti levegő állapota stb.) Egyeztet és információt szerez a gépkezelőtől, használótól Tulajdonságprofil: Szakmai kompetenciák: A típus megjelölésével a szakmai ismeretek: A Tüzeléstechnikai alapismeretek C Égéstermék-elvezető rendszerek ismerete, telepítési és kiépítési szabályai C Szilárdtüzelő berendezések szerkezeti, működési jellemzői, hibajelenségek C Gáz- és olajégők szerkezeti, működési jellemzői, hibajelenségek C Tüzeléstechnikai műszerek alkalmazása, működési jellemzői C Tüzeléstechnikai mérési ismeretek A Tüzelő berendezések biztonságtechnikája A Tüzelő berendezések üzemének környezeti hatásai A szint megjelölésével a szakmai készségek: 5 Tüzeléstechnikai eszközök használata 10
11 5 Tüzeléstechnikai jelképek és színjelölések értelmezése 4 Olvasott szakmai szöveg megértése 4 Hallott szakmai szöveg megértése 4 Műszaki táblázatok értelmezése 4 Mérőeszközök, műszerek használata 4 Biztonságtechnikai eszközök használata Személyes kompetenciák: Felelősségtudat Megbízhatóság Precizitás Kézügyesség Társas kompetenciák: Közérthetőség Visszacsatolási készség Nyelvhelyesség Irányítási készség Módszerkompetenciák: Hibakeresés (diagnosztizálás) Okok feltárása Áttekintő képesség Rendszerező képesség Körültekintés, elővigyázatosság Szabálykövető magatartás A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: Vezetői, tervezői, ellenőrzési feladatok A szakmai követelménymodul tartalma: Feladatprofil: Szakáganként (vízellátás-csatornázás, gázellátás, központi fűtés, lég- és klímatechnika) felülvizsgálja a rendszereket és rendszerelemeket, működésüket, kialakításukat, kiválasztásuk módszereit, szereléstechnológai előírásaikat Felülvizsgálja, ellenőrzi és kiegészíti a különböző épületgépészeti tervdokumentációkat, elkészíti és szükséges részlet- és műhelyterveket Ellenőrzi a műszaki leírás tartalmát, szükség szerint konzultál a tervezővel, kiegészítést készít Feldolgozza és kiegészíti a kezelési és karbantartási utasítást Költségvetést, ajánlatot készít a munkafolyamathoz Előkészíti a kivitelezést, meghatározza a szereléstechnológiák függvényében a felhasználandó anyagokat, a beszállítók körét stb.) Előkészíti a háló- és ütemtervet, a minőségbiztosítási dokumentációt, a minta-, vagyon és tűzvédelmi tervet Megállapodik megrendelővel, megrendeli az anyagokat, tárgyal alvállakozókkal, előkészíti a munkaterület átvételét Üzemeltetési feladatokat tervez és irányít Kivitelezési munkákat irányít Átveszi a munkaterületet 11
12 Szervezi, irányítja az építési munkát: gondoskodik az energiaellátásról, megszervezi az anyagtárolást, -őrzést, felvonulást, biztosítja a munka műszaki ellenőrzését, megszervezi a részátadásokat Kapcsolatot tart a partnerekkel, megrendelővel, lebonyolítóval, beruházóval, társvállalkozókkal, tervezővel Átveszi és dokumentálja az alvállalkozói szolgáltatásokat Szakáganként ellenőrzi a terv szerinti megvalósulást, a készreszerelést Folyamatosan vezeti az építési dokumentumokat, építési naplót, felmérési naplót, balesetvédelmi naplót stb. Szerződést köt a szolgáltatókkal Elvégzi a projekt lezárásával kapcsolatos tevékenységeket (archiválás, pénzügyi zárás, stb) Előkészíti, adatokkal feltölti és kezeli az épületfelügyeleti szoftverporogramot Javaslatot dolgoz ki a felújítási, korszerűsítési feladatokra Elkészíti a Tervszerű Megelőző Karbantartási tervet Az átadási dokumentáció figyelembevételével kidolgozza a karbantartási programot Kezdeményez hatósági átadásokat, és részt vesz azokon Tulajdonságprofil: Szakmai kompetenciák: A típus megjelölésével a szakmai ismeretek: C Általános építőipari ismeretek C Épületgépészeti tervdokumentáció tartalmi és formai követelményei C Épületgépészeti tervdokumentáció készítésének ismeretei C Kivitelezés előkészítő munkálatai C Vállakozási szerződés C Munkaszervezés: háló- és ütemterv C Alapvető szakmai kereskedelem C Alapvető szabványhasználat Az épületgépészeti munka általános baleset-, munka-, tűz- és környezetvédelmi A ismeretei C Alapvető munkajogi és szervezési ismeretek C Alapvető gazdasági ismeretek C Alapvető szervezési, irányítási, működtetési ismeretek C A polgári jogi szerződések legalapvetőbb ismérvei A szint megjelölésével a szakmai készségek: 2 Szövegszerkesztés 2 Táblázatkezelés 3 Épületgépészeti CAD-program használata 3 Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3 Köznyelvi beszédkészség 4 Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése 3 Szakmai nyelvű beszédkészség 4 Olvasott szakmai szöveg megértése 3 Szakmai nyelvezetű íráskészség, fogalmazás írásban 2 Idegen nyelvű olvasott szöveg megértése 3 Idegen nyelvű géphasználati feliratok értelmezése, megértése 3 Információforrások kezelése 12
13 Személyes kompetenciák: Felelősségtudat Megbízhatóság Társas kompetenciák: Konszenzuskészség Kompromisszumkészség Irányítási készség Együttműködési hajlandóság a munkavégzés során Módszerkompetenciák: Áttekintő képesség Rendszerező képesség Következtetési képesség Hibakeresés (diagnosztizálás) Okok feltárása A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: Épületgépész technikus feladatok A szakmai követelménymodul tartalma: Feladatprofil: Ellenőrzi a létrák, állványok, kezelőjárdák állapotát, szükség szerint gondoskodik a cseréjükről, javításukról Kijelöli a csővezetékek nyomvonalait Elvégezteti a faláttörési, falvésési, javítókőműves munkákat, kezdeményezi az építőmesteri helyreállítási munkákat Előrajzol berendezési tárgyak, készülékek elhelyezéséhez, telepítéséhez Tervek alapján elkészíti (elkészítteti) és felszereli az egyedi tartókat, rögzítőket támaszokat, állványokat, gépalapokat Nagytömegű gépegységeket szerel Felülvizsgálja a háztartási, nagykonyhai, mosodai tüzelő és hőtechnikai berendezések és rendszerek épületgépészeti ellátottságát, ellenőrzi ezek ellátó hálózatát, elemeit, működésüket, kialakításukat Épületgépészeti berendezési tárgyakat, berendezéseket, gépeket szerel Felülvizsgálja a rendelkezésre álló energiahordozókat (primer, szekunder, megújuló), azok tulajdonságait Ellenőrzi a gáz- és olajellátás rendszereit, azok elemeit, működésüket, kialakításukat Különféle csőszerélési munkákat végez, különféle csőkőtési eljárásokkal Időszakos szilárdsági tömörségi próbát végez Elvégzi a hiba műszeres diagnosztizálását Felülvizsgálja a csatlakozó secunder hálózat (központi fűtés, távfűtés) rendszereit, azok elemeit, működésüket, kialakításukat Felülvizsgálja a természetes és mesterséges szellőztető rendszereket, ellenőrzi a légellátás, égéstermék elvezetés megfelelőségét Kazánokat, füstgázelvezető rendszert, füstgázelszívó berendezést szerel Felszereli a légáramlást szabályozó elemeket, elzáró szelepeket, légrácsokat zsalukat 13
14 Szereli a légtechnikai csővezeték-hálózatot (légcsatornákat) és a kondenzvíz-elvezető csöveket Szükség esetén ellenőrzi a légtechnikai csővezeték-hálózat részeinek tömörségét Szükség esetén szigeteli a légtechnikai hálózatot A helyszínen, vagy műhelyben tervek alapján elkészíti az egyedi légcsatorna elemeket, idomokat, elágazásokat, tartókat, rögzítőket, támaszokat Beépíti a léghűtő, légfűtő, légnedvesítő, légszűrő berendezést és speciális hangcsillapító elemet Méri és minősíti a légtechnikai jellemzőket (hőmérséklet, nyomás, légsebesség, páratartalom, portartalom stb.) Épületgépészeti zajmérést végez Elvégzi a tervezett, kötelező és hatósági méréseket Üzembe helyezi és beállítja az egyes hálózatokat, rendszerelemeket, elvégzi a finom beszabályozást, ellenőrző méréseket, dokumentációt készít Elvégzi a próbaüzemet, mérési jegyzőkönyvet készít, oktatja a kezelő személyzetet, összállítja a teljes átadási dokumentációt, átadja a az elkészült berendezést EPH-kialakítást végez, mérést dokumentál Felszereli a biztonságtechnikai elemeket, készülékeket Hő- és korrózióvédő szigetelést készít, elvégzi az érintésvédelmi bekötést a csőhálózaton Tulajdonságprofil: Szakmai kompetenciák: A típus megjelölésével a szakmai ismeretek: C Vízellátás-csatornázás rendszerek kialakításának szempontjai, működési jellemzők C Központi fűtés szempontjai, működési jellemzők Gázellátási rendszerek, gázfogyaszó berendezések kialakításának szempontjai, C működési jellemzők C Légtechnikai és klímarendszerek kialakításának szempontjai, működési jellemzők Épületvillamos- és felügyeleti rendszerek kialakításának szempontjai, működési C jellemzők A Szerelőipari állványok, kezelőjárdák, létrák biztonságtecnikai ismeretei B Csőhálózat szerelése C Általános építőipari ismeretek B Épületek szerkezeti egységeinek ismerete, statikai értékelése B Épületszerkezetek hőtani tulajdonságai C Tartók statikája B Lemezalakítás B Csőanyagok, csőszerkezetek, szerelvények, idomok C Szerelőkőműves ismeretek A Nagytömegű testek mozgatásának biztonságtechnikája A szint megjelölésével a szakmai készségek: 4 Gépészeti rajz olvasása, értelmezése 3 Gépészeti rajz készítés 3 Építési rajz olvasása, értelmezése 2 Építési rajz készítés 3 Elektromos és vezérlési hálózati rajzok olvasása értelmezése 2 Elektromos és vezérlési hálózati rajzok készítése 14
15 4 Épületgépészeti csőhálózati rajzok olvasása, értelmezése 3 Épületgépészeti csőhálózati rajzok készítése 2 Folyamatábrák olvasása, értelmezése 1 Folyamatábrák készítése 3 Diagram, nomogram olvasása, értelmezése 2 Diagram, nomogram kitöltése, készítése 3 Elemi számolási készség 3 Mennyiségérzék Személyes kompetenciák: Egyensúlyérzékelés Mozgáskoordináció Kézügyesség Társas kompetenciák: Együttműködési hajlandóság a munkavégzés során Konszenzuskészség Kompromisszumkészség Módszerkompetenciák: Módszeres munkavégzés Körültekintés, elővigyázatosság 15
16 A(z) azonosító számú, Épületgépész technikus megnevezésű szakképesítés szakmai követelménymoduljainak azonosítója megnevezése Általános gépészeti technológiai feladatok I. (szerelő) Általános gépészeti munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi feladatok Épületgépészeti alapfeladatok Tüzelés- és légtechnikai műszeres feladatok Vezetői, tervezői, ellenőrzési feladatok Épületgépész technikus feladatok 16
17 Hetek száma 094/1.0/ /2.0/ /3.0/ /1.0/ /2.0/ /3.0/ /4.0/ /5.0/ /1.0/ /2.0/ Szakmai idegen nyelv Osztályfőnöki 8. A képzés szerkezete Az azonosító számú, Épületgépész technikus megnevezésű szakképesítés időterve 1. szakképzési évfolyam Heti maximális óraszám Nyári összefüggő szakmai gyakorlat: 105 óra A szakmai program készítésekor az időtervben feltüntetett szabad sávot kötelező kitölteni új tananyagegységekkel, és/vagy a központi programban szereplő kötelező tananyagegységek időkeretének növelésével. Új tananyagegységek lehetnek: a azonosító számú, A vállalkozások alapítása, működtetése, átszervezése, megszüntetése megnevezésű szakmai követelménymodul alapján készült tananyagegységek ECDL 2. m. Operációs rendszerek, ECDL 3. m. Szövegszerkesztés, ECDL 7. m. Információ és kommunikáció követelményeinek teljesítését célzó tananyagegységek. További új tananyagegységként a helyi igényeknek megfelelők is alkothatók. 17
18 Hetek száma 094/1.0/ /6.0/ /1.0/ /2.0/ /1.0/ /2.0/ Szakmi idegen nyelv Osztályfőnőki 2. szakképzési évfolyam Heti maximális óraszám A szakmai program készítésekor az időtervben feltüntetett szabad sávot kötelező kitölteni új tananyagegységekkel, és/vagy a központi programban szereplő kötelező tananyagegységek időkeretének növelésével. Új tananyagegységek lehetnek: a azonosító számú, A vállalkozások alapítása, működtetése, átszervezése, megszüntetése megnevezésű szakmai követelménymodul alapján készült tananyagegységek ECDL 2. m. Operációs rendszerek, ECDL 3. m. Szövegszerkesztés, ECDL 7. m. Információ és kommunikáció követelményeinek teljesítését célzó tananyagegységek. További új tananyagegységként a helyi igényeknek megfelelők is alkothatók. 18
19 sorszáma A(z) azonosító számú, Épületgépész technikus megnevezésű szakképesítés szakmai követelménymoduljaihoz rendelt tananyagegységek azonosítója A tananyagegység megnevezése elméleti óraszáma elméletigényes összes 1 094/1.0/ Műszaki dokumentációk /2.0/ Geometriai mérés /3.0/ Fémek kézi és kézi kisgépes alakítása /1.0/ Általános gépészeti munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi feladatok 5 094/1.0/ Dokumentációk /2.0/ Mérések /3.0/ Épületgépészeti szerkezetek /4.0/ Hegesztés /5.0/ Munka-és környezetvédelem /6.0/ Munkaszervezés /1.0/ Tüzelés-, és légtechnikai mérések /2.0/ Szellőzés, légtechnika /1.0/ Tervezési, ellenőrzési feladatok /2.0/ Kivitelezési munkák irányítása /1.0/ Épületgépészeti rendszerek kiépítése /2.0/ Minősítés, felülvizsgálat Mindösszesen óra: A tanár kötelező óraszámát kell alkalmazni a oktatónál abban az esetben, ha a központi program (tanterv) szerint elméletigényes szakmai tantárgy képzésében tart tanórai foglalkozást. 9. A szakképesítés vizsgáztatási követelményei A szakmai vizsgára bocsátás feltételei: Modulzáró vizsga eredményes letétele Iskolai rendszerű szakképzés esetén: Az utolsó szakképző évfolyam eredményes elvégzése, amely egyenértékű a modulzáró vizsga eredményes letételével 19
20 Tananyagegység ÓRATERV től Épületgépész technikus OKJ: azonosító megnevezés elm. I. évfolyam Heti óraszám e. ig. gyak. gyak. Éves össz elm. II. évfolyam Heti óraszám e. ig. gyak. gyak. Éves össz 094/1.0/ Műszaki dokumentációk /2.0/ Geometriai mérés /3.0/ Fémek kézi és kézi kisgépes alakítása /1.0/ Általános gépészeti munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi feladatok /1.0/ Dokumentációk /2.0/ Mérések /3.0/ Épületgépészeti szerkezetek /4.0/ Hegesztés /5.0/ Munka-és környezetvédelem /6.0/ Munkaszervezés /1.0/ Tüzelés-, és légtechnikai mérések /2.0/ Szellőzés, légtechnika /1.0/ Tervezési, ellenőrzési feladatok /2.0/ Kivitelezési munkák irányítása /1.0/ Épületgépészeti rendszerek kiépítése /2.0/ Minősítés, felülvizsgálat Szakmai idegen nyelv Osztályfőnöki Nyári összefüggő szakmai gyakorlat Szakmai órák heti összesítése Mindösszesen:
21 A szakmai vizsga részei: 1. vizsgarész A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: Általános gépészeti technológiai feladatok I. (szerelő) A hozzárendelt 1. vizsgafeladat: Összetett lemezalkatrész készítése A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: Időtartama: 240 perc A hozzárendelt 2. vizsgafeladat: Technológiai dokumentáció készítése A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli Időtartama: 120 perc A vizsgarészben az egyes feladatok aránya: 1. feladat 70% 2. feladat 30% 2. vizsgarész A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: Általános gépészeti munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi feladatok A hozzárendelt 1. vizsgafeladat: Elsősegélynyújtás, újraélesztés A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: Időtartama: 30 perc A hozzárendelt 2. vizsgafeladat: Munka-, környezet- és tűzvédelmi ismeretek A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli Időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc) perc A vizsgarészben az egyes feladatok aránya: 1. feladat 50% 2. feladat 50% 3. vizsgarész A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: Épületgépészeti alapfeladatok A hozzárendelt 1. vizsgafeladat: Épületgépészeti mechanikus gépek, hajtások szerelési feladatai A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: Időtartama: 90 perc 21
22 A hozzárendelt 2. vizsgafeladat: Általános célú épületgépészeti gázhegesztési és keményforrasztási, képlékenyalakítási feladat A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: Időtartama: 75 perc A hozzárendelt 3. vizsgafeladat: Általános célú épületgépészeti ívhegesztési feladat A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: Időtartama: 45 perc A hozzárendelt 4. vizsgafeladat: Általános épületgépészeti információs feladatok számítógéphasználattal A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli Időtartama: 45 perc A hozzárendelt 5. vizsgafeladat: Általános épületgépészeti technológiai és biztonsági feladatok A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli Időtartama: 45 (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc) perc A vizsgarészben az egyes feladatok aránya: 1. feladat 30% 2. feladat 25% 3. feladat 15% 4. feladat 15% 5. feladat 15% 4. vizsgarész A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: Tüzelés- és légtechnikai műszeres feladatok A hozzárendelt 1. vizsgafeladat: Tüzelés-és légtechnikai berendezések üzembe helyezési, beállítási, karbantartási feladatai A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: Időtartama: 120 perc A vizsgarészben az egyes feladatok aránya: 1. feladat 100% 5. vizsgarész A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: Vezetői, tervezői, ellenőrzési feladatok 22
23 A hozzárendelt 1. vizsgafeladat: Épületgépészeti tervezési feladatok. A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli Időtartama: 45 perc A hozzárendelt 2. vizsgafeladat: Épületgépészeti információs feladatok. A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli (számítógépes) Időtartama: 45 perc A hozzárendelt 3. vizsgafeladat: Épületgépészeti munkafolyamatok szervezése. A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli Időtartama: 45 (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc) perc A hozzárendelt 4. vizsgafeladat: Épületgépészeti műveletek és folyamatok műszaki jellemzői. A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli Időtartama: 45 (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc) perc A vizsgarészben az egyes feladatok aránya: 1. feladat 25% 2. feladat 25% 3. feladat 25% 4. feladat 25% 6. vizsgarész A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: Épületgépész technikus feladatok A hozzárendelt 1. vizsgafeladat: Általános épületgépészeti kivitelezési feladatok. A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli Időtartama: 90 perc A hozzárendelt 2. vizsgafeladat: Általános épületgépészeti üzemviteli, ellenőrzési feladatok. A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: Időtartama: 90 perc A vizsgarészben az egyes feladatok aránya: 1. feladat 50% 2. feladat 50% 23
24 A szakmai vizsga értékelése %-osan Az azonosító számú, Épületgépész technikus megnevezésű szakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében 1. vizsgarész: vizsgarész: vizsgarész: vizsgarész: vizsgarész: vizsgarész: 15 A szakmai vizsgarészek alóli felmentés feltételei: A szakképzéshez rendelt vizsgarészek valamelyikének korábbi teljesítése A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: Egyéb feltételek, információk, beszámítható előzetes tanulmányok A beszámítható előzetes tanulmányok meghatározásakor az Útmutató az Épületgépész technikus szakképesítés képzéséhez beszámítható előzetes tudás felméréséhez c. dokumentumban foglaltak szerint kell eljárni. 24
25 elméleti elméletigényes összes II. A központi program tananyagegységei A(z) azonosító számú, Épületgépész technikus megnevezésű szakképesítés szakmai követelménymoduljaihoz rendelt tananyagegységek 1. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem óraszáma azonosítója megnevezése jelleg e azonosítója 094/1.0/ Műszaki dokumentációk sza 094/1.1/ Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés 1. tananyagelem A tananyagelem azonosítója: 094/1.1/ A tananyagelem megnevezése: Műszaki dokumentációk Hozzárendelt feladatkompetenciák: Tanulmányozza és értelmezi a munka tárgyára, céljára vonatkozó dokumentumokat Tanulmányozza és értelmezi a munkafolyamatokra, eszközökre, technológiákra vonatkozó dokumentációt Egyszerű gépészeti műszaki rajzokat készít Egyszerű alkatrészek, szerkezeti egységek elkészítéséhez művelet-, illetve szerelési tervet készít Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások: C típus Géprajzi alapfogalmak C típus Síkmértani szerkesztések D típus Ábrázolási módok B típus Műszaki rajzok olvasása, értelmezése, készítése C típus Diagramok olvasása, értelmezése, készítése A típus Szabványok használata A típus Gyártási utasítások értelmezése A típus Gépkönyv, kezelési, szerelési, karbantartási útmutatók használata Hozzárendelt szakmai készségek: 3. szint Információforrások kezelése 4. szint Gépészeti rajz olvasása, értelmezése 2. szint Gépészeti alkatrészrajz készítése 3. szint Szabadkézi vázlatkészítés 2. szint Diagram, nomogram olvasása, értelmezése 3. szint Műszaki táblázatok kezelése Hozzárendelt módszerkompetenciák: Lényegfelismerés (lényeglátás) Absztrakt gondolkodás 25
26 Hozzárendelt személyes kompetenciák: Kézügyesség Térlátás Hozzárendelt társas kompetenciák: Irányíthatóság Tanulói tevékenységformák: Olvasott szöveg önálló feldolgozása 10% Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 10% Információk önálló rendszerezése 30% Információk feladattal vezetett rendszerezése 50% A képzési helyszín jellege: Tanterem Rajz szaktanterem Képzési idő: 72 óra elmélet osztálykeretben A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása: Rajztechnikai alapszabványok Síkmértani szerkesztések, térelemek kölcsönös helyzete, vetületi és axonometrikus ábrázolás Síkmetszés, valódi nagyság meghatározása, kiterítés Áthatások, áthatások alkatrészrajzokon Alkatrész és összeállítási rajzok fogalma Metszetábrázolások, szelvény egyszerűsített ábrázolások Mérethálózat felépítése, különleges méretmegadások Tűrés, illesztés Felületi minőség Jelképes ábrázolások Alkatrészrajzok szerkesztése felvételi vázlat alapján, rajzolvasás Alkatrészrajzok szabadkézi rekonstrukciója összeállítási rajzok, rajzdokumentációk elemzése Alkatrészrajzok elemzési szempontjai Rendszerek rajzai 26
27 elméleti elméletigényes összes 2. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem óraszáma azonosítója megnevezése jelleg e azonosítója sza 094/2.1/ /2.0/ Geometriai mérés 72 sza 094/2.2/ Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés 1. tananyagelem A tananyagelem azonosítója: 094/2.1/ A tananyagelem megnevezése: Geometriai mérések Hozzárendelt feladatkompetenciák: Tanulmányozza és értelmezi a munka tárgyára, céljára vonatkozó dokumentumokat Kiválasztja, ellenőrzi és karbantartja az általános kézi és kisgépes fémalakító műveletekhez használatos gépeket, szerszámokat, mérőeszközöket, védőfelszereléseket Gépipari alapméréseket végez (hossz, szög, merőlegesség stb.) Alak- és helyzetpontossági méréseket végez általános eszközökkel Tanulmányozza és értelmezi a munkafolyamatokra, eszközökre, technológiákra vonatkozó dokumentációt Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások: B típus Műszaki rajzok olvasása, értelmezése, készítése B típus Mértékegységek B típus Műszaki mérés eszközeinek ismerete B típus Hosszméretek mérése és ellenőrzése B típus Szögek mérése és ellenőrzése B típus Alak- és helyzetpontosság mérése és ellenőrzése C típus Mérési utasítás Hozzárendelt szakmai készségek: 4. szint 3. szint 4. szint 3. szint Hallott szöveg megértése Hozzárendelt módszerkompetenciák: Gépipari mérőeszközök használata Egyéb mérőeszközök használata Gépészeti rajz olvasása, értelmezése Figyelem-összpontosítás Gyakorlatias feladatértelmezés Áttekintő képesség Hozzárendelt személyes kompetenciák: Pontosság Önállóság Döntésképesség 27
28 Hozzárendelt társas kompetenciák: Határozottság Tanulói tevékenységformák: Írásos elemzések készítése 10% Vázlat rajz készítése Épület-gépészteti-rendszerről 60% Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 10% Feladattal vezetett szerkezetelemzés 20% A képzési helyszín jellege: Tanműhely Rajz szaktanterem Képzési idő: 36 óra elmélet osztálykeretben A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása: mérőórával. Belső felületek mérése, ellenőrzése mélységmérő tolómérővel, mikrométerrel, mérőórával Szögmérés mechanikai szögmérővel, és optikai szögmérővel Szögmérések szinuszvonalzóval Belső kúpok mérése, ellenőrzése Mérés mérőhasábokkal Külső és belső menetek jellemző méreteinek mérése, ellenőrzése. Munkadarabok mérése digitális mérőeszközökkel. Munkadarabok mérése mikroszkóppal. Felületi érdesség ellenőrzése, mérése. Körfutás ellenőrzése, tengely ütésellenőrzése, mérése mérőórával Munkadarabok alak- és helyzetpontosságának mérése. Egyenesség, síklapúság, derékszögesség, párhuzamosság, egytengelyűség, körkörösség ellenőrzése, mérése Mérési dokumentumokat készítése Felvételi vázlat készítése 2. tananyagelem A tananyagelem azonosítója: 094/2.2/ A tananyagelem megnevezése: Geometriai mérések elmélete Hozzárendelt feladatkompetenciák: Tanulmányozza és értelmezi a munka tárgyára, céljára vonatkozó dokumentumokat Kiválasztja, ellenőrzi és karbantartja az általános kézi és kisgépes fémalakító műveletekhez használatos gépeket, szerszámokat, mérőeszközöket, védőfelszereléseket Gépipari alapméréseket végez (hossz, szög, merőlegesség stb.) Alak- és helyzetpontossági méréseket végez általános eszközökkel Tanulmányozza és értelmezi a munkafolyamatokra, eszközökre, technológiákra vonatkozó dokumentációt 28
29 Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások: B típus Műszaki rajzok olvasása, értelmezése, készítése C típus Mérési utasítás B típus Mértékegységek B típus Műszaki mérés eszközeinek ismerete B típus Hosszméretek mérése és ellenőrzése B típus Szögek mérése és ellenőrzése B típus Alak- és helyzetpontosság mérése és ellenőrzése Hozzárendelt szakmai készségek: 3. szint Hallott szöveg megértése 4. szint Gépészeti rajz olvasása, értelmezése 4. szint Gépipari mérőeszközök használata 3. szint Egyéb mérőeszközök használata Hozzárendelt módszerkompetenciák: Gyakorlatias feladatértelmezés Áttekintő képesség Figyelem-összpontosítás Hozzárendelt személyes kompetenciák: Pontosság Önállóság Döntésképesség Hozzárendelt társas kompetenciák: Irányíthatóság Tanulói tevékenységformák: Épület-gépészteti rajz értelmezése 20% Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 20% Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 40% Munkamegfigyelés adott szempontok alapján 20% A képzési helyszín jellege: Tanterem Rajz szaktanterem Képzési idő: 36 óra elmélet osztálykeretben A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása: Mérés, ellenőrzés fogalma és folyamata. Tűrés- illesztéssel kapcsolatos alapfogalmak, táblázatok kezelése mérőeszközökkel Hossz- és szögmérő eszközök. Mechanikai mérőeszközök típusai, működésük, kezelésük. Belső felületek mérésének eszközei, folyamata. Szögek mérésének, ellenőrzésének eszközei, folyamata Mérőhasábok és azok alkalmazása. Külső és belső felületek ellenőrzése egyszerű és nagypontosságú ellenőrző eszközökkel, idomszerekkel. Külső és belső menetek mérésének, ellenőrzésének eszközei, folyamata Digitális mérőeszközök típusai, alkalmazásuk. Mikroszkópok típusai, felépítésük, Munkadarabok alak- és helyzetmérésének eszközei, módjai Mérési dokumentumok jelentősége, fajtái, tartalma 29
30 elméleti elméletigényes összes 3. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem óraszáma azonosítója megnevezése jelleg e azonosítója 094/3.0/ Fémek kézi és kézi kisgépes alakítása sza 094/3.1/ sza 094/3.2/ sza 094/3.3/ sza 094/3.4/ sza 094/3.5/ Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés 1. tananyagelem A tananyagelem azonosítója: 094/3.1/ A tananyagelem megnevezése: Munkabiztonság, minőségvédelem Hozzárendelt feladatkompetenciák: Előkészíti a munkafeladat végrehajtását, az ahhoz szükséges anyagokat, segédanyagokat, előre gyártott elemeket, gépeket, szerszámokat, mérőeszközöket, felfogó- és befogóeszközöket, szállító- és emelőberendezéseket, védőfelszereléseket, személyi védőfelszereléseket Kiválasztja, ellenőrzi és karbantartja az általános kézi és kisgépes fémalakító műveletekhez használatos gépeket, szerszámokat, mérőeszközöket, védőfelszereléseket Alakítja a munkadarabot kézi kisgépes eljárásokkal (darabolás, fúrás, felülettisztítás, kéziszerszám-élezés stb.) Közreműködik a minőségbiztosítási feladatok megvalósításában Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások: B típus Minőségbiztosítási alapismeretek A típus Érintésvédelmi alapismeretek A típus Szerszámok, kézigépek biztonsági ismeretei A típus Gépüzemeltetés munkabiztonsági szabályai A típus Anyagmozgatás munkabiztonsági szabályai A típus Emelő- és szállítógépek üzembiztonsági szabályai Hozzárendelt szakmai készségek: 4. szint 3. szint 4. szint 5. szint 5. szint Alakítja a munkadarabot kézi forgácsoló alapeljárásokkal (fűrészelés, reszelés, menetkészítés, süllyesztés, dörzsárazás, kéziszerszám-élezés) Képlékenyalakítást végez kézi alapműveletekkel (nyújtás, egyengetés, hajlítás stb.) Gépészeti rajz olvasása, értelmezése Szabadkézi vázlatkészítés Gépipari mérőeszközök használata Fémmegmunkáló kéziszerszámok és kisgépek használata Munkabiztonsági eszközök, felszerelések használata 30
31 Hozzárendelt módszerkompetenciák: Következtetési képesség Figyelem-összpontosítás Tervezési képesség Hozzárendelt személyes kompetenciák: Pontosság Szabálykövetés Mozgáskoordináció (testi ügyesség) Hozzárendelt társas kompetenciák: Határozottság Tanulói tevékenységformák: Írásos elemzések készítése 20% Vázlat rajz készítése Épület-gépészteti-rendszerről 20% Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 20% Feladattal vezetett szerkezetelemzés 40% A képzési helyszín jellege: Fémipari tanműhely Képzési idő: 36 óra elmélet osztálykeretben A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása: Előkészíti a munkafeladat végrehajtását, az ahhoz szükséges anyagokat, segédanyagokat, előre gyártott elemeket, gépeket, szerszámokat, mérőeszközöket, felfogó- és befogóeszközöket, szállító- és emelőberendezéseket, személyi védőfelszereléseket Kiválasztja, ellenőrzi és karbantartja az általános kézi és kisgépes fémalakító műveletekhez használatos gépeket, szerszámokat, mérőeszközöket, védőfelszereléseket Alakítja a munkadarabot kézi forgácsoló alapeljárásokkal (fűrészelés, reszelés, menetkészítés, süllyesztés, dörzsárazás, kéziszerszám-élezés) Képlékenyalakítást végez kézi alapműveletekkel (nyújtás, egyengetés, hajlítás stb.) Alakítja a munkadarabot kézi kisgépes eljárásokkal (darabolás, fúrás, felülettisztítás, kéziszerszám-élezés stb.) Közreműködik a minőségbiztosítási feladatok megvalósításában 2. tananyagelem A tananyagelem azonosítója: 094/3.2/ A tananyagelem megnevezése: Anyagjelölések értelmezése Hozzárendelt feladatkompetenciák: Tanulmányozza és értelmezi az általános gépészeti anyagokra és alkatrészekre vonatkozó információkat (szabványok, műszaki táblázatok, gyártmánykatalógusok) Kiválasztja az általános, gépészeti célú anyagok és alkatrészek közül a feladatnak megfelelőt 31
ÉPÜLETGÉPÉSZ TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
ÉPÜLETGÉPÉSZ TEHNIKUS SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ DTOK 1. szakképesítés azonosító száma: 54 582 01 0000 00 00 2. szakképesítés megnevezése: Épületgépész
VEGYI- ÉS KALORIKUSGÉP SZERELŐ ÉS KARBANTARTÓ
I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról
LÉGTECHNIKAI RENDSZERSZERELŐ
I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról
HŰTŐ- ÉS KLÍMABERENDEZÉS-SZERELŐ, KARBANTARTÓ
I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló, többször módosított 1993.
VEGYI- ÉS KALORIKUSGÉP SZERELŐ ÉS KARBANTARTÓ
I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló, többször módosított 1993.
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA GÁZFOGYASZTÓBERENDEZÉS- ÉS CSŐHÁLÓZAT-SZERELŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA GÁZFOGYASZTÓBERENDEZÉS- ÉS CSŐHÁLÓZAT-SZERELŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2013 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A képzési program a szakképzésről
KAROSSZÉRIALAKATOS 4 SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
KAROSSZÉRIALAKATOS 4 SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ ADATOK 1. 2. A szakképesítés azonosító száma: 31 525 03 1000 00 00 A szakképesítés megnevezése:
KÖNYVKÖTŐ. 2. A szakképesítés OKJ-ban szereplő és egyéb adatai. A szakképesítés azonosító száma: 31 527 01 0000 00 00. A szakképesítés megnevezése:
KÖNYVKÖTŐ I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági
KAROSSZÉRIALAKATOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
KAROSSZÉRIALAKATOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 31 525 03 1000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Karosszérialakatos
ÉPÜLETGÉPÉSZETI CSŐHÁLÓZAT- ÉS BERENDEZÉS-SZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
ÉPÜLETGÉPÉSZETI CSŐHÁLÓZAT- ÉS BERENDEZÉS-SZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 31 582 09 2. A szakképesítés
ÉPÜLETGÉPÉSZETI CSŐHÁLÓZAT- ÉS BERENDEZÉS-SZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
ÉPÜLETGÉPÉSZETI SŐHÁLÓZAT- ÉS ERENDEZÉS-SZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 31 582 09 0000 00 00 2. A
ENERGIATERMELŐ ÉS -HASZNOSÍTÓ TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
ENERGIATERMELŐ ÉS HASZNOSÍTÓ TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 54 544 02 0000 00 00 2. A szakképesítés
ÉPÜLETASZTALOS. 2. A szakképesítés OKJ-ban szereplő és egyéb adatai. A szakképesítés azonosító száma: 31 582 08 1000 00 00. Szakképesítések köre:
ÉPÜLETASZTALOS I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági
ÉPÜLETGÉPÉSZETI CSŐHÁLÓZAT- ÉS BERENDEZÉS-SZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
ÉPÜLETGÉPÉSZETI CSŐHÁLÓZAT- ÉS BERENDEZÉS-SZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 31 582 09 2. A szakképesítés
GÉPI FORGÁCSOLÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
GÉPI FORGÁCSOLÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 31 521 09 1000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Gépi
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KAROSSZÉRIALAKATOS MESTERKÉPZÉSI PROGRAM
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KAROSSZÉRIALAKATOS MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2013 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A képzési program a szakképzésről szóló, többször
REPÜLŐGÉPTECHNIKUS. alapján készült.
I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló, többször módosított 1993.
Hegesztő szakképesítés
Don Bosco Általános Iskola, Szakiskola, Középiskola és Kollégium 3700 Kazincbarcika, Május 1 út 11 SZAKMAI PROGRAM Hegesztő szakképesítés OKJ azonosító szám 31 521 11 0000 00 00 11. 12. szakképző évfolyam
KŐMŰVES. alapján készült.
I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló, többször módosított 1993.
GYAKORLATI OKTATÓ. A tanítási-tanulási folyamat szervezése során figyelembe kell venni:
GYKORLTI OKTTÓ I. Általános irányelvek 1. képzés szabályozásának jogi háttere központi program a közoktatásról szóló többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló többször módosított
GÁZ- ÉS TÜZELÉSTECHNIKAI MŰSZERÉSZ MESTERVIZSGA KÖVETEMÉNYEI
GÁZ- ÉS TÜZELÉSTECHNIKAI MŰSZERÉSZ MESTERVIZSGA KÖVETEMÉNYEI I. A Gáz- és tüzeléstechnikai műszerész mestervizsgára jelentkezés feltételei 1. A mestervizsgához szükséges szakképesítési feltételek A Gáz-
VÍZVEZETÉK- ÉS VÍZKÉSZÜLÉK-SZERELŐ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI
VÍZVEZETÉK- ÉS VÍZKÉSZÜLÉK-SZERELŐ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI I. A Vízvezeték- és vízkészülék-szerelő mestervizsgára jelentkezés feltételei 1. A Vízvezeték és vízkészülék-szerelő mestervizsgához szükséges
SZAKKÉPZÉSI TANTERVI AJÁNLÁS
SZAKKÉPZÉSI TANTERVI AJÁNLÁS a 34 582 12 VÍZ, CSATORNA ÉS KÖZMŰ RENDSZERSZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ Kizárólag a 2012/2013. tanévben induló szakképzésekre vonatkozóan a szakképzésről szóló 2011. évi CLVII.
KÖNYVKÖTŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
KÖNYVKÖTŐ SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ DTOK 1. szakképesítés azonosító száma: 31 527 01 0000 00 00 2. szakképesítés megnevezése: Könyvkötő 3. 3.1 Szakképesítések
516. sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium 7200 Dombóvár, Népköztársaság u.21.
516. sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium 7200 Dombóvár, Népköztársaság u.21. 31 521 11 0000 00 00 Hegesztő szakképesítés 2 éves Helyi tanterve 2010 Készítette: Kovács Károly műszaki tanár 1 I. Általános
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA GÁZ- ÉS TÜZELÉSTECHNIKAI MŰSZERÉSZ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA GÁZ- ÉS TÜZELÉSTECHNIKAI MŰSZERÉSZ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2012 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A képzési program a szakképzésről
SZERSZÁMKÉSZÍTŐ. I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere. A központi program
I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról
VASÚTI JÁRMŰSZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
VASÚTI JÁRMŰSZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 51 525 02 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése:
SZAKMAI TANTERVI ADAPTÁCIÓ. a 31 582 01 CSŐHÁLÓZATSZERELŐ részszakképesítés HÍD II. programban történő 2 éves oktatásához
SZAKMAI TANTERVI ADAPTÁCIÓ a 31 582 01 CSŐHÁLÓZATSZERELŐ részszakképesítés HÍD II. programban történő 2 éves oktatásához a 34 582 05 Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő szakképesítés kerettanterve alapján
SZERSZÁMKÉSZÍTŐ. I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program
I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program valamint a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló, többször módosított
ÉPÍTŐ- ÉS ANYAGMOZGATÓ-GÉPÉSZ TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
ÉPÍTŐ- ÉS ANYAGMOZGATÓ-GÉPÉSZ TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 54 525 01 0000 00 00 2. A szakképesítés
LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ
LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ I. 1. Általános irányelvek A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény,
KISHAJÓÉPÍTŐ, -KARBANTARTÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
KISHAJÓÉPÍTŐ, KARANTARTÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 31 543 05 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése:
KÖTŐ- ÉS VARRÓGÉP MŰSZERÉSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
KÖTŐ- ÉS VARRÓGÉP MŰSZERÉSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 31 521 18 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése:
FELNŐTTOKTATÁS HELYI TANTERVE a 34 521 06 HEGESZTŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
FELNŐTTOKTATÁS HELYI TANTERVE a 34 521 06 HEGESZTŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CC. törvény, a szakképzésről szóló 2011.
SZERSZÁMKÉSZÍTŐ. 2. A szakképesítés OKJ-ban szereplő és egyéb adatai. A szakképesítés azonosító száma: 33 521 08 0000 00 00
I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló, többször módosított 1993.
BECSÜS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
BECSÜS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 52 341 02 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Becsüs 3. Szakképesítések
Baross Gábor Középiskola, Szakiskola és Kollégium
Baross Gábor Középiskola, Szakiskola és Kollégium 031242 HELYI TANTERV AZ ELŐREHOZOTT, 3 ÉVES SZAKKÉPZÉSHEZ Gépészet..SZAKMACSOPORT Karosszérialakatos..SZAKMA OKJ SZÁMA: 31 525 05 0010 31 04 ÉRVÉNYES:
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA BURKOLÓ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA BURKOLÓ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2012 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A képzési program a szakképzésről szóló, többször módosított
ERŐSÁRAMÚ ELEKTROTECHNIKUS
I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról
AGRÁRGAZDASÁGI GÉPSZERELŐ, GÉPJAVÍTÓ
AGRÁRGAZDASÁGI GÉPSZERELŐ, GÉPJAVÍTÓ I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi
GIPSZMINTAKÉSZÍTŐ. I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere. A központi program
I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló, többször módosított 1993.
VILLANYSZERELŐ. 2. A szakképesítés OKJ-ban szereplő és egyéb adatai. A szakképesítés azonosító száma: 33 522 04 1000 00 00. Szakképesítések köre:
I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról
Fıvárosi Önkormányzat Benedek Elek Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény. Pedagógiai program
Fıvárosi Önkormányzat Benedek Elek Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Pedagógiai program Szociális gondozó és ápoló szakképesítés Szociális
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA HŰTŐ-, KLÍMA- ÉS HŐSZIVATTYÚBERENDEZÉS-SZERELŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA HŰTŐ-, KLÍMA- ÉS HŐSZIVATTYÚBERENDEZÉS-SZERELŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2013 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A mesterképzési program
Szent László SZKI Szekszárd HELYI TANTERV
Szent László SZKI Szekszárd Készítette: Kozár István 2007 HELYI TANTERV Gépészet SZAKMACSOPORT Gépiforgácsoló SZAKMA OKJ SZÁMA: 31 521 09 1000 00 00 ÉRVÉNYES: 2007-től 1 / Feladatok, ismeretek, készségek
LÓNYAY MENYHÉRT BAPTISTA SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 4800 Vásárosnamény, Kossuth út 19. 34 521 06 HEGESZTŐ Szakmai program
LÓNYAY MENYHÉRT BAPTISTA SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 4800 Vásárosnamény, Kossuth út 19. 34 521 06 HEGESZTŐ Szakmai program 2015 1 I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről
1 Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető Kormány álláspontjának.
1 Az emberi erőforrások miniszterének /2016. EMMI rendelete az emberi erőforrások minisztere hatáskörébe tartozó szakképesítések mestervizsga követelményeiről szóló 47/2014. (. 29.) EMMI rendelet módosításáról
Pattantyús-Á. Géza Ipari Szakközépiskola és ÁMK. OM azonosító: 030717 HELYI TANTERV 2008. Elektrotechnika-elektronika SZAKMACSOPORT
Pattantyús-Á. Géza Ipari Szakközépiskola és ÁMK OM azonosító: 030717 HELYI TANTERV 2008 Elektrotechnika-elektronika SZAKMACSOPORT Automatikai mőszerész SZAKMA OKJ száma: 52 523 01 0000 00 00 Érvényesség:
17. ERDÉSZTECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI. I. Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok
17. ERDÉSZTECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok 1. A szakképesítés azonosító száma: 54 623 01 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése:
ENERGETIKUS. alapján készült.
I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról
BÚTORASZTALOS MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI
BÚTORASZTALOS MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI I. A Bútorasztalos mestervizsgára jelentkezés feltételei 1. A mestervizsgához szükséges szakképesítési feltételek A Bútorasztalos mestervizsgára jelentkezéshez
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA AUTÓELEKTRONIKAI MŰSZERÉSZ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA AUTÓELEKTRONIKAI MŰSZERÉSZ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI 2013 I. Az Autóelektronikai műszerész mestervizsgára jelentkezés feltételei 1. A mestervizsgához szükséges szakképesítési
Az 1. számú mellékletben szereplő szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményei
2. számú melléklet a 2/2006. (VIII. 8.) SZMM rendelethez Az 1. számú mellékletben szereplő szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményei Az 1. számú mellékletben szereplő szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményei
GAZDA SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
GAZDA SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 33 621 02 1000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Gazda 3. Szakképesítések
OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM
OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM PORCELÁNKÉSZÍTŐ ÉS FESTŐ SZAKKÉPESÍTÉS ADAPTÁLT KÖZPONTI PROGRAM MOZGÁSKORLÁTOZOTT TANULÓK SZÁMÁRA 2009 Készült a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézetben gyógypedagógusok
ÉPÜLETASZTALOS MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI
ÉPÜLETASZTALOS MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI I. Az Épületasztalos mestervizsgára jelentkezés feltételei 1. A mestervizsgához szükséges szakképesítési feltételek Az Épületasztalos mestervizsgára jelentkezéshez
MŰTÉTI ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
MŰTÉTI ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 52 725 02 2. A szakképesítés megnevezése: Műtéti asszisztens
Szakmai program KÖZPONTIFŰTÉS- ÉS GÁZHÁLÓZAT RENDSZERSZERELŐ OKJ: 31 582 21 0010 31 02
INCZÉDY GYÖRGY Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Árok u. 53. Postafiók: 98 Tel.: 42/508-320 Fax: 42/433-756 OM azonosító: 033690 E-mail: iskola@inczedy.sulinet.hu Honlap: www.inczedy.hu
KISHAJÓÉPÍTŐ, -KARBANTARTÓ TECHNIKUS
I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló, többször módosított 1993.
MELEGÜZEMI TECHNIKUS
I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról
XXX Szakközépiskola. OM azonosító: Logo, címer. HELYI TANTERV (tervezet 2007) Elektrotechnika-elektronika SZAKMACSOPORT. Elektronikai technikus..
XXX Szakközépiskola OM azonosító: Logo, címer HELYI TANTERV (tervezet 2007) Elektrotechnika-elektronika SZAKMACSOPORT Elektronikai technikus.. SZAKMA OKJ száma: Érvényesség: 2008.szeptember 01-től 1 Feladatok,
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KŐFARAGÓ, MŰKÖVES ÉS ÉPÜLETSZOBRÁSZ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KŐFARAGÓ, MŰKÖVES ÉS ÉPÜLETSZOBRÁSZ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2013 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A mesterképzési program a szakképzésről
ÁPOLÓ. alapján készült.
I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról
1. számú melléklet KÉPZÉSI PROGRAM (2010) Divat- és Stílustervező szakképesítés
1. számú melléklet KÉPZÉSI PROGRAM (2010) Divat- és Stílustervező szakképesítés Készítette: Kovács- Mader Ágnes Árpád szakképző Iskola és Kollégium I. A képzés általános jellemzői 1) Szakmai megnevezés,
TÁVKÖZLÉSI MŰSZERÉSZ
I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló, többször módosított 1993.
Pénzügyi-sz{mviteli ügyintéző megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1
Pénzügyi-sz{mviteli ügyintéző megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 344 01 1.2. Szakképesítés
KŐMŰVES SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
KŐMŰVES SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 31 582 15 1000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Kőműves 3. 3.1
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA ÉPÜLETASZTALOS MESTERKÉPZÉSI PROGRAM
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA ÉPÜLETASZTALOS MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2013 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A képzési program a szakképzésről szóló, többször módosított
KÓRSZÖVETTANI, SZÖVETTANI SZAKASSZISZTENS
I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról
Szakmai program (helyi tanterv)
ÉLTES MÁTYÁS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS SPECIÁLIS SZAKISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT 2800, Tatabánya, Bánhidai-ltp. 408. Szakmai program (helyi tanterv)
PINCÉR SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
PINCÉR SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 33 811 02 1000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Pincér 3. Szakképesítések
FINOMMECHANIKAI GÉPKARBANTARTÓ, GÉPBEÁLLÍTÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
FINOMMEHNIKI GÉPKRNTRTÓ, GÉPEÁLLÍTÓ SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ TOK 1. szakképesítés azonosító száma: 31 521 06 0000 00 00 2. szakképesítés megnevezése:
SZAKMAI PROGRAM. Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő szakképesítés
Don Bosco Általános Iskola, Szakiskola, Középiskola és Kollégium 3700 Kazincbarcika, Május 1 út 11 SZAKMAI PROGRAM Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő szakképesítés OKJ azonosító szám 34 582 09
516. sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium 7200 Dombóvár, Népköztársaság u. 21. 52 811 02 0000 00 00 VENDÉGLŐS. Helyi tanterv 2008.
56. sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium 700 Dombóvár, Népköztársaság u.. 5 8 0 0000 00 00 VENDÉGLŐS Helyi tanterv 008. Készítette: Ériné Dávid Erzsébet . A képzés szabályozásának jogi háttere A központi
KOZMETIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
KOZMETIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 52 815 01 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Kozmetikus
KLÍMAREFERENS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
KLÍMAREFERENS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 61 850 01 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Klímareferens
Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium
Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium Oktatási azonosító: 035268 HELYI TANTERV Gépészet..SZAKMACSOPORT Gépgyártástechnológiai technikus..szakma OKJ SZÁMA: 54 521
KŐFARAGÓ, MŰKÖVES ÉS ÉPÜLETSZOBRÁSZ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI
KŐFARAGÓ, MŰKÖVES ÉS ÉPÜLETSZOBRÁSZ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI I. A Kőfaragó, műköves és épületszobrász mestervizsgára jelentkezés feltételei 1. A kőfaragó, műköves és épületszobrász mestervizsgához szükséges
VASÚTI PÁLYAMUNKÁS. 2. A szakképesítés OKJ-ban szereplő és egyéb adatai. A szakképesítés azonosító száma: 31 841 02 1000 00 00. Szakképesítések köre:
VASÚTI PÁLYAMUNKÁS I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló, többször
Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola
Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola Om 035371 HELYI TANTERV Faipar..SZAKMACSOPORT Fa és bútoripari technikus..szakma OKJ SZÁMA: 54 543 02 0010 54 01 1 / 2 / ÉRVÉNYES: 2008. szeptember 1 től Feladatok,
HÚSIPARI TERMÉKGYÁRTÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI. I. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok
HÚSIPARI TERMÉKGYÁRTÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok 1. A szakképesítés azonosító száma: 31 541 01 1000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése:
47/2011. (IX. 14.) NFM rendelet
47/2011. (I. 14.) NFM rendelet a közlekedési, az informatikai és a postaügyi ágazathoz tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról szóló 17/2010. (I. 25.) NFM rendelet módosításáról
KÁLYHÁS MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI
KÁLYHÁS MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI I. A Kályhás mestervizsgára jelentkezés feltételei 1. A Kályhás mestervizsgához szükséges szakképesítési feltételek A Kályhás mestervizsgára jelentkezéshez az alábbi
MŰSZAKICIKK-KERESKEDŐ
I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról
SZAKMAI PROGRAM. Épületgépészeti rendszerszerelő
Don Bosco Általános Iskola, Szakiskola, Középiskola és Kollégium 3700 Kazincbarcika, Május 1 út 11 SZAKMAI PROGRAM Épületgépészeti rendszerszerelő OKJ azonosító szám 31 582 21 11. 12. szakképző évfolyam
TÁVKÖZLÉSI TECHNIKUS
I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló, többször módosított 1993.
CNC-FORGÁCSOLÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
CNC-FORGÁCSOLÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 31 521 02 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: CNC-forgácsoló
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA PAPÍRFELDOLGOZÓ MESTERSZINT ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEK Budapest, 1997. 2 I. A MESTERVIZSGÁRA JELENTKEZÉS FELTÉTELEI 1. A mestervizsgára jelentkezéshez az alábbi szakképesítések
ERŐSÁRAMÚ ELEKTROTECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
ERŐSÁRAMÚ ELEKTROTEHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 54 522 01 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése:
A 154. sorszámú Műanyagfeldolgozó technikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
A 154. sorszámú Műanyagfeldolgozó technikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 521 06 1.2.
AGRÁRGAZDASÁGI GÉPSZERELŐ, GÉPJAVÍTÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
AGRÁRGAZDASÁGI GÉPSZERELŐ, GÉPJAVÍTÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 31 521 01 2. A szakképesítés megnevezése:
Szakmai program. Kőműves OKJ.: 31 582 15 1000 00 00. SZVK: 17/2010. (XI. 25.) NFM rendeletben kiadott szakmai és vizsgakövetelmény
INCZÉDY GYÖRGY Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Árok u. 53. Postafiók: 98 Tel.: 42/508-320 Fax: 42/433-756 OM azonosító: 033690 E-mail: iskola@inczedy.sulinet.hu Honlap: www.inczedy.hu
20/1996. (III. 28.) IKM rendelet
20/1996. (III. 28.) IKM rendelet az ipari és kereskedelmi szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről szóló 18/1995. (VI. 6.) IKM rendelet módosításáról A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény
NÖVÉNYTERMESZTÉSI, KERTÉSZETI ÉS NÖVÉNYVÉDELMI TECHNIKUS
NÖVÉNYTERMESZTÉSI, KERTÉSZETI ÉS NÖVÉNYVÉDELMI TECHNIKUS I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről
ÉPÜLET- ÉS SZERKEZETLAKATOS MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI
ÉPÜLET- ÉS SZERKEZETLAKATOS MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI I. Az épület- és szerkezetlakatos mestervizsgára jelentkezés feltételei 1. Az épület- és szerkezetlakatos mestervizsgához szükséges szakképesítési
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA JÁRMŰFÉNYEZŐ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI
MGYR KERESKEDELMI ÉS IPRKMR JÁRMŰFÉNYEZŐ MESTERVIZSG KÖVETELMÉNYEI 2013 I. Járműfényező mestervizsgára jelentkezés feltételei 1. mestervizsgához szükséges szakképesítési feltételek Járműfényező mestervizsgára
KERTÉSZ. 2. A szakképesítések, elágazások OKJ-ban szereplő és egyéb adatai. A szakképesítés azonosító száma: 31 622 01. A szakképesítés megnevezése:
I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA VILLANYSZERELŐ A MESTERKÉPZÉSI PROGRAM
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA VILLANYSZERELŐ A MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2012 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A képzési program a szakképzésről szóló, többször módosított
MOTOR- ÉS KERÉKPÁRSZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
MOTOR- ÉS KERÉKPÁRSZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 33 525 01 2. A szakképesítés megnevezése: Motor-