REPÜLŐGÉPTECHNIKUS. alapján készült.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "REPÜLŐGÉPTECHNIKUS. alapján készült."

Átírás

1 I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló, többször módosított évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló, többször módosított évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról szóló évi CXXI. törvény, valamint az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló, többször módosított 1/2006. (II. 17.) OM rendelet, a szakképzés megkezdésének és folytatásának feltételeiről, valamint a térségi integrált szakképző központ tanácsadó testületéről szóló 8/2006. (III. 23.) OM rendelet, az iskolai rendszerű szakképzésben részt vevő tanulók juttatásairól szóló 4/2002. (II. 26.) OM rendelet, a szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről szóló 20/2007. (V. 21.) SZMM rendelet, az Repülőgéptechnikus ráépülés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért felelős miniszteri rendelet alapján készült. REPÜLŐGÉPTECHNIKUS A tanítási-tanulási folyamat szervezése során figyelembe kell venni a szakképző intézményt fenntartó helyi rendelkezéseit, az iskolaszék állásfoglalásait, a gyakorlati képzés megszervezésében közreműködő gazdálkodó szervezet igényeit. A képzés megszervezéséhez a szakképzést folytató intézmény a jelen általános irányelvekben foglaltak, továbbá a központi programban a tananyagegységekre vonatkozóan leírtak alapján elkészíti a pedagógiai programjának részét alkotó szakmai programját és a meghatározott képzési időre vonatkozó megállapodást a gazdálkodó szervezettel. Ezen dokumentumokat a szakképző intézmény fenntartója hagyja jóvá. 2. A ráépüléa OKJ-ban szereplő és egyéb adatai A szakképesítés azonosító száma: A szakképesítés megnevezése: Repülőgéptechnikus Szakképesítések köre: Hozzárendelt FEOR szám: 7432 Szakképzési évfolyamok száma: 1 Elmélet aránya: 55 % Gyakorlat aránya: 45 % Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben): - Időtartama (évben vagy félévben): - Szintvizsga (iskolai rendszerben): - Ha szervezhető, mikor: - 1

2 3. A képzés szervezésének feltételei Személyi feltételek Az elméleti és gyakorlati képzést a közoktatásról szóló, többször módosított évi LXXIX. törvény 17. -ában, valamint a szakképzésről szóló, többször módosított évi LXXVI. törvény 17. -ában szabályozott feltételekkel rendelkező pedagógus és egyéb szakember láthatja el. Tárgyi feltételek A szakmai elmélet oktatását és a szakképző iskolában folyó gyakorlati képzést a szakképző iskolának kell megszervezni, amelyhez az alábbiak biztosítása szükséges: tanterem tanműhely A gazdálkodó szervezetnél folyó szakmai gyakorlati képzéshez szükséges eszközök és felszerelések jegyzékét a szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményét kiadó rendelet tartalmazza. A tanulószerződés alapján végzett gyakorlati képzés tárgyi és személyi feltételeit a gazdálkodó szervezetnél az illetékes területi gazdasági kamara adott esetben a szakképző iskola bevonásával ellenőrzi. Az illetékes területi gazdasági kamara ellenőrzési joga kiterjed a szakképző iskola és a gazdálkodó szervezet közötti megállapodás alapján végzett gyakorlati képzés feltételeinek ellenőrzésére is. 2

3 4. A tanulók felvételének feltételei A képzés megkezdésének szükséges feltételei: Bemeneti kompetenciák: - Iskolai előképzettség: érettségi vizsga Szakmai előképzettség: Repülőgép-szerelő Előírt gyakorlat: - Elérhető kreditek mennyisége: - Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges 5. A ráépülés munkaterülete A ráépüléssel legjellemzőbben betölthető munkakör, foglalkozás: A munkakör, foglalkozás FEOR száma FEOR megnevezése 7432 Repülőgépmotor-szerelő, -javító A ráépülés munkaterületének rövid, jellemző leírása: Érkezés után ellenőrzést végez Indulás előtt ellenőrzést végez Hibajavítást végez Működéspróbát végez karbantartási utasítás szerint Kezeli a dokumentációt Biztosítja az üzemeltetés feltételeit Karbantartást végez a repülőgép sárkányán, hajtóművén azok rendszerein és berendezésein Berendezést javít (sárkány-, hajtómű berendezés) Repülőgép rendszereinek ellenőrzését, beállítását, javítását végzi Ellenőrzi az automatikus repülésvezérlés rendszerét Munkajogi ismereteket igénylő feladatokat végez Vezetési ismereteket alkalmaz Műszaki dokumentációt alkalmaz Minőségbiztosítási feladatokat lát el A szakképesítéssel rokon szakképesítések azonosító száma megnevezése Repülőgépműszerész Repülőtéri földi kiszolgáló 6. A képzés célja A szakképesítés munkaterületéhez tartozó legjellemzőbb munkakörök, foglalkozások betöltéséhez szükséges kompetenciák elsajátíttatása. A cél elérése érdekében el kell sajátíttatni a munkakörben elvégzendő feladatokat, ki kell alakítani az azokhoz szükséges tulajdonságokat (alkalmazott szakmai ismeretek, szakmai készségek, képességek, személyes, társas és módszerkompetenciák). 3

4 7. A ráépülés követelménymoduljai A szakmai követelménymodulok felsorolása: A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: Repülőgéptechnikus feladatai A szakmai követelménymodul tartalma: Feladatprofil: Ellenőrzi a kommunikációs és navigációs rendszert Ellenőrzi a vezérlés rendszereit Szabályzatokat, leírásokat készít Szakszervezetekkel, üzemi tanáccsal tárgyal Értekezleteket, tárgyalásokat vezet Csoportmunkát irányít Üzemviteli munkákat irányít Technológiai folyamat tervezését irányítja Üzemgazdasági ismeretek birtokában hálótervet készít Technológiai utasítás alapján műveleti lapokat készít Halasztott hibajavítások dokumentációját kezeli Közreműködik az adott szervezet Part-66 szerinti auditjaival Közreműködik az adott szervezet PART-147 szerinti auditjaival Tulajdonságprofil: Szakmai kompetenciák: A típus megjelölésével a szakmai ismeretek: B Munkajogi alapok C Szabályzatok, előírások C Munkaügyi kapcsolatok B Tervezés B Szervezés B Ellenőrzés B Csoportmunka irányítás B Légiközlekedési jogszabályok C Jogszabályi keretek B PART-66, PART-145, PART-147 C Kereskedelmi légiszállítás, JAR-OPS C Légijármű tanúsítás B EASA-követelmények B Emberi teljesítőképesség, tényezői C Szociálpedagógia C Fizikai környezet szerepe B Kommunikáció B Emberi hibák, munkahelyi kockázatok A szint megjelölésével a szakmai készségek: 2 ECDL 3. m. Szövegszerkesztés 2 ECDL 4. m. Táblázatkezelés 2 ECDL 5. m. Adatbázis-kezelés 2 ECDL 6. m. Prezentáció 2 ECDL 7. m. Információ és kommunikáció 4

5 4 Olvasott köznyelvi szöveg megértése 4 Kézírás 4 Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 4 Köznyelvi beszédkészség 4 Olvasott szakmai szöveg megértése 3 Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban 5 Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése 4 Szakmai nyelvű beszédkészség 4 Angol nyelvű olvasott szöveg megértése 3 Angol nyelvű fogalmazás írásban 3 Angol nyelvű kézírás 4 Angol nyelvű hallott szöveg megértése 4 Angol nyelvű beszédkészség 3 Telefonálás angol nyelven 4 Angol nyelvű géphasználati feliratok értelmezése, megértése 5 Angol nyelvű repülő-szakmai szöveg megértése, használata 4 Információforrások kezelése Személyes kompetenciák: Társas kompetenciák: Módszerkompetenciák: 5

6 Az azonosító számú, Repülőgéptechnikus megnevezésű ráépülés szakmai követelménymoduljainak azonosítója megnevezése Repülőgéptechnikus feladatai 6

7 8. A képzés szerkezete Az azonosító számú, Repülőgéptechnikus megnevezésű ráépülés időterve 1. szakképzési évfolyam Heti maximális óraszám Hetek száma /1.0/ /2.0/ /3.0/ /4.0/ A szakmai program készítésekor az időtervben feltüntetett szabad sávot kötelező kitölteni új tananyagegységekkel, és/vagy a központi programban szereplő kötelező tananyagegységek időkeretének növelésével. Új tananyagegységek lehetnek: a azonosító számú, A vállalkozások alapítása, működtetése, átszervezése, megszüntetése megnevezésű szakmai követelménymodul alapján készült tananyagegységek ECDL 2. m. Operációs rendszerek, ECDL 3. m. Szövegszerkesztés, ECDL 7. m. Információ és kommunikáció követelményeinek teljesítését célzó tananyagegységek. További új tananyagegységként a helyi igényeknek megfelelők is alkothatók. 7

8 Az azonosító számú, Repülőgéptechnikus megnevezésű ráépülés szakmai követelménymoduljaihoz rendelt tananyagegységek sorszáma azonosítója A tananyagegység megnevezése elméleti óraszáma elméletigényes gyakorlati gyakorlati összes 1 255/1.0/ Repülőgép rendszerek ellenőrzése /2.0/ Technológiai tervezés /3.0/ Üzemgazdasági ismeretek /4.0/ Vezetési ismeretek Mindösszesen óra: A szakképzési törvény alapján: "12. [1] (2)[2] A szakmai vizsga állami vizsga. A szakiskolában és a szakközépiskolában a szakképzési évfolyamokon szakképesítés megszerzésére irányuló szakmai vizsgára történő felkészítés folyik. A speciális szakiskolában és a készségfejlesztő speciális szakiskolában, valamint a közoktatási törvény 27. -ának (8) bekezdése szerint szervezett oktatásban résztvevők számára részszakképesítés megszerzésére irányuló felkészítés is folyhat." 9. A ráépülés vizsgáztatási követelményei A szakmai vizsgára bocsátás feltételei: Modulzáró vizsga eredményes letétele Iskolai rendszerű szakképzés esetén: Az utolsó szakképző évfolyam eredményes elvégzése, amely egyenértékű a modulzáró vizsga eredményes letételével 8

9 A szakmai vizsga részei: 1. vizsgarész 2. vizsgarész 3. vizsgarész 4. vizsgarész 5. vizsgarész A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: Repülőgéptechnikus feladatai A hozzárendelt 1. vizsgafeladat: Meghatározott feladatok elvégzése a technológiai folyamatokkal összefüggésben A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati Időtartama: 300 perc A hozzárendelt 2. vizsgafeladat: Meghatározott tesztfeladatok a munkajogi, munkaügyi, jogszabályi szakmai kompetenciákkal összefüggésben A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli Időtartama: 120 perc A hozzárendelt 3. vizsgafeladat: Meghatározott feladatok elvégzése a tárgyalási technikákkal, csoportmunkával, auditokkal összefüggésben A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli Időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc) A vizsgarészben az egyes feladatok aránya: 1. feladat 50% 2. feladat 30% 3. feladat 20% A szakmai vizsga értékelése %-osan Az azonosító számú, Repülőgéptechnikus megnevezésű ráépüléshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében 5. vizsgarész: 100 9

10 A szakmai vizsgarészek alóli felmentés feltételei: A ráépüléshez rendelt vizsgarészek valamelyikének korábbi teljesítése A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: Egyéb feltételek, információk, beszámítható előzetes tanulmányok A beszámítható előzetes tanulmányok meghatározásakor az Útmutató a Repülőgéptechnikus ráépülés képzéséhez beszámítható előzetes tudás felméréséhez c. dokumentumban foglaltak szerint kell eljárni. 10

11 II. A központi program tananyagegységei Az azonosító számú, Repülőgéptechnikus megnevezésű ráépülés szakmai követelménymoduljaihoz rendelt tananyagegységek 1. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem óraszáma azonosítója 255/1.0/ megnevezése jellege azonosítója Repülőgép rendszerek ellenőrzése elméleti elméletigényes gyakorlati gyakorlati szk 255/1.1/ szk 255/1.2/ szk 255/1.3/ szk 255/1.4/ Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés összes tananyagelem 255/1.1/ Navigációs rendszerek ellenőrzése Ellenőrzi a kommunikációs és navigációs rendszert Ellenőrzi a vezérlés rendszereit Csoportmunkát irányít Halasztott hibajavítások dokumentációját kezeli C típus Szabályzatok, előírások C típus Tervezés B típus Ellenőrzés B típus Csoportmunka irányítás C típus Fizikai környezet szerepe 4. szint Angol nyelvű olvasott szöveg megértése 2. szint ECDL 4. m. Táblázatkezelés 2. szint ECDL 5. m. Adatbázis-kezelés 4. szint Angol nyelvű géphasználati feliratok értelmezése, megértése 5. szint Angol nyelvű repülő-szakmai szöveg megértése, használata 3. szint Telefonálás angol nyelven 11

12 Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 40% Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 20% A képzési helyszín jellege: Tanterem 70 óra elmélet osztálykeretben A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása: 2. tananyagelem 255/1.2/ Kommunikációs rendszerek ellenőrzése Ellenőrzi a kommunikációs és navigációs rendszert Ellenőrzi a vezérlés rendszereit Csoportmunkát irányít Halasztott hibajavítások dokumentációját kezeli C típus Szabályzatok, előírások C típus Tervezés B típus Ellenőrzés B típus Csoportmunka irányítás C típus Fizikai környezet szerepe 4. szint Angol nyelvű olvasott szöveg megértése 2. szint ECDL 4. m. Táblázatkezelés 2. szint ECDL 5. m. Adatbázis-kezelés 4. szint Angol nyelvű hallott szöveg megértése 4. szint Angol nyelvű beszédkészség 3. szint Telefonálás angol nyelven Üzemelési hibák szimulálása és megfigyelése 20% Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 40% A képzési helyszín jellege: Tanműhely 65 óra gyakorlat gyakorlati képzési csoportban 12

13 A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása: 3. tananyagelem 255/1.3/ Kormányvezérléssel kapcsolatos rendszerek ellenőrzése Ellenőrzi a kommunikációs és navigációs rendszert Ellenőrzi a vezérlés rendszereit Csoportmunkát irányít Halasztott hibajavítások dokumentációját kezeli C típus Szabályzatok, előírások C típus Tervezés B típus Ellenőrzés B típus Csoportmunka irányítás C típus Fizikai környezet szerepe 4. szint Angol nyelvű olvasott szöveg megértése 2. szint ECDL 4. m. Táblázatkezelés 2. szint ECDL 5. m. Adatbázis-kezelés 3. szint Telefonálás angol nyelven 4. szint Olvasott szakmai szöveg megértése 3. szint Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 40% Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 20% A képzési helyszín jellege: Tanterem 81 óra elmélet osztálykeretben A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása: 4. tananyagelem 255/1.4/ Futóvezérléssel kapcsolatos rendszerek ellenőrzése Ellenőrzi a kommunikációs és navigációs rendszert 13

14 Ellenőrzi a vezérlés rendszereit Csoportmunkát irányít Halasztott hibajavítások dokumentációját kezeli C típus Szabályzatok, előírások C típus Tervezés B típus Ellenőrzés B típus Csoportmunka irányítás C típus Fizikai környezet szerepe 4. szint 2. szint 2. szint ECDL 5. m. Adatbázis-kezelés 3. szint 5. szint 4. szint Szakmai nyelvű beszédkészség Angol nyelvű olvasott szöveg megértése ECDL 4. m. Táblázatkezelés Telefonálás angol nyelven Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése Üzemelési hibák szimulálása és megfigyelése 20% Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 40% A képzési helyszín jellege: Tanműhely 54 óra gyakorlat gyakorlati képzési csoportban A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása: 14

15 2. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem óraszáma azonosítója 255/2.0/ megnevezése jellege azonosítója Technológiai tervezés elméleti elméletigényes gyakorlati gyakorlati szk 255/2.1/ szk 255/2.2/ szk 255/2.3/ Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés összes tananyagelem 255/2.1/ Szabályzatok, technológiák készítése Szabályzatokat, leírásokat készít Technológiai folyamat tervezését irányítja Technológiai utasítás alapján műveleti lapokat készít Halasztott hibajavítások dokumentációját kezeli C típus Szabályzatok, előírások B típus Szervezés B típus Kommunikáció B típus Emberi hibák, munkahelyi kockázatok 2. szint ECDL 3. m. Szövegszerkesztés 2. szint ECDL 4. m. Táblázatkezelés 2. szint ECDL 5. m. Adatbázis-kezelés 3. szint Telefonálás angol nyelven Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 40% Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 20% A képzési helyszín jellege: Tanterem 81 óra elmélet osztálykeretben 15

16 A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása: 2. tananyagelem 255/2.2/ Technológiai folyamatok irányítása Szabályzatokat, leírásokat készít Technológiai folyamat tervezését irányítja Technológiai utasítás alapján műveleti lapokat készít Halasztott hibajavítások dokumentációját kezeli C típus Szabályzatok, előírások C típus Szervezés B típus Kommunikáció B típus Emberi hibák, munkahelyi kockázatok 2. szint ECDL 3. m. Szövegszerkesztés 2. szint ECDL 4. m. Táblázatkezelés 2. szint ECDL 5. m. Adatbázis-kezelés 3. szint Telefonálás angol nyelven 5. szint Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése 4. szint Szakmai nyelvű beszédkészség Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 40% Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 20% A képzési helyszín jellege: Tanműhely 81 óra gyakorlat gyakorlati képzési csoportban A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása: 3. tananyagelem 255/2.3/ Rendszerpróbák Szabályzatokat, leírásokat készít Technológiai folyamat tervezését irányítja 16

17 Technológiai utasítás alapján műveleti lapokat készít Halasztott hibajavítások dokumentációját kezeli C típus Szabályzatok, előírások C típus Szervezés B típus Kommunikáció B típus Emberi hibák, munkahelyi kockázatok 2. szint ECDL 3. m. Szövegszerkesztés 2. szint ECDL 4. m. Táblázatkezelés 2. szint ECDL 5. m. Adatbázis-kezelés 3. szint Telefonálás angol nyelven 5. szint Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése 4. szint Szakmai nyelvű beszédkészség Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 40% Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 20% A képzési helyszín jellege: Tanműhely 54 óra gyakorlat gyakorlati képzési csoportban A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása: 17

18 3. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem óraszáma azonosítója 255/3.0/ megnevezése jellege azonosítója Üzemgazdasági ismeretek elméleti elméletigényes gyakorlati gyakorlati szk 255/3.1/ szk 255/3.2/ Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés összes tananyagelem 255/3.1/ Karbantartás tervezése Csoportmunkát irányít Üzemviteli munkákat irányít Üzemgazdasági ismeretek birtokában hálótervet készít B típus Munkajogi alapok C típus Munkaügyi kapcsolatok B típus Csoportmunka irányítás B típus Emberi hibák, munkahelyi kockázatok 2. szint ECDL 3. m. Szövegszerkesztés 2. szint ECDL 4. m. Táblázatkezelés 2. szint ECDL 5. m. Adatbázis-kezelés 3. szint Telefonálás angol nyelven Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 40% Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 20% A képzési helyszín jellege: Tanterem 81 óra elmélet osztálykeretben A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása: 18

19 2. tananyagelem 255/3.2/ Karbantartás irányítása Csoportmunkát irányít Üzemviteli munkákat irányít Üzemgazdasági ismeretek birtokában hálótervet készít B típus Munkajogi alapok C típus Munkaügyi kapcsolatok B típus Csoportmunka irányítás B típus Emberi hibák, munkahelyi kockázatok 2. szint ECDL 3. m. Szövegszerkesztés 2. szint ECDL 4. m. Táblázatkezelés 2. szint ECDL 5. m. Adatbázis-kezelés 3. szint Telefonálás angol nyelven Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 40% Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 20% A képzési helyszín jellege: Tanműhely 81 óra gyakorlat gyakorlati képzési csoportban A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása: 19

20 4. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem óraszáma azonosítója megnevezése jellege azonosítója elméleti elméletigényes gyakorlati szk 255/4.1/ /4.0/ Vezetési ismeretek szk 255/4.2/ szk 255/4.3/ Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés gyakorlati összes 1. tananyagelem 255/4.1/ Vezetéselméleti ismeretek Szakszervezetekkel, üzemi tanáccsal tárgyal Értekezleteket, tárgyalásokat vezet Közreműködik az adott szervezet Part-66 szerinti auditjaival Közreműködik az adott szervezet PART-147 szerinti auditjaival B típus Légiközlekedési jogszabályok C típus Jogszabályi keretek B típus PART-66, PART-145, PART-147 C típus Kereskedelmi légiszállítás, JAR-OPS C típus Légijármű tanúsítás B típus EASA-követelmények B típus Emberi teljesítőképesség, tényezői C típus Szociálpedagógia 4. szint Olvasott köznyelvi szöveg megértése 4. szint Kézírás 4. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 4. szint Köznyelvi beszédkészség Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 40% Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 20% 20

21 A képzési helyszín jellege: Tanterem 81 óra elmélet osztálykeretben A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása: 2. tananyagelem 255/4.2/ Jogszabályi ismeretek Szakszervezetekkel, üzemi tanáccsal tárgyal Értekezleteket, tárgyalásokat vezet Közreműködik az adott szervezet Part-66 szerinti auditjaival Közreműködik az adott szervezet PART-147 szerinti auditjaival B típus Légiközlekedési jogszabályok C típus Jogszabályi keretek B típus PART-66, PART-145, PART-147 C típus Kereskedelmi légiszállítás, JAR-OPS C típus Légijármű tanúsítás B típus EASA-követelmények 2. szint ECDL 3. m. Szövegszerkesztés 2. szint ECDL 6. m. Prezentáció 2. szint ECDL 7. m. Információ és kommunikáció 4. szint Információforrások kezelése Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 40% Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 20% A képzési helyszín jellege: Tanterem 81 óra elmélet osztálykeretben A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása: 21

22 3. tananyagelem 255/4.3/ Repülőgépek karbantartása, gép átadás-átvétel Szakszervezetekkel, üzemi tanáccsal tárgyal Értekezleteket, tárgyalásokat vezet Közreműködik az adott szervezet Part-66 szerinti auditjaival Közreműködik az adott szervezet PART-147 szerinti auditjaival B típus Légiközlekedési jogszabályok C típus Jogszabályi keretek B típus PART-66, PART-145, PART-147 C típus Kereskedelmi légiszállítás, JAR-OPS C típus Légijármű tanúsítás B típus EASA-követelmények 2. szint ECDL 3. m. Szövegszerkesztés 2. szint ECDL 6. m. Prezentáció 2. szint ECDL 7. m. Információ és kommunikáció 3. szint Angol nyelvű fogalmazás írásban 3. szint Angol nyelvű kézírás 4. szint Információforrások kezelése Műveletek gyakorlása 40% Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 20% A képzési helyszín jellege: Tanműhely 54 óra gyakorlat gyakorlati képzési csoportban A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása: 22

KÖNYVKÖTŐ. 2. A szakképesítés OKJ-ban szereplő és egyéb adatai. A szakképesítés azonosító száma: 31 527 01 0000 00 00. A szakképesítés megnevezése:

KÖNYVKÖTŐ. 2. A szakképesítés OKJ-ban szereplő és egyéb adatai. A szakképesítés azonosító száma: 31 527 01 0000 00 00. A szakképesítés megnevezése: KÖNYVKÖTŐ I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági

Részletesebben

GYAKORLATI OKTATÓ. A tanítási-tanulási folyamat szervezése során figyelembe kell venni:

GYAKORLATI OKTATÓ. A tanítási-tanulási folyamat szervezése során figyelembe kell venni: GYKORLTI OKTTÓ I. Általános irányelvek 1. képzés szabályozásának jogi háttere központi program a közoktatásról szóló többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló többször módosított

Részletesebben

GIPSZMINTAKÉSZÍTŐ. I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere. A központi program

GIPSZMINTAKÉSZÍTŐ. I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere. A központi program I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló, többször módosított 1993.

Részletesebben

LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ

LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ I. 1. Általános irányelvek A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény,

Részletesebben

ENERGETIKUS. alapján készült.

ENERGETIKUS. alapján készült. I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról

Részletesebben

VEGYI- ÉS KALORIKUSGÉP SZERELŐ ÉS KARBANTARTÓ

VEGYI- ÉS KALORIKUSGÉP SZERELŐ ÉS KARBANTARTÓ I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról

Részletesebben

ÉPÜLETASZTALOS. 2. A szakképesítés OKJ-ban szereplő és egyéb adatai. A szakképesítés azonosító száma: 31 582 08 1000 00 00. Szakképesítések köre:

ÉPÜLETASZTALOS. 2. A szakképesítés OKJ-ban szereplő és egyéb adatai. A szakképesítés azonosító száma: 31 582 08 1000 00 00. Szakképesítések köre: ÉPÜLETASZTALOS I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági

Részletesebben

ÉPÜLETGÉPÉSZ TECHNIKUS

ÉPÜLETGÉPÉSZ TECHNIKUS I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról

Részletesebben

JOGI ASSZISZTENS Általános irányelvek A képzés szabályozásának jogi háttere

JOGI ASSZISZTENS Általános irányelvek A képzés szabályozásának jogi háttere I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi / ajánlott szakképzési program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény,

Részletesebben

Fıvárosi Önkormányzat Benedek Elek Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény. Pedagógiai program

Fıvárosi Önkormányzat Benedek Elek Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény. Pedagógiai program Fıvárosi Önkormányzat Benedek Elek Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Pedagógiai program Szociális gondozó és ápoló szakképesítés Szociális

Részletesebben

MŰSZAKICIKK-KERESKEDŐ

MŰSZAKICIKK-KERESKEDŐ I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról

Részletesebben

1. számú melléklet KÉPZÉSI PROGRAM (2010) Divat- és Stílustervező szakképesítés

1. számú melléklet KÉPZÉSI PROGRAM (2010) Divat- és Stílustervező szakképesítés 1. számú melléklet KÉPZÉSI PROGRAM (2010) Divat- és Stílustervező szakképesítés Készítette: Kovács- Mader Ágnes Árpád szakképző Iskola és Kollégium I. A képzés általános jellemzői 1) Szakmai megnevezés,

Részletesebben

KISHAJÓÉPÍTŐ, -KARBANTARTÓ TECHNIKUS

KISHAJÓÉPÍTŐ, -KARBANTARTÓ TECHNIKUS I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló, többször módosított 1993.

Részletesebben

CUKRÁSZ. alapján készült.

CUKRÁSZ. alapján készült. I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról

Részletesebben

KŐMŰVES. alapján készült.

KŐMŰVES. alapján készült. I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló, többször módosított 1993.

Részletesebben

KOZMETIKUS. alapján készült.

KOZMETIKUS. alapján készült. I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról

Részletesebben

BECSÜS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

BECSÜS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI BECSÜS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 52 341 02 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Becsüs 3. Szakképesítések

Részletesebben

AZ 52 344 05 0010 52 03 TERMÉKDÍJ ÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉS KÖZPONTI PROGRAMJA. I. Általános irányelvek. 1. A képzés szabályozásának jogi háttere

AZ 52 344 05 0010 52 03 TERMÉKDÍJ ÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉS KÖZPONTI PROGRAMJA. I. Általános irányelvek. 1. A képzés szabályozásának jogi háttere AZ 52 344 05 0010 52 03 TERMÉKDÍJ ÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉS KÖZPONTI PROGRAMJA I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program - a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX.

Részletesebben

KSH közlemény. a statisztikai szakképesítés központi programjának (tantervének) kiadásáról. Statisztikai és gazdasági ügyintéző

KSH közlemény. a statisztikai szakképesítés központi programjának (tantervének) kiadásáról. Statisztikai és gazdasági ügyintéző KSH közlemény a statisztikai szakképesítés központi programjának (tantervének) kiadásáról A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény 5. (2) bekezdés b) pontjában foglaltak alapján az alábbi szakképesítés

Részletesebben

OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM PORCELÁNKÉSZÍTŐ ÉS FESTŐ SZAKKÉPESÍTÉS ADAPTÁLT KÖZPONTI PROGRAM MOZGÁSKORLÁTOZOTT TANULÓK SZÁMÁRA 2009 Készült a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézetben gyógypedagógusok

Részletesebben

VASÚTI PÁLYAMUNKÁS. 2. A szakképesítés OKJ-ban szereplő és egyéb adatai. A szakképesítés azonosító száma: 31 841 02 1000 00 00. Szakképesítések köre:

VASÚTI PÁLYAMUNKÁS. 2. A szakképesítés OKJ-ban szereplő és egyéb adatai. A szakképesítés azonosító száma: 31 841 02 1000 00 00. Szakképesítések köre: VASÚTI PÁLYAMUNKÁS I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló, többször

Részletesebben

GYERMEKKORI MOZGÁSPROGRAM-VEZETŐ (Rekreációs. mozgásprogram-vezető)

GYERMEKKORI MOZGÁSPROGRAM-VEZETŐ (Rekreációs. mozgásprogram-vezető) GYERMEKKORI MOZGÁSPROGRAM-VEZETŐ (Rekreációs mozgásprogram-vezető) I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi

Részletesebben

516. sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium 7200 Dombóvár, Népköztársaság u. 21. 52 811 02 0000 00 00 VENDÉGLŐS. Helyi tanterv 2008.

516. sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium 7200 Dombóvár, Népköztársaság u. 21. 52 811 02 0000 00 00 VENDÉGLŐS. Helyi tanterv 2008. 56. sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium 700 Dombóvár, Népköztársaság u.. 5 8 0 0000 00 00 VENDÉGLŐS Helyi tanterv 008. Készítette: Ériné Dávid Erzsébet . A képzés szabályozásának jogi háttere A központi

Részletesebben

VILLANYSZERELŐ. 2. A szakképesítés OKJ-ban szereplő és egyéb adatai. A szakképesítés azonosító száma: 33 522 04 1000 00 00. Szakképesítések köre:

VILLANYSZERELŐ. 2. A szakképesítés OKJ-ban szereplő és egyéb adatai. A szakképesítés azonosító száma: 33 522 04 1000 00 00. Szakképesítések köre: I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról

Részletesebben

MELEGÜZEMI TECHNIKUS

MELEGÜZEMI TECHNIKUS I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról

Részletesebben

VASÚTI JÁRMŰSZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

VASÚTI JÁRMŰSZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI VASÚTI JÁRMŰSZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 51 525 02 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

PINCÉR SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

PINCÉR SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK PINCÉR SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 33 811 02 1000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Pincér 3. Szakképesítések

Részletesebben

ÉDESIPARI TERMÉKGYÁRTÓ

ÉDESIPARI TERMÉKGYÁRTÓ ÉDESIPARI TERMÉKGYÁRTÓ I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény,

Részletesebben

KÖNYVKÖTŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

KÖNYVKÖTŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI KÖNYVKÖTŐ SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ DTOK 1. szakképesítés azonosító száma: 31 527 01 0000 00 00 2. szakképesítés megnevezése: Könyvkötő 3. 3.1 Szakképesítések

Részletesebben

GAZDA SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

GAZDA SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI GAZDA SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 33 621 02 1000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Gazda 3. Szakképesítések

Részletesebben

KERTÉSZ. 2. A szakképesítések, elágazások OKJ-ban szereplő és egyéb adatai. A szakképesítés azonosító száma: 31 622 01. A szakképesítés megnevezése:

KERTÉSZ. 2. A szakképesítések, elágazások OKJ-ban szereplő és egyéb adatai. A szakképesítés azonosító száma: 31 622 01. A szakképesítés megnevezése: I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról

Részletesebben

ERŐSÁRAMÚ ELEKTROTECHNIKUS

ERŐSÁRAMÚ ELEKTROTECHNIKUS I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról

Részletesebben

KOZMETIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

KOZMETIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI KOZMETIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 52 815 01 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Kozmetikus

Részletesebben

Az 1. számú mellékletben szereplő szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményei

Az 1. számú mellékletben szereplő szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményei 2. számú melléklet a 2/2006. (VIII. 8.) SZMM rendelethez Az 1. számú mellékletben szereplő szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményei Az 1. számú mellékletben szereplő szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményei

Részletesebben

ÁPOLÓ. alapján készült.

ÁPOLÓ. alapján készült. I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról

Részletesebben

TÁVKÖZLÉSI MŰSZERÉSZ

TÁVKÖZLÉSI MŰSZERÉSZ I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló, többször módosított 1993.

Részletesebben

NÖVÉNYTERMESZTÉSI, KERTÉSZETI ÉS NÖVÉNYVÉDELMI TECHNIKUS

NÖVÉNYTERMESZTÉSI, KERTÉSZETI ÉS NÖVÉNYVÉDELMI TECHNIKUS NÖVÉNYTERMESZTÉSI, KERTÉSZETI ÉS NÖVÉNYVÉDELMI TECHNIKUS I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről

Részletesebben

INSZEMINÁTOR SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

INSZEMINÁTOR SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI INSZEMINÁTOR SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI I. Z ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ DTOK 1. szakképesítés azonosító száma: 31 641 01 2. szakképesítés megnevezése: Inszeminátor 3. Szakképesítések

Részletesebben

KÖTŐ- ÉS VARRÓGÉP MŰSZERÉSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

KÖTŐ- ÉS VARRÓGÉP MŰSZERÉSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI KÖTŐ- ÉS VARRÓGÉP MŰSZERÉSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 31 521 18 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

KAROSSZÉRIALAKATOS 4 SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

KAROSSZÉRIALAKATOS 4 SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI KAROSSZÉRIALAKATOS 4 SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ ADATOK 1. 2. A szakképesítés azonosító száma: 31 525 03 1000 00 00 A szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

KÓRSZÖVETTANI, SZÖVETTANI SZAKASSZISZTENS

KÓRSZÖVETTANI, SZÖVETTANI SZAKASSZISZTENS I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról

Részletesebben

ENERGIATERMELŐ ÉS -HASZNOSÍTÓ TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

ENERGIATERMELŐ ÉS -HASZNOSÍTÓ TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI ENERGIATERMELŐ ÉS HASZNOSÍTÓ TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 54 544 02 0000 00 00 2. A szakképesítés

Részletesebben

RADIOGRÁFUS. alapján készült.

RADIOGRÁFUS. alapján készült. I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról

Részletesebben

ÜVEGMŰVES. 2. A szakképesítés OKJ-ban szereplő és egyéb adatai. A szakképesítés azonosító száma: 54 211 17 0000 00 00. A szakképesítés megnevezése:

ÜVEGMŰVES. 2. A szakképesítés OKJ-ban szereplő és egyéb adatai. A szakképesítés azonosító száma: 54 211 17 0000 00 00. A szakképesítés megnevezése: ÜVEGMŰVES I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló, többször módosított

Részletesebben

KAROSSZÉRIALAKATOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

KAROSSZÉRIALAKATOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI KAROSSZÉRIALAKATOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 31 525 03 1000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Karosszérialakatos

Részletesebben

A 108. sorszámú Zöldség- és gyümölcsfeldolgozó megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

A 108. sorszámú Zöldség- és gyümölcsfeldolgozó megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye A 108. sorszámú Zöldség- és gyümölcsfeldolgozó megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A részszakképesítés azonosító száma: 31

Részletesebben

A SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEK STRUKTÚRÁJA. György Annamária ETI - 2010. március 11.

A SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEK STRUKTÚRÁJA. György Annamária ETI - 2010. március 11. A SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEK STRUKTÚRÁJA György Annamária ETI - 2010. március 11. TÉMAKÖRÖK Jogszabályi háttér A Szakmai és Vizsgakövetelmény felépítése Alapfogalmak MOTTÓ Aki nem alkalmaz új megoldásokat,

Részletesebben

LÉGTECHNIKAI RENDSZERSZERELŐ

LÉGTECHNIKAI RENDSZERSZERELŐ I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról

Részletesebben

Pénzügyi-sz{mviteli ügyintéző megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1

Pénzügyi-sz{mviteli ügyintéző megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1 Pénzügyi-sz{mviteli ügyintéző megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 344 01 1.2. Szakképesítés

Részletesebben

PM közlemény. Pénzügyi közlöny 2010/3. (2010. március 30)

PM közlemény. Pénzügyi közlöny 2010/3. (2010. március 30) PM közlemény a pénzügyminiszter ágazatába tartozó felsőfokú szakképzés keretében oktatott szakképesítéseknek a pénzügyminiszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről szóló

Részletesebben

MASSZŐR SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

MASSZŐR SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI MASSZŐR SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 52 726 01 2. A szakképesítés megnevezése: Masszőr 3. Szakképesítések

Részletesebben

INSZEMINÁTOR SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

INSZEMINÁTOR SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI INSZEMINÁTOR SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI I. z ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ DTOK 1. szakképesítés azonosító száma: 31 641 01 2. szakképesítés megnevezése: Inszeminátor 3. 3.1 Szakképesítések

Részletesebben

Hegesztő szakképesítés

Hegesztő szakképesítés Don Bosco Általános Iskola, Szakiskola, Középiskola és Kollégium 3700 Kazincbarcika, Május 1 út 11 SZAKMAI PROGRAM Hegesztő szakképesítés OKJ azonosító szám 31 521 11 0000 00 00 11. 12. szakképző évfolyam

Részletesebben

SZERSZÁMKÉSZÍTŐ. 2. A szakképesítés OKJ-ban szereplő és egyéb adatai. A szakképesítés azonosító száma: 33 521 08 0000 00 00

SZERSZÁMKÉSZÍTŐ. 2. A szakképesítés OKJ-ban szereplő és egyéb adatai. A szakképesítés azonosító száma: 33 521 08 0000 00 00 I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló, többször módosított 1993.

Részletesebben

VEGYI- ÉS KALORIKUSGÉP SZERELŐ ÉS KARBANTARTÓ

VEGYI- ÉS KALORIKUSGÉP SZERELŐ ÉS KARBANTARTÓ I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló, többször módosított 1993.

Részletesebben

23/2008. (VIII. 8.) PM rendelet. a pénzügyminiszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről

23/2008. (VIII. 8.) PM rendelet. a pénzügyminiszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről 23/2008. (VIII. 8.) PM rendelet a pénzügyminiszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény 5. (1) bekezdés a) pontjában kapott

Részletesebben

516. sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium 7200 Dombóvár, Népköztársaság u.21.

516. sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium 7200 Dombóvár, Népköztársaság u.21. 516. sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium 7200 Dombóvár, Népköztársaság u.21. 31 521 11 0000 00 00 Hegesztő szakképesítés 2 éves Helyi tanterve 2010 Készítette: Kovács Károly műszaki tanár 1 I. Általános

Részletesebben

A 21. sorszámú Távközlési technikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 21. sorszámú Távközlési technikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 21. sorszámú Távközlési technikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 523 05 1.2. Szakképesítés

Részletesebben

ÉPÜLETGÉPÉSZ TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

ÉPÜLETGÉPÉSZ TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI ÉPÜLETGÉPÉSZ TEHNIKUS SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ DTOK 1. szakképesítés azonosító száma: 54 582 01 0000 00 00 2. szakképesítés megnevezése: Épületgépész

Részletesebben

A 175. sorszámú Órás megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2.

A 175. sorszámú Órás megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2. A 175. sorszámú Órás megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 32 521 04 1.2. Szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

17. ERDÉSZTECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI. I. Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok

17. ERDÉSZTECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI. I. Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok 17. ERDÉSZTECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok 1. A szakképesítés azonosító száma: 54 623 01 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

SZERSZÁMKÉSZÍTŐ. I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program

SZERSZÁMKÉSZÍTŐ. I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program valamint a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló, többször módosított

Részletesebben

VENDÉGLŐS PINCÉR SZAKÁCS CUKRÁSZ SZAKMAI PROGRAMJA 2012.

VENDÉGLŐS PINCÉR SZAKÁCS CUKRÁSZ SZAKMAI PROGRAMJA 2012. Kereskedelmi és Vendéglátói Szakképző Iskla és Kllégium 9700 Szmbathely, Nagykar u. 1-3. Pf. 154. Számlaszám: Raiffeisen Bank Zrt. 12094507-01197635-00100009 Telefn: 94-312-375; 94-506-094 Telefax: 94-315-686

Részletesebben

FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM

FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM PARKGONDOZÓ RÉSZ-SZAKKÉPESÍTÉS ADAPTÁLT KÖZPONTI PRORAMJA TANULÁSBAN AKADÁLYOZOTT TANULÓK SZÁMÁRA 2007 Készült a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézetben

Részletesebben

REPÜLŐTÉRI FÖLDI KISZOLGÁLÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

REPÜLŐTÉRI FÖLDI KISZOLGÁLÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI REPÜLŐTÉRI FÖLDI KISZOLGÁLÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 52 841 03 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

GYERMEKGONDOZÓ-NEVELŐ

GYERMEKGONDOZÓ-NEVELŐ I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló, többször módosított 1993.

Részletesebben

KISHAJÓÉPÍTŐ, -KARBANTARTÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

KISHAJÓÉPÍTŐ, -KARBANTARTÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI KISHAJÓÉPÍTŐ, KARANTARTÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 31 543 05 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

REPÜLŐGÉPMŰSZERÉSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

REPÜLŐGÉPMŰSZERÉSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI REPÜLŐGÉPMŰSZERÉSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 52 525 02 1000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Repülőgépműszerész

Részletesebben

Szakmai program. Kőműves OKJ.: 31 582 15 1000 00 00. SZVK: 17/2010. (XI. 25.) NFM rendeletben kiadott szakmai és vizsgakövetelmény

Szakmai program. Kőműves OKJ.: 31 582 15 1000 00 00. SZVK: 17/2010. (XI. 25.) NFM rendeletben kiadott szakmai és vizsgakövetelmény INCZÉDY GYÖRGY Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Árok u. 53. Postafiók: 98 Tel.: 42/508-320 Fax: 42/433-756 OM azonosító: 033690 E-mail: iskola@inczedy.sulinet.hu Honlap: www.inczedy.hu

Részletesebben

HŰTŐ- ÉS KLÍMABERENDEZÉS-SZERELŐ, KARBANTARTÓ

HŰTŐ- ÉS KLÍMABERENDEZÉS-SZERELŐ, KARBANTARTÓ I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló, többször módosított 1993.

Részletesebben

GÉPI FORGÁCSOLÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

GÉPI FORGÁCSOLÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK GÉPI FORGÁCSOLÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 31 521 09 1000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Gépi

Részletesebben

Az 11. sorszámú Cukor- és édesipari szaktechnikus megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye

Az 11. sorszámú Cukor- és édesipari szaktechnikus megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye Az 11. sorszámú Cukor- és édesipari szaktechnikus megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma:

Részletesebben

FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM

FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM PÉK SZAKKÉPESÍTÉS ADAPTÁLT KÖZPONTI PROGRAM HALLÁSSÉRÜLT TANULÓK SZÁMÁRA 2008 Készült a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet munkacsoportjában,

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM PORCELÁN- ÉS EDÉNYÁRU-ELADÓ SZAKKÉPESÍTÉS - ELÁGAZÁS ADAPTÁLT KÖZPONTI PROGRAM GYENGÉNLÁTÓ (LÁTÁSSÉRÜLT) TANULÓK SZÁMÁRA 2009 Készült a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési

Részletesebben

A 154. sorszámú Műanyagfeldolgozó technikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 154. sorszámú Műanyagfeldolgozó technikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 154. sorszámú Műanyagfeldolgozó technikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 521 06 1.2.

Részletesebben

Az 1. sorszámú Autóelektronikai műszerész megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

Az 1. sorszámú Autóelektronikai műszerész megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK Az 1. sorszámú Autóelektronikai műszerész megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 525 01 1.2.

Részletesebben

PÉNZÜGYI-SZÁMVITELI ÜGYINTÉZŐ. OKJ száma: 52 344 01 0000 00 00. szakképesítés szakmai programja 2014.

PÉNZÜGYI-SZÁMVITELI ÜGYINTÉZŐ. OKJ száma: 52 344 01 0000 00 00. szakképesítés szakmai programja 2014. Károlyi Mihály Fővárosi Gyakorló Kéttannyelvű Közgazdasági Szakközépiskola PÉNZÜGYI-SZÁMVITELI ÜGYINTÉZŐ OKJ száma: 52 344 01 0000 00 00 szakképesítés szakmai programja 2014. 1 I. Általános irányelvek

Részletesebben

1993. évi LXXVI. törvény. a szakképzésrıl ELSİ RÉSZ BEVEZETİ RENDELKEZÉSEK. A törvény hatálya

1993. évi LXXVI. törvény. a szakképzésrıl ELSİ RÉSZ BEVEZETİ RENDELKEZÉSEK. A törvény hatálya 1993. évi LXXVI. törvény a szakképzésrıl A Magyar Köztársaságban a társadalmi folyamatokhoz, az információs társadalom és a nemzetgazdaság követelményeihez, a munkaerıpiac igényeihez és az Európai Unió

Részletesebben

REPÜLŐGÉP-SZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

REPÜLŐGÉP-SZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI REPÜLŐGÉP-SZERELŐ SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ DTOK 1. szakképesítés azonosító száma: 52 525 04 1000 00 00 2. szakképesítés megnevezése: Repülőgép-szerelő

Részletesebben

SZERSZÁMKÉSZÍTŐ. I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere. A központi program

SZERSZÁMKÉSZÍTŐ. I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere. A központi program I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról

Részletesebben

SZAKMAI VIZSGABIZOTTSÁGI ELNÖKÖK ÉS TAGOK RÉSZÉRE ELŐADÁS. Az MKIK megbízásából készítette: Dr. Barta Tamás Dr. Madarász Sándor

SZAKMAI VIZSGABIZOTTSÁGI ELNÖKÖK ÉS TAGOK RÉSZÉRE ELŐADÁS. Az MKIK megbízásából készítette: Dr. Barta Tamás Dr. Madarász Sándor SZAKMAI VIZSGABIZOTTSÁGI ELNÖKÖK ÉS TAGOK RÉSZÉRE ELŐADÁS Az MKIK megbízásából készítette: Dr. Barta Tamás Dr. Madarász Sándor A SZAKKÉPZÉSI RENDSZER KORSZERŰSÍTÉSÉNEK IGÉNYE Vissza kell állítani a szakképzés

Részletesebben

A 170. sorszámú Okleveles forgalmiadó-szakértő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

A 170. sorszámú Okleveles forgalmiadó-szakértő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye A 170. sorszámú Okleveles forgalmiadó-szakértő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 62

Részletesebben

HÚSIPARI TERMÉKGYÁRTÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

HÚSIPARI TERMÉKGYÁRTÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK HÚSIPARI TERMÉKGYÁRTÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 31 541 01 1000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

AGRÁRGAZDASÁGI GÉPSZERELŐ, GÉPJAVÍTÓ

AGRÁRGAZDASÁGI GÉPSZERELŐ, GÉPJAVÍTÓ AGRÁRGAZDASÁGI GÉPSZERELŐ, GÉPJAVÍTÓ I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM KŐMŰVES SZAKKÉPESÍTÉS ADAPTÁLT KÖZPONTI PROGRAMJA TANULÁSBAN AKADÁLYOZOTT TANULÓK SZÁMÁRA 2007 Készült a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézetben Az adaptált

Részletesebben

BOLTI ELADÓ. Általános irányelvek A képzés szabályozásának jogi háttere I. 1. A központi program

BOLTI ELADÓ. Általános irányelvek A képzés szabályozásának jogi háttere I. 1. A központi program BOLTI ELADÓ I. 1. Általános irányelvek A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program valamint a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény,

Részletesebben

A 109. sorszámú Irodai asszisztens megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 109. sorszámú Irodai asszisztens megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 109. sorszámú Irodai asszisztens megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 346 01 1.2. Szakképesítés

Részletesebben

Logisztikai műszaki menedzserasszisztens felsőfokú szakképzés

Logisztikai műszaki menedzserasszisztens felsőfokú szakképzés Dunaújvárosi Főiskola Logisztikai műszaki menedzserasszisztens felsőfokú szakképzés Tanterv. július 29. 2 Tartalomjegyzék Alapadatok:... 5 Logisztikai műszaki menedzserasszisztens megnevezésű elágazás

Részletesebben

HÚSIPARI TERMÉKGYÁRTÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI. I. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok

HÚSIPARI TERMÉKGYÁRTÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI. I. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok HÚSIPARI TERMÉKGYÁRTÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok 1. A szakképesítés azonosító száma: 31 541 01 1000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

AZ 1. SZÁMÚ MELLÉKLET 1. SORSZÁM ALATT KIADOTT SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI ÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

AZ 1. SZÁMÚ MELLÉKLET 1. SORSZÁM ALATT KIADOTT SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI ÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI MUNKPÉLDÁNY Z 1. SZÁMÚ MELLÉKLET 1. SORSZÁM LTT KIDOTT SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI ÁPOLÓ SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLİ DTOK 1. szakképesítés

Részletesebben

MŰTÉTI ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

MŰTÉTI ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI MŰTÉTI ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 52 725 02 2. A szakképesítés megnevezése: Műtéti asszisztens

Részletesebben

KLÍMAREFERENS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

KLÍMAREFERENS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI KLÍMAREFERENS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 61 850 01 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Klímareferens

Részletesebben

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA HŰTŐ-, KLÍMA- ÉS HŐSZIVATTYÚBERENDEZÉS-SZERELŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA HŰTŐ-, KLÍMA- ÉS HŐSZIVATTYÚBERENDEZÉS-SZERELŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA HŰTŐ-, KLÍMA- ÉS HŐSZIVATTYÚBERENDEZÉS-SZERELŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2013 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A mesterképzési program

Részletesebben

OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM FAZEKAS SZAKKÉPESÍTÉS/ELÁGAZÁS

OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM FAZEKAS SZAKKÉPESÍTÉS/ELÁGAZÁS OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM FAZEKAS SZAKKÉPESÍTÉS/ELÁGAZÁS ADAPTÁLT KÖZPONTI PROGRAM LÁTÁSSÉRÜLTANULÓK SZÁMÁRA 2007 Készült a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézetben Az alapprogramot készítette:

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM CIPÉSZ, CIPŐKÉSZÍTŐ, CIPŐJAVÍTÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKKÉPESÍTÉS ADAPTÁLT KÖZPONTI PROGRAM MOZGÁSKORLÁTOZOTT TANULÓK SZÁMÁRA 2008 1 Készült a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési

Részletesebben

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA GÁZFOGYASZTÓBERENDEZÉS- ÉS CSŐHÁLÓZAT-SZERELŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA GÁZFOGYASZTÓBERENDEZÉS- ÉS CSŐHÁLÓZAT-SZERELŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA GÁZFOGYASZTÓBERENDEZÉS- ÉS CSŐHÁLÓZAT-SZERELŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2013 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A képzési program a szakképzésről

Részletesebben

VÁGÓÁLLAT-MINŐSÍTŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

VÁGÓÁLLAT-MINŐSÍTŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI VÁGÓÁLLAT-MINŐSÍTŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 51 541 01 2. A szakképesítés megnevezése: Vágóállat-minősítő

Részletesebben

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KŐFARAGÓ, MŰKÖVES ÉS ÉPÜLETSZOBRÁSZ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KŐFARAGÓ, MŰKÖVES ÉS ÉPÜLETSZOBRÁSZ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KŐFARAGÓ, MŰKÖVES ÉS ÉPÜLETSZOBRÁSZ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2013 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A mesterképzési program a szakképzésről

Részletesebben

Pénzügyi termékértékesítő (bank, befektetés, biztosít{s) megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1

Pénzügyi termékértékesítő (bank, befektetés, biztosít{s) megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1 Pénzügyi termékértékesítő (bank, befektetés, biztosít{s) megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma:

Részletesebben

2011. évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről 1

2011. évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről 1 OptiJUS Opten Kft. I 2011. évi CLXXXVII. törvény 2011. évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről 1 2015.07.01. és 2015.09.30. között hatályos szöveg Tartalomjegyzék ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1 I. FEJEZET

Részletesebben