J e g y z ő k ö n y v

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J e g y z ő k ö n y v"

Átírás

1 J e g y z ő k ö n y v Készült: A Polgármesteri Hivatal Tanácskozótermében Balmazújváros Város Önkormányzat Intézményfelügyeleti, Szociális és Közbiztonsági Bizottság április 19-i nyílt üléséről. Jelen vannak: Bizottság részéről: Polgármesteri Hivatal részéről: mellékelt jelenléti ív szerint Kaszás Tiborné közoktatási ügyintéző Szabadi Magdolna közoktatási ügyintéző Leiter Katalin pénzügyi osztályvezető Továbbá: Veres Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző részéről: Végh Attila igazgató köszönti az ülésen megjelenteket, majd megállapítja, hogy a Bizottság 5 fővel határozatképes. A napirenddel kapcsolatban annyi módosításom lenne, hogy még négy előterjesztést vennénk fel napirendre: 1. Előterjesztés a Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése; Tudásdepó Expressz című pályázat benyújtása tárgyában 2. Előterjesztés a 2. számú házi gyermekorvosi körzet működtetőjének előzetes támogatása tárgyában 3. Előterjesztés az oktatási intézmények átszervezéséről szóló előzetes döntés tárgyában. 4. Előterjesztés a Veres Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző által indítható szakmák felvételi keretszámának módosítása tárgyában. Ez utóbbi előterjesztést tárgyalnánk első napirendi pontként. Ki az, aki egyetért a módosított napirenddel? Balmazújváros Város Önkormányzat Intézményfelügyeleti, Szociális és Közbiztonsági Bizottság 5 igen szavazattal elfogadta a módosított napirendet. 1. napirend: Előterjesztés a Veres Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző által indítható szakmák felvételi keretszámának módosítása tárgyában Végh Attila A 9. évfolyamon két gimnáziumi osztály indul fővel, valamint egy szakközépiskolai osztály. Amiről az előterjesztés szól, az a szakiskola. A szakiskolánál úgy gondoltuk, hogy változnak a munkaerőpiac követelményei és a továbbiakban nem 30, hanem csak 17 fővel indítanánk a gépészet szakmacsoportot, 17 fő kereskedőt és nem 30-at, mert a végzős bolti eladókat nagyon kevés cég foglalkoztatja. A multinacionális cégek abszolút nem partnerek abban - ez Balmazújvárosra is vonatkozik - hogy tanulókkal foglalkozzanak, viszont a vendéglátás az a terület, ahol nagy fejlődési lehetőség van. Így akkor a megszokott 17 fő helyett 34 fő vendéglátás szakmacsoportos tanuló indítását céloztuk meg, hiszen ezekből a tanulókból lesznek a szakácsok, pincérek, panziósok, ezekre nagy kereslet van. A közoktatási törvény előírja az előrehozott szakképzés bevezetését, ez a hagyományos három éves szakképzést jelenti. Csakhogy elfelejtették megvizsgálni, és ez sajnos nálunk is megmutatkozik, hogy a szülők okosak és rafináltak, mert ha egy gyermek a hagyományos képzésben vesz részt, az 2+2 év, tehát 18 éves korában szerez szakmát, és addig a családi pótlék jár. Ezzel szemben egy előrehozott szakképzés esetén 17 éves korban szakmai vizsgát tesz a gyerek, így megszűnik a tanulói jogviszony, tehát nincs családi pótlék. Ezt nagyon jól tudják a szülők. Így az

2 alternatív szakképzésben 15 fő részére indított hegesztő és 15 fő részére festő szakképzést azért nem tudjuk beindítani, mert mind a kettőre 4-4 fő jelentkezett. Jelen pillanatban átalakulóban van a szakképzés, ami azt jelenti, hogy ami most hatályos, az nem biztos, hogy július 1-jén hatályos lesz. Jelenleg az iskolában van három éves festő képzés, két éves kőműves képzés, három éves szakács képzés, kétéves szakácsképzés. Ha most beindítjuk a festő és hegesztő képzést, ami szinte lehetetlen, mert 4 fővel nem lehet indítani, akkor lenne alternatív szakképzés, amit egy év múlva újra kell tervezni, mert új lesz. A végleges felvételi jegyzékek a tegnapi nap folyamán megérkeztek az iskolába, azaz most már végleges a nyolcadikosok felvételije. A határozati javaslatban arról lenne szó, hogy az alternatív festő és hegesztő szakmák beindítását az önkormányzat nem engedélyezi, mert 12 fő alatt van a csoport létszám, ennek nyomán, hogy senkit se veszítsünk, a hagyományos gépészet szakmacsoport 17 fős létszámát felemeljük 34 főre, az építészet szakmacsoportot, mivel nem indítottunk, azt 0-ról 17 főre, és az iskola vállalja, hogy a saját költségén azt a nyolc tanulót, akik az alternatív szakképzésre jelentkeztek, illetve azokat a tanulókat, akiket mi elutasítottunk, és nem vették fel sehová őket, mint kötelező beiskolázási intézmény felkeresünk és felajánljuk nekik ezt a két szakmacsoportot. Ezt vállalja az iskola. Amennyiben elfogadásra kerül a határozati javaslat, akkor így kellene módosítani a felvételi tájékoztatót, mert augusztus 31-ig rendkívüli felvételi eljárást kell kiírni azokra a szakokra, ahol a %-os telítődöttség nem történt meg. Nekünk ezt meg kell jelentetni a KIR rendszerben, illetve meg kell hirdetnünk az iskolákban, hogy mely szakokon még mennyi üres hely van. Kérdés, vélemény, hozzászólás van-e? Ki az, aki egyetért a határozati javaslattal? 67/2011. (IV. 19.) sz. ISZKB határozat: A Veres Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző által indítható szakmák felvételi keretszámainak módosítása tárgyában a Veres Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző által indítható szakmák felvételi keretszámainak módosítása tárgyában készült előterjesztés határozati javaslatát elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek. Végh Attila távozott az ülésről. 2. napirend: Beszámoló az Önkormányzat évi költségvetésének végrehajtásáról és az Önkormányzat évi pénzforgalmáról, könyvviteli mérlegéről, pénzmaradvány és eredmény kimutatásáról Köszöntöm Leiter Katalin pénzügyi osztályvezetőt. Kérem, tájékoztassa a bizottságot a beszámolóval kapcsolatban. Leiter Katalin A Képviselő-testület döntéseinek megfelelően a bevételi előirányzatok és a kiadási oldal teljesítése is a 100%-os szint alatt maradt. Tehát nem került sor bevételi többlet realizálására. Kiadási oldalon a kiemelt előirányzatokon belül maradt mindenki, ez nem igényel vizsgálatokat, hogy az esetleges túllépéseknek mi az oka. Amiről dönteni kell a Képviselő-testületnek, a zárolt előirányzatok nem teljesítéséből adódik. Ez három intézmény esetében áll fenn. A könyvtár esetén már harmadik éve, hogy így működik a rendszer és ugyanaz a probléma, ami eddig is volt, hogy a hét fős dolgozói 2

3 létszámból egyszerűen nem tudja teljesíteni a két százalék személyi juttatást, megtakarítást, ha valaki tartósan nem lesz beteg, nem megy táppénzre. A Művelődési Központ és Művészetoktatási Intézmény a gázszámla és villanyszámla elszámolások esetleges többéves visszamenőleg áthúzódó hatásai miatt túllépte a dologi kiadásaikat, ez megint objektív körülmény, és nem az intézményvezetőnek, vagy az intézmény gazdálkodásának felróható hiba. Az Egyesített Iskola esetén a pályázat elszámolások, kifizetések megtörténtek, az elszámolás folyamatban van, de még nem kapták meg a pályázati összeget. Amint ez megérkezik az intézmény számlájára, akkor teljesíteni fogja ezt az előírt megtakarítást. A Művelődési Központ még a Tankcsapda koncerttel kapcsolatban felmerült egyéb kiadások miatt lépte túl a dologi előirányzatot. Úgy gondolom, hogy ezek a túllépések elfogadhatóak, mind a bizottság, mind a Képviselő-testület számára, hogy ezek indokoltan merültek fel az intézményeknél. Kérdés, vélemény, hozzászólás van-e? Ki az, aki egyetért a határozati javaslat 1., 2. pontjával, illetve a 3.a., 3.b., 3.c. pontjának a./ alternatívájával? 68/2011. (IV. 19.) sz. ISZKB határozat: Beszámoló az Önkormányzat évi költségvetésének végrehajtásáról, és az Önkormányzat évi pénzforgalmáról, könyvviteli mérlegéről, pénzmaradvány és eredmény kimutatásáról az Önkormányzat évi költségvetésének végrehajtásáról, és az Önkormányzat évi pénzforgalmáról, könyvviteli mérlegéről, pénzmaradvány és eredmény kimutatásáról szóló beszámoló határozati javaslatának pontját valamint a 3.a., 3.b., 3.c. pont a./ alternatíváit elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek. Ki az, aki egyetért a rendelet-tervezettel? 69/2011. (IV. 19.) sz. ISZKB határozat: Beszámoló az Önkormányzat évi költségvetésének végrehajtásáról, és az Önkormányzat évi pénzforgalmáról, könyvviteli mérlegéről, pénzmaradvány és eredmény kimutatásáról az Önkormányzat évi költségvetésének végrehajtásáról, és az Önkormányzat évi pénzforgalmáról, könyvviteli mérlegéről, pénzmaradvány és eredmény kimutatásáról szóló beszámoló rendelet-tervezetét elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek. Leiter Katalin távozott az ülésre. Kovácsné Béres Erzsébet megérkezett az ülésre. 3

4 3. napirend: Előterjesztés a Bocskai István és Kalmár Zoltán Egyesített Általános Iskola részére felhalmozási célú pénzeszköz átadás tárgyában Az előterjesztéssel kapcsolatban kérdése van-e valakinek? A határozati javaslat kipontozott részére 2.5 millió forintot javaslunk a kiviteli tervekre és az egyéb szükséges kiváltásokra. Csobán Juliánna Ez ráépítés lenne? Azt nem értem, ha egyre kevesebb gyerek van, az iskolák nincsenek feltöltve, tehát nincsenek 100%-osan kihasználva, akkor megéri a városnak bővíteni a Kalmár iskolát? Tetőtér beépítés lesz. Ha ki akarunk váltani a Központi Iskola két épületéből egyet, akkor a Központinál is meg kell vizsgálni, el fognak-e férni a gyerekek. A Kalmár Iskolánál ugyanígy el fog férni az alsó és felső tagozat egy épületben, ha megtörténik a ráépítés. Nem kell fenntartani öt telephelyet. Ki az, aki egyetért a határozati javaslattal? 70/2011. (IV. 19.) sz. ISZKB határozat: A Bocskai István és Kalmár Zoltán Egyesített Általános Iskola részére felhalmozási célú pénzeszköz átadás tárgyában a Bocskai István és Kalmár Zoltán Egyesített Általános Iskola részére felhalmozási célú pénzeszköz átadás tárgyában készült előterjesztés határozati javaslatát elfogadásra javasolja a Képviselőtestületnek. 4. napirend: Előterjesztés a Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése; Tudásdepó Expressz című pályázat benyújtása tárgyában Az előterjesztéssel kapcsolatban kérdése van-e valakinek? Vélemény, hozzászólás? A könyvtár vezetője megkeresett bennünket azzal, hogy egy internetes könyvtár pályázaton 5-8 millió forint közötti összeget lehet nyerni. Önerőt nem igényel önkormányzatunktól, viszont egy támogatói döntés kell a Képviselő-testülettől, mint fenntartótól, hogy a könyvtár erre tudjon pályázni. Ez azt jelenti, hogy 24 órán keresztül a gyerekek interneten tudnak olvasni. Nem igényel forrást, a mi pályázatíróink is meg tudják írni a pályázatot. Semmibe nem kerül az önkormányzatnak, csak egy támogatói nyilatkozat kell ahhoz, hogy ezzel a szolgáltatással tudjon bővülni a könyvtár. Ki az, aki egyetért a határozati javaslattal? 4

5 71/2011. (IV. 19.) sz. ISZKB határozat: A Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése; Tudásdepó Expressz című pályázat benyújtása tárgyában a Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése; Tudásdepó Expressz című pályázat benyújtása tárgyában készült előterjesztés határozati javaslatát elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek. 5. napirend: Előterjesztés a 2. számú házi gyermekorvosi körzet működtetőjének előzetes támogatása tárgyában Az előterjesztéssel kapcsolatban kérdése van-e valakinek? Vélemény, hozzászólás? Dr. Varga Edit megvásárolta Dr. Báthory Gábor örököseitől a praxis jogot, illetve a körzet továbbműködtetésének a jogát. Az örökösöknek 6 hónapig van jogosultságuk értékesíteni, utána az önkormányzatra száll vissza, hogy ezt a praxist saját maga betöltse. Dr. Varga Edit itt lesz holnap a Képviselő-testületi ülésen, egy előzetes szándéknyilatkozatot kell adnia az önkormányzatnak, mert e nélkül nem kapja meg a működési engedélyt. Az önkormányzat köteles azzal szerződést kötni, amennyiben minden jogszabályi előírásnak megfelel, aki részére az örökösök értékesítették ezt a körzetet, de majd csak akkor kötjük meg a szerződést, ha látjuk a működési engedélyt. Ki az, aki egyetért a határozati javaslattal? 72/2011. (IV. 19.) sz. ISZKB határozat: A 2. számú házi gyermekorvosi körzet működtetőjének előzetes támogatása tárgyában a 2. számú házi gyermekorvosi körzet működtetőjének előzetes támogatása tárgyában készült előterjesztés határozati javaslatát elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek. 6. napirend: Előterjesztés az oktatási intézmények átszervezéséről szóló előzetes döntés tárgyában Az előterjesztéssel kapcsolatban kérdése van-e valakinek? Vélemény, hozzászólás? Ez egy előzetes döntés lenne arra vonatkozóan, amit végül is a kirendelt közoktatási szakértő, az előzetes állásfoglalás tervezetében már javasolt, hogy hol fognak elférni azok a gyerekek, akiket önkormányzati fenntartású intézményben kell tovább oktatnunk. Arra van lehetőség, hogy a Központi 5

6 Iskolának a Dózsa Gy. utcai épülete megmaradna a Központi Iskolának, és az ott lévő16 tanteremben el fognak férni 4-8. évfolyamig a gyerekek. A kollégákat megkértem, hogy nézzenek utána, hogy a Teleházat meddig kell működtetnünk, és akkor vissza lehet csatolni az iskolához és esetlegesen tudnak ott csoportbontást végezni, amennyiben a német két tannyelvi oktatás miatt szükségessé válik. A Központi Iskola Kossuth téri épületében maradnak a központis gyerekek 1-3. évfolyamig, és a Vörösmarty utcai épületből át tudnak költözni az Egyesített Iskola alsó tagozatos gyerekei 1-4. évfolyamig. Amikor megtörténik a tetőtér beépítés a Kalmár tagintézményben, akkor lehet egy épületben elhelyezni az iskola alsó és felső tagozatos gyerekeit. Most egyelőre meg lehet oldani az alsó tagozatos gyerekek elhelyezését így és nem kellene költöznie a bánlak felső tagozatának, a központi felső tagozatának, csak a Vörösmarty épületből az 1-4. évfolyamos gyerekeknek. Az önkormányzatnak kell megszerveznie a buszközlekedést úgy, hogy vagy a busz menetrendet igazítja, vagy egy külön iskolabuszt szervez, ami felhozza a központba a gyerekeket és természetesen haza is viszi. Kis Csaba Az fel sem merült, hogy az 1-4. évfolyamig a zöld iskolába menjenek a gyerekek, mert a szülőknek igénye lett volna erre? Hozzánk ilyen szülői igény nem érkezett. A Képviselő-testület a múlt héten már döntött arról, hogy a Móricz Zs. utcai épületben a 5-8. évfolyamos gyerekek maradnak. Végh István Ennek az a lényege, hogy így mozgatunk meg legkevesebb gyereket és pedagógust. Kis Csaba Volt egy emlékezetes fórum a szigetkerti iskolában. Alapból a szülők azon voltak felháborodva, hogy az iskolát megkapja az egyház. Utána egy kompromisszumos megoldásként megfogalmazódott a szülőkben az, hogy az alsó tagozatos gyerekeknek ne kelljen a vasúton át a központba feljönni, hanem mennének a zöld iskolába. Igaz, hogy ez két költözéssel jár, de jobban elfogadnák a szülők. Erre még a polgármester úr is rábólintott első körben. A polgármester úrhoz pedig olyan szülők jöttek, akik azt kérték, hogy ne kelljen költözni a másik két épületből és ne minden gyereknek kelljen költözni. Ezért kezdett el a polgármester úr abban gondolkozni, hogy akkor inkább bővíteni kellene azokat a régi épületeket, amelyben el lehet helyezni egy-egy tagintézményt teljes egészében, és akkor egy helyen maradnak ezek az intézmények. Ehhez először el kell indulni forrást találni és megcsinálni. Nagyon sokat gondolkodtunk, hogy mivel járna a legkevesebb sérülés, illetve hogyan lehetne úgy megoldani, hogy el is helyezzük a gyerekeket, mert a Központi Iskola Kossuth téri épületében nem fér el az alsó és felső tagozat. Kis Csaba Nem mellesleg, akik odajárnak a szigetkerti iskolába, azoknak egy jelentős része Bánlakhoz köthető és még közelebb kerültek volna azzal, ha a zöld iskolában lettek volna elhelyezve. Azon a fórumon erre hegyeződött ki, hogy kompromisszumos megoldásként ez lehetne, de az is igaz, hogy utána nem láttam annak nyomát és előkészületét, hogy az igazgatónő is lépett volna valamit. Ha akarták volna, akkor már rögtön a fórum utána el kellett volna kezdeni szervezni, hogyan lehetne így megoldani, de nem tették ezt. Csonka-Kis Pál 6

7 Azon a fórumon nem azt fogadták el kompromisszumként, hogy átmennek a zöld iskolába, erről szó sem volt. Ott egyedül arról volt szó, hogy a szülők egyet akartak, hogy maradjon minden a régiben. Az egy másik dolog, hogy elhangzott az igazgatónőtől, hogy ők javasolták, hogy szeretnének abban részt venni, hogy a felső tagozat költözzön a Dózsa Gy. utcai épületbe és az alsó tagozat menjen a zöld iskolába. Ezért az igazgatónő semmit nem tett, hogy legalább egy fórum legyen a szülőknek, hogy mit szólnak hozzá, elfogadnák-e. Én megkérdeztem bizottsági ülésen, hogy tartott-e szülői értekezletet, de nem tartott. Én úgy gondolom, hogy semmilyen átszervezést nem lehet sérülés nélkül megúszni, de a legkisebb sérülés abból származik, ha csak a Vörösmarty épületből költöznek a gyerekek. Amikor megkeresett engem a szülői munkaközösség három vezetője, akkor ők egyértelműen a mellett voltak, hogy az épületet nem engedik át az egyháznak, az önkormányzat tőlük az épületet gonoszul, rosszindulatúan el akarja venni. Az volt a másik meglátásuk, amit többször kihangsúlyoztak, hogy az önkormányzat nem tesz az épületért semmit, ezt ők tartják fenn, ezért ragaszkodnak hozzá. Próbáltam velük beszélgetni, próbáltam nekik elmondani, hogy mi miért van, de nem sikerült kompromisszumra jutnunk, ők elmondták a saját véleményüket, illetve akkor ők információ hiányában voltak, és sok plusz információt kaptak tőlem, tájékoztattam őket, elvitték azokat az anyagokat, amelyekből megértették, hogy miről van szó. Végül is eddig nem léptek, nem kezdeményeztek semmit. A szülői munkaközösség megkeresése megtörtént az átszervezéssel kapcsolatban, nem tudjuk, mikorra szervezik. A Központi Iskolában ma öt órakor lesz a szülői munkaközösség fóruma. Nem hiszem, hogy csak az igazgatónő dolga lett volna ezt megszervezni, vannak ott alsós és felsős szülői munkaközösség vezetők, az ő feladatuk is lett volna. Ki az, aki elfogadja a határozati javaslatot? 4 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett meghozta az alábbi határozatot: 73/2011. (IV. 19.) sz. ISZKB határozat: Az oktatási intézmények átszervezéséről szóló előzetes döntés tárgyában az oktatási intézmények átszervezéséről szóló előzetes döntés tárgyában készült előterjesztés határozati javaslatát elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek. Mivel több napirend nem volt és kérdés, hozzászólás nem merült fel, így a bizottság elnöke az ülést bezárta. K.m.f. Szarvas Endre bizottsági elnök Csonka-Kis Pál bizottsági tag Szarvas Zsuzsa jegyzőkönyvvezető 7

8 8

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozótermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Intézményfelügyeleti, Szociális és

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 21-i munkaterv szerinti nyílt üléséről. Jelen

Részletesebben

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 13/2012. sz. jegyzőkönyve. a 2012. december 03-án megtartott üléséről

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 13/2012. sz. jegyzőkönyve. a 2012. december 03-án megtartott üléséről NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 13/2012. sz. jegyzőkönyve a 2012. december 03-án megtartott üléséről 2 3 Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. december

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. 2015. szeptember 22-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén.

J e g y z ő k ö n y v. 2015. szeptember 22-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. szeptember 22-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében az ülésén. Jelen vannak: Oláh József Csaba a bizottság elnöke Egyed Attila Szabó András Szvitankó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2010. november 29-én 14.30 órai kezdettel megtartott üléséről. Jelen vannak: Hajdu Gábor József polgármester, Révay István alpolgármester,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozótermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Németbánya Önkormányzat Képviselőtestülete 8581 Németbánya Fő tér 3. Telefon/fax: 89/350-141 Szám: /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A 2011. február 28-án 9:00-kor tartott nyilvános testületi üléséről.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2011. október 10-én megtartott nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2011. október 10-én megtartott nyilvános üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2011. október 10-én megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. JÚNIUS 15-ÉN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. JÚNIUS 15-ÉN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL a 7011 Alap, Dózsa György u. 31. ' 25/221-102, 6 25/220-370 8 titkar.aphiv@invitel.hu JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. JÚNIUS 15-ÉN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Szarvaskő Község Képviselő Testületének 2007. szeptember 04-én megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Szarvaskő Község Képviselő Testületének 2007. szeptember 04-én megtartott testületi üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült Szarvaskő Község Képviselő Testületének 2007. szeptember 04-én megtartott testületi üléséről. Jelen vannak: Barta Győző, Benkó Dániel, Fodor Istvánné, Lőrincz József, Mizsei Attila,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGÁNAK

J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGÁNAK Nagydorog Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2011. április 27-én 14.30 órai kezdettel megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2011. április 27-én 14.30 órai kezdettel megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2011. április 27-én 14.30 órai kezdettel megtartott üléséről. Jelen vannak: Hajdu Gábor József polgármester, Révay István alpolgármester,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2011. augusztus 30-án megtartott nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2011. augusztus 30-án megtartott nyilvános üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2011. augusztus 30-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester

Részletesebben

Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2oo8. december 22-i rendkívüli nyílt üléséről

Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2oo8. december 22-i rendkívüli nyílt üléséről Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2oo8. december 22-i rendkívüli nyílt üléséről Az ülés kezdete:19.o5.h. Jelen vannak a mellékelt jelenléti ív szerint valamint: Pénzes Andrásné pénzügyi vezető Soós Zsoltné

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság 2014. november 26-án 14.00 órakor megtartott rendes üléséről

Jegyzőkönyv készült az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság 2014. november 26-án 14.00 órakor megtartott rendes üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottsága Jegyzőkönyv készült az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság 2014. november 26-án 14.00 órakor

Részletesebben

Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 27. napján 18 órakor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv

Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 27. napján 18 órakor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Szám: 235-13/2015. B A K O N Y J Á K Ó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 27. napján 18 órakor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Bakonyjákó

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: A Csévharaszti Polgármesteri Hivatal Dísztermében 2012. október 11-én megtartott képviselő-testületi ülésről, hangfelvételről.

Jegyzőkönyv. Készült: A Csévharaszti Polgármesteri Hivatal Dísztermében 2012. október 11-én megtartott képviselő-testületi ülésről, hangfelvételről. Jegyzőkönyv Készült: A Csévharaszti Polgármesteri Hivatal Dísztermében 2012. október 11-én megtartott képviselő-testületi ülésről, hangfelvételről. Jelen vannak: a csatolt jelenléti ív szerint Mocsáry

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Iván Roland aljegyző dr. Hegyeshalmi Angéla fogszakorvos

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Iván Roland aljegyző dr. Hegyeshalmi Angéla fogszakorvos JEGYZŐKÖNYV Készült Tök község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 10-én (szerdán) 18 óra 30 perckor a Művelődési Házban (2073 Tök, Kútvölgy 14.) megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. Szavazáskor jelen volt 6 képviselő.

J E G Y ZŐKÖNYV. Szavazáskor jelen volt 6 képviselő. 1260 1269 J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Földes Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 26-án (csütörtökön) 15 00 órakor megtartott Képviselő-testület nyílt ülésén. Helye: Községháza emeleti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egercsehi és Szúcs, Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2011. február 2-án 14 00 órakor tartott együttes ülésén, az Egercsehi Polgármesteri Hivatalban Határozatok

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. július 9-i rendes, nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. július 9-i rendes, nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 9-i rendes, nyílt üléséről Rendelet: Határozatok: 21/2015. (VII.10.) 151, 152, 153, 154, 155, 156, 157, 158/2015. (VII.09.) 2 J E

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsának 2008. január 9-én tartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV A Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsának 2008. január 9-én tartott üléséről SZERENCSI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI TANÁCSÁTÓL JEGYZŐKÖNYV A Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsának 2008. január 9-én tartott üléséről Jelen vannak: a mellékelt jelenléti

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozótermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének. nyilvános ülésérıl. 2011. június 30.

JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének. nyilvános ülésérıl. 2011. június 30. Ügyszám: 56-78/2011. JEGYZİKÖNYV nyilvános ülésérıl 2011. június 30. Nyirád 2011 1 Jegyzıkönyv Készült: Az ülés helye: nyilvános ülésérıl Polgármesteri Hivatal Nyirád, Szabadság u. 3. Az ülés idıpontja:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Hegedűs János bizottsági elnök köszönti az ülésen megjelenteket, majd megállapítja, hogy a Bizottság 5 fővel határozatképes.

Jegyzőkönyv. Hegedűs János bizottsági elnök köszönti az ülésen megjelenteket, majd megállapítja, hogy a Bizottság 5 fővel határozatképes. Jegyzőkönyv Készült: A Polgármesteri Hivatal Tanácskozótermében Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Város- és Vállalkozásfejlesztési Bizottságának 2008. augusztus 18-ai nyílt üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

1./ Napirendi pont: Beszámoló a balmazújvárosi Polgárőrség tevékenységéről.

1./ Napirendi pont: Beszámoló a balmazújvárosi Polgárőrség tevékenységéről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújvárosi Rendőrkapitányság hivatalos helyiségében a Mezőgazdasági, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság ülésén 2009. március 24-én. Jelen vannak: a mellékelt

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. január 9-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. január 9-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. január 9-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Az ÉMOP-4.2.1/A,B-11 kódszámú,

Részletesebben

Körjegyzıség 8452 Halimba, Petıfi S. u. 16. Tel./fax: 88/237-003. 503-420. Szám: 1-14 / 2012. J e g y z ı k ö n y v

Körjegyzıség 8452 Halimba, Petıfi S. u. 16. Tel./fax: 88/237-003. 503-420. Szám: 1-14 / 2012. J e g y z ı k ö n y v Körjegyzıség 8452 Halimba, Petıfi S. u. 16. Tel./fax: 88/237-003. 503-420. Szám: 1-14 / 2012. J e g y z ı k ö n y v Készült: Halimba Község Önkormányzati Képviselı-testülete 2012. június 27-én tartott

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. április 21-én (kedd), 18.00 órakor, a Közösségi Házban megtartott munkaterv szerinti üléséről Jelen vannak: Pintérné Kanyó Judit Bárány Erzsébet jegyző Bárány Pál al

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. március 23-án reggel 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2011. június 22-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2011. június 22-én tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-6/2011. J e g y z ő k ö n y v Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2011. június 22-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete:

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 13.236-2/2011. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ügyiratszám: 40298-13/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Sopron Megyei Jogú Város Horvát Kisebbségi Önkormányzatának és Sopron Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzatának 2010. november 22-ei

Részletesebben

1. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)

1. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.) Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520. 624-1/2012. iktatószám 1. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 18-án

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal dísztermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 25-én

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Polgármesteri Hivatal Tanácskozótermében Balmazújváros Város Önkormányzat Intézményfelügyeleti, Szociális és Közbiztonsági Bizottság 2011. március 22-i nyílt üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 1 perces néma felállás

JEGYZŐKÖNYV. 1 perces néma felállás JEGYZŐKÖNYV Készült Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testület 2013. január 23-án 15.00 órakor a Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal III. em. 300-as tárgyalójában megtartott 1. rendes

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzati Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság 2012. január 24-án 9,00 órakor a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó termében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. Tischlerné Németh Noémi megválasztása jegyzőkönyv hitelesítőnek

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. Tischlerné Németh Noémi megválasztása jegyzőkönyv hitelesítőnek Községi Önkormányzat Lövő 10-1/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V H A T Á R O Z A T N A P I R E N D 62/2015.(IX.14.) 63/2015.(IX.14.) 64/2015.(IX.14.) 65/2015.(IX.14.) 66/2015.(IX.14.) 67/2015.(IX.14.) 68/2015.(IX.14.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. január 14-én 10 00 órakor tartott rendkívüli ülésén, a hivatalban Határozatok száma és tárgya: 4/2011. (I. 14.)

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:5/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. február 5- i nyílt ülésének jegyzőkönyve

Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. február 5- i nyílt ülésének jegyzőkönyve 2/2014. Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. február 5- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 1/2014. (II.10.) önkormányzati rendeletet az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről

Részletesebben

Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 5-én 14:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 5-én 14:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 5-én 14:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Tárgysorozata: Jegyzőkönyve: Határozatai: 231-232 T á r g y s o r o z

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Rudabánya Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 04-én, du. 15,00 órai kezdettel tartott nyílt testületi üléséről. Az ülés helye: Művelődési Ház Rudabánya

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2011. augusztus 17-én reggel 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V

J E G Y Z Õ K Ö N Y V ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu Száma: 7-105/2012. J E G Y Z Õ K Ö N Y

Részletesebben

Készült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2009. november 30-án 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.

Készült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2009. november 30-án 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. 11/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2009. november 30-án 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: - 7 fő települési képviselő, a csatolt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. november 3-i rendkívüli üléséről. Rendeletek: Határozatok: 211, 212/2014. (XI.03.

JEGYZŐKÖNYV. Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. november 3-i rendkívüli üléséről. Rendeletek: Határozatok: 211, 212/2014. (XI.03. JEGYZŐKÖNYV Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 3-i rendkívüli üléséről Rendeletek: Határozatok: 211, 212/2014. (XI.03.) KT-2014-18 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lakitelek Önkormányzata

Részletesebben

Sonkád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. március 26-án megtartott nyilvános ülésének

Sonkád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. március 26-án megtartott nyilvános ülésének Községi Polgármestertől S o n k á d 11-2/2009. Sonkád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. március 26-án megtartott nyilvános ülésének a) jegyzőkönyve, b) tárgysorozata, c) rendeletei: 6/2009.

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. AUGUSZTUS 28-I KÖZMEGHALLGATÁSÁNAK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. AUGUSZTUS 28-I KÖZMEGHALLGATÁSÁNAK Ikt.szám: 26-15/2014. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. AUGUSZTUS 28-I KÖZMEGHALLGATÁSÁNAK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 269, 270/2014. (VIII. 28.) 2 Jegyzőkönyv Pusztaszabolcs

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V 1 J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2011. február 15-én 18.00 órakor megtartott nyilvános testületi ülésérıl. Az ülés helye: : Községháza (Bakonykúti, Szabadság u. 41.) Jelen vannak: Marics József Kasza Jánosné

Részletesebben

3. Beszámoló a lejárt határozatokról és a két ülés közötti munkáról. 4. Tájékoztató a polgármester átruházott hatáskörben hozott intézkedéseirıl.

3. Beszámoló a lejárt határozatokról és a két ülés közötti munkáról. 4. Tájékoztató a polgármester átruházott hatáskörben hozott intézkedéseirıl. Bak község Önkormányzati Képviselı-testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/a. Bak, 2012. május 22-I nyílt testületi ülés jegyzőkönyv. JEGYZİKÖNYV Készült: Bak község Önkormányzati Képviselı-testületének 2012.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. május 23. napján 14:00 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak: A

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: a Csévharaszt Község Önkormányzat Dísztermében 2015. szeptember 03-án megtartott képviselő-testületi ülésről, hangfelvételről.

Jegyzőkönyv. Készült: a Csévharaszt Község Önkormányzat Dísztermében 2015. szeptember 03-án megtartott képviselő-testületi ülésről, hangfelvételről. Jegyzőkönyv Készült: a Csévharaszt Község Önkormányzat Dísztermében 2015. szeptember 03-án megtartott képviselő-testületi ülésről, hangfelvételről. Jelen vannak: Mocsáry Balázs, Antal Erzsébet aljegyző,

Részletesebben

JEGYZ KÖNYV. Bak község Önkormányzati Képvisel -testülete: 8945 Bak, Rákóczi u. 2/a. Bocfölde község Önkormányzati Képvisel -testülete:

JEGYZ KÖNYV. Bak község Önkormányzati Képvisel -testülete: 8945 Bak, Rákóczi u. 2/a. Bocfölde község Önkormányzati Képvisel -testülete: Bak község Önkormányzati Képvisel -testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/a. Bocfölde község Önkormányzati Képvisel -testülete 8943 Bocfölde, Ady u. 15 Sárhida község Önkormányzati Képvisel -testülete 8944 Sárhida,

Részletesebben

Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142. e-mail: farad.onkormanyzat@m-kabel.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142. e-mail: farad.onkormanyzat@m-kabel.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142 e-mail: farad.onkormanyzat@m-kabel.hu Szám: 1-3/2012./nyilvános J E G Y Z Ő K Ö N Y V Amely készült: Farád Község

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 5995-4/2012. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: 46 466-101

Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: 46 466-101 Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: 46 466-101 2009. január 7-én megtartott rendkívüli nyilvános ülésén Megalkotott rendeletek: 1/2009. (I. 8.) rendelet: a helyi építészeti értékek

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának hivatalos helységében 2014. május 13. napján 13:00 órai kezdettel a Pénzügyi Bizottság rendkívüli NYILVÁNOS ülésén. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2013. április 22-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó

Részletesebben

M u t a t ó : Határozat: Rendelet Tárgy:

M u t a t ó : Határozat: Rendelet Tárgy: J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Csataszög Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2015. február 24ei testületi üléséről M u t a t ó : Határozat: Rendelet Tárgy: 10/2015.(II.24.) határozat Napirendi pontok elfogadása

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csetény-Szápár Község Önkormányzat Képviselőtestületei 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csetény és Szápár Község Önkormányzat Képviselőtestületeinek 2013. május

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2009. május hó 12. napján, a városháza I. emeleti nagy tanácskozó termében megtartott 8. rendkívüli ülés jegyzőkönyve. Jelen vannak: Dr.

Részletesebben

KIMLE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLET 9181 KIMLE, FŐ ÚT. 114. Telefon: 96/228-030, 572-003. Fax: 96/572-026 J E G Y Z Ő K Ö N Y V

KIMLE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLET 9181 KIMLE, FŐ ÚT. 114. Telefon: 96/228-030, 572-003. Fax: 96/572-026 J E G Y Z Ő K Ö N Y V KIMLE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLET 9181 KIMLE, FŐ ÚT. 114. Telefon: 96/228-030, 572-003. Fax: 96/572-026 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kimle község Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. április

Részletesebben

Szám: 123-20/2013. Készült: 4 példányban

Szám: 123-20/2013. Készült: 4 példányban Szám: 123-20/2013. Készült: 4 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bozsok Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Velem Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 8-án 17,00

Részletesebben

HEVES MEGYE FÜZESABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT

HEVES MEGYE FÜZESABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT HEVES MEGYE FÜZESABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Füzesabony Város Önkormányzat rendkívüli, nyilvános képviselőtestületi üléséről. Ideje: 2015. augusztus 13-án 15:00 órakor. NAPIRENDI

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. szeptember 10. napján megtartott rendes, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Rendelet száma Megnevezése 9/2013. (IX.11.) A,z önkormányzat 2013.

Részletesebben

Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete, 2009. október 7-én tartott rendkívüli ülésérıl.

Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete, 2009. október 7-én tartott rendkívüli ülésérıl. Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete, 2009. október 7-én tartott rendkívüli ülésérıl. Jelen vannak: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete részérıl: Belágyi Mihály, Dusnoki Tibor,

Részletesebben

Kislőd Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. május 26-i. nyilvános ülésének anyaga

Kislőd Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. május 26-i. nyilvános ülésének anyaga 20 Kislőd Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 26-i nyilvános ülésének anyaga Kislőd Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8446 Kislőd, Hősök tere 2. Szám: 3/2015.

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Készült: Szentgál Község Önkormányzata Képviselıtestületének 2011. február 3-án 17.00 órai kezdettel megtartott rendes nyílt ülésérıl.

JEGYZİKÖNYV. Készült: Szentgál Község Önkormányzata Képviselıtestületének 2011. február 3-án 17.00 órai kezdettel megtartott rendes nyílt ülésérıl. JEGYZİKÖNYV Készült: Szentgál Község Önkormányzata Képviselıtestületének 2011. február 3-án 17.00 órai kezdettel megtartott rendes nyílt ülésérıl. Jelen vannak: Istvánfalvi Sándor polgármester Hajdu Péter

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyőlésétıl, Miskolc II-527-6/2010. J e g y z ı k ö n y v Készült: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyőlés 2010. szeptember 16. napján tartott ülésérıl. Az ülés

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete 15/I/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült a Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. augusztus 26-án /szerda/ 16 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 183-1/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2009. február 11-én /szerdán/ 18.00 órai kezdettel

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. OKTÓBER 6-I ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. OKTÓBER 6-I ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. OKTÓBER 6-I ÜLÉSÉRŐL 1 Készült: Mátraterenye község önkormányzatának Képviselő-testülete 2011. október 6-án megtartott üléséről. Az ülés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-én megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozóterme (Nagykáta, Dózsa Gy. út 2.,

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Pomáz Város Önkormányzata 2/2012. ÖTÜ. J E G Y Z İ K Ö N Y V Felvéve: Pomáz város Önkormányzat Képviselı-testülete által 2012. 02. 09-én tartott képviselı-testületi ülésen a Polgármesteri Hivatal dísztermében.

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZOCIÁLIS, EGÉSZSÉGÜGYI ÉS GYERMEKVÉDELMI BIZOTTSÁGÁNAK JEGYZŐKÖNYVE A 2011. FEBRUÁR 14.-ÉN TARTOTT ÜLÉSÉRŐL

EGYEK NAGYKÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZOCIÁLIS, EGÉSZSÉGÜGYI ÉS GYERMEKVÉDELMI BIZOTTSÁGÁNAK JEGYZŐKÖNYVE A 2011. FEBRUÁR 14.-ÉN TARTOTT ÜLÉSÉRŐL 3/2011 J E G Y Z Ő K Ö N Y V TERKA Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának hivatalos helységében 2011. február 14.-én a NYÍLT ülésén. Jelen vannak: A csatolt jelenléti ív szerint NAPIRENDEK:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 16-i soron kívüli testületi ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 16-i soron kívüli testületi ülésén. 11/2013. ÖKÜ JEGYZŐKÖNYV Készült Kardoskút Község Képviselő-testületének 2013. május 16-i soron kívüli testületi ülésén. Jelen vannak: Lengyel György, Mórocz Lajos, Szemenyei Sándor, Pusztai Ádám és Varga

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 8.-án, a Művelődési Házban 17 órai kezdettel megtartott, közmeghallgatásos üléséről. Jelen vannak:, Farkas

Részletesebben

Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 12.-i nyilvános ülésén.

Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 12.-i nyilvános ülésén. 1 BALATONRENDES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8255 Balatonrendes, Fő u. 1. Ikt.szám: 21-18 /2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február

Részletesebben

a Képviselő-testület 2013. május 16-án megtartott rendes testületi üléséről

a Képviselő-testület 2013. május 16-án megtartott rendes testületi üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Képviselő-testület 2013. május 16-án megtartott rendes testületi üléséről Tartalmazza: 91-114/2013. (V. 16.) számú határozatokat 5. számú rendelet J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:

Részletesebben

001/1-7/2009. 51-60/2008. sz. határozat

001/1-7/2009. 51-60/2008. sz. határozat Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 001/1-7/2009. 51-60/2008. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. március 09-i rendkívüli

Részletesebben

készült Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28-án (csütörtökön) 17,00 órai kezdettel tartott ülésén

készült Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28-án (csütörtökön) 17,00 órai kezdettel tartott ülésén KISBAJCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV készült Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28-án (csütörtökön) 17,00 órai kezdettel tartott ülésén HATÁROZATOK:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Gádoros Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi és Gazdasági Bizottságának 2013. június 13-án 10 30 órától megtartott üléséről

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal dísztermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 27-i munkaterv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Úri község Polgármesteri Hivatalában 2011. február 23-án 17.00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Úri község Polgármesteri Hivatalában 2011. február 23-án 17.00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről. Úri községi Önkormányzat 2244 Úri, Rákóczi u. 31. Tel: (29) 456-008 Tel/fax: 456-524 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Úri község Polgármesteri Hivatalában 2011. február 23-án 17.00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem 1-9/2013. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2013. május 28-án 14.00 órakor megtartott ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

Részletesebben

Városfejlesztési Bizottságának 2011. április 19-én megtartott ülésérıl.

Városfejlesztési Bizottságának 2011. április 19-én megtartott ülésérıl. Készült: Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottságának 2011. április 19-én megtartott ülésérıl. Jelen vannak: Varga Kálmán a Bizottság elnöke Bors Miklósné

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 1. napirend: Előterjesztés a Veres Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző kérelme tárgyában.

Jegyzőkönyv. 1. napirend: Előterjesztés a Veres Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző kérelme tárgyában. Jegyzőkönyv Készült: A Polgármesteri Hivatal Tanácskozótermében Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Bizottságának 2012. április 23-i nyílt üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

Jármi Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. 02. 09.-én tartott nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e

Jármi Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. 02. 09.-én tartott nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e Jármi Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. 02. 09.-én tartott nyilvános ülésének J e g y z ő k ö n y v e Készült: 3 példányban Kapják: 2. példányt Sz-Sz-B Megyei Kormányhivatal, Nyíregyháza 3.

Részletesebben

IV-3091-6/2011. J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2011. június 30. napján tartott üléséről.

IV-3091-6/2011. J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2011. június 30. napján tartott üléséről. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésétől, Miskolc IV-3091-6/2011. J e g y z ő k ö n y v Készült: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2011. június 30. napján tartott üléséről. Az ülés

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szavazati joggal rendelkezők közül távol maradt: Bodnárné Tóth Zsuzsanna képviselő, Hegedűs János nem képviselő bizottsági tag

JEGYZŐKÖNYV. Szavazati joggal rendelkezők közül távol maradt: Bodnárné Tóth Zsuzsanna képviselő, Hegedűs János nem képviselő bizottsági tag BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE MÁLYI KÖZSÉG JEGYZŐKÖNYV Készült: Mályi Község Önkormányzata Képviselő-testületének Ügyrendi, Jogi és Vagyonnyilatkozat-kezelő Bizottságának 2016. május 27. napján megtartott

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Pomáz Város Önkormányzata 18/2012. ÖTÜ. J E G Y Z İ K Ö N Y V Felvéve: Pomáz város Önkormányzat Képviselı-testülete által 2012. 12.11-én tartott Képviselı-testületi ülésen a Polgármesteri Hivatal dísztermében.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2013. május 30.

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2013. május 30. JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2013. május 30. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 30. napján 8 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v. 2012. május 22-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén.

J e g y z ı k ö n y v. 2012. május 22-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén. J e g y z ı k ö n y v Készült: 2012. május 22-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén. Jelen vannak: Oláh József Csaba a bizottság elnöke

Részletesebben

OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORTBIZOTTSÁG 2011. április 19-ei ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 6/2011. (IV. 19.) bizottsági határozat arról, hogy a bizottság a balatongyöröki tábor üzemeltetéséről szóló tájékoztatót

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült 2006. augusztus 21-én, 17.00 órakor a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, Pilis Város Önkormányzatának Európai Uniós, Regionális, Kommunikációs és Közbiztonsági Bizottságának

Részletesebben

13/2013. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V

13/2013. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Kálló Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 13/2013. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tartalmazza: 51/2013. (IX.23.) számú képviselő-testületi határozat Elvégzett munkákról 52/2013. (IX.23.) számú képviselő-testületi

Részletesebben

Ászár Község Önkormányzat Képviselő-testülete Ikt. sz.: 3563/2015/A JEGYZŐKÖNYV

Ászár Község Önkormányzat Képviselő-testülete Ikt. sz.: 3563/2015/A JEGYZŐKÖNYV Ikt. sz.: 3563/2015/A JEGYZŐKÖNYV Készült: Ászár Község Önkormányzat Képviselő-testületének rendes ülésén 2015. szeptember napján 10. napján, 16.00 órakor, Ászár Polgármesteri Hivatal (Ászár, Kossuth u.

Részletesebben

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. november 17-én tartott ülésének jegyzőkönyve Az ülésen hozott rendelet száma Tárgya - - Az ülésen hozott határozat száma Tárgya 125/2011.

Részletesebben