Római jog XIX

Átírás

1 Római jog XIX. A tulajdon szerzésmódjai II. dolgok egyesülése különböző személyek tulajdonában lévő dolgok egyesülése egy összetett dologgá akkor idéz elő tulajdonváltozást, ha a kapcsolat Az ERŐS EGYESÜLÉS lehet alárendelő és mellérendelő. Köztük a jogi következmények szempontjából van különbség. a) Alárendelő egyesülésnél (accessio) az egyik dolog a másiknak alkatrésze (accessioja) lesz, s tulajdonát a fődolog (res principalis) tulajdonosa szerzi meg. a mellékdolog volt tulajdonosa kártalanítást követelhet, feltéve, ha az egyesülést nem az ő rosszhiszemű magatartása idézte elő ha a létrejött összetett dolgot ő birtokolja, a tulajdonos vindicatiojával szemben exceptio dolit hozhat fel, kártalanítási igénye kielégítéséig pedig a dolgot visszatarthatja (retentio) b) Mellérendelő egyesülésnél az egyesült dolgok egyikét sem lehet sem fődolognak, sem accessionak tekinteni, ezért a jogrend az új dolgon tulajdonközösséget (condominium) keletkeztet az egyesült dolgok tulajdonosai között, dolgaik értéke arányában alárendelő egyesülés gyakran problematikus, hogy melyik dolog veendő fődolognak? Sabinianusok: a nagyobb tömegű vagy nagyobb értékű dolog, Proculianusok: amelyik az egyesített dolognak gazdasági szempontból a lényegét adja esetei: 1. beszövés, ill. hímzés (textura), írás (scriptura), festés (pictura) 2. hegesztés (ferruminatio) és forrasztás (adplumbatio) 3. egy fémtől különböző fődologhoz járul accessio pl. hajótőkéhez palló, szekérhez kerék ingó dolgok egyesülése mellérendelő egyesülés a) egynemű vagy különnemű folyadékok összeöntése (confusio), pl. bor borral, olaj olajjal, méz borral b) egynemű vagy különnemű fémek összeolvasztása ill. ötvözése (conflatio), pl. arany arannyal, réz rézzel, ezüst ólommal stb. ha az eredmény gyenge egyesülés: actio ad exhibendum erős egyesülés: condominium actio communi dividundo dolgok összekeveredése (commixtio) különböző személyek dolgainak olymódon való összekeveredése, hogy azok egymástól többé meg nem különböztethetők és meg nem állapítható, hogy melyik darab kié történhetik véletlenül vagy a tulajdonosok akaratából. az összekeveredés ténye nem idéz elő tulajdonváltozást, minden egyes darab azé marad, akié korábban is volt visszakövetelésük akadálya azonban, hogy a tulajdonos a követelése tárgyait vagy egyáltalán nem tudja megjelölni, vagy ezek megjelölése aránytalan nehézséggel vagy költséggel járna, pl. ha más búzájával összekevert árpáját vindikálná. Rei vindicatio helyett ezért csupán vindicatio pro partet indíthat a keveréknek az ő dolga értékének megfelelő hányadára itt tehát mindegyik tulajdonos kap valamennyit a máséból és veszít valamit a magáéból a tulajdonváltozás oka nem a commixtio ténye, hanem a dologi arbitraria actióban hozott bírói ítélet pénz összekeveredése (commixtio nummorum) különleges szabály áll arra az esetre, amidőn valaki pénzegyedei oly módon keverednek össze máséval, hogy azokat egymástól többé megkülönböztetni nem lehet a saját pénz közé bekevert idegen pénzdarabok a felismerhetőséggel együtt mintegy régi egyediségüket is elvesztették, mint régi egyedek megszűntek, elhasználódtak (consumptio nummorum), és a birtokosnak rajtuk új tulajdona keletkezik, aki azután mint jogalap nélkül gazdagodó, kötelmi alapon tartozik a nyert összeget visszatéríteni (condictio certae pecuniae) a gyümölcsszedés (fructuum perceptio) Gyümölcs (természetes gyümölcs, hozadék: fructus naturalis) alatt értjük egy anyadolognak olyan időszakonként visszatérő természetes növekményét, mely az állag sérelme nélkül jön létre. 1. a növényvilág termékei, a szántóföld, kert, rét hozama (+ a fakitermelésre szolgáló erdő vágásra érett és az okszerű gazdálkodás mellett kitermelhető része) 2. az állattenyésztés hozadéka: a háziállatok gyapja, szőre, tolla, teje, tojása, továbbá a nőstényállatok szaporulata - summissio (a rabszolganő gyermekét (partus ancillae) a klasszikus jog nem tekinti gyümölcsnek ok: a rabszolgák különösen becsessé vált szaporulatát nem a gyümölcsszedésre jogosult haszonélvezőnek, hanem a tulajdonosnak akarták juttatni) 3. gyümölcs a bányáknak az okszerű gazdálkodás szabályai szerint kitermelhető hozama, bár ez itt végső soron az állag sérelmével jön létre Az elválasztást megelőzően a függő gyümölcs (fructus pendens) még nem önálló dolog, hanem csupán dologrész, mely a fődolog jogi sorsát osztja De: mint jövőbeli dolognak jogi jelentősége a függő gyümölcsnek is lehet, pl. eladható, jelzálogul leköthető 1

2 a gyümölcsszedés (2) Önálló dologgá a gyümölcs az elválással lesz, mely történhetik természetes úton, vagy emberi tevékenység következtében Az elvált gyümölcs felett eredeti módon részint már az elválással (separatio), részint az elvált gyümölcs ezt követő beszedésével (perceptio), vagyis birtokba vételével szerezhető tulajdon. a) Az ELVÁLÁSSAL ipso iure szerzi meg a gyümölcsöt: 1. az anyadolog tulajdonosa 2. az anyadolog jóhiszemű birtokosa (bonae fidei possessor): bárki tehát, aki az elválás pillanatában a gyümölcsöző dolgot abban a tudatban birtokolja, hogy az őt illeti, de ennek minden egyes separatiónál fenn kell forognia 3. a mezei telek örökhaszonbérlője (vectigalista ill. emphyteuta) (egy jogosulatlan harmadik által beszedett gyümölcsöket nyomban saját maga vindikálhatja, és nem szorul a telektulajdonos közreműködésére) b) BESZEDÉSSEL dologi jogon, tehát az anyadolog tulajdonosának beleegyezésétől függetlenül szerez tulajdont a gyümölcsökön a haszonélvező és a használó. a gyümölcsszedés (3) (3.) Nem tartozik ellenben az eredeti szerzésmódok közé az az eset, amidőn valaki egy kötelmi viszony alapján jogosult gyümölcsszedésre, pl. a haszonbérlő, a haszonkölcsönbe vevő, a függő gyümölcs vevője, stb. Ezeket az anyadolog tulajdonosa eltilthatja a perceptiótól, megakadályozván eképpen tulajdonszerzésüket (emiatt azonban a kötelmi viszony alapján kártérítést követelhetnek). A kötelmi jogosult perceptiója tehát valójában nem más, mint a közte és a gyümölcsszedésre dologilag jogosult között végbemenő hallgatólagos traditio (quasi-traditio), vagyis származékos szerzés. a jogi gyümölcs A gyümölcsszedés szabályai csak a valódi, vagyis a természetes gyümölcsökre (fructus naturales) állnak. Ezektől meg kell különböztetni az un. jogi gyümölcsöt (középkori elnevezéssel: fructus civilis, a magyar jogi nyelvben: polgári gyümölcs ), mely nem más, mint valamely akár gyümölcsöző, akár nem gyümölcsöző dolog használatának átengedéséért szerződésileg megállapított ellenérték, többnyire pénz, (pl. bér, tőkekamat, rabszolga keresménye) ezek annyiban mennek gyümölcsszámba, hogy a haszonélvezőt illetik, továbbá hogy róluk a tulajdonperben vagy hagyatéki perben alulmaradt alperes elszámolni tartozik. a feldolgozás (specificatio) A feldolgozás egy dolognak mesterséges átalakítása gazdaságilag más dologgá = egy régi dolog anyagából (materia) új dolog (nova species) előállítása. A specificatio tényállási elemei a következők: a) Feldolgozás tárgya csak idegen ingó dolog lehet. b) A feldolgozónak új dolgot (nova species) kell létrehoznia. Nem minden megdolgozás hoz létre új dolgot! hogy a dolog mikor válik nova speciesszé, az élet felfogása irányadó: - nem feldolgozás a puszta rombolás, az anyag részekre bontása, feldarabolása, - sem a dolog kijavítása, vagy olyan megmunkálása, mely által csak szebbé, tartósabbá, hasznosabbá lesz. a feldolgozás (2) c) Az új dolognak emberi munka eredményeként kell létrejönnie. Egyedül a természeti erők által előidézett változás nem specificatio, pl. ha a mustból bor, a csikóból ló lesz. d) Szükséges a feldolgozó jóhiszeműsége, azaz abban a tudatban kell tevékenykednie, hogy a sajátját dolgozza fel. (Más dolgának rosszhiszemű specificatiója esetén az új dolog az anyag tulajdonosát illeti, aki tehát azt a feldolgozótól vindikálhatja.) feldolgozás - a nova species tulajdona A feldolgozás jogkövetkezménye a klasszikusoknál vitatott volt 1. A régi felfogást követő Sabinianusok szerint az előállított új dolog marad az anyag tulajdonosáé, ők tehát a feldolgozást még nem ismerik el tulajdonszerzési módnak. A Proculianusok viszont az új dolgot minden esetben a jóhiszemű feldolgozónak juttatják. 2. Egy közvetítő felfogás szerint az új dolog csak abban az esetben lesz a feldolgozóé, ha eredeti formájába többé vissza nem állítható, pl. ha deszkából bútor vagy hajó, gabonából liszt, márványtömbből szobor ellenkező esetben marad az anyag a tulajdonosáé, pl. ha fémből edényt szobrot állítottak elő. 3. Justinianus a közvetítő felfogást tette magáévá, de azzal a módosítással, hogy ha a feldolgozó a specificatio során saját anyagot is felhasznált, akkor az új dolog abban az esetben is övé lesz, ha régi állapotába vissza lenne állítható. 2

3 a feldolgozó megtérítési kötelezettsége Ha a feldolgozó teljesen, vagy részben idegen anyagból dolgozott, az ő tulajdonszerzése egy másik személy tulajdonjogának sérelmére történt, aki értelemszerűen követelheti az őt ért anyagi veszteség kiegyenlítését. Az anyagtulajdonos megtérítési igénye tekintetében azonban különbséget kell tenni: a) attól a JÓHISZEMŰ feldolgozótól, aki érvényes jogcím nélkül jutott az anyaghoz (pl. a szomszédnak küldött gabonát megőrlette), condictio útján követelhető a gazdagodás (vagyis az anyag értékének) megtérítése; ugyanezt követelheti exceptio dolival a feldolgozó rei vindicatiojával szemben az anyagtulajdonos, ha az új dolgot ő birtokolja; b) amennyiben a JÓHISZEMŰ feldolgozó valamely érvényes jogcím alapján jutott az idegen anyaghoz, nem felelős az anyagtulajdonosnak, aki tehát csupán az elidegenítő harmadik ellen fordulhat; c) a ROSSZHISZEMŰ feldolgozótól az új dolog is vindikálható, s ha tolvaj volt, ezen felül még actio furti is megy ellene. addictio Hatósági addictio útján szerzi meg az állam vagyonából nyilvános árverésen eladott dolgokat az árverési vevő zsákmány (subhastatio) + ilyen módon adták el a censorok és a quaestorok az állam (ingó, szorult helyzetben az ingatlan) vagyonából elidegenítésre szánt dolgokat is, a főbenjáró bűncselekmények miatt elítéltek, valamint a proskribáltak elkobzott vagyonát, az uratlan hagyatékokat, az állami követelésekre lefoglalt zálogtárgyakat addictio és adsignatio eredeti szerzés az is, amidőn a szerző fél egy elidegenítő ügylet alapján jut ugyan egy dologhoz, azon mégis az előd jogától független biztos tulajdoni pozícióra tesz szert = állami javak elidegenítésénél adsignatio Népgyűlési határozaton (lex rogata) alapuló közjogi aktussal juttattak az állami ingatlanokból ingyenesen földet a coloniák telepeseinek (ager divisus et adsignatus) vagy esetenként egyeseknek is (ager viritanus). (agrimensores - tresviri agris dandis) Hasonlóan quiritar tulajdonosoknak ismerték el az állami közföldek egyszerű foglalóit is a köztársaság végén ill. a principatus alatt (agri occupatorii). származékos szerzésmódok - tulajdonátruházás származékos tulajdonszerzés más meglévő tulajdonjogának megszerzése ettől a másik személytől a szerző nem új tulajdonjogot teremt, hanem a magáét az előd tulajdonjogából származtatja le, a jogrend itt a szerző félnél ugyanolyan tulajdonjogot ismer el, mint amilyen az elődnél fennállott. Az árucsere jogi kifejeződése a tulajdonátruházás, mely fokozatosan uralkodó szerepre tett szert a szerzésmódok között. A tulajdonátruházás lényegében nem más, mint meghatározott dolgok tulajdonának élők közti ügylettel való megszerzése az eddigi tulajdonostól, ennek közreműködésével. A rómaiaknál három válfaja ismeretes, melyek alkalmazására a jogfejlődés bizonyos szakaszaiban az átruházás tárgya volt mérvadó: a tulajdonátruházás, mint szerzésmód a) A res mancipi formaszerű átruházó ügyletei a klasszikus kor végéig a mancipatio, illetőleg amíg használatban volt (a köztársaság végéig), a felek választása szerint az in iure cessio. b) a klasszikus kor végéig a res nec mancipi, a posztklasszikus és jusztiniánuszi jogban pedig bármely dolog átruházásának kizárólagos módja a formátlan traditio volt. a tulajdonátruházás, mint szerzésmód (2) A klasszikus kor végéig akire egy res mancipit formahibásan traditióval ruháztak át, az csak elbirtoklással szerzett a dolgon quiritár tulajdonjogot. A formaszerű átruházás követelményét azonban úgyszólván minden praktikus jelentőségétől megfosztotta az actio Publiciana bevezetése a Kr.e. II. sz.-ban. Ettől fogva ui. a praetor annak, aki egy res mancipit a tulajdonosától formahibásan szerzett meg, már az elbirtoklási idő letelte előtt is a quiritár tulajdonoséval gyakorlatilag azonos értékű védelmet adott (bonitar tulajdon) Miként valamennyi származékos szerzésnek, a tulajdonátruházásnak is vezéreszméje a nemo plus iuris elve: ezek a szerzésmódok valamennyi egyéb tényállásbeli előfeltétel megléte esetén is csak abban az esetben eredményeznek a szerzőnél tulajdonjogot, ha maga az átruházó is tulajdonos volt. a mancipatio A res mancipi átruházására szolgáló ősi ünnepélyes szerző ügylet, mely már a XII táblás törvény előtti korban kialakult. 1. Eredeti formájában KÉSZVÉTEL, nyomban fizetendő vételár mellett. A vételár kezdetben veretlen nyers réz (aes rude), később meghatározott súlyú és finomságú, ezeket jellel tanúsító réztömb (aes signatum), melyet ezért adott esetben darabolni volt szükséges. Együttesen jelen vannak az ügyletnél a - a commercium-képes eladó (átruházó: mancipio dans), - és vevő (szerző: mancipio accipiens), - a legalább öt commercium-képes serdült korú férfitanú, - a mérés hitelességét biztosító mérlegtartó (libripens) a mérleggel. Jelen kellett lennie továbbá magának a dolognak, vagy abból legalább is egy darabnak. 3

4 a mancipatio (2) A szerző fél megragadta a dolgot és azt ünnepélyes szavakkal (nuncupatio) sajátjának állítja: : Ezt a rabszolgát én a quiritar jog alapján a magaménak mondom, és legyen számomra megvéve ezzel a rézzel és rézmérleggel. Ezután a szerző fél, megütvén vele a mérleget, a raudusculumot (egy darab réz) átadja az átruházónak, aki az egész ügylet során passzívan viselkedik, de éppen ezzel ismeri el, hogy a szerző fél ügyködésével egyetért. Ha az átruházás tárgya ingatlan, a szerző fél azt jogállításában névvel vagy körülírással jelöli meg. A vert pénz behozatala (Kr.e. 335.) után mérlegelésre többé nem volt szükség, ettől fogva a libripens csupán egy további tanúként szerepelt. a mancipatio (3) 2. Az érempénz megjelenésével lehetővé vált, hogy egy pénzérmét használjanak raudusculumként, továbbá az is, hogy a felek a valóságos pénzösszeg helyett egy sestertiust állítsanak be jelképes vételárként. Ezzel a mancipatio függetlenedett a vételtől és mint színleges adásvétel (imaginaria venditio) most már önálló tulajdonátruházó móddá (mancipatio nummo uno) alakult át, melyben nem kell megjelölni az átruházás valódi jogcímét (causa) sem. A mancipatio tehát a juttatás causáját elhallgató, absztrakt ügylet lett. Az átruházás valóságos jogcíme természetesen továbbra is többnyire adásvétel, melynél azonban a vételár kifizetése vagy hitelezése a mancipatión kívül történik. Alkalmassá vált azonban a mancipatio egyéb juttatási célok (pl. ajándékozás, hozományrendelés, fiducia, stb.) megvalósítására is. Ezt a vételtől különböző causát a nuncupatióba is fel lehetett venni, mely e mellett még egyéb kikötéseket (leges mancipationis) is tartalmazhatott. a mancipatio (4) A mancipatio az actus legitimi közé tartozott, tehát időtűzést, feltételt, képviseletet (kivétel a gyám és a curator furiosi) nem tűrt. A tulajdonátruházás mellett a mancipatiót EGYÉB JOGOK megszerzésére is alkalmazták. Így használták a) egyes mezei telki szolgalmak alapítására, b) nexumként kölcsönszerződés kötésére, c) solutio per aes et libramként teljesítésre és tartozáselengedésre, d) coemptioként férji hatalom megszerzésére, e) adoptiora és emancipatiora, f) a filiusfamilias mancipiumba adására, g) a törvényes női gyámság alóli szabadulásra. in iure cessio A res mancipi és a res nec mancipi átruházására egyaránt szolgáló ősi ünnepélyes ügylet, mely a feltételezések szerint később keletkezett, mint a mancipatio és korábban is tűnt el a gyakorlatból amannál. A XII táblás törvény már szabályozta, ennél fogva élő intézmény a köztársaság végéig. A klasszikus korban tulajdonátruházásra többé nem alkalmazták. Az átruházó alperesként, a szerző fél felperesként megjelenik a magistratus előtt, ahol a szerző elmondja a legis actio sacramento in rem formuláját: Azt állítom, hogy ez a rabszolga a quiritar jog szerint az enyém mire az átruházó fél nem kontravindikál, mint a valóságos perben tenné, hanem hallgat vagy beleegyező nyilatkozatot tesz. Ezt követően a magistratus addictioval a szerzőnek (felperesnek) ítéli a dolgot, amivel rögtön tulajdona keletkezik a dolgon. Az aktus tehát a performát utánképző alakszerű ügylet. A színleges per az in iure eljárásban befejeződik, éppen úgy, mint a valóságos perben, beismerés esetén. in iure cessio (2) Az átruházás jogcíme az in iure cessionál sem jut kifejezésre, tehát ez is absztrakt ügylet. A későbbiekben a dolog birtokának átadása sem tartozik az ügylet tényállásához, eleinte azonban a dolgot is, illetőleg ha ez kényelmetlen vagy lehetetlen, jelképesen annak egy részét a magistratus elé kellett vinni. Minthogy az in iure cessio nem peres jogszolgáltatás, nemcsak a praetor és a tartományi helytartó, hanem a consul előtt is történhetett. A formuláris eljárás bevezetése után is legis actióval ment végbe, ezért csak perképes római polgár szerezhet ily módon tulajdonjogot; Mint actus legitimus ez az ügylet sem tűr feltételt vagy időtűzést. Továbbá, származékos szerzésmód lévén, az alakszerűségek megtartása mellett is csak akkor szerezhető vele tulajdonjog, ha az átruházónál ez a jog megvolt a szerző fél tehát szabályként elbirtoklásra szorul. Az in iure cessiot a tulajdonátruházás mellett fel lehetett használni mindazon vagyon- és személyjogok megszerzésére, melyek érvényesítésére valamilyen vindicatio szolgált, nevezetesen: a) szolgalom és haszonélvezet alapítására, b) a megnyílt, de még meg nem szerzett hagyaték áthárítására, c) adoptiora. a tulajdonátruházás, mint szerzésmód a) A res mancipi formaszerű átruházó ügyletei a klasszikus kor végéig a mancipatio, illetőleg amíg használatban volt (a köztársaság végéig), a felek választása szerint az in iure cessio;volt. b) a formátlan traditio a klasszikus kor végéig a res nec mancipi, a posztklasszikus és jusztiniánuszi jogban pedig bármely dolog átruházásának kizárólagos módja volt. 4

5 a traditio A traditio tehát a klasszikus korban még csupán a res nec mancipi, ezt követően valamennyi dolog tulajdonának átruházására szolgáló FORMÁTLAN szerzésmód volt (a res mancipi traditiója a mancipatio kihalása előtt legfeljebb bonitar tulajdont eredményezett). Ezen felül a traditio minden időben egyedüli módja volt a peregrinus-tulajdon és a tartományi telken fennálló quasi-tulajdon átruházásának. Lényegét tekintve a tulajdon-traditio nem más, mint egy dolog birtokának átadása valamely jogszerű tulajdonszerzési cím alapján. a traditio (2) A traditionak tehát két tényálláseleme van: 1. a dolog birtokának az ÁTADÁSA az eddigi birtokos (a tradens) által a szerző fél (az accipiens) részére. Önhatalmú birtokbavétel tehát még a jogszerű szerzéscím megléte esetén sem elegendő a birtokszerzésnek az átruházó egyetértésével traditioként kell végbemennie. A traditio-jelleg azonban fennforog, ha a szerző fél egyoldalú cselekménnyel szerzi meg ugyan a dolgot, de ezt az átruházó beleegyezésével teszi (hallgatólagos, quasi-traditio) vagy ha az önhatalmú birtokszerzést a tulajdonos utólag jóváhagyja. A tulajdonjog átruházását célzó traditio ugyanazokon a módokon történhetik, mint a naturalis possessio megszerzése + végbemehet brevi manu traditio-val, vagy constitutum possessorium útján is. a traditio (3) 2. A törvény által ilyenekül elismert JOGSZERŰ SZERZÉSCÍMek (iustae causae traditionis) valamelyikének megléte. Ezek szabályként olyan érvényes jogügyletek (többnyire szerződések), melyeket a jog a tulajdonátszállás igazolására alkalmasaknak ismert el, mert ezekben a felek TULAJDONÁTRUHÁZÁSI AKARATA testesült meg. Ilyen tulajdonátruházó kauzák: a) causa emptionis (adásvétel) - rokon szerzéscím a litis aestimatio megfizetése; b) causa donationis, causa dotis (ajándék, hozomány): mindkét ingyenes juttatás csak akkor, ha az készügylettel (dando), vagy a iustinianusi jogban formátlan pactummal történik; c) causa solutionis (solvendi): pl. ha stipulatio teljesítése végett ruháztak át; d) causa credendi: pénztől különböző helyettesíthető dolog kölcsönbe adása. a traditio (4) e) a iustinianusi jogban a névtelen reálszerződések alá vont visszterhes juttatásoknak azok a fajtái, amidőn a fél valamilyen ellenszolgáltatás reményében (ob rem, ob causam) ruházza át a dolgot. Ennek fő esetei a causa permutationis, vagyis a csere, a causa transactionis, azaz a vitás ügyekben kölcsönös engedéssel létrehozott egyezség, a do ut facias, a facio ut des szerződéstípusai. A fenti jogügyletek sem alkalmas causak olyankor, amidőn a juttatás direkte ütközik jogszabályi tilalomba, mint pl. a házastársak közti ajándékozás. 5