Ráckeve Város Gazdasági Programja

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Ráckeve Város Gazdasági Programja 2011-2014"

Átírás

1 Ráckeve Város Gazdasági Programja

2 2 1.BEVEZETŐ A helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény előírásai szerint az önkormányzatoknak Gazdasági Programot (továbbiakban: Program) kell készíteni. A Program készítésének célja, hogy a képviselő-testület a választási ciklus időtartama alatt egy egységes, előre meghatározott célrendszer szerint működjön, fejlődjön, ezért a Programban megfogalmazottakat minden gazdasági, településműködtetési, fejlesztési döntésénél figyelembe veszi. A képviselő-testület elsődleges feladatának tekinti a település és intézményeinek zavartalan, kiegyensúlyozott működtetését, fejlesztését, fontosnak tartja a város kistérségi központ jellegének, rangjának megőrzését, lakosai életkörülményeinek javítását, az ide látogató vendégek elégedettségét, az idegenforgalom fejlesztését és mindezek érdekében a gazdasági lehetőségek feltárását, a területfejlesztési és az Európai Unió forrásainak hatékony kihasználását. A Program összhangban van Ráckeve város rendezési tervével, figyelembe veszi a város sajátosságait, előnyeit, lehetőségeit, s ennek megfelelően határozza meg a gazdasági beruházások, fejlesztések irányát. A lehetőségeket alapvetően a Kormány gazdasági programja határozza meg, az államreform egyes elemei közvetlenül is érintik az önkormányzatot. Ilyenek a modern, szolgáltató közigazgatás, az önkormányzati reform. A közigazgatási reform főbb elemei: elektronikus önkormányzati szolgáltatás, megye feladatainak csökkentése, kistérségi szerep növelése, önkormányzattal rendelkező régiók létrehozása, egységes kormányhivatalok létrehozása, kistérségi társulások létrejöttének ösztönzése, jegyző egyes feladatainak a kistérségi közigazgatási szolgáltató központhoz telepítése. A költségvetési egyensúly helyreállítását célzó reformok sora jellemzi a évi, kormányváltást követő időszakot. Ez a súlyos költségvetési helyzet minden önkormányzatot még szigorúbb gazdálkodásra kényszeríti. Jelen helyzetben a nagyságrendi bevételnövelést saját erőből nem lehet elérni, a gazdaság szereplői a fejlődést tekintve stagnáló aktívumot mutatnak. Ebből következik, hogy a fejlesztések jelentős része kizárólag pályázati forrásból oldható meg.

3 3 2. HELYZETÉRTÉKELÉS Ráckeve a ráckevei kistérség központja, melyhez húsz település tartozik. A városban működő bíróság, ügyészség, földhivatal, rendőrség, tűzoltóság, munkaügyi központ, háziorvosi ügyelet tevékenysége az egész kistérségre, vagy annak egy részére terjed ki. Az intézmények (iskolák, óvoda, bölcsőde, művelődési központ, képtár, galéria, könyvtár, családsegítő és gyermekjóléti társulás, polgármesteri hivatal) megfelelő színvonalon látják el feladataikat annak ellenére, hogy az önkormányzat anyagi helyzete miatt szükség van megszorításokra. Középiskola, Idősek Otthona megyei fenntartású intézményként működik Ráckevén. A város gazdaságára a foglalkoztatottak országos átlagnak megfelelő arány jellemző. A munkanélküliség 6,87 %-os. A gazdaság szerkezetét - a néhány középvállalkozás mellett - a viszonylag nagyszámú mikro- és kisvállalkozások megléte jellemzi. A munkahelyek javát is ez, a zömében szolgáltatói szektor adja. A munkahelyteremtés jövőbeni bővülése szempontjából kedvező lenne, ha az Ipari Parkba sikerülne K+F, vagy magas hozzáadott értéket képviselő vállalkozások, üzemek gazdasági tevékenységeinek megkezdése. A munkahelyére a közeli fővárosba bejáró, keresőképes lakosság aránya jelentős. A helyben megkeresett jövedelmek, a vásárlóerő, s a személyi jövedelemadó fizető képesség jóval a budapesti átlag alatti. A város gazdasága szempontjából egyre nagyobb szerepet játszik az idegenforgalom, tavasztól őszig üdülők, turisták, külföldi vendégek látogatják, szívesen töltik szabadidejüket a nyugalmat adó, páratlan természeti adottságokkal rendelkező kisvárosban. Látnivalóban is bővelkedik Ráckeve, kulturális értékeink, idegenforgalmi nevezetességeink nagy vonzerőt képviselnek. Ezeket az adottságokat kihasználva a cél többek között - az idegenforgalom, turizmus továbbfejlesztése. Népességszám december 31-én lakóhellyel rendelkezők száma: tartózkodási hellyel rendelkezők száma: A közigazgatási terület nagysága: ha A lakosságszámunk évről-évre növekszik, egyre többen építkeznek és települnek Ráckevére.

4 4 Villany-, víz-, gáz- és csatornahálózat, kábel tv, internet szolgáltatás biztosított, a szemétszállítás megoldott, közutak állapota elfogadható, melyet folyamatosan javítunk, építünk. Költségvetésünk az elmúlt években kétmilliárd forint körüli volt. A dologi jellegű kiadások nagyságát és arányát növeli az infláció, de csökkenti a takarékosabb, gazdaságosabb, megfontoltabb gazdálkodás. A fejlesztésekre szánt források nagyságát alapvetően befolyásolja a helyi adóbevételek alakulása, a pályázati lehetőségek kihasználása. Mindkét forrás lehetőség jelentősen beszűkült. A helyi adóbevételek a gazdasági válság, a pályázati lehetőségek a Közép- Magyarországi Régióhoz tartozás miatti földrajti korlátozás okoz hátrányokat térségünkben. 3. PRIORITÁSOK A program a évekre szól, de olyan célokat is tartalmaz, melyek túlmutatnak a jelenlegi cikluson, mintegy iránymutatást javasol a következő időszaknak is. A sorrendiség meghatározásánál fontos szerepet játszik az anyagi lehetőségek - különösen az Új Széchenyi Terv nyújtotta -, a Közép-Magyarországi Régiót kevésbé korlátozó hatás miatt, azok a programok, melyek a civil, magán- és közszféra érdekegyesítése által jöhetnek létre. Fontos feladat az előző gazdasági ciklus prioritásainak, programjainak folyamatos nyomon követése, annak meg nem valósult részeinek megvalósítása, amennyiben rendelkezésre álló forrás ezt lehetővé teszi. Az elmaradt célkitűzések megvalósításával, kell biztosítani a város gazdasági törekvéseinek folyamatosságát. Szintén fontos a népességmegtartó szerep, mindenekelőtt azonban a kötelező önkormányzati feladatok teljesítése, a jogkövető magatartás, ezért első helyen a törvény által előírt kötelezettségek teljesítését szolgáló programok állnak. A meghatározott célok, elképzelések megvalósításához a képviselő-testületnek konzultálva a lakossággal - biztosítania kell a szükséges anyagi forrásokat, vagyont, melyhez az alábbi elveket, feladatokat rögzíti: Meg kell keresni a működési bevételek növelésének lehetőségeit, az adó hátralékok behajtását hatékonyabban kell végezni. Nyomon kell követni a költségvetési támogatási rendszert, ki kell használni a támogatási rendszer által nyújtott előnyöket (a feladatokat olyan formában, feltételekkel kell ellátni, hogy a legkedvezőbb legyen az állami támogatás). Át kell tekinteni a meglévő vagyontárgyakat, azok hasznosítási módját, lehetőségeit, a fenntartási, üzemeltetési költségek nagyságát. Javaslatot kell kidolgozni az egyes vagyontárgyak megfelelő hasznosítására, értékesítésére. A Gazdasági Programban meghatározott feladat mellett szerepel a prioritás fokának jelölése az alábbiak szerint: PR 1: Legfontosabb, legsürgősebb feladat PR 2: Másodlagosan megvalósítandó feladat PR 3: Kedvező körülmények között megvalósítandó feladat Természetesen egy-egy pályázati lehetőség a sorrenden változtathat, hiszen ezeket mindenképpen ki kell használni.

5 5 4. Gazdasági Program 4.1 A városképet meghatározó infrastruktúrafejlesztések: Infrastruktúra, közterületek, pihenőparkok Prioritás 1. "Levegőt..." program sikeres megvalósítása 2. Intézmények energetikai felújítása 3. Város energia-beszerzésének optimalizálása 4. Kerékpárutak építése pályázatokkal, szomszédos önkormányzatok közötti társulási formában 5. Felszíni csapadékvíz elvezetés további pályázatokkal 6. Halottasház kérdésének rendezése 7. Dunai strand sport és szabadidőparkká fejlesztése: - azonnali - távlati 8. Útépítések: - pályázati lehetőséggel - önerőből I II 9. Kultúrház, és-vagy Rendezvénycsarnok, I 10. Geotermikus kút hasznosítása I 11. Dunai önkormányzati stégek és kikötő helyek I felújítása 12. Vámház alsó részének hasznosítása I 13. Újhegyi kápolna felújítása az egyházzal közösen 14. Vízi szökőkút létesítése I 15. Régi Városháza előtti tér Városi főtér rendezése I 16. Tókert terület-hasznosítás I 17. Városi tavak rekultivációja II I

6 6 I2 Társadalompolitikai célú fejlesztési elképzelések: Társadalompolitika Idegenforgalom, oktatás, kultúra, sport,közbiztonság Prioritás 1. Idegenforgalmi adottságaink, és lehetőségeink kihasználtságának továbbfejlesztése, 2. MKKSZ és Ráckeve közös projektje vízi sportakadémia és turisztikai centrum 3. Ráckeve logós termékcsoport kialakítása, árusítása 4. Óvodai bővítések, új óvoda építése 5. Helyi vállalkozókkal szorosabb együttműködés, 6. Térfigyelő rendszer fejlesztése, bővítése 7. Fesztiválok, koncertek megtartása, bővítése 8. Központi közétkeztetési konyha létrehozása 9. ÁFÁI szükséges felújítása 10. ÁFÁI bővítése pályázattal I Ráckeve, február 25. Ráckeve Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Mágocs Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének. Gazdasági programja

Mágocs Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének. Gazdasági programja Mágocs Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének Gazdasági programja 2007-2010. évre 2 Tartalomjegyzék Bevezetés 1. Mágocs Nagyközség gazdasági helyzetét alapvetően befolyásoló körülmények 1.1. A

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 24-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 24-ei ülésére 1 ELŐTERJESZTÉS Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 24-ei ülésére Tárgy: Előterjesztő: Döntés az Önkormányzat 2015-2019. közötti évekre vonatkozó Gazdasági Programjáról, Fejlesztési

Részletesebben

VITNYÉD település Önkormányzat. Képviselő-testületének. Gazdasági programja. 2015-2019. évre.

VITNYÉD település Önkormányzat. Képviselő-testületének. Gazdasági programja. 2015-2019. évre. VITNYÉD település Önkormányzat Képviselő-testületének Gazdasági programja 2015-2019. évre. 1 Bevezetés A gazdasági program elkészítésére a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 91. -ában

Részletesebben

Mágocs Város Önkormányzatának. Gazdasági programja. 2014-2019. évre

Mágocs Város Önkormányzatának. Gazdasági programja. 2014-2019. évre A jövő az nem egy hely, ahová belépünk. Azt mi hozzuk létre: /L.I.Sweet/ Mágocs Város Önkormányzatának Gazdasági programja 2014-2019. évre A programot a képviselő-testület 2015. március.tartott ülésén

Részletesebben

Lengyeltóti Város Gazdasági programja 2010 2014.

Lengyeltóti Város Gazdasági programja 2010 2014. Lengyeltóti Város Gazdasági programja 2010 2014. Jóváhagyta: Lengyeltóti Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a /2011. (..) számú határozatával. Tartalom 1.) Bevezetés... 2 2.) Alapelvek és pénzügyi

Részletesebben

GAZDASÁGI PROGRAMJA 2014-2019

GAZDASÁGI PROGRAMJA 2014-2019 BALATONSZÁRSZÓ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK GAZDASÁGI PROGRAMJA 2014-2019 Balatonszárszó, 2015.március 23. A gazdasági programot a Képviselő-testület 80/2015.(III.23.) számú határozatával

Részletesebben

ORFALU KÖZSÉG 2015-2019 GAZDASÁGI PROGRAMJA

ORFALU KÖZSÉG 2015-2019 GAZDASÁGI PROGRAMJA ORFALU KÖZSÉG GAZDASÁGI PROGRAMJA 2015-2019 Jóváhagyta: Orfalu Községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a 68/2015. (VII.27.) képviselő-testületi határozatával Bevezetés Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

GAZDASÁGI PROGRAM 2014-2019. Vigántpetend község Önkormányzata

GAZDASÁGI PROGRAM 2014-2019. Vigántpetend község Önkormányzata GAZDASÁGI PROGRAM 2014-2019 Vigántpetend község Önkormányzata BEVEZETŐ Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (Mötv) 116. -a kimondja, hogy a képviselő-testület hosszú távú

Részletesebben

HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS Településfejlesztési koncepciója

HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS Településfejlesztési koncepciója Egyeztetési dokum entáció: 2015. május 26. HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS Településfejlesztési koncepciója Készült a Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának megbízásából 2015. május C Í V I S T E R V VÁROSTERVEZŐ

Részletesebben

VÁSÁROSNAMÉNY VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA. Projekt azonosító: ÉAOP - 6.2.1/K-13-2014-0002

VÁSÁROSNAMÉNY VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA. Projekt azonosító: ÉAOP - 6.2.1/K-13-2014-0002 VÁSÁROSNAMÉNY VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA Projekt azonosító: ÉAOP - 6.2.1/K-13-2014-0002 VÁSÁROSNAMÉNY VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2015 Készült: Belügyminisztérium

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Tisztelt Képviselő-testület! A helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. tv. 91. -a szerint az önkormányzat gazdasági programját az alakuló ülést követő 6 hónapon belül felülvizsgálja

Részletesebben

Felsőlajos Község Önkormányzatának Gazdasági Programja 2015-2020. 2015. április 21.

Felsőlajos Község Önkormányzatának Gazdasági Programja 2015-2020. 2015. április 21. Felsőlajos Község Önkormányzatának Gazdasági Programja 2015-2020. 2015. április 21. A Gazdasági Program készítés céljainak rövid bemutatása A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX.

Részletesebben

GÁRDONY Város Települési Környezetvédelmi Programja (2015-2020)

GÁRDONY Város Települési Környezetvédelmi Programja (2015-2020) GÁRDONY Város Települési Környezetvédelmi Programja (2015-2020) 1 TARTALOMJEGYZÉK 1 BEVEZETÉS... 5 1.1 A feladat meghatározása... 6 1.2 SZAKMAI ÉS MÓDSZERTANI KERETEK... 7 1.2.2. A környezeti problémákkal

Részletesebben

K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Képviselőtestületének 2007. február 22-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Képviselőtestületének 2007. február 22-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből Polgármesteri Hivatal 4201 Hajdúszoboszló, Hősök tere 1. Telefon: 52/557-300. Fax: 52/557-301. Email: polgmhiv@hajduszob.hu Szám: 756/2007. K I V O N A T Hajdúszoboszló Város Képviselőtestületének 2007.

Részletesebben

Diósd Város Önkormányzatának gazdasági ( fejlesztési ) programja vitaanyag

Diósd Város Önkormányzatának gazdasági ( fejlesztési ) programja vitaanyag Diósd Város Önkormányzatának gazdasági ( fejlesztési ) programja vitaanyag Jövőkép, megvalósítandó elképzelések, feladatok: Alapelvünk az, hogy Diósd Város Önkormányzatának a településfejlesztésben meghatározó

Részletesebben

Tárgy: Javaslat az önkormányzat 2015-2019. évek közötti Gazdasági Programjára.

Tárgy: Javaslat az önkormányzat 2015-2019. évek közötti Gazdasági Programjára. ELŐTERJESZTÉS SAJÓIVÁNKA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. ÁPRILIS 22-EI MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 1268-4/2015./V. MELLÉKLETEK SZÁMA: 1 DB III. NAPIREND Tárgy: Javaslat

Részletesebben

RÁCALMÁS VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA

RÁCALMÁS VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 1 RÁCALMÁS VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA A településfejlesztési koncepciót Rácalmás Város Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2016. (01.26.) KT. sz. határozatával elfogadta. 2016. január 2 Tartalomjegyzék

Részletesebben

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2011. március 31-i ülésére

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2011. március 31-i ülésére Tárgy: Békés Város Önkormányzatának gazdasági programja Előkészítette: Izsó Gábor polgármester Tárnok Lászlóné jegyző Véleményező valamennyi bizottság bizottság: Sorszám: III/2 Döntéshozatal módja: Egyszerű

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2015. (IV.20.) önkormányzati határozata. gazdasági program elfogadásáról

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2015. (IV.20.) önkormányzati határozata. gazdasági program elfogadásáról Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2015. (IV.20.) önkormányzati határozata gazdasági program elfogadásáról A Képviselő-testület a 2014-2019 időszakra vonatkozó gazdasági programját

Részletesebben

I. Önkormányzat Bevételek

I. Önkormányzat Bevételek 1. Napirend 2016. évi költségvetés 1. Napirend ELŐTERJESZTÉS 2016. évi költségvetés Tisztelt Képviselő-testület! Az önkormányzat 2016. évi költségvetési javaslata az elfogadott 2016. évi költségvetési

Részletesebben

A BARANYA MEGYEI TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ

A BARANYA MEGYEI TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ A BARANYA MEGYEI TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉRTÉKELÉSE Készült a területfejlesztési koncepció, a területfejlesztési program és a területrendezési terv tartalmi követelményeiről,

Részletesebben

RÉVFÜLÖP TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ

RÉVFÜLÖP TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ RÉVFÜLÖP TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ /2014.(07 ) sz. Határozat JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZ JÖVŐKÉP ÉS CÉLOK (314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 2. melléklet I. fejezet tartalmi követelményei szerint) 2 0 1

Részletesebben

BALATO FÜRED VÁROS Ö KORMÁ YZATÁ AK GAZDASÁGI PROGRAMJA 2011-2014. BEVEZETŐ A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. 91..(1) bekezdésében előírt kötelezettség, hogy az önkormányzat elkészítse gazdasági

Részletesebben

Szajla Község Önkormányzatának gazdasági programja

Szajla Község Önkormányzatának gazdasági programja Szajla Község Önkormányzatának gazdasági programja A helyi önkormányzatokról szóló 1990,évi LXV. törvény elıírásai szerint az önkormányzatoknak a választási ciklus végéig szóló gazdasági programot kell

Részletesebben

Varsány község Önkormányzatának ( ) számú határozata a településfejlesztési koncepció megállapításáról

Varsány község Önkormányzatának ( ) számú határozata a településfejlesztési koncepció megállapításáról Varsány község Önkormányzatának ( ) számú határozata a településfejlesztési koncepció megállapításáról Varsány község Önkormányzatának képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről

Részletesebben

TISZAÚJVÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

TISZAÚJVÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK TISZAÚJVÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK GAZDASÁGI PROGRAMJA 2007-2010 1. oldal TARTALOMJEGYZÉK I. POLGÁRMESTERI ÖSSZEGZÉS... 3 II. FORRÁSOK, GAZDÁLKODÁS, FEJLESZTÉSI CÉLOK 2007-2010... 13 1./

Részletesebben

GAZDASÁGI PROGRAMJA 2015-2019.

GAZDASÁGI PROGRAMJA 2015-2019. Jászivány Községi önkormányzat GAZDASÁGI PROGRAMJA 2015-2019.. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 116. -a kimondja, hogy a képviselő-testület hosszú távú fejlesztési

Részletesebben

BALATONFENYVES. Településfejlesztési Koncepció TERVEZET. Megbízó: Balatonfenyves Község Önkormányzata

BALATONFENYVES. Településfejlesztési Koncepció TERVEZET. Megbízó: Balatonfenyves Község Önkormányzata TERVEZET Megbízó: Balatonfenyves Község Önkormányzata Lombár Gábor polgármester 8646 Balatonfenyves, Kölcsey u. 27. Generál Tervező: Altervező: ARKER Stúdió Építészeti és Kereskedelmi Kft. 7400 Kaposvár,

Részletesebben

Megalapozó vizsgálat

Megalapozó vizsgálat Megalapozó vizsgálat Balatonfenyves településrendezési eszközeinek felülvizsgálatához 50-1658/2012 1. HELYZETFELTÁRÓ MUNKARÉSZ 1.1. Településhálózati összefüggések, a település helye a településhálózatban,

Részletesebben

Nógrádmegyer község Önkormányzatának 9/2003.(XI.27.) számú határozata a településfejlesztési koncepció megállapításáról

Nógrádmegyer község Önkormányzatának 9/2003.(XI.27.) számú határozata a településfejlesztési koncepció megállapításáról Nógrádmegyer község Önkormányzatának 9/2003.(XI.27.) számú határozata a településfejlesztési koncepció megállapításáról Nógrádmegyer község Önkormányzatának képviselő-testülete az épített környezet alakításáról

Részletesebben

Abony Város Önkormányzatának gazdasági programja 2010-2014.

Abony Város Önkormányzatának gazdasági programja 2010-2014. Abony Város Önkormányzatának gazdasági programja 2010-2014. Bevezető A 2005. évi XCII. törvény 3. -a módosította a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 91.. (6)-(7) bekezdéseit az alábbiak

Részletesebben

GAZDASÁGI PROGRAMJA 2007-2010.

GAZDASÁGI PROGRAMJA 2007-2010. K A R D O S K Ú T K Ö Z S É G I Ö N K O R M Á N Y Z A T Képviselő-testületének GAZDASÁGI PROGRAMJA 2007-2010. Kardoskút, 2007. március 22. 1 Előterjesztés Kardoskút Község Képviselő-testületének 2007.

Részletesebben

A SZEKSZÁRD-TOLNAI KISTÉRSÉG KULTURÁLIS ÉS KÖZMŐVELİDÉSI STRATÉGIÁJA ÉS RÖVIDTÁVÚ OPERATÍV PROGRAMJA

A SZEKSZÁRD-TOLNAI KISTÉRSÉG KULTURÁLIS ÉS KÖZMŐVELİDÉSI STRATÉGIÁJA ÉS RÖVIDTÁVÚ OPERATÍV PROGRAMJA KULTURÁLIS ÉS KÖZMŐVELİDÉSI STRATÉGIÁJA ÉS RÖVIDTÁVÚ OPERATÍV PROGRAMJA Munkaanyag 2010. TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS...2 HELYZETELEMZÉS...3 A KISTÉRSÉG KÖZMŐVELİDÉSI HELYZETE...10 SWOT elemzés...18 Problémafeltárás...20

Részletesebben

Zirc város integrált településfejlesztési stratégiája

Zirc város integrált településfejlesztési stratégiája Zirc város integrált településfejlesztési stratégiája II. STRATÉGIA KDOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Közép-Dunántúli Operatív Program Fenntartható településfejlesztés a kis- és középvárosokban Integrált Településfejlesztési

Részletesebben

Cigánd Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája

Cigánd Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája Észak-Magyarországi Operatív Program Fenntartható településfejlesztés a kis- és középvárosokban Integrált Településfejlesztési Stratégiák kidolgozása Projekt azonosító: ÉMOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Integrált

Részletesebben

GYOMAENDRŐD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI PROGRMJA

GYOMAENDRŐD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI PROGRMJA GYOMAENDRŐD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI PROGRMJA 2011.március- 2015. március -TERVEZET- 2011. március 24. TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 2 1. HELYZETELEMZÉS... 3 1.1 A TELEPÜLÉS INFRASTRUKTÚRÁJA... 3 1.1.1

Részletesebben

TERVEZET BÁTA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2015-2020. ÉVI GAZDASÁGI PROGRAMJA

TERVEZET BÁTA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2015-2020. ÉVI GAZDASÁGI PROGRAMJA TERVEZET BÁTA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2015-2020. ÉVI GAZDASÁGI PROGRAMJA Előterjesztés a 2014. január 21-én tartandó képviselő-testületi ülésre Készítette: Huszárné Lukács Rozália polgármester E L Ő T E R

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 201 április 28-án tartandó ülésének 6. számú Gazdasági Program felülvizsgálata, kiegészítése tárgyú napirendi pontjához. Előadó: Gömze Sándor polgármester

Részletesebben

Városfejlesztési Választási Program 2014.

Városfejlesztési Választási Program 2014. Hajnal Egyesület Gyömrőért HEGY Városfejlesztési Választási Program 2014. Többet teszünk Gyömrő Lakosaiért! A HEGY VÁLASZTÁSI PROGRAMJA 2014 2 Hosszú távú cél: Létrehozni egy olyan települést, ahol szívesen

Részletesebben

E L Ő T E R J E SZ T É S. A Képviselő-testület 2011. március 31-i ülésére

E L Ő T E R J E SZ T É S. A Képviselő-testület 2011. március 31-i ülésére BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám: 1100- /2011. Előkészítő: Pékné dr.csefkó Judit E L Ő T E R J E SZ T É S A Képviselő-testület 2011. március 31-i

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 25-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 25-i ülésére Nádudvar Város Önkormányzat Polgármesterétől 4181. Nádudvar, Fő út 119. Tel.: 54/529-010 Fax.: 54/480-256, e-mail: nadudvar@nadudvar.hu Iktató szám: 16-21/2016. ELŐTERJESZTÉS Nádudvar Város Önkormányzat

Részletesebben

R E N D Ő R K A P I T Á N Y S Á G G Y Ő R * 9024 Győr, Zrínyi utca 54. ( (96) 520-000 ( (21) 10-55 ( fax 10-57

R E N D Ő R K A P I T Á N Y S Á G G Y Ő R * 9024 Győr, Zrínyi utca 54. ( (96) 520-000 ( (21) 10-55 ( fax 10-57 R E N D Ő R K A P I T Á N Y S Á G G Y Ő R * 9024 Győr, Zrínyi utca 54. ( (96) 520-000 ( (21) 10-55 ( fax 10-57 Szám: 321- /2005. Ált. Tárgy: A 2005. évi turisztikai idény értékelése Dr. Kovács Lajos Jegyző

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere

Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Iktatószám: 27661/2013. Tárgy: Önkormányzat 2012. évi zárszámadása Melléklet: előterjesztés melléklete (8 db táblázat) 1 db határozati javaslat 1 db

Részletesebben

202/2013. (VI.27.) VMJV KGY. HATÁROZATÁVAL JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓ

202/2013. (VI.27.) VMJV KGY. HATÁROZATÁVAL JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓ VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJÁNAK FELÜLVIZSGÁLATA II. KÖTET TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ 202/2013. (VI.27.) VMJV KGY. HATÁROZATÁVAL JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓ 2013. JÚNIUS

Részletesebben

BALMAZÚJVÁROSI KISTÉRSÉG

BALMAZÚJVÁROSI KISTÉRSÉG BALMAZÚJVÁROSI KISTÉRSÉG PRIORITÁSOK ÉS PROGRAMOK Készítette: ProKat Mérnöki Iroda Kft. 2010. augusztus 1 TARTALOMJEGYZÉK I. BEVEZETÉS...5 II. HELYZETELEMZÉS KÖVETKEZTETÉSEI...6 1. A helyzetelemzés legfontosabb

Részletesebben

FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK VIDÉKI TELEPÜLÉSEK SZÁMÁRA 2014-2020 JUSZTIN VALÉRIA EURÓPAI UNIÓS FORRÁSOK FELHASZNÁLÁSÁÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG

FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK VIDÉKI TELEPÜLÉSEK SZÁMÁRA 2014-2020 JUSZTIN VALÉRIA EURÓPAI UNIÓS FORRÁSOK FELHASZNÁLÁSÁÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK VIDÉKI TELEPÜLÉSEK SZÁMÁRA 2014-2020 JUSZTIN VALÉRIA EURÓPAI UNIÓS FORRÁSOK FELHASZNÁLÁSÁÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG TERÜLETFEJLESZTÉSI TERVEZÉSI FŐOSZTÁLY 2016. JANUÁR 15. Szűkülő

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 14-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 14-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 14-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Baranya Megyei Területfejlesztési Koncepció véleményezése Iktatószám:

Részletesebben

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2016. február 15. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA

VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2 0 1 6 VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA MEGBÍZÁSÁBÓL KÉSZÍTETTE: 1 Tartalom 1.JÖVŐKÉP... 3 1.1. Vonyarcvashegy

Részletesebben

MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT NAGYECSED VÁROS 2015. DECEMBER 31.

MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT NAGYECSED VÁROS 2015. DECEMBER 31. MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT NAGYECSED VÁROS 2015. DECEMBER 31. MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT NAGYECSED VÁROS Készült Nagyecsed Város Önkormányzata megbízásából Készítette MEGAKOM Tanácsadó Iroda 2015. Adatgyűjtés lezárva:

Részletesebben

Bükkszentkereszt Község Önkormányzatának GAZDASÁGI PROGRAMJA 2014-2019

Bükkszentkereszt Község Önkormányzatának GAZDASÁGI PROGRAMJA 2014-2019 Bükkszentkereszt Község Önkormányzatának GAZDASÁGI PROGRAMJA 2014-2019 I. Bükkszentkereszt helyzetelemzése Bükkszentkereszt elhelyezkedése Bevezető Bükkszentkereszt Magyarország Észak-Keleti régiójában,

Részletesebben

JÁRÁSI SZINTŰ ESÉLYTEREMTŐ PROGRAMTERV - MÓRAHALMI JÁRÁS -

JÁRÁSI SZINTŰ ESÉLYTEREMTŐ PROGRAMTERV - MÓRAHALMI JÁRÁS - JÁRÁSI SZINTŰ ESÉLYTEREMTŐ PROGRAMTERV - MÓRAHALMI JÁRÁS - TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉST SEGÍTŐ PROGRAMOK KIALAKÍTÁSA AZ ÖNKORMÁNYZATOKNÁL A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN C. ÁROP- 1.A.3-2014 PROJEKT KERETÉBEN Tartalomjegyzék

Részletesebben

A Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) tervezett prioritástengelyei és indikatív forrásallokációja

A Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) tervezett prioritástengelyei és indikatív forrásallokációja A Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) tervezett prioritástengelyei és indikatív forrásallokációja Operatív program megnevezése Tematikus célkitűzés Indikatív forrás-allokáció (%) 1.

Részletesebben

3. MELLÉKLET ILLESZKEDÉS AZ ORSZÁGOS, REGIONÁLIS ÉS TÉRSTÉSI FEJLESZTÉSI

3. MELLÉKLET ILLESZKEDÉS AZ ORSZÁGOS, REGIONÁLIS ÉS TÉRSTÉSI FEJLESZTÉSI 3. MELLÉKLET ILLESZKEDÉS AZ ORSZÁGOS, REGIONÁLIS ÉS TÉRSTÉSI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁKHOZ Nemzeti Fejlesztési Terv I-II. Az uniós támogatások hozzáférésének és felhasználásának alapdokumentuma a Nemzeti Fejlesztési

Részletesebben

NAGY KÁROLY INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA BICSKE

NAGY KÁROLY INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA BICSKE NAGY KÁROLY INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA BICSKE 2011 KÉSZÍTÕK NÉVSORA NAGY KÁROLY INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA - BICSKE MEGBÍZÓ KÉSZÍTETTE BICSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA PORTATERV VÁROSRENDEZÉSI

Részletesebben

Átány Község Önkormányzatának gazdasági programja 2007-2010.

Átány Község Önkormányzatának gazdasági programja 2007-2010. Átány Község Önkormányzatának gazdasági programja 2007-2010. A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény elõírásai szerint, az önkormányzatoknak a választási ciklus végéig szóló gazdasági programot

Részletesebben

A PÉCSI KISTÉRSÉG KOMPLEX FEJLESZTÉSI PROGRAMJA II. STRATÉGIA

A PÉCSI KISTÉRSÉG KOMPLEX FEJLESZTÉSI PROGRAMJA II. STRATÉGIA A PÉCSI KISTÉRSÉG KOMPLEX FEJLESZTÉSI PROGRAMJA II. STRATÉGIA Tartalomjegyzék Helyzetelemzés 5. Összefoglaló 5. Összegzés 7. 1. Kistérségi SWOT-analízis 13. 2. Kitekintés az országos és uniós programozásra

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA (ITS) TERVEZET

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA (ITS) TERVEZET ÚJFEHÉRTÓ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA (ITS) TERVEZET 2015. DECEMBER ÚJFEHÉRTÓ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA Készült Újfehértó Város Önkormányzatának megbízásából

Részletesebben

V. 2007-20013 SORÁN FEJLESZTENI KÍVÁNT

V. 2007-20013 SORÁN FEJLESZTENI KÍVÁNT V. 2007-20013 SORÁN FEJLESZTENI KÍVÁNT AKCIÓTERÜLETEK KIJELÖLÉSE 280 I.1 Kaposvár stratégiai céljai és az érintett városrészek viszonya Városrész stratégai fejlesztési céljai A) Fenntartható emberi léptékű

Részletesebben

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Tapolca Város Önkormányzata. 2013-2018. Felülvizsgálva: 2015.

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Tapolca Város Önkormányzata. 2013-2018. Felülvizsgálva: 2015. Helyi Esélyegyenlőségi Program Tapolca Város Önkormányzata 2013-2018. Felülvizsgálva: 2015. TARTALOM I. HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAM (HEP)... 3 1. Bevezetés... 3 2. A település bemutatása... 3 3. Értékeink,

Részletesebben

Tatai Kistérségi Többcélú Társulás Esélyegyenlőségi Programja

Tatai Kistérségi Többcélú Társulás Esélyegyenlőségi Programja Tatai Kistérségi Többcélú Társulás Esélyegyenlőségi Programja 2011. 1 Tartalom 1. Veztői összefoglaló... 4 2. Bevezető... 6 3. Stratégiai célok és alapelvek... 8 4. Általános elvek... 10 5. Helyzetelemzés...

Részletesebben

Gönc Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája

Gönc Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája Észak-Magyarországi Operatív Program Fenntartható településfejlesztés a kis- és középvárosokban Integrált Településfejlesztési Stratégiák kidolgozása Projekt azonosító: ÉMOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Gönc Város

Részletesebben

NEMESKÉR K Ö Z S É G

NEMESKÉR K Ö Z S É G NEMESKÉR K Ö Z S É G ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK GAZDASÁGI PROGRAMJA 2014-2019. évre Bevezetés A gazdasági program elkészítésére a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011.évi CLXXXIX.

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI SZAKKÉPZÉS-FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ 2013-2020 VÉGLEGES VÁLTOZAT

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI SZAKKÉPZÉS-FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ 2013-2020 VÉGLEGES VÁLTOZAT GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI SZAKKÉPZÉS-FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ 2013-2020 VÉGLEGES VÁLTOZAT Megbízó: Győr-Moson-Sopron Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság Készítette: BFH Európa Kft. Győr, 2013. május 2.

Részletesebben

BUDAPEST, VII. KERÜLET ERZSÉBETVÁROS FUNKCIÓBŐVÍTŐ REHABILITÁCIÓJA VÉGLEGES AKCIÓTERÜLETI TERV

BUDAPEST, VII. KERÜLET ERZSÉBETVÁROS FUNKCIÓBŐVÍTŐ REHABILITÁCIÓJA VÉGLEGES AKCIÓTERÜLETI TERV BUDAPEST, VII. KERÜLET ERZSÉBETVÁROS FUNKCIÓBŐVÍTŐ REHABILITÁCIÓJA VÉGLEGES AKCIÓTERÜLETI TERV KULTÚRA UTCÁJA רחוב התרבות STREET OF CULTURE 2009. JÚLIUS 1 Tartalomjegyzék 1. A FEJLESZTÉS ILLESZKEDÉSE AZ

Részletesebben

MAGLÓD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT. 22/2016. (III.02.) önkormányzati határozattal elfogadott TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA

MAGLÓD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT. 22/2016. (III.02.) önkormányzati határozattal elfogadott TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA MAGLÓD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 22/2016. (III.02.) önkormányzati határozattal elfogadott TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. JÖVŐKÉP...3 1.1. A jövőképet befolyásoló folyamatok...3 1.2. A jövőkép

Részletesebben

Veszprém Megyei Területfejlesztési koncepció és stratégia EFOP-GINOP-TOP ágazati lehatárolása, a 2014-2020-as időszak ágazati elemzése megyei szinten

Veszprém Megyei Területfejlesztési koncepció és stratégia EFOP-GINOP-TOP ágazati lehatárolása, a 2014-2020-as időszak ágazati elemzése megyei szinten Veszprém Megyei Területfejlesztési koncepció és stratégia EFOP-GINOP-TOP ágazati lehatárolása, a 2014-2020-as időszak ágazati elemzése megyei szinten TÁMOP-7.2.1-11/K Technikai segítségnyújtás 1085 Budapest,

Részletesebben

INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA

INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA BEVEZETŐ Az Integrált Településfejlesztési Stratégia a 314/2012. (XI.8.) Kormányrendeletben megfogalmazott tartalommal és véleményezési eljárás lebonyolításával

Részletesebben

II. kötet: INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA

II. kötet: INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA SELLYE INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA II. kötet: INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA Projekt azonosító: DDOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Dél-Dunántúli Operatív Program - Fenntartható településfejlesztés

Részletesebben

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖLTSÉGVETÉSI ÉS GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA 2006. JÚNIUS 15-I ÜLÉSÉRE

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖLTSÉGVETÉSI ÉS GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA 2006. JÚNIUS 15-I ÜLÉSÉRE E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖLTSÉGVETÉSI ÉS GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA 2006. JÚNIUS 15-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 1515/2006. MELLÉKLETEK: DB TÁRGY: Tájékoztató a Dél-Dunántúli Regionális

Részletesebben

Ipoly-menti Palócok HACS HFS 2016.

Ipoly-menti Palócok HACS HFS 2016. Vezetői összefoglaló 1. A Helyi Fejlesztési Stratégia hozzájárulása a Vidékfejlesztési Program és az EU2020 céljaihoz Helyi Fejlesztési Stratégiánk hozzájárul az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedésre

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 12- /2013. 18. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Karácsony

Részletesebben

K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. február 25-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. február 25-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből Polgármesteri Hivatal 4201 Hajdúszoboszló, Hősök tere 1. Telefon: 52/557-300. Fax: 52/557-301. Email: polgmhiv@hajduszob.hu Szám: 1522/2010. K I V O N A T Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

A Vásárosnaményi kistérség integrált területfejlesztési, vidékfejlesztési és környezetgazdálkodási programja

A Vásárosnaményi kistérség integrált területfejlesztési, vidékfejlesztési és környezetgazdálkodási programja Megvalósítási terv a Tisza-völgyi árapasztó rendszer (ártér-reaktiválás szabályozott vízkivezetéssel) I. ütemére valamint a kapcsolódó kistérségekben az életfeltételeket javító földhasználati és fejlesztési

Részletesebben

GÁRDONY VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2012. SZEPTEMBER. 1 O l d a l :

GÁRDONY VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2012. SZEPTEMBER. 1 O l d a l : GÁRDONY VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2012. SZEPTEMBER 1 O l d a l : TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 3 1. A VÁROS SZEREPÉNEK MEGHATÁROZÁSA A TELEPÜLÉSHÁLÓZATBAN... 4 2. A VÁROS EGÉSZÉRE VONATKOZÓ

Részletesebben

Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Sport Szakállamtitkárság

Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Sport Szakállamtitkárság Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Sport Szakállamtitkárság Összefoglaló az Új Magyarország Fejlesztési Terv sporthoz közvetetten kapcsolódó fejlesztési lehetőségeiről 2008. március I. Gazdaságfejlesztési

Részletesebben

BALATON RÉGIÓ RÉSZLETES FEJLESZTÉSI TERVE

BALATON RÉGIÓ RÉSZLETES FEJLESZTÉSI TERVE Balaton Fejlesztési Tanács BALATON RÉGIÓ RÉSZLETES FEJLESZTÉSI TERVE 2007-2013 készült a Balaton Régió Fejlesztési Stratégiája és a Balaton Régió Komplex Térségi Programja alapján 2006. június 21. (módosítva:

Részletesebben

NAV 1 % Érvényesen rendelkező magánszemélyek száma: na. Balkányi Polgárőr Egyesület

NAV 1 % Érvényesen rendelkező magánszemélyek száma: na. Balkányi Polgárőr Egyesület NAV 1 % kedvezményezett adatok 2013-ban Szervezet típusa Cél szerinti besorolás Cél leírása NAV 1 % kedvezményezett adatok 2013-ban Szervezet típusa Cél szerinti besorolás Cél leírása NAV 1 % kedvezményezett

Részletesebben

Településfejlesztési koncepció Ostffyasszonyfa

Településfejlesztési koncepció Ostffyasszonyfa OSTFFYASSZONYFA TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 1 Településfejlesztési koncepció Ostffyasszonyfa Szerző: Révay Ferenc okl. településmérnök OSTFFYASSZONYFA TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2 1.E L Ő Z

Részletesebben

Településfejlesztési Koncepció munkaanyag v1.0

Településfejlesztési Koncepció munkaanyag v1.0 Debrecen Megyei Jogú Város Településfejlesztési Koncepciója és Integrált Településfejlesztési Stratégiája 2014-2020 Településfejlesztési Koncepció munkaanyag v1.0 Készítette: Euro Régió Ház Kft. INNOVA

Részletesebben

TISZAVASVÁRI VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJÁNAK ÉS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA

TISZAVASVÁRI VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJÁNAK ÉS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA ÉAOP-6.2.1/K-13-2014-0002 TISZAVASVÁRI VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJÁNAK ÉS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA BELÜGYMINISZTÉRIUM TISZAVASVÁRI VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI

Részletesebben

FERTŐSZENTMIKLÓS GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE 10. VÁROSA

FERTŐSZENTMIKLÓS GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE 10. VÁROSA KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL FERTŐSZENTMIKLÓS GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE 10. VÁROSA GYŐR 2008. Központi Statisztikai Hivatal, 2008 ISBN 978-963-235-218-3 Felelős szerkesztő: Nyitrai József igazgató További

Részletesebben

Antiklakás programot!

Antiklakás programot! Fórum MI TÖRTÉNIK A HAZAI LAKÁSÁLLOMÁNNYAL? MERRE A KIÚT, VAN-E MEGHATÁROZHATÓ KIÚT A MŰEMLÉKI LAKÓÉPÜLETEKET ÉS AZ ÚJ ÉPÍTÉSŰ INGATLANOKAT EGYARÁNT ÉRINTŐ GAZDASÁGI PROBLÉMÁK KÖRÉBŐL. LETENYEI LÁSZLÓ

Részletesebben

Velencei-tó Térségfejlesztő Közhasznú Egyesület. 2015-HFS tervezés

Velencei-tó Térségfejlesztő Közhasznú Egyesület. 2015-HFS tervezés Velencei-tó Térségfejlesztő Közhasznú Egyesület 2015-HFS tervezés Helyi Fejlesztési Stratégia Tervezett LEADER forrásösszeg: 245.000.000 Ft Jelentős csökkenés a korábbi ciklushoz képest A LEADER csak kiegészítő

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Gazdasági Program 2014-2020 2015. április 2 TARTALOMJEGYZÉK I. BEVEZETÉS...3 II. A GAZDASÁGI PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁNAK ALAPJÁT KÉPEZŐ TERVEZÉSI FOLYAMAT...5 II.1.

Részletesebben

Szolnoki kistérség Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv 2008 2014

Szolnoki kistérség Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv 2008 2014 1 Szolnoki kistérség Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv 2008 2014 2008. augusztus Készült a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózatműködtetési

Részletesebben

ABAÚJ KIVIRUL HELYI VIDÉKFEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2013.

ABAÚJ KIVIRUL HELYI VIDÉKFEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2013. Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa ABAÚJ KIVIRUL HELYI VIDÉKFEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2013. ABAÚJ LEADER HACS ABAÚJ LEADER EGYESÜLET 3860. ENCS, PETÖFI ÚT 62.

Részletesebben

A DERECSKE-LÉTAVÉRTESI KISTÉRSÉG FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS

A DERECSKE-LÉTAVÉRTESI KISTÉRSÉG FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS A DERECSKE-LÉTAVÉRTESI KISTÉRSÉG FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS PROGRAMJA Koncepció Derecske 2009. november Tartalom 1. Bevezetés... 2 2. A külső környezet elemzése... 4 3. A Belső környezet jellemzői... 10

Részletesebben

HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK

HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI PROGRAMJA 2014-2019 Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Az elkészítésben közreműködő külső szakértők: Róka László, Deme Lóránt MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó

Részletesebben

ÖRVÉNYES. TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ Jóváhagyásra előkészített anyag

ÖRVÉNYES. TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ Jóváhagyásra előkészített anyag ÖRVÉNYES Jóváhagyásra előkészített anyag Megbízó Örvényes község Önkormányzata Huszár Zoltán polgármester 8242 Örvényes, Fenyves utca 1. Tel.: 87/449-034 Tervező Völgyzugoly Műhely Kft. 2083, Solymár,

Részletesebben

KISVÁRDA VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA

KISVÁRDA VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA KISVÁRDA VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA Projekt azonosító: ÉAOP - 6.2.1/K-13-2014-0002 KISVÁRDA VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2015 Készült: Belügyminisztérium megbízásából

Részletesebben

K I V O N A T. Készült: Vámosszabadi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

K I V O N A T. Készült: Vámosszabadi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének Községi Önkormányzat Vámosszabadi K I V O N A T Készült: Vámosszabadi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. szeptember 28-án (kedden) 18.00 órakor kezdődő soron következő nyilvános testületi

Részletesebben

WEKERLE TERV. A magyar gazdaság Kárpát-medencei léptékű növekedési stratégiája

WEKERLE TERV. A magyar gazdaság Kárpát-medencei léptékű növekedési stratégiája WEKERLE TERV A magyar gazdaság Kárpát-medencei léptékű növekedési stratégiája Tartalom 1. A Wekerle Terv háttere... 2 2. Célrendszer... 6 2.1. Infrastruktúra összehangolása a Kárpát-medencében... 9 2.2.

Részletesebben

ALAPSZABÁLY1 I. Általános rendelkezések II. Az egyesület célja és feladatai2

ALAPSZABÁLY1 I. Általános rendelkezések II. Az egyesület célja és feladatai2 ALAPSZABÁLY 1 I. Általános rendelkezések 1.1. A szervezet teljes neve: Győr-Moson-Sopron Megyei Falusi Turizmus Egyesület Rövidített neve: GyMS megyei FTE Angol nyelven: Association of Rural Tourism in

Részletesebben

A Rendelet 3. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (1) Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2012. évi költségvetését

A Rendelet 3. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (1) Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2012. évi költségvetését Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2012. (IX. 19.) önkormányzati rendelete a 2012. évi költségvetéséről szóló 7/2012. (III. 01.) önkormányzati rendelet módosításáról Gárdony Város Önkormányzat

Részletesebben

Idegenforgalmi fejlesztési lehetőségek Pozsony környékén Lelkes Gábor

Idegenforgalmi fejlesztési lehetőségek Pozsony környékén Lelkes Gábor Idegenforgalmi fejlesztési lehetőségek Pozsony környékén Lelkes Gábor Bevezetés A modern társadalomban növekszik a szabadidő aránya, az idegenforgalom az egyik leggyorsabban fejlődő gazdasági ágazat (a

Részletesebben

LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA

LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA Homokhátság Fejlődéséért Vidékfejlesztési Egyesület 2014-2020 Hagyomány és fejlődés, hogy az unokáink is megláthassák Tartalomjegyzék 1. A Helyi Fejlesztési Stratégia

Részletesebben

SZIGETSZENTMIKLÓS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA. Szigetszentmiklós Város Önkormányzata AJÁKA-OKT Oktatási és Pályázati Tanácsadó Kft.

SZIGETSZENTMIKLÓS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA. Szigetszentmiklós Város Önkormányzata AJÁKA-OKT Oktatási és Pályázati Tanácsadó Kft. SZIGETSZENTMIKLÓS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2010 Szigetszentmiklós Város Önkormányzata AJÁKA-OKT Oktatási és Pályázati Tanácsadó Kft. AJÁKA-OKT Oktatási és Pályázati Tanácsadó Kft. 2 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

A Gyıri Többcélú Kistérségi Társulás területfejlesztési koncepciója

A Gyıri Többcélú Kistérségi Társulás területfejlesztési koncepciója MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA REGIONÁLIS KUTATÁSOK KÖZPONTJA NYUGAT-MAGYARORSZÁGI TUDOMÁNYOS INTÉZET Közleményei 169 B Témavezetı: Hardi Tamás PhD tudományos munkatárs Készült: a Gyıri Többcélú Kistérségi

Részletesebben

13/2004. (IV.01.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet

13/2004. (IV.01.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet 13/2004. (IV.01.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet a pénzbeni és természetben nyújtott szociális ellátások helyi szabályairól szóló többször módosított 35/1996. (VI.25.) sz. önkormányzati rendelet

Részletesebben