Játszani is engedd! Álláspontunk HAZA ÉS HALADÁS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Játszani is engedd! Álláspontunk HAZA ÉS HALADÁS"

Átírás

1 2006. június Álláspontunk Az Összhang újság megjelenési gyakorisága nem teszi lehetővé, hogy friss hírekkel szolgáljon. Feladatunknak azt tartjuk, hogy karakteres baloldali értékrend mentén szóljunk a Pesterzsébeti Olvasóhoz. Ezért, bár a lap megjelenése és az országgyűlési választások között több mint egy hónap eltelt, engedtessék meg, hogy most az első gondolat az örömé legyen. Elsősorban azért, mert Magyarország a jövőt, a szabadságot és a demokráciát választotta, és több szempontból az esélyt. Esélyt a gazdasági és szociális felemelkedésre, egy erős, bizakodó európai nemzet kialakulására. Esélyt, hogy megindul az erőszakos, arrogáns jobboldali képviselet erkölcsi, politikai megtisztulása. Esélyt az egymás nézetei iránti toleranciára, ideológiai, politikai hovatartozástól függetlenül egymás kölcsönös tiszteletére. Igen, a választók ilyen országot akarnak. Esélyt kaptunk. Illik ezzel jól élni. Az alakulóban lévő kormánynak úgy, hogy beteljesíti a választási ígéreteket olyan Új Magyarország építésébe kezd, amely Kovács Pistinek egy szabad, biztonságos jövőt teremt. A kezdet biztató. Addig nem esik szó személyi kérdésről, amíg nincs program. Láthatóan az a fontos, mit akar csinálni a kormány, és nem az, hogy kiből mi lesz. Gyurcsány és csapata elszánt a nagy reformok végrehajtására a hatékonyabb olcsóbb állam szerkezetében, a közigazgatásban, az egészségügyben. Elszánt az ország fejlesztésében, adottságainknak megfelelő új pályára állításában, a szakképzés átalakításában, a munka és szociális biztonság megteremtésében. Az esély másik felét a jobboldali politikusok kapták. Szurkolunk, hogy jól használják ki az ellenzékiség adta lehetőséget. Legyen erejük és bátorságuk kialakítani azt a politikai stílust, amely választóik értékrendjére alapoz, de felhagy a,,minél rosszabb, annál jobb gyakorlattal, és tiszteletben tartja az eltérően gondolkodó embert. Két okunk is van reménykedni ebben. A nagy reformlépésekhez szükséges törvényeket csak az ellenzék támogatásával tudja megalkotni az Országgyűlés, másrészt ez az átalakulás szükséges az ország nyugalmához, egymás tiszteletéhez, a,,normális Magyarországhoz. Örüljünk hát az esélyeknek, és éljünk velük jól! Szalontai Tibor Gondolatok a választásról Unalomig ismételt közhely: a 2006-os országgyűlési választás történelmi jelentőségű volt. Nem csak azzal, hogy a rendszerváltás után először fordult elő, hogy egy kormány hivatalban maradjon és befejezhessen folyamatokat, terveket. Hanem legfőképpen azzal, hogy a választók többsége ismételten elutasította a már-már ámokfutásba hajló szembenállást, a tények nyilvánvaló semmibevételét, a másként gondolkodó kiátkozását pártból, szövetségből, hazából. A választók a minden eddiginél nagyobb kampány ellenére nem hagyták magukat félrevezetni józanul mérlegelték az elmúlt négy évet, és tudták igen, tudták, hogy melyek lehetnek azok a fő irányok, melyet a választások után várhatnak, és kitől várhatnak. Győztünk. De nyerni csak akkor fogunk, ha látjuk: igazából hatalmas lehetőséget kaptunk. Ha jól csináljuk, erősödni fog a gazdaság. Ha világos célokat tűzünk ki, egyben megjelölve a hozzá vezető utat is - ezt meg lehet csinálni. A nehézségeket lehet vállalni, ha a vége nem ködbevesző, távoli valami, hanem megfogható, látható időpont, amihez viszonyítani lehet életünket. (Folytatás a 2. oldalon) Játszani is engedd! Május utolsó vasárnapja a gyermekeké, a játéké. A pesterzsébeti gyerekek - szerencsére - egyre több helyen és egyre szebb körülmények között tudnak játszani, köszönhetően az évek óta zajló játszótér-felújításoknak. Idén újabb játszótérrel leszünk gazdagabbak: fővárosi támogatással őszre megépülhet a Vágóhíd utcai lakótelepen az új gyermek- és pihenőkert. (A játszótér-rekonstrukciókról bővebben lapunk 4. oldalán olvashatnak.) Vécsey játszótér A tartalomból: Továbbra is a kerületért 2. oldal, Visszafordulni tilos 3. oldal, Köszöntő Pedagógus Napra 4. oldal, Megkérdezték 8. oldal HAZA ÉS HALADÁS

2 ,,Továbbra is a kerületért Hiller István, Pesterzsébet országgyűlési képviselője átvette mandátumát a kerület Polgármesteri Hivatalában. A köszöntő szavak és ünnepség végén még egy kis képviselőfánk elfogyasztására is maradt idő. Szereti a képviselőfánkot? Igen, de nagyon vigyázni kell, mert négy éve mikor megválasztottak, elmondtam, hogy nagyon szeretem a képviselőfánkot és a franciakrémest is, aminek hatására bármerre jártam Gyöngyöstől Pécsváradig, kedves vendéglátóim mindenhol ezekkel leptek meg. Szó szerint súlyos hatása lett. Úgyhogy azóta vigyázok az ilyen kijelentésekkel. Mi jön most? Pihenni fog? Akartam, de nem megy. Aktív és eredményes tárgyalások folynak a koalíciós partnerrel. Először a programról, a kormányszerkezetről, aztán a személyi kérdésekről döntünk. Biztos vagyok benne, hogy június (Folytatás a 1. oldalról) Győztünk, de igazából csak lehetőséget kaptunk, hogy megmutassuk: nem csak rövidtávon tudjuk rendbe tenni a gazdaságot. Hogy mindenki elfogadja: a haza, a nemzet, a család legalább annyira része értékrendszerünknek, mint a jobboldalénak. Hogy látható legyen: a szolidaritás, a szociális érzékenység a nagy átalakítás során is első felében megalakul a második Gyurcsány-kormány. A tárgyalások megkezdése óta egyetlen hétvége sem volt, amikor ne egyeztettünk volna, úgyhogy pihenésről szó sem lehet. Július végéig tervezzük a parlament rendkívüli ülésszakát, és mivel ősszel önkormányzati választások lesznek, augusztustól már arra készülünk. Május elsejei beszédében azt mondta, közösséget, hálózatot akarnak létrehozni. Hogy haladnak? Remélem, hogy a következő hónapok bizonyítani fogják, hogy a kijelentésem tudatos és tartalommal bíró elgondolás. Kongresszus előtt állunk, és az elmúlt időszakban alapos, elemző munka folyt a választási eredmények értékelése és a mögötte levő összefüggések megértése érdekében. Milyen következtetést vontak le? Többet is. Először is, ezt a választást az MSZP nyerte meg, és nem a Fidesz vesztette el. Másodszor, aki ebben az eredményben valaminek a végét látja, annak semmi tehetsége a politikához. Harmadszor pedig, aki ebben a választási győzelemben a lehetőséget és a kihívást látja, az tudja, merre kell vinni a szocialista pártot a következő években. Hallatlanul izgalmas időszak következik. Milyen izgalmak? Erről most még nem tudok többet mondani. Izgalmas terveink vannak, és időben, és kidolgozottan nemcsak, hogy hírt adunk róluk, de arra fogunk kérni mindenkit, hogy minél többen vegyenek részt az elképzeléseinkben. Nagy változásokat akarunk a baloldalon. Megbízólevele átvételekor hangsúlyozta, idézem: helyzetemből adódó lobbierőmet továbbra is a kerület javára fogom kamatoztatni. Így van. Én vezettem a budapesti listát, az országoson második voltam, nem kellett volna egyéniben indulnom. De én nem egyszerűen képviselő akartam lenni, hanem Pesterzsébet képviselője. És nyíltan vállalom az előnyt, ami helyzetemből fakad. Azt, hogy pártelnökként részt veszek a döntéshozatalban, gyorsabban elérem az információkat és így könnyebben tudom mindezt a választókerület javára kamatoztatni. Ez továbbra is így lesz. szem előtt marad. Hogy megmutassuk: a szabadságjogok, az ember tisztelete továbbra is erősségünk. Akkor hát mit győztünk le? Győztünk egy olyan társadalomfelfogás felett, amely a sajátján kívül nem ismer el más igazságot. Amely ebből következően minden eszközt a hazugságot, a szerverbetörést, a megfélemlítést, a,,cél szentesíti az eszközt jegyében megengedhetőnek tart. Amely jókra és gonoszokra osztja az országot. Győztünk egy magatartási forma felett, amely mindenkibe beleköt, aki kicsit is mást akar, amely mindenkit a maga uralma alá akart hajtani, mindent bekebelezni, amely nem ismer nyugalmat, csak harcot. Ebben a kampányban legyőztük saját magunkat is. Megtanultunk büszkék lenni baloldaliságunkra, értékeinkre. Igenis büszkék vagyunk azokra az eredményekre, amit közösen, a baloldal által állított vezetőkkel ért el országunk vagy szűkebb területünk. Igazunkban eddig is hittünk, most látjuk, hogy másokat is meg tudtunk győzni, mások is elfogadták érveinket. Győztünk, de sikeresek csak akkor leszünk, ha világosan kijelölt célok érdekében a következő négy évben együtt dolgozunk kormánypártiak és ellenzékiek, a nem szavazók és elkötelezettek. A megértés, a párbeszéd, az együttműködés nélkül a szebb jövőről csak álmodozhatunk. dr. Bojtár László - Komoróczy László 2

3 Visszafordulni tilos! Úristen, győztünk! Választások után mindig elhangzik ez a poén, amikor nekilát a győztes csapat a feladatok számbavételének. Az építész is látja az alapok kijelölésekor, milyen lesz az új ház, mégis tudja, sok még a munka, amíg lakhatóvá válik az épület. Így vagyunk ezzel mi, politikusok, így magam is. Tudjuk, hogy óriási a feladat, de azt is, hogy jó és igaz programmal indultunk a versenyben. Megcsináljuk ezt a házat, és jól! M ost, először a rendszerváltás óta, az emberek a folytatásra szavaztak. Ezért különös jelentősége van, milyen érzékenységgel látunk neki a választói üzenetek érvényre juttatásának. Mert mire is szavazott az ország? A jelenlegi koalíció folytatására, és nem egy külső SZDSZ-es támogatású szocialista kisebbségi kormányra. Ez fontos üzenet a koalíciós tárgyaló feleknek. Négypárti parlamentre. Nem akarják a választók, hogy két nagy párt,,kakaskodjon az arénában. Az ország színes értékvilágának teljes megjelenítését várják. Jó ezt is megjegyezni annak, aki uniformizálni akarja a politikát. A demokratikus, nyugodt politikára és közéletre. Arra, hogy a pártok értsenek szót az emberek érdekében. Én ebben az együttműködésben, nyitottságban, egy új politikai kultúra kialakulásában hiszek, ezért a baloldal győzelmén túl ez a választás számomra különösen jó üzenetet hordoz. A fejlődésre, az ország felemelkedésére, az uniós értékekre, az Új Magyarország programjára, amelyben a közös teljesítmény egy jobb jövőt vetít előre. A 13-as választókörzet első körben döntött. Köszönöm a pesterzsébetiek támogatását! Tudom, hogy ez mire kötelez. Intenzíven folytatni kell azt a munkát, amely révén a kerület Budapest szerves részévé válik. Hozzájárul ehhez a földutak aszfaltozásának befejezése, a járdafelújítási program, a Kis-Duna partjának fejlesztése, az uszoda, jégpálya megépítése, további parkosítások. De legfontosabb, hogy folytatódjék a közéleti párbeszéd, együttműködés, amely a korábbi időszakot is jellemezte. Amely ott van a pesterzsébeti emberek lelkében, és eredménye látható a fejlesztésekben. A pesterzsébetiek akkor is együtt ünnepelték március 15-ét és október 23-át, amikor az országra ez sajnos nem volt jellemző. Fontos, hogy tudjunk együtt dolgozni a sikerekért, majd együtt örülni azoknak, és együtt ünnepelni. Idén ősszel lesz még egy választás. Kampányolni fogok Szabados Ákos polgármesterért és a szocialista önkormányzati képviselőkért, mert ezt az összefogást képviselik és valósítják meg évek óta. És ez jól látszik Pesterzsébeten. Pál Tibor, országgyűlési képviselő A számok tükrében A szociáldemokrácia reneszánsza? A z MSZP a évi országgyűlési választáson összesen 190 mandátumot szerzett, így mindössze 4 mandátum hiányzott az abszolút többséghez, ami 194 (386 fő az összes parlamenti mandátum). A 190 mandátumból 105 az egyéni, ami csaknem 60%-a megszerezhető 176 egyéni mandátumnak. Budapesten megtartottuk a 2002-es eredményt, ami az egyéni mandátumoknál 80% feletti, de első alkalommal fordult elő, hogy vidéken is győztünk 52%-os értékkel. Jól sikerült a koalíciós partnerrel való együttműködés is, mert az a 80 ezer főnyi szavazó, aki 2002-ben MSZP választó volt, most,,átszavazott az SZDSZ-re. Ez a 80 ezer szavazat hozta be a SZDSZ-t a parlamentbe. Ha ezek a voksok az MSZP-nél maradnak, akkor az SZDSZ nem jut be a parlamentbe, miközben az MSZP ekkor sem szerezte volna meg az abszolút többséget. A évi választást a koalíció biztosabban nyerte, mint a 2002-est, azonban megmaradtak az MSZP-s alaptendenciák is; miszerint minél nagyobb a település, annál több a koalíciós szavazó. Budapesten: az első fordulóban 51,6%-ot a második fordulóban 55,6%-ot 100 fő alatti településen: az első fordulóban 35,6%-ot, a második fordulóban 39,5%-ot értünk el. Sajátos azonban, hogy a 2002-es évhez mért jobb eredményt a kistelepüléseken bekövetkezett 1,5-3,0% közötti szavazatnövekedés hozta. Az 5 ezer főnél kisebb települések 2/3-ában eredményünk javult. Ha a konkrét számokat nézzük, a 3 ezer 144 helységből 1003-ban nyertünk ban, míg 2002-ben csak 669-ben. Mindezeket figyelembe véve és az eredményeknek örülve meglepő, hogy a második fordulóra összeomlott jobboldal csak ilyen,,kis mértékben veszített. Igaza van tehát Hiller Istvánnak, amikor azt mondja, hogy az elért eredmények megtartásához és javításához még szervezettebb és még több munka kell! Most örüljünk inkább az,,igen MSZP, a,,húzzunk bele, a,,kampánydal, a,,piros szín és a remek hangulatú közös rendezvényeinknek ez utóbbiak közül is különösen az Andrássy úti több százezres, remélhetően nagy kezdetnek, ami, reméljük, a szociáldemokrácia reneszánszát jelenti. Gábor József Kedves Olvasóink! Ez az oldal ezentúl az Önök rendelkezésére áll. Várjuk leveleiket, hozzászólásaikat, véleményüket akár az újságunkkal, akár a kerület életével kapcsolatban. Szerkesztőség: 1203 Budapest, Kossuth Lajos u

4 Pedagógus köszöntõ H azánkban 1952 óta ünnepeljük a Pedagógusnapot, és köszöntjük minden év június elején, Comenius születése napján a pedagógusokat. A szülők és a gyermekek az iskolában virággal kedveskednek a tanítóknak, tanároknak. A fenntartók elismeréssel, kitüntetéssel jutalmazzák a legkiválóbbakat. A felnőttek pedig emlékeznek. Visszatekintenek másfél-két évtizednyi iskolai pályájukra, és felidézik kedvenc pedagógusuk az arcát, akinek a személyisége meghatározó volt számukra, akit követni akartak, aki példaképük volt. Június első vasárnapján köszöntsük a pedagógusokat, és legalább gondolatban adjunk nekik egy-egy szál virágot! " De már odaadná azt a bekötött könyvet, pedig istenem, az mindennél becsesebb, mert a Csokonai, ha elolvassa, akkor már nem kell annyira tovább az embernek, meg nehéz is olvasni, néhol nagyon szép, mikor azt írja a könyv, hogy Csokonai mindig álmos volt, s a tanára megengedte neki, hogy reggel ne menjen a reggeli órára... Igaz, a könyv írója ezért megsérti a tanárt, aki ezt megengedte Csokonainak, de Misi nem érez együtt ebben a dologban evvel az íróval. Egy ilyen tanárt ő is nagyon szeretne, nem azért, hogy reggeli első órára ne kelljen menni, mert most nem kell hat órakor senkinek iskolában lenni, csak nyolckor, hál' istennek, de azért most is sok minden van, amit egy jó tanár elengedhetne az embernek, például a rendhagyó igéket, vagy legalább a supinum tőalakot; éppen azt kellene most tanulnia, de nem képes figyelni rá, s az órán sem értette..." (Részlet Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig című regényéből) Játszóterek ma holnap,,jó szóval oktasd/ játszani is engedd! szól az idézet, s ezt olvasván talán nem is véletlen, hogy a Gyereknapot és a Pedagógusnapot csupán néhány nap választja el egymástól. Pesterzsébeten hat éve minden évben megújul egy-egy játszótér, vagy részben, vagy teljesen, s bízunk benne, hogy ez a tendencia a későbbiekben is folytatódik. Az önkormányzat, szűkös költségvetése ellenére, illetve mellett is mindig gondot és pénzt fordított arra, hogy az új nemzedéknek legyen megfelelő játéktere, újabb, igényesebb játszóterei. A kerület mintegy 50 játszóterének mindegyikét ugyan eddig nem sikerült teljesen átalakítani, de 2000 óta minden játszótéren egy-egy új játszószer kihelyezésével bővült a kínálat, s pályázati pénzből sikerült teljesen felújítani például a Mátyás király tér játszóparkot és a közkedvelt Kossuth téri játszóteret. Szintén megújult éppen két éve az Ady Endre 3. szám alatti játszótér, ahol a nagyobb gyermekek részére a dühöngőt is átépítették. A tavalyi a Vécsey lakótelep éve volt: szintén sikeres pályázat eredménye az a többgenerációs játszótér, amely a régi, elavult aszfaltozott játszótér helyén épült. A szerepjátékokra, kisebb versenyek kialakítására alkalmas játszótér központjában, a,,szigeten játszóvár található, homokárokkal körülvéve, magát a,,szigetet pedig négy fahídon lehet megközelíteni. Az önkormányzat szintén sikerrel pályázott a Vágóhídi lakótelepen új játszótér kialakítására. A Juta domb felújításával új parkot és szintén korszerű játékokkal felszerelt játszóteret vehetnek birtokukba a lakók még idén ősszel. Városházi kisvonatos játszótér Az önkormányzat az elmúlt időszakban nagyobb figyelmet fordított a játszóterek bekerítésére, hiszen fontos a játszóterek védelme, tisztábban tartása, a kutyák kizárása, a gyermekek egészségének megóvása. Eddig hat játszóteret kerítettek be, a későbbiekben még két helyszínen Tátra téren és a Magyarok Nagyasszonya terén lesz új kerítés. A bekerítés ellenére a mai napig sokan szándékosan megrongálják a drága pénzen vett játszószereket, amelyek javítása szintén horribilis összegekbe kerül. Próbáljuk meg óvni környezetünket, figyeljünk a környéken lévő játszóterekre, hogy gyermekeinknek legyen hol kikapcsolódni! 4

5 A közterület is a miénk! K erületünkben is találunk sajnos szép számmal nem várostűrő, illetve allergén fajokat, amelyekkel évtizedekkel ezelőtt telepítettek. Mivel a éves fák elöregedett egyedeknek számítanak, az önkormányzat, pontosabban a zöldterületek gondozásával megbízott közhasznú foglalkoztató feladata, hogy a balesetveszélyes és irritáló fákat kivágják, helyettük a jelenlegi városi környezetet tűrő, kisebb helyet foglaló fajokat ültessenek. Mindez azonban elképzelhetetlen a kerületi lakók együttműködése nélkül. Mit tehetünk azért, hogy fáink szebbek, hosszabb életűek legyenek? A legfontosabb, hogy különösen a fiatal egyedeket a vegetációs időszakban rendszeresen, heti két alkalommal liter vízzel öntözzük. Fontos a zöldsávok gyommentesítése és a talaj szellőzöttségének javítása is. Célszerű a cserjék és fák körül fatányért kialakítani, mely esőzések alkalmával megakadályozza az esővíz elfolyását, ezáltal csökken a talajerózió. Időnként pedig a növények tápanyag-utánpótlásáról is gondoskodni kell. A fák fejlődése érdekében elkerülhetetlen a rendszeres gallyazás, ez azonban csak szakember bevonásával végezhető. A lakosság gallyazási munkákat az ügyfélszolgálati irodában és a közhasznú foglalkoztatóban átvehető, illetve kitölthető formanyomtatványon keresztül jelentheti be. Minden egyes kérést helyszíni szemle követ, amely során a szakemberek a helyszínen felveszik a fák adatait és javaslatot tesznek ápolásukra. Az adatokat archiválják, így azok később is rendelkezésre állnak. Tavaly 502 lakossági igénybejelentés érkezett a közhasznú foglalkoztatóhoz. A rendelkezésre álló keretből 488 címen összesen 1321 db fa gallyazási és egyéb munkái készültek el. A fakivágás után keletkező, tüzelőnek alkalmas faanyagot a rászoruló családok között osztotta szét a foglalkoztató, a zöldhulladék egy részéből talajtakarásra való aprítékot készítettek, amelyet cserjeágyások alá terítettek. Az elmúlt évben 180 facsemetét ültettek el a közterületeken, a legtöbbet ott élők kérésére. Ilyen esetben a lakók aláírásukkal vállalják az elültetett facsemeték gondozását, ami tulajdonképpen a rendszeres öntözést jelenti. Pesterzsébet terei és utcái csak összefogással, a közös munka eredményeképpen lesznek szebbek, virágosabbak a jelenleginél. Ehhez várjuk segítségüket! (Részletek Bognárné Adorján Csilla bizottsági beszámolójából) A 2006-os parlamenti választások eredményeképpen az új országgyűlésben 41 női politikus foglal majd helyet. Ez a 10,6%-os részvétel ugyan magasabb, mint az előző ciklusra jellemző arány (9,1%), azonban még mindig messze elmarad az európai átlagtól (20%), az Európai Unió tagországainak sorában pedig az utolsó előtti helyet foglaljuk el e rendkívül alacsony arányszámmal. A legtöbb nő huszonöt azonban az MSZP színeiben politizál majd, a Fideszben tizenhárom, az SZDSZ-ben két, míg az MDF-ben mindössze egy mandátum jutott a nőknek. A képviselőcsoportok méretét is figyelembe véve, megállapítható, hogy nemcsak számosságában, de arányaiban is a szocialisták adnak leginkább teret a női politizálásnak, s így volt ez a rendszerváltozás óta minden parlamenti ciklusban. Sokan teszik fel azonban a kérdést: egyáltalán miért van szükség női politikusokra? Az egyik leginkább hangoztatott érv szerint a nők aktív részvétele a döntéshozatali folyamatokban nélkülözhetetlen. Látványosabb részvételükkel kiteljesedne és megjavulna a női és családi ügyek képviselete, előtérbe kerülne annak vizsgálata is, hogy Nõk a politikában milyen hatással lehet egy törvény a nőkre és a férfiakra, hogyan jelennek meg benne a különböző női és férfi társadalmi csoportok érdekei, és milyen módon befolyásolja a nemek egymáshoz való viszonyát. A női politikusok komoly szerepet tölthetnek be a nemek között tapasztalható egyenlőtlenségek megszüntetésében is. Több kutatás is kimutatta, hogy a nők másként politizálnak; nagyobb hangsúlyt fektetnek egy fontos politikai döntés előkészületeire, több szakemberrel és civillel konzultálnak, másféle problémamegoldó és problémakezelő képességekkel rendelkeznek, kompromisszumkeresők, a vitákban kevésbé agresszívek, mint a férfiak. Talán ennek a felismerése tükröződik a politikusok népszerűségi listáján is: a legelőkelőbb helyeken már régóta nők szerepelnek. Ahhoz azonban, hogy a nőket érintő problémák megoldása előtérbe kerülhessen, érezhetővé váljon a nők hatása, szükség van egy kritikus számbeli tömegre, amelyet a kutatók 30%-ra becsülnek, s mint látjuk, Magyarország ebben a tekintetben igen nagy lemaradással küszködik. Van tehát még mit tenni Húzzunk bele! Lendvai Anna 5

6 Igen, mi is segítettünk! Amikor ezeket a sorokat olvassátok már véget értek az országgyűlési választások, és mindkét szocialista jelölt első fordulós győzelmet aratva, folytatja munkáját Pesterzsébeten. Büszkén mondhatom, ebben nekünk, a Fiatal Baloldal pesterzsébeti szervezetének is roppant nagy szerepünk volt! Számtalan rendezvényen vettünk részt. Az Új Magyarország programot népszerűsítő kamionnal bejártuk hazánkat, és találkoztunk vidéki a FIB-es táborokból már jól ismert Kovács Eszter 1. sz. vk. Zöld Óvoda Csepeli Átjáró 10. Minden hónap első hétfő óráig Szalontai Tibor 2. sz. vk. MSZP Iroda 1203 Bp., Kossuth L. 49. Minden hónap első kedd óráig Domján Katalin 3. sz. vk. MSZP-iroda Minden hónap első hétfő óráig Somogyi Péter 4. sz. vk. MSZP-iroda Minden hónap utolsó hétfő 18 órától Scherz Gyuláné 5. sz. vk. gr. Széchenyi I. Ált. Isk. Bp., XX., Kálmán u. 15. Minden hónap harmadik kedd óráig Hábele Éva 6. sz. vk. Zrinyi Miklós Ált. Isk Bp., Mártírok út 47. Minden második kedd óráig Fogadóóráink Az MSZP önkormányzati képviselők fogadóóráinak helye és ideje Sárfi-Kránicz Ferenc 7. sz. vk. Tátra téri Általános Iskola 1204 Tátra tér 1. Minden hónap első csütörtök óráig Nemes László 8. sz. vk. MSZP-iroda Minden hónap első csütörtök óráig Hengl Tibor 9. sz. vk. MSZP-iroda Minden hónap első csütörtök óráig Kristyánné Aknai Erzsébet 10. sz. vk. MSZP Iroda Minden hónap utolsó csütörtök óráig Nezdei Valéria 11. sz. vk. Gyermekkert Óvoda 1204 Köztársaság tér 1. Minden hónap első hétfő óráig Országgyűlési képviselők fogadóóráinak helye és ideje barátainkkal is, akikkel nagyon örültünk egymás viszontlátásának. Ez a kamionos Roadshow egyébként egy külön cikket is megérne, hiszen innen Erzsébetről hárman is, több mint 50 településen jártunk, és fantasztikus élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodtunk, akik vállalkoztunk erre az embert és aktivistát is próbára tevő feladatra. Nagyban segítettük Hiller István és Pál Tibor munkáját. Csak néhányat kiemelve, rendeztünk saját kitelepülést a jelölteknek a Városháza előtt, részt vettünk a kampányzárón a Csiliben, de másnap ott voltunk Pál Tibor hagyományos autós felvonulásán, a Karavánon is. Nagyon jól éreztük magunkat, és igazi önfeledt ünneplést, hajnalig tartó bulizást rendeztünk az első forduló éjszakáján, miután a szavazatszámlálói bizottságokban elvégeztük munkánkat, és bementünk az Irodaházba. Természetesen a két forduló között sem álltunk meg lógatni a lábunkat, hanem mentünk és segítettünk az ország számos pontján baloldali barátainknak. Néhány képet felrakunk a honlapunkra, nézzétek meg őket! Ráadásul az egymást követő nagygyűlések alkalmával Ti is meggyőződhettetek, hogy a baloldali fiatalok egyre többen vannak, és nem igaz az a teória, hogy a fiatalok mind Fidesz szimpatizánsok. Ezt nemcsak az országban járva tapasztaltam, de az erzsébeti fiatalok utóbbi időben megugró érdeklődése és jelentkezése is visszajelzi számomra. Novák Krisztián és barátai Keszthelyi Zoltán 13. sz. vk. Stromfeld Aurél Ált. Isk. Bp., XX., Mártírok u Minden hónap első kedd óráig Szabados Ákos 14. sz. vk. Könyvtár Bp., XX., Pacsirta u. 157/b. Minden hónap utolsó szerda óráig Komoróczy László 15. sz. vk. Benedek Elek Ált. Isk. Magyarok Nagyasszonya tér 1-3. Minden hónap első hétfő óráig Csaszny Márton 16. sz. vk. Vörösmarty Ált. Isk. Vörösmarty u Minden hónap harmadik hétfőjén óráig Civil Ház Vörösmarty u Minden hónap második hétfőjén óra között Pál Tibor 13. sz. vk. egyéni képviselője MSZP-iroda 1203 Bp., Kossuth L. u. 49. Minden hónap negyedik péntek óra Dr. Hiller István 29. sz. vk. egyéni képviselője MSZP-iroda 1203 Bp., Kossuth L. u. 49. Minden hónap harmadik szerda óra 6

7 Előző rejtvényünk helyes megfejtése: Hallod-e nézd, hogy karikázik mezei szagokkal a tavaszi szél. Nyerteseink: Fábry Adrienne, Kotroczó Béláné, Vavrek Józsefné. A megfejtést nyílt levelezőlapon június 30-áig kérjük szerkesztőségünk címére (1203 Budapest, Kossuth Lajos u. 49.) elküldeni. A helyes megfejtést beküldők között 3 darab könyvet sorsolunk ki, amit személyesen juttatunk el a szerencsés nyerteseknek. Egy nyár a FIB-bel és a fiatalokkal Mivel nyakunkon a Foci VB, nyári szünet és a forróság, ezért nem is telhet el a nyár igazi hamisíthatatlan FIB-es táborok, jó bulik és szuper társaság nélkül. Az elmúlt időben elég sokszor találkozhattál a Fiatal Baloldal cikkeivel ebben az újságban, illetve láthattál minket személyesen a különböző rendezvényeinken. Most pedig egy lehetőséget adunk. Lehetőséget arra, hogy kicsit másképp töltsd az idei nyarat, mint az eddigieket. Programokat és egy vidám, jókedvű társaságot kínálunk, hogy ne kelljen otthon ülve, a szobában unatkozva vagy egyedül játszva töltened a napsütéses hónapokat. Itt új ismerősöket szerezhetsz. Képzeld el, milyen klassz lesz, amikor a barátaidnak elmeséled, mennyi minden történt veled ezalatt a néhány hónap alatt. A FIB-es táborok helyszínei és a részvétellel kapcsolatos információk a honlapon megtalálhatóak lesznek, de természetesen itt is hírt adunk ezekről a programokról. A táborok időpontjai és helyszínei: Velencei Tó-party Agárd, június 30-július 2. EU Belépő; Ifjúsági Diákszeminárium Tusnádfürdő, Erdély, július 2-8. Középiskolás tábor Gyomaendrőd, július 3-9. IUSY-fesztivál Alicante, Spanyolország, július Kasza Fesztivál Kazincbarcika, augusztus 3-5. Tisza-parti Diákparty Sarud, augusztus Addig is a bizonytalanok a régebbi bulikról fotókat tudnak megtekinteni. Ha kedvet és késztetést érzel a velünk való megismerkedésre, jelentkezz, szívesen látunk. Úgy gondolod, segítenéd is a munkákat? Ennek sincs semmi akadálya. Legyen szó akár rendezvények szervezéséről, egy csapatos szórólapozásról, vagy kreatív ötletekről, mindenre nyitottak vagyunk. Ne feledd nyári mottónkat: Fiatal ismerősökkel bulizunk! Várunk Téged is! A kerületi FIB tagok Elérhetőségeink: Honlap: nokri@fre .hu levélcím: 1203 Budapest, Kossuth Lajos u

8 HAZA ÉS HALADÁS Megkérdezték... Olvastuk, hogy a főváros sok utcát felújít ebben az évben. A mi kerületünket ez hogyan érinti? Valóban, a főváros a Podmaniczky program keretében ebben az évben 200 kilométernyi utat kíván felújítani. Pesterzsébeten idén összesen hét út, illetve útszakasz felújítását végzik el. A rekonstrukciók az alábbi helyszíneket érintik: Topánka utca (Helsinki út - Szent Imre herceg utca), Ábrahám Géza utca (Virág Benedek utca - Eperjes utca), Knézich utca (Nagysándor József utca - Székelyhíd utca), Szent Imre herceg utca (Nagysándor József utca - Kossuth Lajos utca), Wesselényi utca (Orsolya utca - Ady Endre tér), Helsinki út (Grassalkovich út - Határ út), Nagysándor József utca (Nagykőrösi út - Helsinki út). Mi lesz a sorsa a Szent Erzsébet téren évek óta üresen álló, műemlék jellegű pavilonnak? Tavaly óta ismét önkormányzatunk tulajdonába került az épület. Ezzel lehetőség nyílt hasznosítására, az ezzel kapcsolatos javaslatot júniusi ülésén tárgyalja a képviselő-testület. A döntés során fontos szempont lesz, hogy a már kialakult városképbe illő megoldást találjunk. Kertünk díszei: az egynyári virágok Mikor nyit meg a Pesterzsébeti Jódos-sós Gyógyfürdő? A fürdőt üzemeltető Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Rt. szóbeli tájékoztatása szerint a fürdő jövőjéről az rt. közgyűlésén döntenek. Mint tudjuk, már tavaly szeptemberben készen kellett volna lennie, de a fürdő belső felújítása még mindig nem fejeződött be. A felmerült lehetőségek között van a strandterület, esetleg a fürdőépület eladása is. Szépülő kerületünk összképén igencsak rontanak a még számos helyen megtalálható könnyűszerkezetes pavilonok. Mikor cserélik le őket, új, szebb pavilonokra? Az egynyáriak változatos színeikkel, formáikkal a zöldfelületek legfontosabb esztétikai elemei, melyek a május eleji kiültetésük után kora őszig virágoznak. Kiskertben elsősorban az előkertekbe ültetik, de díszíthetik a balkonládákat és a kőedényeket is. A magasabb, jól bokrosodó növények mint például a pillangóvirág jól használhatók sövénypótlásra, vagy kerítések, házfalak takarására. Az egynyáriak a virágoskert legfeltűnőbb díszei, amelyekkel az ágyás rendkívül változatossá tehető, mivel minden évben más fajtájú és színű virágokat ültethetünk bele. A virágágy kialakításánál azonban ügyeljünk arra, hogy az arányos legyen és alkalmazkodjék a kert méreteihez. A nagyon nagy virágtömeg zsúfolt hatást kelt, és rontja a kert harmóniáját. A virágfelületek, illetve virágágyak formája többféle lehet: az úgynevezett rabatt két oldalról látható, 1-2 méter széles, szalagszerű virágágy, sétautakat, gyepfelületeket határol. A magasabb növényeket az ágy közepére, az alacsonyabbak az ágy szélére ültessük. A border, azaz az egy oldalról látható, 1-2 méter széles, szalagszerű virágágyat célszerű kerítések, házfalak, sövények elé helyezni. A geometrikus virágágy napjainkban az egyik legnépszerűbb ültetési forma, amely négyzet, téglalap, kör vagy összetett geometriai formát követ. Rendkívül szép látványt nyújt a millefleure-ágy (vegyes virágágy), amelynek kialakításához 4-5 fajta virágot ülessünk el váltakozva úgy, hogy azonos fajták ne kerüljenek egymás mellé. A virágágy tervezésénél nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy az A városfejlesztési bizottság évek óta vizsgálja, hogy a közterületeken lévő pavilonok mennyire illenek környezetükbe. Az is döntő szempont természetesen, hogy egyáltalán szükség van-e az adott környéken árusító helyre. A bizottsági tagok munkájának eredményei már láthatók, hiszen egyes helyeken (így például Ady Endre téren) megszűntek a pavilonok, míg másutt (például a Kossuth Lajos és az Ady Endre utca sarkán) új típusú pavilon épült. A városban egyre több Volvo busz közlekedik. Pesterzsébetre mikor ér el a BKV fejlesztése? A BKV idén ötven darab alacsonypadlós autóbuszt vásárolt. Az eddigi legkorszerűbb, csuklós járművek gyárilag beépített légkondicionálóval is rendelkeznek, így igazán kellemes utazást biztosítanak. Jó hír, hogy végre Pesterzsébeten is járnak Volvo buszok az 51-es, illetve 151-es vonalán március végétől fokozatosan egyre több ilyen járművel találkozhatunk. Válaszolt: Komoróczy László egynyáriak hosszúnappalos növények (a nyári, hosszú megvilágításban nyílnak), a legtöbb faj fénykedvelő, igényli a teljes megvilágítást. Félárnyékba, árnyékba árnyéktűrő fajokat kell kiválasztani, mint például a begónia. A fénykedvelő növények árnyékos helyen kevesebbet virágoznak, és megnyúlnak. Ahhoz, hogy a nagy gonddal kialakított ágyásokban nyár végéig, ősz elejéig pompázzanak a színes virágok, nem szabad megfeledkezni rendszeres gondozásukról. A fény mellett a víz és a pára mennyisége is meghatározza a növényeink fejlődését, állapotát. Minél nagyobb a meleg nyáron, annál nagyobb a növények vízigénye is. A szárazságtűrő növényeket a kiültetés után elegendő a begyökeresedésig öntözni, majd hetente egyszer-kétszer vizet adni, a vízigényes növényeket azonban rendszeresen, nagy hőségben akár naponta locsoljuk meg. PESTERZSÉBETI ÖSSZHANG Alapította az MSZP XX. ker. Szervezete Főszerkesztő: Domján Katalin Szerkesztőség: 1203 Budapest, Kossuth Lajos u. 49. Tel.: (06-1)

Juhász Gyula: Húsvétra

Juhász Gyula: Húsvétra Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja IX. évfolyam 1. szám 2016. március Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő

Részletesebben

Helyi innovatív kezdeményezések megvalósítása a Keszthelyi Kistérségben

Helyi innovatív kezdeményezések megvalósítása a Keszthelyi Kistérségben Helyi innovatív kezdeményezések megvalósítása a Keszthelyi Kistérségben Azonosító szám: TÁMOP-2.4.5.-12/3-2012-0036 Nyitvatartási és ügyintézési idők racionalizálása Keszthely és Környéke Kistérségi Többcélú

Részletesebben

KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM

KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM Ikt.szám: Emlékeztető Női Jogokért Felelős Tematikus Munkacsoport első üléséről Budapest, 2013. 11.14. Helyszín: 1055 Budapest, Kossuth tér 2-4., IV. emelet, 439/A. tárgyaló Időpont: 2013. november 14.

Részletesebben

Szakképzés Foglalkoztatás Gyakorlati képzés Pályakezdők Munkaerő-piaci kereslet-kínálat. Tanulmány

Szakképzés Foglalkoztatás Gyakorlati képzés Pályakezdők Munkaerő-piaci kereslet-kínálat. Tanulmány Szakképzés Foglalkoztatás Gyakorlati képzés Pályakezdők Munkaerő-piaci kereslet-kínálat Tanulmány Pályakezdő szakmunkások elhelyezkedésének alakulása Gazdálkodók szakképző iskolát végzettek, felsőfokú

Részletesebben

A diktatúra keltette sebek beforradását mikor akarja a sokadalom?

A diktatúra keltette sebek beforradását mikor akarja a sokadalom? A diktatúra keltette sebek beforradását mikor akarja a sokadalom? Napokkal ezelőtt írtam ennek a levélnek elemző részét. Annak, hogy csak ma küldöm el, három oka van: egyrészt a kolontári tragédiáról elkezdtek

Részletesebben

Tízéves az óvári mintagazdasági hálózat

Tízéves az óvári mintagazdasági hálózat 214 gazdálkodás 55. ÉVFOLYAM 2. SZÁM, 2011 Tízéves az óvári mintagazdasági hálózat VÉR ANDRÁS TENK ANTAL CSER JÁNOS Kulcsszavak: mintagazdasági hálózat, együttműködési formák, továbbfejlesztési lehetőségek.

Részletesebben

Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 5-én 14:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 5-én 14:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 5-én 14:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Tárgysorozata: Jegyzőkönyve: Határozatai: 231-232 T á r g y s o r o z

Részletesebben

Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal

Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal Fórum Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal Pongrácz Tiborné Hüttl Marietta egész aktív pályáját a ma már patinásnak mondható Népességtudományi Kutatóintézetben töltötte. Az ifjú munkatárs hamarosan

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal 2014. évi munkájáról

B E S Z Á M O L Ó Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal 2014. évi munkájáról 1 1. melléklet B E S Z Á M O L Ó Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal 2014. évi munkájáról 2 A HIVATAL 2014. ÉVI TEVÉKENYSÉGE A Hivatal 2014. évi munkájáról szóló részletes tájékoztatást

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Nyársapát Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április 25-i nyílt üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme Jelen vannak: Kis Miklós polgármester, Kis

Részletesebben

Civil hetilap 2009. 8. szám

Civil hetilap 2009. 8. szám Civil hetilap 2009. 8. szám Ügyészség, Bíróság és a szocialisták Gyurcsány Ferenc miniszterelnök távoztában, még regnálásának egyik utolsó aktusaként megtámadta a Magyar Köztársaság ügyészeit és bíráit.

Részletesebben

A Törvénygyár vagy vitafórum? című konferencia és ami kimaradt belőle

A Törvénygyár vagy vitafórum? című konferencia és ami kimaradt belőle Mitől parlament egy törvényhozó szerv? SZABÓ ZSOLT Mitől parlament egy törvényhozó szerv? A Törvénygyár vagy vitafórum? című konferencia és ami kimaradt belőle A fenti kérdés kapcsán néhány találó felvetés

Részletesebben

MUNKATERV A MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER KÖNYVTÁR KÖNYVTÁRELLÁTÁSI SZOLGÁLTATÓ RENDSZERBEN 2015. VÉGZETT MUNKÁJÁHOZ

MUNKATERV A MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER KÖNYVTÁR KÖNYVTÁRELLÁTÁSI SZOLGÁLTATÓ RENDSZERBEN 2015. VÉGZETT MUNKÁJÁHOZ MUNKATERV A MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER KÖNYVTÁR KÖNYVTÁRELLÁTÁSI SZOLGÁLTATÓ RENDSZERBEN VÉGZETT MUNKÁJÁHOZ 2015. AZ INTÉZMÉNY SZÉKHELYE: DEBRECEN AZ INTÉZMÉNY VEZETŐJÉNEK NEVE: DR. KOVÁCS BÉLA LÓRÁNT 2 Tartalom

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: FFB/120-1/2012. FFB-39/2012. (FFB-103/2010-2014.)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: FFB/120-1/2012. FFB-39/2012. (FFB-103/2010-2014.) Ikt. sz.: FFB/120-1/2012. FFB-39/2012. (FFB-103/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának 2012. november 12-én, hétfőn, 9 óra 5 perckor a Képviselői Irodaház V. emelet

Részletesebben

A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási helyzete

A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási helyzete VÉDETT SZERVEZETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási helyzete Felmérés az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatásával Készítette: Balogh Zoltán, Dr. Czeglédi

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. január 19-én 17 órakor, - közmeghallgatással egybekötött ülésén Bánhalmán. - Jelen vannak: Pádár Lászlóné polgármester,

Részletesebben

Átlépni vagy maradni? Nyugdíjdilemma Az összeállítást Fekete Emese készítette. Figyelı

Átlépni vagy maradni? Nyugdíjdilemma Az összeállítást Fekete Emese készítette. Figyelı Élete egyik igen fontos kérdése elıtt áll mintegy 3 millió ember, amikor az elkövetkezı hetekben saját idıskori sorsáról, azaz a majdani nyugdíjáról kénytelen dönteni. A friss nyugdíjtörvények teremtette

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Napirend: Készült Tatárszentgyörgy Község Képviselı-testülete 2008. május 27-én tartott ülésérıl.

Jegyzıkönyv. Napirend: Készült Tatárszentgyörgy Község Képviselı-testülete 2008. május 27-én tartott ülésérıl. Jegyzıkönyv Készült Tatárszentgyörgy Község Képviselı-testülete 2008. május 27-én tartott ülésérıl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme. Jelen vannak: Berente Imréné polgármester, Dori

Részletesebben

Az ülésen született döntések jegyzéke: Rendelet: Határozat:

Az ülésen született döntések jegyzéke: Rendelet: Határozat: JEGYZŐKÖNYV CSÓR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. MÁJUS 14-ÉN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL 1 Az ülésen született döntések jegyzéke: Rendelet: 2/2009. (V. 14.) számú rendelet az önkormányzat 2008.

Részletesebben

SZINT Szegedi Intézménytakarító Kft. Üzleti terv. 2012. év

SZINT Szegedi Intézménytakarító Kft. Üzleti terv. 2012. év SZINT Szegedi Intézménytakarító Kft. Üzleti terv 2012. év I. Összefoglaló a 2012. év üzleti tervéről Társaság neve: SZINT Szegedi Intézménytakarító Kft. Székhelye: 6728 Szeged, Fonógyári út 24. Telephelye:

Részletesebben

PÁRTOK VAGY VÁLASZTÓK?

PÁRTOK VAGY VÁLASZTÓK? PÁRTOK VAGY VÁLASZTÓK? A női jelöltek esélye az egyéni választókerületekben, 1998 2010* Tóth Adrienn (Budapesti Corvinus Egyetem) Ilonszki Gabriella ÖSSZEFOGLALÓ A nők hazai politikai alul-reprezentáltságának

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2012. május 14-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésérıl. Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme Jelen vannak:

Részletesebben

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye Tárgy: A szociális partnerek szerepe A hivatás, a család és a magánélet összeegyeztetése

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye Tárgy: A szociális partnerek szerepe A hivatás, a család és a magánélet összeegyeztetése C 256/102 HU 2007.10.27. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye Tárgy: A szociális partnerek szerepe A hivatás, a család és a magánélet összeegyeztetése (2007/C 256/19) A Tanács jövőbeli

Részletesebben

BÁRCZI GUSZTÁV ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY

BÁRCZI GUSZTÁV ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY BÁRCZI GUSZTÁV ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY Pedagógiai Program 2013 Tartalomjegyzék I PEDAGÓGIAI PROGRAM. 1. Helyzetértékelés

Részletesebben

A DEÁK FERENC KÖZÉPISKOLAI KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA I. 2013.

A DEÁK FERENC KÖZÉPISKOLAI KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA I. 2013. A DEÁK FERENC KÖZÉPISKOLAI KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA I. 2013. Deák Ferenc Középiskolai Kollégium Székhely: 1118 Budapest, Rimaszombati út 2. Tel: 1/606-7250 Fax: 1/606-7249 e-mail: dfk@deak-koll.sulinet.hu

Részletesebben

A nem önkormányzati fenntartásban működő médiumok Szentes városában.

A nem önkormányzati fenntartásban működő médiumok Szentes városában. Szentes Város Polgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Témafelelős: Mihály Béláné Ikt.szám: P-3892/2012. Tárgy: Az önkormányzat által adott költségvetési támogatások és a támogatott médiumok helyzetének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Szigetmonostor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 14-én (csütörtökön) 18 órakor tartott alakuló üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Szigetmonostor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 14-én (csütörtökön) 18 órakor tartott alakuló üléséről. Szigetmonostor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015 Szigetmonostor, Fő u. 26. Szám: 21/2010. JEGYZŐKÖNYV Készült: Szigetmonostor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 14-én

Részletesebben

MEZŐHEGYESI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

MEZŐHEGYESI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA MEZŐHEGYESI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013 TARTALOMJEGYZÉK A nevelési-oktatási intézmények pedagógiai programjára vonatkozó jogszabályi előírások...

Részletesebben

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM JÁTÉKSZIGET Óvoda Szombathely, Győzelem u. 1/a MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM Készítette: Geositsné Gerencsér Lucia óvodavezető Fodor Imréné minőségügyi megbízott Minőségfejlesztési Kézikönyv Változat: 3 1.

Részletesebben

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Tisztelt Hölgyem/Uram! Tisztelt Hölgyem/Uram! Cegléd város középtávú sportkoncepciójának kialakításához szeretnénk az alábbiakkal hozzájárulni. A továbbiakat, egyesületünk (Ceglédi Első Sor Kerékpáros Sportegyesület, továbbiakban

Részletesebben

Nők a parlamentben, 1990 2014

Nők a parlamentben, 1990 2014 Tanulmányok Nők a parlamentben, 1990 2014 Koncz Katalin, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára E-mail: professor.katalin.koncz@gmail.com A rendszerváltást követően Magyarországon és a térség országaiban

Részletesebben

IFELORE Hírlevél 2012. április.30

IFELORE Hírlevél 2012. április.30 0 Előszó-Visszaemlékezés 2008-ban, majdnem pontosan négy éve az alábbi sorokkal búcsúzott a hírlevél akkori szerkesztője, Netti. Azóta szunnyadt a toll, várta, hogy valaki újra elővegye. Úgy gondolom,

Részletesebben

EGYEZTETÉSI MUNKAANYAG. 2006. március 13.

EGYEZTETÉSI MUNKAANYAG. 2006. március 13. EMBERI ERŐFORRÁSOK FEJLESZTÉSE OPERATÍV PROGRAM (2007-2013) EGYEZTETÉSI MUNKAANYAG 2006. március 13. Fájl neve: OP 1.0 Oldalszám összesen: 51 oldal TARTALOMJEGYZÉK 1. Helyzetelemzés...4 1.1. Demográfiai

Részletesebben

Szám: 263-17/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 9-én megtartott üléséről.

Szám: 263-17/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 9-én megtartott üléséről. Szám: 263-17/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 9-én megtartott üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 21-i munkaterv szerinti nyílt üléséről. Jelen

Részletesebben

A TÖMEGKÖZLEKEDÉSI KÖZSZOLGÁLTATÁS SZOLGÁLTATÓ JELLEGÉNEK MEGALAPOZÁSA: MEGÁLLÓHELY ELLÁTOTTSÁG BUDAPESTEN. Összefoglaló

A TÖMEGKÖZLEKEDÉSI KÖZSZOLGÁLTATÁS SZOLGÁLTATÓ JELLEGÉNEK MEGALAPOZÁSA: MEGÁLLÓHELY ELLÁTOTTSÁG BUDAPESTEN. Összefoglaló RUZSÁNYI TIVADAR A TÖMEGKÖZLEKEDÉSI KÖZSZOLGÁLTATÁS SZOLGÁLTATÓ JELLEGÉNEK MEGALAPOZÁSA: MEGÁLLÓHELY ELLÁTOTTSÁG BUDAPESTEN Összefoglaló A tanulmányban a tömegközlekedés igénybevételének alapvető feltételét,

Részletesebben

1./ Napirendi pont: Beszámoló a balmazújvárosi Polgárőrség tevékenységéről.

1./ Napirendi pont: Beszámoló a balmazújvárosi Polgárőrség tevékenységéről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújvárosi Rendőrkapitányság hivatalos helyiségében a Mezőgazdasági, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság ülésén 2009. március 24-én. Jelen vannak: a mellékelt

Részletesebben

72 J e g y z ő k ö n y v. Készül: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2015. február 13. napján tartott soros (nyílt) üléséről

72 J e g y z ő k ö n y v. Készül: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2015. február 13. napján tartott soros (nyílt) üléséről 72 J e g y z ő k ö n y v Készül: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2015. február 13. napján tartott soros (nyílt) üléséről Üléselnök: Dr. Botka László polgármester Dr. Botka László polgármester, üléselnök:

Részletesebben

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG. Elnök

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG. Elnök 1 Elnök EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Ügyiratszám: EBH/545/13/2013. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (, a továbbiakban: hatóság) a kérelmező kérelmére az eljárás alá vonttal szemben a fenti ügyszámon folytatott

Részletesebben

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE 2006-2010 Felülvizsgálat ideje: 2007. december 31. OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. november 12-i ülésére Tárgy: Tájékoztató a Zirci BULI, a Bakonyi Betyárnapok és a Bakonyi Vágta jövőjével kapcsolatos egyeztetésekről

Részletesebben

J/55. B E S Z Á M O L Ó

J/55. B E S Z Á M O L Ó KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA J/55. B E S Z Á M O L Ó az Országgyűlés részére a Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2005. január

Részletesebben

Szitás Katalin: Választási Válaszút

Szitás Katalin: Választási Válaszút Szitás Katalin: Választási Válaszút Összefoglaló a Political Capital Institute (PC) és a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatástudományi Kar Választási igazgatás szakirányának közös, Választási Válaszút

Részletesebben

Körjegyzıség 8452 Halimba, Petıfi S. u. 16. Tel./fax: 88/237-003. 503-420. Szám: 1-14 / 2012. J e g y z ı k ö n y v

Körjegyzıség 8452 Halimba, Petıfi S. u. 16. Tel./fax: 88/237-003. 503-420. Szám: 1-14 / 2012. J e g y z ı k ö n y v Körjegyzıség 8452 Halimba, Petıfi S. u. 16. Tel./fax: 88/237-003. 503-420. Szám: 1-14 / 2012. J e g y z ı k ö n y v Készült: Halimba Község Önkormányzati Képviselı-testülete 2012. június 27-én tartott

Részletesebben

FELMÉRÉS KOLLEKTÍV SZERZŐDÉSEKRŐL Részteljesítés

FELMÉRÉS KOLLEKTÍV SZERZŐDÉSEKRŐL Részteljesítés TÁMOP-2.5.3.A-13/1-2013-0043 Helyfoglalás aktív jelenlét, aktív együttműködés FELMÉRÉS KOLLEKTÍV SZERZŐDÉSEKRŐL Részteljesítés Készítette: Munka-Egészség-Ügy Tanácsadó Kft Budapest, 2014 Munka-Egészség-Ügy

Részletesebben

Intézmény székhelye, címe: Rétság, Mikszáth út 6

Intézmény székhelye, címe: Rétság, Mikszáth út 6 Intézmény neve: Szabályzat típusa: Napközi Otthonos Óvoda Pedagógiai program Intézmény székhelye, címe: Rétság, Mikszáth út 6 Intézmény OM-azonosítója: 032044 Intézmény fenntartója: Rétság Város Önkormányzata

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB 1940/2014. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB 1940/2014. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB 1940/2014. számú ügyben Az eljárás megindítása, előzmények Sajtóhírekből értesültem arról, hogy az értelmi fogyatékos gyerekek előkészítő szakiskolai képzése

Részletesebben

Az ülés helye: Veszprém, Polgármesteri Hivatal, Komjáthy terem

Az ülés helye: Veszprém, Polgármesteri Hivatal, Komjáthy terem Jegyzőkönyv Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottsága 2016. március 24-én (csütörtök) 08 00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 12-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 12-ei ülésére ELŐTERJESZTÉS Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 12-ei ülésére Tárgy: Beszámoló a Zirc Kistérség Többcélú Társulása Tanács munkájáról Előadó: Fiskál János polgármester Az előterjesztés

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK Bevezet I. Nevelési program II. Helyi tanterv Záradék

TARTALOMJEGYZÉK Bevezet I. Nevelési program II. Helyi tanterv Záradék TARTALOMJEGYZÉK Bevezető 2 I. Nevelési program 7 1. Az iskolában folyó nevelő-oktató munka alapelvei, értékei, céljai, feladatai, eszközei 7 2. A személyiségfejlesztéssel kapcsolatos pedagógiai feladatok

Részletesebben

Pedagógiai Programja. A Hevesi Körzeti Általános Iskola 2004.

Pedagógiai Programja. A Hevesi Körzeti Általános Iskola 2004. A Hevesi Körzeti Általános Iskola Pedagógiai Programja A legjobb terv is csak terv, vagyis jó szándék. Elkötelezettség nélkül arra, hogy ezt végre is akarod hajtani csak ígéreteid és reményeid vannak,

Részletesebben

Tehát a jelenlegi gondolkodási mód (paradigma) alapja hibás, ezért nem lehet azt változtatással (reformmal) továbbéltetni. Ezért II.

Tehát a jelenlegi gondolkodási mód (paradigma) alapja hibás, ezért nem lehet azt változtatással (reformmal) továbbéltetni. Ezért II. Melyik gondolkodási mód elıtt áll történelmi lehetıség? I. Vértes András, a GKI (Gazdaságkutató Intézet) elnöke kedden (2010. június 29-én) Budapesten sajtótájékoztatót tartott, amelyen a kormány 29 pontos

Részletesebben

Háttéranyag! Könyveink témái sajnos nem avulnak! Keresse kiadványainkat! Erdőkincsünkről

Háttéranyag! Könyveink témái sajnos nem avulnak! Keresse kiadványainkat! Erdőkincsünkről Háttéranyag! Könyveink témái sajnos nem avulnak! Keresse kiadványainkat! Erdőkincsünkről Erdeink múltjával és jövőjével A természet romlása, a romlás természete című, Magyarország környezeti helyzetét

Részletesebben

Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet!

Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet! Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet! A köznevelés átalakuló rendszerében a nagyobb állami szerepvállalás célja az, hogy az ország minden iskolájában egyformán magas színvonalú

Részletesebben

JEGYZ KÖNYV. Bak község Önkormányzati Képvisel -testülete: 8945 Bak, Rákóczi u. 2/a. Bocfölde község Önkormányzati Képvisel -testülete:

JEGYZ KÖNYV. Bak község Önkormányzati Képvisel -testülete: 8945 Bak, Rákóczi u. 2/a. Bocfölde község Önkormányzati Képvisel -testülete: Bak község Önkormányzati Képvisel -testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/a. Bocfölde község Önkormányzati Képvisel -testülete 8943 Bocfölde, Ady u. 15 Sárhida község Önkormányzati Képvisel -testülete 8944 Sárhida,

Részletesebben

Összeállította: Bohácsné Nyiregyházki Zsuzsanna 2011. június 17.

Összeállította: Bohácsné Nyiregyházki Zsuzsanna 2011. június 17. JANKÓ JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA és GIMNÁZIUM NEVELÉSI TERV 2011. JANKÓ JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM Összeállította: Bohácsné Nyiregyházki Zsuzsanna 2011. június 17. 1 JANKÓ JÁNOS

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Pécs-Pécsbányatelep Településrészi Önkormányzat 2012. szeptember 11-i üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Pécs-Pécsbányatelep Településrészi Önkormányzat 2012. szeptember 11-i üléséről 03-3/17-4/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült a Pécs-Pécsbányatelep Településrészi Önkormányzat 2012. szeptember 11-i üléséről Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint. Végh Péter köszönti a részönkormányzat

Részletesebben

Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben

Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben 1038 Budapest, Valéria u. 4-6. Tel.: 240-9065 Számlasz: 11703006 20036249 Közhasznú szervezet Főv. Bíróság nyt. sz: 9236 Adószám:

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: EMB/10-1/2014. EMB-2/2014. sz. ülés (EMB-159/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: EMB/10-1/2014. EMB-2/2014. sz. ülés (EMB-159/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: EMB/10-1/2014. EMB-2/2014. sz. ülés (EMB-159/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának 2014. február 6-án, csütörtökön,

Részletesebben

Test, identitás, nemiség - a két világháború közti prostitúció elemzése

Test, identitás, nemiség - a két világháború közti prostitúció elemzése TÓTH ESZTER ZSÓFIA Test, identitás, nemiség - a két világháború közti prostitúció elemzése Bokor Zsuzsa: Testtörténetek. A nemzet és a nemi betegségek medikalizálása a két világháború között Kolozsváron.

Részletesebben

Záródolgozat Projekt a gyakorlatban

Záródolgozat Projekt a gyakorlatban 1. Mini-projektterv Záródolgozat Projekt a gyakorlatban Osztály/csoport: 5.b osztály Résztvevők száma: 20 fő Időpont: 2008. május 28. június 4. Osztály / csoport rövid bemutatása: A 2007/2008 as tanévtől

Részletesebben

AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328

AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328 Pasarét, 2015. december 20. (vasárnap) családi karácsony PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Takaró János AZ ÉLET KENYERE Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328 Alapige: János 6,32-35 Jézus pedig így válaszolt nekik:

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2015. április 15. napjára (szerda) 10.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

M E G H Í V Ó. 2015. április 15. napjára (szerda) 10.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-Testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 8/2013 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március 13-án

Részletesebben

PÁLYÁZAT OM 034501. A KIMBI ÓVODA (1121 Bp. Tállya u. 22.) ÓVODAVEZETŐI ÁLLÁSÁRA. Készítette: Gallina Ilona

PÁLYÁZAT OM 034501. A KIMBI ÓVODA (1121 Bp. Tállya u. 22.) ÓVODAVEZETŐI ÁLLÁSÁRA. Készítette: Gallina Ilona OM 034501 PÁLYÁZAT A KIMBI ÓVODA (1121 Bp. Tállya u. 22.) ÓVODAVEZETŐI ÁLLÁSÁRA Készítette: Gallina Ilona 1 2014. Alkossa meg a gyermek a tudást, ne készen kapja! A kész tudás szükségtelenné teszi, hogy

Részletesebben

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE 2010-2014.

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE 2010-2014. OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE 2010-2014. Készült: 2010. január 31. Készítette: Oroszlány Város Önkormányzatának Polgármesteri

Részletesebben

THEALTER. 1. Egyediség (0-100): 95

THEALTER. 1. Egyediség (0-100): 95 THEALTER 1. Egyediség (0-100): 95 A fesztivál célját nagyon pontosan fogalmazták meg, a független színházak és alkotók összefogása, bemutatása és népszerűsítése. Évente kiemelnek egy-egy kisebb területet

Részletesebben

A pályakezdő szakmunkások munkaerő-piaci helyzete 2012

A pályakezdő szakmunkások munkaerő-piaci helyzete 2012 A pályakezdő szakmunkások munkaerő-piaci helyzete 2012 Az elemzés a Szakiskolai férőhelyek meghatározása 2012, a regionális fejlesztési és képzési bizottságok (RFKB-k) részére című kutatási program keretében

Részletesebben

KISKUNFÉLEGYHÁZA VÁROS GAZDASÁGI ÉS MUNKA PROGRAMJA 2011 2014.

KISKUNFÉLEGYHÁZA VÁROS GAZDASÁGI ÉS MUNKA PROGRAMJA 2011 2014. KISKUNFÉLEGYHÁZA VÁROS GAZDASÁGI ÉS MUNKA PROGRAMJA 2011 2014. 1 Kiskunfélegyháza Város Gazdasági és Munka Programja 2011-2014 Tartalomjegyzék: A. Célok 2 B. Programok 4 C. Feladatok 7 I. GAZDASÁGFEJLESZTÉS

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2010. április 26-án 18,40 órai kezdettel. tartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2010. április 26-án 18,40 órai kezdettel. tartott üléséről 10 / 2010. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. április 26-án 18,40 órai kezdettel tartott üléséről A képviselő-testületi ülés helyszíne: Városháza nagyterme

Részletesebben

JÁSZAPÁTI VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK SZERVEZETFEJLESZTÉSE

JÁSZAPÁTI VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK SZERVEZETFEJLESZTÉSE JÁSZAPÁTI VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK SZERVEZETFEJLESZTÉSE az ÁROP-1.A.5-2013-2013-0004 kódszámú projekt szakmai tevékenységeinek megvalósulása, az eredménytermékek létrehozása TÁMOGATÓ INFRASTRUKTÚRA ÉS A

Részletesebben

Hallgatói szemmel: a HÖK. A Politológus Műhely közvélemény-kutatásának eredményei

Hallgatói szemmel: a HÖK. A Politológus Műhely közvélemény-kutatásának eredményei Hallgatói szemmel: a HÖK A Politológus Műhely közvélemény-kutatásának eredményei Tartalomjegyzék Elnöki köszöntő... 3 Bevezetés... 4 Évfolyamképviselők és megítélésük... 7 A Hallgatói Önkormányzat és a

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Április 11-én országgyűlési választás lesz. Jöjjenek el!

M E G H Í V Ó. Április 11-én országgyűlési választás lesz. Jöjjenek el! 2010. április dr. Hiller István Álláspontunk M E G H Í V Ó Magyarországon ma demokrácia van. A választópolgárok négyévente döntenek az ország vezetőiről. Ez lehetőség és egyben felelősség is. A jobboldal

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2014. JANUÁR 15-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL

JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2014. JANUÁR 15-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL Dunabogdányi Polgármesteri Hivatal 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76. JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2014. JANUÁR 15-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL Jegyzıkönyv Dunabogdány

Részletesebben

ZV-2010 feladat 3. SPAR - esettanulmány

ZV-2010 feladat 3. SPAR - esettanulmány ZV-2010 feladat 3. SPAR - esettanulmány Az 1932-ben alapított SPAR ma a világ egyik legnagyobb önkéntes alapon szervezıdött kereskedelmi lánca, amely 5 kontinens 33 országában van jelen. A SPAR Magyarország

Részletesebben

BELÉNYI GYULA: AZ ALFÖLDI VÁROSOK ÉS A TELEPÜLÉSPOLITIKA (1945-1963)

BELÉNYI GYULA: AZ ALFÖLDI VÁROSOK ÉS A TELEPÜLÉSPOLITIKA (1945-1963) Tér és Társadalom 11. évf. 1997/2. 99-103. p. TÉT 1997 2 Könyvjelz ő 99 BELÉNYI GYULA: AZ ALFÖLDI VÁROSOK ÉS A TELEPÜLÉSPOLITIKA (1945-1963) (Csongrád Megyei Levéltár, Szeged, 1996 - p. 211) BARANYI BÉLA

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tard Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. december hó 12. én 17 órai kezdettel Tardon a Faluházban megtartott közmeghallgatásáról. Jelen vannak: Gál János polgármester,

Részletesebben

Készült: Készítette: IBS Kutató és Tanácsadó Kft

Készült: Készítette: IBS Kutató és Tanácsadó Kft A feldolgozott interjúk alapján készült áttekintő értékelő tanulmány Készült: A szlovák-magyar határmenti migráció/slovensko-maďarská pohraničná migrácia HUSK 1101/1.2.1/0171 számú projekt keretében a

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA BARANGOLÓ ÓVODA 2017 PÓCSMEGYER, TÁNCSICS u. 26. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Kelt: 2006. január 24. Készítette: Papp István Lőrincné Danyi Zsuzsánna óvodavezető A közoktatásról szóló többször módosított

Részletesebben

Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK

Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK NAPI HÍREK KÖZLEMÉNYEK MÉDIASZEREPLÉSEK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Hiller István: demokráciában elfogadhatatlan az a kormányzati

Részletesebben

Helyi Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata. Táborfalva Nagyközség Önkormányzata

Helyi Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata. Táborfalva Nagyközség Önkormányzata ÁROP-1.1.16-2012-2012-0001 Esélyegyenlőség-elvű fejlesztéspolitika kapacitásának biztosítása Helyi Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata Táborfalva Nagyközség Önkormányzata 2016. március 29. Türr István

Részletesebben

Pécel Város Önkormányzata Képviselı-testülete

Pécel Város Önkormányzata Képviselı-testülete Iktatószám: SZ/22/6/2010. Pécel Város Önkormányzata Képviselı-testülete JEGYZİKÖNYV Készült: 2010. január 7-én (16.00-16.10) megtartott nyílt rendkívüli képviselı-testületi ülésrıl. Jelen vannak: dr. Benkovics

Részletesebben

BESZÁMOLÓ SZENTGOTTHÁRDI GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT 2012. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

BESZÁMOLÓ SZENTGOTTHÁRDI GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT 2012. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL BESZÁMOLÓ A SZENTGOTTHÁRDI GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT 2012. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL 1 A Szentgotthárdon működő gyermekjóléti szolgáltatást a 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról

Részletesebben

Orbán Viktor beszéde Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. új üzemének átadásán

Orbán Viktor beszéde Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. új üzemének átadásán Orbán Viktor beszéde Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. új üzemének átadásán 2014. szeptember 22. Bábolna Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelettel köszöntöm a vállalat vezetőit, tulajdonosait,

Részletesebben

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 4/2007. (III. 21.) sz. rendelete 5. (1) bekezdése alapján a

Részletesebben

ÚTMUTATÓ. 1.4 tevékenység. Dieter Schindlauer és Barbara Liegl. 2007 június

ÚTMUTATÓ. 1.4 tevékenység. Dieter Schindlauer és Barbara Liegl. 2007 június MUNKAANYAG, KÉRELMEZŐ ELSŐ INTERJÚ ÚTMUTATÓ A HU2004/IB/SO01-TL számú Egyenlő bánásmód elvének érvényesítése és az anti-diszkriminációs törvény végrehajtásának elősegítése Twinning Light projekt összesített

Részletesebben

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Aszód Város Önkormányzata

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Aszód Város Önkormányzata Helyi Esélyegyenlőségi Program Aszód Város Önkormányzata 2013-2018 1 Tartalom Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP)... 3 Bevezetés... 3 A település bemutatása... 3 Értékeink, küldetésünk... 4 Célok... 8

Részletesebben

Pécs-Pécsbánya Településrészi Önkormányzat Jegyzőkönyv 2013. április 15. 17,00 Pécsbányatelep, Közösségi Ház Pécs, Gesztenyés u.17.

Pécs-Pécsbánya Településrészi Önkormányzat Jegyzőkönyv 2013. április 15. 17,00 Pécsbányatelep, Közösségi Ház Pécs, Gesztenyés u.17. Pécs-Pécsbánya Településrészi Önkormányzat Jegyzőkönyv 2013. április 15. 17,00 Pécsbányatelep, Közösségi Ház Pécs, Gesztenyés u.17. Jelen vannak: Végh Péter elnök, Bognárné Orbán Andrea, Kósáné Kalmár

Részletesebben

A Polgármester tájékoztatója az elmúlt időszakról.

A Polgármester tájékoztatója az elmúlt időszakról. Pitvaros Községi Önkormányzat Polgármesterétől 6914 Pitvaros, Kossuth Lajos u. 30. Tel.: 62/522-411, 20/399-46-06 e-mail: rado.tibor@oroscom.hu polghiv@pitvaros.hu www.pitvaros.hu A Polgármester tájékoztatója

Részletesebben

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2011. május 26-i ülésére

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2011. május 26-i ülésére Tárgy: A Békési Férfi Kézilabda Kft. 2010. évi szakmai és gazdasági beszámolója Elıkészítette: Polgár Zoltán ügyvezetı Békési Férfi Kézilabda Kft. Véleményezı Pénzügyi Bizottság, bizottság: Oktatási, Kulturális

Részletesebben

Iskolánk bemutatása. Munkánk mottója: Minden gyereknek jogában áll a világot a leggazdagabban átélni.

Iskolánk bemutatása. Munkánk mottója: Minden gyereknek jogában áll a világot a leggazdagabban átélni. Iskolánk bemutatása Kaszásné Simon Márta tanárnő a Diákönkormányzat szerepéről és tevékenységéről, az iskola diákéletéről beszélt az érdeklődőknek. Először a Diákönkormányzat szervezeti, működési felépítéséről

Részletesebben

2003.05.06. A Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. Törvény módosításáról A felszólalás szövege:

2003.05.06. A Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. Törvény módosításáról A felszólalás szövege: . A Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. Törvény módosításáról ARNÓTH SÁNDOR (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselıtársaim! Az életem elmúlt húsz évét valahol ennek a szakmának a gyakorlásával töltöttem

Részletesebben

Budapest Főváros Települési Esélyegyenlőségi Programja (2017-2022) Munkaanyag Munkaanyag zárása első társadalmi egyeztetés előtt: 2016.05.06.

Budapest Főváros Települési Esélyegyenlőségi Programja (2017-2022) Munkaanyag Munkaanyag zárása első társadalmi egyeztetés előtt: 2016.05.06. Budapest Főváros Települési Esélyegyenlőségi Programja (2017-2022) Munkaanyag Munkaanyag zárása első társadalmi egyeztetés előtt: 2016.05.06. TARTALOMJEGYZÉK 1. Vezetői összefoglaló... 4 2. Bevezetés...

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. OKTÓBER 14-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. OKTÓBER 14-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Dunabogdányi Polgármesteri Hivatal 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76. JEGYZŐKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. OKTÓBER 14-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Jegyzőkönyv Dunabogdány

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült 2006. augusztus 21-én, 17.00 órakor a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, Pilis Város Önkormányzatának Európai Uniós, Regionális, Kommunikációs és Közbiztonsági Bizottságának

Részletesebben

Nagyatád és környéke csatornahálózatának és Nagyatád szennyvíztelepének fejlesztése

Nagyatád és környéke csatornahálózatának és Nagyatád szennyvíztelepének fejlesztése Nagyatád és környéke csatornahálózatának és Nagyatád szennyvíztelepének fejlesztése Résztvevő települések: Bakháza, Görgeteg, Háromfa, Kutas, Lábod, Nagyatád, Ötvöskónyi, Rinyaszentkirály, Tarany Projektidőszak:

Részletesebben

RENDŐRKAPITÁNYSÁG KAPUVÁR. :9330 Kapuvár Sport u. 20., 9330 Kapuvár Pf.: 4.,fax::06-96-242-933, BM: 03-21-4402 : kapuvarrk@gyor.police.

RENDŐRKAPITÁNYSÁG KAPUVÁR. :9330 Kapuvár Sport u. 20., 9330 Kapuvár Pf.: 4.,fax::06-96-242-933, BM: 03-21-4402 : kapuvarrk@gyor.police. RENDŐRKAPITÁNYSÁG KAPUVÁR :9330 Kapuvár Sport u. 20., 9330 Kapuvár Pf.: 4.,fax::06-96-242-933, BM: 03-21-4402 : kapuvarrk@gyor.police.hu Szám: 08030-./ 2011. Ált. 1. sz. példány Jóváhagyom: 2011. március

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. az Állami Számvevőszék 2012. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK.

TÁJÉKOZTATÓ. az Állami Számvevőszék 2012. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK. ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK TÁJÉKOZTATÓ az Állami Számvevőszék 2012. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről J/l 0973 201 3. ápri lis ISSN 2063-546X T A R T A L O M 1. AZ ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK

Részletesebben

KERESZTÚRI KISOKOS. Közérdekű adatok, címek, telefonszámok

KERESZTÚRI KISOKOS. Közérdekű adatok, címek, telefonszámok KERESZTÚRI KISOKOS Közérdekű adatok, címek, telefonszámok RÁCKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA (2465 Ráckeresztúr Hősök tere 20.) Telefon: 25/517-900, 25/517-902 E-mail: racker.ph@rackeresztur.hu Honlap:

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1580/2013. (XI.6.) sz. HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1580/2013. (XI.6.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: Ügyintéző: Tárgy: MN/53725-7/2013. személyes adat kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1580/2013. (XI.6.) sz. HATÁROZATA A Nemzeti Média-

Részletesebben