Civil hetilap szám

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Civil hetilap 2009. 8. szám"

Átírás

1 Civil hetilap szám Ügyészség, Bíróság és a szocialisták Gyurcsány Ferenc miniszterelnök távoztában, még regnálásának egyik utolsó aktusaként megtámadta a Magyar Köztársaság ügyészeit és bíráit. A kormányfő úgy fogalmazott: "Úgy tűnik, mintha mentenék a Fideszhez kötődő disznóságokat, másrészt meg időnként azt a gyanút keltik, hogy részrehajlóan eljárás alá vonják, büntetik a Fidesz ellenfeleihez tartozókat vagy annak vélteket." Gyurcsány az MTV A szólás szabadsága című műsorában azt mondta, nem az a meglepő, hogy felvetette ezt a kérdést, hanem hogy ezt ilyen sokáig csendben tűrték. A kormányfő szerint ezernyi jele van, - az ügyészség egy részére és a bíróságok egyes döntéseire az a gyanú vetül, hogy az egyik irányba húznak. Gyurcsány azt mondta, ha túljutnak az új kormány megalakításán, az MSZP nagyon határozottan, egyértelműen fel fog lépni ez ellen. Túljutottak. Megvan az új miniszterelnök, alakul az új kormány. A gyurcsányi ígéretnek megfelelően várhatjuk a demokrácia újfajta szocialista alakítását is. Meglepő egy demokráciában a miniszterelnök elhangzott véleménye: ha számára, ill. pártjának nem megfelelő ítéletek születnek, elő kell venni a bírákat. Ilyen vélemény már 1991-ben, a Kónya-Pető vitában is elhangzott. A történelmi igazságtétel vitatása során Bakosi Miklós (56-os, nyugdíjas) vetette fel, hogy ha nem fogunk egyetérteni az ítélettel, majd végrehajtjuk mi. Dr. Farkas Tibor (MDF) a téma kapcsán már a bírák személyét is támadta: mit várhatunk ezektől a bíráktól. Ezektől pedig nyilvánvalóan nem lehetett többet várni, mint a politikusoktól. Amit a politika nem rendezett, azt a bírák sem tudták rendezni. Nem volt hozzá jogi háttér. Pedig a parlament jogalkotási tevékenysége nagyon aktív volt. Elkezdték a tempót több, mint évi száz törvény meghozatalával, és teljesítményük nem csökkent. Ez 1990 óta már kb. kétezer új törvényt jelent. Már az új törvényeket is többször módosították. Ez a törvényalkotási tempó körülbelül 3 4 naponként jelent egy-egy új törvényt. Ha ehhez hozzávesszük a rendeleteket és azok módosításait is, könnyen kialakulhat az az érzésünk, hogy jogrendszerünk állandó, nagymértékű változása az áttekinthetetlen állapot felé tart. A jog ilyen terjedelmű változása jogbizonytalanságot jelent, a társadalomban instabil állapotot okoz. Az emberek egyre kevésbé ismerik az aktuális jogszabályokat, ennek következtében új demokráciánkban diktatúra érzés kezd kialakulni. Az emberek életének szabályozása ürügyén áttekinthetetlen rendszerek, áltudományok alakultak ki. (Példaként említhető a Az újság ingyenesen letölthető a címről a Letöltések/Hírmondó menüből. Kérjük, hogy a letöltött kiadványt nyomtassák ki több példányban, és terjesszék közösségeikben is! Kiadja: Tatabányai Polgár Info szerkesztősége Felelős: Törőcsik Attila

2 személyi jövedelemadó jogszabály évenkénti módosításaival, érthetetlen nyelvezetével, kötetnyi méretével. Teljesítése az állampolgár számára kötelező, de az átlagember számára annak bonyolultsága, előírt benyújtási módja miatt nehezen, vagy egyáltalán nem teljesíthető.) A társadalom szabályozása során kialakultak olyan jogi, vagy annak látszó folyamatok, melyek kifejezetten az állampolgárok bosszantását, megalázását, megsarcolását teszik lehetővé. A jogalkotás hibái a jogszolgáltatóknál mutatkoznak. Az ő tevékenységükből származtatható a következmények nélküli ország kifejezés, a nyomozati és a bírósági folyamat lassúságából fakadó jogbizonytalanság (pl. Postabank-ügy), magát az egész ítélkezési rendszert minőségében megkérdőjelező, egymásnak ellentmondó ítéletek (egy ügyben hét különböző ítélet lásd Tocsik-ügy) társadalmat romboló hatása. A jogi és szervezeti bizonytalanságot növeli az országgyűlés és a független hatalmi ágak nem kellően szabályozott viszonya. A közelmúltban a legfőbb ügyésszel volt személyi problémája a szocialistáknak. Ma a köztársasági elnök, az Országgyűlés és a Legfelsőbb Bíróság elnöke, ill. annak betöltetlen helye közötti konfliktus lehetetleníti el a magyar demokrácia működését. Eleve maga a rendszer lett rosszul kialakítva. A köztársasági elnök jelöl, az országgyűlés pedig nem szavazza meg a jelöltet a szükséges kétharmados arányban. Nem nyert. Itt a vége. Ekkor derül ki, hogy a parlament nem az éppen aktuális jelöltre gondolt. Az egész kezdődik negyedévenként elölről. Vagy új jelölttel, vagy a régivel még egyszer. Ez az eredménytelen folyamat a végtelenségig folytatható. A Magyar Köztársaság kárára. Az ember tényleg nem tudja, hogy ezen a helyzeten sírjon, vagy nevessen. Sírjon az eredménytelenségen, nevessen az emberi (politikusi) butaságon. Lássa a magyar demokrácia egyik csődjét, szégyellje, vagy nevesse ki azt gondolván ez aztán a közröhej. De ez így nincs előírva. Ez csak egy lehetőség. Olyan alakokat választottunk országgyűlési képviselőnek, akik folyamatosan ezzel a lehetőséggel élnek. Így akadályozzák a magyar demokrácia működését. Így rombolják a Magyar Köztársaság tekintélyét. A köztársasági elnök erre azt mondja, hogy alkotmányos. Ugyanúgy, mint a Bajnai-kormány létrejötte. Az is alkotmányos. A szocialisták már második esetben csinálnak miniszterelnököt olyan személyből, akit a nép soha semminek nem választott meg. Alkotmányosan. Mindezeket azért kellett említeni, hogy lássék, az ügyészséget, a bíróságot sok helyen lehet támadni ha éppen valaki azt akarja. Sok lehetőség lenne jobbítani munkájukat. Ha a kormány és a parlament azt akarná. De az ügyészségek, a bíróságok döntései elleni nagyon határozottan, egyértelműen történő fellépésnek még a szándéka sem demokratikus és nem is alkotmányos. Ebből a fenyegetésből több dolog is kiérezhető. Legfontosabb talán az, hogy az MSZP kormányzás folyamatos. Mindegy, hogy melyikük vezeti a koalíciós, a kisebbségi, a szocialista, a szakértői, stb kormányt, és kik annak tagjai. Pártkongresszusukon összefogásukat megerősítik az Internacionálé, a kirekesztő nemzetközi énekük előadásával. Mindnyájan tudják a szöveget, s együtt éneklik: a Föld fog sarkából kidőlni, semmik vagyunk, s minden leszünk. Ennek a célnak nincs demokratikus útja. Ehhez a szellemhez a diktatúra tartozik. Az un. szocialistára 1945 óta nem vonatkozik a jog. A jog a népre vonatkozott, a szocialista mindig azt csinált, amit akart. Néha nem. De a szocialista politikai, gazdasági tevékenységre általában a jog mellőzése, vagy a joggal való visszaélés volt a jellemző. S valahol itt lehet Gyurcsány sérelmeinek is a gyökere: a mai szocialista nem (elégséges mértékben?) kivételezett az ügyészség és a bíróság előtt. Úgy tűnik, emiatt a már ismert, megszokott, nagyon határozott, egyértelmű szocialista fellépés várható. Ebből a szándékból fenyegetésből viszont azt érezzük, hogy ez a kommunista még mindig az a kommunista. Nem sikerült igazán szocialistává, pláne szociáldemokratává vedlenie. Nem sikerült a múltat végképp eltörölni. Jakó Ferenc Polgár Info 2.

3 Jakobi Anna tárlata a Tatabányai Múzeumban Szegényszürke madárdallal a címe annak a jubileumi kiállításnak, amely Jakobi Anna Mária grafikus és festőművész alkotásaiból nyílik április 24-én 16 órakor a Tatabányai Múzeumban. Kedves Segítő Társunk! Szolgálatunk az információáramlás hatékonyságának növelése érdekében a szociális alapszolgáltatást nyújtó szervezetek képviselői számára Szent Flórián napi Tűzoltó Majális Május 1-2-án Tűzoltó Majális lesz a Csónakázó-tónál. A programban szerepel tűzoltó gépjárművek felvonuláa, májfa állítás, táncbemuttók, koncertek, srmalizenekar, technikai bemutatók, játszóház,hastánc, tombola... A program területén természetesen vásár, hinták és játékok várják az érdeklődőket. Információs 1x1 et rendez április 28- án (kedden) 14 órakor. Célunk, hogy a szolgáltatásokat igénybe vevők részére komplex információt tudjunk nyújtani szervezeteink együttműködésével. A találkozón lehetőség nyílik a szervezetek bemutatkozására, szóban és/vagy prezentáció formájában (5 perc időtartamban). Játék nélkül az FC Tatabányáé a három pont Szombaton a Dunaferrhez látogatna az FC Tatabánya csapata. Az újvárosak azonban visszaléptek a bajnokságtól, így játék nélkül a kék fehéreké lesz a három bajnoki pont. Kérjük, hogy szervezetéről, tevékenységéről és programjairól készüljön szóróanyaggal. Részvételi szándékát és technikai igényét április 21-ig Volent Virág koordinátornak (Tel.: 34/ , 34/ , E- mail: szíveskedjen jelezni. Részvételére feltétlenül számítunk, az eredményes együttműködésben bízva, A tücsök és a hangyák zenés mesejáték a Trambulin Színház előadásában (Az óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló bérletes előadássorozat befejező produkciója) A három bolondos hangya élete, és a tücsökhöz való viszonya fokozatosan kiderül a tavasztól télig tartó egy esztendő alatt. Legfontosabb dolguk, hogy begyűjtsék a télire valót... Tavasszal, nyáron, ősszel is fel-felmerül a kérdés, hogy télen, az ínséges időben befogadják-e az éneklő, búslakodó, folyton henyélő tücsköt, akinek nincs egy fia félretett mégje-műgje-magja sem. Különleges nyelven beszélnek a Halangyák és a Tücs. Ezt a nyelvet rajtuk kívül csak a gyerekek értik. Helyszín: A Közművelődés Háza Időpont: április hétfő-kedd 14 óra Tisztelettel: Mecsei Ilona szolgálatvezető A hiteltörlesztés nehézségeinek megoldása A TTKT ESZI Családsegítő Szolgálat és Megyei Módszertani Gyermekjóléti Központ Beszélgessünk sorozatának következő időpontja: május 4. (hétfő) 15 óra Helyszín: Tatabánya, Platán tér 10. Téma: A hiteltörlesztési nehézségek megoldási lehetőségei Előadó: Laurencsik Kálmán a Banki Hitelkárosultak Egyesület Nyugat-dunántúli Régiójának vezetője Szeretettel várnak minden érintettet és érdeklődő. Jegyek ára: 600 Ft 3.

4 FELHÍVÁS TATABÁNYA CIVIL SZERVEZETEIHEZ! Rendhagyó módon idén a Nyárköszöntő Fesztivállal együtt, IV. alkalommal rendezzük meg a Tatabányai Civil Nap programot június 20-án (szombaton), a Jubileum Parkban. A program célja változatlanul alkalmat teremteni arra, hogy a tatabányai civil szervezetek bemutatkozzanak Tatabánya lakosságának, és tevékenységükbe is bevonják az érdeklődőket. A szervezők további célkitűzése a tatabányai civil társadalom erőinek összefogása, a civil szervezetek kapcsolatának erősítése, az együttműködés hatékonyságának javítása. Várjuk azon szervezetek jelentkezését, akik élni kívánnak ezzel a jelentős, rendhagyó reklámlehetőséggel, szervezetük, programjaik, szolgáltatásaik bemutatása közben a résztvevőknek élményt, munkájukról információkat szeretnének adni, új csatlakozó tagokat és szövetségeseket, a nyilvánosság előtt eredményességük, belső életük bemutatásával támogatottságot kívánnak szerezni céljaik eléréséhez ben az új helyszín és a szabadtéri programnak megfelelőbb időpont mellett új programelemekkel (csapatjátékok, vetélkedők, versenyek, közös foci és bográcsozás képviselőkkel, rekordkísérlet- körtánc a Csónakázó-tó körül stb.) is színesíteni kívánjuk rendezvényünket, hogy még nagyobb körrel ismertethessük meg a civil szervezetek törekvéseit! Az esemény védnöke: Dr. Bene Magdolna főjegyző asszony Az egyes témacsoportok koordinátorai, akik várják a csatlakozókat és programötleteiket: Sport: Vadóc László Egészségügyi- szociális terület: Sárai Henrietta Esélyegyenlőség: Mecsei Ilona Gyermek- és ifjúság: Bujtor Éva Közösségi programok (főzés, foci): Őszné Radics Erika Kultúra, színpadi műsorok: Demeterné Bogdándy Margit, Juhász Ildikó, Mecsei Ilona, Urbán Zsuzsanna A részvételi szándékot címre kérjük elküldeni, vagy telefonon (34/ ) jelezni legkésőbb: április 30-ig! Ezen az címen kaphat bővebb információkat a további teendőkről. Szervezőbizottság: Tatabányai Civil Fórum, Civil Szolgáltató Központ, a Polgármesteri Hivatal civil referense és rendezvényszervezője Tatabánya Városi Szabadidősport Szövetség Partnereink 4.

5 Gyermekoldal A róka repülése Egyszer volt, hol nem volt, még hetedhét országon is túl, volt egy ravasz, büszke róka. Az a róka, ahogy ott járogatott künn a mezőn s az erdő mellett, meglátott egy sasmadarat, hogy az hogy repül. Elnézte untig, untig, amíg a sas leereszkedett. Mikor megközelítette a rókát, hát a róka megszólította: - Te sas koma, mit fizessek neked, hogy taníts meg engem is repülni? Hát a sas is furfangos volt. Leszállott közel hozzá, s azt mondja neki: - Nem kell fizess semmit - azt mondja -, ha olyan kíváncsi vagy, én ingyen is megtanítalak repülni. - Hát az igazán nagyon jó lesz. - Na, ha annyira meg akarsz tanulni repülni, akkor fogózzál bele a farkamba! A róka ügyesen belefogózott a farkába, s megindult vele a sas felfelé. Repült, repült, repült, s mikor elbágyadt, azt kérdi a rókától: - Te róka koma, látod-e még a földet? Lenézett a róka, s azt mondja: - Még látom. - Na, akkor tartsd a farkamat, akkor még ne ereszd el. Még repült a rókával felfelé, felfelé, felfelé. Egy darab idő múlva kérdi megint: - Nahát, most látod a földet? Azt mondja a róka: - Még most is látom. Hát a róka nehéz volt, a sas csak nehezen tudott repülni. De azért csak nekirugaszkodott, s repült, repült, repült. Harmadszor is megkérdezte: - Na, róka koma, hát még most is látod a földet? Azt mondja a róka: - Most már nem látom. - Na, ha nem látod, akkor ereszd el a farkamat! S akkor a róka eleresztette a sasnak a farkát, s akkor jött lefele, amilyen nehéz volt a róka, olyan sebességgel. Mikor már ért le, örvendezett a róka: - Hogy tudok én repülni! Mikor már látta a földet, hát látta, hogy a földön egy szenescsutak van. Azt mondja neki nagy büszkén: - Állj félre, te szenescsutak, mert reád esem s agyonütlek! Hát a csutak hogy álljon félre? Nem tud az félreállni. S a róka reá esett, s ott is maradt abban a helyben. A sas leszállott, s jól kikacagta a rókát. Azután felszállott s elrepült, s máig is él, ha meg nem halt. (Icinke-picinke, válogatta és szerkesztette: Kovács Ágnes) 5.

Ifjúsági Cselekvési Terv Szentgotthárd Város Ifjúsági koncepciójához 2007 2009.

Ifjúsági Cselekvési Terv Szentgotthárd Város Ifjúsági koncepciójához 2007 2009. Ifjúsági Cselekvési Terv Szentgotthárd Város Ifjúsági koncepciójához 2007 2009. 1. Oktatás, képzés, nevelés: - A település vonzóvá tételéhez, a fiatalok helyben tartásához alapfeltétel a magas színvonalú

Részletesebben

WRC autó is ott száguld majd az évzárón

WRC autó is ott száguld majd az évzárón A felújítás kezdete óta az idei Szilveszter Rallye lesz az első verseny a Hungaroringen WRC autó is ott száguld majd az évzárón Hivatalosan még csak nemrég van lehetőség az idei, 17. alkalommal megrendezendő

Részletesebben

A nem önkormányzati fenntartásban működő médiumok Szentes városában.

A nem önkormányzati fenntartásban működő médiumok Szentes városában. Szentes Város Polgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Témafelelős: Mihály Béláné Ikt.szám: P-3892/2012. Tárgy: Az önkormányzat által adott költségvetési támogatások és a támogatott médiumok helyzetének

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1580/2013. (XI.6.) sz. HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1580/2013. (XI.6.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: Ügyintéző: Tárgy: MN/53725-7/2013. személyes adat kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1580/2013. (XI.6.) sz. HATÁROZATA A Nemzeti Média-

Részletesebben

OTP Fáy András ALAPÍTVÁNY 1051 Budapest, Nádor utca 16. Adószám:18014008-1-41 Nyilvántartási száma: 01-01-0003024 KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2014. Budapest, 2015. május 15. TARTALOM I. Az Alapítvány 2014.

Részletesebben

2010. november 25. napján tartandó

2010. november 25. napján tartandó Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333 Ügyiratszám: 70-11/2010. Sorszám: 19 E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Városi Önkormányzat Képviselı-testülete 2010.

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó A POLGÁRMESTERI HIVATAL 2012. ÉVI MUNKÁJÁRÓL

T Á J É K O Z T A T Ó A POLGÁRMESTERI HIVATAL 2012. ÉVI MUNKÁJÁRÓL TÉGLÁS VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJÉTŐL 4243 TÉGLÁS, KOSSUTH U. 61. sz. T Á J É K O Z T A T Ó A POLGÁRMESTERI HIVATAL 2012. ÉVI MUNKÁJÁRÓL A hivatal látja el az önkormányzatnak, illetve a jegyzőnek jogszabályokban

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. október 14-i soros nyílt üléséről.

J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. október 14-i soros nyílt üléséről. J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: 2011. október 14-i soros nyílt üléséről. Jelen vannak: Dr. Sükösd Tamás polgármester Novák-Kovács Zsolt Ferencz Kornél alpolgármester képviselő

Részletesebben

Magyar Szocialista Párt Elnök

Magyar Szocialista Párt Elnök Magyar Szocialista Párt Elnök Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Ön azt ígérte honfitársainak, hogy köztársasági elnökként mindig, mindenütt, itthon és a nagyvilágban a magyarok érdekeit és értékeit képviseli.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2001. május 3- ai üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2001. május 3- ai üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2001. május 3- ai üléséről Az ülés helye: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének ülésterme Jelen vannak: 1. Dr. Kálmán András

Részletesebben

35/2015. (IV.30.) KT.

35/2015. (IV.30.) KT. JEGYZŐKÖNYV 10 015-13/2015./F FÜLÖP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. április 30-án de. 9,00 órakor TARTOTT SOROS NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Hozott rendeletek: 6/2015. (IV.30.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

DÉVAVÁNYA VÁROS BŰNMEGELŐZÉSI KONCEPCIÓJA 2011-2016.

DÉVAVÁNYA VÁROS BŰNMEGELŐZÉSI KONCEPCIÓJA 2011-2016. DÉVAVÁNYA VÁROS BŰNMEGELŐZÉSI KONCEPCIÓJA 2011-2016. I. Bevezető Az 1989. évi politikai rendszerváltást követően jelentős társadalmi, gazdasági és politikai változások következtek be társadalmunkban. Ezen

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó A POLGÁRMESTERI HIVATAL 2011. ÉVI MUNKÁJÁRÓL

T Á J É K O Z T A T Ó A POLGÁRMESTERI HIVATAL 2011. ÉVI MUNKÁJÁRÓL TÉGLÁS VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJÉTŐL 4243 TÉGLÁS, KOSSUTH U. 61. sz. T Á J É K O Z T A T Ó A POLGÁRMESTERI HIVATAL 2011. ÉVI MUNKÁJÁRÓL A hivatal látja el az önkormányzatnak, illetve a jegyzőnek jogszabályokban

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi utca 32. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.

Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi utca 32. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak. Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi utca 32. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu Beszámoló - a Képviselő- testületnek Sárospatak Város Kulturális Stratégiájának

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülésre később érkezett: Mollóné dr. Balog Éva (17,50) Szalkai István 17,25)

JEGYZŐKÖNYV. Az ülésre később érkezett: Mollóné dr. Balog Éva (17,50) Szalkai István 17,25) JEGYZŐKÖNYV Készült a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. május 18-án (kedd) 17.00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal (Budapest, IV. ker. István út 14. II. em.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. készült Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 12-én megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. készült Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 12-én megtartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV készült 2015. március 12-én megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal földszinti tárgyaló terme, 2234. Maglód, Fő u. 12. Jelen vannak: Tabányi Pál polgármester, Kérges László

Részletesebben

EURÓPA 2000 TURISZTIKA- VENDÉGLÁTÓ, FILM ÉS KOMMUNIKÁCIÓS KÖZÉPISKOLA, SZAKKÉPZŐ ISKOLA IGAZGATÓJÁNAK

EURÓPA 2000 TURISZTIKA- VENDÉGLÁTÓ, FILM ÉS KOMMUNIKÁCIÓS KÖZÉPISKOLA, SZAKKÉPZŐ ISKOLA IGAZGATÓJÁNAK EURÓPA 2000 TURISZTIKA- VENDÉGLÁTÓ, FILM ÉS KOMMUNIKÁCIÓS KÖZÉPISKOLA, SZAKKÉPZŐ ISKOLA IGAZGATÓJÁNAK 3/2015. SZÁMÚ HATÁROZATA AZ EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT PEDAGÓGIAI PROGRAM MÓDOSÍTÁSÁRÓL Nevelőtestületi

Részletesebben

Nemzeti alaptanterv 2012 NEMZETI ALAPTANTERV I. RÉSZ AZ ISKOLAI NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA TARTALMI SZABÁLYOZÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI SZINTJEI

Nemzeti alaptanterv 2012 NEMZETI ALAPTANTERV I. RÉSZ AZ ISKOLAI NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA TARTALMI SZABÁLYOZÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI SZINTJEI NEMZETI ALAPTANTERV I. RÉSZ AZ ISKOLAI NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA TARTALMI SZABÁLYOZÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI SZINTJEI 1. A KÖZNEVELÉS FELADATA ÉS ÉRTÉKEI A hazánk Alaptörvényében megfogalmazott feladatokat szem előtt

Részletesebben

Pedagógiai program. I. rész NEVELÉSI PROGRAM

Pedagógiai program. I. rész NEVELÉSI PROGRAM Pedagógiai program I. rész NEVELÉSI PROGRAM Orosháza 2015. TARTALOMJEGYZÉK I. A NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA PEDAGÓGIAI ALAPELVEI, CÉLJAI, FELADATAI, ESZKÖZEI, ELJÁRÁSAI... 4 1. A társadalmi igény és az egyéni

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: EMB/10-1/2014. EMB-2/2014. sz. ülés (EMB-159/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: EMB/10-1/2014. EMB-2/2014. sz. ülés (EMB-159/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: EMB/10-1/2014. EMB-2/2014. sz. ülés (EMB-159/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának 2014. február 6-án, csütörtökön,

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. a Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület munkaszervezete, a Tourinform-Kaposvár 2012.évi munkájáról. Készítette: Máyerné Bocska Ágnes

BESZÁMOLÓ. a Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület munkaszervezete, a Tourinform-Kaposvár 2012.évi munkájáról. Készítette: Máyerné Bocska Ágnes BESZÁMOLÓ a Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület munkaszervezete, a Tourinform-Kaposvár 2012.évi munkájáról Készítette: Máyerné Bocska Ágnes 1 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés, 3.oldal 1. A helyi TDM szervezet

Részletesebben

A sajtóban megjelent információk -- MÉDIA HÍREK ---

A sajtóban megjelent információk -- MÉDIA HÍREK --- MEOSZ OTTI SAJTÓFIGYELÉS A Magyar médiában a mozgáskorlátozottakról és a MEOSZ interaktív portálján a 108 egyesület által közölt információk tallózása A sajtóban megjelent információk -- MÉDIA HÍREK ---

Részletesebben

398-30/2014. Tárgy: DAREH Társulás Társulási Megállapodás módosítása Mell.: egységes szerkezetbe foglalt Társulási megállapodás

398-30/2014. Tárgy: DAREH Társulás Társulási Megállapodás módosítása Mell.: egységes szerkezetbe foglalt Társulási megállapodás Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota, Kelemen László tér 10. Tel.: 62/263-001 Fax: 62/263-105 398-30/2014. Tárgy: DAREH Társulás Társulási Megállapodás módosítása Mell.: egységes szerkezetbe

Részletesebben

Sport és civil szervezetek 2015.évi támogatási pályázatainak elbírálása

Sport és civil szervezetek 2015.évi támogatási pályázatainak elbírálása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Előterjesztő: Hegedűs Ferenc

Részletesebben

Alapszabálya. Név. Célok

Alapszabálya. Név. Célok Alapszabálya Név 1. Név: Ifjúsági Unió Szekszárd 2. Székhely: 7100 Szekszárd, Szent István tér 10. 3. Közösségünk Dél-Dunántúl és a Duna-Dráva Nemzeti Park területén mőködik. Célok 1. Küldetésünk: Az Ifjúsági

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I.400/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I. 327-2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére,

Részletesebben

34.) Napirend: A beruházások, fejlesztések értékelése, feladatok kijelölése

34.) Napirend: A beruházások, fejlesztések értékelése, feladatok kijelölése 34.) Napirend: A beruházások, fejlesztések értékelése, feladatok kijelölése Keller László kéri a Képvisel -testület tagjainak a beszámolóval kapcsolatos kérdéseit, észrevételeit, javaslatait. Rothauszky

Részletesebben

VÁROSI KISPÁLYÁS MŰFÜVES LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA

VÁROSI KISPÁLYÁS MŰFÜVES LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA VÁROSI KISPÁLYÁS MŰFÜVES LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA 2016 A versenykiírás mellett minden további aktuális információ naprakészen elérhető a www.jbfoci.hu internetes honlapunkon. 1. Célja: Jászberény

Részletesebben

(15,42 órakor Vámosi Tibor bejött, a létszám: 18 fő).

(15,42 órakor Vámosi Tibor bejött, a létszám: 18 fő). 66 296/2000. (XI. 23.) számú Képviselő-testület határozat: Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete kinyilvánítja azon szándékát, hogy a Várpalotai Ipari Park Kft. által a Gazdasági Minisztérium

Részletesebben

Ön megtette már? Ön megtette már? A második forduló

Ön megtette már? Ön megtette már? A második forduló 3 Ön megtette már? A Hírlevelet a Községi Egészségterv programban részt vevő községek számára készítjük. A Hírlevél akkor hatékony, akkor hasznos az Önök számára, ha nem rólunk, hanem Önökről szól: azokról

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. január 19-én 17 órakor, - közmeghallgatással egybekötött ülésén Bánhalmán. - Jelen vannak: Pádár Lászlóné polgármester,

Részletesebben

be/sfp-11070/2016/mlsz

be/sfp-11070/2016/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve FÉNYESLITKEI SPORTEGYESÜLET A kérelmező szervezet rövidített neve FSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1592 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

Magyarország: Szeretlek választási kampány!

Magyarország: Szeretlek választási kampány! Magyarország: Szeretlek választási kampány! Megkönnyíti a helyi kampányzárót a kormány: az Itthon Vagy Magyarország Szeretlek! programsorozat idén épp szeptember 27-én lesz, a választások előtt két héttel,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. november 12-i ülésére Tárgy: Tájékoztató a Zirci BULI, a Bakonyi Betyárnapok és a Bakonyi Vágta jövőjével kapcsolatos egyeztetésekről

Részletesebben

J E G Y ZİKÖNYV. Nem jelent meg: Ladányiné Abinéri Krisztina, Szabó Géza képviselık

J E G Y ZİKÖNYV. Nem jelent meg: Ladányiné Abinéri Krisztina, Szabó Géza képviselık J E G Y ZİKÖNYV Készült: Vasmegyer Önkormányzat Képviselıtestületének 2010. február 22-én 17 00 órai kezdettel megtartott ülésérıl Jelen vannak: Vass Imre polgármester Dr. Márton László alpolgármester,

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2009. június 29-én 14 órakor tartott rendes, nyílt ülésérıl. Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme Jelen vannak: Bogdán

Részletesebben

Mezõberény Város Önkormányzata Polgármesteri HivatalaSzervezeti és Mûködési Szabályzata. I. fejezet Általános rendelkezések

Mezõberény Város Önkormányzata Polgármesteri HivatalaSzervezeti és Mûködési Szabályzata. I. fejezet Általános rendelkezések Mezõberény Város Önkormányzata Polgármesteri HivatalaSzervezeti és Mûködési Szabályzata I. fejezet Általános rendelkezések 1. A Hivatal megnevezése: Mezőberény Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala

Részletesebben

Beszámoló a Sajószentpéteri Területi Szociális Központ és Bölcsőde 2014. évi szakmai munkájáról

Beszámoló a Sajószentpéteri Területi Szociális Központ és Bölcsőde 2014. évi szakmai munkájáról Előterjesztő: Dr. Faragó Péter Társulási Tanács Elnöke Készítette: Aleva Mihályné Intézményvezető Beszámoló a Sajószentpéteri Területi Szociális Központ és Bölcsőde 2014. évi szakmai munkájáról A szociális

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. május 26-án 15,00 órakor megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. május 26-án 15,00 órakor megtartott testületi üléséről. Ügyszám: 23-36/2009. JEGYZŐKÖNYV Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. május 26-án 15,00 órakor megtartott testületi üléséről. Helye: Faluház, Salföld. Jelen vannak: polgármester

Részletesebben

Hazaváró Családi Juniális

Hazaváró Családi Juniális DENGELEG 1999. PÜNKÖSD V. ÉVFOLYAM 5. SZÁM A Szentlélek egyik legf bb munkája, hogy a nyugtalan szív megnyugodjon, meger södjék. A Isten Áldott szép pünkösd embert nyugtató m ve, hogy a békétlenség idején,

Részletesebben

Képviselı-testület ülésének jegyzıkönyve 2008. október 8.

Képviselı-testület ülésének jegyzıkönyve 2008. október 8. Lajosmizse Város Önkormányzata I/7-13/ 2008. Képviselı-testület ülésének jegyzıkönyve 2008. október 8. Az ülésen hozott határozatok száma és tárgya: 152/2008. (X.8.) A ValdiDent Fogászati Betéti Társaság

Részletesebben

Szervezeti Működési Szabályzata

Szervezeti Működési Szabályzata Szervezeti Működési Szabályzata 2013 Tartalomjegyzék 1. Bevezetés 1.1. A SZMSZ célja, tartalma 1.2. A SZMSZ hatálya 1.3. Az SZMSZ elfogadása, jóváhagyása, nyilvánossága 2. Az intézmény általános jellemzői

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Bugyiné Kökény Gizella

Jegyzőkönyv. Bugyiné Kökény Gizella Jegyzőkönyv Készült: 2015. június 1-én 15 órai kezdettel megtartott soron következő testületi üléséről. Ülés helye: Közös Önkormányzati Hivatal Jászivány Jelen vannak: Tari András Mihályi Zoltán Bugyiné

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 4103-9/2010. 33. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Jobbik

Részletesebben

E.ON Áramszolgáltató (0-24) : 06-80/205-020 E.ON Gázszolgáltató (0-24) : 06-80/424-242 ERÖV Vízszolgáltató (0-24) : 06-30/997-4275

E.ON Áramszolgáltató (0-24) : 06-80/205-020 E.ON Gázszolgáltató (0-24) : 06-80/424-242 ERÖV Vízszolgáltató (0-24) : 06-30/997-4275 2016. JANUÁR Címlapsztori főcíme A tartalomból: Önkormányzati hírek 1-2. oldal Óvodai hírek 2. oldal Iskolai hírek 3. oldal Visszatekintő 4-5. oldal Felhívások 6. oldal Közelgő események: Iskolás farsang

Részletesebben

Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben

Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben 1038 Budapest, Valéria u. 4-6. Tel.: 240-9065 Számlasz: 11703006 20036249 Közhasznú szervezet Főv. Bíróság nyt. sz: 9236 Adószám:

Részletesebben

JEGYZ KÖNYV. Visegrád Város Önkormányzat Képvisel -testületének 2015. január 21-én megtartott nyílt ülésér l

JEGYZ KÖNYV. Visegrád Város Önkormányzat Képvisel -testületének 2015. január 21-én megtartott nyílt ülésér l Visegrád Város Önkormányzat Képvisel -testülete Szám: 1/2015. Határozatok száma: 1-16/2015. (01.21.) Rendelet száma: - JEGYZ KÖNYV Visegrád Város Önkormányzat Képvisel -testületének 2015. január 21-én

Részletesebben

1. Az iskolavezetés önértékelése [5]

1. Az iskolavezetés önértékelése [5] 1. Az iskolavezetés önértékelése [5] 5. Igen; (teljes mértékben) igaz. 4. Igen; általában igaz, de vannak még kisebb hiányosságok. 3. Igen; igaz, de vannak még nagyobb hiányosságok. 2. Részben igaz, de

Részletesebben

Otthonunk az Egyház PROGRAMOK. Plébánia száma: 28/610-282. Péceli Római Katolikus Egyházközség 12/1/2013 Elektronikus változat VIII/38

Otthonunk az Egyház PROGRAMOK. Plébánia száma: 28/610-282. Péceli Római Katolikus Egyházközség 12/1/2013 Elektronikus változat VIII/38 Otthonunk az Egyház Péceli Római Katolikus Egyházközség 12/1/2013 Elektronikus változat VIII/38 PROGRAMOK Adventben a roráték hétfőn és pénteken reggel 6 órakor lesznek, melyet agapé követ a hittanteremben.

Részletesebben

A KÖZSÉG INGYENES ÖNKORMÁNYZATI LAPJA. XII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2015. IV. negyedév

A KÖZSÉG INGYENES ÖNKORMÁNYZATI LAPJA. XII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2015. IV. negyedév KESZÜI HÍREK XII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2015. IV. negyedév Keszü Község Önkormányzata 2015. december 4-én tartotta meg 2015. évi Német Nemzetiségi Önkormányzattal közös közmeghallgatását, alacsony lakossági

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 2. a.) Javaslat Borsodnádasd Városi Önkormányzat 2009. évi költségvetési rendeletének elfogadására

Jegyzőkönyv. 2. a.) Javaslat Borsodnádasd Városi Önkormányzat 2009. évi költségvetési rendeletének elfogadására Jegyzőkönyv Készült: 2009. február 19-én 15.00-17.00 óráig a Borsodnádasd Városi Önkormányzat Képviselő-testületének ülésén. Jelen vannak: Dorkó György, Dr. Hegedűs Zsuzsanna, Magyar János, Neuwirth László,

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz. KTB/2-7/2014. KTB/1/2014. sz. ülés (KTB/228/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz. KTB/2-7/2014. KTB/1/2014. sz. ülés (KTB/228/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz. KTB/2-7/2014. KTB/1/2014. sz. ülés (KTB/228/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési bizottságának 2014. február 3-án, hétfőn 10 óra 37 perckor az Országház

Részletesebben

PESTERZSÉBET ÖNKORMÁNYZ AT NEVELÉSI TAN Á C S AD Ó 1205 BUDAPEST, MÁRTÍROK ÚTJA 51. TEL./FAX:283-45-42 OM 101804

PESTERZSÉBET ÖNKORMÁNYZ AT NEVELÉSI TAN Á C S AD Ó 1205 BUDAPEST, MÁRTÍROK ÚTJA 51. TEL./FAX:283-45-42 OM 101804 INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGAM ÉRTÉKELÉSE 2011/2012-ES TANÉV Intézményünk minőségbiztosítási programját az év elején elkészített munkaterv alapján folytatta a megújult minőségbiztosítási team. Az

Részletesebben

Nem kötelező érvényű útmutató a magasban végzett munkáról szóló 2001/45/EK (irányelv végrehajtásának helyes gyakorlatáról)

Nem kötelező érvényű útmutató a magasban végzett munkáról szóló 2001/45/EK (irányelv végrehajtásának helyes gyakorlatáról) Nem kötelező érvényű útmutató a magasban végzett munkáról szóló 2001/45/EK (irányelv végrehajtásának helyes gyakorlatáról) Európai Bizottság Nem kötelező útmutató a munkavállalók által a munkájuk során

Részletesebben

Hírlevél szeptember-október

Hírlevél szeptember-október Hírlevél szeptember-október Kedves Barátaink! Új iskolai szezon kezdődött, melyben Egyesületünk nagy lépést tett a kisebb térségünk néptánc ügyeinek fejlesztése terén. Sok nagy ívű terv jár az eszünkben,

Részletesebben

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2008. április 30-i ülésére

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2008. április 30-i ülésére Tárgy: Gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2007. évi értékelése Elıkészítette: Tárnok Lászlóné osztályvezetı Igazgatási osztály, Bimbó Mária Gyámhivatali csoportvezetı, Károlyi Szilvia gyámügyi ügyintézı,

Részletesebben

J e g y zőkönyv HOB-10/2011. (HOB-40/2010-2014.)

J e g y zőkönyv HOB-10/2011. (HOB-40/2010-2014.) HOB-10/2011. (HOB-40/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának 2011. május 12-én, csütörtökön 10 óra 12 perckor az Országház földszint 93. számú tanácstermében

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2005. február 10-én a Városháza tanácskozótermében megtartott rendkívüli üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2005. február 10-én a Városháza tanácskozótermében megtartott rendkívüli üléséről Jegyzőkönyv Készült Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2005. február 10-én a Városháza tanácskozótermében megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Benedek Mihály polgármester, dr. Bárdos

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: Nbb-40/57-7/2016. Nbb-6/2016. sz. ülés (Nbb-55/2014-2018. sz. ülés)

Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: Nbb-40/57-7/2016. Nbb-6/2016. sz. ülés (Nbb-55/2014-2018. sz. ülés) Ikt. sz.: Nbb-40/57-7/2016. Nbb-6/2016. sz. ülés (Nbb-55/2014-2018. sz. ülés) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának 2016. április 6-án, szerdán 11 óra 32 perckor az Országgyűlés Irodaháza

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Ikt. szám: 28.424/2010.

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Ikt. szám: 28.424/2010. 1 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Ikt. szám: 28.424/2010. T á j é k o z t a t ó Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata gyermekjóléti és gyermekvédelmi

Részletesebben

A Nógrádi Gazdaságfejlesztő Nonprofit Kft. MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYVE. Jóváhagyta: Varga Gyula ügyvezető 2011. január 10.

A Nógrádi Gazdaságfejlesztő Nonprofit Kft. MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYVE. Jóváhagyta: Varga Gyula ügyvezető 2011. január 10. A Nógrádi Gazdaságfejlesztő Nonprofit Kft. MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYVE Jóváhagyta: Varga Gyula ügyvezető 2011. január 10. Tartalomjegyzék: 1. Preambulum... 3 1.1. Bevezetés - Bemutatkozás... 3 2. A minőségirányítási

Részletesebben

2.) Napirend: A Szociális rendelet megalkotása

2.) Napirend: A Szociális rendelet megalkotása 2.) Napirend: A Szociális rendelet megalkotása Keller László el terjeszt ként tájékoztatja a Képvisel -testület tagjait, hogy a rendeletet második olvasatban tárgyalják, miután a bizottsági ülésekre kézhez

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:.../2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzıkönyv

Részletesebben

A Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium nevelési programja és helyi tanterve

A Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium nevelési programja és helyi tanterve "Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy tanítson minket a jól végzett munka örömére és izgalmára, hogy megtanítson szeretni, amit

Részletesebben

Általános tájékoztató. KEDVEZMÉNYES HIRDETÉSI időszakról

Általános tájékoztató. KEDVEZMÉNYES HIRDETÉSI időszakról Általános tájékoztató KEDVEZMÉNYES HIRDETÉSI időszakról A www.bodvapress.hu térségi hírportált azzal a céllal hoztunk létre, hogy az érdeklődőknek egy felhasználóbarát, áttekinthető rendszerű weboldallal,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Úri község Polgármesteri Hivatalában 2011. február 23-án 17.00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Úri község Polgármesteri Hivatalában 2011. február 23-án 17.00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről. Úri községi Önkormányzat 2244 Úri, Rákóczi u. 31. Tel: (29) 456-008 Tel/fax: 456-524 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Úri község Polgármesteri Hivatalában 2011. február 23-án 17.00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

be/sfphpm01-09247/2015/mlsz

be/sfphpm01-09247/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Szeleste-Pósfa Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Szeleste-Pósfa SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1883 A kérelmező

Részletesebben

a Képviselő-testület 2013. május 16-án megtartott rendes testületi üléséről

a Képviselő-testület 2013. május 16-án megtartott rendes testületi üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Képviselő-testület 2013. május 16-án megtartott rendes testületi üléséről Tartalmazza: 91-114/2013. (V. 16.) számú határozatokat 5. számú rendelet J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:

Részletesebben

Gyakornoki szabályzata

Gyakornoki szabályzata Szent-Györgyi Albert Gimnázium és Szakközépiskola Gyakornoki szabályzata Tartalomjegyzék 1. A szabályzat területi, személyi hatálya... 3 2. A szabályzat időbeli hatálya... 3 3. A szabályzat módosítása...

Részletesebben

Velem községi Önkormányzat 2011. évi költségvetési koncepciója. Horváth Miklós polgármester

Velem községi Önkormányzat 2011. évi költségvetési koncepciója. Horváth Miklós polgármester E L Ő T E R J E S Z T É S Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 13-ai testületi ülésére Tárgy: Előterjesztő: Összeállította: Melléklet: Velem községi Önkormányzat 2011. évi költségvetési

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Napirend: Készült Tatárszentgyörgy Község Képviselı-testülete 2008. május 27-én tartott ülésérıl.

Jegyzıkönyv. Napirend: Készült Tatárszentgyörgy Község Képviselı-testülete 2008. május 27-én tartott ülésérıl. Jegyzıkönyv Készült Tatárszentgyörgy Község Képviselı-testülete 2008. május 27-én tartott ülésérıl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme. Jelen vannak: Berente Imréné polgármester, Dori

Részletesebben

be/sfphpm01-05247/2015/mkosz

be/sfphpm01-05247/2015/mkosz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Kozármisleny Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve KSE A szakszövetség vagy a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség versenyrendszerében

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1 MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 7-én megtartott soron kívüli, nyilvános

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság 2015. február 16-ai nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság 2015. február 16-ai nyílt üléséről Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2015. PB JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Távol vannak: Meghívottak: A Pénzügyi Bizottság 2015. február 16-ai nyílt üléséről Polgármesteri

Részletesebben

ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET KÖZLÖNYE ERDŐ- ÉS FÖLDBIRTOKOSOK, ERDÉSZETI ÜGYEKKEL FOGLALKOZÓK ÉS ERDŐTISZTEK SZÁMÁRA.

ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET KÖZLÖNYE ERDŐ- ÉS FÖLDBIRTOKOSOK, ERDÉSZETI ÜGYEKKEL FOGLALKOZÓK ÉS ERDŐTISZTEK SZÁMÁRA. ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET KÖZLÖNYE ERDŐ- ÉS FÖLDBIRTOKOSOK, ERDÉSZETI ÜGYEKKEL FOGLALKOZÓK ÉS ERDŐTISZTEK SZÁMÁRA Szerkeszti BUND KÁROLY, egyesületi titkár. _ W ; 1913. év, június

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. január 13. NAPJÁN MEGTARTOTT 1. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. január 13. NAPJÁN MEGTARTOTT 1. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. január 13. NAPJÁN MEGTARTOTT 1. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Határozatok száma TARTALOMJEGYZÉK a Kistelek Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. Január 13-án

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 14/2012. TERKA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2012. június 26. napján 14:00 órai kezdettel a Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság NYILVÁNOS

Részletesebben

be/sfphpm01-08226/2015/mlsz

be/sfphpm01-08226/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Kaposfüred Sport Club A kérelmező szervezet rövidített neve Kaposfüred SC Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1483 A kérelmező jogállása

Részletesebben

MEGYEI AMATŐR KÖZÉPISKOLÁS KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS 2015/2016.

MEGYEI AMATŐR KÖZÉPISKOLÁS KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. MEGYEI AMATŐR KÖZÉPISKOLÁS KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. 5. d) Ebben a bajnokságban NEM SZEREPELHET olyan játékos, aki a 2015/2016-es bajnoki évre rendelkezik az MKOSZ JNSZ Megyei Szövetsége

Részletesebben

969-41/79. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTER-HELYETTESÉNEK 7/ 1979. számú INTÉZKEDÉSE

969-41/79. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTER-HELYETTESÉNEK 7/ 1979. számú INTÉZKEDÉSE BELÜ G Y MlNIS Z T É R IUM10-27/7/1979 SZÍGORÚA N TITKOS!Ksz: 969-41/79 Minősítés megszűnt az 1995. év: t v 28. -ára figyelemmel A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTER-HELYETTESÉNEK 7/ 1979. számú INTÉZKEDÉSE

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2009. július 30-án 14 órakor tartott rendes, nyílt ülésérıl. Az ülés helye: Városháza tanácskozóterme Jelen vannak: Bogdán

Részletesebben

HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK

HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI PROGRAMJA 2014-2019 Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Az elkészítésben közreműködő külső szakértők: Róka László, Deme Lóránt MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó

Részletesebben

SZENT HEDVIG KOLLÉGIUM 3300 Eger, Dobó tér 6. PEDAGÓGIAI PROGRAM

SZENT HEDVIG KOLLÉGIUM 3300 Eger, Dobó tér 6. PEDAGÓGIAI PROGRAM SZENT HEDVIG KOLLÉGIUM 3300 Eger, Dobó tér 6. PEDAGÓGIAI PROGRAM Tantestület jóváhagyásának dátuma: 2013. 08. 27. Fenntartói jóváhagyás dátuma: 2013. 08. 29. Tervezett felülvizsgálat időpontja: 2016/2017.

Részletesebben

be/sfp-11740/2016/mlsz

be/sfp-11740/2016/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Ózdi Football Club A kérelmező szervezet rövidített neve Ózdi FC Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 133 A kérelmező jogállása Amatőr Áfa

Részletesebben

1./ Napirendi pont: Beszámoló a balmazújvárosi Polgárőrség tevékenységéről.

1./ Napirendi pont: Beszámoló a balmazújvárosi Polgárőrség tevékenységéről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújvárosi Rendőrkapitányság hivatalos helyiségében a Mezőgazdasági, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság ülésén 2009. március 24-én. Jelen vannak: a mellékelt

Részletesebben

A kutatás eredményeit összefoglaló részletes jelentés

A kutatás eredményeit összefoglaló részletes jelentés 1 A kutatás eredményeit összefoglaló részletes jelentés A hároméves kutatómunka eredményeként elvárt tudományos monográfia kézirattömege mind terjedelmileg, mind tematikailag jóval meghaladja a tervezettet,

Részletesebben

I. FEJEZET BEVEZETİ. I.1. A koncepció szükségessége

I. FEJEZET BEVEZETİ. I.1. A koncepció szükségessége I. FEJEZET BEVEZETİ A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 70/E. -a deklarálja alapvetı állampolgári jogként a szociális biztonsághoz való jogot, amely szerint az állampolgárok

Részletesebben

Pedagógiai Programja. A Hevesi Körzeti Általános Iskola 2004.

Pedagógiai Programja. A Hevesi Körzeti Általános Iskola 2004. A Hevesi Körzeti Általános Iskola Pedagógiai Programja A legjobb terv is csak terv, vagyis jó szándék. Elkötelezettség nélkül arra, hogy ezt végre is akarod hajtani csak ígéreteid és reményeid vannak,

Részletesebben

Szeretettel köszöntjük. SIÓFOK VÁROS ÓVODÁJA és BÖLCSŐDÉJE INTÉZMÉNYEGYSÉGÉBEN

Szeretettel köszöntjük. SIÓFOK VÁROS ÓVODÁJA és BÖLCSŐDÉJE INTÉZMÉNYEGYSÉGÉBEN Szeretettel köszöntjük SIÓFOK VÁROS ÓVODÁJA és BÖLCSŐDÉJE Általános információk az intézményegységről Az óvoda neve: Óvoda címe: Siófok,... telefon, fax:... INTÉZMÉNYEGYSÉGÉBEN Házirendünk a Köznevelési

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Sitzung des Elternbeirats der Deutschen Schule Budapest, 13.11.2013 A Német Iskola Szülői Tanács ülése, 2013.11.13.

Jegyzőkönyv. Sitzung des Elternbeirats der Deutschen Schule Budapest, 13.11.2013 A Német Iskola Szülői Tanács ülése, 2013.11.13. Jegyzőkönyv Sitzung des Elternbeirats der Deutschen Schule Budapest, 13.11.2013 A Német Iskola Szülői Tanács ülése, 2013.11.13. Időpont: 19.00-22.00 óra Jelenlévők: Jelenléti ív szerint Helyszín: Zeneterem

Részletesebben

Fekete István Általános Iskola és Községi Könyvtár 2012/2013. tanévre vonatkozó Munkaterve

Fekete István Általános Iskola és Községi Könyvtár 2012/2013. tanévre vonatkozó Munkaterve Fekete István Általános Iskola és Községi Könyvtár 2012/2013. tanévre vonatkozó Munkaterve A munkatervet készítette: Magyarfiné Kalmár Franciska igazgató A munkatervet jóváhagyó nevelőtestületi döntés

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. az Állami Számvevőszék 2012. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK.

TÁJÉKOZTATÓ. az Állami Számvevőszék 2012. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK. ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK TÁJÉKOZTATÓ az Állami Számvevőszék 2012. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről J/l 0973 201 3. ápri lis ISSN 2063-546X T A R T A L O M 1. AZ ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK

Részletesebben

Egy komplex modellprogram megvalós tása az Allampusztai Országos Bv. Intézetben

Egy komplex modellprogram megvalós tása az Allampusztai Országos Bv. Intézetben Csóti András Schuckertné Szabó Csilla Egy komplex modellprogram megvalós tása az Allampusztai Országos Bv. Intézetben Akijót tesz, hallgasson róla, aki kapta, beszéljen róla! (szólásmondás) Az Országos

Részletesebben

BALATONFÜREDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

BALATONFÜREDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA BALATONFÜREDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. -ában foglaltak

Részletesebben

I. BEVEZETÉS... 2 II. SZERVEZETI FELÉPÍTÉS... 4 III. AZ ISKOLA MUNKATÁRSAI... 5 IV. A VEZETŐK KÖZTI KAPCSOLATTARTÁS, SZAKMAI TESTÜLETEK...

I. BEVEZETÉS... 2 II. SZERVEZETI FELÉPÍTÉS... 4 III. AZ ISKOLA MUNKATÁRSAI... 5 IV. A VEZETŐK KÖZTI KAPCSOLATTARTÁS, SZAKMAI TESTÜLETEK... Tartalomjegyzék I. BEVEZETÉS... 2 II. SZERVEZETI FELÉPÍTÉS... 4 III. AZ ISKOLA MUNKATÁRSAI... 5 IV. A VEZETŐK KÖZTI KAPCSOLATTARTÁS, SZAKMAI TESTÜLETEK... 10 V AZ INTÉZMÉNYI KÖZÖSSÉGEK... 11 VI. A PEDAGÓGIAI

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Tanácskozási joggal jelen volt: Fedorné dr. Fráter Zsófia Címzetes főjegyző

Jegyzőkönyv. Tanácskozási joggal jelen volt: Fedorné dr. Fráter Zsófia Címzetes főjegyző 1 Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: 8-24/2015. Jegyzőkönyv Készült: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testület Közmeghallgatásán A közmeghallgatás helye: 3980 Sátoraljaújhely,

Részletesebben

JEGYZ KÖNYV. Bak község Önkormányzati Képvisel -testülete: 8945 Bak, Rákóczi u. 2/a. Bocfölde község Önkormányzati Képvisel -testülete:

JEGYZ KÖNYV. Bak község Önkormányzati Képvisel -testülete: 8945 Bak, Rákóczi u. 2/a. Bocfölde község Önkormányzati Képvisel -testülete: Bak község Önkormányzati Képvisel -testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/a. Bocfölde község Önkormányzati Képvisel -testülete 8943 Bocfölde, Ady u. 15 Sárhida község Önkormányzati Képvisel -testülete 8944 Sárhida,

Részletesebben

Kiegészítő melléklet a Szentes Városi Könyvtár Nonprofit Közhasznú Kft. 2013. évi beszámolójához

Kiegészítő melléklet a Szentes Városi Könyvtár Nonprofit Közhasznú Kft. 2013. évi beszámolójához Kiegészítő melléklet a Szentes Városi Könyvtár Nonprofit Közhasznú Kft. 2013. évi beszámolójához I. ÁLTALÁNOS RÉSZ: 1.) A cég: Jogi formája: Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság Alapító okirat

Részletesebben

KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM

KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM Ikt.szám: Emlékeztető Női Jogokért Felelős Tematikus Munkacsoport első üléséről Budapest, 2013. 11.14. Helyszín: 1055 Budapest, Kossuth tér 2-4., IV. emelet, 439/A. tárgyaló Időpont: 2013. november 14.

Részletesebben