Tanfelügyeleti ellenőrzés eredménye

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tanfelügyeleti ellenőrzés eredménye"

Átírás

1 Tanfelügyeleti ellenőrzés eredménye 1. Pedagógiai folyamatok Az intézmény stratégiai dokumentumai összhangban vannak az oktatáspolitikai célokkal, aktualizálásuk azonban szükséges a jogszabályoknak való megfelelés érdekében A biztató eredményesség mellett az integrációs feladatok gyakorlatának további erősítése fontos, figyelmet igénylő cél. Az intézmény célkitűzései jól tagoltak és áttekinthetőek a dokumentumokban, érzékelhető az életszerűség és a gyermekközpontúság. A tanulók esélyegyenlőségére tett törekvések mintaszerűek, megvalósításuk az elkötelezett pedagógiai hozzáállásnak köszönhetően folyamatosan biztosított. A kiemelt figyelmet igénylő tanulók foglalkoztatása, a rájuk eső figyelem hangsúlyos helyet kap a Pedagógiai Programban, a beiskolázási helyzetképhez igazodik a feladatvégzés fontossága. Jól működő, egyedi közösségi programok teszik vonzóvá a tanulók számára az iskolában töltött időt. (Sakkpalota és szakkör, Kutyavilág, MUS-E művészeti foglalkozások, fotószakkör, saját szervezésű versenyek.) Sportiskola jellegét a NETFIT eredményesség megerősíti. Kiemelt figyelmet kap az egészséges életmódra nevelés. Az éves munkatervek készítése és elemzése során figyelembe veszik az intézmény társadalmi környezetét: olyan képzési formákat szerveznek, amelyek hatékonnyá teszik a településen élők bekapcsolását az intézmény életében.

2 2. Személyiség- és közösségfejlesztés A kiemelt figyelmet igénylő tanulók létszámarányát figyelembe véve továbbra is hangsúlyt kell fektetni a kulturált viselkedés elvárásaira, a vállalt értékrendet következetes képviselésére. A hatékonyabb közösségfejlesztés érdekében a konfliktuskezelési technikák megismertetésére módszertani képzéseket is támogathat az intézményvezetés. A saját szervezésű versenyek tapasztalatai alapján indokolt a tehetségek hatékonyabb támogatása, amelyre az óraszámok adta lehetőséggel is érdemes élni. A stratégiai dokumentumok a törvényi előírásokat figyelembe véve azonosulnak a fejlesztő pedagógia alapelveivel, ezek egyes szegmenseit jól körülhatárolható módon írják le. A megfelelő kerettantervek kiválasztását követően nagy hangsúlyt kapnak az iskola arculatát meghatározó területek: a sport, a Kutyavilág, a művészetek (MUS-E) és a sakk, vagyis a hitvallásban megfogalmazott személyiségformálás. Az iskola több területen biztosít lehetőséget a sokoldalú személyiség kibontakoztatására: az idegen nyelvek, informatika magasabb óraszáma korunk elvárásaira készíti fel a tanulókat. A kiemelkedő közösségfejlesztés alapja, hogy az intézmény hangsúlyosan épít a diákönkormányzat és a szülői munkaközösség aktivitására. A DÖK tevékenysége olyan intézményi támogatást kap, amelyben adott a lehetőség valódi tartalommal megtölteni a diákéletet. (Suli-TV, fotószakkör) A tanórán kívüli hasznos időtöltéshez és alternatív tanuláshoz minden lehetséges alkalmat megragad a nevelőtestület: hangverseny, színház, szakkörök, kirándulás és túra, erdei iskola, üzemlátogatás stb.

3 3. Eredmények A mérési eredmények hatékonyabb felhasználása az egyéni képességek teljesebb kibontakoztatása érdekében: A mérések eredményeiből nyert tapasztalatok levonása után az egyes fejlesztésre szoruló területek javítására szakmai terveket érdemes felülvizsgálni, újratervezni. Az elemzéseket, okok feltárását munkaközösségi szinten kívánatos elvégezni. A célnyelvi mérések eredményei kimagaslóak, az élő idegen nyelvek (kiemelten az angol nyelv) oktatása sikeres. A sport, mint az iskola profilja kiváló versenyeredményeket hoz, amely a tehetséggondozási tevékenység magas színvonalát biztosítja, emellett a tömegsportszerűen mérhető NETFIT mérések eredményei is meghaladják az elvárt szintet. A tagozatok szakszerű oktatási módszereket alkalmaznak: alsó tagozaton a differenciálás kap nagyobb hangsúlyt, felső tagozaton a tantárgyankénti felkészítésben prioritást kapnak a kiemelt területek. 4. Belső kapcsolatok, együttműködés, kommunikáció Az eddigi eredmények megtartásának feltétele az egységes pedagógiai attitűd, ehhez a pedagógustestület rugalmas team munkája szükséges. A tanfolyamokon, továbbképzéseken szerzett ismeretek továbbadására, a tudásmegosztás hatékonyságának fejlesztésére további lehetőségeket érdemes keresni. Az intézményi gyakorlatban a kétirányú kommunikációra változatos formákat alakítottak ki. A szakmai elvárásokra támaszkodva a munkaközösségek magas szinten működnek együtt, rugalmasan alkalmazkodva egymáshoz.

4 5. Az intézmény külső kapcsolatai A kommunikáció hatékonyabbá tétele a szülő és a társadalmi környezet felé: annak tudatosítása, hogy a tanulói eredményesség az összehangolt és átgondolt pedagógiai tevékenység által valósul meg, amelyhez a partnerek is sokat hozzátehetnek. Az intézmény oktató-nevelő munkáját segítő, támogató külső partnerek rendszeres elismerési formáit célszerű lenne kidolgozni. Az intézmény napi szinten hatékonyan működik együtt és jó partneri viszonyt ápol sportszervezetekkel, kulturális és szociális intézményekkel, szakszolgálatokkal. A szülők természetes módon részt vesznek az iskola életében, programjaiban. A rendezvények sajtónyilvánossága erősíti az iskola hírnevét. 6. A pedagógiai munka feltételei Az intézményvezetés törekszik a pedagógusok munkaterheinek egyenletes elosztására, ennek megvalósítására - anyagi ösztönzők híján - további módszereket lehetne keresni. A pályázati lehetőségek még szélesebb körű kiaknázása tovább javíthatná a pedagógiai munka feltételeit. Az oktató-nevelő munka eszközparkját, tárgyi feltételeit tudatos tervezéssel alakítják ki. A korszerű oktatás módszereinek elsajátítására és gyakorlati alkalmazására nyitott a tantestület, és ezt az intézményvezetés is ösztönzi. A működési feltételek biztosításában a szülők is szerepet kapnak, ami a jó szülő-iskola kapcsolat egyik megnyilvánulási formája.

5 7. A Kormány és az oktatásért felelős miniszter által kiadott tantervi szabályozó dokumentumban megfogalmazott elvárásoknak és a pedagógiai programban megfogalmazott céloknak való megfelelés Nincs Az intézmény stratégiai céljai a NAT elvárásaival kompatibilisek, a további célok, feladatok a nevelés-oktatás szakaszaira konkrétan, részletesen kidolgozottak. A pedagógiai program részletesen tartalmazza a célok elérésének érdekében alkalmazott nevelési eszközöket, módszereket, meghatározza az iskola tanulóival és pedagógusaival szemben támasztott követelményeket. Sokszínű a pedagógusi tevékenység, jellemző az aktivitás, a gyermekközpontúság és a kihívásokra is nyitott a nevelőtestület.

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után Intézmény neve: Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 037326 Intézményvezető neve: Takácsné Tóth Alice Noémi Intézményvezető oktatási azonosítója: 76215132822

Részletesebben

Intézkedési terv. Intézmény neve: Harsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve:

Intézkedési terv. Intézmény neve: Harsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve: Intézkedési terv Intézmény neve: Harsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 029120 Intézményvezető neve: Takácsné Oczela Csilla Intézményvezető oktatási azonosítója: 74385975176

Részletesebben

1. Helyzetelemzés: INTÉZMÉNYI FEJLESZTÉSI TERV Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u

1. Helyzetelemzés: INTÉZMÉNYI FEJLESZTÉSI TERV Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u. 20-22. 1. Helyzetelemzés: Iskolánk jogutódja az 1897-ben alapított Labanc utcai iskolának, 1984 óta működik az új épületben is. 1996

Részletesebben

Intézkedési terv. Kiszombori Karátson Emília Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve:

Intézkedési terv. Kiszombori Karátson Emília Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve: Intézkedési terv Intézmény neve: 1) Pedagógiai folyamatok Az intézmény stratégiai dokumentumai összhangban vannak az adott időszak oktatáspolitikai céljaival és a fenntartó elvárásaival. A tervezés a nevelőtestület

Részletesebben

BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM

BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM Tárgy: Intézkedési terv Ikt. sz.: 97/2018. Intézkedési terv Intézmény neve: Bárdos László Gimnázium Intézmény OM azonosítója: 038115 neve: Pleier Tamás oktatási azonosítója: 76196440222 Intézkedési terv

Részletesebben

BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA,

BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA, BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS ÓVODA BESZÁMOLÓ TISZAFÜRED 2016-2017. 1., Pedagógiai folyamatok Tervezés A tervek elkészítése a nevelőtestület bevonásával történt,

Részletesebben

Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után. Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve:

Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után. Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve: Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után Intézmény neve: Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: 202461 Intézményvezető neve: Bendli Tiborné Intézményvezető oktatási azonosítója:

Részletesebben

INTÉZKEDÉSI TERV. Káli Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola Intézmény OM azonosítója:

INTÉZKEDÉSI TERV. Káli Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: INTÉZKEDÉSI TERV Intézmény neve: Káli Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 031585 Intézményvezető neve: Miksi Jánosné Intézményvezető oktatási azonosítója: 72798770861 i terv

Részletesebben

Az intézményi önértékelés és a tanfelügyeleti értékelés eredményei alapján. Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium

Az intézményi önértékelés és a tanfelügyeleti értékelés eredményei alapján. Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium 2017-2022 Az intézményi önértékelés és a tanfelügyeleti értékelés eredményei alapján Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium TERÜLET - 1. Pedagógiai folyamatok Tervezés: Az intézmény vezetése irányítja az intézmény

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV Intézmény neve: Budapest XV. Kerületi Kossuth Lajos Általános Iskola OM azonosító: 032085 Intézményvezető: Bikfalvi Borbála Intézkedési terv

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV (2017)

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV (2017) Intézmény neve: Dr. Mester György Általános Iskola Elek OM azonosító: 201335 Intézmény vezető: Intézményvezető oktatási azonosítója: Intézkedési tervneve/azonosítója:t2013350012017aint Intézkedési terv

Részletesebben

OM azonosító: INTÉZKEDÉSI TERV. (Az intézményi tanfelügyelet eredményeire épülő terv) 1. PEDAGÓGIAI FOLYAMATOK

OM azonosító: INTÉZKEDÉSI TERV. (Az intézményi tanfelügyelet eredményeire épülő terv) 1. PEDAGÓGIAI FOLYAMATOK Bp. Főv. XIII. kerületi Önkormányzat Egyesített Óvoda Hétszín Tagóvodája OM azonosító: 200911 Tagóvoda vezető neve: Szászhalmi Edit Oktatási azonosítója: 71428489821 A fejlesztési terv kezdő dátuma: 2018.05.05.

Részletesebben

A pedagógus önértékelő kérdőíve

A pedagógus önértékelő kérdőíve A pedagógus önértékelő kérdőíve Kérjük, gondolja végig és értékelje, hogy a felsorolt állítások közül melyik milyen mértékben igaz. A legördülő menü segítségével válassza a véleményét tükröző értéket 0

Részletesebben

Az intézmény nevelő oktató munkája a pedagógiai program alapelveinek megfelelő napi pedagógiai gyakorlatot tükrözi.

Az intézmény nevelő oktató munkája a pedagógiai program alapelveinek megfelelő napi pedagógiai gyakorlatot tükrözi. 38 válasz Összes válasz megtekintése Elemzések közzététele carinosamadre@gmail.com Űrlap szerkesztése Összegzés Az intézmény nevelő oktató munkája a pedagógiai program alapelveinek megfelelő napi pedagógiai

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZMÉNYI ÖNFEJLESZTÉSI TERV NAGYMÁNYOK

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZMÉNYI ÖNFEJLESZTÉSI TERV NAGYMÁNYOK Intézmény neve: Nagymányoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 036307 Intézmény vezető: Wusching Mária Rita Öni terv kezdő dátuma: 2018.09.01 Öni terv befejező

Részletesebben

OM azonosító: INTÉZKEDÉSI TERV (Az intézményi tanfelügyelet eredményeire épülő terv) 1. PEDAGÓGIAI FOLYAMATOK

OM azonosító: INTÉZKEDÉSI TERV (Az intézményi tanfelügyelet eredményeire épülő terv) 1. PEDAGÓGIAI FOLYAMATOK Bp. Főv. XIII. kerületi Önkormányzat Egyesített Óvoda Angyalkert Tagóvodája Tagóvoda vezető neve: Terkovics Ildikó OM azonosító: 200911 Oktatási azonosítója:76924504407 A fejlesztési terv kezdő dátuma:

Részletesebben

Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás értékelése alapján

Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás értékelése alapján Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás értékelése alapján Intézmény neve: Baptista Szeretetszolgálat Gyöngyszem Óvodája Intézmény OM azonosítója: 201 839 Intézményvezető neve: Béresné Dobránszky

Részletesebben

Módszertani segédlet az intézmények országos pedagógiai-szakmai ellenőrzése során az elvárások értékeléséhez

Módszertani segédlet az intézmények országos pedagógiai-szakmai ellenőrzése során az elvárások értékeléséhez Módszertani segédlet az intézmények országos pedagógiai-szakmai ellenőrzése során az elvárások értékeléséhez Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés keretében az intézmények ellenőrzését végző szakértők

Részletesebben

BELSŐ ELLENŐRZÉS ÜTEMTERVE

BELSŐ ELLENŐRZÉS ÜTEMTERVE Patay István Általános Iskola Nyírmada BELSŐ ELLENŐRZÉS ÜTEMTERVE (ÉVES TERVEZÉS) 2017/18-AS TANÉV BELSŐ ELLENŐRZÉS ÜTEMTERVE (1. félév) Helye: Patay István Általános Iskola Nyírmada Honvéd út 36-38. Ütemezés

Részletesebben

Az intézményi tanfelügyelet által javasolt fejlesztendő területek, intézkedések, feladatok

Az intézményi tanfelügyelet által javasolt fejlesztendő területek, intézkedések, feladatok Melléklet: Az intézményi tanfelügyelet által javasolt fejlesztendő területek, intézkedések, feladatok Kompetencia megnevezése Fejlesztendő terület Intézkedés megnevezése és célja Intézkedés mérföldkövei

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET INTÉZKEDÉSI TERVE

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET INTÉZKEDÉSI TERVE INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET INTÉZKEDÉSI TERVE Intézmény neve: AM DASZK Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Tagintézmény neve: AM DASzK Vépi Mezőgazdasági Szakgimnáziuma,

Részletesebben

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELETI ELLENŐRZÉSEK EREDMÉNYEI nevelési év

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELETI ELLENŐRZÉSEK EREDMÉNYEI nevelési év Nagykanizsa Központi Óvoda 8800 Nagykanizsa, Muraközi u. 5. Tel.,fax: 93/516872 Email: kozpontiovi@znet.hu INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELETI ELLENŐRZÉSEK EREDMÉNYEI 20172018. nevelési év I. NKO Rozgonyi Tagóvodája

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV 2018-2022 Intézmény neve: Szederkényi Általános Iskola OM azonosító: 027312 Intézményvezető: Beck László Intézkedési terv kezdő dátuma: 2018.02.03. Intézkedési terv befejező dátuma: 2022.02.03. Készítette:

Részletesebben

A i intézményi tanfelügyeleti ellenőrzés a következő átfogó értékelést adta az intézményünkről: Kiemelkedő területek. Értékelési terület

A i intézményi tanfelügyeleti ellenőrzés a következő átfogó értékelést adta az intézményünkről: Kiemelkedő területek. Értékelési terület A 2018.03.09-i intézményi tanfelügyeleti ellenőrzés a következő átfogó értékelést adta az intézményünkről: Értékelési terület Kiemelkedő területek 1. Pedagógiai folyamatok Az éves munkaterv összhangban

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV Intézmény neve: Szabolcsi Bence Zenei AMI OM azonosító: 039663 Intézmény vezető: Barta Dóra Intézkedési terv kezdő dátuma: 2017. december 12. Intézkedési terv befejező dátuma: 2022. december 11. 1. Pedagógiai

Részletesebben

Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés, a tanfelügyelet standardjai

Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés, a tanfelügyelet standardjai Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés, a tanfelügyelet standardjai A tanfelügyeleti standardok fajtái 1. Az ellenőrzés területeinek megfelelő A vezető ellenőrzése - értékelése A pedagógusok ellenőrzése

Részletesebben

Tehetséggondozás Nádudvaron. Boros Lajosné november 12.

Tehetséggondozás Nádudvaron. Boros Lajosné november 12. Tehetséggondozás Nádudvaron Településünkről Hajdú-Bihar megye 9460 lakossal rendelkező városa, akik még ma is szeretnek itt élni és szeretnék, ha gyermekeik is élnének Kövy Sándor Általános Iskola A település

Részletesebben

Mosonszolnoki Általános Iskola közzétételi listája

Mosonszolnoki Általános Iskola közzétételi listája Mosonszolnoki Általános Iskola közzétételi listája a) Felvételi lehetőségről szóló tájékoztató Iskolánkba felvesszük azt a tanköteles gyermeket, aki az iskola beiskolázási körzetébe (Mosonszolnok, Újrónafő)

Részletesebben

A nevelés-oktatás tervezése I.

A nevelés-oktatás tervezése I. A nevelés-oktatás tervezése I. Pedagógia I. Neveléselméleti és didaktikai alapok NBÁA-003 Hunyady Györgyné M. Nádasi Mária (2004): Pedagógiai tervezés. Pécs, Comenius Bt. Kotschy Beáta (2003): Az iskolai

Részletesebben

GYULAI DÜRER ALBERT ÁLTALÁNOS ISKOLA. KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018/2019. tanév

GYULAI DÜRER ALBERT ÁLTALÁNOS ISKOLA. KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018/2019. tanév GYULAI DÜRER ALBERT ÁLTALÁNOS ISKOLA KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018/2019. tanév Tartalomjegyzék 1. Tájékoztató a felvétel rendjéről... 3 2. A beiratkozásra meghatározott idő, a fenntartó által engedélyezett osztályok,

Részletesebben

Az alsó tagozatos munkaközösség véleménye az intézményvezetői pályázatról

Az alsó tagozatos munkaközösség véleménye az intézményvezetői pályázatról Az alsó tagozatos munkaközösség véleménye az intézményvezetői pályázatról Alapos, részletes, jól megszerkesztett pályázatot ismertünk meg. A pályázat szövegezésében könnyen értelmezhető, szerkezete áttekinthető.

Részletesebben

Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola Intézmény OM azonosítója

Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola Intézmény OM azonosítója INTÉZKEDÉSI TERV Intézmény neve Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola Intézmény OM azonosítója 200110 Intézményvezető neve Papp Gyöngyi A folyamat azonosítója T2001100012017Int Intézkedési terv kezdő

Részletesebben

Kérdőívek, interjúk az intézményi önértékeléshez

Kérdőívek, interjúk az intézményi önértékeléshez Kérdőívek, interjúk az intézményi önértékeléshez 3.6.1. Az óra-/foglalkozáslátogatás megfigyelési szempontjai (Az Oktatási Hivatal által kiadott Országos Tanfelügyelet c. kézikönyv 1. számú melléklete)

Részletesebben

2. SZEMÉLYISÉG- ÉS KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS

2. SZEMÉLYISÉG- ÉS KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS Bp. Főv. XIII. kerületi Önkormányzat Egyesített Óvoda OM azonosító: 200911 Csicsergő Tagóvodája Tagóvoda vezető neve: Oktatási azonosítója: Koltainé Balogh Katalin 73984747401 A fejlesztési terv kezdő

Részletesebben

AZ ÓVODAI NEVELÉS ORSZÁGOS ALAPPROGRAMJÁTÓL AZ EGYÉNI FEJLESZTÉSI TERVEKIG

AZ ÓVODAI NEVELÉS ORSZÁGOS ALAPPROGRAMJÁTÓL AZ EGYÉNI FEJLESZTÉSI TERVEKIG Pedagógusképzés támogatása TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 AZ ÓVODAI NEVELÉS ORSZÁGOS ALAPPROGRAMJÁTÓL AZ EGYÉNI FEJLESZTÉSI TERVEKIG Kovács Erika Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Az ONOAP jogszabályi környezete

Részletesebben

Intézkedési terv javaslat

Intézkedési terv javaslat Intézkedési terv javaslat Az intézkedési terv javasolt sablonja: Intézmény neve: Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve: Intézményvezető oktatási azonosítója: Intézkedési terv neve/azonosítója:

Részletesebben

Intézményellenőrzés (2017. szeptember 29.) Értékelés

Intézményellenőrzés (2017. szeptember 29.) Értékelés Intézményellenőrzés (2017. szeptember 29.) Értékelés 1. Pedagógiai folyamatok 1.1. Hogyan valósul meg a stratégiai és operatív tervezés? 1.1.1. Az intézmény vezetése irányítja az intézmény stratégiai és

Részletesebben

Szent Mór Iskolaközpont Pedagógiai Program. Tartalomjegyzék

Szent Mór Iskolaközpont Pedagógiai Program. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék I. FEJEZET: AZ INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA... 1. 1. Anyagi és személyi feltételek... 1. 2. Küldetésnyilatkozat... 2. 3. A pedagógiai program jogszabályi háttere... 3. 4. Az iskola hivatalos adatai...

Részletesebben

OM azonosító: A fejlesztési terv kezdő dátuma: 2018 szeptember 01. A fejlesztési terv befejező dátuma: augusztus 31.

OM azonosító: A fejlesztési terv kezdő dátuma: 2018 szeptember 01. A fejlesztési terv befejező dátuma: augusztus 31. Bp. Főv. XIII. kerületi Önkormányzat Egyesített Óvoda Pöttyös Tagóvodája Tagóvoda vezető neve: Osváth Viktória OM azonosító: 200911 Oktatási azonosítója:78646091381 A fejlesztési terv kezdő dátuma: 2018

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja

Tartalomjegyzék. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja Tartalomjegyzék Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja I. Előszó a felülvizsgált Pedagógiai programhoz...3 II. Bevezetés...4 1. Az intézmény múltja...8 1.1. A mérki iskola

Részletesebben

Önértékelés Pedagógiai módszertani felkészültség Elvárások. Alkalmazott módszerei a tanítás-tanulás eredményességét segítetik.

Önértékelés Pedagógiai módszertani felkészültség Elvárások. Alkalmazott módszerei a tanítás-tanulás eredményességét segítetik. I. Pedagógusra vonatkozó elvárások 1. Pedagógiai módszertani felkészültség Alapos, átfogó és korszerű szaktudományos és szaktárgyi tudással rendelkezik. A szaktárgynak és a tanítási helyzetnek megfelelő,

Részletesebben

Intézményi Tanfelügyeleti Értékelés

Intézményi Tanfelügyeleti Értékelés Intézményi Tanfelügyeleti Értékelés 2017.10.07. 1. Pedagógiai folyamatok 1.1. Hogyan valósul meg a stratégiai és operatív tervezés? 1.1.1. Az intézmény vezetése irányítja az intézmény stratégiai és operatív

Részletesebben

Polgár Judit Sakk Alapítvány SAKKPALOTA Program: Tehetségfejlesztő Sakk kerettanterv - NAT

Polgár Judit Sakk Alapítvány SAKKPALOTA Program: Tehetségfejlesztő Sakk kerettanterv - NAT Pedagógiai program módosítása Helyi tanterv 63. oldal 1. 2. 64.oldal 3. Az alábbiakkal egészül ki ( kiegészítés aláhúzással különül el ) 1. Iskolánk helyi tanterve az emberi erőforrások minisztere által

Részletesebben

Az esélyegyenlőség megvalósítása a Szent László Katolikus Általános Iskolában

Az esélyegyenlőség megvalósítása a Szent László Katolikus Általános Iskolában 2010. A Szent László Katolikus Általános Iskola Intézményi Minőségirányítási Programjának módosítását Sárvár város Intézményfenntartó Társulásának Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Tervének változása

Részletesebben

BEVEZETŐ. Grúber György igazgató

BEVEZETŐ. Grúber György igazgató BEVEZETŐ 2015. május 25-én került sor az Országos Kompetenciamérésre a 10. évfolyamos tanulók csoportjának körén. A felmérés célja a tanulók szövegértési képességének és matematikai eszköztudásának felmérése

Részletesebben

DUNABOGDÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA BOGDANER GRUND- UND HAUPTSCHULE UND KUNSTSCHULE

DUNABOGDÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA BOGDANER GRUND- UND HAUPTSCHULE UND KUNSTSCHULE DUNABOGDÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA BOGDANER GRUND- UND HAUPTSCHULE UND KUNSTSCHULE PEDAGÓGIAI SZAKMAI ELLENŐRZÉST KÖVETŐ INTÉZMÉNYI INTÉZKEDÉSI TERV 2018-2023 IDŐSZAKRA Bevezetés

Részletesebben

AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN

AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN Ferenczné Teleky Éva Igazgató, vezető szaktanácsadó Szolnok Városi Óvodák Kisgyermekkori nevelés támogatása EFOP-3.1.1-14-2015-00001

Részletesebben

Különös közzétételi lista nevelési év

Különös közzétételi lista nevelési év Óvodavezető Óvodapedagógus Gondozónő Dajka Összesen: CSODA- VÁR EGYSÉGES ÓVODA - BÖLCSŐDE 3791, Sajókeresztúr, Petőfi út 25. sz. Telefon/Fax: 46/317-285 E-mail: sajoker.ovi@gmail.com OM azonosító: 201607

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI PROGRAM ÁTDOLGOZÁSA. Törvényi háttér:

A PEDAGÓGIAI PROGRAM ÁTDOLGOZÁSA. Törvényi háttér: A PEDAGÓGIAI PROGRAM Törvényi háttér: ÁTDOLGOZÁSA 2011. évi CXC törvény a köznevelésről 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról

Részletesebben

A SZAKTANÁCSADÓK FELADATAI A 48/2012. (XII.12.) EMMI RENDELET ALAPJÁN

A SZAKTANÁCSADÓK FELADATAI A 48/2012. (XII.12.) EMMI RENDELET ALAPJÁN A SZAKTANÁCSADÓK FELADATAI A 48/2012. (XII.12.) EMMI RENDELET ALAPJÁN Dr. Kaposi József 2014 A szaktanácsadó a köznevelési törvényben 61. A pedagógusok tevékenységét szakértők, szaktanácsadók segítik.

Részletesebben

IPR AKCIÓTERV. IPR alkalmazása tanév. Bárna, szeptember 1. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015.

IPR AKCIÓTERV. IPR alkalmazása tanév. Bárna, szeptember 1. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015. Tárgy : Megrendelés IPR AKCIÓTERV 2015-2016. tanév IPR alkalmazása Bárna, 2015. szeptember 1. I.Helyzetelemzés Gyermekek/tanulók és

Részletesebben

BUDAPEST XVIII. KERÜLETI EÖTVÖS LORÁND ÁLTALÁNOS ISKOLA (035129) INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET 2017 ÉRTÉKELÉS

BUDAPEST XVIII. KERÜLETI EÖTVÖS LORÁND ÁLTALÁNOS ISKOLA (035129) INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET 2017 ÉRTÉKELÉS BUDAPEST XVIII. KERÜLETI EÖTVÖS LORÁND ÁLTALÁNOS ISKOLA (035129) INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET 2017 ÉRTÉKELÉS 1. Pedagógiai folyamatok 1.1. Hogyan valósul meg a stratégiai és operatív tervezés? 1.1.1. Az intézmény

Részletesebben

Intézményi pedagógiai szakmai ellenőrzés eredményei 1. Pedagógiai folyamatok

Intézményi pedagógiai szakmai ellenőrzés eredményei 1. Pedagógiai folyamatok Intézményi pedagógiai szakmai ellenőrzés eredményei 1. Pedagógiai folyamatok 1.1. Hogyan valósul meg a stratégiai és operatív tervezés? 1.1.1. Az intézmény vezetése irányítja az intézmény stratégiai és

Részletesebben

Önértékelési szabályzat

Önértékelési szabályzat Önértékelési szabályzat Levéli Német Nemzetiségi Általános Iskola 2016 1. Az önértékelés alapja Jogszabályok: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (64-65. és a 86-7. ) 20/2012 (VIII. 31.) EMMI

Részletesebben

A tanfelügyelet: a vezető mint pedagógus, a vezető mint vezető ellenőrzése

A tanfelügyelet: a vezető mint pedagógus, a vezető mint vezető ellenőrzése A tanfelügyelet: a vezető mint pedagógus, a vezető mint vezető ellenőrzése A tanfelügyeleti standardok fajtái 1. Az ellenőrzés területeinek megfelelő A vezető ellenőrzése - értékelése A pedagógusok ellenőrzése

Részletesebben

A tanuló személyiségének fejlesztése, az egyéni bánásmód érvényesítése

A tanuló személyiségének fejlesztése, az egyéni bánásmód érvényesítése Kaposi József A szempontok felsorolása a 8/2013. (I. 30.) EMMI rendelet( a tanári felkészítés közös követelményeiről és az egyes tanárszakok képzési és kimeneti követelményeiről) 2. számú mellékletéből

Részletesebben

Önértékelés eredménye

Önértékelés eredménye Önértékelés eredménye 1.Pedagógiai folyamatok 1.1 Hogyan valósul meg a stratégiai és operatív tervezés? 1.Pedagógiai folyamatok Az intézmény vezetése irányítja az intézmény stratégiai és operatív dokumentumainak

Részletesebben

TERÉZVÁROSI MAGYAR ANGOL, MAGYAR NÉMET KÉT TANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT

TERÉZVÁROSI MAGYAR ANGOL, MAGYAR NÉMET KÉT TANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT TERÉZVÁROSI MAGYAR ANGOL, MAGYAR NÉMET KÉT TANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT 2018 Tartalom 1. Az intézményi értékelési szabályzat célja... 2 2. Jogszabályi háttér... 2 3. A Szabályzat

Részletesebben

A köznevelés aktuális feladatai a köznevelés-fejlesztési stratégia tükrében Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár

A köznevelés aktuális feladatai a köznevelés-fejlesztési stratégia tükrében Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár A köznevelés aktuális feladatai a köznevelés-fejlesztési stratégia tükrében Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár Nézz szembe a valósággal! Elérhető célok A köznevelési rendszer Erőforrásai

Részletesebben

Az Intézményi Minőségirányítási Program értékelése 1. számú melléklet

Az Intézményi Minőségirányítási Program értékelése 1. számú melléklet Az Intézményi Minőségirányítási Program értékelése 1. számú melléklet 2008-2009-es tanév Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola 6800 Hódmezővásárhely, Szent István tér 2. 1 I. Bevezető A nevelőtestület

Részletesebben

Önértékelési szabályzat

Önértékelési szabályzat Önértékelési szabályzat A GRÁCIA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZATA 9027 GYŐR, PUSKÁS T. U. 8. 2015. 1. Az önértékelés alapja Jogszabályok: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről

Részletesebben

AJÁNLAT A PROGRAM FELÜLVIZSGÁLATÁHOZ, MÓDOSÍTÁSÁHOZ MÓD-SZER-TÁR ÓVODAPEDAGÓGIAI KONFERENCIA BUDAPEST 2013

AJÁNLAT A PROGRAM FELÜLVIZSGÁLATÁHOZ, MÓDOSÍTÁSÁHOZ MÓD-SZER-TÁR ÓVODAPEDAGÓGIAI KONFERENCIA BUDAPEST 2013 AJÁNLAT A PROGRAM FELÜLVIZSGÁLATÁHOZ, MÓDOSÍTÁSÁHOZ MÓD-SZER-TÁR ÓVODAPEDAGÓGIAI KONFERENCIA BUDAPEST 2013 HOGYAN LESZ A NEVELÉSI PROGRAMBÓL PEDAGÓGIAI PROGRAM? Törvényi változás az elnevezésben A tartalmak

Részletesebben

TERÜLET - 1. Pedagógiai folyamatok

TERÜLET - 1. Pedagógiai folyamatok Intézményi tanfelügyelet eredményei alapján INTÉZKEDÉSI TERV 2017-2022. TERÜLET - 1. Pedagógiai folyamatok A stratégiai dokumentumok gyakoribb felülvizsgálata, szükség esetén átdolgozása, igazodva az oktatáspolitika

Részletesebben

Gyakornoki Szabályzat

Gyakornoki Szabályzat Erkel Gyula Újpesti Zenei Alapfokú Művészeti Iskola OM 102382 Gyakornoki Szabályzat A szabályzat létrehozásának jogalapját képezi a 2011. évi CXC. tv a köznevelésről, a 2013. évi CXXIX. törvény, a 2013.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Önértékelés. Hogyan követi a szakmában megjelenő újdonságokat, a végbemenő változásokat?

Jegyzőkönyv. Önértékelés. Hogyan követi a szakmában megjelenő újdonságokat, a végbemenő változásokat? Jegyzőkönyv Az eljárás azonosítója Az eljárás típusa Az értékelt neve Az értékelt azonosítója Az adatgyűjtés módszere Az adatgyűjtést végző neve Az adatgyűjtést végző oktatási azonosítója Az adatgyűjtés

Részletesebben

INTÉZMÉNYI INTÉZKEDÉSI TERV Intézményi tanfelügyelet

INTÉZMÉNYI INTÉZKEDÉSI TERV Intézményi tanfelügyelet Kis-forrás Német Nemzetiségi Általános Iskola Kleine-Quelle Deutsche Nationalitäten Grundschule INTÉZMÉNYI INTÉZKEDÉSI TERV Intézményi tanfelügyelet Pedagógiai hitvallásunk: Akkor élsz, ha másokért élsz.

Részletesebben

1. Pedagógiai folyamatok

1. Pedagógiai folyamatok 1. Pedagógiai folyamatok 1.1. Hogyan valósul meg a stratégiai és operatív tervezés? 1.1.1. Az intézmény vezetése irányítja az intézmény stratégiai és operatív dokumentumainak koherens kialakítását. Az

Részletesebben

1. Pedagógiai folyamatok 1.1. Hogyan valósul meg a stratégiai és operatív tervezés? Az intézmény vezetése irányítja az intézmény stratégiai és

1. Pedagógiai folyamatok 1.1. Hogyan valósul meg a stratégiai és operatív tervezés? Az intézmény vezetése irányítja az intézmény stratégiai és 1. Pedagógiai folyamatok 1.1. Hogyan valósul meg a stratégiai és operatív tervezés? 1.1.1. Az intézmény vezetése irányítja az intézmény stratégiai és operatív dokumentumainak koherens kialakítását. Az

Részletesebben

SZEGED ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI PROGRAM

SZEGED ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI PROGRAM SZEGED ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI PROGRAM a 2015/2016. tanévtől a 2019/2020. tanévig tartó önértékelési időszakra A módosításokkal egységes szerkezetben

Részletesebben

A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás. Dr. Majoros Anna.

A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás. Dr. Majoros Anna. A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás Dr. Majoros Anna igazgatóhelyettes Erősségek Az intézet hírneve Nyitottság innovációra Vezetői

Részletesebben

Tóvárosi Általános Iskola

Tóvárosi Általános Iskola Tóvárosi Általános Iskola 2009/2010-es tanév munkaterve A tantestület 2009. augusztus 31-én tartott értekezletén elfogadta. Pokrovenszki László igazgató 2009/2010-es tanév rendje A tanév 2009. szeptember

Részletesebben

INNOVATÍV ISKOLÁK FEJLESZTÉSE TÁMOP /

INNOVATÍV ISKOLÁK FEJLESZTÉSE TÁMOP / BESZÁMOLÓ A PÁLYÁZAT CÉLJA A gazdaság igényeinek megfelelő képzettséggel, képességekkel rendelkező munkavállalók neveléséhez való hozzájárulás. A társadalmi, gazdasági és technológiai változásokra való

Részletesebben

OM azonosító: Az intézkedési terv kezdő dátuma: Az intézkedési terv befejező dátuma:

OM azonosító: Az intézkedési terv kezdő dátuma: Az intézkedési terv befejező dátuma: Bp. Főv. XIII. kerületi Önkormányzat Egyesített Óvoda Ákombákom Tagóvodája Tagóvoda vezető neve: RÁCZ ANDREA OM azonosító: 200911 Oktatási azonosítója:72819765224 Az intézkedési terv kezdő dátuma: 2018.

Részletesebben

Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola ( ) Intézményi tanfelügyeleti értékelés

Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola ( ) Intézményi tanfelügyeleti értékelés Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola (033699004) Intézményi tanfelügyeleti értékelés 1. Pedagógiai folyamatok 1.1. Hogyan valósul meg a stratégiai és operatív tervezés? 1.1.1.

Részletesebben

K ö z z é t é t e l i l i s t a Óbudai Waldorf Óvoda október 1.

K ö z z é t é t e l i l i s t a Óbudai Waldorf Óvoda október 1. K ö z z é t é t e l i l i s t a Óbudai Waldorf Óvoda 034292 2018. október 1. a 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet alapján 1 a) felvételi lehetőségről szóló tájékoztató Óvodánk a Waldorf-pedagógia szerint,

Részletesebben

Intézkedési terv. A november 9-i intézményi tanfelügyelet megállapításai alapján kiemelkedő területek

Intézkedési terv. A november 9-i intézményi tanfelügyelet megállapításai alapján kiemelkedő területek Intézkedési terv Intézmény neve: Európa Alapítvány Középfokú Intézet (EAKI) Gimnázium Intézmény OM azonosítója: 035313 Intézményvezető neve: Intézményvezető oktatási azonosítója: dr Stumpf Jánosné 71836537383

Részletesebben

Intézményellenőrzés és értékelés

Intézményellenőrzés és értékelés Intézményellenőrzés és értékelés Szakértői összegző dokumentum 2017. október. 15. 1. Pedagógiai folyamatok 1.1. Hogyan valósul meg a stratégiai és operatív tervezés? 1.1.1. Az intézmény vezetése irányítja

Részletesebben

Uniós fejlesztések a köznevelésben - A pedagógiai-szakmai ellenőrzés rendszere

Uniós fejlesztések a köznevelésben - A pedagógiai-szakmai ellenőrzés rendszere Uniós fejlesztések a köznevelésben - A pedagógiai-szakmai ellenőrzés rendszere Uniós fejlesztések a köznevelésben - A pedagógiaiszakmai ellenőrzés rendszere A tanfelügyeleti fejlesztések helye a TÁMOP-3.1.8

Részletesebben

2. Kérjük, szíveskedjen válaszolni az alábbi kérdésekre, + jelet téve a megfelelő rubrikába! Kérdések agyon Jónak Átlagos Gyenge

2. Kérjük, szíveskedjen válaszolni az alábbi kérdésekre, + jelet téve a megfelelő rubrikába! Kérdések agyon Jónak Átlagos Gyenge 9/A 1. Milyen elvárásai vannak iskolánkkal kapcsolatban? Kérjük, állítson fel fontossági sorrendet az 1-5 skála felhasználásával. Vigyázzon arra, hogy az 1. és 2. helyre maximum két területet jelölhet!

Részletesebben

Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola éves önértékelési terve

Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola éves önértékelési terve Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola éves önértékelési terve 2018/2019-as tanév Az intézményi önértékelési csoport tagja: A munkaközösségek számainak változása miatt a tagok létszáma csökkent. Tagok:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A dokumentumelemzés szempontjai és tapasztalatai

Jegyzőkönyv. A dokumentumelemzés szempontjai és tapasztalatai Jegyzőkönyv Az eljárás azonosítója Az eljárás típusa Az értékelt neve Az értékelt azonosítója Az adatgyűjtés módszere Az adatgyűjtést végző neve Az adatgyűjtést végző oktatási azonosítója Az adatgyűjtés

Részletesebben

Szülők és pedagógusok körében végzett. vezetői értékelés (2015)

Szülők és pedagógusok körében végzett. vezetői értékelés (2015) Szülők és pedagógusok körében végzett vezetői értékelés (2015) A közoktatási intézmények vezetőinek munkáját a megbízatásuk során két alaklommal kell az intézmény pedagógusainak és a tanulók szüleinek

Részletesebben

A Tan Kapuja Buddhista Gimnázium és Általános Iskola Az intézményvezető önértékelésének területei és elvárásai

A Tan Kapuja Buddhista Gimnázium és Általános Iskola Az intézményvezető önértékelésének területei és elvárásai 1. A tanulás és tanítás stratégiai vezetése és operatív irányítása Önértékelési szempontok Elvárások Intézményi elvárások 1) Milyen módon biztosítja, hogy a tanulás a tanulói eredmények javulását eredményezze?

Részletesebben

IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA

IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA IPR gyakorlatunk: A 2003/2004-es tanévtől foglalkozunk tudatosan a HH és a HHH gyerekek fejlesztésével. Az intézményi dokumentumaink tartalmazzák az IPR elemeit. A napi

Részletesebben

1. Pedagógiai folyamatok

1. Pedagógiai folyamatok 1. Pedagógiai folyamatok 1.1. Hogyan valósul meg a stratégiai és operatív tervezés? 1.1.1. Az intézmény vezetése irányítja az intézmény stratégiai és operatív dokumentumainak koherens kialakítását. A vizsgált

Részletesebben

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS ÖTÉVES MUNKATERV EGRI DOBÓ ISTVÁN GIMNÁZIUM Eger, Széchenyi u. 19.

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS ÖTÉVES MUNKATERV EGRI DOBÓ ISTVÁN GIMNÁZIUM Eger, Széchenyi u. 19. INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS ÖTÉVES MUNKATERV 2015-2020 EGRI DOBÓ ISTVÁN GIMNÁZIUM 3300 Eger, Széchenyi u. 19. 1. Jogszabályi háttér Sorsz. Azonosító Név Rövidítés 1. 2011.CXC:törvény a nemzeti köznevelésről

Részletesebben

Takács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai

Takács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai Terület Szempont Az értékelés alapját képező általános elvárások Az értékelés konkrét intézményi elvárásai Alapos, átfogó és korszerű szaktudományos és szaktárgyi tudással rendelkezik. Kísérje figyelemmel

Részletesebben

Oktatási Hivatal. elvégzett és tervezett szakmai feladatai

Oktatási Hivatal. elvégzett és tervezett szakmai feladatai Oktatási Hivatal Nyíregyházi Pedagógiai Oktatási Központ elvégzett és tervezett szakmai feladatai Kindruszné Munkácsi Ágnes főosztályvezető Oktatási Hivatal Nyíregyházi Pedagógiai Oktatási Központ Feladataink

Részletesebben

Pedagógiai-szakmai Szolgáltatások Koordinációs Főosztályának tájékoztatója

Pedagógiai-szakmai Szolgáltatások Koordinációs Főosztályának tájékoztatója Pedagógiai-szakmai Szolgáltatások Koordinációs Főosztályának tájékoztatója Pap Judit Oktatási Hivatal Szakmai Szolgáltatások Osztálya osztályvezető Vázlat Gyorsjelentés a szaktanácsadásról - elégedettségmérés,

Részletesebben

Kiemelt munkavégzésért járó kereset-kiegészítés szabályai

Kiemelt munkavégzésért járó kereset-kiegészítés szabályai 3. sz. melléklet MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM Kiemelt munkavégzésért járó kereset-kiegészítés szabályai OM azonosító: 031202 Intézményazonosító: HA2301 2017.09.01 MEDGYESSY FERENC

Részletesebben

Than Károly Ökoiskola Budapest

Than Károly Ökoiskola Budapest Than Károly Ökoiskola Budapest Adaptációs terv Az adaptáció fogalma Az a folyamat, amelyben egy oktatási-nevelési intézmény valamely másik oktatásinevelési intézmény által készített innovatív oktatási/pedagógiai

Részletesebben

Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium INTÉZKEDÉSI TERV

Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium INTÉZKEDÉSI TERV Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium INTÉZKEDÉSI TERV 2018-2023. 1 Jelen fejlesztési terv a Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégiumban a 2017/2018-as tanévben végzett pedagógus ön, intézményi

Részletesebben

Intézményfejlesztés könyvtárpedagógiával )

Intézményfejlesztés könyvtárpedagógiával ) BUDAPESTI ŐSZI PEDAGÓGIAI NAPOK POK (2017.11.14.) Intézményfejlesztés könyvtárpedagógiával ) Jogszabályi háttér: A tanuló joga, hogy igénybe vegye az iskolai, kollégiumi könyvtári szolgáltatásokat. 2011.évi

Részletesebben

Friedrich Schiller Gimnázium és Kollégium ( ) Intézményi tanfelügyelet. Értékelés

Friedrich Schiller Gimnázium és Kollégium ( ) Intézményi tanfelügyelet. Értékelés Friedrich Schiller Gymnasium und Schülerwohnheim Friedrich Schiller Gimnázium és Kollégium 2085 Pilisvörösvár, Szabadság út 21. (Tel/fax: +36-26/330-140, +36-26/330-139) E-mail: gimi1@t-online.hu Internet:

Részletesebben

Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás. 2. Tantervtípusok; NAT-ok

Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás. 2. Tantervtípusok; NAT-ok Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás 2. Tantervtípusok; NAT-ok TANTERV: Az iskolai műveltség foglalata, közvetítő eszköz a kultúra és az iskola, a kultúra képviselői és a tanárok között (. o (Báthory

Részletesebben

Vezetői teljesítményértékelés értékelő és önértékelő kérdőív Készítették: a KISOSZ munkatársai

Vezetői teljesítményértékelés értékelő és önértékelő kérdőív Készítették: a KISOSZ munkatársai Vezetői teljesítményértékelés értékelő és önértékelő kérdőív Készítették: a KISOSZ munkatársai Veszprém, 6. szeptember Vezetői értékelő lap Kérjük, a megfelelő oszlopban lévő szám aláhúzásával vagy bekarikázásával

Részletesebben

Ellenőrzési terv évi tanév Kézdi-Vásárhelyi Imre Általános Iskol

Ellenőrzési terv évi tanév Kézdi-Vásárhelyi Imre Általános Iskol Pedagógiai munka éves ellenőrzési terve Pedagógia munka belső ellenőrzésének rendje Az eredményes munkavégzés érdekében nevelő-oktató munka belső ellenőrzését megszervezését, hatékony működtetését az SZMSZ,

Részletesebben

TEHETSÉGPROGRAM HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA GÖDÖLLŐ

TEHETSÉGPROGRAM HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA GÖDÖLLŐ TEHETSÉGPROGRAM HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA GÖDÖLLŐ 2010. A magyar iskolai tehetséggondozásnak jelentős értékei vannak, ezzel Európa élvonalában vagyunk a nemzetközi értékelések alapján, de ahhoz, hogy

Részletesebben

Pedagógus vezetői intézményi ÖNÉRTÉKELÉS

Pedagógus vezetői intézményi ÖNÉRTÉKELÉS Pedagógus vezetői intézményi ÖNÉRTÉKELÉS Az első lépések Felhasznált dokumentum: Önértékelési kézikönyv ÁLTALÁNOS ISKOLÁK SZÁMÁRA 2015 (OH) Készítette: Bártfai Lászlóné tanügyigazgatási szakértő, szaktanácsadó

Részletesebben