IV. Magyar Fuvarozói Fórum Közúti fuvarozási körkép konszolidáció után A közúti fuvarozói szakma konszolidációja

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "IV. Magyar Fuvarozói Fórum Közúti fuvarozási körkép konszolidáció után A közúti fuvarozói szakma konszolidációja"

Átírás

1 FUVAROZÁS Közlekedésfejlesztési lehetőségek 3 VASÚT Szolgálatba álltak a FLIRT motorvonat-flotta új járművei 5 LÉGIKÖZLEKEDÉS Interjú Hangyál Gyulával október 22. XXII. évfolyam, 21. szám Tiszteletbeli főszerkesztő: Kiss Pál A 750. Magyar Közlekedés A dolgos ősz közepén lapunk egy apró jubileumhoz érkezett. E számunk a 750. Magyar Közlekedés néven megjelent lapszámunk. E kiadvány a Közlekedési Közlemények elnevezésű szaklap jogutódjaként jelent meg, először április 27-én Magyar Közlekedés néven, rögtön a 124. évfolyam (!) 17. számmal, ám ezt később, visszamenőleg mégis az első lapszámnak tekintettük, hiszen a lap profilja teljesen megváltozott a jogelődhöz képest. A lap kiadója akkor a Magyar Közlekedési Kiadó Kft. lett és maradt is, egészen 2013 augusztusáig, igaz, az idők során több tulajdonosváltáson is átesve hol magyar, hol német tulajdonosa volt. A nemzetközi logisztikai hetilap A4-es formátumban és 20 oldalon jelent meg, szeptember elején állva át a ma is használt A3-as újságformátumra és a 8 oldalas terjedelemre. A heti megjelenésből 2004-től lett kétheti, felismerve, hogy a magyar közlekedésügyben nem történik hétről hétre annyi esemény, változás, ami képes lenne minőségi hírekkel és információkkal megtölteni az újságot. A kétheti (évi 24-szeri) megjelenésnek köszönhetően a lap szakmai színvonala növekedett, a benne szereplő hírek és információk hosszabb távon is relevánsak maradtak. Ahogy teltek az évek, a profil is változott kissé, a kezdeti szállítás, fuvarozás, szállítmányozás tematika egy része az időközben a portfólió részévé lett Navigátor magazinba került át így vált lapunk általános, ám a közösségi közlekedéssel és az infrastruktúrával hangsúlyosabban foglalkozó kiadvánnyá. Andó Gergely főszerkesztő IV. Magyar Fuvarozói Fórum Közúti fuvarozási körkép konszolidáció után A közúti fuvarozói szakma konszolidációja volt az egyik slágertéma a kiadónk szervezte IV. Magyar Fuvarozói Fórumon. A válságból való kilábalás jele volt, hogy soha nem látott számú kiállító jelentkezett be a konferenciára, ami okán ki is nőttük a korábbi konferenciahelyszínt, ezúttal a káposztásmegyeri Aquaworldben látva vendégül a közúti fuvarozók és szállítmányozók krémjét. Aki eljött, idén sem csalódott: a szakmai előadások és a kiállított járművek pontos képet adtak az aktuális piaci tendenciákról. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium idén is két szakmai előadással tisztelte meg konferenciánkat, ahogy most sem maradt el a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnökének előadása, amelyekről e lapszámunkban tudósítunk. A szakmai előadások sora a Nemzeti Adó- és Vámhivatal előadásával folytatódott, természetesen a fuvarozókat érintő vámos tudnivalókra és az ezekkel kapcsolatos ellenőrzések tapasztalataira téve a hangsúlyt. Ahogy tavaly prognosztizáltuk, idén is téma volt az e-útdíj, amelynek működési keretei ugyan kiforrottak, apró korrekciója azonban folyamatban van, ami sok fuvarozót érint előnyösen. Külön említést érdemelnek még a telematikai szolgáltatók előadásai, amelyek a néhány évvel ezelőtti merre jár a jármű szintről mára igen komoly és szofisztikált alkalmazásokig jutottak, úgy a járműdiagnosztika és kötelező adminisztráció, mint a takarékos üzemanyag-felhasználás elősegítésében, ezzel igen komoly megtakarítási lehetőséget, azaz versenyelőnyt kínálva a közúti árufuvarozóknak. Immár hagyomány, hogy a rendezvényeinket kerekasztalbeszélgetéssel zárjuk. A lapunk főszerkesztője, Andó Gergely által moderált egyórás eszmecserén terítékre kerültek mindazok a témák, amelyek ma meghatározzák a szakmai közbeszédet, az ezres nagyságrendben eltűnt egykocsis fuvarozóktól kezdve az identitást hamisító és így komplett rakományokat ellopó bűnszervezetekig. A konferencia valamennyi előadása, illetve a kerekasztalbeszélgetés kivonata a Navigátor magazin októberi és novemberi számában lesz elolvasható.

2 2 MAGYAR KÖZLEKEDÉS október 22. Új trolibuszok A SOLARIS-SKODA konzorcium nyerte a Budapesti Közlekedési Központ által 24 darab új, légkondicionált, alacsonypadlós trolibuszra kiírt közbeszerzési eljárást. A 18 milliárd forint összértékű közbeszerzés 108 új trolibusz vásárlására ad lehetőséget, amelyből jövőre nettó 4 milliárd forint értékben 24 darab érkezik a fővárosba. Az első új járművek várhatóan 2015 júniusában a belvárosi, illetve zuglói trolivonalakon állnak forgalomba, utána pedig havonta öt jármű beüzemelését tervezik. E-jegyrendszer Aláírták a fővárosi elektronikus jegyrendszer kiépítésére és üzemeltetésére vonatkozó szerződést a német Scheidt&Bachmann-nal a Főpolgármesteri Hivatalban. A teljes rendszert 2017-re vezetik be, lépcsőzetesen, több ütemben. Akkorra fogják elhelyezni a körülbelül 800 kaput, amelyen az elektronikus jegyrendszer használói be tudnak lépni a metrómegállók területére. Nem lehet mindenhová kapukat telepíteni, a HÉV-eknél például a falra vagy oszlopokra szerelnek érvényesítő berendezéseket, csakúgy, mint a járműveken. A tervek szerint 2500 járművön mintegy 10 ezer ilyen berendezést szerelnek fel. A papíralapú bérletet felváltó első elektronikus bérletet a budapestiek ingyen kapják majd meg. Fuvarpiaci barométer Alig változott a fuvarkínálat a két héttel korábbihoz képest: a barométer 53 helyett most 54 százalékon áll. A magyar relációkban az orosz és a cseh export némiképp növekedett, míg a francia, olasz, román és bolgár csökkent, az utóbbi a legnagyobb mértékben. Importban az olasz, orosz és román reláció számottevően gyarapodott, az osztrák, bolgár és cseh viszont jelentősen visszaesett. Adatok: Győri Gyula, az NKH elnöke A Nemzeti Közlekedési Hatóság a közlekedés szolgálatában Hogyan szolgálja a Nemzeti Közlekedési Hatóság a fuvarozók érdekeit most és a jövőben? Milyen újdonságok várhatók a hatóság munkájában? Az e kérdésekre adható válaszok köré építette előadását Győri Gyula, a hatóság elnöke a legutóbbi Magyar Fuvarozói Fórumon. A szakember az elektronikus útdíjjal kapcsolatban elmondta: az NKH felügyeli az útdíjszedők és az útdíjszolgáltatók tevékenységét. Fő feladata az UD rendszerrel kapcsolatos nyilvántartások vezetése, az útdíjszolgáltatókkal kapcsolatos nyilvántartásba vételi feltételek rendszeres felülvizsgálata, valamint az útdíjszedővel és az egyes útdíjszolgáltatókkal háromoldalú együttműködési megállapodások megkötése. A hatóság hagyja jóvá az útdíjszedő területi nyilatkozatát, az egyetemes útdíjszolgáltató általános szerződési feltételeit, a Közlekedési Koordinációs Központ közreműködésével pedig szükség esetén felülvizsgálja az útdíjszolgáltatók, a bevallási közreműködők és a viszonteladók részére fizetendő költségtérítés mértékét. Fuvarozóknak szóló szakmai konferencia nem telhet el a közúti ellenőrzések tapasztalatainak megosztása nélkül. A hatósági ellenőrzések célja a közlekedésbiztonság javítása és a szabályokat kijátszó, s így gyakran indokolatlan versenyelőnyhöz jutó fuvarozók kiszűrése jelentette ki Győri Gyula. Hozzátette: 2014 januárja és szeptembere között eddig hét nemzetközi TISPOL-akcióban vett részt az NKH, amelyek során több, a biztonságos közlekedést veszélyeztető problémát tártak fel az ellenőrök. Feltűnően gyakori hiba volt a méret alá kopott gumiabroncs, a tolatólámpa hang- és fényjelzésének nem megfelelő működése, továbbá örökzöld témaként a tachográf készülék manipulálása. A közlekedési hatóság új feladata a járműalkatrészek piacfelügyelete tájékoztatta a résztvevőket az elnök. Ezzel összefüggésben az NKH együttműködési megállapodást kötött a Magyar Biztosítók Szövetségével, amelynek lényege, hogy az arra pályázó szervizek egy védnöki táblát kapnak, ami garantálja a járműtulajdonosoknak, hogy az adott műhely valóban az előírásoknak megfelelően működik. Az elért hatósági eredmények között említette az NKH megújult honlapját, amely korszerű dizájnnal, új portálrendszerrel immár a fuvarozók számára is sokkal átláthatóbb és rendszerezettebb információkat nyújt. Győri Gyula a jövőbeni tervek között szólt az Elektronikus Fizetési és Elszámolási Rendszerhez való csatlakozás szándékáról. Mint mondta, a bankkártyás fizetés bevezetése mind a kategóriás vizsgáztatásban, mind a szaktanfolyami okmányok kiadása esetén jelentős könnyítést és egyszerűsítést jelentene az ügyfelek számára. Az ügyfelek hatékonyabb és Másfél órával rövidebb az utazás Budapestről a Bereg fővárosáig Vásárosnaményig ér az M3-as Szinte már látható az M3-as végétől a magyar ukrán határ. A néhány napja átadott új sztrádaszakasszal immár 280 kilométer hosszú az autópálya, és így alig 25 kilométer hiányzik az országhatárig. De ez sem sokáig; a kormány már döntött a beruházásról, amelynek tervezése hamarosan megkezdődik. A kormányzati, a hatósági és a kivitelezői oldal hatékony együttműködésének köszönhetően az autópálya 49. sz. főút és Vásárosnamény közötti, 11,9 kilométeres szakaszát egy hónappal a határidő előtt, október 10-én helyezhették forgalomba. Az Európai Unió kiemelten támogatja a transzeurópai közlekedési hálózat fejlesztését. A mára már 280 kilométer hosszú M3 a Velencétől Budapesten át Kijevig húzódó V. számú páneurópai korridor részeként nyitja meg a közlekedési-gazdasági kapcsolatokat keleti irányba. Míg másfél évtizede több mint négy óra alatt juthattak el az autósok Vásárosnaményból a fővárosba, a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően mára másfél órával csökkent az utazási idő. Az elmúlt négy évben 45,7 kilométerrel bővült a 2 2 forgalmi sávos M3 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A több mint 55 milliárd forint összértékű munkálatok két ütemben folytak. Először a Nyíregyháza 49. sz. főút közötti 33,8 kilométer hosszú szakaszt adták át a forgalomnak, tavaly januárban, most pedig a Vásárosnaményig húzódó 11,9 kilométeres szakaszt, ahol többek között négy felüljáró, két vadátjáró, közel 2 kilométer hosszan vadvédő kerítés és 31 kilométer szalagkorlát épült, nettó 15,4 milliárd forintért. A teljes projekt részeként elkészült az Ófehértó Autópálya Mérnökség is, ahol a közútkezelő és az autópálya-rendőrség munkatársai dolgoznak. A sztrádaszakasz átadásával nemcsak az ukrán határ és a ma- Épül az elkerülő is gyorsabb tájékoztatása érdekében a hatóság elkezdte egy központi telefonszolgálat (call center) és egy erre épülő Hatósági Információs Központ (HIK) kialakítását. A központ fogadja az állampolgári panaszokat, bejelentéseket, előzetes időpontfoglalást tesz lehetővé, és tájékoztatást nyújt a kezelt ügytípusok intézésének folyamatairól. Az NKH kiemelt célja az elektronikus ügyintézés bevezetése, ami egyszersmind a papíralapú vizsgaigazolások elhagyását jelenti. A vizsgázónak a sikeres forgalmi vizsgát követően nem kell majd visszamennie a vizsgaigazolásért a közlekedési felügyelőségre, mivel azt elektronikusan átadják az okmányiroda részére. Az elmúlt két évben egyébként már működött az elektronikus ügyintézés a járművezetők vizsgáztatásában, s ennek eredményeként az eljárások kényelmesebbé, gyorsabbá és egyszerűbbé váltak. Idén ezen a területen további egyszerűsítésre került sor: a hatóság megteremtette a vizsgajelentések elektronikus leadásának lehetőségét, tehát már nem szükséges az ügyfeleknek személyesen megjelenniük a vizsgaigényük leadása érdekében. Napirenden van a közúti ellenőrzések technikai fejlesztése, az ellenőrzések módszertanának egységesítése. Kiemelt projekt a nemzeti tengelysúly- és a kapcsolódó ellenőrzéseket támogató hálózat kialakítása, amely megállítás nélküli automatikus mérésre, illetve helyszíni mobileszközökkel végzett ellenőrzésre, átrakodásra alkalmas mérőpontokból állna. Ettől a közigazgatási eljárási határidő és a súlyos balesetek számának csökkenését várja a hatóság. Dékány Zsolt Alig egy évvel a munkálatok megkezdése, majd a műszaki átadásátvétel után október végén nyílhat meg a forgalom előtt Nyíregyháza nyugati elkerülője. A 2,2 kilométer hosszan, 2 1 sávos nyomvonalon megvalósuló beruházás az M3-as autópályát köti össze a Kálmánházi úttal. Az elkerülő út uniós és hazai források felhasználásával épül meg, nettó 3,45 milliárd forintért, a fejlesztés keretében az M3 autópályánál egy új csomópont létesül. Már megkezdődött az elkerülő folytatásának, a Kálmánházi út és a 36. sz. főút közötti szakasznak a kivitelezésére kiírt közbeszerzési eljárás is. Eredményes közbeszerzés esetén a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. legkésőbb 2015 januárjában szerződést köt a nyertes vállalkozóval. A 4,4 kilométer hosszú szakasz kivitelezése tavasszal megkezdődhet, a munkálatok jövő év őszére befejeződhetnek. gyarlakta Kárpátalja kerül egy jelentős lépéssel közelebb Magyarország központi részéhez, hanem Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti, határ menti része is vonzóbb befektetési területté válhat hangoztatta az átadási ceremónián Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter. Új munkahelyek jöhetnek létre, javulnak az itt megtermelt áruk piacra jutásának feltételei, megélénkülhet az idegenforgalom. A tárcavezető emlékeztetett arra is, hogy az új kormány első ülésén döntés született a folytatásról: Vásárosnaménytól Záhonyig is 2 2 sávos, új gyorsforgalmi út épül, amelynek tervezése hamarosan elkezdődik. Főszerkesztő: Andó Gergely Lapszerkesztők: Dékány Zsolt, Fodor Andrea Kiadja a Fórum Média Kiadó Kft. Felelős kiadó: Győrfi Nóra ügyvezető igazgató Lapigazgató: Bándy Zsolt Cím: H-1139 Budapest, Váci út 91. Telefon: ; ; Fax: mk@magyarkozlekedes.hu Stúdió: Sprint Kft. Nyomdai előállítás: Gelbert ECO print Kft. Felelős vezető: Gellér Róbert ügyvezető igazgató Előfi zetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Üzletág Előfi zethető közvetlen a postai kézbesítőknél, az ország bármely postáján, Budapesten a Hírlap Ügyfélszolgálati Irodákban és a Központi Hírlap Centrumnál (Budapest, VIII. kerület, Orczy tér 1., Postacím: Budapest 1900, Telefon: ) További információ 06 (80) ; hirlap elofi zetes@posta.hu Előfi zetési díj: egy évre Ft Kiadói előfi zetés: Index: HU ISSN A Magyar Közlekedés MTI-felhasználó Sajtófi gyelőnk: 750. szám Ár: 520 Ft A Magyar Közlekedés bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva, felhasználása csak a kiadó engedélyével lehetséges. Értesüléseket, cikkeket átvenni csak a Magyar Közlekedésre hivatkozva lehet.

3 2014. október 22. MAGYAR KÖZLEKEDÉS 3 Szalóki Flórián, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára Közlekedésfejlesztési lehetőségek 2014 és 2020 között a korábbi közlekedésfejlesztési beruházásokra szánt összegnek csak a fele áll rendelkezésre az Integrált Közlekedési Operatív Program (IKOP) keretein belül, ráadásul ennek jelentős része a vasúti közlekedésben talál gazdára hűtötte le a kedélyeket már az előadása elején Szalóki Flórián. Az összközlekedési modellen alapuló Nemzeti Közlekedési Stratégia (NKS) egy nagyon jó célrendszer, de a megvalósítására még sokáig nem lesz kellő mértékű fedezet folytatta nem túl derűlátó beszédét az NFM helyettes államtitkára. Oknak a hitelből finanszírozott infrastruktúrákat jelölte meg, amelyekhez a meglévő PPP konstrukciók negatív tapasztalatait fűzte hozzá. Ha a jövőben hiteleszköz-használatról születne döntés, akkor a használati díjak és a bekerülési költségek egymásnak való megfeleltetési viszonyát körültekintőbben kell alkalmazni. A forrásoknál ugyanakkor tapasztalható egy determinációs lendület, ami azt jelenti, hogy bizonyos projekteket túlvállalásban fogadtak el: vagyis hazai költségvetésből finanszírozzák, ezzel biztosítva a teljes mértékű forráslekötöttséget abban az esetben, ha az Európai Bizottság él a pénzügyi korrekciók lehetőségével. Kettős a cél, amely szerint úgy kell lehívni az összes forrást, hogy ne növeljük a hiányt, de az állam se essen el a vissza nem térítendő támogatásoktól. Ám ez nagyon nehéz feladat egy közel 2700 milliárdos projekt esetén értékelte a helyzetet Szalóki Flórián. Az NKS-ben definiált optimális hálózatra nagyon sokáig nem lesz pénz, ezért azt a módszertant kell megtalálni, hogy a tervezett elemek, fejlesztések műszaki tartalmát olyan mértékben szükséges visszavenni, hogy az átlagfelhasználó számára biztosítva legyen egy emelt szolgáltatási szint a jelenlegihez képest. Az autópálya-hálózati részeknél tapasztalható egyfajta politikai determináció, amely alapján az előkészítettség fokától és a pénzügyi képesség függvényében kell a hiányzó elemeket az országhatárig eljuttatni. A közúti hálózat mellett a vasúti vonalak állapota is amortizálódott, a meglévő 7500 km-ből mintegy 3000-et lehet rentábilisan üzemeltetni. Az IKOP első prioritása az autópályákkal, más szóval a TEN-T hálózatokba tartozó közutakkal foglalkozik. A keretösszeg 300 milliárd forint, amelyből a felhasználható hányad mintegy 150 milliárdot tesz ki, vagyis nagyon alapos mérlegelésnek kell megelőznie az erőforrások felhasználását, amelyhez a helyettes államtitkár a résztvevők tartalom- és szolgáltatási rendszerfejlesztési javaslataira is számít. Az IKOP 2. prioritása a vasúti közlekedés fejlesztése, amely az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) és IKOP együttes összegének mintegy 75 százalékát teszi ki, vagyis mintegy 1000 milliárd forintot, amelyet az eredeti tervezés alapján szeretnének elfogadtatni az EU-val, vagyis hogy egy alacsonyabb átlagsebességgel és egy kevesebb energiavesztéssel járó közlekedési rendszer fejlesztésébe kezdjenek, amelynek további előnye, hogy bizonyos esetekben nem engedélyköteles a beavatkozás. A prioritási szint további tartalmi eleme még a dunai hajóút kapacitásának fejlesztése, amely a későbbi EU-csatlakozókban rejlő potenciált foglalja magában. Az IKOP 3. prioritás a város, illetve az előváros, amelynek középpontjában az az Euró pai Bizottság által szabott feltétel áll, hogy a 4-es metró 180 milliárd forintnyi támogatásáért cserébe a városvezetés vállalja a dugódíj bevezetését, bár céldátumot nem határoztak meg. További eleme ennek a prioritásnak, hogy az agglomerációban élők kiszolgálását a kormányzat egyértelműen a vasúti közlekedéssel kívánja megoldani. Az IKOP 4. prioritásának tartalma alapján a bizottság a nem TEN-T (nem európai érdekű) közlekedési hálózat fejlesztését az önfenntartás alapján kívánja biztosítani, vagyis döntően a használóknak kell finanszírozniuk ezt a hálózatot. A rendelkezésre álló 105 milliárd forintra így is rendkívüli a túljelentkezés. Thoroczkay Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közlekedési Infrastruktúra Főosztályának vezetője Stratégiai tervek A Nemzeti Közlekedési Stratégia előkészítő munkája négy éven keresztül zajlott, jelentősége az uniós források lehívásában rejlik, egyfajta alapdokumentumként értelmezhető. A kormány többszöri tárgyalás után augusztusban Nemzeti Közlekedési Infrastruktúra Fejlesztési Stratégia (NKS) néven fogadta el. Az éppen kidolgozás alatt álló Átfogó Közlekedési Stratégiát november 30-án kell a kormány elé terjeszteni. Szakmai büszkeség az NKS megalkotásával kapcsolatban, hogy a munkálatok az országos forgalomfelvétellel kezdődtek. Magyarország leginkább terhelt útvonalait feltérképezve a stratégia egyik fő eleme például kormányzati szinten is az észak-déli közlekedési relációk erősítése; a gazdasági és fejlesztési kérdések tekintetében folyamatosan jelen van a közúti kapcsolatok fejlesztésének igénye. A kérdés funkcionális oldalról történő megközelítésében egyfajta centralizációt oldó térségi együttműködések jelenthetnék a megoldást a határok nélküli Európában, de a belső fejlesztésű igényekről sem szabad megfeledkezni. Az NKS megalkotása közben olyan célok fogalmazódtak meg a kormányzat részéről, amelyek egy integrált fejlesztési program keretében valósulhatnak meg. Megnevezte a hét gazdaságfejlesztési centrumot, ipari és technológiai köz pontot, amelyek infrastruktúrafejlesztése a közeljövőben megkezdődhet. Összhangban a meg célzott energiaszektorbeli fejlesztésekkel kiemelt cél az elektromos járművek arányának növelése és a szükséges ösztönző-rendszerek, illetve a kapcsolódó kiszolgáló infrastruktúrájának fejlesztése; ebben a születő üzletágban a magyar fejlesztők érdemi eredményeket érhetnek el. Az előadás végén Szalóki Flórián kitért a szabályozásra is, amely a klasszikus versenypiac logikáját követi, és a GINOP keretén belül 2700 milliárd forintnyi forrást biztosít jellemzően a kkv-szektornak. Ez a fejlesztés szintén komoly kihívást jelent, ugyanis csak de minimis-ként adható, amelynek korlátja 200 ezer euró, és az érintettek járművásárlásra nem használhatják. Éppen ezért a helyettes államtitkár ezen a területen is felhasználási javaslatokat vár. Varga Szabolcs Gondolni kell a meglévő gyorsforgalmi úthálózat fejlesztéseire is, összhangban a nagytávú és középtávú forgalmi és turisztikai igényekkel. Az M1-es autópálya esetében például különös tekintettel a Budapest és Tatabánya közötti szakaszra a pályaszerkezet töredezettsége miatt az egész autópálya cseréje várható 2x3 sávos betonpálya-szerkezet megvalósításával. A sávok bővítése egyben lehetőséget ad majd a fuvarozók számára bevezetett előzési tilalom feloldására is. Szintén kormányzati cél a megyeszékhelyek, a megyei jogú városok gyorsforgalmi úti vagy gyorsforgalmi úti jellegű, nagykapacitású, gyors elérést biztosító kapcsolatának létrehozása, a gyorsforgalmi utak határokig történő meghosszabbítása. Előbbire 1330 milliárd forintnyi, utóbbira 1050 milliárd forintnyi programtervet alakítottak ki, de sajnos ehhez a forráslehetőségek nem adottak. A következő években optimista becslésekkel összesen 500 milliárd forintnyi beruházás valósulhat meg uniós források bevonásával. Érzékelhető, hogy nem lesz minden terv kivitelezhető, ezért olyan hosszú távú programot kell elfogadni, amely ezen célok elérésében segíti az országot. Ennek eleme például az útdíj bevezetése Magyarországon, amely a költségvetés tehermentesítését szolgálja. Az útdíj főutakon történő bevezetése alacsonyabb díjjal kompenzálta azokat a félelmeket, hogy a fuvarozók a díjtétel bevezetését követően az alacsonyabb rendű útvonalakat használják majd az autópályák helyett. A mellékhálózatot azonban még nem mentettük meg azzal, hogy a főúthálózaton elindult az útdíj-rendszer. Ezzel kapcsolatban született a mellékhálózatra vonatkozó teljes tiltás, a KRESZ pedig megfogalmazta ennek a kivételrendszerét az úgynevezett cellarendszer megvalósításával (a cellák az útdíj-köteles szakaszok határai, a rendszer azt vizsgálja, hogy teljesülnek-e a követelmények a kamion számára a behajtáshoz). Egyszerű volt a rendszert leírni, de nagyon bonyolult volt a megvalósítás és az ellenőrzés, így a minisztérium szakértői a fuvarozói szervezetekkel közösen KRESZ-módosítást dolgoztak ki, amely remélhetőleg még idén megvalósulhat, és életbe léphet az úgynevezett megyerendszer. Ennek célja a megyéken belül alapellátást végző fuvarosok helyzetének könnyítése csakúgy, mint az alapellátás tehermentesítése. Másik új elem lenne a mellékútvonalakon történő szabad közlekedés kapcsán, hogy a jelenleg 7,5 tonnás súlyhatárt 12 tonnára emelnék fel, a felmerülő speciális helyzetekre egyedi megoldások születnének. Végül, de nem utolsósorban szintén kormányzati célkitűzésként fogalmazódott meg, hogy a folyami személyszállítás hatékonysága kapjon szerepet a közösségi közlekedés részeként az agglomerációkban is. Javuljon a mellékútvonalak hálózatának állapota a vidéki kiemelten a hátrányos helyzetű kistelepülések lakossága munkába járási feltételeinek javítását célozva, a megtett úttal arányos útdíj-rendszer bevételeire alapozva; illetve a beruházások kiemelten a közúti fejlesztések gyorsítása, racionalizálása valósuljon meg a projektek előkészítési, engedélyezési folyamatainak hatékonyabbá tételével, a fejlesztésekben a költséghatékonyság előtérbe helyezésével, a beruházói igényesség javítása mellett. Szintén új KRESZ-elem lesz hamarosan azoknak a tábláknak a bevezetése, amelyek az élő állatokat szállító járművek és a növényegészségügyi vizsgálat alá tartozó járművek kötelező jobbra letérését jelzik. A KRESZ-ben történő bevezetés előtt ezzel a táblával figyelemfelhívó jelleggel már ezekben a napokban is találkozhatnak a fuvarozók. Varga-Berecz Krisz tina

4 4 MAGYAR KÖZLEKEDÉS október 22.

5 2014. október 22. MAGYAR KÖZLEKEDÉS 5 48 szerelvény érkezik a jövő év végéig Szolgálatba álltak a FLIRT motorvonat-flotta új járművei Újabb mérföldkőhöz érkezett a vasúti személyszállítás fejlesztése: a MÁV-START és a GYSEV közösen beszerzett első FLIRT motorvonatait október 15-én, a Keleti pályaudvaron helyezték üzembe jelképesen. A MÁV-START első négy új járműve október 16-ától szállítja az utasokat, és heteken belül forgalomba áll a GYSEV három újabb motorvonata is. A következő hónapokban folyamatosan bővülő fl otta 2015 végére lesz teljes. Kövesdi Szilárd, Zaránd György és Győri Gyula A MÁV-START és a GYSEV flottája az EU Kohéziós Alap társfinanszírozásával, nyílt, közös közbeszerzési eljárás keretében bővül. A svájci Stadler Bussnang AG a magyar nemzeti vasúttársaságnak 42, míg a társvasútnak 6 FLIRTöt szállíthat. Így a magyar vasúti közszolgáltatás színvonala jelentősen emelkedni fog, ahogy azt az utóbbi években a MÁV-START meglévő 60 FLIRT motorvonata és a GYSEV FLIRT-jei is bizonyították már. A korszerű járművek kiemelkedő megbízhatóságuk mellett több tízmillió kilométert tettek meg, és csak a MÁV-START-nál mintegy 7 milliárd forint értékű villamos energiát takarítottak meg. Az utasok is elégedettek: az érintett vonalakon 6 12 százalékkal emelkedett a számuk. A kormány az idén kezdődő uniós költségvetési ciklusban 1000 milliárd forintot fordít a vasúti közlekedés korszerűsítésére. A fejlesztési tárca ebben az időszakban további motorvonat-beszerzéseket tervez a vasút versenyképességének fokozása érdekében hangsúlyozta Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár. Az energiatakarékos, 160 km/h végsebességű FLIRT-ök alacsonypadlós, akadálymentesített kialakításukkal, korszerű utastájékoztató-rendszerükkel és wifis internet-szolgáltatásukkal teljes mértékben megfelelnek a XXI. századi elővárosi vonatközlekedés követelményeinek fogalmazott beszédében Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója. Budapest elővárosában a járművek túlnyomó része lehet majd korszerű motorvonat, és így évente az utazások negyedét, mintegy 34 milliót tudunk modern járművekkel kiszolgálni emelte ki Zaránd György, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: az ország más területeire a FLIRTöknek köszönhetően át lehet csoportosítani az elővárosban felszabaduló, jobb minőségű kocsikat, régebbi motorvonatokat, ami a korszerűtlen eszközök selejtezését is lehetővé teszi. A most érkező járművek már nemcsak a Sopron Szombathely Szentgotthárd, hanem a rendkívül forgalmas Győr Sopron vonalon is szállíthatják az utazókat. Hatalmas előrelépés, hogy a Szombathely Csorna szakasz jelenleg zajló villamosítása után, jövő februártól akár már itt is közlekedhetnek FLIRT-ök mondta az ünnepségen Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója. A MÁV-START új FLIRTjei közül 8 a pusztaszabolcsi és a székesfehérvári vonalon váltja ki az összes budapesti elővárosi forgalomban közlekedő, mozdony vontatta szerelvényt. További 19 a Budapest Veresegyház Vác vonalon dolgozhat, 12 az esztergomi vonal közlekedését erősíti a pályafelújítás és villamosítás befejezését követően. Csúcsidőn kívül a szerelvények egy része Monorra és a Budapest Vác Szob vonalon is közlekedhet majd. A most forgalomba álló vonatok a vasútvállalat színvilágát tükröző, kék-szürkesárga színű festést kaptak. A fejlesztésnek a debreceni, nyíregyházi, füzesabonyi, miskolci, szentesi, kunszentmiklósi és lajosmizsei vasútvonal utazói is örülhetnek, az új motorvonatokkal kiváltott dízel- és villany-motorvonatok a jövőben ott közlekedhetnek majd. Az új FLIRT motorvonatokat felszerelték SIEMENS gyártású ETCS 2-es szintű vonatbefolyásoló berendezésekkel, ám azok aktiválása csak jövőre várható, amikor elkészül annak pályaoldali komponense. Akkor a járműveket újra le kell vizsgáztatni, ám ez megnyitja a lehetőségét annak, hogy Székesfehérvár felé is 160 km/h-val közlekedhessenek a személyvonatok. Ezzel az integrált fejlesztéssel a fehérvári vonal Európa élvonalába kerül, hiszen a pálya, a biztosítóberendezés és a legtöbb személyszállító vonat is a piacon elérhető legmagasabb műszaki és esztétikai színvonalat képviseli. Andó Gergely Mérnöki bravúr Szolnoknál Hét nap alatt került helyére az új Tisza-híd Október között 7 napos éjjel-nappali munkavégzés alatt 300 ember munkájával, 120 magyar mérnök kiemelkedő szakértelmével Magyarország egyik legnagyobb vasúti hídjának új, 1000 tonnás, 200 m hosszú (baloldali) mederhídját a helyére tolták és vonatközlekedésre alkalmassá tették. A régi, 2300 tonnás, kétvágányos hidat 36 óra alatt kitolták, majd az új hidat a helyére tették, ezt követően pedig kiépítették a vágánycsatlakozást az ártéri hidakhoz, illetve a felsővezetékeket, az optikai kábeleket és a biztosítóberendezést. Ilyen rövid idejű és ilyen típusú technológiával elvégzendő betolásra és kiépítésre hazánkban eddig még nem volt példa. A 6,4 km hosszú Szolnok Szajol állomásköz az egyik legfrekventáltabb és egyben a legleterheltebb vasúti vonalszakasz hazánkban: naponta megközelítőleg 200 szerelvény halad itt át. Kiemelt szerepe van a hazai vasúti forgalomban, hiszen ez a szakasz köti össze a tiszántúli területek nagy részét és Romániát a fővárossal. A szakaszon lévő két folyami acélszerkezetű vasúti híd közül a szolnoki Tisza-híd Magyarország egyik legnagyobb kétvágányú vasúti hídja volt, amelyet két darab újonnan épülő egyvágányú mederszerkezetből álló hídra cserélnek. A baloldali mederhidat csak teljes vágányzár mellett lehetett a végleges helyére ráterhelni, ezért ebben az időszakban vonatpótló buszok közlekedtek Szolnok és Szajol állomások között. Az Inter- City vonatok Debrecenbe Miskolcon és Nyíregyházán át jutottak el, és több nemzetközi vonat is kerülő útirányon át közlekedett, egy részük Miskolcon át, más részük Mezőhegyes, Orosháza és Szeged érintésével. Az utóbbi, meglehetősen pikáns útvonalat az a szükség hívta életre, hogy aluljáró-építés miatt Békéscsabáról Szeged felé nem közlekedhetnek vonatok (noha eredetileg ez lett volna az egyik kerülő útirány), ám az elhúzódó tendereljárások okán a két projekt sajnálatosan egybecsúszott, az ütemtervektől pedig a határidők tarthatósága okán eltérni nem lehetett. Ez a körülmény az árufuvarozók életét is megkeserítette, hiába volt ismert a vágányzár ideje már egy évre előre. Jelenleg egy teljesen átépített, a rekordárvizek könnyebb levezethetőségét lehetővé tevő 40 méteres ártéri kishíddal bővített vágányon közlekednek a vonatok Szajol és Millér között. Millér állomást (jelenlegi kiépítésében inkább forgalmi kitérőt) a Tisza- és a Zagyva-hidak közé azért építették, hogy a korábban egyetlen Szolnok és Szajol közötti állomásközben egyszerre csak fél hosszban legyen egyvágányú közlekedés, ezzel növelve az állomásköz átépítés alatti (és szükség esetén azutáni) kapacitását. A második mederhidat várhatóan november végén tolják a helyére, amelyet az elsőhöz hasonlóan az előre gyártott elemekből a helyszínen szerelnek, hegesztenek össze. A kivitelezés 2015 decemberében ér véget. A Tisza-2013 Konzorcium által végzett beruházás nettó értéke 20,7 milliárd forint. A Szolnok- Szajol vasúti vonalszakasz fejlesztése 85 százalék uniós és 15 százalék állami forrás biztosításával valósul meg. Andó Gergely Vasútbiztonság Közel 800 millió forint értékben jelentős vasútbiztonsági beruházás-sorozatot hajtott végre vonalain a GYSEV Zrt. A vasúttársaság mintegy 770 millió forintos uniós és hazai támogatással a legkorszerűbb eszközökkel látta el a vonalakat és az átkelőket a közlekedés biztonságának növelése érdekében. A projekt hatékonyságát jelzi, hogy a fejlesztésbe bevont útátjárókban az átadás óta nem volt baleset. A kivitelezés befejezésével a GYSEV elsőként zárta le az 55 milliárd forintos országos közlekedésbiztonsági program saját hálózatára eső elemeit. Pályafelújítás Befejezték a Dombóvár Kaposvár közötti vasútvonal egyik szakaszának rekonstrukcióját. A MÁV Zrt. saját erőforrásból első ütemben a Baté Kaposvár közötti szakaszon újította fel a vasúti pályát. Taszár állomáson, Kaposhomok megállóhelyen új utasperon létesült, továbbá megújult a pályaszakaszon található összes közúti útátjáró. Több hidat és átereszt is korszerűsített a vasúttársaság. A pályaátépítés során 10,5 km hosszban a decemberi menetrendváltástól 100 km/h sebességgel közlekednek a vonatok. A beruházás költsége 3,275 milliárd forint volt. A vonal további szakaszát jövő nyáron újítják fel hívás naponta Idén már csaknem 400 ezer telefonhívás és 15 ezer érkezett a MÁVDIREKT ügyfélszolgálatára. A szolnoki call centerben több mint 30 vasutas munkatárs ad éjjelnappal azonnali tájékoztatást a leginkább menetrenddel és díjszabással kapcsolatos megkeresésekre. Az érdeklődés péntekenként, illetve a nyári időszakban a legintenzívebb. Legyen szó belföldi vagy nemzetközi információkról, jegyvásárlási lehetőségekről vagy mozgássérültek utazásának megszervezéséről, a MÁVDIREKT a nap 24 órájában az utazók rendelkezésére áll, igény esetén angol nyelven is. A MÁV-START telefonos ügyfélszolgálata emellett abban is segít, hogy a talált tárgyak visszakerülhessenek a tulajdonosokhoz. A MÁV-START ez év januárjától újra maga üzemelteti ügyfélközpontját Szolnokon, ahol egy zöldmezős beruházással 35 munkahelyet hozott létre. Az ügyfélszolgálat munkatársai átlagosan napi nél is több hívást fogadnak és több száz e -mailre válaszolnak. A call center könnyen kezelhető menürendszerében egyszerű az eligazodás, a megfelelő szolgáltatás kiválasztása után pedig nagy vasúti tapasztalattal bíró, képzett szakemberek nyújtanak gyors és szakszerű segítséget az érdeklődőknek.

6 6 MAGYAR KÖZLEKEDÉS október 22. Hangyál Gyula, a HungaroControl Zrt. légiforgalmi igazgatója Maradtam a földön, de nem bántam meg Bár a munkáját alapvetően földi közegben végzi, a levegőben is jól érzi magát. A repülőknél talán csak az a rendszer érdekli jobban, amiben ezek az objektumok mozognak, na meg az, hogy miképpen lehet a leghatékonyabban irányítani a gépeket. Beszélgetőtársunk Hangyál Gyula, a HungaroControl Zrt. légiforgalmi igazgatója, aki négy évtizedes szakmai munkájáért nemrég állami kitüntetést kapott. Idén augusztus 20-a, nemzeti ünnepünk alkalmából a Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki a légiforgalmi szolgálatok területén végzett több évtizedes kimagasló szakmai munkája elismeréseként. Milyen érzésekkel fogadta a magas állami kitüntetést? Hatalmas megtiszteltetésnek tartom a kitüntetést, de egyúttal meg is lepett, egyáltalán nem számítottam rá. Aztán kicsit elgondolkodva a dolgon arra jutottam, hogy a magyar légiforgalmi irányításban eltöltött eddigi negyven év mellett valószínűleg a Koszovó feletti magas légtér megnyitásával kapcsolatos több mint kétéves erőfeszítéseimet díjazták. Nagyon fontos mérföldkő volt ez a pályafutásomban, de a hazai és az európai légiforgalmi irányítás történetében is, hiszen a légtér újranyitása nemcsak szakmai, hanem diplomáciai tekintetben is példaértékű összefogást kívánt a résztvevőktől. A magyar légiforgalmi irányítók nem a helyszínen, hanem a kontinens egyik legmodernebb irányító központjában, a 2013 februárjában átadott ANS III Operations Roomban dolgoznak. Ráadásul a távszolgáltatás először valósulhatott meg így Európában. Erre nagyon büszke vagyok. Ugorjunk vissza az időben négy évtizedet! Hogyan emlékszik vissza az indulásra? Rögtön érettségi után, ban kerültem a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóságra (LRI), amely éppen abban az évben a Malévból kiválva alakult meg. Gyerekkorom óta nagyon érdekeltek a gépek, a motorok, az elektronika, vonzott a repülő mint technikai, közlekedési eszköz és maga a repülés. Emlékszem, a szüleim egyszer elvittek a Városligetbe helikopterezni, később pedig ejtőernyős klubba is jártam. A gimnáziumi évek alatt még vadászpilóta álmokat is kergettem, de végül a légiforgalmi irányításnál kötöttem ki. Azon a nyáron az LRI engem is mint a repülés iránt érdeklődő fiatalembert meghívott az aktuális képzésére, és miután az orvosi, pszichológiai és képességteszteken is megfeleltem, szeptember végén elkezdhettem a légiforgalmi irányító tanfolyamot. A sikeres vizsgákat követően évekig dolgoztam a tanult szakmámban, lényegében ekkor alapoztam meg a következő negyven év munkáját ban szakszolgálati engedélyt szereztem, és néhány évvel később szakmai oktató is lettem től a repülésoktatási központban dolgoztam, majd módszertani szakértőként. Részt vettem az első magyarországi radarszimulátor kifejlesztésében melyhez a program a Számítástechnikai Kutató Intézetben készült, tesztelésében, majd az oktatásba történő bevezetésében tól a körzeti irányítóközpont radarrészlegét vezettem. Akkor még légifolyosókon közlekedtek a repülők Valóban, a térképen a pilóták számára a legfontosabb instrukció abban az időben az volt, hogy ezeken a folyosókon kívül repülni szigorúan tilos. A rendszerváltás időszakában az LRI-nél külső programozók segítségével létrehoztunk egy repülésitervadatfeldolgozó rendszert, amely immár elektronikus adatkezelést tett lehetővé. Erre az időszakra esik a légifolyosók megszüntetése és ezzel párhuzamosan a légi út- vagy nyomvonalak kialakítása, a légtér a szakzsargonban így mondjuk dobozokra osztása, valamint a kapcsolódó jogszabály megalkotása. A Közlekedéstudományi Intézet által indított program keretében mások mellett engem kértek fel egy közlekedésfejlesztéssel foglalkozó tanulmányban A légiforgalmi szolgálatok fejlesztése című fejezet megírására, amit örömmel vállaltam. Részben erre alapozva hazánk 1992-ben EIBhitelt vett fel kifejezetten a közlekedés, azon belül a léginavigációs szolgálatok fejlesztésére. A hitelből a földi navigációs állomásokat cseréltük le, illetve vásároltunk egy integrált, a radar- és repülésiterv-információkat feldolgozó és megjelenítő légiforgalmi irányítási rendszert (MATIAS). Már fejlesztési vezetőként vettem részt az LRI szétválasztásában, amelyre január elsején került sor. Ekkor alakult meg az immár gazdasági társaságként működő és három évvel később privatizált Budapest Airport Zrt. és a magyar légtérben légiforgalmi szolgáltatások nyújtására és a légiforgalmi szakszemélyzet képzésére kijelölt központi költségvetési szervezet, a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat 2007-től állami tulajdonú gazdasági társaság, amelynek előbb vezérigazgatóhelyettese, majd e pozíció megszűnésével, 2011-től légiforgalmi igazgatója lettem. Említette, az is megfordult a fejében, hogy vadászpilóta legyen. Erről letett, de a polgári repülés sem érdekelte? Igazából soha nem vágytam rá. Talán azért sem merült fel, mert elég sok időt kellett volna távol tölteni a családtól, s ez a fajta rendszertelenség nem vonzott. Bár hozzáteszem: légiforgalmi irányítóként számos alkalommal előfordult, hogy hétvégén vagy ünnepnapokon is dolgoztam, mégis ez sokkal kiszámíthatóbb volt, mint a pilótaélet. Engem az a rendszer érdekelt, amiben ezek az objektumok mozognak, sokkal jobban foglalkoztatott, hogy miképpen lehet a leghatékonyabban irányítani a gépeket, késés nélkül stb. Maradtam a földön, de nem bántam meg. A légiforgalmi irányítási rendszerek és eljárások fejlesztése, az ezzel összefüggő szabályozási kérdések teljesen kitöltik az életemet, azzal foglalkozom, amit szeretek. Bár munkáját alapvetően földi közegben végzi, de a repülést nyilván még ha akarná, sem tudná kizárni az életéből. Fejben tartja, hogy mennyit repült eddig? Sokáig vezettem a statisztikát, de miután az ember már századszor teszi meg például a Budapest Brüsszel vagy Brüszszel Budapest utat, akkor a számszerűség valahogy elveszti a jelentőségét. A leghosszabb repülőutamat azért természetesen fejben tartom, Párizs és Mexikóváros között 12 órát repültem. Utasként és nem pilótaként! azt hiszem, soha nem fogom megunni a repülést Milyen fejlesztések, szabályozási kérdések kötik le jelenleg az idejét és energiáját? Jelen pillanatban három fő projekt fut a közvetlen felügyeletem és irányításom alatt. Az ADQ implementáció egy igen komplikált, több jogszabályt érintő, sokszereplős projekt, amelynek bevezetése európai uniós kötelezettség miatt vált szükségessé. Mindent át kell gondolni, az építészeti hatóságok szerepétől kezdve a technikai képesség kialakításán keresztül, amellyel megvalósítható egy adott földrajzi koordináta meghatározása és annak dokumentálása, elektronizálása, hatósági ellenőrzése, egészen odáig, hogy ez konkrétan hogyan kerül be egy nemzetközi adatbázisba. Nagyon fontos ugyanis, hogy ha valaki repül, akkor pontosan ismerje egy adott pont koordinátáit, és az egész folyamatban ezeket az adatokat soha senki ne tudja elgépelni. A lényeg, hogy nem torzulhatnak az adatok, a földön ugyanazokat az információkat kell tudni, mint a fedélzeten. Ezért is fontos elem például a repülőterek adatszolgáltatási kötelezettségének beépítése. A projekthez tartozó teljes techni-

7 2014. október 22. MAGYAR KÖZLEKEDÉS 7 kai, informatikai háttér megteremtéséért én felelek, és munkatársaimmal együttműködünk a jogi háttér kialakításában is. Minden területen jól állunk, ezekben a napokban írjuk ki a pályázatot az informatikai rendszer beszerzésére, folyamatosan szerezzük be a technikai hátteret biztosító berendezéseket, illetve a jogszabály kidolgozása is a végéhez közeledik, várhatóan fél éven belül meg is jelenhet. Az uniós jogszabályt legkésőbb 2017-ig kell átültetni a hazai gyakorlatba, addig minden korábban felvett adatot is át kell konvertálni ezzel a módszerrel és erre a rendszerre. A többéves periódus érthető, hiszen tízezres nagyságrendű adathalmazról van szó. Egy repülőtérnek és összességében a légtereknek ugyanis rengeteg koordinátája van; nemcsak a be- és kilépési pontok, hanem az egyéb paraméterek is fontosak. A környezetvédelmi adatokon túl a légi útvonalak, a le- és felszállási lehetőségek mind-mind újabb feldolgozandó adatot jelentenek. Ezek természetesen minden repülőtéren rendelkezésre állnak, gyakorlatilag ezen adatok nemzetközi közzétételi szabályrendszere újul majd meg. Európában már van rá példa, többek között Svédországban, hogy egy reptér forgalmát nem a helyszínről irányítják. Jó ideje hallani itthon is az úgynevezett virtuális toronyról. Mi ennek a lényege? A virtuális torony, azaz a remote -torony elnevezésű projekttel lényegében költségeket szeretnénk csökkenteni, és olyan technológiát akarunk bevezetni, amely rossz időjárási körülmények, korlátozott látási viszonyok között ködben, éjszaka is lehetővé teszi a repülőtér zavartalan működését. Pillanatnyilag a műszaki specifikáció zajlik, ami azt szolgálja, hogy ha a budapesti irányítótornyot valami csapás éri, akkor is folyamatosan biztosítani tudjuk az irányítást. Ez a program a jövő, hiszen technikát, erőforrást, megbízhatóságot és biztonságot lehet vele előállítani. Mindezt nem egy igazi toronyból, hanem akár egy szobából is, ahonnan egyszerre több repülőtér forgalmát is lehet irányítani. A módszer lényege, hogy a budapesti repülőtéren normál, illetve éjszaka látó kamerákat szerelünk fel, amelyeknek a képeit megjelenítjük a HungaroControl székházában, így a meglévő torony teljes irányítási körzetét, a mintegy hat kilométer sugarú kört a munkateremből is beláthatja az irányító. Ráadásul ez a rendszer a panorámakép mellett egy ráközelítési lehetőséget is biztosít. A jövő zenéje, hogy a virtuális torony átveszi-e majd az igazi helyét; ma úgy látom, három-négy évig még várhatóan a régi torony épületből irányítunk. A Koszovó feletti magas légtér irányítása az előző két projektnél sokkal nagyobb sajtóvisszhangot kapott, gyorsan tegyük hozzá: joggal A NATO KFOR parancsnoksága és a magyar kormány között létrejött, öt évre szóló megállapodás alapján a KFOR Magyarországot, rajta keresztül technikai lebonyolítóként a HungaroControlt bízta meg, hogy a Koszovó feletti magas légtérben, 6000 méter felett végezze az útvonal-irányítást. A tényleges technikai megvalósítás tavaly nyár végén kezdődött, az összes érintett külföldi partnerrel példás együttműködésben. A horvát, bosnyák, albán, koszovói, görög, montenegrói, macedón és szerb hatóságokkal, szolgáltatókkal kifejezetten konstruktív konzultációkat folytattunk. Elsősorban a belgrádi és a skopjei légiforgalmi irányítószolgálattal kellett megtalálnunk a közös hangot a technikai részletek kidolgozásában, hiszen a Koszovó feletti összes forgalom a két általuk irányított légtér között zajlik. A szakmai előkészítésben, a kalkulált forgalom-meghatározásban rengeteg segítséget kaptunk a főleg európai államokat tömörítő brüsszeli EUROCONTROL szervezettől is. Kiváló hazai és külföldi szakemberek összehangolt, messzemenőkig kompromisszumkész, profi szakmai munkájának köszönhetően mindössze néhány hónapra volt szükségünk ahhoz, hogy idén április 3-án megnyílhasson a tizenöt év óta zárt, Koszovó feletti magas légtér. Ezt én csúcsteljesítménynek tartom. A magyar tárcaközi csoport közös munkájában a Miniszterelnökség, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Külügyminisztérium, a Honvédelmi Minisztérium, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Nemzeti Közlekedési Hatóság és a Közlekedésbiztonsági Szervezet szakemberei is részt vettek. A légtér teljes kapacitásának elérése alkalmából a HungaroControl székházában megtartott júniusi rendezvényen a rangos nemzetközi szereplők többek között Patrick Auroy, a NATO főtitkárhelyettese és Joe Sultana, az EUROCONTROL igazgatója mellett így Hende Csaba honvédelmi és Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter is velünk ünnepelt. Mekkora a légtér forgalma? A nem túl nagy, mindössze száz kilométer átmérőjű dobozban az első nap negyven gép tartózkodott, azóta naponta mintegy 350 átrepülést regisztrálunk. A Koszovó-projekt lezárultával milyen innovatív megoldások járnak most a fejében? Jelenleg a virtuális torony létrehozása, valamint a légiforgalmi adatbiztonság és adatminőség tekintetében az uniós előírásnak való megfelelés pontos szabályozása foglalkoztat elsősorban. A közeljövő kiemelt feladatai között szerepel továbbá a polgári és katonai repülőterek közötti együttműködés kiszélesítése, amire az utóbbi időszakban egyre nagyobb igény mutatkozik. Mindezek mellett természetesen a saját rendszereink fejlesztésére is gondot fordítok; precíziós megközelítési eljárások bevezetésében gondolkodom, illetve szeretném kidolgozni a folyamatos süllyedést támogató programunk piaci értékesítésének feltételrendszerét. Ez a csomag a következő öt évre biztosan elegendő munkát jelent majd számomra. Dékány Zsolt

8 8 MAGYAR KÖZLEKEDÉS október 22.

Előterjesztés Kapuvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete részére. Tájékoztató a GYSEV Zrt. tevékenységéről

Előterjesztés Kapuvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete részére. Tájékoztató a GYSEV Zrt. tevékenységéről Előterjesztés Kapuvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete részére Tájékoztató a GYSEV Zrt. tevékenységéről 1 Tulajdonosi összetétel A GYSEV Zrt. magyar-osztrák tulajdonú vasúttársaság. A jelenlegi

Részletesebben

Várható fejlesztések a közlekedésben Magyarországon. Tasó László Közlekedéspolitikáért Felelős Államtitkár

Várható fejlesztések a közlekedésben Magyarországon. Tasó László Közlekedéspolitikáért Felelős Államtitkár Várható fejlesztések a közlekedésben Magyarországon Tasó László Közlekedéspolitikáért Felelős Államtitkár 2014-2020-as közlekedésfejlesztések finanszírozása EU-tól érkező forrás (Mrd Ft) Magyar költség-vetési

Részletesebben

ZÁRÓJELENTÉS. 2015-0729-5 Vasúti baleset Csorna 2015. július 23.

ZÁRÓJELENTÉS. 2015-0729-5 Vasúti baleset Csorna 2015. július 23. ZÁRÓJELENTÉS 2015-0729-5 Vasúti baleset Csorna 2015. július 23. A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak, körülményeinek feltárása,

Részletesebben

Indul a nyár a vasúton is Június 21-től életbe lép a nyári menetrend

Indul a nyár a vasúton is Június 21-től életbe lép a nyári menetrend Indul a nyár a vasúton is Június 21-től életbe lép a nyári menetrend 2014. június 20. péntek, 00.00 / Utolsó módosítás: 2014. augusztus 19. kedd, 11.46 Siófok, 2014. június 20. Szombattól nyári menetrend

Részletesebben

Háttéranyag. Közlekedésfejlesztési célok az Új Magyarország Fejlesztési Tervben

Háttéranyag. Közlekedésfejlesztési célok az Új Magyarország Fejlesztési Tervben MINISZTERELNÖKI HIVATAL KORMÁNYSZÓVIVŐI IRODA 2007. augusztus 07. Háttéranyag Közlekedésfejlesztési célok az Új Magyarország Fejlesztési Tervben A Kormány holnap több mint 1000 milliárd forint út és közlekedésfejlesztésről

Részletesebben

Pályaudvarok, vasútállomások

Pályaudvarok, vasútállomások Pályaudvarok, vasútállomások Két tényező szerint csoportosíthatók a pályaudvarok és a vasútállomások, építésük és rendeltetésük szerint, ez utóbbi és méretük alapján különíthetők el egymástól. Míg a vasútállomások

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok megyei közút- és vasúthálózat fejlesztésének és korszerűsítésének aktuális feladatairól

Jász-Nagykun-Szolnok megyei közút- és vasúthálózat fejlesztésének és korszerűsítésének aktuális feladatairól JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE RÉSZÉRE ÖSSZEÁLLÍTÁS a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közút- és vasúthálózat fejlesztésének és korszerűsítésének aktuális feladatairól Budapest, 2008. augusztus

Részletesebben

Üzemirányítási, Forgalomirányítási Rendszerek Magyarországon. MÁV Zrt. 2016. ATLASZ

Üzemirányítási, Forgalomirányítási Rendszerek Magyarországon. MÁV Zrt. 2016. ATLASZ Üzemirányítási, Forgalomirányítási Rendszerek Magyarországon MÁV Zrt. 2016. ATLASZ Számítógépes Program Pártai Gábor MÁV Zrt. KÖFI Üzemeltetési Szakértő Forgalomirányítási Csoport Pécs Fonyód KÖFI Ki is

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE ÁLLAMI KÖZÚTHÁLÓZATÁNAK ÁLLAPOTÁRÓL ÉS FELÚJÍTÁSI LEHETŐSÉGEIRŐL

TÁJÉKOZTATÓ JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE ÁLLAMI KÖZÚTHÁLÓZATÁNAK ÁLLAPOTÁRÓL ÉS FELÚJÍTÁSI LEHETŐSÉGEIRŐL TÁJÉKOZTATÓ JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE ÁLLAMI KÖZÚTHÁLÓZATÁNAK ÁLLAPOTÁRÓL ÉS FELÚJÍTÁSI LEHETŐSÉGEIRŐL Szolnok, 2015. október hó TARTALOMJEGYZÉK I. BEVEZETÉS... 4 II. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE ORSZÁGOS

Részletesebben

ti1.us Hivatela É,rkez it : 2013 L05,

ti1.us Hivatela É,rkez it : 2013 L05, ti1.us Hivatela Baráth Zsolt országgyűlési képviselő 4ar,,v-sr< r ~ : 1 / ( 7f -3 É,rkez it : 2013 L05, Írásbeli kérdés Dr. Kövér László úrnak, az Országgy űlés elnökének Helyben Tisztelt Elnök Úr! Az

Részletesebben

Vasútfejlesztés. Budapest Belgrád vasútvonal: elkészült a menetrend

Vasútfejlesztés. Budapest Belgrád vasútvonal: elkészült a menetrend Átszervezés Vasútfejlesztés Startvonalon Hét regionális cégben működnek tovább a Volánok 3 Budapest Belgrád vasútvonal: elkészült a menetrend 5 Az M2-es metró és H8-as HÉV összekötésének tervei 7 2015.

Részletesebben

A GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA

A GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA VII. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 2008. ÁPRILIS 15. A GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA ÁRA: 1260 FORINT TARTALOM I. RÉSZ SZEMÉLYI HÍR 15/2008. (III. 28.) ME h. szakállamtitkár kinevezésérõl...

Részletesebben

A REGIONÁLIS OPERATÍV PROGRAMOK EREDMÉNYEI ÖSSZEÁLLÍTOTTA: ROP IRÁNYÍTÓ HATÓSÁG

A REGIONÁLIS OPERATÍV PROGRAMOK EREDMÉNYEI ÖSSZEÁLLÍTOTTA: ROP IRÁNYÍTÓ HATÓSÁG A REGIONÁLIS OPERATÍV PROGRAMOK EREDMÉNYEI ÖSSZEÁLLÍTOTTA: ROP IRÁNYÍTÓ HATÓSÁG Jelmagyarázat gazdaságfejlesztés városrehabilitáció humán infrastruktúra fejlesztés környezetfejlesztés közlekedésfejlesztés

Részletesebben

A GYSEV Zrt. fejlesztései, intermodalitás, közösségi közlekedés

A GYSEV Zrt. fejlesztései, intermodalitás, közösségi közlekedés XV. Közlekedésfejlesztési és beruházási konferencia A GYSEV Zrt. fejlesztései, intermodalitás, közösségi közlekedés Ikker Tibor Pályavasúti üzletágvezető Bükfürdő 2014.03.18-20 Utas középpontú fejlesztés

Részletesebben

MÁV Csoport Fejlesztésekről, beruházásokról a VIII. Vasúti Tréningen

MÁV Csoport Fejlesztésekről, beruházásokról a VIII. Vasúti Tréningen Közút Waberer s-szemerey Logisztika: szakember-utánpótlást építenek 2 MÁV Csoport Fejlesztésekről, beruházásokról a VIII. Vasúti Tréningen 3 Közösségi közlekedés Kiadónk újabb nagyszabású szakmai konferenciára

Részletesebben

Közösségi közlekedés A Volánbusz üzemelteti a budapesti agglomerációs buszjáratokat

Közösségi közlekedés A Volánbusz üzemelteti a budapesti agglomerációs buszjáratokat GYSEV Interjú Kövesdi Szilárd vezérigazgatóval az elmúlt év eredményeiről 3 Közösségi közlekedés A Volánbusz üzemelteti a budapesti agglomerációs buszjáratokat 4 Közlekedésbiztonság Az intelligens közlekedési

Részletesebben

Eszköztelen célok, céltalan eszközök? A felelős köz(lekedés)politika kihívásai 2010-ben

Eszköztelen célok, céltalan eszközök? A felelős köz(lekedés)politika kihívásai 2010-ben Eszköztelen célok, céltalan eszközök? A felelős köz(lekedés)politika kihívásai 2010-ben Dr. Dabóczi Kálmán vezető Közlekedési Szolgáltatások BKIK Konferencia Budapest, 2010. szeptember 14. Közlekedéspolitika

Részletesebben

Tájékoztató Hajdú-Bihar megye közúthálózatáról és a 2007-2015 között elvégzett felújításokról.

Tájékoztató Hajdú-Bihar megye közúthálózatáról és a 2007-2015 között elvégzett felújításokról. Tájékoztató Hajdú-Bihar megye közúthálózatáról és a 2007-2015 között elvégzett felújításokról. Készült: 2015. október Készítette : Magyar Közút Nonprofit Zrt. Hajdú-Bihar Megyei Igazgatósága 1. HAJDÚ-BIHAR

Részletesebben

Közszolgáltatási struktúra a helyközi közlekedésben, aktuális kérdések

Közszolgáltatási struktúra a helyközi közlekedésben, aktuális kérdések Közszolgáltatási struktúra a helyközi közlekedésben, aktuális kérdések Somodi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közlekedési Szolgáltatási Főosztályának vezetője 2016. február 26. A helyközi közösségi

Részletesebben

Magyarország Nagykövetsége Bécs Magyar-osztrák határ menti közlekedési kapcsolatok és fejlesztési tervek

Magyarország Nagykövetsége Bécs Magyar-osztrák határ menti közlekedési kapcsolatok és fejlesztési tervek Magyar-osztrák határ menti közlekedési kapcsolatok és fejlesztési tervek Székely Tamás külgazdasági szakdiplomata Magyarország, Status Quo Közlekedési infrastruktúra fejlesztés Kormányzati elképzelések

Részletesebben

A 2014-2020 KÖZÖTTI PROGRAMOZÁSI IDŐSZAK UNIÓS ÉS HAZAI FINANSZÍROZÁSÚ KÖZLEKEDÉSI FEJLESZTÉSEI

A 2014-2020 KÖZÖTTI PROGRAMOZÁSI IDŐSZAK UNIÓS ÉS HAZAI FINANSZÍROZÁSÚ KÖZLEKEDÉSI FEJLESZTÉSEI A 2014-2020 KÖZÖTTI PROGRAMOZÁSI IDŐSZAK UNIÓS ÉS HAZAI FINANSZÍROZÁSÚ KÖZLEKEDÉSI FEJLESZTÉSEI AZ EURÓPAI UNIÓ 2014-2020 IDŐSZAKRA VONATKOZÓ FINANSZÍROZÁSI POLITIKÁJA A támogatások az Európai Unió gazdasági,

Részletesebben

Légiközlekedés Környezettudatosság: a Lufthansa Csoport az év Eco-légitársasága

Légiközlekedés Környezettudatosság: a Lufthansa Csoport az év Eco-légitársasága Vasúti árufuvarozás A bővülő belföldi forgalom élénkítette az áruszállítást a MÁV hálózatán 5 Légiközlekedés Környezettudatosság: a Lufthansa Csoport az év Eco-légitársasága 6 Közösségi közlekedés A fővárosi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-4/2015.NY. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. március 31-én, 17 órakor az Önkormányzati Hivatal üléstermében

Részletesebben

1. melléklet. Az NFM KÖZOP HÁT által előterjesztett IKOP módosítási javaslatok az alábbiak:

1. melléklet. Az NFM KÖZOP HÁT által előterjesztett IKOP módosítási javaslatok az alábbiak: 1. melléklet az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program 2015. évi módosítása kapcsán a stratégiai környezeti vizsgálatról szóló Hivatalos nyilatkozathoz z IKOP 2, 3. és 4. prioritásának módosításának

Részletesebben

Vasút Együttműködne a Stadler és a Dunakeszi Járműjavító

Vasút Együttműködne a Stadler és a Dunakeszi Járműjavító Közösségi közlekedés Az M3-as metró komplex felújításának tervei 4 Vasút Együttműködne a Stadler és a Dunakeszi Járműjavító 5 Légi közlekedés Sikeres projektek a madridi expón 7 2015. március 25. XXIII.

Részletesebben

Leváltották Vitézy Dávidot Dabóczi Kálmán a BKK új vezetője Nem csinált nagy titkot belőle Tarlós István budapesti főpolgármester,

Leváltották Vitézy Dávidot Dabóczi Kálmán a BKK új vezetője Nem csinált nagy titkot belőle Tarlós István budapesti főpolgármester, Légiközlekedés Verseny és hatékonyság a légiforgalmi irányításban 3 M1 A Millenniumi Földalatti Vasút korszerűsítési terve 4 M0 Januártól minden használó fizet a körgyűrű több szakaszán 5 2014. december

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK HÍROLDAL ÉRDEKVÉDELEM

TARTALOMJEGYZÉK HÍROLDAL ÉRDEKVÉDELEM TARTALOMJEGYZÉK ÉRDEKVÉDELEM Valódi áttörés az érdekérvényesítésben Végre elértük! 4 A NiT Hungary érdekérvényesítõ tevékenysége az autóbuszos vállalkozásokért 10 HÍROLDAL A Shell üzemeltetheti tovább

Részletesebben

ZÁRÓJELENTÉS. 2009-583-5 vasúti baleset Enese és Ikrény 2009. november 19. 999 sz. vonat

ZÁRÓJELENTÉS. 2009-583-5 vasúti baleset Enese és Ikrény 2009. november 19. 999 sz. vonat ZÁRÓJELENTÉS 2009-583-5 vasúti baleset Enese és Ikrény 2009. november 19. 999 sz. vonat A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak, körülményeinek

Részletesebben

tovább örökítő város legyen!

tovább örökítő város legyen! K Ö R M E N D I F Ó R U M 3 tovább örökítő város legyen! kampányról, tervekről, a város jövőjéről hogy milyen szakokra lenne még szükség a mezőgazdasági képzések mellett, így például a fémipari szakmák

Részletesebben

KÉT HÍD EURÓPÁBA. -A Széchenyi-Lánchíd és az M1/M15 gyorsforgalmi út beruházások összehasonlítása-

KÉT HÍD EURÓPÁBA. -A Széchenyi-Lánchíd és az M1/M15 gyorsforgalmi út beruházások összehasonlítása- KÉT HÍD EURÓPÁBA -A Széchenyi-Lánchíd és az M1/M15 gyorsforgalmi út beruházások összehasonlítása- Készítette: Orosz Csaba (PhD) okleveles építőmérnök, egyetemi docens Princz-Jakovics Tibor okleveles építőmérnök,

Részletesebben

Lakossági fórum TÁRSASHÁZAK BEKÖTÉSI MÉRŐ (FŐMÉRŐ) NÉLKÜL A MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSHOZ RENDEZETT ÁLLAPOTOKRA VAN SZÜKSÉG

Lakossági fórum TÁRSASHÁZAK BEKÖTÉSI MÉRŐ (FŐMÉRŐ) NÉLKÜL A MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSHOZ RENDEZETT ÁLLAPOTOKRA VAN SZÜKSÉG ÖNKORMÁNYZAT Lakossági fórum TÁRSASHÁZAK BEKÖTÉSI MÉRŐ (FŐMÉRŐ) NÉLKÜL A MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSHOZ RENDEZETT ÁLLAPOTOKRA VAN SZÜKSÉG Közmeghallgatás keretében adtak tájékoztatást a BÁCSVÍZ Zrt. vezető szakemberei

Részletesebben

F. 2. sz. FORGALMI UTASÍTÁS FÜGGELÉKEI

F. 2. sz. FORGALMI UTASÍTÁS FÜGGELÉKEI 1/249 Törölt: MAGYAR ÁLLAMVASUTAK ZRT F. 2. sz. FORGALMI UTASÍTÁS FÜGGELÉKEI Hatálybalépés időpontja: : Behúzás: Bal: 0 pt, Első sor: 0 pt, Sorköz: szimpla : Középre zárt, Sorköz: szimpla 200 év hó nap.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 24-ei ülésére Tárgy: Tájékoztató az önkormányzati választások óta eltelt időszak történéseiről, képviselőtestület

Részletesebben

ZÁRÓJELENTÉS. 2010-0190-5 VASÚTI BALESET Makó és Apátfalva állomások között 2010. április 29. 37015

ZÁRÓJELENTÉS. 2010-0190-5 VASÚTI BALESET Makó és Apátfalva állomások között 2010. április 29. 37015 ZÁRÓJELENTÉS 2010-0190-5 VASÚTI BALESET Makó és Apátfalva állomások között 2010. április 29. 37015 A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események

Részletesebben

Emlékeztető A 4-es metró Kelenföldi pályaudvari állomása és folytatása nyugati irányban című tanácskozásról

Emlékeztető A 4-es metró Kelenföldi pályaudvari állomása és folytatása nyugati irányban című tanácskozásról Emlékeztető A 4-es metró Kelenföldi pályaudvari állomása és folytatása nyugati irányban című tanácskozásról A tanácskozásra 2004. szeptember 7-én került sor a XI. kerületi Polgármesteri Hivatalban a Levegő

Részletesebben

GYŐR-SOPRON-EBENFURTI VASÚT ZRT. ÉVES BESZÁMOLÓJA 2011. BEVEZETŐ RÉSZ... 5 TÁRSASÁGI BESZÁMOLÓ... 8 1. MÉRLEG (ezer Ft)... 10 2. EREDMÉNYKIMUTATÁS (ezer Ft)... 12 3. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET... 13 Számviteli

Részletesebben

VASÚTI FORGALMI KONFERENCIA

VASÚTI FORGALMI KONFERENCIA VASÚTI FORGALMI KONFERENCIA Pályaműködtetői célkitűzések a fejlődés szolgálatában Pál László általános vezérigazgató-helyettes MÁV Zrt. Debrecen, 2016. május 18-20. 1 Jövőképünk Folyamatosan fejlődő, nyugateurópai

Részletesebben

Informatikai képzése vállalkozási szerződés keretében - eredmény

Informatikai képzése vállalkozási szerződés keretében - eredmény Informatikai képzése vállalkozási szerződés keretében - eredmény Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/37 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es Hirdetmény típusa:

Részletesebben

Hasznos hírek. Tartalomjegyzék. Tartalom Jegyzet. Ne sértõdjenek meg, kedves önkormányzatok, Reflektor: Közlekedésfejlesztés

Hasznos hírek. Tartalomjegyzék. Tartalom Jegyzet. Ne sértõdjenek meg, kedves önkormányzatok, Reflektor: Közlekedésfejlesztés Tartalom Jegyzet Tartalomjegyzék Reflektor: Közlekedésfejlesztés Brüsszelbõl jelentjük Esélyegyenlõségi szakértõk Iskolabezárások Közbeszerzési tanácsok Alternatív energia Hírhiány a honlapokon Antikorrupciós

Részletesebben

Vasút Forgalomban a 100. FLIRT motorvonat. 2015. június 17. XXIII. évfolyam, 12. szám Tiszteletbeli főszerkesztő: Kiss Pál www.magyarkozlekedes.

Vasút Forgalomban a 100. FLIRT motorvonat. 2015. június 17. XXIII. évfolyam, 12. szám Tiszteletbeli főszerkesztő: Kiss Pál www.magyarkozlekedes. Közösségi közlekedés Fejlesztés Sárváron: heten egy irányban 3 Vasút Forgalomban a 100. FLIRT motorvonat 5 Hajózás Van még hova fejlődnie a dunai hajózásnak! 6 2015. június 17. XXIII. évfolyam, 12. szám

Részletesebben

Befejezéshez közeledik a Hont Ferenc utcai autó- és trolibusz-végállomás fejlesztési programja

Befejezéshez közeledik a Hont Ferenc utcai autó- és trolibusz-végállomás fejlesztési programja go?rdjan2010:jul 2/1/10 2:39 PM Page 1 VI. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM, 2010. JANUÁR A SZEGEDI KÖZLEKEDÉSI TÁRSASÁG NEGYEDÉVENKÉNT MEGJELENÔ LAPJA Befejezéshez közeledik a Hont Ferenc utcai autó- és trolibusz-végállomás

Részletesebben

ÉVES A NEMZETI 1MOBILFIZETÉSI RENDSZER

ÉVES A NEMZETI 1MOBILFIZETÉSI RENDSZER ÉVES A NEMZETI 1MOBILFIZETÉSI RENDSZER A NEMZETI MOBILFIZETÉSI RENDSZER MŰKÖDÉSÉNEK ELSŐ ÉVE SZÁMOKBAN 2014. július 1-től 2015. június 30-ig 8 000 000 000 Ft Mobilvásárlások összesített értéke 2014. július

Részletesebben

Vélemény a BKV menetdíjainak 2008. évi tervezett emeléséről Bevezetés

Vélemény a BKV menetdíjainak 2008. évi tervezett emeléséről Bevezetés Vélemény a BKV menetdíjainak 2008. évi tervezett emeléséről Bevezetés A Fővárosi Önkormányzat ismét jelentősen, 13 százalékkal tervezi emelni a BKV menetdíjait. Amint az elmúlt évek tapasztalatai bebizonyították,

Részletesebben

Vasút A terveknek megfelelően halad a MÁV Csoport átalakítása. 2014. január 29. XXII. évfolyam, 2. szám Főszerkesztő: Kiss Pál www.magyarkozlekedes.

Vasút A terveknek megfelelően halad a MÁV Csoport átalakítása. 2014. január 29. XXII. évfolyam, 2. szám Főszerkesztő: Kiss Pál www.magyarkozlekedes. Légiközlekedés Interjú Farkas Andrással, az NKH légügyi elnökhelyettesével 3 Vasút A terveknek megfelelően halad a MÁV Csoport átalakítása 5 Közlekedéstörténet A Magyar Közlekedési Közművelődésért Alapítvány

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

hírlevél 2014 9 szeptember SZERVEZETI HÍREK A KÖZLEKEDÉSTUDOMÁNYI EGYESÜLET HAVI TÁJÉKOZTATÓJA

hírlevél 2014 9 szeptember SZERVEZETI HÍREK A KÖZLEKEDÉSTUDOMÁNYI EGYESÜLET HAVI TÁJÉKOZTATÓJA 2014 9 szeptember hírlevél A KÖZLEKEDÉSTUDOMÁNYI EGYESÜLET HAVI TÁJÉKOZTATÓJA SZERVEZETI HÍREK... 1 ELKEZDŐDÖTT A 2014-2015 ÉVI EGYESÜLETI VÁLASZTÁSI IDŐSZAK... 2 ARKB IDŐPONTJA ÉS HELYSZÍNE... 2 NET SAROK...

Részletesebben

Beszámoló az MVK Zrt. forgalomszervezési intézkedéseinek hatásairól, tapasztalatairól, eredményéről

Beszámoló az MVK Zrt. forgalomszervezési intézkedéseinek hatásairól, tapasztalatairól, eredményéről MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Melléklet: 1 db Beszámoló az MVK Zrt. forgalomszervezési intézkedéseinek hatásairól, tapasztalatairól, eredményéről Összeállította:

Részletesebben

http://www.levego.hu/letoltes/kapcsolodo_anyagok/tomegkozl_bajnai0908.pdf

http://www.levego.hu/letoltes/kapcsolodo_anyagok/tomegkozl_bajnai0908.pdf Budapest, 2009. október 30. Hónig Péter miniszter Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium Budapest Tisztelt Miniszter Úr! Köszönettel megkaptuk 2009. szeptember 30-án kelt válaszát 1 Bajnai Gordon

Részletesebben

ZÁRÓJELENTÉS. 2010-529-5 Vasúti baleset Rómaifürdő megállóhely 2010. november 19. 4788 sz. vonat

ZÁRÓJELENTÉS. 2010-529-5 Vasúti baleset Rómaifürdő megállóhely 2010. november 19. 4788 sz. vonat ZÁRÓJELENTÉS 2010-529-5 Vasúti baleset Rómaifürdő megállóhely 2010. november 19. 4788 sz. vonat A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak,

Részletesebben

IKOP INTELLIGENS KÖZLEKEDÉS A SZÉCHENYI 2020-BAN. A városfejlesztés új útjai Okos Városok Magyarországon Konferencia Budaörs 2016. május 5.

IKOP INTELLIGENS KÖZLEKEDÉS A SZÉCHENYI 2020-BAN. A városfejlesztés új útjai Okos Városok Magyarországon Konferencia Budaörs 2016. május 5. IKOP INTELLIGENS KÖZLEKEDÉS A SZÉCHENYI 2020-BAN A városfejlesztés új útjai Okos Városok Magyarországon Konferencia Budaörs 2016. május 5. INTEGRÁLT KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM KÖZOP ÉS IKOP

Részletesebben

Fejér megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013-2020 Felülvizsgálat Összeállította: Fejér Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság 2014.

Fejér megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013-2020 Felülvizsgálat Összeállította: Fejér Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság 2014. Fejér megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013-2020 Felülvizsgálat Összeállította: Fejér Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság 2014. 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 1. Bevezető... 10 2. Módszertan...

Részletesebben

ZÁRÓJELENTÉS. 2013-649-5 VASÚTI BALESET Kápolnásnyék és Gárdony állomások között 2013. augusztus 12. 902 sz. vonat

ZÁRÓJELENTÉS. 2013-649-5 VASÚTI BALESET Kápolnásnyék és Gárdony állomások között 2013. augusztus 12. 902 sz. vonat ZÁRÓJELENTÉS 2013-649-5 VASÚTI BALESET Kápolnásnyék és Gárdony állomások között 2013. augusztus 12. 902 sz. vonat A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, vasúti balesetek és váratlan vasúti

Részletesebben

HUNGRAIL Interjú Mosóczi Lászlóval, a HUNGRAIL ügyvezető elnökével

HUNGRAIL Interjú Mosóczi Lászlóval, a HUNGRAIL ügyvezető elnökével Légi közlekedés 12 hónap alatt 15 millió utas választotta a Wizz Airt 2 HUNGRAIL Interjú Mosóczi Lászlóval, a HUNGRAIL ügyvezető elnökével 3 Városi közlekedés Jól vizsgázott a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.

Részletesebben

V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február

V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február Pontot TETT-ek az alszerzõdések végére 3. oldal TETT HÍRLAP BÁTASZÉK BÁTAAPÁTI CIKÓ FEKED MÓRÁGY MÕCSÉNY VÉMÉND V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február EZÉRT TET(T)SZIK NEKEM A TELEPÜLÉSEM... Fogalmazásíró

Részletesebben

Beszámoló jelentés. az 1330/2011. (X.12.) Korm. határozattal elfogadott

Beszámoló jelentés. az 1330/2011. (X.12.) Korm. határozattal elfogadott Beszámoló jelentés az 1330/2011. (X.12.) Korm. határozattal elfogadott Kisméretű Szálló Por (PM 10 részecske) Csökkentés Ágazatközi Intézkedési Programjáról 2015. Bevezetés A levegőtisztaság-védelem területén

Részletesebben

EXPRESSZ 59. VASUTASNAP

EXPRESSZ 59. VASUTASNAP EXPRESSZ A MÁV-START Zrt. vállalati újságja 10. szám 2009. július 20. Hasonlóan a tavalyi évhez, idén is kétnapos rendezvénysorozattal ünnepeltük a Vasutasnapot. Péntek délelôtt vasutas tisztek avatása

Részletesebben

A CEF PÁLYÁZATOK RENDSZERE, PROJEKTEK

A CEF PÁLYÁZATOK RENDSZERE, PROJEKTEK A CEF PÁLYÁZATOK RENDSZERE, PROJEKTEK Horváth Beatrix Nemzeti Fejlesztési Minisztérium CEF FŐOSZTÁLY FŐOSZTÁLYVEZETŐ Balatonföldvár, 2015. május 13. KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON KONFERENCIA CEF

Részletesebben

XX. Vörösvári Napok megnyitója a Fő utca program ünnepélyes zárórendezvénye

XX. Vörösvári Napok megnyitója a Fő utca program ünnepélyes zárórendezvénye XX. Vörösvári Napok megnyitója a Fő utca program ünnepélyes zárórendezvénye Kedves Dieter Rubenbauer Polgármester Úr! Kedves Mik József Polgármester Úr! Kedves Ünneplő Pilisvörösvári Polgárok! Kedves Vendégeink!

Részletesebben

A MÁV V43-as sorozatú mozdonyainak kiválasztása, az akkori nemzetközi és hazai mozdonygyártás helyzete. A járműtípus kiválasztásának gondozói

A MÁV V43-as sorozatú mozdonyainak kiválasztása, az akkori nemzetközi és hazai mozdonygyártás helyzete. A járműtípus kiválasztásának gondozói KISTELEKI MIHÁLY arany okleveles gépészmérnök, Európa mérnök nyugdíjas MÁV igazgató A MÁV V43-as sorozatú mozdonyainak kiválasztása, az akkori nemzetközi és hazai mozdonygyártás helyzete. A járműtípus

Részletesebben

Ezüst fokozatú támogatóink:

Ezüst fokozatú támogatóink: Szerelőverseny 2007 2007. október 3-án és 4-én Társaságunk adott otthont a víziközmű ágazat egyik legjelentősebb szakmai rendezvényének, a VII. Országos Vízkiközmű Szerelőversenynek. A Magyar Víziközmű

Részletesebben

Hazai közlekedéspolitika, Egységes Közlekedésfejlesztési Stratégia (EKFS), kapcsolódó feladatok

Hazai közlekedéspolitika, Egységes Közlekedésfejlesztési Stratégia (EKFS), kapcsolódó feladatok A A közlekedk zlekedés s helyzete, jövője j je ma Magyarországon gon Hazai közlekedéspolitika, Egységes Közlekedésfejlesztési Stratégia (EKFS), kapcsolódó feladatok Balatonföldvár, 2008. május 14. Thoroczkay

Részletesebben

Lakossági elvárások, igények, várakozások a NymTIT térségében

Lakossági elvárások, igények, várakozások a NymTIT térségében IV. évfolyam 4. szám 2007. december Ajánló Ha összességében nézzük a véleményfelmérés azon eredményeit, amelyek a lakosság várakozásait, és igényeit mutatják, egy olyan hulladéktároló profilt rajzolhatunk

Részletesebben

MÁV Csoport Megváltozott a pályaműködtetés és a fejlesztés szervezeti kerete

MÁV Csoport Megváltozott a pályaműködtetés és a fejlesztés szervezeti kerete Közút Több mint 4 milliárdos beruházás idén a Waberer s Szemereynél 2 MÁV Csoport Megváltozott a pályaműködtetés és a fejlesztés szervezeti kerete 3 NMF Zrt. A tervek szerint 2016-ban indulhat az elektronikus

Részletesebben

A NIF Zrt. vasútfejlesztési projektjei a 2016 2020 években

A NIF Zrt. vasútfejlesztési projektjei a 2016 2020 években VAMAV vevőtalálkozó 2016. január 28. Budapest dr. Mosóczi László Igazgató NIF Zrt. A NIF Zrt. vasútfejlesztési projektjei a 2016 2020 években Támogatási források 2014-2020 között Integrált Közlekedésfejlesztési

Részletesebben

Meg kell õrizni. a nyugdíjak reálértékét!

Meg kell õrizni. a nyugdíjak reálértékét! V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l Országgyûlési Meg kell

Részletesebben

Iktatószám: 3708470298/2013. Ügyszám: 3708476652/2013.

Iktatószám: 3708470298/2013. Ügyszám: 3708476652/2013. Iktatószám: 3708470298/2013. Ügyszám: 3708476652/2013. NEMZETI ADÓ- ÉS VÁMHIVATAL SZÖVEGES INDOKLÁS A 2012. ÉVI ZÁRSZÁMADÁSHOZ XVI. Fejezet: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Államháztartási egyedi azonosító

Részletesebben

REGIONÁLIS ÉRDEKVÉDELEM ALAPÍTVÁNY Nyíregyháza, Szabolcs u. 10. T: 42/413-040 Fax: 42/310-462 e-mail: revalap@hu.inter.net

REGIONÁLIS ÉRDEKVÉDELEM ALAPÍTVÁNY Nyíregyháza, Szabolcs u. 10. T: 42/413-040 Fax: 42/310-462 e-mail: revalap@hu.inter.net REGIONÁLIS ÉRDEKVÉDELEM ALAPÍTVÁNY Nyíregyháza, Szabolcs u. 10. T: 42/413-040 Fax: 42/310-462 e-mail: revalap@hu.inter.net KIEGÉSZÍTÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSHEZ BESZÁMOLÓ A REGIONÁLIS ÉRDEKVÉDELEM ALAPÍTVÁNY

Részletesebben

Békés megye hosszú távú közúthálózat-fejlesztési tervének felülvizsgálata ÖSSZEFOGLALÓ

Békés megye hosszú távú közúthálózat-fejlesztési tervének felülvizsgálata ÖSSZEFOGLALÓ Békés megye hosszú távú közúthálózat-fejlesztési tervének felülvizsgálata ÖSSZEFOGLALÓ Készítette: BME Út és Vasútépítési Tanszék Megbízó: Magyar Közút Kht. Békés Megyei Területi Igazgatósága BÉKÉS MEGYE

Részletesebben

jött létre a napi 5- 2008 áprilisában nyitotta meg új hívásközpontját a Magyar Telekom a szegedi Tisza Centerben, a Hafnerfatelep

jött létre a napi 5- 2008 áprilisában nyitotta meg új hívásközpontját a Magyar Telekom a szegedi Tisza Centerben, a Hafnerfatelep 2010. MÁRCIUS A VÁROS KÖZÉRDEKÛ INFORMÁCIÓS LAPJA Próbaüzem a Napfényfürdôben 200 kilométer sugarú körben a legek fürdôje A Napfényfürdô Aquapolisban már több hete tart a próbaüzem, ami többek között abból

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ CÉLHIERARCHIA TERVEZŐI VÁLTOZAT 2012. 12. 10.

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ CÉLHIERARCHIA TERVEZŐI VÁLTOZAT 2012. 12. 10. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ CÉLHIERARCHIA TERVEZŐI VÁLTOZAT 2012. 12. 10. HELYZETÉRTÉKELÉS ÖSSZEFOGLALÁSA Jász-Nagykun-Szolnok megye középtávú fejlesztési koncepcióját megalapozó

Részletesebben

KONZULTÁCIÓS ANYAG A BALATON KÖZVETLEN TERVEZÉSI ALEGYSÉG

KONZULTÁCIÓS ANYAG A BALATON KÖZVETLEN TERVEZÉSI ALEGYSÉG A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása KONZULTÁCIÓS ANYAG A BALATON KÖZVETLEN TERVEZÉSI ALEGYSÉG vízgyűjtő-gazdálkodási terv tervezete alapján közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A Verebélÿ László Vasúttörténeti Egyesület éves közgyűléséről

JEGYZŐKÖNYV A Verebélÿ László Vasúttörténeti Egyesület éves közgyűléséről JEGYZŐKÖNYV A Verebélÿ László Vasúttörténeti Egyesület éves közgyűléséről Időpont: 2009. május 30. (szombat). 14:00 óra Helyszín: Az egyesület klubhelyisége a Kapostüskevári vasúti megállóhelyen Kemenczei

Részletesebben

ZÁRÓJELENTÉS. 2010-303-5 VASÚTI BALESET Szombathely és Kőszeg állomások között 2010. július 16. 39932 sz. vonat

ZÁRÓJELENTÉS. 2010-303-5 VASÚTI BALESET Szombathely és Kőszeg állomások között 2010. július 16. 39932 sz. vonat ZÁRÓJELENTÉS 2010-303-5 VASÚTI BALESET Szombathely és Kőszeg állomások között 2010. július 16. 39932 sz. vonat A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti

Részletesebben

Közlekedésbiztonság Egy éve indult a rendkívül sikeres ÉLET ÚTON program

Közlekedésbiztonság Egy éve indult a rendkívül sikeres ÉLET ÚTON program Volán A buszközlekedés finanszírozási kérdéseirõl nyilatkozott György Tibor 3 Közlekedésbiztonság Egy éve indult a rendkívül sikeres ÉLET ÚTON program 4 Vasúti tréning A kormányzati fejlesztések fókuszában

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Szél fújta kamionok AirFlow BulletTruck 24

TARTALOMJEGYZÉK. Szél fújta kamionok AirFlow BulletTruck 24 TARTALOMJEGYZÉK ÉRDEKVÉDELEM Badacsonyban ülésezett ipartestületünk elnöksége és felügyelõbizottsága 4 Kitüntetések, szakmai elismerések nemzeti ünnepünkön 10 Az EKAER színe és visszája 12 Az egymilliomodik

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2015. (IV.20.) önkormányzati határozata. gazdasági program elfogadásáról

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2015. (IV.20.) önkormányzati határozata. gazdasági program elfogadásáról Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2015. (IV.20.) önkormányzati határozata gazdasági program elfogadásáról A Képviselő-testület a 2014-2019 időszakra vonatkozó gazdasági programját

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.05.08. kedd Mesterházy Attila az Egyesült Államokban tárgyal Képzetlenül a munka világában Tíz ok a telefonadó ellen Nem igaz, hogy a családi vállalkozásokat segítik a földbérletpályázatokon Ingyenes

Részletesebben

T A R T A L O M M U T A T Ó

T A R T A L O M M U T A T Ó TARTALO M M UTAT Ó 1. Beszámoló Szentgotthárd Város Önkormányzata 2009. évi költségvetésének I-III. negyedéves teljesítéséről. 2. A fizetőparkolók működésének és igénybevételének rendjéről szóló rendelet

Részletesebben

Helyi Esélyegyenlőségi Program 2015-2020 Lébény Város Önkormányzata

Helyi Esélyegyenlőségi Program 2015-2020 Lébény Város Önkormányzata Helyi Esélyegyenlőségi Program 2015-2020 Lébény Város Önkormányzata 2015 Tartalom 1. Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP)... 3 1.1. Bevezetés... 3 1.2. A település bemutatása... 3 1.3. Értékeink, küldetésünk...

Részletesebben

A stratégia kapcsolódása a SWOT elemzéshez:

A stratégia kapcsolódása a SWOT elemzéshez: A FIZIKAI ELÉRHETŐSÉG ÉS VIRTUÁLIS HOZZÁFÉRÉS JAVÍTÁSA A fizikai elérhetőség javítása A stratégiai cél indoklása, leírása A települések, létesítmények fizikai elérhetőségét a közlekedési infrastruktúra

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM T Á J É K O Z T A T Ó * az államháztartás központi alrendszerének 2015. február végi helyzetéről 2015. március * Az államháztartás központi alrendszerének havonkénti részletes

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015.szeptember 29-án megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015.szeptember 29-án megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015.szeptember 29-án megtartott üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző Echbauerné

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2015. október 28. napján tartandó ülésére Készítette: dr. Lukács Titanilla vagyonhasznosítási irodavezető Müller Kinga

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. 97/2010.(III.09.) számú határozat. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az alábbi napirendi pontokat tárgyalja:

J E G Y ZŐKÖNYV. 97/2010.(III.09.) számú határozat. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az alábbi napirendi pontokat tárgyalja: J E G Y ZŐKÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2010. március 09-én (Kedd) 11.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Medgyaszay Ház Nagykanizsa, Sugár

Részletesebben

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Integrált Településfejlesztési Stratégia 2014-2020 Helyzetfeltáró és helyzetértékelő munkarész A BELÜGYMINISZTÉRIUM SZAKMAI ÉSZREVÉTELEI ALAPJÁN ÁTDOLGOZOTT VERZIÓ Készült a KMOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Közép-Magyarországi

Részletesebben

KARCAG VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA

KARCAG VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA Projekt azonosító: ÉAOP-6.2.1/K-13-2014-0002 KARCAG VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA BELÜGYMINISZTÉRIUM KARCAG VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK

Részletesebben

HÍRLEVÉL I. PANNON MECHATRONIKAI KLASZTER TEVÉKENYSÉGEI

HÍRLEVÉL I. PANNON MECHATRONIKAI KLASZTER TEVÉKENYSÉGEI HÍRLEVÉL Havonta készített hírlevelünk célja, hogy tájékoztatást adjunk projektjeink állásáról, új forrásszerzési kísérleteinkrıl, valamint olyan mőszaki és gazdasági információkról, amelyek érdeklıdésre

Részletesebben

Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 6. számú JEGYZŐKÖNYV

Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 6. számú JEGYZŐKÖNYV 6. számú JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. február 22. napján 16 órai kezdettel megtartott Képviselő- testületi ülésen. Jelen vannak: Mezőfi Zoltán polgármester Dr. Katona Ernő alpolgármester Dr. Szájbely Ernő

Részletesebben

TDK dolgozat. Billenő kocsiszekrényes vasúti közlekedés alkalmazásának körülményei Európában. Készítette: Bokory Gábor Konzulens: Dr.

TDK dolgozat. Billenő kocsiszekrényes vasúti közlekedés alkalmazásának körülményei Európában. Készítette: Bokory Gábor Konzulens: Dr. TDK dolgozat Billenő kocsiszekrényes vasúti közlekedés alkalmazásának körülményei Európában Készítette: Bokory Gábor Konzulens: Dr. Kazinczy László Tartalomjegyzék 1. Bevezetés 1.1 Kötődásem a vasúthoz

Részletesebben

MINISZTERELNÖKSÉG MINISZTERELNÖKSÉG EURÓPAI UNIÓS FEJLESZTÉSEKÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG KÖRNYEZETVÉDELMI NYILATKOZATA 2014. VERZIÓ: 1.0 2015.11.24.

MINISZTERELNÖKSÉG MINISZTERELNÖKSÉG EURÓPAI UNIÓS FEJLESZTÉSEKÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG KÖRNYEZETVÉDELMI NYILATKOZATA 2014. VERZIÓ: 1.0 2015.11.24. MINISZTERELNÖKSÉG MINISZTERELNÖKSÉG EURÓPAI UNIÓS FEJLESZTÉSEKÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG VERZIÓ: 1.0 2015.11.24. TARTALOM 1. BEVEZETŐ... 3 2. A MINISZTERELNÖKSÉG EURÓPAI UNIÓS FEJLESZTÉSEKÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG

Részletesebben

A körvasút bevonási lehetősége a személyforgalomba Budapesten

A körvasút bevonási lehetősége a személyforgalomba Budapesten A körvasút bevonási lehetősége a személyforgalomba Budapesten Földiák János infrastruktúrafejlesztési szakértő Előadó: MÁV-START Kozák Tamás Zrt. Budapest, 2014. június 5. 2014: Dél-Pest Dél-Buda óránként

Részletesebben

Munkaerő-piaci szükséglet- és helyzetfeltárás a Baktalórántházai kistérségben

Munkaerő-piaci szükséglet- és helyzetfeltárás a Baktalórántházai kistérségben Munkaerő-piaci szükséglet- és helyzetfeltárás a Baktalórántházai kistérségben Zárótanulmány Készült a Revita Alapítvány kutatóműhelyében Debrecen, 2010. január 11. TARTALOM I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ...4

Részletesebben

ZÁRÓJELENTÉS 2008-0014-5 VASÚTI BALESET Hejőkeresztúr és Nyékládháza állomások között 2008. január 10. A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események

Részletesebben

SZÖVEGES BESZÁMOLÓ a Tolna Megyei Önkormányzat Általános Művelődési Központja mint részben önálló intézmény 2008. ÉVI GAZDÁLKODÁSÁRÓL

SZÖVEGES BESZÁMOLÓ a Tolna Megyei Önkormányzat Általános Művelődési Központja mint részben önálló intézmény 2008. ÉVI GAZDÁLKODÁSÁRÓL SZÖVEGES BESZÁMOLÓ a Tolna Megyei Önkormányzat Általános Művelődési Központja mint részben önálló intézmény 2008. ÉVI GAZDÁLKODÁSÁRÓL A feladatvégzés eredményei A 2008-as esztendő az intézmény feltételrendszereinek

Részletesebben

KONZULTÁCIÓS ANYAG 1-11 SIÓ

KONZULTÁCIÓS ANYAG 1-11 SIÓ A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása KONZULTÁCIÓS ANYAG 1-11 SIÓ alegység vízgyűjtő-gazdálkodási tervhez közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, Közép-dunántúli Környezetvédelmi

Részletesebben

ZÁRÓJELENTÉS. 2014-223-5 VASÚTI BALESET Rákosrendező állomás 2014. március 5. 22339 sz. vonat

ZÁRÓJELENTÉS. 2014-223-5 VASÚTI BALESET Rákosrendező állomás 2014. március 5. 22339 sz. vonat ZÁRÓJELENTÉS 2014-223-5 VASÚTI BALESET Rákosrendező állomás 2014. március 5. 22339 sz. vonat A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, vasúti balesetek és váratlan vasúti események okának, körülményeinek

Részletesebben

3. Az útüzemeltetés feladatköre

3. Az útüzemeltetés feladatköre 3. Az útüzemeltetés feladatköre 3.1. A közútkezelés 3.2. Az útellenőrzés 3.3. Az általános üzemeltetés, tisztítás 3.4. A téli útüzemeltetés Az útfenntartás adatfelvétel és nyilvántartás útellenőrzés útüzemeltetés

Részletesebben

MÁV-Start: megállapodás a kocsivizsgálók szolgálat-átadási normaidejéről (8. oldal) Meghívó Majálisra!

MÁV-Start: megállapodás a kocsivizsgálók szolgálat-átadási normaidejéről (8. oldal) Meghívó Majálisra! Mire jó egy uniós projekt? (4. oldal) MÁV-Start, RCH: Hatalmas VASZsiker (3. oldal) MÁV-Start érdekvédelmi összefoglaló (6. oldal) Forrás: www.freehdw.com Köszönetet mondott a miniszter (7. oldal) MÁV-Start:

Részletesebben

BESZÁMOLÓ AZ ESZA KHT. 2007. ÉVI NCA KEZELŐSZERVEZETI TEVÉKENYSÉGÉRŐL. Budapest, 2008. február 29.

BESZÁMOLÓ AZ ESZA KHT. 2007. ÉVI NCA KEZELŐSZERVEZETI TEVÉKENYSÉGÉRŐL. Budapest, 2008. február 29. BESZÁMOLÓ AZ ESZA KHT. ÉVI NCA KEZELŐSZERVEZETI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Budapest, 2008. február 29. Jelen beszámoló a Nemzeti Civil Alapprogram Tanácsának 7/2008 (2008. február 5.) számú határozatában foglalt

Részletesebben

Aprogram ugyan a hátrányos helyzetû diákoknak szólt, de a hátrányok közül elsõsorban

Aprogram ugyan a hátrányos helyzetû diákoknak szólt, de a hátrányok közül elsõsorban Iskolakultúra 2006/7 8 Fehérvári Anikó Liskó Ilona Felsõoktatási Kutatóintézet, Professzorok Háza Az Arany János Program tanulói Az Arany János Tehetséggondozó Programot (AJP) az Oktatási Minisztérium

Részletesebben