7 I önkormányzati rendelet
|
|
- Lajos Illés
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Előterjeszt Bék Város Önkorrnányztu Képviselőtestületének jnuár 31i ülére Sorszám: Tárgy: O A temetőkről j/ temetkez rendj érő! szóló 7 I önkormányzti rendelet módosítás Dönté.vho:uí/ Iflu(/j(I: é/ci;zúziyező bizoilvág Minősített többség z Mötv 50. Ügyrendi, Lkásügyi, Egzségügyi Szociá * lpján Bizottság Tárgylás móc/j: Nyílt ül Előkz/lel/e: dr. Tni Judit jogász Tisztelt Képviselőtestület! Bék Város Őnkorrnányztához eljutttt béki Szentháromság Plébáni ktolikus temetőre vontkozó Új ternetőszbályztát. Tekintettel ur. hogy Református Egyházközség temetőszbályztjelenleg is temetőkről temetkez rendjéről szóló 16/2007. (Ill. 30.) önkormányzti rendelet mellékletét képezi, ezért szükséges ezt szbályztot is mellékletként. mindenki áltl hozzáferhetővé tenni. Jelen előterjesztsel. illetve Rendelet megfelelő módositásávl ennek teszünk eleget. Előzetes htásvizsgált temetőkről ás temetkez rendjéről szóló 16/2007. (III. 30.) önkormányzti rendelet módosításáról szóló rendelettervezetbez A joglkotásról szóló évi CXXX. törvény 17. * (1) bekezde lpján jogszbály előkzítője előzetes htásvizsgált elvégzével felméd szbályozás várhtó következményeit, melynek eredményéről önkormányzti rendelet esetén helyi önkormányzt képviselőtestületét tájékozttni kell. 1. A tervezett jogszbály társdlmi, gzdsági, költségveti htás: A rendeletben foglltk végrehjtásánk társdlmi. gzdsági, költségveti htás nincs. 2. Környezeti egzségi következményei: A rendeletben foglltk végrehjtásánk környezeti egzségügyi következményei nincsenek. 3. Adminisztrtív terheket befolyásoió htások: A rendeletben foglltk végrehjtásánk z dminisztrtív terheket befolyásoló htás nincs.
2 Előterjeszt Bék Város Önkormányzt Képviselőtestületének Jnuár 31i tilósére 4. A jogszbály rneglkotásánk szükségessége, joglkotás elmrdásánk várhtó következniényei: A Rendelet módosításávl immár z összes Bék Városbn tlálhtó temető szbúlyzt szerepel hozzákrhető. 5. A jogszbály lklmzásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi pénzügyi feltételek: A jogszbály lklmzásához szükséges személyi, tárgyi, szervezeti pénzügyi Feltételek z Önkorniúnyztnál rendelkezre állnk. Az előterjesztben kifejteuek egyben jogszbátyten ezet joglkotásról szóló évi CXXX. törvény 18. s:erinri ól/lános inc/okolósáz Is képezi. RÉSZLETES INDOKOLÁS temetőkről temetkez rendjéről szóló 16/2007. (Ill. 30.) önkormányzti rendelet módosításáról szóló rendelettervezethez A rendejuttervezet 1. WóI,oz: A Rendeletet kiegzíti egy 2. melléklettel, mely béki Szentháromság Plébáni Temetőszbályztát trtlmzz. A rendelettervezet 2. ához: A rendelet htályb lépéről rendelkezik. Kérem Tisztelt Képviselőtestületet, hogy z lábbi rendelettervezetet szíveskedjen elfogdni. I ltáridő: Felel ős: értelem szerint Izsó Gábor polgármester Bék, Jnuár 24. polgánnester Jotzi ellenjegyző Pénzügyi ellenjegyző 1
3 (továbbikbn: Előterjeszt Bék Város Önkormányzt Képviselőtestületének jnuár 31i ülére BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE _/2019. _._J önkormányzti rendelete temetőkről temetkez rendjéről szóló 16/2007. (III. 30.) önkormányzti rendelet módosításáról (TER VEZET) Bék Város Önkormányztánk Képviselőtestülete Mgyrország helyi önkonnányztiról szóló évi CLXXXIX. törvény 13. (1) bekezdében. továbbá temetőkről, temetkezről szóló évi XLIII. törvény (továbbikbn: törvény) 41. * (3) bekezdében fogllt felhtlmzás lpján, figyelemmel törvény végrehjtásár kidott 145/1999. (X. I.) Konit rendelet elöírásir. következőket rendeli cl: 1. A Bék Város Önkontányzt Képviselőtestületének temetőkről temetkez rendjéről szó]ó 16/2007. (III. 30.) önkormányzti rendelet ( továbbikbn: Rendelet) következő 2. melléklettel egzül ki: 2. melléklet Szentháromság Plébáni 5630 Bék, Széchenyi tér 3. Tel: 06 66/ Emil: bekes.plebni gmil.eom TEMETŐSZABÁLYZAT temető hsználtánk rendjéről A béki Szentháromsúg Plébáni Mgyr Ktolikus Püspöki Konferenci áltl július ljén htályb léptetett, Mgyrországi Egyházközségi Képviselőtestületek szbályzt. (továbbikbn: MEKSZ) temetöiröl. temeti tevékenységéről ktolikus egyházi szerltás szerinti temetkezről szóló 11. * (1) bekezde, vlmint z évi XLIII. törvény temetökről temetkezről Ttv.) 4. (4) bekezde lpján, nnk végrehjtásáról szóló 145/1999.(X. 1.) Komt rendelet (továbbikbn Vhr.) szerint z lábbi Te;;wrtLvzhcih:cito; lkott meg: Áltlános rendelkezek 1. A Temetőszbúlyzt célj. hogy béki Rómi Ktolikus temetőben helyi viszonyok figyelembevételével biztosíts zvrtln temetkezi tevékenységet, e temető szent jellegének védelmét. z elhunytk illő tisztességes eltemetét. emlékük méltó megőrzét, 3
4 Előterjeszt Bék Város Önkormányzt Képviselőtestületének Jnuár 31i ülére ápolását. szbályozz temetők működének rendiét. kegyeleti funkciók érvényesítét. vlmint megteremise temet lebonyolításábn rztvevők együttműködének feltételeit. 2. A tisztességes méltó eltemet. vlmint hlottk nyughelye elött tiszteletdás jog mindenkit bármely megkülönböztet nélkül megillet. A Ternetőszbályztot ügyl élfbgdási idő ltt minden érdekelt személy megtekintheti plébánián. I. FEJEZET A TEMETŐ Áltlános szbályok Bék Város közigzgtási területén belül tlálhtó Szentháromság Plébáni tuljdonábn fenntrtásábn álló hrsz területen elhelyezkedő, 5630 Bék, utc 27. szám ltti, z ingtlnnyilvántrtás szerint kivett temető megjelölú ingtln. Rómi Ktolikus Temető. hektár Sznsi A Tuljdonos temető üzemeltetéről Üzemeltető útján gondoskodik Tuljdonossl megkötött üzemelteti megállpodás lpján. Jelen Temetőszbályzt htályos jogszbályok keretei között temető hsználtánk rendjét működével kpcsoltos kérdeket trtlmzz. Foglommeghtározások 1. E szbály7t lklmzásábn: ) Hsználti Idő: temeti hely feletti rendelkezi jog időtrtm. b) Temetihelr: koporsós urnás temetre szolgáló temeti hely, mely betemetek számától Wggöen lehet egyes. vgy kettes sírhely. megváltás időpontjától tiiggően megváltott vgy betemetsel egy időben váltott sírhely. illetve kilkitás módjától fuggöen hntolt. hntolűn. fedett sírhely. c) Keretezett sírhely: szilárd építi nygból körülépített, de nem fedett sírhely. d) Fedett smwli : szilárd építi nygból kőrülépített lefedett sírhely (e két foglom együtt továbbikbn: keretezett sírhely.) e) Sírbolt (kript): sírhelyen létesített terepszint ltti feletti vgy kizárólg terepszint feletti rzből álló, leglább négy koporsó elhelyezét biztosító temeti hely. A sírbolt felszíni mérete leglább kettes sírhely mérete, egyedi megállpodás lpján lehet ngyobb. A sírbolt temetőn belüli elhelyezét temető tuljdonos jelöli ki. A temető tuljdonos hozzájárulásávl. sírbolt helyének megváltásávl külön jogszbálybn meghtározott estekben z építi htóság engedélyével építhető (mérete z építi tevékenység után meghldj nettó 50 m2 lpterületet, vgy 3.0 méter mgsságot). fl UrnJhl: hmvkt trtlmzó urn elhelyezére szolgáló terepszint feletti építmény. mely fúlkékre vn osztv. g) Betemet: koporsónk földbe vgy sírboltb temete, illetve umánk sirhelybe. vgy urnsírboltbn vló helyeze. h) Sírhelyváltás temeti hely feletti rendelkezi jog megszerze htározott időre díj fizet ellenében; e jogról nnk rendelkezője lemondht más kedvezményezett jvár; meghosszbbítás: hsználti idő meghosszbbítás; újrváltás: lejárt meghirdetett sítlwly megváltás. megváltás» 4
5 Előterjeszt Bék Város Onkorniányzt Képviselötcstületének jnuár 31i ülére i) Sírnvitás: sírhelvnek, sírboltnkzilletékes népegzségügyi feldutkörében eljáró járási hivtl áltl rátemet, hmvsztás, máshová temet vgy egyéb okból engedélyezett felnyitás. j) Sírgödör: sírhelyen koporsó elhelyezére szolgáló leglább két méter (rátemet esetén 1,6 m) mélyre ásott gödör. melyet sírhely hossztengelvével párhuzmosn Úgy kell kiásni. hogy sirhelyen betemetni szándékok koporsók egymás mellett elhelyezhetők legyenek. k) Síijel: temeti hely megjelölére szolgáló jel (kereszt), síremlék vgy létesítmény. 1) Rátemet: koporsóvl már betemetett sírhelyre történő koporsós temet. Nem rátemet urnánk koporsóvl betemetett sírb helyeze vgy urntrtónk sírr helyeze. m) Exhwnálá.,: holttest mrdványok kivétele céljából történő sírnyitás. n) lijrtemet: eltemetett koporsónk, urnánk exhumálás utáni eltemete más temeti helyen. o) Beszámítás: temeti hely újrváltáskor (átlkításkor, ill. újbb temetkor) le nemjárt hsználti időre eső rányos megváltási díj. p) Rendelkezi Jog: zt személyt illeti meg. ki sírhelyet megváltott, vgy ki jvár más megváltou. A nyilvántrtásbn több rendelkező is rögzíthető. ez esetben rendelkezők együtt rendelkezi jogot. A nyilvántrtásbn rögzített rendelkező hlál esetén z elhunyt egyenes ági leszármzottji, illetve rendelkező áltl írásbn meghtározott személy gykorolhtj rendelkezi jogot. vkorolják 2. A temetök fenntrtój temető tuljdonos: Szentháromság Plébáni, 5630 Bék, Széchenyi tér 3., üzemeltetője Szent Gellért Egyházi Kegyeleti Kft (székhely: 6722 Szeged, Szentháromság u. 19.) 3. A temető tuljdonos tuljdonjogánk temető Felekezeti jellegének veszélyeztete nélkül temetőben viszonosság lpján más felekezetekhez trtozók rzére is de csk z Országgyül áltl elismert egyházk szertrtás szerint polgári búcsúzttókkl biztosítj temett. 4. A Temetöszbálvzt htály temetőre. temetőlátogtókr. temetőüzemeltetöre. temetőben munkát végző válllkozókr, temetkezi szolgálttókr, szolgálttások igénybe vevőire terjed ki rendelkezeit minden szerződő félre lklmzni kell temetőre vontkozó jogviszonyokbn. A temető rzei, temeti helyek méretei, temeti helyek betemethetősége 5. A temeti helyek kijelöle, méreteinek meghtározás, temetre szolgáló prcellák kijelöle tuljdonos htáskörébe trtozik. 6. ) Egyes sírhelyre egy koporsós betemet, egy koporsós rátemet négy um betemete engedélezhetö. b) Kettes sírhelyre két koporsós betemet. két koporsós rátemet nyolc um betemete engedélvezhető. c) A sírhelven történő mindennemű munk elvégzét (tisztítás. keretez. lefed) sírgondozás kivételével temető üzemeltetövel engedélyeztetni kell munk megkezde előtt. vázltterv benyújtásávl. A kőfrgó. kőműves. mükőkzítő munkákt csk szkirányú képesítsel válllkozás végzéhez szükséges jogosultsággl rendelkező szkember végezhet ( rendelkezni jogosult 2
6 Előterjeszt Bék Város Önkormányzt Képviselőtestületének Jnuár 31i ülére illetve csládtgji, továbbá válllkozási tevékenység végzére nem jogosult személy nem). A jogosultság igzolását tevékenység elvégze előtt be kell muttni, vlmint temető fcnnturlsi hozzájárulást be kell fizetni temető üzemeltető irodájábn. A munk végeztével válllkozónk át kell dni területet temető üzemeltetőnek. Az engedély kidás kizárólg temető rcultár. esztétiki szempontok figyelembe vételére vontkozik. A tuljdonos. vlmint z üzemeltetö nem vizsgálj technológii. kivitelezi szempontokt, zok hibáiból eredő károkért nem válll semminemű felelösséget. Munkvégz kizárólg külön megállpodás megkötét követően történhet. 7. Sírbolt temető területén csk béki Szentháromság Plébáni engedélye lpján létesíthetö.az új sírbolt építére irányuló írásos kérelem benyújtás esetén mely trtlmzz vázrjzot is temető tuljdonos 15 npon belül dönt kérelemben foglltk elfogdásáról vgy elutsításáról nygi érdekőnek. illetve temető fejleszte érdekének megfelelően. 8. Egyéb temetöi létesítmények hsználtuk: ) A rvtlozói célokt szolgáló kápoln építménye béki Szentháromság Plébáni tuljdonábn vn, hsználtáért meghtározott díjt köteles fizetni szolgálttást igénylő. b) A kerít z utk temető rzei. krbntrtásukról temető tuljdonos gondoskodik. c) A síijel megváltott sírhelyen helyezhető el. z elhelyezéről sírhely felett rendelkező köteles gondoskodni temetőüzemeltető útján. A sírjellel z rendelkezik. ki sírhellyel rendelkezik. A megváltási idő lejárt után 6 hónp múlv lejárt sírhely értékesíthető. A meg nem váltott sírhelyeken lévő sírjelek elbontásáról elszállításáról sírhely felett rendelkező köteles gondoskodni. Amennyiben sírhellyel rendelkező nem lelhető fel, illetve nnk elbontásáról. elszállításáról nem gondoskodik. sírhellyel. siremlékkel továbbikbn temető tuljdonos rendelkezik. d) A vezetékes vízkifolyót víznyer céljából kegyeleti jogot gykorlók ellenédék fizete nélkül hsználhtják. e) Sírhelyet előre megváltni nem lehet. A még meg nem váltott temeti helyek. temetre igénybe nem vett prcellák egyéb területek, utk, fák, sövények temetőtuljdonos hsználtábn vnnk. Annk krbntrtásáról tuljdonos gondoskodik. f) A sírbolt. síremlék krbntrtásáról nnk létesítője (örököse) vgy sírhellyel egyébként rendelkezni jogosult köteles gondoskodni.a temetö tuljdonos (üzemeltetője) temeti hely felett rendelkezni jogosultt biztonságos hsználtot veszélyeztető sírjel vgy sírbolt helyreállításár köteles felhívni, felhívássl egyidejűleg sírhelyet körbe kell keritenie. A felhívást temeti hely megjelölével temető hirdetőtábláján 60 npr ki kell Riggeszteni. felhívás közlét rendelkezre jogosult ismert lkcímén is meg kell kísérelni. H sírjel felett rendelkezni jogosult felhívás ellenére nem állítj helyre z életet is fenyegető közvetlen veszély áll fenn, kkor közvetlen veszélyt rendelkezni jogosult költségére temető tuljdonos szünteti meg. A sírjel vgy sírbolt helyreállításáig költségek rendezéig temeti helyre további temetkez nem történhet. g) Uj sírjel létesíte esetén: A sírjel (síremlék) tervét (vázltát) vgy leírását z építtető temető tuljdonosánk (üzemeltetőjének) z elhelyez előtt köteles bemuttni. A 150 cmnél mgsbb sítjelet (síremlék) temetőben felállítni nem lehet. 6
7 Előterjeszt Bék Város Önkormányzt Képviselőtestületének jnuár 31i ülére Sírbolt jogszbálybn meghtározott esetekben építügyi htósági engedély nélkül is A A létesithető. Sírjel (síremlék). sírbolt köré mximum 30 cm szélességű szilárd burkoltű szegéiv építhető. sírhely hsználti ideje ltt nevét törölni tilos. Mindez nem vontkozik sírjel állításár. A sírjelen évszámát Fel kell tüntetni. sírjelet (síremléket) eltávolítni vgy rról hlott meglévő síijel átépítére, helyette Új sírbn eltemetettek teljes nevét, születi síijcl (síremlék) szbályszerü felállitásál átépítét. lebontását tuljdonos (üzelneltetője) ellenőrzi. A hlálozás temető sírjel blesetmentes. biztonságos felállításáért. bontásáért. z építkor keletkezett hulldék temető területéről történő sírhellyel rendelkezö, munk megrendelője elszállításáért környezetét munkák befejezét követően rendezetten kell hgyni. felelös. A sír Lejárt, elhgyott sír ie]yek Újrhsznosításár kell hívni korábbi eltemetekre z temet lklmávl felmerülő költségek z Új új temető tuljdonos jogosult. Minden esetben sírhely megváltójánk Fel figyelmét, vlmint rr, hogy sírbn fellelt mrdványok illő módon elhelyezve ott mrdnk, tuljdonost terhelik. Az elhgyott, meg nem váltott síron lévő siremlékkel betonkeretek. fedlpok Újr felhsználás. vgy elbontás temető tuljdonos rendelkezik. A tuljdonos jog kötelessége. 9. A következők: ) temeti helyek méretei Sírhelyek: egyes sírhely kettes sírhely melynél ngyobb helyet cmx200 cm, cmx200 cm, síremlék sem fogllht keretezett sírhely körül 30cm széles járd létesíthető, egymássl szemben elhelyezkedő sírhelyek szélei közötti távolság z egymás mellett lévő sírhelyek közötti távolság 60 cm. cm, sírgödör mélysége 200 cm, rátemet esetén urn rátemete esetén 50 cm. umsírhely 80 cm b) Sírboltok (kripták) mérete, helye: c) lpján cm. temető tuljdonossl kötött egyedi megállpodás Urnfl: temető tuljdonossl kötött egyedi megállpodás lpján. A sírhelyek méretének be nem trtás esetén temető tuljdonos (üzemeltető) rendelkezőt felszólítj méret módosításár; felszólításnk htáridőig nem tesz eleget. tuljdonos rendelkezőre terheli; sírgödröt kiflzni, oldlfülkével ellátni tilos. A h ö cl temető sírjelet htároztbn foglltknk megfelelően elbonttj, ennek költségét ill. sírhely Újrváltását is megtgdj. 10. Hlvszületett mgztok. csonkolt testrzek. emberi szervek. szervmrdványok eltemetével összefüggben z évi XLIII. törvény, vlmint kormányrendelet rendelkezei z iránydók. 11. * A temeti helyekről A temetőtérkép elkzíte nyilvánirtást (X.l.) temető tuljdonos temető üzemeltető áltl vezeti. temetötuljdonos kötelezettsége. 7
8 Előterjeszt Bék Város Önkormányzt Képviselötestületének 20(9. jnuár 31.1 ülére nyilvántrtás elektronikus úton (elektronikus másolt, írott. nyomttott Formábn) nyilvántrtásb vétele után sírhely táblák (prcellák) nyilvántrtó könyvben jegyezni kell. A rátemett is vezethető. de gondoskodni kell is. A biztonságos megőrzéről temető feltérképeze. sírhelyek helyszínen Is jelölre kerülnek.a A temető temeti hely megszűne, megszüntete 12. H temető betelt, temető tuljdonos jogosult zt lezárni. Lezárt temetőbe további hsználti idő lejártávl temető kiüríthető. temet nem végezhető gondoskodni kell sírhely táblák megközelítére lklms Út A krbntdásáról. lezárt temetőben is I l temeti hely hsználti ideje lejárt. Foglltkr tekintettel. temeti hely megszüntethető Vhr. I 9. bn A 11. FEJEZET TEMETŐ HASZNÁLATA ÉS MŰKÖDÉSE Áltlános szbályok ) A b) c) temetőt létesítménveit kegyeleti jogok gykorlásár ezzel összeriggö munkák végzére csk rendeltetszerűen lehet hsználni. temető nyitvtrtási ideje ltt. A temeti hely ápolását gondozását végző rendelkezni jogosult. gykorló temető látogtó. temeti szertrtás megemlékezekkel kpcsoltos szertrtások rztvevői kivételével létesítményeit csk tuljdonos engedélye lpján lehet hsználni. kegyeleti jogát kegyeleti ünnepekkel temetőt Temeti hely hsználtár megváltás útján csk htározott időre lehet jogot szerezni (rendelkezi jog). Temeti hely váltás 14. ) Temeti helyet megváltni, kijelölni csk áltl lehet. temettetővel közösen egyeztetve. temető tuljdonostól temető üzemeltető ft/őt ciconti: sírhely (koporsós, urnás temet) esetén urnhely esetén 25 év sírbolt (kript) esetén 60 év 25 év A megváltási díjról temető tuljdonos számlát d. mely mellé díjt fizető nevére. vgy z ő ki. ás Újr. c) d) 25 e) Újr írásos nyiltkoztábn megjelölt személy nevére h) Kettes temeti hely csk együttesen válthtó meg Amennyiben Koporsós rátemet esetén rátemet npjától számított Amennyiben hosszbbitni rendelkezi jogról igzolást állít ugynigy váithtó rendelkezö elhunyt. korábbn megváltott sírhely rendelkezi idejét meg kell rendelkezre jogosult sírt törvényes örököse(i) válthtj(ák) újr. évre. vgy h elhunyt z örököse(i) nem kívánják sírhelyet újrváltni, rról írásbn lemondhtnk. Ebben z esetben sírhely hsznosíthtó. $
9 Előterjeszt Bék Város Onkorutányzt Képviselőtestületének jnuár 31i ülére D A lemondott sírhelyröl siremléket lemondónk cl kell bontni. kell szállitttni. Il felszólítás ellenére z nem viszi cl. szbdon hsznosítltj. 15 npon belül cl temető tuljdonos A temető működe 15. A temető működét temető tuljdonos köteles folymtosn biztosítni. A tenwió tuljdon csóti k, fenntrtójánk jeldt: temetők területén rvtlozó épület temető bekeríte sírok nnk eszközökkel vló biztosítás rvtlozó megközelitéhez szükséges utk kilkítás z üzemeltetsel kpcsoltos. megfelelő körülmények megteremte ügyfélfodásr lklms helyiség biztosítás vízvételi lehetőséges biztosítás illemhely kilkítás biztosítj vontkozó jogszbályok figyelembevételével fenntrtást, működtett lehetővé tevő, szükséges munkák. jvítások. beszerzek időben történő tervezét temetők területének htékony végrehjtását. ás gzdságos kihsználását temető nyitvtrtási idejének meghtározás. temető nyilvántrtásánk megőrze A tenietű tizenielteiőfeldt: köteles szerződkötkor ás évente leglább egy lklomml vizsgálni. hogy válllkozók szolgálttás végze során rendelkezneke jogszbálvokbn előírt követelményekkel (válllkozói engedély, 30 npnál nem régebbi cégkivont, láírási címpéldány. tevékenység végzét lehetővé tevő, szkképesítt igzoló dokumentumok, stb.) meghtározz rendjét temetkezi szolgálttás biztosítj z eltemet feltételeit: sírásás sírhelynyitás. rvtlozás vjsszhntolás. válllkozási tevékenységek végzének újrtemet. exhumálás. intézkedik síremlék szétszede, visszállítás iránt, vgy megbízás lpján elvégzi biztosítj kegyeletgykorlás feltételeit ellenőrzi nnk betrtását biztosítj tisztítását, síkosság mentesítét, temető ás létesítményei tkrítását. tisztán trtását. z utk szükség szerinti szemét elszállítását hó eltkrítást, z egyenlő bánásmód betrtásávl biztosítj temetek zvrtln lebonyol ítását félügveli temetői létesítmények hsználtát, temetői szbályzt betrtását nnk megszegöivel szemben intézkedeket megteszi letnet npján z elhunyt, kegyeleti kellékek átvétele. temetö üzemelteti feldtellátás körébe trtozik szükséges temetkezi szolgálttóktól temetőn belüli. z elhunyt hűtével. rvtlozásávl. temetőben erre történő szállításávl, továbbá hmvknk z erre szolgáló berendezsel történő szórásávl, umelhelyezsel, sírásássl, sírhelynyitássl, sírb helyezsel, visszhntolássl, újrtemetsel célr rendszeresített szállító járművön exhumálássl kpcsoltos feldtok ellátás (üzemeltető áltl biztosított szolgálttások). 9
10 Előterjeszt Bék Város Önkormányzí Képviselőtestületének jnuár 31i ülére 16. A temető üzemeltetét tuljdonosfenntrtó válsztás szerinti üzemeltetövel. szerződ útján biztosítj. Ill. FEJEZET A TEMETŐBEN VÉGEZHETŐ MUNKÁK 17. ) A temetőbeli munkvégz rendjét Temetőszbályzt, illetve ennek lpján temető tuljdonosávl. illetve üzemeltető jével kötött megállpodás állpítj meg. b) A temetőben végzett munkáltok: Új síremlék építe. régi síremlék télújítás, átépíte vgy gépi tisztíls engedély köteles. ezért ezeket csk érvényes engedéllyel rendelkező válllkozók végezhetik. e) A temetkezi szolgálttók más válllkozók kötelező szkmi előírásokt kötelesek betrtni. munkválllójukkl betrttni. temetőben végzett tevékenységük során. d) A kegyeleti jogok gykorlói engedély nélkül végezhetik temeti hely gondozás körébe trtozó munkákt mások jogink sérelme nélkül. Sövények Fák ültetéhez ill. kivágásához. vlmint rnűtárgk elhelyezéhez temetö tuljdonosánk (üzemeltetöjének) írásos engedélye szükséges. e) A temetőn belül z üzemeltető áltl biztosított szolgálttások (lsd.l 5. utolsó bekezde) igénybevétele kötelező. O A temetőben válllkozási tevékenységet csk kegyeleti jogok sérelme nélkül lehet végezni. Vsárnp ünnepnpon temetőben temeti hely gondozását kivéve munkát végezni tilos. Ez vontkozik temetekre, z egyházi temetekre polgári szertrtásokr vgy csládi körben történő búesúttásokr is. 18. A temetkezi szolgálttások közül z lábbikt temetön belül. illetve templombn tuljdonossl kötött temető üzemeltetői megállpodás lpján mindenkori temető üzemeltető végzi: üzemeltetö áltl biztosított szolgálttások (15. * utolsó bekezde). temetkezi szolgálttóktól temet npján z elhunyt kegyeleti kellékek átvétele. A temet hozzá kpcsolódó tevékenység 19. ) Temet csk koporsóbn vgy hmvsztásos temet esetén urnábn történhet. A temet méltóságánk biztosítás érdekében szükséges megrendeleket z eltemettetőnek olyn időben kell megtennie. hogy temető tuljdonos. temető üzemeltető temetkezi szolgálttó felkzüle biztosíthtó legyen. b) A temeti szertrtást hlott végkrtánk tiszteletben trtásávl z eltemettető válsztj meg. Az elhunyt Felrvtlozásár temető rvtlozó jábn (kápolnábn). vlmint templombn vn lehetőség. A sírhelvnél rvtlozni NEM lehet. A temeti szertrtás rendjét temetöben Folyó munkávl megzvrni tilos. e) A hlott elternetéhez hlottvizsgálti bizonyítvány átdás. szükséges, h pedig hlál körülményeinek kivizsgálásár htósági eljárás indult, htóság engedélye is szükséges. d) A temethez szükséges engedélyek beszerze temettető áltl megbízott temetkezi szolgálttó feldt, míg sírnyitási engedélyt temetőüzemeltető szerzi be. A beszerzett engedélyeket temetkezi szolgálttó legkőbb temet előtti npon köteles ledni temetőüzemeltető irodájábn. 10
11 mennyiben csk Előterjeszt Bék Város Önkormányzt Képviselőtestületének jnuár 31i ülére e) A temető üzemeltető szükséges ügyintézekhez sírhelyröl dokumentációt köteles kidni. Az eltemet megváltott sírhelybe történhet, sírhely lleu rendelkező beleegyezével. g) A hlottvizsgálti bizonyítvány mennyiben rendelkezre áll hlotti nykönyvi kivont egy másolti példányánk megőrzéről temető tuljdonos (üzemeltetője) gondoskodik. 20. A sír kiásását z eltemettető rendeli meg z üzemeltetőtől. A sír kiásását megkezdeni csk zt követően lehet, hogy megrendelő igzolj nnk megváltását Felmuttj z erre kidott engedélyt. A sírt szbályos méretek szerint Úgy kell kiásni, hogy sírgödörbe betemet biztonságosn végrehjthtó legyen, ne veszélyeztesse z élet vgyonbiztonságot, vgy mások érdekeit. A sírgödör visszternetére z üzemeltető köteles. A vissztemet más temeti helyek kárositás nélkül sírhely környezetének rendezét is jelenti. H ez temetkor nem végezhető cl z üzemeltetö legkőbb 3 npon belül gondoskodik nnk elvégeztetéröl. A koporsó (urn. urntrtó) temetőn belüli szállításáró] temetkezi szolgálttó köteles gondoskodni. A szállítás gépkocsivl, kerekes trgoncávl. vgy kézben történhet. A rvtlozó felszerelei (sztlok, állványok. világítás. stb.) tuljdonos. illetve z üzemeltető tuljdonábn vnnk. igénybevételük kőtelező. Máshonnn hozott felszerelekkel temetőben temetni tilos. A rvtlozó felszerelek, kellékek stb. tisztításáról. krbntrtásáról z üzemeltető köteles gondoskodni. 21. ) A temető tuljdonos hűtővel nem rendelkezik. b) A holttest hűtéről ás temet helyére történő szállitásáról nnk temetkezi szolgálttónk kell gondoskodni. ki temet ügyintézét Felválllt. kit temettető ezzel megbízott. A holttest elhelyeze kegyeleti jogok sérelmével nem járht. c) Az eltemetre kerülő holttest temet időpontj elött órávl rvtlozhtó Fel; ezen időpontr köteles temettető áltl megbízott temetkezi szolgálttó z elhunytt kegyeleti kellékeket temetőbe szállítni ás z üzemeltetönek rvtlozásr átdni. 22. Sírnyitás. sírboltnyitás munkáit elkezdeni ezt jogszbály előírj z illetékes népegzségügyi fedtkörében eljáró járási hivtl engedélyének birtokábn lehet. A sírnyitáshoz rendelkezi jog jogosultjánk hozzájárulás is szükséges. kivéve, h zt nyomozó htóság rendelte el, ilyenkor jogosult értesíte is elég. (145!l99. (X. L) kormányrendelet 35. *. (2) bekezde). Urnánk betemetett sírhelybe helyeze nem minősül sírnyitásnk. 23. Újrtemet sírhely felett rendelkező engedélye lpján történhet. rátemet szbályink lklmzásávl. 24. Rátemet csk jelen temetőszbályztbn írt Feltételek fennállt esetén, sírnyitási engedély lpján végezhető. Az eltemettöl számított tizenöt éven túl sírnyitáshoz nem kell népegzségügyi feldtkörében eljáró járási hivtl engedélyét beszerezni. 25. ) Sírhely nyitást exhumálást sírgödör fokoztos mélyítével úgy kell elvégezni, hogy z sírjelben. síremlékben kárt ne okozzon. I l sírnyitás előreláthtólg ezeket veszélyezteti, kkor sírhely rendelkezi jogjogosultj felé ezt jelezni kell. II
12 Előterjeszt Bék Város Onkormányzt Képviselőtestületének jnuár 31i ülére A sírnyitást folyttni csk veszélyhelyzet megszüntete után lehet. A sírnyitús során fokozott gondot kell fordítni biztonságos munkvégzre. munkvédelmi szbályok betrtásár kegyeleti jogok megtrtásár. b) Az exhumálás során felszínre kerülő holttest mrdványok összegyűjtét z engedélyben írottk szerint, kegyeleti jogok metrtásávl úuv kell elvégezni. hogy z temetoltogtokt ne zvwj. c) Az exhumálás következtében megüresedett temeti hely hsználti jog megszűnik, hcsk rendelkezi jogjogosultj nnk fenntrtásáról nem nyiltkozik. A nyiltkozt csk írúsbn tehető meg. IV. FEJEZET A TEMETŐI DÍJAK 26. A Tuljdonos htáskörébe trtozik temetőben érvényes díjk megállpítás. módosítás beszede. Ennek értelmében: sírhelyek, sírboltok, urnhelyek. urnt3lkék megváltási díj, temeti hely megváltásánk újrváltásánk díj, rvtlozó hsználti díj, krbntrtási hozzájárulás díj polgári szónok belépi díj. Temető üzemeltetői htáskörbe trtozik z üzemeltetsel kpcsoltos szükséges indokolt költségek ligyelembevételével temetőn belüli érvényes lábbi díjk megállpítás temető tuljdonosávl egyeztetve: temetőüzemelteti díj ás járulékos költségek meghtározás. illetve heszede temetek lklmávl, sirásás. hehntolás. fedőlpmozgtás. félddeponálás díj. z urnútvétel. hlottátvétel. z urnelhelvez díj, kommunális díj beszede, temetőfenntrtási hozzájárulás beszede, síremlékállitási illeték beszede. válllkozásszerű munkvégzi engedélyek dijink megállpítás. zok hehjtási díj ánk beszede. A temetsel temetőben végzett munkáltokkl ás szolgálttásokkl kpcsoltos fizetendő díjkt Jelen szbályzt I. ás 2. számú melléklete trtlmzz. 27. V. FEJEZET VEGYES RENDELKEZÉSEK ) A temető kegyeleti méltóságánk megőrzére mindenki köteles. ennek érdekében tilos temetőben mindenféle olyn tevékenység, mely temető kegyeleti méltóságávl össze nem egyeztethető. így különösen hngoskodás. trágár beszéd, szeszes itl fogysztás. dohányzás. sportolás. játék. kedvtelből tör énő kerékpározás ás motorozás. lkossági egyéb szemét behordás temetőben. b) A temetőben keletkezett hulldékot, szemetet csk z rr célr kilkított hulldék kosrkb lehet elhelyezni. Ezek rendszeres ürítéről szemét elszállításáról temető üzemeltetője köteles gondoskodni. c) Tilos temetőbe kutyát bevinni, kivéve vkvezető ás mozgáskorlátozottkt segítő speciális kutyákt. 12
13 vgyonvédelmi Előterjeszt Bék Város Önkormányzt Képviselőtestületének jnuár 31i ülére d) A temetőbe járművei behjtni ás zzl közlekedni tilos. Azonbn mozgássérültek z erre vontkozó prkolási engedélyük birtokábn, z egzségi vgy életkoruk mitt mozgásukbn korlátozott személyek temető üzemeltetőjének írásos engedélye lpján temetőben kiépített utkt gépjárművekkel ingyenesen hsználhtják. Továbbá zon temetkezi szolgálttók. illetve temetöi munkát végzők. kik Tuljdonossl erre vontkozón irásos megállpodist kötöttek. s zt z Üzemeltetőnek bemuttják. szintén jogosn dütlnul behjthtnk. Egyéb esetekben gépjárművekkel temetőn kívül, z rr kijelölt prkolóbn kell várkozni. e) A temetőben M éven luli gyermek csk ngykorú személy kíséretében. kkor is csk nnk felelősségére trtózkodht temető területén. t) A sírok gondozását, díszítét hozzátrtozók szbd belátásuk szerint végezhetik. A sírhely megváltój (rendelkezi jog jogosultj) köteles sírhelynek környékének gondozásáról, gyomtlnítúsáról gondoskodni; mennyiben ennek kötelezettségének nem tesz eleget. temető tuljdonos feiszólithtj. Anygi jutttás nélkül temető üzemeltetője is besegít sírhely tuljdonosoknk sírhelyek környezetének gondozásáb. g) A temetöben pdot elhelyezni nem lehet. h) A sírr sirhel nél ngyobb méretűre növő futó növényt. I méternél ngyobbr növő fát ültetni nem szbd. A temetőben fenti méretnél ngyobb olyn fáknk. bokroknk. melyek veszélyeztetik körülöttük lévő síremlékeket, megnehezítik vgy gátolják bejárást sírokhoz, illetve sirhely körbejárúsát. sírhely tuljdonossl egyeztetve temető üzemeltető elvégzi kivágását. i) H sírhely felett rendelkezőt egy f vgy bármilyen más növény, engedély nélkül kihelyezett virágtrtó, pd kdályozz sírhely megközelítében, ill. veszélyezteti j) síremléket, jelentenie kell ezt temető üzemeltetőjének. A temetőben tilos minden olyn tárgy elhelyeze. mi kdályozz sírok közti közlekedt. k) Síremlék. ill. sírszegélv állítás. flújitás. lebontás stb. kizárólg temető üzemeltetőjének engedélyével tudtávl végezhető. beszállításáról vgy bontási nyg elszállításáról temetö üzemeltetőjét értesíteni kell. Az építi hulldékot keletkezétöl számított 3 npon belül el kell szállítni. 1) A temető területéről sírkövet. síremléket fejft kiszállítni okból csk temető üzemeltetőjének előzetes értesíte után szbd. m) A temetőben hulldékot csk temetőben keletkezett növényi rzeket, szárz virágot, koszorút, mécsest! z erre kijelölt helyen lehet kell elhelyezni. n) A temető működét, üzemeltetét temető tuljdonos vgy nnk megbízottj ellenőrzi. Epítőng 28. A temető nyitvlrtási rendje: nyáron (április 1töl szeptember 30ig) 7:00 20:00 óráig télen (október 1től március 31ig) 8:00 17:00 óráig A temető teherbejártát zárv kell trtni teherbejártot csk rr jogosult rzére lehet kinyitni. 29. A temetöben reklámot elhelyezni tilos. Hirdetményt csk fenntrtó helvezhet ki! 30. A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) áltl 258/ (Xl. 12.) Komiányrendelet lpján védettnek nyilvánított sírhelyeken sírnyitás, sírjelen végzett munk csk NÖRI engedélyével lehetséges. Sírhelyet temetőtuljdonos helyi védelem lá helyezhet z od eltemetett érdemeire vló tekintettel. E sírok nem számolhtók Fel betemet csk temető tuljdonos engedélyével történhet. 13.A
14 Előterjeszt Bék Város Önkormányzt Képviselőtestületének jnuár 31i ülére 31. Jelen temetőszbálvzt december 17. npján lép htályb. Minden korábbi szbályzt. rendelkez ezzel egyidejűleg htálvá veszti. A jelen szbályztbn nem szbályozott kérdekben Mgyr Klohkus Püspöki Konferenci jú]ius jén htályb ktolikus egyházi lépett. 2W 5. Mgyr Ktolikus Egyház lemetőiről. temeti tevékenységéről szerttás szerinti temetkezről szóló szbályzt. z évi XLIII. törvény tárgyábn kidott (X.l.) kormányrendelet szbályi z iránydók. végrehjtás Bék december 10. Szentháromság Plébáni Szent Gellért Egyházi Kegyeleti Kft Tuljdonos Üzemeltető Képviseletében: Ngy Tibor s.k. Képviseletében: Gond Ilon s.k. Plébánii Kormányzó ügyvezető 14
15 Előterjeszt Bék Város Onkormányzt Képviselőtestületének jnuár 31i ülére A béki Szentháromság Plébáni Temető szbályztánk 1. számú melléklete A temetekkel, sírhelyekkel, síremlékek állításávl, temetőben végzett válllkozási tevékenvséggel kpcsoltos költségekről 1. Sírhely temető árk Temeti hely díj Megváltási idő Bruttó ár Évjinuttó ár Temeti hely Temeti hely egyes sírhely 25 kettes sírhely 25 megvúltúsúnk díj megvúltásánk díj évre évre forint forint Forint Forint Temeti hely hárnws sírhely 25 megvltsnk dij evre forint forint Sírbolt (kript) megvltsnk_dij 60 évre Forint forint Urnhely 25 évre Forint Forint Krbntrtási bozzjnils Forint Rvtlozó hsználti. dij Fonnt... A koporsós ternetnél z dott sírhelvbe z utolsó ternettöl számítv időrányosn minden esetben sirhelyváltási díjt számítunk ÍI úgy. hogy 25 éves nvugvási idő biztosítv legyen. Az um koporsós temeti helyre is betemethető, viszont ilyenkor sírhely érvényességi ideje nem hossznbbodik meg (nincs megváltási díj). 2. E2véb díjk Polgári szónok, illetve más szertrtást végző személy temetőbe hjtási díj: 4.000, Ft + ÁFA IS
16 Sírköves. Előterjeszt Bék Város Onkormányzt Képviselőtestületének jnuár 31i ülére 1. Temető üzemelteti díjk A béki Szentháromság Plébáni Temető szbályztánk 2. számú melléklete Sír Sirásás Behntolás Umsír I forint forint Normál sír Forint l0.000forint Mélyitett sír forint Forint Krípt forint Mükő Gránit Elhunyt megtekinte Kommunális díj Exhumálás 25 év felett Fedőlp moztás Euyéb díjk forint forint Forint forint Forint 2. Temető fenntrtási hozzájárulás A járulékos költségek fedeze válllkozókt terheli, mely z évi XLIII. törvény 40 (4) bekezde értelmében z ktuális sirhelyárk számtni átlgánk mximum 5 % ( ± ± = *5O, = 4.145/ön ;! NIen evez Költség Mej evz Teljes! komplett síremlék kzít forint Sírkeret kzít (Fedőlpok nélkül) forint Fedőlp kzít! csere. flzeti z üzemeltető Forint (ledolpok szmtol fbggetlenul) reszere z e Szblyzt 26 Síremlék fejrzének kzíte! cseréje forint lpján Régi síremlék áltlános felújítás, jvítás (csiszols,_feluletjvits) forint... A feltüntetett árk NEM trtlmzzák 27 %os ÁFA összegét! 2. * E rendelet kihirdett követő npon lép htályb htályát veszti. htályb lépét követő npon Bék, jnuár Izsó Gábor polgármester Tárnok Lászlóné jegyző A rendelet kihirdetre került: február hó npján. Támok Lász]óné jegyző 16
Az anyakönyvi eljárásról szóló törvény felhatalmazása alapján önkormányzati rendelet megalkotása
Sorszám: Tárgy: Az nykönyvi eljárásról szóló törvény felhtlmzás lpján önkormányzti rendelet meglkotás Döntéshoztl módj: Véleményező bizouság: Minősített többség Ügyrendi, Lkásügyi, Egészségügyi z Mötv.
Véleményező bizottság: Előkészíteíte: II.
Előterjeszt Bék Város Önkormányzt Képviselő testületének 2019. március 28-i ülére Sorszám: NT Tárgy: Bék Város Onkormányzt 1/2015. (II. 04.) rendeletének i )T, (SZMSZ) törzskönyvi nyilvántrtásánk módosítás
I.* j) költségvetési kiadásait Ft-ban állapítja meg.
Bögöt Község Önkormányzt Képviselő-testületének 2/2018. (11.13.) önkormányzti rendelete z önkormányzt 2018. évi költségvetéséről Bögöt Község Önkormányztánk Képviselő-testülete z Alptörvény 32. cikk (2)
5. NAPIREND Ügyiratszám: 1/339-3/2017. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület december 15-i nyilvános ülésére
5. NAPIREND Ügyirtszám: 1/339-3/2017. E L Ő T E R J E S Z T É S Képviselő-testület 2017. december 15-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgylj: Meghívott: A gyermekétkeztetés térítési
EPÖL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 10/2000./IX.28./sz. Ökt. RENDELETE
EPÖL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2000./IX.28./sz. Ökt. RENDELETE a köztemetőről és a temetkezésről. Epöl Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.évi
Ügytípus megnevezése. Működési engedély kiadása iránti kérelem
Ügytípus megnevezése Működési engedély kidás iránti kérelem Az üzlet működési engedélyének kidásár irányuló kérelmet kereskedelmi helye szerinti illetékes jegyzőnél, z rr rendszeresített formnyomttványon
TEMETŐSZABÁLYZAT a temető használatának rendjéről
Tahitótfalui Szent István Király Plébánia 2021 Dózsa György út 17. (26)385-807 http://tahitf.plebania.hu plebanos@tahitf.plebania.hu TEMETŐSZABÁLYZAT a temető használatának rendjéről 24./2017. A Tahitótfalui
Jászladány Nagyközségi Önkormányzat 16/2013. (XI. 22.) rendelete A köztemetőről és a temetkezésről (egységes szerkezetbe foglalva) 1
Jászladány Nagyközségi Önkormányzat 16/2013. (XI. 22.) rendelete A köztemetőről és a temetkezésről (egységes szerkezetbe foglalva) 1 Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a Temetőkről
településjlesztésse1, és településkép-érvényesítéssel összefüggő partnerségi egyeztetés helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet megalkotása
Sorszám: Tárgi : 3 A településjlesztésse1, és településkép-érvényesítéssel összefüggő prtnerségi egyeztetés helyi szbályiról szóló önkormányzti rendelet meglkotás Döntéshoztl módj: I éleményező bizottság:
Csengőd Község Képviselőtestületének 16/2011.(IX.1.) önk. rendelete a temetőkről és a temetkezésről. Általános rendelkezések
Csengőd Község Képviselőtestületének 16/2011.(IX.1.) önk. rendelete a temetőkről és a temetkezésről Csengőd Község Képviselőtestülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. tv. (továbbiakban:
Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. (12. 31.) Ör sz. rendelete. A temetőkről és a temetkezésről I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK.
Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. (12. 31.) Ör sz. rendelete A temetőkről és a temetkezésről Biatorbágy Város Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. Törvény
Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestületének. 13/2014. (XII. 19.) önkormányzati rendelete. a köztemetőről és a temetkezés rendjéről
Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestületének 13/2014. (XII. 19.) önkormányzati rendelete a köztemetőről és a temetkezés rendjéről A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi LXIII. törvény
Békés Város Önkormányzata évi belső ellenőrzési
Előterjesztés Békés Város Önkormányzt Képviselő-testületének 2017. november 30-i ülésére Sorszám: Tárgy: J Békés Város Önkormányzt 2018. évi belső ellenőrzési S tervének elfogdás Döntéshoztl módj: Véleményező
Minősített többség az SZMSZ 18. c) pontja alapján. Ügyrendi, Lakásügyi, Egészségügyi és Szociális Bizottság. Nyílt ülés
Előterjeszt Bék Város Képviselő-testülete 07. jnuár 6-i ülére Sorszám: Iz Tá;gv: Béki Polgármesteri Hivtl lpító Okirtánk Módosítás Dönthoztl módj: Minősített többség z SZMSZ 8. c) pontj lpján Tárgy/ás
Civil rendelet módosítása és pályázati kiírás civil szervezetek évi támogatására
Sorszám: O Tárgy: Civil rendelet módosítás pályázti kiírás civil szervezetek 2018. évi támogtásár Dönthoztl módj: Rendeletlkotás minősített többség, htározthoztl egyszerű többség. Táigvlás módj: Nyílt
Osztöndíjrendelet módosítása és Középiskolai ösztöndíj-pályázat
Előterjesztés Uékés Város Önkormánvzit Képviselü-testületének 2018. Sorszám: Tárgy: 1N37/3 július 26-i Osztöndíjrendelet módosítás és Középiskoli ösztöndíj-pályázt soron kívüli ülésére Döntéshoztl módj:
0 /2013. sz. igazgatói utasítás Adatvédelmi Szabályzat
Alsó-Dun-völgyi Vízügyi Igzgtóság Ikt. szám: 0010-CCO/2013. Témfelelős és szerkesztette: dr. Szőke Év, dr. Petz Gábor 0 /2013. sz. igzgtói utsítás Adtvédelmi Szbályzt Az információs önrendelkezési jogról
Lepsény Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 7/2001. (III.10.) számú R e n d e l e t e. a temetőkről és a temetkezésről
Lepsény Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2001. (III.10.) számú R e n d e l e t e a temetőkről és a temetkezésről Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete továbbiakban: Önkormányzat
I. Fejezet. Általános rendelkezések. 1 A rendelet célja, hatálya. 2 Fogalmi meghatározások
Ötvöskónyi Község Önkormányzt Képviselő-testületének /2013. (XI..) önkormányzti rendelete települési szilárd hulldékkl kpcsoltos hulldékkezelési helyi közszolgálttásról Ötvöskónyi Község Önkormányztánk
Minősített többség Ügyrendi, Lakásügyi, Egészségügyi és Szociális az Mötv. 50. *-a Bizottság alapján Pénzügyi Bizottság
Sorszám: Tárgy: 4 A szociális igzgtási-ól és szociális ellátásokról, vlmint személyes gondoskodást nyújtó szociális lp- és szkosított ellátások térítési díjáról szóló 6!2015.(1L27.) ör. módosítás Döntéshoztl
Makó Város Önkormányzatának 8/2009.(III.26.) rendelete a köztemetőről és a temetési helyekről 1
Makó Város Önkormányzatának 8/2009.(III.26.) rendelete a köztemetőről és a temetési helyekről 1 Makó Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a temetőkről és temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény
szakosított ellátások térítési díjáról szóló 6/2015.(1L27.) ör. módosítása
Előterjeszt Bék Város Önkormányzt Képviselő-testülete 2017. december 28-i ülére Sors:ám: Tárgy: 2 szociális igzgtásról szociális ellátásokról, vlmint személyes gondoskodást nyújtó szociális lp szkosított
POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLET 5/2001. (II. 13.) ÖNK. SZ. RENDELETE. a temetőkről és a temetkezésről
temető POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLET 5/2001. (II. 13.) ÖNK. SZ. RENDELETE a temetőkről és a temetkezésről Egységes szerkezetben a 10/2001. (VI. 26.) Önk. sz. rendelettel A 10/2001. (VI. 26.) Önk. sz.
Telekgerendás Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 10/2007. (IV. 27.) rendelete a temetőről és a temetkezésről (egységes szerkezetben)
Telekgerendás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2007. (IV. 27.) rendelete a temetőről és a temetkezésről (egységes szerkezetben) Telekgerendás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a
ZAJ- ÉS REZGÉSVÉDELEM
ZAJ- ÉS REZGÉSVÉDELEM I.) ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Htáskör: A Közép-Dun-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, mint joghtósággl rendelkező mgyr htóság Ket. 18. (1) bekezdése,
Sitke Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/201 5.(11L3 1.) önkormányzati rendelete. a szociális ellátásokról szóló 4/2015. (11.10.
bekezdésében, 92. *-ábn, 132. (4) bekezdés g) pontjábn kpott felhtlmzás lpján, feldtkörében eljárv következő önkormányzti rendeletet lkotj. szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. (1) bekezdés S. pontjábn
Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. ( ) Ör sz. rendelete. A temetőkről és a temetkezésről
Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. (12. 31.) Ör sz. rendelete A temetőkről és a temetkezésről Biatorbágy Város Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. Törvény
Nagykálló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2001. (VI.18.) önkormányzati rendelete
Nagykálló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2001. (VI.18.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről (a 18/2012. (VI.01.) Önk. rendelettel egységes szerkezetben)
I. fejezet. Általános rendelkezések 1..
Szentbékkálla község Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2000. (X.16.) számú r e n d e l e t e a köztemető rendjéről, használatának, igénybevételének szabályairól (egységes szerkezetbe foglalva) Szentbékkálla
Általános rendelkezések 1..
Zákány Község Önkormányzata Képviselőtestületének 20/2004/XII.1./ önkormányzati rendelete Az 5/2007(IV.17.), a 7/2008(IV.29.) a 12/2010.(XII.31.) és az 1/2011.(I.12.) rendeletekkel módosított, a temetőkről
6/2009. /V. 10./ rendelete a
DUNAEGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 6/2009. /V. 10./ rendelete a TEMETŐKRŐL ÉS A TEMETKEZÉSRŐL Dunaegyháza Község Képviselőtestülete /továbbiakban Önkormányzat/ a helyi önkormányzatokról
NYÁREGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 7/2005. (X.27.) számú rendelete a temető és temetkezés rendjéről
NYÁREGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 7/2005. (X.27.) számú rendelete a temető és temetkezés rendjéről Nyáregyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló módosított 1990. évi
Általános rendelkezések
Kulcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2013. (...) Önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezésről Kulcs Község Önkormányzata Képviselő-testülete Magyarország helyi önkormányzatairól
Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2001. (VII.19.) Kt. számú R e n d e l e t e A temetőkről és a temetkezésről
Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2001. (VII.19.) Kt. számú R e n d e l e t e A temetőkről és a temetkezésről /Egységes szerkezetben 2007. 07. 18./ Csákvár Nagyközség Önkormányzatának
1/2014. (II. 3.) 17/2013. (XII.
Hidegkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének az 1/2014. (II. 3.) önkormányzati rendelettel módosított 17/2013. (XII. 20.) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezés helyi szabályairól
IVÁNC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2013. (VI.29) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezési tevékenységről
IVÁNC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2013. (VI.29) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezési tevékenységről Ivánc község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye
1988. évi I. törvény Hatályos: 2011.09.01 -
1988. évi I. törvény Htályos: 2011.09.01-1988. évi I. TÖRVÉNY közúti közlekedésről1 ( végrehjtásáról szóló 30/1988. (IV. 21.) MT rendelettel egységes szerkezetben.) [ vstg betűs szöveg z 1988: I. törvény
- 43- A Képviselő-testület 2 igen szavazattal, 19 tartózkodás mellett elvetette a Pénzügyi Bizottság módosító javaslatát.
- 43- Lezárom vitát. A Pénzügyi Bizottságnk volt módosító indítvány, Jogi Bizottság támogtj, Környezetvédelmi szintén támogtj, Pétfürdo Rzönkormányzt módosító indítványsoroztot tett, ezeket sorbn megszvzzuk.
a) 4. melléklete helyébe e rendelet 1. melléklete, b) 6. melléklete helyébe e rendelet 2. melléklete
elidegenítésükre vontkozó egyes szbályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 3. * (1) bekezdésében, 34. * (1) bekezdés ) pontjábn kpott felhtlmzás lpján, z Alptörvény 32. önkormányzti rendeletet lkotj.
Kaskantyú Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2014.(XII.19.) önkormányzati rendelete a köztemető fenntartásáról, és a temetkezésről
Kaskantyú Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2014.(XII.19.) önkormányzati rendelete a köztemető fenntartásáról, és a temetkezésről Kaskantyú Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a temetőkről
Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő testületének 23/2013 (XII.23.) rendelete. A temetőről és a temetkezési tevékenységről. A rendelet hatálya
Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő testületének 23/2013 (XII.23.) rendelete A temetőről és a temetkezési tevékenységről Vezseny Közégi Önkormányzat Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről
Bevezető, információk a segédlet használatához
Bevezető, információk segédlet hsználtához A segédlet z állmháztrtásbn felmerülő egyes gykoribb gzdsági események kötelező elszámolási módjáról szóló 38/2013. (IX. 19.) NGM rendelet II. fejezete szerinti
Tájékoztató Békés Város Képviselő-testületének a fontosabb jogszabályi valtozasokrol
Előterjeszt Bék Város Önkormányzt Képviselő-testületének 2018. február 28-i ülére Sorszám: Tárgy: 3 Tájékozttó Bék Város Képviselő-testületének fontosbb jogszbályi vltozsokrol Dönthozil módj: Vélenzénvező
Budajenő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2013. (X.25.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről
Budajenő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2013. (X.25.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről Budajenő Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország
Vác Város Önkormányzat Képviselő-testületének 35/2014. (XI.14.) önkormányzati rendelete a köztemetőről és a temetkezés rendjéről
M Á S O L A T Vác Város Önkormányzat Képviselő-testületének 35/2014. (XI.14.) önkormányzati rendelete a köztemetőről és a temetkezés rendjéről (az időközi módosításokkal egységes szerkezetben) Vác Város
Tát Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 17/2000. (IX.26.) Kt. sz. rendelete a temetőkről és a temetkezésről
Tát Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 17/2000. (IX.26.) Kt. sz. rendelete a temetőkről és a temetkezésről 2 Tát Nagyközség Önkormányzatának Képviselőtestülete (a továbbiakban: önkormányzat)
LITÉR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 5/2004. (IV. 15.) rendelete
LITÉR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2004. (IV. 15.) rendelete a temetők használatának és a temetkezési tevékenységek helyi szabályozásairól. 1 Litér Község Önkormányzata Képviselő-testülete
Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő testületének 23/2013 (XII.23.) rendelete. A temetőről és a temetkezési tevékenységről. A rendelet hatálya
Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő testületének 23/2013 (XII.23.) rendelete A temetőről és a temetkezési tevékenységről Vezseny Közégi Önkormányzat Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről
Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2008. (X.31.) számú rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről
Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2008. (X.31.) számú rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete
JUTA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2009.(IV. 7.) rendelete. a temetőkről és a temetkezésről
JUTA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2009.(IV. 7.) rendelete a temetőkről és a temetkezésről Juta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi
JÁSZDÓZSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Képviselő-testületének. 5/2007./III.23./ rendelete. a köztemetőről és a temetkezésről
Egységes szerkezet JÁSZDÓZSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének 5/2007./III.23./ rendelete a köztemetőről és a temetkezésről Jászdózsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
I tervének elfogadása
Előterjeszt Bék Város Önkormányzt Képviselőtestületének 2018. november 29i ülére Sorszám: Tárgy: N 8 Bék Város Onkormányzt y 2019. évi belső ellenőrzi I tervének elfogdás Dönthoztl móc/j: [ ékményező bi:onsg:
BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 21/2013. (IX.12.) rendelete. a temetőkről és a temetkezésről
BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 21/2013. (IX.12.) rendelete a temetőkről és a temetkezésről Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999.
Leányvár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2013(XII.17.) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről
Leányvár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2013(XII.17.) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről Leányvár Község Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999.
Hosszúhetény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. a községi köztemetőről és a temetkezésről szóló
Hosszúhetény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének a községi köztemetőről és a temetkezésről szóló 14/2005. (X.24.), 19/2005.(XII.28.), 12/2006.(VIII.14.) 7/2012.(IV.23.) rendeletekkel módosított
Ny/10. t:tr levő gazdasági társaságok javadalmazási szab ályzata
I Előterjesztés Békés Város Önkormányzt Képviselö-testületének 2018. szeptember 26-i ülésére Sops:á,n: Tárgy: A 100 %-bn Ny/10. t:tr levő gzdsági társságok jvdlmzási szb ályzt Döntéshoztl módj: Félei;ze;oezo
Badacsonytomaj Nagyközség Önkormányzat
Badacsonytomaj Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 14/2004. (IV.5.) számú r e n d e l e t e a köztemetők rendjéről, használatuknak, igénybevételüknek szabályairól (a módosításokkal egységes szerkezetben)
Temetési helyek 2.. (3) Nem nyitható újabb közös (kettőnél több) sírhely és díszsírhely.
Tiszakürt Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 10/2013.(V.2.) rendeletével módosított 11/2012.(VI. 01.) és 14/2007.(XI. 8.) rendeletével módosított 12/2000.(XI. 30.) sz. rendelete (egységes szerkezetben)
- 1 - A Gyulai Római Katolikus Egyházközség temető szabályzata a temetők használatának rendjéről. ( tv. 6. ) temetőszabályzatot. I. fejezet.
- 1 - A Gyulai Római Katolikus Egyházközség temető szabályzata a temetők használatának rendjéről ( tv. 6. ) A Gyulai Római Katolikus Egyházközség képviselőtestülete a temetőkről szóló, többször módosított
Somlójenő Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. (...) önkormányzati rendelete. 1. Általános rendelkezések
Somlójenő Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. (...) önkormányzati rendelete A temetőkről és a temetkezésről szóló önkormányzati rendelet (tervezet) Somlójenő Község Önkormányzata Képviselő-testülete
Öttömös Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2006. (IV.28.) rendelete a temetőről és temetkezésről. Általános rendelkezések
Öttömös Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2006. (IV.28.) rendelete a temetőről és temetkezésről Öttömös Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.
Borsodszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2000.(IX.18.) sz. rendelete a temetőről és a temetkezési tevékenységről
Borsodszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2000.(IX.18.) sz. rendelete a temetőről és a temetkezési tevékenységről Borsodszentgyörgy Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi
Fülöpszállás Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2004. (VII.8.) rendelete a temetőkről és a temetkezésekről (egységes szerkezetben)
Fülöpszállás Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2004. (VII.8.) rendelete a temetőkről és a temetkezésekről (egységes szerkezetben) Fülöpszállás Községi Önkormányzat Képviselőtestülete a temetőkről
Nógrád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015. (X. 28.) rendelete a temetőkről és temetési tevékenységről
Nógrád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015. (X. 28.) rendelete a temetőkről és temetési tevékenységről Nógrád Község Önkormányzatának képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk
Előterjesztés. Tárgy: a temetőkről és a temetkezésről szóló 9/2013(V.23) önkormányzati rendelet módosítása. Tisztelt Képviselő-testület!
Előterjesztés Tárgy: a temetőkről és a temetkezésről szóló 9/2013(V.23) önkormányzati rendelet módosítása Tisztelt Képviselő-testület! 2014. január l-jétől bevezetésre kerül a szociális temetés, amely
Igal Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (IV.30.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről
Igal Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (IV.30.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről Igal Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország önkormányzatokról
Tokod Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014. (II. 27.) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről
Tokod Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014. (II. 27.) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről Tokod Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről
Dorog Város Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2013. (XII.13.) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről
Dorog Város Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2013. (XII.13.) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről Dorog Város Önkormányzat Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről szóló
Kistolmács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2000. (X. 5.) számú rendelete. a temetőről és temetkezésről
Kistolmács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2000. (X. 5.) számú rendelete a temetőről és temetkezésről Kistolmács Község Önkormányzata Képviselő-testülete (továbbiakban: Önkormányzat) a helyi
Zalaapáti Község Önkormányzata Képviselő-testülete. - módosított, egységes szerkezetbe foglalt - 9 /2000. /XII. 4.
Zalaapáti Község Önkormányzata Képviselő-testülete - módosított, egységes szerkezetbe foglalt - 9 /2000. /XII. 4./ számú rendelete a köztemetők rendjéről, használatuknak, igénybevételüknek szabályairól
20/2005. (XI. 29.) Dunaharaszti Önkormányzati rendelet
20/2005. (XI. 29.) Dunaharaszti Önkormányzati rendelet a temetőkről és a temetkezésről (Egységes szerkezetben!) Dunaharaszti Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított
Mályinka Község Önkormányzatának 4/2001.(IV.3.) önkormányzati rendelete
Mályinka Község Önkormányzatának 4/2001.(IV.3.) önkormányzati rendelete A temetőkről és a temetkezési tevékenységről (módosításokkal egységes szerkezetben) Mályinka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
2. Az Lr. 4. Ez a rendelet január l-jén lép hatályba. és az azt követő napon hatályát veszti. Sánár nove
Sánár Város Önkormányzt Képviselő-testületének 32/2017. (Xl.27.) önkormányzti rendelete lkások és helyiségek bérletéről és Fitl Házsok Otthon fenntrtásáról és működéséről szóló 2/1994. (JI.8.) önkormányzti
Hantos Község Önkormányzata Képviselő-testületének
Hantos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5 /2001. (IV. 02) valamint a 11/2009.(IX.30.), 8/2011. (VIII.31.) és 9/2012.(XI.15,)önkormányzati rendeleteivel módosított 8 /1997 (VII.1) önkormányzati
16/2004(XII.22.) számú képviselő-testületi rendelet a temetőről és annak használatáról.
16/2004(XII.22.) számú képviselő-testületi rendelet a temetőről és annak használatáról. Vácduka Önkormányzata Képviselő-testülete (továbbiakban: Önkormányzat) a helyi önkormányzatokról szóló 1990.évi LXV.
Szentes Város Polgármesterétől 6600Szentes, Kossuth tér 6. Iktatószám: U /2016. Témafelelős: Szigeti Miklós, Czirok Jánosné
Szentes Város Polgármesterétől 6600Szentes, Kossuth tér 6. Ikttó: U-4340-9/2016. Témfelelős: Szigeti Miklós, Czirok Jánosné Tárgy: Jvslt megépült k tuljdonviszonyink rendezésére és kpcsolódó döntések meghoztlár
Tárgy: 2() 14. évi s ciális nyári gvenl[keztetés. Előterjesztő: Di. Földc vaboics gyző. Készítette: Dr. Fölűcsi Szabolcs jegyző
Előterjesztő: Di. Földc vbocs gyző Tervezett 1 db htározt Véleményező Szociális és [gészségügyi Bizottság Bizottság: Pénzügyi-, Gzdsági Bizottság Készítette: Dr. Fölűcsi Szbolcs jegyző el z lábbi htározti
Apátistvánfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2013. (XII.23.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről
Apátistvánfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2013. (XII.23.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről Módosította: a 25/2014.(XII.13.) és az 5/2015.(II.23.) önkormányzati
Heresznye Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2001./II.2./ számú rendelete. a temetőkről és a temetkezésről
Heresznye Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2001./II.2./ számú rendelete a temetőkről és a temetkezésről Heresznye Község Önkormányzata a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999.évi XLIII. törvény
Csörötnek Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (IV. 26.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről
Csörötnek Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (IV. 26.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről Csörötnek Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény
temetői szabályzatot
A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény és az annak végrehajtására kiadott 145/1999. (X. 1.) Korm. rendelet felhatalmazása alapján a Csömöri Római Katolikus Egyházközség a tulajdonában
Ellenőrzési szempontok a. évre
14. SZÁMÚ MELLÉKLET Ellenőrzési szempontok. évre Ellenőrizendő folymtok Ellenőrzés célj Kockázti tényező Ellenőrzés típus 1. A szervezet A szervezet működésére A szervezet működésére szbályozottságánk
T E R V E Z E T. 1. Általános rendelkezések
T E R V E Z E T Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének./2014. (..) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről
Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (IX. 26.) rendelete a temetőkről és a temetkezésről
Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (IX. 26.) rendelete a temetőkről és a temetkezésről Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1)
BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT llsl &Q jl ^[k>q^. POLGÁRMESTERE íjjjjg s/fp; 2 4 Budapest ;...V...
Budpest Főváros X. kerület Kőbánv Önkormányzt Képviselő-testület üle BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT llsl &Q jl ^[k>q^. POLGÁRMESTERE íjjjjg s/fp; 2 4 Budpest ;...V... Tárgy: Jvslt Budpest
Prügy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelete a temetkezés helyi rendjéről
Prügy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelete a temetkezés helyi rendjéről Prügy Községi Önkormányzat képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről
Ábrahámhegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2010.(XI. 22.) önkormányzati rendelet
Ábrahámhegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2010.(XI. 22.) önkormányzati rendelet a köztemető rendjéről, használatának, igénybevételének szabályairól Ábrahámhegy Község Önkormányzat Képviselő-testülete
A Madzagfalvi Horgásztó jogára vonatkozó döntés. halgazdálkodási
Előterjesztés Békés Város Önkormányzt Képviselő-testületének 2018. március 29-i ülésére Sorszám: Tárgy: 2 2 hlgzdálkodási. A Mdzgflvi Horgásztó jogár vontkozó döntés Döntéshoztl módj: Pénzügyi Bizottság
Cserszegtomaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2013. (XII.19.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről
Cserszegtomaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2013. (XII.19.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről Cserszegtomaj Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Piliscsév Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2013(XII.18.) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről
Piliscsév Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2013(XII.18.) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről Piliscsév Község Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről szóló
2. napirendi pont. Tisztelt Képviselő-testület!
2. napirendi pont Tárgy: A köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 16/2003. (X.08.) önkormányzati rendelet módosítása Előterjesztő: Sinka Ferenc polgármester Ikt. szám: 167-102/2013. Előterjesztés
Bekecs Községi Önkormányzat 3/2004. (I.25. ) SZÁMÚ RENDELETE
Bekecs Községi Önkormányzat 3/2004. (I.25. ) SZÁMÚ RENDELETE A temetőkről és a temetkezésekről A Bekecs Község Önkormányzatának képviselőtestülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII.
Költség Típus Mérték Esedékesség Jellemző 3,17% Havi törlesztő részletekben Változó, éves meghatározott százalék. 2,69% 3,15%
K&H Bnk Zrt. 1095 Budpest, Lechner Ödön fsor 9. telefon: (06 1) 328 9000 fx: (06 1) 328 9696 Budpest 1851 www.kh.hu bnk@kh.hu hirdetmény Jelzáloglevél kmttámogtásos hitel kondícióiról Érvényes 2003. december
Egyházashollós község Önkormányzata Képviselőtestületének 13/2000./XII.1./ ÖR. számú rendelete a temetőkről és a temetkezésről
Egyházashollós község Önkormányzata Képviselőtestületének 13/2000./XII.1./ ÖR. számú rendelete a temetőkről és a temetkezésről Egységes szerkezetben a 8/2011(VI.24..) számú rendeletekkel Egyházashollós
E L Ő T E R J E S Z T É S
TÁRGY: Szálka Község Önkormányzata képviselő-testületének /2013. ( ) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről szóló 17/2007. (XII.20.) önkormányzati rendelet módosításáról (t e r v e z e
Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2013. (VI. 27.) önkormányzati rendelete a a temető használatáról
Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2013. (VI. 27.) önkormányzati rendelete a a temető használatáról Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről
Jászszentlászló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2017. (VIII. 25.) önkormányzati rendelete a köztemetőről és temetkezésről
Jászszentlászló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2017. (VIII. 25.) önkormányzati rendelete a köztemetőről és temetkezésről Jászszentlászló Község Önkormányzata Képviselő-testülete a temetőkről
Tájékoztató Békés Város Képviselő testületének a fontosabb jogszabályi valtozasokrol
Előterjeszt Bék Város Képviselő-testülete 2017. június 29-i ülére So, s:ám: Tárgy: - Tájékozttó Bék Város Képviselő testületének fontosbb jogszbályi vltozsokrol Dönthoztl módj: I ékménvező bizottság: Egyszerű
Hegyesd község Önkormányzata Képviselőtestületének. 10/2000./X.1./ önkormányzati rendelete a. temetőkről és a temetkezés rendjéről.
Hegyesd község Önkormányzata Képviselőtestületének 10/2000./X.1./ önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről. Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testülete a többször módosított
RENDELETE A KÖZTEMETŐRŐL ÉS A TEMETKEZÉS RENDJÉRŐL
ZOMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETE a 4/2012./VI.15./ rendelettel módosított 9/2007./X.1/ RENDELETE A KÖZTEMETŐRŐL ÉS A TEMETKEZÉS RENDJÉRŐL /egységes szerkezetben/ 2 Zomba Község Önkormányzata