- 1 - A Gyulai Római Katolikus Egyházközség temető szabályzata a temetők használatának rendjéről. ( tv. 6. ) temetőszabályzatot. I. fejezet.
|
|
- Lídia Nagyné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 - 1 - A Gyulai Római Katolikus Egyházközség temető szabályzata a temetők használatának rendjéről ( tv. 6. ) A Gyulai Római Katolikus Egyházközség képviselőtestülete a temetőkről szóló, többször módosított évi, XLIII. tv. (a továbbiakban tv.) és az annak végrehajtása tárgyában kiadott ugyancsak többször módosított 145/1999. Korm. r. (a továbbiakban: vhr.) alapján a tv. 6. /4/ bek.-ben és a vhr. 41/A -ban kapott felhatalmazás alapján megalkotja az alábbi temetőszabályzatot. I. fejezet A temető Általános szabályok 1. A Gyulai Római Katolikus Egyházközség (a továbbiakban: tulajdonos) tulajdonában állnak, mint felekezeti temetők az alábbi ingatlanok: a.) a gyulai 3638 hrszú Szentháromság temető, területe: 6 ha 4005 m2, b.) a gyulai 6485 hrszú Szent József temető, területe: 4 ha 7979 m2 és c.) a gyulai 7979 hrszú Szent Kereszt temető területe: 1 ha 5497 m2 (a továbbiakban együtt temető). 2. A temető fenntartója a tulajdonos. A tulajdonos a temető üzemeltetéséről egyes jogosítványok megtartásával általa alapított gazdasági társaság útján gondoskodik. 3. A tulajdonos a tulajdonjogának és a temető felekezeti jellegének veszélyeztetése nélkül kegyeleti közszolgálati szerződésben biztosíthatja a helyi önkormányzat részére a köztemető fenntartásával járó kötelezettsége teljesítését. Biztosítja továbbá a viszonosság alapján más felekezetekhez tartozók részére is a temetkezést a temetőben. Az e- rendelkezésekbe ütköző megállapodás semmis. 4. A szabályzat hatálya a tulajdonos temetőire, a temetőlátogatókra, a temetőben munkát végző vállalkozókra és a temetkezési szolgáltatókra, a szolgáltatások igénybevevőire terjed ki és rendelkezéseit alkalmazni kell a temetőre vonatkozó jogviszonyokban minden szerződő félre. 5. E- szabályzat alkalmazásában Fogalom meghatározások a.) Használati idő: a temetési hely feletti rendelkezési jog időtartama, amely hamvasztásos temetés esetén 10 évnél egyéb esetekben 25 évnél rövidebb nem lehet. b.) Sírhely: koporsós temetésre szolgáló temetési hely, amely a betemetések számától függően lehet egyes, kettes vagy többes sírhely, a megváltás időpontjától függően előreváltott vagy a
2 - 2 - betemetéssel egy időben váltott sírhely, illetve a kialakítás módjától függően hantolt, hantolatlan, fedett vagy kerített sírhely, végül a méretétől függően kisméretű (gyermek- urna) sírhely. Díszsírhely az elhalt érdemeire tekintettel a tulajdonos által adományozott temetési hely. c.) Sírbolt a sírhelyen létesített terepszint alatti és feletti vagy kizárólag terepszint feletti építmény. d.) Keretezett sírhely: a szilárd építési anyagból körülépített, de nem fedett sírhely, fedett sírhely : a szilárd építési anyagból körülépített és lefedett sírhely (e-két fogalom együtt a továbbiakban : keretezett sírhely.) e.) Betemetés: koporsónak földbe vagy sírboltba temetése, illetve urnának sírhelybe, urnasírhelybe temetése vagy urnasírboltba helyezése. f.) Sírhelyváltás (megváltás): a temetési hely feletti rendelkezési jog megszerzése határozott időre díjfizetés ellenében; újbóli sírhelyváltás (újraváltás): a használati idő meghosszabbítása; sírhely előreváltása a sírhelynek a betemetést megelőző megváltása. g.) Sírnyitás a sírhelynek, sírboltnak az ÁNTSZ (a továbbiakban: intézet) által rátemetés, hamvasztás, máshová temetés vagy egyéb okból engedélyezett felnyitása. h.) Urnasírhely a hamvakat tartalmazó urna földbe temetésére szolgáló sírhely. i.)urnasírbolt a hamvakat tartalmazó urna elhelyezésére szolgáló terepszint alatti és feletti vagy kizárólag terepszint feletti építmény. j.) Sírgödör a sírhelyen a koporsó elhelyezésére szolgáló legalább két méter (rátemetés esetén 1,6 m) mélyre ásott gödör amelyet, a sírhely hossztengelyével párhuzamosan úgy kell kiásni, hogy a sírhelyen betemetni szándékolt koporsók egymás mellett elhelyezhetők legyenek. k.) Sírjel a temetési hely megjelölésére szolgáló jel, (kereszt), síremlék vagy más létesítmény. l.) Rátemetés: koporsóval már betemetett sírhelyre történő sírnyitási engedélyhez kötött koporsós temetés. Nem rátemetés urnának a koporsóval betemetett sírba helyezése vagy urnatartónak a sírra helyezése. m.) Exhumálás a holttest-maradványok kivétele céljából történő sírnyitás. n.) Újratemetés: eltemetett koporsónak, urnának exhumálás utáni eltemetése más temetési helyen. o.) Hűtés: holttestnek a temetőben történő eltemetéséig tartása erre szolgáló hűtőben. p.) Holttest ideiglenes tárolása: máshol eltemetésre kerülő holttest erre szolgáló hűtőben tartása átmeneti ideig. r.) Beszámítás: a temetési hely újraváltásakor (átalakításakor) a le nem járt használati időre eső arányos megváltási díj beszámítása a fizetendő összegbe. A temető részei, a temetési helyek méretei, temetési helyek betemethetősége 6. /1/ A temető területe sírhelytáblákra (parcellák) osztott, a sírhely táblák számozott sorokra osztottak, a sorokba rendezett sírhelyek sorszámokkal vannak ellátva, az urnafülkék számozottak. A sírboltok és urnasírboltok külön- külön számozással vannak ellátva és nyilvántartásuk sírbolt könyvben történik. /2/ A temetési helyek kijelölése, méreteinek meghatározása, a temetésre szolgáló parcellák kijelölése a tulajdonos hatáskörébe tartozik. 7. /1/ Egyes sírhelyre egy koporsós betemetés, egy rátemetés, két urna betemetése és egy urnatartó elhelyezése engedélyezhető. /2/ Kettes sírhelyre két koporsós betemetés, két rátemetés, négy urna betemetése és két urnatartó elhelyezése engedélyezhető
3 - 3 - /3/ Többes sírhelyre annyi koporsó temethető, amennyire azt eredetileg megváltották, engedélyezhető továbbá ugyanannyi rátemetés, urna betemetése és urnatartó elhelyezése. Többes sírhelyet újraváltani az egész sírhelyre csak egységesen lehet. /4/ A sírhely bekeretezését és lefedését a tulajdonossal engedélyeztetni kell a munka megkezdése előtt, szükség esetén vázlatterv benyújtásával. Az így kialakított sírhelyet újra kell váltani, a le nem járt évek arányos díjának beszámításával. 8. /1/ Urnafülke, urnasírhely, urnasírbolt kizárólag urna elhelyezésére szolgáló temetési helyek a temető erre kijelölt részén. /2/ Háromnál több urnafülkét tartalmazó létesítményt a temetőben csak a tulajdonos létesíthet. Három vagy kevesebb urnafülkét a temető erre kijelölt helyén a tulajdonos engedélyéve lehet létesíteni. A tulajdonos engedélye nem pótolja a szükséges más engedélyek beszerzését. /3/ Urnasírhelybe illetve urnasírboltba legfeljebb négy urna helyezhető el. /4/ Urnának sírhelyre történő temetése a használati időt nem hosszabbítja meg és a sírhely sem nem minősül urna sírhelynek. Egyébként urnának földbe temetése (urnasírhely, vagy urnasírbolt) esetén a sírhelyre és a sírboltra vonatkozó szabályokat kell értelemszerűen alkalmazni a szabályzatban megjelölt eltérések figyelembevételével (pl. méretek, használati idő és megváltási díj stb.). 9. /1/ Sírbolt (kripta) egyes, kettes vagy többes sírhelyen létesíthető. Az egyes sírboltba két koporsó és két urna, a kettes sírboltba négy koporsó és négy urna temethető be. Többes sírhelyen létesített sírboltba betemethető annyi koporsó amennyire megváltották és ugyanannyi urna. Az urna betemetése következtében a sírbolt nem minősül urnasírboltnak. Sírbolt építése csak a tulajdonos írásbeli engedélye alapján a temető erre kijelölt részén lehetséges a sírhely megváltását követően. Ez az engedély nem pótolja az esetleg szükséges más hatósági engedélyeket, amelynek beszerzése az építtető kötelessége. /2/ A sírbolt létesítője sem az építéssel sem más módon nem szerezheti meg a földterület tulajdonát. /3/ A sírbolt létesítése előtt erre vonatkozó írásbeli megállapodást kell kötni a tulajdonossal, amelyben meg kell jelölni a sírboltba temethető koporsók és urnák számát, meg kell állapítani a létesítmény használatára, karbantartására vonatkozó szabályokat, a tulajdoni kérdéseket, a használati idő megszűnése esetén követendő eljárást és azok biztosítékait továbbá a jogviszonyból eredő mindazokat a kérdéseket szabályozni kell, amelyeket bármelyik fél fontosnak tart. /4/ A sírbolt használati idejének kezdete a létesítés vagy az első betemetés ideje közül a korábbi. Ha már betemetett sírhelyre létesül sírbolt a használati idő kezdete a sírbolt létesítésének időpontja (a használati engedély dátuma). /5/ A sírbolt használati idejének lejártát megelőző 25 éven belül a sírboltba koporsós temetést végezni, illetve 10 éven belül urnát elhelyezni csak akkor lehet, ha azzal egyidejűleg a sírbolt használati idejét meghosszabbítják (újraváltás) Sírbolt újraváltása a sírhely újraváltására vonatkozó szabályok szerint is újraváltható. /6/ A temető látványát rontó, a közízlést és a kegyeleti jogok gyakorlását sértő sírbolt létesítésére engedély nem adható, az elhanyagolt, romos sírbolt újraváltása nem engedélyezhető. /7/ A sírbolt használati idejének lejártakor a rendelkezési jog jogosultja a sírboltot lebonthatja és anyagát elviheti, a holttestmaradványok elhelyezéséről azonban köteles gondoskodni. Ha ezt 30 napon belül nem teszi a sírbolt a temető tulajdonos tulajdonába kerül
4 - 4 - és azzal szabadon rendelkezik és egyidejűleg gondoskodik a holttestmaradványok erre kijelölt közös sírba helyezéséről. /8/ A biztonságot veszélyeztető illetve, életveszélyes sírbolt rendelkezési jogának jogosultja köteles a veszélyhelyzetet megszüntetni. 10. Egyéb temetői létesítmények és használatuk: /1/ Ravatalozó építménye a tulajdonos tulajdonában áll használója az üzemeltető. A ravatalozó és berendezésének használata kötelező, a használat ellenében a szabályzatban megállapított díjat kell fizetni, a díjat az üzemeltetőhöz kell megfizetni. /2/ Kerítés és az utak a temető részei, karbantartásukról az üzemeltető gondoskodik. /3/ A Sírjel a megváltott sírhelyen helyezhető el, az elhelyezéséről a jogosult köteles gondoskodni. A sírjellel az rendelkezik, aki a sírhellyel rendelkezik. /4/ Az ásott kút használatára csak az üzemeltető jogosult. A fúrott kutat és a vezetékes vízkifolyót víznyerés céljából a kegyeleti jogot gyakorlók és a vállalkozók ellenérték fizetése nélkül használhatják. /5/ A temetőben lévő más felépítmények (harangláb) a tulajdonos használatában állnak. /6/ A még meg nem váltott temetési helyek, a temetésre igénybe nem vett parcellák és egyébterületek, utak, fák, sövények a tulajdonos használatában vannak. /7/ A temető biztonságos használatát veszélyeztető sírjel, sírbolt helyreállítására a rendelkezési jog jogosultja köteles. A helyreállításra a temető tulajdonosa írásban hívja fel a rendelkezési jog jogosultját, egyidejűleg a temető hirdető táblájára is kihelyezi a felhívás másolatát. Ha 90 napon belül a helyreállítás nem történik meg a veszélyhelyzetet a tulajdonos szünteti meg a rendelkezési jog jogosultjának költségére. A helyreállítás megtörténtéig a temetési helyre temetés nem történhet. 11. A temetési helyek méretei a következők : - egyes sírhely 220 cm x 120 cm, - kettes sírhely 220 cm x 200 cm, - többes sírhely 220 cm x és annyiszor 90 cm amennyi a betemethető koporsók száma, - kisméretű (gyermek és urna) sírhely 100 cm x 100 cm, - sírbolt méretét a betemethető koporsók számától függően a sírhelyekre vonatkozó méretek szerint kell megállapítani és írásban rögzíteni, - keretezett sírhely körül 15 cm széles járda létesítendő, - egymással szemben elhelyezkedő sírhelyek sírjele közötti távolság legalább 60 cm, - sírgödör mélysége 200 cm, rátemetés esetén 160 cm, urna rátemetése esetén 50 cm, urnatartóban a sír felületére is helyezhető, - urnafülkék belső mérete 30 x 30 cm, amelybe egy urna helyezhető el, - kettősméretű urnafülke 60 x 30 cm, amelybe két urna helyezhető el, - urnasírbolt mérete: ( 4 urna) 100 cm x 100 cm, - a sírhelyek közötti távolság legalább 30 cm. 12. A temető arra kijelölt részein csak azonos építészeti és kertészeti kialakítású sírhelyek létesíthetők (pl. hantolt vagy hantolatlan sírhely). Ennek feltüntetése a temetési hely megváltásakor készült írásbeli szerződésben kötelező.
5 Emberi szervek, szervmaradványok, csonkolt testrészek, halvaszületett valamint elvetélt magzatok temetési helyét a fenntartó jelöli ki. 14. A temetési helyek nyilvántartását a tulajdonos végzi. Ennek során elkészítteti a temető térképét feltüntetve azon, hogy mely sírhelytáblák milyen temetési helyek céljára szolgálnak és gondoskodik a térkép naprakész vezetéséről. Vezeti a sírbolt könyvet és a temetési helyek nyilvántartását. A nyilvántartások tartalmára tv. 18 -ának rendelkezései irányadók. A nyilvántartás elektronikus úton is vezethető, de gondoskodni kell a biztonságos megőrzéséről írott (nyomtatott) formában is. A temető és temetési hely megszűnése, megszüntetése 15. Ha a temető betelt a tulajdonos jogosult azt lezárni. Lezárt temetőbe további temetés nem végezhető és a használati idő lejártával a temető kiüríthető. A lezárt temetőben is gondoskodni kell a sírhely táblák megközelítésére alkalmas út karbantartásáról. 16. Ha a temetőrész, sírhely tábla, temetési hely betelt oda csak urna helyezhető el illetve koporsós temetés csak sírboltba vagy kettős sírhelyre, ha annak feltételei fennállnak. 17. Ha a temetési hely használati ideje lejárt a temetési hely megszüntethető. II. fejezet A temető használata és működése Általános szabályok 18. /1/ A temetőt és létesítményeit kegyeleti jogok gyakorlására és ezzel összefüggő munkák végzésére csak nyitvatartási idő alatt és rendeltetésszerűen lehet használni. /2/ A temetési hely ápolását és gondozását végző jogosult (rendelkezési jog jogosultja), a kegyeleti jogát gyakorló temető látogató, a temetési szertartás és a kegyeleti ünnepekkel és megemlékezésekkel kapcsolatos szertartások résztvevői kivételével a temetőt és létesítményeit csak a fenntartó (üzemeltető) engedélye alapján lehet használni. /3/ Temetési hely használatára megváltás útján csak határozott időre lehet jogot szerezni (rendelkezési jog). Rendelkezési jog jogosultja az, aki a temetési helyet megváltotta vagy akit ő megjelöl, ennek hiányában az aki az elhunyt temetéséről köteles gondoskodni. Temetési hely váltása 19. /1/ Temetési helyet megváltani csak a tulajdonostól lehet, az általa kijelölt temetési helyre. Ezzel egyidejűen alá kell írni az erről szóló írásbeli megállapodást. Ennek hiányában temetési helyre rendelkezési jog nem szerezhető meg. /2/ Több koporsó (urna) befogadására váltott temetési hely csak együttesen váltható meg és ugyanígy váltható újra. /3/ Előre váltott sírhely betemetésekor, valamint több koporsó (urna) befogadására váltott temetési hely esetén minden betemetés és rátemetés alkalmával a temetési helyet újból meg kell váltani, a le nem járt évek arányos díjának beszámításával. Ezt a szabályt kell
6 - 6 - alkalmazni sírboltba (urnasírboltba) temetés esetén is a használati idő lejártát megelőző 25 éven belüli koporsós illetve 20 éven belüli urnás temetés esetén. /4/ Temetési hely újraváltása a sírhelyre vonatkozó szabályok szerint koporsós betemetés esetén 25 évnél, urnás betemetés esetén 10 évnél rövidebb nem engedélyezhető. Újraváltásnál elsőbbséget élvez az eltemettető, halála esetén pedig a törvényes örököse. /5/ Urna sírhelybe temetésekor, ha a használati időből még 10 évnél több van hátra, csak az urna betemetés megváltási díját kell megfizetni. Ha 1o évnél kevesebb van hátra a temetési helyet meg kell váltani, a le nem járt használati idő arányos beszámításával. /6/ Megváltott sírhely bekeretezésekor, újraváltása a sírhelyekre vonatkozó szabály szerint történik. Az érvényes díjat a le nem járt időre eső arányos díj beszámításával kell megfizetni. Megváltott sírhely utóbbi bekeretezésekor, az újraváltás szabályait kell alkalmazni a le nem járt használati időre eső díj beszámításával. A használati idő 20. /1/ A temetkezési helyek megváltás útján megszerezhető rendelkezési jogának időtartama ( használati idő ) : - koporsós betemetés illetve rátemetés a megváltástól számított 25 év, - sírbolt a létesítés vagy a betemetés napjától 60 év, - keretezett sírhely 25 év, - urnafülke és urna sírhely 10 év, - urnasírbolt 20 év. /2/ A használati idő a megváltással azonos időtartamban többször is meghosszabbítható, kivéve, ha a terület átalakítására vagy más célra történő felhasználására kerül sor. /3/ A használati idő lejártával újraváltás hiányában a rendelkezési jog megszűnik és a temetési hellyel a tulajdonos rendelkezik. /4/ Urnának sírhelybe való betemetése és temetési helyre rátemetett holttest maradványok a használati időt nem hosszabbítják meg. A temető működése 21. A temető működését az üzemeltető köteles folyamatosan biztosítani. Ennek körében e- szabályzat alapján: a.) meghatározza a temetkezési szolgáltatás és a vállalkozási tevékenységek ellátásának rendjét, b.) biztosítja az eltemetés feltételeit, c.) biztosítja a kegyeletgyakorlás feltételeit és ellenőrzi annak betartását,gondoskodik a temető nyitásáról és zárásáról, d.) átveszi a halottakat, gondoskodik hűtésükről, tárolásukról a ravatalozásig is, e.) elvégzi a temető és létesítményei takarítását, tisztán tartását, az utakat karbantartja, gondoskodik a hó eltakarításáról, az utak síkosság mentesítéséről, f.) összegyűjti és elszállítja a hulladékot, g.) összehangolja a temetői létesítmények használatát a temetések zavartalan lebonyolítását, h.) felügyeli a temetői szabályzat betartását és annak megszegőivel szemben a szükséges intézkedéseket megteszi. A temetőben végezhető munkák Általános szabályok
7 /1/ A temetőben munkát végezhetnek a kegyeleti jogok gyakorlói, temetkezési szolgáltatók és temetkezési szolgáltatóknak nem minősülő más vállalkozók. A temetőbeli munkavégzés rendjét ez a szabályzat illetve az ennek alapján a temető tulajdonosával kötött szerződés állapítja meg. A temetési szolgáltatók és más vállalkozók a kötelező szakmai előírásokat is kötelesek megtartani a temetőben végzett tevékenységük során. /2/ A kegyeleti jogok gyakorlói engedély nélkül végezhetik a temetési hely gondozása körébe tartozó munkát mások jogainak sérelme nélkül. Sövények és fák ültetéséhez, valamint műtárgyak elhelyezéséhez a temető fenntartójának engedélye szükséges. /3/ Temetkezési szolgáltatást csak azok, a tevékenységre jogosultsággal rendelkező temetkezési szolgáltatók végezhetnek, akik/amelyek a temető fenntartójával erre szerződést kötöttek és a temető-fenntartási hozzájárulást megfizették. Szerződést csak azzal lehet kötni, aki, a képesítés meglétét a szakmai alkalmasságot és a pénzügyi teljesítőképességet igazolja, valamint 15 napnál nem régebbi adóigazolást mutat be arról, hogy köztartozása nincs. Gazdasági társaság 30 napnál nem régebbi cégkivonatot is köteles bemutatni. /4/ Más vállalkozási tevékenységet azok a vállalkozói jogosultsággal rendelkező vállalkozók végezhetnek, akik/amelyek a temető tulajdonosával erre szerződést kötöttek és a temető fenntartási hozzájárulást megfizették. A szerződés megkötése előtt a /3/ bekezdésben írottakat igazolni kell. /5/ A temetőben vállalkozási tevékenységet csak a kegyeleti jogok sérelme nélkül lehet végezni. Vasárnap és ünnepnapon a temetőben a temetési hely gondozását kivéve munkát végezni tilos. 23. /1/ A temetkezési szolgáltatások közül az alábbiakat kizárólag az üzemeltető végezheti (az üzemeltető által biztosított szolgáltatás) : - halott hűtése, ideiglenes tárolása - ravatalozás, - sírásás és visszahantolás, urnasírhely nyitás és urna visszahelyezés, - sírnyitás, - ravatalozó és a kellékek használata, - újratemetés, - exhumálás /2/ Az üzemeltető temetkezési szolgáltatás végzésére jogosult annak feltételeit igazolta. /3/ A temetkezési szolgáltatók közötti egyenlőséget az üzemeltető köteles biztosítani. A temetés és a hozzákapcsolódó tevékenység 24. /1/ A temetés egyházi vagy világi temetés lehet és történhet koporsóban vagy hamvasztásos temetés esetén urnában. A temetés méltóságának biztosítása érdekében a szükséges megrendeléseket az eltemettetőnek olyan időben kell megtennie, hogy az üzemeltető és a temetkezési szolgáltató felkészülése biztosítható legyen. /2/ A temetési szertartást a halott végakaratának tiszteletben tartásával az eltemettető választja meg. A temetési szertartás rendjét a temetőben folyó munkával megzavarni tilos. A sírba helyezésről (urna elhelyezéséről) az üzemeltető szakszemélyzete gondoskodik. /3/ A betemetéshez írásbeli engedély szükséges, amelyet a tulajdonos plébánia hivatala ad ki az abban szereplő meghatározott sírhelyre a sírhely megváltására vonatkozó szerződés aláírása után. A halott eltemetéséhez a halott-vizsgálati bizonyítvány átadása, ha pedig a halál körülményeinek kivizsgálására hatósági eljárás indult a hatóság engedélye is szükséges. A
8 - 8 - halott-vizsgálati bizonyítvány egy példányának megőrzéséről a temető tulajdonosa az üzemeltető útján gondoskodik 25. /1/ A sír kiásását az eltemettető rendeli meg az üzemeltetőtől. A sír kiásását megkezdeni csak azt követően lehet, hogy a megrendelő igazolja annak megváltását és felmutatja az erre kiadott engedélyt. A sírt szabályos méretek szerint úgy kell kiásni, hogy a sírgödörbe a betemetés biztonságosan végrehajtható legyen, ne veszélyeztesse az élet- és vagyonbiztonságot vagy mások érdekeit. /2/ A sírgödör visszatemetésére az üzemeltető köteles. A visszatemetés más temetési helyek károsítása nélkül a sírhely környezetének rendezését is jelenti. Ha ez a temetéskor nem végezhető el az üzemeltető legkésőbb 3 napon belül gondoskodik annak elvégeztetéséről. /3/ A koporsó (urna, urnatartó) temetőn belüli szállításáról a temető rendjének biztonsága érdekében az üzemeltető gondoskodik. A szállítás gépkocsival, kerekes targoncával, vagy kézben történhet. /4/ A ravatalozó és felszereltségei (hűtők, asztalok, állványok, dísz-világítás stb.) az üzemeltető használatában vannak, igénybevételük kötelező. Máshonnan hozott felszerelésekkel a temetőben temetni tilos. A ravatalozó és a felszerelések, kellékek stb. tisztításáról, karbantartásáról az üzemeltető köteles gondoskodni. 26. A temetőben eltemetésre kerülő holttesteket, akkor is, ha a halott-kezelést korábban nem az üzemeltető végezte az üzemeltető helyezi el a ravatalozóba vagy későbbi temetés esetén a hűtőbe. A holttest elhelyezése a kegyeleti jogok sérelmével nem járhat. 27. Sírnyitás munkáit elkezdeni csak az intézet engedélyének birtokában lehet. Urnának betemetett sírhelybe helyezése nem minősül sírnyitásnak. A sírnyitáshoz a rendelkezési jog jogosultjának hozzájárulása is szükséges, kivéve, ha azt nyomozó hatóság rendelte el, ilyenkor a jogosult értesítés is elég. (vhr. 35) 28. Újratemetés az intézet engedélye után a rendelkezési jog jogosultjának megrendelése alapján történik a betemetés ill. rátemetés szabályainak alkalmazásával. 29. Rátemetés csak jelen szabályzatban írt feltételek fennállta esetén sírnyitási engedély alapján végezhető. 30. /1/ Sírnyitást és exhumálást a sírgödör fokozatos mélyítésével úgy kell elvégezni, hogy az a sírjelben, síremlékben kárt ne okozzon. Ha a sírnyitás előreláthatólag ezeket veszélyezteti rendelkezési jog jogosultja felé ezt jelezni kell. A sírnyitást folytatni csak akkor lehet, ha arra a jogosult írásban utasítást ad a fennálló veszély ellenére. A sírnyitás során fokozott gondot kell fordítani a biztonságos munkavégzésre, a munkavédelmi szabályok betartására és a kegyeleti jogok megtartására. /2/ Az exhumálás során felszínre kerülő holttest maradványok összegyűjtését az engedélyben írottak szerint, a kegyeleti jogok megtartásával úgy kell elvégezni, hogy a temetőlátogatókat ne zavarja. /3/ Az exhumálás következtében megüresedett temetési hely használati joga megszűnik, hacsak a rendelkezési jog jogosultja annak fenntartásáról nem nyilatkozik. A nyilatkozat csak írásban tehető meg. IV. fejezet A temetői díjak
9 /1/ A tulajdonos képviselő testületének hatáskörébe tartozik temetőben érvényes díjak megállapítása és módosítása. Ennek keretében a képviselő testület a temető fenntartásával és üzemeltetésével kapcsolatos szükséges és indokolt költségek figyelembevételével állapítja meg : a.) temetési hely megváltásának és újraváltásának díjait, b.) a temetőben vállalkozásszerűen munkát végzők által fizetendő temető-fenntartási hozzájárulás díját, valamint c.) a temetkezési szolgáltatók által fizetendő díjakat. /2/ A díjak megállapítása a temető fenntartásával és üzemeltetésével kapcsolatos szükséges és indokolt költségek figyelembevételével történik. /3/ Az üzemeltető a temetkezési szolgáltatás után fizetendő díjakat átalányösszeggel megválthatja. /4/ A temetőben szedhető díjakat a szabályzat 1. sz. melléklete tartalmazza. V. fejezet Vegyes rendelkezések 32. /1/ A temető kegyeleti méltóságának megőrzésére mindenki köteles, ennek érdekében tilos a temetőben mindenféle olyan tevékenység, amely a temető kegyeleti méltóságával össze nem egyeztethető, így különösen sportolás, játék, kerékpározás, motorozás. /2/ 14 éves kor alatti gyermek csak felnőtt kíséretében, akkor is csak annak felelősségére tartózkodhat a temető területén. /3/ Tilos a temetőbe kutyát bevinni. /4/ A temetőben a hulladékot az erre kijelölt helyen kell elhelyezni. /5/ Tilos a temetőbe gépkocsival behajtani. Gépjárművekkel az arra kijelölt parkolóban kell várakozni. 33. A temető nyitvatartási rendje : nyáron ( március 15-től szeptember 30-ig) 6 órától 20 óráig, télen (október 1-től március 14-ig) 8 órától 17 óráig. A temető teherbejáratát zárva kell tartani. A teherbejáratot csak arra jogosult részére lehet kinyitni. 34. A temetőben reklámot elhelyezni tilos. A temető hirdető táblája mellett a bejáratnál díjfizetés ellenében, erre irányuló megállapodás alapján a tulajdonos engedélyezheti reklámtábla elhelyezését. 35. /1/ A kiemelkedő jelentőségű helyi és országos történelmi személyiségek temetési helyei a tulajdonos döntése alapján védelem alatt állnak( a továbbiakban : védett sírhelyek). A védett sírhelyek a használati időtől függetlenül megváltott sírhelyeknek minősülnek, gondozásukra a tulajdonos köteles. /2/ A védett sírhelyek felsorolását a 2. sz. melléklet tartalmazza. /3/ Valamely sírhely védelem alá vételét bármely természetes vagy jogi személy kezdeményezheti. A döntés a tulajdonos hatáskörébe tartozik. /4/ A tulajdonos jogosult a sírhely védettségét megszüntetni. Védelem alatt álló sírhelynek további védettségét társadalmi szervezetek kezdeményezhetik a sírhely gondozásának írásbeli vállalása és a megváltási ár egyidejű megfizetése mellett. /5/ Védett sírhelyre további temetés nem engedélyezhető.
10 Ezt a szabályzatot a képviselőtestület január 29-i ülésén jóváhagyta. A szabályzat a Szeged-csanádi megyéspüspök jóváhagyásától függően március 1. napjától kezdődően alkalmazandó. Gyula, január 29. Kovács József Dr. Herjeczki János kanonok, plébános világi elnök Isz.: 159/2006 Jóváhagyom Szeged, február 6. Gyulay Endre megyés püspök
BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2007. (III. 30.) r e n d e l e t e A TEMETŐKRŐL ÉS A TEMETKEZÉS RENDJÉRŐL 1
Hatályos: 2014. március 1-től BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2007. (III. 30.) r e n d e l e t e A TEMETŐKRŐL ÉS A TEMETKEZÉS RENDJÉRŐL 1 Békés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Általános rendelkezések 1..
Zákány Község Önkormányzata Képviselőtestületének 20/2004/XII.1./ önkormányzati rendelete Az 5/2007(IV.17.), a 7/2008(IV.29.) a 12/2010.(XII.31.) és az 1/2011.(I.12.) rendeletekkel módosított, a temetőkről
JUTA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2009.(IV. 7.) rendelete. a temetőkről és a temetkezésről
JUTA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2009.(IV. 7.) rendelete a temetőkről és a temetkezésről Juta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi
Lepsény Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 7/2001. (III.10.) számú R e n d e l e t e. a temetőkről és a temetkezésről
Lepsény Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2001. (III.10.) számú R e n d e l e t e a temetőkről és a temetkezésről Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete továbbiakban: Önkormányzat
temetői szabályzatot
A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény és az annak végrehajtására kiadott 145/1999. (X. 1.) Korm. rendelet felhatalmazása alapján a Csömöri Római Katolikus Egyházközség a tulajdonában
Jászladány Nagyközségi Önkormányzat 16/2013. (XI. 22.) rendelete A köztemetőről és a temetkezésről (egységes szerkezetbe foglalva) 1
Jászladány Nagyközségi Önkormányzat 16/2013. (XI. 22.) rendelete A köztemetőről és a temetkezésről (egységes szerkezetbe foglalva) 1 Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a Temetőkről
Piliscsaba Város Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2017. (XII.13.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről
Piliscsaba Város Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2017. (XII.13.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről Piliscsaba Város Önkormányzat Képviselő-testülete a temetőkről és
SÁRRÉTUDVARI KÖZTEMETŐ ÜZEMELTETÉSI SZABÁLYZATA
SÁRRÉTUDVARI KÖZTEMETŐ ÜZEMELTETÉSI SZABÁLYZATA SÁRRÉTUDVARI NAGYKÖZSÉG ÖNKOMÁNYZATÁNAK A TEMETŐKRŐL ÉS TEMETKEZÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ 24 /2013. /XII. 19./ rendeletének MELLÉKLETE Tartalomjegyzék: I.
POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLET 5/2001. (II. 13.) ÖNK. SZ. RENDELETE. a temetőkről és a temetkezésről
temető POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLET 5/2001. (II. 13.) ÖNK. SZ. RENDELETE a temetőkről és a temetkezésről Egységes szerkezetben a 10/2001. (VI. 26.) Önk. sz. rendelettel A 10/2001. (VI. 26.) Önk. sz.
Nagykálló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2001. (VI.18.) önkormányzati rendelete
Nagykálló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2001. (VI.18.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről (a 18/2012. (VI.01.) Önk. rendelettel egységes szerkezetben)
Kistolmács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2000. (X. 5.) számú rendelete. a temetőről és temetkezésről
Kistolmács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2000. (X. 5.) számú rendelete a temetőről és temetkezésről Kistolmács Község Önkormányzata Képviselő-testülete (továbbiakban: Önkormányzat) a helyi
Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestületének. 13/2014. (XII. 19.) önkormányzati rendelete. a köztemetőről és a temetkezés rendjéről
Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestületének 13/2014. (XII. 19.) önkormányzati rendelete a köztemetőről és a temetkezés rendjéről A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi LXIII. törvény
Mártély Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2017. (III. 14.) önkormányzati rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről
Mártély Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2017. (III. 14.) önkormányzati rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről Mártély Község Önkormányzat Képviselő-testülete a temetőkről és a
6/2009. /V. 10./ rendelete a
DUNAEGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 6/2009. /V. 10./ rendelete a TEMETŐKRŐL ÉS A TEMETKEZÉSRŐL Dunaegyháza Község Képviselőtestülete /továbbiakban Önkormányzat/ a helyi önkormányzatokról
Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. ( ) Ör sz. rendelete. A temetőkről és a temetkezésről
Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. (12. 31.) Ör sz. rendelete A temetőkről és a temetkezésről Biatorbágy Város Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. Törvény
EPÖL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 10/2000./IX.28./sz. Ökt. RENDELETE
EPÖL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2000./IX.28./sz. Ökt. RENDELETE a köztemetőről és a temetkezésről. Epöl Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.évi
TEMETŐSZABÁLYZAT a temető használatának rendjéről
Tahitótfalui Szent István Király Plébánia 2021 Dózsa György út 17. (26)385-807 http://tahitf.plebania.hu plebanos@tahitf.plebania.hu TEMETŐSZABÁLYZAT a temető használatának rendjéről 24./2017. A Tahitótfalui
Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2013.(XII.13.) önkormányzati rendelete a köztemetőről szóló 10/2011. (IV.1.) önkormányzati rendeletének módosításáról 1. A köztemetőről szóló 10/2011.(IV.1.)
Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. (12. 31.) Ör sz. rendelete. A temetőkről és a temetkezésről I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK.
Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. (12. 31.) Ör sz. rendelete A temetőkről és a temetkezésről Biatorbágy Város Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. Törvény
Csengőd Község Képviselőtestületének 16/2011.(IX.1.) önk. rendelete a temetőkről és a temetkezésről. Általános rendelkezések
Csengőd Község Képviselőtestületének 16/2011.(IX.1.) önk. rendelete a temetőkről és a temetkezésről Csengőd Község Képviselőtestülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. tv. (továbbiakban:
23/2016. (V.11.) önkormányzati rendelet 1. A temetőkről és a temetkezés rendjéről
23/2016. (V.11.) önkormányzati rendelet 1 A temetőkről és a temetkezés rendjéről Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény 41. (3) bekezdésében
Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő testületének 23/2013 (XII.23.) rendelete. A temetőről és a temetkezési tevékenységről. A rendelet hatálya
Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő testületének 23/2013 (XII.23.) rendelete A temetőről és a temetkezési tevékenységről Vezseny Közégi Önkormányzat Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről
Csörötnek Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (IV. 26.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről
Csörötnek Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (IV. 26.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről Csörötnek Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény
23/2016. (V.11.) önkormányzati rendelet A temetőkről és a temetkezés rendjéről I. Fejezet A rendelet hatálya 1. Alapvető rendelkezések 2.
23/2016. (V.11.) önkormányzati rendelet A temetőkről és a temetkezés rendjéről Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény 41. (3) bekezdésében
Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2001. (VII.19.) Kt. számú R e n d e l e t e A temetőkről és a temetkezésről
Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2001. (VII.19.) Kt. számú R e n d e l e t e A temetőkről és a temetkezésről /Egységes szerkezetben 2007. 07. 18./ Csákvár Nagyközség Önkormányzatának
Tát Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 17/2000. (IX.26.) Kt. sz. rendelete a temetőkről és a temetkezésről
Tát Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 17/2000. (IX.26.) Kt. sz. rendelete a temetőkről és a temetkezésről 2 Tát Nagyközség Önkormányzatának Képviselőtestülete (a továbbiakban: önkormányzat)
Kaskantyú Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2014.(XII.19.) önkormányzati rendelete a köztemető fenntartásáról, és a temetkezésről
Kaskantyú Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2014.(XII.19.) önkormányzati rendelete a köztemető fenntartásáról, és a temetkezésről Kaskantyú Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a temetőkről
Temetési helyek 2.. (3) Nem nyitható újabb közös (kettőnél több) sírhely és díszsírhely.
Tiszakürt Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 10/2013.(V.2.) rendeletével módosított 11/2012.(VI. 01.) és 14/2007.(XI. 8.) rendeletével módosított 12/2000.(XI. 30.) sz. rendelete (egységes szerkezetben)
Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő testületének 23/2013 (XII.23.) rendelete. A temetőről és a temetkezési tevékenységről. A rendelet hatálya
Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő testületének 23/2013 (XII.23.) rendelete A temetőről és a temetkezési tevékenységről Vezseny Közégi Önkormányzat Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről
Öttömös Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2006. (IV.28.) rendelete a temetőről és temetkezésről. Általános rendelkezések
Öttömös Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2006. (IV.28.) rendelete a temetőről és temetkezésről Öttömös Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.
Általános rendelkezések
Kisköre Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2004. (IV. 29.) rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről (módosítással egységes szerkezetben) Kisköre Nagyközség Önkormányzatának
Bekecs Községi Önkormányzat 3/2004. (I.25. ) SZÁMÚ RENDELETE
Bekecs Községi Önkormányzat 3/2004. (I.25. ) SZÁMÚ RENDELETE A temetőkről és a temetkezésekről A Bekecs Község Önkormányzatának képviselőtestülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII.
Heresznye Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2001./II.2./ számú rendelete. a temetőkről és a temetkezésről
Heresznye Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2001./II.2./ számú rendelete a temetőkről és a temetkezésről Heresznye Község Önkormányzata a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999.évi XLIII. törvény
Jászszentlászló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2017. (VIII. 25.) önkormányzati rendelete a köztemetőről és temetkezésről
Jászszentlászló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2017. (VIII. 25.) önkormányzati rendelete a köztemetőről és temetkezésről Jászszentlászló Község Önkormányzata Képviselő-testülete a temetőkről
Fülöpszállás Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2004. (VII.8.) rendelete a temetőkről és a temetkezésekről (egységes szerkezetben)
Fülöpszállás Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2004. (VII.8.) rendelete a temetőkről és a temetkezésekről (egységes szerkezetben) Fülöpszállás Községi Önkormányzat Képviselőtestülete a temetőkről
Hantos Község Önkormányzata Képviselő-testületének
Hantos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5 /2001. (IV. 02) valamint a 11/2009.(IX.30.), 8/2011. (VIII.31.) és 9/2012.(XI.15,)önkormányzati rendeleteivel módosított 8 /1997 (VII.1) önkormányzati
Apátistvánfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2013. (XII.23.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről
Apátistvánfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2013. (XII.23.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről Módosította: a 25/2014.(XII.13.) és az 5/2015.(II.23.) önkormányzati
Makó Város Önkormányzatának 8/2009.(III.26.) rendelete a köztemetőről és a temetési helyekről 1
Makó Város Önkormányzatának 8/2009.(III.26.) rendelete a köztemetőről és a temetési helyekről 1 Makó Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a temetőkről és temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény
Dorog Város Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2013. (XII.13.) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről
Dorog Város Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2013. (XII.13.) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről Dorog Város Önkormányzat Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről szóló
Telekgerendás Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 10/2007. (IV. 27.) rendelete a temetőről és a temetkezésről (egységes szerkezetben)
Telekgerendás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2007. (IV. 27.) rendelete a temetőről és a temetkezésről (egységes szerkezetben) Telekgerendás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a
Takácsi Község Képviselő-testülete 15/2003. (XII. 22.) sz. módosított rendelete a temetőről és a temetkezésről (egységes szerkezetben)
Takácsi Község Képviselő-testülete 15/2003. (XII. 22.) sz. módosított rendelete a temetőről és a temetkezésről (egységes szerkezetben) Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a temetőkről és
Gyömrő Város Önkormányzat. Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottság december 9-én tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Gyömrő Város Önkormányzat Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottság 2013. december 9-én tartandó ülésére A köztemetőkről és a temetkezésről szóló 33/2007.(XII.13.) Önk. rendelet
Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének
Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének a 37/2011. (XII. 15.), a 41/2012. (IV.26.), 45/2012. (V.30.) valamint az 53/2012. (IX. 27.) önkormányzati rendeletekkel módosított 25/2011. (IX. 29.) önkormányzati
SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 19/2013. (X. 31.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. a temetőkről és a temetkezés rendjéről
SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 19/2013. (X. 31.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a temetőkről és a temetkezés rendjéről Szerencs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvényének
Nógrád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015. (X. 28.) rendelete a temetőkről és temetési tevékenységről
Nógrád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015. (X. 28.) rendelete a temetőkről és temetési tevékenységről Nógrád Község Önkormányzatának képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk
Igal Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (IV.30.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről
Igal Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (IV.30.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről Igal Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország önkormányzatokról
E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2014. november 26-i ülésére.
E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2014. november 26-i ülésére. Tárgy: A temetőkről és a temetkezésekről szóló önkormányzati rendelet módosítása Tisztelt Képviselő-testület! Az önkormányzat
T E R V E Z E T. 1. Általános rendelkezések
T E R V E Z E T Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének./2014. (..) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről
A temetőkről és a temetkezésről 1
Tárnok Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2011. (IX.16.) számú RENDELETE A temetőkről és a temetkezésről 1 1 Egységes szerkezetbe foglalva a 10/2012.(III.23.) számú rendelettel 1 Tárnok
Általános rendelkezések
Kulcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2013. (...) Önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezésről Kulcs Község Önkormányzata Képviselő-testülete Magyarország helyi önkormányzatairól
Dunavecse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2008. (II. 27.) rendelete a köztemetőről és a temetkezésről
Dunavecse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2008. (II. 27.) rendelete a köztemetőről és a temetkezésről Dunavecse Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésekről
Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2014. (II. 4.) önkormányzati rendelete. a temetőkről és a temetkezésről
Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2014. (II. 4.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezésről Tiszaszentimre Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a temetőkről
Tokod Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014. (II. 27.) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről
Tokod Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014. (II. 27.) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről Tokod Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről
IVÁNC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2013. (VI.29) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezési tevékenységről
IVÁNC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2013. (VI.29) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezési tevékenységről Ivánc község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye
Tetétlen Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2002. (III.28.) ÖKT rendelete
Tetétlen Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2002. (III.28.) ÖKT rendelete A temetőkről és a temetkezésről Tetétlen község Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban: Önkormányzat) a
Általános rendelkezések
Székkutas Község Önkormányzat Képviselőtestületének - a 18/2000./XI.30./ Ktr. számú rendelettel - egységes szerkezetbe foglalt 21/2005.(XII.22.)Ktr. rendelete a községi a temetőről és a temetkezésről Székkutas
MURAKERESZTÚR KÖZSEG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE 9/2000.(X.19.) számú RENDELETE A TEMETŐRŐL ÉS A TEMETKEZÉS RENDJÉRŐL
MURAKERESZTÚR KÖZSEG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE 9/2000.(X.19.) számú RENDELETE A TEMETŐRŐL ÉS A TEMETKEZÉS RENDJÉRŐL Murakeresztúr Község Önkormányzati Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról
Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének. 11/2012.(XI.28.) önkormányzati rendelettel módosított 6/2001./IV.15.
Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 11/2012.(XI.28.) önkormányzati rendelettel módosított 6/2001./IV.15./ önkormányzati r e n d e l e t e a köztemetőről és a temetkezési tevékenységről (
Mályinka Község Önkormányzatának 4/2001.(IV.3.) önkormányzati rendelete
Mályinka Község Önkormányzatának 4/2001.(IV.3.) önkormányzati rendelete A temetőkről és a temetkezési tevékenységről (módosításokkal egységes szerkezetben) Mályinka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Hortobágy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 16/2005. (VI. 30.) Hö. rendelete
Hortobágy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2005. (VI. 30.) Hö. rendelete a köztemetőről, a temetkezés rendjéről és a temető használatának szabályairól /Temetői Szabályzat/ (a módosításokkal
1/2014. (II. 3.) 17/2013. (XII.
Hidegkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének az 1/2014. (II. 3.) önkormányzati rendelettel módosított 17/2013. (XII. 20.) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezés helyi szabályairól
Tiszasüly Község Önkormányzata 12/2012.(V.31.) önkormányzati rendelete a temető fenntartásáról és a temetkezési szolgáltatásról
Tiszasüly Község Önkormányzata 12/2012.(V.31.) önkormányzati rendelete a temető fenntartásáról és a temetkezési szolgáltatásról Tiszasüly Község Önkormányzata a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999.
A rendelet hatálya. A temető fenntartása
Zsombó Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2017. (XI.30.), 20/2016. (XI.23.), 14/2015. (XI.25.), 17/2014. (XI.26.) rendeletével módosított 11/2014. (IX.15.) rendelete a temetőről és a temetkezésről
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 10/2014.(V.30.) Rendelet típusa: alap Rendelet címe: A temető rendjéről és a temetkezésről Módosított rendelet azonosítója:
Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2008. (X.31.) számú rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről
Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2008. (X.31.) számú rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete
Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2001. (VII.19.) Kt. számú rendelete A temetőkről és a temetkezésről
Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2001. (VII.19.) Kt. számú rendelete A temetőkről és a temetkezésről (Egységes szerkezetben a 11/2007.(VII. 18.), 12/2012. (VI.1.) és a 22/2014.
BUZSÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 12/2013. (XI.1.) önkormányzati rendelete
1 BUZSÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2013. (XI.1.) önkormányzati rendelete a temető használatának szabályairól Buzsák Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország Alaptörvényének
Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselőtestületének 11/2009. (V.29.) rendelete
Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselőtestületének 11/2009. (V.29.) rendelete A temetőkről és a temetkezésről [Módosítva a 18/2009. (IX.29. ÖR-rel] (Egységes szerkezetben!) Tiszaszentimre Község
NYÁREGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 7/2005. (X.27.) számú rendelete a temető és temetkezés rendjéről
NYÁREGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 7/2005. (X.27.) számú rendelete a temető és temetkezés rendjéről Nyáregyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló módosított 1990. évi
Általános rendelkezések
TATA VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ- TESTÜLETE 29 / 2000. ( XII.05.) ÖR. SZÁMÚ RENDELETE A TEMETŐKRŐL ÉS A TEMETKEZÉSEK RENDJÉRŐL 1 Tata Város Önkormányzati Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről
DARNÓZSELI ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2008. /V.8./ RENDELETE
DARNÓZSELI ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2008. /V.8./ RENDELETE a temetőkről és a temetkezésről Darnózseli Község Önkormányzata Képviselő-testülete /továbbiakban: Önkormányzat / a helyi önkormányzatokról
a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről
MÁRTÉLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 34/2011. (XI. 29.) önkormányzati rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről Mártély Község Önkormányzati Képviselő-testülete az Alkotmány 44/A.
Csány Községi Önkormányzata Képviselőtestületének 23/2004.(IV.27.)rendelet a temetőről és a temetkezésről
Csány Községi Önkormányzata Képviselőtestületének 23/2004.(IV.27.)rendelet a temetőről és a temetkezésről Csány Községi Önkormányzat Képviselőtestülete (továbbiakban: önkormányzat) a helyi önkormányzatokról
d) 1,5 méternél magasabbra növő fás szárú növények ültetése, eltávolítása a temető üzemeltetőjének hozzájárulásával lehetséges.
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 51/2005.(XI.15.) Kgy. rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 42/2000.(IX.14.) Kgy. rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a
Alap Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2013. (XII. 18.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről
Alap Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2013. (XII. 18.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről Alap Község Önkormányzat Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről
(1) Ahol a Rendelet nagyközség elnevezést használ, a szövegrész helyébe város szöveg lép.
Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2013.( ) rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről szóló 13/2007.(V.4.) rendeletének módosításáról Halásztelek Város Önkormányzatának
16/2004(XII.22.) számú képviselő-testületi rendelet a temetőről és annak használatáról.
16/2004(XII.22.) számú képviselő-testületi rendelet a temetőről és annak használatáról. Vácduka Önkormányzata Képviselő-testülete (továbbiakban: Önkormányzat) a helyi önkormányzatokról szóló 1990.évi LXV.
Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2011. (IV. 20.) önkormányzati rendelete a köztemetőről és a temetkezések rendjéről
Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2011. (IV. 20.) önkormányzati rendelete a köztemetőről és a temetkezések rendjéről A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény
Nagyfüged Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/ 2015. (V.28.) önkormányzati rendelete a temető használatának szabályairól
Nagyfüged Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/ 2015. (V.28.) önkormányzati rendelete a temető használatának szabályairól Nagyfüged Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország Alaptörvényének
MARCALI VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2000. (IX. 15.) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E L E T E. a temetőkről és a temetkezésről
Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 Hatályos: 2014. január 1-től MARCALI VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2000. (IX. 15.) Ö N K O R M Á N Y Z
2009. évben a Polányi és Társa Kft. kivitelezésében készült el a répcelaki Temetőben a 21 m hosszú, és 20 férőhelyes urnafal.
ELŐTERJESZTÉS A répcelaki temetői rendelet módosításához 2009. évben a Polányi és Társa Kft. kivitelezésében készült el a répcelaki Temetőben a 21 m hosszú, és 20 férőhelyes urnafal. Az urnafal 2010. március
KAMOND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2004./VII.28./ RENDELETE A TEMETŐ RENDJÉRŐL
KAMOND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2004./VII.28./ RENDELETE A TEMETŐ RENDJÉRŐL Kamond Község Önkormányzatának Képviselőtestülete A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII.
Előkészítés Koporsó előkészítés (névírás) 7 040 8 941 Névírás sírjelzőre 2 200 2 794. Koszorúk, sírcsokrok leszedése 2 530 3 213
TEMETÉSI SZOLGÁLTATÁS EGYÉB DÍJAI Ügyintézés 4 400 5 588 Utólagos módosítás (sírhely, időpont, ravatalozás helyének módosítása, stb. esetén) 5 197 6 600 Előkészítés Koporsó előkészítés (névírás) 7 040
Előterjesztés a december 12-én tartandó Képviselő-testületi ülésére
Előterjesztés a 2013. december 12-én tartandó Képviselő-testületi ülésére Tárgy: A köztemetőről szóló 10/2011. (IV.1.) önkormányzati rendelet módosításáról Tisztelt Képviselő-testület! A temetőkről és
Buj Község Önkormányzat Képviselő-testületének
Buj Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2001. (VI. 26.) KT. rendelete a temetőkről és a temetkezésről Buj Község Önkormányzata Képviselő-testülete (továbbiakban: Önkormányzat) a helyi önkormányzatokról
MÁRTÉLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK
MÁRTÉLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 1/2006. (I.31.) Ök. Rendelettel 13/2005. (IX. 30.) Ök. Rendelettel módosított 30/2000. (XI.28.) Ök. R. számú rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről e g y s
Piliscsév Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2013(XII.18.) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről
Piliscsév Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2013(XII.18.) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről Piliscsév Község Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről szóló
BOGYISZLÓI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG TEMETŐSZABÁLYZAT
BOGYISZLÓI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG TEMETŐSZABÁLYZAT A Bogyiszlói Református Egyházközség Presbiteriuma; a temetőktől és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény 40. -ában foglaltak alapján, figyelemmel
Prügy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelete a temetkezés helyi rendjéről
Prügy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelete a temetkezés helyi rendjéről Prügy Községi Önkormányzat képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről
I. fejezet. Általános rendelkezések 1..
Szentbékkálla község Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2000. (X.16.) számú r e n d e l e t e a köztemető rendjéről, használatának, igénybevételének szabályairól (egységes szerkezetbe foglalva) Szentbékkálla
Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 18/2017.(X.27.) sz. rendelete. a temetőkről és a temetkezés rendjének helyi szabályairól
Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2017.(X.27.) sz. rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjének helyi szabályairól Celldömölk Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a temetőkről
Ózd, február 16. Előterjesztő: ÓZDINVEST Kft. ügyvezetője Előkészítette: ÓZDINVEST Kft. PH. Településf. és Vagyong. O.
Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének.../2012. (...) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről szóló 8/2001. (IV. 02.) önkormányzati rendelet módosításáról Ózd, 2012.
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének. 45/2011. (XI.15.) önkormányzati rendelete
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 45/2011. (XI.15.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezésről szóló 20/2000. (VI. 20.) önkormányzati rendelet módosításáról Kaposvár Megyei
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2004. (III. 26.) r e n d e l e t e. a temetőkről és a temetkezési tevékenységről *
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2004. (III. 26.) r e n d e l e t e a temetőkről és a temetkezési tevékenységről * Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi
2. napirendi pont. Tisztelt Képviselő-testület!
2. napirendi pont Tárgy: A köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 16/2003. (X.08.) önkormányzati rendelet módosítása Előterjesztő: Sinka Ferenc polgármester Ikt. szám: 167-102/2013. Előterjesztés
SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. /2014.( ) önkormányzati rendelete. a köztemetők használatának rendjéről.
SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2014.( ) önkormányzati rendelete a köztemetők használatának rendjéről (t e r v e z e t) Simontornya Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország
Badacsonytomaj Nagyközség Önkormányzat
Badacsonytomaj Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 14/2004. (IV.5.) számú r e n d e l e t e a köztemetők rendjéről, használatuknak, igénybevételüknek szabályairól (a módosításokkal egységes szerkezetben)
Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 24/2004.(VII.14.) rendelete
Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2004.(VII.14.) rendelete a köztemető rendjéről, használatának, igénybevételének szabályairól (Egységes szerkezetben a 32/2004.(X.15.) rendelettel.
Kivonat. FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2010. (II.01.) Önk. rendelete
Kivonat Készült: Fehérgyarmat Város Önkormányzat Képviselő - testülete 2010. január 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2010. (II.01.)
SZŐD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 5 /2006.(03.21.) SZÁMÚ, A TEMETŐKRŐL ÉS A TEMETKEZÉSRŐL RENDELETE
SZŐD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 5 /006.(03.1.) SZÁMÚ, A TEMETŐKRŐL ÉS A TEMETKEZÉSRŐL RENDELETE Sződ Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Temetőkről és a temetkezésről szóló 1999.