(üli KAKTUSZKEDVELÓ SZAKKÖR TAJÉKOZTATÚJA

Átírás

1 (üli KAKTUSZKEDVELÓ SZAKKÖR TAJÉKOZTATÚJA

2

3 (iiruszki KÉZIRATKÉNT ITÍJÉKOZTATÚJA ^ Mamilláriák legnagyobb lelőhelye Mexikó M E X I K Ó É G H A J L A T A Mexikó kb. azonos szélességi fokon fekszik, mint a Szahara, /14-32 fok északi szélesség' között/, tehát jórészt a zónális sivatagok övében. A sivatagi jelleg azonban csak a szélesebb északi részeken bontakozik ki valamennyire, amig a keskenyebb középső' és déli részen az Óceán hatása érvényesül. Az éghajlati sajátosságok kialakításában döntő szerepe van a tekintélyes tengerszint fölötti magasságnak és a hegyvidéki jellegnek. Az egész országra a csapadékos nyár és a száraz tél a jellemző, csak a Kaliforniai-félsziget északi része kap mediterrán jellegű téli csapadékot. A csapadék mennyisége dél felé növekedik, de az ország keleti, Mexikói-öböl felöli része az állandó passzát miatt jóval csapadékosabb. Mexikó éghajlatának ismertetésekor az úgynevezett "emeleti" megoldást kell figyelembe venni. A magasság hatás,'ra minden loo méter emelkedése egy fél C fok hőmérsékletcsökkenést eredményez.

4 Mexikóban a következő "emeletek" találhatók: 1/ Tierra caliente Ez a legalacsonyabb és legforróbb övezet. Északon 600, délen 800 méter magasságig terjed. Az évi középhőmérséklet C fok között ingadozik, az évf hőmérséklet ingadozása 4-7 C. 2/ Tierra templada Ez a- hiérsékelt övezet, amely a forró övezet fölött helyezkedik el, északon méterig, délen pedig méterig. Ez egyenletes meleg, szubtrópusi éghajlatnak megfelelő zóna. 3/ Tierra fria A harmadik "emelet" a hűvös övezet, enyhe éghajlatú, északon méter között, délen pedig méterig terjed. Ilyen Mexikó-City éghajlata is, nyáron 18,3 C fok, az átlag hőmérséklet, télen pedig 12,1 C fok. A Tierra fria fölött helyezkedik el a Tierra helada, amely fokozatosan megy át a havasi rétek, majd a hóhatár fölötti / m/ havasi övezetbe. Mexikó északi államai és az Egyesült Államok délnyur^ati részei kifejezetten a zónális sivatagi övben fekszenek, ezért itt ez az éghajlat a jellemző. Az északi államoktól a kaliforniaifélszigetet teljesen külön kell t.'rgyalni. Az 1500 km hosszú és átlagosan 150 km széles félszigetnek egészen különleges éghajlata van. A passzát szelek csak egész Mexikón keresztül juthatnak ide, ha egyáltalán idejutnak. Az egész félszigetet jobbra is balra is melegvizű tengerek öntözik és ennek ellenére kevés ilyen száraz területe van a Földnek, A nagy meleg hatására a kaliforniai - öbölbensokkal koncentráltabb sóoldat van, mint a tenger vize, A nyári hőséget csupán a monszun szelek enyhítik, a csapadék mennyisége így is a mm- es éves színt alatt marad. La Paz /Baja California Sur./ átlaghőmérsékleti adatai: nyári átlag nyári maximum téli átlag téli minimum évi páratartalom + 37,8 C fok + 43,5 C fok + 9,4 C fok - 0,6 C fok % A hőmérsékleti adatokban legtöbbször csak az átlagokat adják meg, de a növényeknek a maximumot és a minimumot is ki kell bírniuk. A nagy hőmérsékleti ingadozás riyakorisága miatt harmathullás van.

5 A félszigeten és a környező szigeteken sok a reggeli Icöd vagy páraképződés, amely a tengeröblöket és a völgyeket elárasztják és csak a nap melegitő hat.'sára oszlanak eu A viharok is gyakoriak, sőt a félsziget "csücskén" a tájfun sem ritka. Az egész vidék kifejezetten szeles, a szél pedig mindig a tenger felől fuj. Az éjszakák és nappedok között nagy a hőmérséklet ingadozás. A többi északi állam éghajlatát már együttesen vizsgáljuk, mivel itt nincsenek szélsőséges hatások. Ezen a területen a sivatagi éghajlat az uralkodó. Nagyon meleg és csapadékot adó nyár és hideg, de teljesen száraz tél. A légnedvesség a nyári hónapokban, különösen az esős időszakban nagy, de télen nagyon kevés /20 %/. A nyári hőmérséklet rendszeresen meghaladja a 40 C fol.ot, télen viszont gyakran esik a hőmérő higanyszála a O C fok alá. Szélső esetek azért itt is előfordulnak. El Pasoban 1880-ban, december hónapban -20,5 C fokot mértek. Néhány hőmérsékleti adat az északi állam okból: Helység Tengerszint feletti nyári téli megnevezése magasság /r néter/ átlag C átlag C Ciudad Juarez U ,9-15,7 Ciudad Lerdo U ,1-6.6 Cacsas Grandes ,2-16,- Choix ,3-4,3 Chihuahua ,4-15,- Guaymas ,5 + 0,6 Hidalgó del Párral ,3-13,1 Torreon ,4-6,- Saltillo ,2-3,6 Monterrey ,3-2,- Mexikó középső részének az éghajlata már nem olyan szélsőséges, mint az északié, itt már a csapadék több, az ingadozások kisebbek, a magassággal arányosan a hőmérséklet is csökken, A csapadék évi mennyiségei a középső vidékeken erősen változnak, de az északi resztez viszonyítva nagyobbak. A legcsapadékosabb időszakok: július, augusztus, szeptember, októbert; a legszárazabb a december, január, februáp, március, április, május. Ezekben a hónapokban a csapadék mennyisége nem éri el a havi 20 mm-t sem, itt is érvényesül a magassággal a hőmérséklet, növekedése ezzel együtt a csapadék csökkenése.

6 A légnedvesség a nyári hónapokban nagy, télen viszont rendkívül kicsi. Ezzel a ténnyel magyarázza Dr. Kari Schreier professzor a kaktuszok nagy "hidegtürését". Szerinte amikor a mexikói magasföldön végigsöpör a Northes, /hideg é- szaki szél/ a hőmérséklet elérheti a középeurópai O C fokot, vagy ez alattit is. A növények ezt különösebb károsodás nélkül vészelik át, mivel a talaj teljesen száraz /porszáraz/, valamint a levegő nedvességtartalma is rendkívül kicsi. Az esetenkénti hóesés sem tud kárt tenni a növényekben, mivel a teljesen száraz talajt nem ludja mélyebben átnedvesiteni, ezeken kivül a hó a növényről és a talajról az erős téli napsütés hatására azonnal elpárolog. Néhány középmexikói hőmérsékleti adat; Helység megnevezése Tengerszint feletti magasság /méter/ Nyári átlag C Téli átlag C Durango ,6-2,3 San Luis Potosi ,1-2,7 Aguascalientes ,2-7,- San Blas ,6 + 9,8 Leon ,1 * o,i Guadalajara ,4-4,8 Queretaro ,5-4,2 Pachuaca ,6-2,5 Jalapa ,- + 1,6 Puebla 2I ,8-4,- Összehasonlítás a keleti /mexikói-öböl/ tengerparti területek és a nyugati /Csendes-óceáni/ tengerparti területek évi csapadékmeigoszlásáról /mm-ben/. Keleti tengerpart; Nyűg ti tengerpart; Colima 870 San Luis Potosi357 Matamoros 931 Tampico 1079 Veracruz 1670 Mazatlan 804 Zaccatecas 303 G-uanajuato 683 Morelia 773 Mexikó City 725 Mexikó déli részének hőmérséklete kifejezetten trópusi. A domborzati viszonyok itt kétségtelenül elősegítik ennek kialakulását.

7 A Yuccatan félszigeten, Campes és Tabasco síkságain forró, párás meleg utalkodik. Ezeken a területrészeken a trópusi ó'serdó'k a jellemzőek, amelyekben értékes fajok növekednek, A déli rész a Csendes-óceán felé emelkedik, ami a hőmérséklet csökkenésében és a csapadék elmaradásában is észrevehető. Jellemző, hogy mig a Tomelin kanyonban /Oaxaca hegység./ évente 272 mm csapadék hullik addig a hegység keleti részén az évi csapadék mennyisége eléri a 6000 mm-t. A sok csapadék miatt gyakorik az árvizek és ezek után mindig maradnak vissza mocsaras területek. Ezeken a területeken, az éghajlat miatt kaktuszok alig fordulnak elő. Néhány hőmérsékleti adat a déli részekről! Helység Tengerszint feletti Nyári Téli megnevezése magasság /méter/ átlag C átlag C Progresso ,6 + 10,8 Campecne ,- + u.- Huajapan de Leon ,4-1,1 Chllpancingo ,4 + 4,- Oaxaca ,5-1,- Tuxla Guiterez ,1 + 8,4 Acapulco ,5 + 25,- Salina Cruz ,1 25,8 Me :ó az északi féltekén helyezkedik el, azért a rövid és hoszszu..appalok között nincs nagyobb eltolódás. Feltétlen figyelembe kell venni a tengerszint fölötti magasság-különbséget, ami az UV- sugárzásban jelent eltérést és a napsütéses napok számának változásában. Említést érdemel meg, hogy Mexikó igen változatos domborzati viszonyai között nagyon sokféle "mikroklíma" alakulhat ki, amelyek egyes növényfajok fejlődését jelentősen befolyásolják. Mexikó természeti adottságairól, felszínéről éghajlatáról, talajáról még nagyon sokat lehetne és kellene beszélnünk. Sajnos ilyen jellegű adatok vagy nincsenek, vagy még ezidáig nem sikerült ezeket felkutatni. Ugy tűnik, hogy rendszeres gyűjtőmunkával, - ami nagyon sok időt és fáradtságot kivan - valamivel több adatot lehet majd összegyűjteni. Természetesen a legbiztosabb m megoldás egy mexikói utazás lenne! Összeállításomat korántsem tekintem teljesnek, csupán az eddigi gyűjtőmunkám eredményének, amivel szeretnék hozzájárulni a Mamillaria-kedvelők nagyobb szakismeretéhez és tájékozottságához, abbén a reményben, hogy több gyűjtő kap kedvet a Mamilláriák gyűjtéséhez és Mexikó földrajzának, mint a Mamilláriák hazájának tanulmányozásához.

8 A sorozat összeállít sánál felhasznált irodalom jegyzékei: 1/ A Kaltura Világa; A föld országai a világ népei, Budapest, 1965, 2/ Hans Leuenberger: A kolibri árnyékában /mexikói utiképek/ / Cholnoky Jenó':Pöldrajzi képek, Budapest, 1914, 4/ Polyglott: Mittelamerika. /Reiseführer,/ 5/ Hettner Alfréd: A leiró földrajz alapvonalai II, kötet, Budapest. 1925, 6/ Tengerentúli Világrészek. Tankönyvkiadó. Budapest, / Mészáros Zoltán: Virágzó Kaktuszok. BudapesU / Kakteen und andere Sukkulenten folyóirat füzetei / Curt Backeberg: Die Cactaceae. V^-VI. kötetei. Jena 196U 10/ Curt Backeberg: Das Kakteenlexikon. Jena 1970, /2,kiadás/ 11/ Dr. P. Buxbaum: Kaktenpflege, bioloyiscli riclitig. 12/ A Magyar Meteorológiai Intézet adcitai ig /30 éves átlag/ Nagysurányi Milclós W E R D, /Neovverderiiianiiia FRléíj A kaktuszok családjának egyik igen sajátsf'gos és fölként ujabban sokat vitatott nemzetségét allcotják a Weingartiak. A róluk szóló és hozzáférhető líülföldi anyag igen kevés, nem sok aciatot jelent az őket megismeri.i vágyólcnak, eléggé keveset fonlalkoznc.k is velük, a hazai irodalomban pedig egyáltalán nem találl<o,!;tam róluk szóló ismeretekkel. 1 apasztalataim szerint a hazai gyűjteményekben is kevés számban találhatók, alig-alig ismerik őket. Pár éve figyeltem fel ezekre a számomra igen tetszetős növényekre, azóta gyűjteményem egyik kedvenc c oportják jelentik. Érthető tehát, hogy igye!:eztem megtudni róluk mindent, amit csak lehet, igy jött létre ez a kis irás. A cik!: megírásánál Bacl.eberg rendszerét használtam fel, ii-iy elnevezéseit is, anélkül azonban, hogy ei-zel állást l<ivánnék foglalni a genetilcus rendszerek vitájában. Backeberg rendszere mellett. Kizárólag csak praktikus okból követtem. i - > ; ^ ' 7 Á > ^ l r V i í ^ v - \ ló I<-fS "7 i.^rn ert =^é 0 e mi*"^**

9 Eltekintve a pontos felsorolástól, azt Irell inegállapitanunk, hogy Backeberg rendszerében a Weingartiak a kalctuszok családjában a harmadik, a cereusz félé'.; alcsaládjában, a;', Austroechinocacti csoport keleti áyazatának nem retségei között foglelnalc..olyet. A nemzetség a rendszerben a 118. sorszámot viseli és a 119. sorszím alatt tclálhatjuk a Neowerdermannia nemzetséget is, amely ugyan önálló nemzetségl:ént van leírva, Backeberg azonban a Woing, rtiékhoz sorolja, igy e cikk keretében erről a nemzetségről is szó esik majd, hasonlóképpen azonban B.ackeberg módszeréhez, teljesen elkülönítve. Ez annál is inkább indo'.-.olt, mert súlyos érvek szólnak amellett, h j;.,y a nem.etséj, v lójában nem is tartozhat a Weing^rtiákhoz, A Weinf^-^rtíák első r. omára mrr ^ :. ult száza > kör.epe táján rábukkanhatunk, Hopffer 1843-ban, Salm-Dyck peaíg ben leírtak egy növényt Eci linocactus cumini,ii SD. néven. Ez a növény egy szőrösvirágu pélc'ány volt /a Weini3artiák virái^c. nem szőrös!/, az európe.i ^yüjte.néri/ekoen azonban ij^en riticán fordult elő, sőt azóta már fel sem lelhető, i^,y m.?. n.ár :-.'::m is azonosít lutó, nem Állapítható meg, hogy tulajdonképpen milyen növény is volt. valójában. Amikor Backeberg ben leirt et;y Weingartiát, közlése szerint ezt a réf^i leírást vette alapul, ak.or adta az újonnan leirt növénynek a W.neocuir.ingii nevet. Hogy ezt miért tette akkor, amikor ő m.-.ga is Icétesnek.ártotta a kél növény azonosságát, i.em tudom, mindenesetre pl. Donald következetesen cumingii-ként használja a nevet, egy megjegyzése azonban arra utal, hogy a biológusok /pldr.boom/ egy része is ezt a nevet t. rtja ervenyesnelc. Azóta azonban m.ár szomos Weingartia fajt Írlak le a szerzők, akik között a m.ár emiitett Backebergen kivül, megtalálhatjuk ugy a közelmúlt, mint a jelen számos kiválóságát, igy Weraermannt, 'Cardenast, Rittert, stb. A Weinyartia nemzetség problémáival legújabban főként Donald foglalkozik ezzel azonban később kívánok foi^l Ikozni bővebben. A.nemzetség első neve Spegazzinia volt, dr. Carlos Spegazzini a kiváló argentin botanii.us után, a'.ii hazájában e nemzetség élőhelyét legelsőként felkutatta, később azonban Werdermann, a nemzetség leirója, az elnevezést megváltoztatta és Wilhelm Weingartról, a kitűnő német cereusspeciálitáról nevezte el. Élőhelyük és ennek természeti viszonyai: A nemzetség hazája Dél-Amerika, közelebbről meghatározva Argentína^ északi Bolívia keleti része és Schumann véleménye szerint előfordulásuk a határ mentén Chilében is lehetséges. Ezek az élőhelyek az Ando'< gerincvonalától keletre eső, még jórészt magcshegyi területek méter magasan a tenger szintje felett. A vidék éghajlati sajátossága az európaihoz viszor.yitva, hogy az évszakok bekövetkezése nagyjából fordított, igy pl. a tél a mi tavaszutónktól Icor^őszij^ tc.rt. A Icelet boliviai élőhelyeken a téli időszak átlaghőmérséklete eléggé alacsony, körülbelijl a mi tavaszi értékeinknek felel meg, de a nyár átlagos hőmérséklete sem

10 sokkal magasabb ennél. Gyakorlatilag az egyes hónapok átlaghőmérséklete között csak igen csekély eltérések mutatkoznak. Igen jelentősek viszont a napi hőmérsékleti ingadozásol<. Más a helyzet Argentína észal<i részén lévő élőhelyek vonatkozásában! Az évszakok váltakozása na yjából azonos, az átlaghömérsélclet azonban az előzőektől teljesen eltér, sokl;al szélsőségesebb. Az itteni nyári iaöszak középhőmérséklete jóval magasabb, a téli időszaké viszont a fagypont líörül, vagy alatt mozog. A csapadék eloszlása is az évszakolchoz igazodik. A téli hónapokban ugyanis egészen jelentéktelen vat^y egyáltalán nincs, ugyanakkor azonban a nyári időszakban elegendő. Erre a nyári időre esik a vegetációs időszalc, rr.c.jd a téli, szinte csapadékmentes állapotok idejére a pihenés ideje. Ezt a vegetációs ritmust Weingartiainlv nálunic is megtartják, az európai évszakoknak a délamerikaiakhoz viszonyított ellentétes ideje miatt azonban nálunk, a mi telünk idején egy további nyugalmi, pihenési idöszal< következik be. Kt szeretném felhívni a témát jobban megismerni vágyó gyüjtőtársak figyelmét Mészáros Z.- S abó D. "Törpe kaktuszok" cimü nemrág megjelent Icönyvére, illetve ennek megfelelő részére. Ez a könyv ugyanis többek között a Sulcorebutia nemzetséggel is foglalkozik, élőhelyi azonosságuk miatt pedig az éghajlattal, stb. kifejtettek a Weingartiákra is vonatkoznak. A nemzetség általános jellemzői: A Weingartiak igen tetszetős, nem tul nagyra fejlődő növények. Nem kifejezetten törpék, de cm legfeljebb azonban 20 cm-es testméreteik miatt nagyna'.c sem neveznetők. Élőhciyülíbn általában magányosan nőnek, de vannak köztük sarjazásra hajlamosak is, igy pl. a lanata, longigibbu, riogrc?.ndensis. Testformájukat illetően általában gömb.ilaku, idö.-=ebb Icorban azonban kissé megnyúlt testformát vesznek fel. Színük többségében igen szép üdezöld, de találunk köaöttük szürl<é3zöld /neumanniana/ sőt egészen mély bibortónusu /platygona/ testszint is. Egy részüknek igen erőteljes és vaotag répagyökere van /ficcdana, stb./ a többi fajnál a répagyökér hiányzik. Ezek a répák olyan nagyok és erőteljeseit leiletnelc,hogy mint azt Baclceberg megjegyzi - a növényt a kőkemény talajból egyszerűen képtelenség kihúzni, illetve az történhet, hogy a répa leszalcad és a buzgó gyűjtőnek csak egy eképpen megcsonkított növény marad a kezében. A répáját vesztett, feloltott növénnyel kapcsolatban a fajok érdekes sajátosságaként említi ugyancsak Backeberg, hogy ilyenkor szol-katlanul, hosszirányban kezdenek nőni és hamar cereoid formát vesznek fel, amely csak idősebb korban jellemző. Szerinte ez ugy a boliviai, mint az argentínai fajokra egyaránt vonatkozik.

11 Bordáinak száma igen váltakozó, általában erősen vaskos dudorokra bomlottak, ezek egyes fajoknál jól felismerhetők, másoknál viszont nem soros lefutásuak, rosszul elkülönülő, harántárkokkal egymástól elválasztott dudorokból tevődnelc össze. Töviseik a zöld testszinü fajoknál a sárga különböző árnyalataiban pompáznak, hegyük sötétebb, mig a szürkészöld vagy l<ékeszöld fajoknál sötétebb, barnás-vöröses, sőt fekete szinüek, igen jellegzetesen elállók váltakozó hosszúságuk és sűrűségük általában egyenesek, merevek. A virágok a testhez arányítva csak mérsékelten nagyok, nagyon rövid, kopasz, de pikkelyes virágcsövűk van. A már érvényesen leirt boliviai fajok a világostól az egészen erős sárga szinig virágoznak. Egyedül az Echinocactus ambiguus, melyet Backeberg ambigua néven e nemzetségbe sorolt, nyililc biborlilát, ennek lelőhelye azonban bizonytalan /Schumann szerint Bolívia vaaychile'/i mindenesetre az eddig ismert Weingartia-élőhelyeken nem fordul elő, egy eltűnt, talán már nem is azonosítható faj./ Backeberg kissé keserűen jegyzi meg, hogy bizonyára olyan helyen élhet, amelyet a mai motorizált begyűjiők m.ár elkerülnek,/ A bíborvörös minden árnyalatában pompázó virágot hoznak az ujabban felfedezett, de még leiratlan növények, továbbá a Cardenas iltal leirt torotoroenöis is. Ezek vala.nennyien boliviai szármáz suak. liánnak adatok arra is, hogy a különben sárg.a virágú neocumingii esetében a téglaszínű virág is előfordul. Az Argentína észaldrészén honos fajok virágainak szine inlcább narancsos, vagy ennek vörösebb árnyalata, \ Weingartiak virágaira jellemző sajátosság, hogy sohasem cent- -álísan, legfeljebb a csúcshoz közel, de sohasem.a csúcsban, iv ilakban fejlödnek ki. Tová>bí sajátosság /legalábbis a neocumingilnál/, hogy a virágok és a bimbók többször egyidőben, együttesen egy és ugyanazon areolálcból is megjelenhetnek. \ bimbó nemcsak a növény felső részén, hanem a képzelt vízjzintes feledtővonal táján, sőt attól kissé lejjebb is előtörhetnek A elenség nem minden fajnál ismert és nem fordul elő ilyen élesen Í3 ezt a sajátosságot sem említi m g minden autor, Backeberg negemlíti, Ritter azonban nem. A virágzás általában májustól aujusztusíg is elta."t. Termésűk legfeljebb 1 cm átmérőig fejlődő, de e tői rendszerint cisebb, kopasz, pikkelyes, általában sárgás, zöldes vagy vöröses jarnás színű. A termés maga nem íul leves, később beszárad. \ magok barnásak, vagy feketék, fénytelenek, Donald inegállapiása szerint a tipusnövénv /neocumingii/ eléggé eltérőek, nem ígyöntetűek. \ termés eléggé kevés magot tartalmaz. /Egyéni számlálásom s^-e- int egy-egy magtok magot tartalmazott./ A magok elég jól celnek és a magoncok sem igényelnek különlegesebb elbánást.

12 A. szakirodalom oltásukat javasolja, mert ez meggyorsítja fejlődésüket és elősegíti bőséges virágzásukat. Különben saját gyökerükön is igen jó ütemben fejlödnek véleményem szerint inkább a répagyökerü fajok oltása ajánlatos praktikus szempontok miatt. Ez azonban, mint már emiitettem megnyúláshoz, igy a jellegzetes habitus korai elvesztéséhez vezet. A nemzetséggel kapcsolatban külön ki kell hangsúlyozni a velük foglalkozó szerzők szinte egyöntetű megfigyelését, igen erős variálódási hajlamát. Megfigyelték, hogy egy fajon belül szinte populációnként jelentős eltérések lehetnek, főként a tövisek számában, színében és hosszúságában. E sajálosságuk azután szinte késhegyig menő viták forrása volt és az még a mai nixpig is az e- gyes fajok önállósága vonatkozásában. A nemzetséggel kapcsolatos viták; A viták főként két témakör lóiré csoportosíthatók, jó előre m^^g kell azonban mondanom, hogy a nemzetséggel kapcsolatos prot)- lémák megoldására még a mai napig sem került sor egyértelműen. Az egyik vitatéma a nemzetség rendszertani helye, illetve fenntartható önállósága, a másik pedig az egyes fajok önállósága. A nemzetség önállóság't Wordermann teremtette meg. Ö irta le ismét /később Marshall is/ azt az Echinocactus cumingii-t, amelyet már Saly-Dyck és Hopffer is isme.-t és ezt a növény; tette meg a nemzetség vezérnövényévé. Az ősnövény azonban már abban az időben is isme rétien volt /sőt semmiképpen sem volt Weingartia.'/ úgyhogy Backeberg a,eletboliviai élőhelyel< tipikus képviselőjét az ősleirás alapján újból leirva, neocuminj^ii néven sorolta a nemzetséghez, noha ő sem hitt a két növény azonosságában, Backeberg révén került a nemzetségbe a Hildmann által korábban leirt, de azóta is ismeretlen Echinocactus ambiguus is rövid virágcsöve és széles, kopasz, pikkelyes virágcsove alapján. Werdermann leírása alapján van a nemze.ségben a fidaiana és a neumanniana is. Amikor Hutchison megismerte a Weingartia westii-t /első leírása Gymnocalycium vvestii volt, csak Backeberg sorolta nemzels;ígh3z/ Gymnocalycioid jellemzői miatt az egész nemzetséget a Gymnocalyciumokhoz sorolta át. Elméletét azonban a botanikusok nagy része elfogadhatatlannak tartotta és tegyük hozzá röglön, joggal. A probléma ilyen megoldása ugyanis kissé nagyvonalúnak tűnik, semmiképpen sem helyénvaló. Annál is inkább, mert a nemzetség egyik, valóban Gymnocalycioid csoportja mellett egy másik /Donald szerint Sulcorebutioid/ eltérő jellemvonásu csoport is található benne és igy semmiképpen sem illik bele teljesen a Gymnocalycium nemzetségbe. Hutchison elméletét tette magáévá P. Buxbaum is és az általa szerkesztett rendszertanában a Weingartiákat a Gymnocalycium nemzetsogen belül az egyedüli boliviai csoportként a Chiquitanum szekcióba sorolta be.

13 A nern.-ígtsgg létjogosultságát a legújabb időkben J.D. Donald is kétségbe vonta, hipotézisével azonban újdonsága és fontossága miatt külön részben kívánok foglalkozni. Helyette most a nemzetségen belüli fajok önállós'.gának problém ját, illetve az ezzel kapcsolatos vitákat szeretném ismertetni. A Weingartia-nemzetségen belüli fajok ön llóságának tekintetében főként az amerikai szerzők között folyt a vita. így pl. hoszszu, de talán még ma sem megnyugtató eredménnyel vitáztak a neocumingii és változatai, a longibibba - riograndeasis, hediniana - lanata és a fidaiana - lecoriensis - westii körül. Ezeket egyesek önálló fajnak, mások változatnak, vagy csak élőhelyi formának tartották. A felsorolt növények önállóságát látszik alátámasztani külalakjukon kivül az i tény is, hogy az egyes fajok élőhelye relatíve kicsinek és jól körülhatárolhatónak mondhatók, ami elvileg az élőhelyi változatok kialakulása ellen szólhat, bár abszolút tényezőnek nem nevezh tő. A fajok önállósága ellen esik viszont latba a Weingartiak közismsrten erős variabilitasi készsége,me-lyre az egyes szerzők nyomatékosan és külön Iclhivják a figyelmünket. Backeberg közlése szerint ő pl. a Marnier féle botanikus kertben látott egy riograndensis-1, amelynek sokkal hajlottabb és a csúcs felé jobban görbülő tövisei voltak, mint amilyenek a Ritter féle első leíráshoz közölt képen látható növénynek voltak. A neocumingii egészen rövid tövisű változatával kapcsolatos egy másik megjegyzése, vagyis ha ezi a növényt élőhelyén találják és nem botanikus kertben fedezik fel, minden bizonnyal uj fajnak hiszik, mert a törzsalal<tól teljesen eltérő tövisei szinte megdönthetetlen érvként hatnának, holott ez a növény normális neocumingii magból kelt ki. Ezek után nézzük meg egy kicsit közelebbről is a fajok vitáját! Az előzőekben volt már szó arról, hogy Hutchison a Weingartia westii-t Gymnocalyciumként irta le, sőt ennek alapján az egész nem:5e séget ide csoportosította át. A botanikusok nagy részének azonban más volt a véleménye, sőt Backeberg, mintegy cserében, a westii-t önálló fajként el sem fogadta. Egyenesebb és egyszínű tövisei /bár ez a fidaiana-nál is előfordul/ továbbá megnyultabb testformája miatt inkább a fiadaiona változataként tartja számon. További érvként hozza fel ugyanolyan vastagryáku répáját, a szél és középtövisek megközelítően azonos számát és álláspontját az sem zárja i<i, hogy a virág kissé hosszabb a westii-nél, mint a fidaiana-nál, mert az 1 cm hosszus'gi vagy átmérőbeli eltérés nem mondiiató perdöntőnek. Egyébként Ritter maga is ad meg egy fajon belül ilyen eltéréseket igy pl. az erinacec esetéb', n is. Donald egy felsorolásából viszont arra lehet következtetni, hogy faji ön.'llóságát elismeri. E témakörhöz kapcsolódik a lecoriensis problémája is. Ezt a növényt Cardenas a Cactusban önálló növényként irta le és ott összehasonlítja a westii-vei, sajnos azonban a fidaiana-veti. nem. A rövid és hiányos leirásból Ítélve valóban hasonlít a westii-hez, a különbség közöttük csupán a virág nagyságában, amely viszont a fidaiana virágának nagyságával /3 cm hosszú/ azonos, továt)- bá lelőhelyükben van, úgyhogy vadószinüleg csak élőhelyi változatról lehet szó, Donald a lecoriensis-1 a westii szifionimájának nevezi.

14 Végül is teljes biztonsággal pontos véleményt mondani nem lehet, az egészen finom specifikus különbségek alapján azonban állithatjuk, hogy a felsorolt fajok igen közel állnak egymáshoz és a nemzetségen belu ez a három növény egy szűkebb formakört alkot. A nemzetség másik növénypárja, melyek körűi szintén kavargott a vita, a hediniana és a lanata. A vita kezdeményezésének "érdeme" Bacl<ebergé és véleményem szerint ebben közrejátszik Ritterel szemben elfoglalt közismert álláspontja is. A nediniana leirója Backeberg, a lanatáé pedig Ritter lévén, teljesen logikus tehát, hogy az utóbbit az előbbi egyik lehetséges változatának tartja /különben ez az álláspontja vhlamenynyi Ritter féle Weingarti. val kapcsolatban/ Álláspontját a Weingartiak széles vari'lódási Icészségére és arra alapítja, hogy a hediniana leírásakor használt importanyaga fiat.1, Uise^jb méretű növényekből állt, igy a méreteki melyeket a leírásban megadott, csak ezekre korlátozódnak /hediniana lo cm magas 6 cm <p lanata 17 cm (f) ami persze nem zárja ki azt, hogy a növények sokkal nagyobbak is lehetnek. Bizott abban, hogy még lanata méretű hediniánák is előkerülnek. További érve az, hogy a Rio Grandé és a Rio Pilcomayo folyók közében, a hegyekben, igen elterjedt lanata középtövisei igen eléggé különbözőek, igy fennáll a lehetőséggé egy nagyon nehezen elkülöníthető fajnak. Nem lényeges a különbség a virág nagysága, az areolák formája, továbbá a nektárium nagysága és formája közöt sem, mindez belefér a változékonyság fogalomkörébe. Ritter, a lanata leirója a következő eltérésekre utal: a hediniánanál az areola hosszúkás, a porzók Icét sorban helyezkednek el és a bibeszál zöld szinü, mig a lanata-nál az areola leérek, a porzók egy sorban helyezkednek el és végül a Inbeszál fehér szinü. A vitában talán Ritternelt adnék igazat, de nemcsak a felsorolt különbözőségek miatt, melyek önmagukban is elegendőnek látszanak, hanem /ha már külsődleges jegyek alapján birálunlt/ azért is, mert ha az ember két hasonló nagyságú növényt tesz egymás mellé, a növények egész karakterének szemmellátható különbsége is ezt ipazolja. Magam is láttam azonos nagyságú növényeket /pu Szabó Árpád gyűjteményében /ahol is a hediniana hosszú areolái gyér gyapjat viselnelc. Ezek fiatal növények volta!<, a hediniana areolái és csúcsa l<ésőbb bizonyára jobban begyapjasodnak, a lanata viszont már hasonló korban kinövesztette ezt a gyapjudiszt az areotóin, bár az csúcson még nem teljes mértékben. Végeredményben tehát fennt Írtak alapján a változékonyság fogalomkörével ilyen jelentős eltérések esetén nem lehet műl<ödni, Ha mégis az egyik növény a másiknak változata lenne, ilyen alapon semmiképpen sem. Még egy növénycsoport körül kialal<ult álláspontok ismertetése feladatom: és ez a neocumingii és változatai. E körben a pulquinensis és corroana faji önállósága, illetve a flavispina és a brevispina változati vagy formajellege körül vitáztak a botanikusok. A pulquinensist Cardenas önálló fajként irta le, ugyanakkor a corroana-1, mint a pulquinensis változatát, majd 1964-ben a Cac- ; tusban ezt is az önálló faj ranjj^jára emelte.

15 Ez^el szemben Backeberg a nemzetság erös változékonysági hajlamával érvelve, a pulquinensist egyáltalán nem tartja önálló fajnak, vagy változatnak, hanem csak a neocumingii egyik lehetséges formájának. Hivatkozik a holland Buining gyüjteménjében lévő Rittertől származó anyagra, mely összehasonlítva a Marniergyüjteményben lévő /Cardenas?/ anyaggal, csak igen kis eltérést mutat. A két anyagnak hasonló sűrűségű, szóródésu, tűszerű é egymásba fonódó tövisei voltak, csak a Buining-gyűjtemény növényeinek kissé erősebb és egy kissé hosszabb középtövisei voltak, amelyek mind egyforma világossárga szinüek egye.sek közülük kissé sötétebb 'rnyalattal. Kis iróniával mondja Backeberg, hogy Cardenas ezzel az "uj" fajával a neocumingii-1 fedez e fel újra. Itt kell megjegyeznem, hogy találtam utulást arra vonatkozóan is, hogy egyesek a multispinát is a pulquinensishez tartozónak vélik, ezzel kapcsolatban azonban közelebbit nem sikerűit találnom. Backeberg tetszését egyedül a corroana nyerte el. Egyedül ezt a növényt ismerte el a rjeocumingii jó változataként, főként a bordaszám eltérése /neocmingii: corroana: U-líi./ a tövisele sz'mának eltérése /széltövis 16-ig, illetve 18-ig, Icözéptövis lo-in illetve l/ és a virágnagyság eltérése/ 2,5 illetve 3cm hosszú/ miatt, bár a variálódási képesség fogalmát illetően a backebergi gondolatmenetet logikusan továbbvive, ezek a jellegzetességek sem teszik ezt indokolttá. Nem tartotta igazi változatnak a Hort által leirt flavispina-1 sem, csak a neocumingii lehetséges formájának. A két tipus már régebben ismeretes volt a gyűjteményekben. A tipus inkább- g')mböiyded marad, tövisei b masabbak, viréig. i hos -zabbak és -a virégz'sa gazdagabb, ezzel szemben a flavispina teste megnyultabb, oszlopos alalku, tövisei sűrübbel< és sárgás szinűe!<, virágai kisebbek és kevesebb számban jelennek meg, először a nyár közepén. Sajnos az eredeti leírást nem ismerem, de az elmondott különbségek legalább olyan jellegzetesek, mint amilyenek alapján a corro-ana-t változatként fogadja el, a flavispinát pedig nem, A tipus egyik lehetséges formájának tekinti Backeberg az ugyancsak Hort által leirt brevispina változtatót is, amely a típustól csak pár milliméter hosszú és igen vaskos töviseiben tér el. Ö ezt először Andreáé gyűjteményében látta és biztos tudomása van arról, hogy neocumingii magból kelt ki. Ha ez megfelel a valóságnak, akkor mindenesetre valóban nem lehet változatként, csal< megjelenési formaként felfogni. Itt kivánom megjegyezni, hogy Hubai István egri gyűjtőtársunk gyűjteményében is megtalálható ez a forma, kiállításokon is bemutatta m,-'.r, u^hogy az iránta érdeklődők előtt ez már nem ismeretlen. Ide, a fajok azonosságáról szóló részhez, kívánkozik még, illetve kívánkozna még a longigibba és a riograndensis vitája is. Ezt azonban közelebbről nem ismerem, esak annyit, hogy egyesek a két növény különállóságát nem ismerik el. Mindenesetre a két növény igen nagy hasonlatoságokat mutat, vagyis egymáshoz igen közelállók.

16 wnocalgciumokró^ G. loricctum Spefi. l;'sd G. spegazzinii Br, és R. kciklusznál. G. lumbürasense RitU egyelőre leiratlan növény. Az irodalombai amit elérhettem, ; em sikerült megtalélnom. G. marsonerii /Fri / Y. lto nem sarjadzó, fénytelen szürkészöld borü, lapos, kerek I;alctusz. Bordáinak száma 15 körül van, e ek feltűnően ferdén futó alacsony dudorokra rendeződtek. Kb 7 tövise b.rnás szinü, a töve táján világosabb, de idős korában teljesen megbarnul. Középtövise nincs. A virág 3 cm hosszú, és 3-4 cm 0 tölcs Jralaitu, fehér, vagy sár^gás fehér szinü. Fénytelen világosb. rna magja van, melyek +- 0,8 mm sz;?lesek +- 0,8 mm liosszuak. Ez a Gymno Paraguay-bél sz- rmazik. G. marquezii. Card. 1958; legfeljebb 4 cm magass. gu, de lo cm p kerek, lapos növény,!-.b 8 alacsony bordával, melyek nagy dudorok - a bomlanak, 6-7 db tövise, tűszerű, a testre r'simuló. A szürke tövisek tövetájéka rózsaszínes, barnás, a horasuk 1-2,5 cm l<özött változik. Serleg alakú virágja 4 cm hosszú, rózsaszínes. A magja apró, fekete, vagy vöröses-barna, +- 0,3 mm széles és +- 0,4 mm inosszu. Hazája Bolívia /Angosto de Villa Montes/. ^

17 ^LJU arquesii Card. 19f)8. var. _^J^i;^"!jnense BckI^g eröie 1- jesen levélzöld, hegesen szemcsés börü növény, 8-lO tísetleg több bordája széles, 3,5 cm-es. A tövisei; száraz állapotban hamuszürkék, nedvesen gesztenye barnák, számuk inkább 9, lehet 7, esetleg 12 is, elálloak. Hosszuk kb 2,5 cm, köz;?ptövise 1-2 db. Vir. gja fenér, vöröstorku, 5 cm (f> és ugyanilyen,.r : azu. A magja méretre is a-ionos a törzsfajév<?l. Lelőhelye Észak-Argcn.ina, 1 ucuman és Salta közti vidék, G. mazane'nse. Bckbg és na3y, gömbalaku, b.más íompazöld, vagy kissé szürkésen b rnás- öld, A bordái /lo, 12,' alacs.nyak, kerek duaorokra b,/mlók, melyek!:issé állaliukuak. Ezeké aljukon erös keresr^t irányú árkok választják el egymástól. V vagy toi-^b tövise van, amik 3 cm no^szuak, összefonódo'.tak, szür.:é3b. rnák, va.:-iy rózsaszínes barnák. Középtövise ritkán esetleg 1 db. Virágja tölcsér alakú, fahéres rózsaszínű, vörös torkú, 4 cm átmérőjű, A mag fénytelen fekete +- 0,8 mm széles, és +- 0,9 mm hosszú, Lel6nsly«^ szélsőén a M.r.zan vioékén, Catamarca - La Riója felé. G. tnazanense, Bckbg, 1932, var, brevifle.rum. Bckbr, Ezt a Gymno-1 tudomásom szerint leirták mjg G. rhoda.therum Bod nevén. Tövisei rövidebbek, mint a töresfajéi, 1,5-- 2 cm hosszúak. A virág is rövidebb, amint a neve is mutatja, fehéres zolues rózsaszínű. Backeberg a virég színére azt Írja: " oliv- bis rosa.-liss". Majiji?. nem tér el a törzsfajétól. G, m.azanense, Bckbg. 193?! var, ferox Bckbg a perem es a közeptövisek jó vastagok, a növényről sűrűen felmerednek. G, mazanense. Bckbg a. var. rodustius, Ritt. nagy alakú tövisei vannak. A brűnni dr. Schűtz, a Gymnók hires iomeröje még G, guanchinense néve i is leírta, Backeberg szerint azonban csak egy név. G. megalothelos, /Sencke / Br. és R lapított gömb, kb. 15 cm átmérővel és magasságged, Szine sötét zöld. A bordája áll-alakú dudorokra bomlik, melyeket aljukon egymástól kereszt irányú árkok választanak el egymástól, Az areolák nagyok. 7-8 tövise árszerű, 1,5 cm hosszú, rózsaszínű, vagy sárg sbarna. 1 kö.'zeptövise felmered. Rózsás-fehér virágja nagy. A magja fénytelen fekete, nagy +- 1,7 mm széles és +- 1,9 mm hoszszu. Hazája Paraguay, G. megatae, Y. lto kb. 6 cm magas, széles /20 cm/ lapított gömbalaku világos zöld bőrű kakt 'sz, 9-13 bordája van, ezek szélesek, szegletesek tövise eleinte bam--., idővel megsötétűl, 2,5 cm hosszú, A virág nagy, kb 5 cm hosszú, fenér. A magja fénytelen, világos barna +- 0,9 mm 'jzéles, +- 1 mm hosszú. Hazéia ParaRuay,

18 G. melanocarpam /Ar / Br. os R nem sarjadzó, félgömb alakú, kb 9 cm átmérőjű növény. Kb 15 bordája széles, kerek áll alakú dudorokba rendeződött. A dudorok erőteljesek tűszerű tövise kezdetben sárga, idővel szűt^ ke lesz. A tövisek testhez fekvők. Közeptövise nincs. A magja jókora; 1,4 mm széles, +- 1,6 mm hosszú. Lelőhelye; Uruguay /Paysandu./ G. michoga /Fri<? 1926./ Y. lto nem igen sarjadzó, gömbölyű, szürkészöldtől a vörösesig színű, kb 14 bordájú kaktusz. Abordái éles élűek, szemölcsszerűek. 7 db tövise árszerű, 2 cm hosszú, old lt álló, kezdetben barna, idővel fekete lesz. A virág harang alakuan tölci^éres, 5 cm hosszú, 4 cm (p, fehér, vagy rózsaszínű barn.'s-zöldes sávoklial. A termés teljesen zöld. A mag világos-barna, fénytelen +- 0,7 mm széles, +- 0.,8 mm hossbu. Lelőhelye Paraguay es Észak Argehtina. G. mihanovichii G. mihanovichii /Pric? és Gűrke 1905./ Br. és R gömbalaku néha sarjadzó, kb. 6 cm ^kaktusz. Szine változatos, a szűrkés zöldtől a vöröses barnáig, A bordái /kb llj éles keskeny élűek bordái vonalában sorakozó szegletes dudorok vannak, ezeken pedig világosabb-sötétebb szalagok, csikocskák díszlenek, kb 1 cm hosszú töviseinek száma 5-6 az alsók gyal<ran lehullanak. A virágja tölcsér alakú, a széle visszahajlik, 3-4 cm (fx A szine jellegzetes: sárgás-zöld, néha majdnem zöld. A mag fénytelen, világos barna +- 0,8 mm széle=., +- 0,9 mm hosszú. Lelőhelye Paraguay /Bahia Negra/

19 G. mihanovichii /Pric és Gürke 1905/ Br. és R var, albiflórum, Paj nagyon erös tüskezetü kaktusz, 8 tövise van. A virágja tiszta fehér, A testalkata olyan, mint a törzsfajé. G. mihatjvichii /Pric és Gurke/ Br. és R. var, angusto-striatum Pai, Bordáinak száma kb 12 sijrüen es keskenyen keresztcsikozva. Tövisei úgyszólván nincsenek, ritkán azért akad tövise, de ezek rövidek. Virágja rózsaszínű, es nem nyílik ki szélesen. G, mihanovichii /Pri^ és GUrke/ Br. és R. var, filodelfiense Bckbg csak idősebb fejlettebb korában sarjad, kb lo cm magasra nő, bőre barnás, sötétebb keresztirányú csíkozással. A bordái keskenyek, éles, regletes d dórokba rendeződtek. Tövisei feketések, általában hosszabb ideig megmaradnak. A virágja kb 5 cm hosszú, barnászöld, sötétebb ónusu, mint a törzsfája, p. raguayban Piladelfia környékén él, G, mih^.novichii /Frit és G irke/ Br. és R. var, floischerianum P.i világos zöld bőrszínű, szélesebb sötét csíkozással. 12 bordája éles, szegletes. 4-6 tövise van, sárgák. Virágja 8 cm hosszú, teljesre nem nyílik ':i, szine fehér. Lelőhelye Paraguay /Chaco Boreal./ G. mioa.iovichii /Pri<* é^_g;->rke/ B.c, és R. var, frie. ricriii Werj lo cm átmérőig nő meg, esetleg kisebb marad. Bordáin jól kivehető vékony esik' sás van. A virágja rózsaszinij, csal: tölcsé/-es alakra nyilik ki, szirmai nem 'cri-ilnek szót. Kisebb valamivel, miiit a tipusnövt'ny, G. mihanovicnii /Prij -'s Gurke/ Br, és R, var...^elocactkcrrne, Paz 1948, kb lo cs-re nő reg, bordáin nincsenek coil<o.<. Peltünőan keskenyek a sziromlevelei. Néha némileg látszik a bőrén a csíkozás, G. mihanovichii JFrií és Gürke/ Er. es R- var plrarettaense Paz alig ló cm p néha van csíkozása neíi_- nem is látszik. A virágja szine változó; néna íeh.ír, néha világos rózs^:.- szinü, néha meg sötét rózsaszínű. G. mihan forma rubra klorofill nélküli növény, a plrarettaense egy megjelenési alakja, G. mihanovichii /Prí^ és Gűrl<e/ Br. és R. var,.otenogonum Pri<f és Pa keskeny bordájú, kb 15 cm (f>~növény, a sávok ia sűrűen állnak a bordákon. A virág sárgás, esetleg zöldes fehér. G. mihanovicnii /Pric és Gűrke/ Br. és R. var, stanostriatum Paz kissé megnyúlt növény, bordáin a csikók sűrűen állnak. Általában alig van tövise, néha egy- egy előfordul. Ha van, lefelé görbül, A tiiihi novichii varietasok magja olyan, mint a tipusnövényé, csak egy-két tized-milliméter-el l-cisebb, mint a tipusfajé.

20 G, monvillei G. monvillei / Lem / Br. és R nagy, kb 20 cm ke.ktusz, gömbalaku, A bőrének s.lne fényes.iaűvány zöld bordája 5-5 oldalú csúcsokba, dudorokba rendeződnek. Areolái fiatalon sárgásak peremtövisei vannak, 4 cm iiosszuak. árszerüak, a tövük Icissé sötétebb. Középiövise nincri. A z én megfigyelésem szerint 2-3 középtövise lenét. A test és a tövisek szine nagyon válto>;atos. Virágja nagy, kb 6 cm 0-vel, a szine fetiéres, rózsaszínben játszó. A mag fénytelen, fekete, apró +- 0,6 mm széles, és +-.0,7 mm hosszú. Hazája Paraguay. G, moserianum Schütz kb 15 cm 0 lo cm magas, lapított sötétzöld, v^.gy szürkészöld szinü növény. Bordáinak száma kb lo, kissé iveit átlós irányú rovátlíiáklial. Az areolái fehérnemezesel-. Idővel megkopaszodnak. Ált Iában 3-5 tövise van, melyek 2,!J cm nosszuak, tüs erüek, a tövüknél sötétebbek. A virág fehéres, a torka vörös. A ma g fényes barna, +- 0,6 mm széles, és +- 0,7 mm hosszú, L lőhelye Argentínában van, Cordoba vidékén, G. mostii /Gürke 190Ő./ Br. és R lapos növény, kb 13 cm 0 és 8 cm magas, lombzöld szinü, bár gyakran sötét kékeszöld is lehet. A bordák száma általában szélec.ek, széles, tompa dudorokba rendeződve. Kb 7 árszerű tövise szokott lenni, ezek 6-15 mm hosszúak, erősek, szaruszinüek, esetleg szürkések, a hegyük sötétebb szürke. Egy egyenes középtövise van. A virág nagy, 6-8 cm (í) piros, vagy erősen rózsaszínű, rövid virágcsővel. A mag apró, fénytelen fekete, +- 0,6 mm széles, es +- 0,7 mm hosszú. A növény Argentínából, Tucumon és Catam.rca vidékéről szái^ mazik.

21 G. 1-. ostii /Gürke 190fa./ Br. és R. 191S. var, kurtzianam /Gürke 190óy Bckbg bordáinak száma több, mint a tipusnövényen, kb 18 peremtövise 8 db van, középtövise 1. Vörös lorku fehér vir^.gja V-8 cm-es. Argentínai növény, Cordoba vidékéről, G. mucidum Oehme v lós.jinüleg aqymno, mazanense egy formája lenét. En magam ezt a növényt még n m lát'-'m. G. multiflorum /Hook, 1845,/ Br. és R csar idős koráb-n hajlandó sarjazni, lombzöld kb 12 cm~j5"vel, 9 C::i magas. Általában bordája van, a bordálc éles, szegletes dudorol-lltal, Csak peremtüskéje van 5-7 db 3 cm nossziíiak, a növényre ráhajtanak. Esetleg tehetsége, ho,y 1 közeptövise van. A tiszt- fehér virágja, nagy, kurta csövü, kb 6 cm 0 és 4 cm hosszú A magja sötét, feketés, fénytelen +- O,'.' mm széles és +- 0,8 mm hosszú. Argentínában Cord be V'déken hcnoí?. G. multifloru.n /Hook./ Br. -s R. var. albispinuti/ K, Sch / Backbg." , Yto 1952, a bőre kékeszöld, tövisei feneres szürkék, dudorai alján áll-alakú csuc:^,. 1 Itözéptöviss v.n, sötétebb, mint a tipusnövénynél, és rövidebb. Ezt a C-yinno-t 1. Yto 1957-bon g, polyanihum /_-.r, albispinum néven is leirta, G. m.ultiflorum /Hook,/ Br, és R. v r parisiense /K.Scn. IS98J^_ Backbg. 1935, I, Yto^_1952. /l. Yto G.potyanthum parisiense néven nevezte ej/. Erős tövisei vannak, egymással összefonódottal<. A tövük barnás vörös. A fehér virágjánalt a torka vörös. G. nidulans, Backgb közepes nagyságú, kb. lo cm 0, és magass'gu, nem sarjadzó, fénytelen barnászöld szinü kaktusz. 17 bordája dudorokra bomlik, ezek csúcsa alatt éles elváu.sztó árkok vannak, a csúcsok áll-alakúak, a.-, areola sárgás szürke. 6 db tövise össze-vissza görbült, visszahajlók. Nagyritkán van egy középtövise, tölcséralaku virágja fehér, vagy esetleg rózsaszínes, a torka sötétebb rózsaszínű. A magja fénytelen fekete +- 0,8 mm széles, +- 0,9 mm hosszú. Lelőhelye Argentína /Mazan/ G. nigriareolatum, Backbg gömb alakú, nem sarjadzó, ;.b. 15 cm p barnászöld, bársonyos barnászöld borü kaktusz. Kb. lo Dordája csúcsos dudorokra bomlik. Ezek kissé áll-alakúak. Az areolák kezdetben bolyhosak, sárgásak vagy felnérek, idővel sötétek lesznek, alakjuk hosszúkás. 7-8 db tövise rózsás szürke kb 3 cm hosszú, a középtüske is, mint a peremtövisek, kezdetben sötéthegyüek. A középtüske hoszszabb. A virágja porcellánfehér kissé harang alakú. Külső szirmok zöldesek. A virág nem nyílik ki egészen. A magvak nem éppen aprók: +- 0,8 mm szélesek, és +- 0,9 mm nosszuik. Hazája Argentína, Catamarca vidéke. G. nigriareolatum /Backbg./ var, densispinum Bckb^; kb 15 bordája van, tövisei sűrűbbek, vékonyabbak, befedik a növényt, A G. curvispinum. Fri<* valószínűleg ez a varietas.

22 Gymnocalycium ochoterenai Bckbg lapitott gömb alakú, olívzöld szinü, kb 8 cm átmérőjű, 4-5 cm magas kaktusz bordája van, amelyek szélesek, laposak, dudoraik is laposak. Ezeken az areolák sárgásfehér szinüek.

23 tövise visszahajló, szétálló, göroe sxxmuk szaruszerü, vagy sárgásfehér, hegyük sötétebb szinü, A virágja 3-4 cm hosszú, fehér, de a torka rózsaszinü, A magja fényes barnásvörös +-0,9 m-n széles és +-1 mm hosszú. Lelőhelye: Argentína La Riója, <j, ochoterrenai Bckbg. var, cineréum Bckbg hamvasabb zold, mint a tipusnövény. Széles bordák, széles dudorokkal. A tövisek kezdetben csaknem 'iszta feketék, rövidek. A virág is rövidebb, mint a tipusnövényé, a magvak 1-2 tizedmiuiméterrel kisebbek. G. ochoterenai Bckbg. var, polygonum, Bckbg, szürkés olívzöld a bőr szine, vagy esetleg vöröses barna is lehet. Neve "polygonum" jelzi, hogy sok a bordáinak száma, és ezek széles dudorokra bomlanak. Areolái nagyok 5 mm-esek. Tövisei szürkék, de kezdetben feketék, a virág hosszú, a termés csaknem 4 cm nagyságú, 2 cm széles piszkos rózsaszinü. Magja olyan, mint a törzsfajé, csak kissé kisebb. G. ochoterenai Bckbg. var, tenuispinum Bckbg lapitott gömb alakú, szürkészöld, vagy barnás szinü növény lo-12 bordáján a dudorok erősen állalakuak. 3-5 tövise a testre simul, elfekvőlc, világos szürkék kezdetben rózsaszínűek, kissé piros tövűek. A mag olyan mint a törzsfajé, csak Idsebb. G. ochoterenai Bckbg. var, variispinum, Bckbg laposan kerek olívzöldtől a hamvas szürkés-barnás bőrszínű kaktusz. Kb 12 bordája közepesen állalaku dudorokkal. Tövisei nagyon különbözők /innen a variispinum név/, erősek, egymástól messze állóak, színben a sárgától a feketéig, a tövük világosabb, vagy esetleg sötétebb, hosszúságuk sem egyforma, de mindig hosszabbak, mint a törzsfajé ugy kb. 4 cm hoss;:ig. A magja mint a törzsfajé, csak kissé kisebb. /folyt.köv./ Libnár Antal

24 K. Wilhelm: Lobivlak. Bevezető a ní^m7f^f.=éci fr-.ki-+.-^*^c=/.>= Í = ^..*.-.»A-..Í Sajtószemle (akteen und cndere SuUiiertBn évi 7. szám A.P.H. Buining ós a A.J. Bredero; Melocactus bahiensis /Br. 4R./ Werderm. A szerzők eredeti lelőhelyén kutat.ák fel a címben szereplő növényt és megállapították, hogy teljesen más mint az eut^ápal gyűjteményekben e néven található melocac us-ok Ellenben megfelel Britton és Rose leírásának, A szer-^ők a részletes leírás mellett 2 fényképet valamint virág és magszerke«eti rajzokat is közölnek. E. Zecher: Talajvizsg.J lati eredmények. A tanulmány szerzője résztvett W. Rausch délamerikai gyüjtőutjaín. Igy alkalma nyillott Argentína, Peru és Bolívia kaktuszloló'helyein talajmintákat gyűjteni. Vizsgála'.ai a követ!;ező'ket tanúsítják: 1, A ph, érték mindig a savanyu tartományban iielyezicedik el, nagy ritkán közelíti meg a semleges pontot /7pH./ 2, A kaktuszok mész-kerűlő'c, teh.'t hibás vakolattörmeléket a földjűlíbe keverni, 3, Pontos a fő tápinyas.ok /N.P,K./ es bizonyos nyomelemek mennyiségi aránya, 3 fénykép és 3 táblázat. H, Wery: Lepídocoryph.anta runyonii /Br, &,R./ Backbg, A növény bolcorszerűen sarjadzik és texas-1 hazájában az.50 cm átmérőt is elérheti. Maga a növény nem különösen vonzó, an.nál inkább a virágja, m.ely 6 cm, átmérőjű, színe bibor-rózsaszín és 4-5 napig nyílik 1 színes fénykép. Wacihri(gih#e*t 6. fűzet P. Strigl: Az én Echínofossulocactus-a ÍJV,. A szerző magrólnevelt növényeiről ir és a sikeres, gyors vírágnyerés érdekében az ^puntía alanyra való oltást ajánlja, í. színes fénykép. J. Vostry: M-.mmillaria chíonoce hala. E felt^.nően szép növény a nagyobbtermetű Mclmmil«riák közé sorolható. Rövid leírast kapunk róla.

25 The National Cactus and Succulent Journal június T, Mace: A PUosocereus nemzetság. Második közleményben a szerző a P, luetzenbiirgii as P, glaucochrous fajokat Írja le. 2. rajz. J.W.P. Mullard: Mammillaria deherdtiana. Hasonlóan a M.saboe, theresae ás goldii-hoz kistorivetü, de igen szép nagyvirágu növény. A virág szine rózsaszinü-lila. Hazája a mexikói Oaxa. Ajánlatos felolt^.ni. 1. fénykép, J. Dániel es D. Ro/^L.nd: Colaoraaoa mesae-verdae. Szélsőséges sivatagi szárazságtioz alk.ilm.izkoaott, lágyhuuu, kényes növény. Hazájában is egyike a le^ritl.-ább túszoknak. Csupán egy bo mérföldes sávban található, melynek 4 sarka Colorado, New Mexico, Arizona cs (Jtah, A 3 fé.ykép közül az elsö bemut. tja a kopár, hegyvidéki lelőnely tájat, a második 2 növényt eredeti let^aclyén -f, a hárma Jik e^y I- lturában álló virágzó példányt, Castus Album A 13. sz m bemuto.t egy vir gzó Opuntia microdesys var. rufiau- t. W. és I-'. Rauh; B.ja Cali'orraa. Ezt a folytatást és 21 felv<-telét túlnyomó részben nagytermetű szukkulensek leírása tölti ki. Kemenes Ernő CACTUS AND SUCCULENT JOURNAL OP AMERICA /VOL. XLVL No. 2./ Paul Sellers: Első megfigyelések a kaktuszok és más sukkulens növényekről az Egyesűit Államok középnyugati részén A cikkben telén végzett érdekes megfigyeléseiről tájélcoztat a szerző, amelyeket a kaktuszok és más sukkulens növények téli növekedésével kapcsolatban végzett. A megfigyelt növények: Paciiypodium geayi, Dioscorea macrostachya, Dioscorea elephantypes, Mamillaria glassii, Haworthia bolussi, Mamillaria theresae, Coty ledon reticulata, Euphorbia pugniformis, Notocactus leningnausii, Sulcorebutia rauschii, Litiiops riutupdriítensis.

26 A. szerző' mindegyik növény növekedésének mértélcét és téli kezelését is meg^-vdja, ezenic ivül a hőmérsékleti, meg a fényviszonyokat is. Len Newton: Sukkulensek a Nyugat-"trópusi" Afrika erdőzónáiban A szerző Nyugat-Afrikában volt kutatóu.on és erről számol be. A cikkhez 11 db fekete-fehér fényképet is mellékel, amelyekon az ér^ dekesebb sulckulens növényelíet mutatja be az eredeti lelőhelyeiken. Rhipsalisokat, Euphorbiakat, Ceropegiálcat, Aloékat mulat be, valamint néhény Cyanotis és Rapiiionacme fajt. A.P.H. Buining & A.J. Broderoo: Pseudopilocereus superflocosus. Buining & Broderoo. sp. nov. /első leírás/ A latin diagnózis után a növényleirást 3 db fekete-fehér és 1 dj színes fényképpel illusztrálják a szerzők. Ezt virág, termés, mag, embrió, valamint egy tövispárna rajzával egészíti ki. Az uj faj oszlopszerij, 4 méter magas, 6 cm. Hazája: Brazília, a tipus lelőnelye: Bom Jesus de Lapa, Bahia. 460 méterre a tenger szintje fölött. Melocactus levitestatus, Austrocephalocereus sp. és Euphorbiák illetve más sukkulensek társaságában növekedik. P.E. Downs: Jegyzetek az Atíenla pechuelii-ről Érdekes cikk erről a Délnyugat-Afrikáiban élő sukkulens növényről. A bemutatást 6 db, fekete-fehér fény!<éppel egészíti ki a szerző. A képeken a fajt ereaeti lelőhelyein mutatja be a vele együtt növekedő más sukkulens növényekkel. Ilyenek : Aloe asperiflora, Eupiiorbia dinteri, Aloe sp. cf. namibensis. Myron Kimnach: Heliocereus aurantiacus. Egy uj species Nikaraguából A latin diagnózis után a szerző a növény felfedezésének és nyilvánosságrahozatalának körülményeit ismerteti. A leírást a növény virágának, magjának és termésének rajza egészíti ki. Madelyn Lee./Grigsby/Cactus Gardens/ : Kaktuszok és sukkulensek A szerzőnő fényképekkel gazdagon illusztrált cikkében a szép kaktuszokat és sukkulenseket Írja le röviden, és célja a kezdő amatőröknek tanácsadás a sikeres növényápoláshoz.