a fejlődést biztosítani hivatott képzéseknek és

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "a fejlődést biztosítani hivatott képzéseknek és"

Átírás

1 Utókövetés az ÁROP-1.A.2/A 1A2/A pályázati projekthez Rákóczifalva Önkormányzata

2 1. Bevezető Tartalomjegyzék 2. Elemzés-tanácsadás 3. A képzések hatásai, eredményessége 4. Informatikai megoldások 5. Összegzés

3 Bevezető

4 Rákóczifalva Önkormányzata az ÁROP-1.A.2/A pályázati projekttel is biztosítani akarta folyamatos fejlődését. A projekthez hozzátartozott az önkormányzat helyzetének felmérése, vizsgálata. E vizsgálatok szolgáltattak alapot a fejlődést biztosítani hivatott képzéseknek és beszerzéseknek.

5 A pályázati részcéloknak megfelelően a hivatalban az elemzési tevékenységet az Agenda 2013 Projektház Kft. végezte. Ezzel párhuzamosan a DFT-Hungária Kft. akkreditált képzési programokat valósított meg.

6 A hatóság által előre megadott részcélok körvonalazták a teljes programot. Ezek alapján kellett eljárni, és ezek alapján kellett lefolytatni mind az elemzést, mind a tanácsadást, valamint a képzéseket is. Ez egyszersmind azt is jelentette, hogy az önkormányzatnak volt mire támaszkodnia a projekt megvalósítása során.

7 A felgyorsuló világ és az egyre inkább elterjedő internet adta lehetőségek újabb feladatot róttak az elemzéstanácsadást végző vállalkozásra: olyan számítógépes, informatikai megoldásokkal kellett előállniuk, melyek segítségével még gyorsabb és hatékonyabb lehet a hivatal mindennapi munkavégzése.

8 Az utókövetési dokumentumnak meg kell vizsgálnia, hogy milyen módon mentek végbe az említett fejlesztések. Ezt úgy kívánja elérni, hogy vizsgálat alá vonja mind az elemzési-tanácsadási, mind a képzési szolgáltatásokat. Ezen kívül az informatikai fejlesztés kérdése sem maradhat ki az utókövetés perspektívájából.

9 Elemzés-tanácsadás

10 Munkavégzési é rendszerekből kbőlkettő alapvető típust t különböztetünk meg. Mára elterjedőben van a delegáló munkavégzés é rendszere, ami a szakmai ihozzáértés diktatúrájára alapozva építi fel önmagát. Tény, hogy eredményesebb bbtud dlenni a másik rendszernél, amit piramisrendszer néven ismerünk. A piramis a hierarchiát r hiát hivatott tt kifejezni, i melyben ez a rendszer r elképzeli létét. Sajnos a hivatalban még mindig erősen él ez a rendszer. r

11 A polgármesteri hivatalban dolgozók maguk is elismerték, hogy szemmel láthatóan jobb ez a rendszer, mint a piramisrendszer, csak még nem értek el arra a fejlettségi szintre, hogy ezt minden tekintetben meg tudják valósítani. Ezért volt szükség mind a tanácsadásra, mind a képzésekre.

12 Ezért az önkormányzat számára igen fontos volt, hogy külső elemzőt vonjon be a folyamatba, akinek segítségével új lépéseket tehet a fejlődés irányába, és akinek tanácsai alapul szolgálhatnak a folyamatos fejlődés fenntartásához.

13 Ha az általános döntési kompetenciákat vizsgáljuk, láthatjuk, hogy a szakmai hozzáértés diktatúrája még nem került teljes vezető szerepbe az önkormányzatnál. Ez egyszersmind azt is jelenti, hogy a megelőzésre épülő munkavégzési rendszert még nem sikerült létrehozni. Ez akkor következhet tbe, ha a szakmai hozzáértés diktatúrája véglegesen meghonosodik, azaz egy adott kérdést, problémát, feladatot t az old meg, aki ahhoz a kérdéshez, problémához, feladathoz legjobban ért.

14 Hogy kevesebb lehessen az ügyintézésre fordított idő,a hivatalban dolgozók a sztenderdizálás módszerét tartják hatékonynak. De e módszert is meg kell vizsgálni, mert sokan sokféleképp gondolkodnak róla: nem állandósítást jelent ez a szó, mert ha csak állandósítunk, elrohan mellettünk a világ. A folyamatos jobbítási hajlamot is magában foglalja ez a szó. Mivel az ügyfeleknek egy polgármesteri hivatalban legelőször az tűnik fel, hogy kevesebbet kell várniuk, ezzel a módszerrel az ügyfélszolgálati tevékenységek ellátása is javulhatna.

15 Rendeletalkotási folyamatoknál elsőrangú kérdés, hogy a folyamatokban ki a szállító és ki az ügyfél. Ezzel minden munkatársnak tisztában kell lennie. A másik fő pont itt, hogy olyan rendeletek jöjjenek jj létre, amelyeket később már egyáltalán nem kell módosítani. Ebből kifolyólag gpedig nem egy munkavállalóra bízzák a rendeletek megalkotását, hanem csapatmunkában készítik elő ezeket.

16 A félreérthetőség, a szövegek értelmezési nehézségeinek elkerülése érdekében fejleszteni kellett a kommunikációs és döntési rendszert is, szemmel látható volt ugyanis, hogy az önkormányzat egyrészt a kompromisszumok felé tart, másrészt a kommunikációs rendszer sem tökéletes, ami szintén a kompromisszumok felé hajt(hat)ja a hivatalt.

17 Minden önkormányzatnak biztosítania kell a megfelelő információáramlást az általa l felügyelt fl lintézmények kfl felé. A velük való kapcsolattartás több módon is megnyilvánulhat: lh lehet informális vagy formális. Az informális csatornák is nagy fontosságúak a formálisak mellett. A koordinációs funkció vizsgálatakor kiderült, hogy minden polgármesteri hivatali dolgozó számára nagy jelentőséggel bír, hogy maga koordinálja a folyamatait, és ezt a feladatot ne kizárólag a vezetőkre hárítsa.

18 A munkatársak mélységesen egyetértettek abban, hogy a költséghatékonyabb működés eléréséhez a jegyző jgy döntése és cselekvése szükségeltetik, mert máshogy ezt nem lehet elérni. Ebben nem volt igazuk, amire aztán a képzések is rávilágítottak (hiszen mindenki tehet a maga környezetében is azért, hogy olcsóbban működjön a hivatal).

19 Mutatószámokat eddig is alkalmazott a hivatal, melyekkel önmagát mérte és mérettette meg (az ügyfelekkel). Ezek egy része előírás, más részét a hivatal alkalmazza, hogy jobban megismerhesse önmagát. E számok alapján aztán elemzi is magát a hivatal, s ezen elemzések közben elengedhetetlen, hogy az esetleges hibákat ne gátló tényezőként, hanem fejlesztési lehetőségként fogja fel.

20 A projektszemlélet élt már a hivatalban, tudták, mi az, hogy taktika, hogy stratégia, hogy vízió, hogy misszió. Ennek ellenére a projektrendszer nem tudott még kiteljesedni. A képzéseknek tehát itt egységet kellett teremteniük. A költségvetés és a stratégia tervezését a jogszabályok ismertetésével és értelmezésével, a lehetőségek nevesítésével, valamint stratégiaalkotási tanácsokkal lehetett még erősebbé tenni a hivatalban.

21 A közbeszerzések, valamint a környezetbarát közbeszerzés tekintetében kimondhatjuk, hogy mindenképpen szükség volt a hatályos jogszabályok ismertetésére és értelmezésére, hogy ezek alapján később kódexet állíthassanak össze a hivatalban, ami a fejlődést, a jó irányt garantálja.

22 A civilek és vállalkozók felé történő kommunikációt, valamint az állampolgárok, azaz a lakosság felé történőt is mindenképpen jobbítani kellett. A lakosság naprakész tájékoztatása azért is fontos, mert átlátható munkával az önkormányzat saját pozícióit is erősítheti.

23 A képzések hatásai, eredményessége

24 A képzések alkotják a pályázat második elemét az elemzés-tanácsadás után. Ezeket bontásban közöljük, és közben bemutatjuk, milyen fejlődési folyamat valósult meg általuk.

25 Közbeszerzési referens tréning Hogy jobbítani tudják a közbeszerzési eljárások lebonyolítását, lítá át Közbeszerzési tréninget t vett igénybe a hivatal. A képzésen az aktuális jogszabályokat, valamint a jogszabályi változásokat is áttekintették. A képzésen világossá vált, hogy a közbeszerzés tárgyát minél pontosabban kell definiálni, valamint a bírálati szempontokat is jól kell meghatározni. Ezért használják a képzés óta a megbízási kereszt technikáját.

26 Az elektronikus úton való közbeszerzés-figyelés is nagy jelentőségű a polgármesteri hivatalban. Hosszú távon a hivatalban zöldbeszerzési kézikönyvet szeretnének kbevezetni iés alkalmazni. l A környezetbarát közbeszerzés szempontjából a következő termékcsoportok t kminősülnek ő jelentősnek: az önkormányzati intézmények élelmiszer-nyersanyag beszerzése és az informatikai ieszközök ökbeszerzése, míg a legnagyobb értékű termékcsoportot az építési és felújítási beruházások á jelentik. A képzés éppen ezért kitért a zöldbeszerzések jogszabályi kereteire is, valamint a felhasználható útmutatókra és segédeszközökre.

27 A hivatal dolgozóinak többsége szerint a zöldbeszerzés megtakarításokhoz vezet, csak a környezetbarát beszerzésekbe kevésbé bevont alkalmazottak l k vélik úgy, hogy a zöldbeszerzés miatt a költségek növekednek. Többségük úgy látja, hogy a Hivatal nem használja ki teljes mértékben a zöldbeszerzési lehetőségeket. Ezért is tartják fontosnak a zöldbeszerzési kézikönyv bevezetését.

28 PQM: Sztenderdizálás mesterkurzus Mivel a jogszabályok nagy részben megszabják a működési kereteket, k a hivatalnak nincs túlságosan nagy mozgástere. E határokon belül azonban maguk is képesek lehetnek sztenderdizálni. Ennek első lépése a folyamatok állandósítása (és ezután állandó jobbítása). Hogy ezt megtehessék, a résztvevőknek meg kellett ismerkedniük a sztenderdizálás fogalmával annak teljességében, és el kellett sajátítaniuk a sztenderdizálás technikáját is.

29 A dolgozók hamar a rájöttek, hogy a sztenderdizálás dizá ás nem egyszerűen azt jelenti, hogy állandósítás, hanem ebben a szóban benne rejlik az állandó jobbítás és fejlesztés s igénye is. Ez a szó végleges jelentését e képzés alatt nyerte el. A tréningek során megtanulták alkalmazni az úgynevezett megállapodáskötési technikát és a megbízási keresztet is. A sztenderdizálás di segít felgyorsítani a folyamatokat, t ily módon csökkentheti az ügyintézésre fordított időt.

30 Szervezeti folyamatoptimalizálási gyakorlatok A képzés nagy pozitívuma, hogy bevezette a folyamatmodellt. Ez olyan technika, amely lehetőséget ad a folyamatok pontos tervezésére és azok a tervezés mentén történő végrehajtására is. A munkatársak a képzés hatására nemcsak elfogadták, hanem meg is értették, tték és nemcsak el-, de be is fogadták a megelőzési munkakultúra jelentőségét és tulajdonságait. Mint kiderült, ők maguk kis hasonlóképpen képzelték el jövőbeni működésüket.

31 De nem szabad elfelejteni azt a tényt, hogy egy polgármesteri hivatal nem képes és soha nem is lehet képes mindent ellenőrizni maga körül, mert mindennapi működését nagyban meghatározzák a törvények, valamint a jogszabályok, amelyeknek meg kell felelnie. A javaslat fogalma is tisztább lett a munkavállalók számára a képzés é hatására. á A fogalom maga természetesen t ismert volt már a munkaszervezetben, de rendszerbe csak a tudatos t javaslattételi li kultúra létrehozásával á l került. A javaslattétel dokumentációs folyamata ugyan nincs még teljesen kész állapotban, de ez is állandó javulást mutat.

32 A kollégák úgy vélik, az ügyfélfolyamatok l egyszerűsödésével az ügyfélszolgálat munkája is fejlődhetne. Ez az egyszerűsítés ű a sztenderdizálással di l érhető el. Fontos, hogy minél jobban próbáljanak átállni az elektronikus lkt ügyintézésre, itéé és hogy emellett llttkönnyen kitölthető űrlapokat használjanak a mindennapi munka során. Ehhez adhat segítséget a folyamatmodell vagy a megbízási kereszt.

33 A teljesítményt a hivatalban már régebben is sokfajta mutatószám mérte. Ez tehát nem volt újdonság a dolgozóknak. Eddig is elemezték saját munkájukat, és így próbáltak fejlődni. Most azonban elsősorban a képzés hatására már tudják, hogy teljesítményüket a legkülönfélébb mutatószámokkal lehet értékelni.

34 Az eredmény- és a folyamatfelelősség fogalma nem jöhet létre, csak akkor, ha a teljesítmény mérésének megvannak az eszközei a hivatalban. Ennek első lépése azonban a teljesítmény mérhetővé tétele. Ez megvan a hivatalban, és ez egyszersmind azt is jelenti, hogy a munkatársak a tevékenykedő kultúrából a megelőzési munkavégzési rendszer felé tartanak.

35 Sztenderdizálási gyakorlatok A hivatal koordinációjának fejlesztése érdekében több tréningen is részt vettek a munkatársak. Ilyen volt a Kommunikációs technikák vagy a Szervezeti folyamatoptimalizálási gyakorlatok, de legfőképp a Sztenderdizálás képzés hozott itt áttörést. Az áttörés abban állt, hogy végre mindenki megértette: nem a vezető feladata, hogy koordináljon, neki nem ez a munkája. Mindenkinek egyesével szükséges koordinálnia saját folyamatait.

36 A képzés során tisztult le mindenki számára, hogy a megállapodáskötési helyzetek, a tervezés és a terv szerinti ivégrehajtás testesítik meg a koordinációt, ió ezek bevezetése után fejlődött a hivatalban a koordináció (sőt a teljes fogalom átalakult). Ma már a folyamatvezérlő inputok (elvárások, szabályok, eszközök, szakmai hozzáértés, érték- és munkaszemlélet) jelentik a koordinációt a hivatalban.

37 Ittkerültelő elő a transzparencia kérdése is: A közintézmények költséghatékonyabb működése olyan módon érhető el, hogy transzparenssé, azaz láthatóvá és érthetővé teszik az egyes folyamatok költségét a hivatalban. A belső levelezés ben megy végbe, ami mindenképp költséghatékony és gyors megoldás. A best practice (legjobb gyakorlat: a legjobb már kipróbált gyakorlat, amit adott időben végezni lehet) szemlélete is meghonosodott, és erősödőben van a hivatalban.

38 A projektekben való gondolkodás már korábban is létezett a hivatalban, de ahhoz, hogy ez végül kiteljesedjen, a képzések is kellettek. Mára erősödik a projektszemlélet a hivatalban, és az egyes projektszereplők által uralt folyamatok is jobban sztenderdizáltak. A stratégiai tervezés és a költségvetés összekapcsolását is ez a képzés segítette. Mára a hivatal munkatársai világosan látják, hogy mi a különbség stratégiai taktikai terv között ött a költségvetés tervezésénél, é sőtsor kerül eü a stratégiai és taktikai tervezés sztenderdizálására is.

39 A költségvetés készítésének és elfogadásának folyamatában is használják már a folyamatmodellt. A SWOT-analízis feltárta a gyengeségeket, és ezek után teljes mértékben tudatossá vált nemcsak a stratégiai tervezés, hanem az ehhez tartozó akcióterv meghatározása is.

40 A munkaszervezetben tudatosabb lett a pénzügyi és költségvetés-végrehajtási végrehajtási ellenőrzés is azáltal, hogy a képzés bevezette a folyamatmodellt mint tudatos folyamattervezési technikát.

41 A rendeletek megalkotásával á lkapcsolatban elmondható, hogy igencsak fontos a munkatársak számára. Ez azt jl jelenti, tihogy az előkészítés és az ellenőrzés ő ugyanolyan jelentőségű, mint a szövegezés. A képzés során elsajátított tt technikák hatására á a rendeletalkotási lk tá folyamat is tudatosabb lett. Jó a rendeletek szakmai előkészítése, és világosak az ügyfél- és szállítói pozíciók a rendeletalkotási folyamat során.

42 Kommunikációs technikák A Kommunikációs technikák képzés azon túl, hogy elérte a személyes (tehát hivatalon belüli) és személyközi (tehát a hivatal és az intézmények közötti) kapcsolattartás javulását, azt is elérte, hogy a kompromisszumos döntések felől a munkaszervezet elindult és jó úton halad a konszenzuális döntések irányába.

43 Ak képzés emellett segítette az egyes szakterületek kközötti kapcsolatokat és kommunikációt is, ami mindenképp ösztönzőleg hat az együttműködésre is. Az önkormányzat által felügyelt intézményekkel való kapcsolattartás több platformon is megjelenik: lehet személyes, telefonos vagy írásos, illetve ezen kívül e- mailben is zajlik.

44 A civil és vállalkozói szférával kapcsolatban elmondható, hogy a képzés hatására egyre jobb a velük való kommunikáció. A képzés a transzparencia újraértelmezésében is nagy részt vállalt: ehhez a fogalomhoz ma már az internetes honlap is hozzátartozik, ami sokat segíthet a lakosság mindennapi itájékoztatásában. á áb

45 Informatikai megoldások

46 A program során az önkormányzat a következő immateriális iáli javakat szerezte be: Kulcs-Soft Ügyviteli Rendszer Könyvelés PLUSZ Kulcs-Soft Ügyv. Rendsz. Tárgyi PLUSZ Kulcs-Soft Ügyv. Rendsz. Házi PLUSZ Kulcs-Soft Ügyv. Rendsz. Útnyilvántartás Kulcs-Soft Ügyv. Rendsz. Készlet PLUSZ Kulcs-Soft Ügyv. Rendsz. Számla PLUSZ Kulcs-Soft Ügyv. Rendsz. Bér PLUSZ NanoVoks Professional

47 Amint az a felsorolásból is látszik, a különböző modulok egy nagy program, a Klucs-Soft részeit alkotják, és mind specifikusan segíti az egyre jobb és jobb munkavégzést. A NanoVoks Professional programrendszer pedig önkormányzati ülések, szavazások lebonyolítására, dokumentálására szolgál, ez utóbbi funkcióhoz jegyzőkönyv készítési lehetőséget, illetve hangfelvétel rögzítését teszi lehetővé.

48 Összegzés

49 Figyelembe véve a megvalósult l projektet, látható, hogy a helyzetelemzés rámutatott mind a gyengeségekre, mind az erősségekre a polgármesteri hivatalban, és javaslatokat tett ezek kiküszöbölésére, illetve további jobbítására. A pályázati hatóság által biztosított részcélok jó alapot teremtettek a program megvalósításához, így a(z irányított) helyzetelemzés után a képzések feladata csak a folyamatos fejlesztés volt.

50 Amint az az utókövetési dokumentumból is kitűnik, e fejlesztés valósággá vált a polgármesteri hivatalnál (pl. tudatos technikát alkalmaznak l ka folyamattervezésre, a megállapodások megkötésére, eredményesebb és hatékonyabb lett a mindennapi belső és külső kommunikáció). A projekt még eredményesebb lett az informatikai szoftverek beszerzése által, melyek megkönnyítik és gyorsítják a mindennapi munkát a hivatalban.

Előzetes felmérésünk szerint Cecén eddig nem volt fontos szempont az eltérés árának. megmutatnák nekik az egyezőség árát is, ugyanis

Előzetes felmérésünk szerint Cecén eddig nem volt fontos szempont az eltérés árának. megmutatnák nekik az egyezőség árát is, ugyanis I./I. A KÖZINTÉZMÉNYEK É KÖLTSÉGHATÉKONYABB ÉS / VAGY EREDMÉNYESEBB MŰKÖDÉSÉRE IRÁNYULÓ SZERVEZET ÁTALAKÍTÁSI PROGRAMOK KIDOLGOZÁSA -BEVEZETŐ- Előzetes felmérésünk szerint Cecén eddig nem volt fontos szempont

Részletesebben

Bevezető 1. Elemző rész 1.1 Célok meghatározása 1.2 Helyzetelemzés 1.3 Következtetések 2. Tanácsadó rész 2.1. Stratégiai tanácsok 2.

Bevezető 1. Elemző rész 1.1 Célok meghatározása 1.2 Helyzetelemzés 1.3 Következtetések 2. Tanácsadó rész 2.1. Stratégiai tanácsok 2. II./H. PÉNZÜGYI ÉS KÖLTSÉGVETÉS VÉGREHAJTÁSI ELLENŐRZÉS JAVÍTÁSA TARTALOMJEGYZÉK Bevezető 1. Elemző rész 1.1 Célok meghatározása 1.2 Helyzetelemzés 1.3 Következtetések 2. Tanácsadó rész 2.1. Stratégiai

Részletesebben

Folyamatvezetés. Kompetencia törzsanyag. Társszerző: dr. Csikesz Tamás. Együttműködő Partner:

Folyamatvezetés. Kompetencia törzsanyag. Társszerző: dr. Csikesz Tamás. Együttműködő Partner: Folyamatvezetés kompetenciacsoport Kompetencia törzsanyag Társszerző: dr. Csikesz Tamás Együttműködő Partner: Tartalomjegyzék 1. Bevezető 2. Best Practice 3. Best Practice az elmúlt 20 évben 4. Folyamatoptimalizálás:

Részletesebben

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉSI KONCEPCIÓ - JAVASLAT

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉSI KONCEPCIÓ - JAVASLAT Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉSI KONCEPCIÓ - JAVASLAT TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS... 3 2. CÉLOK ALAPELVEK... 5 3. A JELENLEG MŰKÖDŐ TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉSI RENDSZER...

Részletesebben

I./E. A HIVATAL BELSŐ SZERVEZETI EGYSÉGEI KÖZÖTTI EGYÜTTMŰKÖDÉS JAVÍTÁSA -BEVEZETŐ-

I./E. A HIVATAL BELSŐ SZERVEZETI EGYSÉGEI KÖZÖTTI EGYÜTTMŰKÖDÉS JAVÍTÁSA -BEVEZETŐ- I./E. A HIVATAL BELSŐ SZERVEZETI EGYSÉGEI KÖZÖTTI EGYÜTTMŰKÖDÉS JAVÍTÁSA -BEVEZETŐ- Rákóczifalva polgármesteri hivatalának dolgozói létszáma: 22 fő ebből köztisztviselői létszám 19 fő Felépítése: hierarchikus

Részletesebben

Honlapkoncepció. Miskolc város hivatalos honlapjához

Honlapkoncepció. Miskolc város hivatalos honlapjához Honlapkoncepció Miskolc város hivatalos honlapjához Ennek a dokumentumnak a célja, hogy rögzítse azokat az alapelveket, amelyek egyrészt irányt szabnak, másrészt kereteket adnak az új városi honlap részletes

Részletesebben

EZERARCÚ NÉPFŐISKOLA FELNŐTTKÉPZÉSI TANÁCSKOZÁS. TESSEDIKKEL A XXI. SZÁZADBA Második Esély Népfőiskola

EZERARCÚ NÉPFŐISKOLA FELNŐTTKÉPZÉSI TANÁCSKOZÁS. TESSEDIKKEL A XXI. SZÁZADBA Második Esély Népfőiskola A mi szerepünk alig több rendezésnél, rendszerezésnél, adminisztrálásnál és az erők helyes ökonómiájának érvényesítésénél. (Karácsony Sándor:Új Szántás, 1948) EZERARCÚ NÉPFŐISKOLA FELNŐTTKÉPZÉSI TANÁCSKOZÁS

Részletesebben

III. KÖVETKEZTETÉSEK

III. KÖVETKEZTETÉSEK III. KÖVETKEZTETÉSEK Bogdán Andrea Monica Cãluºer Olimpia Moºteanu Salat Levente A nemzeti kisebbségek jogaira vonatkozó elõírások gyakorlatba ültetése a közintézmények szintjén Bevezetés Az Etnokulturális

Részletesebben

A munkahelyi környezet értékelése a kis cégek foglalkozás-egészségügyi és biztonsági irányításának eszköze

A munkahelyi környezet értékelése a kis cégek foglalkozás-egészségügyi és biztonsági irányításának eszköze ERGONÓMIA 5.1 A munkahelyi környezet értékelése a kis cégek foglalkozás-egészségügyi és biztonsági irányításának eszköze Tárgyszavak: kis vállalat; kockázatbecslés; emberi tényező; ergonómia. A kis cégek

Részletesebben

RÖVIDTÁVÚ KÖLTSÉGCSÖKKENTÉSI ÉS HATÉKONYSÁGNÖVELÉSI INTÉZKEDÉSEK VÉGREHAJTÁSA Nagykálló Város Önkormányzata

RÖVIDTÁVÚ KÖLTSÉGCSÖKKENTÉSI ÉS HATÉKONYSÁGNÖVELÉSI INTÉZKEDÉSEK VÉGREHAJTÁSA Nagykálló Város Önkormányzata RÖVIDTÁVÚ KÖLTSÉGCSÖKKENTÉSI ÉS HATÉKONYSÁGNÖVELÉSI INTÉZKEDÉSEK VÉGREHAJTÁSA Nagykálló Város Önkormányzata Készült a,,teljesítmény, minőség, hatékonyság 2.0 ÁROP-1.A.5-2013-2013-0114 projekt keretében

Részletesebben

Gyorsjelentés. az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK:

Gyorsjelentés. az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK: Gyorsjelentés az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK: Hunya Márta PhD Kőrösné dr. Mikis Márta Tartsayné Németh

Részletesebben

Intézményértékelés szervezetfejlesztés

Intézményértékelés szervezetfejlesztés Intézményértékelés szervezetfejlesztés Cseh Györgyi 1. Bevezetés 1.1. Intézményértékelés, de miért? Miért is kell intézményértékeléssel foglalkozni? Érdemes ezt végiggondolni! John MacBeath professzor

Részletesebben

Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Az emagyarország program koncepcióhoz működési modell és pályázati dokumentáció kidolgozása. 2007.

Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Az emagyarország program koncepcióhoz működési modell és pályázati dokumentáció kidolgozása. 2007. Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Az emagyarország program koncepcióhoz működési modell és pályázati dokumentáció kidolgozása KPMG Tanácsadó Kft. Ez a dokumentum 112 oldalt tartalmaz TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

RITS Programfüzetek. Echo Survey Szociológiai Kutatóintézet Kht. Pro Régió Ügynökség

RITS Programfüzetek. Echo Survey Szociológiai Kutatóintézet Kht. Pro Régió Ügynökség RITS Programfüzetek Készítették: Axis Számítástechnikai Kft. Echo Survey Szociológiai Kutatóintézet Kht. Pro Régió Ügynökség Tartalomjegyzék Bevezetés...3 Vezetői összefoglaló... 3 Az alkalmazott tervezési

Részletesebben

amelynek eredményei végül lehetővé tették, hogy

amelynek eredményei végül lehetővé tették, hogy Utókövetés az ÁROP-1.A.2/A 1A2/A pályázati projekthez Somogyvár Önkormányzata 1. Bevezető Tartalomjegyzék 2. Elemzés-tanácsadás 3. A képzések hatásai, eredményessége 4. Informatikai megoldások 5. Összegzés

Részletesebben

RÁCALMÁS VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA

RÁCALMÁS VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA HELYZETFELTÁRÓ- HELYZETELEMZŐ - HELYZETÉRTÉKELŐ MUNKARÉSZEK 1 RÁCALMÁS VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA A megalapozó vizsgálatot

Részletesebben

A 2011 2013. évi integritásfelmérések céljai, módszertana és eredményei

A 2011 2013. évi integritásfelmérések céljai, módszertana és eredményei Szatmári János Kakatics Lili Szabó Zoltán Gyula A 2011 2013. évi integritásfelmérések céljai, módszertana és eredményei Összefoglaló: Az Állami Számvevőszék 2013-ban már harmadik alkalommal mérte fel a

Részletesebben

Tudásmegosztás. TAKSONY Nagyközség Önkormányzata 2014.

Tudásmegosztás. TAKSONY Nagyközség Önkormányzata 2014. Tudásmegosztás ÁROP-3.A.2-2013 Államreform Operatív Program keretében megvalósuló Szervezetfejlesztés a Közép-Magyarországi régiókban lévő önkormányzatok számára TAKSONY Nagyközség Önkormányzata 2014.

Részletesebben

Cece Nagyközség Önkormányzata az ÁROP-1.A.2/A programban azért kívánt részt venni, hogy folyamatos fejlődése biztosított legyen.

Cece Nagyközség Önkormányzata az ÁROP-1.A.2/A programban azért kívánt részt venni, hogy folyamatos fejlődése biztosított legyen. Utókövetés az ÁROP-1.A.2/A 1A2/A pályázati projekthez Cece Önkormányzata 1. Bevezető Tartalomjegyzék 2. Elemzés-tanácsadás 3. A képzések hatásai, eredményessége 4. Informatikai megoldások 5. Összegzés

Részletesebben

MUNKATERV A MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER KÖNYVTÁR KÖNYVTÁRELLÁTÁSI SZOLGÁLTATÓ RENDSZERBEN 2015. VÉGZETT MUNKÁJÁHOZ

MUNKATERV A MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER KÖNYVTÁR KÖNYVTÁRELLÁTÁSI SZOLGÁLTATÓ RENDSZERBEN 2015. VÉGZETT MUNKÁJÁHOZ MUNKATERV A MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER KÖNYVTÁR KÖNYVTÁRELLÁTÁSI SZOLGÁLTATÓ RENDSZERBEN VÉGZETT MUNKÁJÁHOZ 2015. AZ INTÉZMÉNY SZÉKHELYE: DEBRECEN AZ INTÉZMÉNY VEZETŐJÉNEK NEVE: DR. KOVÁCS BÉLA LÓRÁNT 2 Tartalom

Részletesebben

TARTALOM ÖSSZEFOGLALÓ... 5 BEVEZETÉS, A KUTATÁS KÖRÜLMÉNYEI...14 A kvantitatív kutatás módszertana, a válaszok területi megoszlása...

TARTALOM ÖSSZEFOGLALÓ... 5 BEVEZETÉS, A KUTATÁS KÖRÜLMÉNYEI...14 A kvantitatív kutatás módszertana, a válaszok területi megoszlása... 2 3 TARTALOM ÖSSZEFOGLALÓ... 5 BEVEZETÉS, A KUTATÁS KÖRÜLMÉNYEI...14 A kvantitatív kutatás módszertana, a válaszok területi megoszlása...14 A dokumentumelemzés módszertana...16 AZ ÖNKORMÁNYZATOK VISZONYULÁSA

Részletesebben

Az akadémiai Nemzeti Stratégiai Kutatások hozadéka

Az akadémiai Nemzeti Stratégiai Kutatások hozadéka Az akadémiai Nemzeti Stratégiai Kutatások hozadéka Mérlegen 1996: az Akadémia a nemzet tanácsadója Nemzeti stratégia, döntéshozók, társadalom 2001: a stratégiai kutatások haszna a kutatók, a társadalom

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S mely készült Ordacsehi Község Önkormányzatának 2011 június 29 - i testületi ülésére a 1. sz. napirendi ponthoz. Tárgy: Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

Részletesebben

AOSZ. Vidéki tagszervezetek országos hálózatosodását segítő, modell értékű szervezet - és közösségfejlesztő program az AOSZ-nál

AOSZ. Vidéki tagszervezetek országos hálózatosodását segítő, modell értékű szervezet - és közösségfejlesztő program az AOSZ-nál AOSZ Vidéki tagszervezetek országos hálózatosodását segítő, modell értékű szervezet - és közösségfejlesztő program az AOSZ-nál Szeleczki István: Kérdőíves felmérés szervezetfejlesztői összefoglaló (kutatási

Részletesebben

JÁSZAPÁTI VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK SZERVEZETFEJLESZTÉSE

JÁSZAPÁTI VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK SZERVEZETFEJLESZTÉSE JÁSZAPÁTI VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK SZERVEZETFEJLESZTÉSE az ÁROP-1.A.5-2013-2013-0004 kódszámú projekt szakmai tevékenységeinek megvalósulása, az eredménytermékek létrehozása TÁMOGATÓ INFRASTRUKTÚRA ÉS A

Részletesebben

Turisztikai szolgáltatásokra vonatkozó szakma specifikus szabályzat

Turisztikai szolgáltatásokra vonatkozó szakma specifikus szabályzat Turisztikai szolgáltatásokra vonatkozó szakma specifikus szabályzat A térségi Éltető Balaton-felvidék védjegy turisztikai szolgáltatásokra vonatkozó szakma specifikus szabályzata Lezárva: 2014. 04. 28.

Részletesebben

Kokoly Zsolt. Az audiovizuális médiaszolgáltatók feletti területi joghatóság kérdése az Európai Unió médiaszabályozásában. A doktori értekezés tézisei

Kokoly Zsolt. Az audiovizuális médiaszolgáltatók feletti területi joghatóság kérdése az Európai Unió médiaszabályozásában. A doktori értekezés tézisei Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Doktori Iskola Kokoly Zsolt Az audiovizuális médiaszolgáltatók feletti területi joghatóság kérdése az Európai Unió médiaszabályozásában A doktori értekezés

Részletesebben

PARTNEREK DÖNTÉSHOZATALBA VALÓ. Visszajelző anyag BEVONÁSÁRÓL HÓDMEZŐVÁSÁRHELY POLGÁRMESTERI HIVATALÁNÁL. Visszajelző dokumentáció.

PARTNEREK DÖNTÉSHOZATALBA VALÓ. Visszajelző anyag BEVONÁSÁRÓL HÓDMEZŐVÁSÁRHELY POLGÁRMESTERI HIVATALÁNÁL. Visszajelző dokumentáció. Visszajelző anyag Visszajelző dokumentáció HÓDMEZŐVÁSÁRHELY POLGÁRMESTERI HIVATALÁNÁL készített PARTNEREK DÖNTÉSHOZATALBA VALÓ BEVONÁSÁRÓL 2009. NOVEMBER 25. 1 Visszajelző anyag Hódmezővásárhely Polgármesteri

Részletesebben

Korszerű raktározási rendszerek. Szakdolgozat

Korszerű raktározási rendszerek. Szakdolgozat Gépészmérnöki és Informatikai Kar Mérnök Informatikus szak Logisztikai Rendszerek szakirány Korszerű raktározási rendszerek Szakdolgozat Készítette: Buczkó Balázs KOKIOC 3770 Sajószentpéter, Ady Endre

Részletesebben

Herpainé Márkus Ágnes - Kaló Róbert -Sarlósi Tibor

Herpainé Márkus Ágnes - Kaló Róbert -Sarlósi Tibor Herpainé Márkus Ágnes - Kaló Róbert -Sarlósi Tibor Regionális Szociálpolitikai Tervezési és Fejlesztési Hálózat eredmények és továbblépési lehetőségek A területi szemlélet szociális ágazaton belüli meghonosítása

Részletesebben

IV. Szakmai szolgáltatások funkcionális tervezése

IV. Szakmai szolgáltatások funkcionális tervezése Magyarország-Szlovénia Phare CBC Program 2003 A határrégió emberi erőforrás potenciáljának maximalizálása támogatási konstrukció A régióban működő foglalkoztatási paktumok közötti koordináció projekt A

Részletesebben

SZENT ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ. DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS - TÉZISFÜZET

SZENT ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ. DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS - TÉZISFÜZET SZENT ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ GAZDÁLKODÁS ÉS SZERVEZÉSTUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS - TÉZISFÜZET A MINŐSÉG- ÉS BIZTONSÁGMENEDZSMENT SZEREPÉNEK ÉS HATÉKONYSÁGÁNAK ÖKONÓMIAI VIZSGÁLATA

Részletesebben

szakmai fórum Állam-tudomány: Babos Tibor Kezdetben nem volt semmi, ami aztán felrobbant. Terry Pratchett

szakmai fórum Állam-tudomány: Babos Tibor Kezdetben nem volt semmi, ami aztán felrobbant. Terry Pratchett szakmai fórum Babos Tibor Állam-tudomány: Fiatal Kutatók Szakértői Rendszer Kezdetben nem volt semmi, ami aztán felrobbant. Terry Pratchett A Magyar Kormány közigazgatásért felelős minisztere 1 2011. szeptember

Részletesebben

Herendi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 8440 Herend Iskola u.8. Intézményi Minőségirányítási Program

Herendi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 8440 Herend Iskola u.8. Intézményi Minőségirányítási Program 1 Herendi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 8440 Herend Iskola u.8 Intézményi Minőségirányítási Program Készítette: Schindler Lászlóné Igazgató Módosítva: 2008. augusztus 29. 2 Jóváhagyta:

Részletesebben

ELÔSZÓ. Budapest, 2004. május 05. Tatár Attila tû. vezérôrnagy fôigazgató BM Országos Katasztrófavédelmi Fôigazgatóság

ELÔSZÓ. Budapest, 2004. május 05. Tatár Attila tû. vezérôrnagy fôigazgató BM Országos Katasztrófavédelmi Fôigazgatóság ELÔSZÓ A gazdaságban jelen lévô veszélyes anyagok tárolása, feldolgozása, felhasználása magában hordozza a súlyos ipari balesetek kialakulásának kockázatát. A közelmúlt tapasztalatai alapján a balesetek

Részletesebben

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11. 2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem

Részletesebben

Nemzeti Alaptanterv Informatika műveltségterület Munkaanyag. 2011. március

Nemzeti Alaptanterv Informatika műveltségterület Munkaanyag. 2011. március Nemzeti Alaptanterv Informatika műveltségterület Munkaanyag 2011. március 1 Informatika Alapelvek, célok Az információ megszerzése, megértése, feldolgozása és felhasználása, vagyis az információs műveltség

Részletesebben

Kalauz a Pályázati Űrlap Kitöltéséhez. Erasmus+ Program Mobilitási projektek (KA1) Szakképzési tanulók és munkatársak mobilitása

Kalauz a Pályázati Űrlap Kitöltéséhez. Erasmus+ Program Mobilitási projektek (KA1) Szakképzési tanulók és munkatársak mobilitása Kalauz a Pályázati Űrlap Kitöltéséhez Erasmus+ Program Mobilitási projektek (KA1) Szakképzési tanulók és munkatársak mobilitása 2016. évi pályázati forduló TEMPUS KÖZALAPÍTVÁNY TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK...

Részletesebben

ÜGYFÉL ELÉGEDETTSÉG ELJÁRÁSREND

ÜGYFÉL ELÉGEDETTSÉG ELJÁRÁSREND ÜGYFÉL ELÉGEDETTSÉG ELJÁRÁSREND Kerekegyháza Város Polgármesteri Hivatal részére 2010. 04. 30. 2 / 14 Tartalomjegyzék 1. BEVEZETŐ 3 2. AZ AAM ÁLTAL VÉGZETT ÜGYFÉL ELÉGEDETTSÉG MÉRÉS 4 3. MÓDSZERTANI JAVASLATUNK

Részletesebben

1. sz. Jegyzőkönyv. Készült: Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2010. január 26-i üléséről.

1. sz. Jegyzőkönyv. Készült: Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2010. január 26-i üléséről. Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. sz. Jegyzőkönyv Készült: Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2010. január 26-i üléséről. Jelen vannak: a Közgyűlés tagjai a mellékelt jelenléti ív szerint

Részletesebben

A KÖRNYEZETI INNOVÁCIÓK MOZGATÓRUGÓI A HAZAI FELDOLGOZÓIPARBAN EGY VÁLLALATI FELMÉRÉS TANULSÁGAI

A KÖRNYEZETI INNOVÁCIÓK MOZGATÓRUGÓI A HAZAI FELDOLGOZÓIPARBAN EGY VÁLLALATI FELMÉRÉS TANULSÁGAI A KÖRNYEZETI INNOVÁCIÓK MOZGATÓRUGÓI A HAZAI FELDOLGOZÓIPARBAN EGY VÁLLALATI FELMÉRÉS TANULSÁGAI Széchy Anna Zilahy Gyula Bevezetés Az innováció, mint versenyképességi tényező a közelmúltban mindinkább

Részletesebben

Pedagógus továbbképzések. a Bakonyi Szakképzés szervezési Társulás. intézményeiben

Pedagógus továbbképzések. a Bakonyi Szakképzés szervezési Társulás. intézményeiben Pedagógus továbbképzések a Bakonyi Szakképzés szervezési Társulás intézményeiben A képzések hatékonyságának felmérése, javaslattétel a pedagógus kompetencia fejlesztési terv aktualizálására Készítette:

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2014. november 28-i ülésének 9. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2014. november 28-i ülésének 9. számú napirendi pontja Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2014. november 28-i ülésének 9. számú napirendi pontja Beszámoló a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal 2014. évi tevékenységéről Előadó: dr. Bartos

Részletesebben

HBF Hungaricum Kft. és INNOV Hungaricum Kft. konzorciuma

HBF Hungaricum Kft. és INNOV Hungaricum Kft. konzorciuma Az akcióterv neve TIOP-1_Az oktatási infrastruktúra fejlesztése Készítette HBF Hungaricum Kft. és INNOV Hungaricum Kft. konzorciuma Verziószám TIOP_OIF_V_7.5 1. Az akcióterv ismertetése és a kontextusát

Részletesebben

Tesztelő szervezet: Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH)

Tesztelő szervezet: Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) TESZTELÉSI BESZÁMOLÓ a Változáskezelés beavatkozási területen, a Változáskezelés Fejlesztési Módszertanhoz szervezet: Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) 2013. július 30. Készítette: 8/C Változáskezelési

Részletesebben

Összefoglaló az egyes közszolgáltatási tárgyú törvények módosításáról szóló T/466. számú törvényjavaslatról

Összefoglaló az egyes közszolgáltatási tárgyú törvények módosításáról szóló T/466. számú törvényjavaslatról Összefoglaló az egyes közszolgáltatási tárgyú törvények módosításáról szóló T/466. számú törvényjavaslatról 2014. június 27-én került benyújtásra a Magyar Országgyűlés elé az egyes közszolgáltatási tárgyú

Részletesebben

Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság

Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság A környezetvédelmi szemléletformálásra szolgáló 2015. évi költségvetési forráskeret felhasználásáról

Részletesebben

szempontok alapján alakítjuk ki a képzéseket, hanem a globalizációs folyamatokra is figyelve nemzetközi kitekintéssel.

szempontok alapján alakítjuk ki a képzéseket, hanem a globalizációs folyamatokra is figyelve nemzetközi kitekintéssel. MODERÁLTA ÉS SZERKESZTETTE: HORVÁTH TAMÁS A felsőoktatás nemzetközivé válása SZAKÉRTŐI BESZÉLGETÉS FELSŐOKTATÁSI MŰHELY Néhány hónappal ezelőtt került nyilvánosságra az OECD zárójelentése a felsőoktatásról.

Részletesebben

PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE

PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE 1 PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE ORSZÁGOS IRODA 1068 Budapest, Városligeti fasor 10. * 1417 Budapest, Pf.: 11. Központi telefon: 322-8452, 322-8453, 322-8454, 322-8455, 322-8456 Elnök, alelnökök telefon/fax:

Részletesebben

KANCELLÁRIA HÍRLEVÉL

KANCELLÁRIA HÍRLEVÉL KANCELLÁRIA HÍRLEVÉL 2015 12 KEDVES EGYETEMI MUNKATÁRSAK! Az eredeti elképzelésemet, a legfontosabb szervezeti, hatásköri átalakításokat az előre remélt határidőn belül sikerült véghezvinni. Ez inkább

Részletesebben

A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK STRATÉGIAI VEZETÉSE

A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK STRATÉGIAI VEZETÉSE Dr. Bárdiné Metzker Erika Dr. Csuth Sándor A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK STRATÉGIAI VEZETÉSE Kreatív szolgálat a XXI. században Polgármester Akadémia TARTALOM ELŐSZÓ...3 BEVEZETŐ...4 I. rész: A STRATÉGIAI

Részletesebben

Város Polgármestere. Beszámoló Biatorbágy Város Önkormányzata 2013. évi kommunikációs feladatainak megvalósulásáról

Város Polgármestere. Beszámoló Biatorbágy Város Önkormányzata 2013. évi kommunikációs feladatainak megvalósulásáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/213. Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Beszámoló Biatorbágy Város Önkormányzata

Részletesebben

Státustörvény és EU-csatlakozás, van-e helye a kedvezménytörvénynek az EU-ban?

Státustörvény és EU-csatlakozás, van-e helye a kedvezménytörvénynek az EU-ban? Nagy Csongor István Státustörvény és EU-csatlakozás, van-e helye a kedvezménytörvénynek az EU-ban? I. Bevezetés Aligha találunk olyan törvényt a rendszerváltozás utáni magyar jogtörténetben, amely akkora

Részletesebben

BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR

BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR NEMZETKÖZI MARKETING ÉS TELJES KÖRŰ MINŐSÉGIRÁNYÍTÁS (TQM) SZAK Nappali tagozat Minőségirányítási menedzser szakirány A MINŐSÉGÜGYI RENDSZER VIZSGÁLATA

Részletesebben

A SZERVEZETTERVEZÉS ÉS MENEDZSMENT KONTROLL ALPROJEKT ZÁRÓTANULMÁNYA

A SZERVEZETTERVEZÉS ÉS MENEDZSMENT KONTROLL ALPROJEKT ZÁRÓTANULMÁNYA ZÁRÓTANULMÁNY BODNÁR VIKTÓRIA - DOBÁK MIKLÓS - LÁZÁR LÁSZLÓ A SZERVEZETTERVEZÉS ÉS MENEDZSMENT KONTROLL ALPROJEKT ZÁRÓTANULMÁNYA A tanulmánysorozat Z23. kötete BUDAPESTI KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Vállalatgazdaságtan

Részletesebben

Felnőttképzés vezetőknek és vállalkozóknak

Felnőttképzés vezetőknek és vállalkozóknak GAZDÁLKODÁS AZ EMBERI ERÕFORRÁSOKKAL, OKTATÁS, KÉPZÉS Felnőttképzés vezetőknek és vállalkozóknak Az elmúlt években új oktatási formák jelentek meg úgy a vállalati vezetők, mint a vállalkozók képzése területén.

Részletesebben

Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal

Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal 8000 Székesfehérvár, Szent István tér 9. Tel: 22/316-321 Fax: 22/310-391 e-mail: hivatal@fejer.kdrkh.hu web: www.fejerkozig.helyinfo.hu Ügyszám: 02/85-3/2009.

Részletesebben

Eötvös József Főiskola minőség mérési és értékelési kézikönyve

Eötvös József Főiskola minőség mérési és értékelési kézikönyve Eötvös József Főiskola minőség mérési és értékelési kézikönyve Eötvös József Főiskola minőség mérési és értékelési kézikönyve Készült: Konzorciumi normatív, a felsőoktatásra általánosan értelmezhető minőségértékelési

Részletesebben

Tisztelt Olvasó! Németh Zsolt, igazgató Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ. (angol, belga, francia, magyar) kialakulása, amely

Tisztelt Olvasó! Németh Zsolt, igazgató Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ. (angol, belga, francia, magyar) kialakulása, amely Equal oldalak 1 8/13/07 3:35 PM Page 1 Beköszöntô Tisztelt Olvasó! A munkaügyi szervezet tevékenységét a társadalmi és a gazdasági élet jelentôs területeit érintôen végzi, szoros kapcsolatban a munkaerôpiac

Részletesebben

FELNŐTTKÉPZÉSI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV

FELNŐTTKÉPZÉSI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV Szepsi Laczkó Máté Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola Sátoraljaújhely FELNŐTTKÉPZÉSI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV 1. kiadás Hatályba léptetve: 2013. október 30. Ellenőrzött példány Nem ellenőrzött

Részletesebben

Jegyzőkönyv A Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szervezési Társulás 2008. december 04-i üléséről

Jegyzőkönyv A Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szervezési Társulás 2008. december 04-i üléséről Jegyzőkönyv A Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szervezési Társulás 2008. december 04-i üléséről Készült: A Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola tárgyaló termében (Szolnok, Baross u. 37.) Jelen vannak:

Részletesebben

A társadalmi együttműködés lehetőségei. Alsónémediben

A társadalmi együttműködés lehetőségei. Alsónémediben A társadalmi együttműködés lehetőségei Alsónémediben Készült a KEOP-1.2.0/B/10-2010-0051 jelű pályázat kommunikációs tevékenységeinek keretében Készítette: Bagoly Emese a Kisközösségi Program munkatársa

Részletesebben

Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2011. október 26-i ülésére. Tárgy: Intézkedések Kerekegyháza közbiztonságának továbbfejlesztése érdekében

Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2011. október 26-i ülésére. Tárgy: Intézkedések Kerekegyháza közbiztonságának továbbfejlesztése érdekében 6974/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2011. október 26-i ülésére Tárgy: Intézkedések Kerekegyháza közbiztonságának továbbfejlesztése érdekében -Az előterjesztést

Részletesebben

TANÁCSI BESZÁMOLÓ. A Nemzeti Civil Alapprogram 2008. évi tevékenységéről és működéséről. Budapest 2009. április 17.

TANÁCSI BESZÁMOLÓ. A Nemzeti Civil Alapprogram 2008. évi tevékenységéről és működéséről. Budapest 2009. április 17. TANÁCSI BESZÁMOLÓ A Nemzeti Civil Alapprogram 2008. évi tevékenységéről és működéséről Budapest 2009. április 17. Az Országgyűlés a civil szervezetek átlátható, költségvetési forrásautomatizmusra épülő,

Részletesebben

Biológia. 10. évfolyam: Élet a mikroszkóp alatt Mikrobiológia. A Föld benépesítői: az állatok. Érthetjük őket? Az állatok viselkedése. 11.

Biológia. 10. évfolyam: Élet a mikroszkóp alatt Mikrobiológia. A Föld benépesítői: az állatok. Érthetjük őket? Az állatok viselkedése. 11. Biológia A gimnáziumi biológiatanítás célja, hogy a tanulók egyre jobban megismerjék és megértsék az élő természet belső rendjét, a szerveződési szintek működésének jellegzetes módjait és funkcióit, az

Részletesebben

J e g y zőkönyv FFB-18/2011. (FFB-37/2010-2014.)

J e g y zőkönyv FFB-18/2011. (FFB-37/2010-2014.) FFB-18/2011. (FFB-37/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának 2011. június 6-án, hétfőn, 8 óra 36 perckor a Képviselői Irodaház V. emelet 567. számú tanácstermében

Részletesebben

Vasszécseny, Tanakajd, Csempeszkopács Községek Képviselő-testületeinek 2015. január 15-én megtartott együttes üléséről

Vasszécseny, Tanakajd, Csempeszkopács Községek Képviselő-testületeinek 2015. január 15-én megtartott együttes üléséről 1/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny, Tanakajd, Csempeszkopács Községek Képviselő-testületeinek 2015. január 15-én megtartott együttes üléséről Hozott döntések: Vasszécseny Tanakajd Csempeszkopács

Részletesebben

Pályázati kézikönyv. az Interreg V-A Ausztria-Magyarország Program pályázói és kedvezményezettjei számára

Pályázati kézikönyv. az Interreg V-A Ausztria-Magyarország Program pályázói és kedvezményezettjei számára Pályázati kézikönyv az Interreg V-A Ausztria-Magyarország Program pályázói és kedvezményezettjei számára Projektfejlesztés és pályázatbenyújtás: a pályázat útja a projektötlettől a szerződéskötésig A pályázati

Részletesebben

A szakképző iskolát végzettek iránti kereslet és kínálat várható alakulása 2016

A szakképző iskolát végzettek iránti kereslet és kínálat várható alakulása 2016 A szakképző iskolát végzettek iránti kereslet és kínálat várható alakulása 2016 Az elemzés a Szakiskolai férőhelyek meghatározása 2016, a megyei fejlesztési és képzési bizottságok (MFKB-k) részére című

Részletesebben

Útmutató az előterjesztések és miniszteri rendelet-tervezetek hatásvizsgálatához és

Útmutató az előterjesztések és miniszteri rendelet-tervezetek hatásvizsgálatához és Az új hatásvizsgálati rendszer Hatásvizsgálati és hatásvizsgálati kézikönyv lap általános Útmutató az előterjesztések és miniszteri rendelet-tervezetek hatásvizsgálatához és bemutatása módszertani segédlet

Részletesebben

Helyi Fejlesztési Stratégia

Helyi Fejlesztési Stratégia 2016. Helyi Fejlesztési Stratégia Hortobágyi LEADER Közhasznú Egyesület 1. mérföldkő Tartalomjegyzék Vezetői összefoglaló.2 1. A Helyi Fejlesztési Stratégia hozzájárulása az EU2020 és a Vidékfejlesztési

Részletesebben

Falusiak (és nem falusiak) a felsőfokú tanulmányaik kezdetén

Falusiak (és nem falusiak) a felsőfokú tanulmányaik kezdetén KISS PASZKÁL FELSŐOKTATÁSI MŰHELY Falusiak (és nem falusiak) a felsőfokú tanulmányaik kezdetén A községekben élők társadalmi és regionális mobilitását követhetjük nyomon a 2007. évi jelentkezési és felvételi

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. a Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány 2006. évben végzett munkájáról. Székesfehérvár, 2007. május 12.

BESZÁMOLÓ. a Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány 2006. évben végzett munkájáról. Székesfehérvár, 2007. május 12. BESZÁMOLÓ a Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány 2006. évben végzett munkájáról Székesfehérvár, 2007. május 12. Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány 8000

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. a hajléktalanok átmeneti szállásainak körében végzett kutatásról. 2008. március

BESZÁMOLÓ. a hajléktalanok átmeneti szállásainak körében végzett kutatásról. 2008. március BESZÁMOLÓ a hajléktalanok átmeneti szállásainak körében végzett kutatásról 2008. március A Hajléktalanokért Közalapítvány megbízásából készülő kutatás keretében a hajléktalan embereket ellátó intézmények

Részletesebben

ELŐTER JES ZTÉS. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. május 28-i ülésére

ELŐTER JES ZTÉS. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. május 28-i ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu ELŐTER JES ZTÉS Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

Tartalom Bevezető Az érettségi vizsgáról történeti áttekintés A kétszintű érettségihez kapcsolódó vizsgálat bemutatása

Tartalom Bevezető Az érettségi vizsgáról történeti áttekintés A kétszintű érettségihez kapcsolódó vizsgálat bemutatása Kutatási jelentés A kétszintű érettségi rendszerrel kapcsolatos változtatási igények felmérése a gyakorlati tapasztalatok alapján a TÁMOP-3.1.8-09projekt keretében /1-2010-0004 azonosító számú II. számú

Részletesebben

A Hangácsi Óvoda és a Borsodsziráki Óvoda adatkezelési szabályzatának összehasonlítása

A Hangácsi Óvoda és a Borsodsziráki Óvoda adatkezelési szabályzatának összehasonlítása A Hangácsi Óvoda és a Borsodsziráki Óvoda adatkezelési szabályzatának összehasonlítása Konzulens: Kovácsné Nagy Emese Egyetemi docens Készítette: Kovács Tiborné Közoktatási vezető és pedagógus szakvizsga

Részletesebben

Dr. Nagy Marianna * Szabó Dániel ** KOMMUNIKÁCIÓS AKADÁLYMENTESÍTÉS A HELYI KÖZIGAZGATÁSBAN

Dr. Nagy Marianna * Szabó Dániel ** KOMMUNIKÁCIÓS AKADÁLYMENTESÍTÉS A HELYI KÖZIGAZGATÁSBAN Dr. Nagy Marianna * Szabó Dániel ** KOMMUNIKÁCIÓS AKADÁLYMENTESÍTÉS A HELYI KÖZIGAZGATÁSBAN A vakság igazi problémája nem a látás hiánya. Az igazi probléma a meg-nem-értés és a létezı információk elérésének

Részletesebben

A Pilisszentkereszti Szlovák Ház helyiségeinek használata ügyében kelt válaszlevelét megkaptam.

A Pilisszentkereszti Szlovák Ház helyiségeinek használata ügyében kelt válaszlevelét megkaptam. Lendvai József polgármester úrnak, Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 2098 Pilisszentkereszt Fő út 12. A NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGI JOGOK ORSZÁGGYŰLÉSI BIZTOSA 1051 Budapest, Nádor u. 22. 1387.

Részletesebben

Az EU terrorizmusellenes politikája A legfontosabb eredmények és a jövõbeni kihívások

Az EU terrorizmusellenes politikája A legfontosabb eredmények és a jövõbeni kihívások BIZTONSÁGPOLITIKA 3 Az EU terrorizmusellenes politikája A legfontosabb eredmények és a jövõbeni kihívások Ez évben lett öt éves az Európai Unió terrorizmusellenes stratégiája. Az EU Bizottsága 2010 júliusában

Részletesebben

Szakmai életutam. Bevezető és bemutatkozás

Szakmai életutam. Bevezető és bemutatkozás Szakmai életutam Bevezető és bemutatkozás Nehezen írok magamról. (Az a nemzedék vagyok, aki még ezt nem tanulta.) Ezért jó, hogy portfólióm elején megtalálható az önéletrajzom, mely kiindulópontja lehet

Részletesebben

Kecskés Gábor Gergely * HARC A FIATAL MAGYAR LÉGI UTASOKÉRT **

Kecskés Gábor Gergely * HARC A FIATAL MAGYAR LÉGI UTASOKÉRT ** Kecskés Gábor Gergely * HARC A FIATAL MAGYAR LÉGI UTASOKÉRT ** RÉSZLETEK A dolgozat során megpróbáltam bemutatni a légi közlekedés piacát, és azon belül is hangsúlyt adtam a low-cost és a hagyományos légitársaságoknak.

Részletesebben

A FŐTITKÁR JELENTÉSE AZ ELNÖKSÉG TAGJAI RÉSZÉRE AZ EURÓPAI PARLAMENT. 2010-es PÉNZÜGYI ÉVRE VONATKOZÓ ELŐZETES KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZAT-TERVEZETÉRŐL

A FŐTITKÁR JELENTÉSE AZ ELNÖKSÉG TAGJAI RÉSZÉRE AZ EURÓPAI PARLAMENT. 2010-es PÉNZÜGYI ÉVRE VONATKOZÓ ELŐZETES KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZAT-TERVEZETÉRŐL A főtitkár 2009/03/05 Réf.: D(2009) 9352 A FŐTITKÁR JELENTÉSE AZ ELNÖKSÉG TAGJAI RÉSZÉRE AZ EURÓPAI PARLAMENT 2010-es PÉNZÜGYI ÉVRE VONATKOZÓ ELŐZETES KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZAT-TERVEZETÉRŐL (az Eljárási

Részletesebben

FELNÕTTKÉPZÉSI RENDSZE- REK HATÁRON TÚL

FELNÕTTKÉPZÉSI RENDSZE- REK HATÁRON TÚL FELNÕTTKÉPZÉSI RENDSZE- REK HATÁRON TÚL KULCSÁR MÁRIA TÓTH KÁROLY Felnõttképzés Szlovákiában 1* 1. BEVEZETÕ A szlovákiai magyar felnõttképzés és népmûvelési képzés elválaszthatatlan a volt csehszlovákiai,

Részletesebben

A falvak haté konysa ga nak vizsga lata

A falvak haté konysa ga nak vizsga lata A falvak haté konysa ga nak vizsga lata MAgyar-NORvég KApacitásépítési projekt (MANORKA) ker etében a Magyar Faluszövetség "A falvak hatékonysági hálózatának kiépítése" alprojektje során született eredmények

Részletesebben

2010. E-KÖZIGAZGATÁSI ALAPISMERETEK Oktatási segédanyag

2010. E-KÖZIGAZGATÁSI ALAPISMERETEK Oktatási segédanyag 2010. E-KÖZIGAZGATÁSI ALAPISMERETEK Oktatási segédanyag A szolgáltató állam célja, hogy az információs és kommunikációs technológiai eszközök alkalmazásával gyorsabb, INFORMATIKAI költség-hatékonyabb ISMERETEK

Részletesebben

BELS ELLEN RZÉSI J E L E N T É S

BELS ELLEN RZÉSI J E L E N T É S JUHÁSZ LEJLA OKLEVELES PÉNZÜGYI REVIZOR BELS ELLEN RZÉSI J E L E N T É S CSANYTELEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT INFORMATIKAI RENDSZERÉNEK ELLEN RZÉSÉR L Ellen rzött szerv: Csanytelek Község Önkormányzat Polgármesteri

Részletesebben

Dokumentum címe: 3 reprezentatív folyamat újratervezése Tanácsadói dokumentum. Pályázati tevékenység:

Dokumentum címe: 3 reprezentatív folyamat újratervezése Tanácsadói dokumentum. Pályázati tevékenység: Dokumentum címe: 3 reprezentatív folyamat újratervezése Tanácsadói dokumentum Pályázati tevékenység: Az önkormányzati feladatok átalakítása által érintett szakmai és támogató folyamatok felülvizsgálata,

Részletesebben

A teljesítményértékelés és minősítés a közigazgatási szervek vezetésében

A teljesítményértékelés és minősítés a közigazgatási szervek vezetésében Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ ROP.. Programigazgatóság A teljesítményértékelés és minősítés a közigazgatási szervek vezetésében Tankönyv a köztisztviselők továbbképzéséhez

Részletesebben

A.26. Hagyományos és korszerű tervezési eljárások

A.26. Hagyományos és korszerű tervezési eljárások A.26. Hagyományos és korszerű tervezési eljárások A.26.1. Hagyományos tervezési eljárások A.26.1.1. Csuklós és merev kapcsolatú keretek tervezése Napjainkig a magasépítési tartószerkezetek tervezése a

Részletesebben

a 2014-es év beszámolója

a 2014-es év beszámolója Şcoala Generală pentru Naţionalitatea Română, Grădiniţă Chitighaz, str. Úttörő nr. 89 Telefon,fax: 66/250-052 web:www.romansulioviketegyhaza.hu Kétegyházi Román Nemzetiségi Általános Iskola és Óvoda 5741

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Smart City Jövőképe

Szeged Megyei Jogú Város Smart City Jövőképe Szeged Megyei Jogú Város Verzió: 1.0 Készítette: Clarity Consulting Kft. Készült: 2016. január 6. 1/47 Tartalomjegyzék VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ... 3 1.1. SZEGED SMART CITY VÍZIÓJA... 5 1.2. A SMART CITY VÍZIÓ

Részletesebben

Az agrárgazdálkodás értékelése és fejlesztési lehetőségei az Ős-Dráva Program területén. Tartalomjegyzék

Az agrárgazdálkodás értékelése és fejlesztési lehetőségei az Ős-Dráva Program területén. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék 1 Bevezető... 8 1.1 Vezetői összefoglaló... 8 1.2 A tanulmány célja... 9 1.3 A tanulmány háttere: az Ős-Dráva Program rövid bemutatása és alapelvei... 10 1.3.1 A program projektcsoportjai

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGI JOGOK ORSZÁGGYÛLÉSI BIZTOSÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRÕL 2005. január 1. december 31.

BESZÁMOLÓ A NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGI JOGOK ORSZÁGGYÛLÉSI BIZTOSÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRÕL 2005. január 1. december 31. 2005 tord 1-9 fej.qxd 3/12/2006 3:56 PM Page 1 BESZÁMOLÓ A NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGI JOGOK ORSZÁGGYÛLÉSI BIZTOSÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRÕL 2005. január 1. december 31. 2005 tord 1-9 fej.qxd 3/12/2006 3:56

Részletesebben

Kutatási jelentés. ELTE-ÁJK Politikatudományi zet politológus diplomás hallgatói kutatás (2011) Kónya Márton 2011.02.15.

Kutatási jelentés. ELTE-ÁJK Politikatudományi zet politológus diplomás hallgatói kutatás (2011) Kónya Márton 2011.02.15. Kutatási jelentés ELTE-ÁJK Politikatudományi zet politológus diplomás hallgatói kutatás (2011) Kónya Márton 2011.02.15. A kutatást a ELTE-ÁJK Politikatudományi intézet megbízásából a Poli-Med Bt végezte.

Részletesebben

Győri Térségfejlesztési és Projektmenedzsment Kft.

Győri Térségfejlesztési és Projektmenedzsment Kft. JEGYZŐKÖNYV Győri Térségfejlesztési és Projektmenedzsment Kft. Felügyelő Bizottsági ülés A jegyzőkönyv száma: 1/2016. (I. 18.) Készült: A Győri Térségfejlesztési és Projektmenedzsment Kft. hivatalos helyiségében,

Részletesebben

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2010.09.24 Záró dátum: 2010.12.23. Tényleges kezdet dátuma: 2010.06.01 Várható befejezés dátuma: 2012.05.

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2010.09.24 Záró dátum: 2010.12.23. Tényleges kezdet dátuma: 2010.06.01 Várható befejezés dátuma: 2012.05. azonosító száma: TÁMOP-4.1.1/A-1/1/KONV-21-19 1. A JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 21.9.24 Záró dátum: 21.12.23 megvalósításának tényleges kezdete és bee: A jelentés kitöltéséért

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. szeptember 29- én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. szeptember 29- én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. szeptember 29- én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Polgármesteri Hivatal munkájáról féléves beszámoló Iktatószám:

Részletesebben

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2009. JÚNIUS 18-I ÜLÉSÉRE. Dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2009. JÚNIUS 18-I ÜLÉSÉRE. Dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2009. JÚNIUS 18-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 590-2/2009. MELLÉKLETEK: 1 DB TÁRGY: A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése tevékenységének félidős

Részletesebben