Cece Nagyközség Önkormányzata az ÁROP-1.A.2/A programban azért kívánt részt venni, hogy folyamatos fejlődése biztosított legyen.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Cece Nagyközség Önkormányzata az ÁROP-1.A.2/A programban azért kívánt részt venni, hogy folyamatos fejlődése biztosított legyen."

Átírás

1 Utókövetés az ÁROP-1.A.2/A 1A2/A pályázati projekthez Cece Önkormányzata

2 1. Bevezető Tartalomjegyzék 2. Elemzés-tanácsadás 3. A képzések hatásai, eredményessége 4. Informatikai megoldások 5. Összegzés

3 Bevezető

4 Cece Nagyközség Önkormányzata az ÁROP-1.A.2/A programban azért kívánt részt venni, hogy folyamatos fejlődése biztosított legyen. A program több részből állt össze: az elemzés-tanácsadás magát a szervezetet vette górcső alá, a képzések pedig erre alapozva teremtették meg a folyamatos fejlődés lehetőségét. A programhoz tartozik még ezen kívül egy beszerzési rész is.

5 A hivatalnak tehát elemzés-tanácsadásra volt szüksége, illetve ennek eredményei ismeretében képzésekkel kk kellett biztosítania fejlődését. Ehhez két vállalkozás segítségét vette igénybe: Agenda 2013 Projektház Kft. végezte el az elemzési és tanácsadási szolgáltatást, DFT-Hungária Kft. pedig a képzést.

6 Elemzési-tanácsadási szolgáltatásokkal indult tehát a projekt. Ezek alapvető bázisát képezték ka hatóság meghatározta részcélok, melyek segítségével célzottan egy-egy területre irányulhatott a vizsgálat. Ezek a részcélok biztosították, hogy a kijelölt mederben haladhasson a projekt, és az elemzésekre, valamint a javaslatokra alapozva jelölték ki végül a képzéseket is.

7 Már a projekt legelején világossá vált, hogy az internetes és számítógépes szolgáltatások elterjedésével új világba érkezett minden önkormányzat, ahol már nem támaszkodhatnak csak a papírokra, űrlapokra. Ezért volt fontos felvetni a lehetséges informatikai megoldásokat is.

8 Az utókövetés célja, hogy a projekt végeztével nyomon kövesse annak teljes megvalósulását. Ehhez pedig szükséges, hogy egyenként vegyük górcső alá az elemzést, a tanácsadást, valamint ezek után a képzéseket. Ha pedig ez is megvan, meg kell vizsgálni az informatikai területen alkalmazott megoldásokat is.

9 Elemzés-tanácsadás

10 Két alaptípusa van a munkavégzési rendszereknek: a piramisrendszer, azaz a hierarchiára építő rendszer, melyben a felettesünk mindig felettes, mi pedig mindig szállítók vagyunk, és a delegáló rendszer, melyben a folyamatszerepek eloszlanak, és bárki lehet szállító, de akár ügyfél is. Ez a rendszer működőképesebb, mint a piramisrendszer, mert itt érvényre jut a szakmai hozzáértés diktatúrája, de a hivatalban még mindig él a piramisrendszer.

11 A tanácsadás szükségességét bizonyítja az a tény is, hogy az önkormányzat munkatársai is tudták már, hogy nem a leghatékonyabb rendszerben dolgoznak, de azt még nem, hogy miképp lehetne egy új rendszert létrehozni. Ezért tehát nemcsak a tanácsadás, de az ezt követő képzés is nagy szerepet játszott a hivatal életében.

12 Az önkormányzat fejlődése szempontjából igen fontos volt az elemzés, illetve a tett javaslatok, mert nem minden ponton lett volna képes egyedül továbblépni. Így azonban elérte, hogy mialatt fejlődési pályán maradt új célok születtek és lettek láthatóvá előtte, amelyeket immár el lehet érni, és amelyeket felé immár érdemes haladni.

13 Az általános döntési kompetenciákat elemezve szembetűnő, hogy a javaslattételi és döntési kultúra, bár a szakmai hozzáértés diktatúrája felé tart, még nem érte el azt. A szakmai hozzáértés diktatúrája azért fontos, mert azt mondja ki, hogy egy kérdésbe csak az szólhasson bele, aki ahhoz a kérdéshez válóban ért. Ez persze nem hierarchiát jelent, és nem a szó szoros értelmében vett diktatúrát.

14 Az ügyintézési időt csökkenteni kell ez egybehangzó vélemény volt a hivatalban dolgozók részéről. Hogy ezt megtehessék, a sztenderdizáláshoz mint módszerhez fordultak. E módszerrel az ügyfélszolgálati tevékenységek ellátása is jobb lehet, hiszen a sztenderdizálás nemcsak állandósítást, betokosodást jelent, hanem emellett az igényt és tettet a folyamatos jobbításra fejlesztésre.

15 Az önkormányzat egyik fő szempontja, hogy olyan rendeleteket hozzon, melyek később már nem igényelnek módosítást. Ennek okán team-ekbe tömörülnek a dolgozók, ily módon jobban átláthatják a készülő rendeletet. A szövegezést a legtöbb esetben a vezetőkre bízzák. E folyamatokban nagy jelentőséggel bírnak az ügyfélszállítói viszonyok, illetve ezek meghatározása is.

16 A hivatal szervezeti egységei közötti kapcsolattartás nem volt minden esetben tökéletes. A félreértések elkerüléséért természetesen ez is fejlesztésre szorult. Ezen kívül fontos megjegyezni, g hogy a döntési rendszer általánosságban inkább a kompromisszumra hajlott, mint hogy a konszenzus felé tartott volna. Sok esetben természetesen maguk az előírások teszik kötelezővé a kompromisszumos döntéseket, de nem lehet ez mindig így.

17 Ak koordinációs ió funkció iókédééb kérdésében egyetértésben tétéb állnak a munkatársak: mindenkinek kötelessége magának koordinálnia i a saját játfolyamatait, és nem várhatja el mástól (pl. a vezetőtől), hogy ezt megtegye helyette. Az intézményekkel való kapcsolattartás fő formája még mindig a papír, hiszen nagyon sok mindent kell dokumentálni. Meg kell azonban jegyezni, hogy a különböző informális kapcsolattartási formák is nagy szerephez jutnak.

18 Költséghatékonyabban működtetni csak a jegyző lehet képes ez volt az egybehangzó vélemény a képzések előtt. Hogy ez nem így van, azt a képzések később bizonyították. A mutatószámok kérdésénél, amelyeket eddig is használtak már a hivatalban, a képzésekre várt a feladat, hogy a hibát megismertesse a munkatársakkal. A hiba ugyanis nem üldözendő rossz, hanem megfelelő hozzáállás mellett a fejlődés egyik fő mozgatórugója.

19 Ha a projektszemlélet meglétét vizsgáljuk, elmondhatjuk, hogy a szemlélet ugyan megvolt a hivatalban, mégsem működött a projektrendszer tökéletesen erre a képzések jelentettek megoldást. A költségvetés és a stratégia tervezését a jogszabályok ismertetésével és értelmezésével, a lehetőségek nevesítésével, valamint stratégiaalkotási tanácsokkal lehetett még erősebbé tenni a hivatalban.

20 A közbeszerzések, valamint a környezetbarát közbeszerzés tekintetében kimondhatjuk, hogy mindenképpen szükség volt a hatályos jogszabályok ismertetésére és értelmezésére, hogy ezek alapján később kódexet állíthassanak össze a hivatalban, ami a fejlődést, a jó irányt garantálja.

21 A civilekkel és vállalkozókkal való kapcsolattartás lehetőségeit nem használta ki az önkormányzat teljes mértékben. Ezen a kommunikációs tréning tudott javítani. A lakosság naprakész tájékoztatása érdekében is fejlesztéseket kellett eszközölni, melynek első lépése a transzparencia fogalmának újradefiniálása volt.

22 A képzések hatásai, eredményessége

23 A monitoring innentől kezdve a képzésekre, azaz a pályázati projekt második részére fókuszál. Ebben a részben vesszük sorra az igénybe vett képzéseket, és tesszük fel a kérdést, hogy mit és milyen módon tudtak ezek elérni a hivatalban.

24 Közbeszerzési referens tréning Hogy jobbítani tudják a közbeszerzési eljárások lebonyolítását, lítá át Közbeszerzési tréninget t vett igénybe a hivatal. A képzésen az aktuális jogszabályokat, valamint a jogszabályi változásokat is áttekintették. A képzésen világossá vált, hogy a közbeszerzés tárgyát minél pontosabban kell definiálni, valamint a bírálati szempontokat is jól kell meghatározni. Ezért használják a képzés óta a megbízási kereszt technikáját.

25 Hogy mindig naprakész információik legyenek, az önkormányzatnál elektronikus úton is figyelik a közbeszerzéseket. Hosszú útávon a hivatal lönkormányzati zöldbeszerzési kézikönyvet akar bevezetni és alkalmazni. A környezetbarát közbeszerzés szempontjából szóba jövő ő jelentősebb termékcsoportok: az önkormányzati intézmények é kélelmiszer-nyersanyag l beszerzése és az informatikai eszközök beszerzése, míg a legnagyobb étékű értékű termékcsoportot t t az építési és felújítási beruházások jelentik.

26 A képzés éppen ezért kitért a zöldbeszerzések jogszabályi kereteire is, valamint a felhasználható útmutatókra és segédeszközökre.

27 A hivatal dolgozóinak többsége szerint a zöldbeszerzés megtakarításokhoz vezet, csak a beszerzésekben kisebb részt vállaló munkatársak szerint növekednek a kiadások a környezetbarát beszerzések okán. Többségük úgy látja, hogy a Hivatal nem használja ki megfelelő módon a zöldbeszerzési lehetőségeket. Ezért is tartják fontosnak a zöldbeszerzési kézikönyv bevezetését.

28 PQM: Sztenderdizálás mesterkurzus Mivel a jogszabályok nagy részben megszabják a működési kereteket, k a hivatalnak nincs túlságosan nagy mozgástere. E határokon belül azonban maguk is képesek lehetnek sztenderdizálni. Ennek első lépése a folyamatok állandósítása (és ezután állandó jobbítása). Hogy ezt megtehessék, a résztvevőknek meg kellett ismerkedniük a sztenderdizálás fogalmával annak teljességében, és el kellett sajátítaniuk a sztenderdizálás technikáját is.

29 A sztenderdizálás dizá ás nem merül ki az állandósításban: az állandó jobbítás, fejlesztés szándéka nélkül ugyanis ez nem fejlődés, hanem megakadás ds lenne. Ez a szó só végleges jelentését e képzésen nyerte el. A tréningek alatt a munkatársak megtanulták alkalmazni a megállapodáskötési technikát (11 lépcsőben) és a megbízási keresztet is. A sztenderdizálás segít felgyorsítani a folyamatokat, ily módon csökkentheti ti az ügyintézésre é fordított tt időt.

30 Szervezeti folyamatoptimalizálási gyakorlatok A képzés alatt a kollégák elsajátították a folyamatmodell technikájának használatát. Ez a technika lehetőséget ad a folyamatok pontos tervezésére és a tervezés mentén történő végrehajtásra is. A munkatársak a képzés hatására nemcsak elfogadták, hanem tlj teljes mértékben étékb meg is értették étttékés befogadták bf a delegálásra épülő munkakultúra ismérveit. Mint kiderült, ők maguk is hasonlóképpen képzelték el jövőbeni működésüket.

31 De nem szabad elfeledkezni arról a tényről, hogy egy polgármesteri hivatal nem képes és soha nem is lehet képes mindent felügyelni maga körül, hiszen működését nagyban meghatározzák a törvények, illetve jogszabályok, amelyeknek meg kell felelni. A javaslat fogalma is kiteljesedett a képzés hatására. A fogalom maga természetesen ismert volt már a munkaszervezetben, de rendszerbe csak a tudatos javaslattételi kultúra létrehozásával került. A javaslattétel dokumentációs folyamata ugyan nincs még teljesen kész állapotban, de ez is állandó javulást mutat.

32 A dolgozók véleménye az, hogy az ügyfélszolgálat fejlesztését leginkább az ügyfelek folyamatain keresztül érhetik el. Ha nekik kevesebbet kell dolgozni, akkor az ügyfélszolgálat is fejlődni fog. Ezért népszerűbbé kell tenni az elektronikus ügyintézést, és könnyen, gyorsan kitölthető űrlapokat kell létrehozni, amelyhez jó technika lehet a megbízási kereszt vagy a folyamatmodell.

33 A teljesítményértékelés é ték lé nem hozott sok újat a hivatal számára abból a szempontból, hogy már korábban is létezett tt ilyen a hivatalban (hiszen ezek egy része jogszabályban meghatározott kötelezettség). Elemzések is készültek k ezek alapján. Az viszont újdonságnak számított, hogy nemcsak az eddig használt mutatószámok tó léteznek, hanem gyakorlatilag bármilyen aspektusból megközelíthető és mérhető a hivatal működése.

34 Megelőzésre épülő munkavégzési rendszert akarnak k kiépíteni a kollégák, amit az is bizonyít, hogy mind az eredményfelelősség, l mind a folyamatfelelősség f l l fogalma meghonosodhatott a hivatalban. E két fogalom nem létezhet egymás nélkül, l és alapjuk a teljesítmény mérése é és mérhetővé tétele.

35 Sztenderdizálási gyakorlatok A hivatal koordinációjának fejlesztése érdekében több tréningen is részt vettek a munkatársak. Ilyen volt a Kommunikációs technikák vagy a Szervezeti folyamatoptimalizálási gyakorlatok, de legfőképp a Sztenderdizálás képzés hozott itt áttörést. Az áttörést pedig az jelentette ezen a képzésen, hogy a munkatársak számára világossá lett, hogy nem gondolhatják, hogy csak a vezető koordinál egy munkaszervezetben, hiszen ez mindenkinek kötelessége a saját munkafolyamatai során.

36 A képzés során tisztult le mindenki számára, hogy a megállapodáskötési helyzetek, a tervezés és a terv szerinti végrehajtás testesítik meg a koordinációt, ezek bevezetése után fejlődött a hivatalban a koordináció (sőt a teljes fogalom átalakult). Ma már a folyamatvezérlő inputok (elvárások, szabályok, eszközök, szakmai hozzáértés, érték- és munkaszemlélet) jelentik a koordinációt a hivatalban.

37 Ekkor lett fő témává a transzparencia is: A közintézmények költséghatékonyabb működése úgy biztosítható, hogy transzparenssé, azaz láthatóvá és érthetővé teszik az egyes folyamatok költségét a hivatalban. A belső levelezés ben megy végbe, ami mindenképp költséghatékony és gyors megoldás. A best practice (legjobb gyakorlat: a legjobb már kipróbált gyakorlat, amit adott időben végezni lehet) szemlélete is meghonosodott, és erősödőben van a hivatalban.

38 A projektszemlélet korábban is létezett a hivatalban, de teljes megvalósulásához kellettek a képzések is. A képzés hatására egyre inkább erősödik a projektszemlélet a hivatalban, és az egyes projektszereplők p által uralt folyamatok is jobban és egyre inkább sztenderdizáltak. A stratégiai tervezés és a költségvetés összekapcsolását is ez a képzés segítette. Mára a hivatal munkatársai világosan látják, hogy mi a különbség stratégiai a taktikai t a terv között a költségvetés tervezésénél, sőt sor kerül a stratégiai és taktikai tervezés sztenderdizálására is.

39 A költségvetés készítésének és elfogadásának folyamatában is használják már a folyamatmodellt. A SWOT-analízis feltárta a gyengeségeket, és ezek után teljes mértékben tudatossá vált nemcsak a stratégiai tervezés, hanem az ehhez tartozó akcióterv meghatározása is.

40 A folyamattervezés technikájának tudatosításával, azaz a folyamatmodell bevezetésével és alkalmazásával, valamint a megelőzési rendszer alapfogalmainak megismerésével eredményesebbé és hatékonyabbá vált a hivatalban a pénzügyi és költségvetés-végrehajtási ellenőrzés is (bár tény, hogy korábban sem volt vele probléma így azonban még jobbá válhatott).

41 Ha a rendeletek megalkotásának folyamatát vizsgáljuk, elmondhatjuk, hogy nemcsak maga az alkotás folyamata, hanem az azt körülvevő tevékenységek, így a rendelet dl előkészítése é és annak ellenőrzése, ő felülvizsgálata is rendkívüli fontossággal bír. Ezt a hivatalban is elismerték. Mára tudatos tervezésen esik át a teljes rendeletalkotási tevékenység is. Jó a rendeletek szakmai előkészítése, és világosak az ügyfél- és szállítói pozíciók a rendeletalkotási folyamat során.

42 Kommunikációs technikák A személyes-személyközi kapcsolatok a Kommunikációs technikák képzés hatására jobbak lettek a teljes munkaszervezetben. Míg a helyzetelemzés azt igazolta, hogy léteznek a hivatalban konszenzusos döntések, de sokkal jellemzőbb a kompromisszum, addig ma már (végre, és a képzés hatására) egyre inkább a konszenzuális döntési rendszer felé tartanak.

43 A képzés jótékony hatást fejtett ki az egyes irodák, tehát a különböző szakterületek közötti kapcsolatokra, kommunikációra is, ami természetesen ösztönzőleg hat az együttműködésre is. Az önkormányzat által felügyelt intézményekkel való kapcsolattartás több platformra is kiterjed: lehet személyes, telefonos vagy írásos, illetve ezen kívül e- mailben is zajlik.

44 A civil és vállalkozói szférával kapcsolatban elmondható, hogy a képzés é hatására á egyre jobb a velük való kommunikáció. Aké képzés é a transzparencia újraértelmezésében ééb is nagy részt vállalt: ehhez a fogalomhoz ma már az internetes honlap is hozzátartozik, ami sokat segíthet a lakosság mindennapi tájékoztatásában.

45 Informatikai megoldások

46 Az informatizálhatóság szempontjából fontos, hogy az önkormányzatnál felismerték, milyen nagy szükség van a számítógépes, illetve internettel kapcsolatba hozható megoldásokra a XXI. században, és hogy ezek milyen nagy mértékben képesek kmeggyorsítani és megkönnyíteni a munkát.

47 Bár Cece Önkormányzata nem szerzett be a pályázattal szoftvereket, tehát szoftverparkja nem bővült a projekt során, mindenképp értékelendőnek és elgondolkodtatónak tartották a javaslatokat, amiket a belső és külső levelezési rendszerrel, a tudástárral, valamint egyéb informatikai megoldásokkal kapcsolatban kaptak. Ily módon most már megindulhat és biztos alapokon nyugodhat yg az önkormányzat informatikai fejlesztése is.

48 Összegzés

49 Figyelembe véve a megvalósult projektet, látható, hogy a helyzetelemzés rámutatott mind a gyengeségekre, g g mind az erősségekre a polgármesteri hivatalban, és javaslatokat tett ezek kiküszöbölésére, illetve további jobbítására. A pályázati hatóság által biztosított részcélok jó alapot teremtettek a program megvalósításához, áh így a(z irányított) helyzetelemzés után a képzések feladata csak csak a folyamatos fejlesztés volt.

50 Amint az az utókövetési dokumentumból is kitűnik, e fejlesztés valósággá vált a polgármesteri hivatalnál (pl. tudatos technikát alkalmaznak a folyamattervezésre, a megállapodások megkötésére, eredményesebb és hatékonyabb lett a mindennapi belső és külső kommunikáció).

amelynek eredményei végül lehetővé tették, hogy

amelynek eredményei végül lehetővé tették, hogy Utókövetés az ÁROP-1.A.2/A 1A2/A pályázati projekthez Somogyvár Önkormányzata 1. Bevezető Tartalomjegyzék 2. Elemzés-tanácsadás 3. A képzések hatásai, eredményessége 4. Informatikai megoldások 5. Összegzés

Részletesebben

a fejlődést biztosítani hivatott képzéseknek és

a fejlődést biztosítani hivatott képzéseknek és Utókövetés az ÁROP-1.A.2/A 1A2/A pályázati projekthez Rákóczifalva Önkormányzata 1. Bevezető Tartalomjegyzék 2. Elemzés-tanácsadás 3. A képzések hatásai, eredményessége 4. Informatikai megoldások 5. Összegzés

Részletesebben

hogyan is dolgoznak a valóságban, és ahol Agenda 2013 Projektház Kft-t.

hogyan is dolgoznak a valóságban, és ahol Agenda 2013 Projektház Kft-t. Utókövetés az ÁROP-1.A.2/A 1A2/A pályázati projekthez Tolna Város Önkormányzata Tartalomjegyzék 1. Bevezető 2. A projekt értékelése, a részcélok megvalósulása 3. Informatikai megoldások 4. Összegzés Bevezető

Részletesebben

Szervezetfejlesztés Nagykőrös Város Önkormányzatánál az ÁROP 3.A.2-2013-2013-0035 számú pályázat alapján

Szervezetfejlesztés Nagykőrös Város Önkormányzatánál az ÁROP 3.A.2-2013-2013-0035 számú pályázat alapján Szervezetfejlesztés Nagykőrös Város Önkormányzatánál az ÁROP 3.A.2-2013-2013-0035 számú pályázat alapján ÁROP 2007-3.A.1. A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése a Közép-magyarországi régióban című

Részletesebben

1. Elemző rész. 1.2 Helyzetelemzés 1.3 Következtetések 2. Tanácsadó rész 2.1 Stratégiai tanácsok 2.2 Taktikai tanácsok 2.3 Informatikai megoldások

1. Elemző rész. 1.2 Helyzetelemzés 1.3 Következtetések 2. Tanácsadó rész 2.1 Stratégiai tanácsok 2.2 Taktikai tanácsok 2.3 Informatikai megoldások II./B STRATÉGIAI TERVEZÉS ÉS ÉVES KÖLTSÉGVETÉS ÖSSZEKAPCSOLÁSA TARTALOMJEGYZÉK 1. Elemző rész 1.11 Célok meghatározása 1.2 Helyzetelemzés 1.3 Következtetések 2. Tanácsadó rész 2.1 Stratégiai tanácsok 2.2

Részletesebben

Csenger Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése és folyamatvizsgálata

Csenger Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése és folyamatvizsgálata Csenger Város Önkormányzatt Pollgármestterii Hiivattalla Csenger Város Önkormányzat az Új Magyarország Fejlesztési Terv Államreform Operatív Program, keretén belül, A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése

Részletesebben

CÍM: Sürgősségi előterjesztés a Polgármesteri Hivatalok szervezetfejlesztése című pályázat benyújtásáról. Havas András alpolgármester

CÍM: Sürgősségi előterjesztés a Polgármesteri Hivatalok szervezetfejlesztése című pályázat benyújtásáról. Havas András alpolgármester Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 40938-10/2008. CÍM: Sürgősségi előterjesztés a Polgármesteri Hivatalok szervezetfejlesztése című pályázat benyújtásáról Előterjesztő:

Részletesebben

hozzáállás és a költséghatékonyság megerősítésével, az ügyfél- és partnerkapcsolati folyamatok fejlesztésével.

hozzáállás és a költséghatékonyság megerősítésével, az ügyfél- és partnerkapcsolati folyamatok fejlesztésével. HONLAP tartalom Előzmények: Biharkeresztes Város Önkormányzata az Államreform Operatív Program (ÁROP) A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése tárgyú kiírás keretében benyújtotta Biharkeresztes Város

Részletesebben

Képzési összefoglaló Fonyód Város Polgármesteri Hivatalánál tartott tréningekről ÁROP -1.A.2/A-2008-0080

Képzési összefoglaló Fonyód Város Polgármesteri Hivatalánál tartott tréningekről ÁROP -1.A.2/A-2008-0080 Cím: 1148 Budapest, Nagy Lajos király útja 1-9. Tel.: Fax: E-mail: 06-1-2733090 06-1-2733099 mail@bkf.hu Képzési összefoglaló Fonyód Város Polgármesteri Hivatalánál tartott tréningekről ÁROP -1.A.2/A-2008-0080

Részletesebben

pozitív hatással van az ügy kimenetelére.

pozitív hatással van az ügy kimenetelére. I./C. ÜGYFÉLSZOLGÁLATI TEVÉKENYSÉGEK ELLÁTÁSÁNAK JAVÍTÁSA -BEVEZETŐ- Cecén még nem elterjedt az a nézet, hogy nem csupán az számít ügyfélszolgálatnak, amikor az ügyintéző közvetlenül az ügyféllel foglalkozik,

Részletesebben

ÁROP-1.A.2. A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése című pályázatban vállalt és megvalósított intézkedések felülvizsgálata

ÁROP-1.A.2. A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése című pályázatban vállalt és megvalósított intézkedések felülvizsgálata ÁROP-1.A.2. A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése című pályázatban vállalt és megvalósított intézkedések felülvizsgálata 2014. június Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 4 2. A szervezetfejlesztés

Részletesebben

Ehhez a kérdéshez Cecén elsősorban a döntési és döntésképesség vizsgálatára van szükség:

Ehhez a kérdéshez Cecén elsősorban a döntési és döntésképesség vizsgálatára van szükség: I./A I/A ÁLTALÁNOS DÖNTÉSI KOMPETENCIÁK, ELJÁRÁSOK KORSZERŰSÍTÉSE A STRATÉGIAI MENEDZSMENT ERŐSÍTÉSE ÉRDEKÉBEN -BEVEZETŐ BEVEZETŐ- Ehhez a kérdéshez Cecén elsősorban a döntési és döntésképesség vizsgálatára

Részletesebben

Folyamatminőség-menedzsment A megbízási kereszt

Folyamatminőség-menedzsment A megbízási kereszt Folyamatminőség-menedzsment A megbízási kereszt A folyamatminőség-menedzsment - angol elnevezésben Process Quality Management, PQM - folyamat-orientált minőségmenedzsment forma. A PQM a munkafolyamatokat

Részletesebben

Vezetői beszámoló Kerekegyháza Polgármesteri Hivatala ÁROP hivatali szervezetfejlesztésről

Vezetői beszámoló Kerekegyháza Polgármesteri Hivatala ÁROP hivatali szervezetfejlesztésről Vezetői beszámoló Kerekegyháza Polgármesteri Hivatala ÁROP hivatali szervezetfejlesztésről Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2010. május 26-i ülésére Saád Tamás, Dr. Peredi Katalin Szervezetfejlesztési

Részletesebben

Tanácsadási terület:

Tanácsadási terület: Tanácsadási terület: Az önkormányzati feladatok átalakulásával kapcsolatban a támogató infrastruktúra és a szerződéses kapcsolatok felülvizsgálata, valamint a kiszervezett és kiszervezhető önkormányzati

Részletesebben

A PÁPAI POLGÁRMESTERI HIVATAL SZERVEZETFEJLESZTÉSE (ÁROP-1.A.2/A-2008-0050)

A PÁPAI POLGÁRMESTERI HIVATAL SZERVEZETFEJLESZTÉSE (ÁROP-1.A.2/A-2008-0050) A PÁPAI POLGÁRMESTERI HIVATAL SZERVEZETFEJLESZTÉSE (ÁROP-1.A.2/A-2008-0050) I. A pályázat keretében megvalósuló képzések Döntéshozatal Célja: a résztvevők megismerik és gyakorolják a hatékony, önérvényesítő

Részletesebben

POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁR VÁROS SZOLGÁLATÁBAN

POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁR VÁROS SZOLGÁLATÁBAN Infora Consulting Group ÁROP-1.A.2. A POLGÁRMESTERI HIVATALOK SZERVEZETFEJLESZTÉSE POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁR VÁROS SZOLGÁLATÁBAN MÁSODIK RÉSZFELADAT A projekthez kapcsolódó szakértői feladatokat végezte:

Részletesebben

Képzési összefoglaló Mátészalka Város Önkormányzatánál tartott tréningekről ÁROP-1.A.2/A-2008-0084

Képzési összefoglaló Mátészalka Város Önkormányzatánál tartott tréningekről ÁROP-1.A.2/A-2008-0084 Cím: 1148 Budapest, Nagy Lajos király útja 1-9. Tel.: Fax: E-mail: 06-1-2733090 06-1-2733099 mail@bkf.hu Képzési összefoglaló Mátészalka Város Önkormányzatánál tartott tréningekről ÁROP-1.A.2/A-2008-0084

Részletesebben

Vezetői beszámoló Kerekegyháza Polgármesteri Hivatala. szervezetfejlesztésről. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének május 26-i ülésére

Vezetői beszámoló Kerekegyháza Polgármesteri Hivatala. szervezetfejlesztésről. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének május 26-i ülésére Vezetői beszámoló Kerekegyháza Polgármesteri Hivatala ÁROP hivatali szervezetfejlesztésről Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2010. május 26-i ülésére Saád Tamás, Dr. Peredi Katalin Szervezetfejlesztési

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó K I A D V Á N Y GYÁL VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ÁROP-3.A.1/A.

T Á J É K O Z T A T Ó K I A D V Á N Y GYÁL VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ÁROP-3.A.1/A. T Á J É K O Z T A T Ó K I A D V Á N Y GYÁL VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ÁROP-3.A.1/A. A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése a Közép-magyarországi Régióban c. pályázatról 2010. április 30. 1 Előzmények:

Részletesebben

Mátészalka Város Polgármesteri Hivatal Szervezetfejlesztése /ÁROP-1.A.2/A-2008-0084. sz./

Mátészalka Város Polgármesteri Hivatal Szervezetfejlesztése /ÁROP-1.A.2/A-2008-0084. sz./ Mátészalka Város Polgármesteri Hivatal Szervezetfejlesztése /ÁROP-1.A.2/A-2008-0084. sz./ Kivonat a Corporate Values Szervezetfejlesztési és Vezetési Tanácsadó Kft. Stratégiai műhelymunkáról szóló visszajelző

Részletesebben

KISKÖRE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATAL. Szervezetfejlesztés Kisköre Város Polgármesteri Hivatalában ÁROP-1.A.2.

KISKÖRE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATAL. Szervezetfejlesztés Kisköre Város Polgármesteri Hivatalában ÁROP-1.A.2. KISKÖRE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATAL Szervezetfejlesztés Kisköre Város Polgármesteri Hivatalában ÁROP-1.A.2./A-2008-0163 A PROJEKT LEÍRÁSA Kisköre, 2010. március 31. A projekt az Európai Unió

Részletesebben

Vállalkozói szerződés

Vállalkozói szerződés amely létrejött egyrészről Megbízó Pásztó Város Önkormányzata Székhelye: 3060 Pásztó, Kölcsey Ferenc u. 35. Nyt.-i szám: 450823 Adószám: 15450827-2-12 Bankszámlaszám: 11741024-15450827 Képviseli: Sisák

Részletesebben

Ajánlat. Processmanagement Folyamatmenedzsment. Nyílt Képzés. A sort magunkon kell kezdenünk.

Ajánlat. Processmanagement Folyamatmenedzsment. Nyílt Képzés. A sort magunkon kell kezdenünk. Ajánlat Processmanagement Folyamatmenedzsment Nyílt Képzés A sort magunkon kell kezdenünk. Először is ránk kell, hogy igaz legyen minden, amit tanítunk, és amire tanácsot adunk. Magunknak szabjuk a mércét,

Részletesebben

ÁROP-1.A.2/B. Döntésünk alapján a pályázat sikeres megvalósításával

ÁROP-1.A.2/B. Döntésünk alapján a pályázat sikeres megvalósításával ÁROP-1.A.2/B Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város 2008. júliusában már a legelső szakaszban benyújtotta projektjavaslatát az ÁROP-1.A.2/B kódszámú A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése című EU-s

Részletesebben

Szervezeti folyamatoptimalizálási gyakorlatok. Oktatási segédanyag

Szervezeti folyamatoptimalizálási gyakorlatok. Oktatási segédanyag Szervezeti folyamatoptimalizálási gyakorlatok Oktatási segédanyag Tartalomjegyzék 1. Stratégiai menedzsment, SWOT analízis stratégia és taktika meghatározása Mi a stratégia? Mi a taktika? Mit jelent a

Részletesebben

Folyamatvezetés. Kompetencia törzsanyag. Társszerző: dr. Csikesz Tamás. Együttműködő Partner:

Folyamatvezetés. Kompetencia törzsanyag. Társszerző: dr. Csikesz Tamás. Együttműködő Partner: Folyamatvezetés kompetenciacsoport Kompetencia törzsanyag Társszerző: dr. Csikesz Tamás Együttműködő Partner: Tartalomjegyzék 1. Bevezető 2. Best Practice 3. Best Practice az elmúlt 20 évben 4. Folyamatoptimalizálás:

Részletesebben

A CIVIL ÉS A VÁLLALKOZÓI SZFÉRÁVAL KIALAKÍTHATÓ KAPCSOLATOK MEGSZERVEZÉSÉNEK FOLYAMATA

A CIVIL ÉS A VÁLLALKOZÓI SZFÉRÁVAL KIALAKÍTHATÓ KAPCSOLATOK MEGSZERVEZÉSÉNEK FOLYAMATA A CIVIL ÉS A VÁLLALKOZÓI SZFÉRÁVAL KIALAKÍTHATÓ KAPCSOLATOK MEGSZERVEZÉSÉNEK FOLYAMATA ÁR-07 1. AZ CÉLJA Kialakítani egy olyan szabályozott folyamatot, mely egy éves időcikluson belül tartalmazza és feldolgozza

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. július 16-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. július 16-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. július 16-i ülésére Tárgy: A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése című (ÁROP-1.A.2.) pályázat benyújtása Az

Részletesebben

Tervek és tények. Hagyományok és kihívások IV

Tervek és tények. Hagyományok és kihívások IV Tervek és tények Az ELTE Egyetemi Könyvtári Szolgálat kulturális szakembereinek képzése a szolgáltatások fejlesztése érdekében című TÁMOP-3.2.12-12/1/KMR-2012-0007 pályázat eredményei Hagyományok és kihívások

Részletesebben

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKOMRÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALA

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKOMRÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALA Biharkeresztes Város Önkormányzata az Államreform Operatív Program (ÁROP) A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése tárgyú kiírás keretében benyújtotta Biharkeresztes Város Polgármesteri Hivatalának

Részletesebben

BÜKKSZENTKERESZT ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK SZERVEZETFEJLESZTÉSE SZERVEZETFEJLESZTÉSI FELMÉRÉS IRÁNYÍTÁS KÉZIRAT

BÜKKSZENTKERESZT ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK SZERVEZETFEJLESZTÉSE SZERVEZETFEJLESZTÉSI FELMÉRÉS IRÁNYÍTÁS KÉZIRAT InterMap Térinformatikai Tanácsadó Iroda 1037 Budapest, Viharhegyi út 19/c. Tel.: 06-1-212-2070, 06-1-214-0352, Fax: 06-1-214-0352 Honlap: www.intermap.hu, e-mail: info@intermap.hu BÜKKSZENTKERESZT ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGY

T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGY ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 99. MELLÉKLET: - db TÁRGY: Beszámoló a "Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának mőködésének átvilágítása és szervezetfejlesztésének megvalósítása" c.

Részletesebben

Összefoglaló. Jogszabályi keretek

Összefoglaló. Jogszabályi keretek Összefoglaló Jogszabályi keretek a Szervezetfejlesztés az ügyfélelégedettség növelése érdekében a Kisbéri Önkormányzatnál c. ÁROP-1.A.2/A-2008-0136 azonosítószámú projekthez 1. Projektünk befejeződött,

Részletesebben

Dokumentum: Operatív javaslatok

Dokumentum: Operatív javaslatok Tevékenység: Támogatói infrastruktúra és szerződéses kapcsolatok felülvizsgálata Dokumentum: Operatív javaslatok ÁROP-1.A.5; ÁROP-3.A.2 Államreform Operatív Program keretében megvalósuló Szervezetfejlesztés

Részletesebben

Előzetes felmérésünk szerint Cecén eddig nem volt fontos szempont az eltérés árának. megmutatnák nekik az egyezőség árát is, ugyanis

Előzetes felmérésünk szerint Cecén eddig nem volt fontos szempont az eltérés árának. megmutatnák nekik az egyezőség árát is, ugyanis I./I. A KÖZINTÉZMÉNYEK É KÖLTSÉGHATÉKONYABB ÉS / VAGY EREDMÉNYESEBB MŰKÖDÉSÉRE IRÁNYULÓ SZERVEZET ÁTALAKÍTÁSI PROGRAMOK KIDOLGOZÁSA -BEVEZETŐ- Előzetes felmérésünk szerint Cecén eddig nem volt fontos szempont

Részletesebben

BÜKKSZENTKERESZT ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK SZERVEZETFEJLESZTÉSE SZERVEZETFEJLESZTÉSI FELMÉRÉS BELSŐ ELLENŐRZÉS KÉZIRAT

BÜKKSZENTKERESZT ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK SZERVEZETFEJLESZTÉSE SZERVEZETFEJLESZTÉSI FELMÉRÉS BELSŐ ELLENŐRZÉS KÉZIRAT InterMap Térinformatikai Tanácsadó Iroda 1037 Budapest, Viharhegyi út 19/c. Tel.: 06-1-212-2070, 06-1-214-0352, Fax: 06-1-214-0352 Honlap: www.intermap.hu, e-mail: info@intermap.hu BÜKKSZENTKERESZT ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

Informatikai és telekommunikációs szolgáltatások

Informatikai és telekommunikációs szolgáltatások Informatikai és telekommunikációs szolgáltatások Az ITSource Kft. célja ügyfelei költséghatékony és rugalmas kiszolgálása. Cégünk olyan hosszú távú együttműködés megvalósítására törekszik, melynek során

Részletesebben

Nonprofit szervezeti menedzsment területek

Nonprofit szervezeti menedzsment területek XX/a. Nonprofit szervezeti menedzsment területek a Társadalmi Megújulás Operatív Program Civil szervezeteknek szolgáltató, azokat fejlesztı szervezetek támogatása c. pályázati felhívásához Kódszám: TÁMOP-5.5.3/08/2

Részletesebben

Teljesítményciklus. Éves teljesítménycélok. Egyéni fejlődési célok meghatározása. Beosztottak támogatása a kitűzött célok elérésében

Teljesítményciklus. Éves teljesítménycélok. Egyéni fejlődési célok meghatározása. Beosztottak támogatása a kitűzött célok elérésében TELJESÍTMÉNYMENEDZSMENT rendszer bevezetése Stratégia tisztázása Tervek, keretfeltételek tanulmányozása Fennálló problémák, okok számbavétele Racionalizálási lehetőségek feltárása Javasolt hatékonyságnövelő

Részletesebben

I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI

I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI 6. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

MUNKAKÖRI SZTENDERD. Galambos Nóra. Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzata

MUNKAKÖRI SZTENDERD. Galambos Nóra. Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzata MUNKAKÖRI SZTENDERD Galambos Nóra Nagyközség Önkormányzata DFT-Hungária MUNKAKÖRI LEÍRÁS I. Elvárások 1. Munkavégzés alapadatai Munkavállaló neve Munkavállaló leánykori neve Munkakör megnevezése Szervezeti

Részletesebben

EFOP Köznevelés Sikeres projektportfólió menedzsment Szervezeti feltételek és megoldások. Ríz Ádám november 30.

EFOP Köznevelés Sikeres projektportfólió menedzsment Szervezeti feltételek és megoldások. Ríz Ádám november 30. EFOP Köznevelés Sikeres projektportfólió menedzsment 2018 Szervezeti feltételek és megoldások Ríz Ádám 2017. november 30. Eddig jó Kicsit nehezebb Még egy kicsit nehezebb 2017 2018 2019 2020 Kihívás A

Részletesebben

Folyamatvezetés kompetenciacsoport

Folyamatvezetés kompetenciacsoport Folyamatvezetés kompetenciacsoport Szakismereti kompetencia gyűjtemény Együttműködő Partner: 1. Bevezető 2 A vezetői szerep az elmúlt évek során rengeteget változott. Teljesen átalakult az az elképzelés,

Részletesebben

Nagycenki Közös Önkormányzati Hivatal

Nagycenki Közös Önkormányzati Hivatal Nagycenki Közös Önkormányzati Hivatal 9485 Nagycenk, Gyár u. 2. /Fax: 06-99-360-012 E-mail: jegyzo@nagycenk.hu Előterjesztés 8. Napirendi pont Javaslat a közigazgatási hatósági eljárásban az elektronikus

Részletesebben

Kapcsolati menedzsment, PR: 2 nap

Kapcsolati menedzsment, PR: 2 nap Kapcsolati menedzsment, PR: 2 nap Szervezeti megoldások bevezetése a lakosság naprakész és folyamatos tájékoztatásának javítására, a döntések nyilvánossá tételére A résztvevők ismerjék meg és sajátítsák

Részletesebben

Dunavarsány Polgármesteri Hivatalának Szervezetfejlesztése

Dunavarsány Polgármesteri Hivatalának Szervezetfejlesztése Dunavarsány Polgármesteri Hivatalának Szervezetfejlesztése ÁROP-3.A.1/2008-0018 9. részfeladat Pályázati kiírás 12. területe A projekt szemlélet megerősítése Képzési tematika Készítette: SKC Consulting

Részletesebben

A nyomonkövetési rendszer alapelvei

A nyomonkövetési rendszer alapelvei A NYOMONKÖVETÉSI RENDSZER ALAPELVEI Nagykálló Város Önkormányzata Készült a,,teljesítmény, minőség, hatékonyság 2.0. ÁROP-1.A.5-2013-2013-0114 projekt keretében 1 KÉSZÍTETTE: MEGAKOM STRATÉGIAI TANÁCSADÓ

Részletesebben

I./E. A HIVATAL BELSŐ SZERVEZETI EGYSÉGEI KÖZÖTTI EGYÜTTMŰKÖDÉS JAVÍTÁSA -BEVEZETŐ-

I./E. A HIVATAL BELSŐ SZERVEZETI EGYSÉGEI KÖZÖTTI EGYÜTTMŰKÖDÉS JAVÍTÁSA -BEVEZETŐ- I./E. A HIVATAL BELSŐ SZERVEZETI EGYSÉGEI KÖZÖTTI EGYÜTTMŰKÖDÉS JAVÍTÁSA -BEVEZETŐ- Rákóczifalva polgármesteri hivatalának dolgozói létszáma: 22 fő ebből köztisztviselői létszám 19 fő Felépítése: hierarchikus

Részletesebben

BEVEZETÉS AZ ELŐADÁS BETEKINTÉST AD A HATÓSÁG SZÉLESSÁV-MÉRŐ PROGRAMJÁBA. 2012.10.16. 2

BEVEZETÉS AZ ELŐADÁS BETEKINTÉST AD A HATÓSÁG SZÉLESSÁV-MÉRŐ PROGRAMJÁBA. 2012.10.16. 2 2 BEVEZETÉS AZ NEMZETI MÉDIA-ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG ELKÖTELEZETT A SZÉLESSÁVÚ SZOLGÁLTATÁSOK ELTERJEDÉSÉNEK ELŐSEGÍTÉSÉBEN, A FOGYASZTÓI TUDATOSSÁG NÖVELÉSÉBEN. A FOGYASZTÓ ÁLTALÁBAN GYAKRAN AZ ISMERETEK

Részletesebben

BELLA standardok bevezetésével kapcsolatos gyakorlati tapasztalatok a Zala Megyei Kórházban intézeti koordinátori szemmel.

BELLA standardok bevezetésével kapcsolatos gyakorlati tapasztalatok a Zala Megyei Kórházban intézeti koordinátori szemmel. BELLA standardok bevezetésével kapcsolatos gyakorlati tapasztalatok a Zala Megyei Kórházban intézeti koordinátori szemmel. Bognárné Laposa Ilona (Zala Megyei Kórház) Intézetünk sikerrel pályázott a GYEMSZI

Részletesebben

Informatikai projekteredmények elfogadottságának tényezői

Informatikai projekteredmények elfogadottságának tényezői Informatikai projekteredmények elfogadottságának tényezői Rabi Ákos 2014.02.18. Tartalom 1. Problémafelvetés Informatikai projekteredmények elfogadottsága 2. Informatikai projektek sikertényezői 3. Szoftverek

Részletesebben

A kérdéshez át kell világítani kérdések által Somogyvár polgármesteri hivatalának döntési struktúráját

A kérdéshez át kell világítani kérdések által Somogyvár polgármesteri hivatalának döntési struktúráját I./A ÁLTALÁNOS DÖNTÉSI KOMPETENCIÁK, ELJÁRÁSOK KORSZERŰSÍTÉSE Ű A STRATÉGIAI MENEDZSMENT ERŐSÍTÉSE ÉRDEKÉBEN -BEVEZETŐ BEVEZETŐ- A kérdéshez át kell világítani kérdések által Somogyvár polgármesteri hivatalának

Részletesebben

Képzési összefoglaló Gárdony Város Önkormányzatánál tartott tréningekrıl ÁROP-1.A.2/A-2008-0265

Képzési összefoglaló Gárdony Város Önkormányzatánál tartott tréningekrıl ÁROP-1.A.2/A-2008-0265 Cím: 1148 Budapest, Nagy Lajos király útja 1-9. Tel.: Fax: E-mail: 06-1-2733090 06-1-2733099 mail@bkf.hu Képzési összefoglaló Gárdony Város Önkormányzatánál tartott tréningekrıl ÁROP-1.A.2/A-2008-0265

Részletesebben

SWOT analízis Tamási Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2009.

SWOT analízis Tamási Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2009. Tamási Város Polgármesteri Hivatala SWOT analízis SWOT analízis Tamási Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2009. SZEMPONTOK A kérdések megválaszolásához 1. VEZETÉS A vezetés szerepe a hivatali küldetés

Részletesebben

Készítette: Leiter Xavéria pályázati szakreferens

Készítette: Leiter Xavéria pályázati szakreferens Készítette: Leiter Xavéria pályázati szakreferens 1. Projektötlet, előkészítés 2. Megvalósítás Támogatás 3. Fenntartás Helyzetelemzés: igények, szükségletek, megoldandó probléma feltárása Célstruktúra:

Részletesebben

Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után. Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve:

Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után. Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve: Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után Intézmény neve: Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: 202461 Intézményvezető neve: Bendli Tiborné Intézményvezető oktatási azonosítója:

Részletesebben

Bevezető 1. Elemző rész 1.1 Célok meghatározása 1.2 Helyzetelemzés 1.3 Következtetések 2. Tanácsadó rész 2.1. Stratégiai tanácsok 2.

Bevezető 1. Elemző rész 1.1 Célok meghatározása 1.2 Helyzetelemzés 1.3 Következtetések 2. Tanácsadó rész 2.1. Stratégiai tanácsok 2. II./H. PÉNZÜGYI ÉS KÖLTSÉGVETÉS VÉGREHAJTÁSI ELLENŐRZÉS JAVÍTÁSA TARTALOMJEGYZÉK Bevezető 1. Elemző rész 1.1 Célok meghatározása 1.2 Helyzetelemzés 1.3 Következtetések 2. Tanácsadó rész 2.1. Stratégiai

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP Az Év Képzési Programja PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1.) A program címe: V e z e t ő k é p z é s "Vezetőképzés: Fiatal vezetők, a vezetői utánpótlás, illetve a frissen kinevezett vezetők kompetencia-fejlesztése

Részletesebben

STRATÉGIAALKOTÁS, ÜZLETI TERVEZÉS A VÁLLALKOZÁS KREATÍV RÉSZE

STRATÉGIAALKOTÁS, ÜZLETI TERVEZÉS A VÁLLALKOZÁS KREATÍV RÉSZE STRATÉGIAALKOTÁS, ÜZLETI TERVEZÉS A VÁLLALKOZÁS KREATÍV RÉSZE Mi az üzleti tervezés A józan ész diadala az önámítás felett A tervezés tisztán matematika Nagy számok törvénye Egy egész szám felírható néhány

Részletesebben

STRATÉGIAALKOTÁS, ÜZLETI TERVEZÉS

STRATÉGIAALKOTÁS, ÜZLETI TERVEZÉS STRATÉGIAALKOTÁS, ÜZLETI TERVEZÉS SOK KICSI SOKRA MEGY? A kkv szektor a magyar gazdaság meghatározó eleme: 1,7 millió bejegyzett vállalkozás, de csak 690 ezer működő, ennek 99,8 %-a létszám alapján kkv

Részletesebben

New Business Manager. DekoRatio Branding & Design Studio

New Business Manager. DekoRatio Branding & Design Studio New Business Manager DekoRatio Branding & Design Studio Mit jelent a New Business Manager? Egy olyan pozíció, ahol a marketing csapattal szorosan együttműködve dolgozol azon, hogy minél több új üzleti

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal hatékonyságának javítása Kőbányán

Polgármesteri Hivatal hatékonyságának javítása Kőbányán Az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális alap társfinanszírozásával megvalósuló projekt: "Polgármesteri Hivatal hatékonyságának javítása Kőbányán" ÁROP-3.A.1/B-2008-0011 Magyarországon a Nemzeti

Részletesebben

J a v a s l a t. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ó z d, 2014. augusztus 25.

J a v a s l a t. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ó z d, 2014. augusztus 25. J a v a s l a t Területi együttműködést segítő programok kialakítása az önkormányzatoknál a konvergencia régiókban című ÁROP-1.A.3.- 2014. pályázat benyújtására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH.

Részletesebben

A BALASSI BÁLINT MEGYEI KÖNYVTÁR BESZÁMOLÓJA A LÉPÉSEK A STRATÉGIAI TERVEZÉSTŐL A MINŐSÍTÉSIG II. CÍMŰ SZAKMAI TOVÁBBKÉPZÉS LEBONYOLÍTÁSÁRÓL

A BALASSI BÁLINT MEGYEI KÖNYVTÁR BESZÁMOLÓJA A LÉPÉSEK A STRATÉGIAI TERVEZÉSTŐL A MINŐSÍTÉSIG II. CÍMŰ SZAKMAI TOVÁBBKÉPZÉS LEBONYOLÍTÁSÁRÓL A BALASSI BÁLINT MEGYEI KÖNYVTÁR BESZÁMOLÓJA A LÉPÉSEK A STRATÉGIAI TERVEZÉSTŐL A MINŐSÍTÉSIG II. CÍMŰ SZAKMAI TOVÁBBKÉPZÉS LEBONYOLÍTÁSÁRÓL A Balassi Bálint Megyei Könyvtár immár második alkalommal nyert

Részletesebben

MŰKÖDÉSI RENDSZERELEMZÉS

MŰKÖDÉSI RENDSZERELEMZÉS MŰKÖDÉSI RENDSZERELEMZÉS MEGBÍZÓ: VECSÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Elemzésben résztvevők: Hivatalban dolgozók Készült: 2009. július Agenda 2013 Projektház Oldal 1 Tartalomjegyzék Működési rendszerek meghatározása.

Részletesebben

Nagykálló Város Önkormányzata

Nagykálló Város Önkormányzata KORÁBBI SZERVEZETFEJLESZTÉSI PROJEKT MEGVALÓSULÁSÁT BEMUTATÓ TANULMÁNY Nagykálló Város Önkormányzata Készült a,,teljesítmény, minőség, hatékonyság 2.0. ÁROP-1.A.5-2013-2013-0114 projekt keretében Korábbi

Részletesebben

Kiegészítés Tata város kommunikációs stratégiájához az önkormányzati bizottságok ajánlásai alapján

Kiegészítés Tata város kommunikációs stratégiájához az önkormányzati bizottságok ajánlásai alapján Kiegészítés Tata város kommunikációs stratégiájához az önkormányzati bizottságok ajánlásai alapján 1. Kistérségi információk hatékony koordinációja Amennyiben Tata a jelenlegi bázisán valóban erősíteni

Részletesebben

ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK A SZERVEZETFEJLESZTÉS ELMÉLETE ÉS GYAKORLATA DMJV ÖNKORMÁNYZATÁNÁL

ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK A SZERVEZETFEJLESZTÉS ELMÉLETE ÉS GYAKORLATA DMJV ÖNKORMÁNYZATÁNÁL ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK A SZERVEZETFEJLESZTÉS ELMÉLETE ÉS GYAKORLATA DMJV ÖNKORMÁNYZATÁNÁL BEVEZETÉS FOLYAMATOS KIHÍVÁS: ÁLLANDÓ VÁLTOZÁS MAI KÖZIGAZGATÁSSAL

Részletesebben

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A FENNTARTHATÓSÁG IRÁNYÍTÁSI RENDSZERÉNEK ÜGYRENDJE

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A FENNTARTHATÓSÁG IRÁNYÍTÁSI RENDSZERÉNEK ÜGYRENDJE A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A FENNTARTHATÓSÁG IRÁNYÍTÁSI RENDSZERÉNEK ÜGYRENDJE BUDAPEST, 2017 (2017. június 1. napjától hatályos változat) H-1055 Budapest, Markó utca

Részletesebben

Projekt címe: Körösladány Város Polgármesteri Hivatalának és a projektbe bevonni kívánt intézményeinek szervezetfejlesztése

Projekt címe: Körösladány Város Polgármesteri Hivatalának és a projektbe bevonni kívánt intézményeinek szervezetfejlesztése Beszámoló Projekt címe: Körösladány Város Polgármesteri Hivatalának és a projektbe bevonni kívánt intézményeinek szervezetfejlesztése Projekt azonosítószáma: ÁROP 1.A.2/A-2008-0159 Készítette: HyperTeam

Részletesebben

A Juran-féle hármas egység és a minőségi egység[2]

A Juran-féle hármas egység és a minőségi egység[2] A Juran-féle hármas egység és a minőségi egység[2] (Juran a minőségfejlesztési folyamatot három nagy szakaszra osztotta. Ezek a minőségi tervezés (1.1), a minőség fejlesztés (1.2) és a minőségellenőrzés

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Jegyző Tárgy: Teljesítménykövetelmények alapját képező 2012. évi célok meghatározása a Polgármesteri Hivatal köztisztviselői részére Tisztelt Képviselő-testület! A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992.

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T Szám: 2/2012 BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T Készült: Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 26-án megtartott rendes, nyilvános ülésén készült

Részletesebben

SZAKMAI SZEMPONTOK GINOP A PÁLYÁZAT ELKÉSZÍTÉSÉNEK TÁMOGATÁSA

SZAKMAI SZEMPONTOK GINOP A PÁLYÁZAT ELKÉSZÍTÉSÉNEK TÁMOGATÁSA GINOP-6.2.2-VEKOP-15-2016-00001 A szakképzést végzettség nélkül elhagyók számának csökkentése GINOP-6.2.3-17 - A PÁLYÁZAT ELKÉSZÍTÉSÉNEK TÁMOGATÁSA SZAKMAI SZEMPONTOK Előadó: Ütőné dr. Visi Judit Szakmai

Részletesebben

MŰKÖDÉSI RENDSZERELEMZÉS

MŰKÖDÉSI RENDSZERELEMZÉS MŰKÖDÉSI RENDSZERELEMZÉS Megbízó: Cece Nagyközség Önkormányzata Elemzésben résztvevők: Hivatalban dolgozók Készült: 2009. Október Agenda 2013 Projektház Oldal 1 Tartalomjegyzék Működési rendszerek meghatározása.

Részletesebben

I./F. A HIVATALON BELÜLI KOORDINÁCIÓS FUNKCIÓ SZÍNVONALÁNAK NÖVELÉSE -BEVEZETŐ-

I./F. A HIVATALON BELÜLI KOORDINÁCIÓS FUNKCIÓ SZÍNVONALÁNAK NÖVELÉSE -BEVEZETŐ- I./F. A HIVATALON BELÜLI KOORDINÁCIÓS FUNKCIÓ SZÍNVONALÁNAK NÖVELÉSE -BEVEZETŐ- Koordináció lényeges szerve: munkamegbeszélés Kezdeményezésre jöhet létre (ha valakinek szüksége van valamilyen szakemberre,

Részletesebben

Tanulmány az önkormányzat ügyfélközpontúvá történő átalakítására

Tanulmány az önkormányzat ügyfélközpontúvá történő átalakítására Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése ÁROP-3.A.1/B-2008-0016 Tanulmány az önkormányzat ügyfélközpontúvá történő átalakítására Budapest Főváros XVI.

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP Az Év Képzési Programja PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1.) A program címe: V e z e t ő k é p z é s "Vezetőképzés: Fiatal vezetők, a vezetői utánpótlás, illetve a frissen kinevezett vezetők kompetencia-fejlesztése

Részletesebben

Akkreditáció szerepe és lehetőségei a hazai egészségügyi ellátás szakmai minőségfejlesztésében

Akkreditáció szerepe és lehetőségei a hazai egészségügyi ellátás szakmai minőségfejlesztésében Akkreditáció szerepe és lehetőségei a hazai egészségügyi ellátás szakmai minőségfejlesztésében Dr. Belicza Éva minőségügyi programok szakmai vezetője Háttér TÁMOP 6.2.5/A jelű pályázat több éves előkészítés

Részletesebben

ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek

ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek BUSINESS ASSURANCE ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek XXII. Nemzeti Minőségügyi Konferencia jzr SAFER, SMARTER, GREENER DNV GL A jövőre összpontosít A holnap sikeres vállalkozásai

Részletesebben

Az intelligens szakosodás (S3) folyamata. 52. Közgazdász Vándorgyűlés Nyíregyháza Előadó: Dr. Peredy Zoltán főov.

Az intelligens szakosodás (S3) folyamata. 52. Közgazdász Vándorgyűlés Nyíregyháza Előadó: Dr. Peredy Zoltán főov. Az intelligens szakosodás (S3) folyamata 52. Közgazdász Vándorgyűlés Nyíregyháza 2014.09.05. Előadó: Dr. Peredy Zoltán főov. helyettes Kohéziós politika 2014-2020 Keretfeltételek Az EU2020 stratégiai célkitűzéseinek

Részletesebben

A házasság kritikus pontjainak kezelése

A házasság kritikus pontjainak kezelése Képzési program neve Angol C2 2 1 069 - C1-es szint Német C2 3 1 110 - C2 szint Vállalkozási felkészítő tréning Kutatásmenedzsment, K+F Innováció Változásmenedzsment A házasság kritikus pontjainak kezelése

Részletesebben

nincsenek sehol egész nap. Ez sokak szerint komoly helyi probléma, nehezíti az ügyintézést és többletkiadásokat okoz.

nincsenek sehol egész nap. Ez sokak szerint komoly helyi probléma, nehezíti az ügyintézést és többletkiadásokat okoz. I./I. A KÖZINTÉZMÉNYEK KÖLTSÉGHATÉKONYABB ÉS / VAGY EREDMÉNYESEBB MŰKÖDÉSÉRE IRÁNYULÓ SZERVEZET ÁTALAKÍTÁSI PROGRAMOK KIDOLGOZÁSA -BEVEZETŐ BEVEZETŐ- Az ügyintézők neuralgikus problémája a hivatali autókkal

Részletesebben

A COACHING MEGHATÁROZÁSA

A COACHING MEGHATÁROZÁSA A COACHING MINT A FELNŐTTOKTATÁS MÓDSZERTANÁNAK SAJÁTOS TERÜLETE Benkei Kovács Balázs PhD ELTE PPK Andragógia Tanszék A COACHING MEGHATÁROZÁSA - Személyre szabott vezetőfejlesztés, ami egy partneri viszonyon,

Részletesebben

Fejlesztési és beruházási projektek monitoringja

Fejlesztési és beruházási projektek monitoringja Első Önkormányzati és Befektetői projektbörze Fejlesztési és beruházási projektek monitoringja ZÁRT RENDSZERBŐL, HITELES ADATOKKAL! Budapest, 2010. 03. 31. A prezentáció célja: Bemutatni cégünk sikeres,

Részletesebben

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJÉNEK.. számú melléklete A NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK KÖZPONTJÁNAK ÜGYRENDJE

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJÉNEK.. számú melléklete A NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK KÖZPONTJÁNAK ÜGYRENDJE A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJÉNEK. számú melléklete A NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK KÖZPONTJÁNAK ÜGYRENDJE BUDAPEST 2017 (2018. december 8. napjától hatályos változat) TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

The Leader for Exceptional Client Service SZERVEZETFEJLESZTÉS. Less Myths more Practice

The Leader for Exceptional Client Service SZERVEZETFEJLESZTÉS. Less Myths more Practice The Leader for Exceptional Client Service SZERVEZETFEJLESZTÉS Less Myths more Practice A BDO VILÁGSZERTE A BDO a világ ötödik legnagyobb könyvelő, könyvvizsgáló, profeszszionális tanácsadó hálózata. A

Részletesebben

A STRATOSZ közhasznú társadalmi szervezet évi közhasznúsági jelentése

A STRATOSZ közhasznú társadalmi szervezet évi közhasznúsági jelentése A STRATOSZ közhasznú társadalmi szervezet 2008. évi közhasznúsági jelentése 1) Számviteli beszámoló A jelentés részét képező, ahhoz mellékelt számviteli beszámolót, amely a hatályos számviteli,- és adójogszabályoknak

Részletesebben

Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. szám E l ő t e r j e s z t é s számvevői jelentéshez készült intézkedési tervről Az Állami Számvevőszék 2009. június 2-től megszakításokkal

Részletesebben

Honlapkoncepció. Miskolc város hivatalos honlapjához

Honlapkoncepció. Miskolc város hivatalos honlapjához Honlapkoncepció Miskolc város hivatalos honlapjához Ennek a dokumentumnak a célja, hogy rögzítse azokat az alapelveket, amelyek egyrészt irányt szabnak, másrészt kereteket adnak az új városi honlap részletes

Részletesebben

CAF önértékelés eredményein alapuló Intézkedési program

CAF önértékelés eredményein alapuló Intézkedési program ÁROP-1.2.18/A-2013-2013-0050 CAF önértékelés eredményein alapuló Intézkedési program Jelen dokumentum annak a CAF értékelésnek az eredményeit mutatja be, amelyet a Zalaegerszegi Törvényszék az ÁROP 1.2.18/A-2013-2013-0050

Részletesebben

Minőség szervezeti keretekben Az ELTE EKSZ Minőségirányítási

Minőség szervezeti keretekben Az ELTE EKSZ Minőségirányítási Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtári Szolgálat Minőség szervezeti keretekben Az ELTE EKSZ Minőségirányítási Kézikönyve Kálóczi Katalin a Könyvtári Tanács Minőségfejlesztési munkacsoportjának

Részletesebben

KOMMUNIKÁCIÓS TERV. Tét Város Polgármesteri Hivatalának komplex szervezetfejlesztése ÁROP-1.A.2/A-2008-0068

KOMMUNIKÁCIÓS TERV. Tét Város Polgármesteri Hivatalának komplex szervezetfejlesztése ÁROP-1.A.2/A-2008-0068 KOMMUNIKÁCIÓS TERV Tét Város Polgármesteri Hivatalának komplex szervezetfejlesztése 1. Helyzetelemzés Tét Város Önkormányzatának legfontosabb szerve a képviselő-testület, amely az önkormányzat működésével,

Részletesebben

Minőségcélok és tevékenységek Magyarországon, a GYEMSZI Minőségügyi Főosztály tevékenysége. Dr. Kárpáti Edit

Minőségcélok és tevékenységek Magyarországon, a GYEMSZI Minőségügyi Főosztály tevékenysége. Dr. Kárpáti Edit Minőségcélok és tevékenységek Magyarországon, a GYEMSZI Minőségügyi Főosztály tevékenysége Dr. Kárpáti Edit Csapatunk azért dolgozik, hogy az egészségügyi ellátásban résztvevő szereplők (szolgáltatói szervezetek

Részletesebben

1. A döntési mechanizmus korszerűsítése

1. A döntési mechanizmus korszerűsítése ÁROP-1.A.2. A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése A Várpalotai Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése Megbízó: Várpalota Város Önkormányzata 1. A döntési mechanizmus korszerűsítése 1b) a polgármesteri

Részletesebben

A BESZERZÉSI KÉPZÉSEK SPECIALISTÁJA

A BESZERZÉSI KÉPZÉSEK SPECIALISTÁJA A BESZERZÉSI KÉPZÉSEK SPECIALISTÁJA Szakmai partnerünk: Ami megkülönböztet minket Cégünk kizárólag beszerzők képzésére szakosodott, így piacvezető beszerzési képző cég () révén az évek során több száz

Részletesebben

INFORMÁCIÓS KIADVÁNY

INFORMÁCIÓS KIADVÁNY INFORMÁCIÓS KIADVÁNY IDÉZET 2 TISZTELT OLVASÓ! ÁROP-1.A.3-2014-2014-0002 - Területi együttműködést elősegítő programok a Mezőtúri járásban Napjainkban egyre több figyelem fordul azok felé, akik élethelyzetükből

Részletesebben

Hatálybalépés dátuma: Változat: 01 Oldal: 5/1

Hatálybalépés dátuma: Változat: 01 Oldal: 5/1 1. AZ CÉLJA Kialakítani egy olyan szabályozott folyamatot, mely egy éves időcikluson belül tartalmazza és feldolgozza a civil körrel és a vállalkozói szférával fenntartott kapcsolat módját, dokumentálását.

Részletesebben