Raytracing tutorial, avagy suga rko vete s alapfokon

Átírás

1 Raytracing tutorial, avagy suga rko vete s alapfokon (Írta és rendezte: Farkas Ádám [wolfee] Nyelvtani segítséget nyújtott: Ludányi Zsófi) Ebben a tutorialban el fogom magyarázni a sugárkövetés alapjait, egy próbakódon is végiggyalogolunk, és a végén szép képeket fogunk előállítani. Nem célom ezzel az útmutatóval/cikkel/írással a grafika tárgyat hallgatók helyett megoldani a feladatot konkrét feladathoz kapcsolódó kódot nem is fogok mutatni, a célom az, hogy az olvasó megértse a sugárkövetés alapjait, és ebből kiindulva egyéb érdekes programokat fejlesszen. Meg hogy át tudjon jutni a grafika sugárkövetős háziján.

2 Síkra vetődött Kezdjük a dolgot egy kis elméleti alapozással, konkrétan azzal, hogy mit is csinálunk sugárkövetéskor! Ahhoz, hogy a valóságot közelíteni tudjuk, először meg kell nagyjából értenünk a valóság működését. Nem fogok kusza matematikai fizikai képleteket használni, csak amennyi feltétlenül muszáj. Tegyük fel, hogy egy szobában vagyunk, ahol van egy darab fényforrás, pár gömbölyű tárgy (pl. labda), és a szoba falai. A fényforrás egységnyi idő alatt végtelen sok fotont emittál (ereszt ki magából), ezek a fénysugarak pedig elindulnak a térben, visszaverődnek a falakról, a gömbökről, miközben energiát veszítenek, és a fotonok egy része a verődések után a szemünkbe jut. Ez alakítja ki a szemünkben azt az érzést, hogy látunk. A szembeérkező fénysugarak energiája pedig a színérzetet alakítja ki. Tehát minél kisebb energiájú fény jut a szemünkbe, annál sötétebbnek látjuk a világot. Ebből adódhatna a megoldás nulladik szintű közelítése: vegyünk fel a virtuális terünkben egy fényforrást, és eresszünk ki belőle mennyi fotont is? A számítógép egy véges erőforrású eszköz. Ilyen szempontból nagyon is véges. Oké, akkor eresszünk ki nagyon-nagyon sokat, majd szép lassan leszámlálódik úgyis. A probléma a megoldással a következő: sokat számolunk fölöslegesen. Ahogy a valóságban, úgy itt is, a kilőtt fénysugarak csak nagyon kis része jutna el a szemünkbe. A többi egyszerűen nem a virtuális szemünkben fog landolni. A 19. században élt egy Helmholtz nevű német úriember, orvos-fizikus, aki rájött, hogy a fény iránya megfordítható. Tehát ha van egy tükröm, mindegy, hogy a jobb oldalán van a szemem, és a bal oldalán van az égő, vagy fordítva, mindkét esetben ugyanúgy ki tudom égetni a retinámat. Ebből következik, hogy a fény visszaverődése a fény beérkezési szögétől függ. Ez azért nagyszerű hír, mert így mi is meg tudjuk fordítani a sugárkövetésünket. Tehát indítsunk ki a fénysugarakat a szemünkből, és kövessük vissza az útját egészen a fényforrásig! Na de mennyit? És merre? És hogyan? Ezek a kérdések vetődhetnek fel, ha valaki olyan vadságokat mond, hogy világítsunk a szemünkkel. Ennek megértéséhez kicsit nyúljunk vissza az első megközelítéshez, amely jobban illusztrálja a valóságot. Tehát tegyük fel, hogy van egy fényforrásunk, meg egy szobánk. És mi egy pixeles képet akarunk róla csinálni. Ezt el tudjuk érni, ha a szobába belenyomunk egy as ernyőt, amelyre felfogjuk a fotonokat. Tulajdonképpen úgy működhetne, mint egy fényképezőgép, ahogy a lenti ábrán is látszik.

3 Csináljuk tehát a következőt: vegyünk egy kamerát (virtuális szemünket), egy síkot, amelyre leképezzük a képet (ezt osszuk fel pixelre), és a kamerából a sík egyes pontjain keresztül lőjünk sugarakat a színtérbe! Ha ennek a működését sikerült megérteni, akkor hatalmas lépést tettünk a sugárkövetés megértése felé!

4 Nekem Szebi tanította a progkettőt! Az OOT ha tetszik, ha nem jó dolog. Viszont ebben a tutorialban a kevesebb kód érdekében az adatrejtést nem fogjuk kihasználni, majdnem minden publikus lesz. Legyen a programunknak a következő a felépítése: Feltételezzük én feltételezem, hogy létezik egy Color osztály, amelynek van R, G, B double számhármasa, valamint megfelelő műveletei, illetve létezik egy Vec vektor osztály is, x, y, z double hármassal, és megfelelő műveletekkel. Mit is csinálunk tulajdonképpen? Legyen egy Scene osztályunk, amely tároljon egy tömbben Objectre mutató pointereket. Mivel Object bárhol helyettesíthető a leszármazottaival, ezért megcsinálhatjuk, hogy Object_type_1-et és Object_type_2-t teszünk a helyére. Jól látható a heterogén kollekció. Aki nem látja, nos, azzal nem tudok mit kezdeni. Csináljuk meg az osztályokat, és benne függvényeket, üres törzzsel! Segítségként megadom néhány alap dolog implementációját, amiket ujjgyakorlatként bármikor meg kell tudni írni annak, aki elvégezte a progkettőt.

5 #include <math.h> #include <iostream> using namespace std; const double epsilon = 1e-4; // a hiba mértéke, a számítási hibák elkerülése miatt #define PI // elég pontos PI #define DMAX 5 // a rekurzió maximális mélysége // Color osztály, néhány alap metódussal. class Color public: double r; double g; double b; Color(double gr = 0.0, double gg = 0.0, double gb = 0.0) r = gr; g = gg; b = gb; Color(Color& theother) r = theother.r; g = theother.g; b = theother.b; Color& operator=(color& theother) r = theother.r; g = theother.g; b = theother.b; return *this; Color operator+(color& theother) Color ret; ret.r = r + theother.r; ret.g = g + theother.g; ret.b = b + theother.b; return ret; ; Color operator/(double d) Color ret; ret.r = r / d; ret.g = g / d; ret.b = b / d; return ret; // Vektor osztály néhány alap metódussal class Vec public: double x, y, z; Vec(double x0 = 0, double y0 = 0, double z0 = 0) x = x0; y = y0; z = z0; Vec operator+(const Vec &b) const

6 return Vec(x + b.x, y + b.y, z + b.z); Vec operator-(const Vec &b) const return Vec(x - b.x, y - b.y, z - b.z); Vec operator*(double b) const return Vec(x * b, y * b, z * b); Vec operator/(double b) const return Vec(x / b, y / b, z / b); Vec mult(const Vec &b) const return Vec(x * b.x, y * b.y, z * b.z); Vec& norm() return *this = *this * (1 / sqrt(x * x + y * y + z * z)); double length() return sqrt(x * x + y * y + z * z); double dot(const Vec &b) const return x * b.x + y * b.y + z * b.z; ; Vec operator%(vec &b) return Vec(y * b.z - z * b.y, z * b.x - x * b.z, x * b.y - y * b.x); // Sugár osztály class Ray public: Vec P0; // kezdőpont Vec dv; // irányvektor ; // Fény osztály class Light public: Color color; // színe Vec P0; // helyzete ; // Kamera osztály class Camera public: Vec P0; // kamera helyzete ;

7 // Általános objektum osztály class Object public: Color color; // szín Color Kr; // Fresnel-együttható (számolandó) Color fr; // törési tényező Color kappa; // Kioltási tényező bool isreflective; // tükröző felület? bool isrefractive; // törő felület? virtual double intersect(ray& ray) = 0; // metsző függvény. Tisztán virtuális, tehát minden leszármazottnak meg kell valósítania virtual Vec getnormal(vec& intersect) = 0; // a felületi normálist adott pontban lekérdező függvény ; void computefresnel(double costheta) // Fresnel-együtthatót számoló függvény // Színtér objektum class Scene public: Object* objects[100]; // Általános objektumokra mutató pointerek (leszármazottakat fogunk beletenni) int objcount; // tárolt objektumok száma Light light; // fény a színtérbe // konstruktor Scene() objcount = 0; // színtérhez adás void add(object* object) objects[objcount] = object; objcount++; ; // a sugárkövetőnk lelke Color Trace(Ray& ray, int iterat) int main() return 0;

8 Az első laszti Nos, mint mondtam a legelején, gömbökkel fogunk foglalkozni, mivel ennek a testnek viszonylag egyszerű az egyenlete, mégis nagyon jól látszik rajta a tükröződés, fénytörés. Egy kis matematika az elejére: Az OpenGL-t most teljes mértékben kihagyjuk a buliból, csak a kép megjelenítésére fogjuk használni. Tehát a -1,1-es koordinátarendszert el lehet felejteni, mi rendes koordinátarendszerben fogunk dolgozni, ahol a képünk egység lesz (ekkora lesz a már korábban megbeszélt ernyőnk). A gömb a következő alaptulajdonságokkal rendelkezik matematikailag: Van neki egy középpontja, és egy sugara. Valamint van neki egy tök jó egyenlete, ami így néz ki: (x x0) 2 + (y y0) 2 + (z z0) 2 < r 2 Tulajdonképpen mit is akarunk? Beletesszük a gömböt a színtérbe, a kameránkból sugarakat indítunk az ernyőnkön keresztül, és ha eltaláljuk vele a gömböt, akkor kirajzoljuk a gömb színét az ernyő megfelelő pontjára. A fenti ábrából egyelőre képzeletben hagyjuk el a fényforrást! A sugarunknak szüksége van egy kezdőpontra és egy irányra. A kezdőpontja (P0) legyen az ernyő megfelelő pontja, az iránya (dv) pedig a kamerából a kezdőpontba mutató vektor. Ekkor az egyenes egy tetszőleges pontja a P1 = P0 + t * dv egyenlettel megadható, ahol t egy tetszőleges valós paraméter. A gömb egyenletéből és a sugárról tudott információk alapján le lehet vezetni, hogy hogyan kell kiszámolni a t -t, hogy a sugarunk elmetssze a gömböt. Én most ettől eltekintek, higgyétek el

9 nekem, hogy amit leírok, az úgy van. Egyébként a (x x0) 2 + (y y0) 2 + (z z0) 2 - r 2 = P0 + t * dv egyenletet kell megoldani t-re. Ha megvan a sugarunkhoz tartozó t, akkor ki tudjuk azt is számolni, hogy a térben hol van a metszéspont. Ezt majd a későbbiekben ki fogjuk számolni. De most lépjünk tovább! Az objektumvázlatainkhoz a következőt adjuk hozzá: // Gömb objektum class Sphere : public Object public: Vec origo; // középpont double radius; // sugár // kontruktor. Egy középpontot és egy sugarat vár paraméterként. Sphere(Vec o = 0, double r = 1) origo = o; radius = r; // Metszi-e függvény. ha nem mentszünk, -1 -et adunk vissza. double intersect(ray& ray) double dx = ray.dv.x; double dy = ray.dv.y; double dz = ray.dv.z; double x0 = ray.p0.x; double y0 = ray.p0.y; double z0 = ray.p0.z; double cx = origo.x; double cy = origo.y; double cz = origo.z; double R = radius; double a = dx * dx + dy * dy + dz * dz; double b = 2 * dx * (x0 - cx) + 2 * dy * (y0 - cy) + 2 * dz * (z0 - cz); double c = cx * cx + cy * cy + cz * cz + x0 * x0 + y0 * y0 + z0 * z0-2 * (cx * x0 + cy * y0 + cz * z0) - R * R; double d = b * b - 4 * a * c; if(d < 0) return -1.0; double t = ((-1.0 * b - sqrt(d)) / (2.0 * a)); if(t > epsilon) // ha nem csak számolási hibát vétettünk... return t; else return 0.0; // ha a 0 epsilon sugarú környezetében van az érték, az nagy valószínűséggel számolási hiba ; // adott pontban vett normálist visszaadó függvény Vec getnormal(vec& intersect) return (intersect - origo).norm(); Ez a gömb implementációja jelenleg.

10 A Trace függvényünket egyelőre a következő módon írjuk meg: Color Trace(Ray& ray, int iterat) Color color; // a majdani visszatérési szín color.r = color.g = color.b = 0; // alapból feketére állítjuk double t; // az intersect függvény megoldása int index = -1; // objektumok indexeléséhez for(int i = 0; i < objcount; i++) t = -1.0; // kezdeti értékre állítjuk (-1: nem volt metszés) t = objects[i]->intersect(ray); // megpróbáljuk elmetszeni if(t >= 0) // ha sikeresen elmetszettük index = i; //megjegyezzük az indexet if(t >= 0) // ha sikeresen elmetszettük valakit color = objects[index]->color; // az elmetszettnek a színét vesszük return color; // visszaadjuk a színt A main függvényünk pedig a következőképpen nézzen ki: int main() int width = 600; // kép szélessége int height = 600; // kép magassága int w2 = width / 2; // szélesség / 2 int h2 = height / 2; // magasság / 2 Color** wo; // Color tömb. Ez fogja játszani az ernyő szerepét. wo = new Color*[width]; for(int i = 0; i < width; i++) wo[i] = new Color[height]; Camera cam; // kamera objektum cam.p0.x = 0; cam.p0.y = 0; cam.p0.z = -500; Scene scene; // színtér scene.add(new Sphere(Vec(0, 0, 300), 100)); // egy új gömb hozzáadás scene.objects[0]->color = Color(200, 25, 70); // az új elem színének beállítása // sugarak előállítása és a sugárkövetés elindítása // végigpásztázzuk az egész ernyőnket, és a kamerából az ernyő diszkrét pontjain át // sugarakat lövünk a színtérbe. a sugarak kezdőpontja az ernyő megfelelő pontja, a // sugarak irányvektora pedig a kamera és a sugár kezdőpontja közötti vektor for(int i = 0; i < height; i++) for(int j = 0; j < width; j++) Ray ray; ray.p0 = Vec((j - w2), (i - h2), 0); ray.dv = (ray.p0 - cam.p0); ray.dv.norm(); wo[i][j] = scene.trace(ray, 0); // egy PPM fájlba írom ki az eredményt, amit pl az irfanview programmal lehet megnézni FILE* f; f = fopen("myray.ppm", "w"); fprintf(f, "P3\n%d %d\n255\n ", width, height);

11 for(int i = 0; i < height; i++) for(int j = 0; j < width; j++) fprintf(f, "%d ", min((unsigned int)(wo[i][j].r + 0.5), (unsigned)255)); fprintf(f, "%d ", min((unsigned int)(wo[i][j].g + 0.5), (unsigned)255)); fprintf(f, "%d ", min((unsigned int)(wo[i][j].b + 0.5), (unsigned)255)); fclose(f); // rendet rakunk magunk után for(int i = 0; i < width; i++) delete[] wo[i]; delete[] wo; return 0; Ha eddig eljutottunk, akkor nagy valószínűséggel egy lila korongot kell látnunk a képernyőn. Higgyétek el, hogy ez egy sugárkövetett gömb!

12 Szétszórt árnyakban Az eddig megjelenített napkorong azért valljuk be kicsit karcsú. Jó lenne látni, hogy ez tényleg egy gömb. Ezért ebben a fejezetben a diffúz árnyalásról, inglisül diffuse shadinggel fogunk foglalkozni. Mire is van szükségünk? Kell egy jó árnyalási modell, amitől a körünk gömbölyödni fog. A valóságnak egy viszonylag jó megközelítése a Labmert-törvény, más nevén a diffúz árnyalás. Az árnyalásnak van egy matematikailag korrekt egyenlete, mégpedig a L λ = L λ in * k d, λ * cosθ Ez az egyenlet amennyire fellengzősen hangzik, jelen formájában pont annyira érthetetlen. Tegyük fel, hogy van egy matt felületünk, például az asztal lapja, amely még véletlenül sincsen lelakkozva, lecsokizva, lesörözve stb. Ha fogunk egy elemlámpát/mobilt, és a sötét szobában megvilágítjuk az asztalt, figyelve arra, hogy mindig más szögből érje a fény a lapját, akkor két dolog fog megtörténni: egyrészt szüleink sajnálkozó arcát fogjuk látni, miközben próbáljuk magyarázni, hogy ez egy feladathoz kell, másrészt pedig észrevesszük, hogy az asztallap színe függött a megvilágítás irányától. Ezek után ki lehet találni, hogy a fenti egyenletből mi a cosθ. Igen, ez a felületi normálishoz mért beérkezési szög koszinusza, amely mindig -1 és 1 közötti szám, de mi csak a 0 1 tartományát vesszük figyelembe. A többi betű jelentése a következő: L λ : a kimenő fény intenzitása; L λ in : a bejövő fény intenzitása; k d, λ : az anyag diffúz fénytulajdonsága, azaz a színe. A bejövő fény intenzitása a beérkező fény színének feleltethető meg, a kilépő fényintenzitás pedig a kimeneti színnek. Már csak a beérkezési szögről nem beszéltem: ez a metszési pontban vett felületi normális, és a fénysugárból a beérkezési pontba menő vektor skaláris szorzata. Ha az elméletet nagyjából sikerült feldolgozni, akkor nézzük meg, hogy ez kódban hogyan fog kinézni! A Scene osztály konstruktorát a következő módon egészítsük ki (a fény beállításával): Scene() light.color = Color(255, 128, 60); light.p0 = Vec(200, -200, 0); objcount = 0; A main függvényben ne lila, hanem fehér gömböt hozzunk létre: scene.objects[0]->color = Color(255, 255, 255); // az új elem színének beállítása

13 És végül a trace függvényt a következő módon módosítsuk: Color Trace(Ray& ray, int iterat) Color color; // a majdani visszatérési szín color.r = color.g = color.b = 0; // alapból feketére állítjuk double t; // az intersect függvény megoldása int index = -1; // objektumok indexeléséhez for(int i = 0; i < objcount; i++) t = -1.0; // kezdeti értékre állítjuk (-1: nem volt metszés) t = objects[i]->intersect(ray); // megpróbáljuk elmetszeni if(t >= 0) // ha sikeresen elmetszettük index = i; //megjegyezzük az indexet if(t >= 0) // ha sikeresen elmetszettük valakit Vec intersectpoint; // a metszéspont intersectpoint = ((ray.p0) + (ray.dv * t)); // ez lesz a pontos helye Vec normal = objects[index]->getnormal(intersectpoint); // a felület normálisa Ray iray; // egy sugár, ami a metszéspontból a fény felé fog majd nézni iray.p0 = intersectpoint + normal * 0.01; // kicsit "arrébb" húzzuk, hogy biztos ne legyen a gömbünkben a sugár kezdőpontja iray.dv = light.p0 - intersectpoint; // beállítjuk az irányvektorát iray.dv.norm(); // normalizálunk double factor = normal.dot(iray.dv); // ez a cos(theta) if(factor < 0) // csak a 0..1 tartományt vesszük figyelembe factor = 0; color = objects[index]->color; // az elmetszettnek a színét vesszük. // és vesszük a Lambert-törvény által meghatározott árnyalást // a fény egyes komponenseinek értékét azért kellett 255-tel osztani, mert én // a értékekkel szeretek dolgozni, viszont a képletbe egy értéknek // kell kerülnie color.r = color.r * (light.color.r / 255.0) * factor; color.g = color.g * (light.color.g / 255.0) * factor; color.b = color.b * (light.color.b / 255.0) * factor; return color; // visszaadjuk a színt.

14 Tyúk vagy tojás? Bizony a sorrendiség sehol sem mindegy. Tegyünk be a színterünkbe még egy gömböt, lehetőleg az első gömb mögé valahova (z koordinátája legyen nagyobb), és gondoljuk végig, hogy mi fog történni! A trace függvényünk szépen elkezdi a betétel sorrendjében elmetszegetni az objektumainkat, és a legutoljára megtaláltat fogja nekünk visszaadni. Magyarán jelenleg nem az objektumok Z-sorrendje (mélység szerinti sorrendje) számít, hanem az, hogy mikor tettük bele őket a színtérbe. Ez így nagyon nem jó. A megoldást az fogja jelenteni, ha elmetsszük az összes objektumot a színtérben, és megjegyezzük a legkisebb pozitív t -hez tartozó indexet. Ez az én kódomban a következő módon jelenik meg: A main-ben adjunk még egy gömböt a színtérhez Scene scene; // színtér scene.add(new Sphere(Vec(0, 0, 300), 100)); // egy új gömb hozzáadás scene.objects[0]->color = Color(255, 255, 255); // az új elem színének beállítása scene.add(new Sphere(Vec(150, 0, 500), 100)); scene.objects[1]->color = Color(255, 255, 0); A trace függvényt pedig a következő szerint módosítottam: Color Trace(Ray& ray, int iterat) Color color; // a majdani visszatérési szín color.r = color.g = color.b = 0; // alapból feketére állítjuk double t = -1; // az egyenlet megoldása double mint = ; // a minimális "t"-t egy jó nagy számra inicializáljuk int minindex = -1; // a mint-hez tartozó index for(int i = 0; i < objcount; i++) t = objects[i]->intersect(ray); // elmetsszük if(t > epsilon) // csak a pozitív megoldások érdekelnek if(t < mint) // az olyanok, amik közelebb vannak, mint az eddig megtalált legközelebbi mint = t; // átállítjuk minindex = i; // a minimálisra vonatkozó információkat if(minindex >= 0) // ha sikeresen elmetszettük valakit t = mint; // a t legyen a minimálisnak talált Vec intersectpoint; // a metszéspont intersectpoint = ((ray.p0) + (ray.dv * t)); // ez lesz a pontos helye Vec normal = objects[minindex]->getnormal(intersectpoint); // a felület normálisa Ray iray; // egy sugár, ami a metszéspontból a fény felé fog majd nézni iray.p0 = intersectpoint + normal * 0.01; // kicsit "arrébb" húzzuk, hogy biztos ne legyen a gömbünkben a sugár kezdőpontja iray.dv = light.p0 - intersectpoint; // beállítjuk az irányvektorát iray.dv.norm(); // normalizálunk double factor = normal.dot(iray.dv); // ez a cos(theta) if(factor < 0) // csak a 0..1 tartományt vesszük figyelembe factor = 0; color = objects[minindex]->color; // az elmetszettnek a színét vesszük.

15 // és vesszük a Lambert-törvény által meghatározott árnyalást // a fény egyes komponenseinek értékét azért kellett 255-tel osztani, mert én // a értékekkel szeretek dolgozni, viszont a képletbe egy értéknek // kell kerülnie color.r = color.r * (light.color.r / 255.0) * factor; color.g = color.g * (light.color.g / 255.0) * factor; color.b = color.b * (light.color.b / 255.0) * factor; return color; // visszaadjuk a színt

16 Görbe tükör Ha eddig eljutott valaki, akkor innen már nem nehéz, ezt tudom ígérni. Ebben a fejezetben a tükröző felületekkel fogunk foglalkozni, és megértjük, hogy miért is hívják a rekurzív sugárkövetést rekurzívnak. Kis kitérő: a sík Hogy a munkánk látványosabb legyen, építsünk egy sík osztályt, amit majd tudunk talajként használni. Én egy kicsit előre dolgoztam, szóval az én sík osztályom így néz ki: // Sík osztály class Plane : public Object public: Vec point; // a sík egy pontja Vec normal; // a sík normálvektora // konstruktor Plane(Vec p, Vec n) point = p; normal = n; // metszi-e double intersect(ray& ray) double d = normal.dot(ray.dv); if(d == 0.0) return -1.0; double nx = normal.x; double ny = normal.y; double nz = normal.z; double Psx = point.x; double Psy = point.y; double Psz = point.z; double dvx = ray.dv.x; double dvy = ray.dv.y; double dvz = ray.dv.z; double Pex = ray.p0.x; double Pey = ray.p0.y; double Pez = ray.p0.z; double t = -1.0 * ((nx * Pex - nx * Psx + ny * Pey - ny * Psy + nz * Pez - nz * Psz) / (nx * dvx + ny * dvy + nz * dvz)); if(t > epsilon) return t; if(t > 0) return 0; return -1; ; // normálvektor Vec getnormal(vec&) return normal;

17 A main függvényben adjunk is hozzá egy talajt a színtérhez, olyan helyre, hogy a talajunk a vetítősíkunkat a as ablak alján metssze. Ehhez az kel, hogy függőleges irányban 300 egységgel lefele toljuk a síkot. Ezen kívül a gömbjeinket tegyük le a síkra, ne a levegőben lógjanak! Ez kódban így valósul meg: Scene scene; // színtér scene.add(new Sphere(Vec(0, 200, 300), 100)); // egy új gömb hozzáadás scene.objects[0]->color = Color(255, 255, 255); // az új elem színének beállítása scene.add(new Sphere(Vec(150, 200, 500), 100)); scene.objects[1]->color = Color(255, 255, 0); scene.add(new Plane(Vec(0, 300, 0), Vec(0, -1, 0))); scene.objects[2]->color = Color(0, 255, 0); Ezek után valami ilyesmi képet kéne kapnunk: Ezzel vége ennek a kitérőnek.

18 Nagy kitérő: Fresnel? Nem, sima nátha. Ha emlékszünk az Object osztály felépítésére, akkor észrevehetjük, hogy volt benne kappa meg Kr változó, törésmutatót jelentő fr, illetve egy computefresnel függvény. Ha valaki nem emlékszik rá, akkor olvasson vissza A lányok tudják, hogy az ideális tükör olyan, ami tökéletesen adja vissza az ő karcsú, hosszú combú, bőrhibától mentes alakjukat. Ilyen tükör sajnos a valóságban nincs. Kicsit komolyabban véve a dolgot: az ideális tükör olyan, ami a fény minden hullámhosszán ugyanazt az intenzitást veri vissza, azaz egyáltalán nincs elnyelése, a kilépő fény színe ugyanaz, mint a belépőé. Ez a valóságban nincs így, minden tükröző anyag elnyel valamennyit. Azt, hogy ezt mennyire teszi, az úgynevezet Fresnelegyütthatóval fejezhetjük ki. Egy anyag adott pontban vett Fresnel-együtthatója függ a fény belépési szögétől, illetve az anyag törésmutatójától. Hogy az életünk cseppet se legyen egyszerű, ezért a fizikusok kitalálták, hogy a törésmutató komplex szám, ezért mi azt az fr + kappa * j alakban fogjuk használni. A Fresnel egyenlettel számolni kifejezetten nehéz, de van egy jó közelítése, amit Lazányi- Schlick képletnek hívnak: Kr(r) ~ [ (fr(r) 1) 2 + (kappa(r) 2 ) + (1 cosθ) 5 * 4fr(r) ] / [(fr(r) + 1) 2 + (kappa(r) 2 ) ] Ebben az egyenletben az r a vörös színkomponenst jelöli. Értelemszerűen ugyanígy kiszámolható a kék és a zöld színtartományra is a Fresnel-együttható. Az alább megadom a Fresnel-együtthatók számolásának egy lehetséges megvalósítását (Object osztály): void computefresnel(double costheta) // Fresnel-együtthatót számoló függvény Kr.r = ((pow((fr.r - 1.0), 2)) + (pow(kappa.r, 2)) + (pow((1.0 - costheta), 5)) * (4 * fr.r)) / ((pow((fr.r + 1.0), 2)) + (pow(kappa.r, 2))); Kr.g = ((pow((fr.g - 1.0), 2)) + (pow(kappa.g, 2)) + (pow((1.0 - costheta), 5)) * (4 * fr.g)) / ((pow((fr.g + 1.0), 2)) + (pow(kappa.g, 2))); Kr.b = ((pow((fr.b - 1.0), 2)) + (pow(kappa.b, 2)) + (pow((1.0 - costheta), 5)) * (4 * fr.b)) / ((pow((fr.b + 1.0), 2)) + (pow(kappa.b, 2))); A rekurzi jó! A rekurzív sugárkövetés ötlete a tükröző felületek megjelenésével terjedt el. Az ötlet nagyon egyszerű: vegyük a beérkezési pontot, majd ne az elmetszett test színét adjuk vissza, hanem a beérkezési pontból indítsunk egy új sugarat, és ennek a visszatérési értékét adjuk hozzá az eredeti színhez! Mivel nem akarjuk, hogy a rekurziónk több tükröző felület esetén a végtelenbe tartson, ezért meghatározunk egy iterációs mélységet, amit a kódban DMAX-szal jelölünk. Próbáljuk meg jelen esetben a kódból megérteni, hogy mi is történik a rekurzió és a visszaverődés folyamán: Először a main függvényben állítsuk jól be a paramétereket Scene scene; // színtér scene.add(new Sphere(Vec(0, 200, 300), 100)); // egy új gömb hozzáadás scene.objects[0]->color = Color(255, 255, 255); // az új elem színének beállítása scene.objects[0]->isreflective = false; scene.add(new Sphere(Vec(150, 200, 500), 100)); scene.objects[1]->color = Color(255, 255, 0); scene.objects[1]->isreflective = false;

19 scene.add(new Plane(Vec(0, 300, 0), Vec(0, -1, 0))); scene.objects[2]->color = Color(255, 255, 255); // a szín a visszaverő tulajdonsága miatt mindegy scene.objects[2]->fr = Color(0.17, 0.35, 1.5); // legyen ez a törési mutatója (aranyra jellemző) scene.objects[2]->kappa = Color(3.1, 2.7, 1.9); // legyen ez a kappa (aranyra jellemző) scene.objects[2]->isreflective = true; // legyen tükröző felület Majd pedig a Trace függvényt módosítsuk. Color Trace(Ray& ray, int iterat) Color color; // a majdani visszatérési szín color.r = color.g = color.b = 0; // alapból feketére állítjuk if(iterat < DMAX) // ha még nem léptük át az iterációs határt iterat++; // megnöveljük eggyel az iteráció számát double t = -1; // az egyenlet megoldása double mint = ; // a minimális "t"-t egy jó nagy számra inicializáljuk int minindex = -1; // a mint-hez tartozó index for(int i = 0; i < objcount; i++) t = objects[i]->intersect(ray); // elmetsszük if(t > epsilon) // csak a pozitív megoldások érdekelnek if(t < mint) // az olyanok, amik közelebb vannak, mint az eddig megtalált legközelebbi mint = t; // átállítjuk minindex = i; // a minimálisra vonatkozó információkat if(minindex >= 0) // ha sikeresen elmetszettük valakit t = mint; // a t legyen a minimálisnak talált Vec intersectpoint; // a metszéspont intersectpoint = ((ray.p0) + (ray.dv * t)); // ez lesz a pontos helye Vec normal = objects[minindex]->getnormal(intersectpoint); // a felület normálisa Ray iray; // egy sugár, ami a metszéspontból a fény felé fog majd nézni iray.p0 = intersectpoint + normal * 0.01; // kicsit "arrébb" húzzuk, hogy biztos ne legyen a gömbünkben a sugár kezdőpontja iray.dv = light.p0 - intersectpoint; // beállítjuk az irányvektorát iray.dv.norm(); // normalizálunk double factor = normal.dot(iray.dv); // ez a cos(theta) if(factor < 0) // csak a 0..1 tartományt vesszük figyelembe factor = 0; color = objects[minindex]->color; // az elmetszettnek a színét vesszük. // és vesszük a Lambert-törvény által meghatározott árnyalást // a fény egyes komponenseinek értékét azért kellett 255-tel osztani, mert én // a értékekkel szeretek dolgozni, viszont a képletbe egy értéknek // kell kerülnie if(!objects[minindex]->isreflective) // ha nem visszaverő color.r = color.r * (light.color.r / 255.0) * factor; // akkor a diffúz árnyalást használjuk color.g = color.g * (light.color.g / 255.0) * factor; color.b = color.b * (light.color.b / 255.0) * factor; if(objects[minindex]->isreflective) // ha tükröző objects[minindex]->computefresnel(factor); // kiszámoljuk az adott pontban vett Fresnel-eh.-kat // factor még mindig cos(theta) double costheta2 = -1.0 * ray.dv.dot(normal); // costheta2, a beérkező sugár és a normális skaláris szorzata

20 Ray rray; // visszavert sugarunk rray.p0 = intersectpoint + normal * epsilon; // kezdeti pontja a metszés pont egy kicsit eltolva rray.dv = ray.dv + normal * 2 * costheta2; // az irányát így számoljuk rray.dv.norm(); // normalizáljuk sugarunkat eddig színhez Color pluscolor = Trace(rRay, iterat); // elindítjuk az új color = color + pluscolor; // majd az eredményt hozzáadjuk az color.r = color.r * objects[minindex]->kr.r; // vesszük a szín Fresnel-eh.-s szorzatát color.g = color.g * objects[minindex]->kr.g; // ettől lesz tulajdonképpen színe color.b = color.b * objects[minindex]->kr.b; // a felületnek return color; // visszaadjuk a színt. Valami ilyesminek kéne kijönnie:

21 A távolságot mint üveggolyót megkapod Eddig eljutottunk oda, hogy már tudunk tükrözni, diffúz felületeket létrehozni, szóval már egy szép képet össze tudnánk állítani. Viszont eszünkbe jut gyerekkorunkból (legalábbis nekem az enyémből) az üveggolyó, és hogy hányszor néztünk keresztül rajta, mert vicces volt. Ezért nézzük át, hogy mi is történik, ha fénytörő felületeket akarunk implementálni! A matematikai és fizikai levezetést ha nem haragszotok megint el fogom kerülni, csupán a leglényegesebb dolgokat vesszük sorra. Nézzük meg, mi is történik a valóságban! A fénytörés akkor jön létre, ha a foton két különböző sűrűségű felület határára ér. Két dolog fordulhat elő: vagy a ritkábból a sűrűbb, vagy a sűrűbből a ritkább anyag felé megyünk. Minden közegnek van egy rá jellemző értéke, ezt nevezzük törésmutatónak, és a határátlépés irányától függően (sűrűbből ritkábba, vagy fordítva) vesszük ezt a törésmutatót, vagy a reciprokát. A légmentes térnek 1 a törésmutatója, mindent ehhez viszonyítunk. A levegőnek annyira kicsivel több a törésmutatója, hogy általában azt is 1-nek választjuk. A fénytörés érdekességét tulajdonképpen a kilépési szög adja, azaz hogy a beérkező fény az új közegben mekkora szöget fog bezárni a felületi normálissal. Ezt jól szemlélteti az alábbi ábra: A Snellius-Descartes törvény értelmében sin(θ i ) / sin(θ f ) = fr, ahol az fr annak az anyagnak a törésmutatója, amelyiket elmetszi a sugarunk. Felmerül a kérdés, hogy akkor most hogyan van ez, a levegő törésmutatója hogyan jön a képbe? A válasz: sehogy. Egy egyszerű példa: két koncentrikus gömbünk van, eltérő sugarakkal, és eltérő sűrűséggel (ebből következően eltérő törésmutatóval). Amikor belépünk a külső gömbbe, akkor értelemszerűen a külső gömb törésmutatójával dolgozunk. Ezután elmetsszük a belső gömböt, akkor annak a törésmutatójával dolgozunk. Elérjük a középpontot, megyünk kifele, és itt jön a vicc: először a belső gömböt metsszük, tehát annak a törésmutatójával fogunk foglalkozni. A példából talán érthető, hogy a levegőnek a törésmutatójával akkor dolgoznánk, ha kilépnénk a levegős közegből a légüres térbe. Tehát a következőt fogjuk csinálni: elmetsszük a testünket, megnézzük, hogy törő felület-e, megnézzük, hogy a testünk belsejében vagyunk-e vagy nem (merre áll a normálvektor), ha belül vagyunk, akkor átállítjuk a törésmutatót, és a normálvektort, majd megnézzük, hogy be tudunk-e törni a testbe, és ha igen, akkor új sugarat hozunk létre, és rekurzívan lekövetjük.

22 Azt, hogy a fénysugarunk bejut-e a testbe, vagy túl lapos szögben érkezik-e, és lepattan, a törésmutató határozza meg (egész pontosan azt mutatja meg a törésmutató, hogy mennyi az a túl lapos szög ). Ezt egy képletnek a visszatérési értéke adja meg, mégpedig ha a disc = ((1.0 - cosalpha * cosalpha ) / (n * n)) összefüggésben a disc kisebb, vagy egyenlő, mint nulla, akkor nem sikerült betörnünk az anyagba. A képletben a cosalpha a -1 * bejövő sugár iránya * normális, az n pedig a törésmutató. Innen már csak a visszavert sugár irányának kiszámítása kell, amire a teljesség igénye nélkül megadok itt egy egyenletet: dv = ray.dv / n + tnormal * (cosalpha / n - sqrt(disc)) Ahol a ray.dv a beérkező fény irányvektora, n a törésmutató, tnormal a megfelelő irányba álló normálvektor, cosaplha pedig a fent meghatározott. Nézzük meg, hogy ez kódban hogyan néz ki: A Trace függvényt így egészítjük ki: Color Trace(Ray& ray, int iterat) Color color; // a majdani visszatérési szín color.r = color.g = color.b = 0; // alapból feketére állítjuk if(iterat < DMAX) // ha még nem léptük át az iterációs határt iterat++; // megnöveljük eggyel az iteráció számát double t = -1; // az egyenlet megoldása double mint = ; // a minimális "t"-t egy jó nagy számra inicializáljuk int minindex = -1; // a mint-hez tartozó index for(int i = 0; i < objcount; i++) t = objects[i]->intersect(ray); // elmetsszük if(t > epsilon) // csak a pozitív megoldások érdekelnek if(t < mint) // az olyanok, amik közelebb vannak, mint az eddig megtalált legközelebbi mint = t; // átállítjuk minindex = i; // a minimálisra vonatkozó információkat if(minindex >= 0) // ha sikeresen elmetszettük valakit t = mint; // a t legyen a minimálisnak talált Vec intersectpoint; // a metszéspont intersectpoint = ((ray.p0) + (ray.dv * t)); // ez lesz a pontos helye Vec normal = objects[minindex]->getnormal(intersectpoint); // a felület normálisa Ray iray; // egy sugár, ami a metszéspontból a fény felé fog majd nézni iray.p0 = intersectpoint + normal * 0.01; // kicsit "arrébb" húzzuk, hogy biztos ne legyen a gömbünkben a sugár kezdőpontja iray.dv = light.p0 - intersectpoint; // beállítjuk az irányvektorát iray.dv.norm(); // normalizálunk double factor = normal.dot(iray.dv); // ez a cos(theta) if(factor < 0) // csak a tartományt vesszük figyelembe factor = 0;

23 color = objects[minindex]->color; // az elmetszettnek a színét vesszük. // és vesszük a Lambert-törvény által meghatározott árnyalást // a fény egyes komponenseinek értékét azért kellett 255-tel osztani, mert én // a értékekkel szeretek dolgozni, viszont a képletbe egy értéknek // kell kerülnie if(!objects[minindex]->isreflective &&!objects[minindex]->isrefractive) // ha nem visszaverő, és nem törő color.r = color.r * (light.color.r / 255.0) * factor; // akkor a diffúz árnyalást használjuk color.g = color.g * (light.color.g / 255.0) * factor; color.b = color.b * (light.color.b / 255.0) * factor; if(objects[minindex]->isreflective) // ha tükröző objects[minindex]->computefresnel(factor); // kiszámoljuk az adott pontban vett Fresnel eh.-kat // factor még mindig cos(theta) double costheta2 = -1.0 * ray.dv.dot(normal); // costheta2, a beérkező sugár és a normális skaláris szorzata Ray rray; // visszavert sugarunk rray.p0 = intersectpoint + normal * epsilon; // kezdeti pontja a metszés pont egy kicsit eltolva rray.dv = ray.dv + normal * 2 * costheta2; // az irányát így számoljuk rray.dv.norm(); // normalizáljuk sugarunkat eddig színhez fresnel-eh -s szorzatát tulajdonképpen színe Color pluscolor = Trace(rRay, iterat); // elindítjuk az új color = color + pluscolor; // majd az eredményt hozzáadjuk az color.r = color.r * objects[minindex]->kr.r; // vesszük a szín color.g = color.g * objects[minindex]->kr.g; // ettől lesz color.b = color.b * objects[minindex]->kr.b; // a felületnek if(objects[minindex]->isrefractive) // ha törő felülettel van dolgunk double n = objects[minindex]->fr.r; // vesszük a törésmutatót // a példánkban a törő felület minden hullámhosszon ugyanúgy tör // ezért elég csak a vörös komponenst venni // értelemszerűen minden fénytartományra külön kiszámolható lenne a törés Vec tnormal = normal; // csinálunk egy temporális normálvektort double cosalpha = -1.0 * ray.dv.dot(tnormal); // vesszük a beesési szög koszinuszának -1-szeresét if(cosalpha < 0) // ha ez kisebb, mint 0, akkor a testünk belsejében vagyunk n = 1.0 / n; // vesszük a törésmutató reciprokát tnormal = tnormal * -1.0; // és a normálvektort megfordítjuk cosalpha = -1.0 * ray.dv.dot(tnormal); // majd megint kiszámoljuk cosaplhát double disc = ((1.0 - cosalpha * cosalpha ) / (n * n)); // megnézzük, hogy sikerül-e betörni

24 if(disc > 0) // ha igen Ray fray; // létrehozunk egy új sugarat fray.p0 = intersectpoint + tnormal * epsilon * -1.0; // az új sugár kezdőpontja ne pontosan // ott legyen, ahol a beérkezési pont a sqrt(disc)); // a tört sugár iránya // számolási pontatlanságok elkerülése végett fray.dv = ray.dv / n + tnormal * (cosalpha / n - fray.dv.norm(); // normalizáljuk Color pluscolor = Trace(fRay, iterat); // rekurzívan elindítjuk color = pluscolor; return color; // visszaadjuk a színt. A main függvénybe pedig ezt tegyük pluszba: Scene scene; // színtér scene.add(new Sphere(Vec(0, 200, 300), 100)); // egy új gömb hozzáadás scene.objects[0]->color = Color(255, 255, 255); // az új elem színének beállítása scene.objects[0]->isreflective = false; scene.objects[0]->isrefractive = false; scene.add(new Sphere(Vec(150, 200, 500), 100)); scene.objects[1]->color = Color(255, 255, 0); scene.objects[1]->isreflective = false; scene.objects[1]->isrefractive = false; scene.add(new Plain(Vec(0, 300, 0), Vec(0, -1, 0))); scene.objects[2]->color = Color(255, 255, 255); // a szín a visszaverő tulajdonsága miatt mindegy scene.objects[2]->fr = Color(0.17, 0.35, 1.5); // legyen ez a törési mutatója (aranyra jellemző) scene.objects[2]->kappa = Color(3.1, 2.7, 1.9); // legyen ez a kappa (aranyra jellemző) scene.objects[2]->isreflective = true; // legyen tükröző felület scene.objects[2]->isrefractive = false; scene.add(new Sphere(Vec(75, 200, 100), 100)); scene.objects[3]->color = Color(0, 0, 0); scene.objects[3]->fr = Color(1.13, 1.13, 1.13); // alacsony törési index scene.objects[3]->kappa = Color(1.0, 1.0, 1.0); // egységnyi kappa scene.objects[3]->isreflective = true; // legyen viszaverő scene.objects[3]->isrefractive = true; // és törő

25 Halszemmel a diszkóban Ugye megállapodtunk abban, hogy a vetítősíkunkból egy as ablakot fogunk kivágni, és azon keresztül fogunk benézni a színtérbe. Ha túl közel van a szemünk az ablakhoz, akkor túl nagy szögben fogunk benézni, ha messze vagyunk, akkor túl kis szögben, és meglehetősen érdekesen fog akkor torzulni a tér. Ki lehet próbálni. A megoldást az jelenti, ha kiszámoljuk, hogy milyen távol álljunk a vászontól. Ehhez egy lehetséges algoritmus a következő: float FOV = 60; float FOV2 = (float)(fov / 2.0); float L = (float)w2 / (float)tan(fov2 * PI / 180.0); A FOV-val jelöljük, hogy milyen szögben akarunk betekinteni a színtérbe, és az L adja meg, hogy milyen messze kell állnunk a vászontól.

26 Lapátoljunk össze Megtanultuk, hogy mi a sugárkövetés optikai alapja, miért úgy épül fel, ahogy. Megnéztük, hogy hogyan tudunk diffúz felületeket létrehozni, hogyan épülnek fel a tükröző felületek, és mi történik fénytörésnél. Megszüntettük a halszemeffektust, és felépítettünk egy olyan osztályhierarchiát, amellyel könnyen tudunk dolgozni. Remélem, van pár ember, akinek felkeltettem az érdeklődését, és szép képeket fogtok előállítani sugárkövetéssel. További sok sikert, és jó programozást!