ZALAEGERSZEG ÉS TÉRSÉGE TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS



Hasonló dokumentumok
ZALAEGERSZEG ÉS TÉRSÉGE TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS

A Polgármesteri Hivatal 2004.évi költségvetése

Pedagógiai szakmai szolgáltatáshoz kapcsolódó programok megvalósítása

Bagod község Önkormányzat Képviselőtestületének 3/2011. (II.10.) számú rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületeinek május 27-i ülésére

Jelentés Hagyárosbörönd község Önkormányzatának pénzügyi helyzetéről.

Előterjesztés. A Közös Fenntartású Oktatási Intézmények évi gazdálkodásáról

Bevételek forrásonkénti ill. működési és felhalmozási cél szerinti részletezése a költségvetési rendelet 4. -ához. Előirányzat Bevételi jogcímek

ZALAEGERSZEG ÉS TÉRSÉGE TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS HATÁROZATOK TÁRA

Tárgy: Javaslat a Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetésének módosítására. Dr. Herczeg Tibor jegyző

ZALAEGERSZEG ÉS TÉRSÉGE TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS HATÁROZATOK TÁRA

2010. évi terv (adatok ezer forintban) ÚT, AUTÓPÁLYA ÉPÍTÉSE ÖSSZESEN:

T Á J É K O Z T A T Ó. Szálka Község Önkormányzata évi költségvetésének III. negyedévi teljesítéséről

József Attila Művelődési Ház és Nagyközségi Könyvtár 2019 évi költségvetése (adatok Ft)

Közös Fenntartású Általános Iskola és Napközi-otthonos Óvoda Szigliget

ELŐTERJESZTÉS. Veszprémfajsz Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 24. napján tartandó rendkívüli ülésére

Humánszolgáltató Központ. Bevételek

Tárgy: Tájékoztatás a Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetési beszámolójáról. Dr. Herczeg Tibor jegyző

2010. évi terv (adatok ezer forintban) ÚT, AUTÓPÁLYA ÉPÍTÉSE ÖSSZESEN:

Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 21/2009.(IX.28.) r e n d e l e t e

Elemi költségvetés CSUKA ZOLTÁN VÁROSI KÖNYVTÁR Megye: 13 Településtípus: 0057 Szakág: Szektor: 1251 Év/Időszak:

2. A rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, de rendelkezéseit január 1-jétőlkell alkalmazni. címzetes főjegyző

Kereset-kiegészítés fedezete 106

Elterjesztés Vaszar, Gecse és Takácsi Községek Önkormányzatai február 04-i együttes ülésére Tisztelt Képviselők!

KÖLTSÉGVETÉS év. Dombóvár és Környéke Kistérségi Ivóvízminőség-javító Társulás

Magyargéc Község Önkormányzatának évi költségvetése Önkormányzatok igazgatási tevékenysége

E L Ő T E R J E S Z T É S A Pápai Többcélú Kistérség Társulás Társulási Tanácsa február 3-i ülésére

Szigligeti Közös Fenntartású Általános Iskola

Kup Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2013. (II.21.) Önkormányzati rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről

Előirányzat módosítási javaslat a Képviselő-testület szeptember 21-i testületi ülésére

A Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetésének módosítását az alábbiak indokolják: Bevételek

2012 Féléves beszámoló

Bánk Község Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2012. (XI.30.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat évi költségvetésének módosításáról

Az elõterjesztést készítette: Dr. Herczeg Tibor Sáfrányos Józsefné. Az elõterjesztés melléklete: tagintézményi költségvetés-tervezet

VAS MEGYE ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 8/2013. (X. 07.) sz. ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

Erkel Ferenc Zeneiskola. Dunavarsány Halász L.-né u KÖLTSÉGVETÉS melléklet

FELCSÚTI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL Kormányzati funkció: évi költségvetés

08 Részmunkaidőben foglalkoztatottak rendszeres személyi juttatása Rendszeres személyi juttatások (07+08)

BÉKÉSCSABA MEGYEI J.0GÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Az 1/2008 (II.21.) számú rendelet (továbbiakban: Rendelet) 1. szövegrészéből a Polgármesteri Hivatal megnevezés hatályát veszti.

Felügyeleti hatáskör társ I. félévi előirányzat módosítás. Főkönyvi számla Szakfeladat Összeg Megnevezés

PIR: Elemi költségvetés NAPSUGÁR OTTHON Fejezet: 20/01 zaradek.cim02/03 Szakág: Szektor: 1051 Időszak:

07 Teljes munkaidőben foglalkoztatottak rendszeres személyi juttatása összesen ( )

Weöres Sándor Óvoda. Dunavarsány Árpád u KÖLTSÉGVETÉS. 004 melléklet

Balatonederics Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 21/2014. (XII.5.) Önkormányzati rendelete

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS

17/2012. Karancsság Község Önkormányzata és Szalmatercs Község Önkormányzata Képviselő-testületeinek november 30-án megtartott együttes

ELŐ TERJESZTÉS Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének március 27-i ülésére

Napköziotthonos Óvoda. Intézményei bevételek összesen: Támogatások, kiegészítések és átvett pénzeszközök 1147

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS

6/2019.(V.30.) önkormányzati rendelete 1

ELŐTERJESZTÉS. Tárgy: Zirci Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetésének megalkotása

Mány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2013. (II.7.) önkormányzati rendelete a évi költségvetésről

3. melléklet Uzsa Község évi várható kiadási előirányzatairól

ÖRVÉNYES KÖZSÉG Képviselő-testületének. 2/2009. (III. 17.) rendelete. Örvényes Község Önkormányzat évi költségvetéséről

állapítja meg. (4) A 2. -ban megállapított kiadási előirányzatból

ELŐTERJESZTÉS Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete májusi ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete január 25-i ülésére

Költségvetési kiadások 2009 év teljesítés

Balatonfenyves Község Önkormányzatának. 7/2009. (II.13.) számú rendelete Balatonfenyves Község Önkormányzat évi költségvetéséről

Bánk Község Önkormányzat évi költségvetésének háromnegyed-éves mérlege. Bevételek

Kiadások K1 SZEMÉLYI JUTTATÁSOK

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2013. (II. 22.) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E L E T E

Petőfi Művelődési Ház és Könyvtár. Dunavarsány Kossuth L. u KÖLTSÉGVETÉS melléklet

ZEBECKE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Árpád Fejedelem Általános Iskola. Dunavarsány Árpád u KÖLTSÉGVETÉS melléklet

Bánk Község Önkormányzat évi költségvetési koncepciója. Bevételek

1./ Az Önkormányzat évi költségvetésének módosítása Előterjesztő: polgármester

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Melléklet 1/11. oldal Számszaki mellékletek

A Hajdúnánási Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetési tervezete

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület szeptember 28-i ülésére

Előterjesztés Gyugy község Önkormányzat Képviselő-testületének október 10-én tartandó ülésére

A Hajdúnánási Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetési tervezete

Tisztelt Képviselők! Tisztelt Képviselők!

2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI TERV INTÉZMÉNYI KIADÁSOK

Bucsa és Kertészsziget Önkormányzat Napközi Otthonos Óvoda Intézményfenntartó Társulása Bucsa, Kossuth tér 6. M E G H Í V Ó

A Bolgár Országos Önkormányzat évi költségvetése

Bátai Hunyadi János Általános Iskola évi beszámoló

Tel.: 63/

Humánszolgáltató Központ. Bevételek

E L Ő T E R J E S Z T É S Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének december 17-i ülésére

Homokbödöge Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2019. (II.26.) önkormányzati rendelete Homokbödöge Község Önkormányzat 2019.

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS

2013 Elemi költségvetés

ELŐTERJESZTÉS. Előterjesztés tárgya: A Nemesvámosi Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetésének megvitatása

Kommunális feladatok. Kiadás 2009.év Bojt. Szakfeladat Számlaszám M e g n e v e z é s Helyi közutak üzemeltetése, fenntartása

Tolmács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2012. (XI.29.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat évi költségvetésének módosításáról

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS

/tervezet/ A rendelet 3. -a helyébe az alábbi rendelkezés lép:

ELŐTERJESZTÉS Vas Megyei Önkormányzat évi költségvetési előirányzatainak 2. számú módosítására

Táp Községi ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

IBRÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 17/2010. (VIII. 09.) /2010. (III.05.)

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS

Görcsönydoboka Község Önkormányzat 2018.évi költségvetésének bevételei és kiadásai kormányzati funkciók szerinti bontásban

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS

Püspökmolnári Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2013.(II.15.) számú önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

2. sz. napirendi pont

Szakfeladat Számlaszám Megnevezés. 516 Rendszeres személyi juttatások 3 fő

Átírás:

01/ 2005 (VI.30.) sz. határozat A Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás egyhangú szavazással a jelölőbizottság tagjának választja meg Kocsis Évát, Búcsúszentlászló község polgármesterét. Határidő: 2005. június 30. Felelős: Dr. Gyimesi Endre levezető elnök 02/ 2005 (VI.30.) sz. határozat A Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás egyhangú szavazással a jelölőbizottság tagjának választja meg Köcse Tibort, Nagypáli község polgármesterét. Határidő: 2005. június 30. Felelős: Dr. Gyimesi Endre levezető elnök 03/ 2005 (VI.30.) sz. határozat A Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás egyhangú szavazással a jelölőbizottság tagjának választja meg Farkas Tibornét, Gősfa község polgármesterét. Határidő: 2005. június 30. Felelős: Dr. Gyimesi Endre levezető elnök 04/ 2005 (VI.30.) sz. határozat A Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás egyhangú szavazással úgy döntött, hogy a Zalaegerszeg és Térsége Kistérségi Fejlesztési Tanács elnöke, elnök-helyettese és elnökségi tagjai a továbbiakban a jogutód Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Társulás elnöki, elnök-helyettesi és elnökségi tagi tisztségét töltik be, a Tanács munkaszervezete látja el a Többcélú Társulás feladatait. Határidő: 2005. június 30. 05/ 2005 (VI.30.) sz. határozat A Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás egyhangú szavazással úgy döntött, hogy 15 perc szünetet követően titkos szavazással döntenek az elnökhelyettes személyéről. A szavazatszámláló bizottság tagjainak Kocsis Éva Búcsúszentlászló polgármesterét, Köcse Tibor Nagypáli polgármesterét, Farkas Tiborné Gősfa polgármesterét választják meg. A szavazatszámláló bizottság elnökének Köcse Tibort választják meg. Határidő: 2005. június 30. 06/ 2005 (VI.30.) sz. határozat A Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás szavazásra jogosult, jelenlevő 78 (ebből 22 meghatalmazással) polgármestere titkos szavazással, 63 igen szavazattal úgy döntött, hogy a társulás betöltetlen elnökhelyettesi tisztjére Kozma János Zalalövő polgármesterét választja meg. Határidő: 2005. június 30.

07/ 2005. (VIII.17.) sz. határozat A Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás 2005. szeptember 1-jétől határozatlan időtartamra Kovácsné Császár Ágnest nevezi ki a Társulás szakmai munkaszervezete, a Zalaegerszegi Koordinációs Iroda pénzügyi vezetőjeként. Munkabérét 160.000,- Ft/hó összegben állapítja meg. A Társulási Tanács felkéri az elnököt a munkaszerződés elkészítésére és aláírására. Határidő: 2005. szeptember 1. 08/ 2005. (VIII.17.) sz. határozat A Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás, a Társulási Tanács által létrehozott Munkaszervezet Alapító Okiratát elfogadja. A Munkaszervezet Alapító Okirata megtalálható a Zalaegerszegi Kistérségi Koordinációs Irodában a 01-162/ 2007. ügyiratszámú előadói ívben. 09/ 2005. (VIII.17.) sz. határozat A Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás a Munkaszervezetre vonatkozó Házipénztárkezelési Szabályzatát elfogadja. A Munkaszervezetre vonatkozó Házipénztárkezelési Szabályzata megtalálható a Zalaegerszegi Kistérségi Koordinációs Irodában a 161-2/2007. ügyiratszámú előadói ívben. 10/ 2005. (VIII.17.) sz. határozat A Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás a Munkaszervezetre vonatkozó Iratkezelési Szabályzatot elfogadja. A Munkaszervezetre vonatkozó Iratkezelési Szabályzat megtalálható a Zalaegerszegi Kistérségi Koordinációs Irodában a 161-1/2007. ügyiratszámú előadói ívben. 11/ 2005. (VIII.17.) sz. határozat A Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás Kalamár Gábor közoktatási szakértőt bízza meg a Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás Közoktatási Feladatellátási Stratégiájának elkészítésére. A helyzetfeltárás és stratégia elkészítésének díja: bruttó 1.500.000,- Ft. Normatíva- felhasználási javaslatok leadásának határideje: 2005. október 7. Közoktatási feladatellátási koncepció leadási határideje: 2005. december 12. A Társulási Tanács felkéri az elnököt a megbízási szerződés aláírására. Határidő: 2005. augusztus 18.

12/ 2005. (VIII.17.) sz. határozat Társulás Közoktatási Bizottság elnökének Kocsis Éva Búcsúszentlászló község polgármesterét megválasztotta. 13/ 2005. (VIII.17.) sz. határozat Társulás Közoktatási Bizottság tagjának Pecsics Zoltán Zalacséb község polgármesterét megválasztotta. 14/ 2005. (VIII.17.) sz. határozat Társulás Közoktatási Bizottság tagjának Simon Gyuláné Hottó község polgármesterét megválasztotta. 15/ 2005. (VIII.17.) sz. határozat Társulás Közoktatási Bizottság tagjának Farkas Tiborné, Gősfa község polgármesterét megválasztotta. 16/ 2005. (VIII.17.) sz. határozat Társulás Közoktatási Bizottság tagjának Szeli Gábor külső szakértőt megválasztotta. 17/ 2005. (VIII.17.) sz. határozat Társulás Közoktatási Bizottság tagjának Tóth Ferenc külső szakértőt megválasztotta.

18/ 2005. (VIII.17.) sz. határozat Társulás Közoktatási Bizottság tagjának Kardos József külső szakértőt megválasztotta. 19/ 2005. (VIII.17.) sz. határozat Társulás Egészségügyi és Szociális Bizottság elnökének Gellén Endre, Gellénháza polgármesterét megválasztotta. 20/ 2005. (VIII.17.) sz. határozat Társulás Egészségügyi és Szociális Bizottság tagjának Németh Editet Kustánszeg polgármesterét megválasztotta. 21/ 2005. (VIII.17.) sz. határozat Társulás Egészségügyi és Szociális Bizottság tagjának Gáspár Zoltánnét, Kustánszeg polgármesterét megválasztotta. 22/ 2005. (VIII.17.) sz. határozat Társulás Egészségügyi és Szociális Bizottság tagjának Vásár István Salomvár polgármesterét megválasztotta. 23/ 2005. (VIII.17.) sz. határozat Társulás Egészségügyi és Szociális Bizottság külső tagjának Dr. Papp Évát megválasztotta.

24/ 2005. (VIII.17.) sz. határozat Társulás Egészségügyi és Szociális Bizottság külső tagjának Dr. Marx Gyulát megválasztotta. 25. sz. (VIII.17.) sz. határozat Társulás Egészségügyi és Szociális Bizottság külső tagjának Dr. Selmeczi Kamillt megválasztotta. 26/ 2005. (VIII.17.) sz. határozat Társulás Területfejlesztési Bizottság elnökének Tóth András Pusztaszentlászló polgármesterét megválasztotta. 27/ 2005. (VIII.17.) sz. határozat Társulás Területfejlesztési Bizottság tagjának Köcse Tibor Nagypáli polgármesterét megválasztotta. 28/ 2005. (VIII.17.) sz. határozat Társulás Területfejlesztési Bizottság tagjának Kovács Dezső Zalaszentgyörgy polgármesterét megválasztotta. 29/ 2005. (VIII.17.) sz. határozat Társulás Területfejlesztési Bizottság tagjának Török Zoltán, Gombosszeg polgármesterét megválasztotta.

30/ 2005. (VIII.17.) sz. határozat Társulás Területfejlesztési Bizottság külső tagjának Bali József külső szakértőt megválasztotta. 31/ 2005. (VIII.17.) sz. határozat Társulás Területfejlesztési Bizottság külső tagjának Henics Attila külső szakértőt megválasztotta. 32/ 2005. (VIII.17.) sz. határozat Társulás Területfejlesztési Bizottság külső tagjának Horváth Jácint külső szakértőt megválasztotta. 33/ 2005. (VIII.17.) sz. határozat Társulás Pénzügyi Bizottság elnökének Horváth Zoltán Tófej polgármesterét megválasztotta. 34/ 2005. (VIII.17.) sz. határozat Társulás Pénzügyi Bizottság tagjának Petőfi Lászlóné Zalaistvánd polgármesterét megválasztotta. 35/ 2005. (VIII.17.) sz. határozat Társulás Pénzügyi Bizottság tagjának Horváth Istvánné Kávás polgármesterét megválasztotta.

36/ 2005. (VIII.17.) sz. határozat Társulás Pénzügyi Bizottság külső tagjának Cziborné Vincze Amália külső szakértőt megválasztotta. 37/ 2005. (VIII.17.) sz. határozat Társulás Pénzügyi Bizottság külső tagjának Kelemen Éva külső szakértőt megválasztotta. 38/ 2005. (VIII.17.) sz. határozat A Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa az előterjesztéshez mellékelt, és az ülésen történt kiegészítésekkel a Szervezeti és Működési Szabályzatot elfogadja. A Szervezeti és Működési Szabályzat megtalálható a Zalaegerszegi Kistérségi Koordinációs Irodában a 161-5/2007. ügyiratszámú előadói ívben. 39/ 2005. (VIII.17.) sz. határozat A Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás az OFA Kuratóriuma által kiírt Többgenerációs munkanélküliséggel küzdő családok munkaerőpiaci reintegrációjának elősegítése című pályázatban (azonosító CSMK/2005), mint projekt partner részt kíván venni. Abban az esetben, ha a pályázati feltételeknek megfelelően a pályázó 15 családot a programba nem tud bevonni, a jelen határozat hatályát veszti. A pályázat benyújtója a West Hungary Humán Szolgáltató KHT. Határidő: 2005. szeptember 02. 40/ 2005. (VIII.17.) sz. határozat A Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás az OFA által kiírt KÖR/2005. Településrehabilitációs tevékenységekre kiírt pályázatán részt kíván venni, mint pályázati projekt partner. Határidő: 2005. szeptember 28.

41/ 2005. (VIII.17.) sz. határozat A Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács által kiírt Terület és Régiófejlesztési Célelőirányzat (TRFC) 2005. Decentralizált Szakmai Fejlesztési Programok támogatása című pályázatán belül A/b. Rendezvények támogatására pályázatot nyújt be. A pályázat benyújtásához a Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás 386.000,- Ft összegben járul hozzá az önrész mértékéhez. A Társulási Tanács felkéri az elnököt, a 6 vidékfejlesztési társulás határozatainak begyűjtésére, melyben elfogadják, hogy a pályázati önrészhez társulásonként 150.000,- Ft összegben járulnak hozzá. A határozatok összegyűjtését követően pedig a Társulási Tanács felkéri az elnököt a pályázat benyújtására. Határidő: 2005. augusztus 31. 42/ 2005. (VIII.17.) sz. határozat A Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács által kiírt Terület és Régiófejlesztési Célelőirányzat (TRFC) 2005. Decentralizált Szakmai Fejlesztési Programok támogatása című pályázatán belül A/c. Kiadványok támogatására pályázatot nyújt be. A pályázat benyújtásához a Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás 857.000,- Ft összegben járul hozzá az önrész mértékéhez. A Társulási Tanács felkéri az elnököt a pályázat benyújtására. Határidő: 2005. augusztus 31. 43/2005. (X.14.) sz. határozat A Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás az előterjesztéshez mellékelt a Munkaszervezetre vonatkozó Munkajogi Szabályzatot elfogadja. Határidő: 2005. október 14. A Munkaszervezetre vonatkozó Munkajogi Szabályzat megtalálható a Zalaegerszegi Kistérségi Koordinációs Irodában a 161-3/2007. ügyiratszámú előadói ívben. 44/2005. (X.14.) sz. határozat A Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás a Társulási megállapodás alábbiak szerinti módosítását elfogadja: A társulási megállapodás II. fejezetének 2. pontja az alábbiakkal egészül ki: 2.5. család-, gyermek- és ifjúságvédelem 2.5. Család-, gyermek- és ifjúságvédelmi feladatok A család-, gyermek- és ifjúságvédelmi feladatok ellátására társult Tagok a közszolgáltatások magasabb szakmai színvonalon történő, illetve hatékonyabb ellátása érdekében vállalják,

hogy a család-, gyermek- és ifjúságvédelmi feladatokat közösen látják el oly módon, hogy ezen feladat- és hatáskörök ellátását átruházzák a Társulásra. A Társulás a család-, gyermekés ifjúságvédelmi feladatok ellátásával kapcsolatban vállalja, hogy: 2.5.1. Szervező tevékenységével biztosítja a gyermekjóléti alapellátási feladatok közül 2.5.1.1. a gyermekjóléti szolgáltatást. A társulási megállapodás II. fejezetének 2.3.1. alpontja az alábbiakkal egészül ki: 2.3.1.5. a közösségi ellátásokat, 2.3.1.6. a támogató szolgálatot. A Társulási Tanács felhatalmazza az elnököt a társulási megállapodás 2. sz. mellékletének, a képviselő-testületi határozatoknak a begyűjtésére. Határidő: 2005. október 14. 45/2005. (X.14.) sz. határozat A Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsa az előterjesztéshez mellékelt módosított Szervezeti és Működési Szabályzatot elfogadja, ezáltal hatályon kívül helyezi a 38. sz. (VIII.17.) sz. határozatával elfogadott SZMSZ -t. Határidő: 2005. október 14. A Szervezeti és Működési Szabályzat megtalálható a Zalaegerszegi Kistérségi Koordinációs Irodában a 161-5/2007. ügyiratszámú előadói ívben. 46/2005. (X.14.) sz. határozat A Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsa elfogadja Kovács Szabina és Vásár Marianna vidékfejlesztési menedzserek a Területpolitikai Kormányzati Hivatal TKH-VMT/XXXVI/593/2005. számú támogatási szerződésének I. részletéhez kötődő beszámolóját. A taggyűlés utasítja a Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás Elnökét arra, hogy a beszámolókat juttassa el a Területpolitikai Kormányzati Hivatalhoz. Határidő: 2005. október 30. 47/2005. (X.14.) sz. határozat A Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás a Zalai Falvakért Egyesület által benyújtásra kerülő, Humán Erőforrás Operatív Program keretében a Hátrányos helyzetű emberek munkaerő piaci foglalkoztatása és képzése című pályázatban konzorciumi partnerként részt kíván venni. A Társulási Tanács felkéri az elnököt, hogy a konzorciumi szerződést a pályázóval kösse meg, a pályázat benyújtásához szükséges információkat az Egyesület részére határidőben adja át. Határidő: 2005. október 17. Felelős: Dr. Gyimesi Endre, a tanács elnöke

48/2005. (X.14.) sz. határozat A Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás pályázatot kíván benyújtani a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, a Belügyminisztérium, valamint az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium 2005-2006. évi közmunkaprogram pályázatára. A pályázat keretében 195 fő foglalkoztatására kerül sor ebből 60 fő Zalaegerszeg, 135 fő a társulás településein. A pályázathoz csatlakozó települések a pályázás jogát átruházzák a gesztor Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulásra. A társulás a pályázathoz szükséges saját erő összegét (tárgyi eszközök, munka- és védőruházat ÁFA költsége) 1.874.000 Ft-ot biztosítja. Határidő: 2005. október 17. Felelős: Dr. Gyimesi Endre, elnök 49/2005. (X.14.) sz. határozat A Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás 2005. szeptember elsejétől visszamenőleg- belső ellenőrt alkalmaz megbízási szerződéssel bruttó 25. 000,- Ft/ hó díjazással. Határidő: 2005. október 14. 50/ 2005. (X.14.) sz. határozat A Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsa a Bejáró és helyi gyermekek és tanulók támogatása jogcím tekintetében a közoktatási szakértő által javasolt 1. sz. alternatívát fogadja el, azaz a támogatási összeg azok között az önkormányzatok illetve intézmények között kerül felosztásra, amelyek szerepet vállaltak a re jutó kistérségi normatíva leigénylésében és a fenntartó vállalta a közreműködést. A Társulás felhatalmazza az elnököt a pénzeszköz-átadási megállapodások előkészítésére. Határidő: 2005. október 30. A Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás közoktatási feladatellátása központi költségvetési támogatásának felosztása megtalálható a Zalaegerszegi Kistérségi Koordinációs Irodában a 67/2005. ügyiratszámú előadói ívben. 51/2005. sz. (X.14.) határozat A Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsa a Közoktatási szakszolgálati feladatok ellátása után járó támogatása jogcím tekintetében a Közoktatási Bizottság által javasolt módosított alternatívát fogadja el, miszerint: A nevelési tanácsadónak átadott pénzeszköz összege: 874.500 Ft A gyógytestnevelésre fordított összeg: 3.730.865 Ft -Ebből szakmai feladat ellátására: 1.108.800 Ft -Eszközfejlesztésre: 2.622.065 Ft A Társulás felhatalmazza az elnököt a pénzeszköz-átadási megállapodások előkészítésére. Határidő: 2005. október 30.

52/ 2005. (X.14.) sz. határozat A Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsa a társulás által vállalt közszolgáltatások általános működési támogatása jogcím tekintetében a közoktatási szakértő által javasolt alternatívát fogadja el. Az összeg felosztásáról a Társulás Tanácsa soron következő, 2005. novemberi ülésén dönt. Határidő: 2005. október 30. 53/ 2005. (X.14.) sz. határozat A Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsa a i. költségvetését az előterjesztésben foglaltak alapján jóváhagyja. Felkéri a Társulás elnökét, hogy a jogszabályban meghatározott adatszolgáltatási kötelezettség teljesítéséről gondoskodjon. Határidő: 2005. október 14. Felelős: Dr. Gyimesi Endre, a társulás elnöke Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás /2005. (..) számú határozata a Társulás i költségvetéséről Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulása (a továbbiakban Társulás) az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény felhatalmazása alapján a i költségvetéséről az alábbi határozatot hozza: A határozat hatálya 1.) A határozat a Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulásra és annak munkaszervezetére terjed ki. A költségvetés bevételei és kiadásai 2.) A Társulás i költségvetését 98.631 ezer Ft bevételi és kiadási főösszeggel fogadja el. I. A Társulás bevételei. 3.) A 2.) pontban megállapított bevételi főösszeg forrásonkénti megoszlását az 1. számú melléklet tartalmazza. A Társulás kiadásai. 4.) A Társulás a kiemelt kiadási előirányzatokat ( Személyi juttatásokat, Munkaadót terhelő járulék, Dologi kiadások, Pénzeszközátadások, Egyéb támogatások, fejlesztési és felújítási kiadások.) a 2. számú melléklet szerint hagyja jóvá. 5.) A Társulás a fejlesztési előirányzatokat, célonként a 3. számú melléklet 4. oszlopa szerint állapítja meg. 6.) A Társulás az általános és céltartalékát a 4. számú melléklet szerint hagyja jóvá. Létszámkeret meghatározása. 7.) A Társulás a társulás munkaszervezeténél alkalmazásában álló munkavállalók létszámát a 5. számú melléklet szerint állapítja meg.

8.) II. A i költségvetés végrehajtásának szabályai a.) A Társulás a jóváhagyott kiadási előirányzatok közötti átcsoportosítás jogát a társulás elnökére és elnökségére ruházza át az SZMSZ-ben foglaltaknak megfelelően. b.) Az a.) pontban meghatározott, átruházott hatáskörben hozott döntések a későbbi évekre többletkiadással nem járhatnak. 1. számú melléklet Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás i bevételei Előirányzat 1. Állami támogatások 68 787 Kistérségek állami támogatása 68 787 2. Működési célú pénzeszköz átvétel 18 044 Tagi hozzájárulás 5 226 MTRFH pályázat (működési támogatás) 12 818 3. Átvett pénzeszközök 11 800 TKH pályázat (eszközbeszerzés, bér) 9 000 VFM pályázat (bér, eszközbeszerzés) 2 800 Bevételek összesen: 98 631 2. számú melléklet Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás i kiadásai Előirányzat 1. Személyi juttatások 6 746 Rendszeres személyi juttatások 5 180 - Munkabér 5 180 Nem rendszeres személyi juttatások 1 362 - Étkezési utalvány 256-13. havi bér 432 - Üdülési hozzájárulás 152 - Ruházati költségtérítés 106

- Jutalom 400 - Folyószámla költségtérítés 16 Külső személyi juttatások 204 - Megbízási díj(takarítás, belső ellenőr) 204 2. Munkaadót terhelő járulékok 2 133 TB járulék 1 833 Munkaadói járulék 190 Egészségügyi hozzájárulás 110 3. Dologi kiadások 4 182 Ezen belül Irodaszer nyomtatvány 100 Könyv, folyóirat, egyéb inf. Hordozó 120 Anyagok, kisértékű tárgyi eszköszök 340 Pl: számtech eszk, irodatech eszk. Egyéb készlet beszerzés (pl:karb. Anyag) 100 Nem adatátviteli célú távközlési díj 480 Adatátviteli célú távközlési díj 80 Bérleti díjak (iroda bérlet) 70 Szállítási szolgáltatás 100 Karbantartás, kisjavítás szolg. 150 Egyéb üzem., fenntartási kiadások 760 (Pl: postaköltség, OrganP könyvelői program díja, tanácsadás) Reprezentáció 80 Belföldi kiküldetés 600 Egyéb dologi kiadás pl: bankköltség, stb 150 Munkáltató által fizetett SZJA 47 Vásárolt termék, szolgáltatás ÁFÁ-ja 805 Képzési költség tandíj támogatás 200 4. Pénzeszköz átadások 42 227 Megyei területfejlesztési tanács tagdíj 956 Kozoktatási támogatás átadás 41 271 5. Fejlesztési kiadások 5 620

Fénymásoló vásárlás 680 Telefax vásárlás 50 Számítógépek vásárlása 2 000 (monitorral, szoftverrel, nyomtatóval) Projektor vásárlás 500 Egyéb számítástechnikai eszköz vásárlása 270 Irodabútor vásárlás 1 750 Honlap készítése 370 6. Tartalékok 32 742 Általános tartalék 27 516 Céltartalék 5 226 Kiadások összesen: 93 650 A területfejlesztési tanácsnál kifizetett kiadások 4 981 Kiadások mindösszesen: 98 631 3..számú melléklet a./2005. (...) számú határozathoz Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulásának i fejlesztési kiadásai. ezer Ft Sorsz Feladat megnevezése Összes kiadás ebből i 2006. évi 2006. év terv számitott után 1. 2. 3=4+5+6 4 5 6 1. Számítógépek vásárlása 2.000 2.000 2. Fénymásoló vásárlás 680 680 3. Telefax vásárlás 50 50 4. Projektor vásárlás 500 500 5. Egyéb számtech. Eszk. Vás. 270 270

6. Irodabútor vásárlás 1.750 1.750 7. Honlap készítése 370 370 ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------ Fejlesztési kiadások össz.: 5.620 5.620 4..számú melléklet a./2005. (...) számú határozathoz Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulásának i általános és céltartaléka Általános tartalék: Céltartalék: 27.516 eft 5.226 eft 5..számú melléklet a./2005. (...) számú határozathoz Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulásának létszámkerete. Ellátandó feladat Ellátás módja Engedélyezet létszám Munkaszervezet vezető főfoglalkozás 1 fő Munkaszervezet vezető helyettes főfoglalkozás 1 fő Munkaszervezet pénzügyi vezető főfoglalkozás 1 fő Térségmenedzserek főfoglalkozás 3 fő Vidékfejlesztési menedzserek főfoglalkozás 2 fő 54/ 2005. (X.14.) sz. határozat Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás pályázatot nyújt be az Egészségügyi Minisztérium által kiírt központi ügyeletek létrehozása, illetve ügyeletek központosítása című pályázat 3. c. pontjában megfogalmazott Azonos telephelyű alapellátási ügyeleti társulások, összevonások kialakításához szükséges építészeti és tárgyi feltételek biztosítása, berendezések beszerzése, műszertelepítés, illetve már működő azonos telephelyű alapellátási ügyeleti társulások, összevonások fejlesztésének támogatása című programjára. A benyújtandó pályázat címe Területi orvosi ügyeletek és az Országos Mentőszolgálat közös szolgálatvezetésének kialakítása. A Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás a pályázathoz szükséges önrészt biztosítja. A Társulási Tanács felkéri az elnököt, hogy a pályázat benyújtásáról gondoskodjon. Határidő: 2005. október 19.

55/ 2005. (XI.29.) sz. határozat A Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsa a i 3/4 éves beszámolót az előterjesztésében foglaltak szerint jóváhagyja. Határidő: 2005. november 29. A Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás munkaszervezete 2005. szeptember 1. napjától kezdte meg tevékenységét. Ebből kifolyólag a ¾-éves beszámolóban a júliusaugusztus havi bevételi és kiadási adatok, (amelynek könyvelését egy könyvelő iroda végezete és a könyvelés augusztus 31-ével lezárásra került) egy összegben jelennek meg a beszámolóban. Az előterjesztéshez mellékelt (az elfogadott költségvetéssel megegyező szerkezetben készült) számszaki kimutatás részletesen bemutatja a i társulási költségvetés érvényes előirányzatait és azok szeptember havi teljesítési adatait. Ennek ellenére szeretném pár gondolattal megvilágítani a számok hátterét is. A költségvetés bevételi előirányzatainak teljesítése összességében (beleszámítva a júliusaugusztus havi adatokat is) 49 %, amelyet a Kistérségek állami támogatásának beérkezett részei adják. A költségvetés kiadási oldala (szintén beleszámítva a július-augusztus havi adatokat is) mindössze 8 %-os teljesítést mutat aminek a legfőbb oka, hogy a közoktatási normatíva felosztására és kifizetésére csak október és november hónapokban került sor. Szeptember hónapban a még a munkaszervezet bér és járulék kiadása sem jelent meg a költségvetés teljesítésében, mert a bérköltség lekönyvelése mindig utólagosan a következő hónapban történik. A dologi kiadások is alacsony teljesítést mutatnak, ennek legfőbb oka, hogy eléggé nehezen ment a szolgáltatóknál az új név átvezettetése, így a közüzemi számlák is utólag és késve érkezetek. 1. számú melléklet a i háromnegyedéves beszámolóhoz Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás i bevételei Érvényes 3/4 éves Előirányzat Teljesítés 1. Állami támogatások 68 787 34 393 Kistérségek állami támogatása 68 787 34 393 2. Működési célú pénzeszköz átvétel 18 044 2 201 Tagi hozzájárulás 5 226 2 201 MTRFH pályázat (működési támogatás) 12 818 3. Átvett pénzeszközök 11 800 - TKH pályázat (eszközbeszerzés, bér) 9 000 -

VFM pályázat (bér, eszközbeszerzés) 2 800 - Bevételek összesen: 98 631 36 594 Kistérségi fejlesztési tanácsnál befolyt bevétel 9 070 Mindösszesen: 98 631 45 664 2. számú melléklet a i háromnegyedéves beszámolóhoz Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás i kiadásai Érvényes 3/4 éves Előirányzat Teljesítés 1. Személyi juttatások 6 746 - Rendszeres személyi juttatások 5 180 - - Munkabér 5 180 Nem rendszeres személyi juttatások 1 362 - - Étkezési utalvány 256-13. havi bér 432 - Üdülési hozzájárulás 152 - Ruházati költségtérítés 106 - Jutalom 400 - Folyószámla költségtérítés 16 Külső személyi juttatások 204 - - Megbízási díj(takarítás) 204 2. Munkaadót terhelő járulékok 2 133 - TB járulék 1 833 Munkaadói járulék 190 Egészségügyi hozzájárulás 110 3. Dologi kiadások 4 182 227 Ezen belül Irodaszer nyomtatvány 100 32 Könyv, folyóirat, egyéb inf. Hordozó 120 Anyagok, kisértékű tárgyi eszköszök 340 48 Pl: számtech eszk, irodatech eszk. Egyéb készlet beszerzés (pl:karb. Anyag) 100 13

Nem adatátviteli célú távközlési díj 480 15 Adatátviteli célú távközlési díj 80 Bérleti díjak (iroda bérlet) 70 10 Szállítási szolgáltatás 100 Karbantartás, kisjavítás szolg. 150 2 Egyéb üzem., fenntartási kiadások 760 18 (Pl: postaköltség, OrganP könyvelői program díja, tanácsadás) Reprezentáció 80 5 Belföldi kiküldetés 600 Egyéb dologi kiadás Pl:tandíj, továbbképzés 350 48 Munkáltató által fizetett SZJA 47 Vásárolt termék, szolgáltatás ÁFÁ-ja 805 36 Különféle adók, díjak 4. Pénzeszköz átadások 42 227 478 Megyei területfejlesztési tanács tagdíj 956 478 Közoktatási támogatás átadás 41 271 5. Fejlesztési kiadások 5 620 290 Fénymásoló vásárlás 680 Telefax vásárlás 50 Számítógépek vásárlása 2 000 127 (monitorral, szoftverrel, nyomtatóval) Projektor vásárlás 500 Egyéb számítástechmikai eszköz vásárlása 270 Irodabútor vásárlás 1 750 163 Honlap készítése 370 6. Tartalékok 32 742 - Általános tartalék 27 516 Céltartalék 5 226 Kiadások összesen: 93 650 995 A területfejlesztési tanácsnál kifizetett kiadások 4 981 6 646 Kiadások mindösszesen: 98 631 7 641

56 / 2005. (XI.29.) sz. határozat A Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsa a i költségvetésének módosítását az előterjesztésben foglaltak alapján jóváhagyja. Felelős: Dr. Gyimesi Endre, a Társulás elnöke Határidő: 2005. november 29. A Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás i költségvetését érintő változásokról a következő tájékoztatást kívánom adni. A társulás a 2005. október 14-i ülésén fogadta el a i költségvetését. A költségvetés összeállítása az előzetesen elvégezhető számítások elvégzése és a várható költségek becslése alapján történt. A fentiekből adódóan az eltelt időszak alatt kiderült, hogy kisebb korrekciókra van szükség a költségvetésben. A költségvetés módosítása négy nagyobb tételt érint. Az egyik a TKH pályázat valószínű elmaradása, ugyanis a korábbi ígéretek ellenére a pályázat felhasználásáról szóló szerződés a mai napig nem került a Társulás részére megküldésre, ezért az így kieső bevétel csökkenti az önkormányzatok között felosztandó keretet, és a fejlesztési kiadásokat is vissza kell fognunk valamelyest. A másik ilyen jelentősebb tétel a Területfejlesztési Tanácsnál kifizetett kiadások változása, amely abból adódik, hogy a szeptember hónapban kifizetett augusztus havi béreket még ide kell elszámolni. A harmadik jelentős tétel a közoktatási szakértő részére kifizetendő díj, amelyről a társulási tanács augusztusi ülésén született döntés. Ez 1.500.000 forinttal növelte meg az egyéb dologi kiadások összegét. A negyedik jelentős összegű változás az időközben elbírált és nyertes közmunka program pályázatból adódik, ugyanis ezen pályázat megvalósítása már decemberben elkezdődik, ezért a pénzeszközök egy része is megjelenik már az ez évi költségvetésben. A többi kisebb összegű módosítás a tervezési és tényadatok közötti eltérések korrigálása és a források pontos felhasználása miatt szükséges, ugyanis a többcélú társulás a re biztosított állami támogatásból az év végén maradványt nem képezhet. A határozati javaslat 1. számú és 2. számú melléklete részletesen és számszerűen tartalmazza a szükséges és javasolt módosításokat. A i költségvetés módosításának tervezetét, a pénzügyi bizottság és az elnökség is megtárgyalta. Javaslom az előzetesen megvitatott költségvetési módosítás elfogadását. 1. számú melléklet Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás i bevételei Érvényes Módosított előirányzat Előirányza t Koordinációs iroda Közmunk a program Összese n 1. Állami támogatások 68 787 68 787-68 787 Kistérségek állami támogatása 68 787 68 787 68 787

2. HATÁROZATOK TÁRA Működési célú pénzeszköz átvétel 18 044 18 044 5 997 24 041 Tagi hozzájárulás 5 226 5 226 5 226 MTRFH pályázat (működési támogatás) 12 818 12 818 12 818 Közmunka program támogatás (Előleg+december hó) 5 997 5 997 3. Átvett pénzeszközök 11 800 2 800-2 800 TKH pályázat (eszközbeszerzés, bér) 9 000 - - VFM pályázat (bér, eszközbeszerzés) 2 800 2 800 2 800 Bevételek összesen: 98 631 89 631 5 997 95 628 2. számú melléklet Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás i kiadásai Érvényes Módosított előirányzat Előirányza t Koordináció s iroda Közmunk a program Összese n 1. Személyi juttatások 6 746 5 575-5 575 Rendszeres személyi juttatások 5 180 3 885-3 885 - Munkabér 5 180 3 885 3 885 Nem rendszeres személyi juttatások 1 362 1 612-1 612 - Étkezési utalvány 256 192 192-13. havi bér 432 432 432 - Üdülési hozzájárulás 152 152 152 - Ruházati költségtérítés 106 106 106 - Jutalom 400 714 714 - Folyószámla költségtérítés 16 16 16 Külső személyi juttatások 204 78-78 - Megbízási díj(takarítás) 204 78 78 2. Munkaadót terhelő járulékok 2 133 1 733-1 733

TB járulék 1 833 1 511 1 511 Munkaadói járulék 190 155 155 Egészségügyi hozzájárulás 110 67 67 3. Dologi kiadások 4 182 7 279 1 011 8 290 Ezen belül Irodaszer nyomtatvány 100 330 330 Könyv, folyóirat, egyéb inf. Hordozó 120 120 120 Anyagok, kisértékű tárgyi eszköszök 340 340 103 443 Pl: számtech eszk, irodatech eszk. Munkaruha, védőruha 500 Egyéb készlet beszerzés (pl:karb. Anyag) 100 37 37 Nem adatátviteli célú távközlési díj 480 390 390 Adatátviteli célú távközlési díj 80 100 100 Bérleti díjak (iroda bérlet) 70 671 671 Szállítási szolgáltatás 100 25 25 Gázdíj 9 9 Áramdíj 3 3 Vízdíj 2 2 Karbantartás, kisjavítás szolg. 150 112 112 Egyéb üzem., fenntartási kiadások 760 1 573 33 1 606 (Pl: postaköltség, OrganP könyvelői program díja, tanácsadás) Reprezentáció 80 55 55 Belföldi kiküldetés 600 498 498 Egyéb dologi kiadás 350 1 915 375 2 290 Munkáltató által fizetett SZJA 47 47 47 Vásárolt termék, szolgáltatás ÁFÁ-ja 805 992 992 Különféle adók, díjak 60 60 4. Pénzeszköz átadások 42 227 42 226-42 226 Megyei területfejlesztési tanács tagdíj 956 956 956 Kozoktatási támogatás átadás 41 271 41 270 41 270

5. Fejlesztési kiadások 5 620 3 367-3 367 Fénymásoló vásárlás 680 680 680 Telefax vásárlás 50 - Számítógépek vásárlása 2 000 841 841 (monitorral, szoftverrel, nyomtatóval) Projektor vásárlás 500 - Egyéb számítástechmikai eszköz vásárlása 270 270 270 Irodabútor vásárlás 1 750 1 206 1 206 Honlap készítése 370 370 370 6. Tartalékok 32 742 22 805 4 986 27 791 Általános tartalék 27 516 17 579 17 579 Céltartalék 5 226 5 226 5 226 Közmunka tartalék 4 986 4 986 Kiadások összesen: 93 650 82 985 5 997 88 982 A területfejlesztési tanácsnál kifizetett kiadások 4 981 6 646 6 646 Kiadások mindösszesen: 98 631 89 631 5 997 95 628 57/ 2005. (XI.29.) sz. határozat A Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsa a 2006. évi. költségvetés koncepciót az előterjesztésben foglaltak alapján jóváhagyja. Felelős: Dr. Gyimesi Endre, a társulás elnöke Határidő: 2005. november 29. A Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás 2006. évi költségvetési koncepciójáról az alábbi tájékoztatást kívánom adni. A törvényi előírások alapján kötelező november 30-ig szükséges megtárgyalni a jövő évi költségvetési koncepciót. A koncepció megfelelő összeállításához sajnos egyenlőre nagyon kevés információval rendelkezünk. A normatíva igényléshez szükséges mutatószám felmérés nagyon sok változtatással egészen november 23-ig véglegesült, a törvény pedig még nem került elfogadásra, ezért a végleges állami támogatási adatok jelenleg becsültek. Amivel biztosan számolhatunk az a Többcélú Társulások számára biztosított általános működési támogatás, amelynek összege 40 millió forint és többek között a társulás

munkaszervezetének működési kiadásaira használható fel. Az állami támogatás további része a társulás által vállalt feladatra használható fel, amelyekről majd külön döntéseket szükséges hoznunk. A koncepció elkészítésénél a bevételi oldalon a 2006. évi költségvetési törvény tervezetében foglalt normatívákkal és a i tagi hozzájárulással számoltunk. A kiadási oldalon a i létszám és bér adatokkal számoltunk 12 hónapra vetítve. A bér előirányzat tervezése során a közalkalmazottak és köztisztviselőkhöz hasonlóan 4,5 %-os kereset növekedéssel számoltunk 2006. szeptember hónaptól. A dologi kiadások tervezése a i kiadások tapasztalati adatai alapján történt. A 2006-os évben várhatóan a szociális területen is szükséges külső szakértő megbízása, amelynek várható becsült költsége 1,5 millió forint. A 2006. évi költségvetési koncepciót a pénzügyi bizottság és az elnökség is megtárgyalta. Javaslom az előzetesen megvitatott költségvetési koncepció elfogadását. 1. számú melléklet a 2006. évi költségvetési koncepcióhoz Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás 2006. évi tervezett bevételei Előirányzat Társulás Közmunka program Összesen 1. Állami támogatások 164 437 55 608 220 045 - Kistérségek állami támogatása 164 437 164 437 Közmunka program támogatása 55608 55 608 2. Működési célú pénzeszköz átvétel 10 452 10 452 Tagi hozzájárulás 2006. évi 10452 10 452 Pályázat - - 3. Előző évi tartalék 5 226 5 226 Ezen belül 2005 évi tagi hozzájárulások 5 226 5 226 Bevételek összesen: 180 115 55 608 235 723

2. számú melléklet a 2006. évi költségvetési koncepcióhoz Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás 2006. évi tervezett kiadásai Előirányzat Társulás Közmunka prorgam Összesen 1. Személyi juttatások 19 934 33331 53 265 Rendszeres személyi juttatások 15 773 15 773 - Munkabér 15 540 15 540 - Munkabér emelés 233 233 Nem rendszeres személyi juttatások 3 849 3 849 - Étkezési utalvány 864 864-13. havi bér 1 353 1 353 - Üdülési hozzájárulás 496 496 - Ruházati költségtérítés 320 320 - Jutalom 800 800 - Folyószámla költségtérítés 16 16 Külső személyi juttatások 312 312 - Megbízási díj(takarítás) 312 312 2. Munkaadót terhelő járulékok 6 094 12000 18 094 TB járulék 5 381 5 381 Munkaadói járulék 557 557 Egészségügyi hozzájárulás 156 156 3. Dologi kiadások 12 052 10 277 22 329 Ezen belül Irodaszer nyomtatvány 500 500 Könyv, folyóirat 70 70 Egyéb inf. Hordozó 150 150 Kisértékű tárgyi eszközök, szellemi termék 250 4285 4 535 Pl: számtech eszk, irodatech eszk. Munkaruha - 3160 3 160 Egyéb készlet beszerzés (pl:karb. anyag) 100 100

Nem adatátviteli célú távközlési díj 950 950 Adatátviteli célú távközlési díj 254 254 Bérleti díjak (iroda bérlet) 1 370 1 370 Szállítási szolgáltatás 80 300 380 Gázdíj 20 20 Áramdíj 30 30 Vízdíj 20 20 Karbantartás, kisjavítás szolg. 200 200 Egyéb üzem., fenntartási kiadások 2 200 2 200 (Pl: postaköltség, OrganP könyvelői program díja, tanácsadás) Reprezentáció 240 240 Belföldi kiküldetés 1 800 1 800 Szellemi tevékenység végzésére kifizetés 1 800 162 1 962 (szakértői díj, belső ellenőrzés) Egyéb dologi kiadás (tandíj, képzés) 300 300 Munkáltató által fizetett SZJA 150 150 Vásárolt termék, szolgáltatás ÁFÁ-ja 1 468 2370 3 838 Különféle adók, díjak (bankköltség) 100 100 4. Pénzeszköz átadások 124 437-124 437 Megyei területfejlesztési tanács tagdíj - - Kozoktatási támogatás átadás 85 827 85 827 szociális alapszolgáltatás támogatása 30 620 30 620 gyermekjólét 7 990 7 990 5. Fejlesztési kiadások 1 920-1 920 Számítógépek vásárlása 1 200 1 200 (monitorral, szoftverrel, ) Projektor vásárlás 400 400 Áfa 320 320 6. Tartalékok 15 678-15 678 Céltartalék (2005-2006 évi tagi hozzájárulás) 15 678 15 678 Kiadások összesen: 180 115 55 608 235 723

58/ 2005. (XI.29.) sz. határozat A Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsa elfogadja Kalamár Gábor közoktatási szakértő által, az előterjesztéshez mellékelt Közoktatási intézkedési tervet. Felelős: Dr. Gyimesi Endre, elnök Határidő: 2005. november 29. A KÖZOKTATÁSI FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI INTÉZKEDÉSI TERVE 2005-2010. megtalálható a Zalaegerszegi Kistérségi Koordinációs Irodában. 59/ 2005. (XI.29.) sz. határozat A Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsa felkéri Kalamár Gábor szakértőt a Közoktatási Intézkedési Terv továbbfejlesztésére az alábbi módon: melléklet csatolásával, amely az egyes intézményi társulásokra vonatkozó konkrét intézkedési lehetőségeket tartalmaz, határideje 2005. december 31. Felelős: Dr. Gyimesi Endre, a Társulás elnöke Határidő: 2005. november 29. 60/ 2005. (XI.29.) sz. határozat A Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsa a i. Pénzmaradvány felosztására a szakértő által javasolt második változatot fogadta el. Felkéri az elnököt a pénzeszköz átadási megállapodások előkészítésére. Határidő: 2005. december 31. Felelős: Dr. Gyimesi Endre, a társulás elnöke 2. számú melléklet a i pénzmaradvány felosztásához Általános működési támogatás felosztás 2. változat Sorsz. Település Óvodai egység Iskolai egysé g Óvodai támogatás Iskolai támogatás Összesen 1. Alsónemesapáti 1 1 225 372 225 372 450 744 2. Bagod 1 2 225 372 450 744 676 115 3. Bak 1 2 225 372 450 744 676 115 4. Becsvölgye 1 1 225 372 225 372 450 744 5. Bocfölde 1 2 225 372 450 744 676 115 6. Búcsúszentlászló 1 2 225 372 450 744 676 115 7. Csatár 1 0 225 372-225 372 8. Csonkahegyhát 1 2 225 372 450 744 676 115 9. Egervár 1 2 225 372 450 744 676 115 10. Gellénháza 1 2 225 372 450 744 676 115 11. Kustánszeg 0 1-225 372 225 372 12. Lakhegy 1 0 225 372-225 372 13. Nagykapornak 1 2 225 372 450 744 676 115 14. Nagykutas 1 1 225 372 225 372 450 744 15. Nagylengyel 1 0 225 372-225 372

16. Nemesapáti 1 1 225 372 225 372 450 744 17. Pacsa 1 2 225 372 450 744 676 115 18. Petrikeresztúr 1 0 225 372-225 372 19. Pókaszepetk 1 2 225 372 450 744 676 115 20. Pölöske 1 2 225 372 450 744 676 115 21. Pusztaszentlászló 1 1 225 372 225 372 450 744 22. Salomvár 0 2-450 744 450 744 23. Sárhida 1 1 225 372 225 372 450 744 24. Söjtör 1 2 225 372 450 744 676 115 25. Szentpéterúr 1 1 225 372 225 372 450 744 26. Teskánd 1 2 225 372 450 744 676 115 27. Tófej 1 2 225 372 450 744 676 115 28. Zalacséb 1 0 225 372-225 372 29. Zalaháshágy 1 0 225 372-225 372 30. Zalaistvánd 1 0 225 372-225 372 31. Zalalövő 1 2 225 372 450 744 676 115 32. Zalaszentgyörgy 1 0 225 372-225 372 33. Zalaszentiván 1 2 225 372 450 744 676 115 34. Zalaszentmihály 1 2 225 372 450 744 676 115 35. Zalatárnok 1 1 225 372 225 372 450 744 Összesen 33 45 7 437 269 10 141 731 17 579 000 Felosztandó összeg 17 579 000 Egységek száma 78 1 egységre jutó összeg 225 372 Egy egységnek számít az óvoda, az általános iskola 1-4 évfolyama, és az általános iskola 5-8 évfolyama. 61/ 2005. (XI.29.) sz. határozat A Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsa egyhangúlag elfogadja, hogy az NFT házhoz jön programban együttműködik a 2 fő projektgondozó munkáltatójával, a Nyugat-dunántúli Regionális Ügynökséggel, és a program keretében foglalkoztatottaknak a kistérségi munkaszervezet irodájában lehetőséget biztosít a munkavégzésre. Felelős: Dr. Gyimesi Endre, a Társulás elnöke Határidő: 2005. november 29.