A kompetencia alapú oktatás tapasztalatai Éves beszámoló INTÉZMÉNY Brunszvik Teréz Napközi Otthonos Óvoda Egregyi Tagintézménye, Hévíz, Zrínyi út 151 IDŐPONT 2011-2012 tanév, 2012. 08. 31. Az idei tanévben év végére 22 fő lett a csoportlétszám. Csoportunkba 2 SNI és 1 idegen anyanyelvű kisgyermek járt. Az év során a gyerekek kedvük, igényeik, elképzeléseik, vágyaik szerint játszhattak. Nap, mint nap változatos élményeket szerezhettek társaikról, az őket körülvevő világról. Igyekeztünk megvalósítani azt, hogy játszva tanuljanak egymástól és a felnőttektől is. Az érzékszerveik útján való megtapasztalásra nagy hangsúlyt fektettünk, hiszen a kidolgozott jó gyakorlatunk az Értelemnyitogató (látom,hallom,mondom, csinálom) is erre épül. A kidolgozott komplex fejlesztési terveket a csoport és a gyerekek fejlettségi szintjéhez igazítottuk. A három fejlesztési tématerv (család, élő és élettelen világ, közösségi nevelés) köré csoportosított anyagokat nagyon szívesen dolgoztuk fel komplexen, a nap folyamán a különböző tevékenységekbe ágyazva. Azt tapasztaltuk, hogy főleg a nagyobbak bátrabban mertek kérdezni és a kisebbek is, látva a nagyobbak viselkedését egyre nyíltabbak voltak, szívesen mesélték élményeiket. A megoldandó helyzetekben igyekeztek több megoldási lehetőséget is megemlíteni. Nagyobb hangsúlyt fektettünk az anyanyelvi és hallásfejlesztő játékokra, mivel sok volt a beszédhibás és feladat megértési problémával küzdő gyermek. Adaptált jó gyakorlatunk, a Tedd és mondd! játékait szívesen építettük be az éves anyagunkba, hogy a gyerekek játékosan ismerkedjenek anyanyelvünk hangjaival (kiscsoportosok) és finomítsuk a nagyobbak hallás értését, észlelését. Minden lehetséges alkalmat kihasználtunk a szabad levegőn való tartózkodásra és a környezetünk jobb megismerésére. Ilyenkor boldogan vittük magunkkal a nagyítókat, az otthonról hozott távcsöveket. Szívesen dolgoztuk fel természeti élő és élettelen világ témáit, hiszen óvodánk elnyerte a Zöld Óvoda címet. Ebbe az oktatási programba úgy éreztük, hogy ez nagyon jól beilleszthető!
Az intézményi önálló innovációnk: Egészséges életszemlélet, környezetvédelem Célunk, hogy a gyerekek ismerkedjenek: - a szemét és a hulladék közti különbséggel, - a szelektív szemétgyűjtés szokásainak kialakításával, - a népi körjátékok szűkebb környezetünk megismerésével hazaszeretetre neveléssel, - a természetvédelem fontosságának felismerésével, - fedezzék fel, ismerjék meg a környezetükben lévő erdőket, - váljék igényükké a szabad levegőn való aktív tevékenység, - ismerkedjenek a környezetükben élő madárvilággal. Életadó víz című innovációval célunk: - a természet szeretetére, megóvására nevelés, - ismerkedjenek a hévízi gyógy tóról szóló legendával, - váljék szokásukká a takarékos vízhasználat minden helyzetben, mert minden cseppje kincs - víz nélkül nincs élet A Vidám lurkó napok című projektünk egy hét aktív vidámságot biztosított óvodásainknak. Közben fejlődött: - együttműködő képességük, - Alakultak, fejlődtek társas kapcsolataik, - Figyelemkoncentrációjuk, - javult mozgáskoordinációjuk. Egy láb-bábos művésznő felejthetetlen mesélésével pedig a hagyományokat, a régen használt szavakat elevenítettük fel. Fábsicsné Nagy Erika szakmai vezető
Képek az innovációhoz VIDÁM LURKÓ NAPOK Lábbábos előadás Kirándultunk a Western parkba
Sportnap a szülőkkel EGÉSZSÉGES ÉLETSZEMLÉLET, KÖRNYEZETVÉDELEM Veteményezünk Madarak szemével nézünk
Kikeltek a kismadarak Kincskeresés Papírgyűjtési akció Kéregnyomat készítés
ÉLETADÓ VÍZ Látogatása Tófürdőnél A patak partján Forrást fakasztunk Hullámzó kék víz