Csőke István Máté A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások adórendszerének vizsgálata avagy egy nehezen adóztatható csoport?

Csőke István Máté A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások adórendszerének vizsgálata avagy egy nehezen adóztatható csoport?

Tartalomjegyzék Bevezetés... 4 1. Az adórendszer elméleti megközelítésben... 6 1.1. A jó adórendszer ismérvei... 6 1.2. A társaságok adóztatása... 8 1.3. A társaságok közvetlen adóztatásának történeti előzményei... 9 2. A kkv-k gazdasági szerepe Magyarországon... 12 2.1. A kkv-k köre, gazdasági szerepük... 12 2.2. A 2013-as SBA értékelés Magyarországról... 14 2.3. A Magyar Kormány helyzetelemzése a kkv-szektorról... 18 3. A kkv-k hazai helyzete egy nehezen adóztatható csoport... 20 3.1. A rejtett gazdaság és a kkv-szektor kapcsolata... 22 3.2. A nehezen adóztatható csoportok hatékonyabb kezelésének lehetséges módjai. 26 3.3. Az adómeghatározáson alapuló adó felépítése és lehetséges hatásai... 33 3.3.1. Az adómeghatározáson alapuló adó lehetséges karakterisztikája... 33 3.3.2. Az adómeghatározáson alapuló adó hatékonyságának kérdése... 36 4. A kkv-k adórendszerének elemzése... 38 4.1. A kkv-k jövedelemadózási rendszere... 38 4.1.1. A személyi jövedelemadó kétféle módja: vállalkozói személyi jövedelemadó és átalányadózás... 39 4.1.1.1. A vállalkozói személyi jövedelemadó... 40 4.1.1.2. Átalányadózás... 43 4.1.1.3. Az szja-t fizető egyéni vállalkozók adózásának jellemzői... 44 4.1.2. Az Egyszerűsített vállalkozói adó (EVA)... 46 4.1.3. A kisadózó vállalkozások tételes adója (KATA)... 50 4.1.4. A társasági adó... 58 2

4.1.5. A kisvállalati adó (KIVA)... 60 4.1.6. Számítási példa az adónemek összehasonlításához... 64 4.1.7. A kkv-k jövedelemadózási rendszerének összegzése... 67 4.1.8. A kkv-k jövedelemadózási rendszerének értelmezése... 70 4.2. A kkv-k által fizetendő járulékok rendszere... 72 4.3. Az áfa-rendszer és a kkv-k kapcsolata... 78 5. A hazai kkv-k adórendszer általi kezelésének fő vonásai... 83 Összegzés... 86 Irodalomjegyzék... 88 Ábra- és táblázatjegyzék... 96 3

Bevezetés Az adózás első alkalommal az ókorban jelent meg. Ettől kezdve egészen különböző elvek mentén zajlott az adóztatás a történelemben. A legkorábbi adóztatási módszerek többnyire a vagyont terhelték, és ezzel szemben a jövedelmek és a fogyasztás adóztatása csak az újkor, de még inkább a modern kor vívmányai. Az általános adókötelezettség és ezzel együtt a jövedelemadó kialakulása nagymértékben összefügg az ipari forradalommal, a képviseleti demokráciák kialakulásával és az állam megnövekedett szerepével (Juhász, 2012). A modern állam jelentős újraelosztást hajt végre, amelynek keretében a különböző társadalmi rétegek és entitások között nagy volumenű jövedelemátcsoportosítás zajlik. Ezen jövedelemátcsoportosítás hatékony lebonyolításához pedig hatékony adórendszerre van szükség, amely képes hozzásegíteni az államot a feladatainak ellátásához szükséges bevételek beszedéséhez. A modern adórendszerek elméleti alapjai is az újkorban alakultak ki. A teljeség igénye nélkül kiemelhető Jean-Baptiste Colbert, vagy Adam Smith, mint a modern adózás alapelveinek a megalkotói. Az adóztatás művészete abban áll, hogy úgy fosszuk meg a libát a lehető legnagyobb mennyiségű tollától, hogy közben a lehető legkisebb hangot adja ki - állította Colbert a 17. században, és ennek szellemében a döntéshozók egyre jobban ki is terjesztették az adófizetésre kötelezettek körét. Adam Smith pedig 1766-ban foglalta össze, és jelentette meg a jó adózás alapelveit. Ezek a következők: 1. transzparencia, vagyis az önkény kizárása 2. igazságosság, privilégiumok eltörlése 3. mértéktartás, túlzott terhelés elkerülése 4. olcsó beszedhetőség Ezeket az alapelveket nagyrészt ma is figyelembe veszik az adórendszerek kialakításában, működtetésében, sőt Adam Smithre a kapitalizmus egyik atyjaként tekintenek. Az ipari forradalmak és a növekvő állami szerepvállalás többek közt ahhoz vezetett tehát, hogy nagyobb jelentőséget kapott az adóztatás, és idővel a természetes személyek mellett a jogi személyek is a különböző adópolitikák célkeresztjébe kerültek. A kapitalizmus velejárójaként ráadásul az adózandó jövedelem számottevő része az utóbbi csoportban, vagyis a vállalkozások körében képződik. Napjainkban nem ritkán komoly kihívást jelent a vállalkozások megadóztatása. E tárgykörben azonban két csoportra bontanám a kihívást. Az első problémaköteg a 4

multinacionális vállaltok adóztatása, amelyek a különböző országok eltérő adórendszerei miatt nehezen megakadályozható adóelőnyökre tehetnek szert. Emellett azonban szintén komoly problémát jelent az országon belüli mikro-, kis- és középvállalkozások adóztatása is. Tanulmányomban ez utóbbi témát fogom vizsgálni Magyarországon, mérlegre téve a kkv-k hazai adórendszerét és összevetve azt a releváns nemzetközi szakirodalommal és tapasztalatokkal. Mindenekelőtt azonban definiálni fogom a kkv-k körét, és leírást fogok adni a szektor hazai helyzetéről. A téma aktualitását jelzi, hogy Magyarországon az utóbbi években jelentős átalakítások zajlottak le a kkv-k adóztatásában. A hagyományos társasági adó mellett bő tíz éve bevezetésre került az egyszerűsített vállalkozói adó, majd 2013-tól ugyancsak kisebb méretű vállalkozások számára meghonosították Magyarországon a kisadózók tételes adóját (KATA), amely egyfajta fejadóként funkcionál, és a kisvállalati adót (KIVA), amely részben a pénzforgalmon alapszik. Ezen új adónemek bevezetésével új adóztatási módszerek kerültek be a kkv-k adóztatási gyakorlatába, amelyeket érdemes elemezni. Emellett a kkv-kat érintő másik két fő területen, a járulékok és az áfa rendszerében is történtek változások. Tanulmányom célja ennek megfelelően az, hogy bemutassam, hogyan működik az említett vállalati kör hazai adóztatása. Ennek keretében vizsgálni fogom mindenekelőtt a kkv-k jövedelemadózási rendszerét, de ki fogok térni a másik két fő közteherre, a járulék- és az áfa-rendszer vizsgálatára is az érintett vállalati kör vonatkozásában, hiszen ez a három közteher érinti a legáltalánosabban, és messze a legnagyobb súllyal a kkv-kat, amit a vonatkozó fejezetben részletezni is fogok, hogy miért. Célom, hogy megvizsgáljam, hogy a kkv-k jelenlegi adózási rendszere milyen hatékonysággal bírhat. Emellett ki fogok térni a releváns nemzetközi szakirodalom és statisztikák elemzésére is, hogy ezek fényében is értékelhető legyen a kkv-k hazai adózási rendszere. Tanulmányomban először a társaságok adózásának elméleti hátteréről fogok írni, részletezve az alapelveket és bemutatva a társasági adózás kialakulásának rövid történetét. Ez után a kkv-k hazai gazdaságban betöltött szerepét fogom bemutatni, hogy láthatóvá váljon, milyen nagy jelentőségű területről is van szó. A harmadik fejezetben felvázolom a kkv-k, mint nehezen adóztatható csoport adóztatásának sajátosságait. A negyedik fejezetben bemutatni és elemezni fogom a kkv-k adózási rendszerében szereplő főbb adónemeket, kiemelten vizsgálva az említett adórendszer mint modell 5

hatékonyságát. Végezetül, az ötödik fejezetben értékelem a hazai rendszert, összevetve a nemzetközi statisztikákkal és tapasztalatokkal, valamint a szakirodalommal. 1. Az adórendszer elméleti megközelítésben 1.1. A jó adórendszer ismérvei Az adórendszer lényege, hogy az állam bevételhez jusson általa, és ennek következtében el tudja látni feladatait. Az adó közvetlen ellenszolgáltatásra nem jogosítja fel a befizetőt, így az állam allokálhatja a preferenciái szerint az adóbevételeket az újraelosztás során (Galántainé, 2006). Az adóbevételek tehát egy állam legnagyobb bevételi forrását jelentik általában. A jó adórendszer legfontosabb ismertetőjele a szakmai megítélés szerint a hatékonyság, vagyis az, hogy a tervezett adóbevételek be is folynak, a lehető legnagyobb mértékben, miközben a gazdasági szereplők tevékenységét sem torzítják (Scharle - Benczúr - Kátay - Váradi, 2010). Torzítás alatt érthetjük a gazdasági tevékenység visszafogását, az adóoptimalizálást vagy akár az adóelkerülést is. Így beláthatjuk, hogy a jó adórendszer szükséges feltétele, hogy ne fojtsa meg a gazdaság szereplőit a túlzó, vagy nehezen kalkulálható terhekkel. A hatékonyságot további részekre bonthatjuk. Eszerint az adórendszernek egyszerűnek, átláthatónak, kiszámíthatónak és kellően igazságosnak kell lennie (Bary - Gyenge - Joó - Lakatos, 2014). Az alábbi bekezdésekben részletezem a szerzők által felsorolt elveket. Fontos, hogy az adórendszer ne helyezzen túlzott adminisztratív terheket a gazdaság szereplőire, hiszen az adóbevallásokkal és ügyintézésekkel eltöltött idő is költségelemet jelent, és teherként jelenik meg, például egy vállalkozás számára. Mindezek miatt fontos elvárás egy adónemmel és az adórendszer egészével szemben, hogy az kellően egyszerű és átlátható legyen. E két tényező egyébiránt azáltal is javítja egy adónem, illetve az adórendszer hatékonyságát, hogy jó hatással van az adómorálra. Ha ugyanis az adófizetés könnyen letudható feladat, akkor várhatóan többen fogják az egyenes utat választani, és a vállalkozásbarát, kevesebb ráfordítással betartható szabályok szerint eljárni (Lackó - Semjén - Fazekas - Tóth, 2009). A vállalkozások adóztatásakor fontos az is, hogy az adórendszer kiszámítható, stabil legyen, ugyanis a közép- és hosszú távú tervezés során jelentős tételként fog 6

megjelenni a fizetendő adó összege, amely ha változékony, akkor nagymértékben képes befolyásolni egy üzleti tervet, és ezáltal jelentős torzulásokat eredményezhet a gazdálkodók tevékenységében. Ilyen környezetben a társaságok jelentős része dönthet úgy, hogy visszafogja beruházásait az adott országban, vagy akár más államba helyezi át székhelyét, ha ezt megfelelően alacsony anyagi áldozattal meg tudja tenni. Emellett a kiszámíthatatlan, gyakran változó adórendszer növeli az adminisztrációs költségeket is, hiszen a változó szabályok az adóhatóság munkáját is lassítják, és az adózó ezzel kapcsolatos munkaórái is megnőhetnek (Scharle et. al., 2010). A jó adórendszer mindezek mellett szükségszerű, hogy igazságos és semleges is legyen. E tényezőkre azért van szükség, hogy a gazdaság szereplői ne érezzék méltánytalannak a közteherviselést, és ez ne torzíthassa a tevékenységüket, hozzáállásukat. Egy adórendszer igazságtalansága könnyen eredményezhet torzulást a versenyben, hiszen az igazságtalanság vagy a kivételezés esetén bizonyos társaságok gazdasági környezete könnyebbé, míg másoké súlyosabb akadályokkal terheltté válhat. Ez a jelenség közép és hosszútávon pedig olyan láncreakciót indíthat be, amely során egyre többen válnak adóelkerülővé azért, hogy fel tudják venni a versenyt az adóelkerülő iparági szereplőkkel (Szántó, 2010). Jóllehet, az igazságosság is eleme a hatékony adórendszernek, ugyanakkor nem mindig összeegyeztethető az igazságosság a hatékonysággal. Egy átalányadót példának okáért jóval könnyebb beszedni és ellenőrizni, mint az adott esetben sávosan változó kulcsú adót, ugyanakkor mégsem teheti meg az állam, hogy ugyanakkora teherrel sújt teljesen eltérő teljesítményű társaságokat, vagy személyeket, hiszen ez komolyan felvetné az igazságosság kérdését. Ennél már bonyolultabb vitához vezethet egy olyan példa, ahol a lineáris (egykulcsos) adót vetjük össze a sávosan progresszív, vagy akár degresszív adóval. Adóbeszedési hatékonyság szempontjából a lineáris adó még mindig könnyebben beszedhető (Scharle et. al., 2010), ugyanakkor nem ritka, hogy az állam úgy ítéli igazságosnak, hogy ha valamely cég kiugróan magas jövedelemre tesz szert, akkor adózzon az extra jövedelem után magasabb adókulccsal. Ez utóbbi technika persze azzal is járhat, hogy az illető, magas jövedelmű vállalat inkább megpróbálja optimalizálni adóterheit, és minimalizálni a kimutatott jövedelmét. Az adóztatás alapelvei a szakirodalomban több forrásban is fellelhetőek, ugyanakkor a felvázolt elvrendszer nem mindig mutat egységes képet. A következő elvek azonban többnyire mindenki által elfogadottak (Bary et. al., 2014, 283. old.): 7

áldozatelmélet: aki sok jövedelemmel rendelkezik, az (valamilyen arányban, de) többet kell, hogy adózzon. Ez az arány lehet lineáris, progresszív vagy degresszív; egyenlőségi elv: azonos adóalanyok egyforma áldozatot kell, hogy hozzanak; fogyasztási elv: aki fogyaszt, az adózzon is utána; viszontszolgáltatási elv: az állam, amely beszedi az adót, valamit köteles adni is cserébe, ám ez az elv sem jogosít fel konkrét, közvetlen ellenszolgáltatás követelésére; hatékonysági elv: ahol sok jövedelem képződik, ott nem célszerű a túlzott adóterhelés, ugyanis a tőke ott jó helyen, hatékony területen van. Ezen alapelvek azonban éppenséggel ellent is mondhatnak egymásnak, így meghagyják az államnak azt a feladatot, hogy felállítson egy preferenciarendszert közöttük aszerint, hogy milyen célokat, feladatokat tűz ki maga elé. 1.2. A társaságok adóztatása A társaságokat érintő adókat összefoglaló néven a nemzetközi terminológiában társasági adónak (corporate tax) nevezik. Ezen belül a különböző társasági adórendszerek gyakran használnak több adónemet a különböző típusú, tevékenységi körű vagy méretű társaságok megadóztatására. Az általánosság szintjén azonban a társaságok adóztatása egy egységes rendszerként is vizsgálható. A társaságok adójának alapját általában úgy kaphatjuk meg, hogy a társaság bevételeiből kivonjuk annak költségeit. Ez alapján határozható meg a jövedelem, vagyis az adóalap (Bary et. al., 2014). Léteznek azonban más filozófiájú társasági adók, mint például a cash flow alapú társasági adó. Ennél az adófajtánál az adó tárgya nem a jövedelem, hanem a pénzforgalom, vagyis az adott időszak pénzbeáramlásának és pénzkiáramlásának különbsége. Egy következő említésre méltó kategória pedig az átalányadók köre. A társaságok adóztatása során is ki lehet vetni ugyanis átalányadót, például a teljes forgalom arányában, ami viszonylag sok országban alkalmazott módszer. Vannak mindemellett rendhagyóbb filozófiájú adók is. Ilyen a becslésen, például árbevétel-becslésen alapuló adó. Magyarországon ugyanakkor 2013-ban bevezetésre került egy tételes adó (KATA), amely gyakorlatilag fejadóként működik. Ez a megoldás szintén nem tartozik a megszokott adófajták közé, amit az is jelez, hogy 8

az OECD kkv-k adózásával kapcsolatos kiadványa 2009-ben egy tagországnál sem talált erre az adófajtára példát (OECD, 2009). A társaságok adóztatása során az adóbevételeket főszabály szerint az határozza meg, hogy mekkora az adókulcs és milyen mértékű az adóalap. Az adóterhek nemzetközi összehasonlítása gyakran tévútra is vezethet emiatt, hiszen míg az adókulcs könnyen mérhető, addig az adóalap meghatározása a végletekig bonyolítható (Galántainé, 2010a). Emellett a magas adókulcsok hatással lehetnek az adóévet követő időszak adóalapjára is, hiszen riasztó mértékű adókulcs esetén az adóalap könnyen elolvadhat, a társaság visszafoghatja tevékenységét vagy kivonulhat az adórendszer hatálya alól (pl. átteszi székhelyét). Az állam emellett nagymértékben módosíthatja a társaságok adóztatásának rendszerét azzal is, ha kedvezményeket, vagy mentességet biztosít a társaságoknak bizonyos esetekben. Az adómentesség jogszabály által biztosított kivételt jelent az adófizetés kötelezettsége alól, meghatározott adónemekre és időtávra vonatkozóan, míg az adókedvezmény mérsékli az adott vállalat adóterheit (Galántainé, 2006). A kedvezmény kétféle lehet: adókedvezmény és adóalap-kedvezmény. A kedvezmények rendszere igen összetetté tud tenni bármilyen egyszerűnek tűnő adórendszert. Az állam a gazdaság- vagy szociálpolitikai céljainak megfelelően kialakíthatja a társasági adórendszert úgy, hogy bizonyos tevékenységeket preferáljon. Ilyen az, amikor adókedvezményben vagy mentességben részesítenek egy társaságot, ha az bizonyos beruházásokat elvégez, kutatás és fejlesztés területén invesztál, vagy növeli foglalkoztatottainak létszámát ezáltal hozzájárulva a foglalkoztatás növeléséhez. A kedvezmények és mentességek természetesen tovább bonyolítják a társasági adórendszerek nemzetközi összehasonlítását, ugyanis az elengedett adó miatt csökken az effektív adóteher és az adókulcs is (Galántainé, 2010a). 1.3. A társaságok közvetlen adóztatásának történeti előzményei A jövedelemadók már a 19. században megjelentek az iparosodottabb, fejlettebb országokban, azonban a társasági jövedelem adóztatása a 20. század elejétől nyert külön teret magának. Az Egyesült Államokban 1909-ben vezették be a szövetségi társasági jövedelemadót a vállalkozások körére (Taylor, 2002). A célja az új adónak az volt, hogy elkülönítsék a jogi személyeket a természetes személyektől, ugyanis addig ez a két 9

csoport azonos módon adózott a jövedelméből, habár törvényileg már 1894-ben bevezették a társaságok külön adóztatását. Egy másik tradicionális piacgazdaság, az Egyesült Királyság csak jóval később, 1965-ben vezette be a társasági jövedelemadót, mint önálló adónemet (Finance Act 1965). Egészen addig a társaságok a magánszemélyekkel azonos szabályok szerint fizettek jövedelemadót. Magyarországon a modern adórendszert először 1848-ban kísérelték meg bevezetni. Ekkor állt elő ugyanis Kossuth Lajos egy adóreform-tervezettel, amely felváltotta volna az addigi, lényegében a középkori alapokra épülő, házadót és vámokat használó adórendszert. A Kossuth pénzügyminiszter által bevezetett új rendszer bár kérészéletű volt a forradalom és szabadságharc bukása miatt, de meghonosította Magyarországon az általános közteherviselést (1848. évi VIII. törvénycikk a közös teherviselésről). Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc bukása után egészen a kiegyezésig az osztrák törvények szabályozták az adófizetést Magyarországon. 1868- ban azonban itthon is bevezetésre került az általános jövedelemadó, amelynek (többek közt) tárgyává vált az üzletből és a részvénytársasági nyereményből származó jövedelem (1868. évi XXVI. törvénycikk a jövedelemadóról, 2. ). A 19. század végétől volt példa arra, hogy külön a vállalatokra vonatkozó adókat vezettek be, azonban ezek általában a vállalati vagyont, vagy a kamatjövedelmet adóztatták, de korántsem voltak egységes, vállalati adórendszerben kezelhetőek (pl. tőkekamat- és járadékadó)(1892. évi 78.806 számú pénzügyminiszteri körrendelet). A társaságok külön jövedelemadózására a rendszerváltásig kellett várni Magyarországon. 1989-ben került bevezetésre a társasági adó elődjének tekinthető vállalti nyereségadó, amely nem differenciálta a vállalti szektort, hanem egységes egészként kezelte azt. Ezt követően 1992-ben került bevezetésre a társasági adó törvény, amely a piacgazdaságba való integrációnkat teljessé tette formálisan is (Semjén, 2006). Vannak példák azonban arra is, hogy egy adott ország nem vet ki külön adónemet a társaságokra. Összességében tehát két álláspont létezik a társaságok jövedelemadóztatásával kapcsolatban: az egyik az integrációs felfogás, a másik pedig az abszolutista nézet (Galántainé, 2010a). Az integrációs felfogás szerint a jogi személyek által megtermelt jövedelem idővel mindenképpen átáramlik a természetes személyekhez, ezért nincs szükség a tőkejövedelmek külön megadóztatására, hanem az osztalékot kell a magánjövedelemmel azonos módon megadóztatni. Az abszolutista nézet viszont külön adótípusként tekint a társasági jövedelemadóra, és önálló 10

adóalanyként kezeli a jogi személyeket. Az önálló társasági jövedelemadó szükségességét hangsúlyozandó, e nézet képviselői kiemelik, hogy a modern kor globális gazdasági viszonyai között szükség van a tőke közvetlen megadóztatására, hiszen ha csak a tulajdonos magánszemély adózna, akkor előállhatna olyan helyzet, hogy nem részesül adóbevételben az az ország, ahol a jövedelmet megtermelték. Ráadásul az áttételes tulajdonosi viszonyok kétségbe vonják az integrációs elv életszerűségét. Mindezek miatt a legtöbb országban az abszolutista nézet érvényesül e kérdésben. 11

2. A kkv-k gazdasági szerepe Magyarországon Tanulmányomban a társaságok adóztatásának hazai helyzetével foglalkozok. Azon belül is a kkv-kat, tehát a mikro-, kis- és középvállalkozásokat teljeskörűen érintő adókra, vagyis a jövedelemadókra, a járulékrendszerre és az áfa-rendszerre fókuszálok. Fogyasztáshoz kapcsolat adóbevételek 2013-ban (milliárd Ft) 47 260 26 Általános forgalmi adó 913 Jövedéki és regisztrációs/fogyasztási adó Távközlési adó Pénzügyi tranzakciós illeték 2 810 Biztosítási adó 1. ábra (saját szerkesztés): Fogyasztáshoz kapcsolt adóbevételek 2013-ban Forrás: Ksh.hu A jövedelemadók terén bemutatom majd a kkv-k által válaszható adónemeket. A fogyasztási adók közül viszont már szelektálok, hiszen itt az áfa magasan a legjelentősebb és legáltalánosabb adónem, míg az 1. ábrán is szereplő többi adó szektorális, vagy csak néhány termékfajtára vonatkozik. A járulékrendszert illetően teljes körű bemutatásra törekszem, az összes járuléktípust magába foglalóan. A helyi adók a tanulmánynak nem képezik tárgyát, mivel e tekintetben nem is lehetne egységes rendszerként kezelni a hazai kkv-adórendszert. Az adórendszer előtt azonban mindenképpen érdemes definiálni a kkv-kat, és bemutatni azok gazdaságban betöltött szerepét. Emellett a téma szempontjából szemléltetni fogom a hazai kkv-szektor helyzetét az európai uniós állapotokhoz viszonyítva. 2.1. A kkv-k köre, gazdasági szerepük

A kkv-k fogalmának tágabb körébe tartoznak tehát a mikro-, kis- és középvállalkozások. A társaságok kategorizálását az európai uniós gyakorlatnak megfelelően Magyarországon is létszám és árbevétel, valamint középvállalkozások esetén mérlegfőösszeg alapján végzik. Eszerint a kkv kategóriába tartozik az a vállalkozás, amely 250 fő alatti alkalmazotti létszámmal rendelkezik, árbevétele nem haladja meg az 50 millió eurónak megfelelő forintösszeget, valamint a mérlegfőösszege legfeljebb 43 millió eurónak megfelelő forintösszeg. Ezen belül kisvállalkozásnak minősül a vállalkozás, ha a foglalkoztatottak létszáma 10 és 49 fő között van, és az árbevétel legfeljebb 10 millió eurónak megfelelő forintösszeg. Mikrovállalkozásnak pedig akkor minősül egy vállalkozás, ha az alkalmazotti létszám 10 fő alatt van, és az árbevétel nem haladja meg a 2 millió eurónak megfelelő forintot (2004. évi XXXIV. törvény, 3. ) A kkv-szektor jelentős forrása a gazdasági innovációnak és a növekedésnek. A kkv-k rugalmasságukkal nagyon fontos szereplői minden gazdaságnak, akár fejlett, akár fejlődő országról van szó. A kkv-k az OECD országok mindegyikében minimum 95, maximum 99%-át teszik ki az összes vállalkozásnak. Emellett a szolgáltató szektorban, amely egy modern gazdaságban a legjelentősebb, és leginkább növekvő szektor, a kkv-k aránya az OECD országok legtöbbje körében legalább 99%-át teszi ki az összes vállalkozásnak. A kkv-k a foglalkoztatás terén is nagyon fontos szerepet játszanak fejlett és fejlődő gazdaságokban egyaránt. Az OECD országokban és az Európai Unióban a versenyszféra foglalkoztatottainak általában körülbelül a kétharmada áll kkv alkalmazásában (OECD, 2009). Az Európai Bizottság kkv-król szóló legfrissebb riportja részletesen vizsgálta az európai uniós tagországokban működő kkv-k teljesítményét. A legfőbb megállapításaik a következők: a kkv-k az Európai Unión belül az összes társaság 99 százalékát teszik ki, az összes versenyszférabeli foglalkoztatott kétharmadát alkalmazzák és egy euró hozzáadott értékből 58 centet ők hoznak létre. Ezen kívül 3 666 milliárd euró hozzáadott érték jött létre a kkv-k jóvoltából 2013-ban, és az Európai Unión belül 88,8 millió főt foglalkoztattak. Uniós átlagban viszont a kkv-k hozzáadott értéke 2008 óta csak 1 százalékkal nőtt, foglalkoztatottaik létszáma pedig 2,6 százalékkal csökkent ez idő alatt (Európai Bizottság, 2014). Az EU 2000-ban elfogadta a Kisvállalkozók Európai Chartáját, amellyel külön kisvállalkozókra vonatkozó politikát fogalmazott meg. A Charta részeként kiadtak egy 13

Európai kisvállalkozói intézkedéscsomagot (SBA), amely tíz elvet és ezekhez kapcsolódó politikai intézkedéseket fogalmaz meg, amelyek a tagállamok számára követendőek a kkv szektor támogatásához. Ezek az elvek a következőek (Európai Bizottság, 2013): I. Vállalkozói szellem támogatása II. Második esély III. Gondolkozz előbb kicsiben! IV. Hatékony közigazgatás V. Közbeszerzés és állami támogatás VI. Finanszírozás VII. Egységes Piac VIII. Szaktudás és innováció IX. Környezetvédelem X. Nemzetköziesedés Látható, hogy az SBA elvei között nincs olyan, amely konkrétan, nevében feltűntetve az adóztatással foglalkozna, azonban a III. és a IV. elv nagymértékben érinti az adóztatás kérdéskörét. A Gondolkozz előbb kicsiben! -elv magába foglalja azt az igényt, hogy a kkv-kat a politika, és ez által az adópolitika területén is külön kezeljék, és életszerű szabályozást, követelményrendszert alkalmazzanak a számukra. A hatékony közigazgatás elvének pedig fontos része az adóadminisztráció racionalizálása. Tehát a szabályozói környezet és az állam által a kkv-knak az adópolitikán keresztül biztosított lehetőségek megjelennek a felsorolt elvekben, különösen pedig a harmadikban és a negyedikben. 2.2. A 2013-as SBA értékelés Magyarországról 1. Táblázat: KKV-k Magyarországon alapadatok Forrás: Európai Bizottság, 2013, 2. old. 14

A fenti táblázatból megállapítható, hogy a hazai vállalati szféra, és azon belül a kkv szektor nagyban hasonlít az EU-ra jellemző, átlagos vállalati szférára. Ugyanakkor nem elhanyagolható az a tény, hogy a mikrovállalkozások száma Magyarországon enyhe túlsúlyban van az európai uniós átlaghoz képest (2,5 százalékpontos különbség), és ezzel párhuzamosan az összes többi vállaltméret némileg gyakoribb előfordulást mutat a fent feltüntetett 27 uniós tagországban, átlagosan. A foglalkoztatottak számát illetően szintén nagyon hasonlít a hazai vállalti szféra az uniós átlaghoz, azonban a mikrovállalkozások nagyobb hazai részesedése itt is tetten érhető, hiszen míg itthon a részesedés az összes foglalkozatott körében 35,5 %, addig az uniós átlagnál ez az érték csak 28,7 %. A nagyvállalati szektorban azonban pont az ellenkezője a helyzet, hiszen míg itthon a részesedésük a foglalkoztatottakból csak 28,8 %, addig az unió átlagában ez az adat 33,5 %. Ha a harmadik tényezőt, vagyis a hozzáadott értéket vizsgáljuk, akkor ez az imént felvázolt trend átfordul, és különös módon pont a nagyobb vállalatok súlya nagyobb itthon e téren az uniós átlaghoz viszonyítva. Magyarországon ugyanis a nagyvállalatok adják a hozzáadott érték 46,8 %-át (szemben az uniós átlagot jelentő 42,4 %-kal), míg a mikrovállalkozások csak 18,7 %-os részesedéssel bírnak, szemben a 21,1 %-os uniós adattal. A Magyarországon számarányában nagyobb súlyú, de gazdasági teljesítményében kevésbé domináns mikrovállalati szektor felvet bizonyos hatékonysági kérdéseket, amelyekre az adórendszer átalakításának elemzésekor bővebben kitérek. A válság súlyosan érintette a hazai kkv szektort, amely az uniós átlagnál nagyobb mértékű visszaesést mutatott. A kkv-k hozzáadott értéke 2008-ban meghaladta a 2012-es értéket. A 2013-as adatok még mindig azt mutatják, hogy a kkv szektor 2008- as, válság előtti helyzete minden téren jobb volt a mainál. Míg 2013 végén mintegy 558 ezer kkv volt Magyarországon, addig 2008-ban kb. 7 ezerrel több. Emellett a kkv-k 2013-ban kb. 1,8 millió főt, vagyis 82 000 fővel kevesebbet foglalkoztattak, mint 5 évvel azelőtt, és hozzávetőlegesen 26,6 milliárd euró hozzáadott értéket állítottak elő, ami mintegy 1,6 milliárd euróval alulmúlja a 2008-as adatot (Európai Bizottság, 2013). Ez utóbbi adat lemaradást jelent az európai uniós átlaghoz képest, ugyanis míg a foglalkoztatás volumene az uniós átlagnál is a válság előtti szint alatt van, addig a hozzáadott érték terén 1%-os növekedés volt tapasztalható 2008 és 2013 között az Európai Unióban a kkv-k részéről (Európai Bizottság, 2014). 15

A hazai kkv-szektor helyzete 1 882 000 1 800 000 565 187 557 687 2008 2013 28400 26600 Kkv-k száma Kkv-alkalmazottak száma (fő) Hozzáadott érték (millió euró) 2. ábra (saját szerkesztés): A hazai kkv-szektor helyzete Forrás: Európai Bizottság, 2013, 2. old. 3. ábra: Magyarország SBA-profilja 16

Forrás: Európai Bizottság, 2013, 5. old. A fenti ábrán látható, hogy Magyarország hol áll az SBA-elvek terén ez EUátlaghoz viszonyítva. Eszerint míg az 1-es, 4-es, 5-ös és 7-es elvek terén elérjük az EUátlagot, addig a többi elv kapcsán Magyarország kisebb-nagyobb mértékben lemaradásban van. A kiadvány ugyanakkor megjegyzi, hogy az elmúlt évek hazai trendje, ha csak mérsékelten is, de felzárkózást mutat az EU-átlaghoz. Gondolkozz előbb kicsiben elv 4. ábra: Eltérés az uniós átlagtól Forrás: Európai Bizottság, 2013, 8. old. A harmadik, vagyis a gondolkozz előbb kicsiben elv hazai gyakorlatba való átültetése még hiányos a felmérés szerint. Látható, hogy a kormányzati szabályozás terhe túl nagy, ráadásul az EU-ban a legmegterhelőbbnek Magyarország kormányzati szabályozását értékelték. A szabályok és folyamatok ismertetése és egyszerűsítése is problémás Magyarországon. Ezekkel szemben azonban a felmérés rámutat az utóbbi évek egyik jelentős fejleményére, miszerint a hazai engedélyeztetések jóval olajozottabban zajlanak az uniós átlagnál. Hatékony közigazgatás elve 17

5. ábra: Eltérés az uniós átlagtól Forrás: Európai Bizottság, 2013, 9. old. A hatékony közigazgatás elvének hazai teljesülése némileg összetettebb szempontrendszerrel vizsgálható. A tanulmány témáját leginkább érintő kérdések az adóval kapcsolatosak. Ha ezeket vizsgáljuk, akkor látható, hogy az évenkénti adófizetések száma Magyarországon átlagosnak mondható, vagyis nem jelent kirívó terhet. Ezzel szemben a fontosabb adóbefizetések elvégzéséhez szükséges idő már jóval meghaladja az uniós átlagot: évente 277 órát rabol egy vállalkozás idejéből, szemben az uniós átlagot jelentő 193 órával. Ez utóbbi, az adóztatásban meglévő lemaradás bizonyára összefügg az e-kormányzat kkv-k általi relatíve alacsony igénybevételével, hiszen az elektronikus módszerek, felületek szélesebb körű alkalmazásával vélhetően csökkenne az adófizetéssel és az ehhez kapcsolódó adminisztrációs munkálatokkal töltött idő. Azt mindenesetre a kiadvány leszögezi, hogy a hazai közigazgatás hatékonysága felveszi a versenyt az uniós átlaggal. 2.3. A Magyar Kormány helyzetelemzése a kkv-szektorról A Kormány által 2013-ban kiadott Kis- és középvállalkozások stratégiája 2014-2020 címet viselő társadalmi egyeztetésre készített tervezet kiemeli, hogy a hazai vállalkozói szférában a kkv-k számaránya meghaladja az európai uniós átlagot. Emellett 18

rámutat arra, hogy a hazai kkv-k átlagosan 3,1 főt foglalkoztatnak, szemben az uniós átlagot jelentő 4,2 fővel. A tervezet a hazai kkv-szektor egyik legnagyobb gyengeségeként azt emeli ki, hogy Magyarországon túl sok a mikrovállalkozás, és túl kevés az erős középvállalat (Kormany.hu, 2013). Ezt a jelenséget az SBA-értékelés is alátámasztja. Emellett a Kormány felmérést készített arról, hogy mely tényezők akadályozzák leginkább a növekedést a kkv-k körébe tartozó vállalkozások szerint. A felmérés eredményeként megállapítható, hogy leginkább a magas adó- és járulékterhek és a szabályozás kiszámíthatatlansága okozzák a problémát. Ugyanakkor az adminisztrációs terhek is sokaknak okoznak gondot (6. ábra). 6. ábra: A vállalkozások növekedését akadályozó tényezők a megkérdezett vállalkozások szerint (1-5-ös skálán) Forrás: Kormany.hu, 2013, 8. old. A tervezet a pénzügyi válság hatásait is megemlíti a helyzetjelentésében, és kiemeli, hogy a keresleti és a finanszírozási feltételek is romlottak Magyarországon a válság előtti időszakhoz viszonyítva, ami például a hitelezés visszaesésében nyilvánul meg. Továbbá a tervezet az SBA-értékeléshez hasonlóan megjegyzi, hogy a kkv-k gazdasági teljesítménye még nem érte el a válság előtti szintet. 19

3. A kkv-k hazai helyzete egy nehezen adóztatható csoport A nehezen adóztatható csoportok vizsgálatakor mindenekelőtt érdemes azonosítani a problémát: az adóztatás velejárója, hogy az adóalanyok igyekeznek minimalizálni a befizetéseiket. Ez történhet teljesen illegális formában, illetve legálisan is, a fennálló jogszabályok kijátszásával. Előbbit adócsalásnak, utóbbit pedig adókikerülésnek nevezzük, összevontan ugyanakkor érdemes az adóelkerülés fogalmát használni, amely magába foglal minden olyan törekvést, amely az adófizetési kötelezettség alól való kibújásra irányul (Földes, 2005). Az adóelkerülésre irányuló törekvések elleni fellépés során két igazán fontos tényezőt érdemes elsőként kiemelni. Egyrészt szükség van a törvények és jogszabályok alapos kidolgozására és megfogalmazására, hogy az adókikerülők számára minél kevesebb kiskapu álljon rendelkezésre. Másrészt pedig szükség van rendszeres adórevíziókra és szigorú büntetési tételekre, hogy az adócsalást is kordában lehessen tartani. Mindemellett ugyanakkor kulcsfontosságú lehet az is, hogy egy adórendszer milyen ösztönzőkkel bír az adóalanyokra, ugyanis az adókulcsok és a bírságok esetleges nagysága szintén hatással van arra, hogy egy szereplő rálép-e az adóelkerülés útjára. Allingham Sandmo (1972) széles körben elfogadott elmélete szerint az adózó hasznosság-maximalizáló egyén, aki egy döntési helyzetben van az adófizetés kapcsán. Ekkor mérlegelnie kell az elérhető adóelőny mértékét, az esetleges bírság nagyságát, a lebukás valószínűségét és végezetül a saját attitűdjét az adófizetéssel kapcsolatban, amely meghatározza, hogy mennyire hajlandó kockázatot vállalni. Az adóelkerülők méret szerint három csoportra oszthatók. Eszerint legfelül többnyire multinacionális nagyvállalatok állnak, amelyek körében általában a határokon átívelő adóelkerülés módszerei fordulnak elő, mint például a transzferárakkal való adóelkerülés, vagy az offshore paradicsomok igénybe vétele. Legalul ezzel szemben a legkisebb szereplők jellemzően más módszerekkel élnek, ha adóelkerülésről van szó. Ők azok, akik megpróbálnak eltűnni az adópolitika és az adóhatóság szeme elől, gyakran készpénzben folytatják le tranzakcióikat, tevékenységüket teljesen vagy részlegesen titkolják az adóhatóság elől. Akik pedig középen helyezkednek el, azok jól láthatóak a hatóságok számára, viszont adóelkerülés esetén gyakran jelentik alul jövedelmüket, vagy vesznek igénybe jogosulatlanul adókedvezményeket, egyszerűsítéseket (Bird Wallace, 2003).