A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Ortopédiai Klinika közleménye Serdülõkori combfejelcsúszás kezelésének eredményei klinikánkon DR. DOMÁN ISTVÁN, DR. GAZSÓ IMRE, DR. DE JONGE TAMÁS Érkezett: 2000. május 26. ÖSSZEFOGLALÁS A szerzõk értékelik a serdülõkori combfejelcsúszás miatt 1970 és 1990 között végzett mûtétek hosszútávú eredményeit. Utánvizsgálatukban 67 in situ fixáció és 15 módosított Imhäuser osteotomia eredményeit értékelték ki átlagosan 16,8; illetve 18,1 évvel a mûtétet követõen. A csípõfunkció értékelésére Heyman és Herndon, a radiológiai értékeléshez Boyer klasszifikációját alkalmazták, továbbá vizuális analóg skála alapján értékelték a betegek szubjektív elégedettségét. Heyman és Herndon értékelése alapján,,kitûnõ és,,jó eredményt in situ fixáció alkalmazásakor 70 %-ban, módosított Imhäuser osteotomia alkalmazásakor 6/15 esetben észleltek. A radiológiai értékelés alapján Grade 0 és I elváltozás in situ fixáció alkalmazásakor 69 %-ban, módosított Imhäuser osteotomia alkalmazásakor 7/15 esetben volt jelen. Az aktuális, szubjektív elégedettség átlagos értéke in situ fixáció esetén 4,1; módosított Imhäuser osteotomia esetén 3,6 volt. Avascularis combfejnecrosis 2 esetben, chondrolysis 6 esetben fordult elõ az in situ fixáción átesettek között. Módosított Imhäuser osteotomia alkalmazásakor érdemi szövõdményt nem észleltek. A szerzõk megállapítják, hogy az in situ fixáció eredményei nem térnek el érdemben az irodalmi adatoktól. A módosított Imhäuser osteotomiával kezelt betegek kapcsán észlelt gyengébb eredményeket az alapelváltozás súlyosabb fokával magyarázzák. Saját tapasztalataik és irodalmi adatok alapján az in situ fixációt tartják a csípõízület jövõje szempontjából legkedvezõbb mûtéti megoldásnak. Kulcsszavak: Epiphyseolysis Mûtéti kezelés; Combfej Mûtéti kezelés; Osteotomia; Kezelési eredmények; Serdülõkor; I. Domán, I. Gazsó, T. de Jonge: Results of surgical treatment in cases of adolescent slipped femoral capital epiphysis The authors evaluated the long term results of surgical treatment in cases of adolescent slipped femoral capital epiphysis from 1970 to 1990 67 in situ fixations, 15 modified Imhauser osteotomies have been evaluated with average follow up time of 16,8 and 18,1 years. Heyman and Herndon functional scoring system, Boyer radiological scoring and the VAS have been used in the evaluation. According to Heyman and Herndon in the cases of in situ fixation 70% were in the excellent and good group, but in the cases of modified Imhauser osteotomies only 6 out of 15 cases were in these groups. According to the radiological evaluation in the cases of in situ fixations 69% were in the Grade 0 and Grade I group, in the cases of modified Imhauser osteotomies 7 out of 15 cases were in the same groups. The average scoring of the subjective evaluation was 4,l in the in situ group and 3,6 in the modified Imhäuser group. Avascular femoral head necrosis was observed in two cases, chondrolysis in 6 cases in the in situ group. In the modified Imhauser group complication was not observed. According to the authors their results with in situ fixation are just the same as in the literature. The less successful result with the modified Imhauser osteotomy is explained with their more severe cases. According to their personal experience and according to the literature the most successful surgical intervention in similar cases is the in situ fixation. Key words: Epiphyses, slipped Surgery; Femur neck Surgery; Osteotomy Methods; Adolescence; Treatment Outcome; BEVEZETÉS A serdülõkori combfejelcsúszás egyike a sürgõs ellátást igényelõ ortopédiai kórképeknek. Kezelésének elsõdleges célja az epiphysis további elmozdulásának megakadályozása és mihamarabbi fúziójának elõsegítése. További cél a degeneratív elváltozások kialakulásának 204 Magyar Traumatológia, Ortopédia, Kézsebészet, Plasztikai Sebészet 2001. 44. 3.
késleltetése (3, 4, 5, 7, 8, 9, 12, 13, 12, 26). Az elváltozás kezelése alapvetõen sebészi, bár korábban történtek próbálkozások konzervatív módszerekkel (pl.: trakció, gipszrögzítés, brace-ek) is (2, 9). A mûtéti kezelés hatása többirányú. A fémanyaggal történõ rögzítés egyrészt meggátolja a további elcsúszást, másrészt elõsegíti az epiphysis fúga korai záródását. A súlyos deformitás kialakulásának megelõzésével, vagy a már kialakult deformitás korrekciójával az arthrosis korai kialakulása kerülhetõ el (3, 4, 5, 9, 12, 13, 26). E célok eléréséhez számos megoldás áll rendelkezésre, mint az in situ fixáció, a fedett repozíciót követõ rögzítés, a nyílt epiphyseodesis és a különbözõ nyak-, intertrochantericus és subtrochantericus osteotomiák (1, 2, 3, 4, 5, 6, 9, 12, 13, 15, 16, 18, 19, 25, 26). Bármely módszer választása elõtt célszerû az adott mûtéti beavatkozásból adódó potenciális szövõdményeket számba venni. A csípõízület jövõjét tekintve a legjelentõsebb szövõdményforrás a combfej vérellátásának károsodása, mely leginkább a nyakon végzett osteotomiák során fordulhat elõ. A retinacularis érrendszertõl távol végzett beavatkozások, mint a sub- vagy intertrochantericus régióban végzett osteotomiák vagy a K-drótos fixáció biztonságosabb az ilyen szövõdmények elkerülése szempontjából (7, 9, 12, 19, 23). Ezen megfontolások alapján, a PTE Ortopédiai Klinika gyakorlatában az in situ fixáció és a subtrochanter régióban végzett osteotomia honosodott meg. Közleményünkben ezen mûtétek utánvizsgálati eredményeirõl kívánunk beszámolni. ANYAG ÉS MÓDSZER A PTE Ortopédiai Klinikáján 1970. január 1. és 1990. december 31. között 105 beteg 122 csípõjén végeztünk serdülõkori combfejelcsúszás miatt mûtéti beavatkozást. A betegek közül 62 fiú és 43 lánybetegnél átlagosan 13,6 (12-17) illetve 12,4 (11-16) éves életkorban jelentkeztek a combfejelcsúszásra jellemzõ tünetek, melyek 16 esetben akut, 106 esetben krónikus formában mutatkoztak. Akutnak tekintettük az elcsúszást, ha a hirtelen jelentkezõ tünetek (kirotált helyzetû, megrövidült alsó végtag, kifejezett csípõtáji fájdalom, mozgásképtelenség, kifejezett sántítás, Drehmann-tünet) kevesebb, mint 3 hete álltak fenn és azokat jellegzetes radiológiai kép kísérte. Krónikus esetben a mérsékelt panaszok (mérsékelt csípõ, vagy térdtáji fájdalom) és tünetek (mérsékelt sántítás, csípõmozgások beszûkülése, Drehmann tünet) több mint 3 hete álltak fenn. Az ilyen esetekben a röntgenfelvételeken gyakran volt észlelhetõ a combnyak remodellációja (2). Bizonyos esetekben az akut epizódot régóta fennálló lokális panaszok elõzték meg, ilyenkor a krónikus csúszás hirtelen akuttá vált. Ezen eseteket utánvizsgálatunkban krónikusként értékeltük. A betegek közül a testsúly és az életkor alapján számított body mass index szerint 47 beteg volt obes (body mass index> 25). Az elváltozás 59 esetben bal oldali, 44 esetben jobb oldali volt, továbbá 19 esetben fordult elõ bilaterálisan. A krónikus esetekben az elsõ tünetek jelentkezésétõl a mûtétig átlagosan 5,1 (1 9) hónap telt el. Az elcsúszás tényének, illetve az elcsúszás mértékének megállapítását összehasonlító anteroposterior és Lauenstein röntgenfelvétel alapján végeztük. A fokokban történõ meghatározás Southwick módszere alapján történt mind a mûtétet megelõzõen, mind az utánvizsgálat során (1, 2, 19, 25, 28). Az alkalmazott mûtéti módszert az elcsúszás mértéke alapján határoztuk meg. In situ fixációt, melyet kezdetben Smith-Petersen szeggel, spongiosa csavarral, majd K-dróttal végeztünk, 40 fok vagy annál kisebb elcsúszás esetén választottunk. Ezen módszerrel 91 beteg 105 csípõjén végeztünk epiphyseodesist. Jelentõs, 40 foknál nagyobb elcsúszás esetén az Magyar Traumatológia, Ortopédia, Kézsebészet, Plasztikai Sebészet 2001. 44. 3. 205
elváltozás jellegétõl függõen történt a kezelés menete. Akut elcsúszás esetén, ha az anamnézis nem volt hosszabb, mint 3 hét, bokamandzsettás extenziót kezdtünk vagy óvatosan fedett repoziciót kíséreltük meg Maquet-féle extenziós asztalon. Ha az elcsúszott epiphysist sikerült reponálni vagy az elcsúszást 40 fok alá csökkenteni, akkor az elért helyzetben spongiosa csavaros vagy K-drótos rögzítést végeztünk. Ennek eredménytelensége esetén subtrochantericus 3 dimenziós, módosított Imhäuser szerinti osteotomiát illetve néhány esetben Dunn osteotomiát végeztünk. Ugyanígy jártunk el a 40 fokot meghaladó krónikus elcsúszások esetén is. Míg módosított Imhäuser osteotomiát 12 beteg 15 csípõjén végeztünk, addig Dunn osteotomiát csupán 2 beteg esetén alkalmaztunk. Az alacsony esetszám miatt ezen utóbbi 2 eset eredményeit utánkövetésünkbõl kizártuk. A módosított Imhäuser mûtétet oldalfekvésben végezzük. A csípõ felett lateralisan bõrmetszést ejtünk, majd a fascia lata tengelyirányú behasítását követõen leválasztjuk a vastus lateralist a periosteummal együtt. Képerõsítõ kontrollja mellett combnyakszegezést végzünk háromlamellájú Smith-Petersen-szeggel. Ezt követõen a femurból subtrochantericusan elõrefelé és lateral felé nézõ alapú éket távolítunk el a deformitás mértékének megfelelõen, majd a distalis fragmentum berotációját követõen a combnyakszeghez kapcsolódó oldallemez segítségével osteosynthesist végzünk. A mûtétet követõ protokoll az egyéb femur osteotomiák kezelési elveivel megegyezik. A rögzítõ fémanyagokat az epiphysis porc záródása után, legkorábban 1 évvel a mûtét után távolítjuk el. Ugyanígy járunk el in situ fixációt követõen is. Utánvizsgálatainknak 67 beteg 82 csípõjét vetettük alá, melyek közül 67 esetben in situ fixáció, 15 esetben módosított Imhäuser osteotomia történt. A nemek közötti megoszlás in situ fixáció esetén 33 fiú és 22 lány, Imhäuser osteotomia esetén 8 fiú és 4 lány volt. Az átlagos utánkövetés in situ fixáció esetén 16,8 (26-9) év, módosított Imhäuser osteotomia esetén 18,1 (21-16) év volt. Az utánvizsgálat során anamnézis felvétel, fizikális- és radiológiai vizsgálat, valamint szubjektív értékelés történt. A fizikális vizsgálat során mindkét oldali csípõ mozgásterjedelmét goniométer segítségével mértük, az eredményt Heyman és Herndon klasszifikációja alapján értékeltük (I. táblázat) (1, 2, 19, 27). A radiológiai vizsgálat során anteroposterior és Lauenstein összehasonlító felvételek készültek standardizált módszerrel. A degeneratív elváltozások értékeléséhez Boyer klasszifikációját alkalmaztuk, mely Grade 0-tól Grade III-ig osztályozza az arthrosis mértékét (II. táblázat) (1, 2, 6). A radiológiai értékelést mindhárom szerzõ egymástól függetlenül elvégezte és végleges eredményként a mért eredményekbõl számított átlagot alkalmaztuk. A szubjektív értékelés az aktuális, mûtéttel kapcsolatos elégedettségre vonatkozott, melyet a betegek 1-tõl 5-ig terjedõ vizuális analóg skála alapján határoztak meg, ahol a magasabb pontérték nagyobb elégedettséget tükrözött. I. táblázat: A Heyman és Herndon szerinti értékelés kritériumai Kitûnõ Jó Közepes Megfelelõ Elégtelen Teljes terjedelmû csípõmozgások, sántítás és fájdalom nincs. A berotáció mérsékelten beszûkült, sántítás és fájdalom nincs. Az abdukció és a berotáció mérsékelten beszûkült, sántítás és fájdalom nincs. A flexió, az abdukció és a berotáció mérsékelten beszûkült, enyhe sántítás és fájdalom, terhelést követõen. A csípõmozgások kifejezetten beszûkültek, sántítás és fájdalom, terhelésre, progresszív radiológiai elváltozások. 206 Magyar Traumatológia, Ortopédia, Kézsebészet, Plasztikai Sebészet 2001. 44. 3.
II. táblázat: A Boyer szerinti radiológiai értékelés kritériumai Grade 0 Grade I Grade II Grade III Nem észlelhetõ degeneratív elváltozás. Csupán 1 subchondralis cysta vagy osteophyta, nem észlelhetõ szklerózis, normális szélességû az ízületi rés. Néhány subchondralis cysta vagy osteophyta, minimális subchondralis szklerózis, az ízületi rés mérsékelten beszûkült. Számos subchondralis cysta vagy osteophyta, kifejezett subchondralis szklerózis, az ízületi rés közepes vagy kifejezett mértékû beszûkülése. EREDMÉNYEK A preoperatív röntgenfelvételek alapján az átlagos elcsúszás mértéke az in situ fixáción átesett betegek között 24,1 (11-39) fok, a módosított Imhäuser-osteotomián átesettek között 47,8 (40-62) fok volt. A módosított Imhäuser osteotomiát követõen az elcsúszás átlagos korrekciója 21,3 (19-30) fok volt. Az elcsúszás fokozódását vagy korrekcióvesztést egyik módszer alkalmazásakor sem észleltük. Az in situ fixáción átesett betegeknél Heyman és Herndon értékelése alapján 18/67 (27%) esetben kitûnõ, 29/67 (43%) esetben jó, 15/67 (22,5%) esetben közepes, 3/67 (4,5%) esetben megfelelõ és 2/67 (3%) esetben elégtelen volt az eredmény (III. táblázat). Boyer radiológiai klasszifikációja alapján 22/67 (33%) csípõt Grade 0, 26/67 (40%) csípõt Grade I, 17/67 (25%) csípõt Grade II és 2/67 (2%) csípõt Grade III stádiumba soroltunk (IV. táblázat). A módosított Imhäuser-osteotomián átesett betegeknél Heyman és Herndon értékelése alapján 1/15 esetben kitûnõ, 5/15 esetben jó, 6/15 esetben közepes, 3/15 esetben megfelelõ és 0/15 esetben elégtelen volt az eredmény (III. táblázat). Boyer radiológiai klasszifikációja alapján 1/15 csípõt Grade 0, 6/15 csípõt Grade I, 8/15 csípõt Grade II és 0/15 csípõt Grade III. stádiumban találtunk (IV. táblázat). A betegek szubjektív értékelése szerint a mûtéttel kapcsolatos aktuális, átlagos elégedettség az in situ fixáción átesett betegek csoportjában 4,1, a módosított Imhäuser-osteotomia csoportjában 3,6 volt. Szövõdmények tekintetében az in situ fixáción átesett betegek között 2 esetben alakult ki combfejnekrózis, 6 esetben chondrolysis és 1 esetben, adekvát trauma eredményeként, subtrochanter törés fordult elõ a korai posztoperatív szakban. A módosított Imhäuser-osteotomián átesett betegek között érdemi szövõdmény nem fordult elõ. III. táblázat: A klinikai eredmény Heyman és Herndon klasszifikációja alapján In situ fixáció Imhäuser osteotomia Kitûnõ 18 (27%) 1 (7%) Jó 29 (43%) 5 (33%) Közepes 15 (22,5%) 6 (40%) Megfelelõ 3 (4,5%) 3 (20%) Elégtelen 2 (3%) 0 ÖSSZESEN 67 (100%) 15 (100%) Magyar Traumatológia, Ortopédia, Kézsebészet, Plasztikai Sebészet 2001. 44. 3. 207
IV. táblázat: A radiológiai eredmény Boyer klasszifikációja alapján In situ fixáció Imhäuser osteotomia Grade 0 22 (33%) 1 (7%) Grade I 26 (39%) 6 (40%) Grade II 17 (25 %) 8 (53%) Grade III 2 (3%) 0 ÖSSZESEN 67 (100%) 15 (100%) MEGBESZÉLÉS A kezdõdõ, vagy mérsékelt elcsúszásoknál egyhangú irodalmi vélemények alapján az in situ fixáció az ajánlott módszer (1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 13, 19, 20, 24, 27). Wilson és mtsa 1938-ban számolt be elõször az elcsúszó epiphysis megtûzésérõl. Módszerével 300 eset kapcsán 88 %-ban észlelt kitûnõ, illetve jó eredményt, és csupán 12 %-ban kapott rossz eredményt (27). Aronson és mtsa 3,3 éves utánkövetéssel 80, in situ fixáción átesett csípõt vizsgált. Az általunk is alkalmazott Heyman és Herndon klasszifikáció alapján 39/80 (49%) esetben kitûnõ, 17/80 (21%) esetben jó, 3/80 (3,75%) esetben közepes, 20/80 (25%) esetben megfelelõ és 1/80 (1,25%) esetben elégtelen eredményt észlelt. Radiológiai szempontból 53/ 80 (66,25%) eset Grade 0, 24/80 (30%) eset Grade I, 2/80 (2,5%) eset Grade II és 1/80 (1,25%) eset Grade III stádiumú volt (1). Ugyanezen szerzõ egy másik tanulmányában kanülált csavarral végzett epiphyseodesisek eredményeit vizsgálta. Átlagosan 3 éves utánkövetéssel 44 beteg 58 csípõjét vizsgálta Heyman és Herndon, valamint Boyer klasszifikációja alapján. A Heyman és Herndon szerint értékelt eredmény 33/58 (57%) kitûnõ, 21/58 (36%) jó, 2/58 (3,5%) közepes, 2/58 (3,5%) megfelelõ és 0/58 esetben elégtelen, a radiológiai eredmény 57/ 58 (98%) esetben Grade 0, 1/58 (2%) esetben Grade I volt. Grade II és III nem fordult elõ. Avasculáris combfejnekrózis 1/58 esetben fordult elõ (2). Az elcsúszás mértéke és a klinikai eredmény között a szerzõ nem talált összefüggést, akárcsak Lynch és mtsa sem, aki 29 esetben végzett in situ fixáció eredményeit vizsgálta felül átlagosan 7 évvel a mûtétek után. Az eredmény Heyman és Herndon klasszifikációja alapján 6/46 (13%) kitûnõ, 21/46 (46%) jó, 5/46 (11%) közepes, 6/46 (13%) megfelelõ és 8/46 (17%) esetben elégtelen volt (19). Meglepõen jó eredményeket ért el Zahrawi és mtsa in situ fixációval átlagosan 7 évvel a mûtéteket követõen. A Heyman és Herndon klasszifikáció alapján a kitûnõ és jó eredmények aránya meghaladta a 90 %-ot. (28) (V. táblázat). Az in situ fixáció végzésének felsõ korlátjaként sokan a metaphysis átmérõjének egy harmadát nem meghaladó elcsúszást tekintik, sõt O Brian és mtsa véleménye szerint a szinte minden esetben elõforduló remodelláció miatt a 60 fokot nem meghaladó elcsúszás mindegyike kezelhetõ ily módon (23). A klinikai gyakorlatunkban alkalmazott 40 fokos határ középértéknek tekinthetõ az egyesek által 30, mások által 50-60 foknak tartott határérték között (1, 2, 6, 8, 19, 22, 23). Az ennél nagyobb elcsúszásnál a tûzõdrótok megfelelõ elhelyezése már nem kivitelezhetõ, illetve a jelentõsen megváltozott anatómiai viszonyok korai degeneratív elváltozások kialakulását okozzák, ami miatt a késõbbikben korrekciós osteotomia elvégzése szükséges (1, 2, 7, 19, 20, 23, 24). Az ellenoldali epiphysis profilaktikus megtûzése számos kérdést vet fel. Irodalmi ada 208 Magyar Traumatológia, Ortopédia, Kézsebészet, Plasztikai Sebészet 2001. 44. 3.
tok alapján az ellenoldal elcsúszásának valószínûsége 20-40 % közötti (9). Crawford véleménye szerint a profilaktikus szegezéssel kapcsolatos szövõdmények felülmúlják a módszer elõnyeit. Éppen ezért a kontralateralis profilaktikus sebészeti beavatkozást csupán ismert metabolikus betegségek és endokrinopathia fennállása esetén javasolja (9). Klinikai gyakorlatunkban mi is hasonlóan járunk el és ismeretlen etiológia esetén a szülõk bevonásával minden esetben szoros kontrollt végzünk. A kifejezettebb elcsúszások esetére különbözõ nyak-, intertrochantericus és subtrochantericus osteotomiák végezhetõk, azonban e módszerek közül választani a hosszú távú, összehasonlító utánvizsgálatok hiánya miatt nem könnyû. Az elcsúszás korrekciója annál jelentõsebb, minél közelebb történik az osteotomia az epiphyisis porchoz, viszont annál veszélyesebb is a combfejet ellátó hátsó retinacularis érrendszer károsodásának veszélye miatt (10, 11, 12, 13, 18, 25). Imhäuser 1950-ben végzett elõször a subtrochanetricus régióban abdukciós, flexiós és derotációs osteotomiát, ezáltal három síkban korrigálva a deformitást, melyet szöglemezzel stabilizált (16). Ezen módszer kevéssé veszélyes a vérellátás szempontjából, viszont technikailag nehezen kivitelezhetõ. Müller 15-20 foktól 50-60 fokos elcsúszásig javasolja ezt a módszert, mivel véleménye szerint ennél nagyobb elcsúszásnál az eltávolítandó ék nagysága határt szab az eredményes korrekciónak. Az osteotomiával átlagosan 23 fokos korrekciót ért el 14 eset kapcsán. A Hall séma alapján kiváló és jó eredményt 11/14 esetben ért el. Akut elváltozásnál az osteotomián túl epiphyseodesist is javasol a krónikus esetben alkalmazott eljárással szemben (21). Imhäuser 11-22 év közötti utánkövetéssel, 68 csípõ utánvizsgálatával klinikai szempontból 66/68 (97%) csípõt panaszmentesnek, 2/68 (3%) csípõt panaszosnak talált saját értékelési módszere alapján. Radiológiailag 73 %-ban kiváló és jó eredményt, 27 %-ban prearthrosist, illetve ezen belül egy esetben manifeszt arthrosist észlelt (16). Hellinger és mtsai 69 csípõ rövidtávú utánvizsgálata során 44/69 (64%) betegnél észlelt a Hall séma alapján jó eredményt. Radiológiailag 31/69 (45%) esetben észlelt prearthrosist, combfejnekrózis azonban nem fordult elõ (14). Kallitzas és mtsa is kedvezõ eredményekrõl számolt be mintegy 130 eset kapcsán, azonban közleményében az utánkövetési idõrõl nem tesz említést. Az osteotomia elvégzését 30-40 fokos elcsúszástól tartja indokoltnak. Elsõ lépésben az epiphysis megtûzését javasolja és majd csak 6-12 hónap múlva az Imhäuser szerinti osteotomia elvégzését (17). Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy in situ fixációval elért eredményeink nem térnek el érdemben az irodalomban közölt eredményektõl. A mûtét könnyen és gyorsan elvégezhe- V. táblázat: Különbözõ szerzõk által végzett in situ fixációk Heyman és Herndon szerint értékelt eredményei. Zárójelben az átlagos utánvizsgálati idõ Aronson I. Aronson II. Zahrawi Lynch Saját (3,3 év) (3 év) (7 év) (7 év) (17 év) Kitûnõ 49 % 57 % 81,5 % 13 % 27 % Jó 21 % 36 % 10 % 46 % 43 % Közepes 3,75% 3,5 % 0 % 11 % 22,5 % Megfelelõ 25 % 3,5 % 5 % 13 % 4,5 % Elégtelen 1,25 % 0 % 3,5 % 17 % 2 % ÖSSZES 100 % 100 % 100% 100 % 100 % Magyar Traumatológia, Ortopédia, Kézsebészet, Plasztikai Sebészet 2001. 44. 3. 209
tõ, a szövõdmények aránya alacsony. A módosított Imhäuser osteotomiával kapcsolatban a kis esetszám miatt messzemenõ következtetések nem vonhatók le. Tapasztalataink szerint, azonban a 40 fokot meghaladó elcsúszások esetén a módosított Imhäuser osteotomiával jelentõs korrekció biztosítható. A mûtét a nehezebb mûtéttechnika ellenére a retinacularis érrendszer károsodásának veszélye nélkül alkalmazható. Az eljárás kapcsán észlelt gyengébb eredmények az alapelváltozás súlyosabb fokával magyarázhatók. Összességében, eredményeink alapján az in situ fixációt tartjuk a csípõízület jövõje szempontjából legkedvezõbb mûtéti megoldásnak. IRODALOM 1. Aronson D. D., Peterson D. A., Miller D. V.: Slipped capital femoral epiphysis. The case of internal fixation in situ. Clin. Orthop. 1992. 281: 115-122. 2. Aronson D. D., Carlson W. E.: Slipped capital femoral epiphysis. A prospective study of fixation with a single screw. J. Bone Joint Surg. 1992. 74-A: 810-819. 3. Babarás Cs., Vízkelety T.: A serdülõkori combfejelcsúszás (epiphyseolysis capitis femoris juvenilis) korai felismerésének jelentõsége. Orvosi Hetilap, 1958. 99: 1106-1109. 4. Babarás Cs., Vízkelety T.: Az epiphyseolysis capitis femoris korai diagnózisának és kezelésének jelentõsége. A Nyíregyházi Orthopaed Szakülés anyaga. Miskolc. 1958. 162-174. p. 5. Babarás Cs., Vízkelety T.: A serdülõkori femurfej elcsúszásról. Magy. Traumatol. Orthop. 1963. 3: 185-192. 6. Boyer D. W., Mickelson M. R., Ponsetti I. V.: Slipped capital femoral epiphysis. Long-term follow-up study of one hundred and twenty-one patients. J. Bone Joint Surg. 1981. 63-A: 86-95. 7. Carey R. P. L., Moran P. L., Cole W. G.: The place of threaded pin fixation in the treatment of slipped upper femoral epiphysis. Clin. Orthop. 1987. 224: 45-51. 8. Carney B. T., Weinstein S. L., Noble J.: Long-term follow-up of slipped capital femoral epiphysis. J. Bone Joint Surg. 1991. 73-A: 667-673. 9. Crawford A. H.: Operative versus nonoperative treatment of slipped capital femoral epiphysis. Orthopedics, 1990. 13: 99-103. 10. Dunn D. M.: The treatment of adolescent slipping of the upper femoral epiphysis. J. Bone Joint Surg. 1964. 46- B: 621-630. 11. Dunn D. M., Angel J. C.: Replacement of the femoral head by open operation in severe adolescent slipping of the upper femoral epiphysis. J. Bone Joint Surg. 1978. 60-B: 394-403. 12. Fish J. B.: Cuneiform ostetomy of the femoral neck in the treatment of slipped capital femoral epiphysis. J. Bone Joint Surg. 1984. 66-A: 1153-1168. 13. Hansson G., Billing L., Högstedt B., Jerre R., Wallin J.: Long-term results after nailing of slipped upper femoral epiphysis. J. Bone Joint Surg. 1998. 80-B: 70-77. 14. Hellinger J., Hornuf H., Mattstedt U.: Ergebnisse der Imhäuser-osteotomie bei der Epiphyseolysis capitis femoris. Beitr. Orthop. Traumatol. 1978. 25: 447-451. 15. Herndon C. H., Heyman C. H., Bell D. M.: Treatment of slipped capital femoral epiphysis by epiphysedodesis and osteoplasty of the femoral neck. J. Bone Joint Surg. 1963. 45-A: 999-1012. 16. Imhäuser G.: Spätergebnisse der sog. Imhäuser-osteotomie bei der Epiphysenlösung. Zugleich ein Beitrag zum Problem der Hüftarthrose. Z. Orthop. 1977. 115: 716-725. 17. Kallitzas J., Braunsfurth A.: Soll die Imhäser-osteotomie sofort oder erst nach Fixation und Abheilung der Epiphyseolysis capitis femoris vorgenommen werden? Z. Orthop. 1977. 115: 848-850. 18. Kramer W. G., Craig W. A., Noel S.: Compensating osteotomy at the base of the femoral neck for slipped capital femoral epipysis. J. Bone Joint Surg. 1976. 58-A: 796-800. 19. Lynch G. J., Stewens D. B.: Slipped capital femoral epiphysis. Treatment by pinning in situ. Clin. Orthop. 1987. 221: 260-266. 210 Magyar Traumatológia, Ortopédia, Kézsebészet, Plasztikai Sebészet 2001. 44. 3.
20. Mann D., Weddington J.: Slipped Capital femoral epiphysis. Results of treatment with a single cannulated screw. Orthopedics, 1989. 12: 251-255. 21. Müller K.: Grenzen und Möglichkeiten der dreidimensionalen Aufrichtungsosteotomie nach Imhäuser. Beitr. Orthop. Traumatol. 1984. H. 10. 31: 520-525. 22. Nishiyama K., Sakamaki T., Ishii Y.: Follow-up of slipped capital femoral epiphysis. J. Pediatr. Orthop. 1989. 9: 653-659. 23. O Brien E., Fahey J. J.: Remodelling of the femoral neck after in situ pinning for slipped capital femoral epiphysis. J. Bone Joint Surg. 1977. 59-A: 62-68. 24. Siegel D. B., Kasser J. R., Sponseller P., Gelberman R. H.: Slipped capital femoral epiphysis. A quantitative analysis of motion, gait, and femoral remodelling after in situ fixation. J. Bone Joint Surg. 1991. 73-A: 659 666. 25. Southwick W. O.: Osteotomy through the lesser trochanter for slipped capital femoral epiphysis. J. Bone Joint Surg. 1967. 49-A: 807-835. 26. Szypryt E. P., Clement D. A., Colton C. L.: Open reduction or epiphyseodesis for slipped upper femoral epiphysis. J. Bone Joint Surg. 1987. 69-B: 737-742. 27. Wilson P. D., Jacobs B., Schecter L.: Slipped capital femoral epiphysis. J. Bone Joint Surg. 1965. 47-A: 1128-1145. 28. Zahrawi F. B., Stephens T. L., Spencer G. E. Jr, Clough J. M.: Comparative study of pinning in situ and open epiphyseodesis in 105 patients with slipped capital femoral epiphyses. Clin. Orthop. 1983. 177: 160-168. Dr. Domán István Pécsi Tudományegyetem, ÁOK, Orthopaediai Klinika 7643 Pécs, Ifjúság útja 13. MEGHÍVÓ a Magyar Podiátriai és Lábsebészeti Társaság V. Jubileumi Vándorgyûlésére A Vándorgyûlés interdiszciplináris, meghívott külföldi elõadókkal. A tudományos ülés idõpontja és helyszíne: 2001. december 7 8. Konferencia Hotel Silvanus, Visegrád A téma kötetlen, de kiemelten kerül tárgyalásra a diabeteszes láb kérdésköre. Részvételi díj: 7000,-Ft Jelentkezés: New Instant Bt., Törjék Annamária 1013 Budapest, Attila u. 29. I. 7/A Tel./fax: 06-1-212-3014, 212-2232 Prof. Dr. Nemes György Az MPLT id. elnöke Dr. Mády Ferenc a szervezõbizottság elnöke A fenti meghívó lapunk elõzõ számában hibásan jelent meg, elnézésüket kérjük! Magyar Traumatológia, Ortopédia, Kézsebészet, Plasztikai Sebészet 2001. 44. 3. 211